FELHÍVÁS a gyermekeket sújtó nélkülözés újratermelődésének megakadályzására és a gyermekek esélyeinek növelésére irányuló helyi prjektek megvalósítására A felhívás címe: Gyerekesély prgramk infrastrukturális háttere A felhívás kódszáma: EFOP-2.1.2-16 Magyarrszág Krmányának felhívása család- és gyermekjóléti közpntt fenntartó helyi önkrmányzatk, helyi önkrmányzatk társulásai, helyi nemzetiségi önkrmányzatk, egyházi, civil és nnprfit szervezetek számára 1, a gyermekeket sújtó nélkülözés újratermelődésének megakadályzására és a gyermekek esélyeinek növelésére irányuló prjektekhez kapcslódó infrastrukturális háttér önállóan vagy knzrciumban történő megvalósítása érdekében. A Krmány a Partnerségi Megállapdásban célul tűzte ki a gyermekszegénység visszaszrítását, megelőzését és a szegény családban élő gyermekek, tvábbá a tartós rászrultságban élők számának csökkentését. Ehhez a leszakadó területeken a helyi igények figyelembe vételével kidlgztt, a legkrábbi életkrtól induló, a szülők bevnásával történő beavatkzáskra, valamint a szakemberek hsszú távú jelenlétére, mindezek infrastrukturális háttereként pedig megfelelő közösségi tér kialakítására, gyerek- és családbarát berendezésekre, sprt-, szabadidő- és fejlesztő eszközökre van szükség. A cél elérését a Krmány helyi önkrmányzatk, helyi önkrmányzatk társulásai, helyi nemzetiségi önkrmányzatk, egyházi, nnprfit szervezetek és ezek knzrciumban történő együttműködésével tervezi megvalósítani jelen felhívásban fglalt feltételek mentén. A felhívás keretei között az integrált térségi gyerekprgramkhz szükséges infrastruktúra, új Bizts Kezdet Gyerekházak indításáhz szükséges infrastruktúra, valamint a Jó ki hely, -- helyi szükségletekre épülő kistelepülési kmplex gyerekprgramk megvalósításáhz szükséges infrastruktúra létrehzása valósul meg. Az együttműködés keretében a Krmány vállalja, hgy: a felhívás feltételeinek megfelelő prjekteket a prjektre megítélt legfeljebb 100 millió Ft vissza nem térítendő támgatásban részesíti a rendelkezésre álló frrás erejéig; a támgatási előleggel kapcslats feltételeknek megfelelő támgattt prjekteknek a Felhívásban meghatárzttak szerint támgatási előleget biztsít. 1 Támgatási kérelmet azk a felhívás 4.1. pntjában meghatárztt szervezetek nyújthatnak be, amelyek maradéktalanul megfelelnek a felhívás jgsultsági feltételeinek.
A támgatási kérelmet benyújtó szervezetek az együttműködés keretében vállalják 2, hgy: prjektjük megvalósításával hzzájárulnak a gyermekszegénység visszaszrításáhz, megelőzéséhez és a szegény családban élő gyermekek, tvábbá a tartós rászrultságban élők számának csökkentéséhez; a kaptt támgatásn felül önerőből finanszírzzák a prjektet. 2 A támgatási kérelem benyújtására és megvalósítására száms egyéb feltétel vnatkzhat. Kérjük, tanulmányzza át ezeket a Felhívás tvábbi fejezeteiben! 2
Tartalmjegyzék 1. A tervezett fejlesztések háttere... 6 1.1. A felhívás indkltsága és célja... 6 1.2. A rendelkezésre álló frrás... 9 1.3. A támgatás háttere... 10 2. Ügyfélszlgálatk elérhetősége... 10 3. A prjektekkel kapcslats elvárásk... 11 3.1. A prjekt keretében megvalósítandó tevékenységek... 11 3.1.1. Önállóan támgatható tevékenységek... 11 3.1.2. Önállóan nem támgatható tevékenységek:... 12 3.2. A támgatható tevékenységek állami támgatási szempntú besrlása... 13 3.3. Nem támgatható tevékenységek... 13 3.4. A prjekt műszaki, szakmai tartalmával és a megvalósítással kapcslats elvárásk... 13 3.4.1. Műszaki, szakmai tartalmmal kapcslats elvárásk... 13 3.4.1.1 Műszaki és szakmai elvárásk... 13 3.4.1.2. Esélyegyenlőség és környezetvédelmi szempntk érvényesítésével kapcslats elvárásk... 20 3.4.2. Mérföldkövek tervezésével kapcslats elvárásk... 21 3.4.3. A prjekt szakmai megvalósítása srán a közbeszerzési kötelezettségre vnatkzó elvárásk.. 22 3.4.4. A prjekt szakmai megvalósításával kapcslats egyéb elvárásk... 22 3.5. A prjektvégrehajtás időtartama... 22 3.5.1. A prjekt megkezdése... 22 3.5.2. A prjekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam... 23 3.6. Prjektekkel kapcslats egyéb elvárásk... 23 3.6.1. A prjekt területi krlátzása... 23 3.6.2. A fejlesztéssel érintett ingatlanra vnatkzó feltételek... 23 3.7. Indikátrk, szakplitikai mutatók, adatszlgáltatás... 24 3.7.1. Indikátrk... 24 3.7.2. Szakplitikai mutatók... 25 3.7.3. Egyéni szintű adatgyűjtés ESZA frrásból megvalósuló felhívásk esetén... 25 3.8. Fenntartási kötelezettség... 25 3.9. Biztsítékk köre... 26 3.10. Önerő... 26 4. A támgatási kérelmek benyújtásának feltételei... 26 4.1. Támgatást igénylők köre... 26 4.2. Támgatásban nem részesíthetők köre... 28 4.3. A támgatási kérelem benyújtásának határideje és módja... 28 3
4.4. Kiválasztási eljárásrend és kiválasztási kritériumk... 29 4.4.1. Kiválasztási eljárásrend... 29 4.4.2. Kiválasztási kritériumk... 29 5. A finanszírzással kapcslats infrmációk... 46 5.1. A támgatás frmája... 46 5.2. A prjekt maximális elszámlható összköltsége... 46 5.3. A támgatás mértéke, összege... 47 5.4. Előleg igénylése... 47 5.5. Az elszámlható költségek köre... 48 5.6. Az elszámlhatóság tvábbi feltételei... 53 5.7. Az elszámlható költségek mértékére, illetve arányára vnatkzó elvárásk... 58 5.8. Nem elszámlható költségek köre... 59 5.9. Az állami támgatáskra vnatkzó rendelkezések... 59 5.9.1. A felhívás keretében nyújttt egyes támgatási kategóriákra vnatkzó egyedi szabályk... 59 6. Csatlandó mellékletek listája... 60 6.1. A támgatási kérelem elkészítése srán csatlandó mellékletek listája... 60 6.2. A támgatási szerződéshez csatlandó mellékletek listája... 61 6.3. Az első kifizetési kérelemhez csatlandó mellékletek listája... 61 7. Tvábbi infrmációk... 61 8. A felhívás szakmai mellékletei... 62 4
A Felhívás elválaszthatatlan része az Általáns Útmutató a Felhíváskhz c. dkumentum (a tvábbiakban: ÁÚF), amelynek hatálys verziója megtalálható a www.szechenyi2020.hu hnlapn. A Felhívás, az ÁÚF, a szakmai mellékletek és a támgatási kérelem adatlap együttesen tartalmazzák a támgatási kérelem elkészítéséhez szükséges összes feltételt. Amennyiben jelen Felhívásban fglaltak valamely fejezet tekintetében eltérnek az ÁÚF-ban megfgalmaztt általáns előírásktól, akkr a jelen dkumentumban szabályzttak az irányadók. Felhívjuk a tisztelt támgatást igénylők figyelmét, hgy a Felhívás, az ÁÚF, a támgatási kérelem adatlap, tvábbá ezek dkumentumai esetén az irányító hatóság, illetve a Miniszterelnökség a váltztatás jgát fenntartja, ezért kérjük, hgy kövessék figyelemmel a www.szechenyi2020.hu hnlapn megjelenő közleményeket! 5
