A MAI CSONGRÁD MEGYEI /1/ NÉMETSÉG XX. SZÁZADI TÖRTÉNETÉNEK NÉHÁNY KÉRDÉSE ÉS AZ ASSZIMILÁCIÓ /2/ (A dolgozat az MTA-Soros Alapítvány anyagi támogatásával készült.) ZIELBAUER GYÖRGY Az első világháborút megelőzően az 1910. évi népszámlálás szerint a német anyanyelvű lakosság száma Magyarországon az összlakosság 10,4%-át tette ki. A háború után az 1920. június 4-i trianoni békeszerződésben rögzített területi változások következtében a hazai németség mintegy 70%-a a szomszédos országok állami főhatalma alá került: nevezetesen Tiszántúlon a Maros folyótól délre a kelet-bánáti svábok Romániához, a nyugat-bánáti svábok a Szerb-Horváth-Szlovén Királysághoz. A trianoni határok között az 1920. évi népszámlálás szerint 551 211 német anyanyelv maradt. A németség ekkor a 6,9%-os arányával messze felülmúlta a megmaradt egyéb nemzetiségi lakosság (szlovákok 1,8, horvátok 0,5, románok 0,3, szerbek 0,2%-os) részarányát. A németség aránya már 1880 óta állandóan csökkent az országban. A trianoni Magyarországon ez a folyamat nemcsak folytatódott, hanem fel is gyorsult. A németség 1920- as 6,9%-os részaránya 1930-ban 5,5%-ra, majd 1941-ben pedig 5,1 %-ra csökkent /3/. Az 1941-es népszámláláskor az akkori Csanád-Arad-Toronlál k.e.e. vármegye torontáli járásában 1151, a központi járásban 35, Makón 69, Csongrád megyében 141, Hódmezővásárhelyen 82 és Szegeden 857 fő volt a német anyanyelvűek száma /4/. Az ország felszabadulását követő időkben végrehajtott népszámlálások adatai alapján a németség számában további jelentős mértékű csökkenés figyelhető meg. Az 1949-es adatfelvétel során a 22 455 német anyanyelvű az összlakosságnak csupán 0,2%-át tette ki /5/. Az 1960-as népszámláláskor az előzőhöz viszonyítva megduplázódott a németség száma, mert ekkor 50 765 fő volt a német anyanyelvieknek a száma, melyből 31 829 falun-községben, 19 636 fő pedig a városokban lakott. Ettől kezdve csökkenő tendencia figyelhető meg, mert a falvak-községekben ez a szám 23 881-re, majd az 1980-as népszámlálás szerint a falvakban 21 744 fő volt a német anyanyelvű lakos /6/. Mielőtt további részleteket vizsgálnánk meg, szükséges visszapillantanunk a két világháború közötti időszak német községeinek eseményeire, majd a háborút követő időben azoknak a tényezőknek a vizsgálatára (kitelepítés), melyek ebben a térségben is a németség számának további csökkenéséhez vezettek. Hódmezővásárhely és Szeged vizsgálatát szükséges elválasztanunk a községektől, mert csak utóbbiakban (Kübekháza és Újszentiván) vizsgáltuk meg tételesen 1920 1980 közötti időszak házassági és születési anyakönyveit. Hódmezővásárhelyen 1920-ban 152, 1930-ban 120 és 1941-ben mint arra már utaltunk 82 fő volt a német anyanyelvűeknek a száma a népszámlálási adatok alapján. Szegeden az 1920. évi 2528 főről 1941-ig terjedő időben közel 60%-os csökkenés figyelhető meg. Itt kell megemlítenünk még Szentes városát is, ahol 1930-ban 76, majd 1941-ben pedig 30 fő volt a német anyanyelvű /7/. Mint arra már az előzőekben utaltunk a trianoni békeszerződést követő időben Torontál megye törökkanizsai járásának néhány községe torontáli járás néven Csanád- Arad-Torontál k.e.e. vármegye része lett. így került ebbe a megyébe Kübekháza és Újszentiván község, ahol nagyobb számban laktak németek.
KÖZLEMÉNYEK 283 Arad-Torontál k.e.e. vármegye része lett. így került ebbe a megyébe Kübekháza és Újszentiván község, ahol nagyobb számban laktak németek. Kübekháza telepítése 1844-re tehető. Az első világháború előtt lakóinak a száma 1845 fő volt. A községet vegyesen r.k. vallású magyarok és németek lakták. Az 1910- es népszámlálás szerint Kübekházán 619 fő volt a német anyanyelvű /8/. Újszentiván község 1435 lakójából 335 volt a magyar, 515 a német és 585 a szerb anyanyelvű. Az 191 О-es népszámláláskor már 494-re csökkent a német anyanyelvűeknek a száma /9/. Kübekházán a németség számának csökkenése a két világháború közötti időszakban lényegtelennek mondható, mert az 1920-as 581-ről 1930-ban 563-ra, majd 1941-ben 500-ra alakult. Ez utóbbiból 447 egyben német nemzetiségűnek is vallotta magát /10/. Újszentiván községben a németség száma emelkedett 1910 1920 között (32 fővel), az 1920-as adatok szerint az 526 német anyanyelvű 1930-ban 575-re emelkedett, majd 1941-ben létszámuk 569-re csökkent. Kübekházán az összlakosság 24,9%-a, Újszentiván községben pedig 41,2%-a volt a német anyanyelvű 1941-ben /11/. Az 1920-as évek elején a revíziós politikának szerves része lett a fokozatosan kialakított nemzetiségpolitika. Az új koncepció az 1923 24-es években öltött közjogi formákat. Magyarországona nemzetiségeknek az ellenforradalmi rendszer első éveiben nem volt jelentősebb szervezetük. Csak hosszabb tárgyalások után 1923. augusztus 25- én alakult meg Budapesten a Magyarországi Német Népművelési Egyesület (Ungarnlandischer Deutscher Volksbildungsverein = továbbiakban MNNE magyar rövidítést használjuk). Ezt követően több mint egy év telt el 1924. augusztus 3-ig, az ünnepélyes alakuló ülés megtartásáig. A végleges szabályzatot a kormány 1924. szeptember 29-én hagyta jóvá, s csak ezt követően indulhatott meg a magyarországi németek legális szervezkedése /12/. Az első szervezetek Tolna és Baranya megyében még 1924-ben létrejöttek, noha a magyar hatóságok számtalan akadályt gördítettek az egyesületek megalakulása és működése elé. Országos viszonylatban az MNNE lassú, de egyenletes fejlődést mutatott. Ezt a tendenciát mutatja az, hogy az 1924/25-ös évben a 46 helyi csoportban 8000 tagot, 1930/31-ben 166 helyi csoportban 20 000, majd 1933/34-ben már 25 517 taggal rendelkeztek /13/. Az MNNE elnöke a kormány kívánságára a szepesi szász származású Gratz Gusztáv, ügyvezető elnökhelyettese pedig Bleyer Jakab lett. A vezetőségben jelentős szerepet játszott még dr. Paul Flach, aki a későbbiekben is jelentős figura volt a magyarországi németség mozgalmaiban. A jelenleg Nyugat-Németországban élő volt vezető P. Flach 1967-ben megjelent tanulmánya azt állapítja meg, hogy Bleyer Jakab 1933. december 5-én bekövetkezett haláláig az országban lévő közel 460 németek által lakott községből csak 190 településen jöttek létre az MNNE szervezetei. A munka alapján megállapíthatjuk, hogy Újszentiván községben 1924. november 22-én alakult meg az MNNE helyi tagcsoportja, ahol Nikolaus Gilot (alt) lett a vezető. Kübekházán egy nappal később, 1924. november 23-án alakult meg az MNNE helyi szervezete, ahol az elnök Johann Kendi lett. Mindkét községben az országos vezetőséget Faul Franz képviselte /14/. Eredeti források alapján megállapítható, hogy Újszentiván községben 80 fő, Kübekházán pedig 117 fő volt jelen az MNNE helyi tagcsoportjának alakuló ülésein /15/. Az MNNE munkájának akadályoztatása, a németséget is sújtó gazdasági válság megrontotta a kormány és a szervezet viszonyát. A lappangó bizalmi válság jele volt az, hogy 1931-ben a választásokon csak Bleyer jutott be kormánypárti listán a parlamentbe. A válság utáni enyhülésnek a légkörét rontotta le Bleyer 1933. május 9-i parlementi beszéde, mert minden oldalról elszabadította a nacionalista szenvedélyek viharát. A beszéd hatására Bleyer és mozgalma jelentősen elszigetelődött, majd rö
284 KÖZLEMÉNYEK viddel később bekövetkezett halála éles ellentéteteket robbantott ki. Az MNNE-nek, a magyar kormány befolyása alatt álló vezetőségével szemben létrejött a Volksdeutsche Kameradschaft, s ez szoros kapcsolatot tartott a hitleri Németországgal, és onnan jelentős támogatást kapott. Lapja a Deutscher Volksbote a harmadik birodalommal való szoros kapcsolatot tükrözte. A Kameradschaft volt az alapja a Volksbundnak, amely 1938. november 26-án jött létre. Az új, a már kimondottan fasiszta szervezetnek működési engedélyezése összefüggésben volt a magyar kormányválsággal. Az ünnepélyes zászlóbontára 1939. április 30-án a Tolna megyei Cikó községben megtartott nagygyűlésen került sor. A Volksbund már ebben az évben 1939-ben 150 helyi szervezettel rendelkezett és tagjainak a száma elérte a 40 000 főt /16/. A Volksbund szervezeti felépítése csak Erdély és Délvidék visszacsatolása után vált véglegessé, mert ekkor 6 területi (táj) vezetőség alakult ki. A korábban már idézett dr. Paul Flach egy 1968-ban megjelent munkájában részletesen ismerteti a Volksbund helyi szervezeteinek számát, megalakulásuk pontos idejét. A munka szerint 1939 1944 között a trianoni országterületen 431 Volksbund községi szervezet alakult meg /17/. 1. A Volksbund szervezetek megalakulása 1939 1944 között The formation o f Volksbund organizations between 1939 and 1944 A mai Csongrád megye területén is sorra alakultak meg a Volksbund helyi (községi-városi) szervezetei. Az előzőekben már idézett Flach munka szerint Kübekháza és Újszentiván községekben azonos napon 1940. szeptember 15-én jöttek létre a Volksbund helyi szervezetei. Az ifjúsági csoportok megalakítására mindkét helyen szintén ekkor került sor. Kübekházán Johann Günter mellett az ifjúság vezetője Albert Ruppauer lett. A szomszédos Újszentiván községben Peter Balthasar mellett az ifjúsági csoport vezetője Josef Gräbeldinger. Mindkét községben az alakuló üléseken megjelentek az országos központ képviselői is, Brandt Jakob mellett az országos ifjúsági vezetőséget Boss Philipp képviselte. A Volksbund városi szervezetei jöttek létre 1942. június 8-án Hódmezővásárhely, Szeged és Szentes városokban. Az országos vezetőség képviseletében jelen voltak Binder Hugo, Spreitzer Sepp, továbbá az idézett tanulmány szerzője dr. Paul Flach is. Megjegyezzük, hogy dr. Paul Flach a Volksbund Bács- Bodrog megyei vezetője volt, később ezt a pozíciót az országos vezetőségben