Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály. I. A szervezeti egység adatai

Hasonló dokumentumok
Igazságügyi Szolgálat

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

A Hatósági Főosztályra vonatkozó feladatok

Igazságügyi Szolgálat

Tartalomjegyzék JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS... 2 ÁLDOZATSEGÍTÉS... 4 PÁRTFOGÓ FELÜGYELET... 6 UTÓGONDOZÁS... 7

303/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet. az Igazságügyi Hivatalról

A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala évi munkaterve

Ágazati jogszabályok évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól,

A jogállam feladata biztosítani a bűncselekmények felderítését és üldözését, a bűnösség kérdésének tisztességes eljárásban történő eldöntését, és a

Ágazati jogszabályok. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. Törvény (továbbiakban: Ákr.),

Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály. Igazságügyi Osztály. Áldozatsegítés

G y e r m e k e i n k

Általános jogi ismeretek. Tematika:

Lőrinci Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE. A gyermekek védelméről. Rendelet-módosítási javaslat

Áldozatsegítés Járási hivatalok: a) Érdekérvényesítés elősegítése b) Azonnali pénzügyi segély

ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK KÖZIGAZGATÁSI ISMERETEK

Szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok ellenőrzése

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. TÁMOP kiemelt projekt, nyitókonferencia Siófok, március 1.

Az elkövető kiskorú védelembe van-e véve?

Ügyrend TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 3. I.1. Ügyrend hatálya 3. I.2. A szakigazgatási szerv jogállása 3

Hatósági ügyek, ügyleírások. Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

A Koordinációs és Szervezési Főosztály alapfeladatai

Hatósági ügyek, ügyleírások. Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály

A HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI FŐOSZTÁLYÁNAK ElSŐFOKÚ HATÓSÁGI ÜGYKÖREI

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal. Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály

2017. évi CLI. törvény tartalma

Nyíregyháza, február 20.

TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Bányaszolgalommal kapcsolatos eljárások

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy, március 22. Tarjáni István sk. polgármester

Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 28-i soros ülésére

Országos Egészségbiztosítási Pénztár F Ő I G A Z G A T Ó

FEBRUÁR 22. A BŰNCSELEKMÉNYEK ÁLDOZATAINAK NAPJA

Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program Adatkörök

1. A KÉRELMEZŐ SZEMÉLYI ADATAI. Nem magyar állampolgár kérelmező esetén Magyarország területén tartózkodásának jogcíme:

Szociális ügyek. Szociális ügyintéző: Pölöskeiné Köstner Szilvia igazgatási főmunkatárs Telefon: 99/ Ügyintézési határidők:

A Foglalkoztatási Osztály feladatai körében ellátja különösen: a) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló évi IV.

NÓGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL HATÓSÁGI FŐOSZTÁLY. Cím: 3100 Salgótarján, Zemlinszky R. út 9.

A rendelet célja. A rendelet hatálya

Közelebb kerülnek az ügyfelekhez a család- és lakástámogatási ellátások. Családtámogatási és Szociális Iroda által ellátott feladatokról

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 13/2001. (IV.27.) SZ. RENDELETE

Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete

1. melléklet a 165/2015. (VI. 30.) Korm. rendelethez. A kiegészítő pótlék összege (Ft)

Jegyzői gyámhatósági feladatok 2012-ben

Szabálysértési eljárás

ORFK TÁJÉKOZTATÓ. Tartalomjegyzék. 1. 2/2013. (I. 31.) ORFK utasítás a rendőrség áldozatsegítő feladatairól

Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program Adatgyűjtések és Adatátvételek. adatszolgáltatóinak meghatározása. törvényszékek.

31/2002. (VII.26.) sz. önkormányzati rendelete

A tankötelezettség teljesítéséről újra

A szociális ellátórendszer ellátásai 2015 (Szociálpolitika) Dr. Mélypataki Gábor

OKTATÁSI IGAZGATÁS. 6. Ügyintézéshez szükséges dokumentum: I. fokú eljárási iratok, fellebbezés

Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek

Egyes miniszteri rendeletek területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő módosításáról

A diasort hatályosította: dr. Szalai András (2016. január 31.)

Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének

TERVEZET A honvédelmi miniszter. /2011. ( ) HM rendelete. a honvédelmi szervezetek jogi képviselete ellátásáról

TÓTH LAJOSNÉ szociális és gyámügyi főelőadó munkaköri leírása

Bóly Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2005.(XI.1.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályairól

Tát Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének 6/2006. (III.31.) Kt. sz., 20/2005. (X.25.) Kt. sz. rendeletekkel módosított 18/2003. (XII.1.) Kt.

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT

I. fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya. 2. Ellátási terület. Ellátási formák

AZ IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLAT KÖTELEZETTSÉGEI ÉS LEHETŐSÉGEI A CSALÁDON BELÜLI ERŐSZAK ÁLDOZATAINAK BIZTOSÍTOTT SEGÍTSÉGNYÚJTÁS SORÁN

2009. évi LXXII. törvény a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról

Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről

I. fejezet A rendelet célja, hatálya, ellátási formák 1..

Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.

Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-i soros ülésére

A gyermeki és a szülői jogok, a gyermekvédelmi rendszer vázlata

Jászapáti Városi Önkormányzat 8/2004.(V.1) rendelete. A gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben) március 21.

A honvédelmi miniszter.../2007. ( ) HM. r e n d e l e t e

A gyermekek védelmének helyi rendszere

Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.

Országos Egészségbiztosítási Pénztár

Inárcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2006. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól

Ludányhalászi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2003. (09.05) számú rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról.

Tokorcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2003.(XI.1.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról

A Könyvvizsgálói Közfelügyeleti hatóság évi munkaterve

DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2013. (V.10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások formáiról

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (III. 20.) önkormányzati rendelete. A gyermekvédelem helyi rendszeréről

E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület április 25-i ülésére. Tárgy: Beszámoló Dorog Város Gyámhatóságának 2007.

Tájékoztató a városi gyámhivataloknak a gyámhatósági jogszabályok január 1-i változásairól

Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv

A HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL ELEKTRONIKUS ALÁÍRÁSI SZABÁLYZATA

Az Informatikai Főosztály feladatai

Állami kárenyhítés megállapítása Azonnali pénzügyi segély nyújtása Jogi közreműködés Tájékoztatás érdekérvényesítés érdekében...

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet

A törvényességi felügyelet szabályozása. Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

ELŐTERJESZTÉS. Pannonhalma Város Önkormányzat május 31-én tartandó képviselő testületi ülésének 1. napirendi pontjához

40 Országos sportági szakszövetség változásbejegyzése iránti kérelem PK-105V 41 Országos sportági szakszövetség nyilvántartásból való törlése iránti

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal. Szociális ellátási és Gyermekvédelmi Iroda Ügygondnok és eseti gondnok ügyek

ADÓ ELENGEDÉSÉRE, MÉRSÉKLÉSÉRE, RÉSZLETFIZETÉSRE VONATKOZÓ HATÁROZATOK

Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály. I. A szervezeti egység adatai

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E. A gyermekek védelméről

A közbiztonsági referens intézménye, rendeltetése, a referens feladatköre


B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG

Átírás:

8. sz. melléklet Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály I. A szervezeti egység adatai 1. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztályának (jelen mellékletben a továbbiakban: Főosztály) alapadatai a következők: a) megnevezés: Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály b) székhely: 9022. Győr, Türr István u. 1. c) munkavégzés helyszíne(i): 9022 Győr, Türr István u. 7. 9023 Győr, Szabolcska u. 1/a. 9400 Sopron, Kölcsey u. 5. 9021 Győr, Czuczor G. u. 36. 9300 Csorna, Erzsébet királyné u. 36. 9200 Mosonmagyaróvár, Erkel F. u. 10. 9400 Sopron, Ipar körút 33. 9400 Sopron, Kőszegi út 1/a. d) elérhetőség: Tel.: (96) 795-910, 795-911 Fax.: (96) 795-915, E-mail: gyamhivatal@gyorkozig.hu, honlap: www.kormanyhivatal.hu 2. A Főosztály feladatait Győr-Moson-Sopron megye területén látja el. II. A szervezeti egység felépítése és vezetése 3. (1) A Főosztály az alábbi nem önálló szervezeti egységekre tagozódik: a) Szociális és Gyámügyi Osztály b) Igazságügyi Osztály. (2) A Főosztályt főosztályvezető vezeti. (3) A Szociális és Gyámügyi Osztályt a főosztályvezető-helyettes vezeti. (4) Az Igazságügyi Osztályt osztályvezető vezeti. III. A szervezeti egység feladatai 4. (1) A Főosztály hatósági jogalkalmazói feladatai: a) gyámügyi és szociális hatáskörben eljárva: 1. első fokon dönt a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok hatósági nyilvántartásba vételéről, ellenőrzi működésüket, valamint ennek keretében szükség esetén szociális, ill. gyermekvédelmi igazgatási bírságot szab ki vagy megteszi a hatáskörébe utalt intézkedéseket, 1