1. A TERVEZETT FEJLESZTÉSEK HÁTTERE 1.1. A felhívás indkltsága és célja Előzmények, helyzetleírás A szegénység és a társadalmi kirekesztődés elleni küzdelem kiemelt feladata az Európai Uniónak, ezért a 2020-as célkitűzések egyik knkrét vállalása, hgy az unión belül legalább 20 millió fővel csökkenjen a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kckázatának kitettek száma. Életkr szerint vizsgálva valamennyi szegénységi dimenzió tekintetében a legveszélyeztetettebb csprtba a 18 év alatti gyermekek tartznak. Magyarrszágn 10 rászruló ember közül 4 gyermekkrú vagy fiatal. A gyerekek 14,4%-a nagyn alacsny munkaintenzitású háztartásban él. Az átlagsnál jóval magasabb szegénységi kckázat jellemzi a hárm- és többgyermekes (32,4%), valamint az egyszülős háztartáskat (29,5%). Ennek egyik ka, hgy a szegényebb háztartáskban több a gyermek, a másik, hgy a kisgyermekes háztartásk többségében az anya nem dlgzik, így ezek a családk kevesebb jövedelemmel rendelkeznek (KSH, 2014. nv.). A gyerekek szegénységének összetett kai vannak (a család alacsny jövedelme, a szülők munkanélkülisége, alacsny isklai végzettsége, lakhatási és területi hátrányk, a minőségi szlgáltatáskhz való hzzáférés nehézségei, stb.) amelyek a hagymánys eszközökkel nem kezelhetőek hatéknyan a szegénységből való kitörés érdekében. 2014-ben minden harmadik a gyerekjóléti szlgálatk által gndztt - gyermek alapprblémája családi knfliktuskból, életvezetési gndkból, minden ötödiké megélhetési nehézségekből fakadt. A szlgáltatáskhz való hzzáférést jól mutatja, hgy például a gyermekjóléti szlgáltatásk rszágs lefedettsége 2014-ben közel 99%-s vlt, ugyanakkr a gyermekjóléti szlgáltatásk gndzási tevékenységéhez csak a települések ötödén lehetett helyben hzzáférni. A tvábbi 2351 településen az ún. nyitva álló helyiségekben csak heti 1-2 alkalmmal vlt elérhető gyermekjóléti szakember, vagy az érintett családnak kellett egy másik, az ellátást biztsító településre utaznia. (KSH, 2016. febr.) A magyarrszági szegénység vidéken, az aprófalvakban kncentrálódik, jellemző a települési lejtő: minél kisebb egy település, a társadalmi előnyök annál inkább csökkennek, a hátrányk pedig nőnek. A szlgáltatáskat pótló prgramk biztsítása aránytalanul súlys terhet ró a kistelepülésre, pedig minőségi prevenció híján számítani lehet a szegénység és reménytelenség újratermelődésére. Nagy hátránykkal küzdenek azk a gyerekek, akik lyan településen élnek, ahl nagyfkú a szegénység, amit a kiemelkedően magas rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek száma/aránya jól reprezentál: 377 lyan település van az rszág kevésbé fejlett régióiban, ahl a laksságszám 1000-4000 fő közötti, és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők aránya 50% feletti (KSH, 2010-2013). Megldatlan a 3 év alatti, intézménybe (bölcsődébe) nem járó, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jgsult gyermekek étkeztetése is. Különösen súlysak a prblémák az 1000 laks alatti kistelepüléseken, ahl a prblémák kncentráltan vannak jelen: a szegény családban élő gyermekek aránya magas, ugyanakkr a hagymánys, preventív célú szlgáltatásk nem működnek, a településeken nincsen megszervezve a gyermekek napközbeni ellátása, gyakran nincs óvda, iskla sem. 203 lyan település van az rszágban, ahl a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők aránya 50% feletti (KSH, 2010-2013). Közülük 174 településen indklt a prgram megvalósítása. A rma népesség több mint 50%-a községekben, nagyközségekben él, a fentiekben jelzett hátrányk esetükben kncentráltan jelentkeznek. A községben, nagyközségekben élő rmák több mint 45%-a (több mint 74 ezer gyermek/fiatal) 20 évnél fiatalabb. A felhívásban tervezett szlgáltatáskhz szükséges 6
infrastruktúra biztsítása különösen fnts lehet a rma nemzetiséghez tartzó gyermekek/fiatalk és családjaik körében, akiknél a szegénység és annak újratermelődését jelentő kckázatk halmzttan jelennek meg. A 2007-2013 időszakban a TÁMOP-5.2.3 knstrukciók keretében száms lyan szlgáltatás került kiépítésre, amelyek a szlgáltatáshiányt átmenetileg pótlták, és közösségi tér is bevnásra került átalakítás, felújítás vagy bérlet útján. Ezek srában a telepeken vagy szegregált kistelepülésen 41 közösségi szlgáltatóház, illetve száms lyan IT pnt is kialakításra került, amelyek az EFOP-1.4.2-16 Integrált térségi gyermekprgramk támgatása a hátránys helyzetű térségekben c. felhívás keretében tvábbi prgramk hátteréül bevnhatók. Szintén a 2007-2013 időszakban különböző TÁMOP knstrukciók keretében 115 Bizts Kezdet Gyerekház jött létre, 65 Gyerekház a TÁMOP-5.2.3-A knstrukciók keretében került kialakításra. 2015- ben az uniós prjekt befejezését követően 112 gyerekház működik az rszágban, a közpnti költségvetés támgatásával. A gyerekházak 2013. január 1-jétől beillesztésre kerültek a 1997. évi XXXI. törvénybe a gyermekjóléti alapellátásk közé. Az isklai karriert kedvezően beflyáslják a legkrábbi életkrban a gyermekeknek és szüleinek nyújttt szlgáltatásk, amelyek a szakmai és infrastrukturális szempntból egyaránt jó minőséget biztsítanak. A Bizts Kezdet Gyerekházak hálózatának bővítése nagyn fnts a társadalmi felzárkózás erősítése érdekében, ehhez a szlgáltatás területi célzását tvább kell finmítani. A 2007-2013 között létrehztt Gyerekházak infrastruktúrájának fejlesztése jelen felhívás keretében nem lehetséges. A felhívás célja Cél a minőségi szlgáltatáskhz, prgramkhz való hzzáférés javítása, a szegénységből kivezető esélyek megteremtése az EFOP-1.4.2-16 Integrált térségi gyermekprgramk támgatása a hátránys helyzetű térségekben c. (tvábbiakban röviden EFOP-1.4.2-16) felhívás alapján támgattt kedvezményezett járáskban; valamint az EFOP-1.4.3-16 Bizts Kezdet Gyerekházak és Jó kis hely kistelepülési kmplex gyermekprgramk támgatása c. (tvábbiakban röviden: EFOP-1.4.3-16) felhívás alapján támgattt településeken a nevezett felhíváskban támgatást nyert prjektek megvalósításáhz szükséges infrastrukturális háttér létrehzásával: Integrált térségi gyerekprgramkhz szükséges infrastruktúra a kedvezményezett járáskban: Az EFOP-1.4.2-16 felhívás kedvezményezettjeinél a fglalkzásknak helyszínt adó épületek krszerűsítésével, felújításával, szükség esetén a krábban létrehztt közösségi terek felújításával, a krsztályi igényeket figyelembe vevő eszközök beszerzésével, a járásn belüli hzzáférést, mbilitást erősítő járművek biztsításával, egyéb helyi szükségletekre épülő beruházásk megvalósításával. Új Bizts Kezdet Gyerekházak indításáhz szükséges infrastruktúra az 1000-4000 fős lélekszámú településeken: Az EFOP 1.4.3-16 felhívás Bizts Kezdet Gyerekházat megvalósító kedvezményezettjeinél az indításáhz szükséges infrastrukturális feltételek kialakítása elsősrban meglévő közösségi terek átalakítása és berendezése révén. Ennek eredményeként a kisgyerekes családk várhatóan 50 újabb településen férnek majd hzzá a minőségi kragyerekkri képességgndzást biztsító szlgáltatáskhz a gyerekek sikeres óvdai, isklai, valamint társadalmi integrációja érdekében. Jó kis hely helyi szükségletekre épülő kistelepülési kmplex gyerekprgramk megvalósításáhz szükséges infrastruktúra (röviden: Jó kis hely létrehzásáhz szükséges infrastruktúra) az 1000 fő lélekszám alatti településeken: Az EFOP 1.4.3-16 kiírás Jó kis hely - helyi szükségletekre épülő kistelepülési kmplex gyermekprgramkat megvalósító 7
