WEBALKALMAZÁSI ALAPISMERETEK. Előszó

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "WEBALKALMAZÁSI ALAPISMERETEK. Előszó"

Átírás

1

2 Előszó Ez a kis összeállítás elsősorban azoknak szól, akik már egy ideje használják az Internetet, akár levelezésre, akár böngészésre, és akikben felvetődött, vagy már meg is érlelődött a gondolat, hogy ettől többre, mondjuk, egy önálló webes alkalmazásra vágynak. Leginkább azok fogják hasznát venni az itt közölteknek, akik ismerkednek a weblap készítés (majd működtetés) rejtelmeivel, s szeretnének eligazodni, az elsőre kicsit bonyolultnak és áttekinthetetlennek tűnő, speciális ismerethalmazban. Itt van tehát az ideje, hogy egy kicsit mélyebben is elmerüljön kedves olvasó a webes technikákban, hogy amit az egyes weboldalakon tapasztalnak és használnak, annak megvalósítási -, működési részleteit is átlássák. Az alapokra építve, a megszerzett tudásanyag továbbfejlesztésével, minden bizonnyal sikeresen alkalmazzák majd a webet, különböző céljaik elérése érdekében. E-könyvünk, a webes világban való tájékozódást kívánja szolgálni, s a világháló célszerű alkalmazásának első lépéseihez szeretne segítséget nyújtani. Azoknak is ajánljuk ezt az kiadványt, akik már tettek néhány bátortalan kísérletet a terveik önálló megvalósítása érdekében, de szükségét érzik annak, hogy a virtuális polcukon legyen, egy rendszerezett ismeretanyag, mely segíthet a webalkalmazás egyes részterületei közötti eligazodásban. Szeretnénk, ha ez a kis összeállítás hozzájárulna, az Internet egyre táguló lehetőségeinek megismeréséhez és kiaknázásához. E-könyvünket főként, a saját erőből történő fejlesztésekkel és alkalmazásokkal foglalkozóknak ajánljuk. Megbízás keretében, vállalkozási alapon tevékenykedő, profi fejlesztők (üzemeltetők) tudása főként saját részterületükön az itt közöltekétől bizonyára jóval mélyebb -, s esetenként más-más eszköz-lehetőségekkel és -adottságokkal is dolgoznak. E kis összeállításban főként azokra az eszközökre és keretrendszerekre fókuszálunk, amiket nekünk, kvázi amatőrök számára fejlesztettek ki. Felmerül a kérdés: mit fog tudni, aki elolvassa e kiadványt? Be kell látni, hogy csupán ennek alapján, még nem fog tudni egyből profi weblapokat készíteni, de biztos vagyok benne, hogy a webes világot és annak összefüggéseit átlátva, sokkal jobban meg fogja tudni fogalmazni igényeit, reálisabban fogja látni céljait és lehetőségeit, alaposabban körvonalazhatja Copyright VPSoft - Minden jog fenntartva 2

3 terveit. Kellő elszántságot és motivációt feltételezve - az itt követett, alaposan átgondolt koncepció és tervszerűen kialakított tematika alapján, akár célirányos kurzusok -, akár autodidakta módon, a neten megszerezhető ismeretek által, bizonyára minden olvasó el fog tudni jutni addig a szintig, hogy önállóan is alkalmazásba vegye a web-et céljai megvalósítása érdekében. Összeállításunkban szeretnénk a webalkalmazás teljes folyamatára kiterjedő alapismereteket átadni, amik megfelelnek a technika mai színvonalának, s amit folyamatosan frissíteni, aktualizálni szeretnénk, a szakterület fejlődésének megfelelően. Éppen ezért, meg kívánjuk adni a módját, hogy akik igénylik, azok számára, folyamatosan biztosítsuk, a naprakész ismeretek átadását. Szeretnénk, ha a webalkalmazók tábora, egyre csak növekednék. Hogyan használjuk ezt a leírást? Semmiképpen se olvassuk egyhuzamban és sokáig, mert akkor inkább altatóként ajánlhatnám. Fontos, hogy a webalkalmazás teljes folyamatát átlássuk annak elemeit és összefüggéseit megértsük. Mivel amúgy is lépésről-lépésre haladunk egy webes megvalósításban, ezt a kis könyvet is fokozatosan tanulmányozzuk. Egészítsük ki a tudásunkat az adott, feldolgozott téma vonatkozásában - akár a netről, akár az általunk ajánlott on-line kurzusokból. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy, már a tanulással párhuzamosan próbáljuk is ki és alkalmazzuk az új ismereteket. Mielőtt rátérnénk a részletekre, először is járjuk kicsit körül e kiadvány tárgyát! Webalkalmazási fogalmak értelmezése Webalkalmazás szóösszetétel alatt egy komplex fogalmat értünk (forrás: wikipedia.org), amely magában foglal: tudományágakat, elméleti módszereket és eljárásokat (pl.: informatika, szoftver), továbbá gyakorlati technikákat és tapasztalatokat (pl.: kommunikáció, kereső-optimalizálás), számítástechnikai és hírközlési eszközöket, mint infrastruktúrát (pl.: hardver, hírközlési-, számítógépes hálózatok), gazdasági funkciókat és tevékenységeket (pl.: szervezés, marketing, vállalkozás). Copyright VPSoft - Minden jog fenntartva 3

4 Fent felsorolt tényezők együttesen járulnak hozzá ahhoz, hogy egy adott szak-, vagy egyéb területen, egy előre meghatározott cél érdekében, a világháló (world wide web) lehetőségeit kiaknázzuk és eredményesen alkalmazzuk. Egy webalkalmazási technológiai folyamat (vagy ennek megvalósítását célzó projekt) több fázisból áll: az előkészítési (tervezési) részfolyamattal indul, azután ki kell fejleszteni, majd üzembe kell helyezni -, végül működtetni -, azaz fenn kell tartani a rendszert azon gazdasági vagy egyéb célok elérése érdekében, amiért azt létrehoztuk. A folyamat végén, ha már nincs szükségünk az adott rendszerre (szolgáltatásra), felszámolásra kerülhet, vagy jobbik esetben ha van piaca értékesíthetjük azt. A fejlesztés sikerének az egyik záloga, az adott felhasználási terület alapos ismerete, ezért nem hátrány, ha saját szakterületünket, vagy kedvenc hobbinkat választjuk az alkalmazás tárgyául, vagy legalábbis jól felkészülünk, az adott alkalmazási területből. Kit is tekinthetünk tehát webalkalmazónak? A feladatkör megvilágítása érdekében, különböztessünk meg néhány funkciót: Webfejlesztő az, aki speciális szaktudással rendelkezik, általában egy szűkebb részterülettel foglalkozik és megbízásra dolgozik a különféle profilokban. A fejlesztő mindig eszközt hoz létre, amit majd valamilyen alkalmazásba beépítünk, vagy használunk. Webszolgáltató az, aki az Internetes infrastruktúrát (a közművet ) szolgáltatja (üzemelteti), a felhasználók, alkalmazók, fejlesztők, azaz mindnyájunk számára. Web felhasználónak tekintjük azt, aki csupán használja (pl.: böngészi) az Internetet (mondhatni, passzív szerepben), általában eseti jelleggel, érdeklődési területének megfelelően. Webalkalmazó az, aki egy meghatározott - gazdasági, privát, és/vagy közösségi - célú alkalmazást (egy számítástechnikai, informatikai rendszert) hoz(at) létre, s mint tulajdonos a későbbiekben, azt maga is tartja fenn (üzemelteti, szolgáltatást végez vele). Webszolgáltatás: végül is minden, weben megvalósított alkalmazás (rendszer, szolgáltatás). Copyright VPSoft - Minden jog fenntartva 4