betöltött tisztsége miatt másnak adta át. Csongrád megye három említett városában a Volksbund ifjúsági szervezetet nem hozott létre /18/. Az Újszentiván községben megalakított Volksbund szervezet 1940. szeptember 15-én készült alakuló ülésének jegyzőkönyve szerint a megjelentek száma 78 fő volt. A jegyzőkönyvhöz csatolt névsor alapján megállapíthatjuk, a megjelentekből 25 leány és asszony volt. Foglalkozás szerint 75 fő a földműves, 2 férfi iparos és 1 kereskedő foglalkozású. A 78 főnyi taglétszámból 43 a felnőtt, 35 pedig az ifjúsági csoporthoz tartozott /19/. A Szovjetunió elleni támadások során az SS vesztesége jelentős volt. A német szervek arra törekedtek, hogy az eddigi illegális akciókat az illetékes kormányok által engedélyezett SS-toborzások váltsák fel. így került sor a magyar és német kormányok
KÖZLEMÉNYEK 285 abbéli megállapodására is, de már ezt megelőzően 1942. február 5-én jelentették be az akció megindulását. A Volksbund számára az egyik legkellemetlenebb kérdés az volt, hogy a bevonulóknak le kellett mondaniok a magyar állampolgárságukról. Sokan ezt követően hátat fordítottak a Volksbundnak /20/. Az 1942. április 3-án lezárult sorozás alkalmával az akkori egész országterületről az SS-be 25 709-en jelentkeztek, köztük 17 860 főt találtak alkalmasnak, és 1942. március 22-től május 3-ig bezárólag 12 szállítmánnyal 16 527 fő hagyta el az országot /2 1 /. Kübekházáról 26, Újszentivánról 12 és Szegedről 1 főnek a magyar állampolgárságból való törlésére került sor /22/. Később még 1 1 kübekházi és újszentiváni lakos állampolgársági törlése történt meg /23/. A németség számának alakulására (csökkenésére) nagy jelentőséggel bírt az SS-be bevonultakon kívül a háború utolsó évében elmenekült németeknek a száma. Ebben a térségben (a Marostól délre fekvő területeken) a frontvonal igen gyors közeledése kövekeztében viszonylag kevesebben menekültek el. Egyesek nem mertek a háború után nyugatról visszatérni Magyarországra, de az általunk vizsgált térségben nem játszottak jelentős szerepet a németség számának további alakulásában. A németség számának további alakulására a legdöntőbb hatás a háború utáni kitelepítésekben keresendő. Az egész társadalom egyik megoldatlan problémája a felszabadulást követő időben a földkérdés volt. Viszonylag gyorsan megalakultak a földigénylő bizottságok. Első lépésként számba vették a földigénylőket, az elkobzás, majd a megváltás alá kerülő földterületeket. A Volksbund volt tagjaitól a földek elkobzása egyben arra is utalt, hogy széles tömegeket érintett a rendelet végrehajtása. Egy 1945. szeptember26- án készült országos összesítő jelentés szerint a mai területen 33 308 volksbundostól 176 781 kh nagyságú földterület került elkobzásra. Az akkori Csanád-Arad-Torontál vármegyében 798 személytől 8221 kh volt az elkobzott fölterület nagysága. Csongrád megyében elkobzásra nem került sor, így az előbbi adatok arra utalnak, hogy itt jelentős mértékben Elek és Almáskamarás községek jöhettek szóba, s kevesebb volt az elkobzás Kübekháza és Újszentiván községekben /24/. A Budapesti Nemzeti Bizottság 1945. április 11-i ülésén vitatta meg a németség ügyét a földosztás végrehajtásával összefüggésben. A vita eredménytelenül zárult. Ezzel nagyjából egyidejűleg a Nemzeti Parasztpárt adta ki a pártok között elsőként a "KI AZ ORSZÁGBÓL A SVÁB HAZAÁRULÓKKAL!" jelszót. Az NPP állásfoglalásához a kommunista párt is csatlakozott és a Szabad Nép "Sváb hazaárulók" című cikkében azzal üdvözölte a kezdeményezést, hogy "A Nemzeti Parasztpárt a magyar nép szívéből beszélt". A Szabad Néppel egyidőben az FKGP lapja a Kis Újság is csatlakozott, azt követelte, hogy "Ki kell telepíteni a hazai svábságot!" /25/. A németek kitelepítésének ügyét a potsdami értekezlet a csehszlovák és a lengyel kormányokra, Magyarországon pedig a Szövetséges Ellenőrző Bizottságra (SZEB) bízta. A SZEB 1945 augusztusában felszólította az Ideiglenes Nemzeti Kormányt, hogy a legrövidebb időn belül készítse elő 450 000 németnek a Magyarországról történő kitelepítését, majd a SZEB 1945. november végén értesítette a magyar miniszterelnököt a Német Szövetséges Tanács (NSZT) határozatáról. Eszerint Magyarországról a német fasizmus bűneiért s a háborúért kollektíván is felelősnek ítélt félmillió németet kellett volna kitelepíteni. A magyar demokratikus kormányzat sohasem tette magáévá a kollektív felelősségre vonás és büntetés elvét. A kormányzat a SZEB előírásai következétben arra kényszerült, hogy a fasiszta tevékenységekben vétkes személyeken túl másokat is kitelepítsen /26/. A kitelepítéssel kapcsolatban az Ideiglenes Nemzeti Kormány és az őt követő magyar kormányok feladatait a békekötésig a SZEB határozta meg és ellenőrizte. A SZEB és a magyar kormányok közötti jegyzékváltásokat követően a SZEB 1945.
