Szándéknyilatkozati felhívás Szakmai program pályakezdő számvevők számára Ideiglenes alkalmazottak (AD 5) (Ez a szándéknyilatkozati felhívás hatályon kívül helyezi a korábbi, 2018. szeptember 4-én közzétett szándéknyilatkozati felhívást és annak helyébe lép) MAGUNKRÓL A luxembourgi székhelyű Európai Számvevőszék (továbbiakban: a Számvevőszék) a Szerződés által az Unió pénzügyeinek külső ellenőrzése céljából létrehozott európai uniós intézmény. A Számvevőszék az Unió külső ellenőreként segíti az Unió pénzgazdálkodásának javítását és a polgárok pénzügyi érdekeinek független őreként tevékenykedik. Ellenőrzései során a Számvevőszék az uniós pénzeszközök beszedését és felhasználását vizsgálja. Megvizsgálja, hogy megfelelően tartják-e nyilván és mutatják-e be, illetve jogszerűen és szabályszerűen hajtják-e végre a pénzügyi tranzakciókat, és hogy e tranzakciókat gazdaságosan, hatékonyan és eredményesen irányítják-e. Ellenőrzéseinek eredményeit a Számvevőszék egyértelmű, releváns és tárgyilagos jelentésekben teszi közzé. Ezenkívül véleményeket is készít pénzgazdálkodási kérdésekben. A Számvevőszék előmozdítja a jobb elszámoltathatóságot és átláthatóságot, illetve segíti az Európai Parlamentet és a Tanácsot az uniós költségvetés végrehajtásának felügyeletében, különösen a zárszámadási eljárás során. A Számvevőszék elkötelezett amellett, hogy az ellenőrzés és a közigazgatás fejlődésével mindig lépést tartva, hatékony szervezetként működjék. A Számvevőszék ellenőrzési kamarákból áll, szervezeti felépítését a feladat-központúság határozza meg. Munkatársai összintézményi szinten egy közös csoportba ( pool ) tartoznak, a különböző kamarákhoz való adminisztratív beosztásuk prioritások szerint történik. AMIT AJÁNLUNK A fiatal szakemberek és a friss diplomások foglalkoztatásának elősegítése érdekében a Számvevőszék szakmai programot indít pályakezdő számvevők számára, határozott idejű munkaszerződéssel. A programban résztvevőkkel szembeni elvárás az általunk megadott számos szakterület valamelyikén szerzett magas szintű egyetemi diploma és a tevékenységünk iránti komoly érdeklődés. A program egyedülálló szakmai fejlődési lehetőséget, értékes munkatapasztalatot, valamint az uniós pénzügyekbe és a Számvevőszék feladataiba történő betekintést nyújt a résztvevők számára.
A Számvevőszék tartaléklistát hoz létre ellenőrök számára, akik a rendelkezésre álló költségvetéstől és a működési igényektől függően ideiglenes álláshelyeket tölthetnek be. Az Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek (EAAF) 2b. cikke értelmében az ellenőrök felvétele egy négyéves, legfeljebb további két évre egyszer megújítható időszakra történik. A szerződés először kilenc hónapos próbaidőszakhoz van kötve. Az újonnan felvett számvevők integrációs programban fognak részt venni, amely szakmai képzésből és az ellenőrző csoportokban eltöltött szakmai gyakorlatból áll. Az AD 5 besorolási fokozat 1-es fizetési fokozatában a havi alapfizetés jelenleg 4 707,34 euró. Az uniós adó hatálya alá eső és a tagállami adókötelezettség alól mentességet élvező alapfizetéshez a személyzeti szabályzatban előírt feltételek alapján, illetve egyéni körülményektől és a háztartás összetételétől függően hozzáadódhatnak bizonyos juttatások. Az uniós intézményeknek saját nyugdíj- és egészségbiztosítási rendszerük van, amely az alkalmazottak béréből közvetlenül levont járulékokon alapul. Az alkalmazottak gyermekei ingyenesen iratkozhatnak be az Európai Iskolába. KIT KERESÜNK 1. Képesítés Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 10. cikke értelmében: i) oklevéllel igazolt, legalább hároméves, befejezett egyetemi tanulmányoknak megfelelő végzettség, vagy ii) amennyiben a szolgálat érdekei ezt indokolják, egyenértékű szintű szakmai képzés. A pályázóval szemben támasztott követelmények: - rendelkezzen a pályázat benyújtási határidejénél legfeljebb öt évvel korábban