2017 augusztusi közgyűlés A debreceni közgyűlés 2017. augusztus 31-én tartott rendes ülésén többek közt döntött a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójának kinevezéséről, emlékmű és szobor állításáról, valamint pályázatokkal kapcsolatos ügyekről. A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény módosítása miatt szükségessé vált a Debrecen közterületének rendjével, használatával és hasznosításával kapcsolatos helyi előírásokról szóló, valamint az önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladat ellátásáról szóló önkormányzati rendeletek módosítása. A hulladékról szóló törvény szerint a legalább 300 m 2 alapterületű üzlettel rendelkező forgalmazó a forgalmazás helyén köteles az általa forgalmazott termékcsoportból származó termékből és a termék csomagolásából származó szennyeződésmentes, nem veszélyes, elkülönítetten gyűjtött csomagolási üveghulladék hulladékbirtokostól történő átvételére, elkülönített gyűjtésére. Ehhez a települési önkormányzat a hulladékról szóló törvény 2018. január 1-jétől hatályos 37/C. -a alapján ingyenes közterület-használatot köteles biztosítani, ha az átvétel saját terület hiányában közterület-használattal valósítható meg. Az önkormányzatok felhatalmazást kaptak a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenységgel összefüggő közszolgáltatási díj beszedésével kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettség, valamint ügyfélszolgálati feladatok ellátásához szükséges személyes adatok (a természetes személyazonosító adatok, valamint a lakcím) kezelésére vonatkozó további rendelkezések helyi rendeletben történő megállapításához is. A Sípos Utcai Óvoda óvodavezetői beosztásának ellátására kiírt pályázati felhívásra két belső pályázó jelentkezett. A nyertes pályázó Lakatos Attiláné lett, aki a közgyűléstől a 2017. szeptember 1-jétől 2022. július 31-ig terjedő időszakra kapta meg a vezetői megbízását, ebben az időszakban láthatja el az óvodavezetői feladatokat. 2017. április 1-jétől a szociális foglalkoztatás helyébe a fejlesztő foglalkoztatás lépett. 2016 végén az Emberi Erőforrások Minisztere általános pályázatot hirdetett fejlesztő foglalkoztatást végző szolgáltató befogadására és állami támogatására. A felhívásra Debrecen önkormányzata pályázatot nyújtott be, melynek keretében Debrecen Megyei Jogú Város Városi Szociális Szolgálat (VSzSz) két telephelyén megvalósítandó fejlesztő foglalkoztatáshoz a 2017. április. 1. ጀ 2017. december 31. közötti finanszírozási időszakra 9.998.045 Ft támogatásban részesült. Tekintettel arra, hogy a hatályos támogatási szerződés szerint a támogatási időszak 2017. december 31. napján lejár, az Emberi Erőforrások Minisztere ismét pályázatot hirdetett a fejlesztő foglalkoztatást végző szolgáltató befogadására és állami támogatására a 2018. január 1. és 2020. december 31. közötti időszakra. A pályázat benyújtásához az önkormányzatnak önerőt nem kell biztosítania. Ezen időszakban 31 fő foglalkoztatását tervezi az önkormányzat, ami 19.976.400 Ft igényelt támogatást jelent. Sikeres pályázat esetén a város 2018. január 1. és 2020. december 31. között fejlesztő foglalkoztatás szolgáltatást biztosít Debrecen Megyei Jogú Város Városi Szociális Szolgálat Újkerti Gondozó Szolgálat Fogyatékos Személyek Ifjúság Utcai Nappali Intézményében és az Újkerti Gondozó Szolgálat Fogyatékos Személyek Mester Utcai Nappali Intézményében.
