XXVI. Fakitermelő Világbajnokság
|
|
- Antal Boros
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 XXVI. Fakitermelő Világbajnokság Dr. Gólya János Nyugat-Magyarországi Egyetem EMKI Erdőhasználati Tanszék 1. Előzmények A Magyar Fakitermelő Válogatott ebben az évben is az Andreas Stihl Kft. bőkezű szponzori támogatásával készült a világbajnokságra. Az edzések szervezését, irányítását, a szakmai felkészítést és az adminisztratív ügyeket a Fakitermelési Munkakultúra Alapítvány intézte. Nagyban segítette a válogatott keret, majd a csapat felkészülését a Bakonyerdő Rt. és a Roth Gyula Erdészeti Szakközépiskola. 4 kora tavaszán az erdőgazdasági részvénytársaságok fahasználattal foglalkozó vezető munkatársainak, és rajtuk keresztül az erdészetek szakembereinek segítségét kérte a Fakitermelési Munkakultúra Alapítvány, alkalmas versenyzőjelöltek megkereséséhez. A Bakonyerdő Rt, az Egererdő Rt., az Északerdő Rt., a Kisalföldi Erdőgazdaság Rt., a Kiskunsági Erdészeti és Faipari Rt., a Nyírerdő Rt., a Pilisi Parkerdő Rt. és a Szombathelyi Erdészeti Rt. tisztelte meg az alapítványt azzal, hogy jelölteket nevezett meg a válogatott bő keretének kijelöléséhez. A kollégák által javasolt fakitermelőknek, és néhány korábban már eredményes vállalkozónak tájékoztatót és rövid szabályzatot is tartalmazó felhívást küldtünk a május 14.-én Sopronban, a Fáber réti tanpályán megrendezett válogató versenyre. Sajnos jó néhány jelöltnek időközben elment a bátorsága attól, hogy megmérettesse magát, így csak 15-en jelentek meg Sopronban. A válogató versenyen a Nyugat-Magyarországi Egyetem és a Roth Gyula Erdészeti és Faipari Szakközépiskola 1 szakembere biztosította a pártatlan és szakszerű bíráskodást. A június 4.-én ugyancsak Sopronban megrendezett második fordulóban került sor azoknak a kiválasztására, akik Magyarországot képviselhették az olaszországi versenyen. Horváth László (az újonc) miskolci, János (a nagy visszatérő) budakeszi és Tóth József (a rutinos) fertőbozi vállalkozók alkották a háromfős csapatot. Számukra Kontra László technikai vezető (Kiskunsági Nemzeti Park), és dr. Gólya János csapatvezető (Nyugat-Magyarországi Egyetem) június végén, augusztus végén és szeptember első két hetében tartotta a felkészítő edzéseket. A csapat edzéseinek a lebonyolításához, a motorfűrészekkel, eszközökkel és védőfelszerelésekkel való ellátásához, az egyenruházat beszerzéséhez és a világbajnokságra történő kiutazáshoz az Andreas Stihl Kft. biztosította az anyagi fedezetet. Ennek köszönhetően nyugodt körülmények között készülhettünk, és néhány lelkes szurkoló kíséretében derűs kilátásokkal utazhattunk ki szeptember 13.-án a Torino környéki Lanzo völgyben rendezett Fakitermelő Világbajnokságra. 2. A versenyen résztvevő országok
2 2 A XXVI. Fakitermelő Világbajnokságon 29 ország csapata vett részt. Jó néhány ország ifjúsági versenyzőt is nevezett a háromfős felnőtt csapat mellett. A rendező országnak szokás szerint versenyen kívül második csapat indítására is módja volt. A résztvevő országok: Ausztria, Belgium, Belorusszia, Csehország, Dánia, Dél-Afrika, Egyesült Államok, Észtország, Finnország, Franciaország, Hollandia, Horvátország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna. 3. A program Szeptember 13.-án, az érkezést követte a motorfűrészek ellenőrzése és átvétele, majd a sorsolás. A csapatok elszállásolása a Lanzo völgy és a környékbeli völgyek 1 különböző településén történt meg, ami a későbbiekben megfűszerezve az olaszos lazasággal kaotikus buszos mozgatásokat, és olykor órás programbeli késéseket eredményezett. Szeptember 14.-én reggel az 18 m tengerszint feletti magasságban lévő döntési helyszínt és a döntendő fáinkat tekinthettük meg. Itt érte a versenyzőket az első meglepetés, ugyanis a szabályzattal ellentétben a versenyfák nem szabadon álltak, hanem sűrű állományban. Ekkor még az olasz szervezők azt ígérték, hogy minden akadályozó fát eltávolítanak másnapra, ez azonban nem történt meg. Délután a csapatok vezetői technikai értekezleten vettek részt, majd Lanzo Torinese kisvárosban ünnepélyes felvonulás és megnyitó ünnepség következett. Szeptember 15.-én bonyolították le a döntés és a lánckímélő darabolás versenyszámokat Pian della Mussa festői környezetében. A magyar csapat délelőtt lánckímélő darabolással kezdett, késő délután pedig a döntéseket végezte. Az egyes csapatok versenyzői a vasárnapi gallyazás kivételével mindig egymást követték, így általában koncentráltan átestünk az izgalmakon. Szeptember 16.-án egésznapos kiránduláson vettünk részt a környékbeli völgyekben. Szeptember 17.-én a versenyzők és a kísérők szabad programokon vehettek részt, a csapatvezetőknek pedig tájékoztatót tartottak Ala di Stura visszhangos sportcsarnokában a fakitermelő világbajnokságok jövőbeni, új szervezeti formában tervezett lebonyolításáról. Ennek lényege, hogy a jelenlegi önkéntes és társadalmi szerveződés helyett, állandó irányító testületet (IALC) kívánnak létrehozni holland, német, svájci és olasz kezdeményezésre. A kezdeményezők szerint majd profi módon működő testület javítja a szabályzatot, egységes mérőeszközállományt és kiértékelő szoftvert hoz létre, és jobban szervezi a versenyeket. Ennek finanszírozására az egyes országokat képviselő tagszervezetek (Magyarországon ez a Fakitermelési Munkakultúra Alapítvány) tagdíjat fizetnek, aminek jelenlegi tervezett összege 15 EUR/év. A tervezetet, és főként a tagdíjat több ország köztük Magyarország is helytelenítette, ezért a kibontakozó véleménycserét a holland vitavezető rövid úton lezárta. Délután a csapatvezetőket a torinoi városháza dísztermébe fuvarozták, ahol szavazás helyett egy angol nyelven röviden felolvasott, de ki nem osztott szándéknyilatkozat aláírására kérték. Ezt kilenc ország köztük Magyarország is megtagadta.