2. másodfokú hatósági jogkört gyakorol a települési önkormányzat jegyzőjének és a gyámhivatalnak a gyermekvédelmi és gyámügyi hatósági ügyeiben, 3. gyakorolja a kormányhivatal hatáskörébe utalt másodfokú szociális hatósági hatásköröket, 4. dönt első fokon a súlyos mozgáskorlátozottak és a támogatásra jogosult egyéb más fogyatékossággal élő személyek gépjárműszerzési- és átalakítási támogatásra való jogosultságáról, 5. jelzálogjog bejegyzését kezdeményezi az ingatlanügyi hatóságnál a tartós bentlakásos szociális intézményben elhelyezettek térítési díj hátraléka erejéig, 6. közreműködik a hivatásos gondnokkal és hivatásos támogatóval szemben érkezett panasz kivizsgálásában, b) lakáscélú állami támogatás iránti eljárásokban: 1. megállapítja a támogatásra jogosító feltételeknek való megfelelést, 2. dönt a megállapított támogatás visszafizetési kötelezettségének felfüggesztéséről, 3. dönt az állami igény biztosítékainak újabb ingatlanra való közvetlen átjegyzése iránti eljárásban, 4. megszünteti a megállapított támogatás visszafizetési kötelezettség felfüggesztését, 5. dönt a megállapított támogatás visszafizetési kötelezettsége alóli mentességről. c) a jogi segítségnyújtásról szóló jogszabályokban meghatározott engedélyező, nyilvántartó, ellenőrző és egyéb hatósági feladatokkal kapcsolatos eljárásokban: 1. elvégzi a jogi segítségnyújtásról szóló jogszabályokban meghatározott engedélyező, nyilvántartó és egyéb hatósági feladatokat; 2. a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően biztosítja a jogi segítő és a pártfogó ügyvéd igénybevételének lehetőségét, határozattal dönt a támogatás engedélyezéséről és annak mértékéről, a kérelem elutasításáról, szükség esetén a már megállapított támogatás módosításáról, felülvizsgálatáról, visszavonásáról; kérelemre a fizetési feltételek módosítása iránt benyújtott kérelmekről; 3. a jogi segítségnyújtásról szóló jogszabályoknak megfelelően támogatás igénybevétele feltételeinek fennállását hivatalból felülvizsgálhatja, illetve hivatalból, valamint kérelemre felülvizsgálja, 4. a jogi segítők, valamint más ügyvédek, ügyvédi irodák által kiállított számlákat, a támogatást engedélyező jogerős határozatot, továbbá az állam által előlegezett, visszatérítendő támogatás engedélyezése esetén a fizetési kötelezettséget megállapító határozatot, illetve peres támogatás esetén a pártfogó ügyvédi díjat megállapító jogerős határozatot, továbbá mindkét támogatás típus esetén a fizetési kedvezményt biztosító, illetve a mentesítésről rendelkező jogerős határozatot is - a jogszabályban meghatározott összesítővel - továbbítja a szakmai irányító szerv gazdasági szervezeti egységének; 5. a visszatérítési kötelezettség nem teljesítése esetén végrehajtási eljárást kezdeményez, vagy egyéb intézkedést tesz a követelés behajtása iránt, ha a gazdálkodó szervezet adós ellen felszámolási eljárás indult, haladéktalanul intézkedik a felszámolónál a hitelezői igény bejelentése vagy a behajthatatlansági igazolás beszerzése iránt; 6. peres ügyekben a támogatott fél képviseletére indokolt esetben pártfogó ügyvédet rendel ki, dönt a pártfogó ügyvéd felmentéséről; megállapítja a pártfogó ügyvéd díját, valamint rendelkezik annak viseléséről, a támogatásban részesülő felet méltányosságból mentesítheti a visszatérítési kötelezettség alól; 7. a visszatérítési kötelezettség elengedése, illetve mérséklése iránt benyújtott méltányossági kérelmeket felterjeszti a szakmai irányító szervhez. 2

8. továbbítja az Európai Unió másik tagállamába irányuló jogi segítségnyújtás iránti kérelmeket és a jogszabályban foglalt esetekben, végzi a tolmácsolással, fordítással kapcsolatos feladatokat; 9. határon átnyúló tartási ügyekben ellátja a Jst. alapján hatáskörébe tartozó feladatokat 10. az ügyfél számára tájékoztatást ad arról, hogy a kérelmének elbírálása melyik bíróság, vagy hatóság feladatkörébe tartozik, milyen költségekkel jár számára az eljárás megindítása, illetve tájékoztatást ad az egyszerű megítélésű ügyekben felmerült jogi kérdésekben; 11. számítógépes nyilvántartást vezet a támogatás engedélyezése iránti kérelmekről, azok intézéséről, a támogatás igénybevételéről; 12. a székhelyétől eltérő településeken kihelyezett ügyfélszolgálati irodákat működtethet, valamint igény esetén külön megállapodás alapján kihelyezett ügyfélfogadást tarthat. d) a bűncselekmények és a tulajdon elleni szabálysértések áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló jogszabályokban meghatározott hatósági engedélyező, nyilvántartó, ellenőrző és egyéb feladatokkal kapcsolatos eljárásokban: 1. érdemben elbírálja az azonnali pénzügyi segély iránti kérelmet; 2. a szakmai irányító szerv által kezelt, Bűncselekmények áldozatainak kárenyhítése célelőirányzat terhére - a szakmai irányító szerv és a Kormányhivatal között létrejött megállapodásban rögzítettek szerint - azonnali pénzügyi segéllyel támogatja az áldozat lakhatással, ruházkodással, élelmezéssel és utazással kapcsolatos, valamint a gyógyászati és kegyeleti jellegű rendkívüli kiadásait akkor, ha a bűncselekmény (tulajdon elleni szabálysértés) következtében az áldozat ezen kiadások megfizetésére nem képes; 3. törvényben meghatározott esetekben kötelezi az áldozatot a pénzben nyújtott támogatás visszatérítésére; indokolt kérelemre halasztást, illetve részletfizetést engedélyez; ellenőrzi a visszatérítési kötelezettség teljesítését, intézkedik a tartozás összegének behajtása érdekében a hatáskörrel rendelkező szervnél; 4. a visszatérítési kötelezettség elengedése, illetve mérséklése iránt benyújtott méltányossági kérelmeket felterjeszti a szakmai irányító szervhez; 5. folyamatosan nyomon követi a visszatérítésre kötelezés, illetve a támogatásokból való kizárás feltételeinek teljesülését; 6. támogató hatóságként továbbítja a kárenyhítési kérelmet a döntésre jogosult hatósághoz, útmutatást ad a kiegészítő adatok iránti megkeresés teljesítéséhez, szükség szerint beszerzi a kiegészítő adatokat és a kérelem elbírálásához szükséges igazolást; 7. támogató hatóságként ellenőrzi a Kormányhivatal illetékességi területén lakhellyel rendelkező járadékra jogosult tekintetében a járadékra való jogosultságot, a törvényben meghatározott megszüntető ok fennállása esetén a járadék megszüntetését kezdeményezi a döntő hatóságnál. 8. az Európai Unió más tagállamába irányuló kárenyhítési kérelem esetén az áldozat rendelkezésére bocsátja az adott tagállam által használt nyomtatványt, valamint segítséget nyújt annak kitöltéséhez; a kárenyhítés iránti kérelmet és az annak megalapozottságát alátámasztó okmányokat továbbítja a bűncselekmény elkövetésének helye szerint illetékes tagállam döntő hatóságához. 9. hozzásegíti az áldozatot alapvető jogai érvényesítéséhez, az egészségügyi, egészségbiztosítási ellátások és a szociális ellátások igénybevételéhez, ennek érdekében a területén működő egészségügyi szolgáltatóval együttműködési megállapodást köthet, jogi tanácsot ad sérelmet szenvedett áldozatnak, 3

