Újabb nemzetközi versenyen a kalocsai úszók

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Újabb nemzetközi versenyen a kalocsai úszók"

Átírás

1 2014 Újabb nemzetközi versenyen a kalocsai úszók Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a XII. Halászlé Kupa nevet viselő nemzetközi úszóverseny Baján. A Kalocsai Úszó-és Vízilabda Egyesület (kalocsaiuszoegyesulet.csapata.hu) 18 fővel vett részt a rangos megmérettetésen, ahol 4 nemzet, 18 csapatának 250 sportolója állt rajtkőre. A kalocsai fiatalok remekül helyt álltak, hiszen több dobogós helyet is sikerült szerezni, ami egy ilyen kvalitású versenyen mindenképpen figyelemre méltó.lakatos Bence háromszor is negyedik helyet szerzett, azonban az 50 méteres gyorsúszásban dobogóra, annak is a legmagasabb fokára állhatott. Matos Balázst háromszor szólították éremátadásra. Két ezüst és egy bronzérmet szerzett. Lányaink közül Ferenczi Anna teljesítménye volt kimagasló, hiszen 50 méter háton második, 100 méter gyorson harmadik lett, és egy igazán embert próbáló versenyszámban, a 200 méteres vegyesúszásban is ezüstérmet tudott szerezni. Első nemzetközi versenyén Károlyi Zsófia, Molnár Bálint és Jakab István is kitűnően helyt állt. Az első tízbe sikerült úsznia magát ebben az igazán erős mezőnyben Fekete Mátyásnak, Horváth Bendegúznak, Fekete Péternek, Tóth Ernáknak, Busa Barbarának és Guzsván Hédinek. Váltóink is remekül szerepeltek, hiszen az 50 méter gyors váltóban a fiúk, Fekete Mátyás, Tóth Ernák, Horváth Bendegúz és Matos Balázs összeállításban a hatodik, a lányok, Tóth Mikolt, Guzsván Hédi, Busa Barbara és Ferenczi Anna pedig a nyolcadik helyet szerezték meg.busa Attila vezetőedző, valamint Tompai Gábor és Petróczki Dániel edzők elégedettek voltak a hétvégi eredményekkel. Egy ilyen nagyszabású versenyen nem pusztán az éremszerzés és a legjobb egyéni idők megúszása a cél, hanem az is, hogy a gyerekek szokják ezt a légkört, ahol ilyen komoly versenyzőkkel úszhatnak együtt. A mieink nem jöttek zavarba, és mindenki igyekezett a tőle telhető legjobb időket úszni. Ez maradéktalanul sikerült is, ami igazolja, hogy a kemény edzésmunkának eredménye van. Köszönet a támogatóknak, akik hozzájárulnak a napi szintű edzéseken túl ahhoz, hogy a kalocsai úszók nemzetközi úszóversenyeken is részt tudjanak venni.

2 Dobogós helyeket szereztek a kalocsaiak Az elmúlt hétvégén a Kalocsai Úszó- és Vízilabda Egyesület Tompai Gábor edző vezetésével vett részt a Hód Kupa nevet viselő nemzetközi úszóversenyen. A 12 kalocsai fiatal 57 egyesület 853 versenyzőjével mérhette össze tudását, és bizonyíthatta felkészültségét. Az igen magas részvételi létszám miatt a verseny bizony elhúzódott, és megterhelő volt a gyerekek számára. A nemzetközi mezőny nem sok sikért ígért számunkra, így már az első tízbe való bekerüléssel is elégedett volt Busa Attila, vezetőedző, hiszen a külföldi csapatok is a legjobbjaikkal érkeztek. Mindezek a körülmények nem zavarták meg Lakatos Bencét, aki a 100 méteres gyorsúszásban magabiztosan lett első, meglepve ezzel az egész mezőnyt. Bence a versenyt megelőző hetekben betegséggel küzdött, így az edzéseken nem is tudott részt venni, ezért a pillangó és a mellúszásban lecsúszott a dobogóról, bár eddigi időeredményei alapján ott is éremesélyes volt. Nagyot úszott Tóth Ernák, aki 50 méteres mellúszásban állhatott a dobogó harmadik fokára. Edzője reméli, hogy ez az eredmény tovább javul, hiszen úszástechnikailag ez megalapozott, az állóképesség fejlesztésre kell hangsúlyt fektetni, ugyanis a 200 méteres távon nem sikerült hozni a formát, itt Ernák hetedik lett. Ezen a versenyen a tíz legjobbat megközelíteni is kimagasló eredménynek számított. Ez sikerült Ferenczi Annának, Matos Balázsnak, Tóth Mikoltnak, Horváth Bendegúznak, Fekete Mátyásnak és Rusenkó Lucának is. A versenyzők nem sok pihenőt kapnak, máris készülnek a következő megmérettetésre.

3 Megtelt a Kalocsai Uszoda a hétvégén Vasárnap került megrendezésre a XXIII. Kalocsa Kupa nevet viselő meghívásos úszóverseny. A verseny népszerűségét mutatja, hogy 8 csapat (Szekszárd, Baja, Kalocsa, Kiskunfélegyháza, Csongrád, Dabas, Tiszaföldvár, FTC) 170 versenyzője érkezett, hogy összemérje tudását, és vízre szálljon a Vándor Kupáért. Az ünnepélyes megnyitó kellőképpen megalapozta a hangulatot. Dr. Filvig Géza, a Kalocsai Úszó- és Vízilabda Egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd egyesével felsorolva minden egyesületet, hangos Hajrá kiáltások közepette buzdította a gyerekeket a versenyzésre. Már hagyomány, hogy a hazai versenyeken az edzők, Busa Attila, Tompai Gábor és Petróczki Dániel hangsúlyt fektetnek arra, hogy a nem régóta úszni tanuló gyerekeknek is lehetőséget adjanak. Így egy bemutató 25 méteres úszás keretében a kicsik megmutathatják, hogy néhány hét alatt milyen fejlődésen mentek keresztül. EzalkalommalFekete Nándor, Bondor Lara, Peák Anna, Maros Viktor és Újházi Bálint kápráztatta el a szülőket. A bemutató úszás után kezdetét vette a verseny, ahol a hazaiak igazán kitettek magukért. A kalocsaiak 23 arany, 8 ezüst és 14 bronzérmet szereztek, valamint többen is értékes pontokat szerezve hozzájárultak, hogy Kalocsa, szoros küzdelemben végül a harmadik helyen zárta a versenyt. Ferenczi Anna, Matos Balázs, Fekete Péter és Lakatos Bence nem hibázott, mind a négy versenyszámukat magabiztosan nyerték. Három versenyszámban diadalmaskodott és egy ezüstérmet szerzett Fekete Mátyás. Aranyérmet szerzett még mellúszásban Jakab István és Tóth Ernák, aki emellé még egy bronzérmet is begyűjtött. Szőllősi Attila egy ezüst és egy bronzéremmel, míg Rusenkó Luca két ezüsttel, Guzsván Hédi pedig két ezüst és egy bronzéremmel gazdagította a csapatot. Horváth Bendegúz ezen a versenyen a bronzérmeket célozta meg, hiszen négyet is gyűjtött belőlük. Matos Andrea és Busa Barbara kétszer állhattak a dobogó harmadik fokára. Bronzérmet szerzett még Dorusák Dorina, Károlyi Zsófia, Horváth Zsombor és Huszár Levente. Pontszerző helyen végeztek Molnár Bálint, Katona Péter, Zsinka Ábel, Lukácsi Tamás, Bolvári Vivien, Bukor Levente, Markella Máté, Jankovics Gábor, Tóth Mikolt, Tóth Sára, Szabó Diána, Szabó Bence, Réfy Stefánia, Busa Dóra valamint Práger Ádám. A versenyszámok között lezajlott egy futam, amely szintén hagyomány itt Kalocsán. Sztankovics Istvánra, Tyutyura emlékszik ilyenkor az egyesület egy rövid, 25 méteres úszással, amelyen most Marton Imre (Tiszaföldvár), dr. Filvig Géza, Busa Attila, Tompai Gábor és Petróczki Dániel vett részt.az egyéni számok után váltóversenyekre is sor került, ahol a kalocsaiak remek eredményeket értek el. Lány vegyes váltónk nem talált legyőzőre Ferenczi Anna, Guzsván

4 Hédi, Rusenkó Luca, Matosos Andrea összeállításban, míg a fiúk (Lakatos Bence, Horváth Zsombor, Tóth Ernák, és Bukor Levente) második helyen végeztek. Gyorsváltóban a fiúk értek el első helyezést,csapattagok Fekete Mátyás, Fekete Péter, Matos Balázs, Horváth Bendegúz voltak.a lányok pedig az ezüstérmet szerezték meg Busa Barbara, Busa Dóra, Tóth Mikolt, Réfy Stefániaösszeállításban. Busa Attila és Tompai Gábor edzők mindenkinek gratuláltak a teljesítményért.őszintén büszkéklehetünk sportolóinkra, még a legfiatalabbakra is, hiszen sokat javítottak a háromhete rendezett verseny óta,és látszik a fejlődés. Nem is beszélve a régiekről, aki már hat hét éve mindennap megküzdenek az elemekkel. Mindenképp említésre méltó a kitartásuk. Köszönet a szülőknek, akik a hétköznapokban is helytállnak,így lehetnek ott a gyerekek az edzéseken. A verseny színvonalas megrendezéséért köszönet azoknak a szülőknek, uszodai dolgozóknak és segítőknek, akik versenyről versenyre támogatják a gyerekeket. Nélkülük és Kalocsa Város Önkormányzatának támogatása nélkül nem folytatódhatna az a hagyomány, hogy ilyen nagyszabású verseny házigazdájaként évről évre több száz fiatalt láthatunk Kalocsán versenyezni. Közülük kerülnek ki a jövő nagy úszói. A versenyről eredményeket és fotókat a www. kalocsaiuszoegyesulet.csapata.hu-n találhatnak az érdeklődők A kalocsai úszóké lett a kupa Az elmúlt hétvégén már 13. alkalommal került sor a Kalocsakörnyéki Környezetvédelmi Egyesület, valamint a Kalocsai Úszó- és Vízilabda Egyesület közös rendezésű megmérettetésére. Vasárnap több mint száz úszó mérhette össze tudását, és szállt vízbe a kupáért. A rendezvényt Szalmay László, a Kalocsa-környéki Környezetvédelmi Egyesület titkára nyitotta meg. Örömét fejezte ki a verseny töretlen népszerűsége miatt. Ezután dr. Bálint József, Kalocsa város polgármestere köszöntötte a megjelenteket, és hangsúlyozta a sport szeretetét, a fizikai aktivitás fontosságát egyaránt. Busa Attila éstompai Gábor edzők, valamint Petróczki Dani, aki szintén jelentős szerepet vállal az egyesület munkájából, a hazai versenyeken is mindig nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy az egyesület minden tagja kipróbálhassa magát. Ennek szellemében a versenyt a bemutató úszás nyitotta meg, ahol azok a gyerekek álltak rajthoz, akik az elmúlt hónapokban tanultak meg úszni, név szerint András Leóna, Jakab Csenge, Peák Anna és Fekete Nándor. Számukra az elismerő okleveleket dr. Bálint József adta át. Az ezt következő versenyszámokban is sikeresen szerepeltek a mieink. Többeknek ez volt az első versenyük, ám ez a legjobbat hozta ki belőlük. Ki kell emelni a 25 méteres távon a ben születettek közül Jakab Istvánt és Bolvári Vivient, akik a dobogó legfelső fokáig jutottak, és az aranyérem mellé még egy harmadik helyezést is magukénak tudhattak. Szabó Diána ezüstérmes lett, Tamás Ferenc, Katona Péter, Zsinka Ábel, Katus Gergő és Bolvári Kinga pedig csak hajszálnyival maradtak le a dobogóról. A nem versenyszerűen úszó gyerekeink is kimagaslóan jól szerepeltek.

