I. Előzmények A Közalapítvány Kuratóriuma II. 18.-án megtárgyalta és 520/ (II.18.). határozatában elfogadta a Közalapítvány évi Éves Képzési Tervét (továbbiakban: ÉKT), valamint elfogadásra javasolta a felnőttképzési Szakmai Tanácsadó testület részére. II. A év Éves Képzési Tervének megvalósulása II. 1. A Közalapítvány képzési tevékenysége A Közalapítvány valamennyi képzés megvalósítása során kiemelt figyelmet fordított arra, hogy a képzések kezdetén a résztvevőknek részletes ismereteket biztosítson a Fogyatékossággal Élő Személyek Jogairól szóló ENSZ Konvenció alapelveiről és a dokumentum tartalmáról. A Közalapítvány Projekt, illetve Programirodái saját szervezésben az alábbi területeken nyújtottak képzési programokat az érdeklődőknek: Speciális kommunikációt támogató képzések Komplex (re)habilitációt támogató képzések Oktatást támogató képzések 1/9
A Közalapítvány 2010-ben saját szervezésben megtartott 24 képzése során 85 fő oktató közreműködésével valósította meg képzéseit. A képzések időrendben a következők voltak: Ssz. A képzési program megnevezése Óra-száma 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. Az esélyegyenlőség biztosítása a sajátos ellátási igényű páciensek egészségügyi ellátásában (A2) ESZTB: 3808/2009. Esélyteremtő kapcsolati tréning ESZTB: 3812/2009. Sajátos ellátási igényű paciensek az egészségügyi ellátásban (A1) ESZTB: 3807/2009. Kommunikációs hídépítés ép és fogyatékos emberek között ESZTB: 3811/2009. foglalkozó szakmákban foglalkozó szakmákban foglalkozó szakmákban foglalkozó szakmákban 40 óra 58 óra 47 óra 45 óra 130 óra 130 óra 130 óra 130 óra A képzési helyszín címe Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona, Bóly IRMÁK Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kht. (Csobánka) Fővárosi Önkormányzat Foglalkoztató Intézete, Darvastó Vas Megyei Szakosított Szociális Intézet, Szombathely A kezdés időpontja 03.09. 03.11. 03.08. 03.13. 02.11. 02.08. 02.11. 02.16. A befejezés időpontja 04.20. 05.06. 05.03. 04.23. 04. 27. 04. 28. 04.08. 04. 22. 2/9
Ssz. A képzési program megnevezése Óra-száma 9. 10. 11. foglalkozó szakmákban - szupervízió Egyenlő esélyű hozzáférés tudástár alkalmazásához munltiplikátor oktatók képzése Egyenlő esélyű hozzáférés tudástár alkalmazásához munltiplikátor oktatók képzése 20 óra 8 óra 20 óra A képzési helyszín címe Bánó Mária Kastélyszálló Panzió, Felsőmocsolád A kezdés időpontja 04.29. 07.12. 07.13. A befejezés időpontja 05.17. 07.12. 07.30. 12. Jelnyelvi tudás fejlesztése jelnyelvi tolmácsok részére 8 óra 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. Komplex minősítést végző bizottságokban részt vevő foglalkoztatási szakemberek szakmai-módszertani képzését végző multiplikátorok képzése Egyenlő esélyű hozzáférés tudástár alkalmazásához munltiplikátor oktatók képzése Képzők képzése Felkészítés akadálymentesség és egyetemes tervezés témájú képzési programcsomag oktatására akadálymentesítési szakoktató szociális szakágazat akadálymentesítési szakoktató - egészségügyi szakágazat akadálymentesítési kommunikációs szakoktató akadálymentesítési info-kommunikációs szakoktató 90 óra 20 óra 07.20. 09.30. 10.11. 07.20. 11. 13. 10.13. 3/9
Ssz. A képzési program megnevezése Óra-száma 20. 21. 22. 23. 24. akadálymentesítési szakoktató érzékenyítés és lélektan Képzők képzése Felkészítés A1-C1 szintű jelnyelvi tanfolyamok képzési programcsomagjának oktatására Képzők képzése Felkészítés siketek és nagyothallók kommunikációját segítő feliratozó képzési programcsomagjának oktatására Képzők képzése Felkészítés jelnyelvi fordító programcsomag oktatására Képzők képzése Felkészítés kommunikációs akadálymentesítés témájú képzési programcsomag oktatására A képzési helyszín címe A kezdés időpontja A befejezés időpontja összes óraszám: összes résztvevő: összes sikeres teljesítés: összes sikertelen teljesítés: összes : összes oktató: 1800 óra 420 fő 254 fő 25 fő 141 fő 85 fő Az egyes képzési programokról készített beszámolót jelen előterjesztés 1. számú melléklete tartalmazza. 4/9
