VAJAI MOLNÁR MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "VAJAI MOLNÁR MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND"

Átírás

1 VAJAI MOLNÁR MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND

2 Tanulói házirend A Házirend állapítja meg a Vajai Molnár Mátyás Általános Iskolában a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, az iskolai munkarenddel kapcsolatos rendelkezéseket. A Házirendet a nevelőtestület fogadja el a Szülői Szervezet és a Diákönkormányzat egyetértésével, és a fenntartó jóváhagyásával válik érvényessé. Az intézmény valamennyi tanulója az első tanév megkezdésétől kezdve általános iskolai tanulmányainak befejezéséig jogviszonyban áll az iskolával. A tanulónak kötelezettségei és jogai vannak. Az iskolai rendszabályok minden diákra vonatkoznak. 1. A tanuló jogai - A tanuló joga, hogy az iskola lehetőségein belül életkorának, képességeinek, adottságainak, érdeklődési körének megfelelő oktatásban és nevelésben részesüljön. - A tanuló személyiségét, emberi méltóságát tiszteletben kell tartani; védelmet kell számára biztosítani bármilyen fizikai vagy lelki erőszakkal szemben. - a tanuló csak a Közoktatási Törvényben meghatározott büntetésben részesíthető. - a tanuló joga, hogy az iskola pedagógiai programja keretében tárgyilagos oktatásban részesüljön és elfogulatlan tájékoztatást kapjon a személyét érintő kérdésekről, valamint a joggyakorláshoz és tanulmányai folytatásához szükséges összes tudnivalóról. - a tanuló joga, hogy vallási és világnézeti meggyőződésének megfelelően hit és vallásoktatásban részesüljön. - a tanuló anyagi helyzetétől függően a törvénynek megfelelően gyermeknevelési illetve tankönyv - támogatásban részesül. - a tanuló joga, hogy képességének megfelelően részt vehessen választható foglalkozásokon, rendezvényeken, versenyeken, valamint hogy a szabályozásnak megfelelően igénybe vegye az iskolában rendelkezésre álló eszközöket és létesítményeket (pl.: könyvtár, tornaterem, informatika terem). - a tanulónak joga van részt venni az iskolai diák és sportkör munkájában, 3. évfolyamtól kezdve választó és választható a diákönkormányzatba. - a tanuló joga, hogy egyénileg vagy szervezett formában, senki emberi méltóságát meg nem sértve véleményt mondjon, tájékoztatást kapjon a személyét és tanulmányait érintő kérdésekről, valamint e körben javaslatot tegyen a személyét és tanulmányait érintő ügyekben az iskola vezetőinek, pedagógusainak. - a tanuló joga, hogy szóbeli felelete értékeléséről és osztályzatáról az adott órán tudomást szerezzen, dolgozatait értékelve és osztályozva betekintésre megkapja. Amennyiben az osztály, illetve csoport többségét érinti a témazáró dolgozat, akkor egy nap csak két témazáró dolgozat írására kerülhet sor, amelynek időpontját legkésőbb az azt megelőző szaktárgyi órán kell kitűzni. - a tanulónak az egy hétnél hosszabb hiányzása utáni első napon nem kell felelnie vagy dolgozatot írnia, a mulasztott anyag pótlására tartós hiányzás esetén haladékot kap. - a tanulónak joga van az iskolai egészségügyi szolgáltatások igénybe vételére. - problémás ügyekkel a tanulók és szüleik a szaktanárt, az osztályfőnököt és az igazgatót kereshetik meg a fenti sorrendben. - a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók bekapcsolódhatnak az intézmény által működtetett Integrációs Pedagógiai Rendszerbe. 1

3 2. A tanuló kötelességei - A tanuló kötelessége, hogy rendszeres munkával és fegyelmezett magatartással, képességeinek megfelelően eleget tegyen tanulmányi kötelezettségeinek. - A tanuló kötelessége, hogy részt vegyen a kötelező foglalkozásokon. - A tanuló kötelessége az általa választott foglalkozáson az adott tanévben részt venni. - Az iskolai munkához szükséges felszerelést minden tanuló köteles magával hozni. - A tanuló kötelessége az iskolai élet szabályozott rendjének megtartása. - A tanuló köteles betartani a kulturált viselkedés szabályait az iskolán belül. A napszaknak megfelelően köszön, tisztelettudóan viselkedik az iskola vezetőivel, tanáraival, alkalmazottaival és diáktársaival, köteles azok emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartani. - A tanuló vigyáz saját és társai testi épségére, tulajdonára és az iskola felszerelésére. - Az iskola tanulói törekednek az iskola hagyományainak megismerésére, azok ápolására. - Minden tanuló tartsa tiszteletben azt a tényt, hogy társainak joga van a tudás nyugodt körülmények között történő elsajátításához. 3. Fegyelmi rend - A csengetési rendet és a szünetek rendjét minden évben a nevelőtestület fogadja el a Diákönkormányzat jóváhagyásával. - Csengetési rend: 1. óra 8:00 8:45 2. óra 9:05 9:50 3. óra 10:05 10:50 4. óra 11:05 11:50 5. óra 12:00 12:45 6. óra 12:55 13:40 - A tanulók 15 perccel a tanítás megkezdése előtt érkezzenek az iskolába, hogy az első tanítási órára megfelelően elő tudjanak készülni. Ha a tanuló az órára annak megkezdése után de legfeljebb 15 perccel később érkezik, az késésnek számít; a 15 percet meghaladó késés hiányzásnak számít. - A késés, illetve mulasztás igazolt vagy igazolatlan voltát az osztályfőnök dönti el. - A tanuló késését a tanárok a naplóba bejegyzik. - Az első három igazolatlan késés után az osztályfőnök értesíti a szülőket. Az első öt igazolatlan késés egy igazolatlan órát jelent, a továbbiakban minden három késés egy igazolatlan órát von maga után. Annak a tanulónak, akinek igazolatlan órája van, nem lehet példás a félévi / év végi magatartása. - Az iskolai mulasztást igazolni kell, mely igazolást a tanuló legkésőbb a mulasztást követő első tanítási napon, illetve osztályfőnöki órán köteles bemutatni. - Ha a mulasztás oka betegség vagy vizsgálat, azt orvosnak kell igazolni. - Tervezhető mulasztásoknál az osztályfőnöktől előre engedélyt kell kérni a távolmaradáshoz. Ennek mértéke tanévenként maximum három nap lehet. - Az előre nem látható mulasztásról az iskolát a mulasztás első napján a szülőnek személyesen, levélben, ban vagy telefonon értesíteni kell. - Három napnál hosszabb távolmaradást a szülő írásbeli kérelmére az igazgató engedélyezhet, az osztályfőnök javaslatának figyelembe vételével. 2

