Feladatgyűjtemény a Mesterséges intelligencia 1 című tantárgyhoz
|
|
- Gyöngyi Gáspárné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Feladatgyűjtemény a Mesterséges intelligencia című tantárgyhoz Kósa Márk. június.
2 . fejezet Egyszemélyes problémák. Lucky. Adott egy -as játéktábla, rajta hét darab számozott lapocska, két üres hely és két darab mezőelválasztó elem, fal. A két üres hely egyikén, a tábla középső elemén sohasem állhat számozott lapocska. Bármelyik számozott lapocska áttolható egy vele vízszintesen vagy függőlegesen szomszédos üres mezőre, ha a két mezőt nem választja el fal, illetve áttolható függőleges irányban a tábla középső mezeje fölött is egy üres mezőre. (a) Kiinduló állapot. (b) Célállapot... ábra. Lucky. Írj olyan programot, amely a.(a) ábrán látható kezdőállapotból kiindulva előállítja a.(b) ábrán látható célállapotba vezető megoldást! Az eredeti feladat elérhető a honlapról.. Nyolcas tilitoli. Adott egy -as játéktábla, rajta különböző alakú számjegyek -től - ig. A feladat megoldásának szempontjából nagyon fontos a számjegyek alakja, különösen az egyesé, a négyesé és a hetesé! A számjegyek kiinduló helyzete az.(a) ábrán látható. (a) A kiinduló állapot. (b) A célállapot... ábra. Nyolcas tilitoli. Írj olyan programot, amely a számjegyek tologatásával felcseréli a hetes és a nyolcas számjegyet, és előállítja az.(b) ábrán látható célállapotba vezető megoldást! A tologatások során a számjegyek nem fedhetik át egymást!
3 . Egyszemélyes problémák A nyolcas tilitoli játék a honlapon is megtekinthető és kipróbálható.. Huszárcsere. Adott egy -as sakktábla, melynek alsó sarkaiban sötét huszárok, felső sarkaiban világos huszárok állnak úgy, ahogy az az.-as ábrán látható... ábra. A futók kiinduló helyzete. Írj olyan programot, amely szabályos sakklépésekkel felcseréli a világos huszárokat a sötétekkel!. Futócsere. Adott egy -es sakktábla, melynek alsó sorában sötét futók, felső sorában világos futók állnak úgy, ahogy az az.-es ábrán látható... ábra. A futók kiinduló helyzete. Írj olyan programot, amely szabályos sakklépésekkel felcseréli a világos futókat a sötétekkel úgy, hogy a lépések során egyetlen futó sem léphet ellentétes színű futó(k) által támadott mezőre!. Négy királynő, négy huszár. Adott egy -as üres sakktábla. Írj olyan programot, amely egyesével elhelyez ezen a sakktáblán négy királynőt és négy huszárt úgy, hogy a bábuk ne álljanak egymás ütésében!.. ábra. A négy királynő és a négy huszár egy lehetséges elrendezése.. Tilitoli öt elemmel. Adott egy -os játéktábla, rajta öt különböző alakú síkidom. Az egyes síkidomokat vízszintes és függőleges irányban lehet tologatni a szomszédos szabad helyekre, elforgatni egyik síkidomot sem szabad. A síkidomok a tologatások során nem fedhetik át egymást. Írj olyan programot, amely a.(a) ábrán látható kezdőállapotból kiindulva előállítja a.(b) ábrán látható célállapotba vezető megoldást!
4 . Egyszemélyes problémák (a) A kiinduló állapot. (b) A célállapot... ábra. Tilitoli öt elemmel.. Tilitoli kilenc elemmel. Adott egy -os játéktábla, rajta kilenc síkidom. Az egyes síkidomokat vízszintes és függőleges irányban lehet tologatni a szomszédos szabad helyekre, elforgatni egyik síkidomot sem szabad. A síkidomok a tologatások során nem fedhetik át egymást. 9 9 (a) A kiinduló állapot. (b) A célállapot... ábra. Tilitoli kilenc elemmel. Írj olyan programot, amely a.(a) ábrán látható kezdőállapotból kiindulva előállítja a.(b) ábrán látható célállapotba vezető megoldást!. Helycsere korongokkal. Adott az. ábrán látható játéktábla, rajta nyolc világos színű és nyolc sötét színű koronggal... ábra. A korongok kiinduló helyzete. A világos színű korongok lefelé vagy jobbra, a sötétek felfelé vagy balra mozgathatók. Egy koronggal vagy a szomszédos mezőre lehet lépni, ha az üres, vagy pedig át lehet ugrani egy másik korongot, ha az ugró korong ily módon üres mezőre kerül. Írj olyan programot, amely felcseréli a korongokat kiinduló helyzetükhöz képest! 9. Rajzoljuk egyetlen vonallal! Adott az.9 ábrán látható néhány gráf. Írj olyan programot, amely a gráfok egy tetszőleges csúcsából kiindulva megpróbálja az adott gráf éleit bejárni úgy, hogy (a) minden élen pontosan egyszer halad végig, (b) minden élen pontosan egyszer halad végig és a kiinduló csúcsba érkezik vissza, (c) minden élen pontosan egyszer halad végig és egyetlen már bejárt élt sem keresztez,
5 . Egyszemélyes problémák (d) minden élen pontosan egyszer halad végig, egyetlen már bejárt élt sem keresztez és a kiinduló csúcsba érkezik vissza! (a) (b) (c) (d) (e) (f) (g) (h) (i) (j) (k) (l).9. ábra. Hogyan lehet megrajzolni ezeket az ábrákat egyetlen vonallal, anélkül, hogy a ceruzánkat felemelnénk a papírlapról? A feladat eredeti szövege a hasonló típusú feladatokra vonatkozó megjegyzésekkel együtt a [] honlapon olvasható.. Dupla golyógörgetés. Adott egy -ös labirintustábla, benne a bal felső sarokban két golyó. A tábla előre, hátra, jobbra és balra történő megdöntésével a golyók vízszintesen és függőlegesen gurulnak mindaddig, míg valamilyen akadályba nem ütköznek. Ez az akadály lehet a labirintus fala, vagy a másik golyó. Írj olyan programot, amely az.(a).(l) ábrákon látható kiindulóhelyzetekből a labirintustáblák jobb alsó pozícióiba görgeti a golyókat! Ez a feladat és további hasonló elérhető a [] honlapról.. Csőtologatás. Adott az. ábrán látható játéktábla. A tábla felső és alsó sorának két-két eleme rögzített, a felső két elemben egy másfél egység hosszú csődarab található. A csődarab ketté nem törhető, de vízszintesen áttolható az ábrán zöldeskék színnel jelölt csőszállító elemekbe. A csőszállító elemek kivételével más elemekkel a cső nem szállítható, és szállítás közben a csőszállító elemekből sem lóghat ki.
6 . Egyszemélyes problémák (a) 9 görgetés. (b) görgetés. (c) görgetés. (d) görgetés. (e) görgetés. (f) görgetés. (g) görgetés. (h) görgetés. (i) 9 görgetés. (j) görgetés. (k) görgetés. (l) görgetés... ábra. Dupla golyógörgetés. Írj olyan programot, amely a csőszállító elemek segítségével eljuttatja a csövet a felső két rögzített elemből az alsó két rögzített elembe! A probléma megtalálható a honlapon is.. Bűvös csiga. Adott az. ábrán látható -os tábla, rajta egy csigavonal és benne néhány szám. Írj olyan programot, amely -től -ig számokat helyez el az ábrában úgy, hogy a feladat végeztével minden sorban és oszlopban mindhárom szám pontosan egyszer szerepeljen, továbbá a bal felső sarokból elindulva, a csigavonalon haladva a számok mindig... sorrendben kövessék egymást! A probléma a Füles rejtvényújság /-es számában jelent meg.. UFO. Az.(a) és.(b) ábrákon minden korong egy űrhajót jelöl, amelyek vízszintesen vagy függőlegesen tudnak mozogni, de csak egy másik űrhajó irányába. Ha egy űrhajó mozogni kezd, el is megy egészen a másik űrhajó előtti mezőig, máshol így például a játéktábla szélén megállni nem tud. Egy lépés a fent leírt mozgások sorozatából áll. Például az.(a) ábrán () a D hajó függőlegesen mozog az A-ig, () az X függőlegesen mozog C-ig, majd vízszintesen mozog D-ig, illetve az.(b) ábrán () az X hajó vízszintesen mozog az E-ig, () az E függőlegesen mozog A-ig, () a C vízszintesen mozog E-ig, majd függőlegesen mozog D-ig.
