Németország szerepe és jelentősége az Európai Unióban és a világgazdaságban /. Bevezetés.

Átírás

1 Németország szerepe és jelentősége az Európai Unióban és a világgazdaságban /. Bevezetés. Németország az Európai Unió gazdaságilag legjelentősebb állama, gazdasági termelésének 1/3-a innen származik. Európa népességében is jelentős helyet foglal el, Oroszország után a második legnépesebb ország Európában. A népessége 1994-ben fő volt (World Atlas, 1998.). A népsűrűsége 232 fő/km 2 (WA, 1998.), melyet-a miniállamokat leszámítva- Európában csak Hollandia, Belgium és Nagy-Britannia népsűrűsége előzi meg. A népsűrűség hatalmas területi különbségeket takar: a legnagyobb a Rajna-Ruhr-vidéken, mely eléri az 1500 fő/km 2 értéket is, az északkeleti tartományokban pedig sok helyen fő/km 2 körüli (Próbáld Ferenc, 2000.). A külföldiek aránya a teljes népességben 8,9%-os, azaz 7,3 millió főt tesz ki (Próbáld F., 2000.). Legtöbben a törökök vannak, akik a '70-es évektől kezdve érkeztek ide vendégmunkásként családjukkal együtt. Számuk 1,5-1,7 millió fő (Time, 2002.October). A külföldön élő németek beáramlása a '90-es évek elején nagyon jelentős volt Oroszországból, Romániából és Lengyelországból, de még most is ezáltal a népesség kb fővel gyarapszik évente. Az ország területe km 2, mellyel Európában csak a nyolcadik helyet foglalja el. Ez Európa teljes területének csak a 3%-a. A világtermelésben a harmadik helyen áll, mivel megelőzi az Egyesült Államok (22%) és Japán (9%), így lemarad 7%-os gazdasági súlyával (WA, 1998.). Gazdasági teljesítménye a mezőgazdaságban és az iparban is figyelemreméltó. A bányászat az utóbbi időben hatalmas mértékben visszaszorult. A feketekőszén évi termelése 1998-ban csak 41,6 millió tonna volt, ezzel a termelési értékkel a világon már csak a 10. helyen áll (Próbáld F., 2000.). Barnakőszén termelésével első a világon, évi 166 millió tonna, ezzel a világtermelés 20%-át birtokolja (Próbáld F., 2000.). Kőolajtermelése évi 2,9 millió tonna, ez a belföldi igényeknek csak a 3%-át biztosítja. A földgázbányászat ennél jelentősebb, évente 20 milliárd m 3, de ezt az import két és félszeresen felülmúlja (Próbáld F., 2000.). Nagyon sok termék termelésével foglal el jelentős helyet Európában. Személyautógyártása évi db (WA, 1998.), mellyel Európában első, míg a világon harmadik helyen áll. Televízióból évente darabot, rádiókészülékből darabot gyártanak, ezzel Európában első helyen állnak. Háztartási gépgyártásuk Olaszország után a második. Világhírű szerszámgépgyártása Európában első, a világon második. A leginkább a Ruhr-vidéken elhelyezkedő bányagépgyártás is ugyanúgy Európában első, míg a világon a második. A német vegyipar, mely az ország egyik vezető iparága Európában a legfontosabb, az ipari termelés és a kivitel értékének a nyolcadát adja. Fontos a nitrogénműtrágya-termelés, mely 1998-ban évi tonna volt (WA, 1998.). Gyógyszergyártásban a világon a második, viszont ennek exportjában világelső. A csúcstechnika nagyon fejlett, s egyre több gondot fordítanak ennek további fejlesztésére, de ebben az iparágban mégis nagyon kitűnik az elmaradás a másik két vezető hatalom, az Egyesült Államok és Japán mögött. Itt Japán részesedése a világtermelésből 40%- os, az Egyesült Államoké 30%-os, míg az egész Európai Unióé 18%-os, tehát hatalmas mértékű lemaradással kell szembenézni.

2 Európa legnagyobb elektromosenergia-termelője évi 552 milliárd kwh értékkelx (Próbáld F., 2000.), melyből 40%-kal részesednek a szén-, 10%-kal a gáztüzelésű \ hőerőművek, 30%-kal pedig az atomerőművek. Az atomerőművekben előállított energia mennyiségével a világon az ötödik helyen áll. Németország élen jár az alternatív energiaforrások meghonosításában, 6205 szélerőműve 2875 MW energiát termel évente, így a teljes energiatermelésből már több, mint 1%-kal részesedik (Próbáld F., 2000.). Fontos az ország nehézipara is: acéltermelése tonna (WA, 1998.) évi termeléssel Oroszország után Európában a második. Cementgyártásban viszont első helyen áll Európában évi tonnás termelésévet. II. A német gazdaság fejlődését befolyásoló társadalmi tényezők Németországban nagy a népsűrűség és a településsűrűség is. A népsűrűség 232 fő/km 2, ami óriási különbségeket takar: a Ruhr-vidéken 1500 fő/km 2 körüli, ellenben Mecklenburg-Elő-Pomerániában csakl fő/km 2. Népessége 1994-ben fő volt, s a kutatások szerint ez 2010-ben fő lesz, de 2025-re visszaesik főre. A természetes szaporodás évente 0,4%o, melynek az erőteljes bevándorlás az oka. A születési ráta 1 l%o, a halálozási pedig 10,9%o- A várható élettartam átlagosan 76 év, mely nemekre lebontva nőknél 80, férfiaknál 73 évet jelent. A 15 év alattiak részesedése a teljes népességből 16%-os, a 65 éven felülieké pedig 15%-os. Az ország északi részén dán, a keleti részen egy szláv kisebbség, a szorbok találhatóak. Vallási tekintetben a népesség 45%-a protestáns, 37%-a római katolikus, 18%-a pedig egyéb felekezetekhez tartozik, illetve felekezeten kívüli (WA, 1998.). Az ország területén mintegy tizenötezer település található, melyből 2500 város. A legnagyobb város a főváros, Berlin fővel, ezután Hamburg következik fővel, majd München fővel (A Világ országai,2000.). A legkisebb város pedig csak 187 fős. A városi lakosság aránya 86,6%-os (A Világ országai). Két jelentős városláncolat, kezdődő konurbáció alakult ki Németországban: a Ruhr-vidéki (Dortmund, Essen, Bochum, Düsseldorf, Duisburg), illetve a Germán-alföld és a Német-középhegység találkozásánál fekvő (Drezda, Lipcse, Magdeburg, Wolfsburg, Osnabrück). A német nép képzettsége nagyon magas és világhírű. Már a középkor óta híres egyetemek működnek a tudomány szolgálatában. A leghíresebbek közül csak néhány: az 1386-os alapítású heidelbergi, az 1472-es müncheni, az 1477-es mainzi és az ben alapított göttingeni egyetem (a német egyetemeket lásd az 1. számú ábrán). A 18 és 24 év közöttiek 60%-a valamelyik egyetem hallgatója. Németországban a GDP 6,5%-át oktatásra fordítják. A németek a világ egyik legkutatóbb" népe, mivel a világon bejegyzett találmányok 20,1 %-a német. Németországban már nagyon korán kialakultak a tőkés termelés csírái, mivel Dél- Németország Európa két középkorban legfejlettebb területe, Eszak-Itália és Flandria között helyezkedett el. A kereskedelmi jelentősége nagyon nagy volt a területnek, ezáltal megindult az ipar fejlődése és a pénztőke felhalmozódása. A politikai egység viszont hosszú ideig nem alakult ki a kis hercegségek, grófságok között, egészen szeptember 2-ig, a II. Birodalom létrejöttéig. Ekkor kiszélesedett a belső piac, megszerezték Elzász-Lotaringiát, s az óriási, ötmilliárd frankos hadisarc mind-mind a fejlődést ösztönözték. A politikai széttagoltság viszont nem gátolta a gazdasági kapcsolatokat ben létrejött a Német Vámszövetség (Zollverein). A tőkés termelés megnyilvánult a vaskohászatban és a vasútépítésben is: 1839-ben megépül az első vasútvonal Lipcse és Drezda között ban a polgári forradalom itt is végigsöpör, s alapjában szűnik meg a feudalizmus. A fejlődésnek ezután már semmi sem vet gátat. Megtörténik a mezőgazdaság tőkés átalakulása. Az 1870-es években kiépül a szénbányászat, a vaskohászat és a vegyipar.