5 Ők csak hetente kétszer járnak edzésre, ennek ellenére volt köztük olyan, aki dobogóra állhatott, mint Bukor Levente, aki egy arany- és két ezüstérmet vihetett haza, Jánosi Mirabella, aki mellúszásban lett első, Práger Ádám, Szabó Bence, Markella Máté,Katus Márk, valamint Váradi Armand harmadik helyezést értek el. Az első versenyesek között Lukácsi Tamás, Janklovics Gábor is bizonyítottak. Ezért érdemes tehát nagy figyelmet fordítani az utánpótlásra, és ezért kell kisebb versenyeket is rendezni, hiszen így jöhet ki a gyerekekből az edzésmunka. Öröm volt látni azt a boldogságot és büszkeséget, amit egy-egy érem, esetleg oklevél szerzett. Ezek a gyerekek azok, akik majd hamarosan olyan rangos megmérettetésekre is eljutnak, mint az egyesület oszlopos tagjai, akik ez-alkalommal is számos éremmel gazdagították gyűjteményüket. Ferenczi Anna, Lakatos Bence, Matos Balázs, Fekete Mátyás, Guzsván Hédi és Horváth Bendegúz három aranyérmet, Fekete Péter egy arany- és egy ezüst-, Horváth Zsombor három ezüst-,réfy Stefánia és Dorusák Dorina egy arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet, Busa Barbara egy ezüst- és két bronzérmet, Katona Petra egy bronzérmet, Rusenkó Luca és Matos Andrea egyaránt egy ezüstérmet szerzett. Váltóink is kitűnően szerepeltek, hiszen egy első, két második és egy harmadik helyet sikerült elérni. A versenyen a különböző helyezéseket pontozták is, így megszületett a csapatok közti verseny végeredménye. A fenti éremesőt látva nem kétséges, hogy a legjobb csapatnak járó kupát idén a kalocsaiak vehették át. Gratulálunk a gyerekeknek, és köszönet azoknak a támogatóknak és segítőknek, akik lehetővé teszik, hogy ennél a csapatnál ilyen színvonalas felkészülés folyhasson, és akik aktívan kivették a részüket a verseny zökkenőmentes lebonyolításában. Köszönet továbbá azoknak a szülőknek és jelenlévőknek, hivatalos személyeknek, akik ellátogattak vasárnap az uszodába, és együtt szurkoltak a mieinknek. A verseny pillanatairól a oldalon találhatnak fotókat az érdeklődők Nemzetközi úszóverseny Százhalombattán Mezey Gabriella A Kalocsai Úszó- és Vízilabda Egyesület 13 versenyzővel és ez alkalommal mindhárom felkészítő edzőjével tudott részt venni a Matrica Kupa nevet viselő nemzetközi úszóversenyen, ahol 28 egyesület 400 versenyzője állt rajthoz. Ezek a megmérettetések minden alkalommal komoly kihívást jelentenek a mieinknek, hiszen nagyon sok a neves egyesület, és nemegyszer olimpiai bajnokokkal is találkozhatunk. Ezt a légkört a kalocsai fiatalok nehezen szokták meg. Éppen ezért az edzői elvárás az időeredmények javítása volt, valamint a legjobb tízbe való bekerülés. Lakatos Bence nem spórolt az erejével, 50 méteres és 100 méteres gyorson is egyéni csúcsot úszott, így nyerhette meg ezt a két számot. Az 50 méter pillangón időjavítás nélkül szerzett

6 aranyérmet, míg 200 méter gyorson a negyedik lett. Ferenczi Anna versenyzésén már látszik a terhelés folyamatos emelése, kezd visszatérni korábbi formája. Mindehhez természetesen szükség van Anna kitartására, hiszen nem adta fel, így 50 méter hátúszásban a dobogó tetejére állhatott. A 100 méteres hátúszásban, valamint az 50 méteres gyorsúszásban ezüstérmet szerzett. Éremgyűjteményét bronzzal is gazdagította 100 méter gyorson. Dorusák Dorina lett a meglepetés versenyzője a csapatnak, hiszen második helyen végzett, amit még edzői sem reméltek. Természetesen ehhez egyéni csúcsra volt szükség. Matos Balázs elégedett lehet az 50 méteres versenyszámokban elért eredményeivel, hiszen gyorson negyedik, háton harmadik lett. Sajnos a 100 méteres távok most nem sikerültek. Tóth Ernák kitűnő időket úszva harmadik lett 50 méter mellúszásban és hatodik 100 méteres mellúszásban. Guzsván Hédinek négy versenyszámban is sikerült az első tízben végeznie. Rusenkó Lucának, Horváth Zsombornak és Fekete Mátyásnak ez 200 méter gyorson sikerült.horváth Bendegúz és Busa Barbara két számban is az első tízbe került. Tóth Mikolt 50 méter háton, míg Matos Andrea 50 méter pillangón úszott remek időt, és került a legjobb tízbe Tovább folytatódnak a sikerek úszóinknál A Kalocsai Úszó- és Vízilabda Egyesület fiatal tehetségei az elmúlt időszakban két nagyszabású versenyen is sikeresen szerepeltek. A Szekszárd Sprint nevet viselő meghívásos úszóversenyen 15 egyesület 230 versenyzője állt rajthoz. A szokatlan távon (33,3 méter) a mieink igazán remekül szerepeltek, hiszen Ferenczi Anna (2001) és Lakatos Bence (2005) is korosztályos bajnok lett az összetett versenyben. Bence négy egyéni versenyszámban állt rajthoz, és egyikben sem talált legyőzőre. Anna három első és egy második helyet szerzett. A legjobb hatba sikerült végeznie Fekete Péternek, Tóth Ernáknak, Rusenkó Lucának, Horváth Bendegúznak, Matos Andreának és Horváth Zsombornak is, ezzel értékes pontokat gyűjtöttek a kalocsai csapatnak. Ezen a napon váltóink is szépen szerepeltek, hiszen alig lemaradva a dobogóról, a negyedik helyen végeztek. Busa Attila vezetőedző már a szekszárdi verseny után is elégedett volt, ám a dunaújvárosisolymár István Emlékverseny még számára is meglepetésekkel szolgált. Erre a versenyre 15 egyesület közel 200 versenyzője érkezett. A három kalocsai úszót Tompai Gábor, edző kísérte el. Dunaújváros mindig is nagy kihívást jelentett a kalocsai úszógárdának, hiszen nagyon nagy a gyereklétszám, komolyabbak a lehetőségek. Éppen ezért igazán büszkék az edzők, ha valakinek sikerül ezen a versenyen a dobogóra állnia. Az már igazán csodaszámba megy, ha valaki itt a legjobb. Ezt a csodát ez alkalommal Lakatos Bence kétszer is megvalósította. A 100 méter mellúszásban elért időeredményén még edzője is meglepődött. A mellúszás mellett pillangón is sikerült aranyérmet szereznie.ferenczi Anna az elmúlt évben nem tudott teljes erőbedobással készülni, jelenleg is visszafogott edzésmunkát végezhet. Anna azonban kezdi utolérni korábbi formáját és időeredményeit, ami mindenképpen bíztató jel arra nézve, hogy esélyes visszazárkózni az országos elsők közé. Ezen a versenyen egy második és egy harmadik helyet sikerült elérnie, ami szintén remek teljesítmény. Tóth Ernák a kétszáz méteres mellúszásban kamatoztatta az eddigi edzésmunkát, és nagyon jó időeredménnyel ezüstérmes lett. A fenti eredmények igazolják, hogy a befektetett munka meghozza a gyümölcsét. A gyerekek kitartása és akarata mellett természetesen szükséges az edzők szakmai tudása, a szülők segítsége és elsősorban az a támogatás, amelyet úszóink Kalocsa Város Önkormányzatától kapnak. Ezek a fiatal tehetségek a jövőben is be fogják bizonyítani, hogy a kalocsai úszóknak ott van a helyük az ország legjobbjai között. Figyelemmel kísérhetik és megnézhetik képekben is a sportolókat a oldalon.

7 Nemzetközi úszóversenyek a hétvégén Az elmúlt hétvégén két nemzetközi versenyen is részt vettek a Kalocsai Úszó- és Vízilabda Egyesület fiatal tehetségei. Az XXIX. Harkány Nemzetközi Sprint Úszóversenyen 24 egyesület közel 280 versenyzője állt rajthoz, míg másnap a XVII. Zrínyi Kupa Nemzetközi Úszóversenyen, Szigetváron 16 egyesület 210 versenyzője vett részt. A 12 kalocsai sportoló Tompai Gábor edzővel érkezett mindkét versenynapra. Annak ellenére, hogy az uszoda a megelőző egy héten zárva tartott karbantartási munkálatok miatt, ami nagyban megnehezítette a felkészülést, Busa Attila, vezetőedző elégedett volt a teljesítményekkel, mindenki koncentráltan versenyzett. Lakatos Bence öt arany- és egy bronzérmet, Tóth Ernák egy arany- és két bronzérmet, Guzsván Hédi két arany, egy ezüst- és három bronzérmet vehetett át a két nap alatt. Edzője külön elégedett időeredményeivel, hiszen minden versenyszámában javítani tudott eddigi legjobbján. Horváth Bendegúz egy,dorusák Dorina pedig két bronzérmet, Matos Balázs két arany- és egy bronzérmet vehetett át. Ferenczi Anna gerincproblémái ellenére is teljes erőbedobással versenyez. Ennek eredményeként a két nap alatt 3 arany- és 4 ezüstérem büszke gazdája lehetett. AFekete testvérek is értékes pontokat hoztak, reméljük Mátyás fel fog erősödni a nyári betegsége után és ismét a régi formáját tudja hozni. A kalocsai versenyzők nem csupán egyéniben, de csapatban is remekül szerepeltek. A leány gyors váltónk Ferenczi Anna, Rusenkó Luca, Guzsván Hédi és Tóth Mikolt összeállításban második lett, valamint Szigetvárról a második legjobb csapatként térhettek haza a mieink. Egy kétnapos verseny nem könnyű a gyerekeknek, ám ilyen szülői támogatottság mellett nem volt nehéz a sportolók élete, hiszen az edzők legnagyobb örömére már több szülő érkezett a versenyre, mint sportoló. Ezúton is köszönet a szülőknek, akik elkísérték a gyerekeket a kétnapos megmérettetésre, valamint a Chilli Trade Kft.-nek, aki az első este vacsoráját biztosította a versenyzőknek. Köszönet továbbá az edzőknek, akik időt, energiát és fáradtságot nem kímélve teremtik meg a lehetőséget arra, hogy ezek a tehetséges gyerekek ilyen és ehhez hasonló, nagyszabású versenyeken bizonyíthassanak.

