Tapadásrealizálás azaz alapkérdések a futómű körül 1.rész január 18. Szerző: XJS
|
|
- Dóra Ballané
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Tapadásrealizálás azaz alapkérdések a futómű körül 1.rész január 18. Szerző: XJS Azért szántam rá magam, hogy fordítok egy-két futóműves szösszenetet, mert amíg a magyarországi motortuningot a mágusok, varázslók és valódi, ámbár fellelhetetlen mesterek fémjelzik, addig a futómű témájában még az alapfogalmak körül is nagy a csend, sőt fellelhető információ vagy valaki, aki ismer olyat, aki hallott már olyanról aki ért hozzá, szinte nem is létezik. Az alábbiak főleg megjelent írások ferdítései*, illetve neten talált ábrák és saját mórickarajzokból összeállított illusztrációk tematikus halmaza. * Ferdítés, mert az alapját valóban a cikk adta, de hozzátettem-elvettem, mert a forrás túl amerikai nézőpontból íródott. Talán így kicsit lokalizáltabb. És itt kösz mindenkinek, aki hiányos magyar szaknyelvi tudásom csiszolgatásban segítségemre volt: Kulinpapa, ZDoman. Külön köszönet TéZé-nek, aki kigyomlálta a szavakkal való garázdálkodásom vadhajtásait. Úgy néz ki, a világ másik felén is macerás ehhez a fekete mágiához értő embert találni. Olyan, aki feltekeri a turbónyomást, és megcsippeli a verdát, odaát az USÁ-ban is minden sarkon akad. Viszont a tapadás, a kanyarodási képességek, szóval úgy általában a futómű különböző célokra (gyorsulás, szlalom, pályaverseny, rali) való beállítását, és az ehhez szükséges alkatrészek kiválasztását megkönnyítő cégek nem hemzsegnek. Alkatrész van dögivel, csak utána találjunk műhelyt, ahol be is lövik a cuccot. Az a nem egyszerű A négy alapdolog 1. Tapadás alapok Az első és legeslegesleges legfontosabb. Jó gumi nélkül a legjobb alkatrészekből összerakott, profin belőtt futómű is sz@rt ér. Pont. A kanyarsebesség növeléséhez a lehető legszélesebb, legtapadósabb gumik kellenek, amik még éppen elfordulnak a sárvédők alatt. Elkezdhetnénk listázni a gumimárkákat, de felesleges. Prémiummárkából is van nagyon jó minőségű, meg közepesből is találni megfelelőt. Általában a drágább gumi nem csak azért drága, mert márkás, hanem egy pár paraméterében tényleg jobb. (Ugyanolyan tapadós, de kevésbé kopik, csendesebb, esetleg jobb vízen, vagy jobb szárazon stb, stb.) Általánosságban ezért leszűrhető pár tanulság: a jó gumi drága, gyorsan kopik, és inkább szárazon jó. Aztán ha az ember szemfüles, lassan rájön, hogy a még jobb, ellenben olcsó gumi az az, amit valaki már használt, és kidobott (különös tekintettel a neten pár helyen hirdetett, valamilyen versenysorozatban használt sztenderd gumikra..). Érdemes slickekbe beruházni, még ha szétégetettnek, lerongyoltnak is tűnik. Persze, ennek csak akkor van értelme, ha a körülmények engedik. (Szlalomon például általában a spec osztályban kell menni, ha nem E jelzésű, azaz elvileg utcai gumink van. Az USÁ-ban ezt DOT-legal guminak hivják, ott értelemszerűen nincs E jelzés.) De például a Bridgestone-nak, Yokohamanak, Kumhonak, Falkennek, Toyonak és Pirellinek vannak utcára való verseny jellegű gumijaik. Érdemes figyelni a gyártói ajánlásokat, sok olyan típus is fellelhető (sőt, a legtöbbje ilyen) ami bizonyos kopás után éri el a megfelelő teljesítményt. Az utcai gumikkal futó/futott márkakupák (Astra(R.I.P), Clio, Swift) versenyzői ezért járnak/jártak gumit koptatni (vagy még inkább daráltatni) a versenyek előtt. A slickekkel meg érdemes vigyázni, mert nem minden típus jó mindenhová, sőt,hatékonyságuk függ a hőmérséklettől is. Persze, kukázott slickeknél (amit azért az univerzalitás hiánya ellenére sokan használunk) előzetes választásra sok lehetőség nincs. De még mindig olcsóbb feltenni egy hungaroringi nyílt napra egy kukázott slicket a családi verdára, mint a remek vizes tulajdonságokkal rendelkező, csendes, imádott Continentalokat lerongyolni a rázókövön. Persze, a slickekhez érdemes átgondolni a szilentek állapotát, mert a lerövidülő féktávok igencsak nyúzzák az egyéb futóműalkatrészeket. De erről inkább máshol.
2 Szóval a méret. Majdnem minden autóra fel lehet tenni két mérettel szélesebb gumit. Például adott egy 185/70R15 gumi egy 5 széles felnin, ide valószínűleg felmegy a 205/50R15 egy 7 széles görgővel. Érdemes figyelni, hogy a felni ET száma (a mértani közepétől a felfekvés síkja, lásd ábra) jó legyen. Így nem változik a nyomtáv, és ezáltal többek között a kerékcsapágyak terhelése sem nő túlzottan. Kivétel itt is akad, ha valaki kifejezetten azt szeretné, hogy szélesedjen az a fránya nyomtáv. Erről később szintén lesz még szó. :) Viszont sokkal okosabb a felni ET-jével hangolni a nyomtávot, mint egy rosszul megválasztott görgőt utólag kipogácsázni. Szélesebb, peresebb gumit feltenni jó dolog. Az alacsony profilú gumiknak általában merevebb az oldalfala, ami jó, a szélesebb futófelüleletet jobban az aszfalton tartja kanyarodás közben, és precízebbnek érezzük a kormányt. Túl merev oldalfal (mint a defekttűrő, ún. runflat gumik a szerk.), és/vagy túl peres gumi rontja a menetkomfortot, nehezebben nyeli el az útengyenetlenségeket. Ezért nagyobb terhelést kapnak a gátlók, rugók, az egész futómű. Úgyhogy egy mindennapokban használt autónál erre is tekintettel lenni, tudni kell kompromisszumot kötni. (Vagy nem, de az már elhivatottság.:)) Amivel különösen vigyázni kell, az a kerék átmérője, a forgó és rugózatlan tömegek növekedése. Egy azonos átmérőjű, de szélesebb gumi 99%, hogy mindig nehezebb lesz, mint az eredeti, gyári méret. Ha ezt még megfejeljük, mondjuk 15 helyett 17 colos felnikkel és a hozzávaló gumikkal, a forgó tömeg, és annak hatása ugrásszerűen megnő. Ez pedig többlet munkát ró a motorra és a fékekre, a nagyobb tömeget nehezebb megpörgetni, lelassítani. Jelentkezik egyfajta lendkerék effektus, ami miatt gyorsításkor gyengébbnek, fékezéskor pedig kevésbé hatékonynak érezhetjük az autót. Ideális esetben a jobb tapadás ezt ellensúlyozza, de a fékekre így is extra terhelés jut. A nagyobb átmérő miatt nő a végáttétel, a végsebesség is nagyobb lehet, ami szlalomon, de akár a Hungaroringen is lényeges paraméter. Ezzel párhuzamosan a gyorsulás romlik. Szintén megnő a rugózatlan tömeg, ami pedig a lengéscsillapítók hatékonyságát rontja. A rugózatlan tömegbe a gumi, a felni, a fékek teljes tömege, a gátló, a rugó, és