Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Kábítószerügyi Egyeztető Fórum megalakítására Előterjesztő: Geiger Ferenc polgármester Az előterjesztést készítette: Györky Erika aljegyző Az előterjesztés egyeztetve: Szegény Ákos osztályvezető Az előterjesztést megtárgyalja: Jogi és Ügyrendi Bizottság Oktatási, Közművelődési, Ifjúsági és Sport Bizottság Szociális és Egészségügyi Bizottság Testületi ülés időpontja: 2016. március 16. Ellenjegyzők: Vittmanné Gerencsér Judit Szervezési és Ügyviteli osztályvezető Jogi szempontból ellenőrizte: dr. Laza Margit jegyző
Tisztelt Képviselő-testület! Soroksár ifjúságának egészségmegőrzése mindannyiunk közös felelőssége. Kevés olyan tényező van, amely nagyobb veszély jelent ma a fiatal korosztály számára, mint a droghasználat kísértése. Ennek a veszélynek a tudatosítása, a széleskörű felvilágosító munka, valamint a kellő időben nyújtott segítség teszi lehetővé, hogy ez a probléma a továbbiakban se növekedjék Soroksáron. Az Országgyűlés a Kormány vonatkozó határozatai alapján javaslatot teszünk a kerületi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum létrehozására. A 2010/2015. (XII.29.) Korm. határozat az önkormányzatok szerepéről A Nemzeti Drogellenes stratégia 2016. év végéig szóló szakpolitikai programjáról szóló 2010/2015. (XII.29.) Kormány határozat széleskörű és fontos feladatokat határoz meg a kábítószer-megelőzés érdekében folytatandó együttműködésről. Az említett szakpolitikai program a Nemzeti Drogellenes Stratégiáról 2013-2020. szóló 80/2013. (X.16.) OGY határozatban foglaltak végrehajtása érdekében határozza meg az aktuális feladatokat. A Kormány által decemberben elfogadott program többek között az alábbiakat tartalmazza: IV.1. Erősíteni kell a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok (a továbbiakban KEF) szerepvállalását, illetve koordinációs tevékenységét az önkormányzatok, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok ezt elősegítő szerepének és felelősségvállalásának hangsúlyosabbá tételével, továbbá szakmai és pályázati úton történő támogatásával. A 80/2013. (X.16.) OGY határozat az önkormányzatok szerepéről Az említett, az Országgyűlés által 2013-ban elfogadott drogstratégia VIII.3.2. része a helyi együttműködések koordinációjáról szólva az alábbiakat rögzíti: A Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok tevékenysége helyi szinten összehangolja a közösség és az együttműködés, a megelőzés és gyógyítás, a rehabilitáció és a kínálatcsökkentés szervezeteinek és intézményeinek munkáját. Egységes szakmai és módszertani szemlélet megvalósításával a helyi szinten megvalósuló kábítószermegelőző és -kezelő tevékenységet irányítja, ésszerűsíti a helyi szükségletek feltárásával és az ezekre épülő stratégiák kimunkálásával. Ezek alapvetően nem programok megvalósítását végző szervezetek, hanem a szakmai együttműködést segítő fórumokként értelmezhetők. Az állami feladatellátás területén bekövetkező szerkezeti és szervezeti változások új helyzetet és új lehetőségeket teremtenek a helyi együttműködések területén. Az egészségügyi és szociális ellátórendszer, a köznevelés szervezésének, irányítási és felügyeleti rendszerének változása, a kormányhivatalok és az egészségügyi tervezésért és ellátás-szervezésért felelős struktúrák szerepének erősödése, az együttműködés új, hatékony formáinak kialakulását teszi lehetővé és egyben szükségessé. A helyi önkormányzatok feladatkörének változása, új értelmezési keretbe helyezi a helyi kábítószerügyi koordinációt is. A helyi együttműködés biztosítja azt, hogy egy adott településen működő, illetve onnan hozzáférhető szolgálatok, szolgáltatások egymással összhangban végezzék munkájukat, és képesek legyenek a lelki egészséghez és azon belül a kábítószer-fogyasztáshoz kapcsolódó problémák hatékony 1
kezelésére, a szervezeti határokon átnyúló megelőzési és betegellátási, esetvezetési feladatok elvégzésére. Ennek megfelelően cél, hogy - a közigazgatás átalakult rendszerére tekintettel létrejöjjenek, illetve újjászerveződjenek azok a helyi együttműködési fórumok, amelyekben a kábítószer-probléma kezelésében felelősséggel rendelkező és jártas egészségfejlesztő, megelőző és kezelő tevékenységet folytató köznevelési, népegészségügyi és szociális ellátó, valamint bűnmegelőzési és bűnüldözési szervek vesznek részt. A Fórumok működésében az önkormányzati, a helyi társadalmi szervezetek és a kormányhivatalok által felügyelt szervezetek egyaránt fontos szereplők. A közigazgatási szervezetek és a kábítószer-használat elleni fellépésben közreműködő civil, egyházi szolgáltatók közötti partnerségnek mint alapelvnek az érvényesülését a megnövekedett állami felelősségvállalással működő struktúrában is biztosítani kell. Az Alapvető Jogok Országgyűlés Biztosának felkérése Az Országgyűlés és a Kormány említett határozataival párhuzamosan az Alapvető Jogok Országgyűlés Biztosának Jelentése az az AJB-1271/2015. számú ügyben felkérte a fővárosi kerületek képviselő-testületeit, amely kerületekben nem működik a kábítószerügyi egyeztető fórum, hogy - a Drogellenes Nemzeti Stratégia célkitűzéseivel összhangban, - fontolják meg a kerületben kábítószerügyi egyeztető fórum létrehozását és működtetését. Az Alapvető Jogok Biztosa kerületünk polgármesterének