FELTÖLTŐDÉS, REGENERÁLÓDÁS, FEJLESZTÉS



Hasonló dokumentumok
Csevegő. Kozármislenyi közéleti lap. XVI. évfolyam 5. szám május 20.

KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT

Az 1848/49-ES FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC ÉVFORDULÓJÁNAK PROGRAMJAI KOZÁRMISLENYBEN

2016. január 27. (szerda) napjára de órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

2016. JANUÁR. Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja. Tisztelt magyarcsanádi lakosok!

J A V A S L A T. Ózd Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodása módosításának elfogadására

VERSENYKIÍRÁS. 1. A verseny célja: - Félmaratoni országos bajnoki cím eldöntése. - Hegyalja Nyílt Félmaratoni futóverseny tömegesítése.

Advent első vasárnapjára készültünk

Igazgatási Osztályvezető megjelent. Meghívott: Dr. Nagy Szabina Somogy Megyei Kormányhivatal Fonyódi Járási Hivatal Hivatalvezető

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

HIVATALOS JÁTÉKSZABÁLYA ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA

Pályázati Felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

be/sfp-10249/2015/mlsz

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

A K O R M Á N Y rendelete

K I V O N A T. a képviselő-testület június 20-i ülésének jegyzőkönyvéből

JEGYZŐKÖNYV. Szeghalmi Polgármesteri Hivatal 5520 Szeghalom, Szabadság tér 4-8. Tel.: 66/ , Fax: 66/

XVII. ÉVFOLYAM 7. SZÁM OKTÓBER MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK

Allianz kötelező gépjárműfelelősségbiztosítás

be/sfphpm /2015/mkosz

436/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet

K Ö L K E D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L K ö l k e d, I I. L a j o s u T e l. : 6 9 /

MOSONMAGYARÓVÁR NAGYTÉRSÉGI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA

MOHÁCSI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI 1 HIVATAL JEGYZŐJÉTŐL H A T Á R O Z A T

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Tartalom 1. Bevezető, a házirend hatálya Az otthon adatai Az intézményi ellátás igénybevétele... 3 Intézményi jogviszony kezdete :...

BÖKÖNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2009. (X.01.) számú r e n d e l e t - t e r v e z e t e. a mezei őrszolgálatról

1. oldal. Kengyel Községi Önkormányzat 2012.évi tervezett bevételeinek és kiadásainak I. félévi teljesítése

Taksonyi Hírharang. Ünnepnap-tár május június

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Serényfalva, Kossuth L. út 63.

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 10-ei rendes, nyílt ülésére

A Faludi Ferenc Könyvtár Könyvtárhasználati és Szolgáltatási Szabályzata

Kéthely Község Önkormányzatának Képviselı- testülete

Badacsonytördemic Községért Alapítvány Lapja

Hírmondó. Világosi január XVI. évfolyam, 1. szám

Indul a VB, kezdődnek a játékok! nyereményjáték

KERESZTÚRI KISOKOS. Közérdekű adatok, címek, telefonszámok

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK TARTALOM. Képviselő-testületi határozatok és rendeletek A HAJMÁSKÉRI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓJA

Kedves Pestújhelyiek!

2015. december 16. (szerda) napjára de órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

Városházi krónika Békés Város Önkormányzati Híradója

CSOK iránt érdeklődőknek a Petőfi Sándor Művelődési Házban. Az előadás ingyenes, mindenkit szeretettel várunk.

Barkácsplaza webáruház Általános Szerződési és Felhasználási Feltételek (ÁSZF) 2014.

II. fejezet Az Önkormányzat vagyona

ELŐTERJESZTÉS. A Premontrei Női Kanonokrenddel hatályos szerződés felülvizsgálatával összefüggő kérdésekről



Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

VÁROSI KÖNYVTÁR. Dunaharaszti KÖNYVTÁRI HASZNÁLATI SZABÁLYZATA 2016.

A MIHÁLYFI ERNŐ MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRIIASZNÁLATI SZABÁLYZATA

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A l c s ú t d o b o z T e l e p ü l é s. Önkormányzat Képviselő-testületének soros üléséről

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 18-án tartott nyilvános üléséről.

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 50/2004. (XII.03.) önkormányzati rendelete a vásárokról és piacokról 1

Pályázati felhívás. Minimális bérleti díj: ,- Ft/hó + Áfa. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2013. (I.30.) számú határozata

A Péntek13 elnevezésű nyereményjáték Részvételi- és játékszabályzata

Szerkesztette: Horváthné Kemecsei Erika. Kádár Attila. módszertani munkatársak

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

Ügyfélfogadás: hétfő: , szerda: , péntek: (ebédidő: )

Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2013.(XII.20.) önkormányzati rendelete

19/2011. sz. Készült: 2 példányban.. példány

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2016. (III. 4.) önkormányzati r e n d e l e t e

A BAR ACSKAI ÖNKOR MÁNYZAT LAPJA

Az OTP Bank Együttható pályázatának hivatalos Részvételi szabályzata (a továbbiakban: Szabályzat)

9/2003. sz. FŐTITKÁRI KÖRLEVÉL

T A R T A L O M M U T A T Ó

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

2012. évi 6. szám március 30. TARTALOMJEGYZÉK

Paktum Hírlevél. Tisztelt Olvasó!

Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. Jegyző könyv

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete

Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester

Tiszaföldvár Város Önkormányzatának 46/2003. (XII. 30.) ÖR. számú rendelete a könyvtárhasználati szabályzatról 1

SV/ h...j 2 0 \5.

Szent Imre Óvoda. Székesfehérvár HÁZIREND PH. Csák Lajos igazgató. Székesfehérvár, január 24.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete május 3-án megtartott üléséről.

A TARTALOMBÓL PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. Helyi szociális rendelet. Páty Fejlesztéséért Alapítvány beszámolója. A Magyar Vöröskereszt hírei

be/sfphpm /2015/mkosz

K Á R Á S Z I független havilap ÖNKORMÁNYZAT HÍREK

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

Szám: /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-án megtartott üléséről.

Általános Szerződési Feltételek

Idősek Otthona Házirendje

Az EXTERNET Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság november 5. napjával hatályba lépő

HU-Budapest: Járműállomány-kezelési szolgáltatások 2013/S Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés

elnevezésű rendezvénysorozat részeként április 5-én kedd, településünkön tartandó ünnepségre.

MOHÁCSI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI 1 HIVATAL JEGYZŐJÉTŐL H A T Á R O Z A T

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 4 - én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Jegyzőkönyv. PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály vezetője PH. Hatósági és Szociális Osztály vezetője. vezetője

POLGÁRMESTERI HIVATAL HÍREI

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: /fax.: J e g y z ő k ö n y v

ÁLTALÁNOS KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS. 1. amely létrejött

Füzérkomlós Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 3 /2010.( I. 18 ) számú rendelete

Tej. Szívvel-lélekkel! Gyűjts össze 100 tejszívet és nyerj egy játszóteret!

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kaba Városi Önkormányzat Képviselő-testülete május 17-én 14,00 órai kezdettel megtartott ülésről.

JEGYZŐKÖNYV. Kiss Ferenc, Csutora Gábor, Rendi János, Kalmárné Koszonits Klára képviselők.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Átírás:

FELTÖLTŐDÉS, REGENERÁLÓDÁS, FEJLESZTÉS Feltöltődést, regenerálódást és sok-sok fejlesztést hoz a kozármislenyieknek a 2016-os esztendő. Felújítások, átalakítások, tatarozások várhatók tavasztól városunkban, mint arról írásunkban dr. Biró Károly polgármester úrtól értesülhet a kedves olvasó. Mivel kezdhetjük mi kozármislenyiek az új évet? Nagyon sok szeretettel, és nagy reményekkel köszöntöm a Csevegő újság olvasóit az új évben. Kezdjük a 2016-os évet a harkányi gyógyfürdőben egy kis feltöltődéssel, regenerálódással, hiszen a kozármislenyi önkormányzat egy olyan megállapodást tudott kötni a gyógyfürdő vezetésével ami iránymutató lehet más települések számára is, hisz a gyógyfürdő olyan kedvezményeket ad, ami igazán bárki számára elérhetővé teszi szolgáltatásainak igénybevételét. 2015 decemberében a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. részéről Hegyi Ákos vezérigazgató által aláírt megállapodás értelmében a kozármislenyi lakosok 2016. január 1-től, a lakcímkártyájuk felmutatásával a gyógyfürdő téli időszakában, tehát 2016. április 30- ig az egész napos belépőjegyből 70%-os árengedményt kapnak. A fürdőben a kozármislenyi látogató a wellness-szolgáltatásokat is igénybe veheti, és kedvezménnyel az egész napos belépőjegyet 2900 Ft helyett 1000 Ft-ért vásárolhatja meg. A kozármislenyi látogatók az egy nap, egyszeri belépésre jogosító kedvezményes belépőjegy megvásárlásával használhatják a négy gyógymedencét, az élménymedencét, a jakuzzit, a szaunát, és a gőzkabint. Az önkormányzati támogatással megvalósult kedvezmény a kozármislenyi lakosság egészségmegőrző programjának részeként jöhetett létre, hiszen fontos, hogy az önkormányzat a gyógyítás és az egészségmegőrzés területen is minden lehetőséget megkeressen, hogy ezzel is a kozármislenyi lakosok, betegek, idősek és fiatalok érdekeit szolgálja. Tehát érdemes kozármislenyinek lenni, hiszen a lakcímkártyával akár tízezreket is megtakaríthat az itt élő lakos. A pihenés és feltöltődés mellett mit hoz a tavasz a kozármislenyieknek? Több fejlesztési elképzelésünk is van az új évre mindazok mellett, hogy a lakosság számára továbbra is biztosítjuk az adómentességet. Szeretnénk ha véglegesen kialakításra kerülne városunkban a térfigyelőrendszer, és a városban élők biztonságának érdekében. A városi polgárőrség megalakulása után várjuk annak bejegyzését, szeretnénk megerősíteni őket támogatásokkal, pályázatokon való részvételük segítésével a hatékony működésük elősegítése érdekében, hiszen a működésük az itt élők biztonságát és értékeik védelmét szolgálja. Az iskola és az óvoda területén lévő játszótereket is fejlesztjük, mert már igencsak mostohákaz ottani körülmények. Közműberuházásokra is szükség van az autópálya térségében azért, hogy munkahely teremtő beruházások tudjanak települni városunk vonzáskörzetébe. A kormány családtámogatási rendszerének köszönhetően az év első napjaiban azt mondhatom, hogy megrohanták a városházát a több gyermeket vállaló fiatal családok. Kozármisleny felkészülten várja ezeket a jó értelemben vett rohamozó családokat. A már kialakított igényes, összközműves építési telkeink várják a nálunk építkezni és ideköltözni szándékozó családokat. Az új évben újabb közműberuházásokat kívánunk megvalósítani, hogy újabb lakótelkek és lakóparkok kialakítására nyíljon lehetőség mind a magánerős beruházások, mind pedig a vállalkozó beruházók számára. A Kinizsi utcai buszmegálló felújítása, fejlesztése, átépítése is vár ránk. A pályázati pénzeknek köszönhetően az öreg faluban elindulnak a tavaly megtervezett fejlesztések. December 29-én dr. Seszták Miklós fejlesztési miniszter úrtól személyesen hoztam el azt a levelet, amelyben jóváhagyta, hogy Kozármisleny további 40 millió forint támogatást kapjon a futball stadionunk felújítására. Március elején úgy kezdődhet el az átépítés és felújítás, hogy az újabb támogatásnak köszönhetően a városnak, semmilyen önerőt nem kell hozzá biztosítani. A tavaly létrehozott Közművelődési Nonprofit Kft., amely a kozármislenyi programokat és a város kulturális életét hivatott biztosítani, decemberben egy közel 30 millió forintos támogatású pályázatot nyert meg. Ennek köszönhetően egy multifunkcionális oktató terem kialakítására lesz lehetőség a művelődési házban. Új bútorokat vásárolhattak és új informatikai park kialakítására kerülhetett sor. 2 Egy új 8 m -es elektronikus információs panelt is elhelyezhetünk a városban. Még decemberben két régóta várt beruházás is elkészült, melyet nagy örömmel vettünk használatba. Az egyik a József Attila utca folytatásának szilárd burkolattal történő ellátásával megépült út, a másik pedig a körforgalomnál található benzinkút. A 2015-ös esztendő örömteli hírei így húzódtak át az idei évre, és minden reményünk megvan arra, hogy továbbra is egy fejlődő, dinamikus 2016-os év legyen az idei. Legfontosabb célunk továbbra is az, hogy tiszta, rendezett és biztonságos környezetben élhessenek a kozármislenyiek.

