SZOMATOSZTATIN ÉS PACAP HATÁSAINAK VIZSGÁLATA GYULLADÁS, FÁJDALOM ÉS TRIGEMINOVASZKULÁRIS AKTIVÁCIÓ MODELLJEIBEN EGYETEMI DOKTORI ÉRTEKEZÉS

SZOMATOSZTATIN ÉS PACAP HATÁSAINAK VIZSGÁLATA GYULLADÁS, FÁJDALOM ÉS TRIGEMINOVASZKULÁRIS AKTIVÁCIÓ MODELLJEIBEN EGYETEMI DOKTORI ÉRTEKEZÉS Dr. Markovics Adrienn Gyógyszertudományok Doktori Iskola Neurofarmakológia Program Programvezető: Dr. Pintér Erika Témavezető: Dr. Helyes Zsuzsanna PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR FARMAKOLÓGIAI ÉS FARMAKOTERÁPIAI INTÉZET 2012

ÁLTALÁNOS BEVEZETÉS A kapszaicin-érzékeny érzőideg-végződések és hármas funkciójuk A kapszaicin-érzékeny, azaz a kapszaicin specifikus Tranziens Receptor Potenciál Vanillod 1 (TRPV1) receptorát expresszáló érző neuronok hármas funkcióval rendelkeznek: afferens, valamint lokális és szisztémás efferens működéseket közvetítenek. A klasszikus afferens működés során a központi idegrendszer felé közvetítenek idegaktivitást, ennek következtében alakul ki a nocicepció, melynek szubjektív megélése a fájdalom. Emellett az aktivált perifériás idegvégződésből neurotranszmitterek szabadulnak fel (kalcitonin gén-rokon peptid/cgrp, P- anyag/sp, neurokinin A/NKA), amelyek vazodilatációt és plazmafehérje kiáramlást okoznak. Ez adja a lokális efferens funkciót, aminek következtében kialakul a neurogén gyulladás. Kutatócsoportunk korábban bizonyította, hogy ugyanezen aktivált szenzoros idegvégződésekből szomatosztatin (SST) is felszabadul, amely a keringésbe jutva szisztémás gyulladásgátló és fájdalomcsillapító hatásokkal rendelkezik. Ez a harmadik, szisztémás efferens funkció, amit a szomatosztatin endokrin és parakrin hatásainak mintájára Szolcsányi professzor szenzokrin működésnek nevezett el. A kapszaicin-érzékeny érzőideg-végződésekből felszabaduló szenzoros neuropeptidek Az aktivált kapszaicin-érzékeny érzőideg-végződésekből felszabaduló gyulladáskeltő hatású neuropeptidek egyik csoportját a tachikininek alkotják. Ide sorolható a SP, valamint az NKA és NKB. Hatásaikat három G-proteinhez kapcsolt tachikinin receptoron keresztül fejtik ki. A SP érpermeabilitás-fokozódást és plazmafehérje-extravazációt vált ki, stimulálja a limfociták proliferációját, citokinek termelését, a hízósejtek aktivációját, a T-sejtek kemotaxisát, valamint a neutrofil granulociták akkumulációját. Az NKA a SP-hez hasonlóan erőteljes plazmafehérjekiáramlást idéz elő, továbbá simaizom-kontrakciót vált ki és stimulálja a gyulladásos sejteket. Az NKB-t kötő NK3 receptor főként a központi idegrendszerben található, de jelen van a perifériás idegvégződéseken is. A CGRP erős vazodilatátor hatással rendelkezik, amely elsősorban a CGRP1 receptoron keresztül valósul meg. Érpermeabilitást fokozó hatását a SP hatásának potencírozásával fejti ki. Fájdalom- és gyulladásgátló hatású neuropeptidek a szomatosztatin és a PACAP, melyek bemutatására a tézis későbbi részében kerül sor. Ide tartoznak még az opioid peptidek is, melyek gátolják az immunsejtek proliferációját, a kemotaxist, a szuperoxid- és citokintermelést, valamint a hízósejtek degranulációját. Nocicepció, hiperalgézia, allodínia, fájdalom A Nemzetközi Fájdalom Társaság meghatározása szerint a fájdalom olyan pszichofiziológiai jelenség, szubjektív érzéskvalitás, amelynek két jól definiálható komponense van. Neurobiológiai eleme a nocicepció (a fájdalmas stimulus percepciója, szenzoros tapasztalat), ami állatkísérletesen is vizsgálható, míg az affektív komponens (a fájdalom emocionális megélése) megítélésérére csak emberi vizsgálatok alkalmasak. A különféle állatkísérletes modellekben vizsgálható nocicepció mechanikai (érintés, nyomás), termális (hideg vagy meleg hőmérséklet) vagy kémiai (kapszaicin, formalin, ecetsav, stb.) ingerek hatására keletkezik, és a nocifenzív (fájdalomelhárító) reakciók küszöbértéke vagy latenciája mérhető. Az alapvetően nem fájdalmas stimulus hatására kialakuló érzékenység-fokozódást allodíniának, míg az enyhe fájdalmat kiváltó inger hatására fokozódó fájdalomérzetet hiperalgéziának nevezzük. 1

1. A SZOMATOSZTATIN SST 4 RECEPTOR SZEREPÉNEK VIZSGÁLATA AKUT ÉS KRÓNIKUS FÁJDALOMMODELLEKBEN IRODALMI HÁTTÉR, ELŐZMÉNYEK Az ízületi gyulladás komplex patofiziológiai mechanizmusai, a neurogén gyulladásos komponens és a neuro-immun interakciók szerepe A neurogén gyulladás jelentős szerepet játszik számos betegség, mint pl. az asztma, a pszoriázis, az ekcéma, a kontakt dermatitisz, a gyulladásos bél- és szembetegségek, valamint a reumatoid artritisznek (RA) a patomechanizmusában. Az ízületi tok és a szinovium gazdag szenzoros innervácót kap. Ezek az idegvégződések a feszülést és a fájdalmat közvetítik, a belőlük felszabaduló SP, NKA és CGRP magukon az idegvégződéseken, az ereken, a szinoviális sejteken valamint az ízületi gyulladásos sejteken fejtik ki biológiai hatásaikat, melyek révén jelentősen hozzájárulnak a gyulladásos reakció és a következményes fájdalom, hiperalgézia kialakulásához. Az RA egy autoimmun hátterű, krónikus, progresszív sokízületi gyulladás, mely az ízületek destrukciója és deformitása révén a betegek fájdalmát, mozgáskorlátozottságát, rokkantságát és életminőségük jelentős romlását idézi elő. A kórkép terápiájában a korai, erélyes bázisterápia jelenti a legnagyobb esélyt a páciensek számára. Ezen szerek hatástalansága esetén alkalmazhatunk biológiai szereket, melyek a betegség kialakulásában szerepet játszó egy-egy folyamatba célzottan avatkoznak be, elsősorban a gyulladásos citokinek (TNFα, IL-1β) hatását befolyásolva. Napjainkban nincs forgalomban egyetlen olyan gyógyszercsoport sem, amely hatékonyan tudná gátolni a gyulladásos betegségek neurogén komponensét. A neuropátiás fájdalom, mechanizmusai és kísérletes vizsgálata A neuropátiák fogalma alatt általában a környéki idegrendszer legkülönfélébb eredetű károsodását, és az ebből következő funkcióvesztést, fájdalmat és egyéb panaszokat értjük, melyek egyes speciális formáikat kivéve más szervi betegségek következményei. A neuropátia hátterében három különböző patofiziológiai folyamat állhat. Ezek egyike a Wallerféle degeneráció, amikor az adott ideg neurális (axon, mielin) és egyéb elemei (epi, peri, és endoneurium) egyszerre károsodnak. A funkció visszatérésére ilyenkor kevés esély van, ha mégis megtörténik, akkor abban egy másik ideg vagy gyök részéről létrejövő kollaterális ingerületátvitel ( ephactic crosstalk ill. axonális sprouting ) játszik szerepet. Ez utóbbi mechanizmus azonban a hibás összeköttetések révén a panaszok, diszesztéziák egyik fő forrása is. Primer demielinizáció esetében a lézió elsődlegesen a mielint érinti, az axonális struktúrák kezdetben épek, viszont a szaltatorikus ingerületvezetés megszűntével a vezetési sebesség lassulása, súlyos esetben vezetési blokk következik be. Legritkább és egyben legrosszabb prognózisú az úgynevezett axonális neuropátia, amikor priméren az axon károsodik. A perifériás neuropátiás fájdalom állatkísérletes vizsgálatára gyakran alkalmazzák az ún. Seltzerműtétet. Zeev Seltzer 1990-es közleménye a részleges szoros n. ischiadicus lekötésével kiváltott neuropátiás fájdalommodellről fontos mérföldkövet jelentett. A modell előnyei, hogy bár spontán fájdalommal jár, öncsonkító magatartás mégsem figyelhető meg, továbbá a végtag nem válik érzéketlenné, így kiváltott válaszok is vizsgálhatóak a von Frey és a Randall Selitto módszerekkel. Mivel a lekötött ideg kevert, ezért szenzoros, motoros és vegetatív rostok változó mértékben és arányban károsodnak, azonban a 7. napon, amikor mi is végezzük méréseinket, motoros koordinációs zavar nem figyelhető meg (nem publikált saját eredményeink). A modell további fontos előnyei, hogy technikailag egyszerű, gyors, kis műtéti traumával jár, jól ismételhető, megbízható, és a kialakuló mechanikai hiperalgézia/ allodínia jól vizsgálható. 2