II. 2. Az Éves Képzési Terv megvalósítása - személyi feltételek biztosítása A képzéseket a Közalapítvánnyal szerződéses jogviszonyban álló, illetve a Közalapítvány szakértői listáján nyilvántartott, felnőttképzési gyakorlattal rendelkező oktatók tartották, akik mindanynyian megfeleltek a 24/2004. (VI.22.) FMM rendelet 1. számú mellékletében előírt feltételeknek. Ennek értelmében rendelkeznek az oktatás megvalósításához szükséges végzettséggel, szakmai gyakorlati idővel, felnőttképzési és oktatói gyakorlattal, valamint nyelvismerettel. II.3. Az Éves Képzési Terv megvalósítása - tárgyi feltételek biztosítása A Közalapítvány saját szervezésben megtartott 24 képzéséből 24 a Közalapítvány 1139 Budapest, szám alatti irodaépület V. emeleti irodájának előadótermeiben zajlott többségben, illetve teremhiány esetén külső helyszínek bevonására volt szükség. A képzések során a részvevők és az oktatók egyaránt elégedettek voltak a képzés helyszínével, oktatástechnikai felszereltségével, valamint megközelíthetőségével. II. 4. A képzési programok finanszírozásának forrásai Az oktatási, illetve szolgáltatási tevékenység finanszírozása képzési programokhoz kötött, támogatási szerződés keretében rögzített forrásból valósult meg. A finanszírozás formái jellemzően a következők voltak: Különféle hazai forrás, amely révén a résztvevő számára a programon való részvétel térítésmentes; Európai Uniós támogatás, amely révén a résztvevő számára a programon való részvétel térítésmentes. Önköltséges, amely révén a résztvevő saját forrásból biztosította a képzés költségét és/vagy a vizsgadíjat. A képzések évi ÉKT-ben tervezett forrását, valamint a tervezett megvalósítások számát jelen előterjesztés 1. számú melléklete tartalmazza. II. 5. A képzési programok célcsoportjai és a képzésen történő részvétel feltétele A képzési programjaink célcsoportjai a következők voltak: érettségivel vagy felsőfokú képesítéssel rendelkezők fogyatékos személyek és nem fogyatékos személyek a fogyatékos emberekkel kapcsolatba kerülő intézmények, szervezetek munkatársai (például: a helyi önkormányzatok ügyfélszolgálatain dolgozó ügyintézők, a munkaügyi szervezetben dolgozó kollégák, a szociális intézményrendszer érintett alkalmazottai) az oktatás, az egészségügy, a közigazgatás, a szociális területen és szociális ellátásban dolgozók, informatikusok jelnyelvi tolmácsképzőben tanuló hallgatók, jelnyelvi tolmácsok a TÁMOP programban résztvevő munkatársak és szakértők 5/9
A képzésbe történő bekapcsolódás és részvétel feltételeiről minden esetben a képzésről szóló tájékoztatóban adtunk részletes ismertetést. II. 6. A képzési programok értékelése a résztvevői-elégedettségi kérdőívek eredményei alapján A felnőttképzésben résztvevők körében elégedettségük mérését a képzéseket követően valósítottuk meg kérdőívek (Résztvevői elégedettségi kérdőív, Tréneri önértékelés) segítségével. Öszszesen 420 fő képzését valósítottuk meg, ebből 254 fő sikeresen végzett és kapott Tanúsítványt. A 420 fő képzése 24 képzésen zajlott, 85 fő oktató bevonásával. A képzés szervezésével kapcsolatban a résztvevők közül 99% nyilatkozott úgy, hogy kapott előzetes írásbeli tájékoztatást, illetve 96,1 % mondta, hogy