MŰSZAKI KÖZLEMÉNYEK BHG ORION TERTA KOVÁCS ANTAL PÁL IMRE HORVÁTH JÁNOS TERTA
|
|
- Ágoston Csonka
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A szerkesztő bizottság elnöke: HORVÁTH BHG Laczkó Endre Bernhardt Richárd Eisler Péter Dr. Gosztony Géza Hon ti Ottó Klug Miklós Tölgyesi László Szerkesztő: ANGYAL LÁSZLÓ SZERKESZTŐ BIZOTTSÁG ORION Jakubik Béla Baracs Sándor Csernoch János Froemel Károly Sass Károly Szabó Károly TERTA Bánsághi Pál Baján Tibor Benedek Elek Egerszegi Béla Hutter Mihály IMRE BHG ORION TERTA MŰSZAKI KÖZLEMÉNYEK XXVII. évfolyam szám Nyomtatott huzalozású áramkörök és ezekből felépülő alrendszerek számítógépes tervező-gyártó-ellenőrző (TGE) rendszere a Telefongyárban I. rész KOVÁCS ANTAL PÁL IMRE HORVÁTH JÁNOS TERTA 1. BEVEZETÉS Korunkra a technika felgyorsult fejlődése jellemző. A hagyományosnak nevezhető iparágak fejlődése mellett néhány iparág gyors fejlődése még szembetűnőbb. Ezek közé sorolható elsősorban az elektronikai ipar. A gyors fejlődés hatást gyakorol az elektronikai ipar minden területére, így a kapcsolódó, illetve a peremterületekre is. A néhány évvel korábban még csak utópisztikusnak ítélt termékek gyors megjelenése, elterjedése és tömegszerű gyártása, illetve a professzionális elektronikus berendezések paramétereinek, teljesítőképességeinek ugrásszerű növekedése magával vonta a terület gyártástechnológiájának dinamikus fejlődését. Az elektronikai ipar gyártmányainak többsége nyomtatott huzalozású áramkörök rendszeréből épül fel. Az áramkörök egymáshoz való elektromos és mechanikus hozzárendelését a berendezés vázszerkezete, az abban helyet foglaló huzalozás, illetve csatlakoztatások rendszere látja el. A berendezéshez tartozó mozgó, mechanikus részek (perifériák, mechanikák stb.) nem szűk értelemben vett elektronikai termékek, ezek elsősorban a finommechanikai gyártás területéhez tartoznak. Az elektronikus berendezések gyártásának tehát tipikus és költségráfordításban is túlnyomórészt képviselő része a nyomtatott huzalozású lapok gyártása, szerelése és bemérése. Súlyponti feladat továbbá az áramkörök tervezése, fejlesztése, valamint gyártásuk műszaki előkészítése. A nyomtatott huzalozású áramkörök tervezésével és gyártásával szemben a követelmények egyre magasabbak, egyre kisebb helyen egyre bonyolultabb, több funkciót ellátó áramköröket kell elhelyezni. A lapokon elhelyezkedő elektronikus elemek, elsősorban az aktív elemek nagyfokú integrálása, miniatürizálása fokozott követelményeket támaszt a lapok gyártásával, szerelési technológiájával szemben. Egységnyi felületen egyre több összeköttetést kell létesíteni, a fóliázat egyre pontosabb, kiélezettebb geometriai kialakítását kell megvalósítani, sok esetben többrétegű technika alkalmazásával, ugyanakkor például a szerelés automatizálása szükségessé teszi a furatátmérő viszonyok és helyzettűrések szigorú előírását. Általánosságban megállapítható, hogy az alkatrészgyártás műszaki-technikai színvonala meghaladja a szerelés színvonalát. A nyomtatott huzalozású áramkörök gyártásánál is az alkatrészek gyártása fejlett, kiforrott technikai színvonalon áll (pl. IC gyártás), indokolt tehát elsősorban a szerelés és a hozzá kapcsolódó folyamatok fejlesztése. Az említett felismeréseken alapulva a 70-es évek elején egyes tőkés elektronikai vállalatoknál a nyomtatott huzalozású áramkörök és ezekből felépülő rendszerek előállítására megjelentek a számítógépes tervező-gyártó-ellenőrző rendszerek. Ezzel egy időben hazánkban is különböző programok indultak országos, illetve tárca szinten ipari automatizálás, illetve számítógépes TGE rendszerek fejlesztése területén. Az érintett vállalatok terveiben ezek a témakörök kiemelten szerepeltek, megvalósításukhoz központi alapokból financiális támogatást kaptak. A Telefongyár esetében a nyomtatott huzalozású áramköröket előállító számítógépes TGE rendszer megvalósításához különösen kedvező helyzet adódott. Eredményesen lezajlott a profiltisztítás, melynek következményeképp kedvező gyártmányszerkezet alakult ki. Az egységes termékkonstrukció egységes lapméreteket eredményezett. A meglevő termelőeszköz-állomány erkölcsileg és fizikailag elavult volt, felújítására kedvezményes hitelfelvétellel párosulva rekonstrukciós és kapacitásbővítő beruházási lehetőségek nyíltak. A célkitűzések megvalósításához megfelelő színvonalú, kapacitású és szakmai eredményekkel rendelkező kutató-fejlesztő apparátus állt rendelkezésre, mely egyrészről a program eredményes lebonyolítását biztosította, másrészt alapot Híradástechnika XXXII. évfolyam szám 381
2 teremtett a különböző pályázati lehetőségek elnyerésére. A rendszer létesítéséhez a kutató-fejlesztő munkát, első lépésként a széles körű információgyűjtést és piackutatást 1972-ben kezdtük meg. Az években kapcsolódtunk a Távközlési Kutató Intézet irányításával folyó CF 22 célprogramhoz, mely alapvetően TGE rendszerünk tervező" elemét érintette, illetve megteremtette a teljes rendszer integrálásának lehetőségét. Első működő gyártó" elemként között a KGM és a Magyar Híradástechnikai Egyesülés támogatásával a nyomtatott huzalozási! áramkörök szereléstechnológiájának átfogó fejlesztésére kutató-fejlesztő laboratóriumot hoztunk létre. Ennek keretein belül között a szocialista országok között elsőként telepítettük CNC beültető automatáinkat és a hozzájuk tartozó gépsort. Jelentős feladat volt ezen a téren az alapvetően tőkés alkatrészbázisra épült gépsor illesztése a hazai viszonyokhoz, melynek során kidolgoztuk a nyomtatott huzalozású áramkörök gépi szerelésének konstrukciós kritériumrendszerét. Ez a leírás a TGE rendszer egyik alapvető feltételrendszere között telepítettük a nyomtatott huzalozású lapok gyártósorát és a fototechnikai üzemet, ben a számítógépes tervező és dokumentáló rendszert. A vállalati TGE rendszer létesítése mellett, és ehhez kapcsolódva társvállalatokkal és intézetekkel együttműködve jelentős részt vállaltunk az OMFB által koordinált, az elektronikai ipar technológiai részterületeit átfogó egységesítési munkában. A vállalatunknál létesült teljes kiépítésű rendszer az elvi koncepciók gyakorlati megvalósulását jelentette. A rendszertől az alábbi alapvető előnyöket várjuk: termékek műszaki színvonalának növelése, átfutási idők csökkenése, kvalifikált munkaerőhányad csökkenése, egységes konstrukció, alkatrészfelhasználás, gyártástechnológia, dokumentációs rendszer, gyártás hatékonyságának növelése, fajlagos élőmunkaráfordítás csökkenése, vállalati versenyképesség fokozása, nem számszerűsíthető hatások (hírnév, szociológiai előnyök stb.). Rendszerünket cikksorozat formájában ismertetjük az alábbi tagolásban: 2. Tervezői rendszer 2.1 Áramkörtervezés 2.2 Technológiatervezés 