Elektív és fakultatív tárgyak



Hasonló dokumentumok
TANREND 2013/2014. Elektív és fakultatív tárgyak FOGORVOS SZAK. Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar

Elektív és fakultatív tárgyak

TANREND 2009/2010. Fakultatív (szabadon választható) kurzusok ÁLTALÁNOS ORVOS, FOGORVOS ÉS GYÓGYSZERÉSZ SZAKOK

Elektív és fakultatív tárgyak

Elektív és fakultatív tantárgyak

Elektív és fakultatív tantárgyak

1/2015. sz. Határozat A Kari Tanács március 6-án megtartott ülésén

Az egyes tárgyak előadóinak neve Kötelező tárgyak

TANREND 2013/2014. Elektív és fakultatív tárgyak ÁLTALÁNOS ORVOS SZAK. Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar

Elektív és fakultatív tárgyak

Ajánlott tanterv PTE ÁOK Fogorvostudományi szak tanulmányaikat 2004-ben megkezdő hallgatók számára

KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL KÖZÉP-, FELSŐFOKÚ PROFEX II. KURZUS

A gyász hatása a testi és a lelki egészségi állapotra. Doktori tézisek. Dr. Pilling János

KÉPZÉSI PROGRAM KERESKEDELEM ÉS MARKETING ALAPKÉPZÉSI SZAK

A 7-8. szemeszter kötelező tantárgyai és kritérium követelményei

Általános Orvostudományi Kar 3

Műszaki szakoktató alapképzési szak

KÉPZÉSI PROGRAM PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK

Költségvetés-gazdálkodási szakügyintéző felsőfokú szakképzés

Kérelem. ADDIKTOLÓGIAI KONZULTÁNS szakirányú továbbképzés. Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 2011.

Ápolás és betegellátás alapszak ápoló szakirány levelező tagozat II. évfolyam os tanév 1. félév programjai

A kredit rendszerû képzés mintatanterve

Tantárgyi program. I. évfolyam, Sportszervező szak (levelező) Mikroökonómia c. tantárgy 2011/2012. tanév, 2. félév

KÉPZÉSI PROGRAM NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK


Ápolás és betegellátás alapszak ápoló szakirány levelező tagozat I. évfolyam es tanév 2. félév programjai

TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELŐ SZAK, NAPPALI TAGOZAT

Nappali tagozat félévi óraszáma: 28 elmélet + 42 gyakorlat Levelező tagozat félévi óraszáma: - Kredit: 5

DIPLOMAMUNKA ÉS TDK PÁLYAMUNKA TÉMÁK 2015/2016. tanév

EGÉSZSÉGÜGYIGONDOZÁS ÉS PREVENCIÓ ALAPSZAK SZAKI TÁJÉKOZTATÓ

Gépipari mérnökasszisztens felsőfokú szakképzés

1. félév fgy 38 propedeutika II. Orális biológia K 40

a hatályos egészségügyi és adatvédelmi törvény és alkalmazása, orvosok számára, kommunikációs tréning keretében

Előterjesztés. A PTE BTK Kari Tanácsa.. ülésére április 18. Tárgy: A Szociológia MA szak szakindítási kérelmének elbírálása.

az egészségügyi mérnök szakon

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 6720 Szeged, Dugonics tér 13 FI FOGORVOSTUDOMÁNYI KAR 6720 Szeged, Tisza Lajos krt

Műszaki szakoktató alapszak

Tanulmányi tájékoztató

KÉPZÉSI PROGRAM TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK

A modulok oktatási programja. II. fejezet A MODULOK OKTATÁSI PROGRAMJA

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Statisztika 2. normál kurzusok számára

MANUÁLTERÁPIA (MANUÁLIS MEDICINA) FEKETE SZABOLCS

A Fogorvostudományi Kar története

PROGRAMLEÍRÁS ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁS

Pszichológia II. gyak. Simon Nóra. Kissné Dányi Éva. Pedagógia II. gyak Prof. Dr. Takács Sándor 9. Megelızı orvostan és

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM FOGORVOSTUDOMÁNYI KAR

T A R T A L O M J E G Y Z É K

ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ FŐISKOLAI KAR NEVELÉSTUDOMÁNYI TANSZÉK A BA SZINTŰ TANÍTÓKÉPZÉS TANTÁRGYI PROGRAMJA

1/2006. sz. Határozat. A Fogorvostudományi Kar február 17-én megtartott Kari Tanácsülésén

Ápolás és Betegellátás Alapszak Ápoló Szakirány Záróvizsga tételsor

A Regionális Kutatás Etikai Bizottság által jóváhagyott szakdolgozati és TDK témák

Tantárgy neve: Szocializáció kreditszáma: előadás / szeminárium/ gyakorlat Tantárgyleírás 3-5 irodalom Kötelező irodalom: 1. Somlai, P. 2.

Mintaterv. PTE PMMIK - Tanulmányi tájékoztató Gépipari mérnökasszisztens. Anyagtan és alkalmazások

10.e Egészségügyi szakmacsoport 11.a Közgazdaság szakmacsoport 11.b Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

Gyakorlatvezető mentortanár pedagógus-szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szak

A Regionális Kutatás Etikai Bizottság által jóváhagyott szakdolgozati és TDK témák. Ápolás és betegellátás szak Gyógytornász szakirány

MHK adatbázis Jogszabály szöveg. 11/1997. (V. 28.) NM rendelet május Lekérdezés ideje: szeptember 26.

A TANTÁRGY ADATLAPJA

CompLex Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

Műszaki menedzser alapképzési szak

Adóigazgatási szakügyintéző felsőfokú szakképzés

Logisztikai műszaki menedzserasszisztens felsőfokú szakképzés

TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA

ETK-EDUVITAL ELŐADÁSSOROZAT. Vas utcai délutánok. 2014/2015 II. félév és 2015/2016 I. félév

Idő/Terem Aula Aud. Max. IX. terem X. terem Szerda Csütörtök Szerda Csütörtök Szerda Csütörtök Szerda Csütörtök

tantárgy E GY E GY Matematikai alapok I. kötelező - kollokvium 30 3 Matematikai alapok I.

Klein Tamás (ELTE ÁJK Doktori Iskola) Az új (közszolgálati) médiaszabályozás egyes strukturális kérdéseinek alkotmányjogi optikája

TANTÁRGY KÖVETELMÉNYEK 2013/ FÉLÉV

PTE KTK MSC-TANTERV GAZDASÁGTUDOMÁNYI KÉPZÉSI TERÜLET KÖZGAZDASÁGI ELEMZŐ TELJES MUNKAIDŐS (NAPPALI) KÉPZÉS MSC 2014 MESTERSZAK. Pécs, 2016.

2013-tól felvett hallgatóknak. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

A TANÁRI MESTERSZAKRA VONATKOZÓ SAJÁTOS RENDELKEZÉSEK. Alapfogalmak

ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR

Orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus alapszak. A szak képzési és kimeneti követelményei a 15/2006. (IV. 3.) OM rendelet alapján:

M E G O L D Ó L A P. Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet 1085 Budapest, Horánszky u. 15.

SZAKMAI GYAKORLAT A TANÁRI MESTERKÉPZÉSBEN 1 2 3

Kód: BASZOC2013BAMJN Érvényes: 2013/2014. tanévtől

KARI TANÁCS HATÁROZATAI február 8.

SZOCIÁLIS GONDOZÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

Idősek szociális ellátása

HÁZIORVOSOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOSZOMATIKUS AKADÉMIÁJA II.

Hallgatói tájékoztató a Sebészet és Szemészet c. Tantárgy oktatási rendjéről 2016.

Tantárgy kódja Meghirdetés féléve Kreditpont Összóraszám (elm+gyak) Előfeltétel (tantárgyi kód)

II. A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében

KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL PROFEX I NYELVVIZSGA-ELŐKÉSZÍTŐ

Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak

ÁPOLÁS MESTERSZAK SZAKI TÁJÉKOZTATÓ

6. félév óra óra óra óra kr. köv. kr. köv. kr. köv. ea sz ea sz ea sz ea sz ea sz ea sz. kr. köv.

XV. Nemzetközi SZOKOE Szaknyelvi Konferencia

Alapképzési szakok - Ápolás és betegellátás alapszak (BSc)

TANREND 2013/2014. Elektív és fakultatív tárgyak GYÓGYSZERÉSZ SZAK. Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar

PROGRAM Augusztus 24. (kedd)

ELTE BTK Fordító- és Tolmácsképző Tanszék távoktatási munkarend bevezetése ELŐTERJESZTÉS

Pénzügyi szakügyintéző felsőfokú szakképzés

BIOLÓGIA. 10. évfolyam /normál képzés/ 11. évfolyam /kéttannyelvű és nyelvi előkészítő évfolyamú képzés/ Óraszám: 111 óra. Célok és feladatok

A TANTÁRGY ADATLAPJA

BESZÁMOLÓ Egyek-Tiszacsege-Újszentmargita Központi Orvosi Ügyelet 2013 évi szakmai munkájáról Készítette: Dr. Gadóczi István

Logisztikai műszaki menedzserasszisztens felsőfokú szakképzés

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Szociolingvisztika Tantárgy kódja. MAO1103 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.

