VIZSGÁLATOK CSERTÖLGY VÁLTOZATOK FÁJÁNAK SZILÁRDSÁGÁRA
|
|
- Natália Bodnárné
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Qu. cerris VIZSGÁLATOK CSERTÖLGY VÁLTOZATOK FÁJÁNAK SZILÁRDSÁGÁRA DR. BABOS KÁROLY A csertölgy (Quercus cerris L.) faanyagának tartósságával korábban már foglalkoztak (Igmándy, 1960, 1966). Ezek a vizsgálatok azonban nem vették figyelembe azt, hogy az ország csertölgyállománya két, egymástól elkülöníthető változatból áll: a varietas cerris és varietas austriaca-hól. Az előbbiek figyelembevételével ezért megvizsgáltam a különböző lelőhelyekről származó csertölgyváltozatok faanyagának tartósságát, az évgyűrűszélesség és térfogatsúly, mint jellemzőkkel összefüggésben. Vizsgálati anyag és módszer A Faipari Kutatóintézet 197. évben saját kezdeményezésű kutatást indított a Csertölgy komplex szövettani vizsgálata" címen. A kutatás, az anyaggyűjtés során az anyagokat először még a terepen levélalak alapján botanikailag meghatároztam, és így a továbbiakban pontosan tudtam, hogy a gyűjtött törzsek var. cerris vagy var. austriaca egyedek-e. A meghatározásnál felhasználtam Mátyás Vilmos munkáját (Mátyás, 1970). A lelőhelyek kiválasztásánál a Faipari Kutatóintézet szoros együttműködést alakított ki az Erdészeti Tudományos Intézettel. A vizsgálat céljaira az ország négy helyéről származó, állományt jellemző, 6+6 törzs faanyagának mellmagasságból kivett, m-es szakaszát használtam fel. A törzsek jellemző adatai az 1. táblázatban találhatók. A faanyag gombákkal szembeni ellenállóképességének megállapítását az ún. próbakockás' eljárással végeztük. Ennek az eljárásnak alkalmazását írja elő a MÉMSZ sz. szabvány. A 15X5X50 mm-es szíjács és próbakockák (továbbiakban: próbatestek) úgy lettek kialakítva, hogy a szélesebb oldaluk párhuzamos volt az évgyűrűk futásával, míg a keskenyebb erre merőleges. A próbatestek, törzsenként a béltől a kéregig húzott, nyomott irányokban kerültek kivételre. Kontrollként bükk próbatesteket használtunk fel. A Q. cerris v. cerris faanyagból összesen 106 db és 8 db szíjács, a Q. cerris v. austriaca-bó\ 18 db és 79 db szíjács próbatestet alakítottunk ki. Bükkből 15 db próbatestet használtunk fel. A próbatesteket súlymérésük után (abszolút száraz állapotban) tenyészedényekben (KoZZe-lombik), steril üvegalátétekben, malátás agar-agar táptalajt teljesen beborító gombaszövedékre helyeztük rá. A tenyészeteket a felhasznált gombafajok optimális hőmérsékleti igényének megfelelően három hónapig termosztátban tartottuk. Ezt követően megmértük a próbatestek (abszolút száraz állapotban) korhadás okozta csúlycsökkenését. A súlycsökkenést százalékban fejeztük ki. Kísérleti gombaként a lepketaplót [ (L.) Pilát.] a pincegombát [ (Pers.) Duby.], a házi kéreggombát ( va- 06
2 A vizsgált Q. cerris Tar. austriaca és Q. cerris var. cerris törzsek jellemző A t ö r z s A próbatestek 1. táblázat adatai kora mell- ma- átl. átl. mag. gas- év tér Sor- Gyűjtési helye, Jelzés Fafaj- átm. sága gyűrű- fogat-,. szám erdőterület változat izé? súlya Megjegyzés lesség év cm m «m mn/cm 1. Gyulaj, 68a Gy v. austriaca ,5 11,5 6,/6,75 /szíjács. Gyulaj, 7d 7 Gy v. austriaca 60 1,1 111,6 6,5/5,70 /szijács. Somogyszaló Di v. austriaca 5 1,5 17,5 6,79,6,85 /szíjács Deseda-völgy, 8b. Pilisszentkereszt a Pl v. austriaca ,0 55,7 6,0/6,1 /szíjács 5. Pilisszentkereszt 9a P v. austriaca ,0 55,0 6,60/6,7 /szíjács 6. Somogyszob 66c Sb v. austriaca ,5 1786,0 6,99 7. Gyulaj, 7d Gy v. cerris 57 1,8 1576, 6,1/6. /szíjács 8. Vállus 7d v 5 v. cerris ,0 10,5 6,0/6,17 /szijács 9. Vállus 7d v 6 v. cerris ,0 186, 6,7/6,55 /szijács 10. Sajtoskál 1d Si v. cerris 8 0 6, 160,1 6,65 szíjács 11. Sajtoskál 1d S v. cerris 8 1 5, 1897,5 6,67/5,80 /szijács 1..Somogyszob, 66c Sbi v. cerris ,5 1758,5 6,7/7,8 /szíjács..próbakockás" eljárással végeztük. Ennek az eljárásnak alkalmazását írja elő máztuk. A próbatestek évgyűrűszélességei és térfogatsúly adatainál korrelációszámítást és.regresszióanalízist végeztem (Sváb, 1967). Vizsgálati eredmények Az évgyűrűszélesség és térfogatsúly közötti összefüggést a csertölgy két változatánál eddig még nem vizsgálták. A két változat természetes ellenállóképességének megállapítása során azonban megfelelő számú adat állt rendelkezésemre erre vonatkozóan is. A és szíj ács próbatestek átlagos évgyűrűszélessége és térfogatsúlya között a csertölgy két változatánál is határozott összefüggést lehetett megállapítani. A hat törzs Q. cerris v. cerris-ből készült, összesen 188 db ( + szíjács) próbatestek évgyűrűszélessége és térfogatsúlya közötti korrelációs koefficiens értéke: r = 0,0. Ez az érték összefüggést mutat a két tulajdonság között. A regressziós koefficiens értéke: b = 0, A regressziós egyenes egyenlete: Yg sz= 0,606+0, X ahol: Y = térfogatsúly (mn/cm ) X = évgyűrűszélesség (jum) A hat törzs Q. cerris v. austriaca-ból készült, összesen 17 db ( + szíjács) próbatestek évgyűrűszélessége és térfogatsúlya közötti korrelációs koefficiens értéke: r = 0,. Ez az érték összefüggést mutat a két tulajdonság között. A regressziós koefficiens értéke: b = 0, A regressziós egyenes egyenlete: Yg + 8z=0,68+0, X Az összefüggés magyarázata az, hogy az évgyűrűszélesség növekedésével az évgyűrűn belül megnő a tömöttebb, késői paszta. A késői paszta térfogatsúlya nagyobb, mint a korai pasztáé. A csertölgy gyűrűslikacsú fafaj és az évgyűrűiben a korai paszta túlnyomórészt nagyméretű edényeket tartalmaz, amely így könnyebb térfogatsúlyú. A szélesebb évgyűrűben tehát megváltozik a korai és késői paszta aránya és a szélesebb évgyűrű nagyobb térfogatsúlyú. 07