kedvezményezettjeinél az infrastrukturális igények biztsítása elsősrban meglévő közösségi terek átalakításával és berendezésével. A fejlesztésnek helyet adó kb. 80 3 településeken a rma gyermekek és fiatalk számára a Jó kis hely felzárkózást segítő és egyben integrációs eszköz lehet. A Jó kis hely a helyi közösség életében is fnts funkciót tölt majd be, mivel a közösségi élethez szakmai és infrastrukturális hátteret biztsít. A kistelepülés vnzereje, laksságmegtartó ereje is nő. A helyi prjektek végrehajtásáhz az EFOP 1.4.1-15 Integrált gyermekprgramk szakmai támgatása c. (tvábbiakban röviden: EFOP-1.4.1-15) kiemelt prjekt nyújt szakmai támgatást együttműködési megállapdás alapján, a prgramk és a hzzájuk szükséges infrastruktúra szakmai előkészítésének támgatása, az EFOP-1.4.2-16 és EFOP-1.4.3-16 felhíváskban pedig adekvát képzések, flyamattámgatás, innvatív megldásk terjesztése vnatkzásában. Stratégiai kapcslódásk A felhívás illeszkedik a Legyen jbb a gyerekeknek! Nemzeti Stratégiáhz azáltal, hgy a gyermekek helyzetének javítását szlgáló EFOP felhívásk a Stratégia alapelveivel összhangban annak céljaihz hzzájárulva, az egyes fejlesztési iránykn belüli eszközök együttes alkalmazásával segítik a leghátránysabb helyzetű területeken élő gyerekeket és családjaikat. Illeszkedik tvábbá a Magyar nemzeti társadalmi felzárkózási stratégia II. (MNTFS II) Az egész életen át tartó tanulás szakplitikájának keretstratégiája, a Köznevelés-fejlesztési stratégia, tvábbá a Végzettség nélküli isklaelhagyás elleni középtávú stratégia elfgadásáról szóló 1603/2014. (XI. 4.) Krm. határzathz. Az MNTFS II 7.1. Gyermek jól-lét beavatkzási területénél megfgalmazttak szerint a gyerekszegénység csökkentése érdekében tvább kell fejleszteni a leghátránysabb helyzetű térségekben a gyermekek és családjaik felzárkózási esélyeinek növelésére 2007-2013 között elindíttt integrált prgramkat, illetve azkat tvábbi hátránys helyzetű területekre szükséges kiterjeszteni. Szintén itt szerepel, hgy a 0-3 éves krú gyermekek testi, értelmi, érzelmi és szciális fejlődésének segítése, sikeres óvdai beilleszkedése, családjuk támgatása, valamint a prblémák krai felismerése érdekében újabb Bizts Kezdet Gyerekházakat kell létrehzni a hátránys helyzetű településeken, településrészeken. Az MNTFS II 2015-2017 évekre szóló intézkedési tervéről szóló 1672/2015. (IX.22.) Krm. határzat szerint a gyermekes családk ismétlődő szegénységi körének megtörése, esélyeik tartós és hsszú távú növelése érdekében flytatni és bővíteni kell a krábbi hátránys helyzetű térségek (kedvezményezett járásk) integrált gyermekprgramjait, valamint szakmai, módszertani támgatását. Szintén itt szerepel, hgy a kragyerekkri esélyteremtés kapcsán gndskdni kell a kulcsfntsságú Bizts Kezdet Gyerekházak hálózatának biztnságs és átlátható működtetéséről, és az eredményességi tapasztalatk ismeretében, valamint tvábbi működtetési feltételek rendelkezésre állása esetén tvábbfejlesztéséről, valamint flyamats módszertani támgatásáról a gyermekes családk ismétlődő szegénységi körének megtörése, esélyeik tartós és hsszú távú növelése érdekében. Tvábbá kmplex, szakmai, módszertani háttérrel támgattt gyermek- és ifjúsági szlgáltatáskat, prgramkat kell biztsítani az lyan szlgáltatáshiánys kistelepüléseken, ahl magas a hátránys helyzetű gyermekek száma. 3 a Jó kis hely megvalósítására irányuló tevékenység esetén VP-6-7.4.1.1-16 felhívás keretében elnyert támgatásban részesült településekkel csökkenhet ez a szám. 8
Az EU 2020 Stratégia 2020-ig elérendő céljai közül a felhívás hzzájárul ahhz a célkitűzéshez, miszerint az rszágs szegénységi küszöbök alatt élő európaiak arányát 25 %-kal csökkenteni kell, több mint 20 millió embert emelve ki a szegénységből, valamint hgy a krai isklaelhagyók arányát 10% alá kell csökkenteni. A felhívás ugyancsak hzzájárul a 2013/112/EU Beruházásk a gyermekek érdekében: a hátránys helyzetből való kitörés c. Bizttsági Ajánláshz, amely megfgalmazza, hgy a hátránys helyzet nemzedékről nemzedékre történő öröklődésének megakadályzása érdekében a Tagállamk alakítsanak ki és hajtsanak végre a gyermekszegénység és a társadalmi kirekesztés prblémájának kezelését célzó lyan szakplitikákat, amelyek több dimenziós stratégiák révén kívánják előmzdítani a gyermekjólétet. Az Ajánlás 2.2. pntja értelmében a fiatalkrban kialakuló egyenlőtlenségek csökkentése érdekében beruházáskat kell eszközölni a kragyermekkri nevelés és gndzás területén. A felhívás kapcslódik tvábbá a Végzettség nélküli isklaelhagyás elleni középtávú stratégia VII.2.3. A prevenciót támgató és a végzettség nélküli isklaelhagyás megelőzését szlgáló intézkedések 2.3.1. A minőségi, kragyermekkri nevelés kiterjesztése és hzzáférhetővé tétele, valamint a VII. 2.4. Az isklarendszerből való végzettség nélküli isklaelhagyás ellenében beavatkzó intézkedések 2.4.4. Tanórán kívüli tevékenységek, egész naps iskla, szülőkkel való együttműködés erősítése pntkhz. A felhívás az EFOP A marginalizálódtt közösségek például rmák társadalmi-gazdasági integrációja priritásának 1.4. Gyermekeket sújtó nélkülözés felszámlását célzó prgramk és szlgáltatásk fejlesztése intézkedéséhez illeszkedik, melynek infrastrukturális hátterét jelen felhívás biztsítja. A felhívás illeszkedik tvábbá a 2.1 A rászruló gyermekek életesélyeinek növelése intézkedéshez, amely biztsítja a gyermekeket sújtó nélkülözés elleni prgramk infrastrukturális hátterét, többek között a bevnt épületek krszerűsítését, támgatja a gyermek és a fiatalk fglalkztatására alkalmas terek, tanulási, valamint játszóhelyek és egészségfejlesztő testmzgást támgató egységek kialakítását. Célcsprt A prjekt elsődleges (közvetlen) célcsprtját a megvalósítási területet jelentő településen élő gyermekek és fiatalk, valamint családjuk alktják. a) Integrált térségi gyerekprgramkhz szükséges infrastruktúra kialakítása esetén: A célterületen élő gyermekek és fiatalk, közülük is különösen a rászruló (rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő) gyerekek valamint családjuk. b) Új Bizts Kezdet Gyerekházak indításáhz szükséges infrastruktúra kialakítása esetén: Elsősrban a 3 év alatti intézménybe nem járó gyerekek és szüleik. c) Jó kis hely létrehzásáhz szükséges infrastruktúra kialakítása esetén: 3 év alattiak, óvdásk óvdán kívüli időben, tanköteles krúak, általáns isklás és középisklás krúak, valamint a 25 év alatti ifjúsági krsztály, ahl lehetséges, a szülők bevnása mellett. 1.2. A rendelkezésre álló frrás A Felhívás meghirdetésekr a támgatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5,5 milliárd Ft. Jelen Felhívás frrását az Európai Reginális Fejlesztési Alap és Magyarrszág költségvetése társfinanszírzásban biztsítja. A támgattt támgatási kérelmek várható száma: 161 db 9
