Magyar Nemzetőrség Etikai Kódexe

Hasonló dokumentumok
Etikai Kódex. (Egységes szerkezetben a ZMNE Szenátusának módosító határozataival) 1

KATONAI HAGYOMÁNYŐRZŐ ETIKAI KÓDEX

A BELSŐ ELLENŐRÖKRE VONATKOZÓ ETIKAI KÓDEX

Algyő Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Etikai Kódexe

MÜTF ALUMNI SZAKMAI KÖZÖSSÉG ETIKAI KÓDEXE

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 35/2014. (II.26) önkormányzati határozata

Gyakorló ápoló képzés

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK KÖZTISZTVISELŐI ETIKAI KÓDEXE

A hivatásetika azon értékek, elvek összessége, amelyeket a köztisztviselőknek, a Hivatal vezetőinek hivatásuk teljesítése közben követni kell.

Kengyel Község Polgármesteri Hivatala. Köztisztviselői Etikai Kódexe 2015.

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Hivatásetikai Kódexének jóváhagyására

10/2019. számú főigazgatói utasítás. az Etikai Kódex kiadásáról

Kozármisleny Város Polgármesteri Hivatalának

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete augusztus 30-ai ülésére

Zsámbék Város Képviselő-testületének 16/2013. (III.29.) számú önkormányzati R E N D E L E T E

Az üzleti magatartás szabályzata

Paksi Polgármesteri Hivatal Hivatásetikai Szabályzata

A Piros könyv Az üzleti magatartás szabályzata

EURÓPAI KÖZPONTI BANK

BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT INTÉZMÉNYMŰKÖDTETŐ ÉS FENNTATÓ KÖZPONT 1139 Budapest, XIII., Hajdú utca 29.

Hitvallás és hivatás - protestáns hivatásetika a köznevelésben. A pedagógusokkal szembeni etikai elvárások a református köznevelésben

Előterjesztés a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal szabályzatainak felülvizsgálatáról és Etikai Kódexéről

Az erkölcsi nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2016

Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal Hivatásetikai Szabályzata

Etikai Kódex az Eötvös Loránd Tudományegyetem polgárai számára

HIVATÁSETIKAI KÓDEXE

Magyar Vízilabda Játékvezetők Etikai Kódexe

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS JÚNIUS 25-I ÜLÉSÉRE

Vezetői teljesítményértékelés értékelő és önértékelő kérdőív Készítették: a KISOSZ munkatársai

Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2012. (VI.28.) önkormányzati rendelete

ETIKAI KÓDEX DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA KÖZTISZTVISELŐI SZÁMÁRA AZ ETIKAI KÓDEX CÉLJA

Csepel Metall Vasöntöde Kft. Etikai kódexe

Etikai kódex. ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. Etikai Kódex Budapest, Halom utca 5. Telefon:

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 27-i nyílt üléséről

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 10-én tartandó ülésére

MAGYAR ÍRÁSTERÁPIÁS EGYESÜLET MINŐSÍTETT SZAKTANÁCSADÓI BÁZIS SZAKMAI-ETIKAI KÓDEXE

CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében

E L Ő T E R J E S Z T É S

ETIKAI KÓDEX. Rába Járműipari Holding Nyrt.

Az ÉMK Kft. (továbbiakban Társaság, Vállalat) elkötelezetten törekszik a jogszerű, etikus és átlátható működésre.

Játékvezető személyisége

MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA PEDAGÓGUS ETIKAI KÓDEXE

Homo Regius Tanácsadó Iroda Etikai Kódexe

A SZERB ANTAL GIMNÁZIUM

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET június 5-ei ülésére

Az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) Betegjogi, Ellátottjogi, és Gyermekjogi Képviselőinek Etikai Kódexe

Etikai Kódex. 1. Általános etikai követelmények

ETIKAI KÓDEX HATÁLYOS október 25.