II. A Magyar Betegbiztonsági Társaság és a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika szervezésében

Az Alapozó modul tárgyai (kötelező tárgyak)

Átírás:

Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar FOGORVOS SZAK TANREND 2015/2016 Elektív és fakultatív tárgyak

1. szemeszter OFE-AFA Anamnézis felvétel angol nyelven 7 OFE-AKF Alapfogalmak és közlési funkciók az angol orvosi szaknyelvben 9 OFE-ANT Magatartástudomány 1. (Orvosi antropológia) 11 OFE-BFA A biofizika fizikai alapjai 13 OFE-BO1 Biofizika szemináriumok 1. 15 OFE-ELS Orvosi elsősegély 16 OFE-ESO Egészség-szociológia 18 OFE-IKG Interkulturelle Kommunikation in Gesundheitsberufen 20 OFE-JNK Jelnyelvi kommunikáció az orvosi praxisban 22 OFE-KRM Krisenmanagement bei Studium um Arbeit im Bereich Medizin 24 OFE-MET Biometria 26 OFE-MS1 Molekuláris sejtbiológiai kísérletek I. 31 OFE-N06 Orvosi terminológia 33 OFE-OET Magatartástudomány 2. (Orvosi etika) 35 OFF-AO1 Bevezetés az angol orvosi szaknyelv tanulmányozásához I. 37 OFF-AO2 Bevezetés az angol orvosi szaknyelv tanulmányozásához II. 39 OFF-BAL Magyarország ásvány- és gyógyvizei, balneológia 41 OFF-BBM Bevezetés a biometriába 43 OFF-BFM Biometria feladatmegoldás 45 OFF-DME A daganat megelőzhető! 47 OFF-EGF Az egészségügy finanszírozása 49 OFF-FEA A fertőző betegségek epidemiológiájának alapjai 51 OFF-GOM Mérgező gombák, gombamérgezések 53 OFF-IKM Interkulturális kommunikáció az orvostudományban 56 OFF-KEF Képalkotó módszerek fizikai alapjai és orvosi alkalmazásuk 58 OFF-KEG Kommunikáció az egészségügyben. Alapismeretek a hatékony és meggyőző kommunikációhoz 60 OFF-KKN A környezetvédelem és a környezetmonitorozás népegészségügyi jelentősége 62 OFF-KSZ Kémiai számítások 64 OFF-MPR A marketing szerepe és lehetőségei a prevencióban 66 OFF-N02 Betegségek, orvosi beavatkozások és betegtájékoztatás német nyelven 1. 68 OFF-N14 Német orvosi szaknyelvi alapfogalmak és közlési funkciók 70 OFF-N54 Német orvosi szaknyelv - prezentáció 72 OFF-NET Internet (számítógépes alkalmazások 2.) 74 OFF-NIK Bevezetés a német írásbeli szaknyelvi kommunikációba 75 OFF-PFI Párkapcsolat, intimitás, szexualitás filmművészeti alkotások tükrében 77 OFF-SPT A sikeres prezentáció elméleti és gyakorlati alapjai, prezentációs technikák 79 OFF-STD AIDS és STD prevenciós kurzus 81 OFF-SVT Megküzdési stratégiák - A sikeres vizsgaidőszak titka 84 OFF-TMR Tanulási módszerek 86 OFF-TPR Természetes gyógymódok a prevencióban 88 OFF-VB1 Hogyan vizsgázzunk molekuláris sejtbiológiából? 1. 90 2. szemeszter OFE-BES Bioetika szeminárium 91 OFE-BO2 Biofizika szemináriumok 2. 93 OFE-BSK Bioszervetlen kémia 94 OFE-BVA Bioaktív vegyületek analitikája 96 OFE-BVK Bioaktív vegyületek kémiája 98 OFE-MOM Molekuláris medicina 100 OFE-PG1 Gyermekfogászati prevenció a gyakorlatban 1. 102 OFE-PRO Az igazság az élő sejtről, amit mindenkinek tudnia kell 103 OFF-ATS Az alternatív táplálkozási szokások egészségügyi hatásai 105 OFF-BEA A bioetika alapjai 107 OFF-BET Boregészségtan 109 OFF-BMM Bevezetés a molekula modellezésbe 111 2

OFF-CIR A citoszkeletális rendszer 113 OFF-DAM Az evolúciós nézőpont szerepe az orvoslásban: Darwini medicína 115 OFF-DIO Gyógyszerészeti terminológia 2. 117 OFF-EGN Epigenetika - a gének feletti öröklődés orvosi vonatkozásai 119 OFF-EMA Az elektronmikroszkópia alapjai és felhasználási lehetőségei a klinikai diagnosztikában 121 OFF-EUA Az egészségügyi ellátás alapelvei az EU-ban 123 OFF-FTO Fogorvostörténet 125 OFF-GOL Az orvosi szaknyelv görög-latin alapjai. Történeti áttekintés klasszikus szövegek feldolgozásával 126 OFF-GSE Gyógyászati segédeszköz alapismeretek 128 OFF-HEV A human evolúció orvosi vonatkozásai 130 OFF-HSN A humanitárius segítségnyújtás orvosi, egészségügyi alapjai 133 OFF-IZM Az izomműködés molekuláris alapjai 136 OFF-JEA A jelátvitel betegségei 138 OFF-KEZ A kézíráselemzés biológiai alapjai. Alkalmazási lehetőségek az orvosi gyakorlatban. 140 OFF-KTE Különböző nemzetek, vallások étrendi szokásainak táplálkozás-egészségtani vonatkozása 142 OFF-LOK Klinikai terminológia alapjai 144 OFF-MGY A Mecsek értékes gyógynövényeinek terepi vizsgálata I. 146 OFF-N05 Anatómiai terminológia fogorvostan hallgatóknak 148 OFF-NA2 Anamnézis felvétel angol nyelven 2. 150 OFF-PLH A placebo hatás 152 OFF-POG Populációgenetika és eredményeinek alkalmazása a gyakorlatban 154 OFF-ROE Roma közösségek egészsége és egészségügyi ellátásuk kérdései (kihívások, feladatok, lehetőségek) 156 OFF-SMP A sejtmag patológiája 158 OFF-STE Fejezetek a természetes anyagok kémiájából I.: karotinoidok, szteroidok 160 OFF-TKO Az egészséges testedzés követelményei 163 OFF-TSZ A természetjárás szerepe az egészség megőrzésében 165 OFF-VB2 Hogyan vizsgázzunk molekuláris sejtbiológiából? 2. 167 OFF-VVE Védőoltások, védőoltás-ellenes mozgalmak tevékenysége: többet árt, mint használ 168 3. szemeszter OFE-AFN Anamnézis felvétel német nyelven 1.- Anamneseerhebung 1 170 OFE-APK Anatómiai preparátumok készítése 172 OFE-BEE Bevezetés az epidemiológiába 173 OFE-BKF Biokémia - Kérdezz-felelek 175 OFE-EHS Éhség, jóllakottság és a testsúlyszabályozás zavarai 177 OFE-EPS Egészségpszichológia 179 OFE-HOS Hormonális szabályozási mechanizmusok és azok meghibásodása 181 OFE-HUG A humángenetika alapjai 183 OFE-PG2 Gyermekfogászati prevenció a gyakorlatban 2. 185 OFE-PTA Prezentációs technikák az angol orvosi szaknyelvben 186 OFE-SMA Szakszövegalkotás és szaknyelvi műfajok az angol orvosi szaknyelvben 188 OFF-AEM Add el magad! - Prezentációs technikák a medicinában 190 OFF-AH2 Az anatómia határterületei 2. 193 OFF-BD1 Demonstrátori munka 1. 195 OFF-BN1 Bevezetés a német orvostudományi szaknyelvbe 1. 196 OFF-DMM A daganatos megbetegedések és megelőzésük lehetőségei a szakemberek és az érintettek szemszögéből198 OFF-EBK Élelmiszerbiztonsági krízishelyzetek 200 OFF-EFA Etnofarmakobotanika 202 OFF-EKT Amit az étrend-kiegészítőkről tudni kell 204 OFF-FOA Fogászati anatómia 206 OFF-FSS Az angol fogorvosi szaknyelv specifikumai 208 OFF-FTA A fitoterápia alapjai 210 OFF-GMS Genetikailag módosított szervezetek és egészségünk 212 OFF-HAK A halál kémiája 214 OFF-JCL Journal Club: tudományos közlemények elemzése, megvitatása 216 OFF-JNF A járványtan és nagy felfedezéseink története 217 3