A szomatosztatin és receptorai, szerepük a gyulladásban és a nocicepcióban A szomatosztatin, vagy más néven szomatotropin felszabadulást gátló faktor (SRIF; SST) 14, illetve 28 aminosavból álló ciklikus peptid formában a szervezet számos helyén megtalálható. Jelen van a központi és a perifériás idegrendszerben, a GI traktus neuroendokrin sejtjeiben, a hasnyálmirigyben, a vesében, a mellékvesében, a pajzsmirigyben, gyulladásos sejtekben, ivarszervekben. Az ízületekben az aktivált szinoviális sejtek és az immunsejtek is szekretálnak szomatosztatint, amely autokrin vagy parakrin módon fejti ki hatását. A szomatosztatin gátló hatást gyakorol számos hormon szekréciójára, a gasztrointesztinális motilitásra és az emésztőnedvek termelésére. Gátolja a tumorsejtek proliferációját, valamint erős immunmodulátor hatással rendelkezik. Csökkenti a B-limfociták IgA, IgM és IgE szekrécióját, gátolja a T-limfociták IL-2, IL- 4, IL-10 és interferon-γ (IFNγ) termelését, a neutrofil granulociták kemotaxisát, a makrofágok fagocita-, és a természetes ölősejtek killer aktivitását. A szomatosztatinnak a központi idegrendszerben neuromodulátor szerepe van, gátolja más neurotranszmitterek (glutamát, szerotonin, acetil-kolin) és neurohormonok (GHRH) felszabadulását. Befolyásolja a lokomotoros aktivitást és a kognitív funkciókat, jelentőségét számos pszichiátriai és neurológiai kórképben igazolták. Az SST az idegelemek közül elsősorban a kapszaicin-érzékeny, TRPV1 receptort expresszáló szenzoros neuronokban szintetizálódik és tárolódik. Állatkísérletes modellekben és különböző fájdalomkórképekben kimutatták, hogy a kívülről beadott szomatosztatin csökkenti a fájdalmat. A SST szerteágazó hatásait saját receptorai közvetítik. Eddig öt G i -proteinhez kapcsolt SST receptort klónoztak egérben, patkányban, illetve emberben, amelyeket sst 1, sst 2, sst 3, sst 4 és sst 5 névvel illettek. Ez az öt sst receptor két csoportra osztható. A SRIF1 csoportba tartoznak az sst 2, sst 3 és sst 5 receptorok, míg a SRIF2 csoportba sorolják az sst 1 és sst 4 receptorokat. Munkacsoportunk eredményei azt mutatják, hogy a fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatás a SRIF2 csoporthoz köthető a periférián. Bár e receptorok klónozása elősegítette az SST fiziológiai/patofiziológiai szerepével kapcsolatos kutatásokat, különösen nagy előrelépést a receptor génhiányos egerek előállítása jelentett. Bár a natív SST terápiás alkalmazását rendkívül széles hatásspektruma és nagyon rövid plazma eliminációs féléletideje akadályozza, a stabil, szelektív sst 4 /sst 1 agonisták azonban új terápiás lehetőséget nyújthatnak a gyulladáscsökkentésben és a fájdalomcsillapításban. A szomatosztatin sst 4 receptoron ható szelektív agonisták A stabil, a szenzoros idegvégződések és számos gyulladásos sejt sst 4 receptorain szelektíven ható szintetikus agonisták nagy előnye, hogy nem rendelkeznek az SST sst 2, sst 3 és sst 5 receptorai által közvetített endokrin hatásokkal. Sst 4 /sst 1 receptor agonista molekula a ciklikus heptapeptid szerkezetű TT-232, amelynek széleskörű antinociceptív hatását számos korábbi kísérletünk igazolta. Jelen kísérleteinket egy sst 4 receptorhoz szelektíven, nagy affinitással kötődő SST agonistával, a J- 2156 kódjelű vegyülettel végeztük, amit a Juvantia Pharma (Turku, Finnország) gyárában szintetizáltak. A J-2156 nem-peptid, szulfonamido-peptidomimetikum, pontos kémiai szerkezete (1 S, 2S)-4-amino-N-(1 -karbamoil-2 -feniletil)-2-(4 -metil-1 -naftalénszulfonamino)-butánamid. A J-2156 nanomólos affinitással kötődik az emberi sst 4 receptorhoz, ami a natív SST kötődési affinitását jelentősen meghaladja, valamint közel 400-szoros szelektivitást mutat az sst 4 -hez az emberben megtalálható másik négy SST receptorhoz viszonyítva. 3

CÉLKITŰZÉSEK PhD munkám egyik célja az volt, hogy megvizsgáljam a szomatosztatin sst 4 receptor szerepét akut és krónikus ízületi gyulladásos folyamatokban, valamint neuropátiás mechanikai hiperalgéziában, génhiányos egerek és a szelektív sst 4 receptor agonista peptidomimetikum J-2156 segítségével. Arra kerestük a választ, hogy az sst 4 receptor jelenthet-e új terápiás célpontot a gyulladásos folyamatok és a fájdalom kezelésében. KÍSÉRLETI MODELLEK ÉS VIZSGÁLATI MÓDSZEREK Kísérleti állatok +/- Heterozigóta sst 4 egereket tenyésztettünk intézetünk állatházában, melyeket Dr. Piers Emson C57Bl/6 törzsből állított elő. Vizsgálatainkhoz az első három generációból származó, 20-25 g-os, hím sst -/- 4 és sst +/+ 4 egereket használtuk. Az állatokat 24-25 C-on tartottuk, normál élelemmel és vízzel ad libitum ellátva. Egyes kísérletsorozatokban azonban az összehasonlítás céljából sst +/+ 4 és sst -/- 4 alomtestvéreket is teszteltünk. Kísérleti modellek: - Carrageenannel kiváltott akut gyulladás Ebben a kísérleti elrendezésben sst 4 +/+ és sst 4 -/- egereket és alomtársaikat hasonlítottuk össze. Az állatok egyik talpába 50 μl 3%-os carrageenan-oldatot injektáltunk, amellyel kevert típusú, neurogén és nem-neurogén komponensekből álló gyulladásos reakciót idéztünk elő lokálisan. A carrageenan-adás előtt 10 perccel az állatok egy másik csoportját 100 μg/kg J-2156-tal kezeltük intraperitonealisan (i.p.), míg kontrollként csak oldószert (fiz.sóoldat) alkalmaztunk. - Freund-adjuvánssal kiváltott krónikus ízületi gyulladás A krónikus ízületi gyulladást komplett Freund-adjuváns (CFA; 1 mg/ml hővel elölt Mycobacterium tuberculosis paraffinolajos szuszpenziója) faroktőbe, valamint i.p. történő adásával (50-50 μl) váltottuk ki az egerekben. A szisztémás hatás fokozása érdekében a faroktőbe történő CFA-adást a következő napon megismételtük, ezt a napot tekintjük a kísérlet első napjának. -A n. ischiadicus részleges lekötésével kiváltott traumás mononeuropátia Sst 4 +/+ és sst 4 -/- egereket elaltattunk, az egyik oldali n. ischiadicust a combon kipreparáltuk, majd az ideg 1/3-1/2-ed részét szorosan lekötöttük. A műtétet követően az állatokat 7 napig hagytuk felépülni. Miután az állatok mechanonociceptív küszöbét meghatároztuk, és a kialakult fájdalomküszöb-csökkenésről meggyőződtünk, mindkét állatcsoportot 100 µg/kg sst 4 agonistával (J- 2156) kezeltük i.p., majd 30 perc elteltével újabb mérést végeztünk. Vizsgálati módszerek: -A talp érintési érzékenységének mérése A talp érintési érzékenységét dinamikus plantáris eszteziométerrel vizsgáltuk. Ez egy módosított, digitalizált von Frey készülék, amellyel az állat talpának középső részét egy tompa hegyű tűvel fokozódó erőhatásnak tudjuk kitenni. A fájdalomküszöb elérésekor az állat elrántja a lábát a tűről és a számláló leáll, az erőhatás pedig a műszer kijelzőjéről grammban leolvasható. A mért adatokat a kezdeti kontroll értékekhez viszonyítottuk, a gyulladás hatására kialakuló hiperalgéziát százalékban fejeztük ki. -A lábtérfogat mérése A lábtérfogat mérésére az erre kifejlesztett pletizmometert alkalmaztuk, amely a közlekedőedények elve alapján a láb bemerítésekor bekövetkező folyadéktérfogat-kiszorítást érzékeli cm 3 -ben. -A spontán súlyeloszlás meghatározása A hátsó végtagi súlyeloszlás méréséhez incapacitance tesztert használtunk, mely a spontán fájdalom megítélésére alkalmas. Az állatokat a speciális plexiketrecben helyeztük el úgy, hogy testsúlyukkal hátsó végtagjaikra nehezedtek, melyeket a vizsgálat során egy-egy mérleggel ellátott lapon 4

tartottak. A spontán fájdalom hatására megváltozott súlyeloszlást a végtagok értékeinek egymáshoz való viszonyításával, százalékban fejeztük ki. -A gyulladásos citokinek meghatározása ELISA és Cytometric Bead Array (CBA) módszerekkel 1. A homogenizált ízületek IL-1β koncentrációjának meghatározása szendvics ELISA módszerrel A homogenizátumok IL-1β koncentrációját mouse IL-1β OptEIA szettel határoztuk meg. A mért értékekből a citokin-koncentrációértékeket pg citokin/g ízület mértékegységben adtuk meg. 2. A homogenizált ízületek TNFα, IL-2, IL-4, IL-5, IFNγ koncentrációjának meghatározása CBA módszerrel A fenti citokinek vizsgálatához a Mouse Th1/Th2 cytokine CBA kitet használtuk. A citokinek koncentrációját a detektáló antitest gerjesztése által kiváltott fluoreszcencia intenzitása alapján flow citométerrel határoztuk meg. EREDMÉNYEK Az sst 4 receptor szerepe carrageenannel kiváltott akut gyulladásban +/+ -/- Az sst 4 és sst 4 állatcsoport kontroll mechanonociceptív küszöbértékei és lábtérfogatai lényegesen nem különböztek egymástól. A carrageenan a kezelt végtag jelentős gyulladását okozta duzzadással, pírral és a mechanonciceptív küszöb csökkenésével. A gyulladás kiváltása után 6 órával a lábduzzadás és a nociceptív küszöb csökkenése is szignifikánsan nagyobbak voltak az sst 4 -/- génhiányos csoportban. A vad típusú és a heterozigóta állatokból keresztezéssel tenyésztett sst 4 alomtestvérek eredményei nem különböztek lényegesen a külön vonalakként tenyésztett sst +/+ 4 és sst -/- 4 állatcsoportok eredményeitől. A szelektív sst 4 receptor agonista J-2156-tal történt előkezelés szignifikánsan csökkentette a mechanikai hiperalgéziát a vad állatcsoportban, de a génhiányos csoportban nem. A J-2156 egyik csoportban sem mérsékelte a lábduzzadást. Az sst 4 receptor szerepe Freund-adjuvánssal kiváltott krónikus ízületi gyulladásban -/- A mechanikai hiperalgézia nagyobb volt a sst 4 állatcsoportban, mint a vad típusúakban, bár szignifikáns különbséget a 21 napos periódus alatt 4 mérési pontban tapasztaltunk. A kísérlet első 12 napjában az sst 4 génhiányos egerek szignifikánsan kisebb mértékben terhelték a kezelt lábukat, mint a vad típusú kontrolljaik. Szignifikáns eltérést a lábduzzadásban csak a 4. és 6. napon tapasztaltunk, a térfogatnövekedés a későbbiekben mindkét csoportban kb. 80-100% volt. A kísérlet végén kimetszett és feldolgozott ízületi mintákban az IL-2, -4 és -5 mennyisége elhanyagolhatónak mutatkozott mindkét állatcsoportban. Figyelemre méltó volt azonban az IFNγ mennyiségének alakulása: bár összmennyiségét tekintve szintén igen keveset találtunk belőle, a receptor génhiányos állatcsoportban még így is szignifikánsan nagyobb mennyiségben volt jelen. Jelentős mennyiséget csak TNFα-ból és IL-1β-ból mértünk. A TNFα koncentrációja szignifikánsan -/- nagyobb volt az sst 4 egerek ízületében. Legnagyobb mennyiségben IL-1β-t találtunk a mintáinkban, azonban ebből a citokinből mindkét csoportban közel azonos koncentrációkat mértünk. Az sst 4 receptor szerepe traumás mononeuropátiában A Seltzer-műtétet követő 7. napon kialakult a traumás mononeuropátia, amelynek következtében 31-34% mechanikai hiperalgézia jött létre mind a vad típusú, mind a receptor génhiányos egerekben. Ez a hiperalgézia a 12. posztoperatív napra változatlanul fennmaradt a vad típusú egerekben, míg kis mértékben, 24%-ra módosult az sst 4 -/- csoportban. Ebben a modellben a J-2156 hatástalannak bizonyult mindkét állatcsoportban, mindkét mérési időpontban. 5

