LIMES 2009.4/MELLÉKLET TUDOMÁNYOS SZEMLE RENDSZERVÁLTÁS ÉS A KISEBBSÉGEK TATABÁNYA

LIMES 2009.4/MELLÉKLET TUDOMÁNYOS SZEMLE RENDSZERVÁLTÁS ÉS A KISEBBSÉGEK TATABÁNYA

TARTALOM Rendszerváltás és a kisebbségek Szerkesztette: Zahorán Csaba Zahorán Csaba: A rendszerváltás és a kisebbségi kérdés Közép- és Kelet-Európában előszó... 5 Eva Irmanová: A magyar kisebbség Szlovákiában 1989 novembere után. A kisebbségi és a többségi társadalom viszonya... 9 Binder Mátyás: Nép vagy réteg? Romák és a rendszerváltás Szlovákiában... 19 Csortán Ferenc: A román rendszerváltás és a nemzetiségi kisebbségek. (Legújabbkori romániai kisebbségtörténeti vázlat)... 27 Zahorán Csaba: Régi konfliktusok, új szereposztás: románok és magyarok a Székelyföldön az 1989-es fordulat után... 41 Szilágyi Imre: Demokratikus átalakulás és kisebbségpolitika Horvátországban és Szlovéniában... 51 Mészáros Zoltán: Rendszerváltás: esélyek és veszélyek a vajdasági kisebbségek számára... 59 Lagzi Gábor: Lengyelek és oroszok a baltikumi rendszerváltásban (1989 1991) 65 Miczov Jordán: A rendszerváltás és a nemzeti kérdés Bulgáriában... 71

Limes 4 Limes A nagyszebeni Samuel von Brukenthal német tanítási nyelvű gimnázium ablaka

Limes 5 Rendszerváltás és a kisebbségek Zahorán Csaba A rendszerváltás és a kisebbségi kérdés Közép- és Kelet-Európában Közép- és Kelet-Európában, ahol az államhatárok még a második világháború után sem estek teljesen egybe az etnikai határokkal, komoly változásokkal járt az államszocialista rendszerek bukása. Azokban az országokban, ahol nagyobb kisebbségi közösségek is éltek, szinte azonnal a felszínre került a korábban háttérbe szorított, meghaladottnak és főképp megoldottnak tekintett nemzeti kérdés. Pedig az korántsem tűnt el, sőt az 1980- as évek végére egyre láthatóbbá vált számos kezeletlen probléma és feszültség, amelyeket sokszor maguk az uralmon lévő állampártok éleztek ki, mint például a romániai vagy bulgáriai nemzeti kommunista rezsimek esetében. Az igazi fordulatot azonban a demokratikus szabadságjogok érvényesülése hozta az új körülmények között a kisebbségi kérdés újra nyíltan jelent meg, majdnem olyan intenzitással, mint az első világháború után. Így a rendszerváltások egyik meghatározó kísérő jelenségévé vált. Mégpedig anynyira meghatározóvá, hogy a politikai, társadalmi és gazdasági struktúrák átalakulásával egy időben feszegetni kezdte az állami kereteket is, sőt, nem egy esetben teljesen szét is zilálta azokat. De még ott is, ahol ez nem következett be, újra kellett definiálni a többség és kisebbség viszonyát, az együttélés módját. Továbbá komoly mértékben befolyásolta a külpolitikai helyzetet és a nemzetközi kapcsolatok alakulását is. Az államszocializmus lebontásának-felváltásának egyaránt megvoltak a közös, a térség nagyobb részére érvényes vonásai és egyedi jellegzetességei. Ha a volt keleti blokk országainak 1989 utáni fejlődését nem túl eredeti hasonlattal élve egy futóversenyhez hasonlítjuk, akkor azt látjuk, hogy bár az egyes államok ugyanazon a rajtvonalon álltak az azonosság az államszocialista berendezkedés jellegéből következett, az újonnan megválasztott kormányok pedig szinte ugyanazokkal a nehézségekkel találták magukat szembe a gazdasági és politikai szerkezetváltás során, de a versenyzők állapota és kondíciója jócskán különböző volt: más és más helyzetben érte a rendszerváltás például Csehszlovákiát, Magyarországot vagy Litvániát, de a hatalomváltás is másképp zajlott le például Bulgáriában vagy Romániában. Az eltérések nem csupán az adott, konkrét körülményekből (pl. a gazdasági helyzetből, a nemzetközi konstellációból) vagy az egyes rendszerek sajátosságaiból fakadtak, hanem a különböző társadalmi, politikai és kulturális hagyományokból is. Ezek a különbségek pedig nagyban befolyásolták a kisebbségi törekvésekhez való viszonyulást és végeredményben a kérdés kezelésének sikerét vagy kudarcát is. Általános érvényű megállapításokat azonban nem könnyű tenni, hiszen ha megnézzük az egyes példákat, egy sor ellentmondásra bukkanunk. És eltérő lehet a fejlemények megítélése is, például annak függvényében, hogy milyen többségi vagy kisebbségi szemszögből vizsgáljuk azokat.

Zahorán Csaba 6 Rendszerváltás és a kisebbségek Az értékeléshez mégis kínálkozik néhány támpont. Meghatározónak bizonyult például az egyes közösségek státusa és aránya azaz hogy többé-kevésbé egyenrangúnak tekintett, nagyobb nemzetek közötti viszonyról volt szó, mint például Csehszlovákiában vagy Jugoszlávia tagköztársaságai esetében, vagy többségi-kisebbségi viszonyról, mint például szlovák magyar, szerb albán vagy bolgár török vonatkozásban. Idetartozik az előzmények megléte vagy hiánya is azaz hogy voltak-e olyan keretek, amelyekre a diktatórikus berendezkedés bukása után lehetett támaszkodni (még ha adott esetben csak papíron létező vagy időközben megszüntetett jogokról volt is szó). Jugoszláviában például a Vajdaság autonómiája, a romániai magyarság esetében pedig a kisebbségi kérdés változatos kezelése (a kisebbségvédelmi szerződéstől a székelyföldi Magyar Autonóm Tartományig) szolgálhatott hivatkozási alapul. Ugyancsak rendkívül fontos volt, hogy az újonnan hatalomra került vagy hatalmon maradt elitek milyen mintákhoz nyúltak-nyúlhattak vissza, egyrészt a politikai intézmények újjáalakítása, másrészt az új berendezkedés ideológiai legitimációja tekintetében. Általában a kommunista hatalomátvétel előtti rendszerek kínálkoztak követendő példának. Ám ezekkel az volt a baj, hogy a második világháború előtt és alatt kevés jól működő, valóban demokratikusnak számító berendezkedés volt a térségben. Ráadásul a kisebbségi politika terén ezek meglehetősen merevnek bizonyultak, így a kisebbségi kérdés a korszakban végig a feszültségek és konfliktusok egyik forrása maradt. Az eredmény közismert: a nemzetállami ideológia nacionalista, rasszista vadhajtásai végül egész népeket sújtó tragédiákhoz vezettek, a holokauszttól a kitelepítésekig és jogfosztásokig. Ezeknek a kétes és gyakran idejétmúlt mintáknak a felelevenítése történelmi sérelmekkel és kölcsönös bizalmatlansággal társult ez magyarázza például a baltikumi oroszok sokáig rendezetlen státusát, a romániai interetnikus feszültségeket vagy a délszláv polgárháborúk számos momentumát. A nemzeti-nemzetiségi kérdés kiújulásával napvilágra kerültek a korábbról már ismert ellentmondások is: a nemzeti önrendelkezés elve ütközött az állami szuverenitáséval, és nem egyszer keresztezte egymást az állampolgári és a nemzeti elv is. A centralizált államberendezkedés hagyományainak köszönhetően a térség ún. nemzetállamainak többségére érvényes, hogy a politikai elitek mindmáig elutasítják méghozzá időnként hisztérikus módon az autonómiát (különösen a területi jellegű önkormányzatot), mint a kisebbségi kérdés megoldásának egyik lehetőségét, féltve az állam egységét (és természetesen saját befolyásukat). Bár az etalonnak tekintett Nyugat-Európában az autonómia jó néhány formája sikeresen működik, közben azokra az államokra hivatkoznak, amelyek szintén elvetik ezt a módszert. De más párhuzamokra is felfigyelhetünk a baltikumi oroszajkúak helyzete a rendszerváltás-függetlenedés után például több vonatkozásban is emlékeztet a székelyföldi románokéra, mint ahogy az 1980-as évek végén kialakult bolgár-török feszültségek is az akkori magyar-román viszonyt idézik. Sajnos a közös vonások között kell megemlítenünk azt is, hogy mindeddig nem születtek jó válaszok a Közép- és Kelet-Európában élő, az integráció más-más fokán álló romák problémáira, aminek következtében az ún. cigánykérdés napjainkra a térség egyik legégetőbb főképp szociális kihívása lett. Ugyanakkor számos kérdés továbbra is nyitott: például hogyan értékelhetjük a külső beavatkozásokat? Hiszen tagadhatatlan, hogy a nagyhatalmak egyrészt stabilizáló, közvetítő tényezőként léptek fel (gondoljunk itt az euroatlanti integrációs követelményekre) vagy a kirobbant konfliktusok rendezőjeként, ám az ellentéteket néha inkább csak befagyasztani, mintsem megoldani tudták (mint Bosznia-Hercegovinában vagy Koszo-

