A mûanyaghulladékok kezelésének reális módszerei I.

A mûanyaghulladékok kezelésének reális módszerei I. 1. Bevezetés A környezetvédelem kétségbevonhatatlan társadalmi szerepének bizonyítására álljon itt néhány megállapítás. a) Több száz jogszabály tereli a jogalkotó által helyesnek vélt irányba a különbözõ érdekû egyéneket, a társadalom különbözõ csoportjait, az ipar, a mezõgazdaság és a szolgáltatások szereplõit. b) Ezernél több civil szervezetnek van kötõdése a környezetvédelemhez, és az aktívabbak képviselik is az általuk helyesnek vélt álláspontot, pl. a környezetvédelmi ipari tevékenység ne csak üzlet, hanem környezetvédelem is legyen. 2005-ben természetvédelmi és környezetvédelmi tudatformálási, tanácsadási célokra 300 millió Ft támogatást adtak a civil szervezeteknek. c) A felsõoktatási intézmények szinte mindegyikén van egy vagy több tanszék, amelynek nevébe bekerült a környezetvédelmi, a környezettudományi vagy a környezeti jelzõ. d) A környezetvédelemmel összefüggésben, több mint kétezer cégnél, mintegy húszezer embert foglalkoztatnak és a környezetvédelmi ipar megközelítõleg 200 milliárd Ft értékû terméket és szolgáltatást értékesít. e) A környezetvédelmi tárca fedezeti összege a költségvetésben 2005-ben 68 milliárd Ft volt, más fejezetekben mintegy 53 milliárd környezetvédelmi célú forint jelent meg. A környezetvédelem finanszírozási forrásai között arányának fokozatos csökkenése ellenére az államháztartási szektor a meghatározó. Az elkövetkezõ években ez utóbbi mellett a remények szerint növekszik a gazdálkodók és az EU támogatási alapok szerepvállalása. DR. NEMES SÁNDOR * egyetemi adjunktus 2. Környezetvédelem A környezetvédelem olyan tevékenységek és intézkedések összessége, amelyeknek célja a környezet veszélyeztetésének, károsításának, szennyezésének megelõzése, a kialakult károk mérséklése vagy megszüntetése, a károsító tevékenységet megelõzõ állapot helyreállítása [1]. Célja az ember és környezete harmonikus kapcsolatának kialakítása, a környezet egészének, valamint elemeinek és folyamatainak magas szintû, összehangolt védelme, a fenntartható fejlõdés biztosítása [2]. Magyarország 2004-ben egy olyan Európai Unióhoz csatlakozott, amely világgazdasági pozíciójának megõrzésével van elfoglalva. Ez a pozíció a vegyipar, a mûanyagipar vonatkozásában is veszélyben van [3]. Az okok jelentõs része (a kereslet lassú növekedése, a magas termelési költségek miatti alacsony nyereségesség, a magas logisztikai költségek, túlszabályozott gazdasági klíma) kívül esik a címben jelölt téma keretein. Azonban a környezetvédelem bürokratikus túlszabályozottsága, mint az európai versenyképességet rontó tényezõ, idetartozik. Ha az Európai Unió tovább folytatja a környezetvédelmi szabályok szigorítását, az európai termelõket versenyhátrányba taszítja. Ha Európa egyedül megy ezen az úton, még több nehézsége lesz világgazdasági pozíciójának megõrzésében. A környezetvédõ civil szervezetek kevés körültekintéssel, de annál nagyobb elvakultsággal végrehajtott kampányai nyomán a vegyipar rossz hírbe hozott, nemkívánatos iparág lett a közvélemény elõtt, amely a mindennapi élet könnyebbé tételében játszott jelentõs szerepét sem tudja megismertetni az emberekkel. A vegyiparral együtt a kémia rossz hírbe hozása is szerepet játszik abban, hogy 1996-tól csökken azoknak a száma Európában, akik a kémiával összefüggõ szakmát (vegyészmérnök, vegyész, kémiatanár) választanak, ezért a szakemberbázis fogyatkozóban van. Ezek azért megfontolandó kérdések, mert Európa számára nemcsak a fenntartható és a fenn nem tartható fejlõdés lehetõségei állnak nyitva, hanem a lemaradás és a visszafejlõdés lehetõségei is. 3. Hulladékok, hulladékgazdálkodás és -kezelés Hulladék minden olyan anyag és termék