3 . táblázat Farontó gombák korhasztása által okozott súlysökkenés a Q. cerris v. cerrisnél hónap aiaitt okozott szárazamyag-... Fafaj, változat nróbatotek) veszteség súlyszázalékban jelzés (.prodaxesiek) száma, db ^ ( m i [ n _ a^i. max.) a megfigyelések szórása var. cerris Gy 6 H, V5, Vr>, H, Ny 6 C-on szíj ács var. cerris Gy 6 H, V5, Ve, H, Ny 6 C-on var. cerris cerebeüa V 5, Ve, H, Ny C-on szíj ács var. cerris V& V (i, H, Ny C-on var. cerris vaporaria Sbi, Gyo, VÖ, Ve 6 C-on H. Ny, szíj ács var. cerris vaporaria V5, Vc, H, Ny 6 C-on Memlius var. cerris laerymans Si, V5, Vg, H, Ny 10 C-on szíjács var. cerris laerymans V,-,, SJ. VU, H. Ny 10 C-on 15,17 0, ,11 8,86 0,96 +6, , ,88 8 6, ,1 1 0,08 1, ,11 6, , ,56 0,9 +0, A csertölgy két változata a vizsgált törzsek esetében az átlagos évgyűrűszélesség és térfogatsúly vonatkozásában eltérést mutatott. A vizsgálati adatok szerint a var. austriaca nagyobb átlagos (1878, pm-os) évgyűrűszélességéhez nagyobb térfogatsúly (6,60 mn/cm ) tartozik, míg a var. cerris kisebb (159,1 /ím-os) évgyűrűszélességéhez kisebb térfogatsúly (6,7 mn/cm ) tartozik. A var. austriaca nagyobb átlagos évgyűrűszélessége és nagyobb átlagos térfogatsúlya a korábbi, hasonló vizsgálataimmal és azok eredményeivel megegyezik (Babos, 197). A csertölgyváltozatok négy farontó gombával szembeni ellenállóképességének (természetes tartósság) megállapítására végzett vizsgálati adatokat a. és. táblázat tartalmazza. A kapott eredmények (átlagok) szerint mind a var. cerris, mind a var. austriaca je ellenálló a és a támadásával szemben. A csertölgyváltozatok szijács, és része a és a bontó tevékenységének hatására erőteljes korhadást mutatott. A var. austriaca je. a -val szemben ellenállóbbnak bizonyult, mint a var. cerris-é. A kontrollként használt bükk jét mind a négy farontó gomba nagymértékben bontotta (lásd a. táblázatot). A vizsgált adatok áttekinthetőbb szemléltetésére a háromhónapos bontás 08
4 . táblázat Farontó gombák korhasztása által okozott súlycsökkenés a Q. cerris v. austriaca-nál Fafaj, változat Jelzés Ismétlések (próbatestek) száma, db hónap alatt okozott szárazanyagveszteség súlyszázalékban (min. átl. max.) és a megfigyelések szórása 6 C-on 6 C-on Gy 7, Dg, H, Ny szíj ács Gy 7, P, Gy H, Ny, 5 8,58 1,, +8,1 5,7 1,6 1,09 +6,8 C-on Pl, Gy, H, Ny szíjács 8,89 1,81,11 +,8 C-on vaponaria 6 C-on vaporaria 6 C-on 19 C-on 19 C-on Pl, P, H, Ny Gy, H, Ny szíj ács P, P, Gy Sb, H, Ny Sb, Gy, P H, Ny szíj ács P,, Sb, Gy H, Ny 1,17, ,0 17 7,7 1,9 1,1 +,79 1,67,16 6,11 +1,5 1 1,0,6 7,9 +,6 8 0,1 0,89,98 +0,65. táblázat Farontó gombák korhasztása által okozott súlycsökkenés a bükk (Fagus silvatica L,)-nél Fafaj, változat Jelzés Ismétlések (próbatestek) száma, db hónap alatt okozott szárazanyagveszteség súlyszázalékban (min. átl. max.) és a megfigyelések szórása 6 C-on C-on vaporiara 6 C-on 9,7 5,0,87 +,8 5 8, 16,0 1,90 +,76 6 1, 19,9 9,86 +,91 5,7 1,19 6,7 +5,80 09
5 5. táblázat Findlay-értékekben kifejezett átlagos bontási %-ok a két csertölgyváltozatnál vaporaria Q. cerris v. cerris szíjács (8,86%) (9,76%) (1,6%) 1 (0,56%) 5 (0,5%) (1,81%) ( 8,%) ( 6,69%) Quercus cerris v. austriaca szíj ács (1,6%) (,99%) (,15%) 1 ( 0,89%) 5 (1,%) (1,81%) (1,9%) (,6%) átlagértékét összehasonlítottam Findlay értékskálájával (Findlay, 198), (lásd az 5. táblázatot). Findlay értékskáláját a faanyagoknak a farontó gombákkal szembeni ellenállóképességét, négyhónapos bontás után, a bekövetkezett súlycsökkenés alapján az alábbi fokozatokban állapította meg: 1. nagyon ellenálló, 1%-ot meg nem haladó súlyveszteségig,. ellenálló, 5%-os súly veszteségig,. nem ellenálló, 5 10%-os súlyveszteségig,. korhadó, 10 0%-os súlyveszteségig, 5. gyorsan korhadó, 0%-os súlyveszteségen felül. Az 5. táblázat értékskálaadatai alapján úgy tűnik, hogy a két változat között a négy farontó gomba támadásával szemben nincs lényeges különbség. A -val szemben a var. cerris je ellenállóbb, mint a var. austriaca-é. Megjegyzendő, hogy Findlay fokozatai és a vizsgálatok alapján kapott átlagértékeik nem egyenértékűek, tekintettel arra, hogy egyhónapos bontási időkülönbség van közöttük. A vizsgált törzseknél a próbatestek a béltől a kéregig húzott és nyomott irányokban lettek kivéve, így lehetőség volt arra, hogy a fatest e két nevezetes irányának, esetleg eltérő ellenállóképességét is megvizsgáljam. Példaként azonos termőhelyen nőtt, két var. cerris-törzs adatait említem meg (lásd a 6. táblázatot). A táblázat adatai (a rendelkezésre álló kevés mérésszám) alapján megállapítható, hogy minél esedettebb a próbatest (tehát minél közelebb lett kivéve a bélhez), általában annál ellenállóbb (kisebb súlycsökkenés) a támadásával szemben. Az adatok szerint a húzott- és nyomottfa részből kivett próbatestek súlycsökkenése között különbség van. Mind a két törzsnél a húzottfa próbatestek súlycsökkenése a nagyobb, a nyomottfa próbatesteké a kisebb. Ez a tény a két farész évgyűrűszélesség-különbségeiből származik. A húzottfa évgyűrűi mindig szélesebbek, mint a nyomottfa évgyűrűi. A vizsgált két törzsnél a húzottfa és nyomottfa átlagos évgyűrűszélessége a következő volt: V 5 húzottfa = 17,7 pm, nyomottfa = 176,0 pm-, V 6 húzottfa = 151, /*m, nyomottfa = 119,7 /mi. Következtetések A vizsgálati eredmények alapján megállapítható: 1 A csertölgy két változata közül - telepítésnél, felújításnál - célszerű a var. austriaca-t előnyben részesíteni a var. cerris-szel szemben, tekintettel arra, 10