MEGBESZÉLÉS, KÖVETKEZTETÉSEK Szomatosztatin sst 4 receptor génhiányos egerekkel végzett kísérleteink eredményei elsőként szolgáltattak közvetlen bizonyítékokat arra, hogy e receptor mind akut, mind krónikus gyulladásos folyamatokban protektív szereppel rendelkezik. Szomatosztatin exogén alkalmazása, valamint szintetikus agonisták (a TT-232 és a J-2156) csökkentik a neurogén vazodilatációt, plazma protein extravazációt és a gyulladáskeltő neuropeptidek (SP és CGRP) felszabadulását az idegvégződésekből. Jelen kísérleteink során mindkét gyulladásmodellben szignifikánsan nagyobb mértékű mechanikai hiperalgéziát, azaz fájdalomküszöb-csökkenést, valamint az akut modellben szignifikánsan nagyobb -/- lábduzzadást tapasztaltunk az sst 4 állatok csoportjában, elsősorban a gyulladásos folyamatok korábbi stádiumaiban. A krónikus artritisz modellben továbbá a gyulladt végtag terheléscsökkenése, és az ízületi homogenizátumban az IFNγ és TNFα koncentrációja ugyancsak szignifikánsan nagyobb volt az sst 4 receptor hiánya esetén. A krónikus kísérlet első hetében az sst 4 receptor endogén aktivációjának szignifikáns analgetikus és duzzadásgátló szerep tulajdonítható, ami a későbbi fázisban már nem figyelhető meg. Ennek magyarázatául szolgálhat az az elképzelés, hogy az immunsejtekből felszabaduló egyéb mediátorok a szomatosztatin e gátló hatásait hosszabb idő alatt ellensúlyozzák. Az sst 4 receptor exogén aktivációjának jelentős gyulladásgátló és antinociceptív hatásait bizonyítja, hogy a nem peptid szerkezetű szelektív agonista J-2156 kezelés gátolta az akut gyulladásos reakció során kialakuló mechanonociceptív küszöbcsökkenést. A gyulladásmodellekben tapasztalt eredményekkel ellentétben a traumás mononeuropátia okozta mechanikai hiperalgéziát sem az sst 4 receptor genetikai hiánya, sem a J-2156 kezeléssel történő exogén aktivációja nem befolyásolta szignifikánsan. Ez az eredmény abból a szempontból meglepő, hogy patkány ugyanilyen traumás mononeuropátia modelljében ez a vegyület anti-hiperalgetikus hatásúnak bizonyult. Ezen ellentmondás magyarázatául szolgálhatnak esetleges faji különbségek a patkány és az egér között a neuropátia kialakulási mechanizmusainak, az sst 4 receptor lokalizációjának/sűrűségének, valamint a J-2156 kinetikai paramétereinek vonatkozásában. A J- 2156-tal végzett korábbi kísérletekben ez az agonista hatékonyan gátolt különböző gyulladásos folyamatokat is patkányban, egyrészt a neurogén komponensért felelős SP és CGRP szenzoros idegvégződésekből történő felszabadulásának csökkentésén, másrészt közvetlenül az ereken és az immunsejteken kifejtett gátló hatásokon keresztül. E peptidfelszabadulást gátló mechanizmust izolált tracheán korábban egyértelműen bizonyították. Mivel a J-2156 szelektíven csak az sst 4 receptoron fejti ki hatását, nem rendelkezik a natív szomatosztatinra jellemző széleskörű endokrin hatásokkal, mint a növekedési hormon, a glukagon, az inzulin felszabadulásának gátlása, ezek ugyanis főként az sst 2, sst 3 és sst 5 receptor altípusokhoz (SRIF1 receptorcsalád) kapcsolhatók. Mindezek alapján a J-2156 előreláthatóan kedvező mellékhatás spektruma gyógyszerfejlesztés szempontjából is kiemelt jelentőséggel bír. Bár az sst 4 receptor pontos lokalizációjára vonatkozóan kevés irodalmi adat áll rendelkezésre, ezen agonistával nyert funkcionális adatok alapján valószínű, hogy e gátló hatások magukon az érzőidegvégződéseken, valamint az érfali endotélsejteken és a gyulladásos sejteken lévő sst 4 receptoraktiváción keresztül valósulnak meg. Ez utóbbira direkt in vitro bizonyítékot is szolgáltattak a peritoneális makrofágok IL-1β-termelésének gátlásával. 6

2. A SZOMATOSZTATIN ÉS KORTISZTATIN HATÁSAINAK ÖSSZEHASONLÍTÁSA GYULLADÁS- ÉS FÁJDALOMMODELLEKBEN ELŐZMÉNYEK, IRODALMI HÁTTÉR A kortisztatin és szerepe a nocicepcióban és gyulladásos folyamatokban A kortisztatin (CST) szerkezetileg az SST-hez nagyon közel álló neuropeptid, mely nevét túlnyomóan agykérgi expressziójáról és neuronális aktivitást gátló hatásáról kapta. A CST-nek is különböző biológiailag aktív formáit ismerjük: 14 és 17 aminosavat tartalmazó formái patkány, egér és emberi szövetekben is előfordulnak, 29 aminosavból felépülő formája pedig patkányban és emberben mutatható ki. A CST-14-nek 11 aminosava megegyezik az SST-14-ével, többek között a két cisztein, melyek valószínűleg a peptidek ciklikus szerkezetéért felelősek, valamint az FWKT régió (Phe, Trp, Lys, Thr), amely kulcsfontosságú az sst receptorokhoz való kötődésben. Kimutatták, hogy a CST képes mind az öt ismert sst receptorhoz való kötődésre. Neuronális aktivitást gátló hatása megegyezik a szomatosztatinéval. Az agykamrába (i.c.v.) beadott CST-14 a lokomotoros aktivitást csökkenti, ugyanakkor a nagyobb dózisban (10 µg) alkalmazott CST görcsöket váltott ki, ami az SST-14 injekciót követően is megfigyelt jelenség. Valószínű tehát, hogy a CST in vivo is képes az sst receptorokon hatni. A CST azonban az SST-től eltérően lassú hullámú alvást indukál, amely elsősorban az acetilkolin kérgi excitátoros hatásának csökkentésével jön létre. A CST mrns expressziója cirkadián ritmust követ, és alvásmegvonás esetén fokozódik, mely ugyancsak arra utal, hogy a CST alvást moduláló neuropeptid is. Az endogén kortisztatin a szomatosztatinnal ellentétben stimulálja a prolaktin szekrécióját, CST génhiányos egerekben a keringésben lévő prolaktin szintje jelentősen csökkent. Friss kutatások a CST protektív szerepét mutatják a vaszkuláris kalcifikációval szemben patkányban, ami GHS-R1 receptoron keresztül valósulhat meg. Perifériás hatásait tekintve a CST-14 az SST-14-hez hasonlóan rendkívül hatásos gyulladásgátló, gátolja a Th1 sejtek proliferációját és a gyulladáskeltő citokinek (IL-2 és IFNɤ) felszabadulását, továbbá elősegíti a gyulladást gátló mediátorok (IL-10, IL-1Ra) termelését. A CST SST-től eltérő biológiai hatásai alapján egy CST-specifikus receptor létezését feltételezik. Bár a CST gyulladásos folyamatok sejtes komponenseire kifejtett gátló hatása jól ismert, nagyon keveset tudunk az érzőidegekre, neurogén gyulladásra és hiperalgéziára gyakorolt hatásairól. CÉLKITŰZÉSEK Munkám e fejezetének célkitűzése a CST és SST hatásainak szisztematikus összehasonlítása volt gyulladásos folyamatok jól definiált in vitro és in vivo mechanizmus modell-rendszereiben. KÍSÉRLETI MODELLEK ÉS VIZSGÁLATI MÓDSZEREK Kísérleti állatok Az in vivo kísérleteket hím CD1 egereken (25-30 g) és Wistar patkányokon (150-250 g) végeztük, az in vitro peptidfelszabadulási vizsgálatokhoz Wistar patkányok tracheáit használtuk. Az állatokat 24-25 C-on, normál élelemmel és vízzel ad libitum ellátva tartottuk és szaporítottuk. 7