a tájékoztatás tartalmazott minden hasznos információt. A tananyag minősítésére vonatkozó elégedettségen belül vizsgáltuk a szakmai program összeállítását (4,44 5), az előadásokat/programelemeket külön-külön, abból a szempontból, hogy elegendő mennyiségű hasznos információt nyújtottak-e a résztvevőknek (3,80 5), és végül az előadók/oktatók teljesítményét (4,75 5). Az a programra jelentkezőket minden esetben több információs csatorna alkalmazásával is tájékoztatja az előzetesen megszerzett tudás mérésének lehetőségéről. Ilyen fórumok az alábbiak: az honlapja, információs tábla az ügyfélszolgálaton, képzési tájékoztató. Az előzetes tudásszint-mérés elvégzését 31 résztvevő kérte. A tárgyi feltételek megfelelőségén belül szemrevételeztük a helyszín megfelelőségét (4,37 5), a termeket, ahol a foglakozások zajlottak (4,88 5), a berendezések (székek, asztalok) kényelmességét (4,94 5), valamint a munkához szükséges segédeszközök minőségét (4,98 5). A képzésekről készített összefoglalót jelen előterjesztés 1. számú melléklete tartalmazza. III. Akkreditált képzési programok 2010-ben az Akadálymentesítési programiroda és a Felnőttképzési Csoport, a TÁMOP 5.4.5-07/1-2007-0001 A fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés szakmai hátterének kialakítása című kiemelt projektjének keretében 24 alkalommal kezdeményezte képzési programjai akkreditációs eljárásának lefolytatását, amely során valamennyi képzés sikeresen akkreditációra került, így jelenleg a Közalapítványnak 34 akkreditált képzése van. Az akkreditációs képzések listáját jelen előterjesztés 2. számú melléklete tartalmazza. 6/9
IV. Felnőttképzési szolgáltatások: Előzetes tudásszint-mérés, Tolmácsdiagnosztika) A Közalapítvány a 48/2001. (XII. 29.) a felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásba vételének részletes szabályairól OM rendelet előírásai alapján a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központban regisztráltatta az Előzetes tudásszint-mérés, valamint a Tolmácsdiagnosztika elnevezésű szolgáltatásokat. IV.1. Előzetes tudásszint-mérés Az előzetes tudásszint mérése szolgáltatás, a képzési programokban rögzített feltételek mellett egyrészt résztvevői kérésére, másrészt oktatói kérésre kerül megvalósításra. A 2010-es évben a 24 képzés 31 résztvevő kérte előzetes tudásszint-mérés lefolytatását. Annak eredményét jegyzőkönyvekben, valamint a felnőttképzési szerződésben dokumentálásra került. IV.2. Tolmácsdiagnosztika A Tolmácsdiagnosztika szolgáltatást a Közalapítvány Magyar Jelnyelvi Programirodája jelnyelvész tolmács bevonásával valósította meg. A szolgáltatás igénybe vételének helyszíne a Közalapítvány Magyar Jelnyelvi Programirodájának Stúdió helyisége volt. A szolgáltatás ebben az évben 2 fő vette igénybe. A szolgáltatásról készített részletes beszámolót jelen előterjesztés 1. sz. melléklete tartalmazza. V. A évi Képzési Terven felül bejelentett új képzések A évi Éves Képzési Terven felül a Titkárság újabb képzések bejelentését indítványozta a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ felé. A képzési programok elsősorban a Közalapítvány Akadálymentesítési Programirodájának pályázati kötelezettség-vállalásához a TÁMOP 5.4.5-07/1-2007-0001 A fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés szakmai hátterének kialakítása, című projekthez, valamint a Felnőttképzési Csoporthoz kapcsolódtak. Jelenleg a Közalapítványnak 94 hivatalosan jegyzett képzése van. A Közalapítvány teljes képzési repertoárját jelen előterjesztés 3. számú melléklete tartalmazza VI. Szabadegyetemi napok, workshopok VI. 1. Szabadegyetemi napok A Közalapítvány Titkárságán szervezett Szabadegyetemi napok célja az volt, hogy a Titkárság valamennyi dolgozója bővítse szakmai tudását, rendelkezzen átfogó és széleskörű ismeretekkel a fogyatékosügy múltjára, jelenére, jövőjére vonatkozóan, mélyítse a vonatkozó jogszabályokban megszerzett ismereteket, átfogó képet kapjanak a komplex rehabilitáció hazai megvalósulásáról és gyakorlatáról. 7/9