286 KÖZLEMÉNYEK november 28-i ülésének döntése gyorsította meg a kitelepítéssel kapcsolatos folyamatot. A rendeletet a kormány meglehetősen sietve, lényegében kapkodva tette meg, illetőleg dolgozta ki. A Tildy-kormány zavarát fokozta a szövetséges nagyhatalmak képviselői között fennálló összhang hiánya, s "nem válogathatott" a különböző információk között, mert számára a fegyverszüneti szerződés értelmében egyedül csak a SZEB hivatalos álláspontja lehetett az irányadó. Az idő rövidségével és a SZEB előírásaival magyarázható, hogy a kormány tudomásul vette a belügyminiszter által előterjesztett szöveget. így született meg a 12 330/1945. M.E. sz. rendelet a magyarországi németek kitelepítéséről, mely 1945. december 29-én jelent meg. A koalíciós pártok közül továbbra is az SZDP foglalkozott legtöbbet és legelfogadhatóbban a német nemzetiségű lakosság kérdésével. Ebben a pártban már magát a kitelepítési kormányrendelet tervezetét is igen élénken bírálták. A pártvezetőség 1945. december 27-i ülésén Szalai Sándor a szóban forgó rendeletét egyenesen katasztrofálisnak minősítette, elsősorban abból a szempontból, hogy az rontja az ország és az SZDP külpolitikai lehetőségeit. A magyarországi német lakosság várható nagyarányú kitelepítése az osztrák kormányköröket is komolyan foglalkoztatta. Lázár Brankov kapitány, a jugoszláv politikai misszió titkára 1946. január második felében azért tiltakozott, hogy a német-délszláv vegyes házasságban élő szlávokat is kitelepítik /27/. "A német nemzetiségű lakosság kitelepítése tulajdonképpen 1945 februárjában kezdődött meg Magyarországról, amikor a szovjet katonai hatóságok a Tiszántúlon élő németek egy részét deportálták. De közülük elsősorban a nőket 1945 nyarán hazaengedték" /28/. A fenti időpontot újabb kutatásaink alapján pontosítanunk kell. Az akkori Csanád- Arad-Torontál vármegye eleki járása és Békés megye német lakosságának (Almáskamarás és Elek) közel 1200 fős számát már 1945. január 11-én indították útnak a szovjet katonai hatóságok jóvátételi munkára. Ennek előkészítése pedig már 1944. december 26-án kezdődött meg. A korabeli főszolgabírói jelentés szerint 1945. január 2-án reggeltől a következő elvek szerint történt az emberek összegyűjtése: "Minden német nevű (a nők 17 1/2 évtől 35 évig, a férfiak 16 1/2 évtől 45 évig), tekintet nélkül arra, hogy bírja-e a német nyelvet vagy sem, tekintet nélkül előéletére a rendelkezés alá esik. Ugyanakkor beleesnek azok a magyar nevű egyének, akiknek nagyszülőjük német nevű, illetőleg német származású". A főszolgabíró a szovjet hatóságoktól kapott felhatalmazás alapján mentesítő bizottságot hozott létre. A bizottság elsőként 250 személyt hozott javaslatba a mentesítésre, majd 50 személyre csökkent a mentesítésre javasoltak száma. Ennek elutasítását követően a szovjet hatóságok az 1899-es születésű férfiak, valamint a kommunista párt tagjainak és hozzátartozóinak a beszállítását is elrendelték. Ilyen előzmények után az 1903 főt tartalmazó szerelvény 1945. január 11-én hagyta el Elek községet. (Almáskamarás községből 320 fő, Elekről 983 fő, Gyuláról és Mezőberényből 600 fő volt az elszállítottak száma /29/.) A szovjet hatóságok 1945. január 6 15. közötti időben Délkelet-Dunántúl (Baranya, Somogy és Tolna) több német községéből az elekihez hasonlóan polgári lakosságot a Szovjetunióban végzendő jóvátételi munkára köteleztek /30/. A német nemzetiségű lakosság kitelepítsére a SZEB tervétől eltérően csak 1946 januárjában került sor. A hivatalos magyar szervek adatai szerint 1946 januárjától június végéig 154 községből 110 866 fő kitelepítésére került sor. Ezt követően 1946 júliusától novemberig gyakorlatilag szünetelt a kitelepítés, majd az USA németországi katonai kormányzatával 1946 szeptemberében külön megállapodásban rögzítették a kitelepítések folytatását. Ebben a megállapodásban az amerikai hatóságok 1946. szeptember l-től 1947. április 1-ig terjedő időben újabb 90 000 német személy befogadását vállalták. Valójában 1946. december végéig még 24 789 fő hagyta el az országot /31/. A német nemzetiségű lakosság kitelepítése a fentiek szerint 1946 januárjában kezdődött meg. Egy hivatalos jelentés szerint 1946 januárjában 1 községből (Budaörs) 3866 fő volt a kitelepítettek száma /32/.
KÖZLEMÉNYEK 287 Legújabb kutatásaink szerint 1946 januáijában több községben kezdődtek meg a kitelepítések, azonban 1946. január 10 11-én Bácsbokodról 640 fővel egy szerelvény, majd 1946. január 19-én és ezt követően Budaörsről 9 szerelvénnyel hagyták el az országot a kitelepített németek Ágfalva és Hegyeshalom határállomásokon /33/. Az akkori Csanád-Arad-Torontál vármegye német községeiből a kitelepítések 1946 áprilisában-májusában bonyolódtak le. Almáskamarásról 1339, Elekről 3492, Medgyesbodzásról 36, Pusztaottlakáról 13, Medgyesegyházáról 24, Nagykamarásról 21 volt a kitelepített németeknek a száma. Az előzőek szerint az eleki járásból összesen 4925 fő volt a kitelepített német. A torontálijárás (ma Csongrád megye) német községeiből Kübekházáról 166, Szőregről 55 és Újszentivánról 210 fő lett kitelepítve /34/. A következő évtől 1947-től a német nemzetiségű lakosság újabb csoportjainak kitelepítésére került sor, de most már Németországnak nem az amerikai, hanem a szovjet megszállási övezetébe. Ebben az évben, augusztus hó folyamán 8846 német települt át, majd a folytatólagos telepítésekkel 1948 közepére létszámuk megközelítette az 50 000-et. Ezekben a telepítésekben