OFF-MBK Modern biofizikai kutatási módszerek 219 OFF-MC1 Molekuláris biológiai módszerek I. 221 OFF-MEA Mérgező állatok, állati mérgezések 223 OFF-MGE Molekuláris gerontológia 225 OFF-MNE Molekuláris neuroendokrinológia 227 OFF-MTS Módosult tudatállapotok a szomatikus orvoslásban 229 OFF-N15 Orvosi esetismertetés német nyelven 1. 231 OFF-NFS Német fogorvosi szaknyelv 1. 233 OFF-OBG Az orvos-beteg kapcsolat gyakorlati kérdései 235 OFF-STH Szövettan haladóknak 237 OFF-TD1 Tudományos diákköri munka 1. 239 OFF-TEK Technikai katasztrófák és egészségügyi hatásaik 240 OFF-TSS A tömegspektrometria szerepe az orvostudományokban 242 OFF-VAA A vasanyagcsere: a molekuláris folyamatoktól a klinikai vonatkozásokig 244 OFF-TSA Diploma és TDK munkák adatainak statisztikai elemzése 246 4. szemeszter OFE-2DA Kétdimenziós anatómia - korszerű orvosi képalkotó eljárások 248 OFE-EAH Az emberi szervezet alkalmazkodási határainak élettana 250 OFE-OFE Az orvosi felelősség speciális kérdései, orvosi műhiba 252 OFE-OJF Az orvos jogi felelőssége 253 OFE-SEX Szexológia 255 OFE-SZO Magatartástudomány 3. (Orvosi szociológia) 257 OFE-TIZ A táplálkozás és anyagcsere központi szabályozása. Új megközelítések 260 OFF-ANH Az anatómia határterületei 1. 262 OFF-ASE Szóbeli esetismertetés angolul 264 OFF-BDK Molekuláris biológiai módszerek a daganatkutatásban 266 OFF-BIN Bioinformatika 268 OFF-BN2 Bevezetés a német orvostudományi szaknyelvbe 2. 270 OFF-CSU Élmény- és életszerű biokémia 272 OFF-EKK Egészség és az élettelen környezet kapcsolata 274 OFF-EMM Endokrin megbetegedések molekuláris alapja 276 OFF-JEL Jelátviteli és génexpressziós változások különböző betegségekben 278 OFF-MAF A magzati fejlődés és az anatómiai situs kapcsolata 280 OFF-N51 Az orvosi szaknyelv használatainak színterei 1. 281 OFF-OBQ Orvosi Biokémia - Kérdezz-felelek 283 OFF-OBR Az őssejt-biológia és regeneratív orvoslás alapjai 285 OFF-OSV Angol orvosi szaknyelvi vizsga előkészítő 287 OFF-PCS Pathológiás elváltozások csontokon 289 OFF-PSF Pszichológiai ismeretek fogorvosok számára 292 OFF-TD2 Tudományos diákköri munka 2. 294 OFF-TKE A természettudományos kutatás etikája 295 OFF-TMB A tumorok molekuláris biológiája 297 5. szemeszter OFE-ALL Allergológia 299 OFE-FPP-B Fogpótlástani propedeutika - gyakorlatok B 301 OFE-IM1 Immunpathológia 1. 304 OFE-MUA Műtéttani alapismeretek 306 OFE-TD3 Tudományos diákköri munka 3. 308 OFE-TE1 Tanulságos Esetek Fóruma 1. - a PTE Orvos- és Egészségtudományi Szakosztály rendezvénye 309 OFE-TFS Teljesítményfokozó szerek. Élettan, gyógyszertan és klinikai vonatkozások. 310 OFF-COP Krónikus obstruktív tüdőbetegségek (COPD) kórélettana és jelentősége 312 OFF-DIM A bőr immunológiája 314 OFF-ERP Az érzelmek pszichológiája 316 OFF-KMK Komplementer medicina - Ami az egyetemi tananyagból kimarad 317 4

OFF-KUO Kultúrorvostan 321 OFF-LLA A látásról látványosan 324 OFF-MM1 Mikrobiológia másképp 1. 326 OFF-OBU Az orvos és az orvostudomány szerepe a bűncselekmények felderítésében és bizonyításában 328 OFF-PRS A pszichoszomatika rendszerszemlélete 329 OFF-SIS Szentágothai és Idegtudományi Centrum Szemináriumsorozat 330 OFF-TSM A táplálkozás szerepe speciális kórállapotok megelőzésében és kezelésében 332 OTT5 Testnevelés 5. 334 6. szemeszter OFE-ABI Alkalmazott biometria 335 OFE-ASZ Az antimikrobás szerek és klinikai alkalmazásuk 337 OFE-FBE A fertőző betegségek terjedésének okai és megelőzésének módszerei 339 OFE-FPP-A Fogpótlástani propedeutika - gyakorlatok A 341 OFE-KLP Klinikopathológia 343 OFE-OFP-B Operatív fogászati propedeutika - gyakorlatok B 345 OFE-OFP-C Operatív fogászati propedeutika - gyakorlatok C 347 OFE-OFP-D Operatív fogászati propedeutika - gyakorlatok D 348 OFE-PSA Pszichoszomatikus szemlélet alkalmazásai 350 OFE-TD4 Tudományos diákköri munka 4. 352 OFE-TE2 Tanulságos Esetek Fóruma 2. - a PTE Orvos- és Egészségtudományi Szakosztály rendezvénye 353 OFF-FK2 Fogászati klinikai informatika 2. 354 OFF-IVF Immunológiai védekezés a fertőzésekkel szemben 356 OFF-KMT Klinikai mikrobiológiai esettanulmányok 358 OFF-KPR Kemoprevenció 360 OFF-LG1 Tanlabor gyakorlatok 1. 362 OFF-MM2 Mikrobiológia másképp 2. 364 OFF-MSG Mikrosebészeti gyakorlatok 366 OFF-N56 Az orvosi szaknyelv használatának színterei 2. 367 OFF-UDB Újabb kutatási eredmények a daganatbiológiában 369 7. szemeszter OFE-BPL Bevezetés az implantológiába 371 OFE-G1F Fogszabályozás 1. - gyakorlat 373 OFE-GST A gyógyszertan speciális területei 375 OFF-AFH Alkalmazott foglalkozás-orvostan és munkahigiéne 377 OFF-BGF Betegellátási gyakorlat fogorvostanhallgatóknak 379 OFF-CAD CAD/CAM technológia a fogászatban 380 OFF-EDM Epidemiológiai módszerek a diplomamunka megírásához és a TDK 382 OFF-FM2 Adatelemzés 2. 384 OFF-FMA Adatelemzés 1. 386 OFF-FPH Fogászati fotográfia 388 OFF-PPR Parodontológiai propedeutika 390 OFF-TE3 Tanulságos Esetek Fóruma 3. - a PTE Orvos- és Egészségtudományi Szakosztály rendezvénye 392 8. szemeszter OFE-DRO Kábítószer, gyógyszer, élvezeti szer abúzus 393 OFE-EHO Erőszakos halálokok. Kötelező boncolások 395 OFE-FAJ Fájdalom és fájdalomcsillapítás 396 OFE-G2F Fogszabályozás 2. - gyakorlat 398 OFE-KVF Kvantitatív farmakokinetika 400 OFE-SFO Specialitások a fül-orr-gégegyógyászatban 402 OFF-AMM Műveleti medicina alapvonalai 404 OFF-GTH Génterápia 406 OFF-N46 Bevezetés a tolmácsolásba és tárgyalási tolmácsolás az orvos- és egészségtudományban 408 OFF-OKD Okklúziós diagnosztika 410 5

OFF-PGT A modern pszichoanalitikus gondolkodás története 411 OFF-SUB Sugárbiológia 412 OFF-TAE Tanulságos, műtéti esetek 414 OFF-TE4 Tanulságos Esetek Fóruma 4. - a PTE Orvos- és Egészségtudományi Szakosztály rendezvénye 415 OFF-TRO Trópusi betegségek 416 OFF-UKF Új technikák alkalmazása a konzerváló fogászatban 418 9. szemeszter OFE-EFG Esztétikus fogászat - gyakorlat 420 OFE-G3F Fogszabályozás 3. - gyakorlat 421 OFF-FDF Frissdiplomás fogorvosok lehetőségei itthon és külföldön 423 OFF-MDT Májbetegségek korszerű diagnosztikája és terápiája 424 OFF-MUV Pszichiátria és művészet 426 OFF-SUO Sürgősségi orvostan 428 6

OFE-AFA ANAMNÉZIS FELVÉTEL ANGOL NYELVEN 2 kredit félévközi jegy Elektív modul mindkét félévben ajánlott félév: 1. 0 óra előadás + 28 óra gyakorlat + 0 óra szeminárium = összesen 28 óra Kurzus létszámkorlát: min. 3 fő max. 20 fő Előfeltételek: nincs előfeltétel DR. RÉBÉK-NAGY GÁBOR, egyetemi docens Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet Anamnézisfelvétel, betegtájékoztatás, szóbeli referálókészségek és jártasság kialakítás, kórházi kommunikáció. A foglalkozásokon a részvétel kötelező. A 15%-ot meghaladó, de 25% alatti hiányzásokat a kurzus vezetője igazolhatja. 25%-ot meghaladó hiányzás esetén a kurzus érvénytelen. A kurzus vezetője esetenként határozza meg. Mária Győrffy: English for Doctors, Idióma Bt. Pécs 2001 Megvásárolható az intézetben. 1 Introduction 2 Introduction 3 Past medical History, family history 4 Past medical History, family history 5 Social history, present complaints 6 Social history, present complaints 7 Pain, headache 8 Pain, headache 9 Vertigo, body temperature and sweat 10 Vertigo, body temperature and sweat 11 Test 1 12 Test 1 13 Nausea and vomiting, dyspnoea 14 Nausea and vomiting, dyspnoea 15 Cough, heart symptoms 16 Cough, heart symptoms 17 Body weight and diet, bowel movements 18 Body weight and diet, bowel movements 19 Blood, medical examination, isotope scanning 20 Blood, medical examination, isotope scanning 21 Prescriptions, therapeutic effects of drugs 22 Prescriptions, therapeutic effects of drugs 23 Side effects of drugs, administration of medication 24 Side effects of drugs, administration of medication 25 Test 2 26 Test 2 7

27 Evaluation 28 Evaluation Kettő írásbeli dolgozat Négy szóbeli prezentáció Dr. Hegedűs Anita (HEAAAA.B.JPTE), Dr. Rébék-Nagy Gábor (REGCAC.B.JPTE), Dr. Warta Vilmos (WAVEAB.B.JPTE), Hamarné Sávay Judit (HASMAAO.PTE), Horváth Lilla Anita (HOLFABP..PTE), Lokodiné Szolcsányi Judit (LOSIAAB.PTE), Mészégetőné Halmos Éva (MEHHABE.PTE), Nagy Gabriella (NAGMAAO.PTE), Ronczykné Berta Anikó (BEAAAI.B.JPTE), Váradi Katalin (VAKHAAE.PTE) 8