A Szabadegyetemi napok előadói és programjai időrendben a következők voltak: 1. A fogyatékos gyermekek lehetőségei, nehézségei a közoktatási rendszerben Előadó: dr. Aáry-Tamás Lajos, OKM - oktatási jogok biztosa 2. A munkaerőpiac helyzete Magyarországon Előadó: dr. Székely Judit, SZMM - foglalkoztatási és képzési szakállamtitkár 3. A gyógypedagógia, mint tudomány Előadó: dr. Mesterházi Zsuzsa, Eötvös Loránd Tudományegyetem- professor emeritus, kurátor 4. Fogyatékos emberek és a szociális ellátások, szolgáltatások Előadó: Nyitrai Imre, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Polgármesteri Hivatal;Magyar Református Szeretetszolgálat - szociálpolitikai szakértő 5. A kommunikációsérülés és a társadalmi beilleszkedés kapcsolata Előadó: Dr. Kálmán Zsófia, Bliss Alapítványképviselő 6. Új technikai megoldások a hallássérültek ellátásában Cochleáris Implantáció Előadó: Pálfi Zoltán, Magyar Cochleáris Implantáltak Egyesülete elnök 7. Kik azok a siketvakok? Előadó: Királyhidi Dorottya, Siket-vakok Országos Egyesülete főtitkár 8. Autista emberek és speciális igényeik Előadó: Dr. Simó Judit, Budapesti Korai Fejlesztő Központ gyermekpszichiáter, Petri Gábor Autisták Országos Szövetsége - ügyvezető titkár 9. Mi a könnyen érthető kommunikáció? Témafelvető filmvetítés, a módszer bemutatása, felhasználási lehetőségei és gyakorlatok Előadó: Farkasné Gönczi Rita, az ÉFOÉSZ munkatársa 10. Emberi jogok és fogyatékosság Előadó: Gombos Gábor MDAC érdekvédelmi főmunkatárs 11. Önéletrajz tartalmú előadás Előadó: Fehér Richárd súlyosan halmozott fogyatékosságú fiatalember 12. Egy hegymászó kalandjai Előadó: Szendrő Szabolcs legeredményesebb magyar hegymászónk 13. Az egészségügy és a fogyatékosságügy Előadó: Vízvári László, Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet főigazgatója 8/9
VII. A Közalapítvány 2010/2011-es tanévben felsőoktatásban betöltött szerepe oktatói, óraadói szerepvállalás A Közalapítvány munkatársai a 2010/2011-es tanév első félévében jelentős szerepet vállaltak a felsőoktatásban tanuló hallgatók (szakmai) képzésében, valamint a fogyatékos emberek iránti pozitív, diszkriminációmentes megítélésének formálásában, erősítésében. E célok megvalósulása érdekében a Közalapítvány munkatársai az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Bsc képzéseiben tartottak előadásokat elsősorban a fogyatékos felnőttek komplex rehabilitációjának kérdéseiről. A 2010/2011-es tanév második félévében várhatóan újabb órák megtartására nyílik lehetőség. VIII. A évre vonatkozó képzési tervek A Közalapítvány saját szervezésben 2010-ben az alábbi területeken kíván képzési programot nyújtani az érdeklődőknek: Speciális kommunikációt támogató képzések Komplex (re)habilitációt támogató képzések Oktatást támogató képzések a TÁMOP 5.4.5-07/1-2007-0001 A fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés szakmai hátterének kialakítása című projekt keretében megtartandó képzési programok A programok megszervezését és lebonyolítását fokozatosan bővülő rendszerben a Közalapítvány Felnőttképzési veszi át. A 2010-es évben hagyományainknak megfelelően folytatni kívánjuk a Szabadegyetemi napokat, a szabadegyetemi napok programját a évi Éves Képzési terv tartalmazza. 9/9