RK/ 173 /2016. EMLÉKEZTETŐ

Hasonló dokumentumok
dr. Pajtókné dr. Tari Ilona, rektorhelyettes dr. Ollé János, rektorhelyettes dr. Zimányi Árpád, BTK dékán dr. Fodor László, AVK dékánhelyettes

Állandó meghívott. További meghívott

dr. Korózs Tamás, költségvetési felügyelő Kassai Zita, Humánerőforrás Osztály osztályvezető

RK/101-1/2018. EMLÉKEZTETŐ

RK/1435-2/2017. EMLÉKEZTETŐ

Állandó meghívott. További meghívott

RK/834-1/2018. EMLÉKEZTETŐ

RK/810-1/2018. EMLÉKEZTETŐ

EMLÉKEZTETŐ. 1. Kari aktualitások, 2. Bejelentések, különfélék JEGYZŐKÖNYV

JEGYZŐKÖNYV. Készült: az Eszterházy Károly Egyetem Szenátusának ülésén október 17. napján. Az ülés órakor veszi kezdetét.

RK/417-1/2018. EMLÉKEZTETŐ

RK/1259-1/2018. EMLÉKEZTETŐ

RK/773-1/2018. EMLÉKEZTETŐ

Állandó meghívott. További meghívott

EMLÉKEZTETŐ JEGYZŐKÖNYV

R/643-1/2015. JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. KÉSZÜLT: a Miskolci Egyetem Szenátusának március 19-én megtartott ülésén.

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/219-3 /2016.

VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2014/2015. TANÉV 1. FÉLÉVÉBEN

ALUMNI SZABÁLYZATA. (Jelen szabályzatot a Szenátus 37/2018. (XII.12.) sz. határozatával elfogadta)

JEGYZŐKÖNYV. Készült: az Eszterházy Károly Egyetem Szenátusának ülésén március 13. napján. Az ülés órakor veszi kezdetét.

VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2016/2017. TANÉV 1. FÉLÉVÉBEN

Ülés megnevezése. Állandó meghívott

RK/100-1/2019. EMLÉKEZTETŐ

VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2016/2017. TANÉV 2. FÉLÉVÉBEN

VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2017/2018. TANÉV 2. FÉLÉVÉBEN

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

A Szenátus 12/2014. (IV.16.) sz. határozata a rektor külföldi útjának beszámolójáról

SZENT ISTVÁN EGYETEM AKKREDITÁCIÓS ÉS MINŐSÉGÜGYI BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE 2016.

AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet március 30-án, kor tartott rendes üléséről

VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2014/2015. TANÉV 2. FÉLÉVÉBEN

Tudományos Tanács. egyetemmel közalkalmazotti jogviszonnyal nem álló tagok 1 Pintér Ákos 2 Kéri Katalin 3 Kukolya József

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2015/2016. TANÉV 2. FÉLÉVÉBEN

A Szenátus 11/2016. (VII. 27.) sz. határozata az Eszterházy Károly Egyetem Közbeszerzési Szabályzatának elfogadásáról

ELŐTERJESZTÉS AZ EGYETEMI TANÁCS OKTÓBER 17-I ÜLÉSÉRE

Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév I. félévére

VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2017/2018. TANÉV 1. FÉLÉVÉBEN

1/2016. ( ) SZ. DÉKÁNI UTASÍTÁS

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

Tanulmányi időbeosztás a 2017/2018. tanév I. félévére

ELŐTERJESZTÉS A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR KARI TANÁCSÁNAK június 14. NAPJÁN TARTANDÓ ÜLÉSÉRE

ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZAKMAI TANÁCSADÓ TESTÜLETÉNEK ÜGYRENDJE

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 18-án tartott üléséről

1. Általános rendelkezések

1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: ELTE TÓK HÖK Elnökségi ülés

AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGIAI KAR. Tudományos Bizottságának Ügyrendje

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 23-án tartott üléséről

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Tudományszervezési Kabinet ÜGYREND

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet április 13-án tartott üléséről

Az értekezlet helye: Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola konferencia terme Jelenlévők: a mellékelt jelenléti ív szerint

EMLÉKEZTETŐ Az Óbudai Egyetem Szenátusának november 28-ai üléséről

H2020 munkacsoport alakuló ülés

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Tudományos Tanács. egyetemmel közalkalmazotti jogviszonnyal nem álló tagok 1 Dr. Pintér Ákos 2 Dr. Kéri Katalin 3 Dr.