2 iratok, adószám adóazonosító jel, regisztrációs szám, saját gazdaságra vonatkozó adatok, iratok, meghatalmazás. Új, mezőgazdasági őstermelői igazolványokról szóló rendelet lépett hatályba 2016. január 1-jén (436/2015. (XII. 28.) Kormányrendelet A mezőgazdasági őstermelői igazolványokra vonatkozó új jogszabály megteremti az elektronikus eljárás, és a jelenlegi papír alapú igazolványok helyett a kártya alapú igazolvány bevezetésének feltételeit. A rendelet előteremti az őstermelők hosszú távú adminisztrációs terheinek csökkentését, valamint az ellenőrzési jogkörök kibővítésén keresztül gazdaságfehérítő célokat is szolgál. Az igazolvány kiállítása és érvényesítése továbbra is díjmentes. Az eddigi papír alapú, kézzel kitöltendő kérelmet az őstermelők által közölt adatok alapján automatikusan létrehozott nyomtatvány váltja fel. A NAK a szükséges feltételek megléte esetén ideiglenes igazolványt állít ki, amely kezdetben 2016. július 31-ig, azt követően a kiállításától számított hatvan napig igazolja az őstermelői jogviszonyt. Ezen időszak alatt készül el a három helyett immár öt évig hatályos kártya alapú igazolvány, amelyet postai úton vagy az igénylés helyén vehetnek át a kérelmezők. A papír alapú igazolványok 2016. december 31-én hatályukat vesztik. A kérelem ügyintézése során az ügyfelek a következő adatokkal, dokumentumokkal kell rendelkeznie: személy azonosításra szolgáló Saját gazdaságot igazoló dokumentum lehet például tulajdoni lap, földhasználati lap, haszonbérleti szerződés, szívességi földhasználati szerződés, a vadon gyűjthető termékek gyűjtésére vonatkozó engedély. Állattartás esetén szükséges az állattartásra alkalmas épületekre vonatkozó információk: milyen állat tartására alkalmas/használt az épület, férőhely megjelölése, az épület jelölése, pontos címe, az épület területe. Az őstermelői igazolvánnyal kapcsolatos mindennemű ügyintézésre egyéni igazolvány esetén az abban szereplő személy, közös igazolvány esetén az igazolványban szereplő valamennyi személy kérelemben szereplő aláírásával, vagy azt helyettesítő meghatalmazással illetve szükséges dokumentumokkal rendelkező személy jogosult. Új őstermelői igazolvány kiváltása főszabály szerint személyesen történhet! Amennyiben az ügyfél nem személyesen jár el, a helyette eljáró személy képviseleti jogosultságát közokiratba foglalt meghatalmazással kell igazolni. Ha az ügyfél a kezelőorvos által kiállított szerint egészségi állapota miatt nem képes a kiállító előtt személyesen megjelenni, a helyette eljáró személy képviseleti jogosultságát teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazással igazolhatja. Az őstermelői termék értékesítésének helyszínén a mezőgazdasági őstermelő köteles az igazolvány száma mellett az őstermelői termékét vagy az értékesítés helyszínét a Saját őstermelői tevékenységből származó termék felirattal a vásárló tájékoztatására alkalmas módon ellátni. Falugazdászok

KOZÁRMISLENY VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSÉÉRT SZOL- GÁLTATÓ NONPROFIT KFT. ÁLTAL VÉGZETT MUNKÁLATOK Kozármislenyi Közös Önkormányzati Hivatal 7761 Kozármisleny, Pécsi u. 124. Tel: 72/570-910 Fax: 72/570-916 email: info@kozarmisleny.hu www.kozarmisleny.hu 3 Régi temetőnél bedőlt fák kivágása, lombkorona gyérítés. Ónosesőtől kidőlt, letört fák eltávolítása. Csúszásmentesítés. SVÁBBÁL A Német Nemzetiségi Önkormányzat szeretettel meghívja Önt és családját, barátait, ismerőseit, 2016. február 12-én, pénteken 19 órakor a Művelődési Házban tartandó báljára. Zene: Véméndi Sextett Támogatói jegy: 2000,- Ft (vacsora nélkül) - csak előzetes foglalás alapján, Vacsorát a Két Szekér Fogadó kínál igény szerint. Menüinformáció és asztalfoglalás február 8-ig mislenybal@gmail.com Tel:20/20 73 408 Régi ravatalozó előtti terület kitisztítása. Hóeltakarítás. Hibaelhárítás csúszásmentesítés közben. Változás a képviselő-testületben Kozármisleny Város Helyi Választási Bizottsága Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 29. (1) bek. f) pontja valamint a 30. alapján Vörös István önkormányzati képviselő lemondása miatt megüresedett mandátum tárgyában az alábbi határozatot hozta: Vörös István Kozármisleny Város Képviselőtestületének 2016. január 11-i rendkívüli ülésén bejelentette lemondását azonnali hatállyal, ezért képviselői megbízatása 2016. január 11-i hatállyal megszűnt. Kozármisleny Város Helyi Választási Bizottsága a lemondás miatt megüresedett önkormányzati képviselői mandátumot a Kozármisleny város egyéni listáján a következő legtöbb szavazatot (632) elért jelölt, Jámbor Attila részére adta ki. Ügyfélfogadás: Ügyfélszolgálati Irodán: Hétfő: 8.00-12.00 13.00-17.00 Kedd: 8.00-12.00 Szerda: 8.00-12.00 13.00-16.00 Péntek: 8.00-12.00 Ügyintézők, pénztár: Hétfő: 8.00-12.00 13.00-17.00 Szerda: 8.00-12.00 13.00-16.00 Jegyző: Hétfő: 8.00-12.00 Szerda: 8.00-12.00 Polgármester: Csütörtök: 9.00-11.00 Mezőőr: Böröcz Tamás 06-30-248-4692 Kozármisleny Város Településfejlesztéséért Szolgáltató Nonprofit Kft. 7761 Kozármisleny, Pécsi utca 124. Tel: Barics Arnold üv: (30) 337-2715 email: kft@kozarmisleny.hu Kozármislenyi Művelődési Ház nyitva tartása: Hétfő: 13.00-16.00 Kedd: 9.00-17.00 Szerda: 8.00-17.00 Csütörtök: 8.00-17.00 Péntek: 9.00-14.00 Elérhetőségeink: Tel.: 06-30-591-2995 e-mail: mislenyikulturhaz@gmail.com Kozármislenyi Városi Könyvtár nyitva tartása: Hétfő: szünnap Kedd: 13.00-18.00 Szerda: 10.00-18.00 Csütörtök: 10.00-18.00 Péntek: 13.00-18.00 Szombat: 9.00-13.00 Elérhetőségeink: Tel.: 06-72-610-143 e-mail: mislenykonyvtar@gmail.com

