Amit a papír október 23-án elbírt: a forradalom sajtója 1956. október 23-a reggelén egy élhetőbb és igazságosabb rendszerért kiáltottak a fiatalok, az Írószövetség tagjai és a sajtó képviselői. A párt prominens személyiségei aznap a szavak szintjén nem mondtak ellent a tüntetőknek. Közléseik valódi tartalmának megértéséhez azonban ismerni kellett a sorok között olvasás "mesterségét". Jól ismerjük a 23-án mindent elárasztó tíz-tizenkét-tizennégy pontos követelések tartalmát. Politikai-, társadalmi- és gazdasági reformokat sürgettek. Nem rendszerváltozást, csak az eszmei alapokhoz lojális változtatásokat. A sztálinista önkény hazai formája, a rákosista politika ellen emelték fel szavukat. Ahhoz, hogy jogos követeléseikhez társadalmi támogatottságot szerezzenek, ki kellett használniuk a korabeli tömegkommunikáció leghatásosabb fórumát: a sajtót. Nyolc hónap telt el az SZKP XX. kongresszusa óta, amelyen Hruscsov, a párt főtitkára elítélte a sztálinizmust, s amelynek híre - bár zártkörű pártrendezvénynek indult - Magyarországra is eljutott. Három hónappal az októberi események előtt - az. ún. júliusi határozatok részeként -az MDP KV személycseréket hajtott végre a pártban. Rákosi első titkári helyére Gerő Ernő került, s "néhány korábban háttérbe szorított kommunista (Kádár János, Marosán György) visszakerül a párt felső vezetésébe...". (Jelenidőben. 1956. október 23. Holnap Kiadó Kft., 2003. Szerk: Szigethy Gábor)
1956 az enyhülés éve volt. Az előző nap lengyelországi eseményei, Gomułka - és az egységes lengyel pártvezetés - szembeszegülése a szovjet vezetők fenyegetéseivel bátorságot, reményt és hitet adott a magyar újságíróknak is. Csatár Imre, a DISZ lapjában, a Szabad Ifjúságnak A sajtó becsülete című cikkében ezt írja: "Hol és miért tévesztettünk utat és merre az igazi út - ez a viták lényege." A Megjegyzések Kiss Károly elvtárs alcímet viselő írás kereken visszautasítja a képviselő vádját, miszerint "Az oly hosszú ideig hiányzott egészséges bíráló hang, ma számos helyen, szóban vagy sajtóban népi demokráciánk és vezető pártjának alapvető igazságait akarja kétségbe vonni". Az író szerint ennek éppen az ellenkezője igaz. "De sok-sok olyan cikke jelenik meg a magyar sajtóban, a mi lapunkban is, amely nemzetünk, népi hatalmunk és a párt sorsáért való aggódást... tükrözi.... Cikkek, amelyek a kommunista humanizmus eszményéért szállnak síkra... Sokat szenvedett népünk nem azért küzdött, hogy... ne legyen szocialista Magyarország" - olvashatta aznap bárki. A szakszervezetek lapja, a Népszava szerkesztősége is hasonlóképpen reagált Kiss elvtárs szavaira: "... felháborodottan tiltakozunk az alaptalan vád ellen, öntudatosan, ahogy a szocialista építés harcosaihoz illik, visszautasítjuk a rágalmat...".