a lengőkarok tömegének a fele számít bele! Nyilván, előnye is van a nagyobb átmérőnek, elsődlegesen a kanyarstabilitást befolyásolja pozitivan. Az igazán könnyű felni kifejezetten drága, főleg, ha erős, tartós is. Általában a kovácsolt kerekek jobb minőségűek, de az öntött felniknek is lehet létjogosultsága, ha elég könnyűek. Néhány gyártó költségcsökkentés (=elérhető ár) miatt különleges öntési technikákat használ (pld Enkei MAT), amivel a felni ugyanolyan jó, mint kovácsolt vetélytársa. Azt se felejtsük el, hogy ha a gyárival megegyező tömegű, de nagyobb átmérőjű egy felni, a forgó tömegek lendkerékhatása úgy is nő. Ismét csak komprommisszum Sok mindenre kell figyelni, igaz-e? 2. Dőlés, bólintás, süllyedés (beülés, összeülés) A második legfontosabb, alapvető futómű praktika, hogy csökkentsük a karosszéria nem kívánt mozgásait. A kasztni dőlését kanyarban (body roll), a bólintását fékezéskor (dive), az autó hátuljának a besüllyedését (összeülését, sqat) gyorsításkor. A közhiedelemmel ellentétben a dőlés nem a kanyar külső ívén lévő kerékre történő átterhelést befolyásolja elsősorban, hanem a vezetési élményt, a kezelhetőséget. Lelassítja az autó reagálását a kormánymozdulatokra, de a fékezések utáni kigyorsításra is. Azt a benyomást kelti, mintha rosszul kezelhető lenne az autó, olyan nyúlós-ragadós. Mindhárom említett jelenség csökkenti a magabiztosságot vezetés közben. Elég megnézni egy F1-es autót: féktávon nincs szemmel látható bólintás, kanyarban dőlés Csak keresztülgázol a kanyaríven és kész. Érdemes összehasonlítani egy amatőr szlalomon megjelenő teljesen utcai autó viselkedésével: libikóka, majd felborul, stb. Tudom, extrém a példa, de legalább könnyen vizualizálható. Egy puha rugózású autó kanyarodás közben simán megdőlhet annyira, hogy vagy az elején, vagy a hátulján vagy mindkét végén teljesen összeüljön a futóműve. Ha elfogy a rugóút tartaléka, a kerekek pattogni kezdenek, elvesztik tapadásukat, ami akár balesethez is vezethet. De a túl széles tartományban dolgozó futómű is
3 felvet néhány problémát. A legtöbb széria autón a futómű geometriája egy kompromisszum eredménye. Ezért sok gondunk lehet, ha forszírozott üzemmódban kanyarodunk. Először is, összeszedhetünk (a statikus beállítástól esetleg teljesen eltérő) pozitív kerékdőlést, ami azt eredményezi, hogy a gumik elkezdenek a külső szélükön futni, csökken a tapadás. Ez fokozottan rossz a MacPherson rendszerű futóműveknél, ahol a kasztni dől, de a kerekek kevésbé, mint a különböző (több) lengőkaros rendszereknél. Merevhídnál nem kell aggódnunk a kerékdőlés miatt, de ez legalább annyira hátrány egy versenyzésre szánt autónál, mint előny lehet ugyanannál a típusnál, ha utcai feladatai is vannak. A másik probléma, az a futómű, és a kormányzás geometriájának egymáshoz képest történő változása kanyarodáskor (bump steer). Rossz esetben ez olyan mértékű lehet, hogy a sofőr teljesen rossz visszajelzéseket kap az autó viselkedéséről kanyarodás közben. Már tudjuk, hogy ezek a dolgok nem jók, de hogyan tegyünk ellene? Az első, amit tehetünk, hogy erősebb/keményebb rugókat használunk. Az erősebb rugók a fenti jelenségek negatív hatásait kiküszöbölik, vagy legalábbis csökkentik. Erősebb rugóval viszont könnyen elpattog a kerék, ha a csillapítás mértéke nem megfelelő. Ezért lényeges, hogy jól megválasztott gátlókkal együtt cseréljük a rugókat, lehetőleg komplett készletben. Az állítható keménységű gátlókhoz többféle rugót is választhatunk, így könnyebb a kényelem/feszesség számunkra ideális arányát eltalálni. A megfelelően csillapító gátlók meggátolják a kerék elpattogását. A dőlés csökkentéséhez nem sokat járulnak hozzá, de ez úgyis a rugók feladata. Ellenben javítják a futómű reakcióit a különböző útegyenetlenségekre, szinte odaragasztják az abroncsokat az útra. Ettől állandó a gumi és aszfalt kapcsolata, tehát javul a tapadás. Ráadásul a jó gátlók a kormányzás pontosságát is javítják. Vigyázat: a rugók vágása azaz lefűrészelése a menetszám csökkenésével jár és semmiképp nem jó ötlet. Pont a kívánt hatás ellenkezőjét érjük el vele, de ezt csak határhelyzetben fogjuk megtapasztalni, amikor már késő lesz! További fejlesztési lehetőség, hogy erősebb kanyar stabilizátorokat építünk be. Ezek tulajdonképpen torziós rugók, amik a kanyar külső ívén futó kerekek többletterhelését adják vissza a belső íven futó kerekekre. Ezek csak akkor dolgoznak, amikor az autó kanyarodni kezd, tehát a menetkényelmet nem befolyásolják annyira, mint a keményebb rugók. A stabilizátoroknak sok köze nincs a rugózási komforthoz, csak kanyarban fejtik ki jótékony hatásukat. De a bólintással és az összeüléssel nem tudnak mit kezdeni, hiszen azok inkább az egyenes irányú terhelésváltás (fékezés-gyorsítás) velejárói. Általában a gyári rugózást/csillapítást nem kell változtatni, ha csak erősebb stabilizátorokat építünk be. Ha az autó többcélú, jó kompromisszum lehet, ha csak a stabilizátorokat cseréljük. Amire viszont illik figyelni, hogy az első-hátsó stabilizátorok aránya befolyásolja az alul- illetve túlkormányzottsági hajlamot. Úgyhogy csak ésszel! Vannak olyan vélemények is, hogy túl erős stabilizátorokkal ellenkező hatást érünk el, ronthatjuk vele a tapadást. Az elmélet szerint az ilyen stabilizátor túl sok terhelést emel le a külső kerékről, és ehhez viszonyítva túl keveset terhel át a belső kerékre. Nyilván mindezen paraméterek típustól, futóműtől, felhasználási területtől erősen függnek. Célszerű ennek is, mint minden másnak, utána olvasni a világhálón, főleg az adott típussal versenyzők véleménye lehet mérvadó. De azért kezeljük egészséges fenntartással a webes tunerek kijelentéseit. 3. A karosszéria kiegyensúlyozása Most, hogy már lecsökkentettük a karosszéria nem kívánatos mozgásait, és javítottunk a kormányzás érzékenységén, elkezdhetünk dolgozni a következő fejlesztési területen. Legtöbbünk számára a cél az autó neutrális, kiegyensúlyozott viselkedése. Kiegyensúlyozottnak azt hívjuk, amikor mind a négy gumi egyenlő mértékben kúszik kanyarodáskor, általában így érhető el a legnagyobb kanyarsebesség, így használhatjuk ki a gumik maximális tapadását. Hülyeségnek tűnhet, de még a drifterek is a kiegyensúlyozott autót preferálják, hiszen így van a legtöbb lehetőségük kontrollálni a far kitörését.