ideértve azok csomagoló- és burkolóanyagait is, amelyeket tulajdonosa eredeti rendeltetésének megfelelõen nem tud vagy nem kíván felhasználni, illetve ami azok használata során keletkezik. Hulladék bármely tárgy vagy anyag, amelytõl birtokosa megválik, megválni szándékozik vagy megválni köteles. A hulladékgazdálkodás: a hulladékkal összefüggõ tevékenységek rendszere, beleértve a hulladék keletkezésének megelõzését, mennyiségének és veszélyességének csökkentését, kezelését, ezek tervezését és ellenõrzését, a kezelõ berendezések és létesítmények üzemeltetését, bezárását, utógondozását, a mûködés felhagyását követõ vizsgálatokat, valamint az ezekhez kapcsolódó szaktanácsadást és oktatást. A hulladékkezelés: a hulladék veszélyeztetõ hatásainak csökkentésére, a környezetszennyezés megelõzésé- Környezetvédelem * Debreceni Egyetem, Alkalmazott Kémiai Tanszék 2006. 43. évfolyam, 5. szám 211

re és kizárására, a termelésbe vagy a fogyasztásba történõ visszavezetésére irányuló tevékenység, valamint a kezelést megvalósító eljárás alkalmazása, beleértve a kezelõ létesítmények utógondozását is. Hulladékkezelési tevékenységnek minõsül a hulladék gyûjtése, szállítása, elõkezelése, tárolása, hasznosítása, ártalmatlanítása. Az újrahasználat: a terméknek az eredeti célra történõ ismételt felhasználása; a többször felhasználható, újra tölthetõ termék a forgási ciklusból történõ kilépésekor válik hulladékká. A hulladék hasznosítása történhet a) a hulladék anyagának termelésben, szolgáltatásban való ismételt felhasználásával (újrafeldolgozás), b) a hulladék valamely újrafeldolgozható összetevõjének leválasztásával és alapanyaggá alakításával (viszszanyerés), c) a hulladék energiatartalmának kinyerésével (energetikai hasznosítás). Az ártalmatlanítás: a hulladék okozta környezetterhelés csökkentése, környezetet veszélyeztetõ, szennyezõ, károsító hatásának megszüntetése, kizárása a környezet elemeitõl történõ elszigeteléssel vagy anyagi minõségének megváltoztatásával. A hulladékártalmatlanítás történhet a) hulladéklerakóban lerakással; b) termikus ártalmatlanítással; c) más kémiai, biológiai vagy fizikai eljárással. Hulladékártalmatlanítást szolgáló mûveletek pl. lerakás a talaj felszínére vagy a talajba, lerakás mûszaki védelemmel (elhelyezés fedett, szigetelt, a környezettõl és egymástól is elkülönített cellákban stb.), hulladékégetés, tartós tárolás (tartályokban történõ elhelyezés mélymûvelésû bányában stb.) [4]. Az Európai Unió hulladékgazdálkodását a többször módosított, hulladékról szóló tanácsi irányelv [5], továbbá a hulladékgazdálkodás közösségi stratégiájáról szóló tanácsi állásfoglalás [6] alapozza meg, melyek elõírásait Magyarországon a hulladékgazdálkodásról szóló törvény [4] emelte be a magyar jogrendbe. A környezetvédelem, a hulladékgazdálkodás ügyének Európai Unióbeli alakulása is azt jelzi, hogy Európa két- de még inkább többsebességes. Az új tagállamok a célok elérésére évekkel hosszabb idõt kapnak, mint a régi tagállamok. A környezetvédelem és a hulladékgazdálkodás ügye magán viseli a túlszabályozottság, a bürokratikusság és a lassúság jellemvonásait. A lassúság egyrészt a szabályozásba be van építve, másrészt a bürokrácia következménye. Az Európai Unió a hulladékok keletkezésével és kezelésével kapcsolatban rendszeres adatszolgáltatási kötelezettségeket ír elõ a tagállamoknak. A legátfogóbb szabályozás a hulladékok statisztikájára vonatkozó rendelet [7], amely szerint 2 évente kell adatokat szolgáltatni az Európai Unió statisztikai hivatalának. A hulladék keletkezésére és kezelésére vonatkozó számszerû adatok átadásának határideje a tárgyévet követõ 18. hónap. Ezért nem meglepõ, hogy friss adatokat nem találunk arra vonatkozóan, hogy a tagállamok hogyan teljesítik az