T. Ágoston László 70. születésnapjára

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "T. Ágoston László 70. születésnapjára"

Átírás

1

2 T. Ágoston László 70. születésnapjára A Magyar Írószövetség és a Hungarovox Kiadó és a jelenlévő vendégek T. Ágoston László író 70. születésnapját köszöntötte október 11. (csütörtök) 18 órakor a Magyar Írószövetség Klubjában (Budapest VI., Bajza u. 18.). Kaiser László költő, író, a Hungarovox Kiadó vezetője köszöntője után Hemmert László grafikus, köteteinek illusztrátora, Zsirai László költő, író méltatta a szerzőt. A műsorban Gódor Erzsébet hárfaművész, Göncz Renáta és Ágoston László operaénekes, Rudas Attila előadóművész közreműködött. A meleg hangulatú rendezvényen T. Ágoston László műveiből hangzottak el részletek. T. Ágoston László Lenkey János tábornok leszármazottja, az es forradalom és szabadságharc kutatója Tasson született 1942-ben. Vidéki iparoscsaládban született Tasson, két testvére van. Apjától asztalosmesterséget tanult, a kétkezi munka és a falu világa számos novellájának ihletője, de felnőttként kiállt a gyalupad mögül és Budapestre költözött. Rossz káderlapja miatt betanított munkásként tudott csak elhelyezkedni és csak hosszú évek után, 1970-ben kezdhette el az újságíró iskolát, főiskolai diplomát 36 évesen szerzett. Újságíróként elsősorban üzemi, intézményi lapoknál dolgozott (Tungsram; Egészségügyi Dolgozó; stb.), de pályája során volt a Pest megyei hírlap, a Sporthorgász és több más országos lap munkatársa is. Munkássága egyik csúcspontja a harmadik kiadást megélt: "A két Lenkey" című történelmi regénye, amely az 1848/49-es szabadságharcban Lengyelországból a forradalom megsegítésére hazajövő Lenkey-huszárok történetét meséli el. A könyv megjelenése után több egyetemen tartott előadásokat a témáról és a Lenkey Társaság Kulturális Örökség Egyesület felügyelőbizottsági tagjává választották. T. Ágoston László életművének fő sodrát szépírói tevékenysége adja. Elsőként a Kelet Népénél fiatalon még Móricz Zsigmonddal is együtt dolgozó Kopré József figyelt fel tehetségére. Első novellája 1966 decemberében, a Csepel újságban jelent meg. Eztán több mint ezer alkalommal jelentek meg írásai a Népszava, Népszabadság, Nők lapja, megyei lapok, Somogy, Hévíz, Hevesi Szemle, Új Hevesi Napló, Lant, Polisz, Ezredvég, Új Horizont, Keresztény Élet, Amerikai Magyar Népszava, Amerikai Magyar Szó, Bécsi Napló, kanadai Krónika, belgiumi Kilátó, és sok más kiadvány hasábjain. Bár írásai negyedszáz antológiába válogatták be, első önálló kötetére mégis 2001-ig kellett várni. A Krúdy Gyula Irodalmi Kör alapító tagja, írószövetségi tag, számos könyv szerzője, Többszörösen elismert novellista.1982-ben a Krúdy Gyula Irodalmi Kör alapító főtitkára, a rendszerváltás után az Írók Szakszervezetének tagja, között az Írók Alapítványa kuratóriumi tagja. A 2001-es "Hol lakik az Isten?" után több kiadó is felfedezte munkásságát és volt olyan év, amikor három kötete is megjelent ban a tagjai közé választotta a Magyar Írószövetség. Jelenleg a főváros XVII. kerületében, Rákoshegyen él, a Rákosmenti Irodalmi Műhely tagja. Legjelentősebb elismerései: Krúdy Emlékérem (1989), a Szabad Magyar Újságírók Szövetsége /Washington/ dicsérő oklevele (1999), Országos Milleniumi Pályázat - különdíj (2000), Díj a Magyar Rádió irodalmi pályázatán (2002), Fehér Mária alkotói díj (2005). T. Ágoston László korábbi irodalmi pályázaton elnyerte a Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat díját is. Kötetei: Hol lakik az Isten? - novellák (2001), Aranyka - gyermektörténetek (2001), Kinek dolgozik az idő - szatírák (2004), Ördögszekér - novellák (2004), Egy pohár vihar - kisregény (2004), A két Lenkey - történelmi nagyregény (2005)- második kiadása (2007), Eltékozolt évek -novellák (2008), Lenkey huszárok - dokumentumkötet (2009), Bumeráng - novellák (2009), Csendélet tigrissel - Történetek Durciról - novellák (2010), A bicskafaló csuka - novellák (2011) valamint Nömös tassi novellák - novellák (2011). T. Ágoston Lászlónak sok boldogságot kívánunk! STO LAT! B. A.

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16 Budapest Főváros XVII. kerületének Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 1173 Budapest, Pesti út 165.