5 1.2. Tervezés Egy jó terv már önmagában is fél siker. A fejlesztést sokkal könnyebb úgy megvalósítani, amennyiben egy kész forgatókönyvből dolgozunk. Különösen igaz ez akkor, ha egy nagyobb projekt megvalósításába fogunk, amelynek fejlesztése, megvalósítása több szereplőt is igényel. E tevékenység általában ún. team (csoport) munka formájában történik. Ennek keretében különösen fontos az egymásra épülő munkaszakaszok pontos szétválasztása, az egyes részfeladatok lehatárolása, az ún. interface-k (határfelületek) pontos definiálása, továbbá, a megrendelő és a fejlesztők szoros együttműködése. Természetesen akkor is célszerű a folyamatokat előre végiggondolni, ha kisebb, ún. egyszemélyes feladatról van szó. Többször tapasztaltam a gyakorlatban, hogy amikor valaki tervez egy honlapot és már sorolja is az elképzeléseit: hogy néz ki majd az oldala, miket kell, hogy tudjon (az emberek általában vizuális típusok, először a kinézetet képzelik el, mintsem a működést). Ilyenkor rendszerint leállítom, s kérem, hogy az illető írja le az elképzeléseit, hogy hozzávetőlegesen mit is akar megvalósítani. Ez az a pont, amikor általában véget is érnek a világmegváltó tervek (no, nem ezért kérdezek vissza). Előfordul persze, hogy ilyenkor elmegy az illető egy másik fejlesztőhöz, akivel kevesebb a macera, s aki - jobb híján - kitalálja, hogy a megrendelő vajon mire is gondolhatott. Az ehhez hasonló esetek Copyright VPSoft - Minden jog fenntartva 5

6 túlnyomó többségében aztán jönnek a viták és ráfizetések, míg - jobb esetben - végre sikerül az elképzelt rendszerhez, egy nagyjából hasonlót elkészíttetni. A feladat végiggondolása alól, tehát ekkor sem mentesülhetünk, de mindenképpen előnyösebb ezt előbb megtenni, mintsem utólag (jóval drágább áron). Fentiek tanulságaként levonható, hogy minimális elvárás egy webalkalmazótól (megbízótól), annak megfogalmazása, hogy mit is szeretne megvalósítani, mit vár el a rendszertől. Mindenképpen megéri a fáradságot egy előzetes végiggondolás, ezáltal pénzt és időt takaríthatunk meg. Ezért is nagyon fontos a körültekintő, alapos tervezés. Tekintsük át, hogy milyen tervezési munkák tartoznak ebbe, az előkészítési fázisba: Piackutatás: amikor egy adott alkalmazási területen való webszolgáltatásban rejlő potenciális üzleti lehetőséget kutatjuk; vagy megfordítva, amikor azt vizsgáljuk, hogy mely webes alkalmazás kecsegtet a legtöbb üzleti lehetőséggel; Feladat specifikálás (vagy rendszerterv): amikor magát a feladatot elemezzük, a megvalósítás módszereit, folyamatait és eszközeit specifikáljuk; Üzleti terv: amikor a vállalkozásunk környezetében helyezzük el a fejlesztést, az adottságok, lehetőségek és egymásra hatások figyelembevételével; melyben a projekt feltételrendszerét vizsgáljuk, valamint a szükséges erőforrásokat határozzuk meg. Az alábbiakban vegyük sorra ezen tervezési feladatokat. 2. Webfejlesztés Egy webes alkalmazás megvalósítása alatt, a webfejlesztés és - szolgáltatás (-fenntartás) együttesét értjük. A webfejlesztési folyamat előkészítési fázisával az előzőekben foglalkoztunk. Ebben a fejezetben a webfejlesztés témakörét, annak különböző módozatait taglaljuk. A fejlesztés során természetesen - szükség szerint - eltérhetünk a tervtől (pl.: Copyright VPSoft - Minden jog fenntartva 6

7 előfordul, hogy minden betervezett modult nem tudunk - akár erőforrás híján, akár más nehézségek okán megvalósítani), de ilyenkor mindig felül kell vizsgálni, hogy ennek milyen következményei lesznek a leendő szolgáltatásunkra nézve. Megvizsgálandó, pl. nem sérülnek-e olyannyira a kezdetben felvállalt célok, amik értelmetlenné teszik az egész alkalmazásunkat; illetve, az esetleges változtatások milyen kihatással lesznek, a többi rendszer összetevőire. Ilyen értelemben a fejlesztés megvalósítása alatt karban kell tartani a terveinket is, folyamatosan ellenőrizni kell az eredeti célkitűzéseinket, s ha szükséges, módosítani kell azokat is. A webfejlesztés folyamatának ismertetése során szólunk: az Internetről, mint médiáról (közvetítő közegről); a website építés technológiájáról, annak főbb elemeiről; bemutatjuk a webes alkalmazások különböző típusait, majd a site bevezetésével (üzembe helyezéssel) kapcsolatos teendőket vesszük szemügyre. = Mi is az a CMS? A tartalomkezelő rendszer (Content Management System = CMS) olyan szoftver-rendszer, amely internetes portálok, akár több felhasználó általi elkészítését, kezelését, és tárolását segíti, továbbá gondoskodik a tartalmak strukturált megjelenítéséről, statisztikák készítéséről, kiegészítő funkciók integrálásáról. Copyright VPSoft - Minden jog fenntartva 7

8 A tartalomkezelő rendszerek célja, hogy a webalkalmazó viszonylag egyszerűen tudja megjelentetni on-line tartalmait. Jellemzője, hogy könnyen elsajátítható; segítségével az alkalmazás viszonylag egyszerűen létrehozható, kezelhető és működtethető. Egy gyors installálást követően szinte rögtön rá lehet térni, az érdemi tartalommal való feltöltésre és folyamatos ellátására. Fejlesztésről itt tulajdonképpen nem is beszélhetünk, legfeljebb magának az eszköznek a vonatkozásában (ami viszont nem a mi dolgunk). A CMS önmagában is egy web alapú program alkalmazás, amely lehetővé teszi változatos adatok - általában hypertext formátumban való - dinamikus publikálását programozói tudás nélkül. Sokféle szolgáltatást biztosít, pl.: kereshetőséget, verziókövetést, stb. A CMS-ek legfontosabb tulajdonsága a dinamizmus. A tartalmat, annak megjelenését megfelelő jogosultság esetén bármikor, bárhonnan meg lehet változtatni. Az oldalakhoz való hozzáférés, különböző szintű jogosultságokhoz köthető. Sokféle CMS rendszer létezik. Az igen népszerű ingyenes (szabad licencű, nyílt forráskódú), de ugyanakkor nagy tudású CMS-ek mellett, léteznek kereskedelmi termékek és egyedi fejlesztések is. A legtöbb CMS szintén PHP, szerveroldali programozási nyelvet és MySQL adatbázist használ. A tartalomkezelő rendszerek működésének lényege az alábbiakban foglalható össze. A CMS-t alkalmazók az egyes tartalmi egységeket (oldalakat, dokumentumokat), egy viszonylag könnyen kezelhető - adminisztrációs felületen keresztül viszik fel a rendszerbe (valójában, annak adatbázisába). Hasonló módon módosíthatják (törölhetik, bővíthetik) azokat. A rendszer a feltöltött tartalmakat a szükséges jóváhagyást követően egy előre kiválasztott arculati sablon segítségével jeleníti meg a böngészőben. Amennyiben új oldal került feltöltésre, az automatikusan bekerül a rendszerbe, linkje megjelenik az oldaltérképen és a menüben is. Tervezett portálunk először, akár a helyi szerverünkre is telepíthető, majd a kezdeti tartalommal való feltöltését és a szükséges tesztelését követően publikálható, azaz átköltöztethető az általunk bérelt szerverre (pl.: az FTP program segítségével). Sok esetben eleve a tárhelyünkön is létrehozható a rendszerünk, amennyiben a tárhely adminisztrációs felületén, az adott CMS program elérhető. Ezt követően a rendszerünket az adott tárhelyen folyamatosan Copyright VPSoft - Minden jog fenntartva 8