6 6. táblázat Egy lelőhelyről származó, két Q. cerris v. cerris törzs béltől a kéregig kivett faanyagának térfogatsúlya és súlycsökkenése hónap után, -on Fafaj, változat Lelőhely Jelzés Irányévek Próbatest száma, db % 11 '<, u Átl. térfog, súly mn/ci Vállus Húzottfa v ,08 10,01 Q. cerris v 5 6 6,19 5,0 v. cerris v , 6,9 szijács Vállus Nyomottfa v s ,67, Q. cerris v 5 6 6,16 6,1 v. cerris v ,1,77 szijács Vállus Húzottfa v 6 6 6,8 1,86 Q. cerris V G ,15 10, v. cerris geszit V ,1 9,51 szíjács Vállus Nyomottfa v ,9 11,65 Q.cerris v 6 6 6,56 16,69 v. cerris V ,60 0, szíj ács hogy a var. austriaca átlagosan szélesebb évgyűrűket, nagyobb fatömeget produkál.. A két csertölgyváltozat nyomottfa anyaga ellenállóbb a farontó gombák támadásával szemben, mint a húzottfa anyaga.. Mind a két változat faanyaga ellenálló a könnyező házigomba és a házi kéreggomba támadásával szemben.. Nem ellenálló a két változat faanyaga a lepketapló és pincegomba támadásával szemben. 5. A.,.,. pont alapján a csertölgy két változatának faanyaga minimális faanyagvédelmi többletköltségekkel felhasználható a tölgy anyagának helyettesítésére. Befejezésül meg kell jegyezni, hogy a vizsgálati eredmények és a levont következtetések tájékoztató jellegűek, mivel a dolgozat címe is jelzi, hogy a csertölgy két változatánál csupán vizsgálati adatokról van szó. 11
7 IRODALOM Babos Károly (197): Különböző termőhelyekről származó Quercus cerris- varietas cerris Loud. és Quercus cerris varietas austriaca (Willd.) Löud. törzsek anatómiai és fizikai-mechanikai tulajdonságainak vizsgálata. Faipari Kutatások. Budapest, oldal. Findlay, F. (198): The natural Resistance to Decay of somé Empire Timbers. Empire Forest Journal Igmándy Zoltán (1960): A cser fájának ellenállóképessége farontó gombákkal szemben. Erdészettudományi Közlemények. Sopron. 1. sz. Igmándy Zoltán (1966) : Vizsgálatok a cser (Quercus cerris L.) faanyagának tartósságáról. Erdészeti és Faipari Egyetem Tudományos Közleményei, Sopron, 1. sz., oldal. Mátyás Vilmos (1970): A cser alakváltozatossága Magyarországon. Erdészeti Kutatások. Budapest, 67. kötet. MÉMSZ sz. szabvány (197): Fafajok ellenállóképességének vizsgálata bazidiumos gombákkal súly- és szilárdságcsökkenés alapján. Si'áb J. (1967) : Biometriai módszerek a mezőgazdasági kutatásban. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. A szakma nyilvánosság elé állását elannyira fontos feladatnak tartják Nyugat- Európa egyes erdőgazdaságaiban, hogy az év elején külön e célra szervezett konferencián igyekeztek felhívni a figyelmet rá és feltárni az e téren fennálló lehetőségeket, igénybe vehető eszközöket. A konferenciát a müncheni egyetem erdészeti karának erdőgazdaság-politikai és erdészeti üzemgazdasági tanszékei rendezték, Freiburgban (NSZK). Ugyanitt már 195-ben tartottak szemináriumot a kérdésben és az utóbbi évtizedben számos tanfolyamon foglalkoztak vele. A konferenciát közvetlenül követően az osztrák erdészeti egyesületek is tartottak széles körű megbeszéléseket hasonló témában. A konferenciák több megnyilatkozást váltottak ki mind a nyugatnémet, mind az osztrák szaksajtóban. A szakmának nyilvánosság elé lépését fogalmazta meg egy diplomamunka (J. Bauer) az erdőtulajdonosoknak, erdészeti szerveknek az a folyamatos tevékenysége jelenti, amellyel szóban és írásban, minden egyéb kommunikációs eszköz igénybevételével megértést és bizalmat igyekeznek kelteni vagy fenntartani a szakszerű erdőgazdálkodás iránt annak érdekében, hogy az erdő ennek segítségével mind nagyobb mértékben tehessen eleget multifunkcionális feladatának. Az erdőt gyakran komoly károk érik, olyanok, amelyek kellő ismeretek birtokában elkerülhetők, vagy legalábbis csökkenthetők lettek volna. Erdőterületeket vesznek igénybe lakó- és infrastrukturális célokra, a fákat veszélyeztető mértékben csökkentik a talaj vízkészletet, erdőkárokat okoz az ipari szenny és nem kevés esetben az erdőt látogatók helytelen magatartása. Az erdészet maga nem elég erős ahhoz, hogy az erdőt ezektől megvédje. Segítőket, barátokat kell találnia és mozgósítania. Meg kell nyerni ehhez mind a lakosság, mind a politikusok, az államigazgatási és gazdasági vezetők megértését, támogatását. Különösen fontos ez az utóbbiak esetében, mert ezek részéről érheti legnagyobb baj az erdőt. Réteg- vagy csoportfelvilágosítást kell ezért végezni. A kérdés csupán az. hogy ki, és hogyan tegye? A publicisztikának megvannak a maga szakemberei, de a feladatot teljesen rájuk bízni nem szabad. A hivatásos publicistákra nagy szüksége van az erdészetnek, de kellő tájékoztatás nélkül csak bosszúságot okozhatnak. Magának az erdészetnek a feladata a nyilvánosságot közvetlenül vagy közvetve, de folyamatosan tájékoztatni. A felelősséget senki sem vállalhatja át azért, hogy a szakról végül is milyen kép alakul?! Megfelelő alapanyaggal kell ellátni a különböző hírszerveket, iskolákat, oktatási, nevelési intézményeket és ezt a tevékenységet be kell építeni minden erdészeti szerv munkakörébe, feladattervébe. (AFZt , AFZt , Holz-Kurier, Ref.: Jéróme R.) 1
HAZAI LOMBOSFÁK JUVENILIS (BÉL KÖRÜLI) FAANYAGÁNAK ANATÓMIAI ÉS FIZIKAI SAJÁTOSSÁGAI, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A HAZAI ERDŐGAZDÁLKODÁSI VISZONYOKRA
HAZAI LOMBOSFÁK JUVENILIS (BÉL KÖRÜLI) FAANYAGÁNAK ANATÓMIAI ÉS FIZIKAI SAJÁTOSSÁGAI, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A HAZAI ERDŐGAZDÁLKODÁSI VISZONYOKRA 05-0 AG_48954 KÍSÉRLETEKHEZ HASZNÁLT ANYAGOK ÉS MÓDSZEREK
RészletesebbenVegyszermentes faanyagvédelem A faanyagok hőkezelése A vizsgálati eredmények összegzése