Lengyelország szubjektíven Polska subiektywnie Kiállítás Egerben

Lengyelország szubjektíven Polska subiektywnie Kiállítás Egerben Lengyelország szubjektíven Polska subiektywnie Kiállítás Egerben Újabb kiállítás nyílt 2012. június 22-én, pénteken, Egerben Lengyelország szubjektíven Múlt és jelen címmel. A Magyarországi Lengyelség

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén

Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata, Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat és a Rákoshegyi Bartók Zeneház (1174

Részletesebben

2017. Tavaszi összefoglaló

2017. Tavaszi összefoglaló 2017. Tavaszi összefoglaló ÚTIKALAUZ A LENGYEL-MAGYAR KAPCSOLATOKHOZ BARTÓK ZONGORAVERSENY GÁLÁJA A BARTÓK ZENEHÁZBAN ÚTIKALAUZ A LENGYEL-MAGYAR KAPCSOLATOKHOZ Útikalauz a lengyel-magyar kapcsolatokhoz

Részletesebben

Végig h? maradt anyanyelvéhez a 25 éve elhunyt Márai

Végig h? maradt anyanyelvéhez a 25 éve elhunyt Márai Végig h? maradt anyanyelvéhez a 25 éve elhunyt Márai 2014 február 25. Flag Szöveg méret Mentés 0 Még nincs értékelve Mérték Huszonöt éve, 1989. február 21-én hunyt el Márai Sándor posztumusz Kossuth-díjas

Részletesebben

NapSziget a Művészetekért Alapítvány. Közhasznúsági jelentés - 2009.

NapSziget a Művészetekért Alapítvány. Közhasznúsági jelentés - 2009. NapSziget a Művészetekért Alapítvány Közhasznúsági jelentés - 2009. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. Egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolójának mérlege

Részletesebben

Jerzy Hoffman. A történelem vonzásában

Jerzy Hoffman. A történelem vonzásában Jerzy Hoffman. A történelem vonzásában Jerzy Hoffman rendező születésének 80. évfordulója alkalmából Életmű-kiállítás nyílt a Lengyel Intézetben (Budapest 1065, Nagymező u. 15.). A kiállítás 2012. november

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga

Részletesebben

Gárdonyi Géza, (Ziegler)

Gárdonyi Géza, (Ziegler) Az Egri várban, a Fülesbástyán alussza örök álmát Gárdonyi Géza, az Egri csillagok halhatatlan szerzője. A síron ez a három szó olvasható: "Csak a teste", utalva arra, hogy szelleme alkotásaiban örökké

Részletesebben

Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai

Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója Több mint húsz éve foglalkozik kommunikációval hazai és nemzetközi

Részletesebben

A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja

A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja Mély levegő címmel irodalmi találkozót tartottunk iskolánkban A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja november 9. és 11. között került megrendezésre. A rendezvényt,

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Ikt.szám.: 18-1/9/2012. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ Készült a Lengyel Nemzetiségi

Részletesebben

Konföderáció Ágazati szakszervezet 2011.februári taglétszám (fő) SZEF Bölcsödei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete. SZEF Pedagógusok Szakszervezete

Konföderáció Ágazati szakszervezet 2011.februári taglétszám (fő) SZEF Bölcsödei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete. SZEF Pedagógusok Szakszervezete Nemzetgazdasági Minisztérium Országos Reprezentativitást Megállapító Bizottság ORMB Jelentés 4/c. sz. melléklet Ágazati (szakmai) szakszervezetek, szakszervezeti szövetségek közalkalmazotti jogviszonyban

Részletesebben

Közérdekû információk:

Közérdekû információk: Közérdekû információk: A kezdeményezés A Szív Világszövetség (World Heart Federation) az Amerikai Szív Szövetség (American Heart Association) által elindított Go Red for Women mozgalom világméret_ elterjesztését

Részletesebben

Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne:

Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne: Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne: Kint azt kiáltják: [ ] Éljen a szabadság! Diákok mennek erre, föl-földobálják a sapkájukat, ujjongva éltetik a szabadságot. Ami az

Részletesebben

EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2011 évről

EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2011 évről FOKUSZ, Kárpát-medencei Kulturális Kapcsolatokért Közhasznú egyesület Székhely:H- 1062 Budapest, Bajza u.18. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2011 évről Tartalomjegyzék Mérleg. 2. oldal Eredmény kimutatás

Részletesebben

NYELVVIZSGA KÖVETELMÉNYEK AZ EGYES SZAKOKON

NYELVVIZSGA KÖVETELMÉNYEK AZ EGYES SZAKOKON NYELVVIZSGA KÖVETELMÉNYEK AZ EGYES SZAKOKON Ebben a dokumentumban foglaljuk össze, hogy a Zsigmond Király Főiskolán az egyes szakokon a kezdetétől függően milyen nyelvvizsgával kell rendelkezni az oklevél