1.3. A támgatás háttere Jelen Felhívást az Emberi Erőfrrás Fejlesztési Operatív Prgram (tvábbiakban EFOP) keretében az Emberi Erőfrrásk Minisztériuma EU Fejlesztések Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkársága (tvábbiakban: Támgató) hirdeti meg az 1037/2016. (II. 9.) Krmány határzatban szereplő éves fejlesztési keret alapján. 2. ÜGYFÉLSZOLGÁLATOK ELÉRHETŐSÉGE Ha tvábbi infrmációkra van szüksége, frduljn bizalmmal a Széchenyi 2020 ügyfélszlgálathz a 06-1-896-0000, nrmál díjazású telefnszámn, ahl hétfőtől csütörtökig 8:30 órától 16 óráig, pénteken 8:30 órától 14 óráig fgadják hívását. Kérjük, kövesse figyelemmel a felhívással kapcslats közleményeket a www.szechenyi2020.hu ldaln, ahl a Széchenyi 2020 ügyfélszlgálat elektrnikus elérhetőségeit is megtalálhatja! 10
3. A PROJEKTEKKEL KAPCSOLATOS ELVÁRÁSOK Kérjük, hgy a támgatási kérelem összeállítása srán vegye figyelembe, hgy a prjekteknek meg kell felelniük különösen a következőknek: 3.1. A prjekt keretében megvalósítandó tevékenységek 3.1.1. Önállóan támgatható tevékenységek A Felhívás keretében az alábbi tevékenységek támgathatóak önállóan. Megvalósításuk választható annak megfelelően, hgy az EFOP-1.4.2-16, illetve EFOP-1.4.3-16 felhívásk keretében megvalósíttt társprjekthez milyen infrastrukturális háttérre van szüksége a támgatást igénylőnek. PROJEKT SZAKMAI MEGVALÓSÍTÁSA Integrált térségi gyermekprgramkhz szükséges infrastruktúra kialakítása, járási szintű prjektek esetén: A szinergikusan kapcslódó EFOP-1.4.2-16 felhívás tevékenységeihez szükséges infrastruktúra fejlesztése: 1. Épületek krszerűsítése, felújítása bővítése. 2. Az ptimális funkcióellátás biztsítása, akadálymentesítés, berendezés- és eszközfejlesztés. 3. Az épületekhez tartzó, a funkcióellátásnak megfelelő szabadidő- és játszóudvark, kertek kialakítása, az ehhez szükséges eszközbeszerzés. 4. A prjekt megvalósításáhz szükséges infrmatikai eszközök (hardver és szftver). 5. A fglalkzáskhz szükséges krcsprt-specifikus eszközök beszerzése. 6. Egy darab, maximum 15 személyes gépjármű vásárlása -- különösen indklt esetben a prgram területén élő gyerekek, fiatalk, szülők, helyben hiányzó szlgáltatáskhz és szakemberekhez való hzzáférésének, a prjekt által szervezett prgramkra való eljutásának elősegítése, valamint a megvalósító szakemberek utaztatása érdekében. 7. A szünidei és családi tábrzás feltételeinek biztsítsa céljából indklt esetben a támgatást igénylőnek a felhívás célterületén a támgatási kérelem benyújtásakr már a tulajdnában lévő tábr, gyermeküdülő felújítása. 8. A prjekt célterületén, a támgatást igénylő vagy knzrciumi partnere tulajdnában illetve használatában (pl: hsszú távú bérleti szerződés keretében) levő épületben működő, a közétkeztetésben részt vevő intézményben a gyermekétkeztetés infrastrukturális feltételeinek javítása tt, ahl ez indklt. 11
Új Bizts Kezdet Gyerekházak indításáhz szükséges infrastruktúra kialakítása, 1000-4000 fős lélekszámú települések esetén: A szinergikusan kapcslódó EFOP-1.4.3-16 felhívás tevékenységeihez szükséges infrastruktúra fejlesztése: 1. Épületek krszerűsítése, bővítése, funkcióbővítéshez/váltáshz szükséges átalakítása. 2. Ingatlanvásárlás különösen indklt esetben (meglévő épületek bázisán). 3. Új épület létesítése különösen indklt esetben. 4. Az ptimális funkcióellátás biztsítása érdekében akadálymentesítés. 5. A helyiségek berendezése a krcsprt igényeihez illeszkedően. 6. Az épületekhez tartzó, a funkcióellátásnak megfelelő szabadidő- és játszóudvar, babakcsitárló, valamint knyhakert kialakítása, az ehhez szükséges eszközbeszerzés. 7. A prjekt megvalósításáhz szükséges infrmatikai eszközök (hardver és szftver). 8. A fglalkzáskhz szükséges krcsprt-specifikus eszközök beszerzése, fejlesztő játékk beszerzése, egyéb szükséges eszközök, kültéri játékk és eszközök beszerzése. 9. Msási, tisztálkdási, főzési lehetőség biztsítása. Jó kis hely létrehzásáhz szükséges infrastruktúra kialakítása, 1000 fő alatti lélekszámú települések esetén: A szinergikusan kapcslódó EFOP-1.4.3-16 felhívás tevékenységeihez szükséges infrastruktúra fejlesztése: 1. Épületek, külső-belső terek felújítása, krszerűsítése, funkcióbővítéshez/váltáshz szükséges átalakítása (meglévő épületek bázisán). 2. Különösen indklt esetben ingatlanvásárlás. 3. Különösen indklt esetben új épület létesítése. 4. A közösségi terek igényes berendezése figyelemmel a krcsprts igényekre. 5. Játszó-és sprtudvar kialakítása a célcsprt használatára (a fejlesztéssel érintett ingatlanhz tartzó belső udvar). 6. A szlgáltatáskhz szükséges eszközök, felszerelések biztsítása, a funkciónak megfelelő krcsprt-specifikus szempntk figyelembe vételével (pl. fejlesztő játékk, infrmatikai és sprteszközök, könyvek, hangszerek, társasjátékk). 7. Msási, tisztálkdási, főzési lehetőség biztsítása. 8. Étkeztetés lebnylításáhz szükséges tárgyi feltételek megteremtése A műszaki és szakmai elváráskat jelen Felhívás 3.4.1.1 pntja tartalmazza részletesen. 3.1.2. Önállóan nem támgatható tevékenységek: A Felhívás keretében az alábbi tevékenységek önállóan nem támgathatóak, aznban megvalósításuk kötelező: PROJEKT ELŐKÉSZÍTÉS Kötelező szakmai terv kidlgzása a Felhívás szakmai mellékleteként közétett sablndkumentumk felhasználásával. A szakmai tervvel kapcslats elváráskat jelen Felhívás 3.4.1.1 pntja tartalmazza részletesen. Amennyiben a támgatást igénylőnél, illetve a megvalósítani tervezett tevékenységek esetén releváns: 12
