EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Petíciós Bizottság 28.11.2014 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: Helena Maijala, finn állampolgár által a Pro Hanhikivi nevében benyújtott, 1772/2009. számú petíció a Fennovoima által tervezett Hanhikivi atomerőmű építéséről 1. A petíció összefoglalása A petíció benyújtói kifogásolják, hogy a tervezett Hanhikivi atomerőmű megépítése a Botteni-öböl vizének melegedését, valamint az erdők és a környék növény- és állatvilágának károsodását okozza, utalva arra, hogy az említett terület számos madárfaj fészkelése szempontjából kiemelt jelentőségű. Úgy vélik, hogy az atomerőmű megépítése ellentétes a 79/409/EGK és a 92/43/EGK irányelvvel, ezért kérik, hogy figyelmeztessék az illetékes hatóságokat arra, hogy tartsák tiszteletben a környezetvédelemre vonatkozó európai jogszabályokat, valamint hogy az említett atomerőmű felépítésére jelöljenek ki más helyszínt. 2. Elfogadhatóság Elfogadhatónak nyilvánítva: 2010. március 16. Tájékoztatás kérése a Bizottságtól (az eljárási szabályzat 202. cikkének (6) bekezdése szerint) megtörtént. 3. A Bizottságtól kapott válasz: 2010. december 9. A petíció Finnországban három vállalkozás nyújtott be új atomerőmű építésére vonatkozó kérelmet. Az egyik vállalkozás (a Fennovoima) a kérelmében három alternatív helyszínt jelölt meg az atomerőmű megépítéshez, ezek közül az egyik a Pyhäjoki önkormányzatának területén található CM\1042132.doc PE454.589v02-00 Egyesülve a sokféleségben
Hanhikivi-félsziget. A petíció szerint a területre vonatkozóan érvényben van egy körzeti tervezési dokumentum. Az atomerőműre vonatkozó körzeti tervezési dokumentum különösen a jelenlegi körzeti tervet, valamint az élőhelyvédelmi, a madárvédelmi és a vízügyi keretirányelvet sérti. A petícióban szereplő érvek röviden összefoglalva a következők: A körzeti tervet azért sértik meg, mert az a biológiai sokféleség és az ökológiai koherencia fejlesztéséről, a madarak és növények élőhelyeinek, valamint az értékes sziklás területek védelméről rendelkezik. A 92/43/EK élőhelyvédelmi irányelvet 1 azért sértik meg, mert az emelkedő partvidékek elsődleges szukcessziója során kialakult természetes erdők az élőhelyvédelmi irányelv I. mellékletében felsorolt élőhelyek közé tartoznak, és veszélynek vannak kitéve. Ennélfogva a Hanhikivi területén található erdők védelmet igényelnek. A 2009/147/EK madárvédelmi irányelvet 2 azért sértik meg, mert az irányelv I. mellékletében felsorolt madárfajok közül számos megtalálható a Hanhikivi-félszigeten. Tizenhárom madárfaj, amelyekért Finnország külön felelősséggel tartozik, fészket is rak ezen a területen. Amennyiben az erőmű megépül, a területek feldarabolása negatív hatást gyakorolna a madarakra. Ezenkívül a repülési útvonalakat keresztező villamos vezetékek növelnék a madarak számára az ütközés veszélyét. Ez valószínűleg kihatna a közeli Parhalahti-Syölätinlahti ja Heinikarinlampi (FI1104201) Natura 2000 területre is. Az erőműből kibocsátott hűtővíz felmelegítené a Hanhikivi-félsziget parti tengervizét, amely olyan hatást gyakorolna az eutrofizációra, a planktonképződésre, a halállományra, valamint a vízi és part menti növényzetre, hogy az ellentétes lenne a 2000/60/EK vízügyi keretirányelvvel. 3 A Bizottság észrevételei a petícióval kapcsolatban A Bizottsághoz ugyanezen személy(ek)től ugyanebben a témában panasz érkezett. Először is meg kell állapítani, hogy a Bizottságnak csak az uniós jog lehetséges megsértésével kapcsolatos esetek kivizsgálásához van hatásköre. Ezért nem lehet megvizsgálni, hogy a jelenlegi körzeti tervezési dokumentumot megsértették-e. A Bizottság megjegyezte, hogy a finn kormány 2010. május 6-án elvileg úgy határozott, hogy hagyja, hogy Fennovoima folytassa az atomerőmű építésének tervezését. A Bizottság tudomása szerint azonban nem adtak ki engedélyt az atomerőmű építésének megkezdéséhez, és úgy tűnik, hogy a vállalkozás még nem választotta ki az erőmű végleges helyszínét. Tehát pillanatnyilag bizonytalan, hogy az erőmű a Hanhikivi-félszigeten épül-e meg. Ezenkívül a rendelkezésre álló információk alapján úgy tűnik, hogy az atomerőműre vonatkozó körzeti tervezési dokumentummal kapcsolatos fellebbezés folyamatban van. 1 HL L 206., 1992.7.22. 2 HL L 20., 2010.1.26. 3 HL L 327., 2000.12.22. PE454.589v02-00 2/6 CM\1042132.doc