Részletesebben

- D - DIÉTA & FITNESZ -1 évig őrizzük. (FX 203) DOLGOZÓK LAPJA ( ) - Tartósan őrizzük. (Reprint kiadás) (FY 209)

- D - DIÉTA & FITNESZ -1 évig őrizzük. (FX 203) DOLGOZÓK LAPJA ( ) - Tartósan őrizzük. (Reprint kiadás) (FY 209) - A - 168 ÓRA - Tárgyév végén selejtezzük. (FY 114) 3. ÉVEZRED 3 évig őrizzük. (FY 046) ADÓ - 1 évig őrizzük. (FY 144) ADÓKÓDEX - 1 évig őrizzük. (FY 061) AETAS Tárgyév végén selejtezzük (FX 053) ALFÖLD

Részletesebben

2014. évi 4. szám. MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA június 21.

2014. évi 4. szám. MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA június 21. 2014. évi 4. szám MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA 2014. június 21. Múzeumok éjszakája a Bartók Zeneházban 2014. június 21-én este tartották a Rákosmentén is a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozatot. Rájöttünk, hogy

Részletesebben

Vállalkozás, kultúra, polgárosodás

Vállalkozás, kultúra, polgárosodás 2011/11/04 Page 1 of 5 [1]Az Országos Széchényi Könyvtár és az MTA OSZK Res libraria Hungariae Kutatócsoport 19. századi műhelye címmel közös kiállítást rendez Heckenast Gusztáv (1811 1878) születésének

Részletesebben

lljk. számú előterjesztés

lljk. számú előterjesztés lljk. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Budapest X. kerület, 144. utca elnevezésének Albert Camus utcára

Részletesebben

A rákosligeti Magyar-Lengyel Baráti Kör évi beszámolója

A rákosligeti Magyar-Lengyel Baráti Kör évi beszámolója BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD NARODOWOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1173. Budapest XVII., Pesti út 165. A rákosligeti Magyar-Lengyel Baráti Kör

Részletesebben

PÁLYÁZAT / KONKURS a kerületi nemzeti kisebbség rendezvényeire

PÁLYÁZAT / KONKURS a kerületi nemzeti kisebbség rendezvényeire 1 PÁLYÁZAT / KONKURS a kerületi nemzeti kisebbség rendezvényeire 1. A pályázó adatai: 1.1. Neve: Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat 1.2. Székhelye: 1173. Budapest, XVII. kerület,

Részletesebben

Különleges Faludy György születésnap az Országos Széchényi Könyvtárban

Különleges Faludy György születésnap az Országos Széchényi Könyvtárban Különleges Faludy György születésnap az Országos Széchényi Könyvtárban 2016. szeptember 22. 17 óra OSZK Díszterem, Budavári Palota F. épület Különleges Faludy György születésnapot ünnepel a költő nevét

Részletesebben

Folyóirat Jelleg Megjegyzés 2000 168 Óra 3.Évezred A Földgömb Ágfalvi Krónika Alföld Autó Motor Babapatika Balkon Bárka Bravo Budapester Zeitung

Folyóirat Jelleg Megjegyzés 2000 168 Óra 3.Évezred A Földgömb Ágfalvi Krónika Alföld Autó Motor Babapatika Balkon Bárka Bravo Budapester Zeitung 1 2000 Kulturális Nemzeti Kulturális Alap támogatásával 2 168 Óra Közéleti-politikai 3 3.Évezred Ismeretterjesztő 4 A Földgömb Ismeretterjesztő Nemzeti Kulturális Alap támogatásával 5 Ágfalvi Krónika Helyi

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

Kosztolányi kritikai kiadás segédanyagai. Kosztolányi Dezső álnevei 1

Kosztolányi kritikai kiadás segédanyagai. Kosztolányi Dezső álnevei 1 Kosztolányi kritikai kiadás segédanyagai. Kosztolányi Dezső álnevei 1 Összeállította: Arany Zsuzsanna (2004 2011) és Dobás Kata (2012-től) JELMAGYARÁZAT: FJ1: a Forrásjegyzék 1-ben előforduló tételek alapján

Részletesebben

Igaz Béla dr. 186 Illés József dr.

Igaz Béla dr. 186 Illés József dr. Igaz Béla dr. 186 Illés József dr. Igaz Béla dr., a felsőház tagj'a. 1865- ben született a somogymegyei Lábodon. Az egyetemet a bécsi Pázmáneumban végezte s ott szerezte meg a hittudományi oklevelet. Tanulmányai

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

Téma: Az írástudók felelőssége

Téma: Az írástudók felelőssége Téma: Az írástudók felelőssége 2002. november 21 Meghívott vendégünk: Fábián Gyula író, a Szabad Föld főszerkesztője Bevezető előadásának címe: A sajtó hatalma 2002. december 20 Meghívott vendégünk: Gyurkovics

Részletesebben

Európai utas. Találkozások. Berecz András mesemondó adott nagy sikerű estet Határtalan mesék címmel május 17-én a Közép-európai Kulturális Intézetben.

