Kommunikációs fogalomtár Kommunikációs felmérés 2010.
Blog A blog az angol "web log", vagyis netes bejegyzés kifejezésből származik, magyarra az internetes napló kifejezéssel fordítható. A blog jellemzője, hogy az olvasók megjegyzéseket, kommenteket fűzhetnek hozzá (amennyiben a blog írója ezt engedélyezi), és használhatók benne az internet adta technikai lehetőségek: hivatkozások, képek, filmek, zenék beszúrása, szavazások indítása, stb. Szakmai blog: A blog szerkesztője szakmájának jellegzetességeiről, problémáiról ír, összegyűjti a tanulságos olvasnivalókat a netről a saját témájában. E-mail Elektronikus levél. Formális esemény/ rendezvény A jogi keretek és a felülről deklarált elvek szerint működő szervezeti forma, illetve szervezeti jellemvonás. Ide tartozik a munkastruktúra, a munkakörök, a hierarchia, a rögzített intézményi politika, az eljárások és szabályok stb., és azok az elemek is, amelyeket a hatékonyság és a gazdaságosság növelése érdekében hívtak létre.
Formális kommunikáció A formális kommunikáció az üzenetek formálisan rögzített, előírt és ellenőrzött áramlását jelenti. Ezeket az üzeneteket általában dokumentálják is, s a szervezet működésének egyfajta lenyomataként szolgálnak. Honlap (weblap) Az interneten önálló URL-címmel rendelkező egy vagy többoldalas kiadvány. Egy adott intézmény, cég vagy személy által készített teljes és önálló egységnek tekinthető információs anyag. A honlap kifejezés inkább a címoldalt jelenti, addig a weboldal az egész, önálló információs egységnek tekinthető tartalmat, beleértve az esetleges szolgáltatásokat is. A weblapokat általában azért készítik, hogy a mögötte álló céget, vagy személyt megtalálják az interneten és információt szerezzenek róla. Mivel sok esetben a weblap az, amivel egy vállalkozás/személy esetén először találkozunk, ezért bizonyos értelemben a weblap meghatározza a cég/személy megítélését az internetes közösségben.
Informális esemény/ rendezvény Informális kapcsolat a társadalmi csoportokon, intézményeken, vállalatokon belül spontán módon kialakuló személyes kötődéseket, magánjellegű, nem hivatalos, előírásoktól mentes személyközi viszonyokat jelenti, amelyek a természetes emberi érintkezésformákból fakadnak. Informális kommunikáció Az informális kommunikáció a szervezeten belüli kommunikációnak az a része, amely nem a formálisan rögzített üzenetváltás keretein belül zajlik. Valós együttműködésben és döntéshozatalban azonban éppolyan fontos szerepe van, mint a formális kommunikációnak. Magánjellegű, nem hivatalos, kötetlen. Társadalmi csoportokon, intézményeken belül spontán módon kialakult kapcsolatok. Interaktív Jelző olyan rendszerek és szoftverek leírására, amelyek kétirányú kommunikációra képesek, azaz viselkedésük és működésük nem előre meghatározott, hanem a felhasználói bevitel által befolyásolható, irányítható. Olyan számítógépes alkalmazás, amelynek jellemző eleme, hogy a felhasználó és a szoftver kölcsönös együttműködését, az ember aktív közreműködését tételezi fel.
Intranet Egy cég vagy szervezet saját belső hálózata, ahol a különböző internet alapú szolgáltatásokat csak a belső számítógépekről lehet igénybe venni. Kommunikáció Kommunikáció minden, amelyben információ továbbítása történik. Információk, gondolatok, érzelmek közlése és befogadása. A kommunikáció segítségével, megfelelő szimbólumok, szimbólum-rendszerek használata mellett az emberek információk, érzések, gondolatok közös értelmezésére törekszenek.
Kommunikáció befogadó A befogadó a kommunikációs folyamatnak az a szereplője, aki dekódolja és feldolgozza az adó által kommunikált üzenetet, vagyis igyekszik minél jobban megérteni a másik jelzéseit és megfejteni azok értelmét. Kommunikáció közlő A közlő fél a kommunikációs folyamat azon szereplője, aki valamely külső vagy belső inger hatására konvencionális szimbólumokba kódolt üzenetet kommunikál azaz, aki a környezetéből jövő külső vagy saját gondolatait, érzéseit jelentő belső ingerek hatására tesz vagy mond valamit, ami a másik fél számára érthető.
Kommunikációs eszközök Az információáramlást az alábbi eszközök biztosíthatják:
Kör e-mail Példányonként más és más személynek elektronikusan elküldött formalevél. Menedzsment értekezlet Évente kétszer megtartott elnöki, vezérigazgatói tájékoztató a vezetők részére (kibővített vezetői értekezlet osztályvezető szintig). Tájékoztatás az elvégzett munka, üzletpolitikai célok megvalósulása tekintetében. Online Közvetlen hálózati összeköttetés melletti működésmód jelzője. Általánosabb értelemben mindenféle, hálózaton végezhető tevékenység vagy azon keresztül elérhető szolgáltatás.
Vállalati kommunikáció A vállalattal direkt módon kapcsolatban lévő belső és külső csoportokkal és személyekkel való információcsere folyamata. Egyrészt eszközként működik, azért, hogy elérjük céljainkat (pl. egy munka elvégzéséhez szükséges információt megszerezzünk, vagy adjunk), másrészről kiszolgál egyfajta társas kapcsolat fenntartást is. Irányát tekintve lehet: felfelé általában jelentünk, beszámolunk, javaslatokat készítünk, oldal irányban munkához szükséges adatokat cserélünk, esetleg érdekkommunikációkat folytatunk, konfliktusokat gerjesztünk és oldunk meg,visszajelzéseket adunk, lefelé információt adunk, utasítunk, ellenőrzünk, adatot kérünk, visszajelzéseket adunk. VEZETŐI értekezlet A Vezérigazgató által rendszeres időközönként, az SZMSZ-ben meghatározott résztvevőknek megtartásra kerülő vezetői értekezlet.