Zahorán Csaba 7 Rendszerváltás és a kisebbségek vóban, igaz, Macedónia esetében ennek az ellenkezőjére is van példa). Továbbá, hogy az ellentétek elmérgesedésében, illetve békés rendezésében mekkora szerepet játszottak az egyes nemzeti közösségek legyenek azok többségiek vagy kisebbségiek hagyományai és politikai kultúrája, politikai elitjük és értelmiségük víziói, a kulturális-civilizációs különbségek, és mekkorát a különféle, gyakran a háttérben meghúzódó hatalmi vagy gazdasági érdekek, továbbá a nemzetközi politikai-gazdasági erőviszonyok alakulása? Jó néhány összefüggés, ok és összetevő azonban még csak sejthető, nem beszélve egyes történések közép- és hosszú távú következményeiről A kérdések megválaszolását és a törvényszerűségek feltárását csak az 1989 óta tartó időszak kiegyensúlyozott értékelése teszi majd lehetővé, amihez viszont elengedhetetlenek a folyamatok összességére és a térség egészére kiterjedő alapos összehasonlító vizsgálatok. 1 Ehhez kíván hozzájárulni írásaival a LIMES Rendszerváltás és a kisebbségek című melléklete. 2 Jegyzetek 1 A vonatkozó magyar nyelvű szakirodalomból lásd pl.: Romsics Ignác: Nemzet, nemzetiség és állam Kelet-Közép- és Délkelet-Európában a 19. és 20. században. Budapest, 1998, Napvilág. 319 380., ill. Kiss J. László (szerk.): Nemzeti identitás és külpolitika Közép- és Kelet-Európában. Budapest, 2003, Teleki László Alapítvány. 2 Binder Mátyás, Miczov Jordán és Zahorán Csaba dolgozata a Dr. Krausz Tamás irányítása alatt az ELTE Kelet-Európa Története Tanszékén 2007 2009 között futó doktori szemináriumsorozat eredményeképpen született. A szemináriumokat egy konferencia zárta le 2009. június 5 6-án, a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával és a Terra Recognita Alapítvány szervezésében. A három említett tanulmány a konferencián elhangzott előadások alapján készült, az összes dolgozat pedig hamarosan megjelenik angol és magyar nyelven, Csaplár-Degovits Krisztián, Mitrovits Miklós, Zahorán Csaba és Krausz Tamás szerkesztésében.

Limes 8 Limes A szlovákiai magyar kisebbség helye Szlovákia és Magyarország külpolitikájában 1989 után (2005)

Limes 9 Rendszerváltás és a kisebbségek Eva Irmanová A magyar kisebbség Szlovákiában 1989 novembere után A kisebbségi és a többségi társadalom viszonya Az 1989 végén Csehszlovákiában történt események a szlovákiai magyar közösség számára elsősorban a politikai életben jelentettek fontos pozitív változást. Több mint ötvenévnyi kényszerű szünet után megszervezhette politikai életét, és létrehozhatta saját politikai szervezeteit. Elsőként a Független Magyar Kezdeményezés (FMK) jött létre 1989. november 18-án, amelynek alapító tagjai a Szlovákiában élő magyar írók, művészek, tanárok, valamint a tudományos és kulturális élet szereplői voltak. Az FMK célja az alulról jövő kezdeményezésekre épülő csehszlovákiai demokratizálás támogatása, az össztársadalmi párbeszédbe való bekapcsolódás, illetve abban a magyar kisebbség képviselete volt. 1990. január közepén az FMK kibocsátotta Programnyilatkozatát, amelynek bevezetőjében kiemelte azt a tényt, hogy olyan politikai mozgalomnak tekinti magát, amely a magyarok és szlovákok történelme során először a szlovák demokratikus erőkkel közösen vett részt a forradalomban. Továbbá kifejezte azon elhatározását, hogy minden olyan hazai és külföldi politikai erővel együttműködik, amely legfőbb értéknek az egyéni szabadság biztosítását, a toleranciát és a szolidaritást tekinti. Amellett, hogy az FMK a liberális eszmeiséghez csatlakozott, hangsúlyozta magyar jellegét is, és hogy a Csehszlovákiában élő magyarok a magyar nemzet részét alkotják. 1990 februárjában létrejött az Együttélés-Spolužitie pártjellegű politikai mozgalom, amely elsősorban liberális és konzervatív értékeket képviselt. Célja a demokrácia és a piacgazdaság megteremtése, valamint a Szlovákia területén élő magyarok és más nemzetiségek kollektív jogainak kiharcolása volt. Társult tagja lett a Liberális Internacionálénak, valamint rendes tagja az Európai Egyesült Népek Föderációjának (FUEN). 1990 márciusában alakult meg a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM), amelynek programja a keresztény hagyományokból indult ki, az erkölcsi értékeken és a természetjogon alapuló állam létrehozásának szükségességét hangoztatta. Az MKDM eszmei kiindulópontjaként a program a keresztény világnézetet határozta meg, kidomborítva a magyar nemzet egészen Szent Istvánig visszanyúló ezeréves keresztény hagyományát. Ebből vezette le a keresztény Európához és a nyugati kereszténység alapelveihez való tartozást. A mozgalom különleges jelentőséget tulajdonított a magyar kulturális értékek ápolásának, ezen belül pedig a közoktatás fejlesztésének is, amely során nagy hangsúlyt fektetett az anyanyelvi oktatásra és az anyanyelven történő tanulás törvény által biztosított jogára, az önigazgatás és a kulturális autonómia fejlesztésére. 1 1991 decemberében, tehát már a parlamenti választások után, alapították meg a Magyar Néppártot (MNP). A párt azt a célt tűzte ki