-Kompetitív receptor kötődési vizsgálatok A kompetitív kötődési vizsgálatokat sst 4 és sst 1 receptorokat stabilan expresszáló CHO sejteken (CHO-sst 4, CHO-sst 1 ) végeztük. A konfluens sejttenyészetet 30 percig inkubáltuk szobahőmérsékleten 1 mg/ml bacitracint és 10 nm [ 125 I-Tyr 11 ]SST-14-et (általunk történő jelölés 125-ös I izotóppal) tartalmazó assay pufferben. Ezzel egyidőben a sejteket emelkedő koncentrációjú (10-9 - 10-5 M) CST-14-el inkubáltuk, majd a 30 perc letelte után mostuk azokat és lizáltuk. A lizátumot tartalmazó oldat radioaktivitását ɤ számlálóval mértük. -Receptor aktiváció vizsgálata: [ 35 S]GTP S kötődési teszt A CHO-sst 4 és CHO-sst 1 sejteket homogenizáltuk, és membránfrakciókat készítettünk Tris-EGTA pufferben. A membrán frakciókat Tris-EGTA pufferben inkubáltuk, amely [ 35 S]GTPɤS-t (0,05 nm) és emelkedő koncentrációjú SST-14-et és CST-14-et (10-9 - 10-5,5 M) tartalmazott. A reakciót a minták Whatman GF/B filteren való átszűrésével állítottuk meg. A filterpapír megszáradása után a membránfrakciókat tartalmazó filterdarabkákat kivágtuk, szcintillációs folyadékba helyeztük, ezek radioaktivitását Packard Tri-Carb 2800 TR szcintillációs számlálóval mértük. Az SST-14 és CST- 14 által indukált G-protein aktivációt az agonista hiányában megfigyelt specifikus [ 35 S]GTPɤS kötődés százalékában adtuk meg. -Stimulált peritoneális makrofágok interleukin-1 szintézisének vizsgálata Hím CD1 egereket Salmonella typhimurium endotoxinnal (LPS, 300 µg/ml, 300 µl) i.p. kezeltünk. 4 órával később az állatokat kivéreztettük, majd a hasüreget átmostuk jéghideg sejttenyésztő médiummal, hogy összegyűjtsük a gyulladásos sejteket. Ezután a peritonális mosófolyadékmintákhoz sejttenyésztő médiumot adtunk és a makrofágok stimulálását további 1 µg/ml LPS oldattal végeztük. A kontroll kísérletekben fiziológiás sóoldatot, más esetekben SST-14-et vagy CST-14-et adtunk a rendszerhez. A sejttenyésztő lemezeket 8 órán át inkubáltuk standard körülmények között. Ezt követően minden lyuk tartalmát leszívtuk, centrifugáltuk, majd a sejteket flow cytométer segítségével azonosítottuk. Az IL-1β koncentrációját szendvics ELISA módszerrel határoztuk meg. -Kapszaicinnel kiváltott szenzoros neuropeptid felszabadulás vizsgálata izolált patkány trachea érzőideg végződéseiből Hím patkányok mély anesztézia alatti kivéreztetését követően a trachea teljes egészében eltávolításra került, majd a tracheákat 60 percig (kiegyenlítődési periódus) perfundáltuk 7.2 ph-jú, oxigenizált Krebs oldattal 37 C-on. Az áramlás megszakítása után az oldatot 3-szor cseréltük 8 percenként, hogy stimuláció előtti, stimulált és stimuláció utáni frakciókat nyerjünk. A második 8 perces periódusban kapszaicin stimulációt (10-6 M) alkalmaztunk a neurotranszmitter felszabadulás kiváltására. A CGRP koncentrációkat a szervfürdők 200 µl volumenű mintáiból határoztuk meg a laborunk által kifejlesztett és leírt radioimmunoassay módszerrel. Minden frakció kezdetén SST-14- et, CST-14-et vagy fiziológiás sóoldatot adtunk az inkubációs médiumhoz. A hozzáadott vegyületek koncentrációja 10-2000 nm volt a különböző kísérletekben, egyanazon trachea esetében csak egy koncentrációt alkalmaztunk a neuropeptid depléció elkerülése érdekében. -Mustárolajjal kiváltott akut neurogén gyulladás vizsgálata patkány lábháti bőrében Altatott patkányok mindkét oldali n. saphenusát és n. ischiadicusát átvágtuk 30 perccel a kísérletet megelőzően, hogy megakadályozzuk a mustárolaj nociceptív hatásából adódó reflexválaszokat. Az akut neurogén gyulladást a lábháti bőr 1%-os mustárolajjal való bekenésével váltottuk ki. A plazmafehérje-kiáramlás mértékét az Evans kék akkumuláció módszerével határoztuk meg. Tíz perccel a mustárolajjal történő kenés előtt intravénásan 50 mg/kg Evans kék festéket adtunk. Húsz perccel a gyulladás kiváltása után az állatokat elvéreztettük és a kimetszett bőrterületek festéktartalmát formamidban extraháltuk 72 órán keresztül. Az oldat optikai denzitását spektrofotométerrel határoztuk meg. Az akkumulálódott Evans kék mennyiségét µg/g nedves 8

szövetre vonatkoztattuk. 20 perccel a gyulladás kiváltásának kezdete előtt SST-14-et, CST-14-et vagy a kontroll csoport esetében fiziológiás sóoldatot adtunk a hasüregbe. -Carrageenannel kiváltott mechanikai hiperalgézia és akut lábduzzadás mérése egérben, valamint gyulladásos citokinek mérése a talpbőr homogenizátumokból Altatott hím CD1 egerek hátsó talpába 50 µl 3%-os carrageenan oldatot injektáltunk. 15 perccel a gyulladás kiváltását megelőzően valamint minden mérés előtt is, SST-14, CST-14 (100 µg/kg i.p.) vagy a kontroll csoportban fiz.sóoldat beadása történt. A mechanonociceptív küszöb mérését 1, 2, 4, 6 és 23 órával a carrageenan adás után, a lábduzzadás mérését 6 órával a gyulladás kiváltása után végeztük. A talp mechanonociceptív küszöbének meghatározását dinamikus plantáris eszteziométerrel végeztük. A lábak térfogatát pletizmométerrel mértük a gyulladás kiváltása előtt és 6 órával később. 24 órával a gyulladás kiváltását követően altatás alatt cervikális diszlokációt végeztünk, majd a talpbőrt kimetszettük és tömegét megmértük. Az IL-1β és TNFα koncentrációját szendvics ELISA módszerrel határoztuk meg, a minták optikai denzitását spektrofotométerrel mértük meg. -Enyhe hőtraumával kiváltott termális hiperalgézia vizsgálata patkányban Hím patkányok (150-250 g) hátsó végtagjának fájdalmas hőküszöbét laboratóriumunk és az Experimetria Kft. (Budapest, Magyarország) által kidolgozott és validált emelkedő hőmérsékletű vízfürdővel mértük. A vízfürdő hőmérséklete 30 C-ról indul és fokozatosan 53 C-ig emelkedik. Az enyhe hőtrauma kiváltásához a kontrollméréseket követően az állatok egyik hátsó lábát éterbódításban 51 C-os állandó hőmérsékletű vízfürdőbe mártottuk 20 másodpercre, majd ismételt méréseket végeztünk. Az első mérés 20 perccel a hőtrauma után történt, ezzel igazoltuk a termális hiperalgézia kialakulását. Ezt követően SST-14-et, CST-14-et vagy a kontrollként fiziológiás sóoldatot alkalmaztunk az egyik állatcsoportnál i.p. (100 µg/kg), a másiknál intraplantárisan (i.pl.; 100 µl, 250 µg/ml-es oldatból). Ezután a hőküszöböket 80 percen keresztül ismételten mértük 20 percenként. EREDMÉNYEK A kortisztatin sst 1 és sst 4 receptorokhoz való kötődési képessége A növekvő koncentrációban (10-9 -10-5 M) alkalmazott CST-14 leszorította a 10 nm radioaktívan jelölt SST-14-et mind a CHO-sst 4, mind a CHO-sst 1 sejtekről, koncentrációfüggő módon. A maximális gátlást a 10-6 M CST eredményezte (98,4%) az sst 4 sejtek esetében, és ugyanez a koncentráció a CHO-sst 1 sejteknél (83,6%). Az IC 50 érték 12 és 18 nm volt mindkét sejttípus esetén, a CST-14 és SST-14 hasonló affinitását jelezve e receptorokhoz. A kortisztatin és szomatosztatin által kiváltott G-protein aktiváció Mindkét peptid emelkedő koncentrációja a [ 35 S]GTP S kötődés fokozódását eredményezte, koncentrációfüggő módon. EC 50 értékként azt a ligandkoncentrációt határoztuk meg, mely a maximális válasz 50%-át produkálja. Az SST-14 esetében ez az érték 10 nm volt a CHO-sst 4 sejteken és 13 nm a CHO-sst 1 sejteken. A CST-14 EC 50 értékei 33 nm és 28 nm voltak a CHO-sst 4 és CHO-sst 1 sejteken. A maximális aktiváció értéke a [ 35 S]GTP S kötődés fokozódásának a bazális aktivitáson túli százaléka. SST-14 kezelésnél a maximális aktiváció 218% és 204% voltak a CHOsst 4 és CHO-sst 1 sejteken. A CST-14 megfelelő értékei 223 és 218% voltak, a két peptid hasonló hatékonyságát jelezve. 9