1. Közbeszerzések előkészítése, feltételes közbeszerzések lebnylítása. 2. Szükséges engedélyezési dkumentumk, műszaki tervek, engedélyes tervek elkészítése. PROJEKTMENEDZSMENT Részletes előíráskat a prjektmenedzsmenttel kapcslatban lásd a 3.4.1.1 a prjekt műszaki-szakmai tartalmával és a megvalósítással kapcslats egyéb elváráskat leíró részben. TÁJÉKOZTATÁS ÉS NYILVÁNOSSÁG BIZTOSÍTÁSA A tájékztatásra és nyilvánsságra vnatkzó kötelezettségeket az ÁÚF 10. fejezete tartalmazza. 3.2. A támgatható tevékenységek állami támgatási szempntú besrlása A Felhívás keretében nyújttt támgatás nem minősül az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdés szerinti állami támgatásnak. 3.3. Nem támgatható tevékenységek A Felhívás keretében a 3.1.1.-3.1.2. pntkban meghatárztt tevékenységeken túlmenően más tevékenység nem támgatható. 3.4. A prjekt műszaki, szakmai tartalmával és a megvalósítással kapcslats elvárásk 3.4.1. Műszaki, szakmai tartalmmal kapcslats elvárásk 3.4.1.1 Műszaki és szakmai elvárásk A prjekt műszaki, szakmai tartalmának meghatárzásáhz az alábbi elvárásk figyelembe vétele szükséges: PROJEKT ELŐKÉSZÍTÉS A szakmai tervvel kapcslats elvárásk A szakmai terv kidlgzása a Felhívás szakmai mellékleteként közzé tett sablndkumentum(k) használatával szükséges. Minden esetben szükséges bemutatni az alábbiakat: az ingatlan átalakítás, felújítás, indkltságát és költséghatéknyságát, tvábbá a fenntarthatóságát, a saját teljesítésben végzett beruházás indkltságát és költséghatéknyságát, a prjekt megvalósításáhz szükséges szervezeti feltételek rendelkezésre állását, az együttműködésbe bevnt partnerek szerepét, feladatait, a célcsprt elérésének, bevnásának módszertanát, 13
a prjekt hsszú távú hasznsulását, a vállalt indikátrk célértékeinek teljesülése, kckázatelemzést, a fenntartási időszak kötelezettségeit, (szakmai és pénzügyi vnatkzásban), az eredmények fenntartási időszakban való hasznsulását, fenntarthatóságát, a hrizntális és fenntarthatósági vállaláskat jelen Felhívás 3.4.1.2 pntjával összhangban, amennyiben a támgatást igénylő integrált térségi gyerekprgramkhz szükséges infrastruktúra kialakítását tervezi, a fentieken túl azt, hgy: a tervezett infrastrukturális fejlesztések hgyan kapcslódnak az EFOP-1.4.2-16 kiírás keretében támgatást nyert társprjekthez, a gyermekétkeztetés infrastrukturális feltételeinek javítását célzó tevékenység szükségességét, amennyiben az releváns és indklt, a gyermeküdülő, tábr felújításának szükségességét, a helyszín bemutatását, a kiválasztás indkait, az ingatlan prjekten kívüli hasznsítását a megvalósítási és a fenntartási időszakban, amennyiben a támgatást igénylő tervezi, a gépjárműbeszerzés indkltságát, amennyiben a támgatást igénylő új Bizts Kezdet Gyerekházak indításáhz szükséges infrastruktúra kialakítását tervezi a fentieken túl azt, hgy: a tervezett infrastrukturális fejlesztések hgyan kapcslódnak az EFOP-1.4.3-16 kiírás keretében támgatást nyert társprjekthez, az ingatlanvásárlás vagy új épület kivitelezésének indkltságát és költséghatéknyságát, tvábbá a fenntarthatóságát, amennyiben a támgatást igénylő Jó kis hely létrehzásáhz szükséges infrastruktúra kialakítását tervezi, a fentieken túl azt, hgy: a tervezett infrastrukturális fejlesztések hgyan kapcslódnak az EFOP-1.4.3-16 kiírás keretében támgatást nyert prjekthez. az ingatlanvásárlás vagy új épület kivitelezésének indkltságát és költséghatéknyságát, tvábbá a fenntarthatóságát. A szakmai szempntkn túl szükséges kitérni a költséghatéknyság kérdésére (más alternatívákkal szemben megfgalmazva), valamint a fenntarthatóságra. A beszerzések esetén pntsan el kell határlni, hgy mely eszközök elengedhetetlenül szükségesek ahhz, hgy az EFOP-1.4.2-16 illetve EFOP-1.4.3-16 kiírás feltételeinek megfelelően a szlgáltatás megkezdhető legyen, és mely eszközök részei a jelen Felhívás keretében megvalósuló fejlesztésnek. A szakmai tervhez csatlni szükséges az építészeti, műszaki terveket, valamint releváns esetben az építési engedély iránti kérelmet. Ha a támgatást igénylő ötven vagy kevesebb főt fglalkztató költségvetési szerv, vagy nem települési önkrmányzat, abban az esetben a szakmai tervhez csatlni szükséges az esélyegyenlőségi tervet is. PROJEKTMENEDZSMENT Integrált térségi gyermekprgramkhz szükséges infrastruktúra kialakítása, járási szintű prjektek esetén: A támgatást igénylőnek (knzrcium esetén a knzrciumvezetőnek) vállalnia kell, hgy a prjekt teljes időtartama alatt egy (prjekt)menedzsment tapasztalatkkal is rendelkező prjektmenedzsert alkalmaz munkaviszny, közalkalmaztti vagy közszlgálati jgviszny keretében, akinek munkaideje a prjektben biznyíthatóan eléri a heti 10 órát. A prjektmenedzsernek felsőfkú szakirányú, ennek hiányában egyéb 14
felsőfkú (egyetemi, főisklai) végzettséggel és legalább 3 éves uniós finanszírzású prjektekben szerzett tapasztalattal kell rendelkeznie a prjektmenedzsment területén. Szakirányú végzettségnek a prjekt infrastrukturális jellegéhez illeszkedő műszaki végzettség számít, aznban amennyiben az EFOP- 1.4.2-16 felhívás és az EFOP-2.1.2-16 felhívás keretében megvalósuló prjekt prjektmenedzsere ugyanaz a személy, abban az esetben az EFOP-1.4.2-16 felhívásban meghatárztt végzettség is elfgadható. A támgatást igénylőnek (knzrcium esetén a knzrciumvezetőnek) vállalnia kell, hgy a prjekt teljes időtartama alatt pénzügyi vezetőt alkalmaz munkaviszny, közalkalmaztti, közszlgálati jgviszny keretében, akinek munkaideje a prjektben biznyíthatóan eléri a heti 10 órát. A pénzügyi vezetőnek gazdaságtudmányi felsőfkú (amely lehet OKJ felsőfkú is) végzettséggel és legalább 3 éves uniós finanszírzású prjektekben szerzett tapasztalattal kell rendelkeznie. A támgatást igénylőnek arra kell törekednie, hgy a prjekt menedzsmentjét főként a célterületen élő szakemberek alkalmazásával alakítsa ki. Új Bizts Kezdet Gyerekházak indításáhz szükséges infrastruktúra és Jó kis hely létrehzásáhz szükséges infrastruktúra kialakítása esetén: A támgatást igénylőnek vállalnia kell, hgy a prjekt teljes időtartama alatt biztsítja prjektmenedzser és pénzügyi vezető rendelkezésre állását akinek munkaideje a prjektben biznyíthatóan eléri a heti 10 órát.. Fglalkztatásuk munkaviszny, közalkalmaztti vagy közszlgálati jgviszny keretében történhet. Amennyiben a feladatkat ugyanaz a személy látja el, abban az esetben legalább a pénzügyi vezetőnél elvárt végzettség és tapasztalat igazlása szükséges. A prjektmenedzsernek szakirányú, ennek hiányában egyéb felsőfkú (egyetemi, főisklai) végzettséggel kell rendelkeznie. Szakirányú végzettségnek a prjekt infrastrukturális jellegéhez illeszkedő műszaki végzettség számít, aznban amennyiben az EFOP-1.4.3-16 felhívás és az EFOP-2.1.2-16 felhívás keretében megvalósuló prjekt prjektmenedzsere ugyan az a személy, abban az esetben az EFOP- 1.4.3-16 felhívásban meghatárztt végzettség is elfgadható. A pénzügyi vezetőnek gazdaságtudmányi felsőfkú (amely lehet OKJ felsőfkú is) végzettséggel kell rendelkeznie. A támgatást igénylőnek arra kell törekednie, hgy a prjekt menedzsmentjét főként a célterületen élő szakemberek alkalmazásával alakítsa ki. PROJEKT SZAKMAI MEGVALÓSÍTÁSA Egyes szakmai elvárásk Integrált térségi gyermekprgramkhz szükséges infrastruktúra kialakítása, járási szintű prjektek esetén: A támgatást igénylőnek (knzrcium esetén a knzrciumvezetőnek) lehetősége van szakmai vezetőt alkalmazni munkaviszny, közalkalmaztti vagy közszlgálati jgviszny keretében, akinek munkaideje a prjektben nem haladja meg a heti 20 órát. A szakmai vezetőnek szakirányú felsőfkú (egyetemi, főisklai) végzettséggel kell rendelkeznie. A fejlesztés kizárólag a család- és gyermekjóléti közpntk működését biztsító vagy segítő ingatlankn valósítható meg. 15