Eva Irmanová 10 Rendszerváltás és a kisebbségek maga elé, hogy demokratikus és törvényes eszközökkel küzd a jogállamért, és annak keretében a csehszlovákiai magyar nemzetrész politikai, gazdasági, kulturális, nyelvi és egyéb emberi jogaiért. Az Együttélés mozgalomhoz hasonlóan a Magyar Néppárt is szorgalmazta egy komplex nemzetiségi törvény megalkotását és elfogadását, amely a szlovák alkotmány része lett volna. 2 1992 januárjában az önállósult FMK alapjain létrehozták a Magyar Polgári Pártot (MPP). Az 1990-es választások során az Együttélés és az MKDM koalíciója megszerezte a szavazatok 8,66%-át, és így bekerültek a parlamentbe. Az FMK a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) 3 listáján indult, és a választások megnyerése után képviselői beépültek a hatalmi struktúrákba, a kormányba és a törvényhozásba. Míg az 1990-es parlamenti választások esetében még elmondható, hogy az állampolgári elv volt a meghatározó, az 1992-es választások idején a helyzet már lényegesen megváltozott. Szlovákiában a gazdasági reform megvalósuló forgatókönyvét megkérdőjelező és programjaik nemzeti vonásait hangsúlyozó populista pártok jutottak hatalomra. A három magyar párt az Együttélés, az MKDM és a Magyar Néppárt hármas koalíciót hozott létre, amely megszerezte a szavazatok 7,42%-át. A magyar politikai csoportosulás nyilvánosan kiállt a radikális gazdasági átalakulás mellett, mégpedig a szövetségi állam keretében, amelynek legelszántabb híve volt. A szlovákiai magyar politikai pártok ugyanilyen egyértelműen támogatták a plurális parlamenti demokrácia elvét, a törvényhozás, a végrehajtó hatalom és az igazságszolgáltatás következetes szétválasztását, a jogállam kiépítését és az önkormányzati elv megvalósítását. Hangsúlyt fektettek a keresztény elvekre és értékekre, és úgy vélték, hogy ezekre kell építeni a politikai, társadalmi és kulturális élet minden területén. Az összes szlovákiai magyar párt és mozgalom politikai programja kiemelte, hogy a kisebbségi kérdés csak a demokratikus elvek érvényesítése alapján oldható meg, valamint hogy a nemzeti megbékélés megvalósítása és minden nemzeti, etnikai és faji diszkrimináció megszüntetése a regionális és helyi konfliktusok megelőzésének egyetlen eszköze. Bár a magyar politikai pártok vezetőinek retorikája eltérő volt, és egyes kérdések konkrét megoldásában különböző álláspontokat képviseltek, az alapvető problémákat hasonlóképpen érzékelték. E problémák vörös fonalként húzódnak végig a szlovákiai magyarok pártjainak és mozgalmainak politikai programjában, ezek alkották követeléseik alapját és a nemzetközi fórumok elé beterjesztett panaszaik tárgyát, és meghatározták viszonyulásukat a szlovák politika többi szereplőjéhez. Ezekből vezették le a magyar kisebbség által a múltban és a jelenben diszkriminációként megélt, megoldásra váró további kérdéseket, mégpedig: a) a magyarok alkotmányjogi helyzetét, a Szlovák Köztársaság Alkotmányának problémáját, amely Szlovákiát nemzetállamként határozza meg, illetve az ebből eredő problémákat; b) az önkormányzatiság kérdését; c) a területi beosztás kérdését. Az 1990 januárját követő politikai változások jelentős eredményekkel jártak az általános emberi jogok és szabadságjogok területén, megkezdődött a jogállam fokozatos kiépítése és az ország bekapcsolódása az európai, illetve a nyugat-európai értékrendszerbe. A totalitárius társadalomból a plurális demokráciába való átmenetre jellemző általános vonások mellett Csehszlovákiában a 90-es évek elején fontos egyedi vonások is

Eva Irmanová 11 Rendszerváltás és a kisebbségek megmutatkoztak. Újult erővel jelent meg a szlovák nemzeti önrendelkezés és az államjogi berendezkedés kérdése, amely egyrészt a szövetségi állam fokozatos leépítésében, másrészt pedig a szlovák szuverenitás és a szlovák nemzetállam létrehozásában nyilvánult meg. Ugyanakkor előtérbe került a nemzeti kisebbségek jogi helyzetének megváltoztatására irányuló igény is. Ennek jellegét azonban kezdetektől fogva meghatározták az érdekellentétek. Napirendre kerültek a nemzeti kisebbségek egyenjogúságra irányuló törekvései, egyúttal pedig az etatista és nemzetállami eszmét érvényesíteni kívánó erők hatására megjelent az a gondolat is, hogy korlátozni kellene a nemzeti kisebbségek jogait. Ezen ellentétes célok követői között elkerülhetetlenül kemény politikai harc alakult ki. Az összecsapás így nem csak a jobboldal baloldal politikai tengely mentén alakult ki, hanem összeütközéshez vezetett egyrészről az állampolgári társadalmat képviselő csoportok, másrészről a nemzeti érdekeket képviselők között, mindezt pedig bonyolították a nemzeti kisebbségek jogegyenlőségre való törekvései. A kisebbségek azt várták, hogy az 1989 végén lezajlott politikai változások keretében egyrészt megtörténik a kommunista rezsim által ellenük elkövetett bűnök jóvátétele, másrészt, hogy az új establishment a kisebbségekhez egyenjogú alanyokként fog viszonyulni, és megadja nekik a kért jogokat. A helyzet azonban másképp alakult, és a kisebbségi problémát, azon belül pedig a szlovákiai magyar kisebbség helyzetét, a szövetségi kormányzat az akkori zaklatott helyzetben egyáltalán nem tekintette fontos kérdésnek. Ráadásul, miközben a szlovák kormány minél több hatáskör megszerzésére törekedett, határozottan a szövetségi kormány értésére adta, hogy a kisebbségi problémát és elsősorban a magyar kérdést saját hatáskörébe tartozónak tekinti. 1990 elején a szlovák politikai színteret uraló VPN az FMK-val közösen nyilatkozatot adott ki a nemzetek, nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok szlovákiai együttéléséről. 4 Már a dokumentum bevezető mondatai arról tanúskodnak, hogy a VPN tisztában volt a nemzetiségi politika jelentőségével a közép-európai térségben, és hogy az összefügg a demokratikus állam kiépítésének folyamatával. Alapvető fontossággal bírt az a tézis, miszerint a nemzeteket, nemzeti kisebbségeket és etnikai csoportokat kollektív jogok illetik meg, és csak e kollektív jogokból erednek tagjaik egyéni jogai. A kollektív jogok elismerésével kapcsolatban áttörést jelentett az a kijelentés is, hogy visszautasítjuk a múlt és a jelen gyakorlatát és a kollektív felelősség alkalmazásának kísérleteit, valamint a nemzeti, kisebbségi vagy etnikai csoportok egészének megvádolását. A sztálinizmus és a nácizmus két rettenetes példáját mutatta be annak, hogy mit jelent a lakosság egyik vagy másik csoportjának kollektív megbüntetése. 5 A nemzeti kisebbségek helyzetével, problémáival és követeléseivel kapcsolatos csehszlovákiai, illetve szlovákiai politikai gyakorlat azonban ettől eltérő arcot mutatott. A legmarkánsabban ez éppen a kollektív jogok elismerése és a kollektív felelősség, valamint a kollektív büntetés elvetése tekintetében mutatkozott meg. Ez a két követelés állandó elemévé vált minden magyar politikai párt és mozgalom (amelyek 1998 júliusától a Magyar Koalíció Pártjába az MKP-ba tömörültek) politikai programjának, ám a szlovák politikai formációk teljes egyetértésben mindkettőt elvből elutasították és elutasítják.