7 . Egyszemélyes problémák.. ábra. A csőtologató játék kiinduló helyzete... ábra. A bűvös csigavonal. Írj olyan programot, amely legfeljebb hat () lépésben juttatja el az X jelű űrhajót a tábla közepére!. Szerelvények. Van egy nevezetes vasútállomás Veremvárosban. A táj arrafelé hihetelenül dimbes-dombos. Az állomás még a XIX. században épült. Sajnos az anyagi eszközök rendkívül korlátozottak voltak abban az időben. Csak egy felszíni pálya kiépítésére volt lehetőség. Ráadásul kiderült, hogy az állomásnak csak vakvágánya lehet (lásd az.. ábrát) és a lehetséges hely hiányának köszönhetően abból is csak egyetlen egy. A helyi hagyomány az, hogy minden A irányból érkező vonat a B irányban folytatja az útját a vasúti kocsik valamilyen módon történő átrendezésével. Tegyük fel, hogy az A irányból érkező vonatnak N számozott kocsija van, -től N-ig növekvő sorrendben. A vonatrendező főnöknek tudnia kell, hogy vajon lehetséges-e átrendezni a vasúti kocsikat űgy, hogy útjukat a B irányban folytatva a sorrendjük a, a,...,a N legyen. Segíts neki és írj egy programot, amely eldönti, hogy elő lehet-e állítani a vasúti kocsik megadott sorrendjét. Feltételezheted, hogy az egyes kocsik lekapcsolhatók a vonatról, mielőtt beérkeznek az állomásra, és hogy egyedül is képesek mozogni, amíg a B irányba menő vágányra nem állnak. Feltételezheted továbbá azt is, hogy bármikor annyi vasúti kocsit lehet tárolni az állomáson, amennyit csak szükséges. Azonban ha egy vasúti kocsi begördült az állomásra, nem tud visszatérni az A irányból érkező vágányra, és hasonlóan, ha egyszer elhagyta az állomást a B irányban, akkor nem tud visszatérni az állomásra.. Bűvös huszonhat. Írj olyan programot, amely a.. ábrán látható kereszt alakú táblának a mezőibe elhelyezi -től -ig az egész számokat minden cellába pontosan egy számot úgy, hogy a tábla nyilakkal megjelölt soraiban és oszlopaiban, valamint a három különböző színű mezőcsoporton, amelyeket a, b és c betűkkel is megjelöltünk, az ott található számok összege a bűvös -ot adja eredményül!. Számpótlás. Adottak a.. ábrán látható táblák, bennük néhány matematikai műveleti jel és néhány szám. Írj olyan programot, amely az összes lehetséges módon kitölti a táblákat a -tól 9-ig terjedő számokkal úgy, hogy soronként és oszloponként a műveleteket sorrendben elvégezve, az egyenlőségjel után álló számokat kapjuk eredményül! Egy szám egy táblában többször is előfordulhat.
8 . Egyszemélyes problémák A B C A B C D D E X E X (a) Megoldás lépésben. (b) Megoldás lépésben... ábra. Kiinduló UFO-állások.,,,,,,,, B A Állomás.. ábra. Veremváros vasútvonalai. A feladatok a Füles rejtvényújság 99/9-es, 99/-es, 99/9-es, 99/-es, 99/-as, 99/-ös, 99/-ös és 99/-es számaiban jelentek meg.. Tripla golyógörgetés. Adott egy -ös labirintustábla, benne a bal felső sarokban három golyó. A tábla előre, hátra, jobbra és balra történő megdöntésével a golyók vízszintesen és függőlegesen gurulnak mindaddig, míg valamilyen akadályba nem ütköznek. Ez az akadály lehet a labirintus fala, vagy egy másik golyó. Írj olyan programot, amely az.(a).(j) ábrákon látható kiindulóhelyzetekből a labirintustáblák jobb alsó pozícióiba görgeti a golyókat! Ez a feladat elérhető a ishmnn/java/ballmaze/ballmaze.html honlapról.. Sakklogika. A futó úgynevezett vonalbáb, amely pillanatok alatt eljuthat a tábla egyik végéből a másikba. A.. ábrán látható állásokban is egy lépésben eljuthatna a-ről a tábla túlsó sarkába, h-ra ha nem állnák útját saját gyalogjai. Ráadásul tételezzük fel, hogy ezek a gyalogok nem is léphetnek, kizárólag a futó mozoghat. Ilyen feltételek mellett írj olyan programot, amely meghatározza azt a minimális számú lépést, amellyel a futó az egyes ábrák a-es pozíciójáról a h-as pozícióba jut! A feladat a Füles rejtvényújság 99/-as számában jelent meg. 9. Torpedó. A tengeren állomásozó flotta egy csatahajóból (hosszúsága négy egység), két cirkálóból (három egység), három rombolóból (két egység) és négy tengeralattjáróból (egy egység) áll (.9(a) ábra). A hajók elhelyezkedése lehet vízszintes vagy függőleges, egymással azonban sem oldalukkal, sem sarkosan nem érintkezhetnek. Az.9(b) és.9(c) ábra szélén látható számok azt jelzik, hogy az adott sorban vagy oszlopban mennyi négyzetet foglal el egy hajó vagy egy hajórész. A hullámos vonallal jelölt területen hajórész nem lehet. Írj olyan programot, amely megadja a hajók pontos helyét! A feladat a Füles rejtvényújság /-es számában jelent meg.. Lidércfiókák. Ebben a lidérces feladatban a lidércfalót szimbolizáló sötét színű (sajt alakú) alakzattal úgy kell áthaladni a lidércfiókán amelyeket természetesen a lidércfaló azonnal felfal, hogy a fiókákat csak egy irányból, a foguk felől támadhatja meg. Hogy még lidércesebb
9 . Egyszemélyes problémák b b a c c a a c c a b b.. ábra. Bűvös huszonhat. + = + + = : + = (a) = : = + = 9 (d) + = + = + = (g) : + = 9 + = : + : = (j) = + : + 9 : = : + + : = (b) + = + : = : : + = 9 (e) + + = 9 + : = : : : = (h) + = + + = + : : : + = (k) + = = + + = (c) + = + = 9 : + = (f) + = 9 : = = (i) + = = 9 : + : = 9 (l).. ábra. Mik a hiányzó számok? legyen a játék, a lidércfaló ugyanazon a ponton kétszer nem haladhat át! Írj olyan programot, amely megadja, hogy merre kell haladnia a lidércfalónak, hogy teljesítse küldetését, s felfalja az összes lidércfiókát!
10 . Egyszemélyes problémák 9 (a) görgetés. (b) görgetés. (c) görgetés. (d) görgetés. (e) görgetés. (f) 9 görgetés. (g) görgetés. (h) görgetés. (i) 9 görgetés. (j) görgetés... ábra. Tripla golyógörgetés. A feladat a Füles rejtvényújság 99/-es számában jelent meg.. Legyen pontos! Adott az.(a) ábrán látható kilenc féldominó. Írj olyan programot, amely elhelyezi ezeket a féldominókat az.(b) ábrában úgy, hogy minden sorban, oszlopban, illetve a két átlóban annyi pont legyen, amennyi a sorok, oszlopok, illetve az átlók végén olvasható számok értéke! Az egyes elemeket elforgatni nem szabad. A probléma a Füles rejtvényújság /-es számában jelent meg.. Matematikai négyzet. Adott a.. ábrán látható táblázat, benne néhány matematikai műveleti jel és néhány szám. Írj olyan programot, amely kitölti az ábrát az -től 9-ig terjedő számokkal úgy, hogy soronként és oszloponként a műveleteket sorrendben elvégezve, az egyenlőségjel után álló számokat kapjuk eredményül! Minden szám csak egyszer fordulhat elő. A feladat a Füles rejtvényújság /-es számában jelent meg.. Mágikus csillag. Adott a.. ábrán látható két mágikus csillag, bennük néhány előre beírt szám. Írj olyan programot, amely elhelyezi a csillagok üres köreiben -től -ig, illetve -től -ig a még be nem írt számokat úgy, hogy az egyenes vonalak mentén elhelyezkedő számok összege, illetve legyen!