irányelvekben foglaltakat. Az Európai Unióban folyamatosan keresik a kompromisszumokat, azonban tetten érhetõ az erõsebb érdekérvényesítéssel bíró országok akaratának megjelenése a döntésekben. A mûanyaghulladékok kémiai hasznosításának elismertetése és irányelvbe emelése Németország érdeke volt. A hulladékégetés szabályozásokba iktatása a sok hulladékégetõvel rendelkezõ országok (Dánia, Belgium, Svédország, Franciaország) érdeke. Vannak olyan törekvések is, hogy pl. egy költséges hulladékkezelési eljárást igyekeznek közösségi törvénybe emelni, azaz a többi tagállam számára kötelezõvé tenni azért, hogy az abba (elhibázottan) túl sokat befektetõ ország számára kifizetõdõ legyen, ha azt mások számára üzleti szolgáltatásként végzi. Nem mellékes kérdés, hogy a hulladékok kezelésének költségeit ki fizesse. Az adott ország lakosaira való terhelés a nem magas életszínvonalú országokban népszerûtlen és szociálisan elfogadhatatlan. A gyártókra és felhasználókra terhelt költségek pedig a cégek versenyképességét csökkentik. Az európai országok többségében a költségek megoszlanak az ipar, a mezõgazdaság, a kereskedelem, a szolgáltatások és a lakosság között! A hulladék keletkezésének megelõzéséért, a keletkezett hulladékok hasznosításáért és ártalmatlanításáért minden gazdasági szereplõnek beleértve a termékgyártókat, forgalmazókat és a fogyasztókat is viselnie kell a ráesõ felelõsséget. Az elsõdleges felelõsség a hulladék termelõjét terheli, aki köteles hulladékát környezetkímélõ módon kezelni, ártalmatlanítani vagy hasznosítani, illetõleg az arra feljogosított hulladékkezelõnek átadni és a kezelés költségeit megfizetni. Alapvetõ prioritások a hulladékgazdálkodási közösségi stratégia alapján: a) a hulladékképzõdés lehetõség szerinti megelõzése (pl. újrahasználattal), b) a keletkezõ hulladék mennyiségének és veszélyességének csökkentése, c) a keletkezõ hulladék minél nagyobb arányú, elsõsorban anyagában történõ hasznosítása (újrafeldolgozás), d) energetikai hasznosítása (égetés), e) a nem hasznosuló hulladék környezetszennyezést kizáró ártalmatlanítása (lerakás) [6]. Másik kérdés, hogy a hulladékgazdálkodási közösségi stratégia által ajánlott hulladékkezelési módok közül melyik mennyibe kerül. A költségek oly mértékben változnak országról országra, hogy a kérdés így nem válaszolható meg. Egyes országokban, ahol természeti és 212 2006. 43. évfolyam, 5. szám

társadalmi adottságaiktól is kényszerítve a hulladéklerakók számára nincs hely, vagy termõterületeiket becsesebb célra akarják használni, olyan viszonyokat hoztak létre, amelyek között a lerakás már nem a legolcsóbb megoldás. Ezek az országok hulladékaik nagy részét elégetik. Más országokban, ahol a hulladéklerakók részére van hely, illetve ahol a hulladéklerakók számára a földfoglalást nem drágították meg és a lerakást nem sújtják adóval, ott ez a legolcsóbb megoldás. A szelektív gyûjtéssel vagy válogatással párosuló anyagában történõ hasznosítás költségesebb az elõbbieknél. Általában is igaz, hogy minél több gyûjtési és/vagy válogatási, tisztítási lépést tartalmaz egy hasznosítási mód, annál drágább. Magyarországon egy 25 30 évig használható regionális hulladéklerakó (300 ezer lakos számára) létesítése jelenlegi árakon 7 9 milliárd Ft-ba kerül. Egy szintén 25 30 éves mûködési idejû, 100 ezer tonna/év kapacitású, energiahasznosítással mûködõ hulladék-égetõmû 15 20 milliárd Ft-ba kerülne. A nagy, 400 ezer tonna/év kapacitásúak bekerülési költsége 45 55 milliárd Ft. A hulladéklerakás szabályait az Európai Unióban a hulladéklerakókról szóló irányelv [8] határozza meg. Ennek lényegesebb szabályait Hazánkban a hulladékgazdálkodási törvény, míg a részletes követelményeket a hulladéklerakás, valamint a hulladéklerakók lezárásának és