A szomatosztatin és kortisztatin hatása stimulált peritoneális makrofágok interleukin-1β szintézisére Az IL-1β koncentrációja a peritoneális makrofág tenyészetben 473,76±38,81 pg/ml volt a kontroll csoportban, 100 µl fiziológiás sóoldatot alkalmazva. 0,1 µg/ml SST-14 vagy ugyanennyi CST-14 jelenléte nem befolyásolta e gyulladásos citokin mennyiségét. Ugyanakkor a peptidek magasabb koncentrációja (1 és 10 µg/ml) szignifikánsan csökkentette az IL-1β termelést: az SST-14 kb. 33-35% csökkenést, a CST-14 jelentősebb, kb. 70-75%-os citokintermelődés-csökkenést idézett elő. Koncentráció-válasz összefüggést nem figyeltünk meg ebben a dózistartományban. A szomatosztatin és kortisztatin hatása izolált patkány trachea érzőideg-végződéseiből kapszaicinnel kiváltott szenzoros neuropeptid-felszabadulásra Az SST-14 és a CST-14 is szignifikáns mértékben gátolta a stimuláció-kiváltott CGRP felszabadulást. A koncentráció növelésével a hatás egyik esetben sem fokozódott, sőt, a legnagyobb gátlást a legkisebb SST koncentráció eredményezte. A 2µM CST-14 és 100 nm SST-14 gátló hatása hasonló mértékű volt, 85 és 87%. Maximális gátló hatásnak ezeket tekinthetjük, magasabb koncentrációkban mindkét peptid kisebb hatással rendelkezett. Egyik peptid sem befolyásolta a bazális, stimuláció nélküli CGRP felszabadulást. A szomatosztatin és kortisztatin hatása a mustárolajjal kiváltott akut neurogén gyulladásra patkány lábháti bőrében Mind az SST-14, mind a CST-14 szignifikánsan csökkentette a mustárolajjal kiváltott plazmafehérje-kiáramlást 20 perccel a gyulladásos stimulus helyi alkalmazását követően. Az SST- 14 kb. 60%-os, a CST-14 jelentősen nagyobb mértékű, majdnem 80% gátló hatást fejtett ki. A szomatosztatin és kortisztatin hatása a carrageenannel kiváltott mechanikai hiperalgéziára, akut lábduzzadásra, valamint gyulladásos citokin-termelésre egérben A 3% carrageenan intraplantáris injekciójának hatására jelentős mechanikai hiperalgézia és lábduzzadás alakult ki a kontroll egércsoportban (kb. 40% maximális hiperalgézia és 55% duzzadás a 6 órás időpontban). 100 µg/kg i.p. SST-14 kezelés hatására gátló tendenciát figyeltünk meg, de a gátlás csak a 4 órás mérési pontban bizonyult szignifikánsnak. CST-14 kezelést követően a hiperalgézia 2-23 óráig minden mérési pontban szignifikánsan kisebb volt, mint a kontroll csoport esetén. A lábduzzadást hasonló mértékben, kb. 30-35%-kal csökkentette mindkét peptid a 6 órás időpontban. A carrageenan kezelés jelentős mértékű IL-1β és TNFα felszabadulást okozott a fiziológiás sóoldattal kezelt csoport talpbőrében. 100 µg/kg i.p. SST-14 és CST-14 szignifikánsan csökkentette az IL-1β szintézist, de a TNFα szintézist csak a CST-14 mérsékelte szignifikáns módon. A szomatosztatin és kortisztatin hatása az enyhe hőtraumával kiváltott termális hiperalgéziára patkányban A hőtrauma utáni ébredést követően egy állatnál sem figyeltünk meg spontán nocifenzív viselkedést. 20 perccel a hőtraumát követően a termonociceptív küszöb 5-6 C-os esését tapasztaltuk, ez a hő hiperalgézia fennmaradt a kísérleti periódus 80 perce folyamán. A fiziológiás sóoldattal kezelt csoporthoz képest az i.p. és i.pl. SST-14 és CST-14 hasonló mértékben és szignifikánsan csökkentette a termális hiperalgéziát végig a vizsgálati periódus alatt, bár az i.p. CST-14 gátló hatása nem volt statisztikailag szignifikáns a legkorábbi, 40 perces mérési időpontban. 10

MEGBESZÉLÉS, KÖVETKEZTETÉSEK Összehasonlító kísérleteink alapján arra következtetünk, hogy a SST és CST hasonló kötődési profillal és agonista tulajdonsággal rendelkezik az sst 1 és sst 4 szomatosztatin receptorokon. Csoportunk korábbi eredményei alapján e receptorok közvetítik az SST gyulladásgátló és antinociceptív hatásait. Eredményeink újdonságtartalma abban rejlik, hogy in vitro és in vivo bizonyítékokat szolgáltatnak arra, hogy ezek a peptidek jelentősen gátolják a szenzoros neuropeptid CGRP felszabadulását a perifériás szenzoros idegvégződésekből, a következményes akut plazma protein extravazációt, valamint a hő- és mechanikai hiperalgéziát. A Capuano és munkatársai által 2011-ben közölt eredmények, miszerint a CST és SST gátolta a kémiailag kiváltott CGRP felszabadulást patkány trigeminus idegsejttenyészetben, alátámasztják a perifériás idegvégződések szintjén tapasztalt eredményeinket. Az érdekes jelenség, hogy nagyobb koncentrációkban a CST és az SST CGRP felszabadulást gátló hatása csökken, illetve megszűnik, peptidek esetében nem ritka. 5-HT, opioid és kannabinoid receptorokon ható nem-peptid struktúrájú vegyületek esetében is hasonló fordított, vagy harang alakú koncentráció-hatás összefüggés tapasztalható. Ennek magyarázatául a nagyobb koncentrációk esetén fellépő receptor-deszenzibilizáció, illetve internalizáció szolgálhat. A CST és SST neurogén gyulladásra és hiperalgéziára kifejtett hasonló hatásai mellett a CST-14 szignifikánsan nagyobb gátló hatással rendelkezik a gyulladás sejtes komponenseire, ahogy azt a peritoneális makrofágok endotoxin-stimulált IL-1β termelésénél és az egér talpbőr carrageenan-kiváltott TNFα szintézisénél láttuk. A szintetikus, szelektív sst 4 receptor agonista J-2156-tal nyert korábbi, peritoneális makrofágok IL-1β termelésére vonatkozó eredményeink összhangban vannak jelen adatainkkal, a legnagyobb, kb. 70-75% gátló hatást mindkét esetben a 1 µg/ml-es koncentrációval értük el. A carrageenannel kiváltott lábduzzadást és mechanikai hiperalgéziát mindkét peptid hasonló mértékben gátolta. Bár az SST hatáserőssége nagyobb volt a perifériás idegvégződésekből történő CGRP felszabadulására, mint a CST-é (az SST 100 nm koncentrációja hatékony, míg a CST igazán 2000 nm koncentrációban hat), a hatékonysága (maximális hatás) megközelítőleg ugyanolyannak bizonyult. Ez nem zárja ki azonban annak a lehetőségét, hogy mindkét peptid ugyanazon a receptoron hat, mindössze eltérő receptor aktiváló képességük (intrinszik hatékonyságuk) lehet. A CST a lokomotoros aktivitást csökkenti, de az SST-vel ellentétben lassú hullámú alvást indukál. Ez alapján saját CST receptor létezését vagy más struktúrákon, mint pl. a Mas1 onkogénnel összefüggő MrgX2 (Mas-rokon gén) orphan receptoron való hatásait feltételezik. Ez utóbbi receptorok nocicepcióban betöltött szerepére utal, hogy a hátsó gyöki ganglionok kis szenzoros neuronjaiban expresszálódnak. Kvantitatív PCR vizsgálatok a CST MrgX2 receptorokénál sokkal szélesebb expresszióját igazolták. A SST-től eltérően a CST-nek nagy az affinitása a ghrelin receptor (GHS-R1a) iránt, melynek szerepét a gyulladásgátló hatás hátterében is feltételezik. A CST-14 és az SST-14 fiziológiai hatásai között megfigyelt eltérések hátterében receptor internalizációs különbségek is állhatnak, mint például a µ receptorokon is ható morfin és methadon esetében. Kimutatták, hogy a kortisztatin mrns expressziója szomatosztatin génhiányos állatokban nem emelkedett, ami feltételezi, hogy a CST nem csupán egy szerkezeti módosulata az SST-nak. Mivel eredményeink alapján a CST hasonló mértékben csökkentette az akut neurogén gyulladást és hiperalgéziát, mint az SST, valószínűleg a szenzoros idegvégződéseken lévő sst 1 és sst 4 receptorok aktivációja játszik ebben szerepet. Az immunsejtek funkciójának gátlását az sst 2 receptor aktivációja is közvetítheti. Carlton és munkatársai a fájdalomcsillapító hatás hátterében az sst 2, sst 3 és sst 5 receptorok részvételét is lehetségesnek tartják. Mivel a termális hiperalgézia e típusában döntő szerepet játszik a perifériás idegvégződések gyors szenzitizációja, ennek a gátlása valószínűleg független a gyulladásgátló hatásoktól. Lokális alkalmazás esetén ezek az anyagok csak a perifériás idegvégződéseken képesek hatni, de szisztémás adás esetén is ez a fő hatáshelyük, aminek az a magyarázata, hogy ezek a viszonylag nagy peptidek valószínűleg nem képesek olyan koncentrációban átjutni a vér-agy gáton, hogy biológiai hatást fejthessenek ki a központi idegrendszerben. A perifériás hatások mellett a CST a centrális fájdalom feldolgozás folyamatában 11

is szerepet játszhat, ugyanis cerebroventrikuláris alkalmazása emelte a hőstimulációra megjelenő nocifenzív magatartás latenciáját. A CST gyulladásos és immunsejteken kifejtett hatásaira számos irodalmi adat áll rendelkezésre, azonban rendkívül kevés adat szól a neurogén mechanizmusokban betöltött szerepéről. A CST mérsékli a szepszis-kiváltotta halálozást, egyrészt az aktivált makrofágok gyulladásos mediátorainak termelését gátolva, másrészt csökkentve a neutrofilek és monociták beáramlását a gyulladt szövetekbe. A CST kollagén-indukált artritiszben kifejtett gyulladásgátló hatásának fő mechanizmusa a rezidens és beáramló makrofágok aktivitásának csökkentése. Ebben a modellben a CST szignifikánsan nagyobb gátló hatást fejtett ki, mint a SST, ami alátámasztja, hogy a CST a SST-tól eltérő receptorokat és jelátviteli utakat aktiválhat. Eredményeink párhuzamba állíthatók Gonzalez-Rey és kollégái adataival, miszerint a CST gátolja a TNFα és IL-6, valamint az endotoxin-aktivált egér peritoneális makrofágok nitrogén-monoxid termelését. A CST nagyobb gátló hatást fejtett ki e gyulladásos mediátorok termelésére, mint az SST, vagy a szintetikus sst 2, sst 3, sst 5 receptor agonista oktreotid. Bár a nem szelektív SST receptor antagonista cikloszomatosztatin kivédte az SST hatásait, csak részben gátolta a CST hatását, feltételezve, hogy a CST más receptorokon keresztül is kifejtheti gyulladásos sejt funkciókat csökkentő hatásait. Eredményeink alapján arra következtetünk, hogy a CST képes csökkenteni az akut neurogén gyulladást, a termális és mechanikai hiperalgéziát. Ebben valószínűleg fontos szerepet játszik a proinflammatorikus szenzoros neuropeptidek felszabadulásának gátlása a perifériás idegvégződésekből, és valószínűleg hasonlóképpen a centrálisakból is. Mivel ezek a hatások nagyon hasonlóak a SST hatásaihoz, a szomatosztatin receptorok aktivációja feltételezhető a folyamatban. Ezzel szemben a CST a SST-nál jelentősen nagyobb gátló hatást fejt ki a gyulladásos citokinek termelésére, amely a gyulladásos folyamatok fontos komponense, és valószínűleg a sst receptoroktól eltérő mechanizmussal valósul meg. 12