OFE-AKF ALAPFOGALMAK ÉS KÖZLÉSI FUNKCIÓK AZ ANGOL ORVOSI SZAKNYELVBEN DR. RÉBÉK-NAGY GÁBOR, egyetemi docens Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet 2 kredit félévközi jegy Elektív modul mindkét félévben ajánlott félév: 1. 0 óra előadás + 28 óra gyakorlat + 0 óra szeminárium = összesen 28 óra Kurzus létszámkorlát: min. 3 fő max. 20 fő Előfeltételek: nincs előfeltétel Angol nyelvű orvosi szakirodalom nyelvi és nyelvhasználati sajátosságai (fogalmak és közlési funkciók). A foglalkozásokon a részvétel kötelező. A 15%-ot meghaladó, de 25% alatti hiányzásokat a kurzus vezetője igazolhatja. 25%-ot meghaladó hiányzás esetén a kurzus érvénytelen. A kurzus vezetője esetenként határozza meg. Hegedűs Anita, Tóth Ida: Concepts and Functions. Introduction to Medical English, kari jegyzet, intézeti honlapon, 2005 1 Introduction 2 Pécs University Medical School, The form of an official letter 3 The skeletal system, The techniques of reading 4 The skeletal system, The techniques of reading 5 The respiratory system, Translation techniques, Location, anatomic position 6 The respiratory system, Translation techniques, Location, anatomic position 7 Peptic ulcer, Acute cholecystitis, Cause and effect, Process 8 Peptic ulcer, Acute cholecystitis, Cause and effect, Process 9 Diabetes Mellitus, Growth hormone, Cause effect 10 Diabetes Mellitus, Growth hormone, Cause effect 11 Test 1 12 Test 1 13 The cardiovascular system, Coronary arthery disease, Modality 14 The cardiovascular system, Coronary arthery disease, Modality 15 The cardiovascular system, Coronary arthery disease, Modality 16 The cardiovascular system, Coronary arthery disease, Modality 17 Disorders of the brain, Multiple sclerosis, Certainty, uncertainty 18 Disorders of the brain, Multiple sclerosis, Certainty, uncertainty 19 The urinary system, Shapes, Process, Description 20 The urinary system, Shapes, Process, Description 21 Nephrolitiasis, Frequency, Purpose 22 Nephrolitiasis, Frequency, Purpose 23 Common medical tests, Purpose 24 Common medical tests, Purpose 9

25 Test 2 26 Test 2 27 Evaluation 28 Evaluation Kettő írásbeli dolgozat Négy szóbeli prezentáció Dr. Hegedűs Anita (HEAAAA.B.JPTE), Dr. Rébék-Nagy Gábor (REGCAC.B.JPTE), Dr. Warta Vilmos (WAVEAB.B.JPTE), Hamarné Sávay Judit (HASMAAO.PTE), Horváth Lilla Anita (HOLFABP..PTE), Kurdiné Molnár Eszter (KUMPAAK.PTE), Mészégetőné Halmos Éva (MEHHABE.PTE), Nagy Gabriella (NAGMAAO.PTE), Ronczykné Berta Anikó (BEAAAI.B.JPTE), Váradi Katalin (VAKHAAE.PTE) 10

OFE-ANT MAGATARTÁSTUDOMÁNY 1. (ORVOSI ANTROPOLÓGIA) 1 kredit félévközi jegy Elektív modul ősszel ajánlott félév: 1. 14 óra előadás + 0 óra gyakorlat + 0 óra szeminárium = összesen 14 óra Kurzus létszámkorlát: min. 5 fő max. 300 fő Előfeltételek: nincs előfeltétel DR. CSATHÓ ÁRPÁD, egyetemi docens Magatartástudományi Intézet Az orvosi antropológia röviden úgy jellemezhető, mint a betegségek kialakulásának és gyógyításának bio-kulturális alapjaival foglalkozó tudomány. A jelen tantárgy fő célja, hogy a széles körben elterjedt bio-szomatikus gondolkodásmód mellett, a bio-pszichoszociális szemléletmódot is megalapozza a hallgatók körében. Ennek a szemléletmódnak a jelentőségét két elméleti keretre építve fejtjük ki. Egyrészt, bemutatjuk az alapvető filozófia antropológiai ismereteket, így az emberkép differenciálódásának és a medikalizációnak a kapcsolatát. Másrészt, számos példán keresztül, szemléltetjük a humán bio-kulturális variabilitás és a betegségek kialakulásának összefüggéseit, vagyis az ökológiai szemléletmód jelentőségét az orvoslásban. A hallgatóknak el kell sajátítania az alapvető filozófiai antropológiai alapfogalmakat, illetve ismerniük kell a betegségek kialakulásában szerepet játszó legfontosabb bio-kulturális kölcsönhatásokat. Részvétel az előadásokon, maximális hiányzás 2 óra (2 előadás) Az oktatóval megbeszélendő. Előadás jegyzet (kötelező) Szakirodalom: Cecil G. Helman: Kultúra, egészség és betegség. Medicina, Bp., 2003. CooSpace Buda Béla és Kopp Mária (szerk.): Magatartástudomány, Medicina Kiadó 2001 Donald Joralemon: Exploring Medical Anthropology, Allyn and Bacon 1999 Tony McMichael: Human Frontiers, Environments and Disease, Cambridge Univ. Press 2001 1 Az antropológia tárgya, fő területei és helyük a tudomány rendszerében Dr. Vereczkei Lajos 2 Az antropológia az emberi lényegről Dr. Vereczkei Lajos 3 Racionalitás, a gondolkodás szintjei Dr. Szolcsányi Tibor 4 Az adaptáció és az akklimatizáció fogalma. Ökológiai alapfogalmak Dr. Csathó Árpád 5 Urbán ökológia: A városi életmód hatása az egészségre Dr. Csathó Árpád 6 A humán táplálkozás evolúciója és variabilitása Dr. Csathó Árpád 7 A gyógyszerhatás antropológiája Dr. Csathó Árpád 8 A placebo-nocebo hatás Dr. Csathó Árpád 11

9 A fájdalom észlelés bio-kulturális variabilitása Dr. Csathó Árpád 10 Az empátia antropológiája Dr. Csathó Árpád 11 A stressz, mint bio-kulturális kölcsönhatás Dr. Csathó Árpád 12 A függőség magatartástudományi modelljei Dr. Csathó Árpád 13 Demográfiai alapfogalmak Dr. Csathó Árpád 14 Az öregedés antropológiája Dr. Csathó Árpád 12

OFE-BFA A BIOFIZIKA FIZIKAI ALAPJAI 2 kredit félévközi jegy Elektív modul mindkét félévben ajánlott félév: 1. 0 óra előadás + 0 óra gyakorlat + 28 óra szeminárium = összesen 28 óra Kurzus létszámkorlát: min. 5 fő max. 25 fő Előfeltételek: nincs előfeltétel DR. BÓDIS EMŐKE, egyetemi adjunktus Biofizikai Intézet A kurzus a fizika azon részeinek áttekintése, amelyek ismerete szükséges a Biofizika tantárgy anyagának megértéséhez és elsajátításához. Az elméleti háttérismereteken felül a problémák megértését segítő feladatok megoldását is tárgyaljuk. Legfeljebb 3 foglalkozásról történő hiányzás megengedett. Nincs. A kurzussal kapcsolatos anyagok a Biofizikai Intézet honlapján megtalálhatók. Ajánlott könyvek: bármely középiskolai fizika példatár 1 Matematikai alapok. Skalárok és vektorok 2 Fizikai mennyiségek és mértékegységek 3 Newton törvények 4 Impulzusmegmaradás törvénye, ütközések 5 Egyenes vonalú mozgások. Kinematika 6 Egyenes vonalú mozgások. Dinamika 7 Körmozgás, forgómozgás 8 Rezgőmozgás, kényszererők 9 Munka, energia, súrlódás 10 Munkatétel, a mechanikai energia megmaradása 11 Hidrosztatika 12 Hidrodinamika 13 A termodinamika I. és II. főtétele 14 Termodinamikai potenciálfüggvények 15 Elektrosztatika 16 Ohm törvénye. Kirchhoff törvények 17 Mágnességtan 18 Mágneses indukció 19 Hullámok 20 Hullám- és geometriai optika 21 Atomfizika, magfizika 22 Radioaktivitás 23 Sugárzások (radioaktív, elektromágneses) 24 Elektromágneses hullámok 13

25 Sugárzás-anyag kölcsönhatás 26 Speciális sugárzás-anyag kölcsönhatások 27 Dolgozatírás 28 Dolgozatírás Megtalálhatók a Biofizikai Intézet honlapján (http://biofizika.aok.pte.hu) Dr. Bódis Emőke (BOEAAD.T.JPTE), Dr. Szabó-Meleg Edina (MEEDAA.T.JPTE), Dr. Talián Csaba Gábor (TACRAAO.PTE), Kollár Veronika Tünde (KOVGACT.PTE), Leipoldné Vig Andrea (VIAFAAO.PTE), Szatmári Dávid (SZDHAAT.PTE), Tóth Mónika Ágnes (TOMIAAT.PTE) 14