utógondozásának szabályairól és egyes feltételeirõl szóló rendelet [9] tartalmazza. Az Európai Unió szigorú szabályokat hozott, amelyek megtiltják a használt gumiabroncsok lerakását és elõírják a biológiai úton lebomló hulladékok mennyiségének csökkentését a lerakókon. A biztonság érdekében elõírják a hulladéklerakók kialakításának és mûködtetésének feltételeit. A hulladékégetés szabályait, az új és a mûködõ létesítményekre vonatkozó feltételeket az Európai Unióban a hulladékégetésrõl szóló irányelv [10] adja meg. Az irányelv elõírásait Magyarországon a hulladékok égetésének mûszaki követelményeirõl, mûködési feltételeirõl és a hulladékégetés technológiai kibocsátási határértékeirõl szóló rendelet [11] veszi át. A szabályozás kiterjed minden, a hulladékok termikus kezelésére használt berendezésre. Ebbe a kategóriába tartozik minden olyan eljárás, amelynek során az anyag elhamvad. A hulladékok gyûjtése, elõkezelése, az alkalmazott égetési technológia minimálisan teljesítendõ mûszaki paraméterei, a mûködési paraméterek mérésének és dokumentálásának szabályai, a kibocsátható füstgáz megengedett összetétele, illetve a koncentráció határértéke a rendelet által szintén szabályozott. Meghatározza az égetõmûvek létesítésének és üzemeltetésének feltételeit, elõírja az égetés során képzõdõ füstgázok kibocsátási határértékeit, különös tekintettel a dioxinok és savképzõ gázok (NO x, SO 2, HCl) még elfogadható koncentrációjára. Ezek biztosítása érdekében az égetõmûveket megfelelõ füstgáztisztítókkal és folyamatos mérõ, ellenõrzõ berendezésekkel kell ellátni. 4. Mûanyaghulladékok kezelése és hasznosítása Az összes mûanyaghulladék 15 20%-a elsõdleges (pre-user vagy pre-consumer) mûanyaghulladék, amely a mûanyaggyártóknál és -feldolgozóknál keletkezik. A mûanyaghulladékoknak ez a kategóriája kellõen tiszta, homogén és anyagfajtánként is egységes. Ezek jórészt teljesen újrafeldolgozható maradékok. A másodlagos (post-user vagy post-consumer) mûanyaghulladékok 66 68%-a szilárd települési hulladékból, 20 21%-a ipari és kereskedelmi hulladékból, 4 5%-a autószerelés és -bontás hulladékából, 3 4%-a elektromos és elektronikai berendezésekbõl, 2 3%-a építési, szerelési és bontási hulladékból és 1 2%-a mezõgazdasági hulladékból származik. Pontos adatok a hulladékok mennyiségére vonatkozóan nehezen szerezhetõk, a meglévõk pedig ellentmondásosak. Adatainak jóságában csak az hihet, aki egyetlen forrásból származó adatokkal dolgozik. Annak ellenére van ez így, hogy az alapfogalmakat a jogszabályokban rögzítették és a különbözõ hulladék kategóriákat meghatározták. Ezek alapján tételes hulladéklista állapítja meg és rendszerezi a hulladékok fajtáit, amely pl. a hulladékok nyilvántartási és bejelentési kötelezettségeihez, statisztikai elemzéséhez, illetve a hatósági engedélyezéshez, ellenõrzéshez elengedhetetlen [12, 13]. A Magyarországon évente keletkezõ összes hulladék mennyisége csak durván becsülhetõ. Ez az adat azért fontos, mert a média, a környezetvédõ civil szervezetek és a környezetvédelemmel foglalkozó politikusok gyakran összefüggéseibõl kiragadott adatokkal befolyásolják a lakosságot. A hazánkban évente keletkezõ összes hulladék mennyiségérõl az I. Nemzeti Környezetvédõ Programban ezt írták: Magyarországon évente közel 104 millió tonna hulladék képzõdik. Ebbõl kb. 4 millió tonna a települési szilárd hulladék, kb. 20 millió tonna a kezelt, folyékony települési hulladék. A fennmaradó kb. 80 millió tonna hulladék ipari, mezõgazdasági vagy más gazdasági tevékenységbõl származik [14]. A II. Nemzeti Környezetvédõ Program szerint: A keletkezõ hulladék összes mennyisége 1997 óta gyakorlatilag stagnál. 2000- ben összesen közel 70 millió tonna hulladék keletkezett [15]. Egy közép- és kelet-európai adatokat közlõ, 2001. évi tanulmány a hulladék összes mennyiségére 1998-as adatot ad meg, ez 79 millió tonna [16]. Egy másik, 2003- as tanulmány is 1998-as adatot szerepeltet legfrissebbként, ez 80 millió tonna [17]. Az adatok ilyen különbözõsége ellenére is eljuthatunk azonban ahhoz a következtetéshez, hogy a keletke- 2006. 43. évfolyam, 5. szám 213