3. Fototechnikai rendszer 4. Nyomtatott huzalozású lapgyártás 5. Nyomtatott huzalozású lapszerelés 6. Nyomtatott huzalozású áramkörök és ezekből felépülő alrendszerek mérése 7. A rendszer hatékonysági értékelése 8. Továbbfejlesztési elképzelések 2. TERVEZŐI RENDSZER A nyomtatott huzalozású áramkörök tervezésének általános feladata az elvi kapcsolás, illetve a logikai funkciót meghatározó igazságtábla alapján a 1. ábra. Számítógépterem központi egységgel, konzollal, mágneses perifériákkal és I/O eszközökkel 2. ábra. Tervezői munkahelyek nyomtatott huzalozású lap rajzolatának és a hozzá kötődő járulékos dokumentációknak előállítása. A régebbi terminológia szerint ezt általában fejlesztésnek nevezték ma még sok helyen alkalmazzák is, azonban az 1977-ben kiadott OMFB egységesítési irányelvek szerint a tervezés: az a módszer és rendszer, amellyel a nyomtatott huzalozás topológiája és gyártási dokumentációja előállításra kerül. Ezen folyamat automatizálására való törekvés világszerte megfigyelhető tendencia, melyet a feladatok bonyo- 382 Híradástechnika XXXII. évfolyam szám
3 3. ábra. On-line output egységek; Bensőn 1202 rajzgép és VT sornyomtató lultságának növekedése, a megbízhatóság iránti fokozott igény, valamint a kutatás-fejlesztési feladatok élőmunka szükségletének csökkentése indokol. A tervezési feladatok a nyomtatott huzalozási! áramkörök tekintetében az esetek döntő többségében az elvi kapcsolási rajzból indulnak ki. Az ezt megelőző feladatok, úgy mint a berendezés algoritmusának kialakítása, a strukturális felépítés meghatározása, a blokkok specifikációja, a funkcionális vázlat elkészítése, a funkcionális részegységek specifikációja és a konstrukciós bontás szinte minden esetben azonosan folynak le a konstruktőri csoportok berendezésfejlesztési feladatainak keretén belül. Csupán néhány, elsősorban USA tőkés nagyvállalat alkalmaz olyan rendszereket, melyek ezekből a fázisokból átvesznek néhányat. A gyártmány műszaki jellemzőit, illetve a vele szemben támasztott követelményeket adottnak tekintve az első lépés a kapcsolási rajz kidolgozása, majd a nyomtatott huzalozásit lapok konstrukciójának kialakítása. A tervezés módszerétől függetlenül már ebben a fázisban meghatározásra kerülnek a szerelendő alkatrészek, valamint előállítják a technológiai folyamat további szakaszaihoz szükséges alapdokumentációkat. A prototípus készítése és bevizsgálása, majd az esetleges módosítások átvezetése után a gyártási dokumentáció véglegesítése következik. Ezután kerül sor a nyomtatott huzalozású lapok gyártására, szerelésére és mérésére. Ebből adó- 4. ábra. Off-line adatbeviteli eszközök; Ferranti Freescan System 4 típusú digitalizáló dóan a technológiai szempontok figyelembevétele és a gyártási feltételek ismerete már a tervezési fázisban alapvető követelmény. A tervezéssel együtt készített összes technológiai alapdokumentáció az összes további folyamatelemre döntő kihatással van. A tervezési és dokumentációgenerálási folyamatnak a következő alapkritériumokat kell kielégítenie: alkalmas kell legyen a vállalati feladatok megoldására, figyelembe véve azok volumenét, valamint a vállalati profilból következő, analóg és digitális technikából adódó különbözőségét, alkalmas kell legyen az interaktív tervezési eljárások ellátására, illetve biztosítania kell a folyamatelemek közötti manuális beavatkozás lehetőségét, biztosítani kell a hagyományos módszer párhuzamos futtatásának és becsatlakoztatásának lehetőségét, biztosítani kell a kialakított információhordozók kompatibilitását a változtatások során a teljes technológiai folyamat menetében, el kell lássa a topológiatervezés, a dokumentálás és a technologizálás folyamán felmerülő feladatcsoportok megoldását, illeszkednie kell a vállalatnál kialakult technológiai bázishoz, biztosítania kell az alkatrész, nyomtatott huzalozású lap és áramkör gyártó, szerelő és el- Ilíradáslechnika XXXII. évfolyam szám 383
4 lenőrző automaták adathordozóinak előállítását, biztosítania kell a gyártás és szerelés feladatainak ellátásához szükséges adatbázis kialakításának lehetőségét, illetve a vállalati törzsadatbank adatellátását. Amint ez a feladatcsoportok körvonalazásából kitűnik, a tervezési folyamat fejlesztett változataként kizárólag automatikus tervezési rendszer, illetve ennek interaktív beavatkozást lehetővé tevő változata jöhet szóba. Rendszer, illetve software programcsomagok tekintetében a TKI és társintézetei által kifejlesztett AUTER rendszer az, amely hazai és nemzetközi viszonylatban (szocialista viszonylatban egyedülállóan) alkalmas műszaki igényesség, valamint software és hardware összeállítás oldaláról a feladatok ellátására. Az AUTER rendszer programjai többféle számítógépes konfiguráción telepíthetők, amelyeknél azonban az alkalmazott operatív- és háttér memória alapvetően meghatározza az elvégezhető tervezési feladatok nagyságát és egymás mellett futtathatóságát. A Telefongyárban alkalmazott rendszer MSZR kompatibilis, a Központi Fizikai Kutatóintézet által fejlesztett TPA 1140 típusú számítógépre települt. A hardware konfiguráció alapvető egységei: 128 Kszó operatív memóriájú központi egység MMU, EIS és FIS opciókkal; 4 db mágneslemezes egység, egységenként 1 db; 2,5 Mbyte-os fix és 1 db 2,5 Mbyte-os cserélhető lemezzel; 2 db mágnesszalagos egység; 2 db lyukszalagos input/output egység; 1 db kártyaolvasó; 1 db sornyomtató; 1 db Bensőn 1202 rajzgép a checkplott részére; 5 db alfanumerikus display hozzácsatolt mátrixnyomtatóval, ebből 1 db mint konzol és 4 db mint tervezői munkahely. Off-line input/output hardware eszközök: 2 db kártyalyukasztó; 2 db Ferranti-Cetec Graphics Ltd. Freescan System 4 digitalizáló tábla; 1 db Ferranti-Cetec Graphics Ltd. EP 430 fotofejes rajzgép. A software konfiguráció alapvető egységei: DOS-RV operációs rendszer; ANAL 24 programcsomag lineáris hálózatok AC analízisére; ANAL 17 programcsomag digitális hálózatok szimulációjára; KONSTR-M programcsomag nyomtatott huzalozású lapok elrendezésére és huzalozására; FILM 3-F programcsomag digitalizált nyomtatott huzalozások feldolgozására; TECHN-T programcsomag nyomtatott huzalozású áramkörök technológiai feldolgozására; UNIVIC és UNIVAX programok nyomtatott huzalozású áramkör szerelő automaták adathordozó előállítására. 