10. tájékoztatja az ügyfelet büntető-, illetve szabálysértési eljárásbeli jogairól és kötelezettségiről, a számára elérhető támogatások fajtáiról, az igénylés feltételeiről, valamint az egyéb ellátásokról és jogérvényesítési lehetőségekről, az áldozatsegítésben részt vevő állami, önkormányzati, civil és egyházi szervezetek elérhetőségeiről és a bűncselekmény (tulajdon elleni szabálysértés) típusára figyelemmel az ismételt áldozattá válás elkerülésének a lehetőségeiről, továbbá tájékoztató anyagokat készít az áldozatok számára; 11. kérelemre igazolja, hogy a kérelmező áldozatsegítési támogatásban részesíthető áldozatnak minősül-e; 12. nyilvántartást vezet az ügyfelek tájékoztatásáról, a beérkezett kérelmekről, a megítélt támogatásokról; a nyilvántartás adatairól megkeresésre információt nyújt a büntető--, szabálysértési vagy polgári ügyben eljáró bíróság, a büntetőügyben eljáró ügyész vagy nyomozó hatóság, a szabálysértési ügyben eljáró szabálysértési hatóság, valamint a jogi segítő, továbbá a gyermekjóléti szolgálat, illetve a gyámhatóság részére; 13. az áldozati jogok érvényesülését figyelemmel kíséri, ennek keretében tájékoztatást kér az áldozatokkal kapcsolatba kerülő hatóságoktól, illetve egyéb szervezetektől, a hatóságoktól, illetve egyéb szervezetektől kapott tájékoztatás alapján kimutatást, elemző jelentést készít, adatot szolgáltat a szakmai irányító szerv által megadott szempontok szerint; 14. kiskorú veszélyeztetettségéről való tudomásszerzés esetén haladéktalanul jelzi azt a kiskorú tényleges tartózkodási helye szerint illetékes gyermekjóléti szolgálatnak; ha a feltárt körülmény kiskorú életét, testi épségét súlyosan veszélyezteti, a jelzéssel egyidejűleg gyámhatósági eljárást kezdeményez, illetve ha a hozzátartozók közötti erőszak veszélyét észleli köteles jelezni a családvédelmi koordinációért felelős szervnek. 15. együttműködik és kapcsolatot tart a rendőrség áldozatvédelmi hálózatával, a nyomozó hatósággal, az ügyészséggel, a bírósággal, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatallal, a konzuli szolgálattal, a helyi és nemzetiségi önkormányzatokkal, az egészségügyi intézményekkel, az ifjúságvédelmi szervezetekkel, a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekkel, a családsegítő szolgálatokkal, az alap és szakellátást nyújtó szociális szolgáltatókkal és intézményekkel, a közoktatási intézményekkel, a polgárőrséggel, a civil szervezetekkel és az egyházakkal; 16. gondoskodik az áldozatsegítő tevékenységről szóló tájékoztatók elkészítéséről, hozzáférhetőségéről, a formanyomtatványok hozzáférhetőségéről e) felnőtt és fiatalkorú bűnelkövetőkkel kapcsolatban az egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos eljárásokban: 1. az ügyész, a bíróság, illetve a büntetés-végrehajtási bíró elrendelésére pártfogó felügyelői véleményt, továbbá a bíróság megkeresésére környezettanulmányt készít; 2. szervezi és ellenőrzi a közérdekű munka büntetés végrehajtását, a jogszabályban meghatározottak szerint kötelezően, illetve szükség szerint helyszíni ellenőrzést tart a közérdekű munkavégzés helyszínein; 3. az ügyész és a bíróság határozata alapján végrehajtja az elkövetők pártfogó felügyeletét, amelynek során segítséget nyújt a pártfogolt számára a társadalomba való beilleszkedéshez, a bűnismétlés elkerüléséhez, ellenőrzi és rendszeresen figyelemmel kíséri, illetve segíti az előírt magatartási szabályok megtartását és a kötelezettségek teljesítését, beszámoltatja a pártfogoltat az életkörülményeiről és életviteléről, indokolt 4

esetben a pártfogoltat segélyben részesítheti az erre vonatkozó belső szabályzatban meghatározottak szerint;; 4. a büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről szóló 2006. évi CXXIII. törvény alapján közvetítői tevékenységet végző pártfogó felügyelő útján közvetítői eljárást (mediáció) folytat le; 5. a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény alapján közvetítői tevékenységet végző pártfogó felügyelő útján közvetítői eljárást (mediáció) folytat le; f) kizárólag a fiatalkorú bűnelkövetőkkel az egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatban: 1. a nyomozó hatóság, a bíróság, illetve a gyámhatóság megkeresésére a gyermek veszélyeztetettségének bűnmegelőzési szempontú kockázatértékeléssel kibővített környezettanulmány készítése 2. a pártfogó felügyelet végrehajtása során együttműködik a pártfogolt lakóhelye (tartózkodási helye) szerint illetékes gyermekjóléti szolgálattal és a megyei/fővárosi gyámhivatal gyermek- és ifjúságvédelmi koordinátorával; 3. a pártfogó felügyelő a jelzőrendszeri tagságból eredő kötelezettség végrehajtása érdekében gyermekvédelmi intézkedést kezdeményez a gyámhatóságnál, ha az a fiatalkorú pártfogolt környezetében kialakult súlyos veszélyeztető helyzet megszüntetése vagy egyéb ok miatt szükséges, továbbá jelzi a családvédelmi koordinációért felelős szervnek, ha hozzátartozók közötti erőszak veszélyét észleli; 4. a pártfogó felügyelő a gyámhatóság megelőző pártfogás elrendelésére vonatkozó határozata alapján ellátja a fiatalkorú vagy gyermekkorú megelőző pártfogását, amelynek során feladata különösen a megelőző pártfogást elrendelő határozatban megállapított magatartási szabályok gyermekkorú, illetve fiatalkorú általi megtartásának figyelemmel kísérése; az együttműködésre kötelezett gyermekkorú vagy fiatalkorú, illetve a szülő kapcsolattartásra vonatkozó szabályai betartásának ellenőrzése; a gyermekkorú, illetve a fiatalkorú támogatása a kockázatértékelés során feltárt kockázati tényezők hatásának csökkentése, illetve a bűnismétléssel szembeni védő tényezők hatásának erősítése érdekében (2) A Főosztály ellenőrzési feladatai: a) ellátja az illetékességi területéhez tartozó I. fokú gyámügyi, gyermekvédelmi, szociális hatósági feladatot ellátó szervek ellenőrzését. (3) A Főosztály felügyeleti feladatai: a) ellátja az illetékességi területéhez tartozó I. fokú gyámügyi, gyermekvédelmi, szociális hatósági feladatot ellátó szervek szakmai irányítását, felügyeletét. (4) A Főosztály koordinációs feladatai: a) ellátja a gyermek-, illetve fiatalkorúak vonatkozásában a bűnelkövetés, illetve bűnismétlés megelőzését célzó feladatokat, b) évente jelentésben elemzi az illetékességi területén a gyermek-, illetve fiatalkorú bűnelkövetés helyzetét, és értékeli a bűnmegelőzési tevékenységet. Ezen elemzés ismertetése céljából egyeztető értekezlet tart, c) a gyermekvédelmi jelzőrendszer elégtelen működése esetén megteszi a Gyvt. 17. (4) és (5) bekezdésében foglalt intézkedéseket. d) éves beszámoló készít a gyámhatósági és gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményi tevékenység tapasztalatairól, 5