Európai utas. Találkozások. Berecz András mesemondó adott nagy sikerű estet Határtalan mesék címmel május 17-én a Közép-európai Kulturális Intézetben. Berecz András mesemondó adott nagy sikerű estet Határtalan mesék címmel május 17-én a Közép-európai Kulturális Intézetben. Az Ötágú síp című sorozatban határon túli magyar kulturális műhelyeket mutattunk

Részletesebben

Vidéki örökségeink a Kárpátmedencében. Budapest, március Készítette:Ötvös Ida Viski Zöld Falusi Turizmus Szövetség elnöke

Vidéki örökségeink a Kárpátmedencében. Budapest, március Készítette:Ötvös Ida Viski Zöld Falusi Turizmus Szövetség elnöke Vidéki örökségeink a Kárpátmedencében Budapest, 2014. március 20-21. Készítette:Ötvös Ida Viski Zöld Falusi Turizmus Szövetség elnöke Felső-Tiszavidéken Máramarosi medencében Az ukrán-román határ mentén

Részletesebben

Három égi lovag Ó, ti Istentől származó égi lovagok az úrnak mennyi szépet adtatok, a művész lelketektől megremegtek a csillagok súlyos szárnyú képzeletem bennetek az égen ás, mint őrült égi vadász a művészettek

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM SZABÁLYZATA az ÁLLAMI és EGYETEMI ÜNNEPEK, MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJÉRŐL

Az ÓBUDAI EGYETEM SZABÁLYZATA az ÁLLAMI és EGYETEMI ÜNNEPEK, MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJÉRŐL 3. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 33. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM SZABÁLYZATA az ÁLLAMI és EGYETEMI ÜNNEPEK, MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJÉRŐL

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kobzai önkormányzat Képviselő-testület ulese

Budapest Főváros X. kerület Kobzai önkormányzat Képviselő-testület ulese Budapest Főváros X. kerület Kobzai önkormányzat Képviselő-testület ulese Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Kabinet Tárgy: Javaslat a Hagar országa" című

Részletesebben

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem Péterfi Gábor MUNKAHELYEK 2013 - Evangélikus Pedagógiai Intézet, történelem tantárgygondozó 2000 - Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, középiskolai tanár, tanított szaktárgyak:

Részletesebben

A kultúra és nyugalom völgye.

A kultúra és nyugalom völgye. Vereb A kultúra és nyugalom völgye. Vereb község Fejér megyében fekszik a Velencei-tótól 15 km-re, északra. Lakosainak száma 829 fő. Kicsi település, vendégszeretete annál nagyobb. Látogasson el hozzánk

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Ikt.szám: 18-3/4/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a Lengyel

Részletesebben

Polski Fiat 126p. A kilencvenes évek emlékműve

Polski Fiat 126p. A kilencvenes évek emlékműve Polski Fiat 126p. A kilencvenes évek emlékműve Kuznetsov számára a kispolszki ready-made emlékmű, mely az eladásra szánt ruhával, kozmetikumokkal és élelmiszerrel megrakva nem-is-oly-távoli múltat és a

Részletesebben

Eseménynaptár (2015. december 14 december 20.)

Eseménynaptár (2015. december 14 december 20.) BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA Eseménynaptár (2015. december 14 december 20.) 2015. december 14. (hétfő) 14.00 óra: Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata tisztelettel

Részletesebben

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 2015. évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 2015. évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 2015. évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati a Budapest Főváros XVIII. kerületi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat: Szent Cirill és Szent Metód Ünnepe.

Részletesebben

1 168 Óra Közéleti-politikai 2 2000 Kulturális Nemzeti Kulturális Alap támogatásával 3 5 perc angol Nyelvtanulás 4 Aetas Kulturális Nemzeti

1 168 Óra Közéleti-politikai 2 2000 Kulturális Nemzeti Kulturális Alap támogatásával 3 5 perc angol Nyelvtanulás 4 Aetas Kulturális Nemzeti 1 168 Óra Közéleti-politikai 2 2000 Kulturális Nemzeti Kulturális Alap támogatásával 3 5 perc angol Nyelvtanulás 4 Aetas Kulturális Nemzeti Kulturális Alap 5 Ágfalvi Krónika Helyi lap 6 Alföld Kulturális

Részletesebben

POLITIKA: A FELTÁMADÁS REMÉNYE

POLITIKA: A FELTÁMADÁS REMÉNYE POLITIKA: A FELTÁMADÁS REMÉNYE ÚJSÁGCIKKEK 1956. OKTÓBER 23. - NOVEMBER 4. A KÖTETET SZERKESZTETTE, AZ ELŐSZÓT ÉS A JEGYZETEKET ÍRTA SZIGETHY GÁBOR HOLNAP KIADÓ TARTALOM Szigethy Gábor: IDŐRENDBEN / 5

Részletesebben

Díjak, elismerések: 2007. I. Hajdú-Bihar Megyei Fotószemlén a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat díja (Debrecen)

