Többleterő kifejtés A Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma 1/2011. (III.28.) számú határozatával elfogadva.
FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMA Kollégiumi vélemény A rendkívüli munkateljesítmény értékelése a baleseti járadék megállapítása során I. A Ptk. 356. (3) bekezdésében a jelentős testi fogyatékosság és rendkívüli munkateljesítmény kifejezésekkel körülírt tényállási elemek vizsgálata során azt kell feltárni, hogy a károsultnak a balesetre visszavezethető testi fogyatékossága, megváltozott személyi adottságai, valamint az általa ténylegesen betöltött munkakör, illetőleg a konkrét munkafeladatok alapulvételével a baleset utáni jövedelmének eléréséhez mennyiben van szüksége rendkívüli munkateljesítményre. Ez akkor állapítható meg, ha a munkáját csak erejének olyan rendkívüli megfeszítésével tudja ellátni, amely a Ptk. 4. (4) bekezdésére, valamint a Ptk. 340. (1) bekezdésére figyelemmel az adott helyzetben általában már nem elvárható. Jelentős testi fogyatékosságként nemcsak fizikai sérülések, hanem a pszichés egészségromlás is értékelhető. Munkaköri leírás
A munkaképesség csökkenés az egészségkárosodásnak a szervezet egészére gyakorolt hatását kifejező absztrakt fogalom. Ezzel szemben a rendkívüli munkateljesítmény olyan konkrét ténybeli kérdés, mely értelemszerűen csak akkor vizsgálható, ha a károsult ténylegesen munkát végez. A két fogalom százalékos mértékben automatikusan nem igazodik egymáshoz és nem feltétlenül fedi egymást. Értékelésük olyan szakkérdés, amelyhez nem mellőzhető orvos szakértői vélemény beszerzése. Az előzőek szerint meghatározott feltételek esetleges hiányával azonban nem merül ki a rendkívüli munkateljesítmény jogi értékelésének a lehetősége. Nincs akadálya ugyanis annak, hogy a bíróság a rendkívüli munkateljesítményt annak a károsult mindennapi életvitelére és életminőségére gyakorolt hatása miatt a nem vagyoni kártérítés összegének meghatározásánál értékelje. A mindennapi létfenntartás érdekében huzamos időn keresztül és napi rendszerességgel kifejtett rendkívüli munkateljesítmény ugyanis az életminőség olyan hátrányos változását is előidézheti, amely elvezethet a nem vagyoni kártérítés jogkövetkezményéhez.
A rendkívüli munkateljesítmény értékelése a baleseti járadék megállapítása során Budapest, 2011. február 23. napján. Dr. Molnár Ambrus tanácselnök
Többleterő kifejtés Járadék szerűen 1. Tényleges munkavégzés 2. Jelentős egészség károsodás 20-30 % EK???? 3. Igazolt jövedelem vesztés Általánosságban sérelemdíj összegében???? Megváltozott bírói gyakorlat
Országos Igazságügyi Orvostani Intézet 16. számú módszertani levele a testi sérülések és egészségkárosodások igazságügyi orvos szakértői véleményezéséről ( Tudom, elavult- de mi van helyette???) A tényleges gyógytartam, a büntetőeljárást befolyásoló fogalom, az orvos szakértő mérlegelése alapján megállapított, az anatómiai gyógyulást is figyelembe vevő, esetenként meghatározott gyógyulási idő. Funkcionális gyógytartam : A funkcionális gyógyulás akkor következik be, ha a sérülés következtében károsodott szervezet működése maradéktalanul helyreállt, vagy érdemleges javulás a továbbiakban nem várható (ún. végállapotról lehet beszélni): Megjegyezzük, hogy a funkcionális gyógyulás nem azonos fogalom az alkalmazkodási gyógyulással. Utóbbi esetben a kóros folyamat defektállapot, maradandó működéscsökkenés visszamaradásával gyógyul. A megállapítható funkcionális károsodást orvos szakértői szempontból maradandó fogyatékosságnak kell minősíteni. Alkalmazkodási gyógytartam?? Betegállomány ideje jelent valamit??
Járadék - gondolatok Véghatár nélkül?? Pl. 40 é ffi Havi 10 000 Ft. Járadék 10 000 X 12 hó X 40 év = 4 800 000 (4.8 M) Ft. Járadék portfolio és gondozás költsége??? Időszakra? Pl. alkalmazkodási gyógytartam=??? Hónap vagy év Meghatározhatjuk, hogy mikor fogja elhagyni a gyógyszert, tornát, úszást, mikor fog tudni létrára mászni? Mit kezd ezzel a biztosítói kárrendező, az aktuárius (matematikus)? Mi a járadék határa, mekkora Egészség Károsodás mértéke? Intelligens művégtagok ( C-Leg Triton) véleményem szerint nem járadékosíthatók
Köszönöm a figyelmet. Dr. Juhász Ferenc László Kerekasztal? Vagy mindenki úgy ad véleményt, ahogy gondolja?