A Nemzetgazdasági Minisztérium Ḁ 䨀攀搀氀椀欀 Ányos Terv ጀ Elektromos töltőállomás alprogram helyi önkormányzatok részére ᴀ címmel pályázati felhívást tett közzé, amelyre Debrecen önkormányzata 2016. szeptember 19-én pályázatot nyújtott be, s 25.484.000 Ft összegű, vissza nem térítendő támogatásban részesült. A közgyűlés most kötelezettséget vállalt arra, hogy amennyiben a projekt megvalósítása során a támogatási összegen felüli többletköltség keletkezik, arra legfeljebb 18.000.000 Ft összegű saját forrást biztosít Debrecen 2018. évi költségvetésében. A víziközmű-szolgáltatás (ivóvízellátás, szennyvízelvezetés és -tisztítás) hosszú távú biztosítása érdekében ጀ a hatályos jogi szabályozásnak megfelelően ጀ víziközmű-rendszerenként tizenöt éves időtávra, évente gördülő fejlesztési tervet kell készíteni, melyet jóváhagyásra be kell nyújtani a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalhoz. A terv tartalmaz olyan beruházásokat is melyek finanszírozását az önkormányzat vállalja. A város 2018. évi költségvetésébe 30.000.000 Ft-ot fog betervezni a 2018. évi beruházások fedezetéül. A további (2019-2032) évekre önkormányzati forrás nincs tervezve, mivel az ezen időszakban végzendő beruházások fedezetét pályázati forrásból kívánja biztosítani az önkormányzat. A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. alapítása óta speciális működési rend szerint folytatta gazdasági tevékenységét, elsősorban a tagvállalatok feletti tulajdonosi irányítási jogok gyakorlását. A részvénytársaságoknál általában megszokottnál sokkal operatívabb ügyekben döntött a társaság ügyvezető szerve, az igazgatóság. Az operatív működés megkönnyítése, a cégcsoport irányítása hatékonyságának növelése érdekében szükséges az igazgatóság tehermentesítése, ezért indokolt a társaság esetében vezérigazgató kinevezése, aki az igazgatósággal együtt, az irányítási feladatokat megosztva tevékenykedik. A jövőben az igazgatóság feladata a stratégiai döntések meghozatala lesz, míg a vezérigazgatóé és a hozzá tartozó munkaszervezeté az előkészítő és operatív munka. A vezérigazgatói tisztség betöltésére ጀ eddigi szakmai pályafutása alapján ጀ Gere Miklóst, a társaság jelenlegi stratégiai igazgatóját választotta meg a közgyűlés. A közgyűlés ebben az évben döntött úgy, hogy az önkormányzat tulajdonát képező, Ḁ 戀 氀挀猁儀搀攠 ᴀ megnevezésű, 4675 m 2 területű, a valóságban a Debrecen, Barna utca 23. alatt található ingatlant nyilvános pályázat útján értékesíti. A szakértők az ingatlan forgalmi értékét 235.125.782 Ft (50.294,- Ft/m 2 ) összegben állapították meg, azonban a pályázati felhívásban az ingatlan vételárának alsó határa nem volt meghatározva. A felhívásban előírt határidőn belül ጀ 2017. augusztus 11-ig ጀ két pályázat érkezett. Az ajánlatok alapján a közgyűlés a pályázatot indokolás nélkül eredménytelenné nyilvánította, és az ingatlan értékesítésére vonatkozóan ismét nyilvános pályázat kiírásáról döntött. A Magyar Államot elővásárlási jog illeti meg. A közgyűlés az ingatlan vételárának alsó határát 250.000.000 Ft (áfa-mentes) összegben határozta meg azzal, hogy a pályázó köteles 20 millió forint összegű pályázati biztosítékot nyújtani. 2013. január 1-jétől az állam gondoskodik ጀ az óvodai nevelés kivételével ጀ a köznevelési alapfeladatok ellátásáról. Az önkormányzat tulajdonában lévő köznevelési intézményi feladatellátást szolgáló ingatlan és ingó vagyon a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) ingyenes használatába/vagyonkezelésébe került 2013. január 1-jétől kezdődően mindaddig, amíg a köznevelési feladat Klik részéről történő ellátása az adott ingatlanban meg nem szűnik. A Debreceni Tankerületi Központ igazgatója arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy átszervezés miatt a Lilla Téri Általános