3 Új közigazgatás, a ma is meglévő tartományi rendszer épül ki. Ez tizenhárom tartományból (Hessen, Baden-Württemberg, Bajorország, Rajna-vidék-Pfalz, Saar-vidék, Észak-Rajna- Vesztfália, Alsó-Szászország, Schleswig-Holstein, Mecklenburg-Elő-Pomeránia, Brandenburg, Türingia, Szász-Anhalt, Szászország) és három tartományi jogú városból áll (Berlin, Hamburg, Bréma). Az 1870-es években bevezették a kötelező népoktatást és a hadkötelezettséget. Kialakult egy korszerű hadsereg, amit a hadiipar támogatott. Az I. világháborúban Németország súlyos vereséget szenvedett, elvesztette Elzász-Lotaringiát és a Balti-part egy részét is. A gazdasági helyzet stabilizálására dolgozták ki a Dawes-tervet. Az as gazdasági világválság után a Hitleri Birodalom komoly gazdasági sikereket ért el. Csatornákat, autópályákat építettek, s ez a gyors fejlődés bizonyos mértékben a környező országok gazdaságát is emelte. Hamarosan a hadiipar fejlesztése került a középpontba, s ennek szolgálatába állítottak a többi iparágat is. A II. világháború befejeztével az ország romokban hevert, komoly területi veszteségek érték (Kalinyingrád, Szudéták, Szilézia). Németországot a nyertes országok (Franciaország, Nagy-Britannia, Egyesült Államok, Szovjetunió) négy megszállási övezetre osztották, melyekből a tőkés országok a megszállási övezeteikből előbb a Bizóniát, majd a Trizóniát alakították ki. Ebből szeptember 20-án megalakul a Német Szövetségi Köztársaság (NSZK). Válaszlépésként október 7-én a szovjet megszállási övezetből kialakítják a Német Demokratikus Köztársaságot (NDK). Nyugat-Európa a háború után ötmilliárd USD értékű segélyt (Marshall-segély) kapott az Egyesült Államoktól, melyből leginkább az NSZK részesült. A legfontosabb feladatok ekkor az infláció megállítása, az új német márka bevezetése, a gyáripar fejlesztése és a lakosság élelmiszerrel való ellátása volt. Németországot a háború nyertesei arra kötelezték, hogy csak önvédelmi erőket (rendőrség, határőrség) tarthasson fenn, ezáltal hadászati kiadásai a GDP-nek csak 1-2%-át tették ki. Az NSZK nyolcmilliós emberveszteségét bőven ellensúlyozta a kb.13 millió betelepített német Lengyelországból, Csehországból és Jugoszláviából. Az NDK-ból pedig további 2,5 millió fő menekült át Nyugat-Németországba a berlini fal felhúzásáig. Ezáltal hatalmas és képzett munkaerő állt rendelkezésére, s ez hosszú ideig alacsonyan tudta tartani a munkabéreket. Az infláció egészen 1981-ig nem haladta meg évente az 5%-ot. A keresetek 1950 és 1973 között a négyszeresére nőttek. A jövedelmek növekedésével a. belső piac is egyre jobban kitágult, azaz nőtt a fogyasztópiac. A magasabb jövedelmek már a takarékosságot is megengedték, ez lendületet adott a bankipar fejlődésének is. Ma a világ valuta- és aranytartalékainak 15%-a a német bankokban van. A lakosságnak most már újra szüksége van a háború alatt nem igényelt tartós fogyasztási cikkekre, s ezeket már újra be tudja szerezni. Ekkor leginkább a személygépkocsi-gyártásban figyelhető meg a gyors és hatalmas fejlődés ben évente gépkocsit gyártottak, majd 1964-ben már darabot. Ez a növekedési tendencia a mai napig is tart, persze nem ilyen hatalmas mértékben. Az 1950-es évek után a németek a külső piac felé fordultak, s ma már 55%-ban exportra termelnek. Az export minden évben külkereskedelmi aktívummal zárul. Az export értéke 1998-ban 516 milliárd USD, az importé pedig 446 milliárd USD. A '80-as években Németország exportban világelső volt, ma már csak második helyen áll. A három húzóágazat: a gépipar, a vegyipar és az elektrotechnika. Ezeknek a koncentrációja a legnagyobb. A kivitel értékének több, mint 90%-át a feldolgozott áruk adják, s ezt az arányt csak Japán és a kis tigrisek múlják felül. A termelés területi és szervezeti koncentrációja nagyon nagy. A legnagyobb területi koncentráció a Rajna-Ruhr-vidék. De megfigyelhetjük ugyanezt nagyobb területen is: a három legfejlettebb tartomány (Észak-Rajna-Vesztfália, Baden-Württemberg, Bajorország) adja az ipari és szolgáltatói értéktermelés 54%-át (Próbáld F., 2000.).

4 A szervezeti koncentráció is nagyon jól kimutatható Németországban: a nagyvállalatok állítják elő az ipari termelés 1/3-át. A nagy hírű német iparvállalatok egy-egy iparágban szinte egyeduralkodók: a Ruhrkohle (szénbányászat), a Thyssen (acélgyártás), Hoechst, BASF, Bayer (vegyipar), Daimler-Chrysler (autógyártás, elektronika), Siemens, Bosch (elektronika). III. A német gazdaság fejlődéséi befolyásoló természeti tényezők Németország gazdaságára legalább olyan nagy hatással voltak és vannak a természeti, mint a társadalmi tényezők. Az ország területe természetföldrajzilag három nagytájra osztható: a Germán-alföldre, a Német-középhegységre és az Alpok vonulataira, melyek között kisebb-nagyobb medencék találhatóak. A Germán-alföld északi része a jégkorszakban nyerte mai formáját el. A szárazföld előtt húzódó szigetek (Rügen, Usedom, Hiddensee, Fehmarn, Északi.-Fríz-szigetek, Keleti-Fríz-szigetek, Helgoland), a szárazföldbe mélyen benyúló öblök (Greifswalder Bodden, Saaler Bodden, Mecklenburgi -öböl, Lübecki-öböl, Kieli-öböl, Jade- és Dollartöböl), tölcsértorkolatok (Elba, Weser, Ems), illetve dűnesorok alkotják a partvidéket, melyek a tengerszintnél alig magasabbak 1-5 méterrel, sok helyen partközeli területek a tengerszintnél alacsonyabban fekszenek. Az ország keleti részén a Mecklenburgi-tóhátság viszonylag változatos alföldje fekszik, a tómedencékben tavakkal és olvadéktavakkal (Müritz-tó, Kummerowi-tó, Malchini-tó, Schwerini-tó), az ország nyugati részét pedig a gyenge talajminőség és az óceáni éghajlat miatt kevéssé termékeny marschföldek alkotják (Frízmarsch). Délebbre már sokkal termékenyebb alföldek foglalják el az ország területét, melyek már az igényesebb szántóföldi növények termesztésére is alkalmasak (Barnim, Havelland, Mittelmark, Lüneburger Heide, Altmark, Magdeburg Börde). A Germán-alföld részei nyugaton a Német-középhegyvidék vonulatai közé is benyúlnak (Münsteri- és Kölni-öblözet). A Német-középhegység foglalja el Németország területének több, mint 1/3-át. Ezek a vonulatok viszonylag könnyen átjárhatóak, s nem alkotnak összefüggő tömböt, hanem medencék (Sváb-Bajor-medence, Türingiai-medence), folyóvölgyek (Saale, Weser, Rajna, Majna, Neckar völgye) találhatóak közöttük. Az ország legjelentősebb bányakincsei ezekben a hegységekben találhatóak (feketekőszén, kősó, kálisó, urán-, réz- és cinkérc). Északnyugatra a Germán-alföldből szigetszerűen emelkednek ki a legészakabbi vonulatai a Németközéphegységnek: Harz, Solling, Teutoburgi-erdő. Nyugaton a Rajnai-palahegység viszonylag alacsony vonulatai találhatóak: Eifel, Taunus, Westerwald, Rothaar-hg., Hunsrück, Sauerland). Ezek a vonulatok kelet felé alig észrevehetően mennek a Hesseni-hegyvidékbe (Vogelsberg, Rhön). A Felső-Rajna-árok mentén húzódó hegységek alkotják a következő csoportot: Fekete-erdő, Odenwald, Spessart, Pfalzi-erdő. A Felső-Rajna-árok az ország mezőgazdaságában nagyon jelentős szerepet játszik kedvező éghajlata miatt. Az ettől keletre fekvő Sváb-Bajor lépcsővidéket a Sváb-, illetve a Frank-Alb zárja le. A két hegységtől délnyugatra a mezőgazdaság szempontjából fontos nedves kontinentális éghajlatú Sváb- Bajor-medence található. A Frank-Alb "folytatása északra a Frank-, majd a Türingiai-erdő. Itt található a Türingiai-medence is, mely leginkább a bányászat szempontjából fontos. A Csehországot határoló hegységek közül az Érchegység a legfontosabb, amely a nevét a hatalmas ércvagyonáról kapta (ólom-, cink-, nikkel-, uránérc). A középhegységek mezőgazdasági jelentőségét legtöbbször a mezőgazdaság adja, az iparban pedig a bányászat miatt váltak fontossá. Az Alpoknak csak kis része található Németországban, s legmagasabb pontja is csak 2963 méter magas (Zugspitze). Jelentős az erdőgazdálkodás, az alpi tehenészet, illetve az idegenforgalom.

5 IV. Mezőgazdaság Németország mezőgazdasága nem bír olyan jelentőséggel, mint az ipara. Európa legnagyobb mezőgazdasági termelői mögött jócskán lemarad. A mezőgazdasági termelés hozzájárulása a GDP-hez mindössze 2%-os, ennek ellenére mégis alapvető fontosságú. A termelés nagyon magas színvonalú, de drága, ezért nem versenyképes. Az ország területének mintegy 3 /i-ét valamilyen mezőgazdasági ágazat használja. A földterület megoszlása művelési áganként a következő: szántó 30,8%, kert 2,1%, legelő 21,1%, erdő 29,6%, egyéb 16,4% (Cartographia Világatlasz, 1995.). Az ország éghajlati és talaj adottságai nem kimondottan jók, ennek ellenére mégis 90%-ban önellátó (A Világ országai, 2000.)! De ugyanakkor a világ második mezőgazdasági importőre is. A mezőgazdasági import nagy része az EU tagállamokkal bonyolódik le ben a mezőgazdasági termék exportja 24 milliárd USD, az import pedig ezt jóval meghaladva 41 milliárd USD volt. A termelés alapja a fejlett állattenyésztés (részesedése a teljes mezőgazdasági termelésből 60%-os) és az ezt támogató takarmánytermesztés (a mezőgazdaság övezeteit lásd a 2. számú ábrán). Az NDK és az NSZK mezőgazdasága egészen más elvek szerint működött. Kelet- Németországban hatalmas állami gazdaságok, termelőszövetkezetek kezében volt a mezőgazdaság és a földterületek jó része. Az egyesülés óta eltelt évek alatt ez a rendszer érdekes módon csak alig-alig változott. A farmgazdaságok részesedése az NDK-ban még mindig csekély, de ezek is nagyobbak az átlagosnál. A volt NSZK területén apró farmgazdaságok működnek, melyek átlagos mérete csak 20 hektár. Ezek hatalmas munka- és tőkeráfordítással működnek, s termelési értékeik világviszonylatban is magasak, de a ráfordítások miatt nagyon drágák a termékeik. Szarvasmarha-állománya db, sertésállománya db, s ezekkel az értékekkel Európában első, míg világviszonylatban a negyedik helyen állt (WA, 1998.). A szarvasmarha-tenyésztés nemcsak hústermelés, hanem tejtermelés szempontjából is fontos, melynek termelésében a harmadik helyet foglalja el a világon. A legfontosabb tenyésztőkörzetek: Északnyugat-Németország (Schleswig-Holstein, Alsó-Szászország) és a hegységi területek (Bajor-Alpok, Érchegység). Hústermelése évi tonna (WA, 1998.), ezzel képes fedezni szükségleteinek %-ét. Ha a népesség étkezési szokásait vizsgáljuk, szembetűnik, hogy a teljes hústermelés 60%-a tonna (WA, 1998.) a sertéshús. A fejlett étkezési kultúrának köszönhetően a lakosság nagyobbrészt növényi eredetű táplálékot fogyaszt. Ezeknek termelése is fontos és jelentős Németország és Európa viszonylatában is. Az éghajlati és talaj adottságok és a nagyarányú állattenyésztés is mind-mind okai a takarmánynövény-termesztés nagy jelentőségének. A teljes szántóterület 1/5-ét elfoglaló árpatermesztés a legjelentősebb, melynek termesztése világviszonylatban a második helyen áll az évi tonnás értékkel (WA, 1998.). A másik híres takarmánynövénye, a zab termesztése visszaszorult évi tonnára (WA, 1998.), de még így is negyedik a világon. Az ipari növények közül kiemelt szerepe van a München környékén termesztett komlónak. Világhírű sörgyártása negyedik a világon évi hl-es termeléssel (WA, 1998.). Egy főre jutó sörfogyasztásban és kivitelben viszont világelsők. Cukorrépa-termesztésben a második helyen áll Németország a világon, évente tonnát termelnek (WA, 1998.). A cukorrépa feldolgozó üzemei, a cukorgyárak a termőterületeken és a fogyasztópiac közelében helyezkednek el. A legfontosabb központok: Köln, Mainz, Magdeburg. A kukorica-termesztésifek nem igazán felelnek meg az éghajlati adottságok, ezért ebből importálnia kell. Az évi termelés tonna (WA, 1998.). Ezt a kis mennyiséget

