Poór János Adók, katonák, országgyűlések 1796 1811/12 Budapest, 2003 Az OTKA és az MTA támogatásával 5
TARTALOM Előszó... 7 Változatok az adóra... 17 Változatok a felkelésre és katonaállításra... 51 Életünket és vérünket, esetleg subsidiumot... 88 A századforduló országgyűlésein... 99 Közterhek és nemesek... 105 Subsidium... 127 A katona-subsidium... 142 A felkelésről... 162 Király és rendek... 195 Királyi és rendi jussok... 196 A megsértett rendi jogok... 225 Jogsértés nem történt... 229 Országgyűlési résztvevők... 238 Epilógus... 254 Rövidítések... 256 6
ELŐSZÓ Az 1796 és 1812 között tartott országgyűlési naplók és akták feldolgozásához azzal az előzetes elképzeléssel kezdtem hozzá, hogy feltételeztem: módosítható az a kép, amelyet jeles és kevésbé jeles kortársak, illetve a magyar történettudomány a két nagy korszak a felvilágosult abszolutizmus és a reformkor árnyékában háttérbe szoruló, hosszú századfordulóról festett. A magyar nemesi társadalomról és a politikai elitről nemcsak a kilencvenes évek elejének L. A. Hoffmann hírhedt röpirataival fémjelezhető pamfletirodalma és a vezető udvari politikusok egy jelentős és képzett, de a magyarsággal szemben negatívan elfogult vagy kifejezetten ellenséges csoportja festett sötét képet. Hasonló képet festett sok, a magyar történelmet és a kortárs politikusok teljesítményét tudományos igénnyel elemző, mélyenszántó, korabeli történetijogtörténeti munka, és lényegében a 19 20. századi magyar történetírás egésze is. Feltételeztem azonban, hogy abban az országban, ahol megszülettek és részben meg is jelentek Hajnóczy József közjogi és politikai munkái, ismertek voltak a jövőképükben populista, de a magyar társadalom és politika megoldandó, aktuális problémáit néven nevező jakobinus káték, olvashatók voltak Berzeviczy Gergely parasztsággal, adórendszerrel és gazdasággal foglalkozó munkái stb., valószínűtlen, hogy a modernizációs gondolatok valamilyen szinten ne merülnének fel a korszak országgyűlésein. Rá kellett azonban jönnöm, hogy a történetírás túlnyomóan negatív ítélete csak annyiban módosítható, hogy nem vonatkoztatható sommásan a korabeli Magyarországra, különösen nem a politikai gondolkodás egészére. A nemesi társadalom és a politikai elit (az országgyűlések) összteljesítményére azonban igen. Kiderült ugyanakkor számomra, hogy másfelől ez a történettudományban mellőzött korszak, főként a törvényhozás legfelső 7
fóruma, nem érdektelen. Az 1796 és 1812 között szinte a törvények szerinti gyakorisággal ülésező országgyűlések napirendjén túlnyomóan adó-, segély- és katonaajánlatok, a személyes, általános, részleges felkelés (a felkeléshez kötődően az egykori bandériumok és a telekkatonaság) ügye, illetve az e tárgyak körüli viták szerepeltek. E tárgyak és viták pedig több szempontból is méltók a figyelemre. Egyrészt a fenti fogalmak között egyetlen olyan sincs, amelyet mindenkori használói vagy a korszak későbbi kutatói definíciószerűen meg tudtak volna határozni. Nem érdektelen tehát maguknak a terminusoknak a történeti körüljárása. Másrészt azért nem érdektelen foglalkozni velük és a róluk alkotott véleményekkel, mert értelmezésükre az ország politikai és jogi rendje épült, értelmezésük magyar és bécsi különbségei pedig döntő jelentőségűek az ország és az udvar viszonyának alakulása szempontjából is. Nyilván szerencsés lett volna az említett tárgyakat (fogalmakat) a kora újkor összes országgyűlésére kiterjeszkedve vizsgálni amire az anyag korlátlansága és lehetőségeim korlátjai miatt nem vállalkozhatom, de a fenti, szűk időszak önkényes kiválasztása mellett is hozhatók fel érvek. Az ország területi egységének nem teljes helyreállása (a török kiűzése) után, és azelőtt, hogy a reformkor országgyűlései újratematizálták az országgyűlési tárgyakat, a választott néhány év nemcsak olyan zárt korszak volt, amikor rendszeresen működött a rendi képviselet intézménye, hanem olyan