Eva Irmanová 12 Rendszerváltás és a kisebbségek Az új hatalom nemzeti kisebbségek iránti érzéketlenségére az Együttélés politikai mozgalom 1990. október 5-én kiadott Memoranduma mutatott rá. 6 A dokumentum megemlíti, hogy a kommunista rendszer politikai gyakorlatához képest az állam viszonyulása a kisebbségekhez, különösen az oktatás területén, egyáltalán nem lett jobb. 1990 tavaszán a magyar pedagógusok a szülőkkel együtt kezdeményezték a kommunista rezsim által szlovák iskolákkal összevont magyar iskolák szétválasztását, önállósítását és a magyar iskolahálózat bővítését. A szlovák oktatási minisztérium a javaslatot elutasította, és elvetette a szövetségi parlament három magyar képviselőjének 1990. februári javaslatát is egy önálló magyar felsőoktatási intézmény létrehozására. A parlamenti bizottságok a javaslatot arra hivatkozva utasították el, hogy hiba lenne egy magyar főiskola létrehozásának engedélyezése, mivel egy ilyen intézmény állítólag a magyar szeparatizmus központjává válhatna. A magyar kisebbség diszkriminatívnak érzékelte az új nyelvtörvényt is, amelyet a Szlovák Nemzeti Tanács 7 1990. október 25-én fogadott el. A törvényt elsősorban azért bírálták, mert a szlovák nyelvet tehát a többségi nemzet nyelvét védte a nem szlovákok nyelvhasználatával szemben, nem engedélyezte a kétnyelvű táblák kihelyezését, a magyar keresztnevek anyakönyvi bejegyzését, az esküvők és temetések anyanyelven való megtartását stb. A kisebbségi panaszok kimeríthetetlen forrásai lettek a restitúciós (kárpótlási) törvények, különösen pedig a földtulajdon visszaadását elrendelő törvény, amelyeket a szövetségi parlament 1991. tavaszi ülésszakán fogadtak el. A törvény elrendelte, hogy a tulajdoni sérelmek kárpótlása csak az 1948. február 25. vagyis a kommunista hatalomátvétel után foganatosított intézkedésekre vonatkozik. Nem terjedt ki tehát a magyarok 1945 1948 között elszenvedett jogsérelmeire. A földtörvény egy 1948. február 17-i rendeletre hivatkozva a magyar nemzetiségű állampolgároknak csak 50 hektár föld visszaadását engedélyezte, míg a többi állampolgár, mivel ez a rendelet rájuk nem vonatkozott, az új földtörvény alapján 250 hektár földtulajdont kaphatott vissza. A szövetségi kormány a magyar képviselők interpellációjára válaszul közölte, hogy nem tervezi az 1945 1948 között hozott diszkriminatív rendelkezések anyagi következményeinek semmiféle jóvátételét. Ez a probléma mindmáig nem rendeződött. Mint említettük, a szlovák-kérdés és a nemzeti önrendelkezési jog érvényesítésének kérdése a csehek és a szlovákok közötti viszonyt övező viták részeként Csehszlovákia politikai és gazdasági átalakulásának sajátos problémájává vált. E kérdések megoldása nagymértékben érintette a szlovákiai magyar kisebbség helyzetét is. A magyar kisebbség politikai képviselőit nyugtalanította, hogy azok a politikai erők, amelyek az önálló Szlovákia elképzelésével léptek fel, mások irányában intoleranciát tanúsítottak, és gyűlöletet keltettek a kisebbségekkel szemben. A szlovákiai magyar politikusok a csehszlovák föderáció megőrzését ezért az állampolgári és a nemzeti elv konfrontációjaként is értelmezték, amelyben egyértelműen a szövetségi állam fenntartását támogatták. A szövetségi állam megőrzésének vágya abból a félelemből is táplálkozott, hogy a magyar kisebbség helyzete az önálló szlovák állam létrehozása után rosszabb lehet. Ezeket az aggodalmakat alátámasztották azok a közvélemény-kutatások is, amelyeket a pozsonyi Comenius Egyetem Társadalmi Elemzések Intézete végzett 1990 októberében és 1991 májusában.

Eva Irmanová 13 Rendszerváltás és a kisebbségek A felmérésekből kiderült, hogy a tisztán szlovák vidékeken élő szlovák megkérdezettek 55%-a a magyar kisebbség Csehszlovákiából való kitelepítését kívánta. A magyarok és szlovákok által vegyesen lakott területeken csak a szlovákok 28%-a kívánta ugyanezt. Az intoleráns szlovákok többsége azoknak a pártoknak volt a híve, amelyek Szlovákia önállóságát tűzték ki célul. De még a legliberálisabb szlovák politikai pártok (VPN, Demokrata Párt) követőinek 20%-a is a magyarok kitelepítését óhajtotta. 8 Ugyanebben a szellemben nyilatkoztak egyes szlovák politikusok is, elsősorban a Szlovák Nemzeti Párt képviselői. Ján Slota zsolnai polgármester a Národná obroda szlovák napilapban 1991. szeptember 18-án kijelentette, hogy véleménye szerint hamarosan létre fog jönni az önálló szlovák állam, és azokat, akik azt ellenzik, a szlovák nemzet árulóiként fogják elítélni. Nem csoda tehát, hogy a magyar kisebbség képviselői az utolsó pillanatig a csehszlovák föderáció következetes támogatói és védelmezői voltak. Szlovákia kisebbségpolitikája az önállóság elnyerése utáni első években igazolta félelmeiket. A szlovákiai magyar kisebbség politikai képviselői a szlovák magyar megbékélés egyik feltételéül a magyar kisebbség nemzettudatának, mint saját, tudatos nemzeti identitásnak az elismerését tekintették. A nagyon erőteljesen megélt kettős kötődés a szlovákiai magyar társadalom sajátos ismertetőjegyévé vált. A Szlovákiában élő magyarok egyrészt olyan közösségnek tartják magukat, amely az egyéni és kollektív jogok érvényesülése esetében a szlovák társadalom integráns részét alkotja, egyúttal azonban kultúrája, nyelve, történelme, hagyományai, családi kapcsolatai és nemzeti önazonossága révén a magyar nemzet integráns része is. Ez a politikailag, jogilag és kulturálisan meghatározott kettős kötődés történelmi tény, és a szlovákiai magyarok visszautasítják ennek megkérdőjelezését. A Szlovákiában élő magyarok visszautasítják a nemzetiségi kisebbség elnevezést, és ragaszkodnak a nemzeti kisebbség meghatározáshoz, aminek oka éppen a magyar nemzettudat, a magyar nemzeti identitás megőrződése a Szlovák Köztársasághoz és a szlovák társadalomhoz való állampolgári kötődés tudata mellett. A magyar nemzeti identitás kisebbségi helyzetben történő megtartását a magyar kisebbség képviselői egyértelműnek tekintik: A Szlovákiában élő magyarok identitásának kérdése világos. Nemzeti identitásukat a 85 év alatt sem törte meg az a tény, hogy nem Magyarország területén élnek, hanem egy olyan államban, ahol a többségi nemzet anyanyelve a szlovák. Azt is mondhatnánk, hogy állampolgári tudatuk nem zavarta meg nemzettudatukat. A Szlovákiában élő magyarok többsége tudomásul vette, hogy a történelmi események következtében a jelenlegi Szlovákia területén élő magyarok egyik napról a másikra a többségi nemzet képviselőiből egy kisebbségi nemzet képviselőivé váltak. Ezen már sem ők, sem politikai pártjuk, a Magyar Koalíció Pártja, nem akar változtatni. A Magyar Koalíció Pártja az ilyen kihívásoknak éberen ellenáll, mivel a szlovákiai magyarok döntő többsége nem akar háborút. Társadalmi igazságosságot, művelődést, szabadságot, békét akar. A közvélemény-kutatások megerősítik, hogy a szlovákiai magyarok kollektív tudatában a nemzettudat megingathatatlan, szerves elem, amely nem törekszik a Szlovák Köztársaság területi egységének megbontására, sőt, még arra sem, hogy a nyelvi, kulturális és történelmi tudatában egységes magyar nemzet egy politikai nemzetben egyesüljön. Ez politikai hazárdjáték lenne az Európai Unióban. 9