INFORMÁCIÓS NAPOK PROGRAMJA

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai

1/2016. ( ) SZ. DÉKÁNI UTASÍTÁS

Tudományos Tanács. egyetemmel közalkalmazotti jogviszonnyal nem álló tagok 1 Pintér Ákos 2 Kéri Katalin 3 Kukolya József

A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM PÁLYÁZTATÁSI SZABÁLYZATA

36/2016. (XII. 22.) számú rektori-kancellári együttes utasítás a 2016/2017. tanév 2. (tavaszi) félévének kezdésével kapcsolatos teendőkről

DPR SZABÁLYZATA. (Jelen szabályzatot a Szenátus 38/2018. (XII.12.) számú határozatával elfogadta)

BESZÁMOLÓ KRISZTIÁN DÁVID november 15. és december 12. között végzett tevékenységéről

AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM SZENÁTUSA MELLETT MŰKÖDŐ BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELE

ELŐTERJESZTÉS A SZENÁTUS ÖSSZETÉTELÉRE VONATKOZÓ, VALAMINT EGYES KAPCSOLÓDÓ SZABÁLYOK MÓDOSÍTÁSÁRA

K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/951-1/2017.

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM

Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév I. félévére

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA. ÉVES TERV A ÉVBEN VÉGZENDŐ MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL (Elfogadva a Szenátus március 4-i ülésén)

1/2015. (II.05.) számú REKTORI UTASÍTÁS. A demonstrátori munkavégzés szabályairól

REKTORI UTASÍTÁS. A demonstrátori munkavégzés szabályairól

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

EMLÉKEZTETŐ Az Óbudai Egyetem Szenátusának január 28-ai üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv. EHÖK Küldöttgyűlés június 12. (péntek) 15:00 óra, Helyszín: ELTE PPK KAZY (Budapest, Kazinczy u ) Földszint 4-es terem

A MISKOLCI EGYETEMEN FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ELŐNYBEN RÉSZESÍTÉSÉVEL FOGLALKOZÓ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE

Projekt Koordinációs Értekezlet

A BUDAPESTI M SZAKI F ISKOLA SZERVEZETI ÉS M KÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REJT SÁNDOR KÖNNY IPARI ÉS KÖRNYEZETMÉRNÖKI KAR

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet február 20-án tartott üléséről

Oktatásfejlesztési Kabinet ÜGYREND

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017.

Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév II. félévére

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

A Kari Tanács a napirendi pontokat a módosító javaslatokkal együtt egyhangúlag elfogadta.

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS )

A Szenátus 20/2013. (VI.19.) sz. határozata egyetemi tanári pályázatról

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA

H 2020 munkacsoport alakuló értekezlet

Szent István Egyetem, Élelmiszertudományi Kar Kari Tanács ülésének határozatai június

Minőségfejlesztési program 2013/14

AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet május 30-án 18:00-kor tartott rendes üléséről

Tájékoztató. 1. Javaslat a Kari Ügyrend 189. pontjának módosítására /Hallgatói nívódíj/ Írásbeli előterjesztés Előterjesztő: Dr.

ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM RENDEZVÉNYEK SZERVEZÉSÉNEK RENDJE

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA REJTŐ SÁNDOR KÖNNYŰIPARI MÉRNÖKI FŐISKOLAI KAR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév II. félévére

Nemzetközi Kapcsolatok Kabinet ÜGYREND

Átírás:

RK/ 173 /2016. EMLÉKEZTETŐ Ülés megnevezése Egyetemi Tanács Ülés dátuma 2016/09/22 Ülés helyszíne Erdőtelek - Arborétum Szavazati jogú dr. Liptai Kálmán, rektor tagok dr. Pajtókné dr. Tari Ilona, rektorhelyettes dr. Ollé János, rektorhelyettes dr. Zimányi Árpád, BTK dékán dr. Fodor László, AVK dékánhelyettes dr. Csáfor Hajnalka, GTK dékán dr. Perjés István, TKTK dékán Pénzesné dr. Kónya Erika, TTK dékán Lengyel Péter, kancellár dr. Varró Bernadett, JC felelős oktatási és kutatási főigazgató dr. Bujdosó Zoltán, GyKRC felelős oktatási és kutatási főigazgató dr. Kelemen Judit, SCC felelős oktatási és kutatási főigazgató Állandó meghívott Dudás Lászlóné, alkancellár Koczka Ferenc, informatikai igazgató Tóth Péter, üzemletetési igazgató Kalóné Szűcs Erzsébet, oktatási igazgató Ferenczné Oszlánczi Krisztina, könyvtár főigazgató dr. Murányi Zoltán, Pedagógiai Központ Főigazgató dr. Váczy Kálmán Zoltán, Kutatási és Fejlesztési Központ főigazgató dr. Tresó Andrásné, belső ellenőrzési osztályvezető Gönczi Gábor, gazdasági igazgató dr. Kőfalusi Eszter, Rektori-Kancellári Hivatal hivatalvezető; Jogi Osztály osztályvezető Grebely Gergely, PR- médiaügyekért felelős csoportvezető

További meghívottak Napirendi pontok dr. Korózs Tamás, költségvetési felügyelő Varga Csilla, Tanulmányi és Oktatásszervezési Osztály osztályvezető 1. A Projekt Osztály vezetőjének tájékoztatója, 2. Kari aktualitások, 3. Túlóra 4. Különfélék, 5. Arborétum bejárás JEGYZŐKÖNYV 1. A Projekt Osztály vezetőjének tájékoztatása: Dr. Szilágyi Ibolya tájékoztatta a jelenlévőket, hogy az elmúlt hónapok után egy aktív időszak következik, hiszen december elejéig minden (kb. tíz) kiírt pályázat benyújtásra kerül.: - Felsőoktatás Infrastruktúra Fejlesztés: Leányka úti Delta épület (IFT-ben részletezett) oktatási-, informatikai eszközfejlesztését tartalmazza. - Pályaorientáció / Matematika-, informatika szakok népszerűsítése / Duális képzés és kooperatív képzések fejlesztése: minden pályázat 4-5 évet ölel fel, fontos a szakmaiság, karok együttműködése szükséges. - KOALA projekt - Roma Szakkollégium: 2016. július 1-én elindult a projekt. - EFOP 3.1 - GINOP 2.3.2. pályázat Stratégiai K+F műhelyek: pozitív szakmai bírálattal rendelkezünk, ezért a pályázati anyag benyújtható. - C csillag : Felsőoktatási Strukturális Alaphoz üzleti tervet nyújtottunk be. Tankonyha kialakításra nyílik lehetőség. Az alsó szinten informatikai termek és oktatói szobák kerülnek kialakításra. A felső szinten a konyhatechnológia nem része a projektnek. Az átadás-átvétel megkezdődött. Napelem-rendszer került kialakításra a teljes tetőfelületen. Aktív típusú középület lesz kialakítva egyedüli módon vidéken. - Szlovák - Magyar együttműködési projekt: benyújtási határidő 2016. október 30. Három projektötlet érkezett be, ezért Egyetemi Tanácsi döntés szükséges: - Botanikus Kert továbbfejlesztés: 5,5 ezer m 2 parkosítás; interaktív fejlesztés; Erdőtelki Arborétum (tó tisztítás, kitáblázás). Pénzesné dr. Kónya Erika szlovák magyar növényi génforrás megőrző Látogató Központ kialakítására kerül sor. Partner: Eperjesi Egyetem. Indikátor: látogatószám. - 4. prioritás területre két projektötlet érkezett be: - KFK: Térinformatika rendszer fejlesztése kassai partnerrel: Tokaj Borvidék (Magyar - Szlovák települések) településeire van kihegyezve a projekt. - Lengyelné dr. Molnár Tünde: elektronikus tanulmányi környezet, E- learning írás, LEGO tananyag, Ipad beszerzés, konferencia