9 menedzselnünk (üzemeltetnünk, aktualizálnunk) kell, tekintettel arra, hogy egy dinamikus site sohasem tekinthető befejezettnek. A nyílt forráskódú programok előnyei A nyílt forráskódú fejlesztéssel létrehozott programrendszerek igen előnyösek számunkra, mivel ezek: ingyenesek, folyamatos fejlesztésük (verziókövetés) biztosított, rugalmasan alkalmazhatók, a forrásszinten is elérhetők, sok modullal rendelkeznek, melyek könnyen integrálhatók. Méltán merül fel a kérdés mindnyájunkban, amikor először találkozunk ezekkel a nagyszerű lehetőségekkel: Jól értem, komoly dinamikus site-okat, portálokat tudok csinálni, mindenfajta programozói tudás nélkül? A válasz: igen. Majd rögtön következik a felismerés: Akkor ez éppen nekem való! A válasz erre is az, hogy igen, de azért tartsuk szem előtt, hogy ezeket a rendszereket is meg kell alaposan ismerni (s nem árt begyakorolni) ahhoz, hogy hatékonyan tudjuk őket Copyright VPSoft - Minden jog fenntartva 9

10 alkalmazni céljainknak, választott témánknak megfelelően. Ehhez kívánunk némi segítséget nyújtani a legnépszerűbb CMS rendszerek rövid áttekintésével. A különböző tartalomkezelő rendszerekkel kapcsolatosan - éppen népszerűségük folytán nagyon sok szakcikk és oktató anyag található meg a neten. Ezekből viszonylag gyorsan elsajátíthatók az alapok, de számos közösségi fórum is foglalkozik ezekkel a témákkal, ahol konkrét kérdéseinkre is választ kaphatunk. Nagyon fontos viszont, hogy az új ismereteket rögtön a gyakorlatban is kezdjük megvalósítani. A legnépszerűbb tartalomkezelő rendszerek: a Drupal -, a Joomla -, és a Wordpress nevű CMS program. 3. Web fenntartás Azért hozunk létre egy honlapot vagy portált, hogy aztán működtessük, szolgáltassunk vele, vagyis elérjük azon céljainkat, amiket a kezdetekben kitűztünk, elterveztünk ezzel kapcsolatban. Egy site fenntartása (üzemeltetése) körében az alábbi feladatok tartoznak: Először is weblapjainkat el kell látni érdemi tartalommal, ami érdekli, sőt vonzza a potenciális felhasználókat, majd azt folyamatosan frissíteni, aktualizálni kell (lásd: 3.1. fejezetben). A mai, gyorsan változó világban, információ dömpingben nagyon gyorsan el tud avulni egy honlap tartalma. A látogatók hamar elfordulnak azon oldalaktól, amik nem frissülnek. A tartalmak persze a legkülönfélébbek lehetnek (lásd: a korábban bemutatott site-kategóriákat). A különböző jellegű tartalmaknak más-más az avulási idejük, amíg pl. egy céges honlap hosszabb időn át érvényes, addig, egy hírportál szinte órák alatt elveszti frissességét; Ha már egyszer létrehoztuk a site-unkat és az működőképes is, azt szeretnénk, ha minél többen látogatnák is azt. Nyilvánvaló, hogy ez az óhajunk, mármint a nagyobb számú látogatottság biztosítása nem teljesülhet egyik napról a másikra. Mindezt leginkább jól felépített marketing Copyright VPSoft - Minden jog fenntartva 10

11 stratégiával, ügyes módszerekkel, trükkökkel lehet biztosítani (aminek szinte külön tudományága van, webes körökben). Az on-line marketingnek éppen ez a tárgya, mellyel mi is foglalkozunk (lásd: 3.2. Fejezetben); Miután elkészítettük és üzembe is helyeztük a weblapunkat, elkezdhetjük működtetni azt, a kezdetben felvállalt célok érdekében. A webes szolgáltatások esetében is felmerülnek azon menedzselési feladatok, amelyek minden más gazdasági tevékenységnél is előfordulnak (pl.: ügyfelekkel való kapcsolattartás, operatív irányítás, adminisztratív, ügyviteli feladatok, stb.). Ezen funkciók ellátásánál - élve a számítástechnika lehetőségeivel - korszerű módszereket és eljárásokat alkalmazhatunk, melyekben a folyamatok integrálására és automatizálására kell helyeznünk a fő hangsúlyt. Ezáltal a munkaerő megtakarításon túl, egyben működésünk hatékonyságát, versenyképességünket is növelhetjük (főként a nagyobb ügyfélkörök esetében). Mint bármely más gazdasági tevékenységnél itt is felmerülnek olyan, egyéb, kísérő jellegű funkciók és feladatok, mint pl.: ergonómia, biztonság, vagy jogügyi kérdések. Így webalkalmazásunk kapcsán is foglalkoznunk kell ezen általános funkciók - webes sajátságoknak megfelelő - módszereivel, eljárásaival és szabályaival. A TELJES 105 OLDALAS KIADVÁNY, TELEPORTEKA WEBBOLTUNKBAN MEGVÁSÁROLHATÓ (MOST KEDVEZMÉNYES ÁRON) Copyright VPSoft - Minden jog fenntartva 11

Internet alkamazások Készítette: Methos L. Müller Készült: 2010

Internet alkamazások Készítette: Methos L. Müller Készült: 2010 Internet alkamazások Készítette: Methos L. Müller Készült: 2010 Tartalomjegyzék - Tartalomkezelő rendszerek Miért jó a CMS alapú website? CMS rendszerek - Mi szükséges ezen CMS-ekhez? - Információ építészet

Részletesebben

Hol indul egy weboldal marketingezése?

Hol indul egy weboldal marketingezése? Témakör: informatika, számítástechnika, tanfolyam, tréning, informatika oktatás, felnıttképzés, számítógép, weblapkészítés, php webprogramozás, honlapkészítés képzés, weblapkészítı tanfolyam Hol indul

Részletesebben

30 MB INFORMATIKAI PROJEKTELLENŐR

30 MB INFORMATIKAI PROJEKTELLENŐR INFORMATIKAI PROJEKTELLENŐR 30 MB DOMBORA SÁNDOR BEVEZETÉS (INFORMATIKA, INFORMATIAKI FÜGGŐSÉG, INFORMATIKAI PROJEKTEK, MÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI FELADATOK TALÁKOZÁSA, TECHNOLÓGIÁK) 2016. 09. 17. MMK- Informatikai

Részletesebben

smepro.eu tananyagbázis és kurzusrendszer portálok felépítése

smepro.eu tananyagbázis és kurzusrendszer portálok felépítése smepro.eu tananyagbázis és kurzusrendszer portálok felépítése Az SMELearning módszertan egyik legfontosabb ajánlása, egybehangzóan az előzetes szükségletelemzés következtetéseivel a következő: a kis-és

Részletesebben

Készítette: Enisz Krisztián, Lugossy Balázs, Speiser Ferenc, Ughy Gergely 2010.11.29. 1

Készítette: Enisz Krisztián, Lugossy Balázs, Speiser Ferenc, Ughy Gergely 2010.11.29. 1 Készítette: Enisz Krisztián, Lugossy Balázs, Speiser Ferenc, Ughy Gergely 2010.11.29. 1 /17 Tartalomjegyzék A térinformatikáról általánosságban Célok Felhasznált eszközök Fejlesztés lépései Adatbázis Grafikus

Részletesebben

2651. 1. Tételsor 1. tétel

2651. 1. Tételsor 1. tétel 2651. 1. Tételsor 1. tétel Ön egy kft. logisztikai alkalmazottja. Ez a cég új logisztikai ügyviteli fogalmakat kíván bevezetni az operatív és stratégiai működésben. A munkafolyamat célja a hatékony készletgazdálkodás

Részletesebben

A 365 Solutions Kft. büszke a teljesítményére, az elért sikereire és a munkatársai képességeire. Kamatoztassa ön is a tapasztalatainkat és a

A 365 Solutions Kft. büszke a teljesítményére, az elért sikereire és a munkatársai képességeire. Kamatoztassa ön is a tapasztalatainkat és a 365 365 A 365 Solutions Kft. büszke a teljesítményére, az elért sikereire és a munkatársai képességeire. Kamatoztassa ön is a tapasztalatainkat és a tökéletesre való törekvésünket: Legyen a partnerünk,

Részletesebben

minic studio Melinda Steel Weboldal kivitelezési árajánlat 2013.03.01.

minic studio Melinda Steel Weboldal kivitelezési árajánlat 2013.03.01. minic studio Melinda Steel Weboldal kivitelezési árajánlat 2013.03.01. Weboldal 1. Előkészítés 1.1. Anyaggyűjtés 1.2. Kutatás 2. Tervezés 3. Kivitelezés 3.1. Drótváz 3.2. Grafikus tervezés 3.3. Programozás

Részletesebben

WordPress segédlet. Bevezető. Letöltés. Telepítés

WordPress segédlet. Bevezető. Letöltés. Telepítés WordPress segédlet Bevezető A WordPress egy ingyenes tartalomkezelő rendszer (Content Management System - CMS), amely legnagyobb előnye az egyszerű telepítés és a letisztult kezelhetőség és a változatos

Részletesebben

Dr. Szűts Zoltán Facebook a felsőoktatásban?

