DR. BLITZ FOTOSULI. A főfény használatának alapjai. Látáspszichológia. Mikrosat Studiotechnik GmbH Hamburg. 1. oldal
|
|
- Alexandra Varga
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Mikrosat Studiotechnik GmbH Hamburg DR. BLITZ FOTOSULI A főfény használatának alapjai Szerző: Török György Foto: Rátki János Egy egyszerű, de kívülről megtanulandó definícióval lehet leírni legfontosabb fénytípusunkat, hiszen nevében is jelezzük rangját: A főfény az a fény, mely az expozícióhoz szükséges fénymennyiséget egymagában biztosítja. Nézzük ennek okait és következményeit, valamint vegyük figyelembe, hogy az esetek túlnyomó részében egyetlen főfénnyel dolgozunk: Látáspszichológia Az egyetlen főfény használatának az az oka, hogy egyetlen nap süt az égen, és nagyon gyakran egyetlen lámpával - pl. kisebb helységek, íróasztal - világítjuk meg szűkebb mesterséges helységeinket. Persze az ember (homo sapiens sapiens) és pszichéjének evolúciója szempontjából az a töbmillió éves fejlődés a döntő, ami igen mély nyomokat hagyott bennünk: az égbolt egyetlen napja adja így az alap világítási mintát számunkra. Ha több főfényt alkalmazunk, akkor azt természetellenesnek érzi képünk szemlélője! Olyannyira, hogy több főfényt kizárólag két speciális esetben alkalmazhatunk! Az egyik eset a reprodukció, a másik eset a stadionvilágítás. Reprodukciónál az a fontos, hogy a világítás a reprodukálandó felület minden pontjában ugyanakkora legyen. A cél ilyenkor a tökéletesen homogén világítás létrehozása. Mivel a reprodukció leggyakrabban sík felületről készül, a kész fotón árnyékot nem fogunk látni. A stadionvilágításnál is cél a minél jobb homogenitás. Itt azonban fontosabb, hogy a játékosok a stadion minden pontjáról kapjanak világítást, vagyis főfényt, derítőfényt, díszítőfényt. Mivel a pálya minden pontjához úgysem lehet alkalmazkodni, négy főfénnyel világítanak a négy sarok felől. Lehet is látni a négy árnyékot, amitől természetellenesen hat a fotó- vagy videofelvétel. A játékosok ugyanis a pálya síkjából kiemel-kednek, így árnyékuk megjelenik. 1. oldal
2 A főfény kezelése Mindig a főfényre mérjük a helyes expozíciót. Vagyis: minden más fényforrást kihagyunk a fénymérésből, azokkal a fénymérés további lépéseinél számolunk el. A főfény u-gyanis a legerősebb fényforrás. Nagyobb erőssége csak a díszítőfényeknek lehet. A többi fényforrás éppen ezért - legtöbbszőr - elhanyagolhatóan módosítja a felvétel tárgyára vetülő fénymennyiséget ( Fé, azaz fényérték). Egyéb esetekben igen kis mértékben ( Fé). Ha több főfényünk van (ld. fentebb), akkor az expozíció módosítása jelentős, akár 1 Fé is lehet. A főfény adja az árnyékot. Ez számunkra nagyon fontos, ugyanis az árnyékok kontrasztja, széleik élessége, vagy éppen szórt volta befolyásolja a kép plasztikusságát. Különösen olyan felvételeknél igaz ez, amikor sem a mélységélességgel, sem a perspektívával nem tudjuk érzékeltetni a térbeliséget. Ne felejtsük el, hogy a fotó és a videó a térbeli (3D) képet síkban (2D) ábrázolja. Éppen ezért van szükségünk arra, hogy az elveszett információmennyiséget legalább sejtetni tudjuk. Az árnyékkal és annak jellemzőivel elfedhetünk, vagy kiemelhetünk térbeli jellemzőket. Korrigálható pl. asszimetrikus arc, de tárgyak, élőlények domború vagy éppen homorú formáit is az árnyékokkal érzékeltethetjük leginkább. Kiemelten fontos az árnyékos világítás, ha tárgyak felületét, textúráját akarjuk plasztikusan ábrázolni. Sajnos: ahány lámpa, annyi árnyék... Ráadásul minden árnyék, amit nem a főfény vet: természetellenes. Egyik lehetőségünk, hogy további lámpákkal tüntetjük el a nem kívánatos árnyékokat. Másik, hogy képalkotó-kompozíciós elemként természetessé tesszük őket 2. oldal
3 Harmadik megoldás az árnyékmentes világítás, de ilyen képekkel főleg a természet-, portré-, akt-, és tárgyfotó kategóriájában nem érhetünk el eredményeket. Azaz leginkább sehol sem. Mindig a főfény színösszetételéhez hangoljuk a digigép fehéregyensúlyát, vagy ehhez szűrjük a filmet. Minthogy a legfontosabb fényünk, azt hiszem egészen egyértelmű ez a kijelentésem. A többi fény úgyis csak járulékos szerephez jut. Egyetlen kibúvó, hogy ha a környezeti fényekhez tudjuk alakítani főfényünket, pl. a gépre helyezett vakut. Azonban ez sem mond ellent a szabálynak, ugyanis ilyenkor is a főfényt szűrőznünk kell (!) és így módosított színösszetételéhez kell alkalmazkodnunk! A főfény A főfény iránya alapján csoportosítjuk a világítástipusokat: 1.Frontfény 2.Keskeny világítás 3. Normál világítás 4.Széles világítás 5. Súrlófény 6. Ellenfény Járjuk körbe a tárgyat egyetlen lámpával. A lámpa ban lefelé néz modellünkre. Teljesen mindegy, hogy jobbra vagy balra járjuk körbe őt, a világítás ugyanis objektívünk optikai ten-gelyére tükörszimmetrikus. Mindezeket jól érzékeltetik a példaképek. Vegyük szemügyre a nagyon világos felületeket, majd az árnyékokat is. Nézzük meg, mi, hová veti az árnyékát. Az árnyékok könnyebb kezelhetősége érdekében nincsen derítés a fényképeken! Derítőfények használatakor ugyanis sokkal nehezebb megállapítani az árnyékok helyzetét, és kezdők számára ez mindig nagyon nehéz. Profi fotós már a keresőbe nézve is képes elszámolni az árnyékokkal, de ehhez már gyakorlat kell. Didaktikailag az is fontos, hogy így észrevehetjük: valóban szükség van a derítőfényekre. 3. oldal