6 is csak a legmelegebb, legjobb adottságú vidékeken tudják megtermelni (Germán-alföld déli része, a Rajna és az Elba völgye). A termőterület 20%-át elfoglaló búza a legfontosabb kenyérgabona Németországban évi tonnával (WA, 1998.), ezzel teljesen kiszorítva a tradicionális jellegű rozsot. Az ország búzatermesztése világviszonylatban a kilencedik helyen áll. A rozstermesztés azonban még így is a világon a harmadik helyet foglalja el. A malomipar leginkább a feldolgozó körzetekbe és a tengerparti kikötőkbe települtek, melyek a 2-3 millió tonnás import búzát dolgozzák fel (Részletesen lásd a 3. számú ábrán!). Az éghajlati feltételek nem kedveznek a gyümölcs (csonthéjasok) és a szőlő. termelésének, az ellátás érdekében azonban termelésük jelentősebb. A dohánytermesztés nem fedezi a szükségleteket, így a dohányipar és a növényolajipar is az import kikötőkbe települt. A zöldségtermelés a nagyobb folyóvölgyekben jellemző, ahol a nagyobb városok is vannak (fogyasztópiac). A gyümölcs- és szőlőtermelés legfontosabb területe a Rajna völgye. A rajnai borok világviszonylatban is híresek. Az előállított mennyiség évente 8,5 millió hl (Próbáld F., 2000.). Németország a világ negyedik legnagyobb almatermelője. Az erdősültség aránya 29,6%-os Németországban. Ez egy iparosodott országban elég magas arány, de szükségleteinek fele mégis importból származik. Évente 12 milliárd EUR értékben vásárol fát, s 7 milliárd EUR értékben exportál. Az erdőgazdálkodás legfontosabb területei: Bajor-Alpok, Fekete-erdő. A halászat nagyrészt a tengeri halászatra korlátozódik, mivel a belföldi folyók az erős szennyezettség miatt halászatra nem alkalmasak. A németeknek halászflottáik vannak Izland és Grönland környékén. A halászat a belföldi igények 1/5-ét képes kielégíteni, a többi importból származik. A legfontosabb halászkikötők: Bremerhaven és Hamburg. A halászatnál, mint ágazatnál egy érdekességet figyelhetünk meg: míg 1989-ben a halászatban foglalkoztatottak száma csak 1898 fő volt, addig 1990-re már 4812-en dolgoztak ebben az ágazatban, de 199l-re a számuk visszaesett 429l-re. Ez egy érdekesség, mivel Európában és a világon is a halászatban dolgozók helyzete egyre bizonytalanabb, főleg a fejlett országokban, ennek ellenére Németországban pont az ellenkezője történt. A fentiek alapján különböző mezőgazdasági termelési típusokat (3. számú ábra) különíthetünk el, amelyek több évszázados tradíciók alapján alakultak ki, figyelembe véve a természeti és gazdasági adottságokat és igényeket. V. Energiagazdaság Az energiagazdaság nagyon magas színvonalon áll Németországban. Európában a legnagyobb elektromosenergia-termelő évi 552 milliárd kwh-val. Az ipari forradalom előtt a fa, majd a szén vette át a vezető szerepet. Ma már a kőolaj és a földgáz részesedése már sokkal nagyobb, pedig ezekben az energiahordozókban nagyon szegény az ország. Németország kettészakítása után az NSZK területére került a szénbányászat 2/3-a. Mostanra az itt lévő bányák közül sokat bezártak. Ezek a fénykorukat a '60-as években élték. Az NSZK feketekőszén-bányászata 1964-ben 142 millió tonna volt, 1998-ban az egységes Németországé mindösszesen 41,6 millió tonna (Próbáld F., 2000.). Az országban ma 15 feketekőszén-bánya működik, ebből 11a Ruhr-vidéken, s ide esik a termelés 80%-a is. Az itteni szénbányákban 1850-ben még csak fő dolgozott, 1914-ben már Az NSZK bányászainak 60%-a a Ruhr-vidéken dolgozott. A szénbányászat egyre nagyobb mértékű leépülésével viszont között a bányászok ötöde munkanélkülivé vált (Nagle-Spencer, 1999.). Ez súlyos problémát jelent a terület gazdaságára nézve.

7 A Ruhr-vidék szénbányászata négy nyugat-keleti irányú sávba összpontosul (A Ruhrvidék szénbányászatát lásd a 3. számú ábrán). A legdélebbi a Ruhr-folyó menti zóna. Ez a legrégebbi bányavidék a négy közül, de itt ma már termelés nem folyik. A Hellweg-zóna az 1950-es években fejlődött ki, s ma ez adja a vidék szénbányászatának l A-ét. A kokszolás, a kohászat és a szénvegyészet országos hírű. Az Emscher-zóna a '60-as évek végén alakult ki, a termelés 20%-a innen kerül ki, melyre jelentős vegyipar épül. A Lippe-zóna ma a legjelentősebb, több szenet bányásznak itt, mint a többi három zónában együttvéve. Itt is hatalmas vegyipari góc alakult ki. A Saar-vidék, Osnabrück és Aachen térsége adja a termelés 20%-át. A feketekőszén kitermelése még 98%-os automatizáltság ellenére is gazdaságtalan, mert a világpiacon drágasága miatt nem eladható és a szénhidrogének előretörése is akadályozó tényező. Barnakőszén-termelésével első helyen áll a világon (20%-os részesedés a világtermelésből) 166 millió tonnás évi termeléssel (Próbáld F., 2000.). A barnakőszén-bányászat fénykora a '80-as években volt, 1983-ban az NDK és az NSZK együttes termelése 402 millió tonna volt (Próbáld F., 2000.). Az itt bányászott barnakőszén fűtőértéke alacsony, magas kenés víztartalmú, s a bányaudvarok, meddőhányók környezetromboló hatása miatt a legtöbbet bezárták a volt NDK-ban (Lipcse, Halle). A legnagyobb lelőhely Alsó-Lausitz, Cottbus környéke, de a termelés ma már nagyon jelentős Köln és Brüll környékén is. A barnakőszénkészletek összessége körülbelül 50 milliárd tonna (A bányavidékeket lásd az 1. számú ábrán). Németország szénhidrogén-készletei elég szerények. Jelentősebb kőolaj-kitermelés a Weser-Aller vidékén, Schleswig-Holsteinben és Emsland környékén folyik. A volt NDK területéről, Braunschweigből kerül ki a kitermelt kőolaj 10%-a. Az évi termelés 2,9 millió tonna, az import pedig 110 millió tonna (Próbáld F., 2000.). A behozatal a '70-es években még nagyrészt az OPEC országokból történt (95%), de a világpiaci árak hirtelen emelkedése Németországot arra kényszeríttette, hogy ne csak egy területre legyen ráutalva, s ráadásul ilyen nagymértékben. Ma már kisebb az OPEC országok részesedése, ellenben Nagy- Britannia és Norvégia együtt 45%-os, Oroszország pedig majdnem 30%-os részesedést ért el. A belföldi földgázbányászat már nagyobb jelentőségű, mint a kőolaj, de itt is két és félszeres importra szorul Németország: Oroszországból 26, Hollandiából 23, Norvégiából 10 milliárd m 3 -t importálnak (Próbáld F., 2000.). A legfontosabb belföldi földgázmezők: Sváb- Bajor-medence, Rühle, Ems vidéke, a Weser völgye és a kontinentális talapzat (A kőolaj- és földgázmezőket részletesen lásd az 1. számú ábrán). Uránércet a Türingiai-medencében és az Érchegységben bányásznak, évente 260 tonnát (WA,1998.). Ez az igényekhez képest kevés, ezért ebből is importra szorul Franciaországból, az Egyesült Államokból és Oroszországból. Az atomerőművekben előállított energia mennyiségével ötödik helyen áll a világon, mely évente 137 kwh (A Föld országai, 1998.). Húsz reaktor működik az országban, de 1988 óta egy újat sem építettek. A hulladék-elhelyezéssel viszont komoly problémák vannak, sok környezetvédő csoport tiltakozik Németországban az atomenergia ellen. Az utóbbi időben több atomhulladék-lerakó is épült a volt NDK kálisóbányáiban. A vízenergiának nincs nagy jelentősége az ország energiatermelésében, a legtöbb Bajorországban és Baden-Württembergben található az Alpokból érkező folyókon. Erre az olcsó energiaforrásra sokszor alumíniumkohászatot telepítenek. A szélenergia felhasználása még mindig gyerekcipőben jár, de Északnyugat- Németország szeles vidékein 6205 szélerőmű évente 2875 MW energiát termel, így az energiatermelésből való részesedésük már több, mint 1% (az energiafelhasználás és a villamos áram-termelés szerkezetét lásd az 5. számú ábrán).