A beszerezni kívánt gépjármű személyszállításra alkalmas, legfeljebb 15 személyes jármű lehet. Legfeljebb 1 jármű beszerzése támgatható. Isklabusz beszerzése nem támgatható. A jármű működtetése jelen felhívás keretében nem támgatható. A szlgáltatáskhz szükséges infrmatikai eszközök körében legfeljebb 20 személyi számítógép és/vagy laptp beszerzése támgatható. Szabadidő és játszóudvar kialakítása srán alkalmazni kell a játszótéri eszközök biztnságsságáról szóló 78/2003. (XI. 27.) GKM rendelet 1. és 3. mellékletét. Gyereküdülő, tábr felújításáhz kapcslódóan a főpályázó vagy knzrciumi partnere tulajdnában lévő, a felhívás célterületén lévő gyereküdülő, tábr felújítása lehetséges, amennyiben a beruházással érintett területen a megvalósítás idején és a fenntartási időszakban az esetleges bevételt igazlható módn a rászruló (rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő) gyerekek tábrztatására, üdültetésére frdítják. Közétkeztetés infrastrukturális feltételeinek javításával kapcslats műszaki-szakmai elvárásk: a gyermekétkeztetés feltételeinek javítása elsősrban óvdai, bölcsődei knyha felújításával, az étkeztetéshez szükséges eszközök beszerzése, amennyiben erre a célra nem tudnak igénybe venni más frrást és az étkeztetésnek nagybb kapacitással szükséges működnie a kötelező óvdába járás / gyermekek napközbeni ellátásának biztsításából fakadó férőhelyigény növekedés miatt, vagy a knyhai berendezés krszerűtlensége miatt. Új Bizts Kezdet Gyerekházak indításáhz szükséges infrastruktúra kialakítása, 1000-4000 fős lélekszámú települések esetén: A személyi és infrastrukturális feltételeket a 15/1998. (IV.30.) NM rendelet Bizts Kezdet Gyerekházakra vnatkzó szabályai szerint kell kialakítani. Nem cél a szlgáltatás háttereként új közösségi tér létesítése, a meglévő épületet kell hasznsítani és funkcióját bővíteni, az új feladatra alkalmassá tenni, igazdva a krcsprt igényeihez. A gyerekház hátteréhez szükséges önálló ingatlan vagy ingatlanrész bevnása lehetőleg az érintett önkrmányzat / egyéb támgatást igénylő szervezet tulajdnában lévő ingatlan átalakításával történjen. Bővítés esetén is biztsítani kell a Gyerekházban flyó szakmai munka zavartalan megvalósulását. A fejlesztéssel érintett ingatlan vnatkzásában jelen Felhívás 3.6.2 pntjában fglaltakat is szükséges figyelembe venni. A szlgáltatáskhz szükséges infrmatikai eszközök körében legfeljebb 2 személyi számítógép és/vagy laptp beszerzése támgatható. Szabadidő és játszóudvar kialakítása srán alkalmazni kell a játszótéri eszközök biztnságsságáról szóló 78/2003. (XI. 27.) GKM rendelet 1. és 3. mellékletét. A beszerzett krcsprt specifikus eszközökkel (játékk, fejlesztő eszközök) kapcslats műszakiszakmai elvárásk a jelen Felhívás mellékletét képező módszertani útmutató tartalmazza. 16
Jó kis hely létrehzásáhz szükséges infrastruktúra kialakítása, 1000 fő lélekszám alatti lélekszámú települések esetén: Az ingatlanban/ingatlanrészben legalább 2 fglalkzáskra alkalmas helyiséget kell kialakítani (amelyikből egyik minimum 20 m 2 alapterületű), valamint személyes beszélgetésre is alkalmas irdát, fürdő- és msdóhelyiséget, teaknyhát, játszóudvart, tvábbá virágs- és/vagy knyhakertet. Nem cél új közösségi tér létesítése, a meglévő épületet kell hasznsítani és funkcióját bővíteni, az új feladatra alkalmassá tenni. A prgramk hátteréhez önálló ingatlan vagy ingatlanrész bevnásával - lehetőleg az érintett önkrmányzat / egyéb támgatást igénylő szervezet tulajdnában lévő ingatlan átalakításával - lyan közösségi terek kell kialakítani, ahl a kicsiknek van játszószba vagy sark, a nagybbaknak külön közösségi tér, infrmatikai és sprteszközökkel, valamint teaknyha, fürdőszba, játszó-és/vagy sprtudvar. Bővítés esetén is biztsítani kell a szakmai munka zavartalan megvalósulását. A fejlesztéssel érintett ingatlan vnatkzásában jelen Felhívás 3.6.2 pntjában fglaltakat is szükséges figyelembe venni. A szlgáltatáskhz szükséges infrmatikai eszközök körében legfeljebb 4 személyi számítógép és/vagy beszerzése támgatható. Szabadidő és játszóudvar kialakítása srán alkalmazni kell a játszótéri eszközök biztnságsságáról szóló 78/2003. (XI. 27.) GKM rendelet 1. és 3. mellékletét. A beszerzett krcsprt specifikus eszközökkel (játékk, fejlesztő eszközök) kapcslats műszaki-szakmai elváráskat a Felhívás mellékletét képező módszertani útmutató tartalmazza. Étkeztetés (elsősrban szünidei étkeztetés) feltételeinek megteremtése: a közösségi térben kézmsási és ételmelegítési lehetőség biztsításával, megfelelő étkezőbútrkkal és eszközökkel. Egyéb elvárásk Beszámlási kötelezettség: A prjekt szakmai, pénzügyi megvalósításáról, a végrehajtás aktuális állásáról a prjektgazdának évente szakmai beszámlót kell tartania az EMMI illetékes szervezeti egységei részére a szervezeti egységek által kért frmában. Ezen túlmenően az irányító hatóság kezdeményezheti tvábbi szakmai beszámló megtartását is. Elkülönített pénzfrgalmi számla nyitása: - A prjekt megvalósításáhz a Kedvezményezettnek lehetősége van elkülönített bankszámlát nyitni, amely a már meglévő bankszámla alszámlája is lehet. - A 272/2014. (XI.5.) Krm. rendelet 110/A. alapján a kedvezményezettnek prjektszintű elkülönített számviteli nyilvántartást kell vezetnie, a prjekttel kapcslats minden dkumentumt elkülönítetten szükséges nyilvántartania, és legalább 2027. december 31-ig megőriznie. Az irányító hatóság és egyéb ellenőrzést végző hatóság által végzett helyszíni ellenőrzés srán szükséges az elkülönített nyilvántartásnak rendelkezésre állnia. Az elkülönített nyilvántartásban be kell tudni mutatni, hgy az Európai Uniós frrásk megfelelő módn kerültek felhasználásra, a kettős finanszírzás elkerülésének nymn követhetőnek kell lennie, be kell tudni mutatni, hgy a frrásk elkülönített elszámlás mellett és kizárólag arra a célra kerültek felhasználásra, amelyre a Támgató azt megítélte. A támgatásk jgszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű felhasználása esetén a Kedvezményezettet visszafizetési kötelezettség terheli. - Amennyiben nem elkülönített bankszámlán történik a támgatás kezelése, akkr a 272/2014. (XI.5.) Krm. rendelet 5. sz. melléklet 3.9.1.7 pntja alapján elszámlható bankszámlanyitás költsége, a 17