4 Homlokfény Homlokfény 0, vagyis a lámpa a fényképezőgép felett áll. Ez a világítás a frontfény vagy homlokfény. Abszolút természetellenes. Ennek ellenére alsó derítéssel gyakran használják tárgy- vagy portréfotónál (Benetton világítás), ugyanis eme világítás jellegtelensége miatt minden fényképezhető így. Jól mutat tehát fehér alapon a katalógusban a sokféle tárgy, vagy az egymás mellé helyezett sok ember. Ilyen világítást adnak a fényképezőgépbe épített, vagy arra felhelyezett vakuk. Ha ilyen világítást használunk, minél nagyobb felületű, akár négyzetméteres fényforrást alkalmazzunk. Ezzel természetesebbé tehető a világítás képi hatása. A homlokfény plaszticitása kicsi, a tárgyak vagy az arcok természetellenesen csillognak. Az áll beárnyékolja a nyakat. 30 oldalra Kis orrárnyék 30 oldalra: ez a világítás a kis orrárnyék vagy szűk világítás. Jellemzője nevében megtalálható: portrénál az orr kis árnyékot vet az arcra. Nagyon szép világítás, ugyanis plaszticitása kifejezett, de ugyanakkor visszafogott is egyben. Éppen ezért főleg női portrénál és vidámságot sugárzó, csillogó tárgyaknál alkalmazzuk gyakran. Portrénál a szemek élnek, még a sötét színűek is megtelnek élettel. Alkalmazható még aktnál és makrofelvételnél is. High-key világításnál is ezt alkalmazzuk között minden fény ellenfény között minden fény ellenfény. A körvonalakat hangsúlyozza az ilyen világítás, azaz figurális ábrázolása kiváló. Gyakran alkalmazzák tehát művészi tárgyfotókhoz, természetfotókhoz és aktokhoz. Plaszticitása általános értelemben véve nincs. Fontos tudnunk azonban, hogy az általa vetett árnyékok a fényképezőgép, illetve a fotó szemlélője felé futnak, így maximális mélységet adhatunk az ellenfénnyel két dimenziós képeinknek. További előnye, hogy hajat, italokat, olajokat, tusfürdőket stb. átvilágítva azok természetes színei előbukkannak, illetve a haj esetében csillogó glória jön létre, ami könnyedséget sugall. Oldalfény 4. oldal
5 Normál világítás 45 : a természetes világítás 45 : a természetes világítás. Kifejezetten plasztikus, az árnyékok és a közvetlenül megvilágított felületek egyensúlya jellemzi. Legtöbbszőr, pl. a délelőtti és délutáni órákban, ezt a világítást láthatjuk a szabadban. Bármikor bátran alkalmazhatjuk, szép, de megszokottsága és kiemelkedő természetessége miatt kissé jellegtelen. Férfiportréhoz is ajánlott kipróbálni. Nagy orrárnyék 60 : nagy orrárnyék vagy széles világítás 60 : nagy orrárnyék vagy széles világítás. Az árnyékok kezdenek dominálni, a formák kifejezetten markánsak. Nagyon plasztikus világítás. Akt, férfiportré, makro és tárgyfotó a legjobb vadászterület. Az anyagok textúrája kifejezett, ezért pl. erdős tájképhez is alkalmazható. T 90 : oldalvilágítás, vagy súrolófény lőbbi, ha három dimenziós tárgyat fotózunk, utóbbi ha sík, vagy majdnem sík felület textúráját emeljük ki vele. Ebből sejthető, hogy plaszticitása maximális, szinte csak az árnyékok uralkodnak a képen. Low key-nél alkalmazzák gyakran, valamint markáns portréknál, aktnál, felületek anyagszerű visszaadásánál, és az anyagszerű tárgyfotókon, persze megfelelő derítéssel. Kivételek Ellenfény 45 -tól 180 -ig nemcsak felülről lefelé, de vízszintesen is érkezhet a főfény. Alulról felfele azonban soha ne világítsunk, az ugyanis a horrorisztikus világítás. Valóban Drakula tette ismertté leginkább, mi csak akkor használjuk, ha kifejezetten ilyen hatás elérése a cél. Kibúvó azonban, ha a modell az arcát a lámpa felé lefelé dönti, vagy tárgyfotónál békaperspektívából fotózunk a tárgy nagyságának érzékeltetése miatt. 5. oldal
6 Gyakorlat Az elmondottak egy plüssfigurával és egy szűk fénykúpot vető asztali- vagy zseblámpával begyakorolhatók. Először csak egy üres asztalra tegyük a figurát és a lámpát mozgatva, a fentieknek megfelelően beállítva, figyeljük meg az árnyékképződést és a képi hatást. Ha ezt végigjátszottuk, fényképezőgépünk keresőjébe tekintve vegyük végig a világításokat, és digigépünnkel fényképezzük is le a látottakat. A elektronikus képeket értékeljük ki valamilyen képnézegető programban. Ezzel is elmélyítjük tudásunkat. Ezután laikusokat is kérdezzünk meg, mi a véleményük az egyes világításokról. Utána már csak egy dolgunk van; ha szépen süt a nap: szabad téren is gyakoroljunk, azaz bármely tereptárgyat bármely irányban megpillantva, állapítsuk meg a nap által létrehozott világítás tipusát. Fordítva: bizonyos tereptárgyakat figyeljünk reggeltől napszálltáig. Íly módon felvértezve mindig reflexszerűen alkalmazkodhatunk majd természet- vagy szabadtéri fotózáskor a nap nem befolyásolható fényéhez. Tipp! A fentiek gyakorlására olcsó, és hasznos eszköz a villanj körte. Akár egy normál izzófoglalatba becsavarhatod, de szettben is megvásárolható, ernyővel, állvánnyal együtt. Egy családi mozijegy árából megteheted az első lépéseket a profi világítás irányába. Kattints ide a részletekért! Amiért ilyen szorgalmasan végigolvastad ezt az irományt, ha kitöltöd most EZT a formot, 30% engedményt adunk a villanj körte árából: VK MIKROSAT KKT Thököly út Budapest info@mikrosat.de Telefonszám: 06 (1) oldal
MŰTEREM ÉS PORTRÉFOTÓZÁS
MŰTEREM ÉS PORTRÉFOTÓZÁS Mihályfi Dalma és Takács Ádám spot@sch.bme.hu 2012.06.16. MIRŐL LESZ SZÓ? Bevezetés Fény, fényforrások Fényterelők Hogyan állítsuk be a gépet? Világítási beállítások Hogyan készült?
Portréfényképezésről. vna.hu
Portréfényképezésről Fényforrások A fényképezésben azok a fényforrások a jelentősek, amelyek az elektromágneses spektrum 380 780 nm (látható fény) közötti tartományban sugároznak. A fotográfiában különbséget
INGATLAN FOTÓZÁS S Z A L L A S. H U
INGATLAN FOTÓZÁS S Z A L L A S. H U Fontos teendők Szállásadó elérhetősége, pontos cím ellenőrzése Felszerelés áttekintése: állvány nagylátószögű objektív gép töltöttsége elég hely a memória kártyán egyéb
OPTIKAI CSALÓDÁSOK. Vajon valóban eltolódik a vékony egyenes? A kávéházi fal. Úgy látjuk, mintha a vízszintesek elgörbülnének
OPTIKAI CSALÓDÁSOK Mint azt tudjuk a látás mechanizmusában a szem által felvett információt az agy alakítja át. Azt hogy valójában mit is látunk, nagy szerepe van a tapasztalatoknak, az emlékeknek.az agy
A Hisztogram használata a digitális képszerkesztésben
Mechatronika, Optika és Mûszertechnika Tanszék A Hisztogram használata a digitális képszerkesztésben Tárgy: Fotó és Készítette: Curávy Tamás képszerkesztési technikák B1Y6IV Elõadó: Antal Á kos Budapest,
A zárszerkezetekkel a megvilágítás hosszát idejét szabályozzuk, két típust különböztetünk meg: a központi zárat a redőny zárat.
Jegyzeteim 1. lap Fotó Elmélet 2015. november 30. 17:00 Zárszerkezetek. A zárszerkezetekkel a megvilágítás hosszát idejét szabályozzuk, két típust különböztetünk meg: a központi zárat a redőny zárat. A
Tippek és trükkök az éjszakai fotózáshoz.
Tippek és trükkök az éjszakai fotózáshoz. Milyen paraméterektől függ az éjszakai fotók készítése? Igazából három paraméterrel kell-lehet játszani az éjszakai fotóknál. Ez a három paraméter a: BLENDE ZÁRIDŐ
Mintaképek gyűjteménye SB-910
Mintaképek gyűjteménye SB-910 Ez a füzet különféle SB-910 vakuzási technikát és mintaképet mutat be. 1 Hu Tegyen egy lépést a kreatív megvilágítás felé A tárgy anyagszerkezetének kiemelése, mélység hozzáadása
Digitális fényképezés alapismeretei
Digitális fényképezés alapismeretei TARTALOMJEGYZÉK 1. Kompozíciós megoldások a fotográfiában... 5 1.1 Képkompozíció... 5 1.2 Aranymetszés...5 1.3 A háromszög-kompozíció... 6 1.4 A képi ritmus...7 1.5
Alapfogalmak. objektívtípusok mélységélesség mennyi az egy?
2007. február 5. Alapfogalmak objektívtípusok mélységélesség mennyi az egy? A látószög arányosan változik a gyújtótávolsággal. ZOOM objektív: fókusztávolsága adott objektíven keresztül fokozatmentesen
kompakt fényképezőgép
kompakt fényképezőgép A digitális fényképezőgépek legszélesebb kategóriája, minden olyan, viszonylag kis méretű gép ide sorolható, amely egymagában sokféle fotós feladatra alkalmas. Előnyük a relatíve
Fiatal lány vagy öregasszony?
Zöllner-illúzió. A hosszú, átlós vonalak valójában párhuzamosak, de a keresztvonalkák miatt váltakozó irányúnak látszanak. És bár egyiküket sem látjuk párhuzamosnak a szomszédjával, ha figyelmesen és tudatosan
Digitális fényképezés alapismeretei. 2. modul A fényképezés gyakorlati területei
Digitális fényképezés alapismeretei 2. modul A fényképezés gyakorlati területei Az egész életen át tartó tanulás fejlesztése az intézmények közötti nemzetközi együttműködéssel TÁMOP-2.2.4.-08/1-2009-0012
DR.BLITZ FOTOSULIJA. Fényformálók. Mikrosat Studiotechnik GmbH Hamburg. Csoportjaik. Koncentrálók. 1. oldal
DR.BLITZ FOTOSULIJA Mikrosat Studiotechnik GmbH Hamburg Szerző:Török György Foto: Bertalan Péter Fényformálók 1. oldal Mielőtt az egyes fotográfiai fénytípusokról bővebben beszélnénk, a lámpaszerelvényeket