Vegyszermentes faanyagvédelem A faanyagok hőkezelése A vizsgálati eredmények összegzése 8.5.25 1 A laboratóriumi előkísérletek 8.5.25 2 Előkísérletek : 18-22 C A faanyag viselkedése A faanyag minősége
RészletesebbenA fa és a fa alapanyagú termékek tartóssága c. Tanórák összefoglaló tematikája MMK szakmai továbbképzés tanóra törzsanyag
A fa és a fa alapanyagú termékek tartóssága c. Tanórák összefoglaló tematikája MMK szakmai továbbképzés tanóra törzsanyag 1. A téma kijelölésének indoka, a képzés konkrét célja A faanyagvédelem alapjainak,
RészletesebbenFAIPARI ALAPISMERETEK
Faipari alapismeretek középszint 0 ÉRETTSÉGI VIZSGA 0. május 3. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Fontos tudnivalók
RészletesebbenTartószerkezet-rekonstrukciós Szakmérnöki Képzés
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. A választott ICS csoportban található szabványok listája MSZ-08-0641:1990 Visszavont! Faipari víz- és főzésálló ragasztások vizsgálata Megjelenés dátuma: 1991-07-01 MSZ 6771-5:1985
RészletesebbenTUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI DOLGOZAT A FAANYAGOK TŰZÁLLÓSÁGÁNAK VIZSGÁLATA:
TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI DOLGOZAT A FAANYAGOK TŰZÁLLÓSÁGÁNAK VIZSGÁLATA: A BEÉGÉSI MÉLYSÉG MEGHATÁROZÁSA Janik Bernadett Zsuzsanna IV. ofmh Konzulens: Stipta József, okleveles vegyészmérnök Nyugat-Magyarországi
RészletesebbenLIMOUSIN TENYÉSZÜSZŐK VÁLASZTÁSI MUTATÓINAK VIZSGÁLATA
Limousin tenyészüszők választási mutatóinak vizsgálata 1 () LIMOUSIN TENYÉSZÜSZŐK VÁLASZTÁSI MUTATÓINAK VIZSGÁLATA KOVÁCS A. 1 -BÁDER E. 1 - MIHÁLYFI I. 2 -GYÖRKÖS I. 3 1 Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság-
RészletesebbenSzakmai Zárójelentés
Szakmai Zárójelentés OTKA nyilvántartási szám: F46443 Kutatási téma címe: Fokozott fahozamú nemesített akácfajták faanyaga fizikai, mechanikai és anatómiai jellemz inek vizsgálata a term hely függvényében
RészletesebbenA magyarországi jelentősebb Cedrus atlantica Manetti állományok fatermése
A magyarországi jelentősebb Cedrus atlantica Manetti állományok fatermése Barna Tamás KEFAG R.T. Erdészeti Szaporítóanyag Termesztési Központ Kecskemét Kivonat Magyarországon csak néhány hektár Cedrus
RészletesebbenBETEG KOCSÁNYTALAN TÖLGY FAANYAGÁNAK ELŐZETES ANATÓMIAI, MIKOLÓGIÁI ÉS SZILÁRDSÁGI VIZSGÁLATA
BETEG KOCSÁNYTALAN TÖLGY FAANYAGÁNAK ELŐZETES ANATÓMIAI, MIKOLÓGIÁI ÉS SZILÁRDSÁGI VIZSGÁLATA DR. BABOS KÁROLY KISS GYÖRCYNÉ, MARTONOS ILDIKÓ Az erdőket alkotó fafajok pusztulása (elsősorban a tölgy) kb.
RészletesebbenA változatosság, min t a természet egyik legfontosab b jelensége : GONDOLATOK A FATERMÉS I TÁBLÁK É S FÜGGVÉNYE K ALKALMAZÁSÁHOZ
A változatosság, min t a természet egyik legfontosab b jelensége : GONDOLATOK A FATERMÉS I TÁBLÁK É S FÜGGVÉNYE K ALKALMAZÁSÁHOZ DR. SOMOGYI 630*52 ZOLTÁN Az erdőgazdálkodás mindennapi segédeszközei a
RészletesebbenFából készült gyerekparadicsom
1. oldal (összes: 7) 2. oldal (összes: 7) A játszótér készítés nem egyszemélyes vállalkozás, lelkes csapat kell hozzá. Még az 1990-es években egy hagyományőrző népfőiskolán történt, hogy néhány lelkes
RészletesebbenTermészetes polimer szerkezeti anyagok: FA
POLIMERTECHNIKA TANSZÉK Dr. Morlin Bálint Természetes polimer szerkezeti anyagok: FA 2017. Február 14. Erdők: Földfelszín: Európa: Magyarország: Finnország: Hasznosítható: ~60% A fa ~28% ~31% ~19-22% 79%
RészletesebbenÉrdeklődni: NymE, Simonyi Károly Kar, Faanyagtudományi Intézet, Dr. Németh Róbert,
Cím Pelletek szorpciós tulajdonságai a fafajösszetétel és gyártási eljárás függvényében A nedvességtartalom hatása fenyő alapanyagú pellet fűtőértékére. Ultra ever dry nanoszilikon réteg páravisszatartó
RészletesebbenKiváló minőségű ragasztott kötés létrehozásának feltételei
AKTUALITÁSOK A FARAGASZTÁSBAN Kiváló minőségű ragasztott kötés létrehozásának feltételei Dr. habil Csiha Csilla tanszékvezető, egyetemi docens Sopron 2014 szeptember 11. Faanyagok ragasztása a faipari
Részletesebben10. Faanatómia (Fahibák), Jellegzetességek, szabálytalanságok II. http://fahiba.fmk.nyme.hu
Prof. Dr. Molnár Sándor NYME, FMK, Faanyagtudományi Intézet http://fahiba.fmk.nyme.hu 10. Faanatómia (Fahibák), Jellegzetességek, szabálytalanságok II. Görbeség Görbeség: a hengeres fa hossztengelye íves
RészletesebbenÁcs, állványozó Ács, állványozó
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/10. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
RészletesebbenMinta MELLÉKLETEK. FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA ÍRÁSBELI TÉTEL Középszint. Szakrajz. Minta
MELLÉKLETEK FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA ÍRÁSBELI TÉTEL Középszint Szakrajz 1. Feladat: a. Készítse el az árokeresztékes illesztéssel (saját csappal) kialakított szélesbítő toldás szakrajzát,
RészletesebbenA fatörzs jellemző metszetei és felépítése
FA Dr. JÓZSA Zsuzsanna 2007. február 27. Élőfa FA Faanyag arbor lignum (latin) dendron δέντρο xylon ξύλο (görög) tree wood, timber (angol) Baum Holz (német) albero legno (olasz) arbre bois (francia) boom
RészletesebbenFokozott fahozamú új akácfajták, ill. fajtajelöltek faanyagszínének törzsön belüli változatossága
peer-reviewed article 27 Fokozott fahozamú új akácfajták, ill. fajtajelöltek faanyagszínének törzsön belüli változatossága CSORDÓS Diána 1, NÉMETH Róbert 1 1 Nyugat-magyarországi Egyetem Simonyi Károly
RészletesebbenTa rta l o m j e g y z é k
Ta rta l o m j e g y z é k 1. Ép í t ő t e v é k e n y s é g... 5 1.1. Az ácsszakma sajátosságai... 6 Kérdések és gyakorlófeladatok... 8 2. A fa m i n t i pa r i n y e r s a n yag... 9 2.1. Erdőgazdálkodás...