8 VI. Ásványkincsek bányászata, kohászat Az ásványkincsek bányászatának jelentősége a lelőhelyek kimerülése és a világpiaci helyzet miatt erősen gyengült (a bányászati központokat lásd a 4. számú ábrán). A vasércbányászat a lelőhelyek kimerülésével megszűnt, így a vaskohászat telepítő tényezője már csak a jó közlekedés-földrajzi helyzet és a feketekőszén. Németország ezért millió tonnás importra szorul Svédországból, Észak-Afrikából és Venezuelából. Minőségi acéltermelésével világviszonylatban is jó helyen áll: Európában a második, a világon az ötödik helyet foglalja el. Nyersvastermelése évi 31 millió tonna (Próbáld F., 2000.), míg acéltermelése tonna (WA, 1998.). A nyersvas- és acéltermelő körzetek nagy része a Ruhr-vidéken és a Saar-vidéken összpontosul. Itt a nagyvárosoknak van kiemelkedő vaskohászata és acélipara (Duisburg, Dortmund, Bochum, Mülheim, Gelsenkirchen, Saarbrücken). Kisebb központok vannak még a tengerparton (Bréma, Lübeck), Salzgitterben, Eisenhüttenstadtban és Siegerlandban. A Ruhr-vidék kohászata három részre oszlik: A Rajna partján helyezkedik el a nyugati körzet (Duisburg, Rheinhausen, Düsseldorf), innen kerül ki a nyersvastermelés csaknem egésze és Martin-acél fele. A középső körzet elhelyezkedése már rosszabb, mivel távolabb fekszik a közlekedési útvonalaktól, ezért gazdasági jelentősége nem olyan nagy. A keleti körzet a legtávolabbi, itt hengerelt árut és elektroacélt gyártanak. Legjelentősebb központja: Dortmund. Az acélgyártás gazdasági visszaesésének okai: az acélt felhasználó iparágak visszaesése, ma már ugyanannak a terméknek az előállításához kevesebb acélra van szükség, az acél minősége a korszerű előállításnak köszönhetően javult, az acél más anyagokkal való helyettesítése. Ennek ellenére az EU acéltermelésének 27,8%-át Németország állítja elő (Nagle-Spencer, 1999.). A színes- és könnyűfémkohászat telephelyei a bányavidékeken, a tengerparti kikötőkben és a Rajna-Ruhr-vidéken helyezkednek el. Rézkohászata leginkább az importra támaszkodik. Negyedik helyen áll a világon rézkohászatban és -finomításban, mely évente tonna (WA, 1998.). A legfontosabb feldolgozóhelyei: Hamburg, Lübeck, Dortmund, Duisburg, Lünen és Hettstedt, mely helyi ércet dolgoz fel. Ólom- és cinkkohászata második helyen áll Európában évi , illetve tonnás termeléssel (WA, 1998.). A feldolgozóhelyek leginkább a Rajna-Ruhr-vidéken és a tengerparton helyezkednek el, mivel ezekből az ércekből is leginkább importra támaszkodik az ország. Alumíniumtermelése visszaesett évi tonnára (WA, 1998). Az ország bauxitból (timföld) csak importra támaszkodik, így a feldolgozóhelyek a fogyasztópiachoz, a feldolgozó körzetekhez (Lünen, Dortmund, Bitterfeld), illetve a hőerőművek és a vízerőművek (Rheinfelden, Töging) mellé települtek, mivel igen nagy az elektromosenergia-igényük. A vegyipart támogató kálisó bányászata (Salzgitter, Magdeburg) 2-3. a világon, kősótermelésben viszont lecsúszott a 10. helyre. VII. A három húzóágazat: gépipar, vegyipar, elektrotechnika Németország három legdinamikusabban fejlődő ágazata a gépipar, a vegyipar és az elektronika, elektrotechnika. A gépipar a fejlődését a vaskohászatnak köszönheti. A második világháború előtt hatalmas üzemek épültek a német nép, majd a háború kezdetével a hadsereg igényeinek kielégítésére. A háború után 'ezeket a tönkrement üzemeket új életre hívták a külföldi

9 / segélyek, s a német szakértelemnek és precizitásnak köszönhetően termékeik hamarosan a világpiacon keresettek és eladhatóak lettek. Egyes ágazatok egyrészt a hatalmas nyersanyagigény, másrészt a fogyasztópiac miatt szinte csak a Rajna-Ruhr-vidéken találhatóak meg. A bányagépgyártás, mely az itteni bányászat kiszolgálására épült, világviszonylatban második, Európában viszont első helyen áll a termelésével. A hatalmas német vasúthálózat kiszolgálására települt ide a hatalmas nyersanyagigényű vagongyártás és a vasúti berendezések gyártása. Vitathatatlanul a közlekedési eszközök gyártása a német gépgyártás legerősebb és leghíresebb ágazata, ezen belül is a személygépkocsi-gyártás. Évi darabos gyártással a harmadik helyen állnak a világon, exportban viszont másodikak. A '90-es évek változásai azonban az itteni személygépkocsi-ipart is megviselték. A '80-as években a kereslet fellendült, s a következő évtizedben pedig visszaesés következett. A'90-es évek elején a japán konkurencia az európai gyáregységek felépítésével pedig hatalmas piacvesztést okozott mind a német, mind a többi európai autógyártónak. A német autóiparban a munkaerő csökkentését váltotta ki ez a folyamat. Németországban a világon az egyik legnagyobb a munkaerő-költség az autóiparban, ezért a német cégek egyre inkább külföldről szerzik be az alkatrészeket. Ezt konkrétan is megfigyelhetjük: míg 1992-ben a német autókban a külföldi alkatrészek 25%-ot képviseltek, 1994-ben már 35%-ot (Nagle-Spencer, 1999.). Az autógyártásban is nagyon jól megfigyelhető a tőkekoncentráció. Az autóipari termelés 9/10-ét hat nagy monopólium adja. Ezek a cégek világviszonylatban is a nagyok közé tartoznak, külföldön több leányvállalatuk, összeszerelő üzemük működik. A legnagyobb német autógyártó, a Volkswagen 51 milliárd USD-t költött mexikói és kelet-európai fejlesztésekre, s a híres spanyol autógyárat, a SEAT-ot teljesen megkaparintotta. A másik nagy gyártó, a BMW is összeszerelő üzemet nyitott az Egyesült Államokban és Kínában, illetve megvásárolta a brit Rover-csoportot (Rover, Land Rover, MG). Az Audi egyesült a Volkswagen konszernnel, emellett még nagyon jelentős a General Motors-Opel, a Daimler- Chrysler egyesülés, illetve a Ford, a MAN és a BMW. Az NDK két híres és kedvelt népautójának, a Trabantnak és a Wartburgnak a gyártását megszüntették. A müncheni székhelyű BMW és az ingolstadti Audi kisebb szériákat gyárt, de drágaságuk ellenére kitűnő minőségük miatt nagyon keresettek. Mindkét városban az autógyártás mellett motorkerékpárgyártás is folyik, ez teszi Németországot Japán után a világ második motorkerékpárgyártójának. A Stuttgartban székelő Daimler-Chrysler csoport büszkélkedhet a világ első autójával, s ma ők adják a német autóipari termelés egynyolcadát, de emellett a legnagyobb autóbusz- és teherautó-gyártók a világon. A legnagyobb német személygépkocsi-gyártó viszont vitathatatlanul a wolfsburgi Volkswagen, mely egyedül majdnem a német autóipari termelés felét adja évente kétmillió gépkocsival. A General Motors leányvállalata, az Opel adja a termelés ötödét. A MAN leginkább autóbuszok és teherautók gyártására specializálódott. A német vasutakat kiszolgáló mozdony- és vasúti kocsik gyártása leginkább a forgalmas vasúti csomópontokban jellemző. A legjelentősebb központok: Berlin, Drezda, Essen, München. A tradicionális hajógyártás a távol-keletiekkel való versenyben Németországhasonlóan nyugat-európai társaihoz-alulmaradt, viszont még így is a világ negyedik legnagyobb hajógyártója évi 1,1 millió bruttó regiszter tonna (Próbáld F., 2000.) évi termeléssel, mely átlagosan 77 vízrebocsátott hajót jelent (WA, 1998.). A tengeri hajógyártás a nagy tengerparti kikötőkben található, mint Bréma, Hamburg, Lübeck, Kiel, Rostock. A tengeri hajók gyártásának visszafejlődése következtében ma már csak a belföldi igényeket elégíti ki, a folyami hajók gyártása egyre virágzóbb, s exportra is termel az olcsó belvízi