is, amelyben az állandó háborúk miatt, ha nem is kizárólagos, de a két, a témáról sokat tudó, felet a királyt és a rendiséget elsősorban érdeklő, a korábbiaknál is élesebb, állandó vitatéma volt az adózás és a katonaállítás ügye. Fogalmi vizsgálatok szempontjából a választott korszak országgyűlései ezért kivételesen informatívak. Szerény célt tűztem ki magam elé: a könyv nem a korszak országgyűléseinek a történetével foglalkozik azok mindegyike önálló monográfia tárgya lehetne, s részben volt is, hanem csak fő tárgyukkal: az adó- és katonaajánlásokkal, illetve, külön fejezetben is, a király és a rendiség döntően ezekhez kapcsolódó, felségvizeket kölcsönösen kijelölő konfliktusaival. Továbbá: a munka nem magát az adórendszert és a hadszervezetet tárgyalja, hanem az előjogokat megalapozó adózási és honvédelmi kötelezettségek értelmezését a szinte kizárólag a nemesség érdekeit képviselő politikai elit részéről. Ebből a szempontból nincs jelentősége annak, hogy maguk a konkrét tárgyak fontosak-e vagy sem. 8
Nem érdekes, hogy az adók és a segélyek a királyság jövedelmeinek kisebb hányadát tették ki, mindegy, milyen szerepet játszottak a magyar katonák a birodalom hadszervezetében, s közömbös, hogy a vérével adózó nemesség közvetlen és közvetett katonai és anyagi szerepvállalása mindig jelentéktelen és mindinkább komolytalan. A szerkezeti felépítés és az arányok magyarázatra szorulnak. Miután a munka a témaválasztásból következően tematikus rendet követ (fogalmakat és fogalomértelmezéseket taglal), a szerkezete lazább, mint egy kronológiai rendben építkező írásé. A szerkezet feszessége ellen hat az első három fejezet is, amely az adózásról és a katonaállításról szóló kora újkori törvényeket tekinti át a Magyar Törvénytár 1 alapján. E három fejezet megírását azzal indokolom, hogy az 1800 körüli országgyűlési álláspontok (ezt követő) taglalása lehetetlen az adózásra és a katonaállításra vonatkozó, a feudális korban végig alapvető, az országgyűlési tanácskozásokban élőként kezelt, állandóan hivatkozott törvények bemutatása és rendszerezésük megkísérlése nélkül. A fogalmak előtörténetének részletes vizsgálata, illetve az udvar és az ország harcainak külön fejezetbe emelése (az 1800 körüli országgyűlési álláspontok taglalása után) a szerkezetet kétségtelenül lazává teszi, de bízom benne, hogy a fejezetek szorosabban illeszkednek egymáshoz, mint egy adózást, katonaállítást, felkelést és felségjogokat taglaló tematikus tanulmánykötet tanulmányai. Az, hogy az alábbi munka csak önkényesen kiválasztott országgyűlési tárgyakat taglal, nem ötletszerűséget jelent. Azt állítom, hogy a reformkor előtti (és általában a kora újkori) országgyűlések figyelmének középpontjában, minden mást háttérbe szorítva, ezek a tárgyak állnak. Ezekhez képest mellékesek vagy szimbolikusak a magyar nyelv ügyében tett, jeles eredményeket is hozó erőfeszítések, a magyar színház, a nemzeti könyvtár és múzeum, vagy a Ludovika Akadémia körüli, a naplókban is nagy teret kapó buzgalom, és teljesen súlytalanok a társadalmi 1 A törvények áttekintéséhez a törvénytár millenniumi kiadását használom, amely a korábbi kiadásokban hiányosan közölt törvényeket főleg Kovachich Márton György és Kovachich József Miklós gyűjteményei (Kovachich M. Gy. 1790, 1798, Kovachich J. M. 1815, 1818) alapján kiegészíti, de a törvénytárból kimaradt törvényeket nem veszi fel (CJ, 1000 1526, XX. l.). Jóllehet az országgyűléseken előkerülnek törvénytárból kimaradt törvénycikkek is, a hangsúly a Corpus Jurison van. A törvénytárban nem szereplő törvényekkel ezért külön nem foglalkozom. 9