zõ hulladék összes mennyiségéhez mérten a mûanyaghulladékok mennyisége csekély, amit a felhasználási adatokból tudunk megbecsülni. A magyar mûanyag-felhasználás 2003-ban 778 ezer tonna volt [18]. Az éves mûanyag-felhasználás 35 40%-a csomagolási célzatú (egyéves szolgálati idejû), azonban a piacon és használatban levõ mûanyageszközök hulladékká válása miatt az éves felhasználás 45 50%-ának megfelelõ mennyiség jelenik meg hulladékként, azaz a mûanyaghulladékok mennyiségének becsült értéke 350 390 ezer tonna, ami a keletkezõ hulladék összes mennyiségéhez mérten <1%. 2001-ben az EU-15 tagállamaiban 2649 millió tonna hulladékban 23,7 millió tonna mûanyag volt (0,9%), 2002-ben 2722 millió tonna hulladékban pedig 24,3 millió tonna (szintén 0,9%) [19]. Ha mindennemû, az emberi tevékenységek során keletkezõ hulladékot számításba veszünk, akkor az összes hulladéknak csak <1 tömeg%-át teszik ki a mûanyaghulladékok. A közvélekedés csak a szilárd települési hulladékot tekinti hulladéknak, ami csak kis része (7 9%-a) az összes hulladéknak. A települési szilárd hulladék az a hulladék, ami a mûanyaghulladékok legnagyobb hányadát tartalmazza és ezek hasznosításának szempontjából a legproblémásabb hulladéktípus. A szilárd települési hulladékban általában 7 13 tömeg% mûanyaghulladék van. A szilárd települési hulladék hasznosítás megoldása a legreménytelenebb is, mert anyagában, méretében többféle és legtöbbször szennyezett. Csak a szelektíven gyûjtött PET hasznosítása jelent kivételt. A települési szilárd hulladékban elsõsorban azok a mûanyagok vannak, amelyekbõl a rövid szolgálati idejû termékeket készítik: PE, PP, PET, PS. A szilárd települési hulladék mennyiségére valamelyest pontosabb adatok állnak rendelkezésre, mint az összes hulladék mennyiségére. A települési szilárd hulladékra 2003-ban 4,6 [Eurostat] és 4,4 millió tonnás adatot [20] találunk. A települési szilárd hulladék mûanyagtartalmára hazánk a nemzetközi dokumentumokban 11%-ot szerepeltet [17, 21]. Eszerint a mûanyaghulladékok mennyisége 500 ezer tonnára becsülhetõ. Ennek hibája olyan nagy, hogy a mûanyaghulladékok más hulladékáramból származó részét elhanyagolhatjuk. A mûanyaghulladékok kezelésének helyzetét ágazat politikai döntések, az ennek nyomán kialakuló törvényi szabályozás, a különbözõ érdekcsoportok és nem utolsó sorban a gazdaság szabályszerûségei alakítják. Ezért a mûanyaghulladékok kezelésének helyzetérõl és kilátásairól egymástól eltérõ véleményeket olvashatunk a környezetvédõ civil szervezetek nyilatkozataiban, a mûanyaggyártók és -feldolgozók szövetségeinek honlapjain, a kormányszervek, illetve a nemzetek feletti szervezetek jelentéseiben, valamint a kutatók közleményeiben. A valóságos helyzet a különbözõ vélemények összevetésébõl tudható meg. A mûanyaghulladékok kezelésének valóságos helyzete és a hulladékgazdálkodási közösségi stratégia prioritásai között ellentét feszül. Európa csekély haladást ért el a mûanyaghulladékok keletkezésének megakadályozásában, a mennyiségi és minõségi szempontokat egyaránt figyelembe vevõ megelõzésben és az újrahasználatban. A mûanyaghulladékok nagyobb részét lerakják. A hasznosítási módok közül az energetikai hasznosítás (égetés) vezet és csak azt követi az újrafeldolgozás. A szilárd települési hulladékban levõ mûanyaghulladékok lerakókban történõ halmozódását már az 1990-es években több ország (Belgium, Hollandia, Svédország, Dánia, Svájc