A lóra vonatkozó népi ismeretek Nagylétán. Az állattenyésztés a magyarságnak legrégibb és mindenkor legfontosabb foglalkozása. A lótenyésztés pedig népünk megítélésében az állattenyésztés legnemesebb ága. Középosztályunk műveltségében vajmi kevés szerepel a lóra vonatkozó ezernyi népi tudásból. Ez a dolgozat a lóra vonatkozó népi ismeretek, szó- és szóláskincs gondos, mintaszerű összegyűjtése. Figyelemreméltók a népi bonctani és élettani ismeretek és gyógyításmódok.. A magyar ember legkedvesebb háziállatával, a lóval keveset foglalkoztak még néprajzi irodalmunkban. Míg a szarvasmarhatartást, főképpen pedig a rideg marhatartást több tanulmányban dolgozták fel, hiányzik a lóra (felnevelésére, tartására, orvoslására stb.) vonatkozó népi ismeretek és szokások összegyűjtése, a lóval kapcsolatos népi szókincs feljegyzése. Szülőfalumban, a biharmegyei Nagylétán, összegyűjtöttem a lóra vonatkozó népi ismereteket és szokásokat (a ló szaporítására, nevelésére és tartására, a herélésére, a ló betegségeire és azok orvoslására vonatkozó népi ismereteket, foglalkoztam a lóval végzett mezőgazdasági munkákkal, összegyűjtöttem több lóra vonatkozó népi adomát. Jelen dolgozatomban ebből néhány fejezetet közlök. A ló fajai, testrészei. A létai parasztember kétfajta lovat ismer. Ez a melegvirü és a hidegvirű lú. A melegvérű ló szerinte a valódi magyar ló (valószínűleg a nóniusz, arabs és az angol telivér keverékét érti rajta, nem a parlagi lovat), hidegvérű a muraközi vagy félmuraközi ló. A ló testrészeinek elnevezését az alábbi ábra mulatja (38. ábra): 1. feje (caput), 2. homloka (frons), 3. tárkóiifa (occiput), 4. vakszeme (tempóra), 5. óyra (nasus), 6. óyra cimpája, 7. szája (os), 8. ásói} álkapocs (mentum), 9. pofacsonytya (bucca), 10. füle (auris«externa), 11. nyaka (collus), 12. serínye, 13. törka (r. traehealis), 14. torzsé, 15. marja (r. dorsoscapularis), 16. háta (dorsum), 17. óudala vagy óudalbördáfa (r. costalis), 18. szügye (r. praesternalis), 19. kőüdöke (umbilicus), 20. csípöüfe (r. iliaca), 21. víkonya 72?
(r. hypogastrica), 22. fara (r. glutalis). 23. hóunájja (r. sternalis), 24. hasa (venter), 25. a csöüdor csöke (penis), illetőleg a kanca tőügye vagy csecse (glandula lactifera), 26. lapockája (r. suprascapularis), 27. ésőü lába (extremitas thoracica), 28. könyöke (r. cubitalis), 29. fésöülápszár (antebrachium), 30. térgye (articulatio carpi>, 31. ásóu lápszár (metacarpus), 32. csüge (r. metacarpophalangealis és a r. coronalis), 33. körme vagy patája (ungula), 34. hátúsóii lába (extremitas pelvina), 35. combja (crus), 36. térgye (tarsus), 37. ásóu lápszár (metatarsus), 38. csüge (phalangs prima), 39. patája (ungula), 40. fárka (caiida). Látjuk tehát, hogy a ló testrészeinek, különösen a végtagjainak népi elnevezése sok tekintetben eltér a. tudományos bonctani elnevezéstől. A ló belső részeit is ismerik, különösen azokat, amelyek az'emberi szervezetben is hasonló működést teljesítenek. Tudják, hogy a lónak is van foga, nyelve, gégéje, förka, gyomra, víkombele, vastagbele, bélvíge, szíve, tüdeje, mája, lípe, (sokan azt hiszik, hogy a csikó ellésnél, mikor a világrajön, kifújja a lípit. Azt mondják, hogy azir tud oja jóul futni a lú, mér nincs lípe), veséje, kancának a csikóutártóuja, víszhóujagja. 73?
Lószínek. Pej ( braun" a legáltalánosabb lószín), világos pej, setít pej, gesztenye pej, setit gesztenye pej, ölmázod gesztenye pej, almás pej, piros pej, mety pej, máj pej, Barna pej, sárga pej, szíjhátú szattyám pej, szíjjálthátú világos pej, szíjjálthátú setít pej. A szíjhátú pej lúnak a hátánn, a girincí vígig barnább a szőür, az oszt ojam, mintha a márjátúl a fárkájig egy szíj vóuna ott. Sárga, világos sárga, sötít sárga, agyak sárga, söiít agyaksárga, máj sárga, arasárga, tűzőt sárga, erőüssen tűzőt sárga, körcs világossárga, főüdes sárga, barna sárga, szeksárga, jakóu. A körcs világossárga máj nem mintha pej vóuna, de nem pej, mer nem ojan, sárgának megin nem monthatóu, mér nem égisszé sárga. A jakóu lú hasölít a sárgáho is,"a péjhe is. Leginkább ezek köszt akad szíjjálthátú. Szürke, legyesz szürke, szeplőüs mészszürke (mézszürke), acélszürke, szeplőüsz szürke, körcs deresz szürke, pettyesz szürke. A szeplőüsszürke lú ojam, mintha ety jehir lovat a légy mekszálna, azíroszt monygyák aszt legyesszűr kének is, meg ijen a pettyesszűrke is. Deres, vazsderes, vörözs deres, almázs deres, pej deres, vircse deres, barna deres. A deres lú úgy nísz ki, mint a péj lú, mikor a dér meglepi. Három-nigy éves korára az oszt átálakúl szürkének. Fekete, nyári jekete, bogár fekete, cigáfekete, tűzőt fekete, csont fekete, koröfekete. A bogárfekete lú szőüre egyelöüe fekete télen is, nyáron is. A nyárifeketínek a szőüre nyárára szíj jekete, télire mek fakó uf eket e lessz. Tarka, mocskoszszínű, egérszőürű, szedres, fehír... A tarka lú fehír, de a hátá vagy az óudalám bárna jóutok vannak úgy, mint a pirostarka tehénnek. Ezek a leggyakoribb lószínek. Ezek azonban még sokféleképpen módosulnak, mert a fehér kivételével mindegyik lehet : csillag, ha a homlokán egy kerek fehér folt van, hóuka, piszra vagy lámpás, ha az orrán fehér csík húzódik végig, keséj, ha valamelyik lábán a csüd vagy a lábszár fehér, így tehát egy ló színe az itt felsorolt színek és színmódosító fehér foltok bármely variációja lehet. Például: Péj csillagos (alapszíne pej, a homlokán pedig van egy kerek fehér folt). Mety péj, piszra, két ésőü lábára keséf (aalpszíne meggy pej, az orrán fehér csík húzódik végig és a két elsó lábán a csüd fehér). Barna péj, hóuka, két 74?