4 - Ezektől eltérő esetekben az osztályfőnök megtagadhatja a mulasztás igazolását. - A tanulónak egy tanévben az igazolt és igazolatlan mulasztása együttesen nem haladhatja meg a 250 órát, tantárgyanként az éves óraszám 30 %-át. Az a tanuló, aki ennél többet hiányzik, vagy 20 igazolatlanul mulasztott órája van, a tanév végén nem osztályozható, a nevelőtestület az osztályozó vizsga letételét megtagadhatja. 4. Ügyelet/eltávozás - Az iskola nyitvatartási rendje óráig. - Nevelő felügyelete mellett óráig tartózkodhat tanuló az iskolában. - A tanítás ideje alatt a tanulók engedély nélkül nem hagyhatják el az iskola területét, óraközi szünetben sem, kivétel az iskola parkolója melletti bolt. - Szükség esetén (rosszullét, megbetegedés, baleset, stb.) - a szülővel történt telefonos egyeztetés után -, az igazgató vagy igazgatóhelyettes engedélyezheti a távozást. 5. Tájékoztató füzet, ellenőrző - A tájékoztató füzetet, ellenőrzőt a tanulók minden nap maguknál tartják, a bejegyzéseket szüleikkel és tanáraikkal kötelesek aláíratni. - A tájékoztató füzet, ellenőrző okmány. Rongálása esetén a tanuló fegyelmi felelősséggel tartozik. Szándékosság esetén az osztályfőnök új ellenőrzőt a megfelelő fegyelmi fokozat bejegyzésével ad ki, 200 Ft térítés ellenében. 6. A tantermek rendje - A tantermek, valamint a folyosók, ebédlő, tornaterem, stb. helyiségek tisztaságára valamennyi tanuló ügyel. - Váltócipő használata kötelező. - A tantermek esztétikussá tétele az osztályok feladata, melyet alsó tagozaton az osztálytanítók irányításával végeznek a tanulók, felső tagozaton pedig ki kell kérni az osztályfőnökök véleményét a dekorációval kapcsolatban. Tilos a törvényben tiltott képek (reklámok, politikai szimbólumok), illetve közízlést sértő plakátok kifüggesztése. Tilos a dekoráció olyan módon történő elhelyezése, mely rongálja a tanterem falát. - Becsengetéskor minden tanuló a helyén van, kikészítette felszerelését és fegyelmezetten várja az órát tartó nevelőt. - Szaktantermekhez jelző csengetéskor indulhatnak. - Tanítás, illetve az utolsó foglalkozás után a tanulók a szemetet eltávolítják a padjukból, letörlik a táblát, a villanyt lekapcsolják. Erről az utolsó órát tartó nevelő győződik meg. - Az utolsó foglalkozás, illetve az ebéd után a tanulók haladéktalanul elhagyják az iskola épületét. Tanórától illetve szervezett iskolai foglalkozásoktól eltérő rendezvényeket az osztályfőnök beleegyezésével, felnőtt felügyelettel, az iskolavezetés felé történő előzetes bejelentés után tarthatnak a diákok. 7. A hetesek feladatai - A hetesek 7.30 órára érkezzenek, ellenőrzik a tanterem tisztaságát és a rendellenességeket jelzik az osztályfőnöknek. - A hetesek a szünetekben a tanteremben tartózkodjanak és végzik feladataikat: létszám ellenőrzése és a hiányzók jelentése, tanterem szellőztetése, a táblák tisztán tartása, felső tagozaton krétáról, szivacsról való gondoskodás,. - Becsengetés után 5 perccel a szaktanár hiányát az egyik hetes jelenti az igazgatónál vagy helyettesénél. - A hetesek gazdái az osztályteremnek. - A hetesek munkáját az osztályfőnök rendszeresen értékeli. 3

5 8. A folyosók rendje - A balesetek elkerülése érdekében a tanulók nem futkoshatnak a folyosón. - A tanulók a tanítás megkezdése előtt az osztályuknak kijelölt folyosón szekrényekben elhelyezik kabátjukat és a váltócipőjüket. A szekrények bezárásáról és annak rendjéről, tisztaságáról a kijelölt felelősök gondoskodnak. - A folyosón tartózkodó valamennyi pedagógus illetve iskolai dolgozó utasításait minden tanuló köteles betartani. - Az iskolában tízóraizó, ebédelő tanulók figyelembe veszik az ügyeletes felnőtt utasításait, valamint betartják a kulturált étkezés szokásait. - Felső tagozatosnak ebédelni csak az utolsó tanítási óra után lehet. Ekkor az iskolában ebédelő diákok a táskáikat elhelyezik a táskatároló helyiségben, majd mennek az ebédlőbe. 9. Napközi, tanulószoba - A tanulók a napközis illetve tanulószobás nevelővel mennek ebédelni, majd megkezdik a délutáni foglakozásokat. - Engedély nélkül a csoportot elhagyni tilos! - A tanulási idő az alsó és felső tagozaton 14:00-tól 16:00 óráig tart. Ez idő alatt a tanulók csak indokolt esetben, a nevelő engedélyével hagyhatják el a tantermet. - Fegyelmezetlen magatartás, a tanulmányi munka zavarása miatt kapott 3 írásbeli figyelmeztetés után a tanuló egy időre vagy véglegesen kizárható a napköziből, tanulószobáról. 10. Baleset megelőzés - A tanulóknak kötelességük a rájuk vonatkozó tűz-, baleset- és munkavédelmi szabályokat betartani. - Az iskola foglalkozásain bekövetkező balesetet, rosszullétet, sérülést a legrövidebb időn belül jelenteni kell az órát tartó szaktanárnak, vagy az iskola bármely dolgozójának. - A sportudvar rendjét megtartani kötelező! - Bombariadó esetén a tűzriadónak megfelelő útvonalon, fegyelmezetten hagyják el a tanulók az épületet. Az elmaradt tanítási nap pótlásra kerül. -A balesetveszélyes helyeken a tanulók viselkedjenek a nevelők által meghatározott szabályok szerint. 11. Egyéb - A tanulók legyenek tiszták, ápoltak. Öltözékük, küllemük feleljen meg az iskolában, mint munkahelyen elvárható mércének, valamint életkoruknak, illetve az iskola pedagógusai által a diákok felé közvetített egészségi, esztétikai, erkölcsi normáknak. Tilos: fülbevaló (fiúk), testékszer, lányoknak műköröm, smink, tetoválás, hajfestés, kirívó öltözék, szélsőséges viselet. - Az iskola ünnepi rendezvényein (évnyitó, évzáró, október 6-a, október 23-a, március 15-e, június 4-e) ünnepi öltözetben jelenjenek meg (sötét szoknya, nadrág, fehér blúz, illetve ing, iskolai jelvény). - Napraforgó, tökmag, rágógumi fogyasztása tilos! - A tanuláshoz nem szükséges eszközöket, valamint a testi épséget veszélyeztető tárgyakat a tanulók nem hozhatnak az iskolába. (MP 3, MP 4, bicska, kés, nagyobb értékű ékszer és játék, öngyújtó, gyufa) Mobiltelefont az iskolába hozni tilos. A szülő írásbeli kérelemmel fordulhat az igazgatóhoz, aki rendkívül indokolt esetben saját hatáskörben dönt arról, hogy 4