Díjak, elismerések: 2007. I. Hajdú-Bihar Megyei Fotószemlén a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat díja (Debrecen) Kocsis Csaba 1959-ben született Berettyóújfaluban. Erdésznek tanult, végül mégis a tanítói pályát választotta, de dolgozott népművelőként és újságíróként is. 1978-1986-ig a Naposcsibe együttes tagja. 1996-tól

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Szabó Lőrinc Alapítvány (1026 Budapest, Volkmann u. 8. 1. emelet 1.) Közhasznúsági jelentés 2011. 1 Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló Az 1994-óta működő és 1997-től közhasznú Alapítvány

Részletesebben

Az UNICEF Gyermekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai. Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója

Az UNICEF Gyermekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai. Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója Az UNICEF Gyermekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója Több mint húsz éve foglalkozik kommunikációval hazai és nemzetközi

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Dr. Nagy Gyula 100 időszaki kiállítás. Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum. 2014. október 2 2015. május 31.

Szakmai beszámoló. Dr. Nagy Gyula 100 időszaki kiállítás. Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum. 2014. október 2 2015. május 31. Szakmai beszámoló Dr. Nagy Gyula 100 időszaki kiállítás Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum 2014. október 2 2015. május 31. Az NKA Közgyűjtemények Kollégiumánál elnyert pályázat

Részletesebben

V. évfolyam 2.szám február

V. évfolyam 2.szám február V. évfolyam 2.szám - 2019. február XV. SAJÓBÁBONYI PÁLINKA ÉS POGÁCSASÜTŐ VERSENY Nagy érdeklődés kísérte február 02-án a XV. Sajóbábonyi Pálinka és Pogácsasütő versenyt. Összesen 301 pálinkát, párlatot

Részletesebben

A Tiszta Forrás Szövetség polgármester-jelöltje

A Tiszta Forrás Szövetség polgármester-jelöltje A Tiszta Forrás Szövetség polgármester-jelöltje Juhász Béla Róbert Béla közgazdász, politológus és felsőfokú közigazgatási végzettsége van. Feleségével és két kislányával csaknem 10 éve él Sződligeten.

Részletesebben

KÉRDŐÍV Hallgatói pályaorientáció egyetemi szolgáltatások munkaerőpiaci kilátások hallgatók az EU-ról

KÉRDŐÍV Hallgatói pályaorientáció egyetemi szolgáltatások munkaerőpiaci kilátások hallgatók az EU-ról UNIVERSITAS PRESS JELTÁRS Képzési és Tudományos Információs Ügynökség Jelenkor Társadalomkutató Műhely 1146 Budapest, Ajtósi D. sor 19-21. 1146 Budapest, Ajtósi D. sor 19-21. Tel.: 321-32-46, 343-48-00/368.

Részletesebben

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Sokorópátkán született 1942. augusztus 11-én. Apja, Vig Béla 1943. januárjában eltűnt a Don-kanyarban. Anyja Balogh Irén, hadiözvegyként egyetlen gyermekének

Részletesebben

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra 2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január 9. Január 17. 16 óra Január 26. 15 óra Január 27. 11.00 óra Január 30. 10-17 óra Február 1. Február

Részletesebben

WIKIMÉDIA MAGYARORSZÁG EGYESÜLET. 2014. április - november

WIKIMÉDIA MAGYARORSZÁG EGYESÜLET. 2014. április - november WIKIMÉDIA MAGYARORSZÁG EGYESÜLET 2014. április - november Wikimedia Chapter Conference Berlin Vince, Andi részvételével A Wikimédia közösség idén is megtartotta nagyszabású konferenciáját. Ezúttal Berlinben,

Részletesebben

Olvasásra ajánljuk a% évi választások alkalmával

Olvasásra ajánljuk a% évi választások alkalmával A Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé. A város és a falu dolgozói választott és a népnek felelős küldöttek útján gyakorolják hatalmukat." (Idézet a Magyar Népköztársaság Alkotmányából.)

Részletesebben

Beszámoló a évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről

Beszámoló a évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről Beszámoló a 2017. évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről 2017-ben kilencedik alkalommal rendeztük meg az Eötvös József országos középiskolai szónokversenyt az ELTE Bölcsészettudományi

Részletesebben

1956-os forradalom évfordulójára Hangdokumentumok: 1956 12 nap válogatott hangdokumentumai (kazetta)

1956-os forradalom évfordulójára Hangdokumentumok: 1956 12 nap válogatott hangdokumentumai (kazetta) Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek S ha százszor tudtak bátrak lenni, Százszor bátrak és viharvertek. (Ady: A Tűz csiholója) Az 1956-os forradalom évfordulójára készített összeállításunkkal

Részletesebben

Nemzeti Tehetség Program

Nemzeti Tehetség Program Nemzeti Tehetség Program 2016. évi pályázatai Székely Rita Kisalföldi Tehetségsegítő Tanács A pályázatok bemutatása 2016. március 31-én 41 db pályázat került meghirdetésre. A nyílt pályázatok benyújtási