és Japán) a szilárd települési hulladékok jelentõs mennyiségének elégetésével csökkentette. A világ hulladékégetõinek kétharmada Japánban mûködik. A nyolcvanas évekbeli több mint 1900 égetõmû 2002-ben 1490-re csökkent a szigorodó környezetvédelmi elõírások miatt. A melegvizet és/vagy gõzt szolgáltató égetõmû mûködtetéséhez százezres lélekszámú város hulladéka szükséges. Az elektromos áramot adó égetõmû milliós lakosságú város hulladékát fogyaszthatja el. A füstgáztisztítók alkalmazásával a hulladékégetõk káros anyagkibocsátásának ellenõrzésére kipróbált módszerek vannak. A korszerû füstgáztisztítók, a nagyobb égetõmûvekhez, 5 7 milliárd Ft-ba kerülnek. A hulladékégetõk megengedett szennyezõanyag kibocsátásának határértékei jogszabályban rögzítettek [10, 11]. Az Európai Unióban 50 millió tonna/év szilárd települési hulladék égetésére van kapacitás, melynek 96%-a energiahasznosításra alkalmas. Ennek az energiának 70%-át hõszolgáltatásra, 30%-át elektromos áram termelésére használják. Az égetõmûvek kapacitása tág határok között változik. Norvégiában (nem EU-tagállam) az égetõmûvek átlagos kapacitása 83 ezer tonna/év, Hollandiában 488 ezer tonna/év. Az európai égetõmûvek átlagos kapacitása 177 ezer tonna/év. Az égetés költsége a 25 30 euró/tonna értéktõl (Dánia, Spanyolország) 160 euró/tonna értékig változik (Németország). Az 1. táblázat a szilárd települési hulladékok lerakással történõ ártalmatlanításának és elégetésének részarányát adja meg. Az ugyanazon évre vonatkozó adatok összege nem szükségszerûen ad 100%-ot, a hiányzó részt más hasznosítási módok teszik ki, pl. komposztálás, anyagában történõ hasznosítás. (Japán a szilárd települési hulladékok 75 78%-át elégeti, az USA és Kanada a nagyobb részét lerakással ártalmatlanítja.) Az adott országban a hulladékkezelés választott módját alapvetõen a nemzeti hulladékgazdálkodási politika határozza meg. Az Európai Unióban a hulladékgazdálkodási közösségi stratégia csak árnyalatnyit változtatott az arányokon. A lerakás még mindig a legelterjed- 214 2006. 43. évfolyam, 5. szám

1. táblázat. A szilárd települési hulladék lerakásának és égetésének részaránya a szilárd települési hulladék %-ában [19, 22, 23] Ország Lerakás, % Égetés, % Égetõk 1995 2003 1995 2003 száma EU-25 64 49 15 17 EU-15 61 45 17 19 Ausztria 47 30 12 11 4 Belgium 48 13 36 36 21 Ciprus 100 90 0 0 Csehország 100 72 0 14 3 Dánia 17 5 52 54 34 Egyesült Királyság 83 75 7 7 34 Észtország 99 66 0 0 Finnország 65 63 0 9 3 Franciaország 45 38 37 34 210 Görögország 100 92 0 0 Hollandia 29 3 25 33 11 Írország 77 69 0 0 Lengyelország 98 97 0 1 1 Lettország 94 68 0 3 Litvánia 100 100 0 0 Luxemburg 27 23 53 42 1 Magyarország 75 84 7 5 1 Málta 92 100 0 0 Németország 46 20 18 23 58 Norvégia 72 18 14 17 6 Olaszország 93 62 5 9 42 Portugália 52 75 0 22 3 Spanyolország 66 59 5 7 11 Svájc 27 11 48 49 28 Svédország 36 14 39 45 23 Szlovákia 49 70 0 9 2 Szlovénia 77 76 0 1 USA 57 55 17 14 97 Japán 10 5 75 78 1490 Kanada 82 78 9 n.a. Forrás: Eurostat, EPA, Ministry of the Environment, Japan 2. táblázat. A mûanyaghulladékok anyagában történõ és energetikai hasznosításának aránya az összes mûanyaghulladék %-ában [19] Ország Anyagában történõ hasznosítás*, % Energetikai hasznosítás, % 2001 2002 2001 2002 Ausztria 19,2 17,0 20,9 18,9 Belgium 15,4 12,8 29,7 23,3 Dánia 10,3 7,8 68,9 65,0 Egyesült Királyság 8,0 9,3 8,0 7,7 Finnország 13,6 9,7 17,9 21,2 Franciaország 9,2 10,5 32,0 31,6 Görögország 1,9 2,2 0,0 0,0 Hollandia 16,2 12,0 52,8 52,0 Írország 7,8 5,9 0,0 0,0 Németország 31,1 27,1 25,5 28,8 Norvégia 10,5 18,7 42,4 46,4 Olaszország 12,9 15,3 12,6 14,3 Portugália 2,9 7,9 24,3 22,0 Spanyolország 15,0 14,6 12,7 11,3 Svájc 7,3 10,0 69,3 74,5 Svédország 8,3 6,3 45,1 37,5 * Az