4 A lelkes amatőr legnagyobb bánatára, a legtöbb autó széria futóművét biztonságos, enyhe (vagy kevésbé enyhe) alulkormányzottságra lövik be. Alulkormányzottságnak hívjuk, amikor az első gumik kezdik el elveszteni a tapadásukat, azaz tolja az orrát az autó. Pontosabb: ha az első kerekek kúszási szöge nagyobb, mint a hátsóké, alulkormányzottságról beszélünk. Azért hangolják ilyenre az autókat, mert a legtöbb sofőr számára ez a legkönnyebben kezelhető viselkedésforma. Az alulkormányzottság nem túl hatékony, ha gyorsan akarunk kanyarodni, hiszen az első kerekekre többlet munkát ró, míg a hátsók tapadását alig használjuk. Még egyszerűbben? Az alulkormányzottság szívás. Ha túl messzire megyünk az alulkormányzottság csökkentésében, könnyedén átcsaphatunk a másik végletbe, autónk túlkormányzott lesz. Túlkormányzottságról akkor beszélünk, ha a hátsó gumik tapadása előbb szűnik meg, mint az elsőké, azaz farolunk, csapatunk, kilinccsel előre közlekedünk stb. Pontosabban: túlkormányzott az az autó, amelyiknél a hátsó kerekek kúszási szöge nagyobb, mint az elsőké. A drifterek elsődleges célja ezt a viselkedést folyamatosan fenntartani, művészi szinten kontrollálni. A túlkormányzottság hőssé tehet, de könnyen odaverhetjük az autót, ha gyakorlat nélkül erőltetjük. Gyakorlásra remek alkalom a driftszövetség által meghirdetett, és általában nyílt edzés. Túlkormányzottan kicsit könnyebb gyorsabban menni a kanyarokban, de még mindig nem ez az ideális. Szóval hogyan változtassunk autónk viselkedését? Próbáljuk meg állítani a gumik kúszási szögét. A kúszási szög a gumik mozgásiránya és a felfekvési területük (a kerék hossztengelye) iránya által bezárt szög. Az egyik legfontosabb paraméter, amivel ezt a szöget befolyásolhatjuk, a kerékterhelés változtatása. Nagyobb terheléssel a szög nő. Egy orrnehéz, elsőkerekes autónak nagyobb tömeg esik az első kerekeire, ezért nagyobb az első gumik csúszási szöge, mint a hátsóké. Ezért az első kerekek fogják előbb feladni és elkezdenek sodródni. Azaz az autó tolja az orrát, alulkormányzott lesz. A hátsókerekes autóknál általában ennél nagyobb tömeg esik a hátsó kerekekre, ezért hajlamosabbak a túlkormányzottságra, de legalábbis könnyebben előcsalogatható belőlük. A középmotoros autóknak van általában egyenlő terheléselosztása, ezért gyári állapotban talán ezek a legneutrálisabb viselkedésűek. A helyes kerékterhelés és kúszási szög beállítása a súlypontáthelyezésekkel a neutrális viselkedés kulcsa. Lehetséges egy orrnehéz elsőkerekes autót túlkormányzottra beállítani? Persze. Elég megnézni egy gyors elsőkerekes versenyautót, majd mindegyik pokolian túlkormányzott. Ismert ez az angol mondás: Oversteer when the passengers are scared, understeer when the driver is scared. Magyarul: ha túlkormányzott, akkor az utasok félnek, ha alulkormányozott, akkor a sofőr fél De hogyan jutnak el a futómű mérnökök idáig, mivel hangolják az autókat? Játszanak a rugók és a kanyarstabilizátorok erősségével, a gumik méretével, és a légnyomásával, a gátlók beállításával. Vegyük például a guminyomást: minél keményebbre fújjuk fel a gumit (persze egy bizonyos határon belül), annál kisebb a kúszási szög. A már említett orrnehéz, elsőkerekes autó hátsó gumijait kicsit leengedve, az elsőket meg feljebb fújva máris csökkenthető az alulkormányzottság bizonyos mértékben. A rugók és kanyarstabilizátorok keménységének változtatásával ennél sokkal nagyobb mértékben befolyásolhatjuk a viselkedést. Erősebb rugókat vagy stabilizátorokat használva az autó valamelyik végén növelhetjük azon a tengelyen a kanyarodáskor a külső kerekekre átvitt terhelést. A puhább vége előbb összeül, a keményebb nehezebben, ezzel is nagyobb kúszási szöget idézve elő. Kezdetnek a legjobb, amit egy elsőkerekes autón tehetünk, hogy egy erősebb hátsó stabilizátorral próbálkozunk. A megfelelő gátlók javíthatják a visszajelzéseket és segítenek egyensúlyba hozni az autót rögtön a kanyarodás megkezdése után. Egy puha gátlóval gyorsabban érünk el stabil állapotot a súlypontáthelyezés után, egy keményebb gátló késlelteti a súlypontáthelyezést. A gátlók hatása a fordulás kezdetekor, és a kanyar közepe
5 után az igazán lényeges: kemény gátlókkal élesen fordulunk. Viszont túl kemény gátlóval lehet, hogy túlzottan késleltetjük a súlypontáthelyezést, ezért kanyar közben váratlanul felborul az autó egyensúlya. A gumik mérete is kihat a kasztni egyensúlyára. Szélesebb abroncsot kell feltenni, ha több tapadás szükséges, ez egyértelmű. A farmotoros Porschéknak többek közt ezért széles a hátsójuk, hogy segítsen csökkenteni a túlkormányzottságot. Az erős hátsókerekes autóknak általában szélesebb a hátsó gumija, mint az első (például a BMW M-modelljeinél, Mischbereifung -nak hívja a német a szerk.). Sok elsőkerekes kocsit hajtó szlalomversenyző viszont előre tesz fel szélesebb gumikat. Ha tapadáshatáron mind a négy kerék egyformán kúszik mindenféle fékezési vagy gázadási befolyás nélkül, az általában ideális. (Azaz a kúszási szög azonos elől-hátul=neutrális viselkedés.) Ha képesek vagyunk túlkormányzottságot provokálni hirtelen gázelvétellel, vagy agresszívabb túlkormányzottságot fékezéssel kanyarodás közben a határon autózva, az hasznos lehet. Elsőkerekeseknél, ha lassú forgást tudunk indítani kis gázzal kanyar közben, az szintén hasznos tud lenni. Hátsókerekeseknél az is jól jöhet, ha nagy gázra elindul a feneke. Általában ezek a beállítások adják a legnagyobb szabadságot, a legtöbb lehetőséget. 4. A súlyáthelyezés kezelése A súlyáthelyeződés az az a mozgás, amikor a terhelés (súly) a kanyar belső ívén haladó kerekekről a külső kerekre helyeződik át. A túlzott oldalirányú mozgás károsan befolyásolja a vezethetőséget. A súlyáthelyeződést a centrifugális erő okozza, ami az autó tömegközéppontjára hat. Az általánosan elterjedt nézettel szemben csak nagyon kevés átterhelés róható fel a kasztni dőlésének a kanyarban. Akár viszonylag nagy karosszéria dőlésszögeknél a súlyáthelyeződés meglehetősen alacsony maradhat. Tehát sokkal hatékonyabb, ha az autó tömegközéppontját lejjebb engedjük (ültetünk) és szélesítjük a nyomtávot, mintha a kasztni dőlése ellen küzdenénk. Az ültetést legegyszerűbb rövidebb rugókkal megoldani, de okosabb, ha a gátlókat-gólyalábakat is rövidebb úton dolgozó (short stroke) egységekre cseréljük. Ezzel megtartjuk a szükséges berugózási hosszt az alacsonyabb magasságnál is. A túlzott ültetés megváltoztathatja a teljes futómű geometriáját, pozitív kerékdőlést okozhat a kasztni dőlésekor, és szerepet játszhat a kormánygeometria és futómű-geometria egymáshoz képest mért, előnytelen (bump-steer) megváltozásában is.