disszemináció. Partner: füleki Gimnázium. Kalóné Szűcs Erzsébet Arborétum fejlesztéshez oktatás-fejlesztési ötletet szeretne beterjeszteni. Dr. Liptai Kálmán egyéni egyeztetést kér a témával kapcsolatban. Dr. Varró Bernadett szeretné, ha a Jászberényi Campus is csatlakozhatna a projekthez. Dr. Liptai Kálmán egyéni egyeztetést kér a témával kapcsolatban. Dr. Bujdosó Zoltán a képzésekhez kapcsolódó későbbi bevételekre kérdezett rá. Dr. Liptai Kálmán elmondta, hogy nem várható bevétel, hiszen iskolafejlesztést tartalmaz a pályázati ötlet. Továbbá felhívta a figyelmét a tanács tagjainak, hogy Tokajban van szerepvállalási kötelezettségünk: szőlő boros területen a pályázat nagy mértékben támogatná; továbbá a térinformatika is fontos. Továbbá jelezte, hogy LEGO történek még Magyarországon sem indult el. Az Egyetemi Tanács nyílt szavazással, 11 igen, 1 tartózkodik szavazattal támogatta a KFK által beterjesztett Térinformatikai rendszer fejlesztése kassai partner közreműködésével projektötlet kidolgozását és benyújtását SK HU pályázat keretében. Lengyel Péter a C csillaghoz kapcsolódóan elmondta, hogy 2017. februárjában fog beindulni. Varga Csilla érdeklődött, hogy oktatásszervezési szempontból mikortól számíthatnak az itt található tantermekre. Rektor úr 2017. februári teremhasználatról tájékoztatta osztályvezető asszonyt. Dr. Szilágyi Ibolya jelezte, hogy a termek üveg-fallal vannak leválasztva. Rektor úr hozzáfűzte, hogy informatika épület kialakítására kerül sor KOALA-s termekkel, valamint jelezte, hogy továbbra is tervezi Informatika Kar létrehozását. Dr. Szilágyi Ibolya tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a pályázati rendszer átalakult: árajánlatokkal kell rendelkezni a benyújtáskor, ezért a beszerzésre nagy feladatok várnak, hiszen november elején árajánlatokat kell beszerezniük. Dr. Liptai Kálmán kéri, hogy a dékáni kollégiumon részt vehessen a rektorhelyettesekkel közösen. Továbbá kéri a vezetőket, hogy kari tanács- és campus gyűlésekre hívják meg az akadémiai vezetést, hogy helyből értesüljenek a problémákról. 2. Kari aktualitások (Kari Tanács tagok megválasztása) Dr. Fodor László kapott szót, aki elmondta, hogy hétfőn elindult a választási folyamat. Hétfő délután négy óráig jelölések folynak. A választás időpontja: egy hét múlva csütörtök 12.31-13.00 között a nem oktatók, míg 13.00-15.00 között az oktatók-kutatók részére. Jövő hét végére a kari tanács feláll. A HÖK delegáltak megvannak. Tíz fős kari tanács alakítását tervezik. Pénzesné dr. Kónya Erika: A választási bizottság (dr. Tóth Antal, dr. Hajdú Pál, dr. Makó Zita) megbízása megtörtént. Szeptember 23-án 12.00 a jelölőlista leadási határidő. A választásra 2016. szeptember 28-án a C-124 előadóban kerül sor 14.00-16.00 között. Továbbá tájékoztatta a jelenlévőket, hogy MTA Kutatócsoport beadásáról egyeztettek. Javasolja pályázati adatlap fejlesztését a Neptunban a pályázati megbízások nyilvántartása céljából. Dr. Szilágyi Ibolya jelezte, hogy delegáló lapot vezetett be a Projekt Osztályon, melyen a közvetlen vezető és a kar dékánja aláírásával igazolja, hogy látta az előterjesztést. Pénzesné dr. Kónya Erika elmondta, hogy az ELTE EPER rendszerben dolgozik. Dr. Ollé János házon belüli megoldást javasol. Dékán asszony az alábbiakról tájékoztatta még a jelenlévőket:

- Akadémiai kutatócsoportra dr. Csuzdi Csaba ad be pályázatot; - Szlovák Magyar pályázattal kapcsolatban egyeztetés kezdeményezését javasolja a Nad-Lond Kft. képviselőjével. Dr. Szilágyi Ibolya tájékoztatta a tanács tagjait, hogy árajánlat bekérésére csak a Beszerzési Osztály jogosult. Pénzesné dr. Kónya Erika a továbbiakban az alábbiakról informálta a jelenlévőket: - benyújtott szakokról kapott információt; - Települési értéktárba kapott meghívást a botanikus kert, mellyel kapcsolatban tegnap megszavazták a bekerülést, így következő füzetükben már meg fog jelenni. - péntek délután 16.00 / 16.00 órai kezdette nyitott kertek program lesz a botanikus kertben; - Tóth Péter felé szeretné jelezni, hogy sok probléma van a kitáblázással, kéri az aktualizálást; - Gyakran jönnek a Leányka útra ebéd kihordók, javasolja szerződés megkötését egy szolgáltatóval; rektor úr jelezte, hogy Nagy Tamással folynak egyeztetések. Dr. Zimányi Árpád tájékoztatta a tanács tagjait, hogy a BTK zajlik a választás. Jelölésekre ma és holnap van lehetőség. Hétfőre elkészül a jelölőlista. Választás időpontja: jövő csütörtök 14.00-15.00 között nem oktatók; 15.00-16.30 oktatók. Ezen időpontra dékáni szünetet rendelt el dékán úr. Kari Tanács első ülése kedd, vagy csütörtök délután lesz (az október 7. utáni héten). A sportnapon a BTK munkatársai előadóként is részt vettek. Pénzesné dr. Kónya Erika ma délután intézetigazgatói értekezletet hívott össze, melyen Hordós-Nagy Zsuzsa Horizont2020, valamint Gönczi Gábor gazdasági igazgatóságról tart előadást. Dr. Zimányi Árpád: GTK BTK közös tanszékvezetői értekezlet lesz. Dr. Csáfor Hajnalka: választási menetrend elkészült. Két campust is érint a választás. Szeptember 29-ig lehet jelölni. Október 5-én lesz a választás; a második fordulót 6-ra, vagy aznap egy későbbi időpontra tervezik. Dr. Perjés István az alábbiakról tájékoztatta a tanács tagjait: - a pedagógia kar normatív. Jelölések e héten zajlanak. Jövő hétre a kari tanács meg lesz választva. Együtt dolgozik két campussal. - együttműködés keretében OMHV vizsgálatra bizottság állt fel. A bizottság munkája operatív és hatékony volt. Köszöni a HÖK munkáját. Pénzesné dr. Kónya Erika jelezte, hogy Zöllei Tamás kért segítséget erdei iskola és programtervezés terén. Dr. Perjés István dolgoz ki az ötlethez szakmai koncepciót. Dr. Kelemen Judit tájékoztatta a tanácstagokat: - Jaskóné Gácsi Mária október 1-i határidővel átmegy a Miskolci Egyetemre. Ezen változások érintik a leadott túlóratáblázatot. - tegnap délután 15.0 órára az országgyűlési képviselő a Patrícius Borházba hívta meg, mely egyeztetésen a tokaj hegyaljai szőlész-borász képzés volt a téma. Megegyezés született, hogy a kutatóintézet, az EKE és a Pataki Comenius Campus együttműködési megállapodás aláírását kezdeményezi.