szerzett mesterfokozattal vagy doktori címmel a Számvevőszék érdeklődésére számot tartó olyan területek valamelyikén, mint az ellenőrzés, közgazdaságtudomány, banki tevékenység, számvitel, statisztika, adattudomány, európai jog, üzletvezetés, vagy a Számvevőszéknek a 2. pontban felsorolt tevékenységi területei; - vagy rendelkezzen a pályázat benyújtási határidejénél legfeljebb öt évvel korábban szerzett elismert számviteli szakmai képesítéssel (pl. ACCA). Kizárólag uniós tagállamok hatóságai által kiállított, illetve az ilyen hatóságok által egyenértékűként elismert képesítések fogadhatók el. 2. Szakismeretek és készségek Előnyt jelentenek az alábbiak: 1) Ismeretek a következő területeken: ellenőrzés (pénzügyi és szabályszerűségi ellenőrzés, teljesítményellenőrzés, illetve digitális ellenőrzés), adatbányászat és -elemzés, pénzügyi irányítás, projektek/programok hatásvizsgálata és értékelése. 2) A Számvevőszék következő tevékenységi területei közül egy vagy több terület ismerete: - mezőgazdaság, vidékfejlesztés, halászat, környezetvédelem, éghajlatpolitika, egészség- és fogyasztóügy, élelmiszer-biztonság; - az európai strukturális és befektetési alapok igazgatása és ellenőrzése, közlekedés, energiaügy, közpolitikák, regionális és területfejlesztés, társadalmi befogadás, idegenforgalom; - külső fellépések, igazságügy és biztonságpolitika; - pénzügy, banki tevékenységek; - pénzügyi eszközök, közszektor irányítása, költségvetési gazdálkodás és költségvetés-szabályozás, uniós adminisztráció;
- csalásfelderítés; - igazságügyi ellenőrzés. 3) Jó tanulmányi eredmények. 4) Jó kommunikációs és fogalmazási készség, feladat-központú szervezetben és nemzetközi környezetben történő munkavégzéshez szükséges rugalmasság, önállóan és csapatban való munkavégzésre való képesség, utazási hajlandóság. 3. Nyelvtudás A jelöltek ismerjék alaposan az Európai Unió egyik hivatalos nyelvét, valamint megfelelő szinten egy másik uniós hivatalos nyelvet. Az előírt szövegértési, illetve írásbeli/szóbeli kifejezési szint az első nyelv esetében legalább C1, a másik nyelv esetében legalább B2. Az elvégzendő feladatok jellege miatt az angol nyelv alapos, legalább B2 szintű ismerete szükséges. További nyelvek ismerete előnyt jelent. Annak megállapításához, hogy milyen szintű a nyelvtudása, kérjük, keresse fel a következő weboldalt: http://europass.cedefop.europa.eu/hu/resources/european-language-levels-cefr Az EAAF 12. cikkének 2) bekezdése értelmében a pályázónak a pályázata benyújtásának időpontjában a következő további feltételek kell eleget tennie: - az Európai Unió valamely tagállamának állampolgára; - állampolgári jogait korlátozás nélkül gyakorolhatja; - a katonai szolgálat teljesítésével kapcsolatos jogszabályok tekintetében kötelezettségeinek eleget tett; - megfelel a betöltendő munkakör ellátásához szükséges erkölcsi követelményeknek. KIVÁLASZTÁSI ELJÁRÁS A pályázatoka felvételi bizottság vizsgálja meg, amely összeállítja az alkalmassági kritériumokat teljesítő pályázók tartaléklistáját. A tartaléklistára történő felvétel önmagában még nem jelenti, hogy a jelölt felvételt nyer. A tartaléklistán szereplő pályázókat a szolgálat igényeinek megfelelően hívják meg interjúra. Készségeik értékelése céljából arra is szükség lehet, hogy további speciális teszteket hajtsanak végre. A lista 2019. december 31-ig lesz érvényes, és érvényessége meghosszabbítható. JELENTKEZÉS A jelentkezést angol nyelven, kizárólag az álláshirdetésben található online jelentkezési lapot kitöltve lehet benyújtani. A pályázathoz feltétlenül csatolja a következő dokumentumokat: - motivációs levél; - naprakész, feltétlenül Europass formátumú önéletrajz (lásd: http://europass.cedefop.europa.eu); - a kitöltött, dátummal és aláírással ellátott hivatalos nyilatkozat (csatolva). A jelentkezés elutasításra kerül, ha nem tartja be szigorúan az itt meghatározott utasításokat.