6 Ha a kormányzási tengely és a talaj metszéspontja a kerék középvonalától beljebb van pozitív kormánygördülési sugárról beszélünk, ha kijebb, értelemszerűen negatívról. Miután ez a távolság az út és az abroncs között ébredő súrlódó erők erőkarja, a jobb és baloldali kerekek közötti eltérés különbözőképpen hat. Pozitív sugár esetén kifelé húz az autó, negatív sugárnál viszont fellép egy erős önkormányzó (befelé húzó) erő, ami akár defekt esetén nagyon hasznos is lehet. Nulla kormánygördülési sugárnál nagyon nehéz a kereket álló helyzetben elfordítani. Negatív sugarat nagy ET számú felnivel lehet a legkönnyebben elérni. A legegyszerűbb megoldás a nyomtáv növeléséhez olyan széles felni használata, ami még befér a kerékdobokba. Ez értelemszerűen együtt jár a szélesebb gumikkal, ami ugye a tapadásban a legfontosabb tényező. Nagyobb ET számú felnik esetleg pogácsákkal (nyomtávszélesítővel) szintén növelik a nyomtávot. Ezzel nagyobb lesz a kerékcsapágyakra terhelése a megváltozott terhelési felületek miatt! Ráadásul, minél távolabb kerül a gumik felfekvési felületének a középpontja, a kormányzás tengelyének a talajra meghosszabbított metszéspontjától (scrub radius, azaz kormánygördülési sugár, lásd ábrák), annál nagyobb lesz a tapadás befolyása a kormányzásra, kiveszi a kezedből a kormányt (torque steer). Ezt a távolságot (scrub radius) érdemes elöl hátul egyenlően tartani, hogy az autó ne egye a gumikat. (Közbevetőleg: AE86 első futóműnél, ha NRCA-t használunk, akkor ugye mindenféle pogácsa és kis ET-s felni nélkül annyival nő a nyomtáv, amennyi az NRCA-ban a furatok eltolása egymáshoz képest (T3 NCRA-nál oldalanként 25mm, összesen 5cm!). Kérdés, hátul ezt hogyan korrigáljuk, egyáltalán, szükséges-e merev tengelynél is korrigálni ezt? Hiszen a hátsó futóműnek nincs kormányzási tengelye Ha valaki tudja a választ, írjon!) Azért, hogy minimalizáljuk ennek a távolságnak a változását nyomtáv szélesítésekor, illendő arra figyelni, hogy a felni egyenlően szélesedjen befelé és kifelé is, azaz inkább az ET szám helyes megválasztása legyen a vezérlőelv, mint a pogácsázás Ez némileg ellentmond annak, hogy inkább kisebb ET-jű felnivel próbáljunk nyomtávot növelni. Azaz, ha nyomtáv nő, változni fog a kormánygördülési sugár is. A nyomtáv növelése a futómű egyéb paramétereire is hatással van, például a rugózási frekvenciára. A szélesebb nyomtáv csökkenti a keményebb rugók és stabilizátorok hatását is. Ha nagy ET számú felnit szép húsos pogácsával használunk, jelentősen megnöveljük a kerékcsapágyak, csuklók, gömbfejek, kormányösszekötők terhelését, amitől gyorsabban fognak kopni. Jó ökölszabály, hogy használjuk a gyári kerékjáratba esetleg felperemezett sárvédővel még éppen elférő méretet. Egy másik jó szamárvezető, ha azon a végén növeljük a nyomtávot és ültetjük jobban az autót, amelyik vége előbb csúszik meg kanyarban: egy erős középmotorosnál inkább hátul, egy orrnehéz elsőkerekesnél elöl. A következő részben átnézünk egy-két alapvető módosítást, amikkel javíthatjuk a kezelhetőséget, néhány halálos vétket, és pár alapvetést a geometriáról.
Tapadásrealizálás azaz alapkérdések a futómű körül 3. rész Az ördög a geometriában rejlik 2008. május 27. Szerző: XJS
Tapadásrealizálás azaz alapkérdések a futómű körül 3. rész Az ördög a geometriában rejlik 2008. május 27. Szerző: XJS Ismétlés az előző részekből: Azért szántam rá magam, hogy fordítok egy-két futóműves
Tapadásrealizálás azaz alapkérdések a futómű körül 2.rész Még négy témakör 2008. március 21. Szerző: XJS
Tapadásrealizálás azaz alapkérdések a futómű körül 2.rész Még négy témakör 2008. március 21. Szerző: XJS Ismétlés az előző részből: Azért szántam rá magam, hogy fordítok egy-két futóműves szösszenetet,
Versenyautó futóművek. Járműdinamikai érdekességek a versenyautók világából
Versenyutó futóművek Járműdinmiki érdekességek versenyutók világából Trtlom Bevezetés Alpfoglmk A gumibroncs Futómű geometri Átterhelődések Futómű kinemtik 2 Trtlom 2 Bevezetés Bevezetés Alpfoglmk A gumibroncs
Bridgestone Magyarország Kft. Firestone Duraforce Utility (DURA-UT) abroncs teszt
Bridgestone Magyarország Kft. Firestone Duraforce Utility (DURA-UT) abroncs teszt A teszt körülményei A cél az ipari mintázatú abroncs élettartamának tesztje a 460/70R24 méretben, mivel ez a legpopulárisabb
BMW G650 Xmoto. Hosszúság. Szélesség/tükrökkel. Szélesség/ tükrök nélkül. Tengelytáv. Ülésmagasság. Szerzõ Majer Viktor. F650.hu
BMW G650 Xmoto Szerzõ Majer Viktor Kanyarmámor az országúton. G 650 XmotoMár álló helyzetében is látszik a streetmoto-változaton, hogy élvezetes kanyarvadászatra született. Kis átmérõjû, 17 colos kerekei,
A környezetbarát autózás 10 pontja
A Környezetbarát autózás kampány célja, hogy csökkentse az autók környezetre gyakorolt káros hatását, valamint segítsen a járművezetőknek abban, hogy környezetvédő fejjel gondolkodjanak. A környezetbarát
Miért kell télen téli gumiabroncsot, nyáron pedig nyári gumiabroncsot
Miért kell télen téli gumiabroncsot, nyáron pedig nyári gumiabroncsot használni? A gumikeverék tapadását befolyásolja a hőmérséklet. 7 C o fölött 7 C o alatt Ez a hőmérsékleti tartomány a nyári gumiabroncsok
Hasznos tippek gumicserével kapcsolatban
Hasznos tippek gumicserével kapcsolatban Úgy tűnik, hogy végre tényleg beköszöntött hazánkban a tavaszi időjárás! Elérkezett az idő, hogy Fontos azonban, hogy mielőtt bárhová indul, a téli gumikat cserélje
A gumiabroncsok szerepe a közlekedésbiztonságban
A gumiabroncsok szerepe a közlekedésbiztonságban A MICHELIN Csoport A kezdetek 1889: Michelin cég alapítása 1891: leszerelhető kerékpár abroncs 1895: először szerel a Michelin levegővel fújt gumiabroncsot
Kerékagymotoros Formula Student versenyautó menetdinamikai szimulációja
bmemotion Kerékagymotoros Formula Student versenyautó menetdinamikai szimulációja Csortán-Szilágyi György Dorogi János Nagy Ádám Célunk Fő célunk: Villamos hajtású versenyautó tervezése és építése - részvétel
Mit nevezünk nehézségi erőnek?
Mit nevezünk nehézségi erőnek? Azt az erőt, amelynek hatására a szabadon eső testek g (gravitációs) gyorsulással esnek a vonzó test centruma felé, nevezzük nehézségi erőnek. F neh = m g Mi a súly? Azt
Milyen el?nyt jelenthet a Lotus E21 nagyobb tengelytávja Spában?