A pedagógus önértékelő kérdőíve

SEGÍTSÉGNYUJTÓKÉNT ÚGY VISELKEDJ, AHOGY AZT TE IS ELVÁROD MÁSOKTÓL, HA BAJBA KERÜLSZ! Etikai kódex

Magatartási Kódex. Ajánlás a pénzügyi szervezetek ügyfeleikkel és partnereikkel szembeni magatartásáról PREAMBULUM

MOCORGÓ ÓVODA OM.:034668

Magyar Triatlon Szövetség Etikai Szabályzata

(1) A közszolgálati tisztviselők részére az alábbi juttatások biztosíthatók: - illetményelőleg - temetési segély - eseti szociális segély

Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés)

Hatályos: március. 1. napjától

MAGATARTÁSI KÓDEX PARAT VÁLLALATI CSOPORT

Synergon Informatikai Rendszereket Tervező és Kivitelező Nyilvános Részvénytársaság (Synergon Informatika Nyrt.) és leányvállalatai ETIKAI KÓDEX

Etikai Kódex. Bevezetés Az Intézet Etikai Kódexének célja, hogy el segítse a bels ellen ri szakmában az etikai kultúra kialakulását.

Melléklet a 31/2017. számú BM OKF főigazgatói intézkedéshez A HIVATÁSOS KATASZTRÓFAVÉDELMI SZERVEK HIVATÁSETIKAI SZABÁLYZATA

Családi Vállalkozások Országos Egyesülete ETIKAI KÓDEX

Esélyegyenlőségi Terv. Mátyás Király Általános Iskola Csömör

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KOLLÉGIUMI HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE

KÖZTISZTVISELŐI ETIKAI KÓDEXÉRŐL

DABAS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2014. (XII.22.) önkormányzati rendelete a köztisztviselők juttatásairól és támogatásáról

Az osztályfőnöki tanmenet 5-6. évfolyam

SZAKMAI GYAKORLAT. Kitöltési útmutató

ISO Minőségirányítási rendszerek. Útmutató a működés fejlesztéséhez

Az adományszervezés Etikai Alapelveinek Nyilatkozata

Ügyfél-tájékoztató a CENTRÁL TAKARÉK Szövetkezet által alkalmazott etikai előírásokról Hatályos: április 03.

Ügyfél-tájékoztató. a Takarék Központi Követeléskezelő Zrt. által alkalmazott etikai előírásokról

A Demokratikus Koalíció Etikai és Fegyelmi szabályzata

TISZÁNTÚLI TAKARÉK Takarékszövetkezet

A SZOCIÁLIS MUNKA ETIKAI KÓDEXE

SZAKMAI GYAKORLAT Kitöltési útmutató

Hivatásetikai alapelvek. Nemzetközi Projekt Ügynökség Kft.

AZ ISTVÁN KIRÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA TANÁRAINAK ETIKAI KÓDEXE. A kódex az azt elfogadó és aláíró pedagógus számára ajánlásnak tekintendő

02. Tétel - Mi az etika szó jelentése, honnan származik és hol a helye a tudományok rendszerében?

MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET

ETIKAI KÓDEX Rakovics Éva E.V.

TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS A KOSSUTH ZSUZSANNA LEÁNYKOLLÉGIUMBAN

I. Az ÉFE Panaszmentességi Igazolás kiállításának célja. Az ÉFE Panaszmentességi Igazolás kiállításának feltételei

Esélyegyenlőségi Terve

OTP Ingatlanpont Kft. ETIKAI KÓDEXE

Társadalmi Etikai Kódex

Előterjesztés. Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 29-i rendkívüli ülésére

A Compass Group Etikai Kódexe


Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Támogató szolgálata

Magyar E-sport Etikai Kódex

Hatályos: december 18. napjától

Hatályos: december 12.

Hogyan adjuk, és hogyan fogadjuk az önkéntes tevékenységet? Önkéntes motivációk és önkéntes menedzsment elemek. Groska Éva mentor

Magyar Nemzeti Bank Etikai Kódexe

Nem pedagógus munkakörben foglalkoztatottak teljesítményértékelési szabályzata

Ügyfél-tájékoztató a Banküzlet Zrt. által alkalmazott etikai előírásokról

Czirják László bemutatkozás

School of Business Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság. Minőségpolitika

Vállalati kultúránk elemi alapját a felelősségtudatos és tiszteletteljes, morális munkavégzés képezi.