4 Kozármisleny kéményseprő-ipari közszolgáltatási ütemterve TÁJÉKOZTATÓ a 2016. évi kéményseprő-ipari közszolgáltatásról 7632 Pécs, Siklósi u. 58. Tel: 72-414-711, 414-774, Fax: 72-549-383, E-mail: leikauf@vipmail.hu A közszolgáltatást a város utcáiban a következő időpontokban végezzük 2016. évben: József A. u. január 06-09. július 06-09. Széchenyi u. és Zrínyi u. március 01-05. szeptember 03-05. Kinizsi P. u. és Toldi M. u. január 18-24. július 18-24. Gárdonyi G, Munkácsi M. és Móra F. u. február 07-13. augusztus 07-13. Ady E. u. és Alkotmány tér február 17-20. augusztus 17-20. Orgona u., Nárcisz u., Jácint u., Vadvirág u. február 15-27. augusztus 15-22. Rózsa u., Viola u., Margaréta u. április 20-30. október 22-30. Kamilla u. Liliom u. Ibolya u. május 07-18. november 15-19. Móricz Zs. tér és Székely B. u. március 13-14. szeptember 13-14. Tompa M. u. március 16-19. szeptember 17-19. Mikszáth K. u. és Radnóti M. u. április 02-06. október 02-06. Pécsi út és Március 15. tér április 10-20. október 10-20. Hunyadi és Petőfi u. április 23-30. október 24-30. Kossuth L. u. május 21-31. november 21-30. Rákóczi F. u. és Szőlőhegy június 01-15. december 01-15. Szentkútpuszta június 28-29. december 28-29. A fenti időpontoktól eltérő igényeket, hibabejelentéseket kérjük a fenti telefonszámokon, vagy a munkaigazolásokon szereplő körzetes kéményseprő telefonszámán bejelenteni! LEIKAUF TIBOR Kéményseprő-ipari Közszolgáltató Az Országgyűlés újraszabályozta a kéményseprő-ipari közszolgáltatást a 2015. évi CCXI. Törvény elfogadásával. Ennek értelmében 2016. év II. félévében a közszolgáltatások közül a sormunkában végzett lakossági ellenőrzés, szükség szerinti tisztítás és négyévenkénti műszaki felülvizsgálat ingyenes lesz, amennyiben az az első, vagy sikertelenség esetén a második kiértesítés alkalmával elvégzésre kerül. Ettől eltérő esetben és minden további megrendelés, műszaki vizsgálat kiszállással terhelt díjfizetéssel jár. A törvény értelmében a 2016. év I. félévében a lakossági, sormunkában ütemterv szerint végzett ellenőrzés, szükség szerinti tisztítás esetén díjfizetés terheli a tulajdonost, használót. Tehát akinél a kéményseprő-ipari közszolgáltató 2016. év első felében végzi, végezné a közszolgáltatást, ott a lakossági ügyfeleknek is fizetniük kell érte. Amennyiben arra hivatkozva utasítják el a kéményseprőt, vagy nem fizetik ki a díjat, hogy majd a II. félévben végezzék el a közszolgáltatást -amikor ingyenes lesz-, a Tűzvédelmi Hatóság kénytelen eljárni és határozatban kötelezni az érintettet a közszolgáltatás tűrésére és díjfizetésre, szabálysértési eljárás kilátásba helyezése mellett, mely a fizetendő díjnál lényegesen nagyobb, ismételhető pénzbírságot is jelenthet. A hatósági eljárások elkerülése végett kérjük minden érintett megértését és együttműködését az átmeneti időszak zökkenőmentessége érdekében. Pécs, 2015. december 23. Suzuki Varga (1992-2016) Vitara 1.6 GL 3.790.000.-Ft Évindító autócsere ajánlatunk január 31-ig vagy a készlet erejéig! www.suzukivarga.hu Celerio 1.0 GL 2.599.000.-Ft Ajándék tolatóradarral Ajándék téli gumi szettel Üzemanyag-fogyasztás (kombinált): 3,7-6,4 l/100 km. CO2-kibocsátás: 114-147 g/km. A feltüntetett árakból az Ön csereautójának értéke még levonásra kerül! e-mail: suzuki-varga@t-online.hu 7761 Kozármisleny Vadvirág u.4. Tel.: 72/570-926 7759 Lánycsók, az 57.út mellett Tel.: 69/364-494 Nyitva tartás: H-P 8.00-17.00 Szo.: 8.00-12.30