8 Egyesületi piknik az uszodában Múlt hétvégén a nyár utolsó napsütéses délutánját élvezhette a Kalocsai Úszó és Vízilabda Egyesület apraja és nagyja. A vakációt pedig méltó módon búcsúztatta a klub; hazai és frissen sütött finomságokkal egy családi napon. Ahogy azt dr. Filvig Géza, az egyesület elnöke a helyszínen megjegyezte, egy-egy ilyen találkozó célja az, hogy az úszókkal ne csak edzéseken és versenykörülmények között találkozzanak az edzők, hanem ilyen kötetlen, szabadfoglalkozású délutánokon is. Itt van lehetőség arra, hogy a szülők is találkozzanak, és hogy beszélgethessenek az edzőkkel és egymással is. Dr. Filvig Géza azt is kiemelte, fontosnak tartja, hogy az egyesület színeiben úszó gyerekeknek az uszodáról ne csak az időre úszás, az edzések és a versenyek jussanak eszükbe, hanem a közösség is. Az egyesület életében nem először fordul elő, hogy közös grillezésre, hússütésre és játékos délutánra várta az úszókat és családjukat. A tavaszi találkozóhoz hasonlóan most is tollaslabdázással, strandfocizással, lábteniszezéssel és természetesen úszással kapcsolatos vetélkedőkkel telt a szombat délután. Ezt követően pedig ki-ki elővette kosarából az otthonról hozott finomságokat, süteményeket, hogy legyen valami a gyerekek kezében, miközben a medencéhez rohannak, a felnőttek pedig elbeszélgetnek a padokon vagy épp az árnyékban leterített plédeken ülve Újabb egyéni csúcsokat úszott Lakatos Bence Szombathelyen került megrendezésre az az Országos Bajnokság, melyen a Kalocsai Úszóés Vízilabda Egyesület fiatal tehetsége, Lakatos Bence is részt vett. Ez alkalommal is hatalmas versenyzői létszámról számolhatunk be, hiszen 52 egyesület közel 160 versenyzője állt rajthoz versenyszámonként. Bence rutinja már elegendő volt ahhoz, hogy ne ijedjen meg a népes mezőnytől, és sikerült bizonyítania, hogy országos szinten is ott van a legjobbak között. Teljesítménye az összesített korosztályban is figyelemre méltó, saját korosztályában pedig egyenesen szenzációs. A 100 méteres gyorsúszásban korosztálya második legjobb idejét úszta, 200 méter gyorson a negyedik, míg 100 méteres mellúszásban a tizedik idővel zárt. Ehhez az eredményhez és ezekhez a helyezésekhez az is kellett, hogy Bence ismét egyéni csúcsokat ússzon, több másodpercet javítva eddigi legjobbjain. Gratulálunk úszónknak, és köszönjük mindazok segítségét, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy városunk ilyen tehetséges sportolókat nevelhessen ki, akik versenyről versenyre öregbítik Kalocsa hírnevét. Bence további eredményeiről, valamint az edzések rendjéről és az egyesületről többet olvashatunk a oldalon.

9 Parafa Kupa A Kalocsai Úszó- és Vízilabda Egyesület nyolc fiatalja vett részt a Parafa Kupa nevet viselő nagyszabású úszóversenyen. A gyerekeket ez alkalommal szülők vitték, edzői segítség nélkül vették fel a versenyt a 30 egyesület közel 500 versenyzőjével. Busa Attila vezetőedző kifejtette, hogy a nyári szünetben megoldható napi két edzés és a megtett több ezer kilométer fárasztó a gyerekeknek, és nem is készültek külön erre a megmérettetésre. Ennek ellenére elégedett volt a teljesítménnyel, hiszen mindenki hozta a formáját, sőt egyéni csúcsok is születtek. Lakatos Bence az 50 méteres pillangóúszás és az 50 méteres gyorsúszás számát egyaránt megnyerte, remek időt úszva, ezzel ismét az országos ranglista második helyére lépett elő. Így már nem csak gyors, de pillangóúszásban egyaránt. Az 50 méteres mellúszásban bronzérmet szerzett. Bence ezen a versenyen is minden számában dobogóra állhatott. Egy ilyen nagyszabású versenyen már az első tízbe kerülés is nagyon jó. Ez sikerült Tóth Ernáknak 100 méter háton és 100 méter mellúszásban is, Réfy Stefániának 100 méter mellúszásban és 100 méter gyorsúszásban, valamint Tóth Mikoltnak 100 méter háton. Dorusák Dorina versenyről versenyre egyre javít időeredményein. Rusenkó Luca, Matos Andrea és Horváth Zsombor is megállták a helyüket a népes mezőnyben. Az edzők elégedettek voltak az időeredményekkel, de hozzátették, hogy szerencsés az egyesület, hiszen ilyen szülői közösség segíti munkájukat. Mindenképpen szerves része a sikereknek és a sikeres működésnek. Ezúton is szeretné megköszönni az egyesület kivétel nélkül minden úszó és vízilabdás szülő segítségét, valamint Kalocsa Város Önkormányzatának támogatását abban, hogy ezt a sportágat a kalocsaiak ilyen színvonalon űzhetik. Tisztelettel a Kalocsai Úszó-és Vízilabda Egyesület Újabb országos versenyen Lakatos Bence A hétvégén megrendezett Országos Delfintalálkozón Lakatos Bence, a Kalocsai Úszó és Vízilabda Egyesület fiatal tehetsége képviselte városunkat. A kétnapos versenyen Petróczki Dani segítette Bencét, aki 40 egyesület közel 200 versenyzőjével együtt érkezett erre a rangos megmérettetésre. Bence az elmúlt közel két évben nem hibázott, ám most a nagy tét, és a lehetőség, hogy bajnoki címet szerezzen túl nagy nyomás volt. Az 50 méteres gyorsúszásban egyéni legjobbjától néhány tizedmásodperccel elmaradt, és ez bizony a dobogós helyezésébe került, ötödikként ért célba. A 100 méter már jobban sikerült, hiszen egyéni csúcsot úszva lett negyedik. Bence mellúszásban hozta a tőle elvárt és megszokott formát, és harmadik helyet szerzett. A 100 méteres mellúszásba tudatosan nem adott bele mindent, hiszen edzője nem akarta, hogy a gyorsúszás előtt túlzottan elfáradjon. Amire azonban Busa Attila vezetőedző igazán várt, az a pillangóúszás volt, hiszen a felkészülés során erre fektettek a legnagyobb hangsúlyt. Ebben a számban Bence nagyon szépen, koncentráltan versenyzett, és több másodpercet javított egyéni legjobbján, így sikerült a második helyre úsznia magát ezen az országos versenyen. Az elért eredményhez, Bence kitartásához és az edzői munkához is gratulálunk. Az egyesület életéről, versenyzőiről és az eddigi eredményekről többet tudhat meg minden érdeklődő a weboldalon Jubileumi versenyen az úszók Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a Bácsvíz Kupa Jubileumi Úszóverseny, melyen a Kalocsai Úszó- és Vízilabda Egyesület is részt vett.

10 A Tompai Gábor edző vezette csapat 40 egyesület közel 400 versenyzőjével állt rajthoz. Lakatos Bence időeredményein ugyan nem javított, ám ennek ellenére is dobogós helyezéseket tudott szerezni. Az 50 méteres gyorsúszásban ezüstérmes, az 50 méteres mellúszásban pedig bronzérmes lett. Guzsván Hédi folyamatosan egyéni rekordokat úszik, ezen a versenyen egyedül ő tudott javítani. Annak ellenére, hogy Ferenczi Annában már sokan nem hisznek, edzője, Busa Attila biztos benne, hogy amint Anna egészségi állapota rendeződik, akkor egy-két éven belül ismét jönnek majd az eredmények és a sikerek. Tóth Ernák a 200 méteres mellúszásban szeretett volna egyéni csúcsot úszni, így az első tízbe jutni az országos ranglistán, sajnos azonban ami sikerült neki a 33,3 méteres medencében, az most nem sikerült az 50 méteresben. Matos Andrea, Dorusák Dorina és Rusenkó Luca ugyan tudott javítani, de nem is rontottak. Mindenki hozta a formáját, talán egy picit fáradtabb a csapat, így az iskolaidő végét várva Ismét nagy létszámú versenyen bizonyítottak úszóink Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a XI. Kuchinka Vilmos Úszó Emlékverseny Kiskunfélegyházán. Ezen a versenyen már évek óta szerepel sikeresen a Kalocsai Úszó-, és Vízilabda Egyesület. Busa Attila és Tompai Gábor tanítványai ez alkalommal is számos érmet és annál is több pontszerző helyet szereztek. A megmérettetésen 15 egyesület közel 180 versenyzője állt rajthoz. A 33 méteres, nem szokványos versenytávú medence nem zökkentette ki a mieinket.

11 Lakatos Bence a verseny legeredményesebb vendég versenyzője a négy aranyérem mellé egy ezüstöt is hazahozhatott, a kitüntető címet pedig kupával jutalmazták. Bence mellúszásban és gyorsúszásban (mindkét távon, amelyen rajthoz állt) első lett, hátúszásban pedig egy ezüstérmet tudhatott magáénak. Ezenkívül 200 méter gyorson is egyéni csúcsot úszott, ezt már a két évvel idősebb korosztályban, ahol hetedik lett. Tóth Mikolt szintén javított, ezért gyorsúszásban a dobogó legmagasabb fokára állhatott, míg hátúszásban és vegyesúszásban második helyet szerzett. Ferenczi Anna mellúszásban és hátúszásban (200m) második, gyorson és háton harmadik helyen végzett. Fekete Mátyás gyorson, valamint mellúszásban mindkét távon másodikként ért célba. Guzsván Hédi még mindig maximalista és folyamatos a fejlődése, mind technikailag mind fizikálisan, 100 méter gyorsúszásban ezért is ért el bronzérmes helyezést. Rusenkó Luca elismerésre méltó idővel pillangón lett harmadik. Negyedik helyen értek célba, alig lemaradva a dobogós helyezésről, ám értékes pontokat szerezve az egyesületnek Katona Petra, Busa Barbara, Réfy Stefánia és Horváth Bendegúz. Az ő teljesítményük szintén dicséretre méltó. Busa Attila vezetőedző a többiek eredményeivel is elégedett volt ezen a versenyen, hiszen az uszoda karbantartása miatt csak szárazföldi edzéseken vehettek részt, amit, mint az eredmények is mutatják, Tompai Gábor vízilabda és úszóedző eredményesen vezetett le. Ennek is köszönhető, hogy mindenki megúszta a legjobbját, még azok is, akik nem voltak az első négyben, mint Matos Andrea, Tóth Ernák, Fekete Péter, és Horváth Zsombor. Ők saját időeredményeihez képest jól teljesítettek. Sajnos a korosztályos besorolás nem volt szerencsés, hiszen a 2002-es születésű Tóth Ernák az 1999-es Fekete Mátyással volt egy kategóriába sorolva. A négy év korkülönbséget az edzők a mai napig nem értik, ám ez egy sajátos helyzet volt. Ennek ellenére vagy talán éppen ezért Ernák 200 méter mellen öt másodperccel javította meg az egyéni csúcsát, elismerést szerezve edzőjétől, és tíz helyet javítva a korosztályos ranglistán. Köszönet azoknak a szülőknek és támogatóknak, akik segítik a gyerekeket a felkészülésben, ami a fenti eredményeket látva sikeres, hiszen ezek a sportolók minden egyes versenyről számos éremmel térhetnek haza. A versenyzői létszámokat tekintve elismerésre méltó, hogy ezen a hétvégén úszóink nem kevesebb, mint 17 érmes helyet szereztek. Ez az eredmény magáért beszél, így további hasonló sikeres szereplést kívánunk nekik.