OFE-BO1 BIOFIZIKA SZEMINÁRIUMOK 1. DR. LUKÁCS ANDRÁS SZILÁRD, egyetemi adjunktus Biofizikai Intézet 1 kredit félévközi jegy Elektív modul mindkét félévben ajánlott félév: 1. 0 óra előadás + 0 óra gyakorlat + 14 óra szeminárium = összesen 14 óra Kurzus létszámkorlát: min. 5 fő max. 40 fő Előfeltételek: OFA-BI1 egyidejű felvétel A tantárgy célja, a Biofizika 1 tárgyhoz csatlakozva, megtárgyalni és elmélyíteni a Biofizika előadásokon elhangzott anyagot. Kiscsoportos foglalkozásokról lévén szó, lehetőség nyílik a hallgatók kérdéseinek megválaszolására, valamint az anyag mélyebb megértésére példák bemutatásán és számítási feladatok megoldásán keresztül. Legfeljebb 3 foglalkozásról való hiányzás. A jegy a félév végén (várhatóan a 13. héten) írt teszt eredménye. Sikertelen teszt esetén a pótlásra a vizsgaidőszak első hetében kerül sor. Nincs. Előzetes egyeztetést követően, azonos héten másik csoporttal pótolható. Oktatási anyagok a Biofizikai Intézet honlapján: http://biofizika.aok.pte.hu Damjanovich Sándor, Fidy Judit, Szöllősi János (szerk.): Orvosi biofizika, Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2006 1 Bevezető 2 Diffúzió 3 Ozmózis. Folyadékáramlás 4 Vérkeringés, a szív munkája. Fehérjetekeredés 5 Membránpotenciál. Érzékszervi receptorok. Akciós potenciál 6 Látás. Hallás 7 A citoszkeletális rendszer. Motorfehérjék 8 Az izom szerkezete és működésének molekuláris alapjai 9 Termodinamikai alapfogalmak. A termodinamika főtételei 10 Termodinamikai potenciálfüggvények 11 A fény kettős természete. Az atom szerkezete 12 Kvantumszámok. Spin. Molekulaorbitálok 13 A lézer. Röntgensugárzás 14 Dolgozatírás Megtalálhatók a Biofizikai Intézet honlapján: http://biofizika.aok.pte.hu Dr. Kengyel András Miklós (KEAFACO.PTE), Dr. Lukács András Szilárd (LUATAA0.PTE), Dr. Szabó-Meleg Edina (MEEDAA.T.JPTE), Futó Kinga (FUKIAAT.PTE), Huber Tamás (HUTEAB.T.JPTE), Kilián Balázsné Raics Katalin (RAKHAAT.PTE), Kollár Veronika Tünde (KOVGACT.PTE) 15

OFE-ELS ORVOSI ELSŐSEGÉLY 1 kredit félévközi jegy Elektív modul ősszel ajánlott félév: 1. 0 óra előadás + 14 óra gyakorlat + 0 óra szeminárium = összesen 14 óra Kurzus létszámkorlát: min. 1 fő max. 250 fő Előfeltételek: nincs előfeltétel DR. BOGÁR LAJOS, egyetemi tanár Sürgősségi Orvostani Tanszék A tantárgy oktatására biztosított 14 gyakorlati óra során az első évfolyamos hallgatóknak a sürgősségi betegellátás legfontosabb alapelemeit és azok gyakorlati végrehajtásának módszereit kell elsajátítaniuk. Ebben az oktatási feladatban elsődleges fontosságú a keringés- és légzésleállás során alkalmazandó vizsgálati eljárások gyors és biztonságos alkalmazása, majd az alapvető életmentési tevékenység, tehát a reanimáció végrehajtása. Ezen túl a hallgatóknak meg kell tanulniuk az egyéb, azonnali életveszélyt okozó betegségek gyors helyszíni és sürgősségi osztályon alkalmazandó diagnosztikájának és terápiájának elemeit is az acut myocardialis infarctus, az életet veszélyeztető pulmonalis embolia, a baleseti sérülések és a vérvesztéses sokk, az életveszélyt okozó fertőzéses betegségek, a közvetlen életveszélyt okozó mérgezések, az anyagcsere-betegségek, légúti elzáródások, központi idegrendszeri kórképek helyszíni ellátásában. Tantárgy feladata a képzés céljainak megvalósításában: A tantárgynak két célja van. Az első: a hallgató legyen képes a súlyos vagy közvetlen életveszélyt okozó betegségek helyszíni ellátásánál olyan biztonsággal és eredményességgel működni, amelyet az orvostanhallgatótól a közvélemény elvár -- még akkor is, ha ő csupán a preklinikai éveit tölti. A második: az orvosi tanulmányait megkezdő hallgató kapjon információkat arra vonatkozóan, hogy a preklinikai tárgyak ismeretanyagának elsajátítása miként fogja segíteni a gyógyító munkáját, és ezzel az érdeklődése e tantárgyak felé még intenzívebb legyen. A gyakorlatokról való hiányzás maximum 20%-os lehet. Az évfolyam más csoportjának gyakorlatán történő részvétel. Göbl Gábor: Oxyológia, Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2001. Bogár Lajos: Érzéstelenítés - Esetfantáziák vészhelyzetekről medikusoknak és fiatal orvosoknak, Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2010. Bogár Lajos: Intenzív - Egy pályakezdés esetfantáziái, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2013. 1 1. Az alapvető életmentés elemei (az elsősegélynyújtás alapjai, az újraélesztés ABC-je 2 1. Az alapvető életmentés elemei (az elsősegélynyújtás alapjai, az újraélesztés ABC-je 3 2. Az alapvető életmentés elemeinek ismételt gyakorlása 4 2. Az alapvető életmentés elemeinek ismételt gyakorlása 5 3. Acut myocardialis infarctus, életet veszélyeztető pulmonalis embolia 6 3. Acut myocardialis infarctus, életet veszélyeztető pulmonalis embolia 7 4. Baleseti sérülések és a vérvesztéses sokk (sebellátás, vérzések ellátása) 8 4. Baleseti sérülések és a vérvesztéses sokk (sebellátás, vérzések ellátása) 9 5. Közvetlen életveszélyt okozó mérgezések 10 5. Közvetlen életveszélyt okozó mérgezések 16

11 6. Anyagcsere-betegségek, légúti elzáródások, központi idegrendszeri kórképek 12 6. Anyagcsere-betegségek, légúti elzáródások, központi idegrendszeri kórképek 13 7. Az alapvető életmentés elemeinek ismételt gyakorlása 14 7. Az alapvető életmentés elemeinek ismételt gyakorlása Dr. Bátai István (BAIMABO.PTE), Dr. Hideg Gyöngyvér (HIGTAA0.PTE), Dr. Kiss Tamás (KITFAAO.PTE), Dr. Rendeki Szilárd (RESGABA.PTE), Dr. Szabó Péter (SZPFABO.PTE), Dr. Szabó Zoltán (SZZUABO.PTE), Dr. Szélig Livia (SZLTAA0.PTE), Dr. Tátrai Ildikó (TAITAA0.PTE), Dr. Toldi János (TOJFADO.PTE), Dr. Tóth Ildikó (TOISAAA.PTE), Dr. Weiling Zsolt (WEZMAAO.PTE) 17

OFE-ESO EGÉSZSÉG-SZOCIOLÓGIA 2 kredit félévközi jegy Elektív modul ősszel ajánlott félév: 1. 0 óra előadás + 0 óra gyakorlat + 28 óra szeminárium = összesen 28 óra Kurzus létszámkorlát: min. 5 fő max. 15 fő Előfeltételek: nincs előfeltétel DR. FÜZESI ZSUZSANNA, egyetemi tanár Magatartástudományi Intézet Az egészségszociológia kurzus keretében a hallgatók szerezzenek olyan elméleti és gyakorlati ismereteket, amelyek elsősorban a saját életük eredményesebbé, hatékonyabba és egészségesebbé tételében segítik őket, és áttételesen a betegekkel, a kliensekkel való kapcsolataik hatékonyabbá tételét is szolgálja. A kurzus keretében lehetőség van az elméleti modellek gyakorlatban való kipróbálására, azaz saját élmények segítik az ismeretek beépülését. A kurzus módszere eltér a hagyományos oktatástól, a hallgatók bevonásán, aktív részvételén és együttműködésén alapul. Az egyes blokkok dinamikusan váltják egymást, a résztvevők kiscsoportokban, a saját élmény megszerzéséhez kapcsolódó intenzív munkát végeznek. A kurzus hétvégi kurzusként lesz meghirdetve TVSz szerint A kurzuson kiadott anyagok. 1 Bevezetés, a kurzus ismertetése, közös szabályok kialakítása 2 Az egészség fogalma 3 Az egészség fogalma 4 Szokások hatalma 5 Szokások hatalma 6 Filmvetítés 7 Filmvetítés és megbeszélése 8 Sztereotípiák, előítéletek 9 Sztereotípiák, előítéletek, gyakorlatok 10 Sztereotípiák, előítéletek, gyakorlatok 11 Filmvetítés 12 Filmvetítés és megbeszélése 13 Együttműködés idegen csoportokkal 14 Együttműködés idegen csoportokkal, gyakorlatok 15 Együttműködés idegen csoportokkal, gyakorlatok 16 Filmvetítés 17 Filmvetítés és megbeszélése 18 Empátia fogalma 19 Empátia fogalma és gyakorlatok 20 Empátia fogalma és gyakorlatok 21 Érzelmi intelligencia 22 Érzelmi intelligencia 18

23 Társas intelligencia 24 Társas intelligencia 25 Filmvetítés 26 Filmvetítés és megbeszélése 27 Mit viszek magammal? 28 Záró megbeszélés 2 beadandó dolgozat Dr. Füzesi Zsuzsanna (FUZIAAO.PTE) 19