A megszokott választék mellett kínálatunk folyamatosan bővül. Válasszon az ón- vagy fa címkés díszüvegek, exkluzív- és hétköznapi tányérgarnitúrák, pohárkészletek közül! Csomagolástechnikai termékekkel és szaktanácsadással is állunk rendelkezésére. 00 Áruház: 7622 Pécs, Verseny u. 23. Nyitva: Hétfő - Péntek 8-00 16 Tel: 72/213-625, Mobil: 06-30/426-1429, Trendi Divat Facebookon is! Ruházati üzlet Kínálatunkból: - divatos női felsők már 3790,- Ft-tól Kozármisleny, - nadrágok, szoknyák, poncsók Móricz Zs. tér 20. - harisnyák Fókusz üzletház - női, férfi zoknik és alsónemük Nyitva tartás - leggingek már 1490,- Ft-tól H-P: 8.30-16.30 - sapkák, sálak, kesztyűk Szo: 8.00-12.00 - táskák, benti papucsok, pénztárcák - hazai gyártótól minőségi felsők és nadrágok (ROBROW) - idősebb korosztály számára minőségi nadrágok, felsők (EDINO) 20% A felmutatója egyszeri kedvezményben részesül 1 termék árából! 5 MEMENTO TEMETKEZÉS fotó: Kozármisleny PÉCS, TV Szabadság u. 26. Tel: 72/520-604 Tel/fax: 72/520-605 Mobil: +36 30/3360-647 +36 30/9399-928 Nyitva: H-P: 8-16 www.mementotemetkezes.hu Állandó ügyelet: 30/939-9928 Mammel- Memento Kft. PÉCS, Szabadság u. 26. Tel: 72/520-604 Tel/fax: 72/520-605 Mobil: +36 30/9399-928 A KOZÁRMISLENYI TEMETŐK ÜZEMELTETŐJE WEBS VILÁGÍTÁSTECHNIKAI SZAKÜZLET Világítástechnika felsőfokon Ipari világítás Technikai lámpák Led lámpák Cím: 7621 Pécs, Rákóczi út 59-61. Tel./fax: 72/515-802 Iroda Tel.: 72/515-801 E-mail: webskft@webs-kft.hu Szaküzlet Tel.: 72/332-492 szakuzlet@webs-kft.hu Villanyszerelés közintézményekben, ipari épületekben és a lakosság szolgálatában!

