Opponensi vélemény. Bauko János TÁRSADALOM ÉS NÉVHASZNÁLAT. Magyar névtani kutatások Szlovákiában. c. habilitációs dolgozatáról. Oponentský posudok

Átírás

1 Opponensi vélemény Bauko János TÁRSADALOM ÉS NÉVHASZNÁLAT Magyar névtani kutatások Szlovákiában c. habilitációs dolgozatáról Oponentský posudok o habilitačnej práci Jána BAUKA: SPOLOČENSKÉ FUNGOVANIE PROPRIÍ Maďarské onomastické výskumy na Slovensku Általános rövid jellemzés Bauko János eddigi névtani kutatásainak szintéziseként olyan igényes és színvonalas habilitációs értekezéssel lépett az újabb tudományos megmérettetés elé, mely nemcsak a szlovákiai magyar névtani kutatásokat, hanem az egyetemes magyar onomasztikát és nyelvtudományt is sok tekintetben gazdagítja. A bírált habilitációs dolgozat a jelenkori onomasztika sokszínűségének kreatív szintézise, hiszen a szerző a témaválasztástól kezdve a kutatási módszereken át innovatív módon ötvözte a magyar és a nemzetközi, elsősorban a szlovák és a szláv névtudomány azon eredményeit, melyek az utóbbi két évtizedben a klasszikus onomasztikát modern tudománnyá változtatták. Ez a megújulás elsősorban a múlt század 80-as éveiben megjelenő, majd tájainkon is fokozatosan elterjedő és megerősödő szociolingvisztikai szemléletmódnak köszönhető, mely a a szocioonomasztika létrejöttét eredményezte. Már a bírált habilitációs dolgozat címe is Társadalom és névhasználat arra enged következtetni, hogy a szocioonomasztika a szerző kutatásaira is termékenyítőleg hatott, 1

2 s maga a dolgozat is ezt erősíti meg, a szociolingvisztikai szemlélet jól átgondolt alkalmazásával ugyanis tartalmilag és módszertanilag színvonalas tudományos munkává érett. Az egyes szerkezeti egységek tartalmi és formai jellemzése A habilitációs dolgozat a bevezető részeken és a dolgozatot záró felhasznált irodalom jegyzékén kívül tíz főfejezetből áll. Az egyes főfejezetek további alfejezetekre tagolódnak, ezek mennyisége összhangban van az adott szerkezeti egység tartalmi összetettségével. Bár tematikailag a dolgozat a tulajdonnevek több típusával is foglalkozik, de a személynevek vizsgálata mind az empirikus névanyagot, mind pedig a vizsgálatuk szemléletmódját tekintve a legváltozatosabb. Az első és egyben a legrövidebb főfejezet (16 26) két résztéma köré csoportosul: a szerző egyrészt az onomasztikának a tudományok rendszerében elfoglalt helyét igyekszik meghatározni, másrészt a társadalom és névhasználat összefüggéseit, a szocioonomasztika kutatási területeit ismerteti. Ez utóbbi kifejezés létrejöttének és a névtani szakirodalomban való megjelenésének ismertetésekor az időrendiség elvét figyelembe véve a külföldi szerzőkre való hivatkozások sorrendjét fel kellene cserélni, vagyis elsőként HANS WALTER (1971), majd NICOLAISEN (1985) kellene feltüntetni. A második főfejezet (27 52) a Szlovákiában zajló névtani kutatásokat foglalja össze, s ezen belül a szerző ismerteti mind a szlovák névtudomány, mindpedig a szlovákiai magyar névtani kutatások eredményeit. Az előbbi résztémával kapcsolatban érdemes lenne alaposabban feltárni, hogy ott ahol indokolt lenne, megjelennek-e magyar vonatkozású információk. A szlovákiai magyar névtani kutatásokkal kapcsolatban viszont érdemes lett volna világosabban meghatározni az elméleti keretet, vagyis hogy mit ért a szerző a szlovákiai magyar névtani kutatások alatt, a téma és/vagy a szerző kiléte, esetleg egyéb szempont volt-e a kutatási eredmények összefoglalásakor a meghatározó. E főfejezet záró részében a jövőbe tekintve a szerző összegzi azokat a további kutatási feladatokat is, melyek a szlovákiai magyar névtani kutatások előtt állnak. A feladatlista terjedelmes. Köztudott viszont, hogy a kisebbségi tudomány, így a szlovákiai magyar is, kis tudomány, különösen ami a kutatók számát illeti, vagyis: A munka sok, az arató kevés. Ezért feltehető a kérdés: a dolgozatban feltüntetett feladatokat a fontossági és sürgősségi szempontokat, valamint a személyi feltételeket is figyelembe véve milyen fő teendőkre szűkítené le? Terminológiai kérdésekkel foglalkozik a harmadik főfejezet, melyben Bauko János a névtani alapfogalmak tisztázásán kívül a magyar és szlovák(szláv) terminológia komparatív 2