Eva Irmanová 14 Rendszerváltás és a kisebbségek A szlovák politikai elit számára a magyar identitás kérdése már nem ilyen világos. A Szlovák Köztársaság Alkotmánya azzal, hogy rögzíti a szlovák nemzettudatot, elismeri a szlovák nemzet kollektív jogait is. Ugyanakkor viszont nem ismeri el ezt a jogot a nemzeti kisebbségek esetében, ami a kölcsönös meg nem értés forrása és a magyar politikai képviselők állandó követelésének tárgya, akik el akarják érni, hogy az állam ne csak saját állampolgárai egyéni identitásválasztását tartsa tiszteletben, hanem a gyülekezési és egyesülési jog alapján a kollektív identitásválasztást is. 10 A szlovák politikai képviselet a kollektív jogok elismerése kérdésében politikai színezettől függetlenül elutasító állásponton van, hangsúlyozván, hogy a kollektív identitás, a kollektív jogok elismerése a gyakorlatban a területi autonómia elismerését, így Szlovákia területi integritásának megsértését is jelenti. Ezen érvelés alapján a Demokratikus Unió képviselői 1996-ban alkotmánytörvény-javaslatot nyújtottak be, amely a szlovák jogrendből kizárta volna a kollektív jogok érvényesítésének és az etnikai autonómia létrehozásának lehetőségét. E javaslatokra (a szlovák többség részéről talán egyedüliként) Miroslav Kusý politológus reagált figyelmeztetett a kettős mérce alkalmazására, és kifejtette, hogy az autonómia követelése legitim védekezés egy olyan nemzetállam etnikai irányultságú politikájával szemben, ahol a lakosság egyenlőségén alapuló állampolgári együttélés elvét felváltotta a domináns nemzet tagjai felsőbbrendűségének elve. Szlovákia mai politikai reprezentációja nemzetállamot alapított, következetesen érvényesíti benne a szlovák nemzeti elvet, a kisebbségektől azonban elvárja, hogy az állampolgári elv vezérelje őket. Ez egyszerűen lehetetlen! 11 Ha a cél a kisebbségi autonómia nélküli demokrácia, véli Kusý, akkor le kell mondani a privilegizált uralkodó nemzettel rendelkező nemzetállamról is, és az országot állampolgári alapokra kell helyezni. A szlovák nyilvánosság általános meg nem értéssel, a szlovák politikai pártok pedig elutasítóan viszonyultak a Magyar Koalíció Pártja képviselőinek részvételéhez az 1996. július elején, Budapesten tartott ún. magyar magyar csúcstalálkozón. A találkozót a Magyarország és a határon túli magyarság akció keretében a magyarországi Miniszterelnöki Hivatal és a Határon Túli Magyarok Hivatala szervezte a magyar parlamenti pártok és a határon túl élő magyar kisebbségek szervezetei részvételével. A konferencia célja a Magyarország és a határon túli magyar közösségek kapcsolatát érintő politikai és stratégiai kérdések megtárgyalása volt. Szlovákiában elsősorban a közös magyar magyar nyilatkozatnak az önkormányzat és autonómia (mint olyan eszközök, amelyek a határon túli magyarok identitásának megőrzését nemzeti közösségként segítik elő) létesítésére vonatkozó utalásai váltottak ki nagy felzúdulást és viharos elutasítást. Ennek következtében tovább nőtt a feszültség és az ellenségeskedés a magyar politikai pártok és az akkori, Mečiar-féle HZDS SNS ZRS (Demokratikus Szlovákiért Mozgalom, Szlovák Nemzeti Párt, Szlovákiai Munkások Szövetsége) kormánykoalíció között. Mi több, a szlovák koalíciós pártok megkérdőjelezték a szlovákiai magyarok lojalitását a Szlovák Köztársaság iránt, és általában véve elmélyítették a szlovák többségi társadalom és a magyar kisebbség közötti bizalmatlanságot. Ahogy már utaltunk rá, azt a szlovákiai magyarok elleni vádat, miszerint hozzájárultak Csehszlovákia széteséséhez, valamint a kollektív bűnösség elve alapján történő megbüntetésüket kezdettől fogva mind a szlovákiai magyar kisebbség, mind pedig az 1947 előtti, majd 1989 utáni magyar külpolitika olyan igazságtalanságnak tartotta, amelyből azután

Eva Irmanová 15 Rendszerváltás és a kisebbségek számtalan további sérelem következett. Ezért a szlovákiai magyar kisebbséget képviselő, 1989 novembere után létrejött magyar politikai pártok programjaikban kezdettől fogva követelték a kollektív bűnösség elvének elítélését, majd azoknak a sérelmeknek a jóvátételét, amelyeket ezen elv alkalmazása okozott a szlovákiai magyar lakosságnak. Az egész ügy összefonódik az ún. Beneš-dekrétumok jelenségével, amelyeknek bármiféle megkérdőjelezése majdhogynem hisztérikus reakciókat vált ki a szlovák politikai életben csakúgy, mint a csehországiban, mondván, hogy ez megingatja a közép-európai régió stabilitását, és kétségbe vonja a második világháború eredményeit és az egész háború utáni rendezést. A szlovák politikai vezetők (cseh kollégáikhoz hasonlóan) az elnöki dekrétumokat egyrészt azzal az állítással bagatellizálják, hogy azok már rég érvényüket vesztették, másrészt viszont elvből elutasítják azok bármiféle felülvizsgálatát. Ahogy 2002 tavaszán Ján Figel akkori külügyi államtitkár kijelentette: A dekrétumok a jogrend részei és a háború utáni rendezés napjainkig tartó kontinuitását fejezik ki. Következményeiket tekintve ezek a rendelkezések már nem érvényesek, de a kontextusból való kiszakításuk a háború utáni viszonyok, valamint a győztes hatalmak által az új együttélés és a béke megteremtése érdekében elfogadott döntések revíziója felé vezető lépés lenne. 12 A szlovák politikusok, az értelmiségi elit és a szlovák közvélemény általában véve jogosnak tekinti a kollektív bűnösség elvének érvényesítését és a csehszlovákiai magyarok állampolgári jogainak elvételét mint a horthysta Magyarország és a szlovákiai magyar politikai pártoknak a trianoni határok revíziójára és a háború előtti Csehszlovákia szétverésére irányuló törekvéseire adott, többé-kevésbé igazságos reakciót. A szlovák politikai életben és a közvéleményben így egyaránt hiányzik a politikai akarat, hogy szembenézzenek a kollektív bűnösség elvének a magyar kisebbséggel szembeni alkalmazásával. Erről tanúskodtak a Szlovák Nemzeti Tanács nyilatkozata a kollektív bűnösség elvének a magyar nemzetiségű szlovák állampolgárokra való alkalmazásáról 1945 1949 között 13 című dokumentum körüli fordulatok is. A magyar és szlovák politikusok által 1992-ben közösen kidolgozott munkaváltozat bevezetője megállapítja, hogy a Szlovák Nemzeti Tanácsnak a szlovákiai zsidó állampolgárok 1942 1944 közötti deportálásáról, valamint a német nemzetiségű szlovák állampolgárok második világháború utáni kitelepítéséről szóló nyilatkozatainak közzététele után szükségesnek tartjuk, hogy állást foglaljunk a kollektív bűnösségnek a magyar nemzetiségű szlovák állampolgárokra való 1945 1949 közötti alkalmazásáról is, amikor Szlovákia ezen állampolgárai a különféle intézkedések nyomán néhány évre elveszítették állampolgárságukat és állampolgári jogaikat. A nyilatkozat egyértelműen elítélte a kollektív bűnösség elvének bármiféle indokkal történő alkalmazását, és ugyanezt javasolta a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság szövetségi parlamentjének is. 14 Azonban a szlovák törvényhozás ezt a dokumentumot soha nem tárgyalta meg, és nem hagyta jóvá, ellenkezőleg, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa két évvel ezelőtt olyan törvényt fogadott el, amely kimondta az ún. Beneš-dekrétumok folyamatos érvényességét. A Magyar Koalíció Pártja az 1998-as választások után megkötött koalíciós szerződésben kötelezettséget vállalt arra, hogy nem tűzi napirendre a Beneš-dekrétumok kérdését Mikuláš Dzurinda koalíciós kormányának fennállása alatt, és ezt a szerződést végig korrekt módon betartotta. Nem szegte meg az adott szavát akkor sem, amikor Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek az Európai Unió külügyi bizottságában 2002 februárjában mondott beszéde után a helyzet kiélezetté vált, és az egész ügyet nem is