I. EXPOZÍCIÓS PROGRAMOK FÉLAUTOMATA PROGRAMOK...
Haladó Tanfolyam Tartalomjegyzék I. EXPOZÍCIÓS PROGRAMOK FÉLAUTOMATA PROGRAMOK... 3 1. BEVEZETŐ AZ EXPOZÍCIÓS PROGRAMOKBA... 3 1. ISO érzékenység... 5 2. WB Fehér egyensúly beállítása... 9 3. Fénymérési
Mintaképek gyűjteménye. Ez az útmutató különféle SB-500 vakuzási technikákat, illetve mintafényképeket mutat be Nikon Corporation
Mintaképek gyűjteménye Ez az útmutató különféle SB-500 vakuzási technikákat, illetve mintafényképeket mutat be 2014 Nikon Corporation TT4I01(1M) 8MSA701M-01 Hu A megvilágítás jelentős mértékben megváltoztathatja
Láthatósági kérdések
Láthatósági kérdések Láthatósági algoritmusok Adott térbeli objektum és adott nézőpont esetén el kell döntenünk, hogy mi látható az adott alakzatból a nézőpontból, vagy irányából nézve. Az algoritmusok
Fénytechnika - modellfotó oktatóanyag
Agárdi Gábor Fénytechnika - modellfotó oktatóanyag v1.01 Ez a mű a Creatíve Commons Nevezd meg! Ne add el! Ne változtasd! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható. Bevezető
DR. BLITZ FOTOSULIJA. Mikrosat világítástechnika Vakuk- lámpák - digitális szemszögből. Mikrosat Studiotechnik GmbH Hamburg
DR. BLITZ FOTOSULIJA Mikrosat Studiotechnik GmbH Hamburg Fotó: Bertalan Péter A jó világítás sokkal fontosabb a fotó szempontjából, mint mondjuk a felbontás. Ezért is hívják fényképnek, nem pedig pixelképnek...
A tökéletes profilkép elkészítése, gyakorlati jó tanácsok
A tökéletes profilkép elkészítése, gyakorlati jó tanácsok Nem csupán a társkereső oldalakon, de már a közösségi oldalakon is a profilkép alapján szokták megítélni az ember lányát. Ami lássuk be sokszor
Fényképezzünk! Mûtárgyfotózási alapok, praktikák
Fényképezzünk! Mûtárgyfotózási alapok, praktikák Szilágyi Sándor A múzeumi fényképezés a fotózás legváltozatosabb vállfaja, ugyanis a felvételkészítés majdnem minden típusa elõfordul benne. A mûtárgyak
Összeadó színkeverés
Többféle fényforrás Beépített meghajtás mindegyik fényforrásban Néhány fényforrásban beépített színvezérlő és dimmer Működtetés egyszerűen 12V-ról Színkeverés kézi vezérlővel Komplex vezérlés a DkLightBus
Mintaképek gyűjteménye SB-700
Mintaképek gyűjteménye SB-700 Ez a füzet különféle SB-700 vakuzási technikát és mintaképet mutat be. Hu Játék a megvilágítással A fényképezés fejlesztésének titka a megvilágítás. A megvilágítást könnyű
Uralj minél több karikát miközben egymásra pakolod őket és próbálj. 1. Sorsoljátok ki, hogy ki kezdjen. A kezdő játékos kapja a 2 karikát és az
Ne hagyd, hogy lekapcsoljanak! A GIPF Project negyedik darabja. Két játékos részére. Építs tornyokat, kebelezd be az ellenfél karikáit, és mindenezek felett, maradj összeköttetésben a vörös karikákkal
EGY ÉJSZAKÁS KALAND. Juhász Csaba
EGY ÉJSZAKÁS KALAND Juhász Csaba 2012.10.30. jhszcsb@gmail.com MIRŐL LESZ SZÓ? Egy kis technika Éjjel a városban Sötétedés közben Fényfestés Tippek, trükkök FOTÓZNI INDULUNK MIT VIGYÜNK MAGUNKKAL? Stabil
Online fotótanfolyam. Beauty Dish házilag. Tanulj meg fotózni egyszerűen, érthetően! Meglátod milyen könnyű is lehet!
Beauty Dish házilag Hogyan alakítsuk át az egyszerű lámpánkat, hogy Beauty Dish legyen? Mi is az a Beauty Dish? Hol, és mire használjuk? És készíthetünk ilyet otthon is? Természetesen ezeknek a kérdéseknek
Ez valamit javít a helyzeten, de nem sokat. Nézzük, ezzel szemben mit nyújt egy rendszervaku. Nekem ez van:
Valamikor elindítottam egy Fotósuli sorozatot, amiből el is készült pár nélkülözhetetlen alap információkat tartalmazó cikk, aztán azóta egy sem. Igazából meg tudom magyarázni:) Most már az igazi fotózás
DR. BLITZ FOTOSULIJA. Mikrosat világítástechnika Vakuk- lámpák - digitális szemszögből. Mikrosat Studiotechnik GmbH Hamburg
Mikrosat Studiotechnik GmbH Hamburg DR. BLITZ FOTOSULIJA Fotó: Bertalan Péter A jó világítás sokkal fontosabb a fotó szempontjából, mint mondjuk a felbontás. Ezért is hívják fényképnek, nem pedig pixelképnek...
Attól, hogy nem inog horizontális irányban a szélességi- és hosszúsági tengelye körül sem.
Konkrét tanácsok a Salgó-dexion polcrendszer összeszereléséhez Vásárlásunk során a Salgó-dexion polcokat, polcrendszereket sokféle módon állíthatjuk össze az igénybe vételnek, felhasználásnak, valamint
A természet- és tájfotózás rejtelmei. Mitől jó a jó fénykép?