hátúsóu lába csügbe, jobb ésöülába féllápszárik keséj. Világos pej, tűzöl jélhöld. (fél csillag). (Világos pej a ló alapszíne s a homlokán félholdalakú fehér folt van.) Máj pej, lámpás. Keséj tarka (alapszíne pej, de mivel valamelyik lábára kesej, ezért tarka). Piros péj, az óurajukájik piszra stb. Az itt felsorolt példák, színmódosulások természetesen ráillenek a különböző sárga, deres, szürke, fekete és a többi lószínekre is. így pl. lehet: Vazsderes piszra. Agyaksárga, csillag, mind a nígy lábára keséj, Egérszőürű lámpás stb. A ló nevelése. A kiccsikóu átlag hat hónapig szopik, de ha látják, hogy az annya ganéját mán eszi, mert azt eszi legelébb, zabot is adnak neki. Eleinte ha két-három pofával eszik, utána szopik, már jól is lakott. Hathónapos korára napi zabadagja 2 3 literre nő. Ha ezt meg tudja enni, nem nagyö sínyli meg az annya tejitűl való élválasztást, sőt gyakran magától is elválik. Ha hat hónapnál tovább szopik a csikó, az már nem jó, mert élszífja az annyát s az nagyon lesoványodik, elgyengül, nem bírja úgy a munkát. Előfordul, hogy az anyja nem szoptatja a csikóját, különösen elöühasú kancáknál. (Előhasú kancának hívják az olyan kanca lovat, amelyiknek először van fia.) Nem szereti ha a csikó döföli a töügyit. Ilyenkor jól megkötik a lovat, s a tőgyét kézzél marcangőják, döfölik, hogy szokjon. Megesik, hogy a kanca ló tefelíse eláll, nem ad tejet, nem tudja a csikóját szoptatni. (Még gyakrabban előfordul ez a tehénnél.) A nép úgy gondolja és hiszi, hogy ilyenkor élviszik az annya tefit. Valamelyik rosszakarójukra gyanakszanak is, hogy az csinált valamit, ami miatt nem tejel a ló, így aztán sokszor tönkremegy a csikó, nem egyszer el is pusztul. Ilyenkor a csikónak 2 3 deci tejet adnak naponta háromszor, sokan egy-egy tojást is ütnek a tejbe, vagy a tej után egyenesen a csikó szájába töltik. Zab mellett még fehír cúkört (kockacúkört) is adnak a csikónak, hogy csontosoggyík tülle, na mek hogy a szőüre is fínyeseb legyík. Ahogy rászokik a csikó az abrakra, úgy lassan rászokik a színára is. Egy-két éves korában kiviszik a csikót a ménesbe. A ménes május derakátúl agusztus vígifig van kinn. Ez idő alatt a lovak szabadég alatt vannak állandóan. Éjtszakára a méneskarámba hajtja be őket a csikóus. A ménesbe nem mindenki hajtja a lovát, csak az, aki nincs rászorulva, hogy olyan fiatalon befogja. Az utóbbi években már nem is volt ménes a község legelőjén, pedig tíz évvel ezelőtt több mint száz csikó volt a ménesben. 75 ;
A ló igábatörése. A ló igábatöréséhez nagy türelem kell. Mik fijaíal a lú, ikább addig romlik el a lérmíszete, márpedig rugós, nyugi alan, vad lóval a munka is nehezebb, sőt veszélyesebb is. A csikóval először csak mekszagöllattgák a szerszámot. (A szerszámmal húzza a ló a szekeret.) Eggyik kézbe a szerszám, de d másigba abrak legyik. Ha fii, nyuktalankodik, nem szabad ütni, hanem mek kél veregetni, mek kél kínálni abrakkal. Mikor megnyukszik, rá lehet tenni a szérszámot. Ijenkor oszt még jobba fii, mér csiklanygya a bürit. De mindig le kél csilapítani, mek kél veregetni, abrakkal vaty cúkorrál mekkínálni. Ha már megtűri a hátán a szerszámot, rajta is hagyják, had izegjík-mozogfík vélle, hat szokjik. Egy-két napig szoktatják így a szerszámhoz, attól függ, hogy viselkedik. Majd, hogy húzni tanuljon, a hámfához kötnek egy 40 50 kg-os fát, s azt húzatják vele az udvaron. A szekérbe először az anyja mellé fogják be lóugóura. Ekkor már ráteszik a vendíggyeplűt is, (A vendéggyeplű a rendes gyeplűnek fele, a lóugóu hajtására az is elég.) és fel is ragasztyák, vagyis a lógós lovat is rendesen befogják. Ilyenkor kell legjobban vigyázni a csikóra, mert, ha a szerszámhoz hozzá is szokott, az estráng (az istráng szerszámalkatrész, mely leginkább kötélből van és a szerszám többi alkatrészét köti össze a szekérrel) kellemetlenebb neki, mikor a lábát dörzsöli, mint a szerszám többi része volt. Ekkor ugrál, rugdos a legjobban. Megugrik s mikor az istráng visszatartja, nekifarol a szekérnek, kirúg a háfábúl, a lába közzé veszi az estrángot s ha az a alkonyához ír, attúl még jobbam megvadul, így osztán könynyen összetöri magát, de még a szekeret is. Mikor már szípem megyen az annya mellett, fokozatosan kell rászoktatni, hogy húzzon is. A lúval mindík szipen kél bánni, de különösen az igábatörísnél, mér ha valamitűi megijfed, aszt a fejibe veszi, osz nem etykönnyé feléjti él. Kétségkívül a ló természete nemcsak a bánásmódtól függ, hanem függ a veleszületett, örökölt természetétől is. Ilyen rossz természete a lónak, ha : csökönyös. A csökönyös lú nem indít, míg neki nem leccik, akárhogy ütik is. E miatt sokszor mekhúzattya magát kettős fogatban a párja. A vickos lú nyerít, rug, ha idegen ember csak a kezével érinti is meg. A hajtóm lovat mindík csapkodni kéli az ostorral, hogy húzzík. Igaz ugyan, hogy leginkább a gyengén tartott lovak a hajtósak, de van ojan is, amék csak lustaságbúi nem húz. Ezektűi oszt nem igen kél fílni, hogy éragaggyík a szekéréi. 76?