Átírás:

Magyar Nemzetőrség Etikai Kódexe 2005 1

Bevezetés A Nemzetőröktől a társadalom a hagyományainkat tisztelő és fenntartó tevékenységük ellátása során a mindennapi életben magas szintű erkölcsi felelősséget és szabálykövetést vár el. Jelen Kódex ezeket az elvárásokat, követelményeket és ajánlásokat rögzíti annak érdekében, hogy az egységes magatartási követelményrendszer hassa át minden nemzetőrségi feladatot ellátót, nemzetőrt. Az etikus nemzetőri magatartás betartása elősegíti egy jobb közérzetű, méltóságára többet adó, az önként vállalt nemzetőri tevékenység érdekeiért kiálló Nemzetőrség kialakítását és működtetését. A hagyományos magyar katonai erényekre történő támaszkodás megfelel a társadalmi elvárásoknak és ezzel növelhető a Nemzetőrség társadalmi elfogadottsága. A Nemzetőr Etikai Kódex hatálya A Nemzetőr Etikai Kódex elvárásai a Magyar Nemzetőrök Országos Szövetsége megyei és megyei jogú tagjainak soraiban önként nemzetőri tevékenységet teljesítő nemzetőrökre vonatkozik. A Nemzetőr Etikai Kódex célja A Nemzetőr Etikai Kódex összefoglalja és rögzíti mindazon társadalmi elvárásokkal összhangban lévő nemzetőr és hagyománytisztelő katonai értékeket, erkölcsi, magatartási formákat, szokványokat, amelyek egységes rendszere a nemzetőr szolgálatot vállalók számára útmutatóul szolgál mindennapi cselekedeteik és viselkedésük során, és amelyek segítik a nemzetőrt abban, hogy: megfeleljenek a Haza és a társadalom elvárásainak, a nemzetőr és a hagyományos katonai szolgálat értékrendjének; javítsa a nemzetőr tevékenység megítélését; mindenkor helyes döntéseket hozzon, és állásfoglalásokat alakítson ki; olyan személyes eligazodást szolgáló támpontokat találjon, amelyek szilárdságot, következetességet, biztonságot képesek nyújtani számára az erkölcsös életvitelhez, illetve a nemzetőri szolgálat teljesítéséhez; adjon útmutatást, és teremtsen szilárd alapot a követésre ajánlott és a kifogásolható magatartásformák felismeréséhez, azok egyéni és közösségi megítéléséhez, minősítéséhez. 2

A Nemzetőri szolgálat kiemelt erényei, alapértékei Hazaszeretet: a Hazához való hűség és elkötelezettség. Hűség: a nemzetőri esküben, fogadalomban vállaltak szellemében történő nemzetőri tevékenység teljesítése, e tevékenység töretlen gyakorlása, megbízhatóság, kitartás nehéz körülmények között is Bajtársiasság: kiállás, felelősségérzet, önzetlen segítőkész magatartás, és együttérző áldozatvállalás a nemzetőrtársakkal a nemzetőrtársakért. Bátorság: a nemzetőri szolgálat által megkövetelt feladatteljesítés során tudatos, ésszerű veszély és kockázatvállalás, tartózkodás a vakmerőségtől és a gyávaságtól. Tisztelet: a magyar és egyetemes kultúra értékeinek, a történelmi múlt, a nemzetőr, a katonahagyományok és jelképek tisztelete mellett a nemzetőr tevékenység és szolgálat, az emberi méltóság tisztelete, az emberi különbözőségek, személyiségek elfogadása olyan mértékben, hogy az ne képezhessen akadályt a nemzetőri tevékenységnek, továbbá a tisztségviselői és rendfokozati tekintély megbecsülése. Becsületesség: megbízható, tisztességes, lelkiismeretes, szavahihetőségen, kötelességtudaton és a különböző előírások betartásán alapuló magatartás és életvitel. Fegyelmezettség: elvárható és kiszámítható cselekvésre való készség, a nemzetőri feladatok maradéktalan végrehajtását biztosító szabályok önfegyelmen alapuló betartása, és betartatása. Alapvető elvárások A nemzetőr: legyen elkötelezett a Haza sorsa, függetlensége iránt; tisztelje és kövesse a magyar és az egyetemes kultúra egyéni és közösségi értékeit, nemzetőri és katonai hagyományokat; az emberi méltóság tiszteletbenntartásával vegye tudomásul és fogadja el az emberi különbözőségeket; egyéni érdekeit, a nemzet alapvető érdekeit érintő esetekben rendelje alá a Haza és a nemzetőri tevékenység által 3