11 . Egyszemélyes problémák a b c d e f g h (a) a b c d e f g h (b) a b c d e f g h (c).. ábra. Merre szalad a futó? (a) A flotta hajói. (b) Hol rejtőzhetnek a hajók? (c) Hol rejtőzhetnek a hajók?.9. ábra. Torpedó. A feladatok a Füles rejtvényújság 99/-es és /9-es számaiban jelentek meg.. Éjféli körjárat. Éjjelente a hatalmas üzem minden épületét őrzik. Az éjjeliőr tíz perc alatt óránként végigjárja az útvonalát, mégpedig úgy, hogy az egyik számmal jelölt ponttól a következőig fél perc alatt teszi meg a távolságot. Feladata, hogy valamennyi számmal jelölt bejáratot ellenőrizze, de nem okvetlenül szükséges, hogy minden összekötő úton végigmenjen. Az őr szokása, hogy mindig az -es kapunál kezd. Írj olyan programot, amely segít megtervezni az őr útvonalát! A feladat a Füles rejtvényújság 99/-es számában jelent meg.. Csillagvarázs. A.. ábrán látható rajzokon a karikákban lévő számok azt jelzik, hogy az adott csúcspontban hány sötét árnyalatú háromszög találkozik (lásd a példaként adott.(a) rajzot). Írj olyan programot, amely megadja, hogy az egyes rajzokon melyek a sötét és melyek a világos árnyalatú háromszögek! A feladat a Füles rejtvényújság 99/-es számában jelent meg.. Számolás nevekkel. A Mária, Lenke és Ilona nevekben az ábécé különböző betűje szerepel. Ezeket a betűket számokká alakítva számtani műveletek végezhetők. Írj olyan programot, amely -tól 9-ig a megfelelő számokkal helyettesíti a betűket úgy, hogy a.. ábrán látható műveletek elvégzése után a megadott eredmények helyesek legyenek! Azonos betűk mindig azonos számokat szimbolizálnak. A feladat a Füles rejtvényújság 99/-os számában jelent meg.. Hatot hat csapásra. A világos vezér rendkívül mozgékony, vonalon és átlón egy pillanat alatt végigszáguldhatja az egész táblát. Tegyük fel, hogy a.. ábra állásaiban hatszor egymás után
12 . Egyszemélyes problémák.. ábra. A labirintus a lidércfiókákkal. 9 9 (a) A dominókészlet. (b) Az üres táblázat... ábra. Legyen pontos! mi vagyunk lépésen. Írj olyan programot, amely megadja, hogy a sarokban álló világos vezérrel milyen útvonalon haladva üthetjük ki mind a hat ellenfelünket! A feladat a Füles rejtvényújság 99/-os számában jelent meg.. Értékes mezők. A.. ábrát tíz különböző méretű mezőre osztottuk fel, és minden mezőbe rajzoltunk egy kört. Írj olyan programot, amely elhelyezi a körökbe az -től -ig terjedő számokat úgy, hogy a mezőkben előre megadott számok az adott területtel szomszédos mezők köreibe írt számok összegeivel legyenek egyenlők! A feladat a Füles rejtvényújság / -es számában jelent meg. 9. Számok a szomszédban. Írj olyan programot, amely elhelyezi az -től -ig terjedő számokat a.9. ábrában úgy, hogy a körökkel szomszédos mezőkbe kerülő számok összege megegyezzen a körben lévő számmal! Könnyítésül két számot előre beírtunk. A feladat a Füles rejtvényújság / -es számában jelent meg.. Tengeri kígyó. Az.. ábrában egy méter hosszú kígyó rejtőzködik. A kígyó vízszintesen és függőlegesen tekereg, de sehol sem érinti saját magát, még sarkosan sem. A sorok és oszlopok végén látható számok azt jelzik, hogy a kígyó hány egységnyi nem feltétlenül összefüggő része található az adott sorban vagy oszlopban. A fekete mezők sziklákat jelképeznek, ahol
13 . Egyszemélyes problémák + = 9 + = : : + =.. ábra. Matematikai négyzet. 9 (a) A vonalmenti összeg. (b) A vonalmenti összeg... ábra. Mágikus csillagok. nem lehet része a kígyónak. Írj olyan programot, amely megadja a kígyó pontos helyét az ábrában! A feladatok a Füles rejtvényújság /9-es és /-os számaiban jelentek meg.. Egyenlő és egyenlőtlen. Írj olyan programot, amely kitölti az.. ábra mezőit az -től -ig terjedő egész számokkal úgy, hogy a jelzett egyenlőségek és egyenlőtlenségek teljesüljenek! (Az a b azt jelenti, hogy a nagyobb, mint b, például: vagy <.) A feladat a Füles rejtvényújság /-es számában jelent meg.. Aknakereső. Az.. ábrán látható rajzokon a számok az őket tartalmazó mezők körül közvetlenül alatta, felette, mellette és átlós irányban található aknák darabszámát jelzik. Írj olyan programot, amely feltérképezi a rajzokon látható aknamezőket, és minden rajzon megtalálja a bennük elrejtett - darab aknát! A számokat tartalmazó mezőkben akna nem lehet. A feladat a Füles rejtvényújság /-as számában jelent meg.. Töréspontok. Írj olyan programot, amely az.. ábrába olyan zárt hurkot rajzol, amelynek nincs eleje és vége, önmagát sehol nem keresztezi és érinti az ábra összes mezejét! A hurok minden második töréspontját (amelyek olyan pontok, ahol a hurok 9 -ban megtörik) színes mezők jelzik az ábrában. A feladat a Füles rejtvényújság /-as számában jelent meg.. Varázsnégyzet. Írj olyan programot, amely kitölti az.. ábra üres mezőit az -től - ig terjedő egész számokkal úgy, hogy minden sorban és oszlopban, valamint a színnel jelölt átlókban minden szám csak egyszer szerepeljen! A feladat a Füles rejtvényújság /-as számában jelent meg.. Súlyos feladat. Adott n darab súly, egyenként,,,..., n egység nehezek. Az.. ábrán látható esetekben a vízszintes rudak azt jelzik, hogy a forgatónyomatékok a rudak mindkét oldalán egyenlőek. Minden súlynak a forgatónyomatéka a saját súlyának és a felfüggesztési ponttól való távolságának a szorzata. Feltehetjük, hogy a felfüggesztéseknek és a rudaknak a súlyai elhanyagolhatóak.
14 . Egyszemélyes problémák ábra. A hatalmas ötszögletű telephely. Írj programot, amely meghatározza a súlyok lehetséges elrendezéseit az egyes felüggesztésekben! A feladat eredeti szövege, a példák megoldásai további feladványokkal együtt megtalálhatók a efriedma/weight/ honlapon.. Csatahajók. Adott öt darab, -től -ig számozott -es méretű torpedóromboló, amelyet elrejtettünk egy -ös négyzetrácson. A négyzetrács oldalain, a sorok és oszlopok mellett található számok jelzik az adott sorban vagy oszlopban lévő hajók sorszámainak összegét. Íme egy példa: 9 Írj programot, amely az.. ábra négyzetrácsaiba elhelyezi a torpedórombolókat! A feladat eredeti szövege, a példák megoldásai további feladványokkal együtt megtalálhatók a efriedma/battle/ honlapon.. Ütésszámlálás. Hat világos sakkfigurát (egy királyt, egy királynőt, egy bástyát, egy futót, egy huszárt és egy gyalogot) kell elhelyezni a sakktáblán úgy, hogy a sakktábla néhány előre megjelölt mezejét pontosan annyi bábu támadja, amekkora értékeket a megjelölt mezőbe beleírtunk. A sakkjáték eredeti szabályaival ellentétben egy gyalogot akár az első, akár az utolsó sorbais elhelyezhetünk. Nem állhat két figura azonos mezőn, és nem állhat figura a számokkal megjelölt mezőkön sem. Íme egy példa: a b c d e f g h
15 . Egyszemélyes problémák (a) A példa. (b) Mi a megoldás? (c) Van megoldás? (d) És itt van megoldás? (e) És itt? (f) Mi a megoldás? (g) Mi a középső szám? (h) Mi a hiányzó szám? (i) Hány megoldás van?.. ábra. Csillagvarázs. Írj olyan programot, amely az.. ábra sakktábláin elhelyezi a hat sakkfigurát a fenti szabályok figyelembe vételével! A feladat eredeti szövege, a példák megoldásai további feladványokkal együtt megtalálhatók a efriedma/chessnum/ honlapon.. Húzd ki a gyufát! Adott darab gyufa a.. ábrán látható elrendezésben. Ezek a gyufák 9 kisméretű, közepes méretű és nagy méretű négyzetet határolnak. Írj programot, amely eltávolít a gyufából (a) 9-et úgy, hogy négyzet maradjon;