3 3 Szeptember 18.-án Coassolo kisváros teniszpályáin került sor a szerelés és a kombinált darabolás versenyszámok végrehajtására. Szeptember 19.-én, az addig elért eredmények összesítése szerinti fordított sorrendben bonyolították a gallyazást, és egy versenyen kívüli fejszézést Groscavalloban. Este Traves kisváros teniszpályáján tartották az eredményhirdetést, majd a Lusiana nevű hegyvidéki szállodában, 23 óra körüli kezdéssel a bankettet. Szeptember 2.-án elutaztak a csapatok Olaszországból. 4. Eredmények Döntés: 1. Rask, Bengt Svédország 659 pont 2. Lindloff, Bill USA 658 pont 3. Brencis, Gatis Lettország 657 pont 26. Horváth László Magyarország 636 pont 96,5 % 33. Tóth József Magyarország 63 pont 95,6 % 43. János Magyarország 622 pont 94,4 % Megjegyzés: A magyar versenyzők pontszámát követő %-érték a versenyző helyzetét mutatja az első helyezett pontszámának százalékában. Gallyazás: 1. Shvetsov, Ilija A. Oroszország 448 pont 2. Henggeler, Karl Svájc 446 pont 3. Gstöhl, Sigmund Liechtenstein 442 pont 47. János Magyarország 36 pont 8,4 % 57. Tóth József Magyarország 332 pont 74,1 % 62. Horváth László Magyarország 314 pont 7,1 % Szerelés: 1. Cuk, Robert Szlovénia 124 pont 2. Stocker, Hermann Ausztria 122 pont 3. Recher, Balz Svájc 122 pont 52. Tóth József Magyarország 94 pont 75,8 % 58. Horváth László Magyarország 92 pont 74,2 % 77. János Magyarország 65 pont 52,4 % Kombinált darabolás: 1. Kostrunek, Jiri Csehország 192 pont 2. Kostyushko, Vitalij Ukrajna 189 pont 3. Ehrpais, Taavi Észtország 189 pont 35. Tóth József Magyarország 169 pont 88, % 53. János Magyarország 157 pont 81,8 % 71. Horváth László Magyarország 123 pont 64,1 % Lánckímélő darabolás: 1. Brunner, Manfred Olaszország 24 pont 2. Kjaer, Ole Dánia 237 pont 3. Sambugaro, Michele Olaszország 234 pont
4 4 5. János Magyarország 19 pont 79,2 % 51. Horváth László Magyarország 189 pont 78,8 % 61. Tóth József Magyarország 146 pont 6,8 % Egyéni összetett verseny: 1. Shvetsov, Ilija A. Oroszország 162 pont 2. Biemmi, Massimiliano Olaszország 1598 pont 3. Erhard, Herwig Ausztria 1591 pont 49. János Magyarország 1394 pont 83,8 % 54. Tóth József Magyarország 1371 pont 82,4 % 57. Horváth László Magyarország 1354 pont 81,4 % Csapatverseny: Ország 1. Ausztria Németország Románia Ukrajna Svájc Észtország Oroszország Hollandia Olaszország Liechtenstein Svédország Szlovénia Norvégia Finnország Csehország Lettország Dánia Belorusszia Magyarország Nagy-Britannia Litvánia Szlovákia Horvátország Egyesült Államok Franciaország Dél-Afrika Belgium Spanyolország Luxemburg 2534
5 5 5. Értékelés A verseny szervezése a már említett olaszos lazasággal történt. A különböző városkák szállodáiban lakó csapatokat buszokkal mozgatták a rendkívül sok helyszín között. A kezdeti idegeskedések után hamar rájöttünk, hogy egyetlen biztos dolog a bizonytalanság. A buszok kivétel nélkül, mindig késve indultak, útközben egy-egy helyi közreműködő személyre hosszasan várakoztak, és az utazó csapatok semmi információt nem kaptak az un. szervezőktől. Ők egyébként viszonylag jól elvoltak egymással, a verseny második felében pedig nyíltan magánjellegű üzletelésekbe fogtak (italok, pólók stb. értékesítése). A szervezetlenség akkor hágott a tetőfokára, amikor az eredményhirdetést követően úgy összekeverték a buszokat, hogy egyik csapat sem tudta, melyik busz viszi el a szálláshelyére, és főleg azt nem, melyikben vannak a csapat fűrészei és egyéb eszközei. A szervezők felszállítottak egy csapatot az egyik buszra, majd átirányították egy másikra, végül leszállították onnan. Végül a csapatok önszervezésbe fogtak, és a buszsofőrökkel egyezkedve kerestek helyet maguknak. Szakmai szempontból megállapítható, hogy szinte minden ország versenyzői jól felkészültek voltak, és a verseny tovább sportosodott. Ez utóbbi nem csak a fiatal versenyzőkben és a sportos kivitelben (pl. térdelve hídszerűen áthajolva a lánckímélő darabolásnál) mutatkozott meg, hanem bizonyos technikai ügyeskedések (pl. gallyazáshoz oldalt eléletlenített, a határértékig lereszelt láncok) alkalmazásában is. A csapatok értékelésénél kiemelendő, hogy Ausztria, Németország és Svájc tartja az utóbbi években megszerzett előkelő helyét. A skandináv országok egy-két jó egyéni eredménytől eltekintve lassan a középmezőnybe csúsznak vissza, aminek egyik oka a náluk csaknem kizárólagossá vált harveszteres fakitermelésben keresendő. Ismét kiválóan szerepelt azonban Kelet-Európa. Ezt bizonyítja Románia 3., Ukrajna 4., Észtország 6. és Oroszország 7. helyezése a csapatversenyben. Szomszédaink közül csak Szlovákia és Horvátország szerepelt gyengébben nálunk. A magyar csapat 1995 óta nem ért el olyan magas összpontszámot, mint ebben az évben, mégis visszaestünk a 19. helyre. Önmagunkhoz képest fejlődtünk tehát, de mint azt már sokszor leírtuk mások jobban fejlődtek. Három versenyzőnk meglehetősen egyenletes teljesítményt nyújtott, amint az egyéni összetett eredményeikből is jól látható. Döntésben, gallyazásban és lánckímélő darabolásban ugyancsak egymáshoz közeli helyeken végeztek, szerelésnél és kombinált darabolásnál szórtak nagyobb mértékben az eredményeik. Időrendben a mi versenyzőink a lánckímélő darabolással kezdtek. Horváth László rosszabb szögekkel, de pontosabban, János kisebb szögeltérésekkel, viszont nagyobb átvágatlan részt hagyva, szinte azonos pontszámot ért el: 189 és 19 pont. Tóth József bízva önmagában az első rönkjénél alig hagyott átvágatlan részt, de amikor a második rönkhöz lépett volna, szembe találta magát egy, a rönk előtt térdelő operatőrrel. Míg azt elhessegette, telt-múlt az ideje, és a második rönknél finoman megkarcolta a padlót. Természetesen óvást nyújtottunk be a versenyt hátráltató kameramann miatt amit el is fogadtak de ahogy az már óvásoknál lenni szokott a megismételt lánckímélő darabolása sokkal rosszabbul sikerült.