támasztott követelményeknek; törekedjen a nemzetőri feladatok legjobb tudása szerinti végrehajtására, amelynek során legyen kezdeményező, tevékenységét jellemezze a lelkiismeretesség; nemzetőri tevékenységét és tevékenységi jogkörének gyakorlását személyes példamutatás, következetesség erkölcsösség jellemezze; érezzen felelősséget a nemzetőr beosztottai, bajtársai iránt; törekedjen a nemzetőrök és a Magyar Nemzetőrség jó hírnevének megőrzésére és megerősítésére; legyen megvesztegethetetlen, lehetőség szerint lépjen fel a korrupcióval szemben; ne azonosuljon a szélsőséges nézetekkel; szolgálati helyén ne adjon hangot pártpolitikai kérdésekkel kapcsolatos véleményének. A nemzetőr magatartásának főbb jellemzői A nemzetőri tevékenység, és szolgálatteljesítés során a nemzetőr: nemzetőri tevékenységet átérezve törekedjen mindazon követelmények teljesítésére, amelyet a haza védelme megkíván; nemzetőri munkája során törvényesen, pártatlanul, lelkiismeretesen és pontosan járjon el, és ezt várja el másoktól; felelősséggel, meggondoltan cselekedjen előre nem látható, váratlan helyzetekben is; nemzetőri tevékenysége során senkit ne hozzon kellemetlen, megalázó vagy méltatlan helyzetbe, kerülje a személyeskedést, az intrikus magatartást; óvja a vezetők és a nemzetőr társak tekintélyét; ne követeljen, ne kérjen, és ne fogadjon el magának a szabályzatokban, jogszabályokban, rögzített mértéken túli jogosultságokat, kedvezményeket, előjogokat, elbánást és juttatásokat, de a szabályozókban rögzítettek hiányát se tűrje el; megjelenése legyen előírásszerű, katonás és tiszteletet parancsoló. 4

A nemzetőr a nemzetőri munkája, tevékenysége során: hitelességét és tekintélyét munkájával, tevékenységével, őszinteségével és szavahihetőségével alapozza meg; munkájában fegyelmezett, megbízható; bízik mások szakmai hozzáértésben, segítőkészségében, a szükséges mértékben igényli környezete tanácsait, valamint szakmai segítségét, tapasztalataival segíti a hozzáfordulókat; együttműködő, jó nemzetőr bajtársi kapcsolatok kialakítására törekvő; egyéni törekvéseinek elérése érdekébe nem hárít át aránytalanul nagy terheket másokra, nem törekszik a valós érdekeket mellőző érdekérvényesítésre, tartózkodik a káros vetélkedéstől; tartózkodik az indulatos megnyilvánulástól, a nemzetőr bajtársak sértő minősítéstől, fellép a rágalmazás, az alaptalan híresztelés ellen; kerüli a hangulatkeltést. A nemzetőr bajtársakkal való kapcsolattartás során a nemzetőr: bizalmat ad és rászolgál mások bizalmára; tisztelettel viszonyul bajtársaihoz, alárendeltjeihez és feletteseihez; bajtársaival nyitott, emberséges; hangvétele kulturált, udvarias, tiszteletben tartja mások személyiségét, személyiségi jogait, emberi méltóságát; törekszik önmaga és bajtársai teljesítőképességének és egészségének, valamint környezete állapotának megóvására. Társadalmi kapcsolataiban és magánéletében a nemzetőr: minden élethelyzetben, tudatában van annak, hogy személyén keresztül ítélik meg az általa képviselt szervezetet és a Magyar Nemzetőrséget; a társadalmi környezet részéről a nemzetőri szervezeteket érintő tájékozottsági igények iránt nyitott, de nem lépi át a szükséges titoktartás határait, azt mások esetében sem nézi le, kerüli a jól értesültség látszatát; tartózkodik megjelenésében és megnyilvánulásaiban olyan kulturálatlan formáktól, amelyek megbotránkozásra vagy visszatetszésre adhatnak okot; nem vállal olyan munkát, nem végez olyan tevékenységet, amelynek megvalósítása olyan magatartást és 5