e) a hivatal gyámügyi és gyermekvédelmi feladatkörét érintően képzéseket, továbbképzéseket szervez, f) éves beszámolót készít a szociális hatósági, illetve intézmény-ellenőrzési tevékenység tapasztalatairól, g) a Főosztály feladatkörét érintően képzéseket, továbbképzéseket szervez. (5) A Főosztály funkcionális feladatai: a) a Főosztály feladatkörébe tartozó hatósági ügyekben keletkezett közigazgatási perekkel, és nemperes eljárásokkal összefüggő beadványok előkészítése (előkészítő iratok, ellenkérelmek, fellebbezések, nyilatkozatok stb.), b) javaslatot tesz a gyámhivatalok által kirendelhető hivatásos gondnokok és hivatásos támogatók alkalmazására, c) nyilvántartja a hivatásos gondnokok és hivatásos támogatók által képviselt személyeket, d) gondoskodik a hivatásos gondnokok és hivatásos támogatók utazási feltételeinek biztosításáról, e) havi beszámoló alapján figyelemmel kíséri, a gyámhivatal felügyelete alatt működő hivatásos gondnokok és hivatásos támogatók által ellátott tevékenységet, az állami lakástámogatással kapcsolatban, rendelkezik a magyar állam javára bejegyzett jelzálogjog és/vagy elidegenítési és terhelési tilalom törléséről, hozzájárulást ad, jogok és tények támogatott ingatlanra való be/feljegyzéséhez, f) hozzájárulást ad további jelzálogjog bejegyzéséhez, ranghely megváltoztatásához, g) hozzájárulás ad társasház, lakásszövetkezet bejegyzéséhez, h) hozzájárulás ad tulajdoni viszonyok változásához (amennyiben nincs bejelentési kötelezettség pl. ráépítés), i) megelőlegező kölcsön igénybevételéhez szükséges igazolást ad ki, j) peres és nemperes eljárásokkal összefüggő beadványok előkészítése. (6) A Főosztály egyéb szolgáltatási feladatai: a) hivatásos gondnoki és hivatásos támogatói tevékenység ellátása b) felnőtt és fiatalkorú bűnelkövetőkkel kapcsolatos pártfogó felügyelői feladatok 1. Indokolt esetben pénzügyi segélyt biztosíthat a pártfogolt, valamint a társadalmi integráció elősegítése érdekében a büntetés-végrehajtási intézetből szabaduló, illetve a javítóintézetből elbocsátott számára; 2. pártfogó felügyelői közösségi foglalkoztatót működtethet, amelynek módszertani irányítása keretében együttműködik a szakmai irányító szervvel, közösségi foglalkoztató hiányában, a megfelelő szolgáltatások igénybevétele érdekében együttműködik az önkormányzatokkal, továbbá egyéb állami/önkormányzati szervekkel, civil szervezetekkel, e tevékenysége körében (szükség szerint előzetesen egyeztetett) ellátási szerződést köthet, amelyről a szakmai irányító szervet értesíti; 3. a pártfogó felügyelői tevékenység, illetőleg az ügyfélforgalom zavartalan ellátása érdekében területi irodát (telephelyet) működtet a székhelyétől eltérő más településeken, területi iroda hiányában a pártfogó felügyelők a fogadóórákat társszervek és egyéb szervezetek által szívességi használatra rendelkezésre bocsátott helyiségeiben, ingatlanaiban biztosítják; 4. ellátja a társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiai céljaiból, valamint a kábítószerprobléma visszjaszorítása érdekében készített Nemzeti Stratégiai Program elfogadásáról szóló jogszabályokban meghatározott feladatokat; 6

5. hiánytalanul és naprakészen vezeti a pártfogó felügyelői tevékenységgel kapcsolatos elektronikus és papíralapú nyilvántartásokat; 6. a közvetítői tevékenység szakszerű ellátása, a mentor mediátor szakmai ellenőrzése érdekében részt vesz a szakmai irányító szerv által működtetett mentori rendszerben, országos, régiós és helyi szinten ellátja az ebből eredő feladatokat. c) a természetes személyek adósságrendezésével kapcsolatos feladatok 1. a természetes személyek számára tájékoztatást ad, az adósságrendezési eljárás kezdeményezésének feltételeiről, menetéről; 2. a pénzintézettől érkezett kezdeményezés esetén megvizsgálja, hogy az adós a törvény hatálya alá tartozik-e; annak során elvégzi az adatoknak az adósságrendezési eljáráshoz kapcsolódó elektronikus rendszerben (a továbbiakban: ARE rendszer) történő rögzítését, az adós dokumentumainak megvizsgálását, további ellenőrző, adategyezetési feladatokat lát el, amelynek eredményéről tájékoztatja az adóst és a pénzintézetet; 3. a bíróságon kívüli eredményes adósságrendezési megállapodásról kapott pénzintézeti tájékoztatás alapján a sikeres adósságrendezés tényét az ARE rendszerben rögzíti; 4. a bíróságon kívüli eredménytelen adósságrendezésről szóló pénzintézeti tájékoztatást követően az illetékes bíróságon csődnyitási eljárást kezdeményez, elvégzi a szükséges adategyeztetéseket, tárgyalásokat folytat, valamint az adatokat az ARE rendszerben rögzíti; ezzel egyidejűleg a jövedelemfelosztási- és adósságtörlesztési tervet is benyújtja a bírósághoz a további megegyezés elősegítéséhez, vagy megegyezés hiányában a bíróság által történő jóváhagyás érdekében; 5. a bíróság által elfogadott adósságrendezési terv végrehajtását ellenőrzi; 6. mentesítési eljárás keretében az 5 éves adósságtörlesztési eljárás leteltét követően zárszámadást készít, és mentesítési kérelmet nyújt be a bíróságra, az adósságrendezés záridőpontját bejegyzi az ARE rendszerbe. 5. (1) A Szociális és Gyámügyi Osztály a hatósági jogalkalmazói feladatai körében: a) gyámügyi és szociális hatáskörben eljárva: 1. első fokon dönt a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok hatósági nyilvántartásba vételéről, ellenőrzi működésüket, valamint ennek keretében szükség esetén szociális, ill. gyermekvédelmi igazgatási bírságot szab ki vagy megteszi a hatáskörébe utalt intézkedéseket, 2. másodfokú hatósági jogkört gyakorol a települési önkormányzat jegyzőjének és a gyámhivatalnak a gyermekvédelmi és gyámügyi hatósági ügyeiben, 3. gyakorolja a kormányhivatal hatáskörébe utalt másodfokú szociális hatósági hatásköröket, 4. dönt első fokon a súlyos mozgáskorlátozottak és a támogatásra jogosult egyéb más fogyatékossággal élő személyek gépjárműszerzési- és átalakítási támogatásra való jogosultságáról, 5. jelzálogjog bejegyzését kezdeményezi az ingatlanügyi hatóságnál a tartós bentlakásos szociális intézményben elhelyezettek térítési díj hátraléka erejéig, 6. közreműködik a hivatásos gondnokkal és hivatásos támogatóval szemben érkezett panasz kivizsgálásában. b) a lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos hatósági jogkörében eljárva 1. megállapítja a támogatásra jogosító feltételeknek való megfelelést, 2. dönt a megállapított támogatás visszafizetési kötelezettségének felfüggesztéséről, 7

3. dönt az állami igény biztosítékainak újabb ingatlanra való közvetlen átjegyzése iránti eljárásban, 4. megszünteti a megállapított támogatás visszafizetési kötelezettség felfüggesztését, 5. dönt a megállapított támogatás visszafizetési kötelezettsége alóli mentességről. (2) A Szociális és Gyámügyi Osztály az ellenőrzési feladatai körében ellátja: a) ellátja az illetékességi területéhez tartozó I. fokú gyámügyi, gyermekvédelmi, szociális hatósági feladatot ellátó szervek ellenőrzését. (3) A Szociális és Gyámügyi Osztály a felügyeleti feladatai körében: a) ellátja az illetékességi területéhez tartozó I. fokú gyámügyi, gyermekvédelmi, szociális hatósági feladatot ellátó szervek szakmai irányítását, felügyeletét. (4) A Szociális és Gyámügyi Osztály a koordinációs feladatai körében: a) ellátja a gyermek-, illetve fiatalkorúak vonatkozásában a bűnelkövetés, illetve bűnismétlés megelőzését célzó feladatokat, b) évente jelentésben elemzi az illetékességi területén a gyermek-, illetve fiatalkorú bűnelkövetés helyzetét, és értékeli a bűnmegelőzési tevékenységet. Ezen elemzés ismertetése céljából egyeztető értekezlet tart, c) a gyermekvédelmi jelzőrendszer elégtelen működése esetén megteszi a Gyvt. 17. (4) és (5) bekezdésében foglalt intézkedéseket. d) éves beszámoló készít a gyámhatósági és gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményi tevékenység tapasztalatairól, e) a hivatal gyámügyi és gyermekvédelmi feladatkörét érintően képzéseket, továbbképzéseket szervez, f) éves beszámolót készít a szociális hatósági, illetve intézmény-ellenőrzési tevékenység tapasztalatairól, h) a Főosztály feladatkörét érintően képzéseket, továbbképzéseket szervez, i) szakmai értekezletet tart I. fokú gyámügyi, gyermekvédelmi, szociális hatóságok számára; j) szükség esetén részt vesz a Győr-Moson-Sopron Megyei Államigazgatási Kollégium vagy bizottságai munkájában; (5) A Szociális és Gyámügyi Osztály a funkcionális feladatai körében ellátja: a) a Főosztály feladatkörébe tartozó hatósági ügyekben keletkezett közigazgatási perekkel, és nemperes eljárásokkal összefüggő beadványok előkészítése (előkészítő iratok, ellenkérelmek, fellebbezések, nyilatkozatok stb.), b) javaslatot tesz a gyámhivatalok által kirendelhető hivatásos gondnokok és hivatásos támogatók alkalmazására, c) nyilvántartja a hivatásos gondnokok és hivatásos támogatók által képviselt személyeket, d) gondoskodik a hivatásos gondnokok és hivatásos támogatók utazási feltételeinek biztosításáról, e) havi beszámoló alapján figyelemmel kíséri, a gyámhivatal felügyelete alatt működő hivatásos gondnokok és hivatásos támogatók által ellátott tevékenységet, f) a lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatban 1. rendelkezik a magyar állam javára bejegyzett jelzálogjog és/vagy elidegenítési és terhelési tilalom törléséről, hozzájárulást ad, jogok és tények támogatott ingatlanra való be/feljegyzéséhez, 2. hozzájárulást ad további jelzálogjog bejegyzéséhez, ranghely megváltoztatásához, 3. hozzájárulás ad társasház, lakásszövetkezet bejegyzéséhez, 8

4. hozzájárulás ad tulajdoni viszonyok változásához (amennyiben nincs bejelentési kötelezettség pl. ráépítés), 5. megelőlegező kölcsön igénybevételéhez szükséges igazolást ad ki, 6. peres és nemperes eljárásokkal összefüggő beadványok előkészítése. (6) A Szociális és Gyámügyi Osztály az egyéb szolgáltatási feladatai körében ellátja: a) hivatásos gondnoki és hivatásos támogatói tevékenység ellátása 6. (1) Az Igazságügyi Osztály a hatósági jogalkalmazói feladatai körében: a) A jogi segítségnyújtásról szóló jogszabályokban meghatározott engedélyező, nyilvántartó, ellenőrző és egyéb hatósági feladatokkal kapcsolatos eljárásokban: 1. elvégzi a jogi segítségnyújtásról szóló jogszabályokban meghatározott engedélyező, nyilvántartó és egyéb hatósági feladatokat; 2. a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően biztosítja a jogi segítő és a pártfogó ügyvéd igénybevételének lehetőségét, határozattal dönt a támogatás engedélyezéséről és annak mértékéről, a kérelem elutasításáról, szükség esetén a már megállapított támogatás módosításáról, felülvizsgálatáról, visszavonásáról; kérelemre a fizetési feltételek módosítása iránt benyújtott kérelmekről; 3. a jogi segítségnyújtásról szóló jogszabályoknak megfelelően támogatás igénybevétele feltételeinek fennállását hivatalból felülvizsgálhatja, illetve hivatalból, valamint kérelemre felülvizsgálja, 4. a jogi segítők, valamint más ügyvédek, ügyvédi irodák által kiállított számlákat, a támogatást engedélyező jogerős határozatot, továbbá az állam által előlegezett, visszatérítendő támogatás engedélyezése esetén a fizetési kötelezettséget megállapító határozatot, illetve peres támogatás esetén a pártfogó ügyvédi díjat megállapító jogerős határozatot, továbbá mindkét támogatás típus esetén a fizetési kedvezményt biztosító, illetve a mentesítésről rendelkező jogerős határozatot is - a jogszabályban meghatározott összesítővel - továbbítja a szakmai irányító szerv gazdasági szervezeti egységének; 5. a visszatérítési kötelezettség nem teljesítése esetén végrehajtási eljárást kezdeményez, vagy egyéb intézkedést tesz a követelés behajtása iránt, ha a gazdálkodó szervezet adós ellen felszámolási eljárás indult, haladéktalanul intézkedik a felszámolónál a hitelezői igény bejelentése vagy a behajthatatlansági igazolás beszerzése iránt; 6. peres ügyekben a támogatott fél képviseletére indokolt esetben pártfogó ügyvédet rendel ki, dönt a pártfogó ügyvéd felmentéséről; megállapítja a pártfogó ügyvéd díját, valamint rendelkezik annak viseléséről, a támogatásban részesülő felet méltányosságból mentesítheti a visszatérítési kötelezettség alól; 7. a visszatérítési kötelezettség elengedése, illetve mérséklése iránt benyújtott méltányossági kérelmeket felterjeszti a szakmai irányító szervhez. 8. továbbítja az Európai Unió másik tagállamába irányuló jogi segítségnyújtás iránti kérelmeket és a jogszabályban foglalt esetekben, végzi a tolmácsolással, fordítással kapcsolatos feladatokat; 9. határon átnyúló tartási ügyekben ellátja a Jst. alapján hatáskörébe tartozó feladatokat 10. az ügyfél számára tájékoztatást ad arról, hogy a kérelmének elbírálása melyik bíróság, vagy hatóság feladatkörébe tartozik, milyen költségekkel jár számára az eljárás megindítása, illetve tájékoztatást ad az egyszerű megítélésű ügyekben felmerült jogi kérdésekben; 9

11. számítógépes nyilvántartást vezet a támogatás engedélyezése iránti kérelmekről, azok intézéséről, a támogatás igénybevételéről; 12. a székhelyétől eltérő településeken kihelyezett ügyfélszolgálati irodákat működtethet, valamint igény esetén külön megállapodás alapján kihelyezett ügyfélfogadást tarthat. b) A bűncselekmények és a tulajdon elleni szabálysértések áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló jogszabályokban meghatározott hatósági engedélyező, nyilvántartó, ellenőrző és egyéb feladatokat: 1. érdemben elbírálja az azonnali pénzügyi segély iránti kérelmet; 2. a szakmai irányító szerv által kezelt, Bűncselekmények áldozatainak kárenyhítése célelőirányzat terhére - a szakmai irányító szerv és a Kormányhivatal között létrejött megállapodásban rögzítettek szerint - azonnali pénzügyi segéllyel támogatja az áldozat lakhatással, ruházkodással, élelmezéssel és utazással kapcsolatos, valamint a gyógyászati és kegyeleti jellegű rendkívüli kiadásait akkor, ha a bűncselekmény (tulajdon elleni szabálysértés) következtében az áldozat ezen kiadások megfizetésére nem képes; 3. törvényben meghatározott esetekben kötelezi az áldozatot a pénzben nyújtott támogatás visszatérítésére; indokolt kérelemre halasztást, illetve részletfizetést engedélyez; ellenőrzi a visszatérítési kötelezettség teljesítését, intézkedik a tartozás összegének behajtása érdekében a hatáskörrel rendelkező szervnél; 4. a visszatérítési kötelezettség elengedése, illetve mérséklése iránt benyújtott méltányossági kérelmeket felterjeszti a szakmai irányító szervhez; 5. folyamatosan nyomon követi a visszatérítésre kötelezés, illetve a támogatásokból való kizárás feltételeinek teljesülését; 6. támogató hatóságként továbbítja a kárenyhítési kérelmet a döntésre jogosult hatósághoz, útmutatást ad a kiegészítő adatok iránti megkeresés teljesítéséhez, szükség szerint beszerzi a kiegészítő adatokat és a kérelem elbírálásához szükséges igazolást; 7. támogató hatóságként ellenőrzi a Kormányhivatal illetékességi területén lakhellyel rendelkező járadékra jogosult tekintetében a járadékra való jogosultságot, a törvényben meghatározott megszüntető ok fennállása esetén a járadék megszüntetését kezdeményezi a döntő hatóságnál. 8. az Európai Unió más tagállamába irányuló kárenyhítési kérelem esetén az áldozat rendelkezésére bocsátja az adott tagállam által használt nyomtatványt, valamint segítséget nyújt annak kitöltéséhez; a kárenyhítés iránti kérelmet és az annak megalapozottságát alátámasztó okmányokat továbbítja a bűncselekmény elkövetésének helye szerint illetékes tagállam döntő hatóságához. 9. hozzásegíti az áldozatot alapvető jogai érvényesítéséhez, az egészségügyi, egészségbiztosítási ellátások és a szociális ellátások igénybevételéhez, ennek érdekében a területén működő egészségügyi szolgáltatóval együttműködési megállapodást köthet, jogi tanácsot ad sérelmet szenvedett áldozatnak, 10. tájékoztatja az ügyfelet büntető-, illetve szabálysértési eljárásbeli jogairól és kötelezettségiről, a számára elérhető támogatások fajtáiról, az igénylés feltételeiről, valamint az egyéb ellátásokról és jogérvényesítési lehetőségekről, az áldozatsegítésben részt vevő állami, önkormányzati, civil és egyházi szervezetek elérhetőségeiről és a bűncselekmény (tulajdon elleni szabálysértés) típusára figyelemmel az ismételt áldozattá válás elkerülésének a lehetőségeiről, továbbá tájékoztató anyagokat készít az áldozatok számára; 10

11. kérelemre igazolja, hogy a kérelmező áldozatsegítési támogatásban részesíthető áldozatnak minősül-e; 12. nyilvántartást vezet az ügyfelek tájékoztatásáról, a beérkezett kérelmekről, a megítélt támogatásokról; a nyilvántartás adatairól megkeresésre információt nyújt a büntető--, szabálysértési vagy polgári ügyben eljáró bíróság, a büntetőügyben eljáró ügyész vagy nyomozó hatóság, a szabálysértési ügyben eljáró szabálysértési hatóság, valamint a jogi segítő, továbbá a gyermekjóléti szolgálat, illetve a gyámhatóság részére; 13. az áldozati jogok érvényesülését figyelemmel kíséri, ennek keretében tájékoztatást kér az áldozatokkal kapcsolatba kerülő hatóságoktól, illetve egyéb szervezetektől, a hatóságoktól, illetve egyéb szervezetektől kapott tájékoztatás alapján kimutatást, elemző jelentést készít, adatot szolgáltat a szakmai irányító szerv által megadott szempontok szerint; 14. kiskorú veszélyeztetettségéről való tudomásszerzés esetén haladéktalanul jelzi azt a kiskorú tényleges tartózkodási helye szerint illetékes gyermekjóléti szolgálatnak; ha a feltárt körülmény kiskorú életét, testi épségét súlyosan veszélyezteti, a jelzéssel egyidejűleg gyámhatósági eljárást kezdeményez, illetve ha a hozzátartozók közötti erőszak veszélyét észleli köteles jelezni a családvédelmi koordinációért felelős szervnek. 15. együttműködik és kapcsolatot tart a rendőrség áldozatvédelmi hálózatával, a nyomozó hatósággal, az ügyészséggel, a bírósággal, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatallal, a konzuli szolgálattal, a helyi és nemzetiségi önkormányzatokkal, az egészségügyi intézményekkel, az ifjúságvédelmi szervezetekkel, a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekkel, a családsegítő szolgálatokkal, az alap és szakellátást nyújtó szociális szolgáltatókkal és intézményekkel, a közoktatási intézményekkel, a polgárőrséggel, a civil szervezetekkel és az egyházakkal; 16. gondoskodik az áldozatsegítő tevékenységről szóló tájékoztatók elkészítéséről, hozzáférhetőségéről, a formanyomtatványok hozzáférhetőségéről. c) felnőtt és fiatalkorú bűnelkövetőkkel kapcsolatban az egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatban: 1. az ügyész, a bíróság, illetve a büntetés-végrehajtási bíró elrendelésére pártfogó felügyelői véleményt, továbbá a bíróság megkeresésére környezettanulmányt készít; 2. szervezi és ellenőrzi a közérdekű munka büntetés végrehajtását, a jogszabályban meghatározottak szerint kötelezően, illetve szükség szerint helyszíni ellenőrzést tart a közérdekű munkavégzés helyszínein; 3. az ügyész és a bíróság határozata alapján végrehajtja az elkövetők pártfogó felügyeletét, amelynek során segítséget nyújt a pártfogolt számára a társadalomba való beilleszkedéshez, a bűnismétlés elkerüléséhez, ellenőrzi és rendszeresen figyelemmel kíséri, illetve segíti az előírt magatartási szabályok megtartását és a kötelezettségek teljesítését, beszámoltatja a pártfogoltat az életkörülményeiről és életviteléről, indokolt esetben a pártfogoltat segélyben részesítheti az erre vonatkozó belső szabályzatban meghatározottak szerint;; 4. a büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről szóló 2006. évi CXXIII. törvény alapján közvetítői tevékenységet végző pártfogó felügyelő útján közvetítői eljárást (mediáció) folytat le; 11

5. a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény alapján közvetítői tevékenységet végző pártfogó felügyelő útján közvetítői eljárást (mediáció) folytat le; d) kizárólag a fiatalkorú bűnelkövetőkkel az egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatban: 1. a nyomozó hatóság, a bíróság, illetve a gyámhatóság megkeresésére a gyermek veszélyeztetettségének bűnmegelőzési szempontú kockázatértékeléssel kibővített környezettanulmány készítése 2. a pártfogó felügyelet végrehajtása során együttműködik a pártfogolt lakóhelye (tartózkodási helye) szerint illetékes gyermekjóléti szolgálattal és a megyei/fővárosi gyámhivatal gyermek- és ifjúságvédelmi koordinátorával; 3. a pártfogó felügyelő a jelzőrendszeri tagságból eredő kötelezettség végrehajtása érdekében gyermekvédelmi intézkedést kezdeményez a gyámhatóságnál, ha az a fiatalkorú pártfogolt környezetében kialakult súlyos veszélyeztető helyzet megszüntetése vagy egyéb ok miatt szükséges, továbbá jelzi a családvédelmi koordinációért felelős szervnek, ha hozzátartozók közötti erőszak veszélyét észleli; 4. a pártfogó felügyelő a gyámhatóság megelőző pártfogás elrendelésére vonatkozó határozata alapján ellátja a fiatalkorú vagy gyermekkorú megelőző pártfogását, amelynek során feladata különösen a megelőző pártfogást elrendelő határozatban megállapított magatartási szabályok gyermekkorú, illetve fiatalkorú általi megtartásának figyelemmel kísérése; az együttműködésre kötelezett gyermekkorú vagy fiatalkorú, illetve a szülő kapcsolattartásra vonatkozó szabályai betartásának ellenőrzése; a gyermekkorú, illetve a fiatalkorú támogatása a kockázatértékelés során feltárt kockázati tényezők hatásának csökkentése, illetve a bűnismétléssel szembeni védő tényezők hatásának erősítése érdekében (2) A Igazságügyi Osztály az egyéb szolgáltatási feladatai körében: a) felnőtt és fiatalkorú bűnelkövetőkkel kapcsolatos pártfogó felügyelői feladatok 1. Indokolt esetben pénzügyi segélyt biztosíthat a pártfogolt, valamint a társadalmi integráció elősegítése érdekében a büntetés-végrehajtási intézetből szabaduló, illetve a javítóintézetből elbocsátott számára; 2. pártfogó felügyelői közösségi foglalkoztatót működtethet, amelynek módszertani irányítása keretében együttműködik a szakmai irányító szervvel, közösségi foglalkoztató hiányában, a megfelelő szolgáltatások igénybevétele érdekében együttműködik az önkormányzatokkal, továbbá egyéb állami/önkormányzati szervekkel, civil szervezetekkel, e tevékenysége körében (szükség szerint előzetesen egyeztetett) ellátási szerződést köthet, amelyről a szakmai irányító szervet értesíti; 3. a pártfogó felügyelői tevékenység, illetőleg az ügyfélforgalom zavartalan ellátása érdekében területi irodát (telephelyet) működtet a székhelyétől eltérő más településeken, területi iroda hiányában a pártfogó felügyelők a fogadóórákat társszervek és egyéb szervezetek által szívességi használatra rendelkezésre bocsátott helyiségeiben, ingatlanaiban biztosítják; 4. ellátja a társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiai céljaiból, valamint a kábítószerprobléma visszaszorítása érdekében készített Nemzeti Stratégiai Program elfogadásáról szóló jogszabályokban meghatározott feladatokat; 5. hiánytalanul és naprakészen vezeti a pártfogó felügyelői tevékenységgel kapcsolatos elektronikus és papíralapú nyilvántartásokat; 12

6. a közvetítői tevékenység szakszerű ellátása, a mentor mediátor szakmai ellenőrzése érdekében részt vesz a szakmai irányító szerv által működtetett mentori rendszerben, országos, régiós és helyi szinten ellátja az ebből eredő feladatokat. b) a természetes személyek adósságrendezésével kapcsolatos feladatok 1. a természetes személyek számára tájékoztatást ad, az adósságrendezési eljárás kezdeményezésének feltételeiről, menetéről; 2. a pénzintézettől érkezett kezdeményezés esetén megvizsgálja, hogy az adós a törvény hatálya alá tartozik-e; annak során elvégzi az adatoknak az adósságrendezési eljáráshoz kapcsolódó elektronikus rendszerben (a továbbiakban: ARE rendszer) történő rögzítését, az adós dokumentumainak megvizsgálását, további ellenőrző, adategyezetési feladatokat lát el, amelynek eredményéről tájékoztatja az adóst és a pénzintézetet; 3. a bíróságon kívüli eredményes adósságrendezési megállapodásról kapott pénzintézeti tájékoztatás alapján a sikeres adósságrendezés tényét az ARE rendszerben rögzíti; 4. a bíróságon kívüli eredménytelen adósságrendezésről szóló pénzintézeti tájékoztatást követően az illetékes bíróságon csődnyitási eljárást kezdeményez, elvégzi a szükséges adategyeztetéseket, tárgyalásokat folytat, valamint az adatokat az ARE rendszerben rögzíti; ezzel egyidejűleg a jövedelemfelosztási- és adósságtörlesztési tervet is benyújtja a bírósághoz a további megegyezés elősegítéséhez, vagy megegyezés hiányában a bíróság által történő jóváhagyás érdekében; 5. a bíróság által elfogadott adósságrendezési terv végrehajtását ellenőrzi; 6. mentesítési eljárás keretében az 5 éves adósságtörlesztési eljárás leteltét követően zárszámadást készít, és mentesítési kérelmet nyújt be a bíróságra, az adósságrendezés záridőpontját bejegyzi az ARE rendszerbe. 7. (1) A Szociális és Gyámügyi Osztály a hatósági jogalkalmazási tevékenység során az alábbi munkafolyamatokat követi: a) Elsőfokú eljárások: A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok hatósági nyilvántartásáról és ellenőrzéséről szóló 369/2013. (X.24.) Korm. rendelet (a továbbiakban: nyilvántartási rendelet) szerinti nyilvántartásba vételi eljárások (a továbbiakban: alapeljárás): 1. A munkaköre alapján felelős szakügyintéző (a továbbiakban: ügyintéző) a hatósági döntéseket a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) rendelkezéseinek alkalmazásával készítik elő, kivéve, ha jogszabály eltérő eljárási szabályokat állapít meg. Az ügyintézési határidő 21 nap, de amennyiben a bejegyzéshez szakkérdés vizsgálata is szükséges, úgy a határidő 50 nap. A határidők számítására a Ket. 65. -ában és az ágazati jogszabályokban foglaltakat kell alkalmazni. 2. Az elsőfokú eljárás kérelemre indul, a kérelem kizárólag elektronikus úton, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal által működtetett felületen (MUKENG) nyújtható be, amely rendszer a teljes ügyintézés folyamatát elektronikusan támogatja. A kérelem beérkezését követően a hatósági ügyintéző haladéktalanul, valamint az eljárás során folyamatosan ellenőrizi, hogy az eljárásra a Kormányhivatal hatáskörrel és illetékességgel rendelkezik-e. 3. A hatósági ügyintéző, ha a Kormányhivatal hatáskörének vagy illetékességének a hiányát állapítja meg, előkészíti a Ket. 22. -a szerinti áttételt. 13

4. Ha az eljárás a Kormányhivatal hatáskörébe és illetékességébe tartozik a hatósági ügyintéző - amennyiben a Ket. 29. (3) bekezdésében foglaltak szerinti értesíti kötelezettsége fennáll - értesíti az ügyfelet/ügyfeleket. 5. A hatósági ügyintéző, ha az eljárás tárgyát képező kötelezettség későbbi teljesítése veszélyben van, előkészíti a Ket. 29/A. -ában meghatározott biztosítási intézkedést. 6. A hatósági ügyintéző előkészíti a kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasítását a Ket. 30. - ában meghatározott feltételek fennállása esetén. 7. A hatósági ügyintéző előkészíti az eljárást megszüntető döntést a Ket. 31. -ában meghatározott feltételek bekövetkezése esetén. 8. A hatósági ügyintéző előkészíti az eljárást felfüggesztő döntést a Ket. 32. -ában meghatározott feltételek fennállása esetén. 9. A hatósági eljárás során a Ket. 40. -a szerinti képviseletnek van helye. A jogképességet és képviseleti jogosultságot a hatósági ügyintéző az eljárás során folyamatosan vizsgálja. 10. A döntés előkészítése során a hatósági ügyintéző köteles a tényállást tisztázni. Ha a rendelkezésére álló adatok nem elegendőek, köteles hivatalból vagy kérelemre bizonyítási eljárást lefolytatni. Hatósági eljárásban bizonyíték különösen: az ügyfél nyilatkozata, az irat, a tanúvallomás, a szemléről készült jegyzőkönyv, a szakértői vélemény és a tárgyi bizonyíték. A jegyzőkönyvre és a hivatalos feljegyzésre a Ket. 39. -ában foglaltakat kell alkalmazni. 11. A jogszabály rendelkezései szerint megkeresi a szakhatóságot, ill. a hatáskörébe utalt szakkérdést vizsgálja. (Utalni az 1. mellékletre) 12. A hatósági ügyintéző az eljárás során szakértőt, tolmácsot a Ket. 58-60. -ában foglaltak szerint vehet igénybe. 13. A Ket. 61. -ában meghatározott esetekben a hatósági ügyintéző előkészíti az eljárási bírság kiszabását tartalmazó döntést. 14. Az eljárás során a hatósági ügyintéző biztosítja az ügyfél részére a Ket. 68. -ában foglaltak betartása mellett az ügy irataiba való betekintést, valamint a Ket. 39/A. -a szerint az adatok zártan kezelését. 15. A hatósági ügyintéző a Ket. 46-49. -ai szerint idézi vagy értesíti az eljárás résztvevőit. 16. A hatósági ügyintéző előkészíti az ügy érdemében hozandó határozatot és az eljárás során felmerülő egyéb kérdésekben kibocsátandó végzést. A hatóság döntéseinek a Ket. 72. -ában meghatározottakat kell tartalmaznia. 17. A hatósági ügyintéző gondoskodik a Ket. szabályai szerint a döntés közléséről, nyilvános közzétételéről. 18. A hatósági ügyintéző az I. fokon meghozott döntése ellen benyújtott fellebbezés esetén gondoskodik annak a Ket. 102. -ában foglaltak szerinti felterjesztésről, a fellebbezésről kialakított álláspont előkészítéséről. 19. Az ügyintézés során a döntéseket a szakmai szabályok betartása mellett a lehető legrövidebb időn belül kell előkészíteni. 20. A hatósági ügyintézők közreműködnek a hatósági statisztikai adatgyűjtésben. 21. A hatósági ügyintéző kiemelt figyelmet fordít a cselekvőképességében korlátozott, és a cselekvőképtelen személyek jogainak érvényesítésére. b) A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok a nyilvántartási rendelet szerinti hatósági ellenőrzése: 1. A nyilvántartási rendelet 36. (1) bekezdése szerint az osztály, mint működést engedélyező szerv otthont nyújtó ellátás, utógondozói ellátás és területi gyermekvédelmi 14

szakszolgáltatás esetén legalább évente, időszakos férőhelyek esetén a szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett működési időszakban, az időszakos férőhelyek több évre történő bejegyzése esetén legalább kétévente, egyéb esetekben legalább kétévente hivatalból ellenőrzi, hogy az engedélyes a jogszabályokban és a szolgáltatói nyilvántartásban foglaltaknak megfelelően működik-e (rendes ellenőrzés). 2. Az ellenőrzés éves ellenőrzési terv alapján folyik, és az eljárás kizárólag hivatalból indul. 3. A Ket. 89. -a alapján a hatósági ellenőrzés eszközei: adatszolgáltatás, iratbemutatás és egyéb tájékoztatás kérésével megvalósuló ellenőrzés, valamint helyszíni ellenőrzés. 4. A hatósági ügyintéző a Ket. 29. (3) bekezdése alapján az ellenőrzési eljárás megindításáról, ill. ezzel egyidejűleg a helyszíni ellenőrzés időpontjáról végzésben értesíti a szolgáltatót/intézményt. 5. A nyilvántartási rendelet 37. (1)-(2) bekezdésében foglaltak szerint a hatósági ügyintéző a szakmai programban foglaltak megvalósulása és a szolgáltatások szakmai megfelelőségének kérdésében a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot, illetve a kijelölt egyházi módszertani intézményt szakértőnek rendeli ki, amely helyszíni ellenőrzést is végezhet. 6. Ha a hatósági ügyintéző a nyilvántartási rendelet 39. -ában meghatározott szolgáltatások esetében a népegészségügyi, élelmiszer-ellenőrző vagy építésügyi feladatkörében eljáró járási hivatalt vagy a bejegyzés során szakhatóságként eljáró hatóságot (a továbbiakban együtt: ellenőrző társhatóság) ellenőrzés lefolytatása céljából megkeresi, az a feladat- és hatáskörébe tartozó kérdésekben az engedélyesnél, a működést engedélyező szervvel együttműködve, harminc napon belül ellenőrzést folytat le. 7. A Ket. 93. (1) bekezdés szerint a hatóság a hatósági ellenőrzésről készített jegyzőkönyv egy példányát az ügyfélnek a helyszínen átadja, vagy azt az ügyfél részére az ellenőrzés befejezésétől számított tíz napon belül megküldi. A (3) bekezdés szerint, ha a hatóság a hatósági ellenőrzés során jogsértést nem tapasztal, jegyzőkönyv felvétele helyett egyszerűsített jegyzőkönyvet is készíthet, amelyet az ügyfél kérelmére a hatóság az ügyfélnek a helyszínen átad, vagy az ügyfél részére az ellenőrzés befejezésétől számított tíz napon belül megküld. 8. Az osztály az ellenőrzés során tett megállapítások alapján a nyilvántartási rendelet 40. (1) bekezdés a.)-h.) pontjaiba foglalt jogkövetkezményeket alkalmazza, szükség esetén szociális, ill. gyermekvédelmi igazgatási bírságot szab ki. c) A súlyos mozgáskorlátozottak és a támogatásra jogosult egyéb más fogyatékossággal élő személyek gépjárműszerzési- és átalakítási támogatásra való jogosultságának megállapítására vonatkozó eljárás (Az alapeljárásban rögzített általános eljárásrenden túlmenően az eljárás az alábbi eltérésekkel folyik): 1. A kérelem elektronikus benyújtására nincs lehetőség. A kérelem benyújtási határideje minden év március 31. és szeptember 30. 2. A támogatásról szóló döntéseket a március 31-éig benyújtott kérelmek esetében június 15-ig, a szeptember 30-ig benyújtott kérelmek esetében december 15-ig kell meghozni. 3. A döntés a Kormányhivatal által létrehozott bizottság véleményének figyelembevételével történik. A bizottság ülésének megszervezése és lebonyolítása az osztály feladata. 4. A fel nem használt támogatások esetében új jogosult kerül kijelölésre. d) Jelzálogjog bejegyzésének kezdeményezése az ingatlanügyi hatóságnál a tartós bentlakásos szociális intézményben elhelyezettek térítési díj hátraléka erejéig (Az alapeljárásban rögzített általános eljárásrenden túlmenően az eljárás az alábbi eltérésekkel folyik): 15

1. A kérelem elektronikus benyújtására nincs lehetőség. e) A lakáscélú állami támogatásra vonatkozó eljárások az alábbiak: 1. a támogatásra jogosító feltételeknek való megfelelés megállapítása, 2. a megállapított támogatás visszafizetési kötelezettségének felfüggesztése, 3. az állami igény biztosítékainak újabb ingatlanra való közvetlen átjegyzése, 4. a megállapított támogatás visszafizetési kötelezettség felfüggesztésének megszüntetése, 5. a megállapított támogatás visszafizetési kötelezettsége alóli mentesség megállapítása, 6. a lakáscélú állami támogatás igénybevétele, jogszerűségének hatósági ellenőrzése. f) A felsorolt eljárásokban az általános eljárásrenden túlmenő esetleges eltéréseket, sajátosságokat a lakáscélú állami támogatások eljárásrendjéről szóló 9/2015. (III.31.) NGM utasítás tartalmazza. g) Másodfokú eljárások: 1. A másodfokú eljárás fellebbezésre indul. Fellebbezést az ügyfél nyújthatja be az elsőfokú határozat ellen, valamint azon végzések esetében, amikor a Ket. önálló fellebbezés jogát biztosítja. 2. A Ket. 102. (1) bekezdése szerint a fellebbezést annál a hatóságnál kell előterjeszteni, amely a megtámadott döntést hozta. Ha a fellebbezést a fellebbezés elbírálására jogosult hatóságnál nyújtják be, a fellebbezés elbírálására jogosult hatóság a fellebbezést megküldi az első fokú döntést hozó hatóság részére. 3. Ha a fellebbezésnek megfelelően a hatósági döntést a Ket. 103. -ban foglaltak szerint nem módosítják vagy nem vonják vissza, a fellebbezésről az annak elbírálására jogosult hatóság dönt. 4. A hatósági ügyintéző, ha a Kormányhivatal hatáskörének vagy illetékességének a hiányát állapítja meg, előkészíti a Ket. 22. -a szerinti áttételt. 5. Ha az eljárás a Kormányhivatal hatáskörébe és illetékességébe tartozik a hatósági ügyintéző - amennyiben a Ket. 29. (3) bekezdésében foglaltak szerinti értesíti kötelezettsége fennáll - értesíti az ügyfelet/ügyfeleket. 6. A hatósági ügyintéző előkészíti az eljárást megszüntető döntést a Ket. 31. -ában meghatározott feltételek bekövetkezése esetén. A fellebbezési eljárást akkor is meg kell szüntetni, ha valamennyi fellebbező a fellebbezési kérelmét visszavonta. 7. A hatósági ügyintéző előkészíti az eljárást felfüggesztő döntést a Ket. 32. -ában meghatározott feltételek fennállása esetén. 8. A hatósági eljárás során a Ket. 40. -a szerinti képviseletnek van helye. A jogképességet és képviseleti jogosultságot a hatósági ügyintéző az eljárás során folyamatosan vizsgálja. 9. A Ket. 104. (3) bekezdése alapján a másodfokú döntést hozó hatóság a sérelmezett döntést, valamint az azt megelőző eljárást megvizsgálja; ennek során nincs kötve a fellebbezésben foglaltakhoz. 10. A hatósági ügyintéző a Ket. 46-49. -ai szerint idézi vagy értesíti az eljárás résztvevőit. 11. A hatósági ügyintéző az eljárás során szakértőt, tolmácsot a Ket. 58-60. -ában foglaltak szerint vehet igénybe. 12. A Ket. 61. -ában meghatározott esetekben a hatósági ügyintéző előkészíti az eljárási bírság kiszabását tartalmazó döntést. 13. Az eljárás során a hatósági ügyintéző biztosítja az ügyfél részére a Ket. 68. -ában foglaltak betartása mellett az ügy irataiba való betekintést, valamint a Ket. 39/A. -a szerint az adatok zártan kezelését. 16