A szilaj lú mindig ugrál, táncol, könnyem megbokrosodik, oszt eszalad. A járkalóus lú hajtás közben mindig a farka alá igyekszik venni a gyeplűt s ezzel a hajtást nehezíti meg. Az ilyen ló farkát odakötik az istránghoz madzaggal, s így nem tudja a gyeplűt a farka alá venni, de akkor se megy a sztpen, hanem kecel, jártattya a jarát. ' Rossz természete a lónak, ha rugóys, harapóus, ideges vagy rébegőüs. Ezek közül legrosszabb, ha rugós á ló, de azt is s"zoktatják le a legdurvábban. Ha például hajtás közben látja a gazda, hogy a ló összehúzóudik, a gyeplűt a farka alá veszi, rúgni kíszűl, megköti a szekér négy kerekét s úgy húzatja vele a szekerét. Ha szántás közben jön a lóra ez a rugó mánia, akkor csak azzal az egy lóval szánt a gazda, pedig a szántás két lónak is nehéz munka, így aztán elmegy a kedve a rugdosástól. Természetesen a hámfát lánccal megtoldja, nehogy rúgás közben az ekébe rúgjon a ló. Közbe-közbe az ostorral is egyengeti. Van olyan ember, aki, ha rugós a lova, felköti a fejét a rácshoz. (A rács a jászol felett van, olyan mint egy rajtoja, s a szénát ebből eszik a lovak.) A farkába egy csomó láncot köt, s úgy kezdi csapkodni a lovat. Az természetesen rugdos, de,a farkát a lánc miatt nem tudja elkapni s a láncba rug bele. Az viszont fáj neki s így a saját belátásából kénytelen leszokni a rúgásról. A stációus lú meg addig nem megye sehova se, míg valami színát vagy abrakot nem kap, mékha tüzet raknának alá se. - Van olyan ló, amelyik csak a gazdájának megy.szépen, de ha hátrapislant s meglátja, hogy nem a gazdája hajtja, rug-vág, eszalad vagy mekcsökönyösödik s nem megy sehova sem. Egyik-másik lóval tehát sok baj van. Azért szokták mondani, ha valakinek sok baja van s a másik ember kételkedik benne, hogy: At tuggya, aki a lovat hajtya. A ló tartása, gondozása. A ló tartásában kis- és nagygazdánál nem sok különbség van, minthogy ez a terméstől függ. Előfordul, hogy egyik évben a fuvaros ember is tudja úgy tartani a lovát, mint másik szűkebb évben a nagygazda. Legcélszerűbb lesz, ha egy kisgazda két lovának étrendjét írom le évszakonként, vagyis, hogy mi a ló tápláléka. Télen a lovak lényegesen kevesebb ennivalót kapnak, mint az év többi szakában, minthogy akkor jóformán semmi dolguk sincs. Reggel ety ponyvánnyi zabozsbükkönt kapnak a rácsra. Ha a körülmények megengedik, egy kevés abrakot is (1 1 litert) kapnak szína előtt. Mikor meg- 77?
ették a szénát, megitatják a lovakat. Ha rossz síkos idő van, nem hajtják ki a kúthoz, hanem hordanak be nekik vizet vederrel. Itatás után egy kis bécsitököt (sütőtököt), -egy kasita (vesszőkosár) kolompírt vagy ripát kapnak összevágva. Ezt is természetesen úgy adják, ahogy a termés megengedi. Sokszor elmarad az abrakkal együtt s estig csak ety. kíve kóurön (a tengeri leveles kóróján), vagy ety ponyva pévá (pejván) rágóudnak. Estefele kiszedik az izíket (a tengeri kóróját, miután a jószág lerágta a levelét, ízíknek hívják) s a reggeli ítetíst-itatást megismétlik. Éjtszakára megint csak egy kéve leveleskórót vagy egy ponyva szalmát, illetőleg pelyvát tesznek elébük. A tavaszi munkák megkezdése előtt legalább három héttel már jobb kosztra fogják a lovakat. Abrakot nagyobb adagot (2 2 litert) s a kóró helyett több szénát adnak nekik. A rípáí is jobban ifenkor ítetik fél. Szántás idefí hajnalba, fröstökkör, dílbe, este két-két liter abrak kéli á lúnak, mer a szántás a legnehezeb munka. Éjtszakára annyi szénát vagy sokszor répát is kapnak, amennyit meg bírnak enni. Zöüdet (lucernát, lóherét) csak május vége. fele adnak a lovaknak. Nyáron és ősszel a betakarítás veszi legjobban igénybe a lovakat. Nagyjából ilyenkor is azt esznek, amit télen, de többet és zölden vagy félszárazon, azonkívül mislinget és disznótököt kimagvalva. (A misling sűrűn vetett tengeri, melynek inkább a levele fejlődik ki, mint a szára s még zölden levágják takarmánynak.) Az utóbbi években szecskával is tartják a lovakat, különösen a jobbmódú gazdák. Szecskavágóuval szénát, szalmát, leveles kórót, pelyvát, tököt vágnak össze, korpával vagy darával összekeverik, vizet öntenek rá, megsózzák s egy-két napig hagyják, hogv átjárja a só, hogy pácolóuggyík. Mikor aztán megirett, vagyis átjárta a só, odaadják a jószágnak. A lovakat az év legnagyobb részében éjtszakára az ólba kötik be. Az ól berendezése nagyjából mindenütt ugyanaz. Általában két óltípust különböztetünk meg. Az egyikben csak lovak vannak, a másikban a lovakon kívül tehenek is. Egyébként az ólak berendezése mindkét óltípusban nagyjából ez : a jászol, a rács. (A rács tulajdonképpen a jászol járuléka, ugyanolyan, mint egy létra, csak szélesebb. A jászol fölé van erősítve úgy, hogy az egyik oldalfája a falnak fekszik, míg a fogai a fallal kb. 45 fokos szöget zárnak be. A szénát erre teszik, nem pedig a jászolba, mert ebből nem szórják úgy ki a lovak, mint a jászolból. Minden takaros gazdánál van rács a lójászol felett.) Az ólban vagy az ól tornácán van a színatártóu. ~A szénatartó az ólnak egy karókkal vagy deszkákkal él- 78?
rekesztett része, melyben egy hétre való széna is elfér. A szénatartó azért előnyös, mert nem kell minden egyes etetésnél a kertről a kazalból behozni a szénát, hanem kéznél van. Az ólban sok helyen ágy is van. Ezen vagy maga a gazda alszik vagy az, aki a lovakat gondozza (leginkább a kocsis). Á lószerszámokat is az ólban vagy az ól eresze alatt tartják egy nagy faszegre akasztva. A lovak alatt ajj van. A ló alá aljnak legalkalmasabb a szalma, mert a ló ganéját a szalmáról könnyebb eltakarítani. Vasvillával a szalmába öltenek,-oda, ahova a ló ganézott, egy kicsit megemelintik a villát rántásszerűen, s a lógané már le is gördült a szalmáról a placcra, onnan, aztán élseprik valamelyik sarokba. Ezzel szemben a tehén alá nem való szalma, mert azt összemocskolja. Tehén alá,'v ' aljnak legalkalmasabb a pelyva. " - Ezelőtt, takarékossági szempontból, szokásban volt a hiilás. Az ólba gerendákat fektettek le, arra deszkát < raktak rendszerint keményfából. Ez alkotta az ól földjét 79?