RészletesebbenTermészetes polimer szerkezeti anyagok: FA
POLIMERTECHNIKA TANSZÉK Dr. Morlin Bálint Természetes polimer szerkezeti anyagok: FA 2018. Szeptember 13. 1 A fa szerkezete - Kéreg - Háncs - Kambium - Fatest -Szijács -Geszt: Gesztfák, Érett fák, Szijácsfák
RészletesebbenHASZNÁLATI ÚTMUTATÓ - HU. IN 6864 Dönthetö háttámla insportline Lombi
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ - HU IN 6864 Dönthetö háttámla insportline Lombi Méretek: 594 mm * 420 mm 1 pozíció alappozíció legkisebb megterhelés, kezdőknek alkalmas 2 pozíció nagyobb megterhelés, közepesen haladóknak
RészletesebbenS Z I N T V I Z S G A F E L A D A T
S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai és vizsgáztatási
RészletesebbenTermészetes polimer szerkezeti anyagok: FA
POLIMERTECHNIKA TANSZÉK Dr. Morlin Bálint Természetes polimer szerkezeti anyagok: FA 2015. Szeptember 18. Erdők: Földfelszín: Európa: Magyarország: Finnország: Hasznosítható: ~60% A fa ~28% ~31% ~19-22%
RészletesebbenBetontervezés Tervezés a Palotás-Bolomey módszer használatával
Építőanyagok II - Laborgyakorlat Betontervezés Tervezés a Palotás-Bolomey módszer használatával A tervezés elvei Cél: előírt nyomószilárdságú beton összetételének és keverési arányának megtervezése úgy,
RészletesebbenFAIPARI ALAPISMERETEK
Faipari alapismeretek középszint 0801 ÉRETTSÉGI VIZSGA FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Fontos tudnivalók Az
RészletesebbenRészletes kutatási terv
1. A kutatási téma ismertetése. Részletes kutatási terv Természeti adottságaink kedvezőek a tölgyek termesztésére és ezért fontos állományt alkotó fafajaink. Számos kísérő fafajukkal együtt az ország erdőterületének
RészletesebbenMagyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft., Biológiai K+F+I Osztály, Mosonmagyaróvár
TEJSAVBAKTÉRIUMOK ÉS BIFIDOBAKTÉRIUMOK ÉLŐSEJT-SZÁMÁNAK SZELEKTÍV MEGHATÁROZÁSÁRA SZOLGÁLÓ MÓDSZEREK ÖSSZEHASONLÍTÓ ÉRTÉKELÉSE ÉS ALKALMAZÁSA SAVANYÚ TEJTERMÉKEK MIKROBIOLÓGIAI MINŐSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSÉRE
RészletesebbenFAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 13. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 13. 8:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Faipari
Részletesebbena NAT-1-1521/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1521/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Nyugat Magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kar Erdészeti és Faipari Vizsgálólaboratóriuma
RészletesebbenEgészséges álgeszt beteg álgeszt?
vek, finomításukra szükség lesz. Ezt a finomítást végzik az ERTI munkatársai, amikor az első évtized területén részletes termőhelyfeltárást végeznek. Törekednek az egyes termőhelyek potenciális fatermelési
RészletesebbenBEVEZETÉS. erdő. működésében összetételében a prognosztizált folyamatok.
SZIKI KOCSÁNYOS TÖLGY ÁLLOMÁNYOK TERMÉSZETKÖZELI FELÚJÍTÁSI KÍSÉRLETEI A KLÍMAVÁLTOZÁS HATÁSAI MELLETT Kamandiné Végh Á. Csiha I. Keserű Zs. Erdészeti Tudományos Intézet E-mail: erti@erti.hu Debrecen;
RészletesebbenEgyszikű és kétszikű szár megfigyelése
A kísérlet megnevezése, célkitűzései: Az egyszikű és kétszikű szár összehasonlítása A szártípusok csoportosítása Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: egyszikű és kétszikű növény szára (kukorica, petúnia,
RészletesebbenMiért kell az erdők természetességével foglalkozni?
Miért kell az erdők természetességével foglalkozni? Standovár Tibor Eötvös Loránd Tudományegyetem Növényrendszertani és Ökológiai Tanszék Előadás tartalma I. Miért kell foglalkozni a természetesség mérésével?
RészletesebbenTüzelési szempontból a faapríték legfontosabb jellemzői: * Nedvességtartalom, illetve fűtőérték
Tüzelési szempontból a faapríték legfontosabb jellemzői: * Nedvességtartalom, illetve fűtőérték Bármennyire is hihetetlen, a fa fűtőértéke minimális mértékben (4-5%-on belül) függ a fafajtól, függ viszont,
RészletesebbenErdõ tûz-, árvíz és fakidöntéses vihar biztosítás különös feltételei
erdotuz feltetel.qxd 07.01.10 9:23 Page 1 Feltételek Erdõ tûz-, árvíz és fakidöntéses vihar biztosítás különös feltételei NY. SZ.: 1-12318/01 erdotuz feltetel.qxd 07.01.10 9:23 Page 2 2 erdotuz feltetel.qxd
RészletesebbenFöldi lézeres letapogatás feldolgozása a Mexikópusztai Pro Silva bemutató területen
Földi lézeres letapogatás feldolgozása a Mexikópusztai Pro Silva bemutató területen Király Géza Brolly Gábor Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Geomatikai, Erdőfeltárási és Vízgazdálkodási Intézet
RészletesebbenRugalmas állandók mérése
Rugalmas állandók mérése (Mérési jegyzőkönyv) Hagymási Imre 2007. április 23. (hétfő délelőtti csoport) 1. Young-modulus mérése behajlásból 1.1. A mérés menete A mérés elméleti háttere megtalálható a jegyzetben
RészletesebbenÉRETTSÉGI VIZSGA május 16. FAIPAR ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 16. 8:00. Időtartam: 120 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 16. FAIPAR ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 16. 8:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Faipar ismeretek
RészletesebbenErdei élőhelyek kezelése
Erdei élőhelyek kezelése Pro Silva. Dr. Katona Krisztián SZIE VMI Út a szálalásig Szálalás úttörői a francia Adolphe Gurnaud (1825-1898) és a svájci Henri Biolley (1858 1939) voltak. Dauerwald, az örökerdő
RészletesebbenFAIPAR ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Faipar ismeretek középszint 1721 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 16. FAIPAR ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a vizsgázók teljesítményének
RészletesebbenOrszágos Statisztikai Adatgyűjtési Program Adatgyűjtések és Adatátvételek. adatszolgáltatóinak meghatározása. Országos Meteorológiai Szolgálat
Tipus: = adatgyűjtés AÁ, adatátvétel 1066 1254 1255 1256 1257 1259 Levegőtisztaság-védelmi adatok Beszámoló az erdősítésekről és a fakitermelésről Erdővédelmi kárbejelentő lap Jelentés az erdészeti szaporítóanyagokról
RészletesebbenGyenge adottságú és szárazodó termőhelyen történő fa alapanyag termelésének megalapozása VM determinációs projekt
Újabb módszerek az erdészeti termőhely minősítésben Rásó János Csiha Imre Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézet Püspökladányi Kísérleti Állomás Gyenge adottságú és szárazodó
RészletesebbenFAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Faipari
RészletesebbenA nagy termés nyomában. Mezőhegyes, szeptember 11.