16 . Egyszemélyes problémák M Á R I A + L E N K E + I L O N A 9 M Á R I A + L E N K E I L O N A M Á R I A L E N K E + I L O N A ábra. Számolás nevekkel. a b c d e f g h (a) a b c d e f g h (b).. ábra. Merre haladjon a királynő? (b) 9-et úgy, hogy négyzet maradjon! A megmaradt gyufák mindegyikének valamelyik négyzetet kell határolnia, azaz nem maradhat olyan gyufa, amelyik nem tartozik egyetlen négyzet oldalához sem! 9. Átkelés a folyón. (a) Csónakázás. Egy révésznek egy káposztát, egy kecskét és egy farkast kell átszállítani egy folyó egyik partjáról a másikra. A csónakjában egyszerre csak egy dolgot tud magával vinni a túlpartra. A fuvarozás közben vigyáznia kell rá, hogy ne maradjon egy parton se a kecske a káposztával, se pedig a farkas a kecskével. Írj programot, amely megoldja a révész problémáját! (b) Kannibálok és misszionáriusok. Három hittérítő és három kannibál egy folyónak egyazon partján tartózkodik. Ugyanezen parton ki van kötve egy csónak, amely egy vagy két embert tud szállítani. Írj egy olyan programot, amely megkeres egy olyan átkelési módot a folyón, amely során soha sehol nem lesznek a kannibálok túlsülyban a hittérítők felett! (A probléma megtalálható []-ben is.) (c) Házaspárok. Három házaspár egy gyalogtúra során egy széles folyóhoz érkezik, amelynek a partján találnak egy kétszemélyes csónakot. A folyón történő átkelés rendkívül bonyolult, mert a férjek nagyon féltékenyek, és nem hagyják, hogy feleségeik nélkülük
17 . Egyszemélyes problémák 9.. ábra. Milyen értékek kerülnek a körökbe?.9. ábra. Milyen számok lesznek a szomszédok? legyenek egy olyan társaságban, ahol más férfi(ak) is van(nak). Írj egy olyan programot, amely megadja a házaspárok folyón történő átkelésének egy lehetséges sorrendjét! (A probléma megtalálható []-ban is.) (d) Majmok és emberek. Három ember, egy nagy majom és két kis majom szeretne átkelni a folyón egy csónak segítségével. Hogyan csinálják, ha () evezni csak az emberek és a nagy majom tudnak, () egy helyen egy időben nem lehet több majom, mint ember, mert akkor a majmok megeszik az embereket, és () a csónakban kettőnél többen nem férnek el? (e) Hadsereg a folyóparton. A törökök Thrákiából történő kivonulása alatt egy kisebb csapat megakadt egy mély és széles folyónál. Szerencsére megláttak két csónakázó gyereket a közelben. A csónak azonban olyan kicsi volt, hogy egyszerre csak a két gyerek, vagy egy felnőtt ember fért el benne. Írj programot, amely megadja, hogy hogyan tudott mégis a csapat kapitánya katonájával együtt átjutni a folyón úgy, hogy végül a gyerekek is a találkozási pontnál maradhattak a csónakjukkal együtt! Hányszor kellett eközben a csónaknak átkelnie a folyón?. Tények és állványok. Az alábbi idézet []-ból származik. Csöngettek. A belépő asszony egy olyan ember magabiztosságával járt, mint aki tökéletesen ellenőrzése alatt tudja környezetét. Ha zavarta is a hőség, semmi jelét nem adta. Melyikük dr. Ecco? kérdezte. Állok rendelkezésére, asszonyom egyenesedett fel Ecco. A nevem Decker mondta az asszony tétovázás nélkül. Ügyvéd vagyok, és egy rendkívül fontos ügyet kell röviden ismertetnem. Az eset tényanyaga meglehetősen bonyolult, így a bíró megengedte, hogy öt papírtartó állvány segítségével mutassam be azokat. Úgy szeretném előadni a beszédemet, hogy amikor egy új papírt mutatok be, azzal egyidőben másik állványon vagy állványokon láthatóak legyenek az azt alátámasztó kijelentések, bizonyítékok. Egy papír sem mutatható be kétszer. Továbbá minden tény vagy kijelentés bemutatásához egy papír szükségeltetik. Hadd mondjak egy egyszerű példát. Tételezzük fel, hogy az A és a B tények támasztják alá C-t, C állítás és D tény támasztják alá az E végkövetkeztetést. Ha ezeket a D, A, B, C, E sorrendben mutatom be, négy állványra lesz szükségem: amikor bemutatom C-t, akkor A-nak, B-nek és D-nek is láthatónak kell lennie. Ugyanakkor, ha A, B, C, D, E a sorrend, akkor csak három állványra van szüksé-
18 . Egyszemélyes problémák (a) (b).. ábra. Merre kanyarog a kígyó? < = < = < = < = < = < < < < < < < < < = < < < < < = < < < < < < = < =.. ábra. Egyenlő és egyenlőtlen. gem: miután C-t bemutattam, az állványokat, amelyeken az A és a B állításokat tartalmazó papír van, már használhatom másra. Úgy hangzik, mint amikor az egyetemi előadónak azt kell megoldania, hogyan használja a táblát nézett rám Ecco. Pontosan mondta az ügyvédnő. Próbáltam már egy előadótermi tábla segítségével is, de ez a probléma túl összetett. Ezután megadta a tények és állítások közötti kapcsolatokat: A, B és C támasztják alá M-et, D és E támasztják alá N-et, G és H támasztják alá O-t, I és J támasztják alá P-t, K és L támasztják alá Q-t, M és N támasztják alá R-et, O, P és Q támasztják alá S-et, F és S támasztják alá T-t, R és T támasztják alá U-t. Szeretném tudni, hogy végig lehet-e vezetni az esetet U-ig mindössze öt állvány segítségével, és ha igen, melyik papírnak melyik állványon kell lennie, és milyen sorrendben kell bemutatnom ezeket? Ne feledje, hogy valahányszor bemutatok egy állítást, az azt alátámasztó tényeknek és állításoknak is láthatónak kell lenniük. Azt se feledje, hogy minden tény vagy állítás egy papírt igényel. Írj olyan programot, amely megoldja az ügyvédnő problémáját, azaz megadja, hogy az egyes tényeket és állításokat milyen sorrendben kell az állványokra helyeznie, majd onnan eltávolítania!
19 . Egyszemélyes problémák (a) (b) (c).. ábra. Hol rejtőznek az aknák?.. ábra. Vajon merre kanyarog a zárt hurok?.. ábra. Varázsnégyzet.
20 . Egyszemélyes problémák 9 (a) A példa mérleg. (b) Mérleg öt súllyal. (c) Mérleg hat súllyal. (d) Mérleg hét súllyal. (e) Mérleg nyolc súllyal... ábra. Merre billen a mérleg nyelve? (a) 9 (b) (c) 9 (d) (e) (f).. ábra. Hol lehet a flotta?
21 . Egyszemélyes problémák a b c d e f g h a b c d e f g h a b c d e f g h (a) (b) (c).. ábra. Hol vannak a sakkfigurák?.. ábra. A gyufák alaphelyzetben.
22 Irodalomjegyzék [] Stones s Home Page, BallMaze, ishmnn/java/ballmaze/ballmaze.html. [] C. L. Liu, Elements of discrete mathematics, nd edition, McGraw-Hill Book Company, 9. [] Jurg Nievergelt, J. Craig Farrar, Edward M. Reingold, Matematikai problémák megoldásainak számítógépes módszerei, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 9. [] Puzzle Playground Treasury of Classic and Modern Puzzles, The Unicursal Marathon, [] Stuart J. Russell, Peter Norvig, Mesterséges intelligencia modern megközelítésben, Panem Könyvkiadó Prentice Hall, Budapest,. [] Dennis Shasha, Dr. Ecco talányos kalandjai, Typotex Kiadó SHL Hungary Kft., Budapest,.
Állapottér reprezentáció/level1
Állapottér reprezentáció/level1 kecske káposzta A tutajosnak át kell szállítani a folyó másik partjára egy farkast, egy kecskét és egy káposztát. A csónakban egyszerre csak az egyiket viheti át a három
1. beadandó feladat: egyszerű grafikus felületű alkalmazás. Közös követelmények:
1. beadandó feladat: egyszerű grafikus felületű alkalmazás Közös követelmények: A megvalósításnak felhasználóbarátnak, és könnyen kezelhetőnek kell lennie. A szerkezetében törekedni kell az objektumorientált
2009. évi Országos Logikai Verseny instrukciós füzet 1. forduló Ismert típusok (90 perc) 1. Könnyű mint az ABC 2. Egyszerű hurokkereső 3.
2009. évi Országos Logikai Verseny instrukciós füzet 1. forduló Ismert típusok (90 perc) 1. Könnyű mint az ABC Írjon A, B és C betűket az ábra néhány mezőjébe (egy mezőbe maximum egyet) úgy, hogy minden
GEOMATECH TANULMÁNYI VERSENYEK 2015. ÁPRILIS
GEOMATECH TANULMÁNYI VERSENYEK 2015. ÁPRILIS Eddig nehezebb típusú feladatokkal dolgoztunk. Most, hogy közeledik a tavaszi szünet, játékra hívunk benneteket! Kétszemélyes játékokat fogunk játszani és elemezni.