modernizációról és jogkiterjesztésről stb. felvetődő gondolatfoszlányok, amelyeket ezért mellőzök. A két nagy korszak felől beárnyékolt időszak nem vonta magára a történettudomány különös figyelmét. A szűkebb korszakot és/vagy annak egyes országgyűléseit csak néhány munka taglalja, az összefoglaló művekben pedig kevés, s időben előre haladva mind kevesebb figyelmet kapnak a századforduló évei. E sommás megállapítás azonban természetesen nem tesz megkerülhetővé egy rövid historiográfiai áttekintést. * Az első jeles, az 1802-es országgyűlést elemző írás Berzeviczy Gergely nevéhez fűződik. A korábban, az 1795-ös vérengzés kapcsán az udvart a Der Majestätsprozess in Ungarn 1795 című írásban (Berzeviczy, 1795) leleplező tudós kortárs, 1806-ban az Ueber den ungarischen Reichstag vom Jahre 1802 című, Göttingában megjelent elemzésében (Berzeviczy, 1806/a) a magyar rendiségről tárt keserű látleletet a világ elé. Az országgyűléseken részt vevő arisztokrácia és nemesség szerinte alkalmas ugyan arra, hogy lehetőségei korlátaira figyelmeztesse az udvart, a társadalom döntő többségével szemben azonban ellenséges, és alkalmatlan arra, hogy felemelje Magyarországot (amely, a szerző szerint nem illik a modern Európába). Jóval később három munkában is foglalkozott a századforduló történéseivel és országgyűléseivel Wertheimer Ede. Az Ausztria és Magyarország a tizenkilenczedik század első tizedében című kétkötetes monográfiájában (Wertheimer, 1884) tárgyszerű krónikáját adta a kornak és a korszak négy országgyűlésének. Nem sokkal később több részletben megjelent, nagy tanulmányt szentelt az 1807-es országgyűlésnek Az 1807-ik évi magyar országgyűlés címmel (Wertheimer, 1896), amelyben különösen fontosak az országgyűlési vezérekről adott jellemzései. A politikai elit egészét Berzeviczynél enyhébben ugyan, de ő is bírálja. Az alkotmány védelmében vívott harcai révén szerinte kiérdemli az utókor elismerését, az alsóbb társadalmi rétegek iránt azonban érzéketlen volt. Az 1811/12-iki országgyűlés története című munkája (Wertheimer, 1899) szerint a rendiség 1811/12-ben missziót teljesített az ország és az alkotmányosság védelmében. A rendek állhatatosságának köszönhető, hogy később, több mint egy évtizedes alkotmányellenes kor 10
mányzat után Ferenc visszatért a törvényes útra. Ha 1811/12-ben a rendek meghajoltak volna, a szerző szerint aligha hívtak volna többé össze magyar országgyűlést. Szopek Ervin az Az 1805-ik évi magyar országgyűlés című kis munkája (Szopek, 1914) kritikus a rendiséggel, de még kritikusabban az udvarral szemben. Elemzései nem támasztják alá egyik konklúzióját, mely szerint ezen az országgyűlésen elkezdődtek volna a jövendő Magyarország megalapozásának munkálatai. A korszaknak és országgyűléseinek alapkutatásokon nyugvó, meghaladhatatlan feldolgozása Domanovszky Sándor nevéhez fűződik. A József nádor élete I II. című monográfia (Domanovszky, 1944) nemcsak a nádor életének jelentős szakaszát fogja át, hanem, a 18. századi előzményekre visszatekintve, enciklopédikus igényű korrajzot nyújt, kiemelten taglalva az országgyűléseket is, különösképpen az 1802-est, az 1807-est, az 1808-ast és az 1811/12-est. A kétkötetes monográfiához négy nagy kötetnyi iratanyag illeszkedik, a József nádor iratai, amelyet szintén Domanovszky Sándor adott ki (JNI, I III.), illetve készített elő (JNI, IV.). Ahogy a monográfia címe, úgy a forráskötetek címe is megtévesztő. A kötetek a nádor és a király iratváltása mellett egyrészt az iratok keletkezéséhez és utóéletéhez kötődő hatalmas hivatali és magán dokumentumanyagot, másrészt tanulmányértékű jegyzeteket és kommentárokat is tartalmaznak. Domanovszky kerüli a minősítéseket, különösen a sommás ítéleteket a korántsem homogén bécsi vagy a magyar politikai vezetésről. Ennek ellenére egyértelműen jelzi, hogy Ferenc császár környezetében időről időre Magyarországgal szemben negatívan elfogult politikusok kapnak főszerepet, s hogy a magyar politikai elit, nemkülönben József főherceg nádor emiatt részben kényszerpályán mozogva vívja közjogi harcait. Nyilvánvaló, hogy számos résztéma vár kutatásra a századforduló politikatörténetében, de nem véletlen, hogy monografikus igényű feldolgozására Domanovszky tekintélyt parancsoló köteteinek megjelenése után senki nem vállalkozott. Itt említem meg és emelem ki Szijártó István A diéta. A magyar rendek és az országgyűlés, 1708 1792 című, megjelenés előtt álló munkáját (Szijártó, 2003), melynek homlokterében a 18. század országgyűléseinek szervezete és működése áll, de általános országgyűléstörténeti kitekintései, adózás- és hadtörténeti elemzései révén megkerülhetetlen és inspiratív a későbbi korok kutatása számára is. (Ezúton köszönöm, hogy könyve kéziratát rendelkezésemre bocsátotta.) 11