Iskola Nagysándor József Általános Iskolai Tagintézménye a Pósa utca 1. alatt, valamint a Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolai Tagintézménye Nagymacson, a Kastélykert utca 39. és a Kastélykert utca 44. alatt 2017. augusztus 31-gyel megszűnik. A köznevelési közfeladat ellátásának megszűnésére tekintettel a tankerület vagyonkezelői joga megszűnik, és a tankerület köteles visszaadni a fenti ingatlanok és a feladatellátást szolgáló ingóságokat az önkormányzatnak. A tankerület jelezte az önkormányzatnak, hogy a fenntartásában lévő Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Debreceni Tagintézményének egyik telephelye az Ibolya utca 24. szám alatti ingatlan lett. Az Ibolya utca 24. alatti ingatlan ጀ mint feladatellátást szolgáló vagyon ጀ a törvény erejénél fogva a tankerület vagyonkezelésébe kerül. A közgyűlés 2017. augusztus 31-gyel megszüntette a Pósa Utcai Óvoda Pósa utca 1. alatti telephelyét, így szeptembertől nem kell biztosítani az adott ingatlanban a gyermekétkeztetést. A Debreceni Tankerületi Központ megszüntette a Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolai Tagintézményét, s így annak nagymacsi, Kastélykert utca 39. telephelyén is megszűnik a gyermekétkeztetés. A közgyűlés 2014. szeptember 1-jétől határozatlan időre ingyenes hasznosításba adta az Ḁ 椀猀欀漀氀愠 ᴀ megnevezésű 2813 m 2 területű, a valóságban a Hármashegyi Erdei Iskola ingatlanát a Nyírerdő Zrt.- nek közfeladat ellátására. A Nyírerdő Zrt. hasznosításából kikerül az ingatlan részét képező 30 m 2 területű tálalókonyha, mivel arra a Nyírerdő Zrt.-nek ottani tevékenysége végzéséhez nincs szüksége. Debrecen közgyűlése korábban arról döntött, hogy 2017. augusztus 31-től a gazdasági szervezet feladatait ጀ Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala kivételével ጀ valamennyi intézménye (46) esetében ጀ 7 gazdasági szervezet helyett egy gazdasági szervezet, mégpedig a Debreceni Intézményműködtető Központ (Dim) által kívánja ellátni, a feladathoz kapcsolódó szükséges létszám átadása mellett. A Dim-hez átkerülő dolgozókat annak székhelyén, a Kálvin tér 2/A alatti épületben helyezik el. A dolgozók munkavégzéséhez szükséges irodai infrastruktúra biztosítása az általuk korábban használt eszközökkel (ügyviteli, informatikai eszközök, irodai bútorok, berendezések) történik majd. Tekintettel arra, hogy ezen ingóságok a továbbiakban nem szükségesek az átszervezéssel érintett intézmények feladatellátásához, azok tulajdonjogát 2017. szeptember 1-jével ingyenesen átruházzák a Dim-re. Debrecen önkormányzatának tulajdonában van a Debrecen külterület 0142/161 hrsz. alatt elhelyezkedő, Ḁ 猀稀 渀琀 ᴀ művelési ágú, 1,9994 hektár területű, a valóságban Debrecen-Józsa, Gönczy Pál utca mentén található ingatlan. Az ingatlanon az önkormányzat által a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) kötött együttműködési megállapodások alapján 2 műfüves futballpályát alakítottak ki. A futballpályák ጀ önkormányzat részére történő ጀ műszaki átadása 2017. augusztus 8- án megtörtént. Az üzemeltetéshez szükséges kiszolgáló épület kialakítása folyamatban van. Az önkormányzat vállalta, hogy a futballpályák kialakítását követően az üzembe helyezéstől számított 15 évre az ingatlant és az azon elhelyezkedő két pályát az MLSZ ingyenes, részleges használatába adja közfeladat ellátása céljából, a közfeladat ellátásához szükséges mértékben. Az önkormányzat vállalta továbbá, hogy a futballpályákat szabályszerűen működteti, karbantartja, üzemelteti, elvégzi a szükséges állagmegóvási munkálatokat, gondoskodik a spotlétesítmények őrzéséről, védelméről. A közgyűlés közfeladat ellátása céljából határozatlan időre biztosítja a két futballpálya ingyenes