A Műszaki Egyetem orgánuma, a Jövő Mérnöke Az ifjúság követeléseiről című cikkében ismertette annak a levélnek a tartalmát, amelyet az iskola vezetőbizottsága küldött a párt Központi Vezetőségének. Ebben "aggodalmát fejezi ki a XX. kongresszus, a júliusi határozatok irányvonalának megvalósítását akadályozó visszahúzó erők működése miatt." A cikk végén pedig szinte szóról-szóra megismétli az említett levél tartalmát, immár a szerkesztőség és az általuk képviselt erők nevében. "Mi határozottan tudjuk, hogy mit akarunk. Akarjuk a XX. Kongresszus szellemének maradéktalan érvényesítését, a júliusi határozat egyértelmű végrehajtását." Vagyis ez a lap is a szocialista reformokért szállt síkra. A Magyar Nemzet, a Népfront lapjaként az év során már több alkalommal is bebizonyította, hogy "méltó régi nagy híréhez". Október huszonharmadikán "lelkesen" ismerteti a budapesti Petőfi Kör javaslatai-t, köztük a "szocialista demokratizmus kibontakozását" és Nagy Imrének, s vele a "lenini eszmékért harcoló más elvtársak" visszavételét a pártba és a kormányba. A szocialista bulvár gyöngyszeme, az Esti Budapest is egyértelműsíti: "a szocializmus híveként politizáló... ifjúság is felsorakozott abban a küzdelemben, amely Magyarországon... a szocialista demokrácia megszilárdításáért és kiterjesztéséért" harcol. Azt írja: "Itt az ideje, hogy a párt és a kormány... kidolgozza a szocializmus magyar útjának céljait és feladatait." A
hiba tehát nem csupán az "eltévelyedésben" volt, hanem abban is, hogy a pártvezetés az évek során nem igazította hozzá az ideológiát a magyar sajátosságokhoz. Az Irodalmi Újság ezen a napon különkiadásban közölte a magyar írók kiáltványát. Az eddig idézettekhez igazodva ők is "Önálló nemzeti politikát [akartak] a szocializmus eszméje alapján". Az országos lapok közül a Szabad Nép "magatartása" volt a legösszetettebb. Hol vállalta a szerkesztőség a párttal való teljes azonosulást, hol megtartotta a két lépés távolságot. A mozgatórugó nyilván az volt, hogy minél jobb színben tűnjön fel az olvasóközönség szemében. Ha ezt megtehette, a párt nevében fogalmazott, például így:"...meg kell mondanunk, hogy nem minden követelést tudunk azonnal és rövid időn belül teljesíteni." Amikor viszont ezt írja: "Ugyanakkor bizalmat kérünk a párt számára, mert a fiatalság minden jogos követelését teljesíteni akarjuk", akkor nyilvánvaló az elhatárolódás. Akár a párt nevében fogalmaz azonban a lap, akár a sajátjában, a lényeg, a közölnivaló ugyanaz: "...egyetemi és főiskolai fiatalságunk nem a népi demokratikus rendszer ellen, hanem a népi demokratikus rendszerért, a megtisztuló szocializmusért indult harcba.... Pillanatra se felejtsék el, hogy küzdelmük a szocialista demokratizmus előretöréséért folyik." Gerő Ernő esti rádióbeszéde - bár érezhető némi mentegetőzés - még nem mond ellent a forradalom első napján hangoztatott jelszavaknak. "A Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége ez év júliusában fontos határozatokat hozott.... A júliusi határozatok lényege az volt, hogy... továbbfejlesszük... a szocialista demokráciát... építsük országunkban a szocializmust.... Pártunk vezetése a leghatározottabban el van szánva arra, hogy a júliusi határozatok szellemében irányítsa a szocializmus további építését... mindent elkövetünk annak érdekében, hogy országunkban a szocializmust... magyarországi sajátosságok... a magyar hagyományok figyelembevételével építsük." (Azért ne feledjük Gerőnek azt a mondatát, amellyel, ha szó szerint nem is minősíti ellenforradalomnak az aznapi tüntetést, de egyértelműen érzékelteti, hogy nem ért egyet az eseményekkel. "Pártunk vezetését a tüntetés nem ingatja meg abban az elhatározásában, hogy továbbhaladjon a szocialista demokratizmus fejlesztése útján." Vagyis azt sugallja, hogy minden aktív résztvevő éppen "megingatni" készült a pártot egy bizonyos elhatározásában.) Az "ellenforradalom", mint kifejezés már október 23-án is megjelent. Ezen a napon még a "sovinisztával" és a "rákosista restauráció híveivel"jelentett egyet. Másnapra és utána még
további harminckilenc évre"nemzetünk, népi hatalmunk és a párt sorsáért való aggódást"kinyilvánító társadalmi csoportok lettek az ellenforradalmárok.