Az adózással és katonaállítással kapcsolatos fogalmakat, az általam önkényesen kiválasztott szűkebb korban és szempontból nem vizsgálta senki, az adózás és a hadszervezet tágabb tárgykörében azonban sok kiváló könyvre és tanulmányra lehet támaszkodni. Az adózás történetéről szóló legkorábbi, igen alapos, de a szakirodalomban alig vagy egyáltalán nem említett ennek megfelelően alig használt munkát Hajnóczy József írta De diversis subsidiis publicis dissertatio címmel (Hajnóczy, 1792/b). Nem könnyű olvasmány, sőt valójában nem is olvasmány, hanem adattár. Áttekinti és sokféle szempont szerint csoportosítja a különféle adófajtákat. A könyv konklúziókat tartalmazó, egyébként nem a legfontosabb fejezete magyarul is megjelent a Hajnóczy József közjogi-politikai munkái című kötetben (Csizmadia, 1958). Fontos, szintén régi munka Berzeviczy Gergely A parasztok állapotáról és természetéről Magyarországon című írása (Berzeviczy, 1806/b), amely többek között az áttekinthetetlen, tudatos, és tudatosan tűrt visszaélésekre alkalmat adó dica fogalmát is behatóan vizsgálja. (A dicával kapcsolatos zűrzavarra a szerző az 1802-es országgyűlésről szóló tanulmányában is kitér.) A kora újkorban fokozatosan eltűnő kamarahaszna történetével, főként korai történetével Thallóczy Lajos foglalkozik A kamara haszna (lucrum camerae) története című munkájában (Thallóczy, 1879). A porta és az adózás történetéhez alapvető Juhász Lajos, A porta története 1526 1648 című tanulmánya (Juhász, 1936). A munka elemzi a porta fogalmát, azokat a 16. század végi kísérleteket, amelyek arra irányultak, hogy a nehezen értelmezhető, regionálisan eltérő jelentésű porta helyett az adókivetés alapja a ház legyen, illetve bemutatja a porta fogalmának 17. századi átalakulását (majd eszmei egységgé válását). Különösen fontos az adókirovás módjának taglalása, és annak bemutatása: időben és regionálisan változó és esetleges, mikor, hogyan, milyen rétegeket vonnak be az adófizetők körébe. Más szavakkal: nincs normatív szabály arra, hogyan osztják el és hogyan hajtják be helyi szinten az országgyűlések által (egyébként szintén normatív szabályozás nélkül) megszavazott állami adókat. Az adózás történetével (is) foglalkozó könyvek és tanulmányok közül kiemelem Ember Győző, Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig című könyvét (Ember, 1946), Szakály Ferenc a Magyar adóztatás a török hódoltságban című munkáját (Szakály, 1981), Maksay Ferenc előszavát a Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén I II. című forráskiadványhoz 12
(Maksay, 1990) és Nagy István 16 17. századi adórendszert áttekintő, A magyar kamara adóigazgatási tevékenysége a XVI XVII. században című tanulmányát (Nagy, 1995). A hadszervezetről kétrészes, nagy monográfiát írt a kortárs Michael Piringer Ungarns Banderien, und desselben gesetzmäßige Kriegsverfassung überhaupt címmel (Piringer, 1810/16). Műve amellyel a 3. fejezetben részletesebben foglalkozom már az első kötetével élénk politikai (országgyűlési) és komoly tudományos visszhangot váltott ki. (Piringer említi, de nem méltatja érdemének megfelelően Keresztury József húsz évvel korábban írt De veteri instituto rei militaris Hungaricae ac separatim de insurrectione nobilium című művét Keresztury, 1790, amely részletesen áttekinti főként a felkelésre vonatkozó törvényeket; a nemesség aktuális kötelezettségeit illető következtetéseiben pedig hozzá nagyban hasonló eredményre jutott.) Itt említem meg a Statistische Aufklärungenben 1797-ben megjelent, a felkelésről szóló rövid, adatokban gazdag tanulmányt is Ungrisches Insurrectionswesen, 1797.) Kovachich Márton György részben Piringer könyvéhez kapcsolódva szintén az 1810-es években visszatérően foglalkozott a hadszervezettel. 