A parancsnok (vezető): megnyilvánulásokat feltételez, amelyek ellentétesek az etikai kódexben ajánlott elvárásokkal; kerüli azokat az élethelyzeteket, amelyek alkalmasak személye, nemzetőri beosztása, valamint a nemzetőri tevékenység megítélésére, vagy amelyek alapjául szolgálhatnak szóbeszédeknek, rosszindulatú híreszteléseknek; kerüli azokat a cselekedetet, magatartásformákat, amelyek következtében kiszolgáltatottá, befolyásolhatóvá válhat, vagy annak látszata kialakulhat; kerüli az olyan élethelyzeteket, amelyekben kétes életvitelű, felelőtlen, erkölcsi hitelüket vesztett személyekkel való megjelenése, kapcsolattartása miatt maga is ilyen színben tűnne fel vagy erre, legalábbis alapot adhatna; A parancsnoki (vezetői) magatartás legfontosabb jellemzői nemzetőr vezetői tevékenységének gyakorlását szilárd következetesség és felelősségtudat jellemezi; beosztását, rendfokozatát nem használja fel mások véleményének befolyásolására, nem törekszik személye, tisztségviselői jelentőségének túlhangsúlyozására; személyes érdekeit és célkitűzéseit illetően önmérsékletet tanúsít; a sikert és a kudarcot súlyának megfelelően, valósan értékelve munkatársaival együtt éli meg; határozottan visszautasítja a hízelgést, a szolgalelkűséget, a kritikátlan egyetértés és helyeslés minden formáját; kerüli más nemzetőr szervezetek vezetőik és tagjaik munkájának megalapozatlan bírálatát; munkavégzését, döntéseit nem befolyásolják személyi ellentétek; beosztottait megvédi a megalapozatlan támadásoktól; segíti a nemek közötti esélyegyenlőség megvalósulását. A nemzetőri tevékenység szolgálat - végzése során: intézkedésein, nemzetőri tevékenységén túl példamutatásával is elősegíti, hogy az általa irányított szervezet tagjai egységes, bajtársi értékekben gondolkodó, a nemzetőri célok 6

megvalósításáért hatékonyan együttműködő közösséget alkossanak; a jó modor és kulturált magatartás keretei között, határozott stílusban tárgyal, olyan hangnemet használ, amely alkalmas a vezetői tekintély fenntartására, de nem sérti az emberi méltóságot, a személyiségi jogokat, az egyének önbecsülését; az ellentétek kezelésében határozottan, késedelem nélkül jár el, körültekintő és a szükséges mértékben tapintatos; ellenőrzések, számonkérések, értékelések során a tényekből kiindulva, valósághűen, következetesen értékel; a beosztási és szakmai követelményeken túl beosztottjaival szemben csak olyan elvárásokat fogalmaz meg, amelyek figyelembe veszik az érintettek személyes képességét; a beosztottakról szerzett személyes információkat kellő körültekintéssel, csak a szolgálat érdekében használja fel. A napi nemzetőri tevékenység során: beosztottjai körében érvényre juttatja a valós értékrendet, ennek alapján dicsér, jutalmaz, de szükség szerint alkalmazza a fegyelmezés eszközeit is; ösztönözi, segíti alárendeltjeit előmenetelükben; nemzetőr társait a szervezeti érdekek és célok szem előtt tartásával, alkalmasság alapján, elfogulatlanul ítéli meg; a lehetőségek figyelembevételével segíti nehézségekkel küzdő munkatársait, növeli egészséges önbizalmukat, szakmai és emberi problémáik iránt tapintatos, megértő és türelmes; törekszik a felmerülő szakmai, személyi és egyéb problémák minden résztvevő részére történő, emberséges rendezésére; lehetőséget biztosít a feladat-végrehajtás előkészítése során arra, hogy munkatársai megfelelő módon kifejthessék véleményüket, javaslataikat, ugyanakkor követelménytámasztó, határozott és következetes a végrehajtás során; az eredményes munkához szükséges információkat időben és megfelelő módon adja át. Budapest, 2005 július 27. 7