10 hajóutak egyre nagyobb mértékű kihasználása miatt. A folyami hajók gyártásának legnagyobb központjai: Duisburg és Regensburg. A mezőgazdasági gépek gyártásának központjainak elhelyezkedését leginkább a fogyasztópiac diktálja, azaz az agrárvidékek nagyvárosaiban összpontosulnak. Németország rendelkezik a világ harmadik legnagyobb traktorállományával. Nagyon jó minőségű szerszámgépei gyártásában Európában az első, a világon a második helyet foglalja el. A sokoldalú könnyűgépgyártás a fogyasztó körzetekben jellemző. A közlekedési eszközök gyártásának, a hadiiparnak és a csúcstechnikának összefonódott változata a repülőgépek és rakéták gyártása. Ez most az egyik leggyorsabban fejlődő iparág. Mind a Daimler-Chrysler által előállított személyszállító repülőgépek, mind a Messerschmitt harci repülői nagyon jelentősek. A termelés értéke 1999-ben 160 milliárd márka volt (Próbáld F., 2000.). az iparág területi koncentrációja is nagyon nagy, mivel a két legfejlettebb déli tartomány, Baden-Württemberg és Bajorország fővárosában, azaz Stuttgartban, illetve Münchenben vannak a központjaik. A high-tech és a tudáson alapuló ágazatok ipara nagyon jelentős, de lemarad a másik két óriás, az Egyesült Államok és Japán mögött. A híres német szakértelem, a precizitás, a német egyetemi hálózat fejlettsége, az oktatásra fordított hatalmas összegek által egyre elterjedtebbé válik. Ezeknek a tudáson alapuló iparágaknak fontos jellemzői a kutatás és fejlesztés összevont alkalmazása (R&D), az egyre rövidebb életű termékek piaci keresletének nagyon gyors felfutása és gyors átalakulása, a fejlett termékek, a kapcsolat a nagy és a kisebb cégek között és a képzett munkaerő. A high-tech a fejlett országok egyik leginkább támogatott iparága, mely az Európai Unióban is, s főleg Németországban nagy szerepet kap, de világpiaci helyzete mégsem olyan jó, mint a másik két nagyhatalomé. Ez alatt az iparág alatt a számítógépipart, a szilíciumchipek, lézerek gyártását, a robotikát, a légi-, űreszközök és orvosi berendezések gyártását, a gyógyszeripart, a biotechnikát és a távközlési eszközök gyártását értjük. Az európai és a nemet elektronikai ipar egyre gyengülő helyzete figyelhető meg annak ellenére, hogy az ebből származó bevételek hatalmas mértékben nőttek. Míg 1979-ben csak 1,5 milliárd USD, 1993-ban már 45 milliárd USD-t tettek ki az ebből származó bevételek (Nagle-Spencer, 1999.). A német high-tech iparnak is az autóiparhoz hasonlóan hatalmasak a munkaerő-költségei, ezért több német vállalat is eltávolodott az anyaországtól, és más, kedvezőbb feltételeket nyújtó országban nyitottak újabb telephelyeket, melyek az olcsóbb munkaerő-költségek mellett hatalmas piacszerzési lehetőséget is kínálnak, sokszor már ez önmagában is egy telepítő tényező. Európa tíz innovációs központjából négyet Németországban találhatunk. Ezek: a Ruhr-vidék, Frankfurt, Stuttgart és München. Nagyon jó összeköttetéssel rendelkező területek ezek, s az R&D tevékenység nagyon magas. Németországban az R&D foglalkoztatottak aránya a Germán-alföldön fekvő északnyugati és a volt NDK tartományok kivételével mindenhol meghaladja az 1%-ot. Az iparág fontos éltetői a legtöbbször zöldmezős beruházásként létrejövő ipari parkok. Ezek közül is a legjelentősebbek a tradicionális iparvidékeken fekvők, melyek a vidék foglalkoztatottsági és iparszerkezetét is jelentősen átalakítják. Ennek az átalakulásnak Németországban leginkább a Ruhr-vidéken lehetünk tanúi. Az előbbiekben említett területi koncentráció mellett a szervezeti koncentráció is jelentős. Az elektrotechnika két vezető vállalata a Siemens és a Bosch. A négy innovációs központot leszámítva az elektrotechnika elég szórt, mivel nyersanyagigénye alacsony, s inkább a magas szintű szaktudásra támaszkodik. Európai viszonylatban nagyon jelentős a televíziókészülékekből évente db-ot, a rádiókészülékekből db-ot

11 állítanak elő. E két termék gyártásában Európában első, míg a háztartási gépek gyártásában Olaszország után a második helyen áll. A mikroelektronika jelentősége egyre nagyobb, de jóval lemarad az Egyesült Államok és Japán mögött. Az elektronikai-elektrotechnikai export a harmadik helyen áll a világon, itt is az előbb említett két ország előzi meg. A vegyipar a német gazdaság egyik legfontosabb ágazata az ipari termelés és a kivitel értékének nyolcadát adja. Fejlődését nagymértékben befolyásolta a kőszénbányászat korai kifejlődése, a jó közlekedésföldrajzi helyzet, illetve a szakképzett munkaerő. Szóda-, műanyag- és gyógyszergyártás harmadik, gyógyszerexportja pedig első a világon. A vegyiparban is megfigyelhető a német iparra általánosan jellemző szervezeti koncentráció, melyek a vegyipari termelés 2/3-át adják (BASF, Bayer, Hoechst). A legnagyobb vegyipari tömörülés a Rajna-Ruhr-vidék. Az itteni nagyvárosok közül is Duisburg a legjelentősebb, a szervetlen vegyipar központja. A szénbányászat által éltetett szénvegyészet ma is nagyon jelentős, melynek központjai: Dortmund, Gelsenkirchen és Recklinghausen. A petrolkémia, azaz a kőolaj-finomítás és a hozzá kapcsolódó termékek gyártása a Rajna víziútján és a csővezetéken érkező 50 millió tonna import kőolajat dolgozza fel. A legfontosabb ágazatok a kőolaj-finomítás mellett a gyógyszer- és festékgyártás, a fotokémia és a műanyaggyártás. Központjai: Leverkusen (Bayer, AGFA), Troisdorf, Düsseldorf és Köln, ahol a parfüméria is jelentős. A közlekedési útvonalak csomópontjában fekvő Frankfurt, Wiesbaden és Darmstadt vegyiparának legfontosabb telepítője a fenti tényező volt. A Rajnán, a Majnán és a csővezetékeken érkeznek ide a nyersanyagok. Itta legsokoldalúbb a vegyipar, de különösen jelentős a gyógyszer-, festék-, foto-, film- és műanyagipar. Ludwigshafen a környezetéből szigetszerűen emelkedik ki, mivel itt van a BASF-vegyiművek központja (műanyag-, műszál- és festékgyártás). Kelet-Németországban Lipcse és Halle körzetében a helyi hatalmas barnakőszén- és sólelőhelyekre épült Németország második legnagyobb vegyipari góca. A hidegháború idején hatalmas nagyüzemek épültek ki, sokszor egy-egy gyár csak néhány termék gyártására specializálódott. Németország újraegyesülése után ezek közül sokat bezártak környezetszennyező volta miatt. Ma is jelentős a műanyag-, műszál-, műtrágya-, sav- és szódagyártás, a finomvegyészet és az elektrokémia. Az Alsó-Lausitz területén fekvő üzemek nagyrészt a helyi barnakőszén feldolgozására specializálódtak. A nagy vegyipari körzetek mellett kiemelkednek még az import kikötők a kőolaj-finomítással (Wilhelmshaven, Bremerhaven, Hamburg, Rostock stb.), illetve Berlin a híres finomvegyészettel. VIII. Közlekedés, telekommunikáció A szolgáltatások részesedése a GNP-ből 63%-os (A Világ országai, 2000.), tehát a nemzeti össztermék majdnem 2/3-a a szolgáltatásokból ered. A szolgáltatások ilyen nagyarányú részesedésének egyik legfontosabb alapja a kitűnő infrastruktúra. Nagyon fejlett a közúthálózat és sűrű, Bajorország tartományban 3,4 km közút jut 1 km 2 -re. A közutak hossza km, melyből km autópálya (Cartographia Világatlasz, 1995.). Már a második világháború előtt elkezdődtek az autópálya-építések, a háború után pedig hatalmas lendületet vettek Németország szinte az egyedüli ország Európában, aki nem kér pénzt az autópálya-használatért, mivel olyan hatalmas tranzitforgalma van, mely ezt nem engedi meg. Egy külön érdekesség: A német autópályákon néhány hely kivételével nincs semmilyen sebességkorlátozás, de ez természetes is, ha a kiváló német autópálya-hálózatot, vagy a gépkocsik kitűnő minőségét vesszük figyelembe. A vasútvonalak hossza km, melyből km villamosított (Cartographia Világatlasz, 1995.), s az összes vasútvonalaknak majdnem a 40%-a kétvágányú. A német vasutak áteresztő képessége világviszonylatban is az egyik legnagyobb. A teherszállítmányok mennyisége évi tonna kilométerenként (WA, 1998.).

12 Nagyon sűrű belvízi hajózóút-hálózattal rendelkezik, melynek hossza összesen 7541 km (WA, 1998.), ezeknek jó részét a folyók teszik ki. A csatornarendszerek hossza körülbelül 3500 km-es. Világhírű csatornák: a Rajna-Majna-Duna-csatorna, a Mittelland-csatorna, a Kieli-csatorna. A Kieli-csatorna évi hajóval hajósűrűségben világelső, de a szállított áruk mennyiségével, mely 52 millió tonna évente, lemarad a Szuezi- és a Panama-csatorna mögött (Próbáld F., 2000.). Az országban 583 repülőtér található (WA, 1998.), melyek közül a frankfurti a legjelentősebb. Hatalmas forgalma miatt Európa fordító korongjának is nevezik, utasforgalomban Európában csak a londoni repülőtér (Heathrow) előzi meg. A csővezeték-hálózat a kőolajat szállítja az import kikötőkből (Rotterdam, Wilhelmshaven, Marseille, Genova, Trieszt) és az orosz kitermelőhelyektől a feldolgozóhelyekre. A gázvezeték-hálózat, mely közel km-es, sokkal jelentősebb. A telekommunikáció nagyon fejlett, a vezetékes telefonok száma nagyon magas, körülbelül 30 millió darab, mobiltelefonokból pedig évente még mindig 3 millió darabot adnak el. IX. Németország gazdasági körzetei, tartományai Németországot általában négy nagy körzetre szokták osztani, melyek: Közép-Rajnavidék (Észak-Rajna-Vesztfália, Hessen, Rajna-vidék-Pfalz, Saar-vidék), Dél-Németország (Baden-Württemberg, Bajorország), Északnyugat-Németország (Alsó-Szászország, Schleswig-Holstein), a volt NDK tartományai (Mecklenburg-Elő-Pomeránia, Brandenburg, Szász-Anhalt, Szászország, Türingia) és a tartományi jogú városok (Berlin, Hamburg, Bréma) (a tartományok és körzetek jellemzőit lásd a 6. számú ábrán). Közép-Rajna-vidék nagytérség az ország területének 21,7%-át foglalja el, az ország népességéből 35,5%-kal részesedik, míg a nemzeti össztermék 37%-át adja (Próbáld F., 2000.). Ez az ország gazdaságilag talán legjelentősebb régiója, itt található a Ruhr-vidék, ahol európai szinten is nagyon nagy az ipar területi koncentrációja. Területileg csak a harmadik legnagyobb régió, népességben és népsűrűségben (ha a tartományi jogú városokat nem számítjuk) első helyen áll. Területének csak kis részét alkotják a síkvidékek, melyek a mezőgazdasági termelés legfontosabb területeinek alapját jelentenék. Jelentős a Münsteri-síkság és a Kölni-medence, illetve a Rajna, a Majna és a Mosel völgye. A mezőgazdaság jelentősége így a többi tartományokhoz viszonyítva is alacsony. A legfontosabb a német mezőgazdaságban általános szarvasmarha-tenyésztés, különösen a Münsteri-síkságon, mivel a másik nagy síkvidéken, a Kölni-medencében a hatalmas beépítettség és az ipari szennyezés miatt a mezőgazdaság a zöldségkertészeteket leszámítva nem jellemző. A városhalmaztól nyugatra a búza, a cukorrépa, illetve néhány helyen a dohány is megtalálható. A Rajnai-palahegység fennsíkjain a takarmánytermesztés a jellemző. Az ipar-mely már a XIX. században jelentőssé vált itt-legfontosabb telepítő tényezője az energiahordozókban, azaz kőszénben, illetve vasércben való gazdagság volt. A vasérclelőhelyek kimerültek, de a német feketekőszén majdnem egésze, a barnakőszén és a kálisó fele ebből a régióból kerül ki. A bányászatban is hatalmas területi koncentrációt figyelhetünk meg: a Ruhr-vidék és szűkebb környezetében találhatjuk a körzet bányáinak nagy részét. Az ipar kibontakozásának így megfelelő alapot adott a bányakincsek elérhető közelsége. Jellemző a sokoldalúság, illetve itt is a Ruhr-vidék túlsúlyát figyelhetjük meg. Emellett jelentős még a Rajna és a Majna völgye, melyből szigetszerűen emelkedik ki Frankfurt és környéke.