6 SZÜLŐK-NEVELŐK BÁLJA Iskolánkban, a Kozármislenyi Janikovszky Éva Általános Iskolában egy év szünet után ismét megrendezte a Szülői Munkaközösség és a Közösségi Iskola Kozármisleny Alapítvány kuratóriuma az évek alatt már hagyománnyá vált Szülők-nevelők bálját. Az idei tanévben 2015. november 20-án százhetvenen gondoltuk azt, hogy esténket a sportcsarnokban töltjük barátainkkal, szülőtársainkkal, kollégáinkkal. A jókedv biztosítva volt, a zenekar remek talpalávalót szolgáltatott, a vacsora profi személyzet segítségével készült s az est során mindenki megtalálhatta a számára kedves vidámító italt is. A visszajelzések alapján elmondhatjuk, hogy rendezvényünk jól sikerült. A bál tiszta bevétele 297 800,-Ft volt. A szervezők nevében ezúton is köszönjük az iskolai bálhoz nyújtott sok-sok segítséget, a támogatói jegyek vásárlását, a sportcsarnok díszítését, berendezését, a tombolaajándékok felajánlását. Köszönjük mindazok részvételét a bálon, akik jelenlétükkel is megtisztelték a rendezvényt. HATÁRON TÚLI AJÁNDÉKOZÁS Mikor 2015. év végén Kozármislenyben a Kozármislenyi Angyalok végezték áldásos tevékenységüket, akkor velük egy időben lakótársaink egy része Erdélyben, Alsósófalván és Felsősófalván nyújtott hasonló segítséget az ottani Remény Napközis fiataloknak. Az évek óta tartó kapcsolat idei telén ismét Szabadi Béla és kedves felesége Szabadiné Blaskó Judit - immár 8. alkalommal - tették meg ezt az év végi utat. A jótékonysági tevékenységről és a korábbi utakról beszélgettünk az adományt eljuttatókkal. Hogyan alakult ki ez a kapcsolat? 8 évvel ezelőtt Ribacz Gyula barátom és neje Györgyi gyűjtött adományt és keresett valakit, aki elvinné az adományokat saját költségen az erdélyi településekre. Elvállaltuk a szállítást, majd a következő évtől már saját magunk gyűjtöttük és szállítottuk az adományokat. A tavalyi évben november 25-én indultunk, így az adományok mellett mikulás csomagokat is adtunk a napköziben lévő gyerekeknek. Bízunk abban, hogy mindenki jól érezte magát és jövőre is ilyen eredményes, jó hangulatú bál részesei lehetünk mindannyian. Szülői Munkaközösség és a Közösségi Iskola Kozármisleny Alapítvány Vízvezetékszerelés, duguláselhárítás Csatorna kamerázása 06-72/461-004, 06-20/921-5957 www.benespeed.extra.hu Közúti árufuvarozó Költöztetés, bútor-, zongoraés páncélszekrény szállítás Tel: 72/371-753 06-30/9279-672 7761 Kozármisleny Pécsi út 125. Milyen érzés volt ismét megérkezni a Remény Napközibe? Minden alkalommal felemelő érzés, úgy fogadnak ott bennünket, mintha ott laknánk mi magunk is. Nagyon sok szeretetet kapunk mind a gyerekektől, mind a nevelőktől. Mivel a gyerekek megnőnek, kikerülnek másik iskolába, ezért is csodálatos volt látni, hogy érkezésünkre a korábbi, de jelenleg már nem napközis fiatalok is megjelentek és köszöntöttek bennünket. Természetesen nekik is készültünk ajándékokkal. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a kozármislenyi támogatóknak. Többek közt Szűcsné Dr. Veres Jolánnak, Szűcs Lajosnak, és Szkrajcsicsné Krug Editnek az adományaikért. További nagy segítséget nyújtott nekünk Pécs város vezetése, képviselő testülete, a várost üzemeltető nonprofit kft, vállalkozók, illetve barátok és ismerősök adományai segítették munkánkat. Hogyan lehet adakozni? Készpénzt nem fogadunk el. Minden utazás előtt előzetesen tájékozódunk, hogy a napköziben mire lenne szükségük és csak ezeket a dolgokat visszük. Általában tartós élelmiszereket, tisztító szereket, vegyi árut, műszaki cikkeket. Idén legközelebb pünkösdkor viszünk adományokat. A saját vállalkozásunk készpénzt ad, mivel a napközis épületre ráfér egy kis felújítás. Ettől függetlenül az év végi szokásos novemberi utat is megtartjuk majd. Szívesen elfogadjuk a kozármislenyi adakozó kedvű lakosok hozzájárulását is, cipős dobozba készített é- dességeket, apró ajándékot, például ceruzát, tollat, stb. Ruhaneműt, könyveket nem kérnek, mert ebből jó az ellátottságuk, illetve más forrásból kapnak elegendő mennyiséget. Elérhetőségeink bármelyikén egész évben felvehetik velünk a kapcsolatot a 06-30/946-3923 telefonszámon, vagy személyesen a Kozármisleny, Zrínyi utca 36. szám alatt. Csevegő Kozármisleny város közéleti lapja Kiadja: Csekopa Kft. 7761, Kozármisleny, Tompa M. u. 12., Tel: 06-30/48-777-38, Engedélyszám: 20200362891 ISSN 2063-269X Megjelenik havonta 2 300 példányszámban, Nyomda: Molnár Nyomda és Kiadó Kft. Következő megjelenés: 2016. február 19. Lapzárta: február 13. Kereskedelmi forgalomba nem kerül. A ek és az aláírt cikkek tartalmáért felelősséget nem vállalunk. Internet: www.kmcsevego.hu e-mail: csevego7761@gmail.com

7 Móricz Zs. tér 20. (volt Dönci húsbolt helyén) A január 20-tól induló AKCIÓKAT keresse a Reálos újságokban! Zöldség, gyümölcs, élelmiszer, tejtermék, pékáru. Akciós ajánlatunk! Nyitva tartás: Hétfő-péntek: 06.00-18.00 Szombat: 06.00-14.00 Vasárnap: 07.00-12.00 KÁPIA paprika 350,-Ft/kg MANDARIN 298,-Ft/kg XL tojás 38,-Ft/db IMMUNRENDSZER erősítő TEÁK és VITAMINOK!!! Tisztító és fogyókúrás teák, étrend kiegészítők, gyógynövények!!! Glutén-, laktóz mentes, diabetikus termékek, ételek. Főzzön süssön egészségesen!!! Nálunk egy helyen megtalálja a friss zöldséget gyümölcsöt, egészséges köreteket, bulgurt, kuszkuszt, hajdinát, kókuszolajat, xillitet, eritritolt, durumlisztet