rendes havi adminisztratív (kezelési) költség és tranzakciós költség vnatkzásában a prjekt költségeinek elszámlása, vagy a bankszámlán keletkező látra szóló kamat aránys meghatárzása, illetve a támgatás rendeltetésszerű felhasználásának ellenőrzése nehézséget jelenthet. Javaslt, hgy a prjekttel kapcslats pénzfrgalm elkülönített bankszámlán történjen, amennyiben lehetséges. - Amennyiben a Kedvezményezett elkülönített bankszámlát (alszámlát) nyit, akkr a támgatás fgadására szlgáló elkülönített bankszámla rendelkezésre állásáról szóló igazlást be kell nyújtania a Támgatónak. Együttműködő partnerek bevnásának kötelezettsége: Kötelező az együttműködés kialakítása és a prjekt teljes futamideje alatti fenntartása az EFOP-1.4.1-15 Integrált gyermekprgramk szakmai támgatása kiemelt prjekt megvalósítóival. Az erről szóló együttműködési megállapdás a támgatási szerződés aláírásának feltétele. A kiemelt prjekttel való együttműködési megállapdás-mintát jelen Felhívás 8. A felhívás szakmai mellékletei c. pntja tartalmazza. Amennyiben nem önkrmányzat igényel támgatást Bizts Kezdet Gyerekház létesítésére, a támgatási kérelemhez a nem önkrmányzati pályázónak csatlnia kell a fejlesztés helyszínéül szlgáló település egyetértő nyilatkzatát a Bizts Kezdet Gyerekház kialakítására vnatkzóan. A támgatást igénylő egyéb partnerek is bevnhat együttműködő partnerként. Az együttműködő partner a támgatásban nem részesül, a támgatási szerződést nem írja alá. Számszerűsített műszaki-szakmai elvárásk: Integrált térségi gyermekprgramkhz szükséges infrastruktúra kialakítása, járási szintű prjektek esetén: A prjekt fizikai befejezésének időpntjára az alábbi, számszerűsített műszaki-szakmai eredményt szükséges elérni: Megvalósítandó műszaki-szakmai eredmény megnevezése Az eredmény leírása A tulajdnság számszerűsíthető célértéke Igazlás módja Prjektben kialakíttt külső közösségi terek (játszó- és sprtudvark) A prjekt segítségével a településen létrejött külső közösségi terek 1 külső tér közösségi terek (műszaki) átadása 18
Új Bizts Kezdet Gyerekházak indításáhz szükséges infrastruktúra kialakítása, 1000-4000 fős lélekszámú települések esetén: A prjekt fizikai befejezésének időpntjára az alábbi, számszerűsített műszaki-szakmai eredményt szükséges elérni: Megvalósítandó műszaki-szakmai eredmény megnevezése Az eredmény leírása Az eredmény számszerűsíthető célértéke Igazlás módja Prjektben kialakíttt szlgáltatás közösségi tere A prjekt segítségével a településen létrejött közösségi terek 1 közösségi tér közösségi terek (műszaki) átadása Jó kis hely létrehzásáhz szükséges infrastruktúra kialakítása, 1000 fő lélekszám alatti települések esetén: A prjekt fizikai befejezésének időpntjára az alábbi, számszerűsített műszaki-szakmai eredményt szükséges elérni: Megvalósítandó műszaki-szakmai eredmény megnevezése Az eredmény leírása Az eredmény számszerűsíthető célértéke Igazlás módja Prjektben kialakíttt szlgáltatás közösségi tere A prjekt segítségével a településen létrejött közösségi terek 1 közösségi tér épület (műszaki) átadása Megvalósítandó műszaki-szakmai eredmény megnevezése Az eredmény leírása Az eredmény számszerűsíthető célértéke Igazlás módja A gyermekeket sújtó nélkülözés elleni prgramk szlgáltatásait igénybevevő rendszeres gyerekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek A prgramkban regisztrált módn résztvevő, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyerekek a támgatási kérelem benyújtásakr rendszeres gyerekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek létszámának 50%-a, főben meghatárzva jegyzői határzat a prjekt fizikai befejezésekr Felhívjuk a figyelmet, hgy a műszaki, szakmai tartalm csökkenése esetén a csökkenés mértékétől függetlenül az elszámlható költség és a támgatás összege aránysan csökkentésre kerül az érintett tulajdnságtól vagy képességtől való elmaradás arányában! 19
3.4.1.2. Esélyegyenlőség és környezetvédelmi szempntk érvényesítésével kapcslats elvárásk A hrizntális cél megvalósítása, valamint a megvalósítás eredményességének nymn követése érdekében végzett tevékenység következtében felmerült költség elszámlható. A kiemelt célk és a környezetvédelmi, esélyegyenlőségi és a nők és férfiak egyenlőségét biztsító követelmények részletes ismertetése megtalálható az Általáns Útmutató a Felhíváskhz c. dkumentum (https://www.palyazat.gv.hu/dc/4404) 12. fejezetében. A prjekt tervezése és megvalósítása srán kérjük, vegye figyelembe, hgy a prjektben létrehztt eredményeknek meg kell felelniük az alábbi elvárásknak is. A szakmai tervben szükséges bemutatni, hgy a támgatást igénylőre releváns esetben mely elvárásk vnatkznak: Az európai uniós frrásból támgattt prjektek kedvezményezettje köteles a prjektre vnatkzó környezetvédelmi és esélyegyenlőségi jgszabálykat betartani, a prjekt által érintett területen a védett természeti és kulturális értékeket megőrizni, a fennálló vagy a beruházás srán keletkezett környezeti kárt és az esélyegyenlőség szempntjából jgszabályba ütköző nem-megfelelőséget legkésőbb a prjekt megvalósítása srán megszüntetni. A fejlesztéshez kapcslódó nyilváns eseményeken, kmmunikációjában és viselkedésében a támgatást igénylő esélytudatsságt fejez ki: nem közvetít szegregációt, csökkenti a csprtkra vnatkzó meglévő előítéleteket. A közösségi célú funkciókat ellátó és/vagy ügyfélfrgalmat lebnylító és/vagy állandó munkavégzés helyszínéül szlgáló épület/épületrész építése/felújítása srán kötelező a prjektaránys akadálymentesítés. Az infkmmunikációs akadálymentesítés minden beruházás esetén kötelező. Ha a támgatást igénylő települési önkrmányzat, az igénylőnek igazlnia kell a helyi esélyegyenlőségi prgram meglétét az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmzdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 31. (6) bekezdésének megfelelően. Ha a támgatást igénylő ötven főnél több személyt fglalkztató költségvetési szerv, vagy többségi állami tulajdnban álló jgi személy, az igénylőnek igazlnia kell az esélyegyenlőségi terv meglétét az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmzdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 63. -nak megfelelően. Ha a támgatást