6 6 Döntésnél Horváth László volt a legprecízebb, tuskója tökéletes, döntési pontossága pedig 5 cm volt. Sajnos 19 pontot veszített időtúllépés miatt, ami ezen a szinten nem engedhető meg. János és Tóth József tuskója is tökéletesre sikerült, azonban 37 cm-rel, Tóth pedig 3 cm-rel vétette el a célt. Ezek a mindennapi fakitermelésben ragyogó eredmények, de a versenyen rengetegen tudták ugyanezt. Döntés eredményeink azonban csapatra nagyon jók voltak. Szerelésben tisztes helytállást vártunk versenyzőinktől, ami nagyjából be is jött. János sajnos túl lassú volt, amit tetézett még azzal, hogy a levett lánccal összekavarta a szépen elhelyezett csereláncát. Ugyanez történt Tóth Józseffel is, de ő még így is jobbat szerelt a többieknél. A kombinált darabolás Horváth Lászlónak sikerült a leggyengébbre, túl nagy lépcsői és lassúsága miatt. János gyorsabb és precízebb, Tóth József pedig még precízebb volt, de az ő eredményeik is csak a középmezőnyre voltak jók. A gallyazási pontszámát Horváth László 4 ágcsonk meghagyásával vetette vissza. János lassan, de hibátlanul gallyazott, sajnos lépéshibát állapítottak meg nála a szőrösszívű bírók. Tóth József lassú is volt, és hagyott egy 5 mm-nél magasabb csonkot, valamint egy 5 mm-nél mélyebb bevágást. Összességében megállapítható, hogy néhány kisebb hibától eltekintve versenyzőink hozták a formájukat, ez azonban nem volt elég sem egyéni sem csapat szempontból az átlagosnál jobb eredmény eléréséhez. 6. Következtetések Első megállapításként kínálkozik, hogy továbbra is kicsi Magyarországon a merítési lehetőség. A vállalkozóként dolgozó magyar fakitermelők nehezen érhetők el, és szakmai kultúrájuk is bőven hagy kívánnivalót maga után. Jellemzőnek tekinthető, hogy különösebb erőfeszítés nélkül be tudott kerülni a csapatba az a János, aki a 8-as években volt a magyar válogatott meghatározó embere. Ez persze az ő dicséretére is válik, de vajon miért nem tudta őt megverni a válogató versenyeken egy mai fiatal? Ismét utalnunk kell arra, hogy szakmunkásképzésünk színvonala erősen visszaesett, a gyorstalpaló képzéseken megszerzett fakitermelői jogosítvány pedig még kevesebbet ér. De miért is jönnének ebbe a szakmába az értelmes fiatalok a mai nyomott vállalkozói díjak mellett? A második tényező az edzések mennyisége. Nem vált be az a korábbi években alkalmazott gyakorlatunk, hogy sok-sok egészhetes edzésen érjük el azt a képességet, amit nem szereztek meg mindennapi munkájukban a magyar fakitermelők. Az osztrákok módszerét vettük át, és e szerint több, de csak 2-3 napos edzést tartottunk. Azzal számoltunk, hogy gyakorolni otthon kell, az edzésen pedig csak csiszolni és alakítani a tudást. Jelöltjeink gyakorolgattak is otthon, de ez nem jelentette számukra azt a mindennapos rutint, ami az osztrákoknál természetes. Utalunk itt a naponta lucfenyőben végzett munkára. A harmadik nem utolsó tényező a pénz. Ebben az évben is sokat költöttünk a versenyre való felkészülésre. Az Andreas Stihl Kft. gyakorlatilag a válogatott keret minden kiadását fedezte, ellátta a csapatot motorfűrészekkel, szerszámokkal és védőfelszerelésekkel.
7 7 Ugyancsak ők biztosították a csapat egyenruházatára és a versenyre történő kiutazásra szükséges pénzt. Továbbra is ritkaságnak számítanak a világbajnoksághoz hasonló szabályok szerint rendezett hazai versenyek, ahol előkerülhetnének a tehetséges fakitermelők. Gond az is, hogy egy-két megszállott emberen kívül senkit nem érdekel ma Magyarországon a Fakitermelő Válogatott ügye. Az egyszemélyes mozgalomként működő Fakitermelési Munkakultúra Alapítvány, megalakulása óta csak vergődik az egyre inkább beszűkülő lehetőségek között. Végül ismételten említést kell tenni az egyes országok képviselői által kezdeményezett IALC= International Association for Logging Championships (Fakitermelő Világbajnokságok Nemzetközi Szövetsége) nevű szervezet létrehozásáról. A botrányos körülmények között, 2 ország által aláírt, de nyilvánosságra nem hozott dokumentum állandó testület létrehozásáról, az ennek fenntartására országonként fizetendő évi 15 Eurós tagdíjról szól. Mint később kiderült, néhányan nem is értették, mit írtak alá! A 9 alá nem író ország (köztük Finnország, Norvégia, Oroszország, Magyarország) úgy vehetne részt a 6-ban, Észtország által rendezendő világbajnokságon, ha nevezési díjként befizetné a kétévi tagdíjnak megfelelő összeget. Ezt a Fakitermelési Munkakultúra Alapítvány nem tudja vállalni. Jövőbeli résztvételünk tehát csak akkor lehetséges, ha a válogatott szponzora ezt az összeget is magára vállalja. Végül egy apró megjegyzés: A záróbanketten az egyes országok csapatainak ülési rendjét az asztalokra elhelyezett nemzeti zászlók jelezték. Egy később érkező ország helyét úgy foglalták el egy velünk szomszédos ország csapatvezetői, hogy annak zászlaját félretették a fűtőtestre, helyébe pedig saját zászlójukat tették. Íme egy példa a népek közötti barátságra.