OFE-IKG Lehrbeauftragte/r: INTERKULTURELLE KOMMUNIKATION IN GESUNDHEITSBERUFEN 2 ECTS-Punkte SZN Elektives Modul in beiden Semestern Rekommandiert Semester: 1. Semesterwochenstunden: 28 Vorlesungen + 0 Übungen + 0 Seminare = Insgesamt 28 Zahl der Kursteilnehmer für Kurs: 5-50 Voraussetzungen: keine DR. FÜZESI, ZSUZSANNA, Ordentliche Professorin Institut für Verhaltensmedizin Thematik Der Kurs vermittelt Inhalte und Aspekte der Kommunikationswissenschaft bzw. ein spezielles Hintergrundwissen, welches dem Studenten bei Erlernen der Anamneseerhebung und im Patientengespräch insbesondere im interkulturellen Kontext von Nutzen sein wird. Voraussetzung zum Absolvieren des Semesters Semesteranforderungen Möglichkeiten zur Nachholung der Fehlzeiten Materialien zum Aneignen des Lehrstoffes - Obligatorische Literatur - Vom Institut veröffentlichter Lehrstoff - Skript - Empfohlene Literatur Alexander Thomas, Eva-Ulrike Kinast, Sylvia Schroll-Machl (Hrsg.): Handbuch Interkulturelle Kommunikation und Kooperation Band 1-2, 2. Auflage Daniel Landis, Janet Bennet, Milton Bennett: Handbook of Intercultural Training, 3 rd edition Vorlesungen 1 Einführung Faubl Nóra 2 Einführung Faubl Nóra 3 Der Begriff und die Aufgaben der Kommunikation Faubl Nóra 4 Der Begriff und die Aufgaben der Kommunikation Faubl Nóra 5 Direkte und indirekte Kommunikation Faubl Nóra 6 Direkte und indirekte Kommunikation Faubl Nóra 7 Verbale und nonverbale Kommunikation Faubl Nóra 8 Verbale und nonverbale Kommunikation Faubl Nóra 9 Nonverbale Kommunikation Faubl Nóra 10 Nonverbale Kommunikation Faubl Nóra 11 "Irgendwie anders?" Faubl Nóra 12 "Irgendwie anders?" Faubl Nóra 13 Interkulturalität Faubl Nóra 14 Interkulturalität Faubl Nóra 20

15 Kulturmodelle Faubl Nóra 16 Kulturmodelle Faubl Nóra 17 Stereotyp, Vorurteil, Diskrimination I. Faubl Nóra 18 Stereotyp, Vorurteil, Diskrimination I. Faubl Nóra 19 Stereotyp, Vorurteil, Diskrimination II. Faubl Nóra 20 Stereotyp, Vorurteil, Diskrimination II. Faubl Nóra 21 Der kulturelle Schock Faubl Nóra 22 Der kulturelle Schock Faubl Nóra 23 Kulturgruppen I. Faubl Nóra 24 Kulturgruppen I. Faubl Nóra 25 Kulturgruppen II. Faubl Nóra 26 Kulturgruppen II. Faubl Nóra 27 Evaluation Faubl Nóra 28 Evaluation Faubl Nóra Praktika Seminare Prüfungsfragen Lehrer 21

OFE-JNK JELNYELVI KOMMUNIKÁCIÓ AZ ORVOSI PRAXISBAN 2 kredit félévközi jegy Elektív modul mindkét félévben ajánlott félév: 1. 4 óra előadás + 24 óra gyakorlat + 0 óra szeminárium = összesen 28 óra Kurzus létszámkorlát: min. 5 fő max. 18 fő Előfeltételek: nincs előfeltétel DR. BALOGH SÁNDOR, egyetemi docens Családorvostani Intézet : Magyarországon a népszámlálási adatok szerint 577 006 ember vallotta magát fogyatékkal élőnek, ezen emberek közül 60 865 (10,5%) hallássérült, beszédhibás. Szinte elkerülhetetlen, hogy az orvosok, orvostanhallgatók a mindennapi munka során hallássérültekkel kerüljenek kapcsolatba. Az érintett betegek és az őket ellátók között nagy nehézséget jelent a kommunikáció. Törvényileg biztosított a fogyatékkal élők egyenlő ellátása: ;A fogyatékos személy egészségügyi ellátása során; az 1997. évi CLIV. Törvénnyel összhangban ; figyelemmel kell lenni a fogyatékosságából adódó szükségleteire;, valamint;a fogyatékos személyeket ellátók speciális képzésének és továbbképzésének lehetőségét biztosítani kell, de a valóságban fennállnak még megoldatlan problémák. Jelnyelvi kurzusunk keretében már a graduális képzés alatt felhívjuk a figyelmet a fogyatékkal élők problémáira, megoldási lehetőségeket mutatunk a hallgatók részére. Az elméleti oktatás mellett nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlatra is, hallássérültek segítségével szituációs játékokban gyakorolhatják a jelnyelvi kommunikációt a hallgatók. A kurzust abszolválók képessé válnak a siketekkel való eredményes, alapszintű kommunikációra. Mivel az orvos-beteg kapcsolat meghatározója a megfelelő kommunikáció, meggyőződésünk, hogy a jelnyelv ismerete az ellátás színvonalát és effektivitását is nagyban emeli. Legfeljebb 15 % hiányzás megengedett Nincs pótlási lehetőség 1 Kik a siketek? Dr. Somogyi Lászlóné 2 A jelnyelvi kommunikáció szabályai. Daktil és fonomimika (ABC). Dr. Somogyi Lászlóné 3 Panaszok, panaszok jellemzése, fájdalmak típusai. Dr. Somogyi Lászlóné 4 Testrészek, szervek. - Számok Dr. Somogyi Lászlóné 1 Betegségek, tünetekkel kapcsolatos kérdések 2 Nap, napszakok, adminisztráció 3 Háziorvos, szülész-, nőgyógyász. Hónapok, évszakok 4 Vizsgálatok, szűrővizsgálatok, eszközök, műszerek 5 Fogászat, javaslatok, kezelések, gyógyszerek, színek 6 Krónikus betegségek, családi kórtörténet 7 Család 8 Légzőszerv, légúti betegségek, topkalizáció (mondattan) 9 Légzőszerv, légúti betegségek, topkalizáció (mondattan) 10 Szenvedélybetegségek 11 Szenvedélybetegségek 22

12 Szív és érrendszeri betegségek, gyomor és bélrendszer 13 Térhasználat 14 Cukorbetegség, vesebetegségek, idiómák 15 Cukorbetegség, vesebetegségek, idiómák 16 Fertőzések, fertőző betegségek 17 Fertőzések, fertőző betegségek 18 Csípés, harapás, égés, oltások 19 Csípés, harapás, égés, oltások 20 Diagnosztikai kérdések, tájékoztatás, balesetek, vészhelyzetek 21 Diagnosztikai kérdések, tájékoztatás, balesetek, vészhelyzetek 22 Diagnosztikai kérdések, tájékoztatás, balesetek, vészhelyzetek története 23 Értékelés 24 Hallgatói és oktatói tükör Dr. Somogyi Lászlóné (SOLTAE0.PTE) 23

OFE-KRM Lehrbeauftragte/r: KRISENMANAGEMENT BEI STUDIUM UM ARBEIT IM BEREICH MEDIZIN 2 ECTS-Punkte SZN Elektives Modul in beiden Semestern Rekommandiert Semester: 1. Semesterwochenstunden: 28 Vorlesungen + 0 Übungen + 0 Seminare = Insgesamt 28 Zahl der Kursteilnehmer für Kurs: 5-50 Voraussetzungen: keine DR. FÜZESI, ZSUZSANNA, Ordentliche Professorin Institut für Verhaltensmedizin Thematik Der Kurs vermittelt Hintergrundkenntnisse zum Thema Krisenmanagement und Bewältigungsmöglichkeiten von Krisen und Stress während dem Studium und der Arbeit. Voraussetzung zum Absolvieren des Semesters Semesteranforderungen Möglichkeiten zur Nachholung der Fehlzeiten Materialien zum Aneignen des Lehrstoffes - Obligatorische Literatur - Vom Institut veröffentlichter Lehrstoff - Skript - Empfohlene Literatur Mihaly Csikszentmihalyi: Flow: Das Geheimnis des Glücks, Klett-Cotta, 2010 Daniel H. Pink: Drive: Was Sie wirklich motiviert, Ecowin Verlag, 2010 Helmut Altenberger, Peter Schettgen, Martin Scholz (Hrsg.): Innovative Ansätze konstruktiven Lernens, Ziel Verlag, 2003 Vorlesungen 1 Einführung Faubl Nóra 2 Einführung Faubl Nóra 3 Wissenschaft des Planens I. Faubl Nóra 4 Wissenschaft des Planens I. Faubl Nóra 5 Wissenschaft des Planens II. Faubl Nóra 6 Wissenschaft des Planens II. Faubl Nóra 7 Ziele und Ressourcen Faubl Nóra 8 Ziele und Ressourcen Faubl Nóra 9 Konzentration und Disziplin Faubl Nóra 10 Konzentration und Disziplin Faubl Nóra 11 Motivation Faubl Nóra 12 Motivation Faubl Nóra 13 Selbstkontrolle Faubl Nóra 14 Selbstkontrolle Faubl Nóra 24