Máder Attila: Elemi matematika feladatok. Matematikai rejtvények
Máder Attila: Elemi matematika feladatok Matematikai rejtvények 1 1. Matematikai rejtvények 1. Feladat. Hová tünt a hiányzó törpe? 1 2. Feladat. Van egy falu, ahol 100 házaspár él és rajtuk kívül még egy
1. forduló Hagyományos sudoku. 2. forduló Sudoku mix
1. forduló Hagyományos sudoku Időpont: 10:20-10:50 Hossz: 30 perc Összpont: 200 (10+10+15+30+35+45+50) Bónusz: 10 pont minden megőrzött percért, ha minden megoldás helyes. Szabályok: Töltse ki az üres
1. TÁJÉKOZÓDÁS A SAKKTÁBLÁN 1
TÁJÉKOZÓDÁS A SAKKTÁBLÁN Egy híres sakkozó nevét kapod, ha jó úton jársz. Írd át színessel a név betûit! P O V G P O L G J Á R D U J T U T D I I T 2. Moziba mentek a bábok. Nézz körül a nézôtéren, és válaszolj
Mesterséges intelligencia feladatsor
Mesterséges intelligencia feladatsor állapottér reprezentációhoz Jeszenszky éter 2008. március 27. 1. Nem választható feladatok Az alábbi feladatokat nem lehet választani. Ezek mind olyan, többnyire klasszikus
FÖLDPRÖGETŐK TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÁZIVERSENY IV. FORDULÓ - Sakk 5 6. évfolyam
1. feladat FÖLDPRÖGETŐK Mielőtt elkezded a feladatok megoldását, tájékozódj a feladatokban szereplő figurák megengedett lépéseiről, illetve arról, hogy mit jelent az, ha egy bábu által a király sakkban
TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT
88 Budapest, Bródy Sándor u. 6. ostacím: Budapest, f. 76 Telefon: 8-5, 7-89, Fax: 7-89 Nyilvántartásba vételi szám: E-6/ Javítókulcs. osztály megyei. Titkos üzenetet kaptál. Szerencsére a titkosírás kulcsa
1. ISMERKEDÉS A SAKK VILÁGÁVAL
1. ISMERKEDÉS A SAKK VILÁGÁVAL Hogyha gyakran sakkozom, szupererôm megkapom. Táblajáték sakk Társasjáték Tornáztatjuk az agyunkat Tornáztatjuk a testünket Készítsd el a saját koronádat! 3 Sakkjáték 2 játékos
VI.3. TORPEDÓ. A feladatsor jellemzői
VI.. TORPEDÓ Tárgy, téma A feladatsor jellemzői Tengelyes és középpontos tükrözés, forgatás, eltolás és szimmetriák. Előzmények A tanulók ismerik a tengelyes tükrözést, középpontos tükrözést, 0 -os pont
Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny, 2004/2005-ös tanév INFORMATIKA, II. (programozói) kategória második fordulójának javítási útmutatója
Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny, 2004/2005-ös tanév INFORMATIKA, II. (programozói) kategória második fordulójának javítási útmutatója Kérjük a tisztelt kollégákat, hogy az egységes értékelés érdekében
FÖLDPRÖGETŐK TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÁZIVERSENY IV. FORDULÓ - Sakk 7 8. évfolyam
1. feladat A. Egy sakkozó 40 partit jatszott és 25 pontot szerzett (a győzelemért egy pont, a döntetlenért fél pont, a vereségért nulla pont jár). Mennyivel több partit nyert meg, mint amennyit elvesztett?
Rejtvényfejtők Napja 2013 KATEGÓRIÁK KERESZTREJTVÉNYEK
Csak kezdőknek 1. Könnyű percek 15x15-ös vicces hagyományos egész oldalas skandi 19x15-ös plusz egy poén Rejtvényfejtők Napja 2013 KATEGÓRIÁK KERESZTREJTVÉNYEK 2. Lexikon nélkül Mozaikrejtvény szokatlan
1. beadandó feladat: egyszerű grafikus felületű alkalmazás. Közös követelmények:
1. beadandó feladat: egyszerű grafikus felületű alkalmazás Közös követelmények: A megvalósításnak felhasználóbarátnak, és könnyen kezelhetőnek kell lennie. A szerkezetében törekedni kell az objektumorientált
43. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY MEGYEI FORDULÓ HARMADIK OSZTÁLY JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ. Minden feladat helyes megoldása 7 pontot ér.
43. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY MEGYEI FORDULÓ HARMADIK OSZTÁLY JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Minden feladat helyes megoldása 7 pontot ér. 1. Bence talált öt négyzetet, amelyek egyik oldalán az A,
48. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Megyei forduló HETEDIK OSZTÁLY MEGOLDÁSOK = = 2019.
8. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Megyei forduló HETEDIK OSZTÁLY MEGOLDÁSOK 1. Bizonyítsd be, hogy 019 db egymást követő pozitív egész szám közül mindig kiválasztható 19 db úgy, hogy az összegük
Számlálási feladatok
Számlálási feladatok Ezek olyan feladatok, amelyekben a kérdés az, hogy hány, vagy mennyi, de a választ nem tudjuk spontán módon megadni, csak számolással? ) Ha ma szombat van, milyen nap lesz 200 nap
X. PANGEA Matematika Verseny II. forduló 10. évfolyam. 1. Az b matematikai műveletet a következőképpen értelmezzük:
1. Az a @ b matematikai műveletet a következőképpen értelmezzük: @ a a b b, feltéve, hogy a 0. a Melyik állítás igaz a P és Q mennyiségekre? P = ((2 @ 1) @ (1 @ 2)) Q = ((7 @ 8) @ (8 @ 7)) A) P > Q B)
Nyerni jó. 7.-8. évfolyam
Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium 2600 Vác, Németh László u. 4-6. : 27-317 - 077 /fax: 27-315 - 093 WEB: http://boronkay.vac.hu e-mail: boronkay@vac.hu Levelező Matematika Szakkör Nyerni
Műveletek egész számokkal
Mit tudunk az egész számokról? 1. Döntsd el, hogy igazak-e a következő állítások az A halmaz elemeire! a) Az A halmaz elemei között 3 pozitív szám van. b) A legkisebb szám abszolút értéke a legnagyobb.
OKTV 2007/2008 Informatika II. kategória döntő forduló Feladatlap. Oktatási Hivatal
Feladatlap Kedves Versenyző! A megoldások értékelésénél csak a programok futási eredményeit vesszük tekintetbe. Ezért igen fontos a specifikáció pontos betartása. Ha például a feladat szövege adatok valamilyen
meteformes szabaly 2004/08/31 09:21 Page 1 szerzôk: Michel & Robert Lyons Játékleírás 2004 Huch&Friends D Günzburg licence: FoxMind Games, BV.
meteformes szabaly 2004/08/31 09:21 Page 1 szerzôk: Michel & Robert Lyons Játékleírás 2004 Huch&Friends D-89312 Günzburg licence: FoxMind Games, BV. meteformes szabaly 2004/08/31 09:21 Page 2 LOGEO Egy
Kocsis Szilveszter: FPI tehetséggondozó szakkör 5. évf
5-es tehetséggondozó szakkör, 2011. február 21. HF 15.1.c Be lehet-e járni egy szabályos oktaéder, éleit egy-egy csúcsukból kiindulva úgy, hogy minden élen pontosan egyszer haladjunk végig és a végén visszatérjünk
XV. évfolyam Megyei döntő február 20. MEGOLDÁSOK - 3. osztály
1. feladat: XV. évfolyam Megyei döntő - 2016. február 20. MEGOLDÁSOK - 3. osztály Jancsi és Juliska Matematikai Memory-t játszik. A játék lényege, hogy négyzet alakú kártyákra vagy műveletsorokat írnak
VI. Robotprogramozó Országos Csapatverseny évfolyam
VI. Robotprogramozó Országos Csapatverseny Országos döntőjének versenyfeladatai 7-8. évfolyam 2015. április 25. A robot portjainak kiosztása: Motorok: B és C Szenzorok: Ütközésérzékelő (Touch): 1-es port
2. Házi feladat. Írjon 5 fejlesztési célt az U7-es labdarúgók számára és rendeljen hozzá 1-1 utánzó játékot is!
2. Házi feladat Írjon 5 fejlesztési célt az U7-es labdarúgók számára és rendeljen hozzá 1-1 utánzó játékot is! 1) Reakciógyorsaság fejlesztése és téri tájékozódás fejlesztése: Fekete-Fehér (nappal-éjszaka
Egy francia-sakk feladvány: Világos lép, és döntetlen az alsó sor az 1. sor!