Dr. Bujdosó Zoltán köszönetet mondott az intézmény vezetőinek a látogatások terén. Tájékoztatta a tanács tagjait, hogy készülnek a kutatók éjszakájára, terem és emléktábla avatást terveznek, valamint folyik a külföldiek integrálása az intézménybe és a helyi társadalomba. dr. Liptai Kálmán örül a BTK TTK közeledésének, mely unicum a magyar felsőoktatásban, valamint kéri, hogy a Gyöngyösi Károly Róbert Campusra látogassanak el az intézetek vezetői. 3. Túlóra Pénzesné dr. Kónya Erika kapott szót dr. Liptai Kálmántól, aki tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a táblázat beadási határidejében a TTK által benyújtott anyag megegyezett a NEPTUN adataival, azonban a NEPTUN lezárás határidejének kitolódása miatt a szűrés során most eltérés mutatkozhat. Varga Csilla véleménye szerint ez inkább pozitív, mint negatív változást jelent. Dékán asszony jelezte, hogy az adatlap szerkesztése nehézséget jelentett. Dr. Zimányi Árpád jelezte, hogy a BTK érintett vezetői igen nagy kritikával illették a táblázatot. Dr. Fodor László elmondta, hogy kitöltötték a táblázatot, azonban saját kezű táblázatot is készítettek. Erre a félévre vonatkozó óraterhelést jelent, de SzMR-ben éves terhelés vizsgálatát írja elő, ezért javasolja az éves meghatározást. Dr. Liptai Kálmán a dékáni kollégiummal ezt is szeretné egyeztetni. Véleménye szerint célszerű lenne éves óraterheléssel dolgozni, azonban ez az intézetvezetőkön is múlik. Pénzesné dr. Kónya Erika egy-egy karon egy-egy fix órarend kidolgozását javasolja, mert ez segítene a fenti problémán. Rektor úr felkéri a jelenlévőket, hogy egy közös megbeszélésen: Kalóné Szűcs Erzsébet, Varga Csilla, Lengyel Péter és a dékáni kollégium tagjai és dr. Liptai Kálmán javítson a rendszeren. Dr. Csáfor Hajnalka jelezte, hogy a GTK határidőn belül leadta az igényeket, de látott benne kreatív megoldásokat. Javítás, egyeztetésben azonban partner lenne a kar vezetése. Lengyel Péter tájékoztatta a tanács tagjait, hogy várható egyeztetés a jövő héten. Dr. Bujdosó Zoltán szerint egyértelmű iránymutatás kellene. Dr. Pajtókné dr. Tari Ilona ígéri, hogy a tájékoztató anyag megküldésre kerül a campusokra is. Dr. Bujdosó Zoltán idegennyelvű órák tartása kapcsán egységes álláspontot kér a kollégák motivációinak fenntartása érdekében. Dr. Liptai Kálmán ígéretet tett, hogy választ fognak adni, miután kancellár úrral döntést hoztak. Dr. Murányi Zoltán szakmódszertanosoknál a túlóratervezésnél félreérthető volt, véleménye szerint célszerűbb lenne, ha ezen jelentési kötelezettség a szaktanszék feladata lenne. Dr. Liptai Kálmán egyetért a felvetéssel. Lengyel Péter felhívta a figyelmet, hogy május hónapban a vezetők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségre tettek felhívást. Kéri ennek benyújtását. Továbbá jelezte, hogy bizonyos beosztásokban évente ismételni kell a nyilatkozatot. Dr. Kőfalusi Eszter hozzáfűzte, hogy aki 2016. június 30-ig leadta a nyilatkozatát és ugyanabban a beosztásban maradt, annak nem kell újra leadni azt. Ennek lebonyolítása érdekében a Bér- és Munkaügyi és TB Osztály személyre szólóan szólítja fel az érintetteket. Dr. Koczka Ferenc jelezte, hogy állami projektértékelés során ezt is vizsgálják. Dr. Liptai Kálmán elmondta, hogy a formanyomtatványunk nem jól szerkeszthető.

Dr. Pajtókné dr. Tari Ilona tájékoztatott arról, hogy az utolsó simítások történnek az akkreditálandó szakoknál: - matek 5+1 - magyar 5+1 - infó 5+1 (kérdéses) - vegyész mester t 09.30-ig kellene beadnunk. Rektorhelyettes asszony kéri a dékánokat, hogy ha az oktatási az oktatási igazgatóságra, vagy Perjés Istvánhoz érkezik az előterjesztés, már az állapota olyan legyen amiben nincs hiba. Hiszen egy-egy ilyen anyag akkreditáltatása 320.000,- kiadást jelent. Ezen előterjesztés leellenőrzése a szakfelelős, illetve a tanszékvezető feladata. Ezzel kapcsolatban pontos protokollt fognak megküldeni. Pénzesné dr. Kónya Erika jelezte, hogy nem látják mennyi lett javítva, mert nem kapja meg az anyagot, ezért nem tudja koordinálni. Dr. Liptai Kálmán kéri a dékánok keményebb felügyeletét az egyetemi érdekek szem előtt tartásával. Dr. Ollé János az alábbiakra hívta fel a jelenlévők figyelmét: - doktori tandíj támogatásokkal kapcsolatban rektori-kancellári utasítás készül; - demonstrátori pályázat ki van írva; - Kutatók Éjszakája lesz pénteken; - Magyar Tudomány Ünnepe a jövő héten - OKMR: jövő hét kedden egyeztetés lesz Dr. Liptai Kálmán a szeptember 27-i vezetői értekezlet kapcsán jelezte, hogy minél nagyobb számú részvételt vár az akadémiai oldalról. 4. Különfélék: Dr. Kőfalusi Eszter az alábbi témákban tájékoztatta a jelenlévőket: - Együttműködési Megállapodások kezdeményezésénél a szakmai tartalom megjelölése fontos. Projektekhez kapcsolódó együttműködés csak a projekt osztály vezetőjének jóváhagyásával érkezzen a jogi osztályra. Osztályvezető asszony kéri, hogy az aláíró partner kapja meg a megállapodás tervezetet. Dr. Szilágyi Ibolya felhívja a figyelmet, hogy együttműködési megállapodás aláírására csak az intézmény vezetője jogosult. Pénzesné dr. Kónya Erika az ügymenet pontos megadását kéri. Dr. Kőfalusi Eszter tájékoztatta a tanács tagjait, hogy normál ügymenetben az karon is egyeztetni kell a megállapodás tervezetet. - Október 6-án 8.30-tól a Líceum konferenciatermében vezetői fotózás lesz. Dr. Liptai Kálmán szeretné, ha mindenkiről lenne fotó a honlapon. - Október 1. Családbarát nap Koczka Ferenc egy gyöngyösi űrlapkitöltő - szoftverre hívta fel a jelenlévők figyelmét. Az oktatók, kutatók, szakdolgozókkal foglalkozók számára hasznos lehet a felület, mely száz userig használható. Jelenleg alacsony kihasználtságú a program. Az informatikai osztály szívesen nyújt IT támogatást. A folyamatok egységes felületen intézése több éve vár megoldásra, ezt címtár azonosítással kezdeményezve képzelik el továbbra is. Osztályvezető úr tájékoztatta a tanács tagjait, hogy az e-mail címek átállítása, hivatali e-mail címek konszolidálása folyik; kéri a támogatást ebben a kérdésben.