Eva Irmanová 16 Rendszerváltás és a kisebbségek kommentálta. A 2002. szeptemberi parlamenti választások után a kormányprogram pontjairól folytatott vitában a Magyar Koalíció Pártja felvetette azon állampolgárok kártalanításának kérdését, akiket a második világháború után sújtott a kollektív bűnösség elve. Ez az elképzelés azonban nem talált támogatásra a koalíciós partnereknél, ezért lemondott e követeléséről. A szlovák politikai elit és a szlovák közvélemény elutasító reakciója bármilyen, a kollektív bűnösség problémájára és annak megoldására történő utalásra, összhangban volt a szlovák nyilvánosság viszonyulásával a területi autonómiához és egyáltalán a szlovák magyar kapcsolatokhoz. Szlovákia új közigazgatási beosztásának előkészítése kapcsán 1996 februárjában a FOCUS ügynökség felmérést végzett arról, hogy Szlovákia állampolgárai milyen mértékben fogadják el a területi autonómia gondolatát. A Szlovákiában élő magyarok közül a megkérdezettek közel fele helyesnek tartotta, a szlovák válaszadók 82%-a pedig helytelennek. A területi autonómia gondolatának vehemens elutasítása a dél-szlovákiai szlovák lakosság részéről pontosan tükrözte a Szlovákia területi épségére vonatkozó félelmeiket, miközben a megkérdezettek 34%-a úgy vélte, hogy a Szlovákiában élő magyarok többségének rejtett célja a határok megváltoztatása és Szlovákia déli területeinek Magyarországhoz csatolása. (Ezt az elképzelést egyértelműen elutasította a Szlovákia területén élő magyarok 92%-a.) 15 A hivatalos kormánypolitika 1998-ig az ilyen elképzeléseket és előítéleteket csak támogatta. Az 1998-as választások és főleg azok eredménye, azaz a korábbi HZDS SNS ZRS koalíció veresége kedvező változásokat indítottak el a szlovákiai magyar kisebbség helyzetében és a szlovák magyar kapcsolatokban. Az MKP kormányzati részvétele, valamint az a lehetőség, hogy befolyásolhatják a Szlovákia fejlődését meghatározó döntéseket, jelentősen növelte a magyar nemzetiségű szlovák állampolgárok bizalmát Mikuláš Dzurinda új kormánya és a parlament iránt, valamint erősödött az a meggyőződés, hogy a szlovák társadalom a helyes irányban halad. Sőt, a jövőbeni kilátások értékelésekor az MKP hívei optimistábbak voltak, mint a kormánykoalíció szlovák pártjainak hívei. Ez számottevő változást jelentett az eddigi az önálló Szlovák Köztársaság létrejötte óta tartó időszakhoz képest, amikor a magyar kisebbség tagjai módfelett elégedetlenek voltak a társadalom állapotával, nem bíztak a kormányban és a parlamentben, és nagyon pesszimisták voltak Szlovákia további fejlődése tekintetében. 16 Ennek ellenére továbbra is megmaradtak a magyar és szlovák nézetkülönbségek. Az MKP kormányzati szerepvállalásával kategorikusan nem értettek egyet a Mečiar-féle HZDS és a Szlovák Nemzeti Párt hívei. Egy 1999 januárjában végzett közvélemény-kutatás szerint 92%-uk helytelen lépésnek tartotta az MKP bevonását a kormányba, a kormánykoalíció szlovák pártjainak hívei közül pedig a válaszadók 32%-a nem értett egyet az MKP kormánykoalíciós tagságával. 17 A szlovákok jelentős részének az MKP kormányzati részvételével szembeni tartózkodása a magyar kisebbséggel kapcsolatos történelmi gyökerű bizalmatlanságot tükrözi. A szlovák politikai elit félelme a magyaroktól, valamint az etnikai szlovákok aggodalmainak kihasználása megakadályozta, hogy a magyarok teljes értékűen vegyenek részt a politikai hatalomban, és átvegyék a Szlovák Köztársaság fejlődéséért való politikai és erkölcsi felelősség egy részét. Ahogy az 1989 után végzett összes közvélemény-kutatásból kitűnik, a szlovák nemzetiségű állampolgárok viszonyulását a magyar kisebbséghez befolyásolja az a tény, hogy etnikailag vegyes vagy homogén területen élnek. A magyarok iránti kedvezőbb, nyitottabb viszonyulás a vegyes területeken élő szlovákokra jellemző,

Eva Irmanová 17 Rendszerváltás és a kisebbségek akik mindennapi kapcsolatban állnak a magyar kisebbség képviselőivel. Ezzel szemben azoknak a járásoknak a lakosai, ahol nem élnek magyarok, sokkal inkább hajlanak az előítéletekre és a negatív viszonyulásra. 18 Ezért a magyar kisebbség képviselőinek részvétele a kormányban többek közt pozitív elmozdulást eredményezett a magyar kisebbség megítélésében, és szerepet játszott a szlovák magyar viszony általános javulásában is. Ez a helyzet azonban sajnos nem tartott túlságosan sokáig. A legutóbbi, 2006. májusi szlovákiai választások, illetve a Smer HZDS SNS kormánykoalíció létrejötte és annak tevékenysége olyan állapotot idézett elő, amelyben a szlovák magyar kapcsolatok mind belpolitikai, mind pedig külpolitikai szinten a fagypont közelébe kerültek. Fordította: Komoróczy Miklós és Zahorán Csaba Jegyzetek 1 Útkeresés és integráció. Budapest, 1998. 206 211. 2 Uo. 220 222. 3 A Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) 1989. november 20-án alakult meg Pozsonyban a demokratikus átalakulást szorgalmazó ellenzéki politikai mozgalomként. Később fokozatosan több párt vált ki belőle (szerk. megj.). 4 1989. November a Slovensko (1989. november és Szlovákia). Bratislava, 1989. 456 457. 5 Uo. 6 Útkeresés és integráció. i.m. 224 231. 7 A szlovák parlament (szerk. megj.). 8 Pavol Frič Fedor Gál Peter Hunčík Christopher Lord: Maďarská menšina (A magyar kisebbség). Praha, 1993. 42. 9 Béla Bugár: Žijem v takej krajine... (Olyan országban élek...). Bratislava, 2004. 27 28. 10 Uo. 30. 11 Miroslav Kusý: Čo s našimi Maďarmi (Mi legyen a magyarjainkkal). Bratislava, 1998. 136. 12 Národná obroda 2002. 03. 04. 13 Szabó Rezső iratai V. a, Fórum Intézet, Somorja. 14 Uo. 15 Slovensko 1995. Súhrnná správa o stave společnosti (Szlovákia 1995. Összefoglaló jelentés a társadalom állapotáról). Bratislava, 1996. 253. 16 Slovensko 1998 1999. Súhrnná zpráva o stave společnosti (Szlovákia 1998 1999. Összefoglaló jelentés a társadalom állapotáról). Bratislava, 1999. 261. 17 Uo. 262. 18 Vö. Z. Bútorová O. Gyárfášová M. Kúska: Aktuálne problémy Slovenska na prelome rokov 1995 1996 (Szlovákia aktuális problémái az 1995 1996 évek fordulóján). Bratislava, 1996.