azonban már szerepet játszott az is, hogy a Csehszlovákiából menekült, illetve kitelepített magyar családoknak az elhelyezése mind súlyosabb gondot és problémát okozott a népi demokratikus kormányzatnak /35/. Az 1947/48-as akciók során azonban a Tiszántúl német térségében kitelepítés nem volt, csak a csehszlovákiai magyarok elhelyezésére került már sor több helyen. A hazánkban élő nemzetiségek számbavételére, létszámuk pontos megállapítására a felszabadulás utáni időkben egyre több kísérlet történt. Ezek a kísérletek azonban magukon viselték az 1945 1950 közötti évek kitelepítésének és lakosságcsere eseményeinek bélyegét. A népszámlálások iránti bizalom hiánya a hazánkban élő minden nemzetiség részéről érezhető volt az 1949. évi, majd az azt követő statisztikai adatfelvételek során. A németség részéről különösen nem volt alaptalan a bizalmatlanság, hiszen a volksbundos névsorok és egyéb kompromitáló névsorok hiányában az 1941 -es népszámlálás anyanyelvi és nemzetiségi bevallásokat tartalmazó adatlapok képezték a kitelepítést alátámasztó dokumentumot /36/. A hivatalos népszámláláson kívül különböző állami és társadalmi szervek több alkalommal tettek kísérletet, hogy a nemzetiségek kulturális igényeinek kielégítése céljából megállapítsák hozzávetőleges létszámukat. A hivatalos népszámlálások és a különböző becslések között óriási eltérések mutatkoznak. Városi adatok nélkül a községekben 1960-ban 31 829, 1970-ben 23 881 és 1980-ban 20 219 fő vallotta magát német anyanyelvűnek Magyarországon. A különböző felmérések és becslések 200 000 250 000 fő közötti németségre vonatkozó adatai még nagyobb mértékben térnek el a valóságtól. Az 1950-ben kialakított Csongrád megye községeiben az alábbiak szerint alakult a német anyanyelvűek száma /37/: Ezekben a falvakban 1960-ban az anyanyelvvel együtt 186 fő, 1980-ban pedig 78 fő beszélte a német nyelvet. Itt kell egyben azt is megjegyeznünk, hogy a Központi
288 KÖZLEMÉNYEK Statisztikai Hivatal 1980-ban és 1983-ban kiadott összesítő jelentései között lényeges eltérések vannak. Az 1941-es népszámlálás adatai, illetve a kitelepítés és egyéb úton az országot elhagyók adatai közötti különbségek annak a megfogalmazására jogosítanak bennünket, hogy Kübekházán és Újszentiván községekben jelentősebb számú németnek kell még jelenleg is élnie. Fenti állításunk alátámasztására Kübekháza és Ujszentiván községek 1920 1980 közötti időszakára vonatkozóan megvizsgáltuk a házassági és születési anyakönyvek összes bejegyzéseit. A következőkben az anyakönyvi bejegyzések alapján a családi nevek alapján igyekszünk a németségre vonatkozóan megállapításokat tenni. Tesszük ezt azért is, mert az 1980. évi népszámlálás során az adatfelvételeket végző biztosok egyetlen személyt sem minősítettek olyannak, akit akár asszimilált németnek kellene tekinteni a nemzetiségi jogok biztosítása szempontjából a Csongrád megyei községekben /38/. A két világháború közötti népszámlálások országos adatai alapján megállapítható a németség számának erős csökkenése. Az asszimilációs veszteségeket hangsúlyozó külföldi és hazai német propagandára válaszul, a harmincas évek elején hazafias jelszavakkal nagyarányú névmagyarosítási kampány indult meg, amelyhez a katonaságnál, hivatalokban és iskolákban jelentős presszió is járult. Ez viszont alkalmat adott arra, hogy a szenvedélyes német propaganda az erőszakos magyar asszimiláció előtérbe állításával elhomályosítsa, hogy alapjában véve természetes magyarosodási folyamatról van szó /39/. Az 1933-as névmagyarosítási hullám során jelentős lehetett a presszió. Ebben az évben 5465 német nevű magyarosította meg a nevét. Ez a tendencia volt megfigyelhető Gömbös Gyula honvédelmi minisztersége idején a hivatásos katonai állomány soraiban. Az 1930 1932 közötti három esztendőben 1426 hivatásos állományú katonai személy névmagyarosítására került sor /40/. Az asszimiláció ritka esetben játszódik le egy nemzedék éleién belül. Általánosabb és tipikusabb a hosszú, többszakaszos, többgenerációs asszimilációs folyamat. Társadalomtörténeti szempontból az elmagyarosodó nemzetiségi és vegyes családok érdemleges és kiegyenlítő szerepet töltenek be. A kettős kötődés következtében az. asszimilálódok jó része hozzájárult a nemzeti ellentétek tompításához, a kultúrértékek cseréjéhez. A kettős kötődés konfliktusainak feloldása azonban sokszor a szemben álló nacionalista táborok miatt roppant nehéz volt a századfordulón /41/. A második bécsi döntés napján aláírt "bécsi népcsoportegyezmény" a Volksbund számára még nagyobb lehetőséget biztosított, (gy az 1941-es népszámlálásnál a magyar kormány már egy erős a Volksbund által képviselt és a német birodalom által támogatott disszimilációs törekvéssel került szembe /42/. Ez. a folyamat véleményünk szerint nyomon követhető a házassági és születési anyakönyvek bejegyzéseinek vizsgálata során. Vizsgálatunk során az alábbi kategóriákat állítottuk fel:
KÖZLEMÉNYEK 289 VI. Német-egyéb: a házasulandó felek, illetve a gyermek szülei közül az egyik német, a másik szerb hangzású névvel rendelkezik. A születési anyakönyvek vizsgálata több megyében felkeltette figyelmünket a házasságon kívül született gyermekek viszonylagos magas arányára. Kübekháza és Újszentiván esetében kisebb az arányuk, de létszámuk azért számottevő. A felszabadulás utáni időszak születéseinek vizsgálatánál nehézséget jelentett számunkra az, hogy a szülőotthonok szervezésével a falvakban a születések száma megfogyatkozott, a hatvanas évek közepétől teljesen megszűnt, majd a városi kórházak szülészeti osztályainak létrehozásával a megyében csak városokban került sor anyakönyvezésre. 2. A házasulandók összetételének alakulása Kübekháza és Újszentiván községekben 1920 1945 között /43/ The composition of brides and grooms in the villages of Kübekháza and Újszentiván between 1920 and 1945
