Bírálat Bauko János /Ján Bauko/: Társadalom és névhasználat. Magyar névtani kutatások Szlovákiában című habilitációs értekezéséről 1. A habilitációs értekezések véleményem szerint alapvetően kettős célt szolgálnak: a) bizonyságot adnak arról, hogy szerzőjük a PhD-fokozat megszerzése után nemcsak egy szűkebb témakörben, hanem tágabb témaválasztással is reprezentálja tudományos horizontjának bővülését, érdeklődésének sokszínűségét, problémamegoldásának elmélyültségét, módszertani magabiztosságát; b) az elmélyültség mellett képes bonyolult tudományos kérdések közérthető, az egyetemi oktatásban is jól használható összefoglalására. Bauko János könyve mindkét kritériumnak eleget tesz. Ahogy maga is felhívja erre a figyelmet (pl. 15), a kézirat véglegesítése után művét tankönyvnek, oktatási segédletnek is szánja, amely elsősorban az egyetemi hallgatók névtani ismereteinek bővítését célozza. Ugyanakkor amint a könyv alcíme is jelzi olyan áttekintést is nyújtani kíván, amely a szlovákiai magyar névkutatás helyzetét az onomasztika művelői számára is korrektül, kellő részletességgel összefoglalja. A 10 főfejezetből és több járulékos egységből álló monográfia jól felépített és áttekinthető, bár néhány könyvkötészeti kérdést a kiadás előtt még át kellene gondolni. Mielőtt az érdemi részekhez kapcsolódó véleményemet kifejteném, szeretnék kitérni ezekre a nem kardinális kérdésekre. 2. A borító és a címoldal formáját, felépítését nyilvánvalóan szlovák felsőoktatási, ill. egyetemi előírások szabják meg. A borítón az intézményt és a kart felül szlovák nyelvű felirat jelzi, majd alatta a mű magyar nyelvű címe következik. Azután a habilitációs értekezésre ismét szlovák nyelvű felirat utal, alul pedig az évszám feltüntetése mellett a szerző neve szlovák névsorrend szerint, a keresztnevet is szlovákosítva. A belső címoldalon már szinte teljessé válik a kétnyelvűség, hiszen a felsorolt információk rendre előbb szlovákul, alattuk pedig magyarul jelennek meg. Névtani és névpolitikai érdekesség, hogy ez a megnyugtató kettősség csupán két 1 vonatkozásban nem teljesül: a megjelenés helyének és a szerző nevének egynyelvű feltüntetésében: Nitra 2017, PaedDr. Ján BAUKO, PhD. Nem tisztem ezeknek a sajátos körülményeknek a kommentálása, csupán felhívtam rá a figyelmet, hiszen a szerző is igen érzékenyen reagál a kétnyelvűséget, nyelvi jogokat érintő vagy a nyelvi tájképpel összefüggő jelenségekre. (A bírálatom címében magam a szerzői név kettős feltüntetését választottam.) A címoldal után 6 számozatlan oldalon magyar, szlovák és angol nyelvű kivonatok (absztraktok) és kulcsszók következnek. Ezek nagyon hasznosak, tömören összefoglalják a mű célját és felépítését, helyük lesz a megjelenő könyvben is. A hagyományos gyakorlat az, hogy a rövid tartalmi kivonatokat inkább a tanulmányok és könyvek végén helyezik el, de nem kevés az ellenpéldák száma sem. Én mindkét megoldást elfogadhatónak tartom, de ezeket az egységeket is lapszámmal kellene ellátni, különösen akkor, ha beleszámítódnak az egész mű oldalszámozásába. Ami a tartalomjegyzéket illeti: sem a kötet elején, sem a végén nem található meg, hanem a kivonatokat követi a 8-9-10. oldalon elbújtatva, ugyancsak számozatlan lapokon. 1 Egész pontosan háromban, mivel van még egy apró betűs szlovák nyelvű szakterületi besorolás is, amely az idegen nyelvek és kultúrák részterületre utal. 1
Szerintem praktikusabb lenne a címnegyed után elhelyezni. Kisebb hiányosság az is, hogy nem tünteti fel az absztraktok helyét. Itt jegyzem meg, hogy a kötet vége felé, de még az irodalomjegyzék előtt olvasható egy szlovák nyelvű bővebb összefoglaló is Resumé címmel, amely tartalmilag leginkább a magyar előszóval feleltethető meg. Szerzői és kiadói ízlés kérdése, hogy ez záró egység legyen-e, vagy megelőzze a bibliográfiát, mindenesetre hasznosan szolgája a szlovákul tudó kutatók, egyetemi hallgatók és érdeklődők igényeit. Az absztraktokhoz bő kulcsszójegyzék csatlakozik, amely természetesen akár bővíthető is. Én felvenném még a sorba a névadás, névválasztás, névalkotás szavakat is, mivel a műben nemcsak előfordulnak, de lényeges tartalmakat jelölnek. A névhasználat kulcsszó felvétele szerkezetek tagjaként is jogos és szükséges, de a monográfiában minthogyha néhány rokon kifejezést már háttérbe is szorítana (l. pl. az említett névadás-t, névválasztás-t). Érdemes lenne ennek a kiemelt fogalomnak, ill. terminusnak a definiálása. Véleményem szerint névhasználatról már csak a névadás vagy névválasztás bekövetkezése után beszélhetünk. Visszatérve a tartalomjegyzékre: az említett, akár vita tárgyát is képezhető megoldásoktól eltekintve precízen, jól strukturálva követi a kötet belső szerkezetét, előre jelezve magának a könyvnek is átgondolt, logikus építkezését. A továbbiakban az értekezés fejezetei szerint haladva teszek megjegyzéseket, előrebocsátva azt, hogy szépen megírt, a szerző korábbi munkásságát is megfelelően bemutató műről van szó, amelyből magam is sokat tanultam. A kisebb megjegyzéseimet inkább a sajtó alá rendezés során hasznosítható adalékoknak szánom. 3. A tíz főfejezetet egy négy és fél oldalas Előszó vezeti be, amely a könyv céljainak ismételt felvázolása után bekezdésnyi szakaszokban ad miniatűr összefoglalókat az összes fejezetről. A didaktikus jelleget tovább erősíti, hogy maguknak a fejezeteknek a végén is találhatunk összegzéseket. Az egyes résztémákat a szerző korábban már tanulmányokban, konferencia-előadásokban kidolgozta, így ezeket csak össze kellett fésülni, ki kellett egészíteni. Ha megnézzük a saját neve alatt felsorolt bibliográfiai tételeket, azonnal feltűnik az a tudományos termékenység, amellyel választott résztémáit kidolgozta. Összesen 77 önálló közleményét számoltam meg; a leggazdagabb termése a 2010. és 2011. évnek van, ahol egyaránt 9-9 írást sorol fel. Ez a munkabírás, szorgalom, céltudatosság mindenképpen dicsérendő! 3.1. Az első főfejezet a névtudomány helyét jelöli ki a tudományok rendszerében, majd áttér a szocioonomasztika területeire. Alapozó jellegénél fogva főleg egyetemi hallgatóknak hasznos. Szóba kerül a névtan önelvűségének és tudományközi kapcsolatrendszerének a kérdésköre is. Az interdiszciplináris jellegre utaló terminusok bő jegyzékébe a névdialektológia mellé felvenném a névföldrajz-ot is (19), illetőleg a nevek világának többdimenziós szemlélete és vizsgálata említésekor (20) felhívnám a figyelmet a kulturális tényezők szerepére is, akár a társadalmiakkal egybefogva (szociokulturális tényezők). A szocioonomasztika kérdései különböző aspektusokból a további fejezetekben is előkerülnek. A fejezet végén mintegy érdekességképpen szóba kerül a sziklamászóutak neveinek motivációja is. Erről bővebben az utolsó főfejezetben olvashatunk. (A West side story nevet a szerző zeneszám nevéből eredezteti, de közelebb járunk az igazsághoz, ha a híres musical címéből vezetjük le.) 3.2. A második főfejezet a Névtani kutatások Szlovákiában címet viseli. Hiánypótlónak tartom bevezetésképpen a magyar kutatók és diákok számára a szlovák névtan történetének összefoglalását. Hasznos lesz majd a mű megjelentetése előtt ezt a fejezetet magyarul tudó szlovák névtanossal is lektoráltatni. Interkulturális érzékenysége ellenére megfontolnám továbbá néhány sajátos történelmi körülmény értelmezését. A szlovák névtan kezdeteinek bemutatásánál megérne egy rövid kiegészítést például a következő mondat: A helynevek gazdag tárát tartalmazza BÉL MÁTYÁS»Notitia Hungariae novae historico- 2
geografica«című műve (27). Ez a nagyszabású történeti földrajz torzó volta ellenére az egész történelmi Magyarországot kívánja leírni, így elvileg (az elkészültsége függvényében) a Kárpát-medence összes nemzetisége számára szolgál névtárnak, információforrásnak, akárcsak mondjuk Lázár deák országtérképe a 16. századból vagy Joannes Lipszky névtára és térképe a 19. század elejéről, illetve PESTY FRIGYES monumentális kéziratos országos helynévgyűjtése az 1860-as évekből. Mi teszi tehát BÉL latin nyelvű, részben nyomtatásban megjelent, részben kéziratban maradt megyei monográfiasorozatát szlovák (magyar, német stb.) névtörténeti munkává? Ezt a szerzőnek kellene röviden megvilágítani, utalva BÉL sokoldalú céljaira, nyelvi és kulturális kompetenciáira, kettős anyai ágon magyar, apai ágon szlovák anyanyelvére és identitására, valamint mindezekkel ellentétben nem álló, a 18. században még természetes hungarus-tudatára. BÉL hatalmas tudása, polihisztorsága, interdiszciplináris világ- és tudományszemlélete ma is példa értékű, joggal hivatkozhat rá mind a magyar, mind a szlovák, mind az egyetemes tudomány. A szlovák névtörténeti kutatásokban és BAUKO JÁNOS összefoglalójában is (27) joggal és megérdemelten előkelő helyen szerepel a cseh VLADIMÍR ŠMILAUER, aki kiváló monográfiával írta be a nevét a szláv és egyetemes névkutatás történetébe. Jóllehet a könyv címválasztása anakronisztikus: Vodopis starého Slovenska ( A régi Szlovákia vízrajza, 1932), ismeri és szakszerűen használja a középkori magyarországi forrásokat (főleg okleveleket), és nemzeti elfogultságtól mentesen elemzi a szláv, magyar és más eredetű vízneveket. Egész más a helyzet a disszertációban ugyancsak megemlített, de röviden és kommentár nélkül beiktatott JÁN STANISLAVval. BAUKO JÁNOS ennyit ír róla: A szlovák helységnevek etimológiáját JÁN STANISLAV vizsgálta (1947). Névtani vonatkozású történeti adatokat tartalmaz a»slovenský juh v stredoveku«(szlovák dél a középkorban) című könyve is (1948). (27). Itt nemcsak a címválasztás anakronizmusával van gond (ti. hogy a középkorban mennyire beszélhetünk szlovák nyelvről vagy Szlovákiáról), hanem azzal is, hogy ebbe a szlovák délbe gond nélkül belefoglalja pl. a Dunántúlt, a Kisalföldet és a magyar Alföld jelentős részét is. A legsúlyosabb problémát azonban az jelenti, hogy számos, nyilvánvalóan magyar eredetű nevet tendenciózusan a szlávból magyaráz. Nem tudom, hogy a korszerű és tudományos alapokon álló szláv/szlovák névtudomány hogyan értékeli STANISLAV teljesítményét, de a szlavisztikában is járatos magyar névtanosok ezt a könyvet a tudománytalan vagy finomabban fogalmazva: súlyos módszertani problémákkal terhes és nemzetileg elfogult munkák közé sorolják (ill. sorolták). Megértem, hogy a szerző nem akar darázsfészekbe nyúlni, de talán még javítható lenne bizonyos tudománytörténeti részek reflektáltsága. Ebben a fejezetben nemcsak névtannal foglalkozó szerzők és művek olvashatók, hanem a szlovák névtani konferenciák sorozata és a Szlovák Névtani Bizottság tisztségviselői is. Hasonló szerkezetben, de a szlováknál bővebb terjedelemben foglalkozik a szerző a szlovákiai magyar névtani kutatásokkal. A különböző névfajtákat, bibliográfiákat és a névelméletet célzó szakirodalom alapos áttekintése után kitér a szlovákiai magyar névkutatás feladataira is, így nemcsak egy taxatív tudománytörténeti felsorolást, hanem hasznos előremutatást is kapunk, köztük olyanokat, amelyek nem csupán a helyi, hanem a határon túli vagy az egyetemes magyar névtudományt érintik, pl. a konferenciák, tanácskozások gyakoriságának fokozása, a tudományközi kapcsolatok bővítése, vagy a népi névmagyarázatok módszeres digitalizálása (48). (Ez utóbbi javaslatot én kétféleképpen is értelmezhetőnek gondolom: egyrészt az írásban rögzített anyagok digitális adatbázisba való bedolgozása, másrészt a terepmunka során az adatközlői megnyilvánulások diktafonnal való rögzítése, majd tárolása.) 3
A tudománytörténeti fejezet kapcsán említek meg egy hivatkozástechnikai kérdést. A disszertációban a több szerzőre történő hivatkozások során az egyes bibliográfiai tételek a szerzők nevének a betűrendjét követik (pl. 50. oldal utolsó bekezdésében), de talán praktikusabb lenne a művek megjelenésének időrendjét követni, hogy könnyebben és szervesebben lássuk magát a problématörténetet 2. 3.3. A 3. főfejezet a névtani terminológiával foglalkozik szláv magyar összevetéssel kiegészítve. Sokan gondolhatják úgy, hogy ez periferikus terület, és ha ejtünk is róla szót, elégséges valahol a könyv végén elintézni. Egyetértek a szerzővel, amikor kiemelt helyre tette ezt a témát. Ebben a vonatkozásban láthatólag változóban van a magyar és nemzetközi névtan szemlélete, mert jól érzékeli egyrészt a hiányokat és hiányosságokat, másrész a koordinálatlanságot az ide vágó szakterminológia vonatkozásában. Mindenesetre a szláv névtudomány eddig előttünk járt ebben a tekintetben, így az eredményeik támpontul is szolgálhatnak a magyar névtervezéssel foglalkozók számára. (Kedvező fejlemény, hogy a 2017-es debreceni nemzetközi névtani kongresszusra egy hiánypótló magyar és angol nyelvű kiadvány jelent meg ebben a témakörben 3 : Magyar és nemzetközi névtani terminológia. Szerk. Bölcskei Andrea, Farkas Tamás, Slíz Mariann. International Council of Onomastic Sciences. Magyar Nyelvtudományi Társaság, Uppsala Budapest, 2017.) 3.4. A 4. főfejezet a rendszerváltás utáni Szlovákia kisebbségi névpolitikáját elemzi. A kérdéskör szervesen illeszkedik a nemzetiségi politika, azon belül a nyelvpolitika viszonyrendszerébe. A szerző ennek megfelelően jár el, kitérve a szlovákiai névtörvényekre, mind a személynevek, mind a helynevek, mind az intézménynevek tekintetében. A főfejezetet a nemzetközi kisebbségi névtörvényeket röviden bemutató alfejezet zárja. Kiderül, hogy bár érzékelhető előrelépés van ezen a területen, mind a törvényhozás, mind a törvényi alkalmazások területén további folyamatos erőfeszítésekre van szükség, hogy a kisebbségek jogai ezen a területen is szélesebb körben érvényesüljenek. 3.5. Az 5. főfejezet a Névstandardizálás és anyanyelvi névtervezés Szlovákiában címet viseli. A standardizálás egyik fontos eszköze a kodifikáció, a standard normájának rögzítése szótárakban, nyelvtanokban, helyesírási szabályzatokban, nyelvhasználati kézikönyvekben. írja a szerző (75). Ugyanakkor kiemelten fontos a névtörvények gyakorlati alkalmazásának a kérdése is, például a különböző anyakönyvekben és hivatalos dokumentumokban. Ez a fejezet követve az előzőnek és a többinek a szerkezetét először a személynevekről, majd a helyés intézménynevek hivatalos rögzítéséről ír. A névírásban a helyesírási kodifikáción túl morfológiai kérdések (pl. a női nevekben megfigyelhető -ová-zás) vagy a keresztnevek párhuzamos, kétnyelvű használatának a szocioonomasztikai jellemzői is terítékre kerülnek. A helynevek hivatalos használatában a kisebbségi variánsok kezelésén túl a magyar szlovák névpárok együttes feltüntetése az egyik neuralgikus pont, különösen a helységnévtáblákon vagy a tömegközlekedés tábláin. Kiemelten fontos még a tankönyvek és a sajtó névhasználata is. A mindennapi névhasználati problémák megoldását segíti a kisebbségi névtervezés és névmenedzselés. Ennek a segédeszközeit (pl. névjegyzékeket, névszótárakat) folyamatosan bővíteni, a jogérvényesítés metodikáját pedig finomítani kell. A határon túli magyar irodák, kutatócsoportok, kulturális és politikai szervezetek egymás segítésével, tapasztalataik kicserélésével tudnak leghatékonyabb eredményeket elérni. Ezeket az erőfeszítéseket is jól szolgálja majd a megjelenő disszertáció. 3.6. A 6. főfejezet tárgya a tulajdonnév identitásjelölő funkciója. Egy tankönyvekre jellemző alfejezettel kezdődik: A tulajdonnév fogalma és funkciói. Azon kívül, hogy a könyv közepe táján kicsit szokatlannak tűnik ennek az alapkérdésnek a tárgyalása, nem haszontalan ez a közel négy oldalas főleg a tudománytörténet időrendjét alapul vevő áttekintés. A alapja. 2 Ha egy szerzőtől több művet is idézünk, akkor az első közlemény megjelenésének az éve a besorolás 3 Ehelyütt megelégszem csak a magyar címleírással. 4
megközelítés inkább deskriptív jelleget mutat, a szerző nemigen bonyolódik vitába a különböző szempontokat érvényesítő szerzőkkel, álláspontokkal. A főfejezet súlyponti része ugyanis a tulajdonnevek etnikai identitásjelölő funkciója, amelyet egy általános átvezető alfejezet előz meg (Az identitás fogalma, a tulajdonnév mint identitásjel). A megfigyelések, a példák nagyon hitelesek és életszerűek, számos azonosságot mutatnak a többi, határon túli magyar közösség névadási, névhasználati gyakorlatával. Szóba kerül többek között az anyakönyvezés, a szóbeli és írásbeli névhasználat különbsége, a különböző nyelvi és társadalmi kontextusok kiváltotta kettősségek. A tematizálás ismét a megszokott rendet követi: személynevek, helynevek, intézménynevek. A magyar többségű településeken magyardomináns a névhasználat, egyébként a magyar lakosság többnyelvű környezetben rugalmasan használja a magyaros és szlovákos megoldásokat. Mindenesetre a magyar névadás és névhasználat minden vonatkozásban egyik fontos eszköze az identitásőrzésnek, ezért a nyelvstratégia kiemelt területének számít. A záró alfejezet esettanulmánynak tekinthető: egy a nyitrai egyetemisták körében végzett névattitűd-vizsgálatról számol be. Bár rétegvizsgálatról van szó, az eredmények jól jelzik a fiatal értelmiségiek körében érvényesülő névválasztási, névhasználati trendeket és véleményeket. (Ez utóbbiak jellegzetes részét képezik a nyelvi ideológiáknak is.) 3.7. A hetedik főfejezet a szlovákiai keresztnévdivat változásáról szól, tekintettel a magyar és szlovák névközösségre. A főfejezetet egy rövid terminológiai bevezető nyitja a keresztnév fogalmáról és megnevezéseiről, majd az anyakönyvezésben használatos névjegyzékek, névkönyvek bemutatása következik. A főhangsúlyos rész a szlovák és magyar keresztnévállomány változásának, közös és eltérő vonásainak vázolása, statisztikákkal és kommentárokkal megtámogatva. Figyelemre méltó, hogy egyre szélesebb körben használatosak a keresztnevek becézett formái, sőt a becenevek egyre gyakrabban jelennek meg anyakönyvezett keresztnévként. A kodifikált névállomány egyre bővül, és ebben fontos szerepet játszanak az internacionális körben terjedő idegen keresztnevek is. Érdekes és további kutatásra érdemes a vegyes házasságokban élők keresztnévválasztása. A névtrendek kimutatásán kívül nagyon hasznos az a bőséges és friss példatár, amelyet a szerző a könyvében felvonultat. 3.8. A nyolcadik főfejezet kiemelt témája a kontaktusjelenségek a szlovákiai magyarok személynévhasználatában. A könyv előző fejezeteiben már volt róla szó, milyen nyelvi kettősségeket produkálhat a kétnyelvű környezet a névadásban és névhasználatban. Ugyanúgy, ahogy a szókincs nem tulajdonnévi rétegében, a névhasználatban is jellegzetes szociolingvisztikai és kulturális tényezők determinálják a variábilis nyelvi megoldásokat (egyes vagy kettős nyelvi és nemzeti identitás, nyelvi kompetenciák, nyilvános vagy privát közeg, írott vagy beszélt nyelv, nemi, életkorbeli, kulturális determináltság stb., stb.). Számomra a legérdekesebb, legtanulságosabb szakasz a szlovákiai magyar sajtóból merített példák elemzése (de megvan a lehetőség a szlovák sajtó magyar tulajdonnév-használatának megfigyelésére is). Az egyik kínálkozó terep az újságok születési, házasságkötési és halálozási rovatainak névbejegyzései, ahol a névsorrend, a keresztnévhasználat magyar vagy szlovák alternációja, a női nevek -ová-zása a leglátványosabb jelei a nemzeti-nyelvi kötődésnek, ill. a nyelvi kontaktushatásnak. A bece- és ragadványnevek használata magyardominánsnak tekinthető a szlovákiai magyar közösségben. Ennek ellenére kitapintható a jelentéstani hatás a ragadványnévadásban: vagy szlovák > magyar névfordítás formájában, vagy asszociatív kapcsolat alapján. 3.9. A kilencedik főfejezet a kétnyelvűségből eredő névszemiotikai tájképpel foglakozik. A nyelvi tájkép leírása a szociolingvisztika egyik új, dinamikusan fejlődő területe, amely a feliratokban felbukkanó névhasználatot is érinti. A feliratok megjelenítése jelentős részben hatalmi kérdés, ezért a névtörvények is foglalkoznak vele. Ugyanakkor vannak olyan szabályozatlan területek, ahol a nevek nyelvi megformálása szabad választás kérdése. Itt jól 5
lemérhető a feliratkészítőknek a hatalomhoz, a környezethez vagy a praktikus megfontolásokhoz való viszonya. A szerző által kiemelt főbb színterek a közterületekhez, emlékhelyekhez, intézményekhez kapcsolódnak, de vannak a privát szférához tartozó névmegjelenítések is (pl. egyéni névtáblák, névjegykártyák stb.). Nagyon fontos nyelvstratégiai kérdés például a magyar intézmények, különösen az iskolák hivatalos elnevezése és ezek táblákon, feliratokon való megjelenítése. A hatalom által kevésbé uralt színtér a temetők világa, ahol a feliratok nyelvi kontextusa és névi megformálása diakrón szempontból is tanulmányozható. A helynevek vonatkozásában a legérzékenyebb névpolitikai csatatér a helységnévtáblák egy- vagy többnyelvűsége. A szerző itt is kiváló példákat sorol fel. Bár a helyzet még korántsem optimális, az erős magyar közösséggel rendelkező településeken terjedőben van a magyar feliratok legalább alternatív szintű használata. 3.10. Az utolsó főfejezet a Magas-Tátrához köthető magyar szlovák helynévpárokkal foglalkozik. Ez a speciális téma nagyon érdekes, a szerző egyéni kutatásaihoz is szorosan kapcsolódik, ismét egy olyan esettanulmányként értékelhető, amelyben a helyi sajátságok jól kidomboríthatók. A specifikus téma mellett az egyedin túlmutató részfejezetek is bekerültek az utolsó egységbe: a hegy mint szimbólum, a hegynév fogalma, hegyrajzi köznevek stb. A súlyponti alfejezet a hegynévadási típusokat mutatja be a névpároknál, szemantikai (motivációs) és nyelvtani megformáltsági (morfológia, szintaxis) szempontból. A szerző az írott forrásokon kívül támaszkodott az interneten felbukkanó hegynevekre is. 4. A kötetet záró irodalomjegyzék már nem annyira a tankönyvek, hanem a súlyos tudományos monográfiák világát idézi: két lap híján ötven oldalas. Ilyen terjedelem mellett a bíráló már nem azt firtatja, hogy maradt-e ki belőle valami fontos. Tüzetesebb vizsgálattal bizonyára lehetne még találni ilyen közleményeket, de ez a vadászat már inkább a szlovákiai magyar és szlovák lektorok éles szemét dicsérné. Az idegen nyelvű tételek száma is elég magas, ezek zöme érthető okokból szlovák, cseh vagy egyéb szláv nyelvű könyv, tanulmány. Itt szeretném kiemelni a bibliográfiának a filológiai precizitását, továbbá az egész könyvre jellemző mintaszerű helyesírást, szerkesztést és tipográfiát. Öröm ilyen igényesen előállított kézirattal dolgozni! Ez a példamutató megformálás az egyetemi hallgatók számára is minta lehet a tudományos dolgozatok elkészítéséhez. 5. BAUKO JÁNOS habilitációs értekezését jó volt olvasni, sokat lehetett belőle tanulni, és megelégedéssel lehetett letenni. Mind a monográfiája, mind a tudományos és oktatási munkássága alapján jó szívvel javaslom, hogy a szerző kapja meg a docens címet. Budapest, 2017. szeptember 1. Dr. Juhász Dezső egyetemi tanár Eötvös Loránd Tudományegyetem 6