Milyen el?nyt jelenthet a Lotus E21 nagyobb tengelytávja Spában? by Papp István - hétf?, augusztus 19, 2013 http://www.formula1tech.hu/milyen-elonyt-jelenthet-a-lotus-e21-nagyobb-tengelytavja-spaban/ E21-es
CITROËN JUMPER Tehergépkocsi
CITROËN JUMPER Tehergépkocsi Műszaki jellemzők 2016 Motor BlueHDi 110 BlueHDi 130 BlueHDi 160 hengerek száma 4 4 4 hengerűrtartalom (cm 3 ) 1997 1997 1997 max. teljesítmény KW / LE (ford./perc) 81 / 110
CITROËN JUMPER Tehergépkocsi
CITROËN JUMPER Tehergépkocsi Műszaki jellemzők 2013. február Jumper általános műszaki jellemzők Motor HDi 110 HDi 130 HDi 150 HDi 180 hengerek száma 4 4 4 4 hengerűrtartalom (cm 3 ) 2198 2198 2198 2998
Információk az F1DT 2011-es mod-járól
Információk az F1DT 2011-es mod-járól Bevezető Kérnék mindenkit, hogy alaposan olvassa el az alábbiakat a félreértések elkerülése végett, remélem találtok hasznos információkat benne. A legfontosabb dolgokat
CITROËN JUMPER Tehergépkocsi
CITROËN JUMPER Tehergépkocsi Műszaki jellemzők 2017 Motor BlueHDi 110 BlueHDi 130 BlueHDi 160 hengerek száma 4 4 4 hengerűrtartalom (cm 3 ) 1997 1997 1997 max. teljesítmény KW / LE (ford./perc) 81 / 110
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Tolatóradarhoz
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Tolatóradarhoz Tartalomjegyzék Beépítés és bekötési rajz Vázlatos bekötési ábrák Szenzorok beépítése A kijelző elhelyezése Központi egység telepítése Funkciók Riasztás A rendszer működése
2 3 4 5 6 7 8 10 12 13 112 14 15 16 17 [Nm] 420 kw [PS] 160 [218] [Nm] 420 kw [PS] 160 [218] [Nm] 420 kw [PS] 160 [218] 380 140 [190] 380 140 [190] 380 140 [190] 340 120 [163] 340 120 [163] 340 120 [163]
GUMIABRONCSOK A CITROËN TANÁCSAI SEGÍTENEK A KARBANTARTÁSBAN
GUMIABRONCSOK A CITROËN TANÁCSAI SEGÍTENEK A KARBANTARTÁSBAN A CITROËN TANÁCSAI SEGÍTENEK A KARBANTARTÁSBAN A GUMIABRONCSOK ALAPVETŐ BIZTONSÁGI BERENDEZÉSEK, MELYEK KÖNNYEBBÉ TESZIK A VEZETÉST Tulajdonképpen
ÚJ CITROËN JUMPER Tehergépkocsi
ÚJ CITROËN JUMPER Tehergépkocsi Műszaki jellemzők 2014 új Jumper általános műszaki jellemzők Motor HDi 110 HDi 130 HDi 150 HDi 180 hengerek száma 4 4 4 4 hengerűrtartalom (cm 3 ) 2198 2198 2198 2998 max.
JÁRMŰRENDSZEREK TERVEZÉSE (Tervezési útmutató) Oktatási segédlet
JÁRMŰRENDSZEREK TERVEZÉSE (Tervezési útmutató) Oktatási segédlet 1 Tengelykapcsoló 1. Konstrukciós főméretek, befoglaló méretek 2. A nyomatékfelesleg tényező felvétele 3. A tárcsaszám, súrlódási tényező
www.biztonsagautosiskola.hu A GUMIABRONCS
A GUMIABRONCS A gumiabroncs felépítése futófelület mintaárok mintaelem övbetétek védıbetét peremvédı légzáró réteg peremhuzal-karika A gumiabroncs szerkezete és használata GUMIABRONCS RADIÁL (R) DIAGONÁL
Távvezérelt anyagmozgató rendszer a Toyotától
www.toyota-forklifts.hu Távvezérelt anyagmozgató rendszer a Toyotától 2 TOYOTA MATERIAL HANDLING TÁVVEZÉRELT ANYAGMOZGATÓ RENDSZER 3 Fejleszteni kívánja komissiózási munkafolyamatát? Válassza t - mote
Ez a paraméter arra szolgál, hogy kompenzáljuk a nem megfelelõ orsózási sebesség beállítást a rádión. Pl, ha a rádióban maximumon van az AILERON
Ez a paraméter arra szolgál, hogy kompenzáljuk a nem megfelelõ orsózási sebesség beállítást a rádión. Pl, ha a rádióban maximumon van az AILERON SWASH AFR, de az orsózási sebesség nem megfelelõen nagy,
XRAY XB8 SET-UP DROOP (HASMAGASSÁG)
XRAY XB8 SET-UP DROOP (HASMAGASSÁG) Megváltoztatja a tömegközéppont magasságát. Külön elől és hátul. Megváltoztatja a futómű összes tulajdonságát (fékezés, gyorsítás, utgratás, tapadás és durva pályán
EXKLUZÍV ELSŐ OSZTÁLYÚ KITŰNŐ ÁRFEKVÉSŰ!
EXKLUZÍV ELSŐ OSZTÁLYÚ KITŰNŐ ÁRFEKVÉSŰ! GARANTÁLT MINŐSÉGŰ GUMIABRONCS EURÓPAI ELSŐ OSZTÁLYÚ Az új európai gyártású SEBRING gumiabroncsot az egyik legnagyobb gumiabroncsgyártó gyártja. A minőség a legfontosabb
Tisztelt Partnerünk! A tavaszi-nyári szezon kezdetén szeretnénk tájékoztatni a hálózattal és márkáinkkal kapcsolatos legújabb hírekről.
H Í R L E V É L Tisztelt Partnerünk! A tavaszi-nyári szezon kezdetén szeretnénk tájékoztatni a hálózattal és márkáinkkal kapcsolatos legújabb hírekről. Elsőként szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy a nehéz
LENGÉSCSILLAPÍTÓK A CITROËN TANÁCSAI SEGÍTENEK A KARBANTARTÁSBAN
LENGÉSCSILLAPÍTÓK A CITROËN TANÁCSAI SEGÍTENEK A KARBANTARTÁSBAN MI A LENGÉSCSILLAPÍTÓK SZEREPE? A lengéscsillapítók biztosítják a kerekek megfelelő tapadását, bármilyen hepehupás is az út, amin haladunk.
BEÁLLITÁS PROBLÉMÁK ÉS MEGOLDÁSOK
BEÁLLITÁS PROBLÉMÁK ÉS MEGOLDÁSOK FÉKNYOMÁS A teljes erővel történő fékezésre szolgál. 100%-on teljes erővel fékezhetsz. Ha a féknyomást a legjobb százalékarányban alkalmazzuk az autóra egy meghatározott
a hátsó emelő berendezésre függesztett munkaeszközök tolt üzemmódban működtethetők
A lejtős területeken termesztett szőlő tulajdonságai a (nagyszerű) egyedi talajadottságoknak és a napsugarak kedvező beesési szögének köszönhetően a hegyvidéki borok jobb minőségét jelentik. De hogyan
6. MECHANIKA-STATIKA GYAKORLAT Kidolgozta: Triesz Péter egy. ts. Négy erő egyensúlya, Culmann-szerkesztés, Ritter-számítás
ZÉHENYI ITVÁN EGYETE GÉPZERKEZETTN É EHNIK TNZÉK 6. EHNIK-TTIK GYKORLT Kidolgozta: Triesz Péter egy. ts. Négy erő egyensúlya ulmann-szerkesztés Ritter-számítás 6.. Példa Egy létrát egy verembe letámasztunk
Orbitool Sorjázó szerszám
Orbitool Sorjázó szerszám HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ ÜZEMELTETÉSI LEÍRÁS MANUEL D INSTALLATION ET DE SERVICE ISTRUZONI PER L USO Magyar Tartalomjegyzék Oldal 1. Általános ismertető... 3 2. Biztonsági útmutató...