hasznosítását a Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft.-nek. Idén ünnepeljük Szabó Magda (1917. október 5. ጀ 2007. november 19.) Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas író, költő, műfordító születésének 100. évfordulóját. Katona Gyula debreceni vállalkozó a városnak adományoz egy Szabó Magda-szobrot azzal, hogy vállalja a szobor elkészítésének költségét, s lemond annak a tulajdonjogáról. A szobor tervét E. Lakatos Aranka szobrászművész készítette el. Az alkotás az életnagyságúnál kissé nagyobb zsánerszobor. A figura egy zöld gránit pad jobb oldalán ül, lábait keresztbe téve, eleganciát sugározva. A padot két oldalról stilizált, szecessziós vonalvezetésű macskaforma zárja le. A szobor jobb karja az ölében, a másik a test baloldalán lévő könyvön pihen. A szobor az írónőt a 60-as éveiben ábrázolja, szeme mosolygós, arckifejezése barátságos. A figura anyaga bronz, a pad zöld gránit, a talapzat bazalt. A kompozíció 30 centiméteres talapzatára a következő felirat kerül: Ḁ 匀稀愀戀 Magda születésének 100. évfordulója alkalmából Katona Gyula debreceni polgár adományából állíttatta Debrecen Város Önkormányzata 2017 ᴀ A tervek szerint egy olyan, QR-kódot is elhelyeznek a kompozíción, vagy annak közelében, melynek segítségével olyan hangfelvétel hallható majd, melyen az írónő olvas fel valamelyik művéből. Az önkormányzat a szoborkompozíció elhelyezéséhez szükséges további költségek finanszírozását vállalja maximum 5.000.000 Ft erejéig. A szobor felállításának tervezett helye a Kossuth tér, azon belül is a szökőkúthoz közelebb eső tér beöblösödése. A szobor a Nagytemplomra néz majd. Avatásának tervezett időpontja 2017. október 5., az írónő születésnapja. A közgyűlés egyhangúan támogatta a szobor felállítását. 2017-ben ünnepeljük a reformáció születésének 500. évfordulóját, valamint 450 éve annak, hogy az 1567. február 24-én összeült debreceni zsinaton őseink elfogadták azt a II. Helvét Hitvallást, amelyet a reformátusság hivatalos hitvallási iratául ismertek el. A reformáció emlékéve lehetőséget biztosít olyan maradandó alkotás megteremtésére, amely a reformátusságon belül kifejezi Ḁ 䐀攀戀爀攀挀攀渀 a kálvinista Róma ᴀ eszmeiséget is. Az emlékmű tervét a Tiszántúli Református Egyházkerület felkérésére Győrfi Sándor Munkácsy-díjas és Győrfi Lajos Szervátiusz-díjas szobrászművészek készítették el. Az emlékmű 6 méter magas, háromszög formájú, anyaga tardosi vörösmárvány. Tetején egy csillag-napkorongot idéző aranyozott bronz kompozíció, a Kálvincsillag áll. A kompozíció egyik oldalán a főnixmadár látható, amely jelképezi Debrecen városának minden vészből, pusztulásból való megújulását, másik oldalán pedig az Ḁ 䄀最渀甀猀 Dei ᴀ Isten báránya, amely az Úr Jézus neve, s a keresztáldozatra utal. A háromszög alakú emlékmű belseje ጀ mint egy kapu ጀ átjárható, amelynek belső ívében régi gótikus bronz ablakrács-töredék emlékeztet a régi András templomra. A kompozíció részét képezi az Úrasztal és 4 kőpad. Az Úrasztalt tardosi vörösmárvány csipketerítő takarja, rajta öntött bronzból a híres debreceni hólyagos kehely és serleg, valamint a Biblia. A kőpadok egyikén egy nyitott Biblia fekszik. A reformáció emlékművének tervezett helye a Nagytemplom mögötti Emlékkert keleti oldala, a Bocskai szoborral egyvonalban, a kerítéshez közel eső parkrész. A nagyszerűbb látvány és a megközelíthetőség érdekében a kerítést megbontják majd egy kapuval, amelyet az Emlékkert többi kapujához hasonlóan fognak nyitva tartani. Az emlékmű helye és a közelében lévő terület új térburkolatot kap. A műalkotás talapzatán feltüntetendő szöveg: A reformáció kezdetének 500. és a Magyar Református Egyház létrejöttének 450. évfordulója tiszteletére állíttatta a tiszántúli református Egyházkerület és Debrecen város önkormányzata 2017 ᴀ Az emlékmű felavatásának tervezett időpontja: 2017. október 31. Az emlékmű tervezett költsége: nettó 55.118.110 Ft + 14.881.890 Ft áfa (bruttó 70 millió Ft). Tekintettel arra, hogy önkormányzatunk