3 vizsgálatára is vállalkozik, s ezáltal viszont nemcsak e terminusok közti azonosságokra és eltérésekre, hanem a magyar és szlovák (szláv) onomasztika tematikai és szemléletbeli sokszínűségére, sőt különbözőségére is felhívja a figyelmet. E mindannyiunk számára tanulságos nemzetközi kitekintés egyrészt a szerzőnek a témában való tájékozottságáról tanúskodik, másrészt ezeknek az ismereteknek az innovatív és termékenyítő hatása magában a dolgozatban is megjelenik. Kissé bizonytalan viszont a chrématonomastika meghatározása (56.o.), és elmaradt a kevésbé prototipikus nevekhez tartozó névfajták ismertetése is. Ami pedig a luzsicai szerb megnevezést illeti (54.o.), a magyar tudományosságban általánosabb a szorb megnevezés használata. A következő két főfejezetben negyedikben és ötödikben két, a szlovákiai magyar kisebbség névhasználatával szorosan összefüggő téma szerepel: a rendszerváltozás utáni szlovák kisebbségi névpolitika és a magyar tulajdonneveket érintő névstandardizálás és névtervezés. Mindkét fejezetben a nevek sorsán keresztül jól nyomon követhető a szlovákiai magyar közösségnek az a küzdelme, melyet az elmúlt több mint negyedszázadban a tábla- és névháború folyamán, illetőleg az ovátlanítás érdekében vívott. E fejezet 66. oldalán található összefoglaló hivatkozási listában viszont a publikációk sorrendjét a megjelenés éve szerint kellene módosítani. A névstandardizálás és névtervezés alfejezeteiben a szerző a saját és a témával behatóan foglalkozó többi nyelvész gyakorlati tapasztalataira, valamint empirikus nyelvi adaira építve ismerteti azokat a munkálatokat és erőfeszítéseket, melyeket a személy-, hely- és intézménynév-tervezés során az ügyben érintett szakemberek végeztek és végeznek. E folyamatba szervesen illeszkedik az a Bauko János szerzőségében készülő magyar szlovák keresztnévszótár is, melynek előkészületeiről is ebben a főfejezetben olvashatunk. A hatodik főfejezetben a tulajdonnév funkcióit magyar, szlovák és cseh szakirodalom alapján foglalja össze a szerző, s közülük kiemelkedő figyelmet szentel az identitásjelölő, azon belül is a név etnikai identitásjelölő funkciójának. A név, különösen annak megváltoztatása, identitásváltásra utalhat. Ezt támasztják alá a névmagyarosítással foglalkozó közismert magyar kutatók vizsgálatai is, s ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés: vizsgálták-e a szlovák névtani kutatásokban a névváltoztatás, tehát névszlovákosítás jelenségét? A következő alfejezetekben a szlovákiai magyarok névhasználatában jelentkező etnikai identitás jegyeiről olvashatunk, megismerhetjük továbbá a kétnyelvűségi helyzetből fakadó névhasználati sajátosságokat, illetőleg a nyitrai egyetemisták körében végzett névattitűdvizsgálatok tanulságait tekinthetjük át. 3