igénylő az előző két pntban rögzítettektől eltérő, jelen Felhívás keretében ebben az esetben is szükséges esélyegyenlőségi tervet készítenie, vagy meglétét igazlnia. Akadálymentesítéssel kapcslats elvárásk: A prjektaránys akadálymentesítés azt jelenti, hgy lyan mértékben szükséges az akadálymentesítést biztsítani, amilyen mértékben a beruházási tevékenység érintette az ingatlant. A prjekttel érintett ingatlann végrehajttt bármely fejlesztési tevékenység srán figyelembe kell venni az összes érintett fgyatékssági csprtra vnatkzó akadálymentesítési követelményeket. Ez például a festés/mázlásnál a vakk és gyengénlátók érdekében a megfelelő színkntrasztk kialakítását jelenti (nyílászáró tkszerkezeteinek falfelülettől és/vagy ajtólaptól eltérő színű mázlása), vagy elektrms hálózat teljes felújításánál a helyiségek kapcslóinak a mzgáskrlátzttak számára elérhető magasságba történő áthelyezését. Az akadálymentesség prjektaránys teljesülése egy preventív, megelőző gndlkdásmódt jelent, célja, hgy a prjekt keretében érvényesüljenek az egyetemes tervezés elvei. Új építés esetén teljes körű (nem prjektaránys) kmplex akadálymentesítést kell megvalósítani. 20
Egy célcsprt számára nem elegendő akadálymentesítést biztsítani, de a fejlesztések srán alkalmazható a funkcinális akadálymentesítés elve: amennyiben az intézményekben minden szlgáltatáshz kapcslódó funkció elérhető a földszinten, abban az estben az emeletre való feljutást nem szükséges akadálymentesen biztsítani. A cél, hgy bárki számára hzzáférhetőek legyenek azk a funkciók, amelynek kiszlgálására az épület létrejött. A prjekt tervezésekr elvárás, hgy minden tervezett tevékenység megfelelően megalapztt és alátámaszttt legyen, ezért a rehabilitációs szakmérnöki vélemény szükséges, a költsége elszámlható. Az akadálymentesítéssel kapcslatban a Fgyatéks Személyek Esélyegyenlőségéért NKft. hnlapján található és letölthető egy segédlet az akadálymentesítésre vnatkzóan: http://fszk.hu/kiadvany/segedleta-kzszlgaltataskhz-val-egyenl-eselyu-hzzaferes-megteremtesehez-2015/ Nem kötelező útmutató, de haszns segítséget nyújthat a tervezéshez. 3.4.1.3. Egyéb elvárásk Jelen Felhívás esetében nem releváns. 3.4.2. Mérföldkövek tervezésével kapcslats elvárásk A prjekt megvalósítása srán az alábbi mérföldköveket szükséges (kötelező) tervezni, az egyes mérföldkövekkel kapcslats elvárásk a következők: 1. mérföldkő: Közbeszerzés-köteles tevékenység esetén az eljárás megindítása, egyéb esetben a beszerzések megindítása a támgatási szerződés hatályba lépését kötést követő 3 hónapn belül. 2. mérföldkő: A prjekt megkezdésétől számíttt 9. hónap utlsó munkanapjáig prjekt szinten az összes elszámlható költség legalább 10%-áról kifizetési igénylés benyújtása. 3. mérföldkő: A prjekt megkezdését követő 18. hónap utlsó munkanapjáig használatba veszik a fejlesztéssel érintett fglalkzásknak helyet adó épületet, közösségi teret, helyiségeket / kialakításra kerülnek a szlgáltatáskhz szükséges infrastrukturális feltételek; és az összes elszámlható költség legalább 50%-ról kifizetési igényt nyújttt be. 4. mérföldkő: a prjekt fizikai befejezésének napjáig, de legkésőbb 2022. szeptember 30-ig az a maximális létszám főben kifejezve, ahány igénybe vevőt az infrastruktúra egyidejűleg szlgáltatásban részesíteni képes: a. Integrált térségi gyerekprgramkhz szükséges infrastruktúra kialakítása esetén: eléri a 80 főt, b. Új Bizts Kezdet Gyerekházak indításáhz szükséges infrastruktúra kialakítása esetén: a támgattt gyermekgndzási intézmények kapacitása eléri a 7 főt, c. Jó kis hely létrehzásáhz szükséges infrastruktúra kialakítása esetén: a támgattt gyermekgndzási intézmények kapacitása eléri a 10 főt. A prjekt megvalósítása srán minden mérföldkő teljesítése kötelező. Az utlsó mérföldkövet a prjekt fizikai befejezésének várható időpntjára szükséges megtervezni. 21
A Kedvezményezett köteles kifizetési igénylést benyújtani: a támgatási szerződésben rögzített mérföldkő elérését követően, amennyiben a mérföldkövek között benyújttt időközi kifizetési igénylés esetén az igényelt támgatási összeg eléri a támgatási szerződésben vagy annak mellékletét képező Általáns Szerződési Feltételekben (tvábbiakban: ÁSZF) meghatárztt elszámlási minimumt, valamint bármely finanszírzási mód esetén (utófinanszírzás, szállítói finanszírzás), ha a ténylegesen felmerült, teljesített, valós munkára alapztt költségek összértéke eléri a támgatási szerződésben vagy az ÁSZF-ben meghatárztt elszámlási minimumt és teljesülésük elszámló biznylattal, jgalapjuk szerződéssel, visszaigazlt írásbeli megrendelővel, hatósági határzattal, vagy ezekkel azns biznyító erejű dkumentummal igazlható (valós költség alapú elszámlás), az elszámlási minimum elérését követő 15 napn belül. Közbeszerzés köteles beszerzés esetén a Kedvezményezett köteles a beszerzési eljárás eredményeként kötött szerződésben, építési, felújítási esetében 10%-knként, biztsítani a szállító részére a részteljesítés és részszámlák benyújtásának lehetőségét, úgy hgy az egyes teljesítések és a részszámlák kibcsátásának ütemezése összhangban legyen a tényleges teljesítéssel és a szállítói szerződés fizetési ütemezésével. 3.4.3. A prjekt szakmai megvalósítása srán a közbeszerzési kötelezettségre vnatkzó elvárásk A kedvezményezett a prjekt végrehajtása srán a 322/2015. (X. 30.) Krm. rendelet az építési beruházásk, valamint az építési beruházáskhz kapcslódó tervezői és mérnöki szlgáltatásk közbeszerzésének részletes szabályairól, a prjekt megvalósításának időpntjában hatálys közbeszerzési törvény, illetve annak vnatkzó végrehajtási rendeletei, tvábbá a 2014 2020 prgramzási időszakban az egyes európai uniós alapkból származó támgatásk felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Krm. rendelet (a tvábbiakban: 272/2014. (XI. 5.) Krm. rendelet) vnatkzó részeiben fglaltak szerint köteles eljárni. Az irányadó jgszabályban meghatárztt kötelezettségek megállapítása és betartása a támgatást igénylő, illetve a kedvezményezett feladata. Kérjük tvábbá figyelembe venni az ÁÚF 9. fejezetében fglaltakat. 3.4.4. A prjekt szakmai megvalósításával kapcslats egyéb elvárásk Jelen Felhívás esetében nem releváns. 3.5. A prjektvégrehajtás időtartama 3.5.1. A prjekt megkezdése Támgatás a felhívás megjelenését megelőzően megkezdett prjekthez nem igényelhető. A prjekt megvalósítását a felhívás megjelenésének napjától a támgatást igénylő saját felelősségére megkezdheti, de a prjekt megkezdése nincs beflyással a támgatási kérelem értékelésére és nem jelent előnyt annak elbírálása srán, tvábbá nem garantálja az igényelt támgatás elnyerését. 22