Klein András: Baszk nemzeti küzdelem a Franco-korszakban A mai Spanyolország alkotmányát a kisebbségekkel kapcsolatos pozitív jogalkotás egyik mintájaként szokták emlegetni. A katalánok, a baszkok, a gallegók és az arániaiak az általuk lakott területeken gyakorlatilag teljes körű nyelvi és kulturális autonómiát élveznek. Franco bukása után az ország területe az új és demokratikus alkotmány VIII. pontja alapján 17 autonóm közösségre oszlott, melyek többek között saját hatáskörükben határozhatták meg, hogy az adott területen a spanyol mellett mely másik nyelv hivatalos a helyi közigazgatásban és oktatásban. Így vált hivatalossá a katalán Katalóniában, Valenciában1 és a Baleárszigeteken, a gallego Galíciában 2, a baszk Baszkföldön, illetve Navarrában és az arániai Katalóniában 3. A spanyolországi kisebbségeknek azonban Madriddal szemben évszázados harcot kellett vívniuk jogaikért. A küzdelem Franco diktatúrájának idején volt a legdrámaibb, s ekkor járt a legtöbb veszteséggel. A fasiszta diktátor központosító politikája az ország nemzetiségeit a teljes nyelvi és kulturális megsemmisüléssel fenyegette. Tanulmányom a baszkok nemzeti ellenállásával kíván foglalkozni. Az ETA tevékenységének köszönhetően a baszkokról sokat hallhattunk. Azonban a mai közvélemény hajlamos csak a terrorizmusra leszűkíteni az akkori nemzetiségi küzdelmet, s figyelmen kívül hagyja azt a sokkal jelentősebb politikai, diplomáciai, oktatási és kulturális harcot, amely szintén jellemző volt a baszk nemzetiségi politikusokra. Történelmi előzmények A baszk nép eredete ismeretlen, nyelve egyetlen más nyelvhez sem hasonlítható. A baszkok eredetéről sok elmélet látott napvilágot. A legvalószínűbbnek az tűnik, mely szerint a baszkok az i.e. VI-IV. században érkeztek mai lakóhelyükre. Az Ibériai-félsziget északnyugati területein letelepedő baszkokat sem a rómaiak, sem a spanyol államot megalapító gótok, sem a mórok, sem a frankok nem tudták teljes mértékben meghódítani és kolonizálni. A történelem folyamán egyedül a XI. században létezett jól megszervezett baszk állam Nagy Sancho navarrai király idején. A későbbiekben Navarra és a baszk provinciák Kasztília és Aragónia befolyása alá kerültek. Ez azért lényeges, mert például a baszkokkal ellentétben a XX. századi katalán politikusok Aragónia történelmének köszönhetően megszakítás nélküli politikai, nyelvi, irodalmi és kulturális hagyományokra támaszkodhattak4. Ezzel szemben az első anyanyelvű baszk könyv csak a XVII. században jelent meg. A XVIII. század végére furcsa kettősség alakult ki. Az ipari forradalomnak és a vaskohászatnak köszönhetően Bilbao és környéke gyors fejlődésnek indult, és Barcelona után Spanyolország második legnagyobb ipari központjává vált. Ugyanakkor a belső baszk területekre az elmaradott, főleg az állattenyésztésre támaszkodó hagyományos életvitel volt a jellemző. Ennek is köszönhető, hogy míg Bilbao és St. Sebastian a spanyolországi polgárság és a felvilágosodás eszméinek egyik fellegvárává vált, addig Navarra kivívta magának az ország legkonzervatívabb és legvallásosabb vidékének címét. Az anyanyelvű irodalom, az egységesen elfogadott nyelvtani szabályok és az anyanyelvű iskolahálózat hiánya miatt a baszk nyelv fokozatosan szorult vissza, és a XIX. században már csak a Vitoria-Pamplona vonaltól északra beszélték. A XIX. század végén néhány elszegényedett és Madriddal elégedetlen polgár, katalán mintára, létrehozta az Euzko Alderdi Jatelea Baszk Nacionalista Pártot5. A nemzeti mozgalom fő ideológusa a tanulmányait Barcelonában végző Sabino de Arana y Goiri volt, aki nézeteit 1893-ban publikálta Bizcaya,
por su indepencia (Baszkföld függetlenségéért) című kötetében. Katalóniával ellentétben a baszk nacionalisták kezdetben nem tudtak tömeges befolyást szerezni. Arana y Goiri vallásos és konzervatív nézetei miatt ellentétbe került mind a felvilágosult és gazdag polgári réteggel, mind a Bilbaoban és Vitoriaban nagy hagyományokkal rendelkező baloldali munkásmozgalommal. A Baszk Nacionalista Párt azonban az egyre nagyobb Madridellenességet kihasználva fokozatosan a baszk provinciák egyik legjelentősebb pártja lett. Fontos megjegyezni, hogy az akkori baszk nacionalisták országuk függetlenségét békés eszközökkel kívánták elérni. Az első fegyveres baszk nemzeti csoportok 1923 és 193O között jöttek létre, s erőszakosan szálltak szembe a Franco szellemi elődjének tartott Primo de Rivera központosító, fasisztoid diktatúrájával. Ezeket a fegyveres csoportokat mendigoitzales-eknek hívták, az általuk kidolgozott harcmodort folytatták néhány évvel később az ETA aktivistái. A köztársasági Spanyolország alkotmányának köszönhetően 1936-ban létrejött a mai Baszkföld jogelődje, a Baszk Autonóm Provincia, mely akkor még magába foglalta a mai Navarrát is. Azonban röviddel az autonómia megalakulása után a szóban forgó területeket rögtön megszállta a köztársaságiakkal szemben harcoló falange, Franco tábornok csapatai. Franco nemzeti ideológiája Franco uralomra jutásával hatalomra került az egységes spanyol nemzetállamot létrehozni kívánó ideológia, amely a katalánokat és a baszkokat a spanyol nemzet részének tekintette, és amely a kisebbségi nyelvektől és kultúráktól féltette az ország területi integritását. Közvetlenül Barcelona elfoglalása előtt Franco tábornok kiadott egy rendeletet, amelyben a következők álltak:...győztes csapataink hősies előrenyomulása felveti azt az adminisztratív problémát, melynek következtében fel kell függesztenem az autonómiának nevezett tévedést. Egy olyan egységes közjogi rendszert kell kialakítani, mely a Haza egységét figyelembe véve visszaadja az érintett tartományoknak azt a becsületet, hogy a többi spanyol területtel egyenlő alapon lesznek kormányozva." Ez a gyakorlatban a baszk és a katalán autonómia teljes megszüntetését jelentette. A különböző beszédekből kiválasztott idézetek jelzik az új hatalom nemzetiségi politikájának alapelveit: Közös nyelv: egy haza, egy nyelv, egy kard."; "Az Egy Spanyolország jelszava felszámolta a nyelvek dualizmusával kialakult problémákat."; Nekünk, spanyoloknak az a szerencsénk, hogy hivatásunk az uralkodás."; A többnyelvűség nevetséges. 6 " A diktatúra kezdeti időszakában a kisebbségi nyelvek használatát egyszerűen betiltották. Még 1936-ban bezárták a Bilbaói Baszk Egyetemet és a kisebbségi nyelv tudományos kodifikálásán dolgozó Baszk Nyelvakadémiát, s az összes közintézmény baszk nyelvű könyveit megsemmisítették. A templomokban tilos volt az anyanyelvű misézés, és nem volt szabad az újszülötteknek baszk neveket adni. A régió lakosai számára egy év leforgása alatt kötelező volt a hivatalos okmányokban baszk neveiket spanyolra fordítani. A kisebbség nyelvén egyetlen rádióadó sem sugározhatott, illetve egy újság sem jelenhetett meg. Az iskolákban a baszk nyelv használatát még a szünetekben is tiltották. Az erőszakos politika mellett természetes folyamatok is közrejátszottak abban, hogy a baszk megyék demográfiai összetétele megváltozott. A viszonylag fejlett iparnak köszönhetően sok spanyol anyanyelvű munkás vándorolt be. Ezt a bevándorlást a kormány gazdasági könnyítésekkel és kölcsönökkel is elősegítette. Egy 1975-ben készült kimutatás szerint a három baszk megye lakossága a következő mértékben növekedett 1961 és 1970 között: Vizcaya 19.861 fővel, Guipúzcoa 41.887 fővel és Alava 25. 379 fővel. Mindez akkor történt, amikor Spanyolországban is elindult az általános európai demográfiai csökkenés. 7
A baszkok számára kedvezőtlen demográfiai arányok alakultak ki. Egy felmérés szerint 1960- ban még 600000 ember beszélte a baszkot Spanyolországban, 1976-ban azonban már csak 500000. Tehát 15 év alatt a baszkok számaránya 100000 fővel csökkent. 8 Politikai ellenállás A baszk politikai ellenállás élére az illegalitásban működő Baszk Nacionalista Párt (BNP) állt. A mozgalom jól-szervezett belső struktúrát hozott létre. Alsó szinten megalakították a városi és községi baszk bizottságokat (Uri Buru Batzar 9 ). Ezek tevékenységét fogták össze a megyei bizottságok (Bizkai, Araba, Guipuzkoa és Napar Buru Batzar). A szervezet élén a Baszk Nemzeti Tanács (Euzkadi Buru Batzar) állt, ez tartotta a kapcsolatot a Párizsban működő baszk kormánnyal. A területi felépítés mellett a BNP célorientált szervezeteket is létrehozott. Ilyen volt például a nagy létszámot elérő Hazafias Nők Tanácsa (Emakume Abertzale Batzar). A Franco-rezsim részleges liberalizálása után10 a BNP rögtön kiadta az Anaitasun-Guipuzkoa című újságját. Egész Baszkföldön és Navarra északi részében megszerveződtek az úgynevezett ikastolák. Ennek lényege, hogy illegálisan baszk nyelvórákat tartottak fiataloknak és időseknek egyaránt. A BNP nagy figyelmet fordított a karitatív tevékenységre, külön támogatásban részesítette a bebörtönzöttek családtagjait, illetve azokat a papokat, akik a tilalom ellenére vállalták az anyanyelvű misézést. A Franciaországban működő kormány Párizsban, Caracasban, Buenos Airesben, Montevideoban és Mexico Cityben Baszk Központokat hozott létre. Diplomáciai szempontból a legfontosabb esemény az 1962-es Németországi Egyezmény volt. Ekkor a Baszk Nacionalista Párt megállapodást kötött a legjelentősebb spanyol demokratikus erővel, a Spanyol Szocialista Munkáspárttal. A megállapodás értelmében a BNP Franco bukásáig elállt a baszk autonómia követelésétől, cserében a spanyol szocialisták vállalták a köztársasági autonómia visszaállítását a spanyolországi demokrácia restaurálása után. Ezzel a lépéssel megszűnt a hagyományosan konzervatív BNP belpolitikai elszigetelődése, és az egyezménytől számított időponttól együttműködött az összes spanyolországi demokratikus erővel. Ráadásul az egyezmény aláírásával a BNP végérvényesen a békés politikai eszközök mellett döntött, és így a baszk nemzeti mozgalom mérsékelt erejévé vált. Eközben a baszk nacionalisták odahaza minden évben tömegdemonstrációkat szerveztek a baszkok nemzeti ünnepén, Aberri Eguna napján. Ennek keretében komoly megmozdulásokra került sor 1964- ben Guernicában, 1965-ben Vergerában, 1966-ban Vitoriában és 1967-ben Pamplonában. A leglátványosabb ünnepségre 1974-ben került sor, amikor Jesús María de Leizaola személyében 1937 óta először tért haza a baszk kormány miniszterelnöke, hogy egy váratlan bilbaoi nemzetközi sajtótájékoztató után Franciaországon keresztül ismét elmeneküljön. A politikai tevékenységen kívül a baszk kormánynak még be kellett fejeznie a nyelv kodifikálásával kapcsolatos munkálatokat is. Az egységes irodalmi nyelv hiánya azzal a veszéllyel járt, hogy az írországi gaelhez hasonlóan a baszk nyelv is eltűnik. A végleges nyelvtani szabályok megteremtése végett kezdte el működését a hatvanas évektől a Baszk Világkongresszus, melynek tudományos munkássága megalapozta a több baszk dialektust összefogó euzkadi batua (irodalmi baszk) megalkotását.11 Fegyveres ellenállás Az ötvenes évek végétől különböző baszk körökben egyre nyíltabban beszéltek a fegyveres ellenállás szükségességéről. A Baszk Nacionalista Párt azonban ezeket a követeléseket
mindvégig figyelmen kívül hagyta. Az erőszakos fellépéshez várni kellett az ETA (Euzkadi Ta Azkatasuna Baszkföld és Szabadság) megalakulására. Az ETA-t 1952-ben hozta létre a bilbaoi Deusdo Egyetemen tanuló hét diák. Kezdetben még a BNP keretein belül működtek, türelmetlen nacionalistáknak (nacionalistas intransigentes) nevezték magukat és nézeteiket az Ekin című illegális újságban publikálták. Radikalizmusuk miatt hamar ellentétbe kerültek a moderáltabb baszk vezetőkkel, így a csoport 1959. július 31- én, a baszkok által mélyen tisztelt Loyolai Szent Ignác napján kivált a BNP-ből. Az ETA első merényletére 1961. július 8-án került sor. Ekkor kisiklattak egy Franco tábornok híveit szállító vonatot, amely San Sebastianba, a falangista felkelés XX. évfordulójának megünnepelésére vitte a diktátor híveit. A merényletben senki sem halt meg. Az ETA első titkos közgyűlése 1962-ben zajlott le. A szervezet tagjai ekkor még egy általános szocialista forradalomról beszéltek, és a politikai és kulturális harc mellett nyíltan vállalták a fegyveres küzdelmet is. A szervezet ideológiájában gyökeres változás állt be az 1964-es harmadik közgyűlésen. Az Insurrección en Euzkadi (Felkelés Baszkföldön) nevű dokumentumból teljes mértékben kihagyták a szélsőbaloldali nézeteket. A fő cél ekkor már Baszkföld függetlensége és egyesítése Navarrával, illetve a franciaországi baszk területekkel. Nem volt szó már szocialista forradalomról. Az ETA harcmodort is változtatott. A nyílt fegyveres küzdelmet nem vállalhatták, mivel a spanyol hadsereg 350000 fős kontingenst és 80000 fős csendőrséget állomásoztatott Baszkföldön. Így a szervezet új célkitűzésévé a tagtoborzás és a fegyverek beszerzése vált. Ennek érdekében a lakosságtól beszedték a forradalmi adót, magas váltságdíjak reményében gazdag vállalkozókat raboltak el, továbbá a terrorszervezet tagjai bankrablásokba kezdtek. A kezdeti időszakban az ETA-merényletek célpontjai kizárólag a rendőrség, a csendőrség és a hadsereg voltak, továbbá szisztematikusan belekezdtek a spanyol állam jelképeinek (szobrok, műemlékek, zászlók) megrongálásába. A szabotázsakciók célja a pszichológiai hadviselés volt, továbbá azt akarták elérni, hogy az általuk hódítónak tartott Spanyolország számára nehézzé és drágává tegyék a baszkföldi jelenlétet. A szervezet életében mindig fontos szerepet játszott a franciaországi háttér. Ott működött a Politikai Iroda, az ETA politikai propagandáját terjesztő intézmény, illetve a Stratégiai Kommandó, mely megtervezte és előkészítette a nagyobb jelentőségű és bonyolultabb akciókat. A francia hatóságok az ETA aktivistáihoz egészen a kilencvenes évekig nem mertek nyúlni, mert féltek az akciók franciaországi kiterjesztésétől. 1974-ig az ETA életében három nagyobb szakadásra került sor. Az 1967-es közgyűlésen egy csoportosulás vissza akarta venni a célkitűzések közé a szocialista forradalom meghirdetését. A szervezet többsége azonban ekkor az ideológiamentes függetlenségi harc mellett döntött. A szélsőbaloldaliak kiváltak, és ETA-Berri néven (Új ETA) új szervezetet hoztak létre, amely bekapcsolódott a kommunista párt tevékenységébe. Hasonló események zajlottak le 1970-ben is. Az akkor kivált ETA-Sexta csoportulás (Hatodik ETA) csatlakozott a Forradalmi Kommunista Ligához. A következő szakadásra 1974-ben került sor, amikor is Franco halálával a mérsékeltebb aktivisták hajlandóak voltak politikai megoldásban is gondolkodni, míg a radikális tagok kizárólag a fegyveres küzdelem folytatásában bíztak, figyelmen kívül hagyva a demokrácia adta új lehetőségeket. Az ETA tevekénységével kapcsolatban sok legenda kering. 1968 és 1973 között a különböző akciók során összesen 119 ember halt meg, melyek között 52 volt ETA-tag. Ez viszonylag alacsony szám, ha figyelembe vesszük, hogy például Argentínában a peronista montonero terrorszervezet 1974 és 1976 közötti akciói következtében 2300-an lelték halálukat, míg az IRA észak-írországi tevékenysége miatt 1976-ig 1600-an haltak meg. Az ETA esetében az
események akkor vettek keményebb fordulatot, amikor a szervezet 1973-ban meggyilkolta Luís Carrero Blanco miniszterelnököt, Franco tábornok kiszemelt utódját. Az ezután történtek is azonban egyféle kölcsönös leszámolásnak és bosszúnak számítottak a terrorszervezet és a rendőrség, illetve a csendőrség között. Az ETA tevékenysége miatt Franco az állami terror módszereivel uralkodott Baszkföldön, ahol is felfüggesztette a habeas corpus jogát. Ez azt jelentette, hogy bárkit le lehetett tartóztatni bírói eljárás nélkül, illetve a letartóztatásról nem kellett értesíteni a családtagokat. Az Amnesty International akkori jelentései szerint a börtönökben a baszk nacionalistákat rendszeresen kínozták, hamis vallomásokat csikartak ki belőlük, és családtagjaikat is zaklatták. Mindeközben Baszkföldön működött egy spanyol terrorszervezet is, a Guerreros de Cristo-Rey (Krisztus-Király Harcosai), mely folyamatosan terrorizálta a baszk falvakat, és amelynek tevékenységét a madridi hatóságok nem gátolták. 1960-ban Franco kihirdette a Lázadásról, Banditizmusról és Terrorizmusról szóló törvényt, melynek értelmében már akkor is el lehetett valakit ítélni, ha Baszkföldön pusztán szóban bírálta a kormányt. 1960-tól az ETA tagjainak ügyét nem polgári, hanem a burgosi haditörvényszéken tárgyalták. Egyes felmérések szerint a spanyol hatóságok 1960 és 1977 között több mint 8500 baszk állampolgárt zaklattak valamilyen formában. A francoi terrornak is köszönhető, hogy abban az időben az ETA nagy népszerűségnek örvendett a baszk lakosság körében. Egy-egy ETA-aktivista pere során jelentős rokonszenvnyilvánításra került sor nemcsak Baszkföldön, de Katalóniában is. 1974 után azonban ez a helyzet megváltozott. Sokan megelégedtek a baszk autonómia visszaállításával, és nem értették a terrorista tevékenység folytatásának okait. A Baszk Nacionalista Párt, mely a diktatúra idejében soha nem határolódott el az ETA-tól, a demokrácia visszaállítása után elítélte a terrorszervezetet. Az 1978-as, lemónizi atomerőműnél történt merénylet során fordult elő először, hogy az akció célpontjai semleges, a politikával semmilyen kapcsolatban sem álló emberek voltak. A szervezetben lezajlott generációváltás és a függetlenségi harc mellett ismét előtérbe kerültek a szélsőbaloldali nézetek. Az ETA elszigetelődésére utal, hogy a demokratikus választások során a Herri Batasuna (az ETA politikai pártja) fokozatosan veszített szavazataiból, és mára már csak két parlamenti képviselővel rendelkezik. Következtetések A baszkok Franco diktatúráját komoly véráldozatokkal élték túl. Ellenállásukban egyaránt alkalmazták a politikai és a fegyveres módszereket. Bár írásban sohasem rögzítették, gyanítható, hogy a Baszk Nacionalista Párt és az ETA között mindvégig volt kapcsolat. A fegyveres küzdelemnek köszönhetően Baszkföld esete ismert volt a világ közvéleménye előtt, s ez nyilvánvalóvá tette, hogy Spanyolország politikai stabilitásához szükséges a kisebbségi jogok garantálása. Az ETA története azt is jelzi, hogy a demokratikus politikai rendszer kialakításával, a valós politikai megoldás lehetőségének a megjelenésével az erőszakos fellépés elveszti létjogosultságát, és egy szűk, fanatikus és szélsőséges réteg ügyévé válik. A baszk autonómia kivívása a mérsékelt Baszk Nacionalista Párt érdeme, mely jelenleg Baszkföld legnagyobb politikai pártja és a megszilárdult spanyol demokratikus intézményrendszer stabil és legitim tagja. A kisebbség megmaradása jelenleg a mindennapi kulturális és oktatási szervezettségtől függ. A baszkoknak igen bonyolult a helyzete, hiszen a demográfiai adatok szerint már Baszkföldön is kisebbségben élnek: 1993-as felmérések szerint Baszkföld lakosságának 31%-a, Navarra népességének pedig 8%-a tartja magát baszknak.12 Bár ezek a számok alacsonynak tűnnek, mindenesetre figyelemreméltó, hogy a
demokrácia visszaállítása és a kétnyelvűség bevezetése óta a kisebbségi lakosság számaránya az évszázados csökkenéssel ellentétben először mutat növekvő tendenciát. 1 Jelenleg is politikai jellegű vita folyik arról, hogy a Valencia-tartomány tengerparti részében beszélt valenciait önálló nyelvként vagy a katalán egyik dialektusaként kell-e meghatározni. A Spanyol Királyi Akadémia a valenciait a katalán egyik nyelvjárásaként definiálja. 2 Szintén politikai okokra vezethető vissza, hogy a gallegot önálló nyelvként határozzák meg. A Galíciában beszélt ősi nyelv igazándiból a portugál egyik nyelvjárása. 3 Az arániai (spanyolul aranés) a provanszál nyelvcsaládhoz tartozó gascogne egyik nyelvjárása. Jelenleg a katalóniai Pireneusok egyik völgyében 5-6000 embernek az anyanyelve. A katalán kormány jó példát mutatva Madridnak" az arániait a nevezett kisebbség által lakott 10 faluban hivatalos rangra emelte. 4 Azáltal, hogy a XIII. században perszonálunió jött létre Aragónia és a Barcelónai Hercegség között, az új állam komoly politikai tényezővé vált a félszigeten. Ekkor az Aragóniai Királyság udvari nyelve a katalán volt. Ennek is köszönhető, hogy különösen a reneszánsz idején komoly katalán nyelvű irodalom bontakozott ki. Aragóniának a Reconquista-ban elfoglalt szerepével magyarázható, hogy a katalán nyelvterület Észak-Katalóniából kiterjedt Dél-Katalóniába, Valenciába, a Baleár-szigetekre és Szardínia egy városára. 5 A spanyolországi terminológiában a nacionalista szó nemzeti elkötelezettséget jelent. A mai napig a nemzeti pártokat nacionalistaként definiálják, de ennek önmagában nincs semmilyen pejoratív értelme. 6 Ferrer y Gironés, Francesc: La persecució política de la llengua catalana. Edicions 62, Barcelona, 1985, 178. old. 7 Naylon, John: Andalusia. Oxford University Press, London, 1975, 22. old. 8 Clark, Robert P.: The Basques: The Franco Years and beyond. University of Nevada, Remo, 1979, 141. old. 9 Konkrétan Vizcaya, Guipúzcoa, Alava megyékről és Navarráról van szó. 10 Az ötvenes években Franco amerikai nyomásra és nyugat-európai gazdasági segítség fejében bizonyos engedményeket tett. A kisebbségek számára ez csupán annyit jelentett, hogy hivatalosan elismerték a baszk és a katalán nyelvek létezését. Többet nem. 11 Az euzkadi batua megalkotásáig a baszk nyelvű sajtó és irodalom kiadásánál komoly gondot okozott, hogy a különböző és egymástól erősen eltérő dialektusokat beszélők nehezen tudták azt megérteni. 12 Siguan, Miquel: Conocimiento y uso de las lenguas en España. Rumagraf S.A., Madrid, 1994. Bibliográfia Anderle Ádám: Megosztott Hispánia. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1985. Baroja, Caro: Los vascos. Ediciones Istmo, 1971. Il Bimestre-Il terzo mondo in Europa: Euzkadi (il Paese Basco), 16/17. szám, Firenze, 1971. Siguain, Miquel: España plurilingüe. Alianza Editorial, Madrid, 1992.
Siguain, Miquel: Conocimiento y uso de las lenguas en España. Rumograf S.A., Madrid, 1994. Clark, Robert P. : The Basques: The Franco years and beyond. University of Nevada, Remo, 1979. Ferrer y Gironés, Francesc: La persecució política de la llengua catalana. Edicions 62, Barcelona, 1985.