Limes 18 Limes Merre haladsz (konferencia kötet, 2001) Az ismeretlen romák (1992) Szepesváraljai utcarészlet

Limes 19 Rendszerváltás és a kisebbségek Binder Mátyás Nép vagy réteg? Romák és a rendszerváltás Szlovákiában Tanulmányunk az állami cigánypolitika és a cigányképek különböző változatait igyekszik körüljárni a szlovákiai rendszerváltás kontextusában, elsősorban kulturális antropológiai, szociológiai és történeti szakirodalomra támaszkodva. A társadalmi és etnikai megközelítésről A köztudatban a cigányok általában sajátos kultúrával rendelkező népként vannak jelen, annak ellenére, hogy a homogénnek tartott cigány kategória különböző nyelvű, kultúrájú és identitású csoportokat takar. A mindenkori cigány meghatározása egy olyan kritériumrendszer alapján történt, illetve történik, melynek egyik végpontja a társadalmi helyzet, a másik pedig az etnikai vagy népi (néha faji) csoporthoz való tartozás. A meghatározás (vagy besorolás) folyamatában fontos szerepet játszanak az adott korszak politikai, társadalmi viszonyai és a besorolást végző nem-cigányok státusza is. 1 Ennek megfelelően a cigány de modernebb megfelelője, a roma is sokféle értelmet kaphat a kontextustól függően. 2 Napjainkban például nyugati kontextusban a Gypsy nomádot, utazót vagy vándort, ellenben Közép- és Kelet-Európában az ennek megfelelő terminus ( cigány ) elszegényedett, alsóbbrendű és marginális csoportokat foglal magába. 3 A történelmi Magyarországon keletkezett, 18. századi források egy részében a cigány fogalma etnikai dimenzióban jelent meg, a latin nyelvű iratokban: gens, natio; magyar nyelvű iratokban nemzet, nemzetség kifejezésekkel találkozunk. Ebben az esetben cigánynak lenni etnikai, nemzetiségi hovatartozást jelent. A források egy másik csoportjában viszont a cigány fogalma szociális dimenzióban jelent meg, a latin nyelvű iratokban: conditio (társadalmi helyzet) és professio (foglalkozás, megélhetési mód) szerepel. Ez esetben cigánynak lenni sajátos társadalmi állapotot jelent. 4 Judith Okely, angol antropológusnő szerint nem tartható elmélet a mai cigányok kizárólagos indiai származása szerinte az angliai cigányok őseinek nagy része olyan gádzsó, 5 akik a feudalizmus széthullásának idején kerültek a társadalom perifériájára, és túlélésük érdekében vándorló életmódra tértek át. 6 A cigányok és nem cigányok közötti átjárhatóságra, valamint a társadalmi alapú meghatározásra jó példa Siklós városa. Egyes 18 19. századi források alapján kimutatták, hogy a földdel bíró cigányok közti vagyoni differenciálódás következtében egyes

Binder Mátyás 20 Rendszerváltás és a kisebbségek cigányok gádzsókká (neo-colonusokká), az elszegényedett gádzsók viszont cigányokká váltak. 7 A fenti példák után talán nem meglepő a szlovákiai cigányok heterogenitása, az identitásváltozatok sokfélesége. 8 Csak anyanyelvük szerint három nagyobb csoportról beszélhetünk, a többséget alkotó, régen betelepült szlovák és magyar romákról és az ún. oláhcigányokról (vlasike roma/vlachi). 9 Az önmeghatározás és az identitás vállalásának nehézsége (többes identitás, stigmatizált kisebbséghez tartozás) és a külső meghatározás definiálatlansága ( Ki a cigány? ) 10 miatt nagyfokú bizonytalanság övezi a cigány népesség pontos számát: a 2001-es népszámlálás során 89 920 személy vallotta magát roma nemzetiségűnek Szlovákiában, 11 míg a különféle becslések 300 500 ezres népességről beszélnek. 12 Az államszocialista cigánykép A mai Magyarország és Szlovákia területén élő cigány lakosság nagyjából azonos helyzetben volt az első világháború végéig. A történelmi Magyarországon, 1893-ban végrehajtott cigány összeírás szerint az ország területén közel 280 ezer cigány élt, az összlakosság 1,8%-a, az összeírt cigányok 90%-a pedig letelepedett életmódot folytatott. 13 Az összeíráson alapuló számítások szerint 1893-ban a mai Magyarország területén 65 ezer, a mai Szlovákia területén 40-42 ezer 14 cigánynak tartott ember élt. Mások szerint a szlovák részeken csak 36 ezren éltek, akik közül mindössze 600 fő folytatott vándorló életmódot. 15 A cigány közösségek rohamos elszegényedése már a 19. század végén elkezdődött. Az iparosodás háttérbe szorította a cigány kovácsok mesterségét, a meginduló tömegtermelés csökkentette a keresletet a cigányok fő megélhetési forrását képező termékek iránt, továbbá visszaesett az igény a klasszikus cigány szolgáltatásokra is. A trianoni határváltozások következtében a magyar cigányzenészek helyzete is igen nehéz lett, hiszen az új csehszlovák nemzetállamban nem volt kereslet a zenéjükre. Ezért sokan Magyarországra költöztek, ahol viszont túlkínálat alakult ki. A második világháború után a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) a cigányságot nem tekintette önálló nemzetnek vagy nemzetiségnek. Az általános romakép mindenhol az SZKP álláspontját tükrözte, mely a cigányságot a lakosság egy elmaradott rétegének tartotta. 16 Ennek következtében Csehszlovákiában 1948-ban megfosztották a cigányokat nemzetiségi státuszuktól. 17 Egy ellentmondásos időszak után, 1958-ban megszületett a Csehszlovák Kommunista Párt KB határozata A cigány lakosság körében folytatandó munkáról, amely a benne megfogalmazott feladatokkal és célkitűzésekkel bevezette a romák 1970-ig tartó, erőszakos asszimilálásának korszakát. A határozat szerint el kell utasítani egyes közművelődési dolgozók azon törekvéseit, hogy az eddigi dialektusokból mesterséges cigány irodalmi nyelvet és irodalmat alkossanak, hogy cigány iskolákat és osztályokat hozzanak létre cigány oktatási nyelvvel. Ezekben a törekvésekben a romák elzárkózásának további, nemkívánatos fokozódását, átnevelésük lassítását látták. 18 Szlovákiában az ötvenes évektől folyt néhány néprajzi jellegű cigánykutatás, melyek eredményei azonban nem tudtak érvényesülni az állami cigányképpel szemben. 1961- ben jelent meg a Cikánská otázka v ČSSR (Cigánykérdés a Csehszlovák Szocialista