s az aljat csak erre hordták. Ha a ló vizelt, a deszkák közt lefolyt a földre a vizelete, onnan pedig egy kis árokszerű gödörben az ól trágyakihányó lyukján keresztül az ól mellett lévő trágyadombra. így az alj sem ázott el olyan hamar s az ól levegője sem volt olyan párás, büdös. Az ól egyik sarkában van a trágya, amit a lovak alól lehánynak s időnként kihordanak a trágyadombra. Az ólban van még egy vesszöüseprű, egy villa és egy lapát az ól tisztántartására. A kefét, vakaróut a póucon tártyák. (A póuc egy lyukszerű nyílás,' mely sok ólnak egyúttal egyetlen ablaka is, üveg nincs rajta, télen egy szalmából összetekert A csutakka] ezt is bedugják a hideg ellen.) A mécses a mécsestártóu van. Ez az ól lámpája. Ahol rugós lovak vannak, ott a lovak közé % j - -r D O6ojwojo>I ' sirájfát szoktak tenni. A stráffa egy akácfa rúd, hossza 2 3 méter, egyik vége a jászolhoz van kötve, a másik a földön van. A strájfa miatt nem tudnak olyan könynyen összerugni a lovak, mert köztük van. Az ól berendezését, 40. ábra. Ló- és tehénól alaprajza, illetőleg azok elrendezését a 39. és 40. ábra mutatja. Az első óltípusban csak lovak vannak, a másodikban a lovakon kívül tehenek is. c A lovakat reggél, míg a szénát eszik, rriekpucúfa a gazda. Először a vakaróval, a szőrén visszafele húzva, félkörhöja a pörí. Azután a kefével lekeféli, lesimíttya a szőrét. A keféből a meggyűlt port a vakaróval szedi ki, a vakaróból pedig a placcra sörpárt vér, egy vakaróból nyolcat-tizet (nyolc-tíz sort). A sorpor úgy keletkezik, hogy mikor a vakaró megtelik porral, egyik sarkát úgy veregetik a placc földjéhez, hogy a vakaróból kihulló 80?
por egy egyenes vonalat alkosson a földön. Mikor több ilyen vonalat vernek ki a vakaróból, arra mondják, hogy sörpört vér. Sokszor hamuval megtéveszti a kocsis a gazdát. Kefélés után a gazda vagy a kocsis jó nedves (hugyoss) csutakkal, amit a ló összevágott, lecsutakolja. A csutak is sok port kiszed, de a mellett fényesíti is a szőrét. Ezt természetesen nem minden reggel s nem minden gazda teszi meg. Ha nagyg szorgos az időü (sok a dolog), ippen csakhogy lecsutaköják, vagy még as se. A fiatal legények, fiatal emberek szinte versenyeznek abban, hogy kinek szebb, tisztább és gondozottabb a lova. Aki lusta tisztán tartani a lovat, annak meg is mondják : Te is ikáb megvakarod a jelesígedet. Azzal is szoktak gúnyo- 41. ábra. Nyári jászol. Nyáron szabad ég alatt ebből esznek a lovak. Hordozható.. Az óllal kapcsolatban meg kell még említeni a nyári jászölt (41. ábra). A lovakat ugyanis nyáron, mikor nagyon meleg van az ólban, kikötik vagy szabad ég alá, vagy valami félszer alá, aminek oldala nincs. Ez a nyári jászol. Nevét az egész a hordozható nyárijászolról vette, mely talpon áll, nem ássák le a földbe, mint az ólban lévő jászolt. Aljat itt is tesznek a lovak alá. 1 6 Dr. Végh József: Táj- és népkutatás. 81
Lóbetegségek s azok népi orvoslása. Van egy lóbetegség, amelyen minden csikó átlag 2 3 éves korában átesik. Ez a csikóyke. A csikókeh egyik lovon erősebben jelentkezik, mint a másikon. Sok csikóul annyira ellép, hogy bizom belepusztúl. A csikóuke benne van a jóuszág víribe, benne lappang, míg osztón kijö rajta. Ojasförma tisztúlása az a lúnak, mint az embernél is van. Mikor előfogja a csikókeh a lovat, akkor a ló testén több helyen is (leginkább az állán, szügyén, farán) gennyes kelések keletkeznek. Ha az álla körül jön ki, a torka úgy' bedagad, hogy sem enni, sem inni nem nagyon tud. Ilyenkor árpát és színamúrvát (a széna száraz levelét) főznek meg egy fazékban ; a ló fejét pokrócokkal, ponyvákkal leterítik s az állát gőzölik vele. A gőzölést háromszornégyszer megismétlik, vagy ha kell, többször is. Gőzölés után a megfőtt árpát és szénamurvát kendőbe csavarják és a ló állára kötik. Ez annyira megpuhítja azt a kelést, hogy hamar kifokad és rendbejön. Van olyan ember, aki nem gőzöli a ló torkát, ha már meggyülemlett ott a genny, hanem ficfarévél füstöli. A ficjaré a fűzfa korhadó belseje, mely, ha a tűzre teszik, nem lobban lángra, hanem csak füstölögve ég. A ficfarévél valóu füstölísnél is leterítik a lú fejit. Egy lapátra parazsat, ara meg oszt ficfarét tesznek; ety félmarikkal élig. Evei osztó, füstölik ippen úgy, mint ahogy gőüzölni szoktak. A ló természetesen tücköl, köhög a füsttől, de éppen ezzel köhögi ki az orrából vagy a torkáról a gennyes váladékot. Megesik, hogy a csikókehvei jelentkező gennyes mindesíg seholsem akar kifokadni, vagy még nem látszik, hogy hol. Ilyenkora ló szügyét megszúrják egy tűvel vagy árral úgy, hogy az ár csak a bőr alatt haladjon s a szúrás helyébe tájoggyökeret dugnak. (A tályoggyökér egy fajta növényi gyökér, a cigányok árulják.) Ez odagyüjti a gennvet, és ott kifokad. Előfordul, hogy a csikókeh a ló belső részén fokad ki valahol, az ilyen lovat a sárvíz, a genny úgy éllepi, hogy belepusztúl. Másik fajta keh a járványos ke. Ez is éppen olyan, mint a csikókeh, csak ezt már idősebb lovak is megkapják. Elég, ha azzal a járványos kehes lóval csak egy jászolból eszik vagy egy vederből iszik, már meg is kapta. Azonban ez is meg a csikókeh is elmúlik. Van aztán egy harmadik fajta keh, mely tüdőbajnak felel meg, ez a száraszke (szárazkeh). A szárazkehes ló köhög, fútat, az óurajuka nagy, bű, neheze szuszog, azír nyillik meg annyira az óurajuka. Nem is tud úgy szaladni, naty térhet nem lehet rárakni, mer a szérszám nekifekszik 82?