290 KÖZLEMÉNYEK 3. A megszületett gyermekek összetételének alakulása Kübekháza és Újszentiván községekben 1920 1945 között /44/ The composition of the children born in the villages of Kiibekháza and Újszentiván between 1920 and 1945 Mindkét táblázatunkban 1940 1945 közötti időszakban a korábbihoz képest nem 5 évet, hanem 6 évet vettünk alapul. Teltük ezt azért, mert a kitelepítéssel kezdődő időszak szerintünk minden szempontból már külön kezelendő, mert a kitelepítés éve (1946) egyben a betelepítéssel jelentősen megváltoztatta mindkét település lakosságának nemzetiségi összetételét. Kübekháza községben a megkötött házasságokból 17,6%-ban mindkét fél német, 13,5%-ban magyar-német, illetve 7,9% esetében pedig német-egyéb volt a házasulandók összetétele. Újszentiván községben az arány 31,1 %, 15,8%, illetve 1,8% volt. Kübekházán 1 házasságra 2,4, Újszentiván községben pedig 2,5 megszületett gyermek jut. Kübekházán a megszületett gyermekek 1/3 része tisztán német, illetve magyarnémet, német-egyéb szülök házasságából származott. Újszentiván községben ez az arány 46,6%-os, tehát 14,0%-kal több mint Kübekházán /45/. Ezek az adatok azt jelentik, hogy a kitelepítés évében Kübekháza községben esak az 1920 1945 között születettekből 348, Újszentiván községben pedig 302 személy volt német származásúnak tekinthető. Nem hinnénk, hogy az 1920 előtt születettek akár az első, vagya második világháború során meghaltak, illetve elmenekültek volna. Mint arra már utaltunk, az 1980-as népszámláláskor Kübekházán egyetlen német sem volt, illetve Újszentiván községben a számuk az 1960. évi 10 főről 5 főre csökkent. A kitelepítést követően az elköltözések, a mezőgazdaság szocialista átszervezése, ennek következtében Szegedre, Szóregre és még Makóra való elköltözés jelentős számban csökkenthétté a német származásúak számát, de nem a népszámlálás adatainak megfelelő mértékben. Állításunk bizonyítására szolgáljanak a felszabadulást követő 35 esztendő (1946 1980) házassági és születési anyakönyveinek adatai. Mint arra már utaltunk
KÖZLEMÉNYEK 291 a születések vizsgálatát csak 1946 1965 közötti időre tudjuk 5 5 évben szakaszolni, míg az 1966 1980-ig terjedő 15 esztendőt egyetlen szakaszban mutatjuk be. 4. A házasulandók összetételének alakulása 1946 1980 között /46/ The composition of brides and grooms between 1946 and 1980 5. A megszületett gyermekek összetételének alakulása 1946-tól az anyakönyvezés megszűnéséig /47/ The composition of children born between 1946 and the termination o f civil registration
292 KÖZLEMÉNYEK Az 1946 1980-as évek közötti adatok a korábban leírtakat támasztják alá, mivel Kübekházaés Újszentiván községekben az 1966 1980 közötti 15 esztendőben csupán 1 1 gyermek született, illetve anyakönyvezésére került csak sor. A felszabadulást követő 35 esztendő házassági adatai viszont arra utalnak, hogy a népszámlálási adatokkal szemben a vizsgált két községben jelentős volt a német hangzású nevűeknek a száma. A tisztán német felek által megkötött házasságok ugyan alacsony számúak (1 +5 = 6 házasság), ezzel szemben a magyar-német, illetve a németegyéb nevűek által megkötött házasság Kübekházán 67 (60 + 7), Újszentiván községben pedig 60 (50 + 10) volt. Ezzel összefüggésben a születések vizsgálatánál az 1946 1965 közötti 20 évre vonatkozóan szintén az a megállapításunk, hogy jelentős volt a vegyes házasságokból (magyar-német, illetve német-egyéb) megszületett gyermekeknek a száma, illetve megtalálható a házasságoknál nagyobb számban a tisztán német felek házasságából megszületett gyermek. Kübekházán összesen 42 (7 + 26 + 9), illetve Újszentiván községben pedig 41 (2 + 26 + 13) megszületett gyermeknek valamilyen köze van a német szülőkhöz. Véleményünk szerint a házassági és születési anyakönyvek adatai a népszámlálási adatokkal szemben azt bizonyítják, hogy mindkét községben jelentős az olyan személyeknek a száma, akiket a népszámlálás ún. "tanácsi minősítés"fogalma szerint német nemzetiségi népességnek kellene tekinteni!!! Ezek után önkéntelenül felvetődik a kérdés, hogy a felszabadulás után mikor és milyen garanciák következtében váltak a németek egyenjogú polgáraivá az országnak? Az MKP már az ország felszabadulásának kezdetén, 1944. november 30-án Szegeden programjavaslatot tett közzé a demokratikus átalakulásról. Ennek egyik követelményeként a nemzetiségek feletti magyar szupremáció illúziójával és gyakorlatával való végleges szakítást jelölte meg. Ennek a felfogásnak a szellemében az MKP akkor is megalkuvás nélkül harcolt a nacionalista ábrándok ellen, amikor a béketárgyalások és a magyar-csehszlovák lakosságcsere kedvező légkört teremtett a nacionalista agitáció számára. Ez a politika helyesnek bizonyult 1948-ban, amikor az egyesült munkáspárt nemzetiségi politikájának alapjává vált. Ugyanakkor az MDP programjának nemzetiségi pontjának egyik hiányosságára is szükséges figyelnünk, ugyanis az országban élő nemzetiségek között zárójelben csak a délszlávokat, románokat és szlovákokat sorolja fel, a németeket viszont nem említi. Az 1949-es alkotmány már