1811 telén írta a Defensio Patriae című háromrészes munkáját (Kovachich, 1811). Az első rész a hadügyre vonatkozó törvényeket tekintette át, a második értekezés volt a magyar hadtörténetről, a harmadik Uiber Michaels von Piringer I Theil seiner Ungarischen Banderien címmel Piringer művét, az Ungarns Banderien első kötetét elemezte. 1816-ban Kovachich újabb, még terjedelmesebb kéziratban foglalkozott a Piringer-könyvvel 2 Freymüthige Anmerkungen über die Recension der von Piringerischen Ungarns Banderien welche zu erst 1816 in die allgemeine Wiener Litteratur-Zeitung eingerückt, dann aber, um den Ungarn weher zu thun, bald besonders abgedruckt, zur beabsichteten Schmach der Nation allenthalben verbreitet 2 Ezt megelőzően négy hadtörténeti-társadalomtörténeti munkája nyomtatásban is megjelent, és a majdani kiadás szándékával elkészült egy nagy és egy kisebb, a hadügyre vonatkozó törvényeket tartalmazó/rendszerező kézirat, a Codex Juris Exercituationis (Kovachich, 1815) és az Exercituatio Hungarica (Kovachich, 1817/b). Az Exercitualis Hungaricát címlapja szerint fiával közösen készítette. Ezek és a Defensio Patriae keletkezéséhez és sorsához lásd Windisch Éva alapvető Kovachichmonográfiájának vonatkozó részét. (Windisch, 1998, 164 180. l.) 13
worden ist címmel 3 (Kovachich, 1816). A kézirat átszerkesztve és több módosítással, két részben, magyarul is megjelent a Tudományos Gyűjteményben: A Magyar Országi Hadakozás, és Banderiumoknak rövid esmértetése az 1715-diki Decretum 8-dik Czikkelyének fejtegetésével egygyütt; Piringer Udv. Tan. Úr Banderiumainak recensiójára való feleletűl (Kovachich, 1817/a) és Köteles volt-e a Magyar Nemesség Várait, s az ezekben lévő Katonaságát az ország polgári alkatmánya szerént saját költségein tartani? (Kovachich, 1818) címmel. Történelmi tanulmányként is olvasható József nádor magyar hadszervezetről szóló, alapvető adatokat tartalmazó és alapvető elveket taglaló 1808-as Freimüthige Gedanken eines Hungarischen Patrioten über die Verbesserung des Defensionssystems seines Vaterlandes, denen auf dem Reichstage zu Preßburg versammelten Ständen gewidmet von dem Verfasser című elaborátuma (József nádor, 1808). A Keresztury, Piringer és Kovachich által tárgyalt legfontosabb problémák bandériumok, telekkatonaság, állandó katona, állandó hadsereg intézménye és az ezekhez kötődő nemesi kötelezettségek későbbi szakirodalmából kiemelkedik Borosy András A telekkatonaság és a parasztság szerepe a feudális magyar hadszervezetben című könyve, amely a kora újkori hadszervezet időtálló áttekintése mellett kimerítően tárgyalja és értékeli a téma gazdag historiográfiáját is (Borosy, 1971). Kubinyi András a Politika és honvédelem a Jagellók Magyarországában című (Kubinyi, 2000/a), korábban angolul megjelent tanulmányában és a Nagy képes millenniumi hadtörténet. 1000 év a hadak útján című hadtörténeti kézikönyvben (Kubinyi, 2000/b) fejti ki véleményét a portális és bandériális katonaság 15 16. századi szervezetéről 4. Az állandó hadsereg értelmezéséhez alapvető Szabó Dezső Az állandó hadsereg 3 A vitairat előzménye az volt, hogy a Wiener Allgemeine Literaturzeitung 1816-ban háromrészes, nagy méltatást közölt az immár kétkötetes műről (WAL, 1816), s a recenzió még ugyanabban az évben (egy másik recenzióval együtt) külön kötetben is megjelent. (Recensionen, 1816) Kovachich második vitairata elsősorban a recenzióval, közvetve természetesen a Piringer-művel foglalkozott. 4 Itt utalok azokra a vitákra, amelyek a közelmúltban zajlottak a témáról a Hadtörténelmi Közlemények hasábjain: Ladányi, 1998, 1999, 2000; Borosy, 1999, 2000; Engel, 2000. 14
