ELŐTERJESZTÉS Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 25. napján tartandó ülésére Tárgy: Herceghalom község Szabályozási Terv és HÉSZ, valamint TSZT módosítása a Coop Áruház előtti, illetve a Herceghalom 60/2. (Füzes u.) területet illetően Tisztelt Képviselő-testület! Az 1997. évi LXXVIII. törvény 9. (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelően 2012. május 10.-én a Herceghalom Község Polgármesteri Hivatala tanácstermében egyeztető tárgyalásra került sor a HÉSZ, valamint TSZT módosítása vonatkozásában. A megjelent szakhatóságok a Korényi és Tsa. által elkészített és bemutatott terveket elfogadták, az abban foglaltakkal szemben kifogást nem emeltek. A Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság 2/2012.(V.31.) számú határozatával a fenti szakhatósági vélemények alapján - elfogadta a HÉSZ és TSZT ezen módosításait, amely alapján a tervezési szerződésben meghatározott összegű II. részszámla kifizetésre került. Az azóta eltelt időszakban a HÉSZ és TSZT módosítására irányuló tervek elfogadása Budapest Főváros Kormányhivatal Építésügyi Hivatala és az Állami Főépítész részéről is megtörtént, ezzel lehetővé vált a módosított tervrészek Képviselő-testület általi elfogadása. A fentiek alapján javaslom a Korényi és Tsa. Építész Iroda által elkészített HÉSZ és TSZT módosítására irányuló rendelet-módosítás elfogadását! A.) Herceghalom Község Településszerkezeti tervének módosítása Szavazás: egyszerű többséggel! Határozati javaslat: Herceghalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2012.(IX.25.)számú határozata: Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 98/2004. (XII. 21.) Kt. sz. határozatával jóváhagyott Herceghalom Község Településszerkezeti terve módosításáról a Paplaposi patak nyugati oldala melletti területre (60/2.), valamint a Geszenyés út Akácos út Bem utca 02/3. út által határolt területen az 1/1. területre (1) Herceghalom Önkormányzat Képviselő-testülete Herceghalom 98/2004. (XII.21.) Kt. sz. határozati számmal elfogadott Településszerkezeti Terve terület felhasználási eit az alábbi területrészekhez sorolja át: a. Paplaposi patak nyugati oldala melletti (60/2.) területen II. TSZT/M tervlap: 60/2. területet közpark területből Z Lke kertvárosias lakó területbe, valamint Z Ev véderdő területbe
b. Gesztenyés út Akácos út Bem utca 02/3. út által határolt területen III. TSZT/M tervlap: 241. közlekedési-közúti területből KÖu Vt településközponti vegyes terület felhasználási be az 1/1. területhez (2) Ennek megfelelően a Településszerkezeti tervlapon a módosítást át kell vezetni (3) E határozat mellékletét képezik: a. fejlesztési célokat meghatározó 1. számú melléklet b. 2. számú melléklet a II. TSZT/M rajzszámú tervlap c. 3. számú melléklet a III. TSZT/M rajzszámú tervlap (4) II számú terület területi mérlegének változása: Meglévő állapot 60/2 0,4175 Z Tervezett állapot 60/2 0,4175 Z felhasználási felhasználási Javasolt területelhasználási módosítás Javasolt terület felhasználási módosítás területe Z Lke 0,2081 Z Ev 0,2094 (5) III számú terület területi mérlegének változása: A III. számú tervezési terület a Budapesti Agglomeráció térségi terület-felhasználási kategória szerint hagyományosan vidéki települési térségbe tartozik. Meglévő állapot 1/1 0,0854 Vt - 0,020 Köu felhasználási Tervezett állapot -felhasználási Javasolt területfelhasználási módosítás 1/1 0,0854 Vt Vt - 0,020 Köv Köv Vt Javasolt területfelhasználási módosítás területe 0,1054
(6) A terület-felhasználási mód változása miatt a biológiai aktivitás érték változása: II. számú terület HATÁLYOS ÁLLAPOT TERVEZETT ÁLLAPOT Hrsz Ter. ha terület érték Biol. akt Ter.ha terület érték Biol.akt. 60/2 0,4175 Z 6 2,5050 0,2081 Lke 3 0,6243 0,2094 Ev 9 1,8846 Hatályos összesen: 2,5050 Tervezett összesen: 2,5089 Egyenleg: +0,0039 III. számú terület HATÁLYOS ÁLLAPOT TERVEZETT ÁLLAPOT Hrsz Ter. ha terület érték Biol. akt Ter.ha terület érték Biol.akt. 1/1 0,0854 Vt 0,5 0,0427 0,1054 Vt 0,5 0,0527-0,0200 KÖU 0,6 0,0120 Hatályos összesen: 0,0547 Tervezett összesen: 0,0527 Egyenleg: -0,0020 Biológiai aktivitásértékek változása összesen II. terület +0,0039 III. terület -0,0020 Változás összesen: +0,0019 Tehát a biológiai aktivitás érték nő, a kivonásra kerülő közpark véderdő övezettel kerül pótlásra. E határozat 2012 október 25. napján, az elfogadást követő 30. napon lép hatályba. Felelős: Erdősi László polgármester és Dr. Szmodis Jenő jegyző. B.) HÉSZ módosítás Minősített szótöbbségű határozat! TERVEZET Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének.../2012.(X.25.)számú rendelete a Herceghalom Község Helyi Építési Szabályzatáról szóló 15/2010.(XI.25.) rendeletének módosításáról Herceghalom Község Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 7. (3) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, 9. (2) bekezdésben biztosított véleményezési jogkörében eljáró lakosság, szervezetek, érdekképviseleti szervek, települési önkormányzati szervek, érdekelt államigazgatási szervek véleményének kikérésével az építés helyi rendjének biztosítása érdekében módosítja