Ami a vízügyi keretirányelvet illeti, a Bizottság megjegyezte, hogy az Oulujoki-Iijoki vízgyűjtőhöz készített vízgyűjtő-gazdálkodási terv több más projekt között ezt a projektet is megemlíti, amellyel kapcsolatban a vízgyűjtő-gazdálkodási terv összeállításakor környezeti hatásvizsgálatot végeztek. A Bizottság jelenleg vizsgálja az összes kidolgozott vízgyűjtőgazdálkodási terv megfelelőségét. Mivel azonban az erőmű helyszínéről még nem született végleges döntés, valamint a petícióban/panaszban foglalt állítások általános jellege miatt a Bizottság nem tudta megállapítani, hogy sor került-e a vízügyi keretirányelv megsértésére. A petíció/panasz alapján nem világos, hogy az irányelvben szereplő kötelezettségek közül melyeket sértenék meg, ha az erőművet a Hanhikivi-félszigeten építenék fel. A madárvédelmi és az élőhelyvédelmi irányelvvel kapcsolatban a Bizottság megjegyzi, hogy a Parhalahti-Syölätinlahti ja Heinikarinlampi (FI1104201) területet mindkét irányelv értelmében kijelölték. Az ilyen területek tekintetében az élőhelyvédelmi irányelv előírja, hogy a 6. cikk (3) bekezdése szerint megfelelő vizsgálatot kell végezni minden olyan terv, illetve projekt vonatkozásában, amelyek jelentős hatást gyakorolhatnak az adott terület épségére. A petícióban/panaszban és a mellékleteiben foglalt információkból kiderül, hogy végrehajtottak egy hatásvizsgálatot az élőhelyvédelmi irányelv 6. cikkének (3) bekezdése szerint az előterjesztett körzeti tervezési dokumentum tekintetében, és a vizsgálat alapján azt a következtetést vonták le, hogy sem a terv, sem a projekt nem gyakorol jelentős negatív hatást a területre. A petíció/panasz nem tartalmaz semmilyen konkrét, bizonyítékkal alátámasztott érvet annak igazolására, hogy miért gyakorolna a terv/projekt jelentős negatív hatást a területre. Az arra vonatkozó állítást például, hogy nő annak a veszélye, hogy a madarak a villamos vezetékbe ütköznek, nem támasztja alá olyan bizonyíték, amely megcáfolná a 6. cikk (3) bekezdése szerinti vizsgálat megállapításait. Az, hogy a terület nagyon sok, a madárvédelmi irányelv által védett madárnak ad otthont, önmagában nem jelenti azt, hogy a szóban forgó projekt sérti a madárvédelmi és az élőhelyvédelmi irányelvet. A panaszos azt sem bizonyította, hogyan jutott arra a következtetésre, hogy az élőhelyvédelmi irányelv II. mellékletében felsorolt növényfajokra vonatkozó hatások valószínűsége eltér a 6. cikk (3) bekezdése szerinti vizsgálat következtetéseitől. A panaszos nem állítja azt, és úgy tűnik, nincs is arra utaló bizonyíték, hogy a projekt valószínűleg jelentős hatást gyakorol az emelkedő partvidékek elsődleges szukcessziója során kialakult természetes erdők élőhelytípusra a Natura 2000 területen. A Bizottságnak nem áll módjában észrevételt tenni a panasz azon vonatkozásaira, amelyek nem tartoznak az uniós természetvédelmi jogszabályok hatálya alá, pl. azon fajokra és élőhelyekre, amelyek csak a nemzeti jog értelmében védettek. Arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy az a tény, hogy az atomerőmű nem mozdítja elő a természetvédelmet a tervezett helyszínen, nem tekinthető olyan tényezőnek, amely az élőhelyvédelmi irányelv megsértését bizonyíthatja. Következtetések Jelenleg és a Bizottság rendelkezésére álló információk figyelembevételével semmi nem utal az uniós jog megsértésére. 4. A Bizottságtól kapott válasz(rev): 2014. november 28. CM\1042132.doc 3/6 PE454.589v02-00