a szügyinek, a lékcsüjit észoríttya, osz nem tuggya ojarri bátra szedni a levegöüt, sokszor ledobban (összeesik), oszt azö rögvest meg is döglik. Rettenetezs bánytya a száraszkehes lovat, ha szembeszéllél megyen f szoríttya a tüdejit. Avál mindík csak lípízsbe kél menni, meg natg térhet nem lehet rárakni, ; A szárazkehes lovat gyógyítani nem tudják, csak enyhíteni próbálják, hogy ne köhögjön annyira. Sokan 4 5 dekagramm libazsírt kevernek fel egy fél liter meleg vízben vagy ecetben, mások ugyanannyi vízben 10 fillér árú kehport oldanak fel, és asz töütik a jóuszágba. Szoktak még tormát vagy olajpogácsát (olajsütésnél a napraforgó héjából keletkezett pogácsát) adni abrakkal a kehes lónak. Az olajpogácsát, mielőtt odaadnák a lónak, kemencében jól kiszárítják és darabokra törik. A peníszes, hibás takarmány nem jó a kehes lónak. Ellenben, ha zöüt színát eszik, minygyán nem köhög úgy. ' Másik gyakori betegsége a lónak a kóyjika vagy kóuvika. Két fajtáját ismerik nálunk : egyik a szélkóujika, a másik a vírkóujika. A szélkólika a gyakoribb. Sok mindentől megkaphatja a ló. Megkapja, ha meghűl, ha sok magvas bécsitököt vagy disznótököt eszik, ha hideg, harmatos zöld lucernából lakik jól, sőt a hideg víz, vagy a hideg répa is okozhat szélkólikát. Sokszor megesik, hogy a szénával valami egérjíszket, vagy tollat eszik meg a ló, ami ugyancsak szélkólikát szokott előidézni. Ha előüveszi a lovat a szélkóujika, elál nálla a szél, nem tut fingani, nem tud ganézni. A figyelmes gazda hamar meglátja, hogy kólikás a lova, mert akkor a ló mindig a hasát nízi. A szélgorcsög bánytyák, jáj a hasa. Va rá eset, hogy a girincire fordúl, a nígy lába az égnek áll, annyira vérgőüdik. A szél néha úgy összemotóulájja a bélit, hogy bélcsavarodázsba.beledöglik A szélkólikát nagyon sokféleképpen szokták gyógyítani. Legelterjedtebb gyógyításmódja, ha loncsöják, loncsra- ~~ veszik a lovat. A loncsolás abból áll, hogy kötőüfíkszáron körbe hajtyák a lovat, vagyis pokrócokkal jól betakarják, a ló fejére csak a kötőféket húzzák, amivel a jászolhoz szokták megkötni, annak a végét fogja egy ember, és a lovat maga körül hajtja mindaddig, míg jól ki nem melegedett. Sokan felülnek rá, és nyargalnak vele, míg ugyancsak jól ki nem melegszik a ló,és a szél el nem indái nálla. Loncsolás helyett csutakölm is szoktá.k a kólikás ló hasát. Két ember, egyik egyik oldalról, másik másik oldalról, mindkét kezükben csutakkal (a csutak nem más, mint egy maréknyi szalma jól összegöngyölítve), nekigyűrkőzve, 6* 83
ahogy csak bírják, nyomkodva dörzsölik a ló hasát. A csutakolás csak úgy ír valamit, ha az ember is, a jóuszág is kimelekszig bele. A csutakoláshoz hasonló gyógyításmód az is, mikor két ember fog egy jól megtermel mogyoróufabotot (fontos, hogy mogyorófa legyen, mert a nép hite szerint csak az használ valamit), vaty, ha ippen nincsen, akkor a hája is jóu. (A hámfa szekéralkatrész, ahhoz ragasztják a lovat, és az húzza a szekeret.) Eggyik eggyik vígit, másik a másik vígit jogja, oszt a hasa ajját úty húzgáják előüre-hátra (a szelet mintegy távozásra kényszerítve), míg a szél el nem indúl. A kólikás lóba két-három deci pájinkát (leginkább szilvapálinkát) iőütenek az óurá vagy a száján keresztül, azután pokróucokkal jól betakárgattyák, hogy kimelegeggyík, mer a pájinka még a csutakolásnál is jobban kimelegíti a lovat. Egyesek olajat, mások ety jélkilóu keserüsóut langyos vízben feloldva, olajjal felkeverve, töltenek a kólikás ló szájába. Ha nem akarja lenyelni, felkötik a fejét a rácshoz, a fogai közé vakarót tesznek keresztbe úgy, hogy a vakaró fogai mintegy csatornát képezzenek a ló szájában, s azon öntik bele. Sokan petrezsejemlevelet főznek meg vízben, s annak a levét a ló orralyukán keresztül öntik a lóba. Szoktak vereshagymát is dugni a kólikás ló bélvégébe. Ha mindez, illetőleg ezek közül valamelyik nem használna, akkor lopóutököt (42. ábra) dugnak a ló bél végébe, amivel már bort * ~ ** ^ nem szívnak, "k ' mert a felső részét elvágták és tölcsérnek ábra. Lopótök. Borszívó lopótökből W^nál+ók A csinálják úgy, hogy a lopótök fejének a nasznaitak. a felsőfelét levágják, lopótök szárát óvatosan a ló bélvégébe dugják, nehogy ott valami sebet ejtsen, az oszt áttöri aszt a ganét, ami nem engette ki a szelet. Akadolyan ember is, aki a kólikás ló bélvégébe makrapipát, illetőleg annak a szárát dugja úgy, hogy a pipában ég a dohány.. A kólikás lónak legjobb, ha lekristíjózzák. A kristírozást iligátörál 'irrigator' szokták csinálni, de azt egy locsoló is helyettesítheti. A locsoló nyílására gumicsövet húznak, a gumicső másik végét a ló bélvégébe dugják, s így a 84?