6 engedélyezi-e a tanulónak a telefon iskolai használatát. (Pl. más településről bejáró tanuló) Attól a tanulótól, aki engedély nélkül mobiltelefont hoz az iskolába, azt előveszi, a nevelő elveszi a telefont, és leadja az igazgató irodában. Az első esetben a szülő átveheti a telefont, a második ilyen esetben a telefont tanév végén kapja vissza a tanuló. - Az iskola nem vállal felelősséget az elveszett értéktárgyakért! - A tanári szobába csak engedéllyel léphetnek be a tanulók. - Az iskolában és közvetlen környékén is tilos a tanulóknak dohányozni, alkoholt és kábítószert fogyasztani! - Minden tanuló köteles az iskola berendezéseire vigyázni és az okozott kárt megtéríteni! 12. Dicséretek és elmarasztalások: A tanulóknak adható elismerési és elmarasztalási fokozatok és a havi magatartási jegyek egymásra épülése: - Szaktanári/ osztályfőnöki - Igazgatói - Nevelőtestületi A fokozatok a felsorolás sorendjében értendők. - A dicséretek és elmarasztalások módját a Pedagógiai Program részletesen tartalmazza. - Nem lehet példás a havi magatartás vagy szorgalom érdemjegye annak a tanulóknak, akinek szóbeli igazgatói vagy bármilyen írásbeli figyelmeztetője van; - nem lehet jó a havi magatartás érdemjegye annak a tanulónak, akinek osztályfőnöki intője van; - nem lehet változó a havi magatartás érdemjegye annak a tanulónak, akinek osztályfőnöki megrovása vagy igazgatói figyelmeztetése van; - az elégtelen félévi vagy év végi szaktárgyi osztályzat hanyag szorgalom-értékelést von maga után. 13. A szülők kapcsolata az iskolával - Az IPR-ben részt vevő tanulókat 3 havonta szövegesen értékeli a nevelő, melyet a szülővel megbeszél. - a szülő kötelessége, hogy biztosítsa gyermeke tankötelezettségének teljesítését. - a szülő segítse elő gyermekének a közösségbe való beilleszkedését, az iskola rendjének, a közösségi élet magatartási szabályainak elsajátítását. - tartson rendszeres kapcsolatot a gyermekével foglalkozó pedagógusokkal. A tanulók szüleit a tanárok szülői értekezleten, fogadóórán, illetve egyéb, előre megbeszélt időpontban fogadhatják. - a szülő csak az iskola kapujáig kísérheti gyermekét, kivéve az első osztályosok beszoktatási időszakát, mely szeptember végéig tart. - a szülők a tanítási órákat, illetve a napközis tanulmányi foglalkozást nem zavarhatják. - a szülő joga, hogy megismerje az iskola pedagógiai programját és házirendjét. - joga, hogy rendszeres és érdemi tájékoztatást kapjon gyermeke fejlődéséről, tanulmányi előmeneteléről, magatartásáról. - a szülő joga, hogy részt vegyen a nyílt tanítási órákon. - a diákigazolvány kiváltása beiratkozáskor minden tanuló számára kötelező! 5

7 A házirendet az iskola Szülői Szervezete október 21-ei ülésén megtárgyalta, és a módosítással egyetértett. A házirendet az iskola Diákönkormányzata október 21-ei ülésén megtárgyalta, és a módosítással egyetértett. A módosított házirendet a nevelőtestület október 24 - én elfogadta. A hatályba lépés dátuma: november 1. 6

8 7

Platthy József ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KARANCSKESZI HÁZIREND

Platthy József ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KARANCSKESZI HÁZIREND Platthy József ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KARANCSKESZI HÁZIREND 2009 ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI MÖZPONT HÁZIRENDJE 1. A tanítás és az iskola rendje 1.1 A tanulók iskolába érkezésének időpontja legkésőbb tíz

Részletesebben

Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig.

Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig. 2012. A tanulószoba időbeosztása: Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig. A tanulószoba helyszíne: 6. osztály tanterme A tanulószoba

Részletesebben

Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Házirend

Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Házirend Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Házirend 1 1. Általános alapelvek Az iskola tanulói közösségének életét a házirend szabályozza, amelyben érvényesül a jogok és kötelességek összhangja. A házirend feladata

Részletesebben

Közgazdasági Szakgimnáziuma

Közgazdasági Szakgimnáziuma Az iskola munkarendje Az iskola éves munkatervét a nevelőtestület határozza meg a Szülői Szervezet és a Diákönkormányzat véleménye alapján. A tanítás nélküli munkanapok időpontjait az éves munkaterv tartalmazza.

Részletesebben

OM 034993. Grundschule in Gazdagrét. A Házirend tartalomjegyzéke. Készítette: az iskola nevelőtestülete. Hatályba lépés időpontja: 2012. szeptember 1.

OM 034993. Grundschule in Gazdagrét. A Házirend tartalomjegyzéke. Készítette: az iskola nevelőtestülete. Hatályba lépés időpontja: 2012. szeptember 1. OM 034993 GAZDAGRÉT-TÖRÖKUGRATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA Grundschule in Gazdagrét 1118 BUDAPEST, Törökugrató u. 15. sz. JE Készítette: az iskola nevelőtestülete Hatályba lépés időpontja: 2012. szeptember 1. A

Részletesebben

KVGY Kft tanműhelyének házirendje

KVGY Kft tanműhelyének házirendje KVGY Kft tanműhelyének házirendje Készítette: dr. Sebestyén Mónika HR vezető 2017. május 2 KVGY Kft. tanműhelyének házirendje A házirend célja: Biztosítani a tanműhely működésének kereteit az oktató nevelő

Részletesebben

VIOLIN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND

VIOLIN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND 1 VIOLIN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND 2 Intézményünkben az alapfokú művészetoktatás azzal a szándékkal jött létre, hogy lehetőséget nyújtsunk az esztétikai érzékenység, a szépre való hajlam, a harmonikus

Részletesebben

A Mátészalkai Szakképző Iskola és Kollégium HÁZIRENDJE I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A Mátészalkai Szakképző Iskola és Kollégium HÁZIRENDJE I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A Mátészalkai Szakképző Iskola és Kollégium HÁZIRENDJE I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 40 (7) bekezdésének előírásai értelmében az iskola életével kapcsolatos egyes

Részletesebben

1022 Budapest, Marczibányi tér. 3. Tel: 212-57-04/233 www.addeturiskola.hu H Á Z I R E N D J E. 2012/2013-as tanév

1022 Budapest, Marczibányi tér. 3. Tel: 212-57-04/233 www.addeturiskola.hu H Á Z I R E N D J E. 2012/2013-as tanév 1022 Budapest, Marczibányi tér. 3. Tel: 212-57-04/233 www.addeturiskola.hu H Á Z I R E N D J E 2012/2013-as tanév Tanulóink eredményes munkája érdekében a Házirend betartása és betartatása, a benne rögzített

Részletesebben

LUCFALVI ÁLTALÁNOS ISKOLA. H á z i r e n d 2013/2014.

LUCFALVI ÁLTALÁNOS ISKOLA. H á z i r e n d 2013/2014. LUCFALVI ÁLTALÁNOS ISKOLA H á z i r e n d 2013/2014. A házirend célja A nevelőtestület és a tanulókat képviselő diákönkormányzat által meghatározott házirend biztosítja az intézmény közösségi életének

Részletesebben

A tanuló kötelessége, hogy az iskola tanárainak, valamennyi dolgozójának és tanulótársainak emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsa.

A tanuló kötelessége, hogy az iskola tanárainak, valamennyi dolgozójának és tanulótársainak emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsa. Általános rendelkezések A házirend hatálya a) Területi hatály: A házirend érvényes az iskola teljes területén, illetve az iskola által szervezett és a pedagógiai programban meghatározott iskolán kívüli

Részletesebben

Az iskola fegyelmi szabályzata

Az iskola fegyelmi szabályzata 1. A tanulói hiányzások igazolása Az iskola fegyelmi szabályzata a/ A tanuló köteles a tanítási órákról és az iskola által szervezett rendezvényekről való távolmaradását az időtartamra vonatkozó szülő

Részletesebben

Házirend. Dorozsmai Felnőttoktatási Gimnázium 2013/14.

Házirend. Dorozsmai Felnőttoktatási Gimnázium 2013/14. Házirend Dorozsmai Felnőttoktatási Gimnázium 2013/14. Általános szabályok A házirend célja és feladata A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az iskola munkarendjével

Részletesebben

INKEI BETHLEN ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND 2014.