15 Veränderungsmanagement Faubl Nóra 16 Veränderungsmanagement Faubl Nóra 17 Krisenmanagement Faubl Nóra 18 Krisenmanagement Faubl Nóra 19 Stressbewältigungsmethoden I. Faubl Nóra 20 Stressbewältigungsmethoden I. Faubl Nóra 21 Stressbewältigungsmethoden II. Faubl Nóra 22 Stressbewältigungsmethoden II. Faubl Nóra 23 Vorbereitungen - schriftliche Prüfungen Faubl Nóra 24 Vorbereitungen - schriftliche Prüfungen Faubl Nóra 25 Vorbereitungen - mündliche Prüfungen Faubl Nóra 26 Vorbereitungen - mündliche Prüfungen Faubl Nóra 27 Evaluation Faubl Nóra 28 Evaluation Faubl Nóra Praktika Seminare Prüfungsfragen Lehrer 25

OFE-MET BIOMETRIA 2 kredit félévközi jegy Elektív modul ősszel ajánlott félév: 1. 14 óra előadás + 14 óra gyakorlat + 0 óra szeminárium = összesen 28 óra Kurzus létszámkorlát: min. 1 fő Előfeltételek: nincs előfeltétel DR. PÓTÓ LÁSZLÓ, habilitált docens Bioanalitikai Intézet Ez a tárgy a hallgatói számára első statisztikai kurzusként az alábbi főbb területeket öleli fel: Adatok kezelése számítógéppel, adatok áttekintése és jellemzése grafikus és számszerű eszközökkel, a valószínűség és a statisztikai következtetés/döntés, az orvostudományban és orvosi gyakorlatban leggyakrabban használt statisztikai alapmódszerek. Fő cél a statisztikai gondolkodásmód megismertetése és alapjainak begyakoroltatása. Ezzel a hallgatók most találkoznak először az oktatásuk során. Jelentőségét aláhúzza, hogy az orvoslásban (a tudományban és a hétköznapi munkában is) ezek a módszerek és készségek nélkülözhetetlenné váltak az utóbbi években. Két évfolyamdolgozat, legfeljebb két mulasztott gyakorlat. A jegyet három lépcsős vizsgán lehet megszerezni, aminek elemei: egy beugró teszt, egy számítógéppel (SPSS-el) megoldandó feladat és egy elméleti kérdés. Mindegyikre legalább elégséges teljesítmény kell, hogy a vizsga sikerüljön. Két évfolyamdolgozat, legfeljebb két mulasztott gyakorlat. Pótló gyakorlat Moore, D. S. The Basic Practice of Statistics, 5 th ed., 2010. Pótó László: Biometria, munkafüzet, Pécs, 2007. Belágyi József: Orvosi biometria, jegyzet, Pécs, 1999. Moore, David S., McCabe, George P. Introduction to the Practice of Statistics, 5 th ed., 2005, W.H. Freeman és: Yates, Dan, Moore, David S., Starnes, Daren S. The Practice of Statistics (TI-83/89 Graphing Calculator Enhanced) 2/e, 2003, W.H. Freeman vagy Rees, W. G. Essential Statistics, Chapman and Hall, 1992 1 Bevezetés (a biometria és az orvostudomány, modellek). A valószínűség fogalma. Dr. Pótó László 2 Változó-típusok. Diszkrét eloszlások (a binomiális és a Poisson eloszlás). Dr. Pótó László 3 Folytonos változók, hisztogram, relatív gyakoriság sűrűség, sűrűségfüggvény. Dr. Pótó László 4 Átlag, szórás. A normális eloszlás. Dr. Pótó László 5 Az átlag eloszlása, a standard hiba. Dr. Pótó László 6 A várható érték konfidencia intervalluma. A t eloszlás. Dr. Pótó László 26

7 A hipotézisvizsgálat elve. Az egy mintás t próba. A páros t próba. Az előjel próba (előzetes). Dr. Pótó László 8 A konfidencia intervallum és a hipotézisvizsgálat összevetése. A döntési hibák. Dr. Pótó László 9 A független mintás t próba. Az F próba. Dr. Pótó László 10 A lineáris korreláció és regresszió. Dr. Pótó László 11 Gyakorisági táblázatok 1. A khi-négyzet próba. Dr. Pótó László 12 Nemparaméteres próbák. (előjel, Wilcoxon és Mann-Whitney próbák) Dr. Pótó László 13 A varianciaanalízis elve. A hipotézisvizsgálati módszerek áttekintése. Dr. Pótó László 14 Vizsgálati eljárások, szenzitivitás, specificitás (Gyakorisági táblázatok 2.). Többváltozós módszerek. Összefoglalás. Dr. Pótó László 1 Valószínűség - példák 1. + Számítógép-használat, Windows, SPSS. 2 Valószínűség - példák 2. - diszkrét eloszlások. 3 A binomiális eloszlás. 4 Adatok grafikus áttekintése. Folytonos változók. Hisztogram. 5 Adatok számszerű áttekintése, jellemzése - leíró statisztika 6 Normális elosztás. Az átlag eloszlása. 7 Becslések. A várható érték megbízhatósági intervalluma. 8 A hipotézistesztelés 9 Becslés és hipotézistesztelés. Az első- és másodfajú hiba. 10 A független mintás t próba. Az F próba. 11 A lineáris korreláció és regresszió. 12 Gyakorisági táblázatok - A khi-négyzet próba. 13 Nemparaméteres próbák: előjel, Wilcoxon és Mann-Whitney próba. 14 A varianciaanalízis elve. Összefoglalás Egy beugró teszt, egy gyakorlati feladat (megoldandó számítógéppel) és egy elméleti kérdés az alábbiak közül: 1. A biometria/biostatisztika fő feladata A kétféle gondolkodási modellről - mik a főbb különbségek? Mutassa be, hogyan egészítik ki egymást, s hogyan kap mindkét gondolkodásmód szerepet a tudományos és az orvosi munkában. (háttér: főleg az 1., a 3. és a 6-7-8. előadások) 2. A statisztikai gondolkodásmód fő jellegzetessége: a valószínűség Mutassa be a fogalmat egyszerű példán. Mikor számolható és mikor nem számolható az értéke? Igazolja példákkal, hogy mindkét megközelítés alkalmazható a gyakorlati (orvosi) feladatoknál. (háttér: főleg az 1., a 2. a 6-7-8. és a 12. előadások) 3. A valószínűség-eloszlás fogalma - a diszkrét eloszlások - 1, Mutassa be a binomiális eloszlás példáján, hogyan lehet a számolható valószínűség (szerencsejáték helyzetek) megközelítést valós élethelyzetekben alkalmazni. Az eloszlás ábrázolása. Mutassa be, hogy kap szerepet ez a megközelítés a döntéshozásban. (háttér: főleg a 2. a 6-7-8. és a 12. előadások) 27

4. A valószínűség-eloszlás fogalma - a diszkrét eloszlások - 2, Vonjon párhozamot a binomiális és a Poisson eloszlás között: hasonlóságok és különbségek, alkalmazási példákkal alátámasztva. Mutassa be a diszkrét eloszlások jelentőségét példákkal. (Mely hipotézistesztelési eljárások alapulnak ezen a megközelítésen?) (háttér: főleg a 2. a 6-7-8. és a 12. előadások) 5. A statisztikai gondolkodás alapelvei - az adatoktól a döntésig A döntéshozáshoz vezető út - és a buktatói. (mintaméret, reprezentativitás, rejtett változók, valószínűségi ítélet, hibakockázat, - és kezelésük) (háttér: főleg a 3. és a 6-7-8. előadások) 6. Adat- (változó-) típusok és az adatok ábrázolásának különböző módjai A három leggyakoribb adattípus és összefoglaló bemutatásuk lehetőségei. Az egyes diagramfajták alkalmazási köre - erősségük és korlátaik. Milyen speciális információkat tud megjeleníteni egy-egy diagramtípus? Mikor melyiket érdemes választani? (háttér: főleg a 3. előadás) 7. A minta és az alapsokaság Mutassa be mindkét alapfogalmat többféle adattípus esetén. Hogyan jellemezhető (képszerűen és számszerűen) ezen példákban a minta és a sokaság? Mutassa be a két fogalom alapvető szerepét a statisztikai következtetés és döntés gondolatmenetében. (háttér: főleg a 3. a 6-7-8. és a 12. előadások) 8. Folytonos adatok számszerű jellemzése Vonjon párhuzamot az öt szám -os és a három szám -os adatjellemzés között. Mikor melyik alkalmazható/alkalmazandó? Igazolja példákkal, hogy a kétféle jellemzés alapvető szerepet kap a döntési (pl. hipotézistesztelési) módszer kiválasztásában. (háttér: főleg a 4. a 6-7-8. és a 12. előadások) 9. A valószínűség-eloszlás fogalma - a folytonos eloszlások Szimmetrikus és ferde eloszlások. Hogyan tükröződik az eloszlás alakja a mintajellemzőkben? A fentiek bemutatása a normális és ferde eloszlású példákon. Igazolja a megkülönböztetés jelentőségét a döntéshozási módszerek feltételein keresztül. (háttér: főleg a 4. a 6-7-8. és a 12. előadások) 10. A normális eloszlás 1. Jellemzői. Miért használható gyakran, különösen a biológiában és az orvostudományban? Alkalmazási példák (referencia tartomány, stb.). Hogyan támasztja alá az alapvető jelentőségét a normális közelítés módszere? (alkalmazási példákkal) - és hogyan a hipotézisvizsgálati módszerek feltételei? (háttér: főleg a 4., az 5., a 6-7-8-9. és a 12. előadások) 11. A normális eloszlás 2. Hogyan támasztja alá jelentőségét az átlag eloszlása? Igazolja, hogy az átlag eloszlása alapvető szerepet kap a statisztikai következtetés és döntés során. (háttér: főleg a 4., az 5. és a 6-7-8-9-10. előadások) 28