locsolón keresztül öntenek bele 3 4 liter langyos vizet, amit szappannal vagy olajjal síkosítanak. A vírkóufikát is hülízsbűl kapja a lú. A mohos lú (az a ló, amelyik mindig ugrál, szalad, nem bír az erejével) hamar kimelekszik, ha megáll, ety kis árnyíktúl vagy lenge széliül mekfázik. A vírkóujikátúl is fáj a lú hasa, de akkor nem a szél bánytya, hanem a hasán az eregbe a vir összegomojásodik, úgy nísz ki, mintha az eregbe egy-egy tengerisze vóuna, a fáj osz néki. Nagyjából ezt is úgy gyógyítják, mint a szélkólikát. Lényeg itt is, hogy a hasér, meg a nyakér felmelegedjen. Ezt a betegséget úgy is szokták gyógyítani, hogy jőüdiboddza (Sambucus) gyökerit vízben főznek, s azt a csöke alá teszik, hogy a gőze jól átjárja. Hűlésből nemcsak kólikát kaphat a ló, hanem a vizelete is gyakran eláll. Ilyenkor egy közepes nagyságú vereshagymát behasítanak, a hasításba jó erőspaprikát tesznek, s azt dugják be a csődör csökibe (penis), illetőleg a kanca megyibe (vagina). Azt erőlködik kinyomni a ló, s az erőlködéssel megindul a vizelete. Az olyan kancát, amelyiknek eláll a vizelete, nyúgot kancáriák hívják. Gyakran előfordul, hogy a ló mekhúzza magát, vagy azért, mert roz bürbe van (sovány), vagy sokat raknak rá. De az is megesik, hogy kettősfogatnál az egyik ló hajtós, s így a másik nagyobb terhet kényszerül húzni, amiben ugyancsak meghúzhatja magát. A fijatal, kedvintöüt (jókedvű, szilaj) csikóuk meg sokszor megugranak, s azzal húzatják meg magukat. Ilyenkor leginkább eret vágnak a lovon. Eret vágni nálunk egyik-másik kovács is tud, s inkább azok szokták ezt a munkát elvégezni, mint az orvos. Az érvágás úgy történik, hogy a ló nyakára kötelet hurkolnak, hogy a nyakér kiüfík a szoritástúí. Akkor fogja a kovács az érvágóut (43. ábra), s a ló fejétől egy arasznyira az érre ráhelyezi úgy, hogy az érvágó kése azon hosszanti vágást ejtsen, s az ábrán jelzett nyíl irányába ráüt egy fakalapáccsal. Ekkor az érvágótkiveszi 43. ábra. Érvágókés. a keletkezett sebből, s a sugárszerűen kiömlő vér elé tartja az ujját,, illetőleg a mutatóujja körmét. Míg látja, hogy tort vir fon, ami sötí- 85?
tebb is, azonkívül a kormin is megáll, hagyja, hogy folyjon. Mikor észreveszi az érvágöu, hogy a vér világosabb,, és a vérszemcsék sem állnak meg már a körmén, egy gombostűvel keresztbe átszúrja a bőrt ( az eret nem!), s néhány lószőrrel körülköti, hogy a bőr összeszoruljon. Az aztán szépen beforrad. Ha a lábát erőlteti meg á ló, reszket, megmered az ina. Előfordul, hogy hónapokig nem mer vele lefeküdni. Ilyenkor darabos káfört tesznek víkon térpentimbe (híg terpentinbe), s azzal dörzsölik a lábát, vagy ecetes sárgafőüddel tapasztyág be addig, ameddig láttyák, hogy fáj a lúnak. ' Ugyancsak ecetes sárgafölddel tapasztják be, ha megrándul a lába, vagy a lapockája. Hogy hol rándult meg a ló lába, azt meglátják, mert ott rendszerint fel van dagadva. De ha nincs is, csak megtudják. A lú sántittya aszt a lábát, amék megrándult. A gazda végignyomkodja, s ahol látja, hogy a ló meghúzódik a fájdalomtól, ot van a báj. Könnyebb természetű rándulás esetén, ha feldagad á ló lába, pálinkával vagy rézelejivél mosogottyák. (Rézelejének hívják nálunk a pálinkafőzésnél a pálinka elejét.) Ha sebes a ló lába, valami leütötte róla a bőrt, víz- - ben vagy borban főznek farkasalmafa levelet, s azzal borogattyák, a levivél meg mosogottyák a sebet. Az ojg fehírre kiszijja a sebet, mint a hóu. Sokszor előfordul, különösen rosszul gondozott lovaknál, hogy rühesek lesznek. A rü leeszi a lú szőürit. Ilyen- ~ kor vízben főznek dohánt, hunyort (helleborus purpurescens) és tyúgganét, s annak a levével mossák a bőrt ott, ahol rühes.. Patagyulladást kap a ló, ha nincs bevasalva (nincs felpatkózva), s rossz, fagyos kövesúton nagyobb utat tesz meg. Ilyenkor egy hideg vízbe mártott zsákdarabot kötnek a patájára, s ezt sűrjen frissítik is mindaddig, míg nem szűnik a tüze (míg gyulladásos a patája). Az ingyulladást rándulásból kapja a ló. Az ina féldagad, tüzes. Ezt is hidegvizes vagy óulomecetezs borogatássál gyógyítják. ' A ló patája, ha nincs bevasalva, sokszor nagyon lekopik. Libeg a patája, szokták mondani erre. Ilyenkor könnyű nyári vassal kell megpatkózni a lovat. A paikóut jól kikupásittyák úgy, hogy a patának csak a patkó külső széle feküdjön, így a pata eleven részét nem bántja a patkó. Megesik, hogy valami szeg vagy kavics megszúrja a ló lábát; begennyesedik és sántít vele a ló. Ezt is a 86?