Részletesebben

visszaemlékezések. Összeállította és közzéteszi: Beke Sándor. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Erdélyi Toll. Irodalmi és művelődési folyóirat. Kiadja az E

visszaemlékezések. Összeállította és közzéteszi: Beke Sándor. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Erdélyi Toll. Irodalmi és művelődési folyóirat. Kiadja az E Az Erdélyi Toll sajtóvisszhangja (2009-től 2012 között) 2009 Erdélyi Toll (Recenzió) Gyergyói Kisújság, 2009. október 22-28., 43. szám Új sajtókiadvány (Recenzió. Fotó: a folyóirat 2009. 1. számának a

Részletesebben

Könyvkiállítás 12 KÖNYVTÁRÜGY 12 A könyvtárügy általános kérdései 12 Könyvtárak 12 Olvasóközönség. Olvasómozgalom 14 SAJTÓ 14 A sajtó általános

Könyvkiállítás 12 KÖNYVTÁRÜGY 12 A könyvtárügy általános kérdései 12 Könyvtárak 12 Olvasóközönség. Olvasómozgalom 14 SAJTÓ 14 A sajtó általános TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS 5 I. ÁLTALÁNOS RÉSZ 7 1. KÖNYV. KÖNYVKIADÁS. KÖNYVTERJESZTÉS. KÖNYVTÁRÜGY. SAJTÓ 7 BIBLIOGRÁFIA 7 NYOMDÁSZAT. NYOMDÁSZATTÖRTÉNET 8 BIBLIOFILLÁ KÖNYVMŰVÉSZET. KÖNYVRITKASÁGOK 8

Részletesebben

A Kormány nevében mellékelten benyújtom a Wacław Fełczak Alapítványról szóló törvényjavaslatot.

A Kormány nevében mellékelten benyújtom a Wacław Fełczak Alapítványról szóló törvényjavaslatot. Iromány száma: T/17784. Benyújtás dátuma: 2017-10-10 17:15 Miniszterelnökség Parlex azonosító: K4KBTV2X0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr.

Részletesebben

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok Negyedik alkalommal rendezték meg a Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napokat június 12-14. között. A program fővédnöke Hende Csaba

Részletesebben

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE ( 1 ) _ A címlapon és a hátsó borítón REISZ ILONA festményei: A pápa és A pápa munka közben ( 2 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE II. János Pál pápa

Részletesebben

Az iskola neve és címe: A csapat tagjai: A felkészítő tanár neve, elérhetősége:

Az iskola neve és címe: A csapat tagjai: A felkészítő tanár neve, elérhetősége: TÁMOP: Az iskola neve és címe: A csapat tagjai: A felkészítő tanár neve, elérhetősége: Elért pontszám: 1 Ismerd meg a somogyi írókat, költőket! Berzsenyi Dániel 1.forduló Beküldési határidő: 2012. február

Részletesebben

1 STÍLUS ÉS JELENTÉS

1 STÍLUS ÉS JELENTÉS STÍLUS ÉS JELENTÉS 1 2 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXXI. STÍLUS ÉS JELENTÉS Tanulmányok Krúdy stílusáról Szerkesztette JENEI TERÉZ és PETHÕ JÓZSEF TINTA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2004 4 KÖNYVEM

Részletesebben

1/9 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/9 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/9 Ikt.szám.: 186/3/2009. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a Lengyel

Részletesebben

Sorszám Civil Működési Pályázat 2018 EREDMÉNYEK. Támogatási összeg. Aranypatkó Lovas Egylet Aquincum Sportegyesület

Sorszám Civil Működési Pályázat 2018 EREDMÉNYEK. Támogatási összeg. Aranypatkó Lovas Egylet Aquincum Sportegyesület Sorszám Civil Működési Pályázat 2018 EREDMÉNYEK Támogatási összeg 1 2 3 Aranypatkó Lovas Egylet Aquincum BALU Sport 4 5 6 7 8 9 Békásmegyeri "Vándor" Kerékpáros Klub Casablanca TáncSport Csillaghegyi Mozgás

Részletesebben

Az RMKT-ról dióhéjban

Az RMKT-ról dióhéjban Az RMKT-ról dióhéjban A Romániai Magyar Közgazdász Társaság- RMKT egy 21 éves szervezet, amelynek célja, hogy közgazdászokból és ezen területen dolgozó személyekből alakítson ki egy erős hálózatot, amely

Részletesebben

275 éve született Benyovszky Móric kiállítás

275 éve született Benyovszky Móric kiállítás 2016/09/27-2017/01/28 A magyar történelem egyik legkalandosabb életű egyénisége, az egyik leghíresebb magyar világutazó, hajós és katona, az indiai-óceáni szigetvilág első európai uralkodója, Benyovszky

Részletesebben

PORTFÓLIÓ. Készítette: Halmi Zsolt

PORTFÓLIÓ. Készítette: Halmi Zsolt PORTFÓLIÓ Készítette: Halmi Zsolt ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK Név: Halmi Zsolt Cím: 5340 Kunhegyes, Lejtő u. 40. Telefon: 06304708484 E-mail: herrysheldon@gmail.com Weboldal: www.halmi.eoldal.hu TANULMÁNYOK

Részletesebben

KARUCZKA PÉTER. szerkesztőség vezető, újságíró, Közszolgálati Kommunikáció Képzés-fejlesztési Program. A képzés során MTI s oktatóként működik közre.