és a Tiszántúli Református Egyházkerület közösen szeretné az emlékművet felállítani, a finanszírozása is közösen, fele-fele részben történik. A közgyűlés egyhangúlag elfogadja az emlékmű felállításának helyét, a rá kerülő szöveget, valamint azt, hogy az önkormányzat 35.000.000 Ft összegű támogatást biztosít a Tiszántúli Református Egyházkerületnek az emlékmű felállításához. A szavazást megelőzően Fekete Károly református püspök kért szót, s kifejtette gondolatait Debrecen és a reformáció kapcsolatáról, ismertette az emlékmű szimbólumrendszerét, s reményét fejezte ki, hogy ami a két világháború közötti időszakban Budapesten nem sikerült, az most Debrecenben igen: lesz a reformációnak emlékműve. A szavazást követően a püspök megköszönte a képviselő-testület egyhangú támogatását. Papp László polgármester hozzászólásában többek közt azt emelte ki: a reformáció az egyik legnagyobb értéke ennek a városnak. A ThyssenKrupp Presta Hungary Kft. részéről kezdeményezés érkezett az önkormányzathoz arra vonatkozóan, hogy Debrecenben épülő gyáruk címének megállapításához kerüljön sor az ingatlanuk megközelítését szolgáló közterület (a 0204/4 helyrajzi számú földterület 0204/38 helyrajzi számú és 0204/39 helyrajzi számú ingatlanokat nyugati irányban határoló észak-déli irányú szakasza) elnevezésére. A cég az érintett közterület elnevezésére névjavaslatot is tett: Rugó utca. A közgyűlés döntése szerint a Vezér utca folytatásaként elhelyezkedő 0203/1 helyrajzi számú és 0182/5 helyrajzi számú földterületeket, valamint a 0204/4 helyrajzi számú földterületnek a 0182/5 helyrajzi számú út folytatásaként elhelyezkedő kelet-nyugati irányú szakasza a Vezér utca, a 0204/4 helyrajzi számú földterület 0204/38 helyrajzi számú és 0204/39 helyrajzi számú ingatlanokat nyugati irányban határoló észak-déli irányú szakasza pedig a Rugó utca, Domokos Márton kert elnevezést kapja. A 17194/8 helyrajzi számú közterület elnevezésére a D-Profil Kft.-től érkezett kérelem. Az itt található telephelyek képviselője névjavaslattal is élt: Nívó Park utca. Mivel e névjavaslatban két olyan földrajzi köznév is található, amely közterületek nevében szokásos ጀ a park és az utca ጀ a közterület a közgyűlés döntése szerint a Nívó utca, Domokos Márton kert nevet kapja. A 19189/3 helyrajzi számú lakója kéri a közterület Huba utcaként történő elnevezését. A névjavaslat jól illeszkedik a környezetében található, honfoglaló magyar vezérek neveit viselő utcák neveihez, ezért támogatandó. Mivel az elnevezni kívánt új közterület több földrészletből áll ጀ 19189/3; 19190/3; 19191/3; 19221/3; 19220/3; 19192/3; 19193/3; 19219/3; 19218/3; 19194/1; 19195/3; 19217/3; 19196/3; 19216/3; 19197/3; 19198/3 helyrajzi számú ጀⰀ ezért célszerű volt az utca szakaszait együtt elnevezni: Huba utca, Köntöskert.
A kérdések és interpellációk körében más témák mellett Madarasi István képviselő (MSZP) a Főpályaudvar kivitelezői közbeszerzési pályázatának állásáról, s ezzel összefüggésben a közlekedésfejlesztési beruházásokról kérdezett. Papp László polgármester válaszában elmondta, hogy a főpályaudvar kivitelezői pályázatának értékelése még nem zárult le, s várhatóan ősszel lehet majd megkötni a szerződést a nyertessel. Az építkezés miatt a 4-es főút érintett szakaszát várhatóan 2018 tavaszán zárják majd le. A közlekedésfejlesztési beruházások keretében az iskolakezdés időszaka után látnak hozzá a Kossuth és a Széchenyi utcák, valamint a Szent Anna és a Miklós utcák csomópontjainak átépítéshez. Ezt követően kerül majd sor az említett utcák egyirányúsítására. A programban még szereplő, eddig meg nem valósított beruházások terveinek készítése folyamatos, s az önkormányzat az összes munkálatot 2018 tavaszára be kívánja fejezni. Fotók: Miskolczi János https://www.debrecen.hu/hu/debreceni/hireink/2017-augusztusi-kozgyules