Leüttetni az összes bábud! A játszmát a rendes sakkal ellentétben sötét kezdi. Döntetlen itt is lehetséges, például két különböző színű futó esetén. A királynak ebben a játékban nincsen kitüntetett szerepe
VI. Vályi Gyula Emlékverseny november
VI. Vályi Gyula Emlékverseny 1999. november 19-1. VI. osztály 1. Ki a legidősebb, ha Attila 10 000 órás, Balázs 8 000 napos, Csanád 16 éves, Dániel 8000000 perces, Ede 00 hónapos. (A) Attila (B) Balázs
Ismétlő feladatsor: 10.A/I.
Ismétlő feladatsor: 0.A/I. Harasztos Barnabás 205. január. Feladat Mekkora az alábbi ábrán (szürkével) jelölt síkidom összterülete? A terület egységének a négyzetrács egy négyzetének területét tekintjük!
Rejtvény-változataikban: a legkevesebb lépésből álló (és/vagy visszalépés tiltása melletti) helycsere a feladat.
Halmák (helycserések): Előre felrakott állásból induló 'helycserés'-célú, vagy közlekedős játékok. Társas változataikban két, vagy több játékos versenyez saját bábuinak mielőbbi áttelepítésében, (általában
Általános tudnivalók
Általános tudnivalók A versenyen tetszőleges íróeszköz használható. (Például ceruza, toll, filctoll, színes ceruza.) Az íróeszközökről a versenyzőknek maguknak kell gondoskodniuk. Instrukciós füzetekkel
FOLYTATÁS A TÚLOLDALON!
ÖTÖDIK OSZTÁLY 1. Egy négyjegyű számról ezeket tudjuk: (1) van 3 egymást követő számjegye; (2) ezek közül az egyik duplája egy másiknak; (3) a 4 db számjegy összege 10; (4) a 4 db számjegy szorzata 0;
3. beadandó feladat: grafikus felületű játékprogram. Közös követelmények:
3. beadandó feladat: grafikus felületű játékprogram Közös követelmények: A megvalósításnak működő programot kell biztosítania. A program elindítását követően egyértelműnek kell lennie, melyik feladatot
Minden feladat teljes megoldása 7 pont
Postacím: 11 Budapest, Pf. 17. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ 1. nap NEGYEDIK OSZTÁLY JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Minden feladat teljes megoldása 7 pont 1. Hat futó: András, Bence, Csaba,
Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde 3450 Mezőcsát Szent István út 1-2.
5. osztály 1. feladat: Éva egy füzet oldalainak számozásához 31 számjegyet használt fel. Hány lapja van a füzetnek, ha az oldalak számozását a legelső oldalon egyessel kezdte? 2. feladat: Janó néhány helység
2005_01/1 Leírtunk egymás mellé hét racionális számot úgy, hogy a két szélső kivételével mindegyik eggyel nagyobb a két szomszédja szorzatánál.
Számolásos feladatok, műveletek 2004_1/1 Töltsd ki az alábbi bűvös négyzet hiányzó mezőit úgy, hogy a négyzetben szereplő minden szám különböző legyen, és minden sorban, oszlopban és a két átlóban is ugyanannyi
BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ SZÓBELI (2013. NOVEMBER 23.) 3. osztály
3. osztály Egy asztal körül 24-en ülnek, mindannyian mindig igazat mondanak. Minden lány azt mondja, hogy a közvetlen szomszédjaim közül pontosan az egyik fiú, és minden fiú azt mondja, hogy mindkét közvetlen
Értékelési útmutató 1. oldal
Kérjük a tisztelt tanár kollégákat, hogy a dolgozatokat az egységes értékelés érdekében szigorúan az alábbi útmutató szerint pontozzák, a megadott részpontszámokat ne bontsák tovább! Vagyis ha egy részmegoldásra
Matematikai érdekességek a Mindennapokban
Matematikai érdekességek a Mindennapokban Bűvös Négyzetek Mindenki rajzoljon egy 3 x 3-as négyzetrácsot! Írja bele a számokat 1-9-ig, hogy minden sorban és minden oszlopban a számok összege ugyanannyi
Latin négyzet és SUDOKU a tanítási órákon. készítette: Szekeres Ferenc
Latin négyzet és SUDOKU a tanítási órákon készítette: Szekeres Ferenc a latin négyzet Leonhard Euler (1707 1783) svájci matematikustól származik eredetileg latin betűket használt szabályai: egy n x n es
BÁBUK - 4 pont Fejtsd meg az öt szám közötti kölcsönös összefüggést, amelyekbõl a bábu össze van állítva, és számítsd ki a C bábunál hiányzó számot.
ÖSSZEFÜGGÉS - 1 pont Keresd meg a képben elrejtett összes összefüggést, és találd ki, melyik szám van elrejtve a kérdõjel alatt! ABLAKOK - pont A házon lévõ 9 ablak nem véletlenszerûen van elhelyezve.
47. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Megyei forduló NYOLCADIK OSZTÁLY JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ
7. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Megyei forduló NYOLADIK OSZTÁLY JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ 1. Hány különböző módon lehet felírni az 102-et két pozitív négyzetszám összegeként? (Az összeadás sorrendje
A program modelljéhez automatikusan futtatható egység-teszteket kell készíteni.
2. beadandó feladat: kétrétegű grafikus felületű alkalmazás Közös követelmények: kommunikál a nézettel. A programot kétrétegű (modell/nézet) architektúrában kell felépíteni, amelyben a megjelenítés rétege
Lakótelep és variációi
A rejtvények végső pontszáma csak a verseny után derül ki az alábbi képlet alapján: Alappontszám-(megfejtők száma)*0,1 Tehát ha egy 30 pontos feladatot 20-an oldanak meg, akkor 28 pontot fog érni, ha 75-en,
Megoldások IV. osztály
Bolyai Farkas Elméleti Líceum Marosvásárhely, 2015. március 20-22. Megoldások IV. osztály 1. Számkeresztrejtvény: Az alábbi keresztrejtvény ábra abban különbözik a hagyományos keresztrejtvényektől, hogy
1. Dóri, Samu és Bianka pénzt számoltak, és beváltották nagyobb egységekre. Rakd ki
Számok ezerig. Dóri, Samu és Bianka pénzt számoltak, és beváltották nagyobb egységekre. Rakd ki játék pénzzel! a) Dóri pénze: Helyiérték-táblázatba írva: Százas Tízes Egyes 5 3 százas + 5 tízes + 3 egyes
BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY KÖRZETI SZÓBELI FORDULÓ 2005. OKTÓBER 29. 5. osztály
5. osztály Józsi bácsi egy farkassal, egy kecskével és egy fej káposztával egy folyóhoz érkezik, amin át szeretne kelni. Csak egy olyan csónak áll rendelkezésére, amellyel a felsoroltak közül csak egyet
Adam Kałuża játéka Piotr Socha rajzaival J á t é k s z a b á l y
Adam Kałuża játéka Piotr Socha rajzaival Játékszabály A JÁTÉK ELŐKÉSZÍTÉSE Az első játék előtt le kell választani a sablonról a zsetonokat és a játékos jelölőket. TÁRSASJÁTÉK 2 4 FŐ RÉSZÉRE JÁTÉKIDŐ KB.
SZÁMKERESZTREJTVÉNYEK
Róka Sándor SZÁMKERESZTREJTVÉNYEK Bővített és átdolgozott kiadás TARTALOM Bevezetés 7 Keresztező feladatok (1 26 számkeresztrejtvény) 11 Egyszerűbb számkeresztrejtvények (27 33. számkeresztrejtvény) 83
Általános tudnivalók
Általános tudnivalók A versenyen tetszőleges íróeszköz használható. (Például ceruza, toll, filctoll, színes ceruza.) Az íróeszközökről a versenyzőknek maguknak kell gondoskodniuk. Pót feladatsorokkal nem
Általános tudnivalók
Általános tudnivalók A versenyen tetszőleges íróeszköz használható. (Például: ceruza, toll, filctoll, színes ceruza.) Az íróeszközökről a versenyzőknek maguknak kell gondoskodniuk. Instrukciós füzetekkel
A 2013/2014 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő forduló javítási-értékelési útmutató. INFORMATIKA II. (programozás) kategória
Oktatási Hivatal A 201/2014 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő forduló javítási-értékelési útmutató INFORMATIKA II. (programozás) kategória 1. feladat: Metró (20 pont) Egy metróállomásra
Feladatok a MATEMATIKA. standardleírás 2. szintjéhez
Feladatok a MATEMATIKA standardleírás 2. szintjéhez A feladat sorszáma: 1. Standardszint: 2. Gondolkodási és megismerési módszerek Halmazok Képes különböző elemek közös tulajdonságainak felismerésére.