FELVÉTELI POLITIKA A Számvevőszék az esélyegyenlőségi politikájával és a személyzeti szabályzat 1d. cikkével összhangban támogatja a sokszínűséget és az esélyegyenlőséget. Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 23. cikke értelmében a pályázatok befogadásakor a Számvevőszék semmilyen alapon nem alkalmaz megkülönböztetést, és lépéseket tesz a nők és férfiak közötti egyenlőség biztosítására a munkaerő-felvétel terén. A Számvevőszék külön intézkedésekkel segíti a munka és a családi élet összeegyeztetését. A pályázatok benyújtásának határideje 2018. október 15., 12.00 óra (luxemburgi idő szerint). ADATVÉDELEM Az Európai Számvevőszék elkötelezte magát, hogy a jelöltek személyes adatainak feldolgozása során úgy jár el, ahogy azt a kinevezésre jogosult hatóságnak az egyének védelméről a személyes adatoknak a humánerőforráspolitika tekintetében történő feldolgozásáról szóló, 45/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló 77 2006. sz. határozata előírja. Bővebb információt az álláshirdetésekkel kapcsolatos külön adatvédelmi nyilatkozatban talál: https://www.eca.europa.eu/lists/ecadocuments/specific_privacy_statement_vacancies/specific_privacy_state ment_vacancies_hu.pdf FELÜLVIZSGÁLATI KÉRELEM PANASZ- ÉS FELLEBBEZÉSI ELJÁRÁSOK AZ EURÓPAI OMBUDSMANNAK BENYÚJTOTT PANASZOK Ha a kiválasztási eljárás bármelyik szakaszában úgy érzi, hogy egy döntés hátrányosan érinti Önt, a következő jogok illetik meg: I. A felvételi bizottsághoz intézett határozat-felülvizsgálati kérés A felvételi bizottsághoz indokolással ellátott írásbeli kérelmet lehet benyújtani döntésének felülvizsgálatát kérve. Az ilyen kérelmet legkésőbb 10 nappal a határozat kézhezvételét követően a következő címre kell benyújtani: ECA-Recours@eca.europa.eu. II. Panasztétel A személyzeti szabályzat 90. cikke (2) bekezdése értelmében a pályázatát elutasító számvevőszéki határozatról szóló értesítéstől számított három hónapon belül panaszt nyújthat be e határozat ellen, a következő címen: Főtitkár Európai Számvevőszék 12, rue Alcide De Gasperi L-1615 Luxembourg III. Jogorvoslati kérelem A személyzeti szabályzat 91. cikke értelmében, ha panasza elutasításra kerül, és ez a határozat hátrányosan érinti önt, keresetet nyújthat be az Európai Bírósághoz. Az ilyen keresetet a panasz elutasításáról szóló határozat közlésétől számított három hónapon belül kell egy ügyvédnek benyújtania.
IV. Az európai ombudsmannak benyújtott panaszok Ha megítélése szerint pályázatának kezelése során az Európai Számvevőszék hivatali visszásságot követett el, akkor miután a vita rendezése céljából kapcsolatba lépett a Számvevőszékkel panaszt nyújthat be az európai ombudsmanhoz. Panaszát írásban, a releváns tények feltárását követő két éven belül kell benyújtania. Az európai ombudsman weboldalán elektronikus panasztételi formanyomtatvány áll rendelkezésére. Az európai ombudsmanhoz benyújtott panasz nem függeszti fel a fent említett fellebbezési határidőket.