A nagy termés nyomában Mezőhegyes, 2014. szeptember 11. Időjárás Trágyázás, növénytáplálás, talaj- és növénykondícionálás Levegőből támadó rovarok Levegőből támadó gombák Herbicid-használat Vetésidő Talajlakó
RészletesebbenErdővagyon-gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézet
M Ű K Ö D É S H A T Á S O K Á L T A L Á N O S Nyugat-Magyarországi Egyetem, Erdőmérnöki Kar, I. ERDŐGAZDÁLKODÓK SZÁMÁRA NYÚJTOTT SZAKTANÁCSADÁS Támogatási kérelem beadásának éve:... Mekkora a teljes erdőgazdálkodói
RészletesebbenProf. Dr. Molnár Sándor NYME, FMK, Faanyagtudományi Intézet. http://fahiba.fmk.nyme.hu 11. Faanatómia Fahibák III.
Prof. Dr. Molnár Sándor NYME, FMK, Faanyagtudományi Intézet http://fahiba.fmk.nyme.hu 11. Faanatómia Fahibák III. Mechanikai sérülések Mechanikai sérülések a hengeres fa sérülése a közelítés, választékolás,
RészletesebbenFÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) ;
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 135-2/2016. 20. T Á J É K O Z A T Ó a Képviselő-testülethez a Weber
RészletesebbenKASZO-LIFE (LIFE12 NAT/HU/000593)
(LIFE12 NAT/HU/93) Átalakító üzemmódú kísérletek Kaszóban eredmények, tapasztalatok Kollár Tamás Kaszó, 213.12.. (LIFE12 NAT/HU/93) Mintaterületek ismertetése HM Kaszó Erdőgazdaság Zrt. felkérésére kísérleti
RészletesebbenSZERKEZETI MŰSZAKI LEÍRÁS + STATIKAI SZÁMÍTÁS
454 Iváncsa, Arany János utca Hrsz: 16/8 Iváncsa Faluház felújítás 454 Iváncsa, Arany János utca Hrsz.: 16/8 Építtető: Iváncsa Község Önkormányzata Iváncsa, Fő utca 61/b. Fedélszék ellenőrző számítása
RészletesebbenFAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM 1. feladat I. írásbeli vizsga / 16 1. Szélesbítő
RészletesebbenEGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK.
fokkal (sűrűséggel stb.) beérhetjük. Ezeket az adatokat grafikusan ábrázolva a vezérgörbékhez simulva megvonhatjuk a 7 cm-nél vastagabb fatömegre vonatkozó és a magassági görbéket. Ha a két szélső görbe
Részletesebben5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség)
5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség) Immár 5. éve tart a Citibank Ültessünk fákat a jövőért programja, amelynek keretében 2008 óta 111 000 csemete került
RészletesebbenA 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
RészletesebbenPagonyné Mezősi Marietta. Fűrészáru tárolása. A követelménymodul megnevezése: Fűrészáru gyártási feladatai
Pagonyné Mezősi Marietta Fűrészáru tárolása A követelménymodul megnevezése: Fűrészáru gyártási feladatai A követelménymodul száma: 2309-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-008-30 FŰRÉSZÁRU
Részletesebben2012.02.15. 2.előadás Faszerkezetek
2012.02.15. 2.előadás Faszerkezetek Kémiai összetétel: szén 50 m% oxigén 43 m% hidrogén 6 m% egyéb 1 m% cellulóz = poliszaharid szilárdsághordozó 40-60% lignin összetartó anyag 15-40% hemicellulóz 15-20%
RészletesebbenNyugat-magyarországi Egyetem Sopron. Doktori (Ph.D.) értekezés tézisei
Nyugat-magyarországi Egyetem Sopron Doktori (Ph.D.) értekezés tézisei A TERMIKUS KEZELÉS HATÁSA A FAANYAG TULAJDONSÁGAIRA, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A GOMBAÁLLÓSÁGRA Horváth Norbert Sopron 2008 1. A KUTATÓMUNKA
RészletesebbenTermészetközeli erdőnevelési eljárások faterméstani alapjainak kidolgozása
Zárójelentés Természetközeli erdőnevelési eljárások faterméstani alapjainak kidolgozása A kutatás időtartama: 22 25. A jelen pályázat keretében végzendő kutatás célja: A természetközeli erdőnevelési eljárások
RészletesebbenA folyamatos erdőborítás kutatása Magyarországon
A folyamatos erdőborítás kutatása Magyarországon BARTHA DÉNES Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Növénytani és Természetvédelmi Intézet 2015. július 8. Az előadás vázlata 1. Mi is az a folyamatos
RészletesebbenA tölgyek nagy értékű hasznosítását befolyásoló tényezők vizsgálata és összehasonlító elemzése c.
Nyugat-magyarországi Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar Cziráki József Faanyagtudomány- és Technológiák Doktori Iskola Faanyagtudomány program A tölgyek nagy értékű hasznosítását
RészletesebbenVizsgálati eredmények értelmezése
Vizsgálati eredmények értelmezése Egyszerű mechanikai vizsgálatok Feladat: töltésépítésre alkalmasnak ítélt talajok mechanikai jellemzőinek vizsgálata Adottak: Proktor vizsgálat eredményei, szemeloszlás,
RészletesebbenÚj lehetőségek az akác faanyag hidrotermikus kezelésénél
Bevezetés Új lehetőségek az akác faanyag hidrotermikus kezelésénél Varga Dénes 1 Takáts Péter 2 Tolvaj László 1 1 Nyugat-Magyarországi Egyetem, Faipari Mérnöki Kar, Fizika Intézet 2 Nyugat-Magyarországi
RészletesebbenModern Fizika Labor. 2. Elemi töltés meghatározása
Modern Fizika Labor Fizika BSC A mérés dátuma: 2011.09.27. A mérés száma és címe: 2. Elemi töltés meghatározása Értékelés: A beadás dátuma: 2011.10.11. A mérést végezte: Kalas György Benjámin Németh Gergely
RészletesebbenEbben a mérnöki kézikönyvben azt mutatjuk be, hogyan számoljuk egy síkalap süllyedését és elfordulását.