kivétel nélkül minden nemzetiség számára biztosítja a jogokat, hangsúlyozva azt, hogy a Magyar Népköztársaság azt minden külső kényszer nélkül iktatta alaptörvénybe, mint kollektív jogot. Az MDP 1948-as programjában, majd az 1949-es alkotmányban helyes alapelveket fogalmaztak meg, ennek ellenére 1948 után néhány évben meglehetősen ellentmondásos volt a helyzet, a helyes alapelvek a napi gyakorlatban még nem valósultak meg következetesen /48/. A felszabadulást követő időben kezdődött meg a nemzetiségi szövetségek létrehozása. így sorban alakultak meg a Magyaroszági Szlávok Antifasiszta Frontja politikai szervezetből való kilépés után a délszlávok szövetsége 1945-ben, majd a szlovák szövetség, s nem sokkal később alakult meg a románoké is. (A délszláv szövetség 1945-re teszi megalakulását, a szlovák 1948-ban, a román 1949-ben alakult meg.) A Tájékoztató Iroda 1948. évi határozata után a délszláv szövetség, majd a többi nemzetiségi szövetség átszervezésével minisztériumi szervekké degradálódtak az ezt követő időben /49/. A németség körében az alkotmányban biztosított kulturális és oktatási tevékenységet több ideig hátráltatták az 1946 1948 közötti kitelepítések okozta hatások. A német iskolák szervezése 1951-ben vette kezdetét, de a folyamat csak az MDP 1956. május 15-i és 21-i ülését követően gyorsult fel. Ez a párthatározat igyekezett helyre-
KÖZLEMÉNYEK 293 hozni a németekkel és a délszlávokkal szemben elkövetett eddigi helytelen politikát /50/. Ebből a határozatból azonban nem sok valósult meg, mert nem vált eléggé ismertté, végrehajtását pedig az 1956. évi, s az azt megelőző és követő események meggátolták. Az 1958. évi párthatározat, annak állásfoglalásai és intézkedései jó hatással voltak a magyarországi nemzetiségi kérdés további alakulására. A nemzetiségi iskolahálózat ezen belül a német iskolák kiépítése 1960-ra befejeződött. Az 1979/80. tanévben 94 óvodában, 2 tannyelvű, 158 nyelvet oktató általános iskolában és 3 gimnáziumban folyt német anyanyelvű oktatás /51/. Az alkotmányban, a törvényekben lefektetett nemzetiségi politikai elvek helyességének fő kritériuma az élet, a gyakorlat. A belpolitikai légkör, az 1960 óta eltelt három évtized, a kormányzat intézkedései következtében gyógyulóban vannak azok a sebek, amelyek a hazai németségben az 1946 1949 közötti években keletkeztek /52/. Az országos adatok tükrében dogozatunkban néhány alapvető forrás házassági és születési anyakönyvek tételes vizsgálatával igyekeztünk két mai Csongrád megyei községben a németség körében megfigyelhető asszimilációs folyamatot bemutatni. Az asszimiláció olyan társadalmi jelenség, amely mesterséges tényezőktől függetlenül objektíve jelentkezik. A bemutatott adatok viszont egyértelművé teszik azt, hogy a népszámlálási adatokkal szemben Kübekházán nem tűnt el a németség, Újszentiván községben pedig sokkal több a számuk mint azt eddig sokan feltételezték. A természetes asszimilációt tudomásul kell venni, a mesterséges vagy erőszakos asszimilációval szemben egyértelműen elutasító az álláspontunk. A következetes nemzetiségi politika olyan előnyös helyzetet teremt, és lehetővé teszi számunkra olyan nagyvonalú, következetes politika megvalósítását, amely növeli hazánk tekintélyét a szomszédos országok közvéleményében, szűkíti nálunk is, a szomszédos országokban is a nacionalizmus bázisát (kiemelés tőlem: Z.Gy.) /53/. Zárógondolatként feltétlenül idéznünk kell több szervnek 300 év együttélés a magyarországi németség történetéből" címmel 1987. március 5 6-án megrendezett konferencián elhangzott alapelvet. Itt Balogh Sándor a következőket mondotta "Az új Magyarország és a magyarországi németek" című előadásában: "A történetkutatónak, aki ebből a témakörből választja témáját lépten-nyomon szembesülnie kell egy alapvető jelentőségű elvi kérdéssel, konkrétabban egyértelműen tisztáznia kell álláspontját a kollektív felelősség elvét és alkalmazását illetően. Mint marxista történész kategorikusan elhatárolom magam attól a felfogástól, amely etnikai csoportot önmagáért jutalmaz vagy büntet. Az a tény ugyanis, hogy valaki orosznak, németnek, románnak vagy magyarnak született, illetőleg ennek vagy annak vallja magát, az nem képezheti egy felvilágosult társadalomban és demokratikus államban sem jutalmazás, sem büntetés tárgyát. Itt egyedüli mérce a konkrét személy konkrét cselekedete lehet, amelynek alapján arányosan jutalmazni vagy büntetni kell, illetőleg lehet valakit... Hiába szépítenénk, a kényszerű kitelepítés a második világháború után tagadhatatlanul a kollektív büntetés egyik formája volt. Mégpedig a büntetésnek az egyik legszerencsétlenebb és legellentmondásos megnyilvánulása volt. Hiszen a kitelepítéssel úgyszólván elkerülhetetlenül az ártatlan többséget sújtották, a bűnösöket pedig akarva-akaratlanul is valójában felmentették. Gyakran történt hivatkozás a kitelepítés humánus végrehajtásáról. Ebből a szempontból kétségtelenül mutatkoztak különbségek, attól függően, hogy kiket, mikor és honnan telepítettek ki. A lényegen azonban ez sem változtatott, annál az egyszerű oknál fogva, hogy az embertelent nem lehet emberségesen végrehajtani... Meggyőződéssel valljuk, hogy nemzet és nemzetiség, állam és állam között csupán ebben a szellemben, az osztó igazság érvényesülése mellett lehet csak felépíteni az együttműködés és a barátság szilárd hídját. A történetkutató ha hivatása magaslatán áll, akkor ehhez szerény eszközeivel maga is hozzájárulhat" /54/.