DINAMIKA ALAPJAI. Tömeg és az erő
DINAMIKA ALAPJAI Tömeg és az erő NEWTON ÉS A TEHETETLENSÉG Tehetetlenség: A testek maguktól nem képesek megváltoztatni a mozgásállapotukat Newton I. törvénye (tehetetlenség törvénye): Minden test nyugalomban
SZAKÉRTŐ GONDOSKODÁS MINDEN, AMIT TUDNI KELL A GUMI- ABRONCSOKRÓL
SZAKÉRTŐ GONDOSKODÁS MINDEN, AMIT TUDNI KELL A GUMI- ABRONCSOKRÓL MEGFELELŐ ÁLLAPOTÚ GUMIABRONCSOK = BIZTONSÁG ÉS VEZETÉSI KÉNYELEM A gumiabroncsok jelentik az egyedüli kapcsolatot a gépjármű és az úttest
2000 Szentendre, Bükköspart 74 WWW.MEVISOR.HU. MeviMR 3XC magnetorezisztív járműérzékelő szenzor
MeviMR 3XC Magnetorezisztív járműérzékelő szenzor MeviMR3XC járműérzékelő szenzor - 3 dimenzióban érzékeli a közelében megjelenő vastömeget. - Könnyű telepíthetőség. Nincs szükség az aszfalt felvágására,
Salming Running Technológiák
Salming Running Technológiák A sarok csészét úgy terveztük, hogy a lehető legkisebb mértékben növelje a cipő tömegét, és alkalmazkodjon a futó lábához A felsőrész kétrétegű szendvics szerkezettel és ExoSkeleton
JKL rendszerek. Közúti járművek szerkezeti felépítése. Szabó Bálint
JKL rendszerek Közúti járművek szerkezeti felépítése Szabó Bálint 1 Közúti járművek szerkezeti felépítése Tartalom Bevezetés Járműdinamika Gépjárművek hajtásrendszerei Gépjármű fékrendszerek 2 2 Bevezetés
16-12 ROLLER Termék száma: 2319 Használati és szerelési útmutató
16-12 ROLLER Termék száma: 2319 Használati és szerelési útmutató Fontos javaslat: kérjük olvassa el figyelmesen ezeket az utasításokat mielőtt hozzákezdene az összeszereléshez, és fogadja meg a karbantartási
ABT Q7. East European Central
ABT Q7 East European Central ABT BR könnyűfém keréktárcsa. Gyémánttal megmunkált vagy magasfényű polírozással, választható rejtett szeleppel, súlycsökkentett és tökéletes kezelhetőség. AZ ABT AS7. Kivételes
MŰHELYTITKOK A GUMIABRONCSOKRÓL
MŰHELYTITKOK A GUMIABRONCSOKRÓL A GUMIABRONCSOK FONTOS BIZTONSÁGI TARTOZÉKOK A gumiabroncsok jelentik az egyedüli kapcsolatot a gépjármű és az úttest között. A gumiabroncsok alig egy képeslapnyi felületen
Megbízható teljesítmény
www.toyota-forklifts.hu Megbízható teljesítmény a Toyota System of Active Stability rendszerének köszönhetően 2 TOYOTA MATERIAL HANDLING MEGBÍZHATÓ TELJESÍTMÉNY A TOYOTA SAS-RENDSZERÉVEL 3 NÉLKÜLÖZHETETLEN
Az elindulás előtti ellenőrzés B kategória
Az elindulás előtti ellenőrzés B kategória 1. Gumiabroncsok ellenőrzése: légnyomás -szemmel láthatóan nem lapos sérülés ne legyen az oldalán (vágás repedés) futófelület bordázatának a mélysége nem lehet
Miért cserélné le a nyerő abroncsot?
Miért cserélné le a nyerő abroncsot? Sokoldalúság A Bridgestone regionális abroncsainak új generációja Valóban sokoldalú, valóban többcélú A Bridgestone regionális abroncsainak új generációja az R-STEER
SZAKÉRTŐ GONDOSKODÁS MINDEN, AMIT TUDNI KELL A LENGÉS- CSILLAPÍTÓKRÓL
SZAKÉRTŐ GONDOSKODÁS MINDEN, AMIT TUDNI KELL A LENGÉS- CSILLAPÍTÓKRÓL A MEGFELELŐ ÁLLAPOTÚ LENGÉS- CSILLAPÍTÓK BIZTONSÁGI SZEMPONTBÓL ALAPVETŐ FONTOSSÁGÚAK A lengéscsillapítók természetes elhasználódása
BoxMaker Kezelési útmutató. V-1.2-HUN, 2014-Szept.-10
BoxMaker Kezelési útmutató V-1.2-HUN, 2014-Szept.-10 BoxMaker alkalmazása A BoxMaker-t arra terveztük, hogy hullámpapírból lehessen vele a Paraméterek bekezdésben leírt dobozokat készíteni. A Paraméterek
A Formula-1 beállítás iskolája. Az alapok
A Formula-1 beállítás iskolája Az alapok Kezdéskor az első dolog, amit egy újoncnak tennie kell, mielőtt a kocsi beállításaival foglalkozna, hogy a lehető legtöbb kört tegye meg a pályán anélkül, hogy
- 1 - Hosszú élettartammal rendelkező új Continental abroncsok a regionális áruszállításhoz
- 1 - Hosszú élettartammal rendelkező új Continental abroncsok a regionális áruszállításhoz A Continental megkezdte az új harmadik generációs abroncsszéria értékesítését 17,5 22,5 colos méretekben a rohamosan
2016-os XCO UP versenyek ido e s pá lyá ko vetelme nyei
2016-os XCO UP versenyek ido e s pá lyá ko vetelme nyei A versenyek időrendje: Az XCO UP versenyek időrendjét úgy érdemes kialakítani, hogy minden esetben tartható legyen, azaz akkor is, ha a verseny kombinációs
MUNKAANYAG. Macher Zoltán. 3500 kilogramm alatti összgördülő súlyú. járművek kormányberendezéseinek. diagnosztikája, javítása, beállítása
Macher Zoltán 3500 kilogramm alatti összgördülő súlyú járművek kormányberendezéseinek diagnosztikája, javítása, beállítása A követelménymodul megnevezése: Gépjárműjavítás I. A követelménymodul száma: 0675-06
6. MECHANIKA-STATIKA GYAKORLAT (kidolgozta: Triesz Péter, egy. ts.; Tarnai Gábor, mérnöktanár)
SZÉHNYI ISTVÁN GYT LKLZOTT HNIK TNSZÉK 6. HNIK-STTIK GYKORLT (kidolgozta: Triesz Péter egy. ts.; Tarnai Gábor mérnöktanár) Négy erő egyensúlya ulmann-szerkesztés Ritter-számítás 6.. Példa gy létrát egy
Gépjárművek és mobilgépek I.
Gépjárművek és mobilgépek I. II. Előadás Hajtási módok, kanyarodás, fékek Összeállította: Dr. Sarka Ferenc Hajtási módok Elsőkerék-hajtás Hátsókerék-hajtás Összkerékhajtás Hátsókerék-hajtás Orrmotoros
FÉKRENDSZER A CITROËN TANÁCSAI SEGÍTENEK A KARBANTARTÁSBAN
FÉKRENDSZER A CITROËN TANÁCSAI SEGÍTENEK A KARBANTARTÁSBAN A CITROËN TANÁCSAI SEGÍTENEK A KARBANTARTÁSBAN A FÉKRENDSZER BIZTONSÁGI SZEMPONTBÓL AZ EGYIK LEGFONTOSABB EGYSÉG Lassítás vagy megállás esetén
BIZTONSÁG Autósiskola 5440 Kunszentmárton Rákóczi út 1. 06-30/484-3738 Ny.Sz: 16-0057-06
BIZTONSÁG Autósiskola 5440 Kunszentmárton Rákóczi út 1. 06-30/484-3738 Ny.Sz: 16-0057-06 Tisztelt Gépkocsivezető! A BIZTONSÁG Autósiskola nagy részt vállal a baleset megelőzésben, a vezetői engedéllyel
Ritzelés körkéses ritzelőgépeken
Ritzelés körkéses rizelőgépeken - 1 - Ritzelés körkéses ritzelőgépeken 1 Bevezető A ritzen német szó hasítást, karcolást jelent. Nyomdai körökben ritzelés (riccelés) alatt leginkább öntapadó anyagok öntapadó
ABT A3, A3 Sportback, S3
ABT A3, A3 Sportback, S3 East European Central ABT BR könnyűfém keréktárcsa. Gyémánttal megmunkált vagy magasfényű polírozással, választható rejtett szeleppel, súlycsökkentett és tökéletes kezelhetőség
2 3 4 5 6 7 8 10 12 13 112 14 15 16 17 [Nm] 420 kw [PS] 160 [218] [Nm] 420 kw [PS] 160 [218] [Nm] 420 kw [PS] 160 [218] 380 140 [190] 380 140 [190] 380 140 [190] 340 120 [163] 340 120 [163] 340 120 [163]
GD Dollies Műszaki leírás
GD Dollies Műszaki leírás A szállítóeszköz elektromos működtetésű, rádiós távvezérlésű két kocsiból álló egység, mely páros és szóló üzemmódban egyaránt használható. Elsősorban beltéri ill. üzemi területen
2 3 4 6 7 8 10 12 13 112 14 15 16 17 18 19 [Nm] 420 kw [PS] 160 [218] [Nm] 420 kw [PS] 160 [218] [Nm] 420 kw [PS] 160 [218] 380 140 [190] 380 140 [190] 380 140 [190] 340 120 [163] 340 120 [163] 340 120
ABT A6 SEDAN / Avant. East European Central
ABT A6 SEDAN / Avant East European Central 300 LE, 600 NM ABT AS6 Az ABT AS6. Csúcsteljesítmény a legfelso kategóriában. Már a futószalagról legördülve is igen mély benyomást kelt az Audi A6. Grandiózus,
EGYSZERŰ GÉPEK. Azok az eszközök, amelyekkel kedvezőbbé lehet tenni az erőhatás nagyságát, irányát, támadáspontjának helyét.