A természet- és tájfotózás rejtelmei Mitől jó a jó fénykép? I. Kompozíció II. Technika I. Kompozíció Mit, hová, hogyan és miért teszünk egy képbe? 1. Harmadolás, vagy aranymetszés Klasszikus és a legalapvetőbb
Keskeny Nyomda. Effektlakk forma készítés
Keskeny Nyomda Effektlakk forma készítés Tisztelt Partnerünk! A Keskeny Nyomda új Hibrid effekt UV lakkozási technológiáinak alkalmazásával, olyan egyedi és elegáns megjelenésű nyomdatermékeket hozhatunk
Képalkotás, esztétika. Iván József
Képalkotás, esztétika Iván József Tartalom Technikai alapok Érzékelő, objektívek, expozíció Fény Minősége, iránya, módosítása, fényviszonyok szabadban Képszerkesztés Komponálás, harmadolás, keret, geometria,
OPTIKA. Geometriai optika. Snellius Descartes-törvény. www.baranyi.hu 2010. szeptember 19. FIZIKA TÁVOKTATÁS
OPTIKA Geometriai optika Snellius Descartes-törvény A fényhullám a geometriai optika szempontjából párhuzamos fénysugarakból áll. A vákuumban haladó fénysugár a geometriai egyenes fizikai megfelelője.
Renderelés megjelenésmódok, fények, anyagjellemzők
Építész-informatika 2 Előadási anyag BME Építészmérnöki kar Építészeti Ábrázolás Tanszék Renderelés megjelenésmódok, fények, anyagjellemzők BMEEPAGA401 Építész-informatika 2 6. előadás Strommer László
Tûz az égen. hristophe lanc
20 Galéria Tûz az égen Nem sok olyan fotós van a világon, akinek profilja a tûzijátékok fényképezése. Christophe B (37 éves) a Párizs melletti Chantillyben él, amely nemcsak kastélyáról ismert, hanem évente
BLITZ TOGO 400 Blitz ToGo 400
BLITZ TOGO 400 Blitz ToGo 400 Használati utasítás Kezelési utasítás Mire figyelj oda a használat során Olvasd el!! Ne fogd meg szabad kézzel a villanócsövet és a beállítóizzót! Munka előtt, ha van időd,
A kollázs = technika, a montázs = alkotási elv (Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete)
Montázs készítése + = A jobb oldali képhez hasonlót fogunk csinálni egy szerelmespár és egy levél fotójából. Az ötlet eredetije megtalálható a Digitális Fotó Magazin 2010. decemberi számában, ahol a Photoshop
Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK. 2010. november
Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK A KUTATÁSI PROGRAM K+ F MELLÉKLETE 2010. november TARTALOM I. Az iskolák és iskolaigazgatók bemutatása...
LED LÁMPÁK TÁRSASHÁZI ALKALMAZÁSRA
Professzionális világítástechnika LÁMPÁK TÁRSASHÁZI ALKALMAZÁSRA retrofit fényforrások Az EU 3 éve kezdte meg a hagyományos égők kereskedelmének felszámolását környezetvédelmi megfontolásokra hivatkozva.
Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés
TÁMOP-4.2.1-08/1-2008-0002 projekt Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés Készítette: Dr. Imreh Szabolcs Dr. Lukovics Miklós A kutatásban részt vett: Dr. Kovács Péter, Prónay Szabolcs,
STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/126. A népesedési folyamatok társadalmi különbségei. 2014. december 15.
STATISZTIKAI TÜKÖR A népesedési folyamatok társadalmi különbségei 214/126 214. december 15. Tartalom Bevezető... 1 1. Társadalmi különbségek a gyermekvállalásban... 1 1.1. Iskolai végzettség szerinti különbségek
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Fizika középszint ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. november 5. FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM A dolgozatokat az útmutató utasításai szerint, jól követhetően
az oktatás, a fényképezôgépek és egyéb fotóeszközök használati költségét. *Részletfizetés lehetséges.
fotós képzés 100 órában - www.fotosuli.hu KEDVEZMÉNYEK 2013 január 27-ig elôbefizetési akciónk keretében 144.000 Ft a tanfolyami díj. Teljes KÉPZÉSi díj, az akciós idôszak után: 158.000 Ft* A díj TArTAlMAzzA
A digitális fotózás és fotóarchiválás. Szerkesztette: Bleier Norbert (2012) Módosította: Schally Gergely (2016)
A digitális fotózás és fotóarchiválás Szerkesztette: Bleier Norbert (2012) Módosította: Schally Gergely (2016) Miért szükséges a témával foglalkozni? Terepi kutatómunka során fontos és szükséges nyomok,
Extra magas érzékenység 1. rész
Extra magas érzékenység 1. rész 2014. májusi kérdőívünknél (Miről olvasnál többet?) már felvetődött a téma, és ismét érkezett ezzel kapcsolatos tanácstalanság. Azt hittem értem ezt a témát, de egy kicsit
Online fotótanfolyam. Meddig emeljük az érzékenységet? 1. rész. Tanulj meg fotózni egyszerűen, érthetően! Meglátod milyen könnyű is lehet!
Meddig emeljük az érzékenységet? 1. rész ISO 100, 200, 1600? Meddig érdemes a fényképezőgép érzékenységét emelni? Melyik értéktől válik zavaróvá a képzaj? És még egy fontos kérdés: Mikor érdemes emelni?
A Közép-Európában előforduló egyes bőrtípusok jellemző tulajdonságai. Jellegzetességek I. bőrtípus II. bőrtípus III. bőrtípus IV.