beczikkelyezésének története III. Károly korában című munkája (Szabó, 1910). A nagy hadtörténeti kézikönyvek ezeket a problémákat érthetően csak érintik. A francia háboruk időszaka 1792 1815 (Bánlaky, 1941) és a Magyarország hadtörténete I II. című (Borus, 1984) kézikönyv figyelmének a középpontjában az utóbbi vonatkozó fejezeteit Borosy András, Rázsó Gyula és Szakály Ferenc írta a szűkebb értelemben vett hadtörténet áll. Ugyanez vonatkozik az R. Kiss István által szerkesztett (és részben írt) Az utolsó nemesi felkelés (R. Kiss, 1911) és Veress D. Csaba Napóleon hadai Magyarországon című (Veress, 1987) munkájára. Az abszolutizmus és a rendiség viszonyához alapvetők Hajnóczy Józsefnek sem a rendiség, sem az abszolutizmus mellett el nem kötelezett közjogipolitikai munkái: Egy magyar hazafi gondolatai néhány, az országgyűlésre tartozó dologról (Hajnóczy, 1790/a), A magyar országgyűlésen javaslandó törvények lényege (Hajnóczy, 1790/b), a Közjogi értekezés a királyi hatalom korlátairól Magyarországon (Hajnóczy, 1791/a), a Magyarország országgyűléséről és annak szervezetéről szóló közjogi értekezés (Hajnóczy, 1791/b), és A katolikus egyházi rendről Magyarországon alkotott törvények kivonata (Hajnóczy, 1792/a). Az udvar mellett elkötelezett munkák közül a Hajnóczy-művekhez hasonló anyagismereten alapuló, tudományosan igényes munkák Anton Gustermann, Die Ausbildung der Verfassung des Königreiches Ungern (Gustermann, 1811) és Ungerisches Staatsrecht I. (Gustermann, 1816) című könyvei, Lakits György Zsigmond valószínűleg 1800 körül írt Juris publici Hungarici primae lineae in usum Eorum, qui huic studio operam dant concinatae (Lakits/a) és 1812 körül véglegesített Staatsrecht von Ungarn (Lakits/b) című, kéziratban maradt művei, illetve Michael Piringer említett könyve a magyar hadszervezetről (amely nemcsak a hadszervezetről szól, hanem kimerítően taglalja a király és a rendiség viszonyát is). Az összefoglaló történeti munkákban a századforduló a hanyatlás koraként jelenik meg. Mályusz Elemér álláspontját, hogy Martinovics Ignác egy személyben új, negatív irányt szabott volna a magyar történelemnek (Mályusz, 1926), nem osztja ugyan a szakirodalom, de abban egybeesnek mind a korábbi, mind a későbbi vélemények, hogy a jakobinus összeesküvés korszakhatár volt, s az, ami utána következett, a hanyatlás több vagy kevesebb kritikával illetett időszaka. 15
Horváth Mihály a Magyarország történelme című könyvében (Horváth, 1873) azt írja, hogy 1795 után kínai fal vette körül az országot, amelyen nem juthattak át a demokrácia elvei, a népszabadság tanai. Úgy véli, hogy nemzetellenes idegen végrehajtó hatalom áll szemben egy önző szűkkeblű arisztokráciából és reformok iránti kilencvenes évek eleji érzékenységét elvesztő köznemességből álló magyar politikai vezetéssel. Grünwald Béla A régi Magyarország című könyvében (Grünwald, 1888) az 1711 és 1825 közötti időszakot a süllyedés korának tekinti. Miközben a rendiség kíméletlenül érvényesíti érdekeit az alsóbb társadalmi rétegekkel szemben, rendre kiegyezik és elvtelen kompromisszumokat köt a királyi hatalommal. A rendi alkotmány alapelvei és intézményei akadályozzák a valós nemzeti érdekek érvényre juttatását. Hosszú tespedés után, Magyarországnak első történelmi egyéniségei csak a következő korszakban kelnek föl s ezek azok, a kik magasabb eszmék nevében támadják meg a fennálló jogrend alapjait. Marczali Henrik a Magyarország története III. Károlytól a bécsi congressusig (1711 1815) című munkájában (Marczali, 1898) kevésbé kritikus mind a királlyal, mind a magyar politikai elittel szemben. Úgy véli, hogy a forradalom és a háborúk miatt a király is és a nemzet is kényszerpályán mozgott. A monarchia ugyan reformra szorult volna, Ferenc császár azonban csak a nagyhatalmi állás megtartására