2.1 ÁRAMKÖRTERVEZÉS A tervezői rendszerben a nyomtatott huzalozású lapokon megvalósuló áramkörök tervezésének folyamata a kapcsolási rajztól a gyártmánydokumentáció elkészüléséig a következőképpen bontható: Kézi konstrukciós tervezés gépi dokumentáció generálás; FILM 3-F program használata; Gépi konstrukciós tervezés gépi dokumentáció generálás; KONSTR-M program használata KÉZI KONSTRUKCIÓS TERVEZÉS - GÉPI DOKUMENTÁCIÓKÉSZÍTÉS A nyomtatott huzalozású lapok kézi tervezése a kártyabontású" elvi rajzból indul ki. Ezt transzformálják" át valóságos alkatrészekké, illetve gyakorlatban a kettő közösen alakítja ki az elvi rajzot. Ennek alapján elrendezés és huzalozás jön létre kézi rajzolással. Legtöbbször ezt 1:1 méretben labormintaként megvalósítják és így történik a bevizsgálás. Ennek megfelelőre alakítása után készül a nagyított méretű raszterrajz, mely a nyomtatott huzalozású lap topológiáját és alkatrészelrendezését tartalmazza, valamint elkészül az azt kísérő darabjegyzék. A raszterrajzon külön ki kell emelni különböző színek és jelölések alkalmazásával a két oldal huzalozását, az eltérő vezeték és forrszemméreteket. Ezt a raszterrajzot manuálisan pontról-pontra digitalizálni kell, majd az így keletkező lyukszalagot kell bevinni a számítógépbe a FILM 3-F programmal történő feldolgozás céljából. A FILM 3-F program egy különösen jól használható lehetősége, hogy a többször ismétlődő alakzatok csoportosan is bevihetők úgynevezett makro"-ként definiálva és ezek közül az állandóan alkalmazottak menülap"~ról választva feldolgozhatók. A FILM 3-F programmal való feldolgozás után különböző output egységekhez lehet vezérlő adathordozókat előállítani, így a Bensőn és Ferranti rajzgépekhez, az NC fúrógépekhez és a CNC szerelő automatákhoz. Az esetleges módosítások elvégezhetők a hibás részlet javító digitalizálásával, illetve tervezői munkahelyen a számítógép adatmezejének módosításával GÉPI KONSTRUKCIÓS TERVEZÉS - GÉPI DOKUMENTÁCIÓKÉSZÍTÉS Ez a módszer, mely alapvetően a KONSTR-M programcsomagra épül, a nemzetközileg elfogadott terminológiával CAD (Computer Aided Design = számítógéppel segített tervezés) eljárásnak felel meg. A kiinduló adatok a KONSTR-M programnál is jellemzően az elvi kapcsolási rajz, valamint az alkatrészjegyzék és a segédadatok, mint például a kiválasztott nyomtatott huzalozású lap típus. Lehetőség van azonban az áramkör előzetes analízisére, illetve szimulációjára is. Az ANAL programcsomagokkal a számítógép az egyes alkatrészek modelljét felhasznál- 384 Híradástechnika XXXII. évfolyam szám
5 elvi rajz Kézi tervezés elrendezés, huzalozás 1 :, I Laborminta készítés I,'"""Megf. a spec. nak? ^> Feldolgozás digitalizálással raszterrajz FILM 3-F Számitógépes feldolgozás alkatrész, lap stb adatok Q UNIVIC Doku. UNIVAX generálás mesterfilmek beültetési rajz felirati rajz furat rajz NC szalag CNC szalagok Adatbázis technologizáláshoz B ábra. Kézi konstrukciós tervezés gépi dokumentációkészítés va generálja az áramkör kanonikus egyenleteit, majd végrehajtja az áramkör analízisét, illetve szimulációját, így megállapítható, hogy az előírt specifikáció teljesül-e. Itt lehetőség nyílik interaktív beavatkozással kapcsolási lehetőségek összehasonlítására és toleranciák vizsgálatára. Ezután az áramkör összeköttetési listáját adatlapra elkészítve, majd a minimális számítógépidő használata céljából kártyára lyukasztva és olvasóval bevíve a KONSTR-M programcsomag futtatása megkezdhető. A konstrukciós adattár elemeinek felhasználásával a rendszer elrendezi az áramköri elemeket és megtervezi a huzalozást közbenső manuális ellenőrzésekkel és interaktív beavatkozási lehetőséggel. A beavatkozás sikeres végrehajtása után a programrendszer post-processorai elkészítik a rajzgépek vezérlő adathordozóit a huzalozási, forrasztásgátló, furatozási és beültetési rajzolatainak előállításához, elkészítik az NC fúrógépek vezérlőszalagját, elvégzik az adatkonverziót az UNIVIC, UNIVAX és TECHN-T programcsomagok futtathatóságához. Ez a módszer gyorsan, kis élőmunka felhasználással elkészíti a nyomtatott huzalozású áramkörök előállításához szükséges valamennyi dokumentációt, biztosítja a változások gyors, pontos és mindenre kiterjedő átvezetését. Az előzőkben ismertetett hardware konfiguráció alkalmas a tervezői rendszer programcsomagjainak párhuzamos time-sharing futtatására az operációs rendszer software támogatása mellett. A telefongyári speciális programokkal kiegészített AUTER rendszer megfelel a számítógépes tervezéssel szemben támasztott követelményeknek, az alábbi fontosabb sajátosságok mellett: a rendszer a tervezési folyamatot átfogja a specifikáció funkcionális ellenőrzésétől, a nyomtatott huzalozású lapok tervezésén ál a teljes dokumentáció generálásáig; a rendszer az alkatrészek modelljeit és a szabványadatokat, továbbá a technológiai korlátokat adattárban tárolja, a tervezés során automatikusan lehívja és ellenőrzi a tervezési szabályok betartását; a rendszer interaktív, ami lehetőséget biztosít a tervezőnek ahhoz, hogy terminálról ellenőrizze és módosítsa a konstrukciót; a tervezés egyes fázisai között az adatforgalom automatikus, ami a dokumentációk kompatibilitásán keresztül jelentős tényező a gyártmány megbízhatóságának megalapozásában. A konstrukciós tervezés folyamatában a tervezendő áramkör kapcsolási rajza és alkatrészjegyzéke, mint kiinduló adatok alapján: Híradástechnika XXXII. évfolyam szám 385
6 specifikáció Modell adattár ANAL 17 ANAL 2U Konstrukciós adattár KONSTR-M KONSTR-M Dokumentációs adattár UNIVIC UNIVAX Doku. generálás szerelő aut adat hord technolog adatok huzalozási filmek furatozási adathordozók felirati rajzok forrasztásgátló filmek [B ábra. Gépi konstrukciós tervezés gépi dokumentációkészítés a kiválasztott nyomtatott huzalozású lap típus, a rendelkezésre álló alkatrész típusválaszték, a tervezéshez használandó technológiai adattárban tárolt adatainak felhasználásával a rendszer az elrendezés és huzalozás megtervezése után elkészíti az áramkör dokumentációit: - az alkatrész és forrasztás oldali huzalozási filmeket, a furatrajzot és az automata fúrógépek vezérlésére szolgáló NC szalagokat, mindkét oldali forrasztásgátló filmeket, a beültetési rajzot és az alkatrészbeültető, illetve előkészítő automaták vezérlő szalagjait, az esetleges felirati filmet. A fenti dokumentációkon kívül az adatok olyan formába történő konvertálása is végbemegy, hogy a későbbi technológiai dokumentációkat generáló programcsomag azokat képes feldolgozni. 386 Híradástechnika XXXII. évfolyam szám
Elektronikai tervezés Dr. Burány, Nándor Dr. Zachár, András
Elektronikai tervezés Dr. Burány, Nándor Dr. Zachár, András Elektronikai tervezés írta Dr. Burány, Nándor és Dr. Zachár, András Publication date 2013 Szerzői
A gyártási rendszerek áttekintése
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM GYŐR Gyártócellák (NGB_AJ018_1) A gyártási rendszerek áttekintése Bevezetés A tantárgy célja A gyártócellák c. tárgy átfogóan foglalkozik a gyártás automatizálás eszközeivel, ezen
Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium // OKJ: Elektronikai technikus szakképesítés.