12 Nemzetközi Úszóversenyen Busa Attila tanítványai javítani tudott, és minden számban hozta a formáját. Hódmezővásárhely adott otthont az elmúlt hétvégén annak a nemzetközi versenynek, melyre 24 egyesület 320 versenyzője érkezett. Ebben az igen erős mezőnyben a Kalocsai Úszó- és Vízilabda Egyesület 10 fiatalja állt rajthoz, Tompai Gábor vízilabdaedző vezetésével. A kalocsai úszók felkészülését az uszoda karbantartása és egyéb problémák is akadályozták, ám a rövid távon nyújtott teljesítményekkel Busa Attila, vezetőedző még elégedett volt. Sajnos a 200 méteres táv nem az erősségünk, és az őszig ez így is marad, hiszen a napi két edzésre, ezáltal a hatékonyabb felkészülésre csak a nyári szünetben lesz lehetőség. A verseny mindezek ellenére eredményes volt, hiszen Lakatos Bence a 100 méteres gyors, illetve mellúszásban a negyedik helyen végzett. Bence csupán néhány tizedmásodperccel maradt el a legjobbjától, ami elég volt ahhoz, hogy lecsússzon a dobogóról. Az 50 méteres táv már megmutatta, hogy ha koncentrál, nem lehet hiba, így magabiztosan megnyerte ezt a számot. Pillangón második lett, majd ami a legbiztatóbb, 200 méter gyorson a harmadik helyen végzett, még ilyen hiányos felkészülés mellett is. Matos Balázs 50 méter gyorson lett harmadik. Edzői még a száz méterrel is elégedettek voltak, sajnos azonban a kétszáz méter és a hátúszás nem állt igazán össze. Guzsván Hédi 100 méter mellúszásban több másodpercet is Tóth Ernákmellúszásbanelmaradt az egyéni csúcsaitól, így az 5-6-dik helyet sikerült megszereznie, ebben az erős mezőnyben ez mindenképpen dicséretes. Ferenczi Anna nem sokkal maradt el tavalyi formájától. Pillanatnyilag ez a fontos, valamint Anna egészségének javulása. A helyzet bíztató, de most még türelemmel kell lenni, és kivárni azt az időt, amikor újra teljes erőbedobással edzhet, és amikor már ismét csak az időeredmény számít. Horváth Zsombornak sikerült 50 méter mellúszásban az első tízben végeznie. A 2001-ben született lányok, és az 1999-es fiúk már a felnőtt mezőnyben indultak, így nem sok esélyük volt pontszerző helyen végezni. Ez egy kicsit meglátszott a teljesítményen, meg kell érteniük, hogy nem a helyezés számít, hanem az időeredmények javítása, korosztálytól függetlenül. Köszönjük a szülők, gyerekek és edzők áldozatos munkáját, valamint a támogatók segítségét abban, hogy ezek a fiatal sportolók a fentihez hasonló színvonalú versenyeken vehessenek részt, és ilyen eredménnyel tudjanak zárni. Az egyesület életéről, tagjairól, eredményekről és programokról bővebben a weboldalon találhatók információk Lakatos Bence korosztálya legjobbja lett Április 12-én Bajára, az EMEL Kupára utazott a Kalocsai Úszó- és Vízilabda Egyesület 7 versenyzője. A rangos megmérettetésre Tompai Gábor edző kísérte a gyerekeket. A nemzetközi versenyen 28 csapat közel 400 úszója állt rajthoz. Lakatos Bence, Busa Attila egyik állandó versenyzője nem riadt vissza a nagy létszámtól és a nemzetközi mezőnytől, hiszen ez alkalommal is minden számban a dobogó legmagasabb fokára állhatott.

13 Korosztályában a torna legeredményesebb versenyzőjeként kupát vehetett át. Bence ismét tudott javítani időeredményein, ami fontos, hiszen ellenfelei is folyamatosan dolgoznak azon, hogy megelőzzék. Tóth Ernák ezen a versenyen is fő számában, a mellúszásban jeleskedett. Sajnos a nemzetközi mezőnyben lecsúszott a dobogóról, negyedikként ért célba. Bronzérmes is lehetett volna, ha a legjobb idejét sikerül megúsznia. Guzsván Hédi 100 méter mellúszásban javítani tudott, ám a pontszerzéshez még ez sem volt elég az erős mezőnyben. Dorusák Dorina hosszú kihagyás után ismét kezdi visszanyerni korábbi formáját, de az élvonalba nehéz lesz beúsznia magát. Edzője szerint nagyon tehetséges, ami mellé még kitartás és szorgalom is párosul, sőt technikai szinten is rendben van minden. Horváth Zsombornak nem sikerült jól ez a megmérettetés, ám aki dolgozik, az hibázhat is, ez benne van ebben a sportban. Ezen a versenyen debütált Károlyi Zsófi, aki élete első versenyén remekül szerepelt. Mindössze néhány hét edzés után hibátlanul teljesítette az 50 méteres mellúszást. Technikai felkészültsége edzőjének és oktatójának, Tompai Gábornakköszönhető Nemzetközi és országos versenyen is érmesek a kalocsai úszók Ismét rekord számú versenyzővel vették fel a harcot Busa Attila tanítványai. Tompai Gábor edző kíséretében 6 fő kalocsai úszó utazott Kecskemétre, hogy részt vegyen a III. Aranyhomok Kupa Nemzetközi Úszóversenyen, ahol ezúttal 50 egyesület 615 versenyzője állt rajthoz. A hatalmas létszám nem riasztotta meg a mieinket. Lakatos Bence 50 méter gyorsúszásban egyéni rekorddal (0.33,76 mp) vágott vissza a diákolimpián elszenvedett vereségért. Ezzel megelőzte az országos elsőt. Bence 100, illetve 200 méteren is folyamatosan javít saját csúcsain. Ezért is sikerülhetett neki a következő versenyen, Hódmezővásárhelyen három aranyérmet szerezni, hiszen 50, 100, és 200 méter gyorsúszásban sem talált legyőzőre. Az 50 méteres távon tovább javított idején. A három aranyérem mellé egy ezüstérmet is sikerült szereznie 50 méter hátúszásban. Busa Attila vezetőedző szerint ezen még javítani kell Bencének. Azt is kihangsúlyozta, hogy eldőlni látszik a kérdés, mely szerint Bence bírja-e a hosszabb távokat, hiszen ennek nagy jelentősége lesz a jövőben. A 100 méteres mellúszásban, illetve az 50 méteres pillangón az ötödik helyen sikerült zárnia, ám ilyen létszám mellett ez is kiváló teljesítmény. Tóth Ernák Hódmezővásárhelyen olyan számban próbálhatta ki magát, amelyen versenyen még nem állt rajthoz. Ez a 200 méteres vegyes úszás volt. Ernák egy nem várt, igazán jó időeredménnyel a második helyet szerezte meg. Ez a versenyszám nagyon sok energiát kivesz az úszóból, Ernák is elfáradt, így 200 méter gyorson nem tudta a legjobb idejét megúszni, ezért a negyedik helyet szerezte meg, csakúgy mint a 100 méteres távon, lecsúszva a dobogóról.

14 Hódmezővásárhelyen a fenti versenyen kívül sor került egy három napos küzdelemre is, hiszen itt zajlott a XVIII. Országos Rövidpályás Vidék Bajnokság. Busa Attila és Tompai Gábor fiatal versenyzői természetesen itt is vízre szálltak, és az igazán nehéz körülmények ellenére is bizonyítottak. Sajnos edzőink munkahelyi kötelezettségeik miatt nem tudtak részt venni a versenyen, így a szülők vették ki részüket az utaztatásból és a sportolók segítéséből egyaránt. A 10 fő kalocsai úszó 47 egyesület 405 versenyzőjével állt rajthoz. A mieink dolgát nagyban megnehezítette, hogy a három versenynap mindegyikére utazniuk kellett, mert nem sikerült szállást találni, a kollégiumok is tele voltak. Éppen emiatt a felkészülés sem sikerült zökkenőmentesen, kevesebb idő jutott a versenyzőkre, és a feszültség is nagyobb volt a csapatban. Az eredmények ennek ellenére a vártnál jobban alakultak, ami a gyerekek lelkesedését tükrözi. Ma-tos Balázsrövidtávon hozta az eredményeket. Az 50 méteres hátúszásban ezüstérmet szerzett, gyorson pedig a hatodik lett, úgy hogy a harmadik helyezett mindössze három századmásodperccel úszott jobbat, ami azt jelenti, hogy a különbség szabad szemmel nem is volt látható. Balázsnak a 100 méteres távok is jól sikerültek. Tóth Ernák 200 méter mellen ismét bizonyította, hogy ez az úszásnem az ő profilja, szinte mindegy milyen távon, akár összevont korosztályban is a középmezőnyben tud végezni. Guzsván Hédi 50 méter gyorson egyéni csúcsot úszott, ezzel már közelít az élmezőnyhöz. Matos Andrea is az 50 méter gyorsúszásban úszott új egyéni csúcsot. A verseny sajátossága, hogy szintidőhöz kötött, azaz nem vehetett részt rajta akárki. A Kalocsai Úszó- és Vízilabda Egyesület edzőinek, valamint versenyzőinek színvonalas munkáját bizonyítja, hogy a mieink 10 fővel képviselték a várost. Matos Balázs, Tóth Ernák, Guzsván Hédi és Matos Andrea mellett Busa Barbara, Réfy Stefánia, Horváth Bendegúz, Rusenkó Luca, Fekete Mátyás és Tóth Mikolt is sikeresen kvalifikálta magát erre a rangos megmérettetésre, és bizonyította, hogy a kalocsai úszóknak ott van a helyük az országos és nemzetközi szintű versenyeken, és hogy számolni kell velünk, hiszen mindenhol éremesélyesek vagyunk. Az edzők és a gyerekek mellett természetesen köszönet illeti a szülőket, valamintkalocsa Város Önkormányzatát, amiért segítik sportolóinkat, támogatják az egészséges életmódra nevelést és erősítik a sport szeretetét Kalocsai bajnokokat avattak a megyei diákolimpián Február ötödikén, szerdán Kecskeméten rendezték meg az Úszás Diákolimpia Bács-Kiskun Megyei Döntőjét, ahol a Kalocsai Úszó és Vízilabda Egyesület tagjai képviselték iskoláikat és városunkat. Busa Attila tanítványai ismét óriási sikert arattak. Az egyesület életében minden verseny hasonló fontossággal bír, még akkor is, ha itt nem a klubok, hanem az iskolák és a települések versengtek egymással. A gyerekeknek pedig minden egyes versenysiker, minden egyes dobogós helyezés elérése vagy épp saját egyéni csúcsuk megdöntése óriási öröm, nem beszélve a folyamatos testi és lelki fejlődésről.