8 8 Csapatverseny AT GER ROMUKRCH ESTRUS NL ITA FL SVE SLO NORFIN 4 4 CZ LAT DK BJE HUN GB LIT SK CRO USA FRA SA BEL ESP LUX Egyéni összetett Tóth Horváth
9 9 Döntés 7 65 Horváth Tóth Gallyazás Tóth Horváth
10 1 Szerelés Tóth Horváth 5 Kombinált darabolás Tóth 15 Horváth 5
11 11 Lánckímélő darabolás Horváth 15 Tóth 5 Magyarok százalékos teljesítménye a győzteshez képest, 9, 8, 7, 6, % 5, 4, 3, Horváth Tóth Horváth Tóth Horváth Tóth Horváth Tóth Horváth Tóth Horváth Tóth 2, 1,, Döntés Gallyazás Szerelés Kombinált darabolás Lánckímélő darabolás Összetett Versenyszámok
Fakitermelő Világbajnokság Norvégiában
Fakitermelő Világbajnokság Norvégiában Gólya János Nyugat-Magyarországi Egyetem EMKI Erdőhasználati Tanszék 2. szeptember 2-2. között Norvégiában tartották a fakitermelők XXIV. világversenyét.. Előzmények
RészletesebbenTéli fakitermelés májusban
Téli fakitermelés májusban Beszámoló a XXII. Nemzetközi Fakitermelő Versenyről (Gólya János, ERTI, Sopron) Immáron huszonkettedszer rendezték meg a motorfűrészes erdei munkások nemzetközi versenyét. A
RészletesebbenXXVIII. Fakitermelő Világbajnokság
XXVIII. Fakitermelő Világbajnokság 28. október 2-5. Tripsdrill (Németország) Dr. Gólya János Kuratóriumi elnök Fakitermelési Munkakultúra Alapítvány 1. Előzmények Az Andreas Stihl Kft.-vel kötött szerződés
RészletesebbenXXVII. Fakitermelő Világbajnokság
XXVII. Fakitermelő Világbajnokság Dr. Gólya János Nyugat-magyarországi Egyetem EMKI Erdőhasználati Tanszék 1. Előzmények A 2006. évi világbajnokságra az eddigiekkel ellentétben már egy évvel korábban megkezdődött
RészletesebbenMELLÉKLET. a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.5.17. COM(2017) 242 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD)
RészletesebbenPÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE 1. A pályázati felhívás célja: A pályázni jogosult hallgatói számára Erasmus+ külföldi
Részletesebben3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában)
3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók 3.1. Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában) 3.1.1. Az EU innovációs eredménytáblája (European Innovation Scoreboard)
RészletesebbenUSE ONLY EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI
EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI 1. Észak-Európa Norvégia Oslo Svédország Stockholm Finnország Helsinki Dánia Koppenhága Izland Reykjavík 2. Nyugat-Európa Nagy-Britannia vagy Egyesült Királyság, United Kingdom
RészletesebbenWorld Archery 3D Championships Szardínia szigete Sassari 2013 október 8-12
World Archery 3D Championships 2013 Szardínia szigete Sassari 2013 október 8-12 A 2013 évben a magyarországi minősítő versenyeken megfelelő eredmények elérése után hagyta jóvá a Magyar Íjász Szövetség
RészletesebbenEurópa Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország
Európa 1930 SW SU GE CS CH LI YU ES CS Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország YU Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Izland Jugoszlávia
RészletesebbenPÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE 1. A pályázati felhívás célja: A Magyar Táncművészeti Egyetem pályázni jogosult
RészletesebbenKitöltési útmutató az E-adatlaphoz V1.2
Kitöltési útmutató az E-adatlaphoz V1.2 Változás jegyzék Módosítás dátuma Módosítás jellege Érintett oldalak 2014.10.03 Változás 4. oldal 2014.12.10 Kiegészítés 3. oldal 2. ú melléklet Leírás NYOMT_AZON
RészletesebbenA magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban
A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában
RészletesebbenMire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban
Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Kiadások változása Az államháztartás kiadásainak változása (pénzforgalmi szemléletben milliárd Ft-ban) 8 500 8 700 9 500
Részletesebben130,00 ALL (0,94 EUR) 126,00 ALL (0,91 EUR) Ausztria 1,10 EUR (1,10 EUR) 1,27 EUR (1,27 EUR) 1,01 EUR (1,01 EUR)
Aktuális benzinárak itt! - Benzinárak Európa 37 országából - Friss üzemanyagárak - TÉRKÉPNET - térkép Hol tankoljak? - Aktuális benzinárak itt! - Benzinárak Európa 37 országából - Friss üzemanyagárak,
Részletesebben2006.12.26. Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia
Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia Az emberi szenvedés kalkulusai Az utóbbi 15 évben lezajlott a kettős átmenet A társadalmi intézményrendszerekbe vetett bizalom csökken Nem vagyunk elégedettek
RészletesebbenXXIX. Fakitermelő Világbajnokság
XXIX. Fakitermelő Világbajnokság 2010. szeptember 23-26. Zágráb Dr. Gólya János Kuratóriumi elnök Fakitermelési Munkakultúra Alapítvány 1. Előzmények 1996 óta a páros években rendezik a fakitermelő világbajnokságokat,
RészletesebbenPÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA 1. A pályázati felhívás célja: A pályázni jogosult hallgatói számára Erasmus+ külföldi részképzés
RészletesebbenTájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/
Magyar Kajak-Kenu Szövetség Közgyűlése Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/ Budapest, 2012. április 4. Készítette: Storcz Botond szövetségi kapitány Helyzetelemzés
RészletesebbenA Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre. A pályázat célja: Az oktatói mobilitás célja
RészletesebbenA közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon
A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem egyetemi tanár Tartalom 1. A hazai közúti
RészletesebbenMELLÉKLET. a következőhöz:
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.2.10. COM(2016) 85 final ANNEX 4 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az európai migrációs stratégia szerinti kiemelt
Részletesebben1408/71 rendelet: 12.; 72. cikk 574/72 rendelet: 10a.; 85.2. és 3. cikk
MIGRÁNS MUNKAVÁLLALÓK SZOCIÁLIS BIZTONSÁGÁVAL FOGLALKOZÓ IGAZGATÁSI BIZOTTSÁG Lásd az Útmutatót a 3. oldalon E 405 ( 1 ) A BIZTOSÍTÁSI, FOGLALKOZTATOTTSÁGI VAGY MUNKANÉLKÜLISÉGI IDŐSZAKOK ÖSSZESÍTÉSÉRE,
RészletesebbenXXX. Fakitermelő Világbajnokság
XXX. Fakitermelő Világbajnokság 2012. augusztus 23-26. Raubichi (Belorusszia) Dr. Gólya János Kuratóriumi elnök Fakitermelési Munkakultúra Alapítvány 1. Előzmények A Fakitermelési Munkakultúra Alapítvány
RészletesebbenKÖZÉP-DUNÁNTÚL IDEGENFORGALMA január - december
Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága KÖZÉP-DUNÁNTÚL IDEGENFORGALMA 2007. január - december Veszprém, 2008. február Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatóság, 2008 Igazgató: Szemes
RészletesebbenBALATONI ÜDÜLŐKÖRZET IDEGENFORGALMA január-május
Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága BALATONI ÜDÜLŐKÖRZET IDEGENFORGALMA Veszprém, 2007. július Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatóság, 2007 Igazgató: Szemes Mária Tájékoztatási
RészletesebbenM2M Net EU díjcsomag szolgáltatói lista
M2M Net EU díjcsomag szolgáltatói lista Partner Country Partner Provider Name Ausztria Hutchison 3G Austria (Ausztria) Mobilkom Austria (Ausztria) ONE GmbH (Ausztria) T-Mobile A (Ausztria) Belgium Base
RészletesebbenAZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN
AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös halászati politika (KHP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a tagállamok halászflottái 2014-ben
RészletesebbenBALATONI ÜDÜLŐKÖRZET IDEGENFORGALMA január - december
Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága BALATONI ÜDÜLŐKÖRZET IDEGENFORGALMA 2007. január - december Veszprém, 2008. február Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatóság, 2008 Igazgató:
RészletesebbenMagyar joganyagok - PSZÁF tájékoztató - a Magyarország területére belépő külföldi t 2. oldal Norvégia Olaszország (Vatikán és San Marino) Portugália R
Magyar joganyagok - PSZÁF tájékoztató - a Magyarország területére belépő külföldi t 1. oldal PSZÁF tájékoztató a Magyarország területére belépő külföldi telephelyű, valamint a magyar forgalmi rendszámú
RészletesebbenSzerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: 2000. június 1. 2000. szeptember 1.
Az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló Római Egyezmény (1998. évi XLIV. törvény az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek
RészletesebbenEgy bronz és más semmi!
Egy bronz és más semmi! Beszámoló a XX. Nemzetközi Fakitermelő Versenyről A motorfűrészes erdei munkások XX. nemzetközi versenyét Románia rendezte a Brassó melletti Poiana-ban, 1994. szeptember 12-17.
RészletesebbenA KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN
A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös agrárpolitika (KAP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a mezőgazdaság és az élelmiszeripar
RészletesebbenÉlelmiszervásárlási trendek
Élelmiszervásárlási trendek Magyarországon és a régióban Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: Élelmiszeripari Körkép 2017 Csillag-Vella Rita GfK 1 Kiskereskedelmi trendek a napi fogyasztási cikkek piacán 2 GfK
RészletesebbenIfi Eb Grenoble 2017
Ifi Eb Grenoble 2017 Az Ifi Eb-re történő felkészülés 2016 szeptember végén már elkezdődött. A jelöltek nagyobb részének felkészítését Balogh Ákos a Gószövetség elnöke vezette (Köllner Barnabás, Réti Zoltán,
RészletesebbenA megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ
A. MELLÉKLET A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ AZ EGT-MEGÁLLAPODÁSBAN HIVATKOZOTT AZOK A JOGI AKTUSOK, AMELYEKET A 2003. ÁPRILIS 16-I CSATLAKOZÁSI OKMÁNY MÓDOSÍTOTT Az EGT-megállapodás
RészletesebbenÉszrevételek ( 1 ) Részletes vélemények ( 2 ) EFTA ( 3 ) TR ( 4 ) Belgium Bulgária Cseh Közt.