294 KÖZLEMÉNYEK Dolgozatunkban szerény eszközeinkkel Balogh Sándor előbbiekben idézett gondolataival teljesen azonosulva Kübekháza és Újszentiván községek németségének 20. századi történetének néhány fontosnak ítélt kérdését villantottuk fel. JEGYZETEK /1/ A mai Csongrád megye közigazgatási területében a legnagyobb változást az 1950-cs megyerendezés hozta. Idcceatolták a régi Csanád megyei központi járás 13 községét, Makó városát és Torontál megyének az első világháború után a trianoni országterű leien maradt "törökkanizsai" járás 9 községét, mely a torontáli járás elnevezést kapta. /2/ A probléma népszámlálási, házassági és születési anyakönyvek adatain keresztül való megközelítése. /31 Tilkovszky Lóránt: Ez volta Volksbund. A német népcsoportpolitikaés Magyarország 1938 1945. Kossuth Könyvkiadó. 1978. 357. o. /4/ Az 1941. évi népszámlálás. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest. 1943. Stephaneum Nyomda. 518 519., 522 523. o. 151 Balogh Sándor (szerk.): Magyarországa XX. században. Kossuth Könyvkiadó. 1985. 500 501. o. 16/ Központi Statisztikai Hivatal: 1980. évi népszámlálás. 21. köt. Demográfiai adatok. 508. o. Továbbá: Nemzetiségi községek előzetes adatai 1980. 620-251-80. sz. 9. o. /7/ Az 1941. évi népszámlálás. 522 533. o. /8/ Magyarország vármegyéi és városai. Torontál vármegye. Wodainer F. és Fiai könyvnyomdája, Budapesten. 71. o. /9/ Uo.: 1 3 3-1 3 4.0. /10/ Az 1941. évi népszámlálás. 518-519. o. /1 1 /Uo. /12/ Fehér István: A birodalmi német szervezetek és a magyarországi németek kapcsolatának alakulása 1924 1933 között. Elmélet és politika. Információs Szemle. 1982/3. sz. 79 97. o. /13/ Bellér Béla: A magyarországi németek rövid története. Budapest. 1981. Magvelő Kiadó. 157. o. /14/ Dr. Paul Flach: Die Ortsgruppengründungendes UDV. Volkskalenderdcr Deutschenaus Ungarn. München. 1967. 136 142. o. /15/ Csongród megyei I. sz. Levéltár, Szeged (továbbiakban: CSmL I. Szeged): Csanád-Arad-Torontál k.e.c. vármegye alispáni iratok. 213/1934. sz. Kübekházánaz 5 tagú vezetőség elnöke a későbbiek során ismét Kendi János lett. /16/ Tilkovszky Lóránt: Ez volt a Volksbund... i.m. 12. o. és 54. o. /17/ Dr. Paid Flach: Die Ortsgruppengründungendes Volksbundesder Deutschen in Ungarn. München. 1968.127 142.0. /18/ Uo.: 133. o. /19/ CSmL I. Szeged: Csanád-Arad-Torontál k.e.e. vármegye alispáni iratok. 19 654/1940. sz. /20/ Tilkovszky Lóránt: i.m. és lásd továbbá: SS-toborzás Magyarországon c. munkáját. /21/ Uo.: 2., 2 7-2 9., 35. és 4 0-4 3. o. /22/ Budapesti Közlöny, 1942. évi november 1-i, 248. közölt 440 000/1942. BM. sz. alatti névsorok alapján. /23/ Uo.: 1943. december 28-i, 291. számban közölt névsorok alapján. 8. o. /24/ Levéltárak Országos Központja és az MTA Történettudományi Intézete: Földreform 1945. Kossuth Könyvkiadó. 1965. Tanulmányok és dokumentumgyűjteményből M. Somlyói Magda: Az 1945-ös földreform c. tanulmány. 88. o. /25/ Balogh Sándor. A német nemzetiségű lakosság kitelepítése Magyarországról a második világháború után. Elmélet és politika. Információs Szemle 1981/1. sz. 98. o. /26/ Uo. /27/ Uo.: 101., 104 105., 110 112., 114. és 117. o. /28/ Uo.: 79. o. /29/ CSmL I. Szeged: Csanád-Arad-Torontál k.c.e. vármegye főispáni iratok. 26/1945. sz. /30/ Dr. Anton Taffemer. Heimatbuch der Nordschomodei. München. 1973. 235., 252., 272., 280., 307., 336., 339., 342. és 344. oldalakon közölt névsorok alapján. /31/ Balogh Sándor. A német nemzetiségi lakosság... i.m. 117., 121., 128 129. o. /32/ Uo.
KÖZLEMÉNYEK 295 /33/ Unser Hauskalendcr. Das Jahrbuchder Deutschenaus Ungam. Stuttgart. 1968. 46 47. és 61 63. o. /34/ Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottság Párttörténeti Intézet Archívuma, Budapest (továbbiakbanpia): 283. f. 16/383. öe. /35/ Balogh Sándor. A német nemzetiségi lakosság... i.m. 119 121. o. /36/ Dávid Zoltán: A magyar nemzeti statisztika múltja és jelene. Valóság. 1980/8. sz. 92. o. /37/ Központi Statisztikai Hivatal: Nemzetiségi községek előzetes adatai 1980. és 1980. évi népszámlálás. Nemzetiségi települések adatai. /38/ Uo. /39/ Tilkovszky Lóránt: Ez volt a Volksbund... i.m. 11. o. /40/ Uo.: 362. o. Lásd továbbá: Magyar Néphadsereg Hadtörténelmi Levéltára (továbbiakbanhl): HM Eln. Osztály, I. tétel, 12 700. sz. /4 1 /Magyarország története 1890 1918.7/1. kötet. Budapest. 1978. Akadémiai Kiadó. 413 416., 418-419. és 464. o. /42/ Tilkovszky Lóránt: i.m. 134. o. /43/ CSmL I. Szeged: Kübekháza és Újszentiván községek házassági anyakönyvci 1920 1945 között. /44/ Uo.: Fenti községek születési anyakönyvei 1920 1945 között. /45/ Uo. /46/ Uo.: Fenti községek házassági anyakönyvei 1946 1980 között. /47/ Uo.: Fenti községek születési anyakönyvei 1946 1980 között. /48/ Kővágó László: Nemzetiségek a mai Magyarországon. Kossuth Könyvkiadó. 1982. 83 84. o. /49/ Nemzetiségi kérdés nemzetiségi politika. MSZMP KB. Társadalomtudományi Intézet. Kossuth Könyvkiadó. Budapest. 1968. 47 48. o. /50/ PIA: 274. f. 16/90., 16/161. és 10/165. öe. 276. f. 91/83. és 91/84. öe. /51/ Kővágó László: i.m. 172 173. és 181 182. o. /52/ Uo.: 51. o. /53/ Nemzetiségi kérdés nemzetiségi politika: 57. és 66 70. o. /54/ Megjelent teljes terjedelemben a Neue Zeitung 1987. június 6-i számában. Tárgyszavak: Etnikum Történeti demográfia SELECTED ISSUES OF THE XXTH CENTURY HISTORY OF THE GERMAN POPULATION IN THE PRESENT COUNTY OF CSONGRÁD AND THE ASSIMILATION OF THE POPULATION