15 A Busa-tanítványok nagy városok egyesületei mellett ismét bebizonyították, hogy nem csak a megyében, hanem az országos versenyek színterén is az éllovasok között a helyük. A téli pihenés után az edző tisztes helytállást várt a gyerekektől, de a kalocsai úszó-tehetségek nem akarták csak teljesíteni második apjuk elvárásait. Sokkal inkább igazi sportoló módjára küzdöttek, hogy a medence teljes mezőnyét maguk mögé utasíthassák. Ez több úszásnemben sikerült is. A tavalyi korosztályos országos ranglista vezető Lakatos Bence két győzelmet is szerzett, hiszen az 50 méter gyorsúszás és mellúszás bajnokaként állhatott a dobogó legfelső fokára. Szintén első helyen végzett Tóth Mikolt, aki a Szent István Gimnázium diákjaként a megyei mezőny legjobbja volt 100 méter pillangóúszásban. Szintén a kalocsai egyesület tagja Ferenczi Anna, aki 100 méter mellúszásban végzett az élen, így szerzett elismerést iskolájának, a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumnak. Így az országos diákolimpián Lakatos Bence és Tóth Mikolt mellett Anna is rajtkőre állhat majd. Dicséretet érdemel a 9-10 éves lányok kategóriájában induló Guzsván Hédi is, aki a téli holtszezon után kirobbanó formában van. A Kunszt József Általános Iskolát képviselő Hédi 50 méter gyorsúszásban és mellúszásban is javítani tudott egyéni csúcsain. Az első számot 34,04 másodperc alatt teljesítette, és a harmadik helyen ért célba, a második úszásnemben pedig 45,04 másodpercre szépítette saját idejét. Itt pedig csak egy hajszállal maradt le a dobogóról. A szép sikert elért kalocsai sportolók névsorából nem hiányozhat Matos Balázs sem. A Szent István Gimnázium diákja bronzérmesként térhetett haza, hiszen a 100 méteres gyorsúszás kategóriájának harmadik legjobbja lett. Szintén a dobogón végzett Rusenkó Luca, aki 100 méter pillangóúszásban és hátúszásban lett harmadik, Fekete Mátyás, aki ugyanígy 100 háton végzett a harmadik helyen. A listának pedig még mindig nincs vége, hiszen Tóth Ernák, a Bátyai Általános Iskola tanulója is remekelt. Őt mellúszásban csak a kategória bajnoka tudta megelőzni, így a verseny végén a másodiknak járó ezüstérmetvehette át. A kecskeméti úszás olimpián szépen szerepelt még Horváth Zsombor, Dorusák Dorina, Busa Barbara, Matos Andrea, Katona Petra, Réfy Stefánia, Fekete Péter, Horváth Bendegúz és Busa Dóra is, akik bár nem állhattak a legjobbaknak járó emelvényre, mégis öregbítették városuk és iskolájuk hírnevét. Az ifjú úszó tehetségek legközelebb február 15-én ugranak medencébe Százhalombattán, a Szalay János Nemzetközi Emlékversenyen. Ráadásként pedig, ezen a hétvégén a kalocsai pólósokért is szurkolhatunk, hiszen Tompai Gábor csapata 14-én és 15-én Békéscsabán folytatja az ifjúsági korcsoportú vízilabdázók vidéki bajnokságát.

A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza

A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza Baján csobbant a csapat Megyedöntőn jártak 2009.01.15. A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza Január 8-án a vizek városában

Részletesebben

Küzdelmes és sikeres év úszóink mögött. 2011.01.11. Mezey Gabriella

Küzdelmes és sikeres év úszóink mögött. 2011.01.11. Mezey Gabriella Küzdelmes és sikeres év úszóink mögött 2011.01.11. Mezey Gabriella Eredményekben, küzdelmekben és sikerekben gazdag év áll a kalocsai úszó fiatalok mögött. A Kalocsai Úszó Egyesület 2010-ben számos versenyen

Részletesebben

2010-ben megjelent cikkek a Kalocsai Néplapban:

2010-ben megjelent cikkek a Kalocsai Néplapban: 2010-ben megjelent cikkek a Kalocsai Néplapban: Megyei Diákolimpián az úszók 2010.01.20. Kalocsáról 15 fős csapat érkezett, hogy összemérje tudását a megye fiatal tehetségeivel. Úszóink helyt álltak, hiszen

Részletesebben

Tartalom. Szellemi Diákolimpia versbe szedve. ECDL vizsga. Március 15. Sport az iskolában. Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el

Tartalom. Szellemi Diákolimpia versbe szedve. ECDL vizsga. Március 15. Sport az iskolában. Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el 2013. március-április II. évfolyam 7-8. szám Tartalom Szellemi Diákolimpia versbe szedve ECDL vizsga Március 15. Sport az iskolában Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el Természetismereti vetélked

Részletesebben

1. melléklet Összefoglaló az Ózdi Teknőc Futó Club közhasznú, nonprofit sportegyesület 2015. évi tevékenységéről, eredményeiről és 2016.

1. melléklet Összefoglaló az Ózdi Teknőc Futó Club közhasznú, nonprofit sportegyesület 2015. évi tevékenységéről, eredményeiről és 2016. 1. melléklet Összefoglaló az Ózdi Teknőc Futó Club közhasznú, nonprofit sportegyesület 2015. évi tevékenységéről, eredményeiről és 2016. évi terveiről Egyesület neve: Ózdi Teknőc Futó Club Egyesület címe:

Részletesebben

Rövidített sportágvezetői értékelések:

Rövidített sportágvezetői értékelések: Szakmai értékelés: A csapat összetétele atlétika 14 fő judo 8 fő műugrás 1 fő Rg. 6 fő sportlövészet 10 fő taekwondo 1 fő tenisz 3 fő torna 5 fő úszás 8 fő vívás 16 fő vízilabda 13 fő Összesen 85 fő A

Részletesebben

2015. év legjobb FÉRFI sportolói

2015. év legjobb FÉRFI sportolói AJ K A V ÁR O S ÖNKORMÁN YZ AT A P O L G Á R M E S T E R 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-101 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 1/83/2016. Tárgy: 2015. év legjobb sportolóinak elismerése Készítette:

Részletesebben

WRC autó is ott száguld majd az évzárón

WRC autó is ott száguld majd az évzárón A felújítás kezdete óta az idei Szilveszter Rallye lesz az első verseny a Hungaroringen WRC autó is ott száguld majd az évzárón Hivatalosan még csak nemrég van lehetőség az idei, 17. alkalommal megrendezendő

Részletesebben

A SZENIOR ÚSZÁS MAGYARORSZÁGI VERSENYSZABÁLYAI (Kiegészítés a FINA SW szabályaihoz) Magyar Szenior Úszók Országos Szövetsége

A SZENIOR ÚSZÁS MAGYARORSZÁGI VERSENYSZABÁLYAI (Kiegészítés a FINA SW szabályaihoz) Magyar Szenior Úszók Országos Szövetsége A SZENIOR ÚSZÁS MAGYARORSZÁGI VERSENYSZABÁLYAI (Kiegészítés a FINA SW szabályaihoz) Magyar Szenior Úszók Országos Szövetsége 1. A VERSENYSZABÁLYOK HATÁLYBA LÉPÉSE Jelen szenior versenyszabályok a Magyarország

Részletesebben

NEMZETKÖZI UP. VERSENYEK - 2009

NEMZETKÖZI UP. VERSENYEK - 2009 NEMZETKÖZI UP. VERSENYEK - 2009 Új helyszínen pályacsúcs - Schwechat ifi verseny 2009. május 31. - A szokás hatalom! kezdte rövid beszámolóját a schwecháti utánpótlás versenyrıl Lengyák György. - Anélkül,

Részletesebben

Egy lépéssel a kortársak előtt

Egy lépéssel a kortársak előtt Egy lépéssel a kortársak előtt A nagy feltalálók mindig megelőzik saját korukat. A BÁNKUTI MotorSport 12 éves tehetsége, Vaskó Dominik egy nap versenymérnök, vagy feltaláló szeretne lenni. Ezt az álmát

Részletesebben

BUDAPESTEN VERSENYEZTÜNK SIKER

BUDAPESTEN VERSENYEZTÜNK SIKER Á G F A L V I K R Ó N I K A X. évfolyam 6. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2009. június SIKER Iskolánk Patakugró Néptánc Csoportja 2009. május 15-16.-án Solymáron rendezett Német Nemzetiségi

Részletesebben

Tárgy: Soroksár Sport Club Kft. 2013. évi szakmai beszámolója

Tárgy: Soroksár Sport Club Kft. 2013. évi szakmai beszámolója Tárgy: Soroksár Sport Club Kft. 2013. évi szakmai beszámolója Az előterjesztést készítette: Farkas Kálmán Soroksár Sport Club Kft. ügyvezetője Az előterjesztést tárgyalta: Oktatási, Közlekedési, Ifjúsági

Részletesebben

PRE AMBULUM Teskánd KSE (sportszervezet) szakmai beszámolójához

PRE AMBULUM Teskánd KSE (sportszervezet) szakmai beszámolójához PRE AMBULUM Teskánd KSE (sportszervezet) szakmai beszámolójához Egyesületünk az MLSZ áltat be/sfpmod02-3084/2013. határozatszámon jóváhagyott sportfejlesztési programjának hivatalos beszámolója előszavaként

Részletesebben

Beszámoló a tájfutó szakosztály 2013. évi tevékenységéről (Gyalog László, 2014. 01. 11.)

Beszámoló a tájfutó szakosztály 2013. évi tevékenységéről (Gyalog László, 2014. 01. 11.) Beszámoló a tájfutó szakosztály 2013. évi tevékenységéről (Gyalog László, 2014. 01. 11.) A szakosztály ebben az évben ha lehet, még az elmúlt év sikerei után is tovább fejlődött. Tevékenységét 97 csoportban

Részletesebben

A NYUGDÍJASKLUBOK ÉS IDŐSEK ÉLETET AZ ÉVEKNEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE SZAKMAI BESZÁMOLÓJA A 2014. ÉVBEN VÉGZETT TEVÉKENYSÉGÉRŐL

A NYUGDÍJASKLUBOK ÉS IDŐSEK ÉLETET AZ ÉVEKNEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE SZAKMAI BESZÁMOLÓJA A 2014. ÉVBEN VÉGZETT TEVÉKENYSÉGÉRŐL A NYUGDÍJASKLUBOK ÉS IDŐSEK ÉLETET AZ ÉVEKNEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (Budapest, 1053 Királyi Pál u. 20. I/3.) SZAKMAI BESZÁMOLÓJA A 2014. ÉVBEN VÉGZETT TEVÉKENYSÉGÉRŐL Szövetségünk feladatát az alapszabályában

Részletesebben

KSI SE Központi Sport- és Ifjúsági SE Tel: 422-3510, Fax: 422-3544 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. e-mail: nupi@nupi.hu

KSI SE Központi Sport- és Ifjúsági SE Tel: 422-3510, Fax: 422-3544 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. e-mail: nupi@nupi.hu KSI SE Központi Sport- és Ifjúsági SE Tel: 422-3510, Fax: 422-3544 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. e-mail: nupi@nupi.hu Nemzeti Sport Intézet részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3 Tárgy: negyedéves

Részletesebben

.fl?:j. számú előterjesztés

.fl?:j. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere.fl?:J. számú előterjesztés l. Tartalmi összefoglaló Előterjesztés a Képviselő-testület részére Sulyok Eszter támogatási kérelmének elbírálásáról

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Csongrád Megyei Igazgatóság CSONGRÁD MEGYEI TÉLI MŰFÜVES BAJNOKSÁG Csongrád Megyei Téli Műfüves férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2016. Tartalom 1.