13 A Ruhr-vidék az ország területéből csak 1%-kal részesedik, viszont lakosságából 6,5%-kal. A népsűrűség hatalmas értékeket, mely egész Németországban a legnagyobb (1500 fő/km 2 ). Itt alakult ki Európa leghatalmasabb agglomerációja, mely nem egy hanem több, eltérő funkciójú központból áll (policentrikus). A szén- és vasércbányászatra először vaskohászat, majd a XX. században szénvegyészet, illetve a második világháború alatt a háborús helyzet miatt szénből műbenzint előállító üzemek épültek a vidéken az egyre fejlődő autóipar termékeinek üzemanyaggal való ellátására. A háború után ezek az üzemek feleslegessé válták, működtetésük gazdaságtalan lett volna, ezért átalakították őket kőolajfinomítókká. A legtöbb ágazat így közvetve, vagy közvetlenül érintve volt a köszénbányászat által. A szénbányákban dolgozók száma 1850-ben még csak fő volt, 1914-re viszont számuk főre emelkedett (Nagle-Spencer, 1999.). A deindusztralizációval és a gazdasági szerkezetváltással volt összefüggésben a szénbányászat és a vaskohászat, a két tradicionális iparág nagymértékű hanyatlása előtt az NSZK vasmunkásainak 40, a szénbányászok 60%-a a Ruhr-vidéken dolgozott között ezeknek a munkásoknak az 1/5-e feleslegessé vált. Hatalmas külföldi konkurencia jelentkezett, a szénbányászat a mai 98%-os automatizáltság ellenére sem gazdaságos, a külföldi import olcsóbb; a piac egyre telítettebbé vált, illetve az alkalmazott technológia is hatalmasat fejlődött. Míg a XIX. sz. végén egy tonna nyersvas előállításához még 2-3 tonna kokszra volt szükség, ma már a sokkal fejlettebb technológiának köszönhetően 0,5 tonna is elég. A munkanélküliség a területre nézve magassá vált, mely egy bizonyos mértékű elvándorlást indított el. A gazdaságnak nagyon gyors szerkezetváltásra volt szüksége, melynek egyik legfontosabb mozgatója a regionális politika volt. A Ruhr-vidék között 270,9 millió GBP segélyt kapott az Európai Uniótól a gazdasági hanyatlás és a munkanélküliség további növekedésének megakadályozására, viszont az EU-ban több, Németországnál fejletlenebb terület van, így ezek a gazdasági felemelkedést segítő támogatások egyre inkább azokra a területekre koncentrálódtak. Ennek a gondnak a megoldása így az itt élőkre hárult leginkább, mivel a kormány ekkor az újraegyesítés gondjaival küszködött. Három figyelemreméltó, a gazdaság felemelkedését megcélzó kezdeményezés indult: Initiativkreis Ruhrgebiet néven alakult egy csoport 35 üzletember részvételével, akik egyenként 1,5 millió DEM-t ajánlottak fel lobbizás céljára. Zukunfts-Initiative Montanregion elnevezéssel a gazdasági visszaeséssel sújtott régiók felkarolására, innovációk támogatására, új technológiák elterjesztésére és munkaerőképzésre alakult szervezet Észak-Raj na-vesztfália tartományi kormányzata által, s ugyanők alapították a harmadik szervezetet is 1988-ban, az Emscher Park tervező vállalatot, mely egy 10 évre szóóló programot tartalmazott 17 város 2 millió lakosára kiterjesztve, mely a tájképi rehabilitálást, illetve a high-tech iparágak meghonosítását tartotta leginkább szem előtt. Ezeknek a szervezeteknek az eredményességét az utóbbi években figyelhettük meg, mikor a gazdaságilag visszaesett körzetekben meghonosodtak a környezetvédelmi iparágak és a technológiai transzfer központok. A '60-as években az ipari fejlődés által a környezeti szennyezés elérte a csúcspontját. A lakosság rájött, az ipari fejlődésnek nem velejárója a tájkép leromlása, a szennyezés. A '90-es évek elejére a környezetvédelemmel foglalkozó cégek a térségben már embert foglalkoztattak, között 6 millió DEM értékben vittek beruházásokat véghez. A Ruhr-vidék részesedése a környezetvédelmi technológiákból Németországban 46,9%-os volt, jóval lemaradva következett a második helyezett, Baden-Württemberg 13,6%-kal. A legnagyobb szénbányászattal foglalkozó cég, a Ruhrkohle is arculatot váltott, Ruhrkohle Umwelt néven környezetvédelmi céget alapított. A másik nagy eredmény a technológiai transzfer központok (TTC) elterjedése, melyek az új elképzelések terjesztése, új ágazatok meghonosítása mellett értékesítési tanácsadással is szolgálnak. Nagyon kötődnek az itt nagyon sűrű egyetemi hálózathoz, illetve a kutatóintézetekhez. Az eredmény a TTC-oknak is betudható, hogy ma itt található a műszaki

14 fejlesztések 39%-a, a TTC-k 38%-a, az új vállalkozások fejlesztésére előirányzott projektek 41%-a, az innovációs képzést és átképzést célzó projektek 30%-a (Nagle-Spencer, 1999.). Emellett sok jobban látható sikert is elértek a Ruhr-vidéken az utóbbi időben. A munkanélküliek aránya, mely 1970-ben csak 1% volt, 1987-ben 15%-on tetőzött, de 1993-ra már visszaesett 11%-ra. Megszűnt az elvándorlás, s míg a munkahelyek száma között 2,37 millióról 1,92 millióra esett vissza, között új munkahely jött létre (Nagle-Spencer, 1999.). A városok emellett új iparágakat honosítottak meg a vidéken: autógyártás, elektronika-elektrotechnika, vegyészet. A vidékre a sokközpontúság jellemző (policentrikusság). Legfontosabb központjai: Essen, Duisburg, Mülheim, Bochum, Dortmund. A legfontosabbnak ezek közül Essen mondható, mely mind kulturálisan, mind kereskedelmileg és gazdaságilag jelentős szerepet kap. Fejlett gép- (autó-, vagon-, mozdonygyártás), hadi- és vegyipara van. Mülheim az acélgyártás és a nyersvas feldolgozásának kiemelkedő központja. Ezekre az ágazatokra az utóbbi időben gépgyártás és elektrotechnikai ipar épült ki. A Ruhr-vidék- kikötőjeként" említett Duisburg a legkedvezőbb közlekedésföldrajzi helyzetben a Rajna folyó és a Ruhrvidék találkozásánál fekszik. Kikötőforgalma hatalmas, évi millió tonna, ide érkeznek a Rajnán az import nyersanyagok,- s itt rakják hajóra a Ruhr-vidék késztermékeit. A kohászat széleskörű és nagyon fejlett, a nehézgépgyártás, a folyamihajó-gyártás és a vegyészet nagyon jelentős. A nagy multinacionális cégek közül itt székel a Thyssen és a Klöckner. A gazdasági szerkezetváltozás egyik legjobb példája Bochum. Korábban a szénbányászat legjelentősebb központja volt, ma már sokkalta jelentősebb az elektronika és az autógyártás (Opel). Dortmund a Ruhr-vidék keleti végpontja. Fontos az elektroacél-gyártás, az alumínium- és a színesfémkohászat. Düsseldorf, mely már nem része a Ruhr-vidéknek Észak-Raj na-vesztfái ia tartomány székhelye. Közlekedésföldrajzi helyzete nagyon jó, s jelentős pénzügyi központ. Jelentős a hadiipar és a közlekedési eszközök gyártása, s az új ágazatok közül az elektronikaelektrotechnika A tartomány legnagyobb városa Köln, mely a második világháború pusztításai után gyors ütemben fejlődött újra fel. Ipara sokoldalú, de nagyon híres a parfümipar, az édességgyártás (Stollwerck) és az amerikai multinacionális cég, a Ford által ma már az autóipar is. Bonn az NSZK fővárosa volt, de ez a cím az újraegyesítés óta visszakerült Berlinhez, viszont ez nem jelentette kormányzati szerepének teljes megszűnését: több minisztérium és más kormányzati szervezet még ma is itt működik. Leverkusen a Bayer vegyipari óriás központja. Saar-vidék tartománynak csak egy városa, a főváros emelkedik ki gazdaságilag. Saarbrücken a tradicionális iparágaknak, a szénbányászatnak és a vaskohászatnak még mindig fontos központja, de ma már jelentős a gépgyártás és a vegyipar is. Hessen tartomány legnagyobb agglomerációja Rajna és a Majna találkozásánál alakult ki, melyből a két legkiemelkedőbb város: Frankfurt am Main és Wiesbaden. Az idegenforgalom mellet fontos gép- és vegyipari (Hoechst) központ Wiesbaden, s az ország közigazgatásában is jelentős (Központi Statisztikai Hivatal, Szövetségi Nyomozó Iroda). Frankfurt a kereskedelem, a pénzügy fellegvára (tőzsde, Német Szövetségi Bank, Központi Európai Jegybank) és repülőtere a londoni után az utasforgalmával a második (évente 40 millió utas, Próbáld F., 2000.). Ipara sokoldalú és jelentős, kiemelkedő a vegyipar (Hoechst) és az autógyártás (Opel). Rajna-vidék-Pfalz tartománynak két jelentős központja van: Mainz és Koblenz. A tartomány fővárosa Mainz, mely jelentős közlekedési csomópont, emellett autó- és vagongyártásáról nevezetes. A Rajna völgyében híres borvidékek találhatóak, s ezeknek legfontosabb központja Koblenz.