és nyugalomra vágyott. Ami a rendek szerepét illeti: egyfelől keveset tettek a reformok érdekében, másfelől, 1811/12- ben például, a nemzet alapjogait védték az abszolutizmussal szemben. Az abszolutizmussal szembeni fellépésük egyfelől helyes, másfelől erősítette a császár abszolutista hajlandóságát, és az alkotmányos szabadság átmeneti megszűnéséhez is vezetett stb. Szekfű Gyula a Magyar történet V. vonatkozó fejezeteiben (Szekfű, 1936) hasonló kritikával illeti a királyt és a rendiséget. A francia forradalom szörnyűségei szerinte elvették Ferenc császár kedvét attól, hogy hozzányúljon a birodalmában fennálló társadalmi rendhez. Míg reformabszolutizmus II. József korában halálos ellenségét akarta megsemmisíteni a magyar rendiségben, Ferenc, lemondva a reformokról, szinte egyetlen szövetségesét látta benne. Miközben uralkodásának időszaka más nemzeteknél a tüneményszerű fejlődés kora volt, a Habsburg-monarchiában, így Magyarországon is, megállt az idő. A rendiség Szekfű ábrázolásában méltó a királyához. A rendi gyűlések ebben a korszakban már nem voltak egyébre 16
képesek, mint a külső abszolutizmussal szemben a rendi alkotmányt s vele a nemzeti önállóságot védeni ha nem is megvédeni ; a lakosság legnagyobb részének emberibb sorsa érdekében semmi jót nem tettek. A későbbi összefoglaló Magyarország történetekben a korszak politikatörténete kevés teret kap. A Magyarország története a feudalizmusból a kapitalizmusra való átmenet korszakában 1790 1848 című egyetemi tankönyvben (Mérei, 1957) Varga Zoltán, a Molnár Erik által szerkesztett Magyarország története első kötetében (Molnár, 1964) Varga János, a Magyarország története 1790 1848 első kötetében (Vörös, 1980) Benda Kálmán tekintette át az 1795 és 1812 közötti évek politikai eseményeit és közjogi harcait. Rövid áttekintést adott a századforduló éveiről Bertényi Iván a Magyarország rövid története (Bertényi, 1992), Csorba László a Reform és forradalom (1790 1849) (Csorba, 1998) című kötetben, Pajkossy Gábor a 19. századi magyar történelem 1790 1918 (Gergely, 1998), Veliky János a Polgárosodás és szabadság (Magyarország a XIX. században) (Veliky, 1999) című tankönyvben, és Fónagy Zoltán a Millenniumi magyar történet (Tóth, 2001) című, legújabb összefoglaló munkában. VÁLTOZATOK AZ ADÓRA Az adókról szóló törvények áttekintése előtt, a törvényszövegek követésének megkönnyítéséhez talán nem fölösleges néhány előzetes megjegyzés. Hajnóczy József az adókról szóló alapvető könyvében a különféle adófajtákat hat részre bontja és hat fejezetben tárgyalja: a kamarahaszna, a contributio, a városi taksák, az ajándékok, a gabonasegély és az ingyenmunka. Mivel az ország és a nemesség elvi kötelezettségeinek megítélése szempontjából a kamarahaszna és a contributio a fontos, az alábbiakban 17
(esetlegesen említve a többi adófajtát is) ezzel a kettővel, főleg pedig a contributióval foglalkozom. A kamarahaszna adóról előzetesen annyit, hogy az a kora újkorban a királynak felségjogon járó, rendes és rendszeres, a nem nemeseket terhelő adófajtává vált. (A kamarahasznát a középkorban sokszor fizették, és a 16. században is van példa arra, hogy fizették a nemesek, a szabály azonban az, hogy a nem nemeseket nem terheli. 5 ) A 16 17. század folyamán a kamarahaszna mint majd látjuk felolvad a contributióban és a subsidiumban. A contributio Hajnóczynál összefoglaló fogalom, amely a királynak felségjogon járó kamarahasznával szemben az országgyűlések által megajánlott adót jelenti, és különböző neveken fordul elő: contributio; contributio dicalis; contributio militaris; dica; dica regia; fumalis pecunia; subsidium; taxa, seu solutio pecuniarum; taxa pro subsidio oblata; taxa extraordinaria. 6 Aszerint, hogy kire vagy mire vetették ki, 26 pontot sorol fel. 7 Ám amilyen önkényesen lehet kivetni a contributiót, éppen olyan önkényesen lehet fel is menteni alóla bárkit. 