Kalóné Szűcs Erzsébet elmondta, hogy nyolcezer fölött lesz az aktívhallgatói létszám. A következő felvételi eljárás előkészítése megtörtént, ehhez kapcsolódóan jelezte, hogy jövő héten megkeresik a szakfelelősöket. Továbbá jelezte, hogy a campusokra is kiterjesztik az Eszterházy Károly Főiskolán alkalmazott gyakorlatot. Dr. Liptai Kálmán megköszönte a tanulmányi előadók beiratkozáshoz kapcsolódó munkáját. Ferenczné Oszlánczi Krisztina tájékoztatta a tanácstagokat, hogy minden egységgel szoros együttműködéssel dolgoznak együtt a könyvtár munkatársai. Az oktatók támogatását kéri abban, hogy a hallgatók kapjanak olyan munkát, ami beviszi őket a könyvtárba. Négy campuson dolgozik a könyvtár, mely helyszíneken nagyon fontosnak tartja, hogy bemutatkozási lehetőségeket kapjanak. Az egyetemi sportnap kapcsán merült fel, hogy ne csak a városi könyvtár kapjon lehetőséget a megjelenésre, hanem az egyetemi könyvtár is. DÖNTÉSEK Döntés Döntés leírása: sorszáma 1. Az Egyetemi Tanács nyílt szavazással, 11 igen, 1 tartózkodik szavazattal támogatta a KFK által beterjesztett Térinformatikai rendszer fejlesztése kassai partner közreműködésével projektötlet kidolgozását és benyújtását SK HU pályázat keretében. Feladat Feladat sorszáma határideje 1. n.a. 2. n.a. 3. n.a. 4. n.a. 5. n.a. FELADAT Feladat leírása Arborétum fejlesztéshez kapcsolódó pályázathoz kapcsolódva személyes egyeztetés: Kalóné Szűcs Erzsébet, dr. Varró Bernadett, Pénzesné dr. Kónya Erika között. Pályázatokhoz kapcsolódó árajánlatok beszerzése. Botanikus kapcsolódó aktualizálása. kerthez kitáblázás Dékánok felkérése a Gyöngyösi Károly Róbert Campuson intézetlátogatásra. Idegennyelvű kapcsolódó állásfoglalás. órákhoz vezetői Feladat felelőse n.a. Beszerzési Osztály Tóth Péter n.a. n.a.

6. n.a. 7. n.a. 8. n.a. Melléklet sorszáma 1. Melléklet címe AZ EMLÉKEZTETŐT KAPJÁK: Szakmódszertanosok túlóratervezése a szaktanszék feladata legyen. Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség Szakok akkreditációs anyagainak elkészítése, ellenőrzése szenátusi előterjesztés előtt MELLÉKLETEK - az Egyetemi Tanács tagjai és az állandó meghívottak Kelt: Eger, 2016. szeptember 22. n.a. érintettek, Andrea Kalmár tanszékvezető, szakfelelős, dékán, Kapcsolódó napirendi pont