12. A statisztikai következtetés A statisztikai következtetés, mint a statisztikai gondolkodásmód kulcslépése. Vesse össze a pontbecslés és intervallumbecslés módszerét e szempontból. Mutassa be, hogyan használható mindkét megközelítés a várható értékre adható intervallumbecslés során (a várható értékre adható p% megbízhatóságú intervallumbecslés - konfidencia intervallum). (háttér: főleg az 5.és a 6. előadások) 13. Az átlag megbízhatósági intervalluma A legtöbb általunk megismert SPSS eredménylistán szerepel a 95% CI kifejezés? Mi ez és miért ilyen gyakori a statisztikai vizsgálatokban? Mondjon példákat, hogy melyik eredménylistán miért szerepel, mire jó a feltűntetése? (háttér: főleg az 5. és a 6-tól végig, szinte mindegyik előadás) 14. A hipotézisvizsgálat alap gondolatmenete Mutassa be az öt lépéses gondolatmenet származtatását és alkalmazhatóságát hétköznapi valamint szakmai vonatkozású példákon. Melyek az öt lépés egyszerű, kötött pontjai, s melyek azok, amelyek egyéni mérlegelést igényelnek? Ez utóbbi jelentőségének igazolása a példákon. (háttér: a 7-től végig, szinte mindegyik előadás) 15. Az egymintás és a páros t próba A hipotézisvizsgálat alap gondolatmenete milyen adatok és kérdések esetén vezet ezen módszerekhez? A két módszer hasonlósága és különbsége. Mi a teendő, ha az alkalmazási feltételek nem teljesülnek? Miért nem érdemes minden esetben ezen utóbbi módszereket használni? (háttér: főleg a 6-7-8-9. és a 12. előadások) 16. A megbízhatósági intervallum és a hipotézisvizsgálat összevetése Értékelje a két módszert a hasonlóságok és különbözőségek, az erősségek és gyengeségek alapján. A fentieket konkrét példa felhasználásával mutassa be. (háttér: főleg a 6-7-8 előadás) 17. Döntési hibakockázatok és a teszt ereje Ismertesse a statisztikai döntéshozás lényegi sajátosságát, a döntési hibakockázatokat. Hogyan lehet ezeket kezelni? Mikor kell ezeket kezelni? Mutassa be példákon, hogy mikor nyújt segítséget a döntési hibakockázat értéke (vagy legalább változása) és mikor a teszt ereje az adott kérdés megválaszolásában? (háttér: főleg a 8. és a 9. előadás) 18. A két- (független-) mintás t próba Mi a különbség a páros és a kétmintás t próba között? Milyen kérdésre kapható válasz az utóbbi módszerrel? Mi a módszer sajátos feltétele - és hogy kezelhető ez az F próba segítségével? (Mi a megoldás ára? Miért nem használjuk mindig a kevesebb feltételt támasztó megoldást?) (háttér: főleg a 9. előadás) 19. Két változó kapcsolatának vizsgálata - folytonos adatok esetén Hasonlítsa össze az egy változó - két minta és a két változó - adatpárok ( egy minta ) esetét. Milyen tipikus kérdésekre keresünk választ a két esetben? Ismertesse példákon a lineáris regresszió és korreláció vizsgálat módszerének gondolatmenetét. Mutassa be azokat a pontokat, ahol a statisztikai gondolkodásmód lényegi szerephez jut benne. Hipotézisvizsgálat-e ez a módszer? (háttér: főleg a 10. előadás) 29

20. Két változó kapcsolatának vizsgálata - kategorikus adatok esetén Mennyiben hasonló és mennyiben eltérő a két változó vizsgálata kérdéskör a folytonos és a kategorikus adatok esetén? Milyen adatokat (számokat) kell az utóbbi helyzetben kezelni? Mi az a hipotézisvizsgálati módszer, amely erre alkalmas? Mutassa be ennek az öt lépését egy példán. Mik a módszer alkalmazásának feltételei és mi a teendő, ha ezek nem teljesülnek? (háttér: főleg a 11. és a 12. előadás) 21. A gyakorisági adatok kezelése és értékelése - 1. Miért gyakori az orvosi gyakorlatban, hogy a khi-négyzet próba nem alkalmazható? Milyen lehetőségek kínálkoznak ilyenkor? Mikor kell ezek közül a Fisher teszthez folyamodni? Miért szerepel (mire utal) ennek a nevében az egzakt jelző? (háttér: főleg a 11. és a 12. előadás) 22. A gyakorisági adatok kezelése és értékelése - 2. Egy diagnosztikai teszt minősítése. Mely kérdésekre ad választ a szenzitivitás, a specificitás valamint a pozitív és a negatív teszteredmény jósló- ( prediktív- ) ereje? Az arány megbízhatósági intervalluma. Igazolja ennek alapján, miért lesz eredménytelen a khi-négyzet próba alkalmazása néha az orvosi adatértékeléseknél! (háttér: főleg a 11. és a 12. előadás) 23. A nem-paraméteres próbák - 1. Milyen helyzetben kell választani a t próba helyett valamely más módszert - és mikor jön szóba az előjel próba? Mutassa be a hipotézisvizsgálat ötlépéses módszerét az előjelpróba alkalmazásával egy példán. Mi a hasonlóság és a különbözőség ezen módszer és a megfelelő paraméteres módszer között? Mi a módszer erőssége és mi a gyengéje? (háttér: főleg a 2. a 7. és a 12. előadás) 24. A nem-paraméteres próbák - 2. Milyen helyzetben kell választani a t próba helyett valamely más módszert - és mikor jön szóba a Wicoxon és a Mann-Whitney próba? Mutassa be mindkét módszer alkalmazását egy-egy példán. Mi a hasonlóság és a különbözőség ezen módszerek és a megfelelő paraméteres módszerek között? Mi ezen módszerek erőssége és mi a gyengéje? (háttér: főleg a 7., a 9. és a 12. előadás) 25. Az ANOVA elve Mutassa be példákon, hogy mi a variancia-analízis alkalmazásának alaphelyzete. Mi az értékelés elve? Mutassa be ezt a több csoportátlag összehasonlításának példáján. Mi az előnye ennek a módszernek a páronkénti t-próbák alkalmazásával szemben? (háttér: főleg a 2. a 8., a 9. és a 13. előadás) Borbásné Dr. Farkas Kornélia (FAKAAA.T.JPTE), Dr. Dergez Tímea (DETCAAT.T.JPTE), Dr. Fathiné Blaskó Ágnes (BLAGAAT.PTE), Dr. Kilár Ferenc (KIFGAAO.PTE), Dr. Pótó László (POLGABO.PTE), Kőnigné Péter Anikó (PEAAAB.T.JPTE), Makszin Lilla (MALHAAT.PTE) 30

OFE-MS1 MOLEKULÁRIS SEJTBIOLÓGIAI KÍSÉRLETEK I. 2 kredit félévközi jegy Elektív modul ősszel ajánlott félév: 1. 14 óra előadás + 0 óra gyakorlat + 14 óra szeminárium = összesen 28 óra Kurzus létszámkorlát: min. 1 fő Előfeltételek: nincs előfeltétel DR. SZEBERÉNYI JÓZSEF, egyetemi tanár Orvosi Biológiai Intézet A tantárgy célja a hallgatók érdeklődésének felkeltése a sejtbiológia experimentális vonatkozásai iránt, interpretációs, problémamegoldó készségük, kreatív gondolkodásuk fejlesztése. Az emelt szintű tantárgy szorosan kapcsolódik a Molekuláris sejtbiológia című kötelező tárgyhoz. Előadásain a sejtbiológia és molekuláris biológia fontos felfedezéseit ismerteti experimentális megközelítéssel. A szemináriumokon az Orvosi Biológiai Intézet által az elmúlt évtizedekben kidolgozott és alkalmazott probléma-megoldó jellegű oktatási módszerekkel (kísérletelemzés, kísérlettervezés, ábraelemzés, alkalmazás tesztek) közelítjük meg és tárgyaljuk a molekuláris sejtbiológia azon jelenségeit, melyekkel a kötelező biológia tárgy hagyományos oktatási eszközökkel foglalkozik. Bár a kurzus segíti a sejtbiológiai folyamatok megértését, felvétele nem szükséges a kötelező tárgy sikeres teljesítéséhez. Részvétel az órák legalább 75 százalékán. Sikeres vizsga. Nincs. Oktatási anyagok az Orvosi Biológia Intézet honlapján: Probléma-megoldó tesztek molekuláris sejtbiológiából Ábraelemzés molekuláris sejtbiológiából Szeberényi J.: Molekuláris sejtbiológia (tankönyv) Szeberényi J.: Experiments in Molecular Cell Biology 1 A kurzus oktatási célkitűzései. Dr. Szeberényi József 2 Morfológiai vizsgálómódszerek Dr. Komáromy László 3 A génszerkezet vizsgálómódszerei Dr. Szeberényi József 4 A génműködés vizsgálómódszerei Dr. Szeberényi József 5 A kromatin vizsgálómódszerei ifj. Dr. Sétáló György 6 A sejtciklus vizsgálatának lehetőségei Dr. Szeberényi József 7 A DNS-szintézis vizsgálómódszerei Dr. Szeberényi József 8 Az RNS-szintézis vizsgálómódszerei Dr. Szeberényi József 9 Dolgozat Dr. Szeberényi József 31