2010.6.24. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 164/3 A Bizottság által közölt tájékoztatás az Európai Parlament és a Tanács műszaki szabványok és szabályok, valamint az információs társadalom szolgáltatásaira
RészletesebbenSZOLGÁLTATÁSI ÓRAREND Érvényes: 2015. szeptember 7-től
2760 Nagykáta, Dózsa Gy. u. 10 SZOLGÁLTATÁSI ÓRAREND Érvényes: 2015. szeptember 7-től I. Belföldi forint fizetési ok JÓVÁÍRÁS Megbízás típusa GIRO-IG1 GIRO IG2 VIBER TERHELÉS Takarékszövetkezetünk nostro
RészletesebbenÖsztöndíjas kiutazási lehetőségek a karunkon
Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a karunkon Miért érdemes pályázni? Erasmus + Hogyan pályázzak? Pályázási szempontok Ösztöndíj Nyelvismeret fejlesztése Szakmai ismeretek bővítése Új iskola-, oktatási
RészletesebbenA világ és Magyarország turizmusának forgalma 2002-ben
Készítette a Magyar Turizmus Rt. a A világ és Magyarország turizmusának forgalma 2002-ben Budapest, 2003. február hó A világ turizmusának forgalma 2002-ben Magyar Turizmus Rt. A Turisztikai Világszervezet
RészletesebbenNemzetközi Szponzorálás Irányelvei. 2015. április 1. Amway
Nemzetközi Szponzorálás Irányelvei 2015. április 1. Amway Nemzetközi Szponzorálás Irányelvei Ez a irányelv minden olyan európai piacra vonatkozik, ahol az Amway 2015. április 1-én saját leányvállalatai
RészletesebbenHATÁRON ÁTLÉPŐ GÉPJÁRMŰVEK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSÉNEK IGAZOLÁSA
HATÁRON ÁTLÉPŐ GÉPJÁRMŰVEK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSÉNEK IGAZOLÁSA A PSZÁF tájékoztatója a Magyar Köztársaság területére belépő külföldi telephelyű gépjárművek, valamint a magyar forgalmi rendszámú
RészletesebbenKÉSZÜLÉKEK FRISSÍTÉSE
KÉSZÜLÉKEK FRISSÍTÉSE Mi is az a MyDrive? A MyDrive Connect egy alkalmazás, amelynek segítségével a navigációs készülékén elérhető tartalmakat és szolgáltatásokat kezelheti.régen TomTom HOME-nak, és MyTomTom-nak
RészletesebbenA magyar felsõoktatás helye Európában
Mûhely Ladányi Andor, ny. tudományos tanácsadó E-mail: ladanyi.andrea@t-online.hu A magyar felsõoktatás helye Európában E folyóirat hasábjain korábban két alkalommal is elemeztem az európai felsőoktatás
RészletesebbenA közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon
A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem egyetemi tanár A közlekedésbiztonság aktuális
RészletesebbenA megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ
404 der Beilagen XXII. GP - Staatsvertrag - Anhänge Ungarisch (Normativer Teil) 1 von 89 A. MELLÉKLET A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ AZ EGT-MEGÁLLAPODÁSBAN HIVATKOZOTT AZOK A JOGI
RészletesebbenA HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA UKRAJNA. Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, június 20.
A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA UKRAJNA Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. június 20. Adatforrásaink UN WORLD TOURISM ORGANIZATION IMF, CIA World FACTBOOK INTERNET WORLD STATS EUROPEAN TRAVEL COMMISSON
Részletesebben1. melléklet JELENTKEZÉSI ŰRLAPOK. 1. kategória: Online értékesített termékek biztonságossága. A részvételi feltételekhez fűződő kérdések
1. melléklet JELENTKEZÉSI ŰRLAPOK 1. kategória: Online értékesített termékek biztonságossága A részvételi feltételekhez fűződő kérdések 1. Megerősítem, hogy vállalkozásom ipari vagy kereskedelmi jellegű
RészletesebbenIdegenellenesség Magyarországon és a visegrádi országokban Bernát Anikó (TÁRKI)
Idegenellenesség Magyarországon és a visegrádi országokban Bernát Anikó (TÁRKI) Előzetes verzió az IDEA magyarországi műhelyvitájára 2008. június 10. Az idegenellenesség mérése 1992 óta Mo.: azonos kérdéssor
RészletesebbenMennyit érnek a magyar fakitermelők?
Mennyit érnek a magyar fakitermelők? Beszámoló a XXIII. Nemzetközi Fakitermelő Versenyről (Gólya János, Soproni Egyetem Erdőhasználati Tanszék) A fakitermelők XXIII. világversenyét 1998. május 18-24. között
RészletesebbenERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása február 23.
ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása 2016. február 23. Erasmus Plus program Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös
RészletesebbenAzon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki
Amerikai Egyesült Államok Ausztrália Ausztria Belgium Brunei Ciprus Dánia Egyesült Arab Emírségek Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Horvátország Irán Írország Izland Izrael
RészletesebbenXII. CMAS USZONYOSÚSZÓ VILÁGKUPA FEBRUÁR , EGER VERSENYKIÍRÁS
VERSENYKIÍRÁS 1. JOGOSULTSÁG: SZABÁLYZAT A Magyar Búvár Szakszövetség a CMAS felhatalmazásával 2017. február 24-26. között Egerben rendezi meg a XII. CMAS Uszonyosúszó Világkupa első fordulóját. A Magyar
Részletesebben2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.:
2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2018. 08. 03. 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf. 166. Tel.: +36 1 882 85 00 kapcsolat@kt.hu www.kozbeszerzes.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a Kbt. 62. (1)
RészletesebbenI. INFORMÁCIÓKÉRÉS szolgáltatásnyújtás céljából munkavállalók transznacionális rendelkezésre bocsátásáról
FORMANYOMTATVÁNY A KÉRELMEZŐ IGAZGATÓSÁG FELHASZNÁLÁSÁRA (FAKULTATÍV) I. INFORMÁCIÓKÉRÉS szolgáltatásnyújtás céljából munkavállalók transznacionális rendelkezésre bocsátásáról a munkavállalók szolgáltatások
RészletesebbenCampus Mundi ösztöndíj-tájékoztató
Campus Mundi ösztöndíj-tájékoztató Szombath Zita, Vaprezsán Viktória Tempus Közalapítvány Szent István Egyetem 2017. november 30. Tempus Közalapítvány Államközi ösztöndíjak Kétoldalú államközi megállapodások
RészletesebbenFakitermelési Munkakultúra Alapítvány H-9400 SOPRON Roth Gyula u. 3. Adószám: 18041088-1-08
Fakitermelési Munkakultúra Alapítvány H-9400 SOPRON Roth Gyula u. 3. Adószám: 18041088-1-08 Közhasznúsági jelentés a ről 1. Számviteli beszámoló Az alapítvány i gazdálkodásáról a számviteli törvénynek
RészletesebbenSZERVIZKÖZLEMÉNY SZÁRÍTÓGÉP
SZERVIZKÖZLEMÉNY SZÁRÍTÓGÉP Elégtelen szárítás a hőszivattyús szárítógépeknél A HIBA ISMERTETÉSE: Bizonyos esetekben az ügyfelek arra panaszkodhatnak, hogy a szárítógép elégtelenül szárítja meg a ruhaneműt.
Részletesebben-TÁJÉKOZTATÓ. a Számlatulajdonos pénzforgalmi vagy fizetési számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről
-TÁJÉKOZTATÓ a Számlatulajdonos pénzforgalmi vagy fizetési számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről Hatályos: 2016. december 12-től A Boldva és Vidéke Takarékszövetkezet
RészletesebbenLegyen Magyarország a harcsatenyésztés európai központja, november 9.