Binder Mátyás 21 Rendszerváltás és a kisebbségek Köztársaságban) című ideológiai kézikönyv, mely vitatta a cigány etnikum létezését, nyelvét és kultúráját. 19 A cigányok elmaradott társadalmi rétegként való megközelítésében csak a 68-as események következtében történt korlátozott mértékű változás. A prágai tavasz idején jött létre a Roma Szövetség nevű szervezet, amely erős állami kontroll alatt négy évig működött, valamint 1973-ig megjelenhetett egy újság, a Romano Lil. 20 Ezután a kis kitérő után az asszimilációs nyomás és a társadalmi alapú megközelítés a 70-es, 80-as évek folyamán végig meghatározó maradt. A rendszerváltás gazdasági és társadalmi hatásai Kelet-Európában a rendszerváltás nem tekinthető csupán a diktatúrából a demokráciába vagy a tervgazdaságból a piacgazdaságba való egyoldalú átmenetként. Talán helyesebb, ha a rendszerváltást az új világgazdasági-hatalmi rendbe való betagolódási lehetőségként és kényszerként is értelmezzük. 21 A gazdaság, az állami identitás (legitimációs ideológia) és a politikai rendszer átalakulásának egyidejűsége (hármas átmenet) példa nélkül álló nehézségekkel szembesítette a kelet-európai államokat. 22 A posztkommunista Kelet-Európát tömeges munkanélküliség, növekvő infláció, adósságválság és a szegénység 2-5-szörös növekedése jellemezte. 23 Az átalakulás különösen nehéz terheket rótt a többnyire a társadalom perifériáján élő cigány közösségekre. Egy összehasonlító elemzés szerint a romák kétszer-háromszor akkora valószínűséggel lesznek szegények a posztkommunista kapitalizmus időszakában, mint a nem romák. A roma szegénység fontos összetevői nehezen meghatározható arányban az alacsony iskolázottság, a foglalkoztatási hátrányok és az etnikai diszkrimináció. 24 Az államszocialista asszimilációs, integrációs politika ingatag eredményeit Szlovákiában is hamar tönkretette a kibontakozó piacgazdaság, illetve az ipari termelés nagymértékű visszaesése. Míg az erőteljes iparosítás hatására Csehszlovákiában 1981-re foglalkoztatottá vált a munkaképes korú cigány férfiak 75%-a, 25 addig a 90-es évekre egyes szlovákiai régiókban a roma munkanélküliség a becslések szerint elérhette a 80%- ot, szegregált településeken pedig a 100%-ot is. 26 A rendszerváltást követően a roma munkanélküliség általában négyszerese az országos átlagnak, 27 a Világbank adatai szerint 2007-ben a romák munkanélkülisége 79,8%-os volt! (Összehasonlításként: az országos munkanélküliség ekkor 18,1%-os volt.) 28 A romák nagy részének rohamos elszegényedését, marginalizációját a fent említett tényezők mellett a területi hátrány is nagymértékben befolyásolja. A cigány lakosság ugyanis magasan felülreprezentált Szlovákia nagyobb munkanélküliségi rátával rendelkező, periférikus keleti és délkeleti régióiban. 29 Sztereotípiák, politika és az etnikus cigánykép Szlovákiában, csakúgy, mint Kelet-Európa más országaiban, a cigányok körében növekvő szegénység egyre inkább etnicizálódik, sokak szemében a nyomornak roma arculata van. 30 A folyamat társadalomlélektani hátterében egyrészt az áll, hogy a

Binder Mátyás 22 Rendszerváltás és a kisebbségek sztereotípiák anyaga a másság meg nem értéséből, illetve félreértéséből származik, másrészt a sztereotípiák a saját csoport felértékelése mellett igazolhatják a forrásokhoz való hozzáférésben mutatkozó különbségeket. 31 Ennek az igazolási folyamatnak egyik leggyakoribb eszköze az az előítélet, mely szerint a romák nem akarnak dolgozni. Szlovákiában széles körben elterjedt az a nézet, hogy a roma munkanélküliség az egyén választásától függ, és amint a kommunizmus abbahagyta a romák munkára kényszerítését, otthagyták állásaikat és visszautasítják a becsületes életet. 32 A sztereotípiák makacs jelenlétét, egyéni és társas funkcióit erősíti, 33 ha jól beazonosítható célcsoportra irányulnak, a többségi társadalom pedig általában igen magabiztosan meg tudja állapítani, hogy ki a cigány. A heterogén cigány kategória homogén etnikai értelmezésének felerősödését a hagyományos sztereotípia-tartalmak (piszkosak, nem szeretnek dolgozni, nomádok stb.) 34 mellett különböző nemzetközi folyamatok is táplálják. Az elismerés politikája, 35 az EU-integrációs folyamatok, a nemzetközi roma mozgalom 36 és a Kelet-Európában (újra) megjelenő nacionalizmusok mind a cigánynak mondott emberek egységes és etnikus szemléletét erősítik. Ennek a háttereként szolgál az a gyakorlatilag az egész régióban megfigyelhető jelenség, hogy az államszocialista rendszer és a központi tervgazdaság összeomlása utáni bizonytalan időszakban a nemzeti eszme vette át a kollektív integráció szerepét. A társadalmi dezorientáltságban gyökerezik tehát a fellendülő etnikai politizálás, 37 mely egyszerre jelenti a cigányok etnikai elismerését 38 (roma nemzeti kisebbség) 39 és a nacionalizmus logikájának megfelelően ellenségképként való megjelenését is. 40 Ez utóbbi megjelenési formának különösen nagy teret biztosítanak a különböző pártok populista szólamai, valamint a szlovák nemzettudat sajátos fejlődése. 41 A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetői hírhedtek gyakori magyar- és romaellenes, valamint antiszemita kijelentéseikről, de hasonló stílus jellemzi az 1990 és 1998 között kormányzó Néppárt Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (ĽS HZDS) vezető politikusait is. 42 A napjainkban kormányzó SMER baloldali populista politikájának egyik kötelező jegye szintén a romaellenesség (a magyarellenesség mellett). 43 Az ilyen, népszerűségre törekvő, kirekesztő politika jegyében gyakran a szociális rendszer méltatlan élvezőiként állítják be a romákat. Az állampárt szorításából kikerült sajtó többnyire differenciálatlan és deviancia-orientált cigányképe is fontos szerepet játszik a sztereotípiák terjedésében. Egy a sajtóban megjelent nyilatkozat szerint: A romák meglopják a szociális juttatási rendszert. Nem akarnak dolgozni. Nincs ellenük irányuló diszkrimináció. 44. Ismert folyamat, hogy a csökkenő egzisztenciális biztonságérzet miatt növekednek a csoport- és rendszerigazolási (szociálpszichológiai) szükségletek, aminek következtében megerősödnek a határok cigányok és nem-cigányok között. Ez a jelenség az 1989 utáni Szlovákiában is érzékelhető. Egy 2005-ös adat szerint a szlovákok 63%-a nem értene egyet azzal (ha rajta múlna), hogy cigányok éljenek Szlovákiában, szomszédnak pedig mindössze 12,2%-uk fogadna el romákat. 45 A passzív elutasítás mellett nem ritka a fizikai erőszak sem. Csak 1996-ban 19 rasszista támadást jegyeztek fel a hatóságok. 46 A szlovák média tudósításai alapján úgy tűnik, hogy a roma nem roma viszonyban megnyilvánuló feszültségek tulajdonképpen nem sokban különböznek a magyarországi helyzettől. (Bár Szlovákiában nem került sor a magyarországihoz hasonló romaellenes