3. A PACAP TRIGEMINOVASZKULÁRIS AKTIVÁCIÓBAN BETÖLTÖTT SZEREPE ELŐZMÉNYEK, IRODALMI HÁTTÉR A PACAP és szerepe a nocicepcióban A hipofízis adenilát-cikláz aktiváló polipeptid (PACAP: pituitary adenylate-cyclase activating polypeptide) a szekretin-glukagon-vazoaktív intesztinális polipeptid (VIP) család tagja. Két biológiailag aktív formája létezik: az emlős szervezetekben 90%-ban előforduló PACAP-38, és a PACAP-27. Patkányban a legnagyobb koncentrációban a hipotalamuszban és a herében fordul elő. Szenzoros neuropeptidként tartják számon, mivel megtalálható a gerincvelő hátsó szarvában, a hátsó gyöki ganglionokban, a kapszaicin-érzékeny szenzoros neuronok perifériás végződéseiben, pl. az ízületi tokot ellátó afferensekben, de a központi idegrendszer számos területén is. Immunhisztokémiával PACAP pozitív sejteket mutattak ki az emberi agytörzs ún. migréngenerátor régiójának sejttestjeiben és idegrostjaiban, továbbá a nucleus caudalis trigeminiben és a nyaki gerincvelő C1-C2-es szegmentumaiban. A dura mater perivaszkulárisan található és a neuronokkal szoros asszociációban lévő hízósejtjei szintén tartalmaznak PACAP-ot. Aktiválódásuk bekövetkezhet trigeminális idegaktiválódást, cervikális vagy sphenopalatin ganglion stimulációt követően. A PACAP rendkívül sokféle hatást fejt ki: szabályozza a neurotranszmitterek felszabadulását, értágulatot, illetve bronchodilatációt okoz, fokozza a bélmotilitást, növeli egyes hormonok koncentrációját a vérben, szabályozza a sejtproliferációt és gátolja az apoptózist. Ezek a hatások speciális receptorokon keresztül valósulnak meg. Két kötőhelytípust mutattak ki PACAP- és VIPkötő képességük alapján. Az I-es típusú kötőhelyhez a PACAP mindkét formája nagy affinitással kötődik, a VIP viszont csak alig. A II-es típusú kötőhelyhez a PACAP és a VIP is hasonló affinitással kötődik, itt két altípust is elkülönítenek a szekretinhez való affinitás alapján. A receptorokat később klónozták, és PAC1, valamint VPAC1/VPAC2 receptoroknak nevezték el. Mindhárom receptor neuronokon, simaizom sejteken és számos gyulladásos sejten megtalálható, stimulációjuk Gs/q-proteinhez kapcsolt mechanizmusokat indít el, ezen keresztül aktiválódik az adenilát-cikláz, illetve a foszfolipáz C rendszer. Mivel a PACAP-38 jelenlétét a fájdalomközvetítő pályarendszer több szintjén, pl. a gerincvelő hátsó szarvában, a hátsó gyöki ganglionokban és a kapszaicin-érzékeny szenzoros neuronok perifériás végződéseiben is bizonyították, feltételezhető volt, hogy a PACAP részt vesz a nociceptív folyamatokban. Ezt az elképzelést azonban rendkívül kevés funkcionális adat támasztotta alá, az összes erre irányuló in vivo kísérletben kizárólag a PACAP központi idegrendszeri hatásait vizsgálták és meglehetősen ellentmondásos eredményekre jutottak. Az intratekálisan adott PACAP gátolta a nociceptív reflexműködést és a gyulladás következtében kialakuló nocicepciót. I.c.v. adva a PACAP a formalin teszt korai, az érzőideg-végződések közvetlen aktivációjából adódó fázisában analgetikus hatásúnak, míg a késői, akut gyulladásos fázisban pronociceptívnek bizonyult. Másrészről azonban a központi idegrendszerbe adott PACAP dózisfüggő módon csökkentette a hőküszöböt a talpban, és szerepet játszott a nociceptív stimulus hátsó szarvba történő közvetítésében, elsősorban N-metil-D-aszpartát receptorokon keresztül. Macskákban az intracerebrális PACAP mikroinjekció közepes mértékű agyi vérátáramlás-fokozódást okoz. Bár a PACAP jelenléte kimutatható az emberi és állati agy trigeminális rendszerrel öszefüggő számos régiójában, lehetséges szerepe a trigeminovaszkuláris aktivációban csak mostanában merült fel a PACAP és PAC1 receptorok patkány és humán intrakraniális ereinek simaizombeli lokalizációja alapján. Nemrégi felfedezés, hogy migrénesekben a PACAP infúzió aura nélküli migrénszerű fejfájást okoz. Ezen klinikai megfigyelések alapján feltételezik, hogy a PACAP fontos mediátor lehet a trigeminovaszkuláris aktivációban, ami a migrén fontos patofiziológiai tényezője. 13

A trigeminovaszkuláris aktiváció és szerepe migrénben A migrén a priméren neurovaszkuláris fejfájások csoportjába tartozik. E betegségek fő tulajdonsága, hogy a fájdalom szoros összefüggésben van az intrakraniális érrendszer változásaival. Ezek a változások neurális hátterűek, ezért beszélhetünk neurovaszkuláris történésekről. Kísérletesen a kraniális fájdalom vazodilatációt vált ki, ez a reflex macskákban, majmokban és emberben is létezik. A reflex úgy valósul meg, hogy a trigeminus ideg első ágának aktivációja véráramlás-fokozódást eredményez az első ág által beidegzett területeken, az arcon és az agyban egyaránt. A primer neurovaszkuláris fejfájás kóros volta az eredendően protektív reflex túlzott mértékű aktivációjában rejlik, amit a fájdalom percepciója vált ki. A dura matert, a nagy cerebrális ereket, a pia ereit és a nagy vénás szinuszokat mielinhüvely nélküli rostok kötege veszi körül, melyek a ganglion trigemini ophtalmicus ágából és a felső cervikális hátsó gyökökből erednek. Az agyi ereket beidegző trigeminus rostok a ganglion trigeminiből erednek, melyek SP-t és CGRP-t tartalmaznak. A trigeminus ganglion stimulációja esetén mindkét peptid felszabadul. A koponya ereinek stimulációja - mint a sinus sagittalis superioré - fájdalmat vált ki emberben. Bármilyen szerepet játszik a dura mater steril gyulladása a migrén patomechanizmusában, az bizonyos, hogy a trigeminális szenzitizáció valamely formája részt vesz a folyamatban. A szenzitizáció lehet perifériás, gyulladásos mediátorok lokális felszabadulásának következtében, mely valószínűleg a trigeminális nociceptorok kóros aktivációját eredményezi. Még valószínűbb migrén során a szenzitizáció centrális formája, amely lehet klasszikus érzékenység-fokozódás a trigeminus mag területén, vagy a leszálló fájdalommoduláló pályák diszfunkciója. A migrén patomechanizmusában neuropeptideknek is fontos szerepet tulajdonítanak. A trigeminus ganglion elektromos stimulációja macskában és emberben egyaránt az extracerebrális vérátáramlás megnövekedéséhez és CGRP valamint SP lokális felszabadulásához vezet. Humán adat is létezik, miszerint a CGRP szintje emelkedett a migrén fejfájásos fázisában, alátámasztva a teóriát, miszerint a trigeminovaszkuláris rendszer aktivációja kulcsfontosságú ezen állapotokban. A CGRP mellett a PACAP is kimutatható az emberi és állati agy trigeminális rendszerrel öszefüggő számos régiójában. CÉLKITŰZÉSEK Kísérleteink célja az volt, hogy megvizsgáljuk a PACAP szerepét a migrén mechanizmusait modellező trigeminovaszkuláris aktivációban génhiányos egerek segítségével. Bár az emberi betegségnek teljes egészében megfelelő állatmodell nem létezik, az általunk vizsgált kísérletes megközelítés számos tekintetben párhuzamba állítható a migrén patofiziológiai folyamataival. KÍSÉRLETI MODELLEK ÉS VIZSGÁLATI MÓDSZEREK Kísérleti állatok Kísérleteinket hím, 25-30 g súlyú PACAP génhiányos (PACAP -/- ) és vad típusú (PACAP +/+ ) egereken végeztük. A génhiányos egereket Prof. Akemichi Baba és munkatársai (Osakai Egyetemen) állították elő, a heterozigóta tenyészpárokat tőlük kaptuk. Az állatokat 24-25 C-on, normál élelemmel és vízzel ad libitum ellátva tartottuk és tenyésztettük. Kísérleteinkben az első három generáció utódait használtuk a genetikai variációk minimalizálása érdekében. Kísérleti modell: -A trigeminovaszkuláris rendszer kémiai aktivációja A trigeminovaszkuláris rendszer aktiválását 10 mg/kg nitroglicerin (NTG) i.p. injekciójával váltottuk ki, amely NO donor (Nitrolingual aerosol). 14