kovács szokta rendbehozni. Jól lefaragja a kormit, a bikáját (corium furcale), megkeresi a szúrást. Egy hegyes késsel az odagyűlt gennyet kiereszti, összetört kíkkűvel kiígeti, vagyis összetört kékkővel betömi a sebet, majd egy kis idő múlva azt kikaparja onnan, és a helyébe szurkot töm, hogy az jól kiszívja a sebet. Ezután fedelespatkóyt vér rá, s a ló evvel jár egy hónapig. A fedelespatkó közönséges patkó, csak ezzel egy olyan bádoglemezt erősítenek fel, mely a pata alját teljesen elfedi, a pata ajjáho pászöl, és nem engedi, hogy a patán lévő sebhez piszok hozzájusson. A fedeles patkót egy hónap múlva, ha már begyógyult a seb, leveszik, és rendes patkót vernek rá. Nyírarothadást vagy bíkarothadást kap a ló, hogyha sokat áll vízben, ganéban. A bikája megrothad, megrepedezik. A békáját ilyenkor is le kell faragni jól, az esetleg odagyűlt gennyet ki kell ereszteni. Egyedüli orvossága, hogy a nyíra hasadékaiba tört kékkövet tesznek, míg -rendbe nem jön. A ló soványságát^nem mindig a sok munka, vagy a gyenge élelmezés idézi elő, hanem az, hogy a gyomrában rosfireg (rozsféreg) van. Egy-egy rozsféreg időnként elszabadul, a beleken keresztül a bél végibe kerül, s a szijeláílóu. öllóujával ot mekkapaszkodik. A gazda látja, mikor ganézik a lova, hogy rosfireg bánytya a lovat. Ilyenkor az abrakjával pergelt rozsot adnak neki, s az kihajtja belőle.. Ha gilisztás a lú, akkor pergelt rozslisztet, reszelt sárgaripát, meg ördökszárt (valami nagyon büdös orvosság) gyúrnak össze egy kis vízzel, szilvanagyságú gombócokat formálnak belőle, s három-négy alkalommal kétkét ilyen gombócot dugnak le a torkán. A ló nem akarja lenyelni, mert irtózik tőle, azért felkötik a fejét a rácshoz, a nyelvét kihúzzák, s a gombócokat egy ronggyal betekert végű pálcával dugják le a ló torkán. Ez aztán megtisztítja a ló gyomrát a gilisztától. Néha a ló szájapadlása, ínnyé mektelik gennyél,. megdagad úgy, hogy alig tud rágni a jószág, mert a rágással fáj neki. Ilyenkor vagy maga a gazda vagy a kovács kihúzza a ló nyelvét, a szájpadlását középen két-három helyen megszúrja valami hegyes késsel. Azután a mutatóujjával a szájapadlását, ínyét jól megnyomkodja, hogy jöjjön ki az a gennyes mindenség. Mikor már jól kinyomkodta, egy félmarék konyhasóval bekeni a ló szájapadlását, az el is állítja a vérzést, meg fertőtleníti is a sebet. Ezzel ki is van takarítva a ló szája. A ló farkasfoga leginkább két-hároméves korában nő ki. A farkasfog a zápfogakon kívül nő, vagy alul 87?
vagy felül. Hosszú hegyes fog ez, mely, ha rág a ló, bántja az ínyét, nem mer tőle rágni a ló, azért ki kell ütni. A kovács szokta ezt is megcsinálni/ledönti a lovat, de nem úgy, mint a herélő, hanem egyszerűbben. Fog két hőrdóukölelet (széna-szalmahordáskor és általában, ha valamit szállítanak a szekeren, ezekkel a hordókötelekkel kötik le), egyiket az egyik, másikat a ló másik hátulsó lábára hurkolja. A kötél szárát a ló hasa alatt húzva, a két első lába közt felveszi, s egyiket egyik oldalról, másikat másik oldalról a ló nyakán átveti úgy, hogy a kötélszárak egymást keresztezzék. Ekkor egy-egy ember húzza a kötelek végét: Ilyenformán a ló két hátulsó lába a nyakához közeledik. Mikor már a hátulsó' lábai nagyon közel vannak a nyakához, nem tud megállni a lábán és valamelyik oldalára eldől. Közben a farkát fogják, hogy ne essen olyan nagyot. Ha már eldőlt a ló, mégegyszer körültekerik a kötelet a ló nyakán és úgy tartják. Döntés után a kovács a lába közzé veszi a ló fejét, a száját valamivel szétfeszíti, a hidegvágói} élit (vasat vág vele a kovács) nekitámasztja a farkasfognak, majd a kalapáccsal ráüt erőteljesen, hogy a fog kitörjön. Van olyan ló, amelyiket le sem kell dönteni, ha ki akarják ütni a farkasfogát, mert úgyis odaengedi a kovácsot. Ha a ló valamelyik foga túlnő (nagyon megnő), az is akadályozza a rágásban. Az ilyen fogat lereszelik. Ilyenkor nem döntik le a lovat. A kovács ráspöit (nagvfogú reszelőt) dug a ló szájába, oda, ahol van ez a túlnőtt fog. Egy másik ember a ló nyelvét húzza ki. A ló nyomná ki azt az idegen tárgyat, de nem tudja, mert fogják. Ahogy a ló rágja, nyomja a reszelőt, lereszelődik a foga. Attól, hogy véres nyál jön a ló szájából, nem kell megijedni ; megsérül egy kicsit a szájpadlása, de ezzel csak tisztul az. A tavaszi munkák megkezdése előtt a gazda bekeni alószügyét húggyal, hogy a sok járás ki ne törje. Ilyenkor különben a szerszámot is bekeni valami zsírfélével, hogy az is puhuljon, mert a tél folyamán kiszárad, megkeményedik. Ugyancsak tavasszal van a lúvizsga. Itt minden gazda lovát megnézik, hogy nem rühes-, takonykóuros-, illetőleg mirítykóyros-e. A takonykóros, lovakat agyonlövik, mert veszedelmes ragályos betegség terjesztői. Az ilyen lónak a jászolját, szerszámját, szekerét, mindent, amivel érintkezett, el kell égetni.. Teljesen hibátlan lovat nem sokat találunk. Majdnem mindegyiknek van valami veleszületett vagy később szerzett hibája. A ló szépségének a rovására megy, ha : franciáslábú vagy háfalábú. Ennek a térde összeáll, 88?
gött van. Asszonygyák, a lábszára meg kifelé, egyszóval x-lábú. Mikor megy, a térgyit összeveri, gacsöl, bokázik; csebérbehágóu. Ez mindegyik lépésnél, úgy felemeli valamelyik hátulsó lábát, mintha valóban cseberbe akarna lépni. Ezt húzatásból kapja a ló. Póukos lú. Pókos az a ló, amelyiknek a hátulsó lába térdén, lábszárán, vagy a szügyén egy daganat van. Kétfajta pók van : egyik a csontpóuk, ez olyan kemény, mint a csont, a másik a viszpóuk (vízpók), ez pedig puha, mintha a daganat alatt víz lenne. Kaptás lú. Kaptás lehet a ló az első és hátulsó lábára egyaránt. A gyengébb lábú lovak, vagy még inkább csikókkapják meg erőltetéstől, vagy télen a sok állástól. Ennek is két fajtája van : egyik a gyűrűkapta, mely nem más, mint egy nagy gyűrűalakú daganat a ló valamelyik lábának a csűdjén (kizárólag a csűdjén), vagyis az a daganat megvastagítja, elcsúfítja a ló csűdjét, a másik a közönséges kapta, mely csak egy alaktalan daganat ugyancsak a ló valamelyik csűdjén. Ha sokat mozog, jár a ló, eloszlik a kaptája. Karóurágóy. Ez mindig rágja a jászolt, vagy ami fa csak elébekerül, azért hívják karórágónak. A szitás lú a jászol előtt állandóan jobbra-balra rakja a fejét, mintha a feje szita lenne, és szitálna vele. A havivak lú egyik hónapban jobban lát, mint a másikban. Azt tartják, hogy amelyik lónak kisebb a szeme, hamarabb lesz havivak. Fárkashájog van annak a lónak a szemén, amelyiknek nincs éppen bebádogosodva a szeme, mint a vak lónak, 1 de mikor beesteledik, egyáltalán nem lát. Csóukaszemű az a ló, amelyiknek egyik szeme világos (pl. sárga), a másik meg sötét. Nagy melegben félfúvóudik a lú egere. A ló egere a pof a csontja mö- hogy az a lú mandulája. Megesik,hogy ha nagyon szomjas a ló, akkor is felfúvódik az egere, mely valóban úgy néz ki, mintha ott a bőr alatt egér lenne. A lovat egy-kétéves órában bijogozzák. A 44. ábra. Bílyogozó. bijogozóut (44. ábra) mektüzessítik, oszt a lú balfarára nyomják, utána olajjal, vagy zsírral bekenik. Mikor ez a seb gyógyul, viszket a ló- 89?