EGYSZERŰ GÉPEK Azok az eszközök, amelyekkel kedvezőbbé lehet tenni az erőhatás nagyságát, irányát, támadáspontjának helyét. Az egyszerű gépekkel munkát nem takaríthatunk meg, de ugyanazt a munkát kisebb
b. Ha R16-os felnit és 55-ös oldalfalmagasságot választunk, akkor legfeljebb mennyi lehet a gumi szélessége? (10 pont) MEGOLDÁS:
1. Az autógyártók előírnak az autó felnijéhez egy gumiméretet, amihez ragaszkodni kellene. De sokan szeretik a nagyobb felnit, vagy a szélesebb gumiabroncsot. Az autógumik méretét három számmal szokták
Kárkatalógus. 1. Előszó
Kárkatalógus 1. Előszó A sérüléskatalógus célja, hogy szabványosítsa a bérautók sérülés- és kárkezelésének menetét. A közérthetőség és átláthatóság érdekében készült, mivel ezek a feltételek a korrekt
Robotika. Relatív helymeghatározás Odometria
Robotika Relatív helymeghatározás Odometria Differenciális hajtás c m =πd n /nc e c m D n C e n = hány mm-t tesz meg a robot egy jeladó impulzusra = névleges kerék átmérő = jeladó fölbontása (impulzus/ford.)
ÚTMUTATÓ AUTÓSOKNAK A BIZTONSÁGOS KÖZLEKEDÉSHEZ KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁGOK VEZETÉS- TECHNIKAI KISOKOS
ÚTMUTATÓ AUTÓSOKNAK A BIZTONSÁGOS KÖZLEKEDÉSHEZ KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁGOK VEZETÉS- TECHNIKAI KISOKOS MIELŐTT ELINDULNÁNK Ellenőrizzük a lámpák és a fékek működőképességét! A tolatólámpa, illetve a féklámpa
ABT golf V, golf V variant, golf V gti
ABT golf V, golf V variant, golf V gti East European Central ABT BR könnyűfém keréktárcsa. Gyémánttal megmunkált vagy magasfényű polírozással, választható rejtett szeleppel, súlycsökkentett és tökéletes
L E G T R A I N E R GYVC-008. Használat elõtt figyelmesen olvassa el a tájékoztatót!
LEG_TARINER.qxp 2007.08.03. 9:06 Page 1 L E G Használat elõtt figyelmesen olvassa el a tájékoztatót! T R A I N E R GYVC-008 A VIVAMAX Leg Trainerrel Ön otthonában, kényelmesen edzheti lábait és fenekét,
TRAKTOR MAXI TRACTION IF MAXI TRACTION PERFORMER 65
ABRONCSOK MEZŐGAZDASÁGI RADIÁLABRONCSOK 2016 TRAKTOR MAXI TRACTION IF Nagy teljesítményű traktorokra tervezve: csökkentett földtömörítés és nagyobb üzemi hatékonyság. Akár 20 százalékkal nagyobb terhelhetőség.
A megfelelő edzőcipő kiválasztása
A megfelelő edzőcipő kiválasztása Ha komolyan elkezdesz egy sportot űzni, nagyon fontos a jó cipő kiválasztása az edzésekhez. Ha rossz a a cipőd, vagy épp nem a funkciója szerint használod, komoly sérüléseket
Rakományrögzítés. Ezek lehetnek: A súrlódási tényező növelése, Kitámasztás, Kikötés, lekötés. 1. A súrlódási tényező növelése
Rakományrögzítés A szállító járműre felrakott áruk, termékek a szállítás során fellépő hatások (rázkódás, gyorsulás, fékezés, kanyarodás, stb.) miatt elmozdulhatnak, elcsúszhatnak, felborulhatnak. Ennek
NYÁRI KÍNÁLAT SZEMÉLYAUTÓ - 4x4/SUV KISTEHER
NYÁRI KÍNÁLAT SZEMÉLYAUTÓ - 4x4/SUV KISTEHER KOMFORT A LEGMAGASABB SZINTEN A Champiro FE1 a GT Radial legújabb nagy teljesítményű gumiabroncsa, mely egyesíti a hosszú élettartam, a csendes, komfortos autózás,
Modern Fizika Labor. Fizika BSc. Értékelés: A mérés dátuma: A mérés száma és címe: 5. mérés: Elektronspin rezonancia. 2008. március 18.
Modern Fizika Labor Fizika BSc A mérés dátuma: 28. március 18. A mérés száma és címe: 5. mérés: Elektronspin rezonancia Értékelés: A beadás dátuma: 28. március 26. A mérést végezte: 1/7 A mérés leírása:
Thule Coaster XT. Útmutató. FONTOS Őrizze meg ezt az útmutatót. B 51100985
Thule Coaster XT Útmutató FONTOS Őrizze meg ezt az útmutatót. B 51100985 TARTALOM 1 BEVEZETÉS 1.1 A kézikönyv rendeltetése 04 1.2 Az utánfutó rendeltetése 04 1.3 Műszaki adatok 04 2 ALKATRÉSZEK LEÍRÁSA
A megalapozott bizalom: A Toyota
www.toyota-forklifts.hu A megalapozott bizalom: A Toyota aktív SAS stabilitásvezérlő rendszerével (System of Active Stability) ellátott Traigo targoncák 2 TOYOTA MATERIAL HANDLING A MEGALAPOZOTT BIZALOM:
ASTER motorok. Felszerelési és használati utasítás
1. oldal ASTER motorok Felszerelési és használati utasítás A leírás fontossági és bonyolultsági sorrendben tartalmazza a készülékre vonatkozó elméleti és gyakorlati ismereteket. A gyakorlati lépések képpel
Az utóbbi állításnál a képlettel bizonyítható az állítás helyessége, mivel erő szorozva erőkarral
Bevezetés, alapfogalmak A csörlődobon a kötél rétegekből épül fel, ahogy a képen látható, ebből következik, hogy felcsévélés közben a kötéldobon található kötélrétegnek a kerülete folyamatosan növekszik,
GUMIABRONCSOKRÓL. Minden, amit tudni kell a. Minden, amit tudni kell a. www.peugeot.hu PEUGEOT TANÁCSADÁS A LENGÉSCSILLAPÍTÓKRÓL
Minden, amit tudni kell a Minden, amit tudni kell a A LENGÉSCSILLAPÍTÓKRÓL AZ ABLAKTÖRLŐ LAPÁTOKRÓL AZ AKKUMULÁTORRÓL A KLÍMABERENDEZÉSRŐ L A KIPUFOGÓRENDSZERRŐ L A VILÁGÍTÁSRÓL A RÉSZECSKESZŰ R Ő R Ő
Bor Pál Fizikaverseny 2016/17. tanév DÖNTŐ április évfolyam. Versenyző neve:...
Bor Pál Fizikaverseny 2016/17. tanév DÖNTŐ 2017. április 22. 7. évfolyam Versenyző neve:... Figyelj arra, hogy ezen kívül még a további lapokon is fel kell írnod a neved! Iskola:... Felkészítő tanár neve:...
Szilárd testek rugalmassága
Fizika villamosmérnököknek Szilárd testek rugalmassága Dr. Giczi Ferenc Széchenyi István Egyetem, Fizika és Kémia Tanszék Győr, Egyetem tér 1. 1 Deformálható testek (A merev test idealizált határeset.)