1 rész 090006 090006/1gy nap nap nap 4. nap 5. nap 6. nap tevékenység 2014.05.13 2014.06.11 2014.06.12 Internetről szakmai dokumentumok letöltése, belőle prezentáció készítése VIZSGAREND A vizsgaszervező
Elektronikai technikus SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAMJA
Elektronikai technikus SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAMJA A szakképzés megnevezése: Elektronikai technikus A szakképzés azonosító száma: 54 523 01 0000 00 00 Hozzárendelt FEOR szám: 3121 1. A szakképzés szervezésének
Nyomtatott huzalozású lapok számítógéppel segített tervezése a BHG-ban
Nyomtatott huzalozású lapok számítógéppel segített tervezése a BHG-ban RÁDAI SÁNDOR MIHÁLYI GYÖRGY: BHG Fejlesztési Intézet ÖSSZEFOGLALÁS A cikk bemutatja a TPA 1140 alapú CAD konfiguráció továbbfejlesztését
noannb Számítógépek automatizált tervezése
noannb * HlR A DA SItCMHIK Al TUDOMÁNYOS totislítei LÁMA DRASNY JÓZSEF Számítástechnikai Koordinációs Intézet Számítógépek automatizált tervezése BTO: 6S1.3.001.2;6S1.3.06 Napjainkban a számítógépek a
Szárazföldi autonóm mobil robotok vezérlőrendszerének kialakítási lehetőségei. Kucsera Péter ZMNE Doktorandusz
Szárazföldi autonóm mobil robotok vezérlőrendszerének kialakítási lehetőségei. Kucsera Péter ZMNE Doktorandusz A mobil robot vezérlőrendszerének feladatai Elvégzendő feladat Kommunikáció Vezérlő rendszer
FOGLALKOZÁSI TERV. A gyakorlati jegy megszerzésének feltétele: min. 51 pont elérése. Készítette: Ellenőrizte: Jóváhagyta:
FOGLALKOZÁSI TERV NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA MŰSZAKI ALAPOZÓ ÉS GÉPGYÁRTTECHN. TANSZÉK Szakirányú gyakorlat I. tantárgy 2010/2011. tanév, I. félév GM1B. III. évfolyam Gyak.jegy, kredit: 2 Tanítási hetek száma:
20/1996. (III. 28.) IKM rendelet
20/1996. (III. 28.) IKM rendelet az ipari és kereskedelmi szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 18/1995. (VI. 6.) IKM rendelet módosításáról A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény
Foglalkozási napló. Autógyártó 11. évfolyam
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Autógyártó 11. évfolyam (OKJ száma: 34 521 01) szakma gyakorlati oktatásához A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma:
Vezetői információs rendszerek
Vezetői információs rendszerek Kiadott anyag: Vállalat és információk Elekes Edit, 2015. E-mail: elekes.edit@eng.unideb.hu Anyagok: eng.unideb.hu/userdir/vezetoi_inf_rd 1 A vállalat, mint információs rendszer
Gyakorlati segédlet a tervezési feladathoz
Nyugat-magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kar Terméktervezési és Gyártástechnológiai Intézet Gyakorlati segédlet a tervezési feladathoz Mechanikai megmunkálás (OFM, FM BSC) és Ipari Technológiák II.
Gyártástechnológia III. 1.előadás: Gépgyártástechnológia alapfogalmai. előadó: Dr. Szigeti Ferenc főiskolai tanár
Műszaki Alapozó és Gépgyártástechnológiai Tanszék Gépészmérnöki szak Gyártástechnológia III 1.előadás: Gépgyártástechnológia alapfogalmai előadó: Dr. Szigeti Ferenc főiskolai tanár Gépgyártástechnológia
ÓBUDAI EGYETEM KANDÓ KÁLMÁN VILLAMOSMÉRNÖKI KAR. Villamosmérnök szak
2016/2017. tanév 2. félév 1. Matematika II. 42440 Analízis 3.900,- 1190 Matematika feladatok 3.220,- 2. Informatika I. labor Nincs kötelezően előírt jegyzet 3. Villamosipari anyagismeret labor Nincs kötelezően
A Telefongyárban folyó műszaki tevékenység
A Telefongyárban folyó műszaki tevékenység PURGERIMRE Telefongyár ÖSSZEFOGLALÁS A cikk áttekintést ad a vállalat műszaki-fejlesztési stratégiájáról. Ismerteti a vállalat eddig elért eredményeit és további
Összefüggő szakmai gyakorlat témakörei
Összefüggő szakmai gyakorlat témakörei Villamosipar és elektronika ágazat Elektrotechnika gyakorlat 10. évfolyam 10 óra Sorszám Tananyag Óraszám Forrasztási gyakorlat 1 1.. 3.. Forrasztott kötés típusai:
Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kar Alkalmazott Informatikai Tanszék
Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kar Alkalmazott Informatikai Tanszék 2012/13 1. félév 4. Előadás Dr. Kulcsár Gyula egyetemi docens A CIM fejlődése Specializálódás (1980-as évek vége) A termelővállalatokat
ADATHORDOZÓ LEMEZ. Különböző ADATHORDOZÓK. MO lemez. hajlékonylemez CDROM, DVDROM. lemez. merevlemez CDRAM, DVDRAM. lemez
ADATHORDOZÓ Különböző ADATHORDOZÓK LEMEZ hajlékonylemez MO lemez merevlemez CDROM, DVDROM lemez CDRAM, DVDRAM lemez ADATHORDOZÓ SZALAG Különböző ADATHORDOZÓK DAT, DATA DATA CARTRIDGE TAPE 1/2 SZALAG A
K+F a Hálózattervezés területén
K+F a Hálózattervezés területén Sipos Attila Fejlesztési igazgatóhelyettes Magyar Telekom PKI Távközlésfejlesztési Igazgatóság 2007.09.25, 1 oldal Tartalomjegyzék K+F együttműködés a hálózattervezés területén
Tervezte és készítette Géczy László 1999-2002
Tervezte és készítette Géczy László 1999-2002 ADATHORDOZÓ Különböző ADATHORDOZÓK LEMEZ hajlékonylemez MO lemez merevlemez CDROM, DVDROM lemez CDRAM, DVDRAM lemez ADATHORDOZÓ SZALAG Különböző ADATHORDOZÓK
A méréstechnikai tervezés menete
A méréstechnikai tervezés menete 1 Tervtípusok Beruházási program A-terv Kiviteli terv dokumentáció B-terv C-terv D-terv Mérés_tervezés/2 Beruházási program általános felépítés beruházás részletes ismertetése
KAPCSOLÁSI RAJZ KIDOLGOZÁSA
KAPCSOLÁSI RAJZ KIDOLGOZÁSA Az elektronikai tervezések jelentős részénél a kiindulási alap a kapcsolási rajz. Ezen összegezzük, hogy milyen funkciókat szeretnénk megvalósítani, milyen áramkörökkel. A kapcsolási
FOGLALKOZÁSI TERV. A gyakorlati jegy megszerzésének feltétele: min. 51 pont elérése. Készítette: Ellenőrizte: Jóváhagyta:
FOGLALKOZÁSI TERV NYÍREGYHÁZI EGYETEM MŰSZAKI ALAPOZÓ, FIZIKA ÉS GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIA TANSZÉK B Szakirányú gyakorlat III. tantárgy 2016/2017. tanév, II. félév GMB. IV. évfolyam Gyak.jegy, kredit: 3 Tantárgy
Tervezte és készítette Géczy LászlL. szló 1999-2008
Tervezte és készítette Géczy LászlL szló 1999-2008 ADATHORDOZÓ Különböző ADATHORDOZÓK LEMEZ hajlékonylemez MO lemez merevlemez CDROM, DVDROM lemez CDRAM, DVDRAM lemez ADATHORDOZÓ SZALAG Különböző ADATHORDOZÓK
Nyomtatott huzalozásit áramkörök és ezekből felépülő alrendszerek számítógépes tervező-gyártó-ellenőrző (TGE) rendszere a Telefongyárban II.
Nyomtatott huzalozásit áramkörök és ezekből felépülő alrendszerek számítógépes tervező-gyártó-ellenőrző (TGE) rendszere a Telefongyárban II. rész KOVÁCSANTAL PALIMRE ^HORVÁTO^INOS NAGYSZEGHI FERENC 2.2
2651. 1. Tételsor 1. tétel
2651. 1. Tételsor 1. tétel Ön egy kft. logisztikai alkalmazottja. Ez a cég új logisztikai ügyviteli fogalmakat kíván bevezetni az operatív és stratégiai működésben. A munkafolyamat célja a hatékony készletgazdálkodás
Ruhaipari termékfejlesztő szakmérnök, Ruhaipari termékfejlesztő szakmérnök
Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Terméktervező Intézet Ruhaipari termékfejlesztő szakmérnök, illetve Ruhaipari termékfejlesztő szakmérnök levelező szakirányú továbbképzési
ÓBUDAI EGYETEM KANDÓ KÁLMÁN VILLAMOSMÉRNÖKI KAR. Villamosmérnök szak
2016/2017. tanév 1. félév 1. Matematika I. 42439/1. Vektorgeometria és lineáris algebra 2.900,- 42440 Analízis 3.900,- 1190 Matematika feladatok 3.220,- 2. Informatika I. 1186/I. Számítástechnika I. 2.200,-
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM GYŐR GÉPIPARI AUTOMATIZÁLÁS 2. LGB_AJ005_2. Gépészmérnöki (BSc) szak NC, CNC TECHNOLÓGIA. Összeállította: Dr.
GÉPIPARI AUTOMATIZÁLÁS 2. LGB_AJ005_2 Gépészmérnöki (BSc) szak NC, CNC TECHNOLÓGIA Összeállította: Dr. Pintér József 1. NC-technika alapfogalmak 2. NC-technika fejlődéstörténete 3. NC, CNC szerszámgépek
Gépipari alkatrészgyártás és szerelés technológiai tervdokumentáció készítésének számítógépes támogatása
MISKOLCI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TANSZÉK Gépipari alkatrészgyártás és szerelés technológiai tervdokumentáció készítésének számítógépes támogatása http://www.lib.uni-miskolc.hu/digital/
Az építészeti öregedéskezelés rendszere és alkalmazása
DR. MÓGA ISTVÁN -DR. GŐSI PÉTER Az építészeti öregedéskezelés rendszere és alkalmazása Magyar Energetika, 2007. 5. sz. A Paksi Atomerőmű üzemidő hosszabbítása előkészítésének fontos feladata annak biztosítása
Tápegység tervezése. A felkészüléshez szükséges irodalom Alkalmazandó műszerek
Tápegység tervezése Bevezetés Az elektromos berendezések működéséhez szükséges energiát biztosító források paraméterei gyakran különböznek a berendezés részegységeinek követelményeitől. A megfelelő paraméterű
2. Számítógépek működési elve. Bevezetés az informatikába. Vezérlés elve. Külső programvezérlés... Memória. Belső programvezérlés
. Számítógépek működési elve Bevezetés az informatikába. előadás Dudásné Nagy Marianna Az általánosan használt számítógépek a belső programvezérlés elvén működnek Külső programvezérlés... Vezérlés elve
Termelési folyamat logisztikai elemei
BESZERZÉSI LOGISZTIKA Termelési logisztika Beszállítás a technológiai folyamat tárolójába Termelés ütemezés Kiszállítás a technológiai sorhoz vagy géphez Technológiai berendezés kiválasztása Technológiai
A méréstechnikai tervezés menete Méréstechnika - PE MIK VM, GM, MM 1
A méréstechnikai tervezés menete 2014.03.19. Méréstechnika - PE MIK VM, GM, MM 1 Tervtípusok Pályázat kiírása Beruházási program A-terv Kiviteli terv dokumentáció B-terv C-terv D-terv Tervezés/2 Beruházási
ALTERNATÍV ENERGIÁK KOMPLEX FELHASZNÁLÁSA. Dr. Lőrincz Sándor ügyvezető igazgató
Magyar műszaki Értelmiség Napja ALTERNATÍV ENERGIÁK KOMPLEX FELHASZNÁLÁSA Dr. Lőrincz Sándor ügyvezető igazgató Előzmények a MTESZ sokoldalú jelenléte a régió kutatásifejlesztési feladataiban széleskörű
Az automatizálás a hajtóerőnk
Az automatizálás a hajtóerőnk 02 Springer Az automatizálás a hajtóerőnk Springer GmbH - innovatív vállalat, hogy automatizálása sikeres legyen Springer Az automatizálás a hajtóerőnk Innovációs erejével,
PTE PMMF Közmű- Geodéziai Tanszék
digitális állományok átvétele, meglévő térképek digitalizálása, meglévő térképek, légifelvételek, illetve speciális műszaki rajzi dokumentációk szkennelése és transzformálása. A leggyorsabb, legolcsóbb
1. ábra A hagyományos és a JIT-elvű beszállítás összehasonlítása
hagyományos beszállítás JIT-elvû beszállítás az utolsó technikai mûvelet a beszállítás minõségellenõrzés F E L H A S Z N Á L Ó B E S Z Á L L Í T Ó K csomagolás raktározás szállítás árubeérkezés minõségellenõrzés
8., ELŐADÁS VIRTUÁLIS LOGISZTIKAI KÖZPONTOK ALKALMAZÁSAI. Klaszter, mint virtuális logisztikai központ
8., ELŐADÁS VIRTUÁLIS LOGISZTIKAI KÖZPONTOK ALKALMAZÁSAI Klaszter, mint virtuális logisztikai központ Feladatai: a beszállítói feladatok kis és középvállalatok versenyképességeinek fokozása érdekében,
Nyári gyakorlat teljesítésének igazolása Hiányzások
Nyári gyakorlat teljesítésének igazolása Hiányzások - - Az összefüggő szakmai gyakorlatról hiányozni nem lehet. Rendkívüli, nem tervezhető esemény esetén az igazgatóhelyettest kell értesíteni. - A tanulók
Ipari robotok megfogó szerkezetei
IPARI ROBOTOK Ipari robotok megfogó szerkezetei 6. előadás Dr. Pintér József Tananyag vázlata Ipari robotok megfogó szerkezetei 1. Effektor fogalma 2. Megfogó szerkezetek csoportosítása 3. Mechanikus megfogó
Parametrikus tervezés
2012.03.31. Statikus modell Dinamikus modell Parametrikus tervezés Módosítások a tervezés folyamán Konstrukciós variánsok (termékcsaládok) Parametrikus Modell Parametrikus tervezés Paraméterek (változók
A gyártástervezés modelljei. Dr. Mikó Balázs
Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Anyagtudományi és Gyártástechnológiai Intézet ermelési folyamatok II. A gyártástervezés modelljei Dr. Mikó Balázs miko.balazs@bgk.uni-obuda.hu
Termeléshatékonyság mérés Ipar 4.0 megoldásokkal a nyomdaiparban
PRESENTATION Termeléshatékonyság mérés Ipar 4.0 megoldásokkal a nyomdaiparban Kremzer, Péter ICCS Kft. kremzerp@iccs.hu Tartalomjegyzék Folyamatirányítás FIR nélkül Nyomdai sajátosságok Megrendelői igények
GYÁRTÁSI STRUKTÚRÁK. 8. Szegmentált gyártás
GYÁRTÁSI STRUKTÚRÁK 1. Műhely rendszerű gyártás 2. Merev gyártósorok 3. Rugalmas gyártórendszerek 4. Egymástól független alkatrészgyártó szigetek 5. Egymáshoz kapcsolódó gyártó szigetek 6. Folyamatorientált
NYOMTATOTT HUZALOZÁSÚ LAPOK GYÁRTÁSTECHNOLÓGIÁJA
NYOMTATOTT HUZALOZÁSÚ LAPOK GYÁRTÁSTECHNOLÓGIÁJA Az elektronikai tervező általában nem gyárt nyomtatott lapokat, mégis kell, hogy legyen némi rálátása a gyártástechnológiára, hogy terve kivitelezhető legyen.
Tárgyszavak: vevőkapcsolatok; CRM; szoftverértékelés.
A VÁLLALATVEZETÉS EGYES TERÜLETEI CRM-rendszerek értékelése és felépítése Bármerre tekintünk a verseny egyre élesebb. A vállalatok nagy feladat előtt állnak: régi ügyfeleiket meg kell tartaniuk, és újakat
Az irányítástechnika alapfogalmai. 2008.02.15. Irányítástechnika MI BSc 1
Az irányítástechnika alapfogalmai 2008.02.15. 1 Irányítás fogalma irányítástechnika: önműködő irányítás törvényeivel és gyakorlati megvalósításával foglakozó műszaki tudomány irányítás: olyan művelet,
KÉPZÉSI PROGRAM. CAD-CAM INFORMATIKUS OKJ azonosító: 54 481 01. Szolnok
KÉPZÉSI PROGRAM CAD-CAM INFORMATIKUS OKJ azonosító: 54 481 01 Szolnok 2015 KÉPZÉSI PROGRAM Megnevezése OKJ azonosító 54 481 01 A képzési program CAD-CAM informatikus A képzés során megszerezhető kompetenciák
IRÁNYÍTÁSTECHNIKAI ALAPFOGALMAK, VEZÉRLŐBERENDEZÉSEK FEJLŐDÉSE, PLC-GENERÁCIÓK
IRÁNYÍTÁSTECHNIKAI ALAPFOGALMAK, VEZÉRLŐBERENDEZÉSEK FEJLŐDÉSE, PLC-GENERÁCIÓK Irányítástechnika Az irányítás olyan művelet, mely beavatkozik valamely műszaki folyamatba annak: létrehozása (elindítása)
Gyógyszertári készlettároló, kiadó automata berendezés fejlesztése, prototípusának megépítése (2009.10.19-2012.07.31)
Gyógyszertári készlettároló, kiadó automata berendezés fejlesztése, prototípusának megépítése (2009.10.19-2012.07.31) A projektjavaslat célkitűzése egy belföldi és nemzetközi piacon is forgalomképes gyógyszertári
CAD Rendszerek I. Sajátosság alapú tervezés - Szinkron modellezés
CAD Rendszerek I. Sajátosság alapú tervezés - Szinkron modellezés Farkas Zsolt Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Gép- és Terméktervezés Tanszék 1/ 14 Tartalom -Sajátosság alapú tervezés:
Egységes Digitális Közműnyilvántartás
Egységes Digitális Közműnyilvántartás Szűcs Mihály főosztályvezető-helyettes Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium 2233/2007. (XII. 12.) Korm. Határozat a közfeladatok felülvizsgálatával kapcsolatos
A 146. sorszámú Mechatronikus-karbantartó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 146. sorszámú Mechatronikus-karbantartó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 523 01 1.2.
PLC-K ÁLTALÁNOS FELÉPÍTÉSE
PLC-K ÁLTALÁNOS FELÉPÍTÉSE Második generációs PLC felépítése PLC-k programbeviteli lehetőségei A PLC-k programozása történhet: konzollal célszámítógéppel általános célú PC-vel A célszámítógépek ma már
A számítógépi grafika elemei. 2012/2013, I. félév
A számítógépi grafika elemei 2012/2013, I. félév Bevezető Grafika görög eredetű, a vésni szóból származik. Manapság a rajzművészet összefoglaló elnevezéseként ismert. Számítógépi grafika Két- és háromdimenziós
Lemezalkatrész modellezés. SolidEdge. alkatrészen
A példa megnevezése: A példa száma: A példa szintje: Modellezõ rendszer: Kapcsolódó TÁMOP tananyag rész: A feladat rövid leírása: Lemezalkatrész modellezés SZIE-A2 alap közepes - haladó SolidEdge CAD 3D
SZÁMÍTÓGÉP FELÉPÍTÉSE (TK 61-TŐL)
SZÁMÍTÓGÉP FELÉPÍTÉSE (TK 61-TŐL) SZÁMÍTÓGÉP Olyan elektronikus berendezés, amely adatok, információk feldolgozására képes emberi beavatkozás nélkül valamilyen program segítségével. HARDVER Összes műszaki
Főmérnöki Értekezlet 2012. október 15-17. feldolgozása. vagyonért. Márkus Dániel BDL Környezetvédelmi Kft. Szeged, 2012. október 15-17.
Főmérnöki Értekezlet 2012. október 15-17. A vízikv ziközmű hálózatok adatainak feldolgozása Műszaki, térkt rképi nyilvántart ntartáss felkész szítésese a vagyonért rtékelésre Márkus Dániel BDL Környezetvédelmi
PANAC Éves Taggyűlés 2008.
PANAC Éves Taggyűlés 2008. PRINZHORN HOLDING Jelenlétünk Európában Dunapack Zrt. értékesítés nettó árbevétel adatai Az autó- és háttéripar, illetve az elektronikai ipar aránya a Dunapack Zrt. termelésében
TERMÉKFEJLESZTÉS (BMEGEGE MNTF)
TERVEZÉS ELMÉLET ÉS MÓDSZERTAN (BMEGEGE MGTM) TERMÉKFEJLESZTÉS (BMEGEGE MNTF) 10. Előadás Költségszempontú tervezés 2010/2011 II. félév 1 / 17 Ütemterv 2011. tavaszi félév Hét Előadás 1. Tervezési iskolák,
A logisztika feladata, célja, területei
A logisztika feladata, célja, területei A logisztika feladata: Anyagok és információk rendszereken belüli és rendszerek közötti áramlásának tervezése, irányítása és ellenőrzése, valamint a vizsgált rendszerben
VÁLLALATI INFORMÁCIÓS RENDSZEREK. Debrenti Attila Sándor
VÁLLALATI INFORMÁCIÓS RENDSZEREK Debrenti Attila Sándor Információs rendszer 2 Információs rendszer: az adatok megszerzésére, tárolására és a tárolt adatok különböző szempontok szerinti feldolgozására,
Energetikai auditálás és az ISO összehasonlítása. Előnyök és hátrányok
és az ISO 50001 összehasonlítása Előnyök és hátrányok Jogszabály az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvény az energiahatékonyságról szóló törvény végrehajtásáról szóló 122/2015. (V.26.) Korm.
Célszerű tervtartalmak szakáganként tervezési fázis szerinti bontásban
Célszerű tervtartalmak szakáganként tervezési fázis szerinti bontásban Oldal: 1 / 8 00_00 Bokk Műszaki terv Kiviteli terv Üzembehelyezési terv Átadási dokumentáció 1. Gépész szakterület 1_01_ P&I * 1_02_
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Elektronikai műszerész szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 522 03 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók
Elvonatkoztatási szintek a digitális rendszertervezésben
Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Elvonatkoztatási szintek a digitális rendszertervezésben Elektronikus Eszközök Tanszéke eet.bme.hu Rendszerszintű tervezés BMEVIEEM314 Horváth Péter 2013 Rendszerszint
Tartalom. Konfiguráció menedzsment bevezetési tapasztalatok. Bevezetés. Tipikus konfigurációs adatbázis kialakítási projekt. Adatbázis szerkezet
Konfiguráció menedzsment bevezetési tapasztalatok Vinczellér Gábor AAM Technologies Kft. Tartalom 2 Bevezetés Tipikus konfigurációs adatbázis kialakítási projekt Adatbázis szerkezet Adatbázis feltöltés
Irányítástechnikai alapok. Zalotay Péter főiskolai docens KKMF
Irányítástechnikai alapok Zalotay Péter főiskolai docens KKMF Az irányítás feladatai és fajtái: Alapfogalmak Irányítás: Műszaki berendezések ( gépek, gyártó sorok, szállító eszközök, vegyi-, hő-technikai
TÉRINFORMATIKA II. Dr. Kulcsár Balázs Ph.D. adjunktus. Debreceni Egyetem Műszaki Kar Műszaki Alaptárgyi Tanszék
TÉRINFORMATIKA II. Dr. Kulcsár Balázs Ph.D. adjunktus Debreceni Egyetem Műszaki Kar Műszaki Alaptárgyi Tanszék MÁSODLAGOS ADATNYERÉSI ELJÁRÁSOK Meglévő (analóg) térképek manuális digitalizálása 1 A meglévő
1.sz melléklet Nyári gyakorlat teljesítésének igazolása Hiányzások
1.sz melléklet Nyári gyakorlat teljesítésének igazolása Hiányzások - Az összefüggő szakmai gyakorlatról hiányozni nem lehet. Rendkívüli, nem tervezhető esemény esetén az igazgatóhelyettest kell értesíteni.
Alapismeretek. Tanmenet
Alapismeretek Tanmenet Alapismeretek TANMENET-Alapismeretek Témakörök Javasolt óraszám 1. Történeti áttekintés 2. Számítógépes alapfogalmak 3. A számítógép felépítése, hardver A központi egység 4. Hardver
T T T. Telex: Budapest, Pf. 16. Telefon: DS 665 B SZALAGKÁBEL CSATLAKOZÓ SOROZAT (THOMSON-CSF/SOCAPEX licenc) MŰSZAKI ADATOK
Telex: 22-4399 1725 Budapest, Pf. 16. Telefon: 278-200 DS 665 B SZALAGKÁBEL CSATLAKOZÓ SOROZAT (THOMSON-CSF/SOCAPEX licenc) Az elektronikai alkatrészek és részegységek központi fejlesztési programjának
AUTOMATIZÁLÁSI TECHNIKUS (ELEKTRONIKAI SZAKIRÁNY, GÉPIPARI SZAKIRÁNY) SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA
AUTOMATIZÁLÁSI TECHNIKUS (ELEKTRONIKAI SZAKIRÁNY, GÉPIPARI SZAKIRÁNY) SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat
Cloud Akkreditációs Szolgáltatás indítása CLAKK projekt. Kozlovszky Miklós, Németh Zsolt, Lovas Róbert 9. LPDS MTA SZTAKI Tudományos nap
Cloud Akkreditációs Szolgáltatás indítása CLAKK projekt Kozlovszky Miklós, Németh Zsolt, Lovas Róbert 9. LPDS MTA SZTAKI Tudományos nap Projekt alapadatok Projekt név: Cloud akkreditációs szolgáltatás
Programozás alapjai Bevezetés
Programozás alapjai Bevezetés Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszék Programozás alapjai Bevezetés SWF1 / 1 Tartalom A gépi kódú programozás és hátrányai A magas szintÿ programozási nyelv fogalma
CNC gépek szerszámellátása
CNC gépek szerszámellátása Magyarkúti József BGK-AGI 2009 Figyelem! Az előadásvázlat nem helyettesíti a tankönyvet Dr. Nagy P. Sándor: Gyártóberendezések és rendszerek I.-II., BMF Czéh Mihály Hervay Péter
Az IQ Kecskemét Ipari Innovációs Központ széleskörű szolgáltatásokat biztosít a vállalkozások számára az alábbi területeken:
MEGVALÓSÍTÁS Az IQ Kecskemét Ipari Kutató Kft-t 2011-ben alapították azzal a céllal, hogy Kecskeméten létrejöjjön egy innovációs műhely, ahol lehetőség van a kutatásra, ipari fejlesztések kidolgozására
CAD/CAM, CNC programozó technológus (FAT lajstromszám: PL-5608)