KARUCZKA PÉTER. szerkesztőség vezető, újságíró, Közszolgálati Kommunikáció Képzés-fejlesztési Program. A képzés során MTI s oktatóként működik közre. KARUCZKA PÉTER szerkesztőség vezető, újságíró, A képzés során MTI s oktatóként működik közre. Pályám itt, az MTI-ben indult, a gazdasági rovat újságírójaként 1996-ban. Voltam parlamenti tudósító, szerkesztő,

Részletesebben

1113. Budapest Zsombolyai u Budapest Zsombolyai u május-júniusi műsorai

1113. Budapest Zsombolyai u Budapest Zsombolyai u május-júniusi műsorai 1113. Budapest Zsombolyai u.6. 1113. Budapest Zsombolyai u.6 T.:3433-880 T.:344-50000 E-mail: ratkaiklub@mail.datanet.hu www.tit.hu, info@tit.hu www.ratkaimartonklub.hu József Attila: Május A rengő lomb

Részletesebben

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi

Részletesebben

1/9 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/9 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/9 Ikt.szám.: 18-8/2010. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a Lengyel

Részletesebben

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról Összefoglaló a Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról A verseny megrendezésének időpontja: 2017. 03.31 04.01. rendező intézményének neve: Debreceni Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona szervezőjének

Részletesebben

Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója

Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója Az egyesület 1991 októbere óta működik, a Fővárosi Bíróság közhasznú szervezeteként a Pk.66925/1991/1 számú végzése alapján jegyezte be. Az Andaxínház a különböző

Részletesebben

Működési célú támogatások

Működési célú támogatások Működési célú ok A A célja A összege A i A t A Zalaerdő Erdészeti Zrt. Gazdaságáért Dijjal járó pénzjutalom 145 740 Ft 2007.01.19 2012.01.19 üzemetető Kht. 8 000 000 Ft Lenti Torna Egylet 6 800 000 Ft

Részletesebben

Humánszolgáltatási Bizottságának évi munkaterve

Humánszolgáltatási Bizottságának évi munkaterve 390/2018. (XII. 11.) HB határozat a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete Humánszolgáltatási Bizottságának 2019. évi munkatervéről (8 igen, egyhangú szavazattal) 1. A Humánszolgáltatási

Részletesebben

SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK

SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK In memóriám Kaffka Margit NAP KIADÓ TARTALOM CSAK A SZÓT MEGTALÁLJAM" Kaffka Margit: Önéletrajz (In: Az Érdekes Újság Dekameronja, II. k. Bp., 1912) 7 Karlka Margit levelei Nemestóthy

Részletesebben

TÁMOP 4.1.3 I. KÖZÖS KÉRDŐÍVMODUL

TÁMOP 4.1.3 I. KÖZÖS KÉRDŐÍVMODUL TÁMOP 4.1.3 I. KÖZÖS KÉRDŐÍVMODUL Intézményi fejléc (neve stb.) és arculat: az intézmény adja meg! I.1/a. Hogyan kapcsolódik ehhez az intézményhez? LÉNYEGES SZŰRŐ KÉRDÉS! Ha a válasz 1 HALLGATÓI ÉS VÉGZETT

Részletesebben

gyulai GAAL GASTON Székesfehérvár, november Balatonboglár, október 26. EMLÉKEZETÉRE

gyulai GAAL GASTON Székesfehérvár, november Balatonboglár, október 26. EMLÉKEZETÉRE gyulai GAAL GASTON Székesfehérvár, 1868. november 30. - Balatonboglár, 1932. október 26. EMLÉKEZETÉRE A Gaal-család származásáról Édesapja Gaal Lőrinc (1844. I. 30. 1907. I. 11.) édesanyja rendesi Bárány

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21.