Részletesebben

Elnökségi határozatok 2002-től

Elnökségi határozatok 2002-től Elnökségi határozatok 2002-től A Magyar Triatlon Szövetség elnökségének 2002. évi határozatai... 2 A Magyar Triatlon Szövetség elnökségének 2003. évi határozatai... 15 2003. június 5-i elnökségi ülés határozatai...

Részletesebben

Szekeres Pál a riói Paralimpia kerekesszékes vívás versenyigazgatója.

Szekeres Pál a riói Paralimpia kerekesszékes vívás versenyigazgatója. Újabb aranyérem az erőemelőknél Tunkel Nándor, a riói paralimpia helyszínén az Erőemelő Világkupán, kategóriájában 151 kilogramm kinyomásával aranyérmes lett! Gratulálunk neki az eredményéhez! További

Részletesebben

PÁLYA SZAKÁG BESZÁMOLÓ 2014. 1. Olimpiai, paralimpiai felkészülés és kvalifikáció (olimpiai számokban érintett szakágaknál)

PÁLYA SZAKÁG BESZÁMOLÓ 2014. 1. Olimpiai, paralimpiai felkészülés és kvalifikáció (olimpiai számokban érintett szakágaknál) 1. Olimpiai, paralimpiai felkészülés és kvalifikáció (olimpiai számokban érintett szakágaknál) Válogatott edzőtáborok: A pálya válogatott egy alkalommal kapott lehetőséget, edzőtáborozásra. Tatán az olimpiai

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Megyei Igazgatóság

Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Megyei Igazgatóság Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Megyei Igazgatóság (Pest Megyei Labdarúgó Szövetség) PEST MEGYEI ÖREGFIÚ (,,U34 ) Pest megyei öregfiú (,,U34-es ) nagypályás labdarúgó- 2015/2016. Tartalom 1. A bajnokság

Részletesebben

Továbbtanulási ambíciók

Továbbtanulási ambíciók 222 FELVÉTELI RENDKÍVÜL SOKSZÍNűVÉ VÁLTOZOTT AZ ELMÚLT évtizedben a középfokú oktatás. A sokszínűség mind az iskolák fenntartói (önkormányzati, egyházi, alapítványi iskolák), mind az oktatás szerkezete

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a 2010. évről BUDAPESTI HONVÉD SE ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLY

BESZÁMOLÓ. a 2010. évről BUDAPESTI HONVÉD SE ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLY BESZÁMOLÓ a 2010. évről BUDAPESTI HONVÉD SE ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLY 2 I. Szakmai értékelés, beszámoló A Budapesti Honvéd Atlétikai Szakosztálya 2010-ben ugyan még nem hivatalosan - de ismét megszerezte az

Részletesebben

HÍREK, EREDMÉNYEK. Részletek a MOB honlapján

HÍREK, EREDMÉNYEK. Részletek a MOB honlapján HÍREK, EREDMÉNYEK Olimpiai eskütétel a Vígszínházban Április 26-án, látványos műsor keretében került sor a pekingi nyári játékokra készülő magyar olimpikonok ünnepélyes fogadalomtételére a Vígszínházban.

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2016. évi Versenykiírása

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2016. évi Versenykiírása Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2016. évi Versenykiírása 1. A VERSENYEK CÉLJA A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken Magyarország 2016 évi

Részletesebben

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2011. május 26-i ülésére

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2011. május 26-i ülésére Tárgy: A Békési Férfi Kézilabda Kft. 2010. évi szakmai és gazdasági beszámolója Elıkészítette: Polgár Zoltán ügyvezetı Békési Férfi Kézilabda Kft. Véleményezı Pénzügyi Bizottság, bizottság: Oktatási, Kulturális

Részletesebben

Üdvözöllek Kedves Olvasó, Sporttárs, Szülô, Hozzátartozó, Judoka, vagy csak szimpatizáns!

Üdvözöllek Kedves Olvasó, Sporttárs, Szülô, Hozzátartozó, Judoka, vagy csak szimpatizáns! 2015. V. évf. 13. szám Üdvözöllek Kedves Olvasó, Sporttárs, Szülô, Hozzátartozó, Judoka, vagy csak szimpatizáns! A 2015/16-os iskolaév utolsó, sorrendben a 2015-ös év III. tartod most a kezedben, amely

Részletesebben

A Magyar Kajak- Kenu Szövetség Sárkányhajó Szakágának 2016. évi programja

A Magyar Kajak- Kenu Szövetség Sárkányhajó Szakágának 2016. évi programja A Magyar Kajak- Kenu Szövetség Sárkányhajó Szakágának 2016. évi programja Budapest, 2016. január előterjesztő: Csabai Edvin szakmai igazgató készítette: Patyi Melinda szabadidős szakmai koordinátor Tartalomjegyzék

Részletesebben

A MAGYAR LOVASSPORT SZÖVETSÉG KÖZGYŰLÉSE 2016 AZ ELNÖKI BESZÁMOLÓBÓL

A MAGYAR LOVASSPORT SZÖVETSÉG KÖZGYŰLÉSE 2016 AZ ELNÖKI BESZÁMOLÓBÓL A MAGYAR LOVASSPORT SZÖVETSÉG KÖZGYŰLÉSE 2016 AZ ELNÖKI BESZÁMOLÓBÓL Előadó: LÁZÁR Vilmos Ideje: 2016. február 20. Helye: Magyar Sport Háza, Konferenciaterem Budapest, Istvánmezei út 1-3. TESTÜLETI ÉLETÜNK

Részletesebben

1 / 11 2014.10.31. 12:35

1 / 11 2014.10.31. 12:35 1 / 11 2014.10.31. 12:35 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: Városi Kézilabda Klub Nyírbátor VKK Nyírbátor 2 Gazdálkodási formakód:

Részletesebben

BESZÁMOLÓ (2013. 09. 01-2015. 12. 31.)

BESZÁMOLÓ (2013. 09. 01-2015. 12. 31.) a ban a szülők bevonásával BESZÁMOLÓ (2013. 09. 01-2015. 12. 31.) 2013. szeptember 1-jén indult a projekt, melynek címe A hátrányos helyzetű tanulók eredményes nevelése és iskolai sikerességük támogatása

Részletesebben

Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal

Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal Fórum Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal Pongrácz Tiborné Hüttl Marietta egész aktív pályáját a ma már patinásnak mondható Népességtudományi Kutatóintézetben töltötte. Az ifjú munkatárs hamarosan

Részletesebben

Hétvégével beindul a nagyüzem a pályaversenyek terén is! Junior VB re tekintő

Hétvégével beindul a nagyüzem a pályaversenyek terén is! Junior VB re tekintő Hétvégével beindul a nagyüzem a pályaversenyek terén is! Junior VB re tekintő Javában készülnek a Héraklész Bajnok Program versenyzői is a nyári megmérettetésekre. Szeretném megosztani a kedves olvasókkal

Részletesebben

Zalalövői Napköziotthonos Óvoda. 2014-2015. nevelési év munkájának értékelése

Zalalövői Napköziotthonos Óvoda. 2014-2015. nevelési év munkájának értékelése Zalalövői Napköziotthonos Óvoda 2014-2015. nevelési év munkájának értékelése 2 Statisztikai adatok: Az intézmény megnevezése: Zalalövői Napköziotthonos Óvoda Férőhelyek száma: 112 Tanköteles korú gyermekek:

Részletesebben

6/2004. sz. FŐTITKÁRI KÖRLEVÉL

6/2004. sz. FŐTITKÁRI KÖRLEVÉL Budapest, 2004. 12. 20 6/2004. sz. FŐTITKÁRI KÖRLEVÉL A Szövetség szabályai, versenynaptára, versenyzők minősítése, stb. megtalálható az Interneten a www.mnasz.hu című WEB lapunkon. e-mail címünk: mnasz@mnasz.hu

Részletesebben

EGYENLŐ ESÉLLYEL AZ UTAKON - Fogyatékossággal élő emberek gépjárműszerzési- és átalakítási támogatása

EGYENLŐ ESÉLLYEL AZ UTAKON - Fogyatékossággal élő emberek gépjárműszerzési- és átalakítási támogatása EGYENLŐ ESÉLLYEL AZ UTAKON - Fogyatékossággal élő emberek gépjárműszerzési- és átalakítási támogatása A súlyosan mozgáskorlátozottak gépjárműszerzésének elősegítésére 2011-ben létrehozott állami támogatási

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a 2011. november 24. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről

TÁJÉKOZTATÓ. a 2011. november 24. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről TÁJÉKOZTATÓ a 2011. november 24. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről Ó z d, 2012. február 16. Osztályok jelentései alapján összeállította: Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály Oktatási,

Részletesebben

IFELORE Hírlevél 2012. április.30

IFELORE Hírlevél 2012. április.30 0 Előszó-Visszaemlékezés 2008-ban, majdnem pontosan négy éve az alábbi sorokkal búcsúzott a hírlevél akkori szerkesztője, Netti. Azóta szunnyadt a toll, várta, hogy valaki újra elővegye. Úgy gondolom,

Részletesebben

Dr. Vágó Béla: A különböző pszichológiai hatások érvényesülése egy Európa-csúcs kapcsán

Dr. Vágó Béla: A különböző pszichológiai hatások érvényesülése egy Európa-csúcs kapcsán Dr. Vágó Béla: A különböző pszichológiai hatások érvényesülése egy Európa-csúcs kapcsán Bevezető Azon szerencsés emberek közé tartozom, akik sikeres versenyzői és edzői pályafutást mondhatnak magukénak.

Részletesebben

Igó Norbert Krisztián. Csillaghullás

Igó Norbert Krisztián. Csillaghullás Igó Norbert Krisztián Csillaghullás 1. Fejezet: Amikor testet ölt a fájdalom Az iskolakezdéssel együtt, szeptemberben kezdetét vette a másodosztályú Labdarúgó Liga, melynek az első fordulójában a Cegléd

Részletesebben

KOB VOB hétvége 2015. június 20 21. Mánfa

KOB VOB hétvége 2015. június 20 21. Mánfa KOB VOB hétvége 2015. június 20 21. Mánfa Egy nagyon fárasztó hétvégén vagyunk túl, ahonnan sok tapasztalattal, rengeteg új élménnyel és természetesen, ahogyan azt már megszoktuk, temérdek éremmel gazdagodva

Részletesebben

A 18. Fıvárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi verseny összefoglalója

A 18. Fıvárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi verseny összefoglalója A 18. Fıvárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi verseny összefoglalója 2009. április 7-én ideális, kulturált, szép környezetben Országos Mezıgazdasági Könyvtár Tessedik Sámuel dísztermében tartották meg

Részletesebben

Ízelítő, a Senshi Kyokushin Karate Gyermek, Ifjúsági és Szabadidő Sportegyesület 2009 évi tevékenységéből.

Ízelítő, a Senshi Kyokushin Karate Gyermek, Ifjúsági és Szabadidő Sportegyesület 2009 évi tevékenységéből. Ízelítő, a Senshi Kyokushin Karate Gyermek, Ifjúsági és Szabadidő Sportegyesület 2009 évi tevékenységéből. 2009. január 17-ént Szolnokon rendezte meg a Magyar Kyokushin Karate Szervezet az éves közgyűlését.