INKEI BETHLEN ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND 2014. INKEI BETHLEN ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND 2014. AZ INKEI BETHLEN ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE A házirend rögzíti az intézménybe járó gyermekek jogait és kötelességeit, valamint az iskola munkarendjét.

Részletesebben

DOMBÓVÁRI BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Kaposszekcsői Általános Iskolája

DOMBÓVÁRI BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Kaposszekcsői Általános Iskolája DOMBÓVÁRI BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Cím: 7361 Kaposszekcső, Táncsics Mihály u. 22. Telefon: +36-74-565-653 Fax: +36-74-466-537 E-mail: kaposkola@freemail.hu OM-azonosító: 036393

Részletesebben

A HAGYOMÁNYŐRZŐ Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Házirendje

A HAGYOMÁNYŐRZŐ Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Házirendje A HAGYOMÁNYŐRZŐ Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Házirendje A tanuló a beiratkozástól számítva a Fantázia Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (továbbiakban iskola) növendéke, így vonatkoznak rá a Házirend

Részletesebben

Kós Károly Szakképző Iskola HÁZIRENDJE

Kós Károly Szakképző Iskola HÁZIRENDJE Kós Károly Szakképző Iskola HÁZIRENDJE 2010. június 28. Tartalomjegyzék I. Bevezető rendelkezések... 3 1. Az intézmény alapadatai... 4 2. Az iskola tanulóközösségei... 5 II. Jogok és kötelességek... 6

Részletesebben

MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND

MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND A házirend az intézmény tanulóinak alkotmánya. Rögzíti a jogokat és a kötelességeket, valamint az intézmény munkarendjét. Betartása és betartatása minden tanulónak és

Részletesebben

Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái

Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái Tanórai számonkérés formái: - szóbeli felelet - írásbeli számonkérés - gyakorlati számonkérés Az írásbeli beszámoltatás formái,

Részletesebben

A Hunyadi János Általános Iskola HÁZI R E N D JE

A Hunyadi János Általános Iskola HÁZI R E N D JE 1 A Hunyadi János Általános Iskola HÁZI R E N D JE A tanuló jogai 1. A tanulónak jogában áll: - részt venni az osztály és az iskola életének alakításában - részt venni az iskolagyűlésen, a diáktanács ülésén.

Részletesebben

SZÁRCSA ÁLTALÁNOS ISKOLA

SZÁRCSA ÁLTALÁNOS ISKOLA dolgozni csak pontosan, szépen SZÁRCSA ÁLTALÁNOS ISKOLA JE 2015. 2 BEVEZETŐ... 3 I. AZ ISKOLAI MUNKARENDDEL, AZ ISKOLAI FOGLALKOZÁSOK RENDJÉVEL, AZ ISKOLA HELYISÉGEINEK, ESZKÖZEINEK HASZNÁLATÁVAL, A TANULÓBALESETEK

Részletesebben

Tamási Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium. Szakályi Tagiskolája HÁZIRENDJE 2013.

Tamási Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium. Szakályi Tagiskolája HÁZIRENDJE 2013. Tamási Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 2013. Szakályi Tagiskolája HÁZIRENDJE Általános rendelkezések: A házirend hatálya A házirend érvényes az intézmény teljes területén,

Részletesebben

I.TANULÓI MUNKAREND 1, A HÁZIREND CÉLJA ÉS TARTALMA

I.TANULÓI MUNKAREND 1, A HÁZIREND CÉLJA ÉS TARTALMA I.TANULÓI MUNKAREND 1, A HÁZIREND CÉLJA ÉS TARTALMA 1/1. A házirend célja A házirend biztosítja a működés kereteit: az oktató és nevelő feladatok ellátásához, a közösségi élet szervezéséhez és lebonyolításához,

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 9113 Koroncó, Rákóczi Ferenc u. 41. OM azonosító száma: H Á Z I R E N D. Koroncó, 2007.

II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 9113 Koroncó, Rákóczi Ferenc u. 41. OM azonosító száma: H Á Z I R E N D. Koroncó, 2007. II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 9113 Koroncó, Rákóczi Ferenc u. 41. OM azonosító száma: 030598 H Á Z I R E N D Koroncó, 2007. 2 Tartalom: I. Preambulum (Bevezetés) II. Az iskola működési rendje, a

Részletesebben

Házirend Bethlen Gábor Szakközépiskola

Házirend Bethlen Gábor Szakközépiskola Házirend Bethlen Gábor Szakközépiskola 1157 Budapest Árendás köz 8. Telefonszám: 06 1 418 2040, 06 1 418 2829 Fax szám: 06 1 415 0789 Nevelési alapelveink Az iskola tanulóitól elvárjuk, hogy a pedagógiai

Részletesebben

Dusnok Fajsz Általános Iskola. Házirend. Gorbay-Nagy Tihamér Intézményvezető. Dusnok, szeptember

Dusnok Fajsz Általános Iskola. Házirend. Gorbay-Nagy Tihamér Intézményvezető. Dusnok, szeptember Dusnok Fajsz Általános Iskola Házirend GorbayNagy Tihamér Intézményvezető Dusnok, 2018. szeptember 01. 1 HÁZIREND I. A házirend hatálya: Ez a házirend a dusnoki általános iskolába járó tanulókra vonatkozik.

Részletesebben

Janikovszky Éva. Általános Művelődési Központ HÁZIREND 2012.

Janikovszky Éva. Általános Művelődési Központ HÁZIREND 2012. Janikovszky Éva / Általános Művelődési Központ HÁZIREND 2012. TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés 4 1.1 A házirend célja és feladata 4 1.2 A házirend elfogadásának és módosításának szabályai 4 1.3 A házirend

Részletesebben

Kölcsey Ferenc Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény HÁZIRENDJE

Kölcsey Ferenc Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény HÁZIRENDJE Kölcsey Ferenc Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény HÁZIRENDJE Intézmény neve: Kölcsey Ferenc Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 3599. Sajószöged,

Részletesebben

HÁZIREND Saját részek

HÁZIREND Saját részek AM DASzK, Ujhelyi Imre Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 7940 Szentlőrinc, Erzsébet utca 1. Telefon: (73) 570-107, Tel./fax: (73) 371-035 E-mail: ujhelyi.igazgato@gmail.com

Részletesebben

FELSŐTÁRKÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND

FELSŐTÁRKÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND FELSŐTÁRKÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND 2014 Tartalom 1. Bevezető rendelkezések... 3 2. Az Intézmény adatai... 3 3.Az iskola diákjainak jogai és kötelességei, tankötelezettség...

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK. Készült : Ajak, 2004. december 14. Ajak, 2004.

ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK. Készült : Ajak, 2004. december 14. Ajak, 2004. ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK Készült : Ajak, 2004. december 14. Ajak, 2004. A házirend részei: 0. Bevezető 1. Tanulói jogok 2. Tanulói kötelességek 3. Iskolai munkarend 4. Egyéb rendelkezések 5. Az iskola Etikai

Részletesebben

HÁZIRENDJE BLASKOVITS OSZKÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Készítette: A Blaskovits Oszkár Általános Iskola tantestülete.