8 5 Thallóczy, 1879, 95. l., Hajnóczy, 1792/b, 5. l. 6 Hajnóczy, 1792/b, 18 20. l. 7 1. rusticos seu subditos, 2. inquilini, 3. valachi, rutheni, rasciani, 4. molitores, 5. libertini, 6. ciuitates, 7. oppida, 8. pagi, villae, 9. serui, 10. negotiatores, mercatores, 11. extranei, 12. saxones in Transyluania, 13. iazyges et cumani, 14. graeci ritus unitorum sacerdotum filii, 15. anabaptistae, 16. iudaei, 17. artifices, mechanici, 18. diversi alii homines (braxatoria habentes ignobiles, carbonarios in serie colonorum domos non habentes, cinerarios, crematorum vinorum coctores, dominiorum officiales, lignicidas, montanarum officiales, postarum magistros, salis officiales, teloniatores, tricesimatores, veredarios, vitriarios, piscatores, montanistae), 19. nobiles unius sessionis, 20. nobiles armalistae, 21. fugitiui nobiles, 22. nobiles praediales, 23. satus ecclesiasticus inferior, 24. domini terrestres seu possessionati praelati, magnates, nobiles, 25. Sclauonia, 26. Transyluania. (Hajnóczy, 1792/b, 20 38. l.) 8 Az esetenként (nem véglegesen) felmentettek, vagy könnyítésben részesülők köre: jobbágyok, zsellérek, szabadosok, molnárok, szabad királyi városok, kézművesek, szénégetők, bányászok, koldusok, szegények, nemesek, szlavóniaiak. (Hajnóczy, 1792/b, 39 49. l.) 18
A törvényekből nem lehet megtudni, hogyan és mennyit fizetnek az adott törvények kapcsán az adózásba éppen bevont személyek. Az adót az országgyűlések a változó jelentésű porták (kapuk), a jobbágyházak, a jobbágyok száma stb. alapján vetik ki, a törvények azonban csak értelmezhetetlen általánosságok szintjén foglalkoznak azzal, hogyan bontják le a helyi hatóságok a fizetendő összegeket az egyes adózókra. Aligha több általánosság szintjén maradó elvnél az a gyakori kitétel, hogy az adófizetésnél a gazdagabbak segítsék a szegényeket, vagy az, hogy az adókivetők lelkiismeretesen taksálják meg a taksálandókat stb. 9 Mindenképpen foglalkozni kell előzetesen azokkal a gyakran előforduló esetekkel, amelyekben eltérő kötelezettségek keverednek össze egymással. Konkrétan a felkelési és bandérium- és portális katona állítási, illetve az adófizetési kötelezettségek különböző típusú összemosódásáról van szó. Néhány példa. 1. 1500-ban azt olvassuk, hogy bizonyos nemesi birtokok után pénzt kell fizetni a táborozás céljaira (21. tc.). 1518-ban azt, hogy a főurak és a neme 9 Kivételes eset az, hogy 1522-ben a törvénycikkek ha nem is teljes körűen pontosan jelölnek ki bizonyos adófizetési kötelezettségeket. Az 1. törvénycikk még a szokásos módon homályos: a paraszt és nem nemes meg külömben jobbágy sorsu és állapotu emberek (rurales et ignobiles plebeaeque alias sortis et conditionis homines) összesen és egyenkint, azok is, a kik a szabad királyi és királynői városokban és mezővárosokban bárhol a Magyarországban és az alája vetett részekben laknak és tartózkodnak, ezenfelül ugy az ő házaikban valamintfmásoknálflakófzsellérek is, de csak a kik feleségesek és a kiknek külön, saját háztartásuk van, ha mindjárt nemesek házában vagy udvartelkén laknak is (csak azokat a zselléreket és béreseket vevén ki, a kiket földesuraik látnak el saját élelemmel és ruházattal) összesen és egyenkint egy forintot fizessenek. A cikkely azért homályos, mert csak az adózók körét írja körül. Azt lehet tudni, hogy összesen annyiszor 1 forint fizetendő, ahány adózó van, de azt nem, hogy az egyes adózó pontosan mennyit fizet. A következő az 1. tc.-ben jelzett adóhoz képest további adókat kivető törvénycikkek azonban szokatlanul pontosak. A 2 10. törvénycikk mind az érintettek körét, mint a fizetendőket részletesen felsorolva vet ki adót borra, sörre, állatokra, foglalkozásokra, aranyés ezüstneműkre, készpénzre és zsidókra. (A Corpus Jurisban szereplő 1522-es törvények valójában 1521-ből valók CJ, 1000 1526, 789. l. Miután azonban a törvénytárban 1522-es törvényekként szerepelnek, így hivatkozom rájuk a továbbiakban is.) 19