nak, s élnyája úgy, hogy csak egy alaktalan folt marad ott, nem a bilyogozó betűinek a helye. Lóval kapcsolatos vásáros szokások. Ha a ló a vásárba kerül, a vevő jól megnézi, hogy milyen lovat vesz. Elsősorban megnézi a metszőfogait. Gyakorlott szemű, figyelmes gazda a ló metszőfogairól tíz évig pontosan meg tudja mondani a ló életkorát, tíz évnél öregebb lovakét már csak a kupecek tudják megállapítani, azt is csak megközelítőleg. Tudja ugyanis, hogy a ló metszőfogai mennyi idős korában nőnek ki, mikor váltja azokat, mert a zápfogak állandó fogak, s azokat nem cseréli, s mennyi időre kopnak le azokról a kupák. Mikor a lú a világra jön, nincs ety foga se. Két-háromhetes korába nőü ki a két ésőü vagy középsőü foga alul is, felül is. Azután megint nő mindegyik mellett egy-egy fog vagyis négy fog. Ez utóbbiak körülbelől kéthónapos korára nőnek meg akkorára, mint a legelső fogak. Mire a csikó félesztendős lesz, az előbbi metszőfogak mellé még újabb négy fog nő. Vagyis most már alul is, felül is hat-hat metszőfoga van a csikónak. Ezek a téjfogak, vagy csikóufogak. A tejfogak laposak és nem állandó fogak. Mikor a csikó a két évet betöltötte, harmatfűre (harmadfűre) a két középső tejfogát kiváltya alul is, felül is. Ami ezek helyett nő, az már állandó fog lesz. Mikor a három évet betöltötte, kidobja a következő egy-egy tejfogat, összesen négyet. Négy esztendőt meghaladja két-három hónappal, amikor a négy utolsó tejfogát, a saroktéjfogakaf kiváltja. Minden kihulló fog helyett nő természetesen új fog, de ezek már állandó fogak. Ha a két évet már betöltötte a csikó, s a két középső tejfogát még nem váltotta ki, bár már ideje lenne, az ilyen lovat tejfogas Zúnak hívják, Ötéves korái a a két középső, most már állandó fogáról alul is, felül is lekopnak a kupák. (A küpák a fogak végén lévő árokszerű mélyedések, melyek eltűnnek; ha a körülöttük lévő fogrész lekopik a rágástól.) Hat-hétéves korára lekopnak a középső fogak mellett lévő négy fogról a kupák. Nyolc-tízéves a ló, mikor a sarok lújogakrúl (az állandó fogakat lófogaknak is hívják) is eltűnnek a kupák. Eddig tehát pontosan meg lehet állapítani a lovak életkorát. Ahogy a lovak öregednek, úgy a metszőfogaik is nyúlnak, hosszabbak lesznek és előreálínak. Ahhoz már nagy gyakorlat kell, és csak a kupecfélik tuggyák megmondani, hotyhát ez a lú mennyivel időüsebb tíz esztendődnél. ' A fiatalabb ló értékesebb? Ezért az eladó vagy a kupec, ha tudja, mekfijatalíttya a lovat, úgyhogy kikupásittya a fogát. Például a húszéves ló metszőfogai már simák, nincs rajtuk egy kupa sem. Erre a kupec valami vassal kisüti 90?
például a négy sarokfogát, jóul kikupásíttya ety héttel a vásár előütt oszt akkor egynimejik ember asziszi (azt hiszi), hogy az a lú még csak hét-nyóycéves. így aztán sokszor sikerül többet nyerni a lovon, mint amennyit ér. De a tapasztalt vevő meglátja ám, hogy meg van csinálva a lú, mert az öreg ló feje nagyobb, csontosabb, a szeme felett lévő gödör nagyon mély, a szőre is őszes, különösen a fején, a fogán is meglátszik, hogy az nem természetes kupa, hanem ki van sütve. A vásáron be is szokták a lovat fogni szekérbe, megnézik, hogy szípejár-i. Az eladó természetesen minden jótulajdonsággal elhalmozza a lovat: nem rug, nem harap stb. A kupecek mindent megtesznek, hogy a rossz lónak ne legyen semmi baja, vagy legalább ne lássék meg rajta, míg el nem adják, és el nem tűnnek az árával. így például a kehes lóba közvetlen a vásár előtt egy félliter pálinkát öntenek, vagy egy héttel előtte eretvágnak rajta,.mert attól átmenetileg csendesedik a.szárazkeh, nem köhög annyira. Ugyancsak pálinkát töltenek a rugós, nyugtalan, vad lovakba, hogy a kábulástól csendesebben és butábban viselkedjék a vásárban, mert van olyan ló, amelyik megnézi, hogy ki hajtja, s ha látja, hogy nem a gazdája, akkor megvadul, elszalad vagy megcsökönyösödik és nem megy sehova sem. Az egyéves csikót leginkább a farkáról ismerik meg, nem a nagyságáról vagy a fogáról. Az egyéves csikó ugyanis nem egyszer nagyobb, mint egy hároméves ló, de a hároméves ló farka fejlettebb, nem olyan pehelyszerű, hegyes, mint az egyéves csikóé. Ha valaki úgy akarja eladni a lovát, mint hasas lovat, pedig nem az, a vásár előtt megetet vele egy véka jól. megsózott korpát, a száját megtöröli, lemossa, a fogait kitakarítja a korpától, s csak közvetlen a vásár előtt itatja meg. A ló iszik arra a száraz, sós korpára annyit, hogy majd kiszakad. A hasa meg úgy megnő, mintha két csikó is lenne benne. Mire az új gazdája hazaér vele, már el is tűnt a nagy hasa. Az aztán elmondhatja, hogy r Na eszt a lovat hazavettem (becsaptak vele). Van óyrvírzises lú is. Az ilyen lónak, ha húz, mindjárt, elindul az orra vére. Igyekszik is a gazdája túladni rajta minél elébb. Néhány napig jól tartja abrakkal, az orrába vattát, vagy valami rongyot dug, s a vásárba szép csendesen megy vele. így nem látszik meg rajta, s elkél. Mikó Sándor, VII. a) o.t. 91.