Dr. Szűts Zoltán Facebook a felsőoktatásban? Dr. Szűts Zoltán Facebook a felsőoktatásban? A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája a felsőoktatás kihívásai a XXI. században A tanulási-tanítási környezetről folytatott vitákba, és a felsőoktatásról

Részletesebben

TAKARNET24 szolgáltatásai

TAKARNET24 szolgáltatásai TAKARNET24 szolgáltatásai Szilvay Gergely Földmérési és Távérzékelési Intézet ÖSSZEFOGLALÁS A Digitális Földhivatal k özéptávú fejlesztési terv első lépések ént a befejezéséhez k özeledik az EKOP-1.1.3

Részletesebben

Gyakorlati vizsgatevékenység B

Gyakorlati vizsgatevékenység B Gyakorlati vizsgatevékenység Szakképesítés azonosító száma, megnevezése: 481 04 0000 00 00 Web-programozó Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1189-06 Web-alkalmazás fejlesztés

Részletesebben

A Mediaforce. A többit bízza ránk:

A Mediaforce. A többit bízza ránk: A Mediaforce Cégünk egyedi, testre szabott megoldásokat kínál vállalkozása fejlesztésére és marketingjének racionalizálására. A mindig túlterhelt vállalatvezetők válláról vesszük le a terhet integrált

Részletesebben

Mit? Online tortarendelés

Mit? Online tortarendelés Mit? Online tortarendelés Miért lesz más/jobb, mint a hasonló oldalak? Grafikus felületen mindenki saját maga tervezheti meg a torta felületét, éjjel-nappal van kiszállítás Kinek? Egyszerűbb kezeléssel

Részletesebben

Honlapkoncepció. Miskolc város hivatalos honlapjához

Honlapkoncepció. Miskolc város hivatalos honlapjához Honlapkoncepció Miskolc város hivatalos honlapjához Ennek a dokumentumnak a célja, hogy rögzítse azokat az alapelveket, amelyek egyrészt irányt szabnak, másrészt kereteket adnak az új városi honlap részletes

Részletesebben

WebCenter. Online jóváhagyás és együttműködés. Gönczi Zsolt 2011. Október 27-28.

WebCenter. Online jóváhagyás és együttműködés. Gönczi Zsolt 2011. Október 27-28. WebCenter Online jóváhagyás és együttműködés Gönczi Zsolt 2011. Október 27-28. Egy termék piaci bevezetésének kihívásai Alkalmazkodni kell az felek időbeosztásához A felek alkalomadtán földrajzilag távol

Részletesebben

Hogyan építsünk jó webáruházat? dr. Nyeste Gábor fps webügynökség ügyvezető

Hogyan építsünk jó webáruházat? dr. Nyeste Gábor fps webügynökség ügyvezető Hogyan építsünk jó webáruházat? dr. Nyeste Gábor fps webügynökség ügyvezető Kik is vagyunk? A célzott webes megoldások ügynöksége! Az e-kereskedelemről Adatok: A GKIeNET 2700 magyarországi legális webshopot

Részletesebben

Informatikai projektellenőr szerepe/feladatai Informatika / Az informatika térhódítása Függőség az információtól / informatikától Információs

Informatikai projektellenőr szerepe/feladatai Informatika / Az informatika térhódítása Függőség az információtól / informatikától Információs Bevezetés Projektellenőr szerepe és feladatai Informatika Informatikai függőség Informatikai projektek Mérnöki és informatikai feladatok találkozása technológiák 1 Tartalom Informatikai projektellenőr

Részletesebben

Online misszió lehetőségei Drupal [+ Google]

Online misszió lehetőségei Drupal [+ Google] Online misszió lehetőségei Drupal [+ Google] Hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan! (2Tim 4,2) Nagy Gusztáv Jézus Krisztus képviselője férj négy gyermekes családapa tanszéki

Részletesebben

MINISZTERELNÖKI HIVATAL. Szóbeli vizsgatevékenység

MINISZTERELNÖKI HIVATAL. Szóbeli vizsgatevékenység MINISZTERELNÖKI HIVATAL Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1189-06/5 Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység időtartama: 15 perc A 20/2007. (V. 21.) SZMM rendelet

Részletesebben

Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK:

Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Gyorsjelentés az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Hunya Márta PhD Kőrösné dr. Mikis Márta Tartsayné Németh

Részletesebben

Elektronikus oktatástámogató rendszer bevezetésének tapasztalatai. Jókai Erika Vig Zoltán

Elektronikus oktatástámogató rendszer bevezetésének tapasztalatai. Jókai Erika Vig Zoltán Elektronikus oktatástámogató rendszer bevezetésének tapasztalatai Jókai Erika Vig Zoltán Előadásvázlat Előkészítési, tervezési szakasz Bevezetési szakasz Kutatási területek Moodle Eredményeink Terveink

Részletesebben

2009.11.20. Weboldalkészítés sablonok segítségével Nyitrai Erika. Miről lesz szó? WEBOLDALKÉSZÍTÉS SABLONOK SEGÍTSÉGÉVEL. Saját honlapot szeretnék

2009.11.20. Weboldalkészítés sablonok segítségével Nyitrai Erika. Miről lesz szó? WEBOLDALKÉSZÍTÉS SABLONOK SEGÍTSÉGÉVEL. Saját honlapot szeretnék Miről lesz szó? ELTE IK Algoritmusok és Alkalmazásaik Tanszék WEBOLDALKÉSZÍTÉS SABLONOK SEGÍTSÉGÉVEL Mit tehetek, ha szeretnék egy saját honlapot vagy blogot? Mik a főbb problémák? Milyen megoldások születhetnek?

Részletesebben

SZÁMALK SZAKKÖZÉPISKOLA

SZÁMALK SZAKKÖZÉPISKOLA KÉPZÉS MEGNEVEZÉSE: Felhasználóbarát digitális szolgáltatások fejlesztése (Használhatósági szakértő/usability expert alapok fakultáció) Készítette: dr. Mlinarics József ügyvezető elnök Magyar Tartalomipari

Részletesebben

Alkalmazások fejlesztése A D O K U M E N T Á C I Ó F E L É P Í T É S E

Alkalmazások fejlesztése A D O K U M E N T Á C I Ó F E L É P Í T É S E Alkalmazások fejlesztése A D O K U M E N T Á C I Ó F E L É P Í T É S E Követelmény A beadandó dokumentációját a Keszthelyi Zsolt honlapján található pdf alapján kell elkészíteni http://people.inf.elte.hu/keszthelyi/alkalmazasok_fejlesztese

Részletesebben

Tisztelettel köszöntöm a RITEK Zrt. Regionális Információtechnológiai Központ bemutatóján. www.ritek.hu

Tisztelettel köszöntöm a RITEK Zrt. Regionális Információtechnológiai Központ bemutatóján. www.ritek.hu Tisztelettel köszöntöm a RITEK Zrt. Regionális Információtechnológiai Központ bemutatóján. www.ritek.hu BEVEZETŐ az ASP-szolgáltatásról Az ASP-szolgáltatás (Application Service Providing) előnyei A megrendelő

Részletesebben

II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása

II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11.

Részletesebben

Fogalomtár Etikus hackelés tárgyban Azonosító: S2_Fogalomtar_v1 Silent Signal Kft. Email: info@silentsignal.hu Web: www.silentsignal.

Fogalomtár Etikus hackelés tárgyban Azonosító: S2_Fogalomtar_v1 Silent Signal Kft. Email: info@silentsignal.hu Web: www.silentsignal. Fogalomtár Etikus hackelés tárgyban Azonosító: S2_Fogalomtar_v1 Silent Signal Kft. Email: info@silentsignal.hu Web: www.silentsignal.hu. 1 Tartalom 1. BEVEZETŐ... 3 1.1 Architektúra (terv) felülvizsgálat...

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI TUDÁSMENEDZSMENT- RENDSZER ELEMEI

A PEDAGÓGIAI TUDÁSMENEDZSMENT- RENDSZER ELEMEI A PEDAGÓGIAI TUDÁSMENEDZSMENT- RENDSZER ELEMEI A PEDAGÓGIAI MUNKA TÁMOGATÁSA AZ INNOVÁCIÓ ÉS TUDÁSMENEDZSMENT ESZKÖZEIVEL Kerber Zoltán TÁMOP 3.1.15 szakmai vezető Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Köznevelési

Részletesebben

kodolosuli.hu: Interaktív, programozást tanító portál BALLA TAMÁS, DR. KIRÁLY SÁNDOR NETWORKSHOP 2017, SZEGED

kodolosuli.hu: Interaktív, programozást tanító portál BALLA TAMÁS, DR. KIRÁLY SÁNDOR NETWORKSHOP 2017, SZEGED kodolosuli.hu: Interaktív, programozást tanító portál BALLA TAMÁS, DR. KIRÁLY SÁNDOR NETWORKSHOP 2017, SZEGED A közoktatásban folyó informatika oktatásával kapcsolatos elvárások Állami szereplő: Az informatikaoktatás

Részletesebben

Online marketing szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei

Online marketing szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei Online marketing szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei Tudományterület, tudományág: gazdaságtudományok Képzési forma: levelező A szakért felelős kar: Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési

Részletesebben

XI. Az EEM informatikai támogatása

XI. Az EEM informatikai támogatása BBTE, Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi kar, Szatmárnémeti egyetemi kirendeltség XI. Az EEM informatikai támogatása Emberi Erőforrás Menedzsment 2013 Január 12 Gál Márk PhD Közigazgatási

Részletesebben

GroupBy. by RÉGENS RÉGENS LOGISTICS GYŰJTŐ DARABÁRU SZÁLLÍTMÁNYOZÁS

GroupBy. by RÉGENS RÉGENS LOGISTICS GYŰJTŐ DARABÁRU SZÁLLÍTMÁNYOZÁS GroupBy by RÉGENS RÉGENS LOGISTICS GYŰJTŐ DARABÁRU SZÁLLÍTMÁNYOZÁS GroupBy JELLEMZŐK A GroupBy program a gyűjtőpontok közötti szállítási feladatok kezelésére optimalizált, annak minden járulékos adminisztrációs

Részletesebben

E-CENTRAL SALES AUTOMATION. Tudj mindent ügyfeleidről!

E-CENTRAL SALES AUTOMATION. Tudj mindent ügyfeleidről! E-CENTRAL SALES AUTOMATION Tudj mindent ügyfeleidről! E-CENTRAL MAGYARORSZÁG Alapítva: 2006. tulajdonosok Kerekes József ügyvezető, fejlesztés Dr. Kiss Ágnes Virág támogatás, tanácsadás Célunk: Hatékonyabbá

Részletesebben

Bevezetés A harmadik szoftverkrízis korát éljük! Szoftverkrízisek: 1. nincs elég olcsó: hardver, szoftver, programozó 2. nincs elég olcsó: szoftver, p

Bevezetés A harmadik szoftverkrízis korát éljük! Szoftverkrízisek: 1. nincs elég olcsó: hardver, szoftver, programozó 2. nincs elég olcsó: szoftver, p A MeMOOC online informatikai egyetem és a szoftverkrízis Dr. Kusper Gábor, EKE Dr. Nehéz Károly, ME Dr. Hornyák Olivér, ME Bevezetés A harmadik szoftverkrízis korát éljük! Szoftverkrízisek: 1. nincs elég

Részletesebben

Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium támogatásával megvalósuló KKC-2008-V-08-08-101 számú projekt B2CR ONLINE KOMMUNIKÁCIÓ

Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium támogatásával megvalósuló KKC-2008-V-08-08-101 számú projekt B2CR ONLINE KOMMUNIKÁCIÓ ONLINE KOMMUNIKÁCIÓ azaz, hogyan használjuk fel az internet lehetőségeit cégünk sikerei érdekében. MarkCon előadó: Vendler Balázs, ügyvezető TARTALOM (1) Az internetről általában (2) Webes megjelenések

Részletesebben

SDL Trados szervermegoldások. Szekeres Csaba SDL Trados partner szekeres.csaba@m-prospect.hu M-Prospect Kft.

SDL Trados szervermegoldások. Szekeres Csaba SDL Trados partner szekeres.csaba@m-prospect.hu M-Prospect Kft. SDL Trados szervermegoldások Szekeres Csaba SDL Trados partner szekeres.csaba@m-prospect.hu M-Prospect Kft. Fókuszban A fájlalapú fordítási memória korlátai SDL TM Server 2009 A fájlalapú terminológiai

Részletesebben

1. JELENTKEZŐ ADATBÁZIS MODUL

1. JELENTKEZŐ ADATBÁZIS MODUL A toborzást-kiválasztást támogató humáninformatikai megoldásunk, a nexonjob, rugalmasan a vállalati egyedi igények alapján testre szabható. A rendszer webes felületén keresztül jelentkezhetnek a pályázók

Részletesebben

PROGRAMTERVEZŐ INFORMATIKUS ALAPKÉPZÉSI SZAK

PROGRAMTERVEZŐ INFORMATIKUS ALAPKÉPZÉSI SZAK PROGRAMTERVEZŐ INFORMATIKUS ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: programtervező informatikus (Computer Science) 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség

Részletesebben

Gyakorlati vizsgatevékenység A

Gyakorlati vizsgatevékenység A Gyakorlati vizsgatevékenység A Szakképesítés azonosító száma, megnevezése: 481 04 0000 00 00 Web-programozó Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1189-06 Web-alkalmazás fejlesztés

Részletesebben

Dropbox - online fájltárolás és megosztás

Dropbox - online fájltárolás és megosztás Dropbox - online fájltárolás és megosztás web: https://www.dropbox.com A Dropbox egy felhő-alapú fájltároló és megosztó eszköz, melynek lényege, hogy a különböző fájlokat nem egy konkrét számítógéphez

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar HUMÁN ERŐFORRÁS. szakirányú továbbképzési szak

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar HUMÁN ERŐFORRÁS. szakirányú továbbképzési szak Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar HUMÁN ERŐFORRÁS szakirányú továbbképzési szak A humán erőforrás képzés a szervezetek működtetésének emberi erőforrás menedzseléséhez kapcsolódó szakmai kérdéseivel

Részletesebben

A DigiKresz internetes gyakorló program hatékony segítség az elméleti oktatást követő vizsga eredményességének növelésében.

A DigiKresz internetes gyakorló program hatékony segítség az elméleti oktatást követő vizsga eredményességének növelésében. DIGIKRESZ internetes gyakorló program Kedves Felhasználó! A DigiKresz internetes gyakorló program hatékony segítség az elméleti oktatást követő vizsga eredményességének növelésében. A program előnyei a

Részletesebben

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal! II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen

Részletesebben

Email Marketing szolgáltatás tájékoztató

Email Marketing szolgáltatás tájékoztató Email Marketing szolgáltatás tájékoztató RENDESWEB Kft. Érvényes: 2012.03.01-től visszavonásig +3 20 A RENDES (273 337) 1. Minőség Nálunk legmagasabb prioritást vevőink elégedettsége élvez így próbálunk

Részletesebben

Multimédia anyagok szerkesztése kurzus hatékonyságnövelése web alapú projekt módszer alkalmazásával

Multimédia anyagok szerkesztése kurzus hatékonyságnövelése web alapú projekt módszer alkalmazásával Multimédia anyagok szerkesztése kurzus hatékonyságnövelése web alapú projekt módszer alkalmazásával Béres Ilona Heller Farkas Főiskola Turcsányi-Szabó Márta ELTE-IK Média és Oktatásinformatika Tanszék

Részletesebben

BIM RENDSZER KIALAKÍTÁSA A KORMÁNYABLAK PROJEKT LEBONYOLÍTÁSÁBAN

BIM RENDSZER KIALAKÍTÁSA A KORMÁNYABLAK PROJEKT LEBONYOLÍTÁSÁBAN BEMUTATKOZÁS DUBECZ GYÖRGY BIM manager BIM Consulting Services Kft. ügyvezető A FELADAT MEGHATÁROZÁSA 40/2012 (XII. 21.) KIM utasítása a kormányablakok fizikai kialakításával összefüggő feladatokról 4.

Részletesebben

AZ INTEGRÁLT NYOMONKÖVETŐ RENDSZER BEMUTATÁSA (TÁMOP 3.4.2-B) Kern Zoltán Közoktatási szakértő Kern.zoltan@educatio.hu

AZ INTEGRÁLT NYOMONKÖVETŐ RENDSZER BEMUTATÁSA (TÁMOP 3.4.2-B) Kern Zoltán Közoktatási szakértő Kern.zoltan@educatio.hu AZ INTEGRÁLT NYOMONKÖVETŐ RENDSZER BEMUTATÁSA (TÁMOP 3.4.2-B) Kern Zoltán Közoktatási szakértő Kern.zoltan@educatio.hu Integrált (Elektronikus) Nyomonkövető Rendszer Miért használjuk? Hogyan használjuk?

Részletesebben

Programozó, csoportvezető

Programozó, csoportvezető Önéletrajz SZEMÉLYI ADATOK Schwarz Dávid utca 80 2/5, 8360 Keszthely (Magyarország) +36305290213 ifinorbert@gmail.com ifinorbert.hu BETÖLTENI KÍVÁNT MUNKAKÖR Programozó, csoportvezető SZAKMAI TAPASZTALAT

Részletesebben

A MOODLE KERETRENDSZER TELEPÍTÉSE

A MOODLE KERETRENDSZER TELEPÍTÉSE Mgr. Námesztovszki Zsolt A MOODLE KERETRENDSZER TELEPÍTÉSE Eötvös Loránd Tudományegyetem, Pedagógiai és Pszichológiai Kar Oktatásinformatikai rendszerek - szöveggyűjtemény Budapest, 2013. MOODLE A MOOLDE

Részletesebben

MOODLE mobileszközön

MOODLE mobileszközön SU2009 - Debrecen MOODLE mobileszközön LENGYEL Péter, lengyel@agr.unideb.hu Debrecen Egyetem, AMTC Gazdasági- és Agrárinformatika Tanszék Moodle - Modular Object-Oriented Dynamic Learning Environment nyílt

Részletesebben

PTE központi portál igénylés ELJÁRÁSREND

PTE központi portál igénylés ELJÁRÁSREND PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Kancellária Informatikai Igazgatóság PTE központi portál igénylés ELJÁRÁSREND 1. Az eljárásrend tárgya A Pécsi Tudományegyetem központi portál szolgáltatása lehetőséget biztosít az

Részletesebben

NETTUTOR AZ OKTATÁSSZERVEZÉS SZÁMÍTÓGÉPES TÁMOGATÁSA

NETTUTOR AZ OKTATÁSSZERVEZÉS SZÁMÍTÓGÉPES TÁMOGATÁSA NETTUTOR AZ OKTATÁSSZERVEZÉS SZÁMÍTÓGÉPES TÁMOGATÁSA Kis Ferenc, kis.f@szamalk-inf.hu SZÁMALK Informatika Rt. Az utóbbi években az elektronikus oktatás területén egyre több vállalat próbál különböző multimédiás

Részletesebben

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal! II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK INFORMATIKA SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK Az emelt szint a középszint követelményeit magában foglalja, de azokat magasabb szinten kéri számon. 1. Információs társadalom 2. Informatikai alapismeretek - hardver

Részletesebben

Email Marketing szolgáltatás tájékoztató

Email Marketing szolgáltatás tájékoztató Email Marketing szolgáltatás tájékoztató RENDESWEB Kft. Érvényes: 2013.03.01-től visszavonásig +3 20 A RENDES (273 337) Adószám: 12397202-2-42 Cégjegyzékszám: 01-09-7079 1. Minőség Nálunk legmagasabb prioritást

Részletesebben

DSI működésre. tervezve. Hogyan fog kinézni a jövő informatikai infrastruktúrája? Egész szoftverrendszerek egy

DSI működésre. tervezve. Hogyan fog kinézni a jövő informatikai infrastruktúrája? Egész szoftverrendszerek egy DSI működésre tervezve A Microsoft Dynamic Systems Initiative (DSI, dinamikus rendszerek kezdeményezése) névre hallgató koncepciójának mottója: Design for Operations. Célja olyan dinamikus, rugalmas rendszerek

Részletesebben

Beszámoló IKT fejlesztésről

Beszámoló IKT fejlesztésről Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 Beszámoló IKT fejlesztésről Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Kecskemét Tartalomjegyzék

Részletesebben

1. Szolgáltatásaink. Adatok feltöltése és elemzése. Digitális feltöltés. Analóg korong feltöltés

1. Szolgáltatásaink. Adatok feltöltése és elemzése. Digitális feltöltés. Analóg korong feltöltés v 1.1 1. Szolgáltatásaink Adatok feltöltése és elemzése A Tacho-X rendszer képes a digitális, valamint analóg tachográfból korongokból származó adatokat beolvasni, és elemezni azokat. Az beolvasott adatokat,

Részletesebben

A Miskolci Egyetem Wikije

A Miskolci Egyetem Wikije A Miskolci Egyetem Wikije Miskolc, 2007 Perlaki Attila perlaki@kvtlinux.lib.uni-miskolc.hu 1. Mi a Wiki? A Wikipédia egy többnyelvű, nyílt tartalmú, közösség által fejlesztett webes lexikon. Forrás: Wikipédia,

Részletesebben

Visual Builder-ek. Általános áttekintése, Top 5 plugin Éééés Gutenberg

Visual Builder-ek. Általános áttekintése, Top 5 plugin Éééés Gutenberg Visual Builder-ek Általános áttekintése, Top 5 plugin Éééés Gutenberg Rottenbacher Tamás WordPress Magyarország szerkesztő, Nyílt-Web alapítvány kuratóriumi tag #WordPressMeetUpBudapest #2018.11.22. Szó

Részletesebben

Kompetenciák fejlesztése a pedagógusképzésben. IKT kompetenciák. Farkas András f_andras@bdf.hu

Kompetenciák fejlesztése a pedagógusképzésben. IKT kompetenciák. Farkas András f_andras@bdf.hu Kompetenciák fejlesztése a pedagógusképzésben IKT kompetenciák Farkas András f_andras@bdf.hu A tanítás holisztikus folyamat, összekapcsolja a nézeteket, a tantárgyakat egymással és a tanulók személyes

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétől

Sárospatak Város Polgármesterétől Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - Képviselő-testületnek A SAROSPATAK.HU ALATT MŰKÖDŐ INTERNETES

Részletesebben

CMS-en túli webes megoldások

CMS-en túli webes megoldások CMS-en túli webes megoldások Rigó Tamás (rigo.tamas@p-foto.hu) Miről is lesz szó? Miért is, mikor is Felmerült ötletek, igények Minta megoldások Így írunk mi Hol kezdjem Joomla! Framework Támogatás, segítségkérés

Részletesebben

Exxite Az Exxite tartalomkezelő és webes publikációs rendszer. Az Exxite segítségével összetett portálok, site-ok, webes alkalmazások rövid idő alatt

Exxite Az Exxite tartalomkezelő és webes publikációs rendszer. Az Exxite segítségével összetett portálok, site-ok, webes alkalmazások rövid idő alatt Exxite Az Exxite tartalomkezelő és webes publikációs rendszer. Az Exxite segítségével összetett portálok, site-ok, webes alkalmazások rövid idő alatt felépíthetőek és rugalmasan üzemeltethetőek. A portál

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként

Részletesebben

AZ OFI SZEREPE ÉS FELADATAI A PEDAGÓGUSOK SZAKMAI MUNKÁJÁNAK TÁMOGATÁSÁBAN

AZ OFI SZEREPE ÉS FELADATAI A PEDAGÓGUSOK SZAKMAI MUNKÁJÁNAK TÁMOGATÁSÁBAN Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2014-0001 AZ OFI SZEREPE ÉS FELADATAI A PEDAGÓGUSOK SZAKMAI MUNKÁJÁNAK TÁMOGATÁSÁBAN KERBER ZOLTÁN SZAKMAI VEZETŐ BUDAPEST, 2015. ÁPRILIS 8.

Részletesebben

Milyen weboldalt készítsünk?

Milyen weboldalt készítsünk? Milyen weboldalt készítsünk? Sokszor kapunk olyan kérdést, hogy HTML, vagy PHP-s weboldalt érdemes -e készíteni? Én mindig azt mondom, hogy mindkettınek van elınye, és van "hátránya" is. Az adott szituáció

Részletesebben

A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom

A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom 1.1. A kommunikáció 1.1.1. A kommunikáció általános modellje 1.1.2. Információs és kommunikációs technológiák és rendszerek

Részletesebben

A tananyag beosztása, informatika, szakközépiskola, 9. évfolyam 36

A tananyag beosztása, informatika, szakközépiskola, 9. évfolyam 36 A tananyag beosztása, informatika, szakközépiskola, 9. évfolyam 36 1. Az informatikai eszközök használata 5 4. Infokommunikáció, 5. Az információs társadalom 1 4.1. Információkeresés, információközlési

Részletesebben

1 Mit értünk cookie, böngésző helyi tárolás ("cookie és hasonló technológia") alatt?

1 Mit értünk cookie, böngésző helyi tárolás (cookie és hasonló technológia) alatt? Cookie-szabályzat Hatályos: 2018. május 25. Utoljára frissítve: 2018. március 23. A GfK Hungária askgfk.hu Online Access Panel teljesítése céljából a jelen Cookie-szabályzat alapján cookie-kat és hasonló

Részletesebben

PROFIT HOLDING Hungary Zrt. WEB üzletág

PROFIT HOLDING Hungary Zrt. WEB üzletág PROFIT HOLDING Hungary Zrt. WEB üzletág SZOLGÁLTATÁSOK és HIVATALOS ÁRLISTÁI 1. WEB szolgáltatások 1.1 Honlap szoftver Internetes honlap működtetésére alkalmas NetID v3.0 rendszerben működő szoftver rendelkezésre

Részletesebben

A WORDPRESS TELEPÍTÉSÉNEK LÉPÉSEI

A WORDPRESS TELEPÍTÉSÉNEK LÉPÉSEI Mgr. Námesztovszki Zsolt A WORDPRESS TELEPÍTÉSÉNEK LÉPÉSEI Eötvös Loránd Tudományegyetem, Pedagógiai és Pszichológiai Kar Oktatásinformatikai rendszerek - szöveggyűjtemény Budapest, 2013. Bevezető A WordPress

Részletesebben

Web Értékesítő" 3. 1. Szerepkör leírás" 3. 2 Szerepkör profil" 4. 2.1 Profil összefoglalása" 4. 2.2 Részletes profil" 5

Web Értékesítő 3. 1. Szerepkör leírás 3. 2 Szerepkör profil 4. 2.1 Profil összefoglalása 4. 2.2 Részletes profil 5 ! Web Értékesítő Web Értékesítő" 3 1. Szerepkör leírás" 3 2 Szerepkör profil" 4 2.1 Profil összefoglalása" 4 2.2 Részletes profil" 5 2 Web Értékesítő 1. Szerepkör leírás Profil neve Profil alternatív nevei

Részletesebben

Az emberek gyakran nem tudják, hogy mit akarnak, amíg meg nem mutatod nekik. Steve Jobs

Az emberek gyakran nem tudják, hogy mit akarnak, amíg meg nem mutatod nekik. Steve Jobs IP195.84.9.137 L oreal IP110.45.2.233 adidas budapest sportaréna Az emberek gyakran nem tudják, hogy mit akarnak, amíg meg nem mutatod nekik. Steve Jobs t e v é k e n y s é g e i n k Vállalatirányítás

Részletesebben

Térinformatika amit tudni kell Márkus Béla

Térinformatika amit tudni kell Márkus Béla Térinformatika amit tudni kell Márkus Béla V. EURÓPAI FÖLDMÉRŐK ÉS GEOINFORMATIKUSOK NAPJA - 2016. március 17. Térinformatika amit tudni kell? Mit? Az előadás célja, támogatást adni e kérdés megválaszolásához.

Részletesebben

Az ekovut költségvetés követő alkalmazás web-es környezetben működik, adatait SQL adatbázisban tárolja.

Az ekovut költségvetés követő alkalmazás web-es környezetben működik, adatait SQL adatbázisban tárolja. NewSoft Team 9400 Sopron, Avar u. 10. Tel.: 06-30/364-8694 E-mail: newsoft@t-online.hu http://newsoft.hu ekovut - költség menedzsment rendszer Az ekovut építőipari költség menedzsment, költségkövető rendszer,

Részletesebben

Weboldal készítés kérdőív

Weboldal készítés kérdőív Weboldal készítés kérdőív Az alábbi kérdéseket a honlap készítés kezdő fázisában szoktam feltenni az ügyfeleimnek. A kérdőív rendeltetése: - hogy a legmegfelelőbb arculat kialakításához a lehető legtöbbet

Részletesebben

A-NET Consulting a komplex informatikai megoldásszállító

A-NET Consulting a komplex informatikai megoldásszállító INFORMATIKAI ÉS ÜZLETI TANÁCSADÁS RENDSZERINTEGRÁCIÓ HÁLÓZATI MEGOLDÁSOK RENDSZERTÁMOGATÁS OUTSOURCING VIRTUALIZÁCIÓ IP TELEFONRENDSZEREK A-NET Consulting a komplex informatikai megoldásszállító A-Net

Részletesebben

EMBERKÖZPONTÚ ONLINE MARKETING A SZEMÉLYRE SZABOTT ÜZENETEK MŰVÉSZETE

EMBERKÖZPONTÚ ONLINE MARKETING A SZEMÉLYRE SZABOTT ÜZENETEK MŰVÉSZETE EMBERKÖZPONTÚ ONLINE MARKETING A SZEMÉLYRE SZABOTT ÜZENETEK MŰVÉSZETE ONLINE MARKETINGRŐL 20 PERCBEN Lehetséges ez? Elérhető célok: Nyitottá, gátlásmentessé válni a téma iránt Feltérképezni a személyes

Részletesebben

Elektronikus közhiteles nyilvántartások Megvalósítási tanulmány

Elektronikus közhiteles nyilvántartások Megvalósítási tanulmány eegészség Program 27. Projekt Elektronikus közhiteles nyilvántartások Megvalósítási tanulmány Készítette: Szentgáli Ádám (Stubenvoll Bt.) 1.1 Budapest, 2004 szeptember 30 Tartalom I. Az EKNY adatbank,