15 Dél-Németország régió Bajorország és Baden-Württemberg tartományt foglalja magában. A régió Németország területének 29,8%-át foglalja el, ezzel a második legnagyobb területű régió, a lakosság 27,4%-a itt él, s a GDP 31,6%-a innen kerül ki (Próbáld F., 2000.). Gazdaságilag hosszú ideig jóval fejletlenebb volt Németország ipari tengelyénél, a Rajna- Ruhr-vidéknél, mivel ez a terület ásványkincsekben nagyon szegény. A régió leginkább, mint mezőgazdasági körzet volt jelentős. Ma már az egyik legfejlettebb területe egész Németországnak és Európának egyaránt. A többi ipari körzettel szemben nagy előnye van: a kevés alapanyagot, de nagy szaktudást igénylő ágazatok itt koncentráltan találhatóak meg, s ez tetemes hasznot hoz a vidéknek. Déli részén az Alpok vonulatai húzódnak, középső részén a nagy területű Sváb-Bajormedence, majd a Német-középhegység vonulatai: Sváb-Alb, Fekete-erdő, Bajor-erdő, Frank- Alb. Ezek után északra újabb medence következik, melyet a Türingiai-erdő és a Frank-erdő határol. Több nagyobb folyóvölgy található itt: Duna, Neckar, Isar, Inn, Rajna, Majna Az Alpok mezőgazdaságára az erdőgazdálkodás mellett az alpi tehenészet a jellemző. A Sváb-Bajor-medencében, a Duna mentén jelentős a búza-, árpa- és cukorrépa-termesztés, s München környékén a sör egyik alapanyagának, a komlónak a termesztése fontos. A Németközéphegyvidék tagjain az erdőgazdálkodás a legfontosabb. A keskeny (20 km) és hosszú (300 km) Felső-Rajna-árokban a kertgazdálkodás a legjelentősebb, mely a nagy tőkeráfordítással nemcsak a régió, hanem egész Németország ellátásában jelentős szerepet vállal. A már fentebb említett ásványkincsekben való szegénység hosszú ideig visszavetette a régiót a felemelkedésben. Ezekből tehát mind behozatalra szorul. A jól kiépített cső vezetékhálózat (kőolaj, földgáz), illetve a felújított Rajna-Majna-Duna-csatorna, mely összeköti a területet Európa legfejlettebb régióinak víziútjaival, de ma már sokkal jelentőseb a közúti szállítás. A régiónak a sokszor elég nehéz terepviszonyok ellenére nagyon sűrű úthálózata van. Bajorország tartományban 3,4 km közút jut 1 km 2 -re. Itt vezet keresztül az Alpokat elkerülő transzkontinentális útvonal, mely Közép-, Kelet-Közép- és Kelet-Európát Franciaországgal, Nagy-Britanniával, illetve a Benelux államokkal köti össze. A legfontosabb iparágak az autógyártás, az elektrotechnika és a vegyipar, melyek ma általánosan a leggyorsabban fejlődő ágazatok közé tartoznak. Az iparilag jelentős területek szigetszerűen emelkednek ki környezetükből, azaz nem alakultak ki nagy iparvidékek. A két legjelentősebb központ a két tartomány fővárosa: Stuttgart, illetve München. Baden-Württemberg szövetségi tartomány fővárosa Stuttgart. Legjelentősebb ágazata a gépkocsigyártás (Daimler-Chrysler, Porsche), az elektronika (Bosch), illetve a személyszállító repülőgépek gyártása [DASA (Daimler-Chrysler Aerospace)]. A Rajna átkelőjénél épült kedvező helyzetű Karlsruhe ma leginkább a kőolaj-finomítás, gyógyszer-, gépgyártás és az elektrotechnika jelentősége miatt kiemelkedő. A tartomány harmadik erőtere Mannheim és Ludwigshafen. A két város Németország vegyiparában foglal el jelentős helyet. Az alapanyagok vagy csővezetéken, vagy a Rajnán érkeznek. Ludwigshafen az egyik legnagyobb német vegyipari monopólium, a BASF központja. Ezek a hatalmas szaktudást igénylő ágazatok csak megfelelő szellemi háttérrel tudtak kialakulni. A heidelbergi egyetem, melyet 1386-ban alapítottak, Európában az egyik legrégebbi és leghíresebb. Baden- Württembergben nagyon figyelemreméltó kapcsolat van a kis-, közép- és nagyvállalatok között az autógyártásban, az elektronikában és a textiliparban, így ezek a vállalattípusok a hatékonyabb és nyereségesebb termelés érdekében előnyös tulajdonságaikkal egymást segítik. Bajorország Németország legnagyobb tartománya, az ország területének csaknem 20%-át foglalja el., népességével viszont csak a második, az ország népességének 14,7%-a él itt. A legnagyobb központ itt is a főváros, München. Sok nagy világjelentőségű cég központja: BMW (autógyárfás), Siemens (elektronika), Messerschmitt (repülőgép- és rakétagyártás), emellett az itt gyártott sörök világhírűek. Münchenben is már nagyon korán,

16 1472-ben egyetem alakult, mely ma is működik az oktatás szolgálatában. A tartományban az autógyártás másik központja egy viszonylag fiatal városka, Ingolstadt. Itt található az Audi központja, emellett motorgyártása is jelentős, csakúgy mint Augsburgnak. A Duna csak Regensburgig hajózható, ezért fontos átrakó kikötő. Folyamihajó-gyártása nagyon jelentős, exportra is termel. Nürnberg-Fürth iparának jelentőségét az elektronika-elktrotechnika, illetve a finommechanika adja. Északnyugat-Németország két tartományt foglal magában: Alsó-Szászországot és Schleswig-Holsteint. Az ország "területének csak 17,7%-át foglalja el, népességéből pedig csak 13%-kal részesedik, a GDP-ből pedig 11,9%-kal (Próbáld F., 2000.). Ma is nagyon jelentős a mezőgazdasága, emellett a kikötőkben és a tartományok belsejében kialakultak a jelentősebb ipari gócok is. Területének nagy részét a Germán-alföld foglalja el, egyedül Alsó-Szászország déli része esik bele a Német-középhegység területére (Harz, Soling, Eichsfeld). A vidék északi, északnyugati részén a szarvasmarha-tenyésztés mellett, mely nagyon nagy jelentőségű, fontos még a takarmánynövény-termesztés, illetve a rozs, a zab és a burgonya termesztése, mivel ennek a vidéknek sem a talaja, sem az éghajlata nem alkalmas igényesebb szántóföldi növények termesztésére. Azonban délebbre haladva a talajminőség és az éghajlat is egyre kedvezőbb. Itt már előfordul a búza, cukorrépa és a nagyvárosok környékén a kertészetek is. Iparilag a tengerparti kikötők környéke, a Germán-alföld és a Német-középhegység találkozásánál lévő kezdődő konurbáció városai és még néhány elszórt központ jelentős. Ipari termelése az előbb említett két régióhoz képest nem bír olyan hatalmas jelentőséggel. Itt is a gépgyártás, a vegyipar és az elektronika-elektrotechnika bír a legnagyobb jelentőséggel. Ásványkincsekben szegény vidék, leszámítva az itt bányászott földgázt (Ems, Weser vidéke, kontinentális talapzat). A legjelentősebb kikötők: Lübeck, Travemünde, Kiel, Cuxhaven, Wilhelmshaven és Emden, illetve Hamburg, Bréma és Bremerhaven, de ezeket majd a tartományi jogú városoknál tárgyaljuk. Lübeck volt az NSZK legnagyobb balti-tengeri kikötője, s még ma is jelentős a volt NDK-s Rostock mellett. Ide érkezik az import nagy része az északi országokból, azaz a fa és a vasérc. Ezek feldolgozása nagyon jelentős, hatalmas vaskohászati kombinát működik a városban, s a vegyipar is jelentős. Kiel a német hadiipar egyik központja, nagy hadikikötő, s kormányzati központ is egyben: Schleswig-Holstein tartomány székhelye. Az oktatás szempontjából jelentős az 1665-ben átadott egyeteme. Innen indul a híres Kieli-csatorna (a róla szóló részletes leírást lásd a közlekedés című fejezetnél). Cuxhaven az Elba tölcsértorkolaténál fekszik, Hamburg jelentős előkikötője. Fontossága azonban mégsem olyan, mint Brémánál Bremerhaven, mivel Hamburg hatalmas kikötője nagyon könnyen megközelíthető, s ráadásul a távolság sem nagy. Az ország második legnagyobb kikötője Wilhelmshavenben van, mely a Jade-öbölben fekszik, is. Az ország második legforgalmasabb kikötője Hamburg után. A kőolaj-szállító tankhajók legnagyobb fogadóhelye. Erre jelentős vegyipar támaszkodik. A várost egy hajózócsatorna köti össze Németország legnyugatabbi kikötőjével, Emdennel. A város, hasonlóan Lübeckhez az. északi országokból érkező importáruk fogadására épült. Ide érkezik a vasérc, a fa és a földgáz is. Ezek feldolgozása jelentős. A Német-középhegyvidék határán fekvő városláncolatból kiemelkedik Wolfsburg, Hannover és Braunschweig. Wolfsburg közvetlenül a második világháború előtt jött létre, s ma a világ egyik legjelentősebb autógyártó monopóliumának, a Volkswagennek a központja. Évente több, mint 2 millió gépkocsit gyártanak, egész Németországban itt készül a legtöbb autó. Hannover és Braimschweig agrárvidékek központjai. Ezek a városok mezőgazdaságigép-gyártásukkal, VW üzemeikkel (autómotorok, mikrobuszok, teherautók), illetve élelmiszeriparukkal emelkednek ki (húsipar, malomipar, cukorgyártás), emellett