HÁZIRENDJE BLASKOVITS OSZKÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Készítette: A Blaskovits Oszkár Általános Iskola tantestülete. BLASKOVITS OSZKÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Készítette: A Blaskovits Oszkár Általános Iskola tantestülete. Hatályba lépés időpontja: 2009. szeptember Felülvizsgálva: 2011. szeptember Hatálybalépés időpontja:

Részletesebben

Nagy László Általános Iskola és Gimnázium. Házirend 2013. április 1-től

Nagy László Általános Iskola és Gimnázium. Házirend 2013. április 1-től Nagy László Általános Iskola és Gimnázium Házirend 2013. április 1-től Tartalomjegyzék 1. A tanulói jogok gyakorlásának módja 2. A tanulói kötelességek végrehajtásának módja 3. Az iskola által elvárt viselkedés

Részletesebben

A tanulók értékelése

A tanulók értékelése kelése A) A tantárgyi évközi értékelés, valamint a félévi és tanév végi osztályozás rendjét a szaktanár a tanév első óráján ismerteti a tanulókkal. B) A tanulók évközi teljesítményének értékelése I. Az

Részletesebben

Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola HÁZIRENDJE

Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola HÁZIRENDJE A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola HÁZIRENDJE A házirend rögzíti a tanulói jogokat és kötelességeket, valamint az iskola munkarendjét. Betartása és betartatása iskolánk minden tanulójának és dolgozójának

Részletesebben

A TANULÓK TANULMÁNYI MUNKÁJÁNAK, MAGATARTÁSÁNAK ÉS SZORGALMÁNAK ELLENŐRZÉSE ÉS ÉRTÉKELÉSE

A TANULÓK TANULMÁNYI MUNKÁJÁNAK, MAGATARTÁSÁNAK ÉS SZORGALMÁNAK ELLENŐRZÉSE ÉS ÉRTÉKELÉSE A TANULÓK TANULMÁNYI MUNKÁJÁNAK, MAGATARTÁSÁNAK ÉS SZORGALMÁNAK ELLENŐRZÉSE ÉS ÉRTÉKELÉSE 1. Az iskola a nevelő és oktató munka egyik fontos feladatának tekinti a tanulók tanulmányi munkájának folyamatos

Részletesebben

Zalalövői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Intézmény neve: Házirend. Szabályzat típusa: 8999 Zalalövő Rákóczi u. 1.

Zalalövői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Intézmény neve: Házirend. Szabályzat típusa: 8999 Zalalövő Rákóczi u. 1. Intézmény neve: Zalalövői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szabályzat típusa: Házirend Intézmény székhelye, címe: 8999 Zalalövő Rákóczi u. 1. 037602 Intézmény fenntartója: Klebelsberg Intézményfenntartó

Részletesebben

HÁZIRENDJE BLASKOVITS OSZKÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA OM 032377. Készítette: a Blaskovits Oszkár Általános Iskola tantestülete

HÁZIRENDJE BLASKOVITS OSZKÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA OM 032377. Készítette: a Blaskovits Oszkár Általános Iskola tantestülete BLASKOVITS OSZKÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE OM 032377 Készítette: a Blaskovits Oszkár Általános Iskola tantestülete Felülvizsgálva: 2013. március 18. Tóthné Seres Katalin intézményvezető 1 Tartalom 1.

Részletesebben

HÁZIREND. mely a DOMINÓ Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján.

HÁZIREND. mely a DOMINÓ Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. HÁZIREND mely a DOMINÓ Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. 1 Első rész A házirend célja, érvényessége és hatálya I. A házirend

Részletesebben

Tartalom Nincsenek tartalomjegyzék-bejegyzések. 1. Bevezető rendelkezések 1.1. A Házirend készítésének elvei 1.2. A tájékoztatás rendje 1.3.

Tartalom Nincsenek tartalomjegyzék-bejegyzések. 1. Bevezető rendelkezések 1.1. A Házirend készítésének elvei 1.2. A tájékoztatás rendje 1.3. 1 Tartalom Nincsenek tartalomjegyzék-bejegyzések. 1. Bevezető rendelkezések 1.1. A Házirend készítésének elvei 1.2. A tájékoztatás rendje 1.3. Az intézmény adatai 1.4. Az iskola nagyobb tanulóközösségei

Részletesebben

AZ ÓBUDAI NÉPZENEI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI ISKOLA

AZ ÓBUDAI NÉPZENEI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI ISKOLA AZ ÓBUDAI NÉPZENEI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI ISKOLA H Á Z I R E N D J E Fenntartó : Észak-Budapesti Tankerületi Központ 1033 Budapest, Fő tér 1. - A növendék köteles a tanórákon mindenkor pontosan és felkészülten

Részletesebben

A ZALAEGERSZEGI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ISKOLAI HÁZIRENDJE

A ZALAEGERSZEGI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ISKOLAI HÁZIRENDJE A ZALAEGERSZEGI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ISKOLAI HÁZIRENDJE KÉSZÍTETTE: Domján István intézményvezető megbízásából Kolozsi-Gángó Ildikó DMS PEDAGÓGUS ELFOGADTA: A Zalaegerszegi Öveges József Általános

Részletesebben

Farkas Edit Római Katolikus Szakképző Iskola és Kollégium házirendje. Iskolai házirend

Farkas Edit Római Katolikus Szakképző Iskola és Kollégium házirendje. Iskolai házirend Farkas Edit Római Katolikus Szakképző Iskola és Kollégium házirendje Iskolai házirend Elfogadta: az intézmény nevelőtestülete: A házirend készítésekor véleményezési jogát gyakorolta a szülői munkaközösség

Részletesebben

A Vértesboglári Nyelvoktató Német Nemzetiségi. Általános Iskola HÁZIRENDJE

A Vértesboglári Nyelvoktató Német Nemzetiségi. Általános Iskola HÁZIRENDJE A Vértesboglári Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola HÁZIRENDJE 2013 Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 3 2. Általános rendelkezések... 3 3. A tanuló jogai... 3 4. A tanuló kötelességei... 5 5. Általános

Részletesebben

Erzsébetvárosi Általános Iskola és Informatikai Szakközépiskola 1077 Budapest Dohány u. 32. : 322-1663

Erzsébetvárosi Általános Iskola és Informatikai Szakközépiskola 1077 Budapest Dohány u. 32. : 322-1663 Erzsébetvárosi Általános Iskola és Informatikai Szakközépiskola 1077 Budapest Dohány u. 32. : 322-1663 Telephely: 1071 Damjanich u. 6. / fax 322-7694 és 1073 Kertész u. 30. E-mail: info@miskola.hu Honlap:

Részletesebben

Tótkomlós, 2013. augusztus 30.

Tótkomlós, 2013. augusztus 30. JANKÓ JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM HÁZIREND 2013-2014 TANÉV Tótkomlós, 2013. augusztus 30. 1 Tartalomjegyzék 1. A házirend fogalma, célja... 3. 2. Felülvizsgálatának, módosításának feltételei, módjai...

Részletesebben

Általános Iskola, Torony HÁZIREND

Általános Iskola, Torony HÁZIREND Általános Iskola, Torony HÁZIREND I. Általános alapelvek 1. Bevezető Az Általános Iskola egységes házirendje állapítja meg az intézményben a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, az iskola munkarendjével

Részletesebben

FÜGGELÉK XV. MAGATARTÁS, SZORGALOM ÉS TELJESÍTMÉNY

FÜGGELÉK XV. MAGATARTÁS, SZORGALOM ÉS TELJESÍTMÉNY FÜGGELÉK SÁIK Dornyay Béla Tagiskolája XV. MAGATARTÁS, SZORGALOM ÉS TELJESÍTMÉNY Az értékelés, minősítés helyi szempontrendszere 2015. Salgótarjáni Általános Iskola Dornyay Béla Tagiskolája Értékelés,

Részletesebben

H Á Z I R E N D nappali tagozat

H Á Z I R E N D nappali tagozat Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola OM azonosító: 031229 4027 Debrecen, Vénkert u.2. (52) 413-113, 413-255, fax: (52) 413-113 E-mail: keri@iskola.debrecen.huhonlap:www.keri-debr.sulinet.hu

Részletesebben

Tagintézmény vezető tel/fax: (42) 595 677. E mail: suli@herman oros.sulinet.hu. Bem József Általános Iskola Herman Ottó Tagiskola HÁZIRENDJE

Tagintézmény vezető tel/fax: (42) 595 677. E mail: suli@herman oros.sulinet.hu. Bem József Általános Iskola Herman Ottó Tagiskola HÁZIRENDJE B E M J Ó Z S E F Á L T A L Á N O S I S K O L A H E R M A N O T T Ó T A G I S K O L Á J A 4551 Nyíregyháza Oros, F ő u. 60. Tagintézmény vezető tel/fax: (42) 595 677 E mail: suli@herman oros.sulinet.hu

Részletesebben

Az iskola értékelési-ellenőrzési rendszere

Az iskola értékelési-ellenőrzési rendszere 1. Az ellenőrzés Az iskola értékelési-ellenőrzési rendszere Nevelő-oktató munkánk fontos feladatának tekintjük a tanulók tanulmányi munkájának, iskolai teljesítményének folyamatos ellenőrzését és értékelését.

Részletesebben

Osztályfőnöki órák óra. Tűz és balesetvédelem Házirend: alapvető szabályok BLZS

Osztályfőnöki órák óra. Tűz és balesetvédelem Házirend: alapvető szabályok BLZS Osztályfőnöki órák 2-3. óra Tűz és balesetvédelem Házirend: alapvető szabályok 1. Jelzés Tűzvédelem! 2. Tanterem becsukni 3. Az mellett ülők szabaddá teszik a kijáratot (táska, füzet) összeszedjük 5. Fegyelmezetten,

Részletesebben

PILISSZÁNTÓI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE. Készítette: Rudas Péter. Hatályba lépés időpontja: 2013. november 18.

PILISSZÁNTÓI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE. Készítette: Rudas Péter. Hatályba lépés időpontja: 2013. november 18. PILISSZÁNTÓI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Készítette: Rudas Péter Hatályba lépés időpontja: 2013. november 18. 1 Házirend Bevezető rendelkezések... 3 Az intézmény adatai... 4 Az iskola

Részletesebben

4. 2. Foglalkozásokról való távolmaradással kapcsolatos szabályok. 7. Étkezési, térítési díjak befizetésével kapcsolatos szabályok

4. 2. Foglalkozásokról való távolmaradással kapcsolatos szabályok. 7. Étkezési, térítési díjak befizetésével kapcsolatos szabályok Házirendje 1 2 Tartalom 1. A házirend hatálya 2. A házirend elfogadásának szabályai 3. A tanulók, gyermekek jogai 4. A tanulók kötelességei: 4. 1. A tanulók távolmaradása és igazolása 4. 2. Foglalkozásokról

Részletesebben

Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény

Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény DOMBÓVÁRI BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény 1. A tanulók jogai 1.1. Az intézmény szabadtéri sportlétesítményeit, játszóterét szorgalmi időben szabadon

Részletesebben

HÁZIREND Vámosszabadi Iskola

HÁZIREND Vámosszabadi Iskola HÁZIREND Vámosszabadi Iskola 2018. 1 Az intézmény adatai: Neve: Kisbajcsi Vörösmarty Mihály Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola Vámosszabadi Tagiskolája Székhelye: 9061 Vámosszabadi Szabadi utca

Részletesebben

A PÉCSI MARTYN FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA H Á Z I R E N D J E

A PÉCSI MARTYN FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA H Á Z I R E N D J E A PÉCSI MARTYN FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 7625 Pécs, Cserző köz 2. H Á Z I R E N D J E (Pécs, 2013.) A házirend a Pécsi Martyn Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanulóira vonatkozik. Érvényes: a tanév

Részletesebben

Az Arany János Református Általános Iskola tanulóinak házirendje. Érvényes:.. év hó. napjától a visszavonásig

Az Arany János Református Általános Iskola tanulóinak házirendje. Érvényes:.. év hó. napjától a visszavonásig Az Arany János Református Általános Iskola tanulóinak házirendje Érvényes:.. év hó. napjától a visszavonásig 5 Tartalomjegyzék I. Preambulum...6 1. Intézményi adatok...6 2. A házirend célja és feladata...6

Részletesebben

Kempelen Farkas Általános Iskola Pázmánd HÁZIREND

Kempelen Farkas Általános Iskola Pázmánd HÁZIREND Kempelen Farkas Általános Iskola Pázmánd HÁZIREND A házirend célja, hogy kulcsot adjon a tanulói jogok és kötelezettségek teljesítéséhez. A fegyelem és a rend az iskolában sem önmagáért fontos. Mindennek,

Részletesebben

Szegedi Nemzetközi Általános Iskola HÁZIREND 2017.

Szegedi Nemzetközi Általános Iskola HÁZIREND 2017. Szegedi Nemzetközi Általános Iskola HÁZIREND 2017. 1 1. TARTALOMJEGYZÉK 1. TARTALOMJEGYZÉK 2 2. A HÁZIREND CÉLJA, HATÁLYA 3 2.1. TÖRVÉNYI ELŐÍRÁSOK 3 2.2. A HÁZIREND CÉLJA 4 3. A HÁZIREND TARTALMI ELEMEI

Részletesebben

Esztergomi Babits Mihály Általános Iskola. 2500 Esztergom, Sugár út 24. Házirend. Készült: 2015. szeptember. igazgató

Esztergomi Babits Mihály Általános Iskola. 2500 Esztergom, Sugár út 24. Házirend. Készült: 2015. szeptember. igazgató Esztergomi Babits Mihály Általános Iskola 2500 Esztergom, Sugár út 24. Házirend Készült: 2015. szeptember. igazgató Tartalomjegyzék 1. A házirend célja...2. 2. A tanulói jogviszony keletkezésének szabályai,

Részletesebben

Tartalomjegyzék - 1 -

Tartalomjegyzék - 1 - Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 Bevezető rendelkezések... 2 A házirend nyilvánossága... 3 Az intézmény adatai... 3 Az iskola nagyobb tanulóközösségei... 3 Jogok és kötelességek... 4 A tanulók jogai...

Részletesebben

Dusnok Fajsz Általános Iskola. Házirend. Gorbay-Nagy Tihamér Intézményvezető. Dusnok, 2013. január 1. - 1 -

Dusnok Fajsz Általános Iskola. Házirend. Gorbay-Nagy Tihamér Intézményvezető. Dusnok, 2013. január 1. - 1 - Dusnok Fajsz Általános Iskola Házirend GorbayNagy Tihamér Intézményvezető Dusnok, 2013. január 1. 1 HÁZIREND I. A házirend hatálya: Ez a házirend a dusnoki általános iskolába járó tanulókra vonatkozik.

Részletesebben

(1) A tanuló gyakori felszerelés- vagy házifeladat-hiánya, illetve az iskolai

(1) A tanuló gyakori felszerelés- vagy házifeladat-hiánya, illetve az iskolai H Á Z I R E N D K I V O N A T A A tanulók jogai Csak napi 2 témazárót írjon előzetes egyeztetés alapján, melyet a tanár a naplóba ceruzával bejegyez az óra anyagához egyeztetés céljából. A témazáró dolgozatot

Részletesebben

József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013.

József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013. HÁZIREND 2013 József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013. TARTALOMJEGYZÉK I. A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ALAPELVEK... 1 1. Bevezető... 1 2. A házirend

Részletesebben

HÁZIRENDJE. A Kenyeres Elemér Kistérségi Általános Iskola Arany János Tagiskola és Tagóvodák Pusztamagyaród. Készítette: Kozma Andrea igazgató

HÁZIRENDJE. A Kenyeres Elemér Kistérségi Általános Iskola Arany János Tagiskola és Tagóvodák Pusztamagyaród. Készítette: Kozma Andrea igazgató A Kenyeres Elemér Kistérségi Általános Iskola Arany János Tagiskola és Tagóvodák Pusztamagyaród HÁZIRENDJE Készítette: Kozma Andrea igazgató Hatályba lépés időpontja: 2008.szeptember 1. Tartalomjegyzék

Részletesebben

Halászy Károly Általános Iskola HÁZIRENDJE. 1. A Házirend célja és a tanulók viselkedése

Halászy Károly Általános Iskola HÁZIRENDJE. 1. A Házirend célja és a tanulók viselkedése Halászy Károly Általános Iskola HÁZIRENDJE 1. A Házirend célja és a tanulók viselkedése 1) A nevelőtestület által meghatározott Házirend biztosítja az intézmény közösségi életének szervezését, a Pedagógiai

Részletesebben

14. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje:

14. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje: 14. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje: Kivonat intézményünk Pedagógia Programjából: 2.8.1. A magasabb évfolyamba lépés feltételei

Részletesebben

ERDŐHORVÁTI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

ERDŐHORVÁTI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE ERDŐHORVÁTI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2015 A köznevelési intézmények házirendjére vonatkozó jogszabályok 25. (2) Az iskola házirendje állapítja meg az e törvényben, továbbá a jogszabályokban

Részletesebben

A Halmaji Gárdonyi Géza Általános Iskola. Házirendje. Halmaji Gárdonyi Géza Általános Iskola

A Halmaji Gárdonyi Géza Általános Iskola. Házirendje. Halmaji Gárdonyi Géza Általános Iskola A Halmaji Gárdonyi Géza Általános Iskola Házirendje Iskola neve: Halmaji Gárdonyi Géza Általános Iskola Iskola székhelye: 3842 Halmaj, Fő út 17. Jelen házirend a nevelőtestület és a diákok közös akaratából,

Részletesebben

BKV Zrt. Oktatási-, Tanulmányi és Vizsgaszabályzat. Ágazati Függelék. 2. számú melléklet

BKV Zrt. Oktatási-, Tanulmányi és Vizsgaszabályzat. Ágazati Függelék. 2. számú melléklet BKV Zrt. Oktatási-, Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Ágazati Függelék 2. számú melléklet BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG VÜI. VÜIG. VILLAMOS FORGALMI FŐMÉRNÖKSÉG H Á Z I R E N D

Részletesebben

Farkas Edit Római Katolikus Szakközépiskola és Kollégium házirendje

Farkas Edit Római Katolikus Szakközépiskola és Kollégium házirendje Farkas Edit Római Katolikus Szakközépiskola és Kollégium házirendje Iskolai házirend Elfogadta: az intézmény nevelőtestülete: A házirend készítésekor véleményezési jogát gyakorolta a szülői munkaközösség

Részletesebben

A RITSMANN PÁL NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

A RITSMANN PÁL NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE A RITSMANN PÁL NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Készítette: Rack Ferencné Elfogadta: A Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola Nevelőtestülete 2012. augusztus 13. Ritsmann Pál Német

Részletesebben

Iskolai magatartási szabályok 2015.

Iskolai magatartási szabályok 2015. Iskolai magatartási szabályok 2015. Az Iskola Szakmai Programjának melléklete Hatályba lépett: 2015. I. Bevezetés Az intézetben tartózkodó fiatalok kortól és iskolai végzettségtől függetlenül általános

Részletesebben

H Á Z I R E N D. Az iskola neve: Sándorfalvi Térségi Alapfokú Művészeti Iskola Székhelye: Sándorfalva, Alkotmány krt 15-17.

H Á Z I R E N D. Az iskola neve: Sándorfalvi Térségi Alapfokú Művészeti Iskola Székhelye: Sándorfalva, Alkotmány krt 15-17. H Á Z I R E N D Az iskola neve: Sándorfalvi Térségi Alapfokú Művészeti Iskola Székhelye: Sándorfalva, Alkotmány krt 15-17. A házirend tartalma: Általános rendelkezések A tanuló jogai A tanuló kötelességei

Részletesebben

Pókaszepetki Általános Iskola Pakodi 1-4. évfolyamos Tagiskola Pókaszepetki Óvoda Zalaistvándi Óvoda Pakodi Óvoda

Pókaszepetki Általános Iskola Pakodi 1-4. évfolyamos Tagiskola Pókaszepetki Óvoda Zalaistvándi Óvoda Pakodi Óvoda FESTETICS KRISTÓF ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT INTÉZMÉNYEINEK HÁZIRENDJEI Pókaszepetki Általános Iskola Pakodi 1-4. évfolyamos Tagiskola Pókaszepetki Óvoda Zalaistvándi Óvoda Pakodi Óvoda A HÁZIREND JÓVÁHAGYÁSA

Részletesebben

A T A N U L Ó J O G A I

A T A N U L Ó J O G A I A tanulónak joga van: A T A N U L Ó J O G A I az alapos, érthető magyarázatra, az adott tananyaggal kapcsolatban bármilyen kérdést feltennie és arra kielégítő választ kapnia, az objektív értékelésre, a

Részletesebben

Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola HÁZIREND

Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola HÁZIREND Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola HÁZIREND Hatályba lép: 2013. szeptember 2. Horváth Zoltán igazgató 1 A HÁZIREND CÉLJA... 5 2 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 5 3 A TANULÓK KÖTELESSÉGEI... 6 4 A

Részletesebben

Fejér Megyei Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Intézmény Sárbogárd HÁZIREND 2012.

Fejér Megyei Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Intézmény Sárbogárd HÁZIREND 2012. Fejér Megyei Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és HÁZIREND 2012 2 Tartalom ELFOGADÁSRA VONATKOZÓ NYILATKOZATOK 4 1 A HÁZIREND CÉLJA 5 2 A TANULÓ KÖTELESSÉGEI 5 3 A TANULÓ JOGAI 5

Részletesebben

2366 Kakucs, Hősök tere 7. 29 376 055 H Á Z I R E N D

2366 Kakucs, Hősök tere 7. 29 376 055 H Á Z I R E N D 2366 Kakucs, Hősök tere 7. 29 376 055 H Á Z I R E N D 1 AZ ISKOLÁNK CÉLJA, HOGY KULCSOT ADJON A TUDÁSHOZ. A HÁZIRENDÜNK CÉLJA, HOGY KULCSOT ADJON A KÖTELEZETTSÉGEK TELJESÍTÉSÉHEZ ÉS A TANULÓI JOGOK GYAKORLÁSÁHOZ.

Részletesebben

Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ HÁZIREND

Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ HÁZIREND Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ HÁZIREND 1. Bevezető rendelkezések: A házirend szabályai-mint a törvény felhatalmazásán alapuló intézményi belső jogi normák-kötelezőek az intézménnyel jogviszonyban

Részletesebben

Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda 6768 Baks, Rózsa u. 1. Tel.: 62/269-387 E-mail: ovodabaks@invitel.hu

Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda 6768 Baks, Rózsa u. 1. Tel.: 62/269-387 E-mail: ovodabaks@invitel.hu Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda 6768 Baks, Rózsa u. 1. Tel.: 62/269-387 E-mail: ovodabaks@invitel.hu BEVEZETÉS Az óvodai házirendet az intézményvezető előterjesztése alapján a nevelőtestület

Részletesebben

A tanuló jogviszonya. A tanuló kötelességei. A tanuló jogai

A tanuló jogviszonya. A tanuló kötelességei. A tanuló jogai A tanuló jogviszonya A tanulói jogviszony kezdete a beiratkozás napja. Az osztályba sorolás rendjét az igazgatóhelyettes terjeszti elő, az intézmény vezetője hagyja jóvá. A tanuló felvételéről az igazgató

Részletesebben

DEBRECENI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY GIMNÁZIUM

DEBRECENI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY GIMNÁZIUM HÁZIREND DEBRECENI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY GIMNÁZIUM 4032 Debrecen, Békessy Béla u. 12. OM azonosító: 031197 Hatályos: 2015. szeptember 7-től I. Az intézmény adatai; a házirend hatálya, elfogadásának menete

Részletesebben

A SZERB ANTAL GIMNÁZIUM

A SZERB ANTAL GIMNÁZIUM A SZERB ANTAL GIMNÁZIUM DIÁKJAINAK ETIKAI KÓDEXE átdolgozása készült: 2011. október Elfogadta: a Szerb Antal Gimnázium nevelőtestülete 2011. október 24-én Elfogadta: a Szerb Antal Gimnázium diákönkormányzata...

Részletesebben

A Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskola és Szakiskola Házirendje

A Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskola és Szakiskola Házirendje A Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskola és Szakiskola Házirendje 1. Bevezetés Minden közösség igényel szabályokat, amelyek a közösség tagjainak cselekedeteit, egymáshoz való viszonyát, kapcsolataik rendjét

Részletesebben

HÁZIREND. Tartalomjegyzék

HÁZIREND. Tartalomjegyzék HÁZIREND 2015. HÁZIREND Tartalomjegyzék 1. Bevezető rendelkezések ---------------------------------------------------------------------------------- 3. 1.1 Az intézmény adatai --------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

SZTÁRAI MIHÁLY GIMNÁZIUM HÁZIRENDJE

SZTÁRAI MIHÁLY GIMNÁZIUM HÁZIRENDJE A SZTÁRAI MIHÁLY GIMNÁZIUM HÁZIRENDJE Házirend 1. Bevezető rendelkezések... 3 1.1. Az intézmény adatai... 3 1.2. Az iskola tanulóközösségei... 3 1.3. A szülőkkel való kapcsolattartás fórumai... 4 2. Az

Részletesebben

HÁZIREND. Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium 2013.

HÁZIREND. Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium 2013. HÁZIREND Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium 2013. 1 Tartalom: A.) ISKOLA I. Bevezető 1. Cél, feladat 2. Házirend hatálya 3. Közösségek meghatározása II. Jogok 1. A tanulók

Részletesebben

A Bárnai Általános Iskola Házirendje

A Bárnai Általános Iskola Házirendje A Bárnai Általános Iskola Házirendje OM:032223 Elfogadta: az intézmény nevelőtestülete 2014. december 2. A Házirend készítésekor véleményezési jogát gyakorolta a Szülői Szervezet, az Intézményi Tanács

Részletesebben

Iktsz: /2013. Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Vácszentlászló, Zsámboki u. 7. OM: Házirend. Vácszentlászló, szeptember 2.

Iktsz: /2013. Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Vácszentlászló, Zsámboki u. 7. OM: Házirend. Vácszentlászló, szeptember 2. Iktsz: /2013. Mikrofon Zenei Alapfokú Művészeti Iskola 2115 Vácszentlászló, Zsámboki u. 7. OM: 102603 Vácszentlászló, 2013. szeptember 2. 1 1. Általános alapelvek Iskolánkban az alapfokú művészetoktatás

Részletesebben

I. A házirend célja és feladata

I. A házirend célja és feladata HÁZIREND,mely a Szigetszentmártoni Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. TARTALOM I. Házirend célja és feladata II. Bevezető

Részletesebben

Szenczi Molnár Albert Alapiskola Szenc. Iskolai rendtartás

Szenczi Molnár Albert Alapiskola Szenc. Iskolai rendtartás Szenczi Molnár Albert Alapiskola Szenc Iskolai rendtartás Az iskolai rendtartás rögzíti a tanulók jogait és kötelességeket, valamint az iskola munkarendjét. Betartása és betartatása iskolánk minden tanulójának

Részletesebben

H Á Z I R E N D. Az épületek használatára vonatkozó általános követelmények az intézmények tanulóira és dolgozóira egyaránt érvényesek.

H Á Z I R E N D. Az épületek használatára vonatkozó általános követelmények az intézmények tanulóira és dolgozóira egyaránt érvényesek. H Á Z I R E N D A házirend célja a Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium és a 3530 Miskolc, Bartók Béla tér 1. sz. alatt, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézete és a Miskolc,

Részletesebben

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős EGYSÉGES HÁZIRENDJE. Készítette: Kővári Zoltánné igazgató. 2011. szeptember 01.

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős EGYSÉGES HÁZIRENDJE. Készítette: Kővári Zoltánné igazgató. 2011. szeptember 01. Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős EGYSÉGES HÁZIRENDJE Készítette: Kővári Zoltánné igazgató 2011. szeptember 01. 1 Tartalomjegyzék 1. ÁLTALÁNOS HÁZIREND...3 1.1. A házirend célja

Részletesebben

5000 Szolnok, Templom út 6. Tel.: 56/511-050, fax.: 56/511-055, e-mail: belvarosi.iskola@upcmail.hu. OM azonosító: 035878

5000 Szolnok, Templom út 6. Tel.: 56/511-050, fax.: 56/511-055, e-mail: belvarosi.iskola@upcmail.hu. OM azonosító: 035878 5000 Szolnok, Templom út 6. Tel.: 56/511-050, fax.: 56/511-055, e-mail: belvarosi.iskola@upcmail.hu OM azonosító: 035878 a Szegő Gábor Általános Iskola HÁZIRENDJE Módosításokkal együtt hatályba lép: 2015.

Részletesebben

SZMSZC SAVARIA KÖZLEKEDÉSI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA HÁZIREND 2015.

SZMSZC SAVARIA KÖZLEKEDÉSI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA HÁZIREND 2015. SZMSZC SAVARIA KÖZLEKEDÉSI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA HÁZIREND 2015. Iskola neve és címe: Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum Savaria Közlekedési Szakképző Iskolája és Kollégiuma 9700 Szombathely,

Részletesebben

2 0 1 3. H Á Z I R E N D. Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és. Alapfokú Művészeti Iskola

2 0 1 3. H Á Z I R E N D. Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és. Alapfokú Művészeti Iskola Házirendje H Á Z I R E N D Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2 0 1 3. 6793. Forráskút, Jókai utca 32. Házirend HÁZIREND 1. BEVEZETÉS, ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...

Részletesebben

HÁZIREND. Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 1 / 25

HÁZIREND. Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 1 / 25 HÁZIREND Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 1 / 25 Tartalom 1. BEVEZETÉS... 4 1.1. A Házirend célja, feladata... 4 1.2. A Házirend

Részletesebben

2013 HÁZIREND KTKIKI

2013 HÁZIREND KTKIKI 2013 HÁZIREND KTKIKI TARTALOMJEGYZÉK 1. A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ALAPELVEK 1.1. A házirend célja 1.2. A házirend feladata 1.3. A házirend jogi és egyéb forrásai 1.4. A házirend hatálya 1.5.

Részletesebben