Vizsgálati módszerek: -A fénykerülő magatartás vizsgálata A fény-averzív magatartást az NTG adás utáni korai (0-30 perc) és késői periódusban (90-120 perc) vizsgáltuk. A vizsgálathoz egy módosított sötét-világos dobozt használtunk, amely két egyenlő részre osztott, egy nyitott, 1000 luxszal megvilágított fehér részre és egy zárt, sötét részre. A részeket nyílás köti össze. A fényben töltött időt másodpercben kifejezve, 5 perces periódusokban értékeltük. -A meningeális mikrocirkuláció vizsgálata laser Doppler scanning módszerrel A meningeális mikrocirkuláció változását laser Doppler vérátáramlás-scanner segítségével, uretánnal altatott egerekben vizsgáltuk, zárt koponyán keresztül. A kontroll felvételek után i.p. 10 mg/kg NTG-t injektáltunk és a vérátáramlás változását 4 órán keresztül követtük. PACAP-38 bevitele esetén a megfigyelési periódus 30 percig tartott. A mikrocirkuláció-változás értékelésére a koponya egy körülhatárolt régiójának átlagos mikrocirkulációs értékeit a kontroll felvételek átlagértékeivel hasonlítottuk össze a megfigyelési idő függvényében. A szisztémás vérnyomás értékeit az arteria carotis communisba vezetett kanül segítségével regisztráltuk és a Buxco Biosystem XA szoftver segítségével értékeltük. -A korai neuronális aktiváció vizsgálata c-fos immunhisztokémiával Mély uretán altatásban lévő PACAP +/+ és PACAP -/- egereket használtunk immunhisztokémiára, 2 és 4 órával az NTG beadást követően. Az állatok perfundálását követően a nyaki gerincvelő felső szakaszát és a trigeminális ganglionokat kipreparáltuk és utófixáltuk. A gerincvelői trigeminus mag tanulmányozásához a nyúltvelőt a gerincvelő felső szakaszával beágyaztuk. Állatonként három sorozat, 20 µm vastagságú coronális metszetet készítettünk. A metszeteket poliklonális, c-fos elleni antiszérummal (sc-52, 1:500) inkubáltuk, majd biotinilált borjú anti-nyúl IgG-vel kezeltük (1:200, Vectastain Elite ABC Kit). Avidin-biotin komplexszel (Vectastain Elite ABC Kit) való inkubáció után az előhívás 0,05% diaminobenzidin és hidrogén-peroxid segítségével történt. A trigeminus ganglionokon végzett immunhisztokémia parrafinba ágyazott metszeteken történt. Három sorozat, 4 µm vastag hosszanti metszetet készítettünk. A c-fos immunhisztokémiára a metszetek első sorozatát használtuk a fent leírt protokoll szerint. A metszetekről digitális képek készültek (Nikon Eclipse 80i mikroszkóp CCD kamerával), amelyeket Photoshop 7.0.1. (Adobe, San Jose, CA, USA) segítségével korrigáltuk. A TNC és a TRG c-fos pozitivitásának meghatározásához állatonként öt metszeten megszámoltuk a c-fos pozitív sejtmagokat és ezeket átlagoltuk. -A PACAP-38 exogén bevitele PACAP +/+ és PACAP -/- egerek egy-egy csoportjának PACAP-38-at injektáltunk i.p. (300 µg/kg, 0,1 ml/10 g a 30 µg/ml-es oldatból) a fénykerülő magatartás, a meningeális vérátáramlás-változás és a 4 órával későbbi c-fos expresszió vizsgálatára. Két másik csoportban a PACAP-38-at i.c.v. adtuk mély uretán anesztézia alatt. A c-fos expresszió változását 4 órával a kezelés után vizsgáltuk. Minden esetben fiziológiás sóoldattal kezelt állatok szolgáltak kontrollként. -A PAC1 receptor expressziójának vizsgálata immunhisztokémiai módszerrel Megvizsgáltuk a PAC1 receptor expresszióját a trigeminus ganglionban és a nucleus caudalis trigeminiben c-fos immunhisztokémia segítségével. Az előkészített metszeteket primer antitesttel kezeltük (nyúlban termelt anti-pac1 receptor, 1:100 hígítás), a másodlagos antitest Alexa Fluor 568 (1:1000) volt. Csoportonként tíz metszetet értékeltünk. A primer antiszérum nélküli negatív kontroll metszeteken specifikus sejtfestődés nem volt megfigyelhető. A digitális képek elkészítése után az optimális kontrasztot Photoshop 7.0.1 segítségével értük el. 15

EREDMÉNYEK A nitroglicerinnel kiváltott fénykerülő magatartás PACAP +/+ és PACAP -/- egerekben Az NTG-vel kezelt vad típusú egerek a 20. perctől kezdve szignifikánsan kevesebb időt töltöttek a világos részben a fénykerülő magatartás kialakulásának megfelelően. Ezzel ellentétben a nitroglicerinnel kezelt knockout állatok nem mutattak fény-averziót. A vizsgálat második, késői fázisában (90-120 perc) a vad típusú, NTG-vel kezelt állatok jelentősen kevesebb időt töltöttek a doboz fényes részében, különösen a vizsgálati periódus végső szakaszában. A korai fázishoz hasonlóan, a PACAP génhiányos csoport nem mutatott fénykerülő magatartást. A nitroglicerin-kiváltotta agyfelszíni vazodilatáció PACAP +/+ és PACAP -/- egerekben Laser Doppler scanning vizsgálataink során 2 órával az NTG beadását követően a meningeális vérátáramlás jelentős mértékű emelkedését tapasztaltuk PACAP +/+ egerekben, amely stabilan fennállt a megfigyelési idő alatt, csökkenést csak az utolsó 15 percben figyeltünk meg. Ezzel szemben a PACAP -/- állatcsoport esetében nem tapasztaltunk vérátáramlás-fokozódást az első 2 órában, és a későbbi hiperémiás hatás is jelentősen kisebb volt. A szisztémás vérnyomás középértéke mindkét csoportban 30-35%-kal csökkent nitroglicerin hatására, uretán anesztézia alkalmazása mellett. A nitroglicerin-kiváltotta c-fos expresszió változása NTG-kezelt PACAP +/+ és PACAP -/- egerek trigeminus ganglionjaiban és trigeminus nucleus caudalisában Nitroglicerin-adást követően 2 órával egyik csoport esetében sem figyeltünk meg c-fos expresszió változást a TRG-ben a fiziológiás sóoldattal kezelt kontroll csoporthoz viszonyítva. A vad típusú, PACAP +/+ egércsoportban 4 órával a kémiai stimulációt követően kb. kétszeres c-fos expresszió emelkedést találtunk a TRG-ben, míg a génhiányos egércsoportnál nem tapasztaltunk változást. A vad típusú egértörzs esetén a TNC-ben több mint kétszeresére emelkedett a c-fos pozitivitás a kontrollcsoporthoz képest, már az NTG-alkalmazását követően 2 órával. Ugyanakkor e sejtszámok 4 órával a kezelést követően közel háromszoros emelkedést mutattak. Ezzel ellentétben a c-fos expresszió mindegyik időpontban változatlan maradt a génhiányos egércsoportban. A PAC1 receptor expressziója PACAP +/+ és PACAP -/- egerek trigeminális ganglionjaiban és trigeminális nucleus caudalisában Az immunfluoreszcens reakció alapján mindkét csoport trigeminális ganglionjaiban és nucleus caudalisában a PAC1 receptor hasonló mértékben expresszálódik. A kétutas ANOVA-val történt mennyiségi analízis nem mutatott szignifikáns különbséget a TRG-ben sem a genotípust, sem az NTG kezelést vagy ezek interakcióját tekintve. Ehhez hasonlóan a TNC-ben sem a genotípus, sem a kezelés, sem ezek interakciója nem befolyásolta szignifikáns mértékben a receptor kifejeződését. Ebből arra következtetünk, hogy a genotípus vagy az NTG stimuláció nem befolyásolja a PAC1 receptor expresszióját ezeken a területeken. A PACAP-38 által kiváltott fénykerülő magatartás PACAP +/+ és PACAP -/- egerekben A 300 µg/kg PACAP-38 i.p. injekciója jelentős fény-averzív magatartást váltott ki a vad típusú, PACAP +/+ egerekben mind a 2 órás megfigyelési idő korai, illetve késői fázisában. E fotofóbia megjelenése és mintázata nagyon hasonló volt az NTG-kezelés által kiváltott hatáshoz. A génhiányos, PACAP -/- egércsoportban nem tapasztaltunk fénykerülő magatartást PACAP-38 hatására. A PACAP-38 által kiváltott meningeális vazodilatáció PACAP +/+ és PACAP -/- egerekben A vad típusú egércsoportban 300 µg/kg i.p. PACAP-38 hatására 20%-os agyfelszíni mikrocirkuláció-fokozódás alakult ki. Ugyanez a kezelés a génhiányos egércsoportban nem váltott ki mikrocirkuláció-változást az első 15 percben, és a második 15 perces periódusban is csak 10%-os 16

emelkedést eredményezett. Ez szignifikánsan kisebb mértékű válasz volt a PACAP +/+ egércsoportban megfigyelthez képest. A szisztémás vérnyomás 80,6±0,4 Hgmm-ről 62,8±0,1 Hgmm-re csökkent 10 percen belül és megközelítőleg változatlan maradt a 30 perces mérés alatt. A két csoport között szignifikáns különbség nem volt megfigyelhető. A PACAP-38 által kiváltott c-fos expresszió PACAP +/+ és PACAP -/- egerek trigeminális ganglionjaiban és trigeminális nucleus caudalisában Az i.p. PACAP-38 injekció szignifikánsan növelte a neuronális aktivációt jelző c-fos expressziót 4 órával a beadás után mindkét csoport trigeminus ganglionjaiban, de csak a PACAP +/+ csoport nucleus caudalisában. Ezzel összehasonlítva az agykamrába injektált PACAP-38 nem növelte a c- Fos pozitív neuronok számát sem a vad típusú, sem a génhiányos csoport vizsgált régióiban. Érdekes módon a PACAP +/+ egerekben mindkét területen jelentősen emelkedett a c-fos expresszió i.c.v. adást követően az i.p. injekcióhoz viszonyítva, nemcsak a PACAP, hanem a fiziológiás só adása után is. Szignifikánsan kisebb mértékű c-fos immunpozitivitást tapasztaltunk azonban a PACAP hiányos egerek trigeminus ganglionjában, mind fiziológiás sóoldat, mind PACAP-38 i.c.v. adása után. MEGBESZÉLÉS, KÖVETKEZTETÉSEK Magatartási, funkcionális és morfológiai vizsgálatokkal PACAP génhiányos egerekben nyert eredményeink bizonyítják a PACAP fontos, aktiváló szerepét a trigeminovaszkuláris rendszerben. Ezt az aktiváló szerepet egyrészt közvetlenül a meningeális ereken, másrészt a TRG és a TNC szintjén fejti ki. A PACAP lehetséges szerepét a trigeminovaszkuláris rendszerben már korábban is feltételezték az emberi agytörzs ún. migrén generátor régiójában való lokalizációja alapján, a TNC-ben és a nyaki gerincvelő C1-C2-es szegmentumában való jelenléte, valamint a dura mater hízósejtjeiben történő előfordulása miatt. Ezen immunolokalizációs eredmények jelentőségét tovább erősítette a PACAP és PAC1 receptor kifejeződése az arteria meningea media simaizomzatában, valamint azok a klinikai adatok, amelyek migrénes páciensekben a PACAP infúziós adagolása következtében kialakuló erős fejfájásról számoltak be. A nitroglicerin NO leadása révén a trigeminovaszkuláris rendszer stimulációjához vezet az erek és a szenzoros idegvégződések, valamint a TRG és a TNC szintjén, amely perifériás és centrális szenzitizációt hoz létre. A fény-averzió állatkísérletes vizsgálatára szolgált a világos-sötét doboz. Kísérleteinkben az NTG jelentős mértékű fénykerülő magatartást váltott ki a vad típusú egerekben, míg ez szignifikánsan kisebb volt a génhiányos, PACAP -/- állatcsoportban. Az i.p. NTG vad típusú egerekben jelentős mértékű meningeális vazodilatációt eredményezett 4 órán keresztül. Ezzel szemben a PACAP génhiányos csoportban e kezelés a kísérlet első 2 órájában nem váltott ki mikrocirkuláció-fokozódást, a későbbi fázisban pedig szignifikánsan kisebb emelkedést okozott. A PACAP +/+ egértörzsben a c-fos pozitív sejtek száma korábban és nagyobb mértékben emelkedett a TNC-ben, mint a TRG-ben, alátámasztva a teóriát, miszerint a centrális szenzitizáció elengedhetetlen kezdeti folyamata az NTG-indukált trigeminovaszkuláris aktivációnak. Négy órával az NTG injekciót követően a vad típusú egércsoportban a c-fos immunpozitivitás jelentős emelkedését figyeltük meg a TRG-ben is. A génhiányos csoportban a c- Fos expresszió egyik időpontban sem változott, alátámasztva a centrális és perifériás szenzitizáció hiányát. Mindezek alapján a PACAP kulcsfontosságú mediátornak bizonyult a migrénnel összefüggő neuron aktivációs folyamatokban. A migrén pathomechanizmusában a megnövekedett meningeális vazodilatáció és neurogén gyulladás mellett fontos tényező a trigeminális neuronok hyper-excitabilitása egyrészt a TRG, másrészt a TNC szintjén, amely kóros szenzoros információfeldolgozást eredményez. A PACAP trigeminovaszkuláris rendszert aktiváló mechanizmusa jól magyarázható a PAC1 és VPAC receptorokon keresztül megvalósuló, Gs és Gq 17

