A MIKES KELEMEN ELMÉLETI LÍCEUM HÁZIRENDJE Hatálybalépés időpontja: 2017. október 18. Bevezető rendelkezések A házirend az iskola diákjainak alkotmánya. Rögzíti a jogokat és a kötelességeket, valamint az iskola munkarendjét. Betartása iskolánk minden tanulójának, dolgozójának és a szülőknek is joga és kötelessége! A házirendet az iskola tanárai készítik el. a Nevelőtanács és a Diáktanács fogadja el. A házirend elfogadásakor, illetve módosításakor a Vezetőtanács és a Diáktanács egyetértési jogot gyakorol. az igazgató jóváhagyásával válik érvényessé. Jelen házirend az érvényben levő iskolai törvény szerint készült. szabályai mint a törvény felhatalmazásán alapuló iskolai belső jogi normák minden, az intézménnyel jogviszonyban álló személyre, tanulóra, pedagógusra és más alkalmazottra egyaránt kötelezőek. szövegét beiratkozáskor az iskola titkárságának kötelessége ismertetni minden tanulóval és szülővel. szövegét az osztályfőnökök kötelesek minden tanév első osztályfőnöki óráján feldolgozni tanítványaikkal, ismertetve velük azokat a szabályokat is, amelyek a tanulói jogokkal foglalkoznak.
Az intézmény adatai Neve: Mikes Kelemen Elméleti Líceum Székhelye: Sepsiszentgyörgy, Kriza János utca, 1 3. szám Az iskola nagyobb tanulóközösségei A tanulók nagyobb közösségének az iskolai tanulólétszám, az osztály vagy adott tanulócsoport 50 %-a számít. A tanulók nagyobb közösségét közvetlenül érintő döntések meghozatala előtt az iskolavezetés kikéri a Diáktanács véleményét, figyelembe veszi javaslatait, lehetővé teszi a Diáktanács tagjainak az ilyen témájú tantestületi értekezleten való részvételét. A tanulók adatainak nyilvántartása Az intézmény tanulóinak csak a Törzskönyvben és a Naplóban nyilvántartandó adatait tároljuk. A szülők elérhetősége céljából a legfontosabb telefonszámokat is kérjük. Az adatokkal kapcsolatban a szülők és a tanulók az osztályfőnöktől vagy az igazgatóság tagjaitól kérhetnek információt, illetve velük kell közölniük szóban vagy írásban a tanuló adatainak megváltozását. A tanuló névviselési jogát kötelező betartani. Jogok és kötelességek Minden diákot megilletnek bizonyos jogok, amelyek csak a jogszabályokban meghatározott esetekben korlátozhatóak. Ezeket a jogokat nem kell kiérdemelni, de meg kell tanulni helyesen élni velük. Az alábbi jogosultságok a tanulói jogviszony alapján minden tanulót megilletnek. Minden tanulónak joga, hogy: színvonalas oktatásban részesüljön, abban aktívan részt vehessen. a házirendben foglaltak értelmében igénybe vehesse az iskola létesítményeit. igénybe vehesse az intézmény által nyújtott tanulmányi és egyéb lehetőségeket (választható tantárgy, tehetséggondozás, szakkör, sportkör, könyvtár, olvasószoba, étkezés, stb). rendszeres egészségügyi felügyeletben részesüljön, a kötelező orvosi vizsgálatokról, védőoltásokról, szűrésekről a szüleivel együtt előzetes tájékoztatást kapjon. személyiségét, emberi méltóságát tiszteletben tartsák, és védelmet biztosítsanak számára. szabadon, de kulturált formában véleményt nyilvánítson. probléma, jogsérelem esetén tanárait, az iskola vezetőségét felkereshesse.