CAD/CAM, CNC programozó technológus (FAT lajstromszám: PL-5608) Tanfolyam kezdés (befejezés) várható időpontja: 2013. november 30. 09:00-2014. június 2014. május - 2015. január Tanfolyami díj: A képzőnél
PROF. DR. FÖLDESI PÉTER
A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció
Lemezalkatrész modellezés. SolidEdge. alkatrészen
A példa megnevezése: A példa száma: A példa szintje: Modellezõ rendszer: Kapcsolódó TÁMOP tananyag rész: A feladat rövid leírása: Lemezalkatrész modellezés SZIE-A4 alap közepes - haladó SolidEdge CAD 3D
Műszaki rajz alapjai
Műszaki rajz alapjai Definíció A műszaki rajz valamilyen információhordozón rögzített, egyezményes szabályoknak megfelelően, grafikusan ábrázolt műszaki információ, amely rendszerint méretarányos Műszaki
EUREKA & EUROSTARS. Inkrementális Lemezalakítás. Egy sikeres EUREKA projekt az Észak-Magyarországi régióban
EUREKA & EUROSTARS Inkrementális Lemezalakítás Egy sikeres EUREKA projekt az Észak-Magyarországi régióban Prof. Dr. Tisza Miklós Mechanikai Technológiai Tanszék Miskolc EUREKA & EUROSTARS projekt tájékoztató
Dr. Topár József 3. Eladás Marketing Külső szolgáltatás Alvállalkozók Fogyasztók. Engineering Termelés Anyagszabályozás Beszerzés Minőség
A minőségterv (quality plan) olyan dokumentum, amely előírja, hogy milyen folyamatokat eljárásokat és vele kapcsolódó erőforrásokat ki és mikor fogja alkalmazni, hogy egy konkrét projekt, termék, folyamat
Követelmény meghatározás. Információrendszer fejlesztés módszertana, Dr. Molnár Bálint egyetemi docens 1
Követelmény meghatározás Információrendszer fejlesztés módszertana, Dr. Molnár Bálint egyetemi docens 1 A követelményjegyzék a rendszerfejlesztési alapmintában Döntési struktúra Vizsgálat/ helyzetfelmérés
CAD- CAM informatikus képzés tematika oktatott modulok
CAD- CAM informatikus képzés tematika oktatott modulok 1156-06 - Számjegyvezérlésű gépek működtetése, karbantartása, javítása, dokumentálása Új vezérlőberendezéseket üzembe helyez Ismerteti a vezérlő szolgáltatásait
Tervezte és készítette Géczy László
Tervezte és készítette Géczy László 1999-2003 A rendszer felosztásának alapjául a következők is szolgálhatnak: Gépi szempontú input (beviteli eszközök) output (kiviteli eszközök) vagy a kettő együtt Adathordozó
Dr. Klein Lajos Richter Gedeon Nyrt.
Dr. Klein Lajos Richter Gedeon Nyrt. Tartalom 1. Injekció gyártó üzem átvilágítás 2. Termelés Követő Rendszer Előzmények 2014-ben 5 kiemelt hatékonyságjavítási program indult vállalati szinten az IFUA
Nagy bonyolultságú rendszerek fejlesztőeszközei
Nagy bonyolultságú rendszerek fejlesztőeszközei Balogh András balogh@optxware.com A cég A BME spin-off-ja A Hibatűrő Rendszerek Kutatócsoport tagjai alapították Tisztán magánkézben Szakmai háttér Hibatűrő
OKJ 54 523 02 Elektronikai technikus Központi előírás szerint az elmélet/gyakorlat aránya 40/60%
OKJ 54 523 02 Elektronikai technikus Központi előírás szerint az elmélet/gyakorlat aránya 40/60% 11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság Munkahelyi egészség és biztonság 0,5 0,5 0,5 11499-12 Foglalkoztatás
Szoftver-technológia I.
Szoftver technológia I. Oktatók Sziray József B602 Heckenast Tamás B603 2 Tananyag Elektronikus segédletek www.sze.hu/~sziray/ www.sze.hu/~heckenas/okt/ (www.sze.hu/~orbang/) Nyomtatott könyv Ian Sommerville:
A Gazdasági - Műszaki Főigazgatóság feladatai az intézményirányítás fejlesztésében
A Gazdasági - Műszaki Főigazgatóság feladatai az intézményirányítás fejlesztésében 1. Menedzsment controlling rendszer bevezetése 2. Menedzsment controlling folyamatok kockázatelemzése 3. Az AVIR-hez kapcsolódó
Kombinációs hálózatok és sorrendi hálózatok realizálása félvezető kapuáramkörökkel
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedés- és Járműirányítási Tanszék Kombinációs hálózatok és sorrendi hálózatok realizálása félvezető kapuáramkörökkel Segédlet az Irányítástechnika I.
Házi feladat Dr Mikó Balázs - Gyártástechnológia II. 5
Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Anyagtudományi és Gyártástechnológiai Intézet Gyártástechnológia II. BAGGT23NND/NLD 01A - Bevezetés, Alapfogalmak Dr. Mikó Balázs miko.balazs@bgk.uni-obuda.hu
Mechatronikai és Logisztikai Kiválósági Központ eredményei, beszámoló a vállalt feladatokról
Mechatronikai és Logisztikai Kiválósági Központ eredményei, beszámoló a vállalt feladatokról Prof. Dr. Illés Béla dékán, tanszékvezető egyetemi tanár Miskolc, 2012.06.05. Prezentáció felépítése Kiválósági
Alapismeretek. Tanmenet
Alapismeretek Tanmenet Alapismeretek TANMENET-Alapismeretek Témakörök Javasolt óraszám 1. Számítógépes alapfogalmak, számítógép generációk 2. A számítógép felépítése, hardver, A központi egység 3. Hardver
ELMŰ/ÉMÁSZ SZTENDERDRENDSZERÉNEK BEMUTATÁSA
ELMŰ/ÉMÁSZ SZTENDERDRENDSZERÉNEK BEMUTATÁSA Kajtor János ELMŰ Hálózati Kft. Hálózatoptimalizálás 1. OLDAL ELŐZMÉNYEK 2006-ig A hálózati elemek beszerzésénél eltérő precizitású és formátumú specifikációk
Intelligens partner rendszer virtuális kórházi osztály megvalósításához
Intelligens partner rendszer virtuális kórházi osztály megvalósításához 1. Célkitűzések A pályázat célja egy virtuális immunológiai osztály kialakítása, amelynek segítségével a különböző betegségekkel
TT elősegítő eszközök
Tudás transzfert (TT) elősegítő eszközök Dr. Antal Zsuzsa Tudományos és Technológiai Alapítvány TT elősegítő eszközök Eszközök, amelyek elősegítik az iparakadémia közti tudás transzfert: Kommunikációt