protein-asszociált jelátviteli folyamatokkal. Az emelkedett intracelluláris camp szint vazodilatációt, a camp és Ca 2+ szint emelkedése idegi stimulációt és hízósejt degranulációt eredményez. A PACAP és a CGRP trigeminovaszkuláris rendszerben való részleges kolokalizációja miatt elképzelhető, hogy excitátoros hatásuk egymáshoz kapcsolódik. A lehetséges interakciók felderítéséhez szelektíven ható, centrális antagonistákra lenne szükség. A PAC1 receptor expressziója hasonló mértékű a TRG-ben és a TNC-ben a vad típusú és a PACAP génhiányos egerekben, amely bizonyítja, hogy a peptid hiánya nem befolyásolja specifikus receptorának jelenlétét és mennyiségét ezeken a migrénnel összefüggő agyterületeken. Ezek az adatok összhangban állnak más szövetekből nyert eredményekkel. Ezen felül, a funkcionális tesztekben és c-fos expresszióban talált különbségek ellenére a PAC1 receptor expressziója nem változott egyik csoportban sem az NTG stimulációt követő 4 órában. Bár a VPAC receptorok szerepe nem zárható ki a PACAP trigeminovaszkuláris hatásaiban, kísérleteinkben a PAC1 receptor szerepére összpontosítottunk. Ennek oka, hogy a PAC1 a PACAP specifikus receptora, ami iránt a PACAP nagyobb affinitással rendelkezik, mint a VPAC receptorok iránt, valamint jelentősen kisebb nociceptív válaszokat regisztráltak a PAC1 receptorral nem rendelkező egerekben. Emellett a PACAP migrénszerű fejfájást okozott emberben, míg a VIP nem. Mindezek alapján a PAC1 receptort tartják potenciális új célpontnak a migrénellenes terápiában. A PACAP-38 vér-agy gáton való átjutása nagyon csekély, kevesebb, mint 0,1 %. Ebből következik, hogy i.p. alkalmazás után megfigyelt hatásai a meningeális erekből és a szenzoros idegvégződésekből származnak, amely a migrénnel összefüggő agyterületek másodlagos aktivációját eredményezi. Az i.p. PACAP injekció az NTG-hez hasonlóan fénykerülő magatartást és meningeális értágulatot váltott ki a vad típusú egértörzsben, azonban ezek hiányoztak vagy jelentősen kisebb mértékűek voltak a génhiányos egerek esetén. További változás volt a PACAP hatására a c-fos expresszáló TRG sejtek megemelkedett száma mindkét állatcsoportban, de a TNCben csak a vad törzsben jött létre fokozott neuronaktiváció 4 órával később. Az exogén peptid a PACAPerg trigeminális szenzoros neuronok perifériás végződéseit stimulja a meningeális területen, amely a sejttestek hasonló aktivációját okozza mindkét csoport TRG-jében, azonban endogén PACAP hiányában a TNC nem tud aktiválódni. Az elsődleges trigeminális érzőidegek centrális végződéseiből felszabaduló PACAP elengedhetetlennek tűnik a centrális szenzitizáció mechanizmusában. Szemben az i.p. PACAP-38 hatására tapasztalt változásokkal, az i.c.v. alkalmazott PACAP nem emelte a c-fos pozitív neuronok számát egyik csoport egyik régiójában sem. Ezért olyan kinetikai okok lehetnek felelősek, mint a gyors elimináció a gerincvelői folyadékban vagy nem megfelelő penetrációs képesség. Érdekes tapasztalatok ugyanakkor, hogy a) a vad típus mindkét régiójában jelentősen emelkedett a c-fos expresszió az i.p. injekcióhoz képest mind a fiziológiás só, mind PACAP adása után, b) a génhiányos egértörzs jelentősen csökkent c- Fos immunpozitivitása a TRG-ben mindkét injekciót követően. Az első megfigyelés magyarázatául maga a műtéti beavatkozás szolgálhat (a koponya fúrása és a kanül beültetése a mély altatás ellenére is fájdalmas stimulus), a második megfigyelést korábbi eredményeink is alátámasztják, mint a csökkent nocicepció és c-fos expresszió a PACAP génhiányos egerek fájdalom-asszociált agyi régióiban számos fájdalommodellben. Jelen eredményeink összhangban állnak azokkal a korábbi adatokkal, hogy PACAP génhiányos egerekben jelentősen csökkent nocifenzív magatartást tapasztaltunk akut szomatikus és zsigeri kemonocicepció tesztekben, gyulladásos nocicepció és hiperalgézia modellekben, valamint a krónikus traumatikus mononeuropátia modelljében. A PACAP-génhiányos egerek több eltérő morfológiai tulajdonsággal rendelkeznek az agy fejlődésében, ú.m. eltérő kisagyi növekedés, és kóros axonális arborizáció. Ezeken felül számos magatartásbeli eltérést megfigyeltek a PACAP génnel nem rendelkező egértörzsekben: kisebb mértékű szorongás és ugráló magatartás, csökkent depresszív viselkedés, valamint eltérő morfinindukált jutalmazó mechanizmusok. Jelen munkánk szolgáltatta az első állatkísérletes bizonyítékot arra, hogy a PACAP jelentős szerepet játszik a trigeminovaszkuláris aktivációban. A vér-agy gáton jól penetráló kis molekulájú, receptortípusra szelektív antagonisták szintézise és preklinikai tesztelése fontos feladat a közeljövőben. 18

ÖSSZEFOGLALÁS Kutatócsoportunk a kapszaicin-érzékeny érzőideg-végződésekből felszabaduló neuropeptidek hatásainak komplex vizsgálatát végzi, PhD értekezésem ezen belül a szomatosztatin és a PACAP gyulladásos és nociceptív folyamatokban betöltött szerepének analízisére fókuszált. A disszertációban bemutatott legfontosabb megállapítások a következők: 1) A szomatosztatin sst 4 receptora fontos szerepet játszik az akut és krónikus ízületi gyulladásos folyamatokban. Az sst 4 receptor hiánya esetén az akut és a krónikus modellben is szignifikánsan nagyobb mértékű mechanikai hiperalgéziát, valamint az akut modellben szignifikánsan nagyobb lábduzzadást tapasztaltunk, elsősorban a gyulladásos folyamatok korábbi stádiumaiban. A krónikus artritisz modellben továbbá a gyulladt végtag terhelés-csökkenése és az ízületi homogenizátumban az IFNγ és TNFα koncentrációja ugyancsak szignifikánsan nagyobb volt az sst 4 receptor hiánya esetén. A szelektív agonista peptidomimetikum J-2156 hatékonyan gátolta az akut gyulladásos mechanikai hiperalgéziát. Mindezek alapján az sst 4 receptor érdekes új gyulladáscsökkentő és analgetikum célpont lehet. 2) A szomatosztatin és a kortisztatin hasonló kötődési profillal és agonista tulajdonsággal rendelkezik az sst 1 és sst 4 szomatosztatin receptorokon. Ezek a peptidek jelentősen gátolják a szenzoros neuropeptid CGRP felszabadulását a perifériás szenzoros idegvégződésekből, a következményes akut plazma protein extravazációt, valamint a hő- és mechanikai hiperalgéziát. A CST és SST neurogén gyulladásra és hiperalgéziára kifejtett hasonló hatásai mellett a CST szignifikánsan nagyobb gátló hatással rendelkezik a gyulladásos citokintermelésre. 3) A PACAP jelentős szerepet játszik a trigeminovaszkuláris aktivációban. A PACAP hiánya egerekben szignifikánsan kisebb mértékű nitroglicerinnel kiváltott fotofóbiát, kisebb mértékű meningeális mikrocirkuláció-fokozódást, és alacsonyabb c-fos expressziót eredményezett a TRGben és a TNC-ben. Az elsődleges trigeminális érzőidegek centrális végződéseiből felszabaduló PACAP kulcsfontosságú mediátor a centrális szenzitizáció mechanizmusában. Célmolekulájának azonosítása új perspektívákat nyithat a migrénellenes farmakoterápiában. 19