Részletesebben

Átlépni vagy maradni? Nyugdíjdilemma Az összeállítást Fekete Emese készítette. Figyelı

Átlépni vagy maradni? Nyugdíjdilemma Az összeállítást Fekete Emese készítette. Figyelı Élete egyik igen fontos kérdése elıtt áll mintegy 3 millió ember, amikor az elkövetkezı hetekben saját idıskori sorsáról, azaz a majdani nyugdíjáról kénytelen dönteni. A friss nyugdíjtörvények teremtette

Részletesebben

A jövő tudósai A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM EDDIGI EREDMÉNYEI ÉS TOVÁBBI TERVEI. A jövő tudósai. Magyar Tudomány 2013/5

A jövő tudósai A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM EDDIGI EREDMÉNYEI ÉS TOVÁBBI TERVEI. A jövő tudósai. Magyar Tudomány 2013/5 Tisztelt Olvasó! 610 A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM EDDIGI EREDMÉNYEI ÉS TOVÁBBI TERVEI A Nemzeti Tehetség Programról szóló 78/ 2008. (VI.13. OGY-határozat elfogadásával az Országgyűlés 2008-tól kezdődően

Részletesebben

Április 1. MŰVÉSZETI SZEMLE GÁLAMŰSORA

Április 1. MŰVÉSZETI SZEMLE GÁLAMŰSORA Április 1. Czina Sándor Tagintézmény MŰVÉSZETI SZEMLE GÁLAMŰSORA A Művészeti Szemle után évente gálaműsort rendezünk a legjobb produkciókból, ez is motiválja tanulóinkat a felkészülés során. A zsűri és

Részletesebben

Bolyai János Matematika Csapatverseny

Bolyai János Matematika Csapatverseny Éves összegzés (matematikaversenyek) Iskolánkban évtizedes múlttal mőködik a nívócsoportos oktatás magyar és idegen nyelv mellett matematikából is. A tanulók képesség szerinti bontásának eredményessége

Részletesebben

Vogel Márk a Nemzetközi Gyermek Atlétika Versenyen Varsóban 60 méteres síkfutásban

Vogel Márk a Nemzetközi Gyermek Atlétika Versenyen Varsóban 60 méteres síkfutásban Vogel Márk a Nemzetközi Gyermek Atlétika Versenyen Varsóban 60 méteres síkfutásban I. helyezést ért el. Időeredménye: 8,58 mp. Márk a magyar válogatott tagjaként utazott Lengyelországba. Paulínyi Jenő

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI R E G I O N Á L I S Á L L A M I G A Z G A T Á S I

NYUGAT-DUNÁNTÚLI R E G I O N Á L I S Á L L A M I G A Z G A T Á S I NYUGAT-DUNÁNTÚLI R E GIONÁLIS ÁLLAMIGA ZGATÁSI HIVATAL GYŐR BESZÁMOLÓ A NYUGAT-DUNÁNTÚLII REGIIONÁLIIS ÁLLAMIIGAZGATÁSII HIIVATAL 2009.. ÉVII TEVÉKENYSÉGÉRŐL GYŐR, 2010. JANUÁR 26. 2 I. 1. A törvényességi

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. március 17-én tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. március 17-én tartandó ülésére Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. március 17-én tartandó ülésére Tárgy: Tájékoztató a civil és sportszervezetek 2015. évi tevékenységéről Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő: dr. Váliné

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A 2013/14 NEVELÉSI ÉV TAPASZTALATAIRÓL

BESZÁMOLÓ A 2013/14 NEVELÉSI ÉV TAPASZTALATAIRÓL Budapest Főváros XXIII. Ker. Soroksár Önkormányzat, II. sz. Napsugár Óvoda 1239 Budapest, Grassalkovich út 297 1. Személyi feltételek BESZÁMOLÓ A 2013/14 NEVELÉSI ÉV TAPASZTALATAIRÓL A 2013/2014- es nevelési

Részletesebben

HÉRAKLÉSZ PROGRAM BESZÁMOLÓ 2007

HÉRAKLÉSZ PROGRAM BESZÁMOLÓ 2007 HÉRAKLÉSZ PROGRAM BESZÁMOLÓ 2007 Budapest, 2007. december I. Előzmények A Héraklész Bajnokprogram 2001. évi indítása óta változatlan, céljai, működési elvei, munkaformái és finanszírozási rendje alapvetően

Részletesebben

LONDON2016 GYŐRI ÚSZÓ SE

LONDON2016 GYŐRI ÚSZÓ SE LONDON2016 GYŐRI ÚSZÓ SE LONDON2016 - GYŐRI ÚSZÓ SE "1 Csillagos ötös A győri rendezésű országos bajnokság pontversenyét a Győri Úszó SE történelm sikert ért el, az Újpesttel holtversenyben első helyen

Részletesebben

AZ ELNÖKSÉG BESZÁMOLÓJA A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG 2011. ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL. MESZ KÖZGYŰLÉS 2012. március 23.

AZ ELNÖKSÉG BESZÁMOLÓJA A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG 2011. ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL. MESZ KÖZGYŰLÉS 2012. március 23. AZ ELNÖKSÉG BESZÁMOLÓJA A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG 2011. ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL MESZ KÖZGYŰLÉS 2012. március 23. A Magyar Evezős Szövetség elnökségének beszámolója a MESZ 2012. március 23-i rendes évi közgyűlésére

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. 3. A kedvezményezett neve: Szent László Határrendész Közhasznú Sportegyesület

B E S Z Á M O L Ó. 3. A kedvezményezett neve: Szent László Határrendész Közhasznú Sportegyesület B E S Z Á M O L Ó 1. A támogatási szerződés száma: 1527-5/2015/NAKVI 2. A projekt címe: ÉRTÉKre fel! 3. A kedvezményezett neve: Szent László Határrendész Közhasznú Sportegyesület 4. A kedvezményezett címe:

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal. 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.2. Bács-Kiskun megye

Központi Statisztikai Hivatal. 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.2. Bács-Kiskun megye Központi Statisztikai Hivatal 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.2. Bács-Kiskun megye Szeged, 2013 Központi Statisztikai Hivatal, 2013 ISBN 978-963-235-347-0ö ISBN 978-963-235-398-2 Készült a

Részletesebben

2010. december 19. V. forduló A dupla forduló második felvonása

2010. december 19. V. forduló A dupla forduló második felvonása 2010. december 19. V. forduló A dupla forduló második felvonása A közlésben közreműködnek: Rádió Majsa (Fm 88,2) www.radiomajsa.hu Kunsági Hírlap kunsagihirlap@colonial.hu Régió Napló www.regionaplo.hu

Részletesebben

NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOR 2015 NYÍREGYHÁZA

NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOR 2015 NYÍREGYHÁZA NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOR 2015 NYÍREGYHÁZA BESZÁMOLÓ Készítette: Sziky Károlyné NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS 2015. ÉVI NYÁRI NAPKÖZIS TÁBORAI Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata a város általános iskoláiba

Részletesebben

be/sfp-09323/2015/mlsz

be/sfp-09323/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Városi Sportegyesület Biharkeresztes A kérelmező szervezet rövidített neve - Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 857 A kérelmező jogállása

Részletesebben

Lakossági állapotfelmérés egy lehetséges levegőszennyezettséggel terhelt településen

Lakossági állapotfelmérés egy lehetséges levegőszennyezettséggel terhelt településen DOI: 10.18427/iri-2016-0034 Lakossági állapotfelmérés egy lehetséges levegőszennyezettséggel terhelt településen Rucska Andrea, Kiss-Tóth Emőke Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar rucska@freemail.hu, efkemci@uni-miskolc.hu

Részletesebben

Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon.

Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon. Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon. Pár sorban, most betekintést nyújtok, hogy is láttam én,majd az LRT csapat

Részletesebben

DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE

DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE KÖZÉPISKOLÁK Kőbányai Diáksport Bizottság Kocsis Sándor Sportközpont Fontosabb címek, telefonszámok Általános tudnivalók Versenykiírások Mellékletek Fontosabb kőbányai

Részletesebben

A kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben TÁMOP 3.1.4./08/2-2009-0015

A kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben TÁMOP 3.1.4./08/2-2009-0015 A kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben TÁMOP 3.1.4./08/2-2009-0015 Boldog gyermekkor, vidám tanulás, biztos munka elérhetősége Tatabánya közoktatási intézményeiben KERTVÁROSI

Részletesebben

STRANDLABDARÚGÁS U-15

STRANDLABDARÚGÁS U-15 Magyar Labdarúgó Szövetség SOMOGY MEGYEI IGAZGATÓSÁGA STRANDLABDARÚGÁS U-15 VERSENYKIÍRÁSA Megyei fiú U-15 korosztály 2016 Határozatszám ELN-195/1/XV/2015 Jóváhagyás 2015.12.08 Hatályba lépés 2016.01.08

Részletesebben

be/sfp-11070/2016/mlsz

be/sfp-11070/2016/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve FÉNYESLITKEI SPORTEGYESÜLET A kérelmező szervezet rövidített neve FSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1592 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

Nyíregyháza Város 2013 2014. évi Kispályás Labdarúgó Bajnokság Versenykiírása

Nyíregyháza Város 2013 2014. évi Kispályás Labdarúgó Bajnokság Versenykiírása Nyíregyháza Város 2013 2014. évi Kispályás Labdarúgó Bajnokság Versenykiírása Nyíregyháza, Sóstói út 24. 4400 l./ A bajnokság célja: Nyíregyháza Város 2013-2014. évi Kispályás Labdarúgó Bajnokság Versenykiírása

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség STRANDLABDARÚGÓ NEMZETI BAJNOKSÁG I. OSZTÁLY NB I. férfi felnőtt strandlabdarúgó bajnokság versenykiírása 2015. Tartalom 1. A bajnokság szervezője és rendezője, a bajnokság típusa...

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Tanácskozási joggal jelen volt: Fedorné dr. Fráter Zsófia Címzetes főjegyző

Jegyzőkönyv. Tanácskozási joggal jelen volt: Fedorné dr. Fráter Zsófia Címzetes főjegyző 1 Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 8-24/2015. Jegyzőkönyv Készült: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testület Közmeghallgatásán A közmeghallgatás helye: 3980 Sátoraljaújhely,

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó A POLGÁRMESTERI HIVATAL 2012. ÉVI MUNKÁJÁRÓL

T Á J É K O Z T A T Ó A POLGÁRMESTERI HIVATAL 2012. ÉVI MUNKÁJÁRÓL TÉGLÁS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉTŐL 4243 TÉGLÁS, KOSSUTH U. 61. sz. T Á J É K O Z T A T Ó A POLGÁRMESTERI HIVATAL 2012. ÉVI MUNKÁJÁRÓL A hivatal látja el az önkormányzatnak, illetve a jegyzőnek jogszabályokban

Részletesebben

Tartományi választások Németországban. Sorsfordító idők?