Részletesebben

CISCO NET READINESS program

CISCO NET READINESS program CISCO NET READINESS program A leginkább sikereses és innovatív vállalatok többsége felismerte, hogy az információ alapú gazdaságban a túlélés titka a határozott jövőképpel rendelkező vezetés, az erős vállalati/intézményi

Részletesebben

Az újmédia alkalmazásának lehetőségei a tanulás-tanítás különböző színterein - osztálytermi interakciók

Az újmédia alkalmazásának lehetőségei a tanulás-tanítás különböző színterein - osztálytermi interakciók Az újmédia alkalmazásának lehetőségei a tanulás-tanítás különböző színterein - osztálytermi interakciók Borbás László Eszterházy Károly Egyetem, Vizuálisművészeti Intézet, Mozgóképművészeti és Kommunikációs

Részletesebben

Karbantartási és diagnosztikai adatmenedzselő rendszer (KarMen)

Karbantartási és diagnosztikai adatmenedzselő rendszer (KarMen) Karbantartási és diagnosztikai adatmenedzselő rendszer (KarMen) Görgey Péter, Németh Bálint Siófok, 2009. október 15. I. Peremfeltételek (1) Zöldmezős beruházások, felújítások beszűkülése, válság OVIT

Részletesebben

IK Algoritmusok és Alkalmazásaik Tsz, TTK Operációkutatás Tsz. A LEMON C++ gráf optimalizálási könyvtár használata

IK Algoritmusok és Alkalmazásaik Tsz, TTK Operációkutatás Tsz. A LEMON C++ gráf optimalizálási könyvtár használata IKP-9010 Számítógépes számelmélet 1. EA IK Komputeralgebra Tsz. IKP-9011 Számítógépes számelmélet 2. EA IK Komputeralgebra Tsz. IKP-9021 Java technológiák IK Prog. Nyelv és Ford.programok Tsz. IKP-9030

Részletesebben

3. Milyen informatikai eszközökkel tervezné a reklámokat, milyen reklámtípust tartana a legsikeresebbnek?

3. Milyen informatikai eszközökkel tervezné a reklámokat, milyen reklámtípust tartana a legsikeresebbnek? 2. tétel (Egri Dániel) 3. Milyen informatikai eszközökkel tervezné a reklámokat, milyen reklámtípust tartana a legsikeresebbnek? - WEB-marketing (mint egyik reklámfajta) o mivel, hogyan? szempontok o egyéb

Részletesebben

Felhőalkalmazások a. könyvvizsgálatban

Felhőalkalmazások a. könyvvizsgálatban Felhőalkalmazások a könyvvizsgálatban Bevezetés cloud computing google keresés Nagyjából 247 000 000 találat (0,39 másodperc) Felhő alapú szolgáltatások jellemzője: bárhonnan (ahol Internet elérés biztosított),

Részletesebben

ÜDVÖZÖLJÜK AZ M-ROAD PLATFORM FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓJÁBAN

ÜDVÖZÖLJÜK AZ M-ROAD PLATFORM FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓJÁBAN ÜDVÖZÖLJÜK AZ M-ROAD PLATFORM FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓJÁBAN Milyen általános követelményekkel kell számoljunk? Mint minden IKT eszköznek, a jelen m-learning platformnak is megvannak a maga technikai követelményei,

Részletesebben

Saját webhelyet szeretnék!

Saját webhelyet szeretnék! A webes megjelenés alapjai 2 Miről lesz szó? Előkészületek Mit kell eldönteni? Tervezés Egyszerű oldal készítése Mozillával Az oldal elemei site kezelésű HTML alapok CSS alapok Mi a webhelyem célja? Megvalósítási

Részletesebben

Nyilvántartási Rendszer

Nyilvántartási Rendszer Nyilvántartási Rendszer Veszprém Megyei Levéltár 2011.04.14. Készítette: Juszt Miklós Honnan indultunk? Rövid történeti áttekintés 2003 2007 2008-2011 Access alapú raktári topográfia Adatbázis optimalizálás,

Részletesebben

I. Felsőoktatási Marketing Verseny Versenyképes honlap kritériumrendszere

I. Felsőoktatási Marketing Verseny Versenyképes honlap kritériumrendszere I. Felsőoktatási Marketing Verseny Versenyképes honlap kritériumrendszere Losonczi György 2010 A kutatás célja és menete 1. Versenyképesség tényezőinek maghatározása kritériumrendszer felállítása 2. A

Részletesebben

Az értékelés rendszere - hasznos tanácsok az akkreditált képzési programokhoz

Az értékelés rendszere - hasznos tanácsok az akkreditált képzési programokhoz Az értékelés rendszere - hasznos tanácsok az akkreditált képzési programokhoz A képzések lényeges eleme az értékelés, hiszen ez alapján kap visszajelzést a résztvevő és az intézmény is a képzés hatékonyságáról.

Részletesebben

INFORMATIKAI RENDSZER FEJLESZTÉSE. TÁMOP 4.1.2.D-12/1/KONV-2012-0013 A Szolnoki Főiskola idegen nyelvi képzési rendszerének fejlesztése

INFORMATIKAI RENDSZER FEJLESZTÉSE. TÁMOP 4.1.2.D-12/1/KONV-2012-0013 A Szolnoki Főiskola idegen nyelvi képzési rendszerének fejlesztése INFORMATIKAI RENDSZER FEJLESZTÉSE TÁMOP 4.1.2.D-12/1/KONV-2012-0013 A Szolnoki Főiskola idegen nyelvi képzési rendszerének fejlesztése IDEGEN NYELVI KÉPZÉSEK INFORMATIKAI TÁMOGATÁSA A TÁMOP-4.1.2.D-12/1/KONV-2012-0013

Részletesebben

gyakorlatban nagy.gusztav@gamf.kefo.hu Nagy Gusztáv

gyakorlatban nagy.gusztav@gamf.kefo.hu Nagy Gusztáv A WSDM weboldaltervezési módszer a gyakorlatban nagy.gusztav@gamf.kefo.hu Nagy Gusztáv Webfejlesztés Technikai feladatok: (X)HTML oldalak szerkesztése CSS adatbázis tervezés, megvalósítás programozás Ezekrıl

Részletesebben

Integrált Video Kommunikációs Rendszer

Integrált Video Kommunikációs Rendszer SZEMFÜLESONLINE Integrált Video Kommunikációs Rendszer A rendszer működése, Technikai áttekintés A Szemfüles Integrált Video Kommunikációs Rendszer (IVKR) egyidejűleg ötvözi a jelenleg ismert információs

Részletesebben

Szolgáltatási csomagok I-SZERVIZ Kft. érvényes 2008. szeptember 1-től

Szolgáltatási csomagok I-SZERVIZ Kft. érvényes 2008. szeptember 1-től Szolgáltatási csomagok I-SZERVIZ Kft. érvényes 2008. szeptember 1-től HomeWeb csomagok Ha Ön szeretné családjával megosztani fotóit, vagy valamilyen családi eseményt szeretne egyszerű weboldalon megmutatni

Részletesebben

Cégprofil publikus CÉGPROFIL 1

Cégprofil publikus CÉGPROFIL 1 CÉGPROFIL 1 BEMUTATKOZÁS A Molaris Kft-t magyar magánszemélyek alapították 2006-ban, jelenleg is 100%-ban magyar tulajdonban van. Cégünk legfontosabb célkitűzése, hogy kiemelkedő színvonalú szolgáltatásai

Részletesebben

Vezetői információs rendszerek

Vezetői információs rendszerek Vezetői információs rendszerek Kiadott anyag: Vállalat és információk Elekes Edit, 2015. E-mail: elekes.edit@eng.unideb.hu Anyagok: eng.unideb.hu/userdir/vezetoi_inf_rd 1 A vállalat, mint információs rendszer

Részletesebben

A kutatás időtartama: 2013. március

A kutatás időtartama: 2013. március 1 A kutatás célja a Magyarországon működő, rendszeresen frissített termékkínálattal rendelkező, online kiskereskedelemmel foglalkozó cégek működésének vizsgálata. A kutatás célcsoportjának kiválasztása:

Részletesebben