Oktatási és Kulturális Minisztérium Tárgy: /2007. ( ) OKM rendelet a katasztrófák elleni védekezés és a polgári védelem ágazati feladatairól Budapest, 2007. augusztus
2 I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Az Oktatási Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 2006-ban történt összevonása szükségessé tette, hogy a katasztrófák elleni védekezés és a polgári védelem ágazati feladatairól szóló 37/2001. (X. 12.) OM és 2/2002. (II. 13.) NKÖM rendeletek helyett a témakört egységes szerkezetben szabályozó miniszteri rendelet váltsa fel. A rendelet-tervezet tömöríti a minisztérium feladatait. Előírásokat tesz a közvetlenül felügyelt intézmények és a minisztérium fenntartása mellett működő felsőoktatási intézmények katasztrófavédelmi, tűzvédelmi és polgári védelmi feladataira, és meghatározza a nukleáris balesetelhárításban radiológiai mérésekre felkészített egyetemi laboratóriumok hálózatának alapvető feladatait. Az előterjesztésnek nincs az ágazatra vonatkozó gazdasági hatása.
3 II. INDOKLÁS 1. A 2006. évi kormányszerkezet-átalakítás során az Oktatási Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának összevonása szükségessé tette, hogy a katasztrófák elleni védekezés és a polgári védelem ágazati feladatairól szóló 37/2001. (X. 12.) OM és 2/2002. (II. 13.) NKÖM rendeletek helyett a témakört egységes szerkezetben szabályozó miniszteri rendelet váltsa fel. 2. Az előterjesztésben szereplő rendelet-tervezet a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvény felhatalmazása, valamint a polgári védelemről szóló 1996. évi XXXVII. törvény felhatalmazása alapján jelenik meg. Ugyanakkor, az OM-rendeletnek megfelelően, a rendelet-tervezet az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény, az Országos Nukleárisbaleset-elhárítási Rendszerről szóló 248/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet, valamint az országos sugárzási helyzet és radioaktív anyagkoncentrációk ellenőrzéséről szóló 275/2002. (XII. 21.) Korm. rendelet egyes előírásaihoz is kapcsolódik. 3. A tervezet tömöríti a minisztérium feladatait. Előírásokat tesz a közvetlenül felügyelt intézmények és a minisztérium fenntartása mellett működő felsőoktatási intézmények katasztrófavédelmi, tűzvédelmi és polgári védelmi feladataira, és meghatározza a nukleáris balesetelhárításban radiológiai mérésekre felkészített egyetemi laboratóriumok hálózatának alapvető feladatait. 4. Az egyeztetés során nem maradtak vitás kérdések 5. A kormányprogramhoz való viszony: A Kormány Új Magyarország programjának egyik fejezete a Biztonságos Köztársaság címet kapta. Az előterjesztés a fejezet Mindennapok biztonsága című részéhez kapcsolódik. 6. Az előterjesztésnek nincs az ágazatra vonatkozó gazdasági hatása.
4 /2007. ( ) OKM rendelet a katasztrófák elleni védekezés és a polgári védelem ágazati feladatairól A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Kat.) 53. -ának b) és c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel a Kat. végrehajtására kiadott 179/1999. (XII. 10.) Korm. rendelet (a továbiakban: R.) előírásaira, továbbá a polgári védelemről szóló 1996. évi XXXVII. törvény (a továbbiakban: Pvt.) 42. -ának (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján - e tekintetben az önkormányzati és területfejlesztési miniszterrel egyetértésben -, az oktatási és kulturális miniszter feladat és hatásköréről szóló 167/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. -ának a) és d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a következőket rendelem el: Általános rendelkezések 1. (1) A rendelet hatálya kiterjed az Oktatási és Kulturális Minisztériumra (a továbbiakban: minisztérium) és a felügyelete alá tartozó költségvetési szervekre; azokra a felsőoktatási intézményekre, amelyek fenntartói feladatait az oktatási és kulturális miniszter (a továbbiakban: miniszter) látja el (a továbbiakban együttesen: a minisztérium fenntartásában lévő intézmények), valamint a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény hatálya alá tartozó intézmények oktatóira, alkalmazottjaira, hallgatóira, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény hatálya alá tartozó nevelési-oktatási intézmények pedagógusaira, alkalmazottaira és tanulóira. (2) A rendelet hatálya nem terjed ki a katonai és rendvédelmi oktatási intézményekre és ezek oktatóira, dolgozóira, hallgatóira, tanulóira. A minisztérium feladatai 2. (1) A védekezésre való felkészülés időszakában a miniszter gondoskodik a) a tárca képviseletéről a Kormányzati Koordinációs Bizottság (a továbbiakban: KKB) ülésein, az Operatív Törzsben és a védekezési munkabizottságokban; b) védelmi munkabizottság létrehozásáról és feladatainak meghatározásáról; c) a közoktatásban tanulók katasztrófa-, tűz- és polgári védelmi felkészítése alapjainak megjelenítéséről a Nemzeti alaptantervben és a kerettantervekben; d) a katasztrófavédelmi gyakorlatokon való részvételről a KKB kijelölése szerint; e) az Országos Nukleárisbaleset-elhárítási Rendszerben együttműködő egyetemi laboratóriumok kijelöléséről, működésük irányításáról és koordinációjáról, célirányos műszerfejlesztésük támogatásáról; f) a katasztrófa- és polgári védelmi feladatok pénzügyi fedezetének tervezéséről a minisztérium költségvetésében; g) a külön jogszabályok alapján előírt védelmi intézkedési tervek elkészítéséről, a KKB által meghatározott követelmények érvényesítéséről; h) a minisztérium fenntartásában lévő intézmények alkalmazottai és hallgatói katasztrófa-, tűzés polgári védelmi felkészítésének koordinálásáról, ezen belül a katasztrófa-, tűz- és polgári védelmi tevékenységet irányító munkatársak továbbképzéséről, valamint elősegíti és ellenőrizteti a
5 minisztérium fenntartásában lévő intézményeknél a katasztrófa-, tűz- és polgári védelmi feladatok végrehajtását. (2) A védekezés időszakában, katasztrófa veszélyének előrejelzését, veszélyhelyzet kihirdetését, valamint az ország meghatározott részének katasztrófa sújtotta területté nyilvánítását követően a miniszter a) gondoskodik a védelmi munkabizottság szükség szerinti működtetéséről; b) elősegíti a minisztérium fenntartásában lévő intézményeknél létrehozott munkahelyi polgári védelmi és tűzvédelmi szervezetek szükség szerinti alkalmazását; c) közvetíti a katasztrófavédelmi szervek igényét a felső- és a közoktatási intézmények felé magasan kvalifikált szakértők közreműködésére; d) gondoskodik a KKB és munkabizottságai rendszeres tájékoztatásáról, a minisztériumra háruló feladatok végrehajtásáról. (3) A következmények felszámolása és a helyreállítás időszakában a miniszter a) közreműködik az ágazati károk felmérésében, a sérült oktatási intézmények helyreállítása fontossági sorrendjének meghatározásában; b) segíti a rendelkezésre álló pénzügyi források lehetőség szerinti átcsoportosításával a katasztrófa által okozott károk felszámolását. Ágazati oktatási feladatok 3. (1) A közoktatásban tanulók katasztrófa- és polgári védelmi felkészítését a 2. (1) bekezdés c) pontját, valamint a helyi katasztrófavédelmi sajátosságokat alapul véve kell megvalósítani. (2) A közoktatásban foglalkoztatott pedagógusok katasztrófa-, tűz- és polgári védelmi felkészítése a külön jogszabályban meghatározott pedagógus-továbbképzés keretében is történhet. 4. A felsőoktatási intézmények hallgatóinak katasztrófa-, tűz- és polgári védelmi felkészítését az általános munkavédelmi és tűzvédelmi oktatás, valamint a szakirány szerinti képzés tantárgyainak oktatása során kell megvalósítani. 5. A felkészítéshez igénybe vehető a katasztrófavédelmi, a polgári védelmi szervek és a tűzoltóságok segítsége, tájékoztatói, segédletei. A minisztérium fenntartásában lévő intézmények feladatai 6. (1) A minisztérium fenntartásában lévő intézmények a Kat. 2. (1) bekezdése alapján bevonhatók, illetve közreműködők lehetnek a védekezésben, valamint a katasztrófa és következményei felszámolásában. (2) Az intézmény vezetője a) meghatározza a katasztrófa-, tűz- és a polgári védelmi tevékenység szervezeti és végrehajtási rendjét az intézmény szervezeti és működési szabályzatában, irányítja és ellenőrzi a felkészülési és a védekezési időszakra meghatározott feladatok végrehajtását; b) érvényre juttatja a tűzvédelmi előírásokat, kiadja az intézmény tűzvédelmi szabályzatát, annak mellékleteként tűzriadó tervét, amelyet szükség szerint, de legalább évente gyakoroltat. c) elrendelés esetén kidolgoztatja az intézmény veszélyeztetettségének megfelelő veszélyelhárítási terveket, és egyezteti az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság területi szervével; d) teljesíti a Kat. 21. -ában meghatározott adatszolgáltatási kötelezettségét; e) végrehajtja az R. 12. (3) és (4) bekezdésében meghatározott, intézményére vonatkoztatható feladatokat;
6 f) együttműködik a felkészülés, a védekezés, a kárfelmérés, valamint a katasztrófa következményeinek felszámolása és helyreállítása során a katasztrófavédelem területi szervezeteivel, az intézmény működési helye szerint illetékes polgármesterrel, továbbá a minisztérium védelmi bizottságával; g) közreműködik a Kat. 17. d) és 20. (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatok végrehajtásában, a megyei, fővárosi védelmi bizottság elnökének, illetve a polgármesternek az élet és az anyagi, a kulturális javak védelme érdekében kiadott intézkedései szerint; h) elősegíti az intézmény dolgozóinak, oktatóinak, hallgatóinak, tanulóinak, valamint, megalakítása esetén, a munkahelyi polgári védelmi szervezetnek a felkészítését, kiképzését; i) közreműködik az intézmény dolgozóinak a település polgári védelmi besorolása szerinti egyéni védőeszközökkel ellátottságát, illetve óvóhelyi védelmét szolgáló fenntartói, hatósági intézkedés megvalósításában, szükség szerint a hatósági elrendelésen alapuló kitelepítés, kimenekítés végrehajtásában; j) elősegíti a rendelkezésre álló épületek, anyagok és eszközök felhasználását a katasztrófa elleni védekezés szükségletének megfelelően. (3) A minisztérium fenntartásában lévő intézmény évente tájékoztatót készít a katasztrófa-, a tűzés a polgári védelmi feladatok végrehajtásáról, amelyet a tárgyévet követő március 31-ig megküld a minisztérium védelmi ügyekben illetékes szervezeti egységének. 7. A minisztérium fenntartásában lévő intézményben az alkalmazottak, a tanulók és a hallgatók kollektív védelmére, a polgári védelmi tervek készítését meghaladóan, a meglévő életvédelmi létesítmények karbantartásával, más célú hasznosításuk esetén funkciójuk gyors visszaállításának lehetőségével, illetve azon intézményeknél, ahol a körülmények nem tesznek mást lehetővé, szükségóvóhelyek kialakítása feltételeinek megteremtésével kell felkészülni. Az Országos Sugárfigyelő, Jelző és Ellenőrző Rendszerbe kijelölt egyetemi radiológiai laboratóriumok feladatai 8. (1) Az Országos Nukleárisbaleset Elhárítási Rendszer részét képező Országos Sugárfigyelő, Jelző és Ellenőrző Rendszerbe kijelölt egyetemi radiológiai laboratóriumok az ágazati Nukleárisbaleset-elhárítási Intézkedési Terv, valamint Felépítési és Működési Rendjük és a vonatkozó jogszabályok szerint oldják meg katasztrófavédelmi feladataikat. (2) A kijelölt radiológiai laboratóriumok tevékenységét a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nukleáris Technikai Intézeténél létrehozott Ágazati Információs Központ szervezi és koordinálja, amelynek keretében a) közvetlen kapcsolatot tart a minisztérium illetékes szervezeti egységével és az Országos Nukleárisbaleset-elhárítási Rendszer illetékes szerveivel; b) összehangolja a kijelölt ágazati laboratóriumok munkáját, kialakítja együttműködésük és adatszolgáltatásuk rendjét; c) kidolgozza és bevezeti a nukleáris veszélyhelyzet időszakának mérési metodikáját, összesíti, feldolgozza és továbbítja a laboratóriumok mérési eredményeit; d) gyakoroltatja a nukleáris veszélyhelyzetben szükséges mérési, szakmai elemzési feladatok végrehajtását. Záró rendelkezések 9. Az e rendeletben foglalt katasztrófa- és polgári védelmi feladatokkal összefüggésben a minisztérium fenntartásában lévő intézményeknél jelentkező költségvetési előirányzatot a Pvt. 38.
7 (2) bekezdése, és a Kat. végrehajtásáról szóló 179/1999. (XII. 10.) Korm. rendelet 17. (1) és (3) bekezdése szerint a minisztérium tervezi és ellenőrzi annak végrehajtását. 10. Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, egyidejűleg a katasztrófák elleni védekezés és a polgári védelem ágazati feladatairól szóló 37/2001. (X. 12.) OM rendelet és a 2/2002. (II. 13.) NKÖM rendelet hatályát veszti. Budapest, 2007. augusztus 22. Dr. Hiller István