17 Hannover vegyipara is jelentős. Hannover adott otthont a 2000-es év világkiállításának, s ez hosszabb távon a környék gazdaságának további fejlődését szolgálhatja, ha ezt a lehetőséget a megfelelő módon használják fel. A volt NDK tartományai a következők: Mecklenburg-Elő-Pomeránia, Brandenburg, Szász-Anhalt, Szászország, Türingia. Az ország területének 30,2%-a tartozik ide, így ez a legnagyobb területű régió, a lakosságnak viszont csak a 17,1%-a él itt, a népsűrűség itta legalacsonyabb, s a GDP-nek csak a 10,4%-át termelik meg itt (Próbáld F., 2000.). Gazdasági szempontból az ország többi részéhez képest eléggé elmaradott még ma is, az újraegyesülés után 12 évvel is. Az NDK viszont, ha többi volt szocialista országhoz hasonlítjuk, a legfejlettebb volt köztük. Míg a rendszerváltás előtt a GDP Magyarországon 2539 USD volt, addig az NDK-ban USD (A Világ országai, 1990.). Az országrész a háború után hatalmas gazdasági terhet örökölt a Hitleri Birodalomtól. A segélyek helyett, melyek a gyors gazdasági felvirágzást biztosították volna, a jóvátételeket kellett fizetnie a Szovjetuniónak. Mégis, ha nehezen is, egy viszonylag fejlett állam helyzetébe sikerült felküzdenie magát. Az újraegyesülés óta a német kormány hatalmas segélyekkel támogatja ezeket az új tartományokat. A segélyek a súlyosan környezetszennyező bányák, ipari üzemek környékének rendbetételére, felújítására, a környezetszennyezés megoldására, a bérek emelésére, a nyugati színvonalhoz való közelítésére, az infrastruktúra fejlesztésére, illetve új, modern ágazatok meghonosítására lettek fordítva. Ezeknek a segélyeknek hatalmas eredményeik vannak: a bérszínvonal már nagyon megközelítette a Nyugat-Németországit, az infrastruktúra most már nyugat-európai színvonalon áll, s a GDP mind nagyobb részével járul hozzá a régió az ország összes GDP-jéhez. A behozni való viszont még mindig nagyon nagy. A vidék északi részén a Germán-alföld helyezkedik el. A parti dűnesor mögött Mecklenburg és Elő-Pomeránia tóhátságai helyezkednek el. Ettől délre termékeny alföldek vannak, s a régió legdélebbi részén a Német-középhegység vonulatai találhatóak (Harz, Frank-Alb. Türingiai-erdő, Érchegység). A mezőgazdaság vezető szerepű ágazata a növénytermesztés, a szarvasmarhatenyésztés a tengerpart közeli silány legelőkön a legjellemzőbb, a sertéstartás délebbre játszik fontos szerepet. A növénytermesztés északon csak az igénytelenebb fajtákra terjed ki (rozs, zab), dél felé a burgonya és cukorrépa mellett a legjelentősebb kenyérgabona, a búza, illetve az árpa is nagy szerepet kap. Az országrész barnakőszén-termelése nagyon jelentős volt, de a hatalmas környezeti károk miatt sok külszíni fejtést bezártak, ma az ország termelésének már csak 2/5-e származik innen. A földgázbányászat, csakúgy, mint országosan, itt sem bír nagy jelentőséggel. Az uránérc bányászata csak ebben a régióban folyik, a Türingiai-erdőben és az Érchegységben, de ez a termelés nagyon kevés, évente csak 260 tonna. Az ország kősó- és kálisóbányászatának több, mint fele innen származik. A felhagyott kálisóbányákban az utóbbi időben több atomhulladék-lerakót is építettek. A körzet ipara nagyon sokoldalú, mégis kiemelkedik a vegyipar, a gépgyártás, az elektrotechnika, a finommechanika és a pamutipar. Az ipari gócok a tengerparton, Berlin környékén, illetve a Német-középhegység lábánál végighúzódó kezdődő konurbációban találhatóak. A volt NDK legjelentősebb kikötője Rostock volt, s a vidéknek ma is fontos tengeri kijárata. Évi 17 millió tonnás teherforgalmával a 3-4. legforgalmasabb német kikötő. Van egy előkikötője is, Warnemünde. Rostocknak jelentős kőolaj-finomító üzeme van, s megtalálható itt az egyre inkább leáldozó tengerihajó-gyártás is ben alapított egyeteme híres. Brandenburg tartomány fővárosa, Potsdam jelentős kulturális és idegenforgalmi értékei mellett mozdony gyártása említésre méltó. Brandenburg tartomány másik két fontos ipari központja Eisenhüttenstadt és Schwedt, melyek vaskohászatukról híresek, s az Odera víziútját kihasználva importnyersanyagot dolgoznak fel. A városláncolat része, az Elba partján fekvő Magdeburg Szász-Anhalt tartomány fővárosa. Agrárvidék, az egyik legnagyobb német

18 búzatermelő körzet központja. Az élelmiszeripar mellett jelentős a mezőgazdaságigépgyártás, a vegyipar (növényvédő szerek), illetve a nehézgépgyártás. A tartomány másik jelentős városa Halle. A barnakőszén-kitermelés egyik központja volt, ma a vegyipara már jelentősebb. Türingia tartományban jól megfigyelhető a német szaktudás, precizitás korai kialakulásának oka. Mind az oktatásban, mind a kultúrában jelentős szerepet vállaló városok találhatóak itt. Erfurt egyetemét 1392-ben alapították. A közelében lévő Weimar a XVIII- XIX. századi Európa egyik legnagyobb kulturális és művészeti központja volt (Goethe, Herder, Schiller, Strauss, Liszt). A közeli Jénában is egy híres egyetem működik, melyet 1548-ban alapítottak, s itt van a világ első, ma is működő planetáriuma. Ezeket a bizonyítékokat figyelembe véve jól láthatóak a német szellemi és kulturális gazdagság forrásai. Az Unstrut völgyében fekvő Erfurt agrártáj központja. Jelentős az élelmiszeripar, a mezőgazdaságigép- és háztartásigép-gyártása. Jéna világhírű üveggyárával büszkélkedhet, emellett jelentős a gyógyszergyártás. A Wartburg Művek régi központja, Eisenach ma már az Opel összeszerelő üzemének ad helyet. Szászország tartomány két nagyon jelentős központja a két nagyváros, Drezda és Lipcse, illetve a közöttük húzódó ipari zóna. Drezda, Szászország fővárosa fontos kereskedelmi, pénzügyi, közlekedési és ipari központ. Jelentős a gépipar (VW), az elektronika, az optika; a foto-, gyógyszeripar. Lipcse ipara ma nem olyan jelentős, mint pénzügyi és kereskedelmi élete. A tartomány egy harmadik, kis jelentőségű központja Chemnitz, a textilipar és a textilgépgyártás fellegvára. Kelet-Németország gazdasága már egy jó ideje azon az úton van, hogy utolérje az ország nyugati részét, de ez a folyamat még korántsem ért véget. Viszont az eddig elért eredmények figyelemreméltóak. A három tartományi jogú város szerény méreteik ellenére gazdaságilag nagyon jelentős. Területük az országénak csak 0,6%-a, viszont a teljes népesség 7%-a ezekben a városokban él, s a GDP 9,1%-át termelik meg (Próbáld F., 2000.). Ez nagyon figyelemreméltó, mivel ez majdnem annyi, mint az öt keletnémet tartományé együttvéve. A legnagyobb a három közül Berlin, a főváros. Vezető szerepét már 1468 óta gyakorolja. Ekkortól a brandenburgi választófejedelmek központja, 1710-től Poroszország, majd 1871-től a második német birodalom fővárosa. A második világháború után 1948-ban a megszálló hatalmak Kelet- és Nyugat-Berlin néven szétválasztották a várost ig, a berlini fal felhúzásáig két és félmillió ember menekült át Nyugat-Berlinen keresztül az NSZK-ba. A fal 1993.október 3-ai leomlása óta a 23 kerület újra egységes. A város kiterjedése 889km 2, s lakóinak száma fő (A Világ országai, 2000.), melyből 12% külföldi. Az egységes Németországnak újra Berlin a fővárosa, a minisztériumok nagy része már visszaköltözött ide. Hatalmas szerepe van az oktatásban: a világhírű Humboldt Egyetem itt működik, melyet 1810-ben alapítottak. Az egyesülés óta eltelt 12 év óta Berlin hatalmas mértékben megváltozott. Híres új épületek épültek (a berlini Ostbahnhof, melyet nemrég adtak át, világhírű), egész negyedek változtak meg, s a volt Kelet-Berlin szinte teljesen lemosta magáról a szocialista nagyváros képét. Ipara nagyon jelentős és sokoldalú. A Siemens egyik legnagyobb üzeme itt található, emellett jelentős a gép-, szerszámgépgyártás, a gyógyszergyártás, a textil- és a nagy népesség miatt óriási jelentőségű élelmiszeripar. Forgalmas csomópont: repülőterei évente 12 millió utast fogadnak. Az ország második legnagyobb városa Hamburg, melynek lakosa van (Próbáld F., 2000.), s ettől jóval lemaradva következik a harmadik szövetségi tartomány, Bréma, melynek lakossága előkikötőjével, Bremerhavennel együtt is csak fő (Próbáld F., 2000.). mind a két kikötőváros egy-egy folyó tölcsértorkolatában fekszik (Elba, Weser). A két város története a középkorra nyúlik vissza, mindketten az északi- és balti-tengeri kereskedelem alapító tagjai voltak, s felemelkedésüket is ennek köszönhetik.

19