A harcsatenyésztés fejlesztésének lehetősége itthon Lengyel Péter, Udvari Zsolt Földművelésügyi Minisztérium Horgászati és Halgazdálkodási Főosztály Legyen Magyarország a harcsatenyésztés európai központja,
RészletesebbenJELENTÉS A KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEKRŐL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1036 JELENTÉS A KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEKRŐL
RészletesebbenFIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013 Nem-formális tanulás? Informális tanulás Formális tanulás Nem-formális tanulás 2 Fiatalok Lendületben Program számokban Elızmény: Ifjúság 2000-2006 Program Idıtartam:
RészletesebbenMenü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás
Az Európai Unióról dióhéjban Továbbtanulás, munkavállalás Dorka Áron EUROPE DIRECT - Pest Megyei Európai Információs Pont Cím: 1117 Budapest Karinthy F. utca 3. Telefon: (1) 785 46 09 E-mail: dorkaa@pmtkft.hu
RészletesebbenMagyarország 1,2360 1,4622 1,6713 1,8384 2,0186 2,2043
370 Statisztika, valószínûség-számítás 1480. a) Nagy országok: Finnország, Olaszország, Nagy-Britannia, Franciaország, Spanyolország, Svédország, Lengyelország, Görögország, Kis országok: Ciprus, Málta,
Részletesebben2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa
2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa Amatőr és Profi Meghívásos Nyílt Verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2014 évi RKSZ II. önvédelmi Nemzetkőzi Kupa bajnoki címek eldöntése - a Magyar és Nemzetkőzi
RészletesebbenNemzetközi Szponzorálás Irányelv július 1. Amway
Nemzetközi Szponzorálás Irányelv 2018. július 1. Amway Ez a irányelv minden olyan európai piacra vonatkozik, ahol az Amway 2018. július 1-én saját leányvállalatai útján működteti az Amway Értékesítési
RészletesebbenMobilitásgarancia füzet
Mobilitásgarancia füzet Minőségi használt autók. Garanciával. Mobilitásgarancia Fontos tudnivalók Kérjük, figyelmesen olvassa el a klubkártya használatáról szóló jelen fejezetet, mielőtt szolgáltatásainkat
RészletesebbenEgészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája?
MEMO/11/406 Brüsszel, 2011. június 16. Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai kártyája? Nyaralás: álljunk készen a váratlan helyzetekre! Utazást tervez az EU területén, Izlandra,
RészletesebbenProf. Dr. Katona Tamás. A gazdaságstatisztika oktatásának néhány kritikus pontja a közgazdászképzésben
Prof. Dr. Katona Tamás A gazdaságstatisztika oktatásának néhány kritikus pontja a közgazdászképzésben A statisztikáról sugárzott kép a közgazdászképzésben A Statisztika módszertani tudományként szerepel
RészletesebbenBevándorlók Magyarországon: diverzitás és integrációs törésvonalak
Bevándorlók Magyarországon: diverzitás és integrációs törésvonalak Gödri Irén Globális migrációs folyamatok és Magyarország Budapest, 2015. november 16 17. Bevezető gondolatok (1) A magyarországi bevándorlás
RészletesebbenEOS Cégcsoport. Követelés kezelési lehetőségek az EU-n belül és kívül. Somodi Bernadett Értékesítési vezető Budapest, 2014.02.20.
EOS Cégcsoport Követelés kezelési lehetőségek az EU-n belül és kívül Somodi Bernadett Értékesítési vezető Budapest, 2014.02.20. Tartalomjegyzék Az EOS világszerte Mire van szükségem, ha az export piacra
RészletesebbenA hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek
A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek 15.02.2006-15.03.2006 A beállított feltételeknek 589 felel meg a(z) 589 válaszból. Jelölje meg tevékenységének fő ágazatát. D -
Részletesebben***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA
Európai Parlament 2014-2019 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 13.6.2017 EP-PE_TC1-COD(2016)0186 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely első olvasatban 2017. június 13-án került elfogadásra
RészletesebbenPályázati felhívás Erasmus+ személyzeti képzésre
Pályázati felhívás Erasmus+ személyzeti képzésre PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2015/16. TANÉVI SZEMÉLYZETI KÉPZÉSRE ADMINISZTRATÍV DOLGOZÓK, ÉS NEM-OKTATÓI FUNKCIÓT IS ELLÁTÓ OKTATÓK RÉS Pécsi Tudományegyetem pályázatot
RészletesebbenADÓAZONOSÍTÓ SZÁM Az adóazonosító számokkal kapcsolatos egyes témák: Az adóazonosító szám felépítése. 1. AT Ausztria. 2. BE Belgium. 3.
ADÓAZONOSÍTÓ SZÁM Az adóazonosító számokkal kapcsolatos egyes témák: Az adóazonosító szám felépítése 1. AT Ausztria 99-999/9999 9 számjegy A kötőjelet és a perjelet egyes esetekben (például elektronikus
RészletesebbenXLVI. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG
Magyar Repülő Szöveség Ejtőernyős Szakbizottság MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG XLVI. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Nyíregyháza,
RészletesebbenA 2018-as pályázati felhíváshoz kapcsolódó intézményi mobilitási főpályázat elkészítésével kapcsolatos információk
A 2018-as pályázati felhíváshoz kapcsolódó intézményi mobilitási főpályázat elkészítésével kapcsolatos információk Erasmus+ felsőoktatási mobilitási pályázati információs és konzultációs nap Budapest,
RészletesebbenTALIS 2018 eredmények
TALIS 2018 eredmények TALIS 2018 eredmények A TALIS főbb jellemzői A TALIS lebonyolítása Résztvevő országok Az eredmények értelmezési kerete Eredmények A TALIS-vizsgálat főbb jellemzői TALIS: Teaching
RészletesebbenYouth Football Festival
2018 Youth Football Festival 7 13 July 2018 Kaposvár, Hungary Youth Football Festival HUNGARY KAPOSVÁR 2 0 1 8 7 13 JULY www.youthfootballfestival.org 2018 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT Youth
RészletesebbenA BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.10.23. COM(2015) 523 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): a 2015., 2016., 2017., 2018. és 2019. évi kötelezettségvállalásokra, kifizetésekre
RészletesebbenBelföldi EMS Gyorsposta
Belföldi EMS Gyorsposta Az EU területére megállapított zónadíjak ÁFA-t tartalmaznak. Az EMS küldemények EU-n kívüli szállításának díja csak a belföldi szakaszra vonatkozólag tartalmaz ÁFA-t. A táblázatban
RészletesebbenMÁV-START / ÉKSZ - 07/002/2015. Interrail
MÁV-START / ÉKSZ - 07/002/2015 Interrail Örömmel üdvözöljük Önt az Interrail tel utazók széles táborában! Reméljük, utazásai során sok nagyszerű élményben lesz része. Jó időt, kellemes útitársakat kívánunk!