RÓLUNK Az URBAN ágaprítók hivatalos magyarországi forgalmazója a Szakadáth-Gépker Kft KAPCSOLATOK
URBAN ÁGAPRÍTÓK RÓLUNK URBAN KOVO s.r.o. egy csehországi ágaprító gyártó, amelynek magyarországi képviselõje a Szakadáth-Gépker Kft. Gyári képviseletként napi kapcsolatban állunk a gyárral, ezért az alkatrészek
ComfortControl 01 DŐLÉS-BLOKKOLÁS 02 DŐLÉS-ELLENÁLLÁS 05 HÁTTÁMLA MAGASSÁGA 03 ÜLÉSMÉLYSÉG 06 HÁTTÁMLA SZÖGE 04 ÜLÉSMAGASSÁG 07 KARFA MAGASSÁG
1. lépés: Oldja ki a széket. 01 DŐLÉS-BLOKKOLÁS 2. lépés: Igazítsa a széket a testéhez. 02 DŐLÉS-ELLENÁLLÁS 03 ÜLÉSMÉLYSÉG 04 ÜLÉSMAGASSÁG 3. lépés: Igazítsa a széket munkastílusához. 05 HÁTTÁMLA MAGASSÁGA
Infiniti Q50 Eau Rouge műszaki adatok. Hajtáslánc Q50 Hybrid sport szedán Q50 Eau Rouge. Teljesítmény 364 LE (268kW) Kb. 568 LE
Sajtóinformáció 2014. április 20. Infiniti műszaki adatok Hajtáslánc Q50 Hybrid sport szedán Motor 3498 cm 3, V6, benzin Kézzel készített, 3799 cm 3, V6, benzin Teljesítmény 364 LE (268kW) Kb. 568 LE Nyomaték
A K É T V É G É N A L Á T Á M A S Z T O T T T A R T Ó S T A T I K A I V IZS-
A K É T V É G É N A L Á T Á M A S Z T O T T T A R T Ó S T A T I K A I V IZS- Forgatónyomaték meghatározása G Á L A T A Egy erő forgatónyomatékkal hat egy pontra, ha az az erővel össze van kötve. Például
www.tantaki.hu Oldal 1
www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi
Alumínium bejárati ajtók Ajtó pánt
7.07.03 a) Látható pánt A látható ajtó pánt 3 részes forgó pánt kivitelű. Alkalmazása az ajtó típusoknál: Alkalmazás AT200: AT300: AT400: AT410: IGEN IGEN IGEN / választható, rejtett kivitel is rendelhető
A kísérlet célkitűzései: A súrlódási erőtípusok és a közegellenállási erő kísérleti vizsgálata.
A kísérlet célkitűzései: A súrlódási erőtípusok és a közegellenállási erő kísérleti vizsgálata. Eszközszükséglet: Mechanika I. készletből: kiskocsi, erőmérő, súlyok A/4-es írólap, smirgli papír gyurma
Használati útmutató Kerti aprító. GH 2000 Cikksz. 3984 GH 2300 Cikksz. 3984-44 GH 2500 Cikksz. 3986
Használati útmutató Kerti aprító GH 2000 Cikksz. 3984 GH 2300 Cikksz. 3984-44 GH 2500 Cikksz. 3986 GARDENA kerti aprítók GH 2000 / GH 2300 / GH 2500 Üdvözöljük a GARDENA kertben Kérjük, gondosan olvassa
1
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 112 12 13 [Nm] 420 380 kw [PS] 160 [218] 140 [190] [Nm] 420 380 kw [PS] 160 [218] 140 [190] [Nm] 420 380 kw [PS] 160 [218] 140 [190] 340 120 [163] 340 120 [163] 340 120 [163] 300
JÉG GYORSULÁS KATEGÓRIÁK
JÉG GYORSULÁS KATEGÓRIÁK AWD Spec. Gyorsulási Futam JÉG kategória besorolás 2007. 02. 24.: Hajtás: AWD Karosszéria: Épített autók A8 AWD Gyári Púder kat. Spec. 0-1599ccm 1600-2000ccm 2001-3000ccm 3001ccm
LENGÉSCSILLAPÍTÓKRÓL. Minden, amit tudni. kell a. Minden, amit tudni. kell sorozat. www.peugeot.com PEUGEOT TANÁCSADÁS A LENGÉSCSILLAPÍTÓK
kell sorozat PEUGEOT TANÁCSADÁS A LENGÉSCSILLAPÍTÓK AZ ABLAKTÖRLÔLAPÁTOK AZ AKKUMULÁTOR A KLÍMABERENDEZÉS A KIPUFOGÓRENDSZER A VILÁGÍTÁS A RÉSZECSKESZÛRÔ A GUMIABRONCSOK A FÉKRENDSZER A KENÕANYAGOK A SZÉLVÉDÔ
Szakmai nap Nagypontosságú megmunkálások Nagypontosságú keményesztergálással előállított alkatrészek felület integritása
Szakmai nap Nagypontosságú megmunkálások Nagypontosságú keményesztergálással előállított alkatrészek felület integritása Keszenheimer Attila Direct line Kft vendégkutató BME PhD hallgató Felület integritás
ACÉLÍVES (TH) ÜREGBIZTOSÍTÁS
Miskolci Egyetem Bányászati és Geotechnikai Intézet Bányászati és Geotechnikai Intézeti Tanszék ACÉLÍVES (TH) ÜREGBIZTOSÍTÁS Oktatási segédlet Szerző: Dr. Somosvári Zsolt DSc professzor emeritus Szerkesztette:
A nagyobb tömegű Peti 1,5 m-re ült a forgástengelytől. Összesen: 9p
Jedlik 9-10. o. reg feladat és megoldás 1) Egy 5 m hosszú libikókán hintázik Évi és Peti. A gyerekek tömege 30 kg és 50 kg. Egyikük a hinta végére ült. Milyen messze ült a másik gyerek a forgástengelytől,
Vezérműszíj csere 1.4 16V
Vezérműszíj csere 1.4 16V A Corsa B X14XE DOHC motorja a kód szerint X - két utas katalizátorral szerelt ( 96-tól kezdve jelent meg) 14 1,4literes lökettérfogat X sűrítési arány 10-11,5 E keverékképzésre
Kutatási jelentés. Hajólengések modellkísérleti vizsgálata. című kutatói pályázat eredményeiről.
Kutatási jelentés a Hajólengések modellkísérleti vizsgálata című kutatói pályázat eredményeiről. Ösztöndíjas: Hargitai László Csaba A kutatási ösztöndíj időtartama: 2010.05.01 2010.08.31 Budapest, 2010.08.31
Anyagválasztás dugattyúcsaphoz
Anyagválasztás dugattyúcsaphoz A csapszeg működése során nagy dinamikus igénybevételnek van kitéve. Ezen kívül figyelembe kell venni hogy a csapszeg felületén nagy a kopás, ezért kopásállónak és 1-1,5mm
Közvélemény-kutatás egy lehetséges telekocsi-szolgáltatásról
Közvélemény-kutatás egy lehetséges telekocsi-szolgáltatásról 1200 fős országos reprezentatív felmérés a 18 éves és idősebb lakosság körében 2012. május 18-22. A Policy Solutions a Medián közvélemény-kutató
fojtószelep-szinkron teszter
fojtószelep-szinkron teszter Általános ismertető A SYNCTOOL fojtószelep-szinkron teszter több hengeres, hengerenkénti fojtószelepes motorok fojtószelep-szinkronjának beállításához nélkülözhetetlen digitális
A fényvisszaverő kontúrjelölés magyarországi bevezetéséről a július 10. után először forgalomba helyezett (új) járművek esetében
A fényvisszaverő kontúrjelölés magyarországi bevezetéséről a 2011. július 10. után először forgalomba helyezett (új) járművek esetében (Tájékoztató jogszabálykivonat) Az A. Függelék A/20. számú melléklete
Paperfox IV-1 Ívrevágó Kezelési utasítás V 1.1-hu
Paperfox IV-1 Ívrevágó Kezelési utasítás V 1.1-hu PAPERFOX vágás, lyukasztás, hajtogatás Figyelmeztetés a) A gépet csak zárt helyiségben használja (műhely, üzlet). b) A gép használatbavétele előtt olvassa
És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.
Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha