Etika. 1. Bevezetés. 1.1. Kerettantervi bevezető



Hasonló dokumentumok
Az ember- és társadalomismeret illetve az etika tantárgyi modulok taneszközeire vonatkozó szakmai ajánlás

MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET

Az etika betekintést nyújt az embert másokhoz és önmagához, a társadalomhoz és a

Ember és társadalomismeret, etika

EMBER- ÉS TÁRSADALOMISMERET, ETIKA 624 EMBER- ÉS TÁRSADALOMISMERET, ETIKA 7. ÉVFOLYAM

Emberismeret és etika TANTERV 11. évfolyam

Emberismeret és etika TANTERV 8. évfolyam

Társadalomismeret. Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő

Társadalomismeret és jelenismeret

Etika tantárgyi program

ETIKA TANTÁRGY HELYI TANTERVE

Osztályfőnöki évfolyam

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve

9-12. évfolyam. Általános célok és feladatok:

Óra Téma Didaktikai feladatok Fejlesztési területek Munkaformák, szemléltetés, eszközök

HELYI TANTERV / TÁRSADALOMISMERET ÉVFOLYAM

Osztályfőnöki tevékenység

A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában

Varga Attila.

Az iskolarendszerű felnőttoktatás kerettantervei

HELYI TANTERV. ETIKA TANTÁRGYBÓL a gimnáziumi osztályok számára

Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok

ETIKA CÉLOK, ALAPELVEK

A Tanév itt kezdődik! EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET A NAT-BAN ÉS A KERETTANTERVEKBEN

ETIKA 11. évfolyam Célok, feladatok

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények

Bessenyei György Gimnázium és Kollégium OM: Pedagógiai Program Helyi Tanterv ETIKA TANTÁRGYI PROGRAM. Tantárgyi struktúra és óraszámok

Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Székesfehérvár. Helyi tanterv. Etika

A nevelés-oktatás tervezése I.

1 tanóra hetente, összesen 33 óra

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja

TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG TANÉV

HELYI TANTERV ETIKA Tantárgy

ETIKA. Célok és feladatok

EMBERISMERET ÉS ETIKA ( óra) I. Bevezetés

A tantárgy nevelési és fejlesztési célrendszere megvalósításának iskolai keretei: Kerettanterv i órakeret

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék

Történelem. Gimnázium (esti tagozat) 12. évfolyam Évi óraszám: 32 Száray Miklós: Történelem IV. Fejlesztési cél, kompetenciák

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) NyME- SEK- MNSK N.T.Á

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA III. KÖTET HELYI TANTERV KIEGÉSZÍTÉSE SZEPTEMBER 21.

ETIKA. Célok és feladatok

D/ F O G Y A S Z T Ó V É D E L M I P R O G R A M

Gimnázium - szakközépiskola 11. Etika

Az etika tantárgy helyi tanterve

Pedagógiai Program (Helyi tanterv)

OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET

Erkel Ferenc Gimnázium 2016 ETIKA. 11. évfolyam

INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZAKISKOLA TANMENET. Osztályközösség-építő Program tantárgy. 9. évfolyam

EMBERISMERET ÉS ETIKA KERETTANTERV

ETIKA évfolyam

ETIKA. Célok és feladatok

Az etika tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve. (felnőttoktatás)

Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnáziuma. Etika ETIKA

HELYI TANTERV ETIKA Tantárgy

ALAPADATOK. KÉSZÍTETTE Balogh Gábor. A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek

ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv

Órakeret 9+2 óra A nyelvi/fogalmi gondolkodás és a tudatos környezetformálás (munka) Előzetes tudás

Tanítási tervezet. Óra időpontja: :25. Évfolyam/osztály: 10.a. Iskola neve: X. kerületi Zrínyi Miklós Gimnázium

3.2. etika. EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet. Tematikai egység címe. Alapvető etika. Egyén és közösség. Korunk kihívásai.

Etika helyi tanterv. LOVASSY LÁSZLÓ GIMNÁZIUM Lovassy-László-Gymnasium Pedagógiai Program

ETIKA 11. évfolyam. Célok és feladatok

Dr. Szoboszlai-Kiss Katalin, PhD egyetemi docens. Szenátus által elfogadott adat. Szenátus által elfogadott adat. Tárgy típusa

TÁRSADALOMISMERET ÉS ETIKA 11. évfolyam. Célok és feladatok

ETIKA 11. évfolyam Heti óraszám: 1 Éves óraszám: 37

Etika. Tantárgyi programjai és követelményei. A/2. változat

HELYI TANTERV SZAKGIMNÁZIUMI KÉPZÉS TANTÁRGY: ETIKA. A z Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet nyilvános kerettantervének felhasználásával

Etika helyi tanterv. 11. évfolyam. Évfolyam: 11. évfolyam Heti óraszám: 1 óra Tanítási hetek száma: 37 Évi összes óraszám: 37 óra

Pedagógia - gyógypedagógia

A munka világával kapcsolatos tulajdonságok, a kulcskompetenciák

Tanítási tervezet. Iskola neve és címe: Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium

Vetési Albert Gimnázium, Veszprém

A helyi tanterv 1. számú melléklete Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Esztergom,

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma

OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET

A PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSA

BGSZC Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma Etika Helyi Tanterv

BGSZC Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma Etika Helyi Tanterv

Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola Etika Helyi Tanterv. A Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola

Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola Etika Helyi Tanterv. A Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola

ETIKA. 11. évfolyam. Tematikai egység címe

Az erkölcsi nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2016

, fax: , web: OM: József Attila Gimnázium. helyi tanterve.

HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK

Gondolkodás- és tanulásfejlesztés 5. évfolyam

A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... I. BEVEZETŐ... II. NEVELÉSI PROGRAM...

Tantárgyi struktúra és óraszámok. (2014/2015. tanévtől)

Pszichológus etika. Személy voltunk nem pusztán elvehetetlen adottság, hanem egyszersmind embert próbáló feladat is.

AZ ÖNISMERET ÉS A TÁRSAS KULTÚRA FEJLESZTÉSE PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN KÉT VIDÉKI INTÉZMÉNYBEN

Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola

2017. november Jánossy Zsolt Budapesti POK Digitális Pedagógiai Módszertani Központ

Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola Etika Helyi Tanterv. A Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:

BUDAKESZI NAGY SÁNDOR JÓZSEF GIMNÁZIUM ETIKA HELYI TANTERV 11. évfolyam

Az iskolai közélet megújítása. Kompetenciaterület: Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák. 12. évfolyam

TÁMOP /2 Iskolai tehetséggondozás MŰVÉSZETI TEHETSÉGKÖR

Etika. Négy évfolyamos gimnázium. Évfolyam Heti óraszám 1 Éves óraszám 36

TÖRTÉNELEM 5-7. Kulcsfogalmak tanítása és gyakorlása

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

TÖRTÉNELEM Borhegyi Péter

Átírás:

2013/2014-es tanévtől felmenő rendszerben működő helyi tanterv 1. Bevezetés Etika Az erkölcsi nevelés folyamatában különösen fontos a mindennapi valóság, a lényeg megragadása, tények, összefüggések felismerése, következtetések levonása, az értékek sokoldalú megvilágítása és 1 az erkölcsi esettanulmányok bemutatása. Az etika rávilágít az ember helyes életvezetéséhez szükséges norma- és szabályrendszerre, melynek segítségével az ember képessé válik a jó és a rossz megkülönböztetésére. Bemutatja az emberi természetet, megismertet a társas kapcsolatok sajátosságaival. Egyszerre szolgálhatja az általános műveltség gyarapítását, a világszemlélet és az erkölcsi értékrend alakulását. 1.1. Kerettantervi bevezető Az erkölcsi érzék kiművelése, a magunk és a mások sorsáért viselt felelősség tudatosítása, a választási helyzetek elemzése az etika alapfogalmainak elsajátítása révén történik. Alapvető feladat az önálló tájékozódáshoz és a tudatos életvezetéshez szükséges jellemvonások, készségek, ismeretek fejlesztése. Az etika megismertet a helyes magatartás és a jó döntés vezérelveiről, az erények mibenlétéről folyó vitákkal. Hozzájárul a differenciált emberkép és identitástudat alakításához. Fogalmi kereteket nyújt az emberi együttélés alapelveinek értelmezéséhez. Az etika áttekinti a társadalom intézményeit, a politika, a jog és a gazdaság rendszerének működését. kapcsolatok világát és tudatosítja azokat az értékdilemmákat, melyek az ember sorsához kötődnek. 1.2. Kerettantervhez való viszony Az etika lehetővé teszi a tanulók számára az etikai gondolkodás alapkérdéseiben és az etikai érvelési módokban való jártasság elsajátítását. Szükségszerűnek tekinti az etikai álláspontok megvitatásának képességét, a saját meggyőződés kifejezéséhez és a mások meggyőződésének megértéséhez és tiszteletéhez szükséges intellektuális képességek kifejlesztését. Az etika fontos szerepet vállal az önismeret és a társas kultúra fejlesztésében, hozzájárulhat a testilelki egészség megőrzéséhez, a mindennapos élethelyzetek, döntési szituációk elemzéséhez, a médiatudatosságra való neveléshez. Módszertani szempontból előnyös szerephez juthat az etika az anyanyelvi kommunikációs kompetencia fejlesztésében. A tantárgy oktatásával kapcsolatban az általánosan elfogadott etikai és életvezetési normák értelmének sokoldalú megvilágítására is sor kerül. Fontos az etikai gondolkodás és más tudás nemek (vallás, művészet, tudomány) viszonyának megértése. A tanítási órák keretében feldolgozandó témák hozzájárulnak a szociális és állampolgári kompetencia fejlesztéséhez. Ehhez szükségesek a normatudat, a viselkedési és az általánosan elfogadott magatartási szabályok megértése, az együttműködés képessége, az előítéletek leküzdésére való törekvés.

A személyes élményekre reflektáló, készségfejlesztő etikaoktatásban központi szerepe van az élőszónak. 1.3. A tantárgy óraszámai Évfolyam Tantárgy Óra/hét Óra/év 9. - - - 10. - - - 11. Etika 1 36 12. - - - 2 1.4. Az éves órakeretek felhasználása Az etika tantárgy esetében az éves órakeret 36 óra. A kerettantervben meghatározott órakeretből fennmarad 8 óra az adott tanévben. Ezáltal lehetőség nyílik esettanulmányok részletesebb megbeszélésére, elemzésére, dramatizálásra élethelyzetek, szituációk, szerepjátékok formájában, valamint egy adott témához kapcsolódó film, irodalmi mű stb. megtekintésére. Az értékelést illetően több teszt feladatsor, tanulói kiselőadás, gyűjtőmunka készítésére is sor kerülhet. 1.5. Tantárgy-pedagógiai alapvetések Fejlesztési célok és követelmények: - A helyes önismeret, önnevelés és a lelkiismeret-formálás feladatának fontossága. - Az adott korosztály korábbi ismereteinek hatékony bővítése. - Filozófiai fogalmak, vallási és irodalmi szövegek elemzése, értelmezése szóban és írásban. - Egyéni vélemény kialakítása, fejlesztése a más véleményekkel való párbeszédben. - A maga és mások sorsáért való felelősség felismerése. - A méltányos vita szabályainak és készségeinek elsajátítása. - Erkölcsi elvek alkalmazása különféle élethelyzetekben. - Az erkölcsi értékek megbecsülése, tisztelete másokban, igényesség kialakítása a saját magatartás tekintetében. - Az ember erkölcsi méltóságáról alkotott fogalmak értelmezése. - A társadalmi együttélés alapvető szabályainak ismerete. - A társadalmi konfliktusok és erkölcsi dilemmák felismerése, értelmezése, megvitatása Kulcskompetenciák fejlesztése: - Az ismeretszerzés, tanulás az önállóság, a kritikai gondolkodás az értékek meglátása, a kommunikáció a véleménykülönbségek felé irányuljon. - Szociális és állampolgári kompetencia - a közjó iránti elkötelezettség fejlesztése - Esztétikai- művészeti tudatosság és kifejezőkészség - Anyanyelvi kommunikáció

2. Az ének-zene tantárgy kerettanterve évenkénti bontásban 2.1. Etika 9. évfolyam --- 2.2. Etika 10. évfolyam --- 2.3. Etika 11. évfolyam Alapvető etika Az erkölcsi gondolkodás alapjai - Az emberi természet. - Az erkölcsi lény. - Az etika alapfogalmai. 3 Bibliai erkölcsi értékek a világi etikában - Szeretet és erkölcs. - A lelkiismeret szabadsága és a személyes felelősség elháríthatatlansága. Az erkölcsi döntés - Az erkölcsi gondolkodás fejlődése. - A lelkiismeret szava. Példakövetés, tekintélytisztelet. A felelősség kérdése - Az erkölcsi cselekedet. A jóakarat. Felelősség tetteinkért - felelősség másokért. Az erények és a jó élet céljai - Önmegvalósítás, önismeret, önértékelés. A boldogság mint etikai kérdés. Az erények és a jellem. Az erkölcsi nevelés. Egyén és közösség A kapcsolatok etikája - Az emberek közti testvériség és szeretet. Barátság, párválasztás. - Házasság, családi élet, otthonteremtés. Szülők és gyermekek. Társadalmi szolidaritás - Társadalmi igazságosság, kölcsönös segítség. - A betegekkel és szegényekkel való törődés mint erkölcsi kötelesség. Törvény és lelkiismeret - Jogok és kötelességek. Erkölcs és politika. Felelősségünk magunkért és a világért. Szavak és tettek - Visszaélés a szólásszabadsággal. Médiaetika.

Hazaszeretet - Állampolgárság és nemzeti érzés. Nemzeti szolidaritás. Többség és kisebbség - Vallás és erkölcs. Nemzeti és vallási kisebbségek, az együttélés erkölcsi problémái. - Korunk kihívásai Bioetika - Születés és halál. Családtervezés. - Egészségvédelem és etika. Eutanázia. 4 A felelősség új dimenziói a globalizáció korában - Az egyén felelőssége és cselekvési lehetőségei a globális hálózatok korában. - Magánérdek és közjó. - A szegények világa. Ökoetika - Az ökológiai válság mint erkölcsi kérdés. Az állatvilág védelme. Az etika emberközpontúságának védelme. A közösség és a korrupció problémája - Tisztességes és tisztességtelen érdekérvényesítés. A korrupció jelensége és veszélyei. A korrupció elleni fellépés lehetőségei, az egyén és a közösség felelőssége. Felelősség utódainkért - A jövő nemzedékek jogai. A ma élők felelőssége. 2.4. Etika 12. évfolyam --- 3. Az érettségi vizsga formái és követelményei --- 4. A tanulói előmenetel ellenőrzésének és értékelésének formái, gyakorlata Az etikai ismeretek elsajátításának írásbeli érékelése teszt feladatsor vagy kidolgozandó feladatok formájában, illetve otthoni értekezéssel (adott témából választható) történik. Emellett kiselőadás (projektmunka) is vállalható. Az órai aktivitás is értékelendő. (Önálló vagy csoportmunka, vita, érvelés, közös megbeszélés.)

5. Az alkalmazható tankönyv és kiválasztásának elvei Kovács István Kovácsné Bede Ágnes Dr. Kovács Ágnes ifj. Kovács István: Társadalomismeret és etika 11.osztály A helyi tanterv elvárásainak a javasolt tankönyv felel meg tartalmi és formai szempontból egyaránt. 6. Emelt szintű képzési program óraterve etikából --- 6.1. Emelt szintű képzési program óraterve etikából 11. évfolyam 5 --- 6.2. Emelt szintű képzési program óraterve etikából 12. évfolyam ---

2013/2014-es tanévtő kimenő rendszerben működő helyi tanterv 6 EMBERISMERET ÉS ETIKA

Célok és feladatok A társadalomismeret ahhoz segít hozzá, hogy tájékozódni tudjunk saját korunk társadalmi, gazdasági és politikai jelenségei között. Az ismeretek nyújtásán túl ez mindenek előtt a társadalmi problémák iránti érzékenység növelését, valamint a konfliktusok elemzéséhez szükséges képességek fejlesztését igényli. Az etika betekintést nyújt az embert másokhoz és önmagához, a társadalomhoz és a természethez fűző szellemi kapcsolatok világába. Segít tudatosítani az ember sorsától elválaszthatatlan értékdilemmákat, megismertet az erkölcsi vitákban használatos érvelésmódokkal, fejleszti az önálló tájékozódáshoz, felelős döntéshez, a mások álláspontjának megértéséhez szükséges attitűdöket és képességeket. A tantárgy áttekinti az emberi együttélés alapelveit, a társadalom intézményeit, a politika, a jog és a gazdaság rendszerének működését. Bevezet az etika fogalomkörébe, az ember kilétéről, a jó és a rossz mibenlétéről, az erényekről és a helyes cselekedetek alapelveiről folyó diskurzus évezredes történetébe. 7 Fejlesztési követelmények A társadalmi együttélés szabályainak ismerete, tudatos belátáson alapuló kritikai elsajátítása. A jogérzék, a társadalmi felelősségtudat elmélyítése, a társadalomelmélet és az etika alapfogalmainak ismerete. Az önálló tájékozódáshoz és a tudatos életvezetéshez szükséges jellemvonások, készségek és ismeretek fejlesztése. Az erkölcsi érzék kiművelése, az etikai álláspontok megvitatásának képessége, a saját meggyőződés kifejezéséhez és a mások meggyőződésének megértéséhez és tiszteletéhez szükséges morális és intellektuális képességek fejlesztése. Az ember- és társadalomismeret illetve az etika tantárgyi modulok taneszközeire vonatkozó szakmai ajánlás A taneszközlista összeállításakor a következő szempontokat irányították a munkánkat: Jelen formájukban nagyobb részt újnak számító ismeretkörökről lévén szó, csak kevéssé támaszkodhattunk a már meglévő taneszközökre, azaz listánk jellemzően elsősorban a taneszköz-fejlesztőknek szól és csak másodsorban az iskoláknak, tanároknak. Bár számos ismeretkör esetében még az adekvát tankönyvek is hiányoznak, listánkat mégis annak figyelembe vételével állítottuk össze, hogy mik azok az eszközök, amelyek hatékony kiegészítői lehetnek a tankönyv mellett az oktatásnak, de nem helyettesítik azt. Ugyanígy nem helyettesítik a listás eszközök azokat a szöveg- és forrásgyűjteményeket, amelyek egy tankönyvcsomag részét kell képezzék. Ilyen szövegekre csak a legszükségesebb mértékben és szándékosan kevésszer utaltunk. Mivel az idetartozó ismeretkörök jellemzően jelenorientáltak, azokat az eszközöket részesítettük előnyben, amelyek az adott témához kapcsolódóan leginkább képesek a jelen (közelmúlt) valóságát leképezni, és a tanulók elé vihetővé tenni. Így kiemelt helyet foglalnak el listánkban a mozgó- állóképes eszközök (video- és diasorozatok). Ugyancsak a jelenorientáltsághoz kötődik az az igény is, hogy a társadalomismereti taneszközök által hordozott információk megfelelően frissek és folyamatosan megújuló módon aktuálisak legyenek. Ez bizonyos gyorsan avuló statisztikai adatok esetében szükségessé teszi, hogy olyan adatforrások létrehozását, amelyek gyorsan és viszonylag olcsón tehetők naprakésszé. Ilyenek lehetnek a CD-ken kiadott évente megújított adatsorok, illetve olyan kifejezetten oktatási céllal üzemeltetett internetes honlapok, amelyeken

elérhetőek és ingyenesen letölthetőek a tárgykör szempontjából lényeges adatok, információk. Mivel a tanulókat mindennapjaikban is elérő információk jelentős része táblázatos és grafikus formájú, ezért és a tárgy jellegéből is következően fontosnak találtuk, hogy ilyen jellegű k nagyobb mértékben jelenjenek meg a listán. Az előzőekből következően a kor színvonalán álló technikai felszereltségre alapozva fogalmaztuk listánkat. Ez a következő tantermi és felszerelési igényeket jelenti: elsötétíthető tanterem, vetítőállvány, vetítővászon, írásvetítő, diavetítő, televízió, videomagnó, számítógép internetes hozzáféréssel, projektor. Természetesen a listán található eszközök sokfélesége szerényebb felszerelés mellett is lehetővé teszi a színvonalas oktató munkát. A listában gyakran éltünk azzal a lehetőséggel, hogy nem neveztük meg pontosan az ajánlott eszközt, hanem egy tágabb értelmű megnevezést () alkalmaztunk, ezzel is utaltunk arra, hogy a lényeg szempontjából másodlagos kérdés, hogy például egy grafikon fóliáról, diáról vagy projektor segítségével számítógépről kerül kivetítésre. Ahol pedig pontosan megneveztük az eszközt, ott azért tettük, mert ilyen formában már találkoztunk vele, vagy mert ezt tartjuk az adott témához legmegfelelőbbnek, de természetesen ilyenkor is felcserélhető ez más jellegű adathordozóval. A listában olyan módon különítettük el a demonstrációs és tevékenykedtető eszközöket, hogy az adott téma szempontjából melyiket gondoljuk az ajánlott eszköz elsődleges funkciójának, de tisztában vagyunk vele, hogy szinte mindegyik alkalmazható mindkét szerepben. Törekedtünk arra is, hogy a listán felsorolt eszközök sokoldalúak legyenek, azaz ne kizárólag a társadalomismereti oktatást szolgálják ki, hanem jól használhatóak legyenek más tárgyak (történelem, földrajz, biológia, osztályfőnöki stb.) óráin is. 8

Társadalom- és emberismeret, etika Alapfokú oktatás-nevelés 7. évfolyam Téma Minimális Ajánlott Demonstrációs tevékenykedtető Demonstrációs tevékenykedtető Az emberi természet Az ember egyedfejlődése Test és lélek Pszichikus működésünk és mozgatóink A magzati fejlődés állomásait bemutató képsorozat A látás és hallásérzékelés sematikus modelljét bemutató oktatótáblák A különböző életszakaszok jellemzőit bemutató diasorozat Előítéletekkel kapcsolatos kutatási adatokat grafikusan is megjelenítő Az egészséges életmódot népszerűsítő filmek 9 A percepció és az érzékelés sajátosságait szemléltető ábrasorozat 9 Egyén és személy Kommunikáció, nyelv, gondolkodás A kommunikációs folyamatot Problémamegoldó gondolkodást fejlesztő feladatokat tartalmazó Dokumentumfilm az állati tanulásról, kondicionálásról Intelligenciateszteket tartalmazó Emberi szellem, emberi kiteljesedés Az ember mint értékelő és erkölcsi lény Filmes esettanulmányok a jó és a rossz, a helyes és helytelen fogalmainak vizsgálatához Társas kapcsolatok Társaink A családmodell változásait bemutató fóliasorozat A magyarországi etnikai kisebbségek illetve a határainkon túl élő magyar kisebbségek számarányát és elhelyezkedését szemléltető térkép és diagram Kapcsolatok Előítéletekkel kapcsolatos kutatási Az emberi kapcsolatok alakulását, fajtáit

Nemiség, szerelem, házasság Az emberi társadalom Munka, gazdaság, alkotás Kultúra és művelődés Életszínvonal, életmód és életminőség Ember és természet Hit, világszemlélet, vallás A nemi érettség fizikai jellemzőit bemutató oktatótáblák Nemzeti kulturális sajátosságokat bemutató videofilm A családi költségvetés modelljét szemléltető oktatótábla A Föld környezeti terhelését bemutató falitérkép A környezeti ártalmakat és katasztrófákat bemutató Vallási világtérkép adatokat grafikusan is megjelenítő A hazai és nemzetközi házasságkötések és válások alakulását bemutató A munkaerőpiac alakulását szemléltető grafikonokat és diagrammokat szemléltető Hazai és nemzetközi időmérlegvizsgálatok eredményeit szemléltető A magyarországi vallásosság jelenségeit grafikusan is feldolgozó szemléltető részletek játékfilmekből Részletek különböző családi élethelyzeteket, konfliktusokat bemutató játékfilmekből 10 A nagy világvallások történetét, tanításainak lényegét összefoglaló Aktuális adatok a nemek arányáról a politikai életben Filmes esettanulmányok magán- és közéleti konfliktusokról Aktuális (napi) munkaerőpiaci információk Aktuális környezetterhelési, - szennyezési adatok Vallási jelképeket bemutató diasorozat 10 Egyéni és közösségi értékek A polgári demokráciák felépítését, ahatalmi ágak megosztását szemléltető oktatótáblák/fóliasorozat Nemzeti kulturális sajátosságokat bemutató videofilm Válogatás a legfontosabb polgárjogi szövegekből és törvényekből

Összesített taneszközlista - alapfokú oktatás-nevelés Minimális taneszközök (Nyomtatott szöveg, nyomtatott kép, atlasz) 1. Válogatás a legfontosabb polgárjogi szövegekből és törvényekből Közvetlenül használható eszközök (Fali térkép, oktatótábla, tárgymásolatok, időszalag) 1. A látás és hallásérzékelés sematikus modelljét bemutató oktatótáblák 2. A kommunikációs folyamatot 3. A nemi érettség fizikai jellemzőit bemutató oktatótáblák 4. A családi költségvetés modelljét 5. A polgári demokráciák felépítését, a hatalmi ágak megosztását szemléltető oktatótáblák/fóliasorozat 6. A magyarországi etnikai kisebbségek illetve a határainkon túl élő magyar kisebbségek számarányát és elhelyezkedését szemléltető térkép 7. A Föld környezeti terhelését bemutató falitérkép 8. Vallási világtérkép (Transzparens, dia, hangkazetta, video, CD) Közvetetten használható eszközök 1. A családmodell változásait bemutató fóliasorozat 2. A magzati fejlődés állomásait bemutató diasorozat 11 3. A különböző életszakaszok jellemzőit bemutató diasorozat 4. Filmes esettanulmányok a jó és a rossz, a helyes és helytelen fogalmainak vizsgálatához 5. Nemzeti kulturális sajátosságokat bemutató videofilm 6. A környezeti ártalmakat és katasztrófákat bemutató (CD-ROM, WEB-helyek, grafikonok, táblázatok, egyéb k) 1. Előítéletekkel kapcsolatos kutatási adatokat grafikusan is megjelenítő 2. A magyarországi etnikai kisebbségek illetve a határainkon túl élő magyar kisebbségek számarányát és elhelyezkedését szemléltető diagram 3. A hazai és nemzetközi házasságkötések és válások alakulását bemutató 4. A munkaerőpiac alakulását szemléltető grafikonokat és diagrammokat szemléltető 5. Hazai és nemzetközi időmérlegvizsgálatok eredményeit szemléltető 6. A magyarországi vallásosság jelenségeit grafikusan is feldolgozó 7. Problémamegoldó gondolkodást fejlesztő feladatokat tartalmazó 11

Összesített taneszközlista - alapfokú oktatás-nevelés Ajánlott taneszközök Közvetlenül használható eszközök Közvetetten használható eszközök (Nyomtatott szöveg, nyomtatott kép, atlasz) (Fali térkép, oktatótábla, tárgymásolatok, időszalag) 1. A percepció és az érzékelés sajátosságait szemléltető ábrasorozat (Transzparens, dia, hangkazetta, video, CD) 1. Vallási jelképeket bemutató diasorozat 2. Az egészséges életmódot 12 népszerűsítő filmek 3. Dokumentumfilm az állati tanulásról, kondicionálásról 4. Az emberi kapcsolatok alakulását, fajtáit szemléltető részletek játékfilmekből 5. Részletek különböző családi élethelyzeteket, konfliktusokat bemutató játékfilmekből 6. Filmes esettanulmányok magánés közéleti konfliktusokról 7. A nagy világvallások történetét, tanításainak lényegét összefoglaló (CD-ROM, WEB-helyek, grafikonok, táblázatok, egyéb k) 1. Intelligenciateszteket tartalmazó 2. Aktuális adatok a nemek arányáról a politikai életben 3. Aktuális (napi) munkaerő-piaci információk 4. Aktuális környezetterhelési, - szennyezési adatok 12

Társadalomismeret középfokú nevelés-oktatás - gimnázium és szakközépiskola 9-12 évfolyam 9.évfolyam Téma Minimális Ajánlott Demonstrációs Tevékenykedtető Demonstrációs Tevékenykedtető A társadalmi szabályok Az egyén és a jog Jogi alapismeretek Ügyeink intézése Politikai ismeretek Válogatás a magyar törvényalkotás történetéből Válogatás ember-, diák és gyerekjogi törvényekből A legfontosabb iratmintákat bemutató fóliasorozat A közigazgatási eljárások legfontosabb mozzanatait bemutató fólia/oktatótábla A magyar politikai intézményrendszert szemléltető fóliasorozat/ oktatótáblák A Föld országai falitérkép Az Európai Unió falitérképe A magyar választási rendszert bemutató fóliák /oktatótáblák A demokratikus állam fő feladatait Hiányos, hibás iratmintákat bemutató fóliasorozat A Magyar Köztársaság Alkotmánya A magyar választójogi törvény főbb változásait (1848-napjaink) bemutató fóliasorozat Szokásokat, hagyományokat bemutató rövidfilmek/diasorozat Mai illemtanról szóló rövidfilm A büntető és a polgári peres eljárás főbb szakaszait, szereplőit bemutató fólia vagy oktatótábla 13 Az állampolgárok szempontjából legfontosabb hatóságokat bemutató oktatótábla Az önkormányzatok feladatrendszerét szemléltető oktatótábla / fólia A hatalmi ágak elkülönülését A parlamenti patkót bemutató dia/oktatótábla A magyarországi kisebbségek illetve a határainkon túl élő magyar kisebbségek számarányát és elhelyezkedését szemléltető térkép/diagram A magyar választási rendszert bemutató rövidfilm Egy tárgyalás jellemző mozzanatait bemutató rövidfilm 13

Társadalomismeret középfokú nevelés-oktatás - gimnázium és szakközépiskola 9-12 évfolyam 10. évfolyam Téma Minimális Ajánlott Demonstrációs Tevékenykedtető Demonstrációs Tevékenykedtető A család Kultúra, közösség A családi költségvetés modelljét A világ különböző kultúráit bemutató rövidfilmek A magyar társadalom demográfiai jellemzőit bemutató A hazai és nemzetközi házasságkötések és válások alakulását bemutató Különböző kultúrákhoz tartozó viseleteket bemutató diasorozat Részletek családi élethelyzeteket, konfliktusokat bemutató játékfilmekből Szokásokat, hagyományokat bemutató rövidfilmek/diasorozat 14 Aktuális magyar és nemzetközi népmozgalmi adatok 14 A nemzet A magyar nemzet címere A Himnusz és a Szózat hangfelvétele A magyarországi kisebbségek illetve a határainkon túl élő magyar kisebbségek számarányát és elhelyezkedését szemléltető térkép/diagram A társadalom élete A cigányság életét bemutató rövidfilm Munkaszerződés-minta fólián Munkaszervezeti hierarchiát bemutató oktatótábla Szociofotó-diasorozat A létminimum, a lakossági fogyasztások és az átlagjövedelmek alakulását szemléltető diagrammok A magyarországi kisebbségek illetve a határainkon túl élő magyar kisebbségek számarányát és elhelyezkedését szemléltető térkép/diagram Különböző rétegződési modelleket bemutató oktatótáblák Riportfilmek kisebbségi helyzetben lévő emberekkel A magyar mobilitást jellemező kereszttáblák A létminimum-számításnál alapul vett fogyasztói kosarat szemléltető oktatótábla A helyi társadalom Magyarország közigazgatási térképe Magyarország régiói és regionális központjai falitérkép A városi és a falusi életet bemutató rövidfilm

A változat: gazdaságismeret - középfokú nevelés-oktatás - gimnázium és szakközépiskola 9-12 évfolyam 11. évfolyam Téma Minimális Ajánlott Demonstrációs Tevékenykedtető Demonstrációs Tevékenykedtető Vállalkozás A munka világa Nemzetgazdaság Világgazdaság A vállalkozások csoportosítási lehetőségeit szemléltető fóliasorozat Egy kisvállalkozás alapításának legfőbb lépéseit szemléltető oktatótábla Marketingeszközöket bemutató videosorozat Munkaszerződés-minta fólián Életrajz-típusok mintái A költségvetés szerkezetét, legfontosabb tételeit bemutató fóliasorozat Az EU gazdaságát szemléltető falitérkép A legfontosabb nemzetközi gazdasági szervezeteket és tevékenységüket bemutató oktatótábla/fólia Hiányos, hibás munkaszerződésminták Hiányos, hibás életrajz-minták A munkaerőpiac alakulását szemléltető grafikonokat és diagrammokat szemléltető A főbb nemzetgazdasági teljesítménymutatók alakulását szemléltető (magyar és nemzetközi összehasonlító adatok) Adóbevallási nyomtatványok mintái A (mindenkori ) utolsó évtized export - import mutatóit szemléltető A főbb nonprofit szervezeteket bemutató oktatótábla 15 Érdekvédelmi szervezetek legfőbb tevékenységeit szemléltető oktatótábla A nemzetgazdaság felépítését szemléltető ábrasorozat Adófajtákat szemléltető fóliasorozat A személyi jövedelemadó kulcsainak és sávjainak változását szemléltető fólia A környezetveszélyeztető hatásokat bemutató Reklámfilm-összeállítás A vállalkozói tulajdonságokat bemutató videofilm Aktuális (napi) munkaerő-piaci információk Aktuális valutainformációk 15

B változat: pszichológia - középfokú nevelés-oktatás - gimnázium és szakközépiskola 9-12 évfolyam 11. évfolyam Téma Minimális Ajánlott Demonstrációs Tevékenykedtető Demonstrációs Tevékenykedtető A test és a lélek, az emberi én és a tudat Én és a világ: az értelmi funkciók A beszéd és a kommunikáció A motiváció, az érzelmek és az akarat A szocializáció folyamata, a személyiség és a társas jelenségek Lelki egészség és betegség A különböző drogfajtákat és hatásukat bemutató A látás és hallásérzékelés sematikus modelljét bemutató oktatótáblák A kommunikációs folyamatot Jellegzetes családmodelleket Az emberi idegműködést szemléltető oktatótáblák Problémamegoldó gondolkodást fejlesztő feladatokat tartalmazó Nem verbális kommunikációt szemléltető diasorozat Az anyaság ábrázolása a képzőművészetekben-diasorozat Riportfilmek nagycsaládosokról Riportfilmek deviáns szubkultúrák tagjaival Riportfilmek leszokott és aktív kábítószeresekkel, alkoholistákkal Dokumentumfilm az állati tanulásról, kondicionálásról A beszédtanulás folyamatát szemléltető ismeretterjesztő 16 film Film az állatvilág kommunikációjáról Összeállítás különböző alapvető érzelmeket megjelenítő játékfilmrészletekből Összeállítás családi élethelyzeteket bemutató játékfilmrészletekből Játékfilmrészletek a kamaszkorról Intelligenciateszteket tartalmazó A percepció és az érzékelés sajátosságait szemléltető ábrasorozat Az érzelmek és a szexualitás ábrázolása a képzőművészetben - diasorozat Aktuális statisztikai adatok a magyarcsaládokról 16

Jelenismeret - középfokú nevelés-oktatás - gimnázium és szakközépiskola 9-12 évfolyam 12. évfolyam Téma Kötelező (minimális) Ajánlott Demonstrációs Tevékenykedtető Demonstrációs Tevékenykedtető A tudományos haladás kora Az új gazdasági világrend Innen és túl a nemzetállamon A XX. század technikai fejlődésének fő vonalait bemutató Az Európai Integráció országainak falitérképe Az EU politikai intézményrendszerét bemutató oktatótáblák A legfontosabb nemzetközi szervezeteket és tevékenységüket bemutató oktatótábla/fólia A piacgazdaság főbb szereplőit és azok viszonyát bemutató oktatótábla Az EU országainak és Magyarországnak a gazdasági teljesítményét grafikus formában összehasonlító Információ és társadalom Kultúra és Nemzeti kulturális sajátosságokat Videoválogatás a tömegkultúra globalizáció bemutató videofilm világából Hitek és remények Vallási világtérkép A magyarországi vallásosság jelenségeit grafikusan is feldolgozó A technológiaigazdasági fejlődés hatása a mindennapi életre A fogyasztók társadalma A családi élet változásai A politikai nyilvánosság színtereit összefoglaló oktatótábla A családmodell változásait bemutató fóliasorozat A munkaerőpiac alakulását szemléltető grafikonok diagrammok kivetíthető formában Óriásplakátokról készült diasorozat Politikai és fogyasztói reklámfilmekből készült összeállítás A kereslet-kínálat egymásra hatásait elemző oktatófilm 17 Az informatikai és távközlési rendszerek fejlődést bemutató film A nagy világvallások történetét, tanításainak lényegét összefoglaló A New Age körébe tartozó jelenségeket bemutató. Az informatikai és távközlési rendszerek fejlődést bemutató film Filmes esettanulmányok a munkaerkölcs kérdésköréből Riportfilmek feminista illetve meleg szervezetek képviselőivel. Részletek reklámfilmekből Vallási jelképeket bemutató diasorozat Aktuális hazai és nemzetközi fogyasztási adatok 17

Az életmód átalakulásának hatása a testi és lelki egészségre A környezet és egészségvédelem fő területeit bemutató oktatótáblák A növekedés határai A Föld környezeti terhelését bemutató falitérkép A környezeti ártalmakat és katasztrófákat bemutató Népesedési kérdések Hazai és nemzetközi demográfiai adatsorozatokat grafikusan is megjelenítő A fenntarthatóság Összeállítás az egészségipar termékeit reklámozó filmekből Riportfilm környezetvédő szervezetek képviselőivel A harmadik világ népesedési problémáit elemző 18 Aktuális hazai és nemzetközi demográfiai adatok Összeállítás környezetkímélő termékeket bemutató reklámfilmekből 18

Emberismeret és etika - középfokú nevelés-oktatás - gimnázium és szakközépiskola 9-12 évfolyam 11. évfolyam - gimnázium Téma Minimális Ajánlott Demonstrációs Tevékenykedtető Demonstrációs Tevékenykedtető Az emberi természet Az erkölcsi lény Az erkölcsi cselekedet feltételei Az etika megalapozása Az erények és a jellem Szeretet és erkölcs Személy és erkölcs Társadalom és erkölcs Vallás és erkölcs Korunk erkölcsi A családmodell változásait bemutató fóliasorozat Vallási világtérkép Biblia A születésszabályozás módjait bemutató Forrásgyűjtemény alapvető emberjogi dokumentumokból Filmes esettanulmányok a jó és a rossz, a helyes és helytelen valamint a törvényes, törvénytelen fogalmainak vizsgálatához Filmes esettanulmányok a jó és a rossz, a helyes és helytelen valamint a törvényes, törvénytelen fogalmainak vizsgálatához illetve a különböző etikák szempontjainak érvényesítéséhez A hazai és nemzetközi házasságkötések és válások alakulását bemutató Érték- és célelérési vizsgálatok eredményeit grafikusan is feldolgozó adathordozó Összeállítás reklámfilmekből Filmes esettanulmányok a munkaerkölcs kérdésköréből Részletek a polgári engedetlenség különböző megnyilvánulásait bemutató elemző ekből, hírösszefoglalókból A magyarországi vallásosság jelenségeit grafikusan is feldolgozó 19 Napjaink illemtana- kisfilm Riportfilmek ismert, példaképnek is állítható emberekről (művészekről, sportolókról, tudósokról ) A nagy világvallások történetét, tanításainak lényegét összefoglaló A géntechnológia alkalmazási területeit bemutató Szokásokat, hagyományokat bemutató rövidfilmek /diasorozat Részletek különböző családi élethelyzeteket, konfliktusokat bemutató játékfilmekből Vallási jelképeket bemutató diasorozat 19

kihívásai A globális felelősség kérdései Föld környezeti terhelését bemutató falitérkép A környezeti ártalmakat és katasztrófákat bemutató A harmadik világ népesedési problémáit elemző 20 20

Társadalomismeret és etika - középfokú nevelés-oktatás - gimnázium és szakközépiskola 9-12 évfolyam 11. évfolyam szakközépiskola Téma Minimális Ajánlott Demonstrációs tevékenykedtető Demonstrációs tevékenykedtető Együttéléstan AZ ÁLLAM Forrásgyűjtemény alapvető emberjogi dokumentumokból Szokásokat, hagyományokat bemutató rövidfilmek/diasorozat 21 A politikai közösség és intézményei Hatalom, legitimáció Gazdasági alapfogalmak A társadalom élete Egység és sokféleség a modern társadalmakban A technológiaigazdasági haladás és a bioszféra válság. ETIKA A magyar politikai intézményrendszert szemléltető fóliasorozat/ oktatótáblák Munkaszerződés-minta fólián Munkaszervezeti hierarchiát bemutató oktatótábla A vállalkozások csoportosítási lehetőségeit szemléltető fóliasorozat A cigányság életét bemutató rövidfilm A Föld országai falitérkép Az Európai Unió falitérképe A Föld környezeti terhelését bemutató falitérkép A környezeti ártalmakat és katasztrófákat bemutató Dokumentumfilm a magyar választások történetéből A létminimum, a lakossági fogyasztások és az átlagjövedelmek alakulását szemléltető diagrammok A családi költségvetés modelljét Szociofotó-diasorozat A magyarországi kisebbségek illetve a határainkon túl élő magyar kisebbségek számarányát és elhelyezkedését szemléltető térkép/diagram Hazai és nemzetközi demográfiai adatsorozatokat grafikusan is megjelenítő 21 Különböző rétegződési modelleket bemutató oktatótáblák Különböző rétegződési modelleket bemutató oktatótáblák Riportfilmek kisebbségi helyzetben lévő emberekkel A harmadik világ népesedési problémáit elemző Összeállítás környezetkímélő termékeket bemutató reklámfilmekből A létminimum-számításnál alapul vett fogyasztói kosarat szemléltető oktatótábla Különböző státuszszimbólumokat bemutató diasorozat A magyar mobilitást jellemező kereszttáblák A bűnbakképzés mechanizmusát bemutató film. Aktuális hazai és nemzetközi demográfiai adatok Aktuális hazai és nemzetközi fogyasztási adatok Az emberi természet Mai illemtanról szóló rövidfilm Szokásokat, hagyományokat bemutató

rövidfilmek/diasorozat Etikai alapfogalmak Az etika megalapozása Az erkölcsi cselekedet dimenziói A jellem és az erények Korunk erkölcsi kérdései Biblia A születésszabályozás módjait bemutató Filmes esttanulmányok a jó és a rossz, a helyes és helytelen valamint a törvényes, törvénytelen fogalmainak vizsgálatához Filmes esttanulmányok a jó és a rossz, a helyes és helytelen valamint a törvényes, törvénytelen fogalmainak vizsgálatához Filmes esttanulmányok a jó és a rossz, a helyes és helytelen valamint a törvényes, törvénytelen fogalmainak vizsgálatához Napjaink illemtana- kisfilm 22 A géntechnológia alkalmazási területeit bemutató 22

Összesített taneszközlista - társadalom- és emberismeret, etika - középfokú nevelés-oktatás - gimnázium és szakközépiskola 9-12 évfolyam Minimális taneszközök (Nyomtatott szöveg, nyomtatott kép, atlasz) 1. Válogatás a magyar törvényalkotás történetéből 2. Válogatás ember-, diák és gyerekjogi törvényekből 3. A Magyar Köztársaság Alkotmánya 4. Biblia Közvetlenül használható eszközök (Fali térkép, oktatótábla, tárgymásolatok, időszalag) 1. A Föld országai falit érkép 2. Az Európai Unió fali térképe 3. Az EU gazdaságát szemléltető fali térkép 4. A magyarországi kisebbségek illetve a határainkon túl élő magyar kisebbségek számarányát és elhelyezkedését szemléltető térkép 5. Magyarország közigazgatási térképe 6. Magyarország régiói és regionális központjai fali térkép 7. Vallási világtérkép 8. Föld környezeti terhelését bemutató falitérkép 9. A közigazgatási eljárások legfontosabb mozzanatait bemutató oktatótábla/fólia 10. Az állampolgárok szempontjából legfontosabb hatóságokat bemutató oktatótábla 11. A demokratikus állam fő feladatait (Transzparens, dia, hangkazetta, video, CD) Közvetetten használható eszközök 1. A Himnusz és a Szózat hangfelvétele 2. A legfontosabb iratmintákat 23 bemutató fóliasorozat 3. Hiányos, hibás iratmintákat bemutató fóliasorozat 4. Munkaszerződés-minta fólián 5. A vállalkozások csoportosítási lehetőségeit szemléltető fóliasorozat 6. A magyar politikai intézményrendszert szemléltető fóliasorozat/ oktatótáblák 7. Hiányos, hibás munkaszerződésminták 8. Életrajz-típusok mintái fólián 9. Hiányos, hibás életrajz-minták 10. A költségvetés szerkezetét, legfontosabb tételeit bemutató fóliasorozat 11. Adóbevallási nyomtatványok mintái 12. A legfontosabb nemzetközi szervezeteket és tevékenységüket (CD-ROM, WEB-helyek, grafikonok, táblázatok, egyéb k) 1. Problémamegoldó gondolkodást fejlesztő feladatokat tartalmazó 2. A magyar társadalom demográfiai jellemzőit bemutató 3. A hazai és nemzetközi házasságkötések és válások alakulását bemutató 4. A magyarországi kisebbségek illetve a határainkon túl élő magyar kisebbségek számarányát és elhelyezkedését szemléltető diagram 5. A létminimum, a lakossági fogyasztások és az átlagjövedelmek alakulását szemléltető diagrammok 6. A főbb nemzetgazdasági teljesítménymutatók alakulását szemléltető (magyar és nemzetközi 23

12. A családi költségvetés modelljét 13. Munkaszervezeti hierarchiát bemutató oktatótábla 14. Egy kisvállalkozás alapításának legfőbb lépéseit szemléltető oktatótábla 15. A legfontosabb nemzetközi gazdasági szervezeteket és tevékenységüket bemutató oktatótábla/fólia 16. Az emberi idegműködést szemléltető oktatótáblák 17. A látás és hallásérzékelés sematikus modelljét bemutató oktatótáblák 18. A kommunikációs folyamatot 19. Jellegzetes családmodelleket 20. A piacgazdaság főbb szereplőit és azok viszonyát bemutató oktatótábla 21. Az EU politikai intézményrendszerét bemutató oktatótáblák bemutató fóliasorozat 13. A családmodell változásait bemutató fóliasorozat 14. Különböző kultúrákhoz tartozó viseleteket bemutató diasorozat 15. Szociofotó-diasorozat 16. Nem verbális kommunikációt szemléltető diasorozat 17. A világ különböző kultúráit bemutató rövidfilmek 18. A cigányság életét bemutató rövidfilm 24 19. Marketingeszközöket bemutató videosorozat 20. A különböző drogfajtákat és hatásukat bemutató 21. Riportfilmek deviáns szubkultúrák tagjaival 22. A XX. század technikai fejlődésének fő vonalait bemutató 23. Válogatás a tömegkultúra világából 24. Nemzeti kulturális sajátosságokat bemutató videofilm 25. Filmes esettanulmányok a jó és a rossz, a helyes és helytelen valamint a törvényes, törvénytelen fogalmainak vizsgálatához illetve a különböző etikák szempontjainak összehasonlító adatok) 7. A munkaerőpiac alakulását szemléltető grafikonokat és diagrammokat szemléltető 8. A (mindenkori) utolsó évtized export - import mutatóit szemléltető 9. Az EU országainak és Magyarországnak a gazdasági teljesítményét grafikus formában összehasonlító 10. A magyarországi vallásosság jelenségeit grafikusan is feldolgozó 11. Érték- és célelérési vizsgálatok eredményeit grafikusan is feldolgozó adathordozó 24

érvényesítéséhez 26. Filmes esettanulmányok a munkaerkölcs kérdésköréből 27. Részletek a polgári engedetlenség különböző megnyilvánulásait bemutató elemző ekből, hírösszefoglalókból 28. A születésszabályozás módjait bemutató 29. A környezeti ártalmakat és katasztrófákat bemutató 25 25

Összesített taneszközlista - társadalom- és emberismeret, etika - középfokú nevelés-oktatás - gimnázium és szakközépiskola 9-12 évfolyam Ajánlott taneszközök Közvetlenül használható eszközök Közvetetten használható eszközök (Nyomtatott szöveg, nyomtatott kép, atlasz) (Fali térkép, oktatótábla, tárgymásolatok, időszalag) 1. A hatalmi ágak elkülönülését 2. A parlamenti patkót bemutató dia/oktatótábla 3. Különböző rétegződési modelleket bemutató oktatótáblák 4. A létminimum-számításnál alapul vett fogyasztói kosarat 5. A főbb nonprofit szervezeteket bemutató oktatótábla 6. Érdekvédelmi szervezetek legfőbb tevékenységeit 7. A percepció és az érzékelés sajátosságait szemléltető ábrasorozat 8. A büntető és a polgári peres eljárás főbb szakaszait, szereplőit bemutató oktatótábla /fólia 9. Az önkormányzatok feladatrendszerét szemléltető oktatótábla/fólia (Transzparens, dia, hangkazetta, video, CD) 1. A magyar választójogi törvény főbb változásait (1848-napjaink) bemutató fóliasorozat 26 2. A magyar mobilitást jellemező kereszttáblák 3. Adófajtákat szemléltető fóliasorozat 4. A személyi jövedelemadó kulcsainak és sávjainak változását szemléltető fólia 5. Szokásokat, hagyományokat bemutató diasorozat 6. Különböző státuszszimbólumokat bemutató diasorozat 7. Az anyaság ábrázolása a képzőművészetekben-diasorozat 8. Az érzelmek és a szexualitás ábrázolása a képzőművészetben - diasorozat 9. Vallási jelképeket bemutató diasorozat 10. Szokásokat, hagyományokat bemutató rövidfilmek 11. Mai illemtanról szóló rövidfilm (CD-ROM, WEB-helyek, grafikonok, táblázatok, egyéb k) 1. Aktuális magyar és nemzetközi népmozgalmi adatok 2. Aktuális (napi) munkaerő-piaci információk 3. Aktuális valutainformációk 4. Intelligenciateszteket tartalmazó 5. Aktuális statisztikai adatok a magyar családokról 6. Aktuális hazai és nemzetközi fogyasztási adatok 26

10. A magyar választási rendszert bemutató oktatótáblák/ fóliák 11. A nemzetgazdaság felépítését szemléltető ábrasorozat 12. Egy tárgyalás jellemző mozzanatait bemutató rövidfilm 13. A magyar választási rendszert bemutató rövidfilm 14. Részletek családi élethelyzeteket, konfliktusokat bemutató játékfilmekből 15. Riportfilmek kisebbségi helyzetben lévő emberekkel 16. A városi és a falusi életet bemutató rövidfilm 17. Reklámfilm-összeállítás 27 18. A vállalkozói tulajdonságokat bemutató videofilm 19. A környezetveszélyeztető hatásokat bemutató 20. Riportfilmek leszokott és aktív kábítószeresekkel, alkoholistákkal 21. Dokumentumfilm az állati tanulásról, kondicionálásról 22. A beszédtanulás folyamatát szemléltető ismeretterjesztő film 23. Film az állatvilág kommunikációjáról 24. Összeállítás különböző alapvető érzelmeket megjelenítő játékfilmrészletekből 25. Riportfilmek nagycsaládosokról 26. Játékfilmrészletek a kamaszkorról 27. A kereslet-kínálat egymásra hatásait elemző oktatófilm 27

28. Az informatikai és távközlési rendszerek fejlődést bemutató film 29. Az EU történetét és működését bemutató videofilm 30. A nagy világvallások történetét, tanításainak lényegét összefoglaló 31. A New Age körébe tartozó jelenségeket bemutató. 32. A géntechnológia alkalmazási 28 területeit bemutató 33. A harmadik világ népesedési problémáit elemző 34. A bűnbakképzés mechanizmusát bemutató film. 35. Összeállítás környezetkímélő termékeket bemutató reklámfilmekből 28

Állampolgári ismeretek - szakiskola 9. évfolyam Téma Kötelező (minimális) Ajánlott Demonstrációs Tevékenykedtető Demonstrációs Tevékenykedtető Állampolgári ismeretek A parlamenti patkót bemutató dia / oktatótábla A legfontosabb államformák működést szemléltető oktatótáblák / fóliasorozat A demokratikus állam fő feladatait Az önkormányzatok feladatrendszerét /fólia A különböző választási rendszereket /fólia A Magyar Köztársaság Alkotmánya Válogatás ember-, diák és gyerekjogi törvényekből 29 29

Állampolgári ismeretek - szakiskola 10. évfolyam Téma Kötelező (minimális) Ajánlott Demonstrációs Tevékenykedtető Demonstrációs Tevékenykedtető A jelenkor és a globális problémák A demokrácia és piacgazdaság létrejötte hazánkban Társadalmi ismeretek A család, a helyi társadalom Társadalmi és politikai tagoltság Magyarországon A helyi társadalom A Föld környezeti terhelését bemutató falitérkép A környezeti ártalmakat és katasztrófákat bemutató Hazai és nemzetközi demográfiai adatsorozatokat grafikusan is megjelenítő Az 1990-es évek legfontosabb párjait bemutató fóliasorozat A szociális piacgazdaság jellemzőit bemutató oktatótábla A terv-és a piacgazdaság legfontosabb jellemzőit bemutató oktatótábla A családi költségvetés modelljét A családmodell változásait bemutató fóliasorozat A cigányság életét bemutató rövidfilm Az 1990-es évek legfontosabb párjait bemutató fóliasorozat Érdekvédelmi szervezetek legfőbb tevékenységeit Vallási világtérkép Az önkormányzatok feladatrendszerét és Válogatás a 90'-es évek pártprogramjaiból A magyar társadalom demográfiai jellemzőit bemutató A hazai és nemzetközi házasságkötések és válások alakulását bemutató Szociofotó-diasorozat A létminimum, a lakossági fogyasztások és az átlagjövedelmek alakulását szemléltető diagrammok A magyarországi kisebbségek illetve a határainkon túl élő magyar kisebbségek számarányát és elhelyezkedését szemléltető térkép/diagram A magyarországi vallásosság jelenségeit grafikusan is feldolgozó Dokumentumfilm-részletek a terrorizmus történetéből A városi és a falusi életet bemutató rövidfilm A harmadik világ népesedési problémáit elemző Híradó- és -részletek a többpártrendszer 31 újbóli megteremtődéséről, az EKA munkájáról. Riportrészletek a rendszerváltásban aktívan résztvevő politikusokkal Részletek családi élethelyzeteket, konfliktusokat bemutató játékfilmekből A városi és a falusi életet bemutató rövidfilm Különböző rétegződési modelleket bemutató oktatótáblák Riportfilmek kisebbségi helyzetben lévő emberekkel Riportfilmek deviánsnak tekintett jelenségekről, szubkultúrákról A nagy világvallások történetét, tanításainak lényegét összefoglaló Aktuális hazai és nemzetközi népmozgalmi adatok Aktuális magyar és nemzetközi népmozgalmi adatok Válogatás a Közoktatási törvény diákjogi rendelkezéseiből A létminimum-számításnál alapul vett fogyasztói kosarat Aktuális hazai és nemzetközi adatok az alkoholizmusról, és a drogfogyasztásról Vallási jelképeket bemutató diasorozat 31

és demokrácia Állampolgári ismeretek, a választási rendszer Az állampolgári jogok és kötelességek A demokratikus kormányzati rendszerek Az igazságszolgáltatás A belső rend védelme A honvédelem Művelődés, egészségügy és szociálpolitika hazánkban szervezetét szemléltető oktatótáblák/fóliák A magyar választási rendszert bemutató fóliák /oktatótáblák Szavazólapok mintái fólián A parlamenti patkót bemutató dia / oktatótábla A törvényhozás menetét szemléltető oktató tábla A legfőbb közjogi méltóságok feladat- és hatáskörét szemléltető oktatótáblák / fóliasorozat A hatalmi ágak elkülönülését szemléltető oktatótábla A hatalmi ágak elkülönülését szemléltető oktatótábla Az igazságszolgáltatás szerveit bemutató oktatótáblák A legfontosabb iratmintákat bemutató fóliasorozat A büntető és a polgári peres eljárás főbb szakaszait, szereplőit bemutató fólia vagy oktatótábla A honvédelem és a rendőrség legfőbb feladatterületeit bemutató oktatótáblák/fóliák A magyar köz- és szakoktatás rendszerét bemutató oktatótáblák A társadalombiztosítás és az egészségügyi ellátórendszer működést szemléltető oktatótáblák/fóliasorozat A magyar választójogi törvény főbb változásait (1848-napjaink) bemutató fóliasorozat Válogatás ember-, diák és gyerekjogi törvényekből A hatalmi ágak elkülönülését Az igazságszolgáltatás szerveit bemutató oktatótáblák Hiányos, hibás iratmintákat bemutató fóliasorozat 32 A Magyar Honvédség és a rendőrség munkáját bemutató rövidfilmek Összefoglaló a szociálpolitikai juttatások és segélyek rendszeréről - videofilm Az 1990-es választási kampány plakátjai - diasorozat Egy tárgyalás jellemző mozzanatait bemutató rövidfilm Aktuális hazai és nemzetközi adatok a bűnözés alakulásáról (bűncselekményfajták, bejelentett és felderített ügyek aránya) Aktuális adatok segélyfolyósításokról, szociálpolitikai juttatásokról A munka világa Munkaszerződés-minta fólián Hiányos, hibás munkaszerződés- Aktuális (napi) munkaerő- 32

Hazánk és Európa. Magyarország külpolitikája és külkapcsolatai Az ENSZ és szervezete Életrajz-típusok mintái fólián A vállalkozások csoportosítási lehetőségeit szemléltető fóliasorozat Az EU politikai falitérképe A Föld országai falitérkép Az EU három alappillérét szemléltető oktatótábla Az EU politikai intézményrendszerét bemutató fóliasorozat A NATO tagállamai falitérkép A NATO politikai és katonai szervezeteit bemutató fólia AZ ENSZ tagállamai falitérkép Az ENSZ felépítését és fontosabb szakosított szerveit bemutató fóliasorozat minták fólián Hiányos, hibás életrajz-minták fólián A munkaerőpiac alakulását szemléltető grafikonokat és diagrammokat szemléltető Válogatás az EU történetének legfontosabb alapdokumentumaiból Az EU országai és Magyarország legfontosabb gazdasági, munkaerő-piaci, népmozgalmi, fogyasztási adatait grafikusan is megjelenítő Válogatás az ENSZ történetének legfontosabb alapdokumentumaiból Az EU és a NATO történetét és működését bemutató videofilmek 33 Az ENSZ történetét és működését bemutató videofilm piaci információk Aktuális információk az EU országainak gazdaságáról, politikai eseményeiről 33

Összesített taneszközlista állampolgári ismeretek - szakiskola Minimális taneszközök (Nyomtatott szöveg, nyomtatott kép, atlasz) 1. Válogatás ember-, diák és gyerekjogi törvényekből 2. A Magyar Köztársaság Alkotmánya 3. Biblia 4. Válogatás a 90'-es évek pártprogramjaiból 5. Válogatás az EU történetének legfontosabb alapdokumentumaiból 6. Válogatás az ENSZ történetének legfontosabb alapdokumentumaiból Közvetlenül használható eszközök (Fali térkép, oktatótábla, tárgymásolatok, időszalag) 1. A Föld országai falitérkép 2. Az Európai Unió falitérképe 3. Az EU gazdaságát szemléltető falitérkép 4. A magyarországi kisebbségek illetve a határainkon túl élő magyar kisebbségek számarányát és elhelyezkedését szemléltető térkép 5. Magyarország közigazgatási térképe 6. Magyarország régiói és regionális központjai falitérkép 7. Vallási világtérkép 8. AZ ENSZ tagállamai falitérkép 9. A Föld környezeti terhelését bemutató falitérkép 10. A NATO tagállamai falitérkép. A legfontosabb államformák működést szemléltető oktatótáblák / fóliasorozat 11. Az önkormányzatok feladatrendszerét szemléltető oktatótábla/fólia 12. A különböző választási (Transzparens, dia, hangkazetta, video, CD) Közvetetten használható eszközök 1. Szavazólapok mintái fólián 2. A legfontosabb iratmintákat bemutató fóliasorozat 3. Hiányos, hibás iratmintákat 34 bemutató fóliasorozat 4. Munkaszerződés-minta fólián 5. A vállalkozások csoportosítási lehetőségeit szemléltető fóliasorozat 6. A magyar politikai intézményrendszert szemléltető fóliasorozat/ oktatótáblák 7. Hiányos, hibás munkaszerződésminták 8. Életrajz-típusok mintái fólián 9. Hiányos, hibás életrajz-minták 10. Adóbevallási nyomtatványok mintái 11. A legfontosabb nemzetközi szervezeteket és tevékenységüket bemutató fóliasorozat 12. A családmodell változásait bemutató fóliasorozat 13. Az 1990-es évek legfontosabb párjait bemutató fóliasorozat (CD-ROM, WEB-helyek, grafikonok, táblázatok, egyéb k) 1. A magyar társadalom demográfiai jellemzőit bemutató 2. A hazai és nemzetközi házasságkötések és válások alakulását bemutató 3. Hazai és nemzetközi demográfiai adatsorozatokat grafikusan is megjelenítő 4. A magyarországi kisebbségek illetve a határainkon túl élő magyar kisebbségek számarányát és elhelyezkedését szemléltető diagram 5. A létminimum, a lakossági fogyasztások és az átlagjövedelmek alakulását szemléltető diagrammok 6. A munkaerőpiac alakulását szemléltető grafikonokat és diagrammokat szemléltető 7. Az EU országainak és 34

rendszereket szemléltető oktatótábla/fólia 13. Az önkormányzatok feladatrendszerét szemléltető oktatótábla/fólia 14. A különböző választási rendszereket szemléltető oktatótábla/fólia 15. A magyar választási rendszert bemutató oktatótáblák 16. A hatalmi ágak elkülönülését 17. Az igazságszolgáltatás szerveit bemutató oktatótáblák 18. A közigazgatási eljárások legfontosabb mozzanatait bemutató fólia/oktatótábla 19. Az állampolgárok szempontjából legfontosabb hatóságokat bemutató oktatótábla A demokratikus állam fő feladatait 20. A családi költségvetés modelljét 21. A büntető és a polgári peres eljárás főbb szakaszait, szereplőit bemutató fólia vagy oktatótábla 22. Jellegzetes családmodelleket 23. A honvédelem és a rendőrség legfőbb feladatterületeit bemutató oktatótáblák/fóliák 14. A NATO politikai és katonai szervezeteit bemutató fólia 15. Az ENSZ felépítését és fontosabb szakosított szerveit bemutató fóliasorozat 16. A cigányság életét bemutató rövidfilm 17. A XX. század technikai fejlődésének fő vonalait bemutató 18. Nemzeti kulturális sajátosságokat bemutató videofilm 35 19. Részletek a polgári engedetlenség különböző megnyilvánulásait bemutató elemző ekből, hírösszefoglalókból 20. A környezeti ártalmakat és katasztrófákat bemutató 21. A Himnusz és a Szózat hangfelvétele Különböző kultúrákhoz tartozó viseleteket bemutató diasorozat 22. Szociofotó-diasorozat Magyarországnak a gazdasági teljesítményét grafikus formában összehasonlító 8. A magyarországi vallásosság jelenségeit grafikusan is feldolgozó 9. Magyarország legfontosabb gazdasági, munkaerő-piaci, népmozgalmi, fogyasztási adatait grafikusan is megjelenítő 35

24. Az igazságszolgáltatás szerveit bemutató oktatótáblák 25. A törvényhozás menetét szemléltető oktató tábla 26. A legfőbb közjogi méltóságok feladat- és hatáskörét szemléltető oktatótáblák / fóliasorozat 27. Az EU politikai intézményrendszerét bemutató oktatótáblák 28. Az EU három alappillérét 29. A szociális piacgazdaság jellemzőit bemutató oktatótábla 30. Érdekvédelmi szervezetek legfőbb tevékenységeit 31. A terv-és a piacgazdaság legfontosabb jellemzőit bemutató oktatótábla 32. A társadalombiztosítás és az egészségügyi ellátórendszer működést szemléltető oktatótáblák/fóliasorozat 36 36