4 A hetedik főfejezet A keresztnévdivat változása Szlovákiában elsősorban szlovákiai névstatisztikai adatokra és tanulmányokra építve mutatja be azt a keresztnévadási szokásokban zajló nagyfokú változást, mely az utóbbi két évtizedben több évszázados névadási hagyományt alakított át. A szlovákiai keresztnévdivat változásai mellett ez a fejezet betekintést nyújt az idevágó csehországi és magyarországi, valamint a szlovákiai magyar névadási sajátosságokba s azok változásába is. E változások egyik univerzális vonása, hogy a női nevekre jellemző az erőteljesebb változás. Mi a magyarázata ennek? A Szlovákiai magyar névhasználat vonatkozásában a szerző megállapítja, hogy statisztikailag növekszik a magyarul anyakönyvezett keresztnevek száma, de e téren attól függően, hogy tömb- vagy szórványhelyzetben élő magyarságról van-e szó, nagyfokú regionális különbségek vannak. A nyolcadik főfejezet a szlovákiai magyarok személynévhasználatában jelentkező kontaktusjelenségeket vizsgálja. Az egyik sajátosság a szlovákiai magyarok kétnyelvűségéből fakadó kettős személynévhasználat, mely jelezheti ugyan a kettős identitást is, de felfogható a több évtizedes névhasználati hagyomány és megszokás következményeként is. A kettős személynévhasználattal kapcsolatban a szerző megállapítja, hogy a mindennapok kommunikációs folyamataiban számos előidézője lehet, így többek között a kommunikáció fajtája, a beszédhelyzet, a beszédpartnerek nyelvtudása és attitűdjei stb. A kontaktushatás ezenkívül jelentkezhet a család- vagy a keresztnév, esetleg mindkettő helyesírásában, illetőleg e két személynévtípus sorrendjében, sőt ugyanezek a jelenségtípusok a névkiegészítők címek, rangok és fokozatok esetében is megfigyelhetők. Az élő személynévanyagban bece- és ragadványnévanyagban az érintett beszélőközösség nemzetiségi összetételétől és földrajzi elhelyezkedésétől függően megjelen(het)nek a szókölcsönzés különböző típusai, sőt az alaktani kölcsönzés is előfordul. Ezzel kapcsolatban érdemes lenne megvizsgálni a magyar ó/-kó képző helyén megjelenő szóvégi rövid o/-ko előfordulását (Janó, Jankó : Jano, Janko; Feró/Ferkó: Fero/Ferko), hogy vajon az e képzőkkel alkotott, magyar identitású személyeket is jelölő bece- és ragadványnevek csak a szórvány- és peremhelyzetben fordulnak elő, vagy a tömbmagyarság névhasználatában is léteznek? Másként fogalmazva: van-e, illetőleg meghatározható-e az említett jelenség izoglosszája? A Kétnyelvűség és névszemiotikai tájkép című kilencedik főfejezet a szlovákiai magyar települések vizuális tulajdonnév-használatát veszi górcső alá. A névszemiotikai tájkép 4

5 kialakításában köztudottan nemcsak az államigazgatás, hanem az önkormányzatok, a vállalkozói és a civil szféra is szerepet játszik, s egyértelmű, hogy ez utóbbiak szerepe napjainkban egyre fontosabbá válik. Egyetérthetünk a szerző ama megállapításával, miszerint a magyar többségű településeken erősödik a magyar nyelv vizuális megjelenése, de e tekintetben is nagyfokú regionális különbségek vannak, melyek nem csupán az érintett települések nemzetiségi arányaira vezethetők vissza. A Magas-Tátra magyar szlovák hegynévpárjait egybevető tizedik fő szerkezeti egység is a szerzőnek a témában való alapos tájékozottságáról tanúskodik. E főfejezetben gazdag névanyag alapján hasonlítja össze a Magas-Tátra egyes részeinek azonos és eltérő indítékkal keletkezett magyar szlovák hegynévpárjait, s az egybevetés számos hasznos ismerettel és tanulsággal szolgál. A témát záró alfejezet a hegyneveknek az interneten és egyéb írott forrásokban való előfordulását elemzi, s e források névhasználatának egyik eléggé általános sajátsága, hogy néhány szlovák megnevezésnek több magyar névpárja is használatos. A továbbiakban talán nem lenne érdektelen megvizsgálni, milyen a szlovákiai magyarok körében a közismertebb hegynevek és más földrajzi nevek magyar névpárjainak ismerete és használata. A habilitációs dolgozat szerkezete logikus és jól áttekinthető, nyelvezete kifogástalan, stílusa világos és tömör, vagyis nyelvi szempontból is megfelel a tudományos elvárásoknak. A majdnem ötvenoldalnyi magyar és külföldi szakirodalom egyes tételeire vonatkozó hivatkozások következetesek és szabályosak. A szerző a névtani adatokat témától függően táblázatok segítségével is szemlélteti, s a fontos gondolatokat, megállapításokat eltérő betűtípussal is kiemeli. A dolgozatban előforduló néhány helyesírási ((betűkihagyás, kezdőbetű: keresztnek, helyesen: keresztnevek (123.o.), szerpelnek, helyesen: szerepelnek (152.o.), Magyar nyelvjárások, helyesen: Magyar Nyelvjárások (211.o.) és nyelvi-stilisztikai hiba ( [ ] írt egy könyvet (46.o.): elegánsabban lehetne kifejezni; [ ] négynyelvűen megjelent könyv (62.o.) tömörebben kifejezni)) ismertetése, illetőleg az opponensi véleményben megfogalmazott kritikai megjegyzések és kérdések pedig segítő szándékúak arra az esetre, ha a szerző a munkáját publikálni kívánja. Összegzésként megállapítható, hogy a dolgozat teljes mértékben megfelel a habilitációs értekezéssel szemben támasztott tartalmi és formai követelményeknek. Mindezek alapján támogatom az értekezés nyilvános vitára bocsátását, és sikeres megvédése esetén Bauko Jánosnak a docensi fokozat odaítélését javaslom. 5

6 2017. augusztus 31. Dr. habil. Sándor Anna, PhD., egyetemi docens 6