egyéni, közösségi problémái megoldásához kérhesse tanárai, osztályfőnöke, az iskola pszichológusa vagy a neveléssel foglalkozó tanár, a védőnő és az iskolaorvos, illetve az iskolavezetés segítségét. vallási és világnézeti meggyőződésének megfelelően hit- és vallásoktatásban részesülhessen. érdemjegyeiről rendszeresen értesüljön. részt vehessen tanulmányi, sport- és kulturális versenyeken. nehezen érthető anyagrészek feldolgozásához segítséget, tanácsot kérhessen tanórán és tanórán kívül. I IV. osztályban legfeljebb napi 1 (egy), V XII. osztályokban legfeljebb napi 2 (két) nagydolgozatot (témazárót) írjon, melynek időpontját a tanárnak kötelessége egy héttel korábban egyeztetés alapján eldönteni és közölni a tanulókkal. A félévi dolgozatok száma egy héten nem lehet 3-nál több. kiértékelt írásbeli munkáját tíz tanítási napon belül kézhez kapja. családja anyagi helyzetétől függően kedvezményekben, szociális támogatásban, tanszertámogatásban részesüljön. tájékoztatást kapjon a felvételi eljárás szabályairól, részt vegyen felvételi előkészítőkön, nyílt napokon és más oktatási intézmények által szervezett tájékoztatókon. az iskola által meghirdetett tanórán kívüli foglalkozások közül szabadon választhasson. egészsége érdekében naponta lehetőséget kapjon testmozgásra és sportolásra. Bizonyos jogok csak a diákok közösségében értelmezhetőek vagy gyakorolhatóak. Részben ezek érvényesítésére jött létre a Diáktanács, amelynek működését saját működési szabályzata írja le. Az iskola tanulói közös tevékenységeik megszervezésére diákköröket hozhatnak létre. A diákkörök munkáját a Diáktanács támogatja, segíti. A diákkörök előzetes egyeztetés alapján és a házirendben leírtak szerint igénybe vehetik az iskola létesítményeit.
A tanulói jogok és a véleménynyilvánítás gyakorlása Minden IX XII. osztályos tanulónak joga és kötelessége, hogy: osztályából egy képviselőt válasszon az érdekképviseleti Diáktanácsba (DT). (Véleményezési jog szempontjából egy évfolyam érdekképviseleti DTcsoportja tekinthető nagyobb közösségnek.) rendszeresen informálódjon, kérdéseire választ kapjon a képviselőkön keresztül. részt vegyen az iskolagyűlésen, amelyet évente legalább egyszer a DT szervez. A Diáktanács joga és kötelessége, hogy: egyetértési jogot gyakoroljon az iskolai házirend meghatározott részeinek elfogadásakor. iskolarádiót működtessen minden szünetben. A diákok érdekeit az igazgató/aligazgató előtt, valamint a nevelőtestületi értekezleteken a DT elnök és a DT-ért felelős tanár képviseli. A Vezetőtanácsi üléseken a diákok által megválasztott, 18. életévét betöltött tanuló látja el a diákok érdekképviseletét. A tanuló kötelességei Tartsa be az iskolai házirendet, és társait is bátorítsa annak betartására. Tartsa tiszteletben az intézmény vezetőit, pedagógusait, alkalmazottait, tanulótársait, és emberi méltóságukat, jogaikat ne sértse. Az iskola területén az iskola minden tanárának, alkalmazottjának, az iskolába látogató idegeneknek, diáktársainak köszönjön, és fogadja mások köszönését. Az iskola tanárainak és alkalmazottainak az iskola területén kívül is köszönjön. Vegyen részt a tanórákon, a kötelező foglalkozásokon és az általa szabadon választott tantárgyak óráin is. Rendszeres munkával és fegyelmezett magatartással tegyen eleget képességeinek megfelelően tanulmányi kötelezettségeinek. Jegyeit rendszeresen írassa be az ellenőrzőjébe, tudassa és írassa alá a szüleivel. Az előírásoknak megfelelően kezelje a rábízott és használt eszközöket, védje az iskola felszereléseit, létesítményeit, és óvja a kulturált környezetet. Gondatlanságból okozott kár esetén a tanuló (kiskorú esetén a szülő) anyagilag felelős. Szándékos károkozás esetén a tanuló anyagilag és fegyelmileg egyaránt
felelős. Amennyiben a tettes nem azonosítható, az anyagi felelősség kollektívvé válik, az egész osztályközösségre kiterjed. Biztosítsa a tanuláshoz szükséges feltételeket, a tanórák zavartalanságát. Hozza magával a tanuláshoz szükséges felszerelést (pl. tornaruhát, rajzfelszerelést stb.). Az órára pontosan menjen be, becsengetés után tartózkodjon az osztályteremben, és várja fegyelmezetten a tanárt. A tanítási órák és a szünetek idején ne hagyja el az iskolát. Hiányzás esetén a tanuló az orvosi igazolást mutassa be az osztályfőnöknek a tevékenység újrakezdése után legkésőbb 7 napon belül. Ellenkező esetben a hiányzások igazolatlannak minősülnek. Tartsa be a baleset- és tűzvédelmi előírásokat. Társait is bátorítsa azok betartására. Védje saját és társai egészségét, épségét, sajátítsa el és alkalmazza az egészségét és biztonságát védő ismereteket, továbbá haladéktalanul jelentse a szolgálatos pedagógusnak vagy az iskola más alkalmazottjának, ha saját magát, társait vagy másokat veszélyeztető állapotot, tevékenységet, illetve balesetet észlelt. Az iskola épületében ne labdázzon, ne közlekedjen kerékpárral, gördeszkával, görkorcsolyával, rollerrel. A folyósón közlekedjen civilizáltan. Tanáraival, tanulótársaival, az iskola minden alkalmazottjával és az iskolába látogató idegenekkel is illedelmesen, udvariasan viselkedjen, tisztelettudóan s választékosan beszéljen. Az iskolában a tanuló tiszta, ápolt, kulturált, visszafogott, életkornak megfelelő külsővel, a helyhez, alkalomhoz illő és az időjárásnak megfelelő öltözékben jelenjen meg. Az iskolai ünnepélyeken fehér blúz/ing és sötét szoknya vagy nadrág viselése a kötelező. Feltűnő színűre festett haj viselete mindenkinek tilos. Piercing viselése lányoknak és fiúknak egyaránt tilos. Fülbevaló viselése a fiúknak tilos. Mindenkinek tilos a raszta haj viselete. Az iskola területén és az iskola épületén kívül zajló iskolai rendezvényeken a tanulónak tilos dohányozni. A tanuló nem tarthat magánál és nem fogyaszthat az iskolában és az iskola épületén kívül zajló iskolai rendezvényeken alkoholt tartalmazó italokat. A tanuló nem tarthat magánál és nem fogyaszthat az iskolában és az iskola épületén kívül zajló iskolai rendezvényeken kábítószert vagy annak minősülő anyagokat és gyógyszereket. Olyan gyógyszeres kezelésekről, amelyek az iskola területén és/vagy tevékenységek ideje alatt orvosi előírásra szükségesek, a szülő/nevelő köteles az osztályfőnököt, az érintett szaktanárt és / vagy más felelősséget vállaló
személyt írásban értesíteni. Az osztályfőnök /tanító /szaktanár /igazgató /szolgálatos tanár / biztonsági őr /felelősséget vállaló személy a személyi jogok megsértése nélkül átkutathatja a rábízott tanulók csomagját és ruházatát, ha felmerül a gyanú, hogy tiltott tárgyakat vagy anyagokat tartanak maguknál. Az ilyen esetekről azonnal írott jegyzőkönyv nyújtandó be az intézmény vezetőségéhez. A tanuló nem tarthat magánál az iskolában és az iskola épületén kívül zajló iskolai rendezvényeken fegyvert és fegyvernek minősülő eszközt. A tanításhoz, tanuláshoz nem szükséges nagy értékű felszerelést és ékszert, számottevő mennyiségű pénzt nem szabad behozni az iskolába. A tanuló nem használhat mobiltelefont és más elektronikus eszközt a tanítási órákon. Ezeket az eszközöket órák előtt köteles kikapcsolni, és az osztályteremben erre a célra kijelölt helyre tenni. Ellenkező esetben a tanárnak jogában áll azt elvenni és csak a szülőnek adni vissza. A tanítási órákon és az iskola területén a tanulónak tilos hang - vagy képfelvételt készíteni, hacsak nem kapott arra engedélyt valamilyen iskolai tevékenység érdekében. Az iskola munkarendje A tanítás 7,00 órakor kezdődik. A diákoknak a tanítás kezdete előtt legalább 5 perccel korábban kell megérkezniük az iskolába, elfoglalniuk helyüket a tanteremben, vagy a szaktermek előtt várniuk a tanárt. Csengetési rend: 1.óra 7,00-7,50 2.óra 8,00-8,50 3.óra 9,00-9,50 4.óra 10,10-11,00 5.óra 11,10-12,00 6.óra 12,10-13,00 7.óra 13,10-14,00 8.óra 14,10-15,00 Szünetekben a szolgálatos tanár rendelkezéseit be kell tartani.
Szünetekben a tanulók a folyosókon, a tantermekben, jó idő esetén, az udvaron tartózkodhatnak. A szaktermeket és a tornatermet a tanítási óra után el kell hagyniuk. A tanítás ideje alatt a tanulók csak engedéllyel hagyhatják el az iskola területét. Indokolt esetben az iskola területét a tanítás befejezése előtt is el lehet hagyni a szaktanár, az osztályfőnök vagy az igazgatóság engedélyével. Az engedélyt adó pedagógus aláírásával hitelesített kilépőt a kapusháznál le kell adni. Az iskola épületében az iskolai dolgozókon és a tanulókon kívül csak a hivatalos ügyet intézők tartózkodhatnak, illetve azok, akik erre az iskola igazgatójától engedélyt kaptak. Tanítási idő alatt az iskola épületébe érkező szülők, illetve idegenek belépését a kapusszolgálat ellenőrzi. Az iskolába érkező szülőket, illetve idegeneket a kapusszolgálat nyilvántartja. A tornateremben, a szaktermekben és szertárakban csak az illetékes tanár jelenlétében tartózkodhatnak a tanulók. A folyosókon, lépcsőházban a diákok kerüljék a lármázást és minden olyan játékot, amely veszélyezteti a testi épséget, vagy rongálást okozhat. A tanulók hivatalos ügyeiket a kijelölt időpont szerint intézhetik a titkárságon, az igazgatói irodában vagy a könyvelőségen. Tűzriadó Tűzriadó esetén, a folyosókon és termekben kifüggesztett rend szerint kell elhagyni az épületet. A menekülési irányokat minden tanév elején az osztályfőnök ismerteti tanítványaival. Az iskola épületének használati rendje Az iskola épülete tanítási időben 6,45 órától 22 óráig van nyitva. Az iskola a kötelező és választott foglalkozások időtartamán túl nem vállalja a diákok felügyeletét. Az iskolai könyvtár a tanulók rendelkezésére áll (helyben olvasás, kölcsönzés és technikai eszközök rendeltetésszerű használata). A könyvtár nyitvatartási idejét a könyvtáros javaslata alapján az igazgató határozza meg tanévenként. Annak, aki a kölcsönzött könyvet elveszíti, megrongálja, vagy határidőre nem viszi vissza, egyéni elbírálás alapján kártérítést, illetve késedelmi díjat kell fizetnie. Az ebédlő a kulturált étkezés színhelye, kötelező a helyhez illő megfelelő viselkedés.
Az ellenőrző könyv használata Az ellenőrző könyv okmány, melynek bejegyzéseit csak a tanár javíthatja, helyesbítheti. A diák köteles minden tanítási napon magával hozni ellenőrző könyvét, a kapott jegyét beíratni és aláíratni a szülővel. Hiányzások Családi vagy hivatalos távolmaradási engedélyt tanévenként 3 napra az osztályfőnök, 3 napnál hosszabb távolmaradás esetén az igazgató adhat. Az orvosi igazolást a tanulók az osztályfőnöküknek mutatják be, legkésőbb a hiányzást követő első osztályfőnöki órán. Az egy héten belül nem igazolt hiányzás igazolatlannak számít. A fentiek a tanulók által szabadon választott tanórákról, szakköri foglalkozásokról való késésre és hiányzásra is érvényesek. Az igazolatlan hiányzás következményei: 1. Az első öt igazolatlan hiányzás után az iskola köteles a szülőt értesíteni a hiányzásról, felhívni a szülő figyelmét az igazolatlan hiányzások következményeire. 2. Ha a tanuló ismételten igazolatlanul hiányzik, az iskola írásban tájékoztatja a szülőket. 3. Ha a tanuló tíz óránál többet hiányzik igazolatlanul, az a magaviseleti jegy levonásával jár. Minden tízedik igazolatlan hiányzás egy magaviseleti jegy levonását vonja maga után. Anyagi kár okozása Gondatlanságból okozott károkért a tanuló (kiskorú esetén a szülő) anyagilag, szándékos károkozás esetén pedig anyagilag és fegyelmileg is felelős. A szolgálatos tanuló (hetes) - feladatai Az osztályfőnök heti váltásban heteseket jelöl ki. Feladataik a következők: 1. Jelentik a hiányzókat az óra elején. 2. Kiszellőztetik a tantermet szünetekben. 3. Letörlik a táblát, és gondoskodnak krétáról. 4. A szolgálatos tanárnak jelentik, ha az órát tartó tanár 10 perccel csöngetés után nem érkezett meg. 5. Megöntözik a virágokat.
6. Társaikat figyelmeztetik, hogy a vigyázzanak a tanterem tisztaságára, órák után a szemetet padjaikból dobják a kukába. 7. Az utolsó óra után becsukják az ablakokat, lekapcsolják a villanyt, és bezárják az ajtót. Rendezvények 1. A Diáktanács által szervezett rendezvények zártkörűek, és 17 órától 22 óráig tartanak. 2. Minden osztály szervezhet összejöveteleket, melyeknek időpontját és helyét közölniük kell az igazgatósággal. A tanév közbeni és tanév végi jutalmazás, illetve elmarasztalás Az arra rászolgáló tanulókat az intézmény helyi tantervében leírtak szerint és módon kell elbírálni, a meghozott döntést írásba kell foglalni, és azt a szülő tudomására kell hozni. A jutalmazás módozatai: szaktanári dicséret osztályfőnöki dicséret igazgatói dicséret nevelőtestületi dicséret Az elmarasztalás módozatai: szaktanári figyelmeztetés osztályfőnöki figyelmeztetés, intés, megrovás igazgatói figyelmeztetés, intés, megrovás nevelőtestületi figyelmeztetés, intés, megrovás A tanulók büntetésének (elmarasztalásának) formái I. Cikkely (1) A tanügyi jogszabályok és az iskolai rendszabályzat be nem tartása esetén az iskola igazgatósága, vezetőtanácsa, nevelőtanácsa és az osztályfőnök büntetést alkalmaz a tanulókkal szemben. (2) A büntetésnek összhangban kell állnia a kihágás természetével és súlyosságával. (3) A tanulókkal szemben alkalmazható büntetési formák a következők: a) egyéni figyelmeztetés (intés) b) megrovás az osztályközösség előtt /a fegyelmi bizottság /nevelőtanács előtt c) írásbeli figyelmeztetés d) az ösztöndíj időleges vagy végleges megvonása
e) az iskolai tevékenységekről való 3-5 napos eltiltás (9-12. osztályosok esetében) f) más osztályközösség kijelölése a tanuló számára g) utolsó írásbeli figyelmeztetés h) az iskolából való eltávolítás (11-12. osztályosok esetében) (4) A megrovások alkalmazásáról az osztályfőnök kötelező módon írásban értesíti a tanuló szüleit. Ha szükséges, akkor az igazgatóság vagy a nevelőtanács elé idézi őket. II. Cikkely (1) Az egyéni intés esetében fel kell hívni a tanuló figyelmét arra, hogy kihágást követett el, és bíztatni, hogy gondolja át további magatartását. Ellenkező esetben súlyosabb büntetést kaphat. (2) Az egyéni intést a szaktanár, az osztálytanító, az osztályfőnök, a fegyelmi bizottság vagy az igazgató alkalmazhatja. (3) A büntetésnek ez a formája nem befolyásolja a magaviseleti jegyet. III. Cikkely (1) A megrovást az osztályközösség előtt /a fegyelmi bizottság / nevelőtanács előtt az osztályfőnök / osztálytanító végzi, illetve a szaktanár is megteheti. (2) A megrovás esetében fel kell hívni a tanuló figyelmét arra, hogy kihágást követett el, és bíztatni, hogy változtassa meg a magatartását. Ellenkező esetben súlyosabb büntetést kaphat. (3) A megrovást a szaktanár, az osztálytanító, az osztályfőnök, a fegyelmi bizottság vagy az igazgató alkalmazhatja. IV. Cikkely (1) A kihágást elkövető tanulót az osztálytanító vagy az osztályfőnök írásbeli figyelmeztetésben részesítheti az igazgató vagy az osztály tanárainak javaslatára. (2) A megrovásról jegyzőkönyv készül, és félév végén az osztályfőnök erről a nevelő tanácsnak beszámol. (3) A büntetést és a dokumentum titkársági iktatószámát az osztálynaplóba be kell írni. A dokumentumot aláírás mellett a szülőnek személyesen kell átadni. Az írásbeli figyelmeztetés a magaviseleti jegy levonásával jár. V. Cikkely Az ösztöndíj időleges vagy végleges megvonása az igazgató javaslatára történik, és a magaviseleti jegy levonásával is együtt jár. VI. Cikkely (1) Az iskolai tevékenységekről való 3-5 napos letiltás azt jelenti, hogy a tanuló az iskola könyvtárában tartózkodik, és önerőből pótolja be a tananyagot. A könyvtárban való meg nem jelenés igazolatlan hiányzásnak számít. (2) Csak a líceumi tanulóknál alkalmazható, és a magaviseleti jegy levonásával jár.
(3) A büntetés és a dokumentum titkársági iktatószáma az osztálynaplóba is bekerül. VII. Cikkely: Más osztályközösség kijelölése a tanuló számára (nem alkalmazható az elemi osztályok esetében). A büntetés és a dokumentum titkársági iktatószáma az osztálynaplóba is bekerül, és magaviseleti jegy levonásával jár. VIII. Cikkely (1) Utolsó írásbeli figyelmeztetésben részesül az a 11-12. osztályos tanuló, akinek 20 igazolatlan hiányzása van a tanév folyamán, vagy indokolatlanul hiányzott egy bizonyos tantárgy esetén az órák 15% - ról. (2) Az utolsó írásbeli figyelmeztetés a magaviseleti jegy levonásával jár, és a nevelőtanácsnak kell elfogadnia. (3) A büntetés és a dokumentum titkársági iktatószáma az osztálynaplóba is bekerül. (4) A dokumentumot aláírás mellett a szülőnek személyesen kell átadni. IX. Cikkely: Az iskolából való eltávolítás (11-12. osztályosok esetében) (1) Ezt a büntetési formát az osztályfőnök javasolja - az igazgatóval való előzetes egyeztetés alapján - a nevelőtanácsi ülésen. (2) Ez a büntetési forma alkalmazható a következő tanévben való visszairatkozási joggal is, ha egy tantárgyból az éves óraszám 30 % -nál hiányzik, vagy a tanévi igazolatlan hiányzások száma eléri a 40 órát. (3) A büntetést csak akkor lehet alkalmazni, ha a tanuló már részesült utolsó írásbeli figyelmeztetésben. (4) A büntetést a nevelőtanácsnak kell elfogadnia. (5) A büntetésnek szerepelnie kell a nevelőtanács jegyzőkönyvében, az osztálynaplóban és az iskola anyakönyvében (registrul matricol). (6) A büntetésről az osztályfőnök a szülőt írásban és személyesen értesíti, a szülővel a dokumentumot aláíratja. (7) A büntetés a magaviseleti jegy levonásával jár, melyet az iskola nevelőtanácsa hagy jóvá. X. Cikkely: ha a tanuló legalább 8 héten keresztül kifogástalanul viselkedik, akkor az I. cikkely / (3) / b) e) esetekben javasolt magaviseleti jegy levonás visszavonható az által, aki javasolta. XI. Cikkely: a tanulók igazolatlan hiányzásai előidézhetik a magaviseleti jegy levonását, minden 10 igazolatlan hiányzás egy magaviseleti jegy levonását vonja maga után.
Igazolatlan hiányzás/félév Magaviseleti Más büntetés jegy 4-9 10 Egyéni figyelmeztetés 10-19 9 Megrovás az osztályközösség előtt 20 8 Írásbeli figyelmeztetés és az ösztöndíj időleges vagy végleges megvonása 21-29 8 Utolsó írásbeli figyelmeztetés 30 7 40 6 40 felett 5 és 4 Az iskolából való eltávolítás XII. Cikkely: az iskola területén és a közvetlen közelében levő helyeken történő cigarettázás következményei a tanulókra nézve. 1. kihágás Egyéni figyelmeztetés 2. kihágás Egy magaviseleti jegy levonása 3. kihágás Írásbeli figyelmeztetés és 2 magaviseleti jegy levonása 4. kihágás Utolsó figyelmeztetés 5. kihágás Eltávolítás