RészletesebbenXX. BUDAPEST OPEN - HAYASHI KUPA SZEPTEMBER
XX. BUDAPEST OPEN - HAYASHI KUPA 0 NYÍLT NEMZETKÖZI KARATE BAJNOKSÁG VERSENY RENDEZŐJE: MAGYAR GOJU-KAI KARATE-DO SZÖVETSÉG VERSENY CÉLJA: A MAGYAR VERSENYZŐK RÉSZÉRE BIZTOSÍTANI A KÜLFÖLDI SPORTOLÓKKAL
RészletesebbenJELENTÉS A KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEKRŐL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 99 évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 036 JELENTÉS A KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEKRŐL
RészletesebbenHALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT /2018-as TANÉV
HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT - 2017 /2018-as TANÉV TANULMÁNYOK A Színház- és Filmművészeti Egyetem pályázatot hirdet az egyetem hallgatói részére tanulmányi ERASMUS+ ösztöndíj elnyerésére európai
RészletesebbenDr. Zentai Zoltán Jogi Igazgató GYSEV CARGO Zrt.
Dr. Zentai Zoltán Jogi Igazgató GYSEV CARGO Zrt. 8 egyezmény 4 mérföldkő IÜG CIM COTIF 1890 1924 1933 1952 1961 1970 1980 1999 Kezdetek Hidegháború Intézményesülés Liberalizáció KTN 2016.09.20 CIM 2 KTN
RészletesebbenII. Hévízi Derby (C0 - A2)
II. Hévízi Derby (C0 - A2) Verseny ideje: 2008.06.06-2008.06.08 Típusa: A - kategória Hévíz, Kossuth u. Helyszíne: Labdarúgó edzőpálya és környéke Nevezés # lezárása 1 2008.06.02.nap 22:00 2 2008.06.02.nap
RészletesebbenAGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. november 30. Élıállat és Hús 2009. 47. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:
RészletesebbenNYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 29/1995.(VII.1.) számú. r e n d e l e t e
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 29/1995.(VII.1.) számú r e n d e l e t e a vásárokról és piacokról (egységes szerkezetben a 17/1997. (III.1.) sz., 46/1997. (VI.1.) sz., 30/1998. (VII.1.) a
Részletesebben1. táblázat - A világ tűzeseteinek összesített adatai az országokban ( )
1. táblázat - A világ tűzeseteinek összesített adatai az országok (1993-2007) Év Országok Összes lakosság /milliárd fő/ Tűzesetek /millió db/ Tűzesetben elhunytak /ezer fő/ 1000 lakosra jutó tűzesetek
RészletesebbenHALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT /2017-es TANÉV
HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT - 2016 /2017-es TANÉV SZAKMAI GYAKORLAT A Színház- és Filmművészeti Egyetem pályázatot hirdet az egyetem hallgatói részére ERASMUS+ ösztöndíj elnyerésére európai
RészletesebbenMegvitatandó napirendi pontok (II.)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2019. július 1. (OR. en) 10824/19 OJ CRP2 25 IDEIGLENES NAPIREND AZ ÁLLANDÓ KÉPVISELŐK BIZOTTSÁGA (II. rész) Európa épület, Brüsszel 2019. július 3. és 4. (10.00, 9.00)
RészletesebbenVERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, 2015. november 28.
Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, 2015. november 28. Időpont: 2015. november
RészletesebbenFelkérjük a Tanácsot, hogy vizsgálja meg a szöveget annak érdekében, hogy általános megközelítést lehessen elérni a határozati javaslatról.
Conseil UE Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. november 10. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0186 (COD) 13660/16 LIMITE FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: az Állandó Képviselők Bizottsága (I. rész)
RészletesebbenL 165 I Hivatalos Lapja
Az Európai Unió L 165 I Hivatalos Lapja Magyar nyelvű kiadás Jogszabályok 61. évfolyam 2018. július 2. Tartalom II Nem jogalkotási aktusok HATÁROZATOK Az Európai Tanács (EU) 2018/937 határozata (2018.
RészletesebbenRichter Csoport. 2014. 1-9. hó. 2014. I-III. negyedévi jelentés 2014. november 6.
Richter Csoport 2014. I-III. negyedévi jelentés 2014. november 6. Összefoglaló 2014. I-III. III. negyedév Konszolidált árbevétel: -2,8% ( ), +1,2% (Ft) jelentős forgalom visszaesés Oroszországban, Ukrajnában
RészletesebbenÁltalános Szerződési Feltételek Conclude Befektetési Zrt. GoldTresor online nemesfém kereskedési rendszer
Általános Szerződési Feltételek Conclude Befektetési Zrt. GoldTresor online nemesfém kereskedési rendszer Érvényben: 2018. június 14-től visszavonásig I. Általános információk A Szolgáltató adatai: Szerződő
RészletesebbenItthon Végleges adatokkal. Turizmus. otthon van. Magyarországon.
Itthon otthon van Turizmus Magyarországon 2007 Végleges adatokkal www.itthon.hu Turizmus Összefoglaló adatok 1 A magyarországi turizmus főbb mutatói *Zárójelben a szállodák vendégforgalmi adatai. 2006
RészletesebbenERASMUS TÁJÉKOZTATÓ Március 07.
ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ 2018. Március 07. ERASMUS PLUS PROGRAM Erasmus Plus program Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös képzések),
RészletesebbenMi az a FIRST LEGO League?
Mi az a FIRST LEGO League? FIRST LEGO League (FLL) egy nemzetközi robotverseny 10 és 16 év közötti gyerekeknek és fiataloknak. A verseny egyben egy lehetőség, hogy a gyerekek és fiatalok megismerkedjenek
Részletesebben