I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. Felhasznált irodalom: I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. II. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat2szabadbattyan.jpg

Részletesebben

A Magyar Sajtófotó Pályázat 2007 díjazottjai

A Magyar Sajtófotó Pályázat 2007 díjazottjai A Magyar Sajtófotó Pályázat 2007 díjazottjai NAGYDÍJAK, KÜLÖNDÍJAK Hernád Géza (Magyar Hírlap) Búcsú a Lipótmezőtől Magyar Újságírók Országos Szövetségének Nagydíja Zanskar és Ladakh André Kertész Nagydíj

Részletesebben

Somogyi Hírlap XVI. XVII. évfolyam Cikkek Kadarkútról

Somogyi Hírlap XVI. XVII. évfolyam Cikkek Kadarkútról Somogyi Hírlap XVI. XVII. évfolyam 2005-2006 Cikkek Kadarkútról 2 Tartalomjegyzék Kadarkút városi címre pályázik : Ünnepi megyegyűlés : Az..6. oldal együttműködés megyei minimumáért : In: Somogyi Hírlap

Részletesebben

MAGASISKOLA. In memóriám Mészöly Miklós NAP KIADÓ-

MAGASISKOLA. In memóriám Mészöly Miklós NAP KIADÓ- MAGASISKOLA In memóriám Mészöly Miklós NAP KIADÓ- TARTALOM Mészöly Miklós: Elégia. Részlet (In.: Mészöly Miklós: Elégia. Bp., Helikon, 1991.) 5 Mészöly Miklós: Óda az Elégiához (In.: Mészöly Miklós: Elégia.

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-1/3/2015. Helyszín: a Polgármesteri Hivatal III. emelet 301. számú tárgyalójában

Részletesebben

Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély

Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Erdély és a Partium Erdély Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Történelmi Erdély (Belső-Erdély) Az

Részletesebben

84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok Miskolc, 2013. június 5 június 8.

84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok Miskolc, 2013. június 5 június 8. 84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok Miskolc, 2013. június 5 június 8. Június 3., hétfő 17.00 Egy művészcsalád a miskolci irodalom- és művészetkedvelők körében Találkozó Mezey Katalin, Oláh János

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEK ÉS TEHETSÉGGONDOZÓ PÁLYÁZATOK

TANULMÁNYI VERSENYEK ÉS TEHETSÉGGONDOZÓ PÁLYÁZATOK TANULMÁNYI VERSENYEK ÉS TEHETSÉGGONDOZÓ PÁLYÁZATOK KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT BUDAPEST III. TANKERÜLETÉBEN 2014-2015. tanévben 1 Versenyeink a 2014/2015-ös tanévben Sorszám Rendező Verseny

Részletesebben

A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2012

A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2012 A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2012 Az elemzés a Szakiskolai férőhelyek meghatározása 2012, a regionális fejlesztési és képzési bizottságok (RFKB-k) részére című kutatási program keretében

Részletesebben

Forrás: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1105/kapkar.html

Forrás: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1105/kapkar.html Forrás: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1105/kapkar.html Kapronczay Károly A Tudományos Ismeretterjesztő Társulatunkat alapító orvosok A XIX. század első felében az ország önállóságáért vívott

Részletesebben

HÁROM HATÁR ÖLELÉSÉBEN

HÁROM HATÁR ÖLELÉSÉBEN HÁROM HATÁR ÖLELÉSÉBEN A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár és Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítvány határon túlra irányuló tevékenysége HÁROM HATÁR ÖLELÉSÉBEN I. KEUR 1. KEUR 2.

Részletesebben

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) 2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) Január - Január 20. Szép magyar beszéd a Kazinczy verseny városi döntője a Városi Könyvtárban - Január 21. A Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft.

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft. KÜM- 2005 SZKF Az EU kül- és biztonságpolitikájának és az atlanti gondolatnak a népszerűsítését segítő kommunikációs tevékenység támogatása című pályázat nyerteseinek névsora Támogatást nyert pályázók

Részletesebben

Éjszakai járatok közlekedése december 24-én 907-es autóbusz menetrendje

Éjszakai járatok közlekedése december 24-én 907-es autóbusz menetrendje Örs vezér tere M+H - Kelenföldi pályaudvar Örs vezér tere M+H ind. 16:11 16:41 17:11 17:41 Örs vezér tere - Zugló M+H ind. 16:12 16:42 17:12 17:42 Ond vezér útja ind. 16:14 16:44 17:14 17:44 Ond vezér

Részletesebben

GTK - 2009-ben abszolvált. Válaszadók száma = 27. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

GTK - 2009-ben abszolvált. Válaszadók száma = 27. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% GTK - 2009-ben abszolvált Válaszadók száma = 27 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála 25% 1 0% 2 50% 3 0% 4 Hisztogram 25% 5

Részletesebben

Megyeszékhely: Győr. Honlap: http://nemzetiegyseg.com/gyormegye.html Adatbázis: http://nemzetiegyseg.com/gyor2011.xls

Megyeszékhely: Győr. Honlap: http://nemzetiegyseg.com/gyormegye.html Adatbázis: http://nemzetiegyseg.com/gyor2011.xls Győr-Moson Moson-Sopron összesen Megyeszékhely: Győr Honlap: http://nemzetiegyseg.com/gyor.html Adatbázis: http://nemzetiegyseg.com/gyor2011.xls Honlap: http://www.hiszi-map.hu/catalog/displayimage.php?pid=1530&fullsize=1

Részletesebben