címzett 2015. december 16-án kelt levelében megállapítja: Kulcsfontosságúnak tartom a képviselő-testület döntését a XXIII. kerületi KEF felállításáról. Fentiek alapján, figyelemmel az Országgyűlés és a Kormány határozataira, továbbá az Alapvető Jogok Biztosának jelzésére, indokolt, hogy Budapest XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata kezdeményezze a kerületi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) létrehozását. A Soroksári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum résztvevőire az alábbiak szerint teszek javslatot: A KEF elnöke: A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke a Polgármester által megbízott Weinmann Antal alpolgármester. A KEF állandó tagjai: Állandó tagjai az alábbi szervezeteket képviselő vezetők illetve általuk megbízott munkatársak: Budapest Főváros Kormányhivatala XXIII. kerületi Hivatala Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapest XXIII. Tankerülete Budapest XX-XXIII. Rendőrkapitányság (Soroksári Rendőrőrs) Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet (addiktológia) Budapest XXIII. Kerület Önkormányzat Képviselő-testülete - ifjúsági tanácsnok Budapest XXIII. kerület Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály (a KEF titkára) Budapest XXIII. kerület Polgármesteri Hivatal Rendészeti Osztály Egészségügyi és Szociális Intézmény megbízott munkatársa (a KEF szakmai koordinátora) 2
A KEF munkájában közreműködő szakmai és civil szervezetek A KEF állandó meghívottjait - tanácskozási és szavazati joggal az Elnök kéri fel egyházi és civil szervezetek azon munkatársai közül, akik a kábítószer-megelőzés érdekében aktív munkát fejtenek ki. Oktatási intézmények A KEF állandó meghívottjai az oktatási intézmények vezetői illetve munkatársai, akiket a Tankerület vezetőjének egyet értésével az Elnök kéri fel. Egyházak és civil szervezetek Különösen fontos együttműködő partnereknek tekintendők a kerületi egyházak és a Soroksári Polgárőrség Egyesület, továbbá azok a sportegyesületek, amelyek az ifjúság tartalmas szabadidő-tevékenységének szervezésének keretében ezt a feladatot is magukénak érzik. A Soroksári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum működése A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tevékenysége elsősorban információ-csere biztosítása és az egyes szervezetek, intézmények keretében folyó munkaterén az együttműködési lehetőségek feltárása. Ezen elsődleges cél érdekében a KEF szakmai fórumokat szervez és egyéb módon is segíti az információcserét. A KEF működésének rendjét maga határozza meg, üléseit a KEF elnöke hívja össze, szükség szerint. A KEF üléseit évente legalább egy alkalommal rendes (teljes) ülést tart, a KEF operatív munkáját szakmai titkár (titkárok) koordinálják. Fentiek figyelembe vételével kérem a tisztelt Képviselő-testülettől döntésének meghozatalát. Határozati javaslat: Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testületének../2016.(III.16.) határozata a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum megalakításáról A Képviselő-testület úgy dönt, hogy I. megalakítja a kerületi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot, mely a működésének rendjét maga határozza meg, melynek: elnöke: Weinmann Antal alpolgármester, állandó tagjai: az alábbi szervezeteket képviselő vezetők illetve általuk megbízott, e feladatot vállaló szervezetek munkatársait: Budapest Főváros Kormányhivatala XXIII. kerületi Hivatala Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapest XXIII. Tankerülete Budapest XX-XXIII. Rendőrkapitányság (Soroksári Rendőrőrs) Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet (addiktológia) Budapest XXIII. Kerület Önkormányzat Képviselő-testülete - ifjúsági tanácsnok Budapest XXIII. kerület Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály (a KEF titkára) Budapest XXIII. kerület Polgármesteri Hivatal Rendészeti Osztály Egészségügyi és Szociális Intézmény megbízott munkatársa (a KEF szakmai koordinátora) állandó meghívottjai: az egyházi és civil szervezetek, egyesületek Polgármester által felkért munkatársai, az oktatási intézményeknek a Tankerület vezetőjének egyetértésével az Elnök által felkért vezetői, munkatársai, 3
II. III. IV. a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum különösen fontos együttműködő partnereinek tekinti a kerületi egyházakat, a Soroksári Polgárőrség Egyesületet, a sportegyesületeket. felkéri a Polgármestert, hogy gondoskodjék az alakuló ülés megszervezéséről felkéri a Polgármestert, hogy a kerületi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum megalakításáról tájékoztassa az Állampolgári Jogok Biztosát. Határidő: 2016. április 5. Felelős: Geiger Ferenc polgármester Az előterjesztést a Képviselő-testület döntési hatáskörben tárgyalja, a határozati javaslat elfogadása egyszerű többséget igényel. Budapest, 2016. február 26. Geiger Ferenc polgármester előterjesztő Györky Erika aljegyző az előterjesztés készítője Melléklet: Egyeztető lap 4
1. sz. melléklet Egyeztető lap Javaslata Kábítószerügyi Egyeztető Fórum megalakítására című képviselő-testületi előterjesztéshez 1. Az előterjesztés egyeztetve: Szegény Ákos osztályvezető Észrevétel/javaslat: Észrevételem/ javaslatom beépítésre került. Budapest, 2016. aláírás 5