Védekezzünk a napsugárzás káros hatásaival szemben Napsugárzásra egészségünk megőrzése érdekében is szükségünk van. A napsugarak egy része azonban káros. Ennek a káros sugárzásának valamennyien ki vagyunk
A VIZUÁLIS EMLÉKEZET FEJLESZTÉSE
A VIZUÁLIS EMLÉKEZET FEJLESZTÉSE AKADÁLY NÉLKÜL modul adaptációja látássérült tanulók együttneveléséhez SZÖVEGÉRTÉS- SZÖVEGALKOTÁS Alap VII.5 AdGY A modult készítette: Papp Zita, Szendrődi Szilvia Az adaptációt
RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL
RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL 1. Általános alapelvek 1.1. Bevezetés A Keleti Egyházak Kánonjai Kódexének 700. kánonjának 2. -a ajánlja a püspökkel vagy egy másik pappal való koncelebrációt
MEOSZ Oktatási, Továbbképző és Távmunka Intézet SAJTÓFIGYELÉS. Költözés
2006. november 21. Békés Megyei Hírlap MEOSZ Oktatási, Továbbképző és Távmunka Intézet SAJTÓFIGYELÉS Költözés November 20-tól új helyen, a Vajda Péter Művelődési Központban várja tagjait a Mozgáskorlátozottak
SLT-A33/SLT-A55/SLT-A55V
SLT-A33/SLT-A55/SLT-A55V Ez a dokumentum a firmware-frissítés által biztosított új funkciókat, valamint a hozzájuk tartozó műveleteket ismerteti. További információkat a Használati útmutató tartalmaz.
I. KEZDETI BEÁLLÍTÁSOK II. AZ ONLINE NEVEZÉS LÉPÉSEI. Segédlet a felület kezdeti használatához. Online adatnyilvántartó rendszer
I. KEZDETI BEÁLLÍTÁSOK II. AZ ONLINE NEVEZÉS LÉPÉSEI Segédlet a felület kezdeti használatához Online adatnyilvántartó rendszer Tartalomjegyzék 1. Belépés www.hunvolley.info... 2 2. 23-as felület/ Személyes
VILÁGÍTÁSTECHNIKA
. A színpadvilágítás alapjai III VILÁGÍTÁSTECHNIKA 2012-2013 1 A megvilágítási pozíciók megválasztása Egy tárgy vagy tér megvilágításakor hat fő szög áll rendelkezésre. Ha egy szöget választunk ki ezek
Mérés: Millikan olajcsepp-kísérlete
Mérés: Millikan olajcsepp-kísérlete Mérés célja: 1909-ben ezt a mérést Robert Millikan végezte el először. Mérése során meg tudta határozni az elemi részecskék töltését. Ezért a felfedezéséért Nobel-díjat
Tartalomjegyzék LED hátterek 3 LED gyűrűvilágítók LED sötét látóterű (árnyék) megvilágítók 5 LED mátrix reflektor megvilágítók
1 Tartalomjegyzék LED hátterek 3 LED gyűrűvilágítók 4 LED sötét látóterű (árnyék) megvilágítók 5 LED mátrix reflektor megvilágítók 6 HEAD LUXEON LED vezérelhető reflektorok 7 LUXEON LED 1W-os, 3W-os, 5W-os
POSZEIDON dokumentáció (1.2)
POSZEIDON dokumentáció (1.2) Bevezetés a Poszeidon rendszer használatába I. TELEPÍTÉS Poszeidon alkalmazás letölthető: www.sze.hu/poszeidon/poszeidon.exe Lépések: FUTTATÁS / (FUTTATÁS) / TOVÁBB / TOVÁBB
MultiCopy Colour Laser
MultiCopy Colour Laser Kényeztesse el színes lézernyomtatóját! Magas fehérségű, kiváló tartású papír. Valamennyi lézer nyomtató típushoz és másológéphez alkalmazható. 88009408 80 210 x 297 R 500 2 500
Harmadik gyakorlat. Számrendszerek
Harmadik gyakorlat Számrendszerek Ismétlés Tízes (decimális) számrendszer: 2 372 =3 2 +7 +2 alakiérték valódi érték = aé hé helyiérték helyiértékek a tízes szám hatványai, a számjegyek így,,2,,8,9 Kettes
Ellenőrző kérdések 1. Tájfutó elméleti ismeretek. Ellenőrző kérdések 2. Ellenőrző kérdések 3. Ellenőrző kérdések 5. Ellenőrző kérdések 4.
Ellenőrző kérdések. Hogy hívjuk a tájoló forgatható részét? Tájfutó elméleti ismeretek 3. foglalkozás Kelepce Szekerce X Szelence Ellenőrző kérdések. Mivel jelölik a vaddisznók dagonyázó-helyét? Ellenőrző
1. beadandó feladat: egyszerű grafikus felületű alkalmazás. Közös követelmények:
1. beadandó feladat: egyszerű grafikus felületű alkalmazás Közös követelmények: A megvalósításnak felhasználóbarátnak, és könnyen kezelhetőnek kell lennie. A szerkezetében törekedni kell az objektumorientált
Microsoft Excel 2010. Gyakoriság
Microsoft Excel 2010 Gyakoriság Osztályközös gyakorisági tábla Nagy számú mérési adatokat csoportokba (osztályokba) rendezése -> könnyebb áttekintés Osztályokban szereplő adatok száma: osztályokhoz tartozó
Tehetséggondozás a munkahelyen
Tehetségen azt a velünk született adottságokra épülő, majd gyakorlás, céltudatos fejlesztés által kibontakozott képességet értjük, amely az emberi tevékenység egy bizonyos vagy több területén az átlagosat
Minőség mindenekfelett új Canon EOS 77D és EOS 800D digitális tükörreflexes fényképezőgépek és optik
Minőség mindenekfelett új Canon EOS 77D és EOS 800D digitális tükörreflexes fényképezőgépek és optik A Canon ma mutatja be az idén 30 éves EOS termékcsalád két új digitális tükörreflexes (DLSR) fényképezőgépét:
Mintapéldák és gyakorló feladatok
Mintapéldák és gyakorló feladatok Közgazdaságtan II. (Makroökonómia) címû tárgyból mérnök és jogász szakos hallgatók számára Az alábbi feladatok a diasorozatokon található mintapéldákon túl további gyakorlási
Közszolgálati rádiókra vonatkozó elvárások vizsgálata
vizsgálata (országos reprezentatív közvélemény-kutatás 2008) Budapest, 2008. november, 29. szám ISSN 1788-134X ISBN 978-963-88088-3-7 Kiadja az Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet Budapest, 1021
Honlapkészítés egyszerűen. Tegyük tisztába a dolgokat!
Honlapkészítés egyszerűen Tegyük tisztába a dolgokat! Az Internet beépült a mindennapjainkba A technikai fejlődésnek és a szélessávú Internet elterjedésének köszönhetően ma már weboldalak milliárdjai között
MultiCopy Colour Laser
MultiCopy Colour Laser A MultiCopy Colour Laser famentes, fényes fehér, mázolatlan, színes lézernyomtató papír. Lágy felületének és magas fényének köszönhetően, a MultiCopy Colour Laser éles nyomatokat
ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK. 2013. márciusi kiadás
ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK 2013. márciusi kiadás MéTa kiadó 2013 Minden jog fenntartva! Fotók: Qaradah Szimonetta Nyomtatás: Nemzeti Védelmi Szolgálat Tartalomjegyzék: Szerintük mit jelent. Szerinted mit
::JÁTÉKLAP:: Társasjáték Portál. Klánok. (Clans)
Klánok (Clans) Tervezte: Leo Colovini Kiadja: Winning Moves Deutschland GmbH Leugallee 99 40545 Düsseldorf info@winningmoves.de http://www.winningmoves.de/ 2-4 játékos részére, 10 éves kortól, játékidő
Sün Simi. Iskolás Sün lettem Simi. 1. Hol lakhat Sün Simi? Színezd ki, és rajzold oda Simit! 2. Színezd ki Simi táplálékait!
Iskolás Sün lettem Simi Sün Simi. Hol lakhat Sün Simi? Színezd ki, és rajzold oda Simit! 2. Színezd ki Simi táplálékait!. Rajzold le, mi jelenthet veszélyt Simi számára! Óvodából az iskolába. Rajzold le,
Abszolútértékes egyenlôtlenségek
Abszolútértékes egyenlôtlenségek 575. a) $, $ ; b) < - vagy $, # - vagy > 4. 5 576. a) =, =- 6, 5 =, =-, 7 =, 4 = 5; b) nincs megoldás;! c), = - ; d) =-. Abszolútértékes egyenlôtlenségek 577. a) - # #,
Az R halmazt a valós számok halmazának nevezzük, ha teljesíti az alábbi 3 axiómacsoport axiómáit.
2. A VALÓS SZÁMOK 2.1 A valós számok aximómarendszere Az R halmazt a valós számok halmazának nevezzük, ha teljesíti az alábbi 3 axiómacsoport axiómáit. 1.Testaxiómák R-ben két művelet van értelmezve, az
404 CAMCORDER KAMKORDER ÉS FÉNYKÉPEZŐGÉP
Magyar Hungarian KAMKORDER ÉS FÉNYKÉPEZŐGÉP Kiegészítés az ARCHOS 404 kézikönyvhöz 404 CAMCORDER Kérjük nézze meg a www.archos.com weboldalt és töltse le a kézikönyv legfrissebb verzióját. 1.1 verzió Ez
Hogyan vegye rá gyermekét a nyári tanulásra, és hogyan teheti élvezhetővé számára?
1. oldal Hogyan vegye rá gyermekét a nyári tanulásra, és hogyan teheti élvezhetővé számára? Nagy Erika, 2013 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI.
Sütő Ãndrás. Földi ºsztºl, égi szék*
Sütő Ãndrás Földi ºsztºl, égi szék* Adventi szelek fújnak maholnap a Hargitán, menni, menni kéne Sikaszóba! Nyár eleje rég volt, hogy arra járhattam, káplánszoknyás fenyőfáim alatt megülhettem. Fülemben
Kosárra dobás I. Egy érdekes feladattal találkoztunk [ 1 ] - ben, ahol ezt szerkesztéssel oldották meg. Most itt számítással oldjuk meg ugyanezt.
osárra dobás I. Egy érdekes feladattal találkoztunk [ 1 ] - ben, ahol ezt szerkesztéssel oldották meg. Most itt számítással oldjuk meg ugyanezt. A feladat Az 1. ábrán [ 1 ] egy tornaterem hosszmetszetét
LAKÁSVISZONYOK, 1999 2003
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL LAKÁSVISZONYOK, 1999 2003 (ELŐZETES ADATOK) BUDAPEST, 2004 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2004 Készült a Központi Statisztikai Hivatal Társadalomstatisztikai főosztályának
MultiCopy Colour Laser
MultiCopy Colour Laser Kényeztesse el színes lézernyomtatóját! Magas fehérségű, kiváló tartású papír. Valamennyi lézer nyomtató típushoz és másológéphez alkalmazható. 88009408 80 210 x 297 R 500 2 500
MultiCopy Colour Laser
MultiCopy Colour Laser Kényeztesse el színes lézernyomtatóját! Magas fehérségű, kiváló tartású papír. Valamennyi lézer nyomtató típushoz és másológéphez alkalmazható. 88009408 80 210 x 297 R 500 2 500
Diagnosztikai röntgen képalkotás, CT
Diagnosztikai röntgen képalkotás, CT ALAPELVEK A röntgenkép a röntgensugárzással átvilágított test árnyéka. A detektor vagy film az áthaladó, azaz nem elnyelt sugarakat érzékeli. A képen az elnyelő tárgyaknak
Nyári fotótippek 1 a meleg
Nyári fotótippek 1 a meleg Vigyázat meleg! Sorra dőlnek meg a melegrekordok, ami nem csak minket, de a fotós felszerelésünket is igénybe veszi. Mire kell vigyáznunk a melegben? Vagy mit tegyünk akkor,
6. óra Objektum eltávolítása
6. óra Objektum eltávolítása A GIMP kiváló lehetőségeket kínál képeink nem kívánt részleteinek eltávolítására. A rendelkezésre álló eszköztár leglényegesebb eleme a Klón eszköz, mely lehetővé teszi, hogy
MUNKAANYAG. Szám János. Síkmarás, gépalkatrész befoglaló méreteinek és alakjának kialakítása marógépen. A követelménymodul megnevezése:
Szám János Síkmarás, gépalkatrész befoglaló méreteinek és alakjának kialakítása marógépen A követelménymodul megnevezése: Általános gépészeti technológiai feladatok II. (forgácsoló) A követelménymodul
AOSZ. Vidéki tagszervezetek országos hálózatosodását segítő, modell értékű szervezet - és közösségfejlesztő program az AOSZ-nál
AOSZ Vidéki tagszervezetek országos hálózatosodását segítő, modell értékű szervezet - és közösségfejlesztő program az AOSZ-nál Szeleczki István: Kérdőíves felmérés szervezetfejlesztői összefoglaló (kutatási
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 20. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 20. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
Az alábbi áttekintés Délkelet-Európa (a volt Jugoszlávia országai
OKTATÁSIRÁNYÍTÁS ÉS OKTATÁSPOLITIKA A BALKÁNON Az alábbi áttekintés Délkelet-Európa (a volt Jugoszlávia országai Szlovénia kivételével, Bulgária, Románia és Albánia) oktatási rendszerei előtt álló kihívásokat
Szög és görbület mérése autokollimációs távcsővel
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Mechatronika, Optika és Gépészeti Informatika Tanszék Szög és görbület mérése autokollimációs távcsővel Segédlet az Optika (BMEGEMIMM21)
Student-2 és 6 mikroszkóp
Student-2 és 6 mikroszkóp Bevezetés Gratulálunk a mikroszkóp megvásárlásához. Ez az eszköz egy kifinomult optikai rendszer, amely magas minőségi követelményeknek megfelelő anyagokból készült. Megfelelő
Az értelem elemei. Az értelem elemei. Tartalom. Megjegyzés
Tartalom Az értelem és elemei: a tudás, az intelligencia és a beleérző képesség. Mennyire járnak ezek együtt, és milyen kombinációkban fordulnak elő az emberekben? Mi jellemzi a zsenit, tehetséget és a
Óraterv Földrengések Görögországban Feladatlap
Bevezetés: Görögország mindig is a szeizmolóialag legaktívabb országok egyike volt, és most is Európa legaktívabb országa. Ezért a földrengések térbeli (földrajzi) eloszlásáról, méretéről és helyzetéről,
Köszönöm mindazoknak, akik reagáltak a fenti című előző havi tájékoztatómra!
ART02 2010 05 10 Lelkednek sem Art egy kis táplálék Köszönöm mindazoknak, akik reagáltak a fenti című előző havi tájékoztatómra! Most pedig egy kis beszámoló következik, mert akadt egy-két dolog, amely
Tartalomjegyzék. Bevezetõ. Mit tegyünk azért, hogy családunkat, értékeinket nagyobb biztonságban tudjuk? 2. oldal. Otthonbiztonság
Otthonmentõ öv Tartalomjegyzék Bevezetõ Mit tegyünk azért, hogy családunkat, értékeinket nagyobb biztonságban tudjuk? 2. oldal Otthonbiztonság Az otthonok sérelmére elkövetett bûncselekmények 3. oldal
Fényerő Fókuszálás Fénymező mérete. Videó kamerával (opció)
Fényerő Fókuszálás Fénymező mérete LO-05 LO-03 Videó kamerával (opció) A vezérlő panel lehetővé teszi a lámpák be- és kikapcsolását, a fényerő és a fókusz állítását (az izzó elmozdulása a reflektor fókuszpontjához
Az új TOUGH fényképezőgép képminősége több testhosszal nyeri a víz alatti versenyt
SAJTÓKÖZLEMÉNY Az új TOUGH fényképezőgép képminősége több testhosszal nyeri a víz alatti versenyt Az új TG-1 objektívjének és kijelzőjének minősége szégyenbe hozza riválisait Az f2.0 nagysebességű objektív
Statisztikai alapfogalmak
i alapfogalmak statisztikai sokaság: a megfigyelés tárgyát képező egyedek összessége 2 csoportja van: álló sokaság: mindig vmiféle állapotot, állományt fejez ki, adatai egy adott időpontban értelmezhetők
Kölcsönhatás diagramok
Kölcsönhatás diagramok Célkitűzés Olvasni tudják az alap UML kölcsönhatás diagramok (kommunikáció és szekvencia) diagramok jelöléseit. 2 Bevezetés Miért léteznek az objektumok? Azért, hogy a rendszer valamilyen
Hogyan váljunk profi felhasználóvá 80 nap alatt, vagy még gyorsabban? Ingyenes e-mail tanfolyam.
Hogyan váljunk profi felhasználóvá 80 nap alatt, vagy még gyorsabban? Ingyenes e-mail tanfolyam. Hogyan állítsam be az Outlook-ot ingyenes e-mail címhez? 10. lecke Hogyan állítsam be az Outlook-ot, ha
Fotográfián alapuló művészetterápia
Fotográfián alapuló művészetterápia A művészetterápia lényege a minősítés nélküliség. Fototerápiás foglalkozásainkon sem az volt a legfontosabb célom, hogy megtanítsam őket a fényképezés technikai és kompozíciós
A Jungle Speed -et 2 15 (vagy még több!) játékos játszhatja, hétéves kortól.
A Jungle Speed -et 2 15 (vagy még több!) játékos játszhatja, hétéves kortól. A JÁTÉK CÉLJA A játékosok megpróbálnak minél gyorsabban megszabadulni a kártyáiktól. A JÁTÉK ELŐKÉSZÍTÉSE A totemet a kör közepére
Guy de Maupassant. Ékszerek
Guy de Maupassant Ékszerek Guy de Maupassant Ékszerek 2011 Válogatta, fordította és az utószót írta Illés Endre Fapadoskonyv.hu Kft. Illés Endre jogutódja A TELLIER-HÁZ 1 Odamentek minden este, tizenegy