10. számú mérnöki kézikönyv Frissítve: 2016. Február Síkalap süllyedése Program: Fájl: Síkalap Demo_manual_10.gpa Ebben a mérnöki kézikönyvben azt mutatjuk be, hogyan számoljuk egy síkalap süllyedését
RészletesebbenA VÁGÁSI KOR, A VÁGÁSI SÚLY ÉS A ROSTÉLYOS KERESZTMETSZET ALAKULÁSA FEHÉR KÉK BELGA ÉS CHAROLAIS KERESZTEZETT HÍZÓBIKÁK ESETÉBEN
A vágási kor, a vágási súly és a rostélyos keresztmetszet alakulása fehér kék belga és charolais keresztezett hízóbikák esetében 1 () A VÁGÁSI KOR, A VÁGÁSI SÚLY ÉS A ROSTÉLYOS KERESZTMETSZET ALAKULÁSA
RészletesebbenErdőfejlődés rekonstrukció régészeti geológiai módszerekkel
Náfrádi Katalin Erdőfejlődés rekonstrukció régészeti geológiai módszerekkel Szeged, 2016. december 7. www.meetthescientist.hu 1 26 Harvard Forest Fulbright kutatói ösztöndíj, 3 hónap www.meetthescientist.hu
RészletesebbenAz ÉTI 1953. évben végzett cementvizsgálatainak kiértékelése POPOVICS SÁNDOR és UJHELYI JÁNOS
- 1 - Építőanyag, 1954. 9. pp. 307-312 Az ÉTI 1953. évben végzett cementvizsgálatainak kiértékelése POPOVICS SÁNDOR és UJHELYI JÁNOS 1. Bevezetés Az Építéstudományi Intézet Minősítő Laboratóriumába 1953.
RészletesebbenMéréstechnika 5. Galla Jánosné 2014
Méréstechnika 5. Galla Jánosné 014 A mérési hiba (error) a mérendő mennyiség értékének és a mérendő mennyiség referencia értékének különbsége: ahol: H i = x i x ref H i - a mérési hiba; x i - a mért érték;
RészletesebbenA HŐMÉRSÉKLET ÉS A CSAPADÉK HATÁSA A BÜKK NÖVEKEDÉSÉRE
A HŐMÉRSÉKLET ÉS A CSAPADÉK HATÁSA A BÜKK NÖVEKEDÉSÉRE Manninger M., Edelényi M., Jereb L., Pödör Z. VII. Erdő-klíma konferencia Debrecen, 2012. augusztus 30-31. Vázlat Célkitűzések Adatok Statisztikai,
RészletesebbenAz alföldi erdőgazdálkodás, erdőtelepítés jövője. Földművelésügyi Minisztérium Állami Földekért Felelős Helyettes Államtitkárság 2015. június 02.
Az alföldi erdőgazdálkodás, erdőtelepítés jövője Földművelésügyi Minisztérium Állami Földekért Felelős Helyettes Államtitkárság 2015. június 02. Alföldi erdőgazdálkodás számokban Régió: Dél-Alföld Fafaj
RészletesebbenPOLIMERTECHNIKA Laboratóriumi gyakorlat
MÉRÉSI JEGYZŐKÖNYV Polimer anyagvizsgálat Név: Neptun kód: Dátum:. Gyakorlat célja: 1. Műanyagok folyóképességének vizsgálata, fontosabb reológiai jellemzők kiszámítása 2. Műanyagok Charpy-féle ütővizsgálata
RészletesebbenBármely irányú vizsgálat lefolytatásánál hogy a vizsgálat tárgyát képező próbatörzsek szöveti szerkeze- I
A sopron-kör nyéki lucfenyők gesztjének és szijácsának összeaszása és fajsúlya (A Széchenyi Tudományos Társaság támogatásával végzett elméleti vizsgálat.) írta: Pallay Nándor. (Befejezés) Összefüggések
RészletesebbenLaborgyakorlat. Kurzus: DFAL-MUA-003 L01. Dátum: Anyagvizsgálati jegyzőkönyv ÁLTALÁNOS ADATOK ANYAGVIZSGÁLATI JEGYZŐKÖNYV
ÁLTALÁNOS ADATOK Megbízó adatai: Megbízott adatai: Cég/intézmény neve: Dunaújvárosi Egyetem. 1. csoport Cég/intézmény címe: 2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1-3. H-2400 Dunaújváros, Táncsics M. u. 1/A Képviselő
RészletesebbenProf. Dr. Molnár Sándor NYME, FMK, Faanyagtudományi Intézet. Faanatómia A fatest mikroszkópos szerkezete 2. A lombosok fateste
Prof. Dr. Molnár Sándor NYME, FMK, Faanyagtudományi Intézet 6. Faanatómia A fatest mikroszkópos szerkezete 2. A lombosok fateste Zárvatermők fájának jellemzői A lombosfák a növényvilág legfejlettebb törzsének,
RészletesebbenI. A kutatás előzményei és célkitűzése
I. A kutatás előzményei és célkitűzése Magyarország faellátottságát tekintve a gyorsan növő fafajok ültetvényeiből kikerülő faanyag minőségének javítása rendkívül fontos. A dolgozat megírására az ösztönzött,
RészletesebbenFűrészüzemi technológia gazdaságosságának növelése a gyártás során keletkező melléktermékek energetikai hasznosításával
EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR Energia- és Minőségügyi Intézet Tüzeléstani és Hőenergia Intézeti Tanszék Fűrészüzemi technológia gazdaságosságának növelése a gyártás során keletkező melléktermékek
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ. a Dunán 2009. tavaszán várható lefolyási viszonyokról
VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet Nonprofit Kft. Vízgazdálkodási Igazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat TÁJÉKOZTATÓ a Dunán 29. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató
RészletesebbenAkusztikus aktivitás AE vizsgálatoknál
Akusztikus aktivitás AE vizsgálatoknál Kindlein Melinda, Fodor Olivér ÁEF Anyagvizsgáló Laboratórium Kft. 1112. Bp. Budaörsi út 45. Az akusztikus emissziós vizsgálat a roncsolásmentes vizsgálati módszerek
RészletesebbenCsiha Imre Dr. Keserű Zsolt Kamandiné Végh Ágnes NAIK ERTI Püspökladány
Csiha Imre Dr. Keserű Zsolt Kamandiné Végh Ágnes NAIK ERTI Püspökladány Alföldi erdőterületeink jelentős része: száraz, gyenge termőképességű, kedvezőtlen vízgazdálkodású Hazai talajaink: 43%-a kedvezőtlen
Részletesebben2014. évre tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek a X. kerületben:
2014. évre tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek a X. kerületben: Fahasználat módja Községhatár Tag Részlet Teljes terület (ha) TRV Budapest X. 4 F 5,14 TI Budapest X. 4 E 4,92 TI Budapest X. 4 K 1,65
RészletesebbenXVIII-XIX. SZÁZADBAN KÉZMŰVES TECHNOLÓGIÁVAL KÉSZÍTETT KOVÁCSOLTVAS ÉPÜLETSZERKEZETI ELEMEK VIZSGÁLATA
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar Csonka Pál Doktori Iskola XVIII-XIX. SZÁZADBAN KÉZMŰVES TECHNOLÓGIÁVAL KÉSZÍTETT KOVÁCSOLTVAS ÉPÜLETSZERKEZETI ELEMEK VIZSGÁLATA Tézisfüzet
RészletesebbenProf. Dr. Molnár Sándor NYME, FMK, Faanyagtudományi Intézet. Faanatómia A reakciófa
Prof. Dr. Molnár Sándor NYME, FMK, Faanyagtudományi Intézet 8. Faanatómia A reakciófa A reakciófa A reakciófa külső inger hatására válaszreakcióként fejlődik ki. Hajlító igénybevételek okozzák: szélhatás
RészletesebbenA 2009-es év országos átlaga megegyezik, a fenntartói 4% csökkenést mutat, az iskolai eredmény viszont 2%-kal jobb a tavalyinál.