Az e kérdésről szóló, 2010 decemberében kiadott korábbi bizottsági közlemény óta a petíció benyújtója 2011. augusztus 25-én, 2011. szeptember 24-én és 2012. április 23-án további információkkal szolgált. E kiegészítő információk alapján a Bizottság a következő megjegyzéseket teszi: Az elvi határozatról A finn kormány 2010. május 6-án elvi határozatot hozott arról, hogy engedélyezi a Fennovoima számára, hogy folytassa az atomerőmű építésének tervezését. A Fennovoima ezt követően úgy határozott, hogy a Rosatom orosz vállalat szolgáltassa a reaktort (Rosatom 1200 megawattos AES-2006 nyomottvizes reaktor), ami nem szerepelt a kormány számára 2009-ben benyújtott elvi határozat iránti kérelemben vizsgált atomerőműalternatívák között. A Fennovoima emiatt új környezeti hatásvizsgálatot végzett, majd 2013 decemberében aláírta az atomerőművel kapcsolatos beszerzési szerződést a Rosatom Overseas vállalattal. A Fennovoima 2014 márciusában a kormány elvi határozatának kiegészítését kérvényezte. A kormány 2014. szeptember 18-án kedvező elbírálásban részesítette a Fennovoima által benyújtott, a Rosatom atomreaktorblokk Pyhäjokiban történő építése iránti kérelmét. A petíció benyújtja által a 2011. augusztus 25-i, 2011. szeptember 24-i és 2012. április 23-i levelekben ismertetett kérdésekről Általánosságban a Bizottság szeretné kiemelni, hogy a Bizottság hatáskörébe kizárólag az uniós jogszabályok megsértésének vizsgálata tartozik. Ezért nem vizsgálhatja a nemzeti jogszabályokon alapuló szabályok megsértésére vonatkozó állításokat. Amennyiben a Bizottság úgy határoz, hogy egy tagállam ellen kötelezettségszegési eljárást indít, illetve folytat, úgy a bizonyítási teher a Bizottságot terheli, melynek így be kell bizonyítania, hogy az uniós jogszabályok megsértése valóban megtörtént. A petíció benyújtója által ismertetett konkrét kérdésekre vonatkozóan a Bizottság a következő megjegyzéseket teszi. A hivatkozások követik a petíció benyújtója által 2011. augusztus 25-én beküldött levélben feltüntetett fejezetszámozást. - A petíció benyújtója a levél első fejezetében azt írja, hogy a Bizottságnak lépéseket kell tennie annak ellenére, hogy a nemzeti döntéshozatali és jogorvoslati eljárások még folyamatban vannak. A Bizottság megjegyzi, hogy a szubszidiaritás elve alapján elsősorban a nemzeti hatóságok és bíróságok felelősségi körébe tartozik az uniós jog alkalmazása. Az európai ombudsman tevékenysége összhangban áll a Bizottság e kérdésre vonatkozó álláspontjával. 1 - A petíció benyújtója a második fejezetben felsorol számos, a finn hatóságok által hozott határozatot, és az azokkal szembeni általa benyújtott fellebbezéseket, valamint összegzi, hogy a projekt előkészítésének hiányosságai az uniós jogszabályok megsértését bizonyítják. A Bizottság megjegyzi, hogy a határozattal szembeni fellebbezés puszta ténye 1 HYPERLINK "http://www.ombudsman.europa.eu/cases/decision.faces/en/4518/html.bookmark" http://www.ombudsman.europa.eu/cases/decision.faces/en/4518/html.bookmark, 33.pont PE454.589v02-00 4/6 CM\1042132.doc
nem feltétlenül bizonyítja, hogy a fellebbezés tárgyát képező határozatok jogsértőek. Ezenkívül a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság 2011. szeptember 21-i határozatával elutasította a körzeti tervezési dokumentum tárgyában benyújtott fellebbezést. Mivel a tervezési dokumentumok jogszerűnek minősültek, a Fennovoima ezt követően 2011. október 5-én nyilvánosságra hozta az új atomerőmű Pyhäjokiban történő építésére vonatkozó határozatát. - A petíció benyújtója a harmadik fejezetben tömören kifejti, hogy a projekt nem csak a Parhalahti-Syölätinlahti-Heinikarilampi Natura 2000 területre gyakorol hatást, valamint hogy a Hanhikivi-félsziget egészét Natura 2000 területté kell minősíteni és oly módon kezelni. A Bizottság megjegyzi, hogy Finnország területén a Natura 2000 területté történő kijelöléseket értékelték, és a 92/43/EEK irányelv fényében megfelelőnek minősítették. - A petíció benyújtója a negyedik fejezetben megemlít számos, a Parhalahti-Syölätinlahti- Heinikarilampi Natura 2000 területre például a felszíni és felszín alatti vízre gyakorolt hatást. Az állítások általánosak, és számos feltételezésen alapulnak. A petíció benyújtója általánosságban utal a Natura 2000 területről szóló hatásvizsgálatra, konkrétan azonban nem említi a vizsgálat azon részeit, ahol az állítólagos hiányosságok előfordultak. Kézzelfogható bizonyítékok hiányában az állítások nem támaszthatóak alá. A Bizottság megjegyzi továbbá, hogy a