Tartományi választások Németországban. Sorsfordító idők? ELEMZÉSEK Tartományi választások Németországban. Sorsfordító idők? Tamási Anna E-2016/6. KKI-elemzések A Külügyi és Külgazdasági Intézet időszaki kiadványa Kiadó: Külügyi és Külgazdasági Intézet Szerkesztés

Részletesebben

A KE02938/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete

A KE02938/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Oldalszám: 1 A KE02938/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Kérelem száma: KE02938/2014/MVLSZ Érkezett: Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező szervezet teljes neve: Angyalföldi Sportiskola

Részletesebben

Résztvevők Cél Igényelt támogatás. Nem érin tett 850000 X X. S.sz. Pályázó Projekt időtartama. Érin tett. Nem kizárt

Résztvevők Cél Igényelt támogatás. Nem érin tett 850000 X X. S.sz. Pályázó Projekt időtartama. Érin tett. Nem kizárt Pályázati projekt adatok Nyilatkozatok S.sz. Pályázó Projekt időtartama 1. RUMBA Táncsport Egyesület Pályázat azon.: SPO 001 15 2015 01 01 tól 2015 12 31 ig Résztvevők Cél Igényelt támogatás 80 Utánpótlás

Részletesebben

Üdvözöllek Kedves Olvasó, Sporttárs, Szülô, Hozzátartozó, Judoka, vagy csak szimpatizáns!

Üdvözöllek Kedves Olvasó, Sporttárs, Szülô, Hozzátartozó, Judoka, vagy csak szimpatizáns! 2016. V. évf. 14. szám Üdvözöllek Kedves Olvasó, Sporttárs, Szülô, Hozzátartozó, Judoka, vagy csak szimpatizáns! A 2016-os iskolaév elsô, sorrendben a tizennegyedik szám, ami nyomtatott formában ad hírt

Részletesebben

Szeptemberi eredményekkel leginkább sportolóink büszkélkedhetnek.

Szeptemberi eredményekkel leginkább sportolóink büszkélkedhetnek. Szeptemberi eredményekkel leginkább sportolóink büszkélkedhetnek. Először is labdarúgóink kergették a labdát sikeresen. Fehér Csanád és Sápi Domán 5.b osztályos tanulók Svédországban, a Gothia Cup Ifjúsági

Részletesebben

Bemutatkozás. U-7 korosztály (2008 2010): U-9 korosztály (2006 2007): U-11 korosztály (2004 2005):

Bemutatkozás. U-7 korosztály (2008 2010): U-9 korosztály (2006 2007): U-11 korosztály (2004 2005): Wéber Tamás vagyok, a Tolna Városi Futball Club elnöke. Engedjék meg, hogy jelen kiadványunkkal bemutassuk egyesületünk utánpótlás korosztályai által elért nagyszerű eredményeket és ezáltal is minél több

Részletesebben

KÖZÉPTÁVÚ T ESTNEVELÉSI ÉS SPORTFEJLESZTÉSI KONC EPCIÓJA

KÖZÉPTÁVÚ T ESTNEVELÉSI ÉS SPORTFEJLESZTÉSI KONC EPCIÓJA SIMONTORNYA s VÁROS KÖZÉPTÁVÚ TESTNEVELÉSI ÉS SPORTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2009-2013 1 Simontornya Város Középtávú Testnevelési és Sportfejlesztési Koncepciója 2009-2013 BEVEZETÉS A sporttevékenység fontosságát

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A 2013-AS VÍZIMENTŐ JUNIOR E.B.-RŐL

BESZÁMOLÓ A 2013-AS VÍZIMENTŐ JUNIOR E.B.-RŐL BESZÁMOLÓ A 2013-AS VÍZIMENTŐ JUNIOR E.B.-RŐL Készítette: Endlein Viktória edző Budapest. 2013. szeptember 11. Verseny helyszíne: Riccione, Olaszország Verseny időpontja: 2013. szeptember 6.-7.-8. Versenyzők:

Részletesebben

MEGHÍVÓ XVI. TISZASZIGETI FALUNAPRA 2011. AUGUSZTUS 27 28.

MEGHÍVÓ XVI. TISZASZIGETI FALUNAPRA 2011. AUGUSZTUS 27 28. Tisztelt Tiszaszigeti, Térvári lakosok! MEGHÍVÓ XVI. TISZASZIGETI FALUNAPRA 2011. AUGUSZTUS 27 28. Tiszasziget Község Önkormányzata a korábbi évek hagyományait követve - és néhány új ötlettel gazdagítva

Részletesebben

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2000/3 ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ Készült: Budapest, V. ker. Deák Ferenc u. 10. Amerikai Kereskedelmi Kamara hivatalos helyiségében Jelen vannak: mellékelt jelenléti ív szerint

Részletesebben

Rekordszámú részvétel a KIDS Mezei futóversenyen!

Rekordszámú részvétel a KIDS Mezei futóversenyen! Rekordszámú részvétel a KIDS Mezei futóversenyen! Napsütéses, de kellemetlen, szeles időben rendezte iskolánk az idei tanévi mezei futóversenyt. Immár hagyományos helyszínen a balassagyarmati Ipoly parti

Részletesebben

A létrejövő Y Akadémia stílus és szervezettől függetlenül együttműködő partnereket keres elképzelése megvalósításához.

A létrejövő Y Akadémia stílus és szervezettől függetlenül együttműködő partnereket keres elképzelése megvalósításához. Helyzetértékelés: A hazai utánpótlás nevelés és versenyeztetés láthatóan nem támogatja a felnőtt versenyzővé válás folyamatát és junior korosztályban már jelentősen elfogynak a versenyzők, illetve kevesen

Részletesebben

Beszámoló a Magyar Röplabda Szövetség Játékvezetıi Testületének 2009-ben végzett tevékenységérıl

Beszámoló a Magyar Röplabda Szövetség Játékvezetıi Testületének 2009-ben végzett tevékenységérıl Beszámoló a Magyar Röplabda Szövetség Játékvezetıi Testületének 2009-ben végzett tevékenységérıl 1. Az Elnökség munkája, szervezeti élet A JT Elnöksége az MRSZ Alapszabályához illeszkedıen szervezi, bonyolítja

Részletesebben

Akik hisznek a megmaradásban

Akik hisznek a megmaradásban Akik hisznek a megmaradásban A 2014-es magyar vers ünnepéről Bármily lehangoló is napjaink társadalmi, közéleti csapodársága, a csalódás, a kiábrándulás a politika csinálta közhangulat, azért az, hogy

Részletesebben

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG Elnökségi ülés -2015. 08. 18. 8/2015. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG Elnökségi ülés -2015. 08. 18. 8/2015. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG Elnökségi ülés -2015. 08. 18. 8/2015. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ Készült az MVSZ elnökségének 2015. 08. 18. napjára, a Magyar Sport Háza IV. emeleti tárgyalójában (XIV. Budapest, Istvánmezei

Részletesebben

Magyar Sárkányhajó Szövetség. Versenyszabályzata

Magyar Sárkányhajó Szövetség. Versenyszabályzata A Magyar Sárkányhajó Szövetség Versenyszabályzata Készült az IDBF 2012. január 01-i nemzetközi versenyszabályzata alapján. Összeállította: A Magyar Sárkányhajó Szövetség Szakmai Bizottsága e-mail: info@sarkanyhajozas.hu

Részletesebben

Tisztelt Olvasó! végül 4603-at mutattak be szerzőik.

Tisztelt Olvasó! végül 4603-at mutattak be szerzőik. Tisztelt Olvasó! A tudományos diákköri tevékenység és az Országos Tudományos Diákköri Konferencia több mint 60 éve része a magyarországi felsőoktatásnak: 1955-ben, több mint hatvan évvel ezelőtt rendezték

Részletesebben

2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE

2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE 2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE Október 1-jén a zenei világnap alkalmából fellépő Újfehértói Fúvószenekar nagy sikerű koncertet adott iskolánkban a város kulturális napi rendezvényeinek keretein

Részletesebben

Ez egy csoda volt mifelénk így mondják

Ez egy csoda volt mifelénk így mondják Ez egy csoda volt mifelénk így mondják Békéscsaba alpolgármesterének szavaival élve, ez egy csoda volt. A XXI. Országos Szólótáncfesztivált február 22-24. között rendezték meg Békéscsabán, s melynek az

Részletesebben

Száma:.../2015. ELŐTERJESZTÉS - a Képviselő-testülethez. Dombrád Város 2015-2019 közötti időszakra vonatkozó Sportkoncepciójának elfogadására

Száma:.../2015. ELŐTERJESZTÉS - a Képviselő-testülethez. Dombrád Város 2015-2019 közötti időszakra vonatkozó Sportkoncepciójának elfogadására DOMBRÁD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL ---------------------------------------------------------- ---- 4492 Dombrád, Rákóczi út 36. Tel/fax: (45) 465-001, 565-002 Száma:.../2015. ELŐTERJESZTÉS -

Részletesebben

Beszámoló. A Heves megyei lovas sport 2013. évi eredményeiről

Beszámoló. A Heves megyei lovas sport 2013. évi eredményeiről Beszámoló A Heves megyei lovas sport 2013. évi eredményeiről Távlovaglás: A szakágat évek óta a Mihók ménes lovasai képviselik eredményesen a hazai és nemzetközi versenyeken egyaránt. Mihók Orhídea a Szlovákiában

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Minden eddiginél több díj és elismerés a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara 2015. december 11-én megtartott ünnepi díjátadóján

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Minden eddiginél több díj és elismerés a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara 2015. december 11-én megtartott ünnepi díjátadóján SAJTÓKÖZLEMÉNY Minden eddiginél több díj és elismerés a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara 2015. december 11-én megtartott ünnepi díjátadóján Köztestületünk - a számos közfeladat ellátása mellett-

Részletesebben

Orbán Viktor beszéde Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. új üzemének átadásán

Orbán Viktor beszéde Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. új üzemének átadásán Orbán Viktor beszéde Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. új üzemének átadásán 2014. szeptember 22. Bábolna Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelettel köszöntöm a vállalat vezetőit, tulajdonosait,

Részletesebben

Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben

Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben 1038 Budapest, Valéria u. 4-6. Tel.: 240-9065 Számlasz: 11703006 20036249 Közhasznú szervezet Főv. Bíróság nyt. sz: 9236 Adószám:

Részletesebben

be/sfphpm01-08073/2015/mlsz

be/sfphpm01-08073/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Szigetvári Zrínyi Miklós Sport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Szigetvári Zrínyi Miklós Sport Egyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági

Részletesebben

U13 Korosztály fiú (11-12 évesek /2003-2004) 1790m. U13 korosztály leány (11-12 évesek /2003-2004) 1790m

U13 Korosztály fiú (11-12 évesek /2003-2004) 1790m. U13 korosztály leány (11-12 évesek /2003-2004) 1790m Szombaton rendezték meg a NEFAG Zrt. által támogatott Észak-alföldi Régió Tavaszi Mezei Futóversenyét. Sajnos a Nyíregyháza csapata nem tudott részt venni az eseményen, de így is szép számmal érkeztek

Részletesebben

Alapította: Gerots Zoltán

Alapította: Gerots Zoltán 1986. II. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM. Alapította: Gerots Zoltán DECEMBER 10. GEROTS ZOLTÁN: AZ ÚJLAK MEGVÉDTE BAJNOKI CÍMÉT 1984 telén néhányan úgy gondoltuk, hogy fel kellene ébreszteni 1985 folyamán már ébresztettük

Részletesebben

Díszpolgári cím alapításáról és adományozásának rendjéről

Díszpolgári cím alapításáról és adományozásának rendjéről Üllő Város Önkormányzata Képviselőtestületének 5/2006. (III.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat által adományozható kitüntető díjak és címek alapításáról és adományozásának rendjéről egységes

Részletesebben