Iskolánkban, a 2009-2010-es tanévben 5 osztály vett részt a központi mérésben, összesen.. tanuló. Két telephelyen folyt a mérés: 1. telephely- székhelyiskola - 4. a 2. telephely- Pais Tagiskola- 4. b,
RészletesebbenKéreg:A fa testének külső, a külvilággal érintkező része. Külső, elhalt pararétegből és a belső rostrétegből áll. Megakadályozza a fa kiszáradását,
Kéreg:A fa testének külső, a külvilággal érintkező része. Külső, elhalt pararétegből és a belső rostrétegből áll. Megakadályozza a fa kiszáradását, védi a környezeti hatásoktól. Háncs: A kéreg belső részén
RészletesebbenA FAANYAGOK HIBÁI. Fahibák. Mérnöki faszerkezetek
Hidak és Szerkezetek Tanszéke Mérnöki faszerkezetek A FAANYAGOK HIBÁI Összeállította: Dr. Koris KálmK lmán, Dr. Bódi B István Fahibák A faanyagok hibái a fák növekedése során bekövetkezett szöveti rendellenességekből,
RészletesebbenAGROÖKOLÓGIAI TÉNYEZŐK HATÁSA A FŐBB GABONANÖVÉNYEINK FUZÁRIUM FERTŐZÖTTSÉGÉRE ÉS MIKOTOXIN TARTALMÁRA
A MAGYAR TOXIKOLÓGUSOK TÁRSASÁGÁNAK KONFERENCIÁJA TOX 2018 Konferencia - Lillafüred, 2018. október 17-19. AGROÖKOLÓGIAI TÉNYEZŐK HATÁSA A FŐBB GABONANÖVÉNYEINK FUZÁRIUM FERTŐZÖTTSÉGÉRE ÉS MIKOTOXIN TARTALMÁRA
RészletesebbenELPUSZTULT KOCSÁNYTALA N
630*415 ELPUSZTULT KOCSÁNYTALA N DR. IGMÁNDY ZOLTÁN, TÖLGYEK ÉVGYŰR Ű VIZSGÁLAT A DR. TRASER GYÖRGY, DR. YARGA FERENC, VASAS ERNŐ Mivel a fák növekedését a faji és egyedi öröklött tulajdonságokon kívül
RészletesebbenFIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola
FIT-jelentés :: 2014 10. évfolyam :: Szakközépiskola Nyugat-Magyarországi Egyetem Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégium 9400 Sopron, Szent György utca 9. Létszámadatok A telephely létszámadatai
RészletesebbenFIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola
FIT-jelentés :: 2013 10. évfolyam :: Szakközépiskola Nyugat-Magyarországi Egyetem Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégium 9400 Sopron, Szent György u. 9. Létszámadatok A telephely létszámadatai
Részletesebben2. Rugalmas állandók mérése
2. Rugalmas állandók mérése Klasszikus fizika laboratórium Mérési jegyzőkönyv Mérést végezte: Vitkóczi Fanni Jegyzőkönyv leadásának időpontja: 2012. 12. 15. I. A mérés célja: Két anyag Young-modulusának
RészletesebbenTeherfelvétel. Húzott rudak számítása. 2. gyakorlat
Teherfelvétel. Húzott rudak számítása 2. gyakorlat Az Eurocode 1. részei: (Terhek és hatások) Sűrűségek, önsúly és az épületek hasznos terhei (MSZ EN 1991-1-1) Tűznek kitett tartószerkezeteket érő hatások
RészletesebbenNemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1502/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A MEOLIT" Minőségellenőrző és Minőségbiztosító, Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Vizsgáló
RészletesebbenA debreceni alapéghajlati állomás, az OMSZ háttérklíma hálózatának bővített mérési programmal rendelkező mérőállomása
1 A debreceni alapéghajlati állomás, az OMSZ háttérklíma hálózatának bővített mérési programmal rendelkező mérőállomása Nagy Zoltán Dr. Szász Gábor Debreceni Brúnó OMSZ Megfigyelési Főosztály Debreceni
RészletesebbenFAIPAR ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Faipar ismeretek középszint 1712 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 20. FAIPAR ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a vizsgázók teljesítményének
RészletesebbenFaállományok fatermőképességének vizsgálata a termőhely függvényében
Faállományok fatermőképességének vizsgálata a termőhely függvényében Bidló András, Heil Bálint, Kovács Gábor, Patocskai Zoltán Nyugat-Magyarországi Egyetem, Termőhelyismerettani Tanszék Földhasználati
RészletesebbenDr. Farkas György, egyetemi tanár Németh Orsolya Ilona, doktorandusz
XV. NEMZETKÖZI ÉPÍTÉSTUDOMÁNYI KONFERENCIA CSÍKSOMLYÓ 2011 Dr. Farkas György, egyetemi tanár Németh Orsolya Ilona, doktorandusz y, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar Hidak
RészletesebbenErdőgazdálkodás. Nemzetközi és hazai kitekintés
Erdőgazdálkodás Nemzetközi és hazai kitekintés Az erdő: a világ egyik legösszetettebb életközössége, amely magában foglalja - a talajban élő mikroorganizmusokat, - a földfelszínen élő mohákat, gombákat,
RészletesebbenStatisztika I. 10. előadás. Előadó: Dr. Ertsey Imre
Statisztika I. 10. előadás Előadó: Dr. Ertsey Imre Varianciaanalízis A különböző tényezők okozta szórás illetőleg szórásnégyzet összetevőire bontásán alapszik Segítségével egyszerre több mintát hasonlíthatunk
Részletesebben