Herceghalom Község Helyi Építési Szabályzatát (továbbiakban: HÉSZ), és jóváhagyja e rendelet mellékletét képező szabályozási tervmódosítást (II. SZT/M, III. SZT/M) az alábbiak szerint. A rendelet hatálya 1.. A rendelet területi hatálya kiterjed Herceghalom Község közigazgatási területére. A rendelet mellékletét képező szabályozási tervlapok területi hatálya: (1) 5 számú melléklet: II. SZT/M tervlap területi hatálya a Füzes utca 59.. patak 02/3. út által határolt terület (2) 6. számú melléklet: III. SZT/M tervlap területi hatálya Gesztenyés út Akácos út Bem utca 02/3. út által határolt terület 2.. A HÉSZ 14. (1) bekezdése az alábbi a) ponttal egészül ki: a) Amennyiben egy építési telek területén Ev véderdő övezet is szerepel, a beépítési paramétereket csak az Lke övezet területére szabad számítani. Záró rendelkezések 3. (1) A HÉSz mellékletét képező Herceghalom Szabályozási terve által a 60/2 számú. területre meghatározott övezeti jel, szabályozási elemek hatályukat vesztik. (2) A HÉSz mellékletét képező Herceghalom Szabályozási terve által az 1/1 és 1/2 számú. területekre meghatározott övezeti jel, szabályozási elemek hatályukat vesztik. (3) Ez a rendelet az elfogadásától számított 30 napon lép hatályba. Herceghalom, 2012 szeptember 25. Erdősi László Polgármester Dr. Szmodis Jenő Jegyző Mellékletek: 5. számú melléklet a Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének.../2012./.../ számú rendeletéhez - II. SZT/M tervlap 6. számú melléklet a Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének.../2012./.../ számú rendeletéhez - III. SZT/M tervlap Herceghalom, 2012. szeptember 20. Erdősi László sk. polgármester
ELŐTERJESZTÉS Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012.szeptember 25. napján tartandó ülésére Tárgy: Könyvtárvezetői pályázat elbírálása Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület 89/2012.(VII.02.) számú határozatában döntött a könyvtárvezetői pályázat kiírásáról. A pályázatok elbírálására, illetve a pályázók meghallgatására a Képviselő-testület 2012. augusztus 30-i ülésén került sor. Szavazáskor egyetlen jelölt sem szerezte meg az abszolút többséget, ezért a pályázatot a testület eredménytelennek nyilvánította és új pályázat kiírására kérte fel Dr. Szmodis Jenő jegyzőt. Az új kiírás szerint a pályázatok benyújtási határideje 2012. szeptember 20, elbírálásának határideje pedig 2012. október 1. Összesen 10 fő pályázott a könyvtárvezetői állásra, 4 fő a korábbi pályázaton is részt vett és személyük alkalmasnak bizonyult a munkakör betöltésére. 6 új pályázó is jelentkezett az állásra, akik közül 5 főt személyes meghallgatásra hívtunk be. ( Egy jelölt elektronikus úton kért értesítést a döntésről.) Az ülésre meghívott pályázók:* 1. Bacsó Ildikó 2. Nagy Réka Anna 3. Kelemenné Farkas Zsuzsa 4. Bella Adrienne 5. Lengyel-Szász Izabella 6. Vörös Ildikó 7. Szőry Erik 8. Kelemen Judit 9. Némethné Király Márta *(Tekintettel arra, hogy a pályázat benyújtási határideje egybeesik az előterjesztés kiküldésének napjával, újabb pályázatok beérkezése lehetséges!) Az eredményes pályázó alkalmazása határozatlan idejű, közalkalmazotti jogviszony keretében történik, amely mellett a testület legfeljebb 5 éves időtartamra adhat vezetői megbízást. A Közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény 21/A. (1) bekezdése értelmében a kinevezésben a közalkalmazotti jogviszony létesítésekor minimum három hónap próbaidő megállapítása kötelező. A próbaidő mértéke legfeljebb négy hónapig terjedhet. Nem kell próbaidőt megállapítani áthelyezés és azonos felek között történő újabb kinevezés esetén. Kérem a tisztelt Képviselő-testületet, hogy a meghallgatás után döntsön a könyvtárvezetői beosztás betöltéséről!
Minősített szótöbbségű határozat! Határozati javaslat: Herceghalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2012.(IX.25.)számú határozata: Herceghalom Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Herceghalom Községi Könyvtára vezetőjének..-t,.. hatállyal választja meg. Felhatalmazza Erdősi László polgármestert a kinevezési okmány és.hónap próbaidő kikötésével, év időtartamú vezetői megbízás aláírására. Felelős: Erdősi László polgármester. Határidő: azonnal. Herceghalom, 2012. szeptember 20. Erdősi László s.k. polgármester