exportált, tehát más országban hasznosított részt is tartalmazza. Ausztria és Németország esetében a kémiai hasznosítás is itt szerepel tebb megoldás, bár jelentõsen csökkent a lerakott hulladékok mennyisége az országok többségében. Néhány országban nincs szilárd települési hulladék égetetésére alkalmas égetõmû, így hulladékégetés sem folyik. Az elégetett szilárd települési hulladék mennyisége növekszik számos országban, így az égetés energiahasznosítással párosítva elsõdleges energiahordozókat helyettesít. Az égetés során a hulladék térfogatcsökkenése elérheti a 90%-ot, tömegcsökkenése a 75%-ot, a szilárd maradék értelemszerûen lerakásra kerül. Magyarország egyetlen szilárd települési hulladékot égetõ erõmûve, a Budapesti Szemétégetõmû, a nagyobb égetõmûvek közé tartozik 420 ezer tonna/év kapacitásával. A budapesti hulladéknak most 60%-át égeti el energiahasznosítással. A mûanyaghulladékok energetikai hasznosításában azok az országok járnak elõl, amelyek szilárd települési hulladékaik jelentõs részét elégetik: Svájc, Dánia, Hollandia, Norvégia és Svédország. Az anyagában történõ hasznosítás terén Németország, Ausztria és Norvégia vezet (2. táblázat). Európából több mint 300 ezer tonna mûanyaghulladékot exportálnak évente Ázsiába (Kínába, Indiába). A már tankönyvekben is szereplõ további hulladékkezelési eljárás elterjedési esélye nagyon csekély. A szénhidrogén-alapú mûanyaghulladékok hidrogénezéssel összekapcsolt vagy anélküli hõbontása ésszerûtlen, ha a keletkezõ sokkomponensû gáz- és folyadékelegyet végül energianyerésre használják. Erre a mûanyaghulladék-égetés mûszakilag kipróbált, környezetvédelmi szempontból elfogadható módszere közvetlenül alkalmas. A szénhidrogén-alapú mûanyaghulladékok CO/H 2 összetételû szintézisgázhoz vezetõ elgázosítása nagyon drága, ilyen beruházásokat csak Németország valósított meg. Megkérdõjelezhetõ a kémiai lebontással, hidrolízissel, metanolízissel, glikolízissel történõ kémiai hasznosítási eljárások elterjedése is, ugyanis a PET kivételével a kémiai lebontásra alkalmas mûanyagok esetében Magyarországnyi területrõl sem gyûjthetõ össze annyi fajtatiszta mûanyaghulladék, amely elegendõ lenne optimális méretû üzem mûködtetéséhez. Az újrahasznosító 2006. 43. évfolyam, 5. szám 215

üzemek és hulladék keletkezési helyének növekvõ távolságával növekvõ szállítási költség felemésztheti az újrahasznosítás minden elõnyét. A létesítendõ hulladékkezelõ üzem telephelyének kiválasztása esetén a környéken lakókat nem könnyû meggyõzni még az ártalmatlan hulladékok égetésére szolgáló égetõmû befogadásáról sem. Miért lenne számukra elfogadható az amúgy ártalmatlan mûanyaghulladékok kezelésére egy nagy vegyszerforgalmú hidrolízis-, metanolízis- vagy glikolízis üzem? Miért legyen ott egy vegyi üzem, ahol eddig nem volt? Miért lenne elfogadható egy depolimerizáló üzem, amelynek terméke többek között sztirol, metilmetakrilát és formaldehid, mindegyik anyagra legalább négy kockázatot és veszélyt jelzõ kifejezéssel a vegyszerkatalógusokban. Ezen üzemek befogadása ott észszerû, ahol a monomereket egyébként is szintetizálják. A kémiai lebontások költségesebbek, mint az anyagában való újrafeldolgozások. 6. Következtetések A szilárd települési hulladék, a csomagolási hulladék és a mûanyaghulladék mennyisége tovább növekszik Európában. Továbbra is a lerakás (mint kezelési, ártalmatlanítási mód) a legelterjedtebb megoldás. A hasznosított mûanyaghulladék aránya a mûanyaghulladék növekvõ mennyiségéhez mérten csak lassan növekszik. A mûanyaghulladék hasznosítási módok között európai átlagban az energetikai hasznosítás vezet, majd az újrafeldolgozás következik. A kémiai hasznosítás aránya nagyon alacsony szinten stagnál. Figyelembe véve a környezet állapotának