8 HAJÓS A Családok Kulturális és Szabadidősport Egyesülete március 19-én, József napon, buszos út keretében látogatást tesz Hajóson. Elsőként a volt érseki barokk kastéllyal ismerkedünk. DÉNES KUPA meghívásos amatőr asztalitenisz verseny December 30-án, 27. alkalommal került megrendezésre a meghívásos, Dénes József által szervezett amatőr asztalitenisz verseny. Az elmúlt évi változtatáson kis finomítás történt, melynek következtében a hasonló játéktudást és életkort magának mondható versenyzők küzdöttek csak egymással. A 3 kategórián belül volt egy kis átfedés is, mivel a kiemelt katagróiában indulókkal az amatőrök is megpróbálták felvenni a ritmust. Valljuk be, nem túl nagy sikerrel. Ez is azt bizonyítja, hogy fontos szétválasztani a különböző felkészültségű játékosokat. Az amatőr kategóriában indulók általában évente egyszer, ezen megtisztelő alkalommal vesznek ütőt a kezükbe, míg a a kiemeltek heti 3 edzés mellett részt vesznek a Pécs városi bajnokságban is. A senior kategóriában pedig már nem mozognak úgy az izületek, ahogyan a 20 évvel fiatalabbak esetében, és még az oxigén is gyorsabban elfogy. A magyar főúri vadászati kultúra, a hajósi szentbúcsú sokszínűsége, a főúri enteriőr rekonstrukció és a homokhátsági szőlőkultúra és borászat megismerése után Európa legnagyobb összefüggő pincefaluját is megtekintjük. A Hajósi Pincefalu hangulatos utcácskái (szám szerint 24) a településtől körülbelül három kilométerre helyezkednek el. Az egymás mellett sorakozó 1200 borospincéjét kézzel vájták a löszhátba. Ha már a pincéknél tartunk, akkor meg is fogjuk kóstolni az ott készített borokat is szakavatott borász segítségével. Mivel üres gyomorral nem érdemes hazaindulni, ezért az egyik borházban helyi ételek kóstolása sem maradhat ki hamisítatlan sváb hangulatban. A részvételi díj 9 800,- Ft/fő, mely az egész napos program összes költségét tartalmazza. A busz befogadó képessége véges, ezért fontos a minél gyorsabb jelentkezés. Programjaink nyíltak, azokon bárki részt vehet. Jelentkezés a 06-30/48-777-38 telefonszámon. Palotai János egyesületi elnök A végeredmény: kiemelt kategória: 1. Szilovics István 2. Tarr Sándor Amatőr kategória: 1. Palotai János (8 gy.) 2. Bősz József (5 gy.) 3. Steindl Csaba (5 gy.) 4. Orosz Attila (1 gy.) 5. Kőteleki Gyula (0 gy.) Senior kategória: 1. Dénes József (4 gy.) 2. Szabó László (3 gy.) 3. Nyaka Lajos (2 gy.) 4. Dénes János (1 gy.) 5. Kiss Géza (0 gy.) Köszönet a házigazdának Dénes Józsefnek a verseny biztosításáért, vendégszeretetéért, illetve Dénes Jánosnak a remek, bőséges bográcsos csülkösbabért, amit az eredmény után a versenyzők elfogyasztottak, majd még nagyon sokáig beszélgettek. Külön köszönet jár Steindl Csabának a nyeremények és érmek beszerzéséért, aki ismét megfogadta, hogy a jobb eredmény érdekében ezentúl gyakran eljár edzeni a kiemeltekkel. Ezt mindenki tudomásul vette, hiszen minden évben elhangzik tőle ez a fogadalom. Talán a cikk hatására tényleg beváltja ígéretét és szorosabb mérközéseket tud majd játszani. Bővebb információ: 06-20/400-6976 e-mail: domse@domse.hu Kiváló minőségű, FA NYÍLÁSZÁRÓK tervezése, gyártása, beszerelése. Egyéb faipari termékek (kerítés, bútorok, kapuk, korlátok, garázskapuk...) elkészítése. Segítünk az "Otthon melege" pályázaton indulóknak is. Az Ön igényeinek megfelelően a legjobbat! Kegyeleti biztosítás, ami akkor segít, amikor a legnagyobb szükség van rá. 40-80 éves kor között köthető, életkortól függően már havi 850,- Ft-tól. Palotai János független biztosítási és befektetési tanácsadó 06-30/48-777-38 LAKÁSTAKARÉK SZÁMLA, amihez az állam maximum 72 000,- Ft-ot ad személyenként....