A Katedra Matematikaverseny 2013/2014-es döntőjének feladatsorai Összeállította: Károlyi Károly
A Katedra Matematikaverseny 2013/2014-es döntőjének feladatsorai Összeállította: Károlyi Károly 5. osztály 1. A MATEK szó minden betűjének megfeleltetünk egy-egy számjegyet a következők szerint: M + A
Függőleges. Vízszintes
1. Fejtsd meg a rejtvényt! A főmegfejtés bizonyos karakterei a többi meghatározás egyes betűi alapján lesznek megfejthetőek. A meghatározásokat a lenti táblázatba írd, a megfelelő sorba. (10 pont a meghatározásokért
A B C D E KATEGÓRIA 02 - FIATALABB DIÁKOK
KTGÓRI - FITL IÁKOK PNTOMINO - pont Helyezd el az ábrában a pentomino darabját úgy, hogy a kerületét berajzolod. gyes élek, már ki vannak jelölve. ÉLTÁL- pont Írd be a számokat a céltáblába -tõl -ig úgy,
Forrás: Nagylaci (http://www.jatektan.hu)
A ma élő legkisebb lélekszámú játékcsalád. A jövőben talán a teljes kihalás lehet sorsa. Reinkarnációval(*)! Korunk fejlesztései, amiknek Rubik Ernő Bűvös kockája volt az ötletadója. Miért ne lehetne olyan
Keresd meg a többi lapot, ami szintén 1 tulajdonságban különbözik csak a kitalált laptól! Azokat is rajzold le!
47. modul 1/A melléklet 2. évfolyam Feladatkártyák tanuló/1. Elrejtettem egy logikai lapot. Ezt kérdezték tőlem: én ezt feleltem:? nem? nem? nem nagy? nem? igen? nem Ha kitaláltad, rajzold le az elrejtett
2. forduló. MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2014/2015 tanév. 1. Számkeresztrejtvény:
1. Számkeresztrejtvény: MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2014/2015 tanév 2. forduló Az alábbi keresztrejtvény ábra abban különbözik a hagyományos keresztrejtvényektől, hogy a négyzet alakú mezőkbe
Kirakós játék. Döntő február 22. Alakzatok (katalógus) DUSZA ÁRPÁD ORSZÁGOS PROGRAMOZÓI EMLÉKVERSENY 2013/2014
Döntő 2014. február 22. Kirakós játék Az Q-Puzzler kirakós játékot egyedül játsszák. A játéktér egy 5 sorból és 11 oszlopból álló lyukacsos tábla, amelybe különböző színű síkbeli alakzatok illeszthetőek.
Programozási nyelvek 2. előadás
Programozási nyelvek 2. előadás Logo forgatás tétel Forgatás tétel Ha az ismétlendő rész T fok fordulatot végez és a kezdőhelyére visszatér, akkor az ismétlések által rajzolt ábrák egymás T fokkal elforgatottjai
A játék készlet tartalma: 40 bábu sógitábla játékszabályok
A játék készlet tartalma: 40 bábu sógitábla játékszabályok www.shogi.cz info@shogi.cz /Shogi.cz /Shogi.cz Online: www.shogi.cz/manuals KEZDoÁLLÁS Ha a saját oldalunkról nézzük, akkor a játékosok a bábokat
FÖLDPRÖGETŐK TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÁZIVERSENY IV. FORDULÓ - Sakk 5 6. évfolyam
1. feladat FÖLDPRÖGETŐK Mielőtt elkezded a feladatok megoldását, tájékozódj a feladatokban szereplő figurák megengedett lépéseiről, illetve arról, hogy mit jelent az, ha egy bábu által a király sakkban
Róka Sándor. 137 számrejtvény. Megoldások
Róka Sándor számrejtvény Megoldások Budapest, 008 A könyv megjelenését a Varga Tamás Tanítványainak Közhasznú Emlékalapítványa támogatta. Róka Sándor, Typotex, 008 ISBN 98 9 9 89 0 Témakör: matematika
Országos Logikai Rejtvénybajnokság 2008. szeptember 14. Instrukciós füzet
1. feladatsor: 100 perc, 1000 pont Instrukciós füzet Kertek (15+30) Az ábrában kertek oldallal szomszédos négyzetekből álló fehér területek rejtőznek, amelyeket egy összefüggő érintkező oldalak mentén
1. forduló Hagyományos sudoku. 2. forduló Sudoku mix
Időpont: 10:15-10:40 Hossz: 25 perc Összpont: 300 (10+10+15+15+20+20+50+70+90) Bónusz: Szabályok: Időpont: 10:50-12:10 Hossz: 70 perc Összpont: 1000 Típusok és szabályok: 1. forduló Hagyományos sudoku
Számelmélet, műveletek, egyenletek, algebrai kifejezések, egyéb
Számelmélet, műveletek, egyenletek, algebrai kifejezések, egyéb 2004_02/4 Tegyél * jelet a táblázat megfelelő rovataiba! Biztosan Lehet hogy, de nem biztos Lehetetlen a) b) c) Négy egymást követő természetes
KÉSZÍTSÜNK ÁBRÁT évfolyam
Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium 2600 Vác, Németh László u. 4-6. : 27-317 - 077 /fax: 27-315 - 093 WEB: http://boronkay.vac.hu e-mail: boronkay@vac.hu Levelező Matematika Szakkör 2018/2019.
NÉV: PONTSZÁM: 5. ORSZÁGOS SUDOKU BAJNOKSÁG február FORDULÓ: VARIÁCIÓK. 100 perc, 1200 pont
NÉV: PONTSZÁM: 5. ORSZÁGOS SUDOKU BAJNOKSÁG 2. FORDULÓ: VARIÁCIÓK 100 perc, 1200 pont MINI-SUDOKU VÁLTÓ (60 PONT) Az alábbi hat mini-rejtvény mindegyikét az 1-6 számokkal kell kitölteni úgy, hogy minden
Rekurziók, algoritmusok 5-8. osztályban már bőven el lehet kezdeni. Erdős Gábor
Rekurziók, algoritmusok 5-8. osztályban már bőven el lehet kezdeni Erdős Gábor erdosgaborkanizsa@gmail.com www.microprof.hu Bábuk a sakktáblán Egy sakktábla bal alsó 3 3-as résztáblájának minden mezőjén
;3 ; 0; 1 7; ;7 5; 3. pozitív: ; pozitív is, negatív is: ;
. A racion lis sz mok A tanult sz mok halmaza A) Ábrázold számegyenesen az alábbi számokat! 8 + + 0 + 7 0 7 7 0 0. 0 Válogasd szét a számokat aszerint, hogy pozitív: pozitív is, negatív is: negatív: sem
Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium Vác, Németh László u : /fax:
5. OSZTÁLY 1.) Apám 20 lépésének a hossza 18 méter, az én 10 lépésemé pedig 8 méter. Hány centiméterrel rövidebb az én lépésem az édesapáménál? 18m = 1800cm, így apám egy lépésének hossza 1800:20 = 90cm.
A 5-ös szorzó- és bennfoglalótábla
A 5-ös szorzó- és bennfoglalótábla 1. Játsszátok el, amit a képen láttok! Hány ujj van a magasban, ha 1 kezet 3 kezet 4 kezet 0 kezet 6 kezet 8 kezet látsz? 1 @ 5 = 3 @ 5 = 4 @ 5 = 0 @ 5 = 0 2. Építsd
EVALUARE NAŢIONALĂ LA FINALUL CLASEI a IV-a Test 1
CENTRUL NAŢIONAL DE EVALUARE ŞI EXAMINARE EVALUARE NAŢIONALĂ LA FINALUL CLASEI a IV-a 2014 Test 1 Matematică pentru elevii de la şcolile şi secţiile cu predare în limba maghiară Judeţul/sectorul... Localitatea...
PLUSZ ügyességi versenyeken használt akadály típusok.
PLUSZ ügyességi versenyeken használt akadály típusok. A bója akadályok építhetők kicsi vagy nagy bójából, a labirintusban és a beékező és kiérkező bójakapuk csak kis bójából építhetők. Minden bója tetején
44. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY. Megyei forduló április mal, így a számjegyeinek összege is osztható 3-mal.
44. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Megyei forduló - 2015. április 11. HATODIK OSZTÁLY - Javítási útmutató 1. Melyik a legkisebb 3-mal osztható négyjegyű szám, amelynek minden számjegye különböző,
Érdemes egy n*n-es táblázatban (sorok-lányok, oszlopok-fiúk) ábrázolni a két színnel, mely éleket húztuk be (pirossal, kékkel)
Kombi/2 Egy bizonyos bulin n lány és n fiú vesz részt. Minden fiú pontosan a darab lányt és minden lány pontosan b darab fiút kedvel. Milyen (a,b) számpárok esetén létezik biztosan olyan fiúlány pár, akik
1 = 1x1 1+3 = 2x2 1+3+5 = 3x3 1+3+5+7 = 4x4
. Orchidea Iskola VI. Matematika verseny 0/0 II. forduló = x + = x ++ = x +++ = x Ennek ismeretében mennyivel egyenlő ++++...+9+99=? A ) 0. D ) 0 000 6 C ) 0 D ) A Földközi-tengerben a só-víz aránya :
Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny 2010/2011-es tanév 1. forduló haladók III. kategória
Bolyai János Matematikai Társulat Oktatásért Közalapítvány támogatásával Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny 2010/2011-es tanév 1. forduló haladók III. kategória Megoldások és javítási útmutató 1. Határozzuk
IV. Matematikai tehetségnap 2013. szeptember 28. IV. osztály
IV. osztály 1. feladat. Ha leejtünk egy labdát, akkor az feleakkora magasságra pattan fel, mint ahonnan leejtettük. Milyen magasról ejtettük le a labdát, ha ötödször 10 cm magasra pattant fel? 2. feladat.
46. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY HARMADIK OSZTÁLY
46. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Megyei forduló Javítási útmutató HARMADIK OSZTÁLY. Írd be a körökbe a 2, 3, 4 és 5 számokat úgy, hogy a szomszédos számok különbsége -nél nagyobb legyen!
FOLYTATÁS A TÚLOLDALON!
Országos döntő Első nap ÖTÖDIK OSZTÁLY 1. Az összes háromjegyű számot felírtuk egy-egy kártyára, és ezeket mind beledobtuk egy zsákba. Hányat kell kihúznunk a zsákból bekötött szemmel, hogy a kihúzottak
10. Koordinátageometria
I. Nulladik ZH-ban láttuk: 0. Koordinátageometria. Melyek azok a P x; y pontok, amelyek koordinátái kielégítik az Ábrázolja a megoldáshalmazt a koordináta-síkon! x y x 0 egyenlőtlenséget? ELTE 00. szeptember
Speciális szükségletű felhasználók navigációjának vizsgálata különböző multimédiás alkalmazásokban
Speciális szükségletű felhasználók navigációjának vizsgálata különböző multimédiás alkalmazásokban MÁTRAI RITA1, KOSZTYÁN ZSOLT TIBOR2, SIKNÉ DR. LÁNYI CECÍLIA3 1,3 Veszprémi Egyetem, Képfeldolgozás és
K O M B I N A T O R I K A P e r m u t á c i ó k, k o m b i n á c i ó k, v a r i á c i ó k
K O M B I N A T O R I K A P e r m u t á c i ó k, k o m b i n á c i ó k, v a r i á c i ó k. Az 1,, 3,, elemeknek hány permutációja van, amelynek harmadik jegye 1- es? Írjuk fel őket! Annyi ahányféleképpen
1. Mennyi a dobókockák nem látható lapjain levő pontok ( számok ) összege? A ) 14 B ) 20 C ) 21 D ) 24
. Mennyi a dobókockák nem látható lapjain levő pontok ( számok ) összege? A ) 4 B ) 20 C ) 2 D ) 24 2. Mennyi az alábbi művelet eredménye? 2 + 2 =? 5 6 A ) B ) C ) D ) 0. Egy könyvszekrénynek három polca
Lehet hogy igaz, de nem biztos. Biztosan igaz. Lehetetlen. A paralelogrammának van szimmetria-középpontja. b) A trapéznak két szimmetriatengelye van.
Geometria, sokszögek, szögek, -, 2004_01/5 Lili rajzolt néhány síkidomot: egy háromszöget, egy deltoidot, egy paralelogrammát és egy trapézt. A következő állítások ezekre vonatkoznak. Tegyél * jelet a
Pálya : Az a vonal, amelyen a mozgó test végighalad. Út: A pályának az a része, amelyet adott idő alatt a mozgó tárgy megtesz.
Haladó mozgások A hely és a mozgás viszonylagos. A testek helyét, mozgását valamilyen vonatkoztatási ponthoz, vonatkoztatási rendszerhez képest adjuk meg, ahhoz viszonyítjuk. pl. A vonatban utazó ember
Szerb Köztársaság OKTATÁSI, TUDOMÁNYÜGYI ÉS TECHNOLÓGIAI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM OKTATÁSI ÉS NEVELÉSI MINŐSÉGELLENŐRZŐ INTÉZET TESZT MATEMATIKÁBÓL
Szerb Köztársaság OKTATÁSI, TUDOMÁNYÜGYI ÉS TECHNOLÓGIAI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM OKTATÁSI ÉS NEVELÉSI MINŐSÉGELLENŐRZŐ INTÉZET TESZT MATEMATIKÁBÓL a 2013/2014-es tanévben UTASÍTÁS A TESZT MEGÍRÁSÁHOZ
Sakk, ostábla és dáma
Sakk, ostábla és dáma hu Játékleírás Tchibo GmbH D-22290 Hamburg 92630AB6X6VII 2017-07 Kedves Vásárlónk! Három klasszikus játék egy praktikus, dekoratív fadobozban. Ezek a játékok évszázadok óta lebilincselik
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium Miskolc, Fényi Gyula tér Tel.: (+36-46) , , , Fax: (+36-46)
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium 529 Miskolc, Fényi Gyula tér 2-12. Tel.: (+6-46) 560-458, 560-459, 560-58, Fax: (+6-46) 560-582 E-mail: fenyi@jezsuita.hu Honlap: www.jezsu.hu A JECSE Jesuit
Kombinatorika. I. típus: Hányféleképpen lehet sorba rendezni n különböző elemet úgy, hogy a sorrend számít? (Ismétlés nélküli permutáció)
Kombinatorika Az első n pozitív egész szám szorzatát n faktoriálisnak nevezzük és n! jellel jelöljük: n! := 1 2 3 4... (n 1) n 0! := 1 1! := 1 I. típus: Hányféleképpen lehet sorba rendezni n különböző
MEMO (Middle European Mathematical Olympiad) Szoldatics József, Dunakeszi
Szoldatics József: MEMO MEMO (Middle European Mathematical Olympiad) Szoldatics József, Dunakeszi A feladatmegoldó szemináriumon első részében egy rövid beszámolót fognak hallani a 010. szeptember 9. és
Megyei matematikaverseny évfolyam 2. forduló
Megyei matematikaverseny 0. 9. évfolyam. forduló. Mennyi a tizenkilencedik prím és a tizenkilencedik összetett szám szorzata? (A) 00 (B) 0 (C) 0 (D) 04 (E) Az előző válaszok egyike sem helyes.. Az 000
XVIII. Nemzetközi Magyar Matematika Verseny
9. osztály 1. feladat: Oldjuk meg a természetes számok halmazán az 1 1 1 egyenletet? x y 009 Kántor Sándor (Debrecen). feladat: B Az ABCD deltoidban az A és C csúcsnál derékszög van, és a BD átló 1 cm.
X. PANGEA Matematika Verseny I. forduló 3. évfolyam. 1. Melyik az az alakzat az alábbiak közül, amelyiknek nincs tükörtengelye?
1. Melyik az az alakzat az alábbiak közül, amelyiknek nincs tükörtengelye? A) B) C) D) 2. A szorzat egyik számjegye hiányzik. Mennyi lehet az a számjegy? 27 33 33 27 = 3 0 A) 0 B) 3 C) 6 D) 9 3. Tapsifüles
Táblás játékok 2. 1. modul
Táblás játékok 2 1. modul Készítette: KÖVES GABRIELLA 2 Táblás játékok 2 A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály Modulkapcsolódási pontok A tudatos észlelés, a megfigyelés és a figyelem fejlesztése
VERSENYKIÍRÁS HÉTPRÓBÁSOK BAJNOKSÁGA 2016 ORSZÁGOS EGYÉNI ÉS CSAPAT DIÁKVERSENY 2015/2016-OS TANÉV
VERSENYKIÍRÁS HÉTPRÓBÁSOK BAJNOKSÁGA 2016 ORSZÁGOS EGYÉNI ÉS CSAPAT DIÁKVERSENY 2015/2016-OS TANÉV A verseny helyszíne: Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola, 3597 Hejőkeresztúr, Petőfi Sándor út 111.