Környezetvédelmi Minisztérium a 2009. december 21-i észrevételében 1 emlékeztette a vállalatot a Natura 2000 területté kijelölt élőhelytípusok felügyeletével kapcsolatos aggodalmaira. A megfigyelési programok részét képezik a Fennovoima 2014. márciusi kérelmének. - Az ötödik fejezet számos állítást tartalmaz az esetenként az élőhelyvédelmi irányelvben felsorolt állatokra és növényekre gyakorolt hatásokra vonatkozóan. Az 5.2. fejezetben a növényfajokra és gerinctelenekre tett utalások nem határozzák meg, hogy pontosan mely fajokról van szó. A Bizottság ezenkívül megjegyzi, hogy a Thymallus thymallus halfajra, illetve a mocsári békára (Rana arvalis) vonatkozó állítások általánosak, és bizonyítékokkal nem támaszthatóak alá. A petíció benyújtója azt is megemlíti, hogy a mocsári béka szóban forgó élőhelye és szaporodási helye elpusztításának engedélyezése kapcsán a nemzeti jogorvoslati eljárás a levél idején már folyamatban volt. A Környezetvédelmi Minisztérium a 2014. április 24-i észrevételében 2 felveti a Thymallus thymallus ellenőrzésének szükségességét, és e faj ívási vándorlásának idején bizonyos munkálatok elvégzésének elkerülését. Semmi nem utal az uniós jogszabályok megsértésére. Az ötödik fejezet számos állítást tartalmaz a madarakra gyakorolt hatásokra vonatkozóan is. A javasolt atomerőmű felépítése egyértelműen elpusztítaná a 1. mellékletben felsorolt néhány faj szaporodási helyét, és a villamosvezetékek növelnék a költöző madarak számára az ütközés kockázatát. Úgy tűnik azonban, hogy az illetékes hatóságok tisztában vannak az említett problémával, illetve foglalkoznak is vele a hatások és kárenyhítő intézkedések jelentőségének, valamint a környezeti hatások megfigyelésének elemzésével összefüggésében (Vaikuttavuuden merkittävyyden arviointi ja haittojen ehkäiseminen sekä ympäristövaikutusten seuranta) 3. - A hatodik fejezet számos védett élőhelyre vonatkozó állítást tartalmaz. Az állításokat vagy 1 https://www.tem.fi/files/25611/ymparistoministerion_lausunto_fpap_21.12.2009.pdf 2 https://www.tem.fi/files/39611/ymparistoministerion_lausunto.pdf 3 https://www.tem.fi/files/39611/ymparistoministerion_lausunto.pdf CM\1042132.doc 5/6 PE454.589v02-00
nem lehet bizonyítékokkal alátámasztani annak érdekében, hogy a Bizottság számára lehetővé tegye az intézkedések megtételét, vagy a petíció benyújtója nem határozza meg pontosabban, hogy az élőhelyeket milyen módon érinti a projekt. A Fennovoima által elvégzett környezeti vizsgálat azt mutatja, hogy az erőmű megépítése a területen található 9030 sz. élőhelytípus további feldarabolását fogja eredményezni, ugyanazon vizsgálat szerint azonban az élőhelytípus jelentős része az építési munkálatok határain kívül esik majd. Az 1630 sz. élőhelytípus az állítások szerint majdnem teljes mértékben az építési munkálatok határain kívül esik, és az illetékes hatóságok felvetették ezen élőhelytípus megfigyelésének és a kárenyhítő intézkedések alkalmazásának szükségességét 1. Az illetékes hatóságok nem adtak különösebb aggodalmuknak hangot az élőhelyvédelmi irányelvben foglalt egyéb élőhelytípusokkal kapcsolatban. Semmi nem utal az uniós jogszabályok megsértésére. A vízügyi keretirányelvről 2 A petícióban foglalt állítások általános jellegének alapján semmi nem utal az uniós jogszabályok megsértésére. A környezeti felelősségről szóló irányelvről 3 A petícióban foglalt állítások általános jellegének alapján semmi nem utal az uniós jogszabályok megsértésére. Következtetés A Bizottság rendelkezésére álló korlátozott mennyiségű információ fényében nem állapítható meg az uniós jog megsértése. 1 https://www.tem.fi/files/39618/pohjois-pohjanmaan_ely-keskuksen_lausunto.pdf 2 Az Európai Parlament és a Tanács 2000. október 23-i 2000/60/EK irányelve a vízpolitika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról (HL L 327., 2000.12.22., 1. o.) 3 Az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-i 2004/35/EK irányelve a környezeti károk megelőzése és helyreállítása tekintetében a környezeti felelősségről (HL L 143., 2004.4.30., 56. o.) PE454.589v02-00 6/6 CM\1042132.doc