javításával kapcsolatos teendõket is, a lerakáson kívül a mûanyaghulladékok kezelésének reális módszerei azok lehetnek Magyarországon is, amelyek máshol jelentõsen hozzájárulnak a hulladékok mennyiségének csökkentéséhez. Ha a mûanyaghulladék a szilárd települési hulladékkal van együtt, akkor az ajánlott módszer az égetés energiahasznosítással. Ha a hulladék vegyes mûanyag hulladék, és papírral vagy más éghetõvel van együtt, akkor a reális módszer az energetikai hasznosítás. Ha a hulladék vegyes mûanyaghulladék, akkor a reális módszer szintén az energetikai hasznosítás. Ha a hulladék homogén, válogatott mûanyaghulladék, akkor az újrafeldolgozás ajánlott. A biológiailag lebomló mûanyagok nem járulnak hozzá a mûanyaghulladékok mennyiségének csökkentéséhez. E mûanyagok csomagolóanyagként való alkalmazása az innováció egyik zsákutcája. Az ésszerûtlen, ha egy csomagolóanyagnak magának is mint az esetek többségében az árunak, amelynek csomagolására rendeltetett szavatossági ideje van. Az európai országok túlnyomó többségének a biológiailag lebomló mûanyagok alkalmazása nélkül is nehézségei vannak annak az elõírásnak a teljesítésével is, hogy a biológiai úton lebomló hulladékok (feldolgozóipari, konyhai és kerti hulladékok) mennyiségét csökkentse a lerakókban a megadott mértékben, a megadott határidõkig. Irodalomjegyzék [1] 1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól. [2] 2001. évi LV. törvény egyes törvények környezetvédelmi célú jogharmonizációs módosításáról. A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény módosítása. [3] Horizon 2015: Perspectives for the European Chemical Industry, Executive Summary of Chemical Industry 2015: Roads to the Future a Study by the European Chemical Industry Council, March 2004. [4] 2000. évi XLIII. törvény a hulladékgazdálkodásról. [5] 75/442/EEC: Council Directive of 15 July 1975 on Waste. [6] 97/C-76/01: Council Resolution of 24 February 1997 on a Community Strategy for Waste Management. [7] 2150/2002/EC: Council Regulation of 25 November 2002 on Waste Statistics. [8] 1999/31/EC: Council Directive of 26 April 1999 on the Landfill of Waste. [9] 22/2001. (X. 10.) KöM rendelet a hulladéklerakás, valamint a hulladéklerakók lezárásának és utógondozásának szabályairól és egyes feltételeirõl. [10] 2000/76/EC: Council Directive of 4 December 2000 on the Incineration of Waste. [11] 3/2002. (II. 22.) KöM rendelet a hulladékok égetésének mûszaki követelményeirõl, mûködési feltételeirõl és a hulladékégetés technológiai kibocsátási határértékeirõl. [12] 2001/573/EC: Council Decision of 23 July 2001 amending Commission Decision 2000/532/EC as Regards the List of Wastes. [13] 16/2001. (VII. 18.) KöM rendelet a hulladékok jegyzékérõl. [14] I. Nemzeti Környezetvédelmi Program 1997 2002. [15] II. Nemzeti Környezetvédelmi Program 2003 2008. [16] Waste Management Policies in Central and Eastern European Countries: Current Policies and Trends, Final Report, DHV CR Ltd., Prague, Czech Republic, 2001. [17] Waste Generated and Treated in Europe, Data 1990 2001., Eurostat, European Communities, Luxembourg, 2003. [18] Szabó, F.: A világ mûanyagipara I. Észak-Amerika és Dél-Kelet-Ázsia, Mûanyag és Gumi, 42/1 3 7 (2005). [19] An Analysis of Plastics Consumption and Recovery in Europe 2001 & 2002., Association of Plastics Manufacturers PlasticsEurope 2003. and 2004. [20] Magyar Statisztikai Évkönyv 2004, KSH, Budapest, 2005. [21] Municipal Waste Management in Accession Countries, Eurostat, European Communities, Luxembourg, 2002. [22] Ares, E.; Bolton, P.: Waste Incineration, Research paper 02/34, House of Commons Library, London, May 2002. [23] Waste Incineration Draft Background Document, DFIU/IFARE, Karlrsuhe, 2002. 216 2006. 43. évfolyam, 5. szám