Mary Jo Putney PORCELÁN MENYASSZONY

Átírás

1 ROMANTIKUS R R REGÉNYEK Mary Jo Putney PORCELÁN MENYASSZONY GENERAL PRESS KIADÓ 1

2 ROMANTIKUS R R REGÉNYEK A mő eredeti címe The China Bride Copyright 2000 by Mary Jo Putney This translation published by arrangement with The Ballantine Publishing Group, a division of Random House, Inc. Hungarian translation NÉMETH ANIKÓ és GENERAL PRESS KIADÓ Az egyedül jogosított magyar nyelvő kiadás. A kiadó minden jogot fenntart, az írott és az elektronikus sajtóban részletekben közölt kiadás és közlés jogát is. Fordította NÉMETH ANIKÓ Szerkesztette DR. BORBÉLY SÁNDOR A borítótervet GREGOR LÁSZLÓ készítette ISBN ISSN Kiadja a GENERAL PRESS KIADÓ Felelıs kiadó: LANTOS KÁLMÁNNÉ Irodalmi és mővészeti vezetı: LANTOS KÁLMÁN Szedte a TORDAS és TÁRSA Kft. Ez a könyv a debreceni könyvnyomtatás több mint négy évszázados hagyományalt ırzı ALFÖLDI NYOMDA Rt.-ben készült. Felelıs vezetı: György Géza vezérigazgató Köszönetnyilvánítás Elisa Wares, a kiváló képességő szerkesztı figyelmébe Ha egy könyvben akár csak néhány szó esik Kínáról, már ahhoz is alapos kutatómunkára van szükség. Társaimtól felbecsülhetetlen értékő segítséget kaptam ennek a regénynek a megírásához. Külön köszönet ezért a következıknek: Ye Ling-Ling (Suntree Faprathanchai), Shir-ley Chan, Hannah Lee, Brenda Wang Clough, Lisa Wong. İk voltak azok, akiknek közremőködése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a történet a páratlanul érdekes és összetett kínai kultúra megannyi aspektusával gazdagodott. Köszönet továbbá Hope Karán Gerechtnek, a feng shuival, Julié Boothnak a harcmővészetekkel kapcsolatos észrevételeiért, valamint Betsy Partridge-nak a Tui Náért. Végül, de természetesen nem utolsósorban Susan Kingnek, aki a történet skót vonatkozásait tette hitelessé, s ezenkívül is minden tekintetben támogatott és bátorított. Szakértı munkatársaim megtettek mindent, amit csak lehetett - az esetleges hibák miatt így hát csakis engem okolhat az Olvasó! 2

3 ELSİ KÖNYV 3

4 Prológus Álmok nyomában Shropshire, Anglia, december Nem is sejtette, hogy ilyen borzalmas hideg várja majd itt. Troth Montgomery ismét megborzongott, miközben lecihelıdött a konflisról, és még összébb húzta magán a köpenyét a dermesztıen fagyos decemberi szélben. Azt persze eddig is tudta, hogy Britannia valahol a távoli északon fekszik, de miután egész életében a trópusokon élt, és más klímát csak hírbıl ismert idáig, sem testben, sem lélekben nem készülhetett fel arra a csontig hatoló, barátságtalan hidegre, amely itt fogadta. Jóllehet, alig gyızte kivárni, hogy véget érjen a hosszú utazás, most mégis rettegéssel töltötte el a tudat, hogy hamarosan olyan emberekkel kell találkoznia, akik vadidegenek a számára. Amikor megálltak a ház elıtt, a kocsistól inkább csak azért kérdezte, hogy ezzel is idıt nyerjen: - Valóban ez lenne Warfield Park? Tudja, én valahogy egészen másnak képzeltem... - jegyezte meg, a választ meg sem várva. A férfi köhintett egyet, közben a szája elé tartotta kesztyőbe bújtatott kezét, majd ezt felelte: - Márpedig ez Warfield. Nagyon is az. Azzal határozott, gyakorlott mozdulattal felemelte az ülésrıl utasa egyetlen poggyászát, egy degeszre tömött szınyegtáskát, és letette közvetlenül a kocsi mellé, a járda szélére. Aztán, köszönésre sem méltatva az ifjú hölgyet, a lovak közé csapott. Másra sem tudott gondolni, mint arra, hogy ebben az istentelen idıben mihamarabb hazaérjen Shrewsburybe. Miközben a konflis elhaladt mellette, egy röpke pillanatra láthatta önmagát az ablakban. Bár eddig úgy érezte, megfelelı az öltözéke - a teljes ruhatárában ez a sötét ruha volt a lehetı legangolosabb szabású darab, amelyet a megérkezése napjára választott -, most, a felvillanó tükörkép láttán, még így is reménytelenül csúfnak találta magát. Be kellett látnia, hogy az egyenes szálú, sötét haj, a keleties, ferde vágású szempár az európai stílusú ruha dacára is feltőnıen és idegenül hat. Minden hiába - innen már nincs visszaút, és ezzel ö is tökéletesen tisztában volt. Bármilyen barátságtalannak tőnt is az épület, a cím stimmel. Mit volt mit tennie, felkapta hát a táskáját, és elindult fölfelé a meredek lépcsıkön, a számára szokatlanul magas, furcsa formájú tetıben végzıdı lakóház bejárata felé. Nyáron a szürke kövek talán lágyabb színőnek és melegebbnek tőnhetnek, ám Warfieldet most kifejezetten ridegnek és barátságtalannak találta. Mint az idıjárást... Az elsı pillanattól fogva úgy érezte, ı nem tartozik ide. Azaz - igazság szerint most már sehová sem tartozik. Ismét megborzongott, de ennek most már nem annyira a szél lehetett az oka. Nem szívesen teljesítette a küldetését - a ház tulajdonosai nem fognak örülni a hírnek, amelyet ı hoz nekik, de Kyle miatt muszáj megtennie. Talán - persze, csak rá való tekintettel - megengedik neki, hogy itt aludjon egy-két éjszakát. Ennél többre azonban nem számított a háziaktól. Az ajtó elé érve megállt, egy kicsit várt, hogy összeszedje valamelyest a bátorságát, s csak azután mozdította meg a súlyos, sólyomfej alakú kopogtatót. Két-három kopogtatás után alig pár pillanatot kellett várnia csupán, mire kinyílt az ajtó. Libériás inas magaslott elıtte, akinek nyomban felszaladt a szemöldöke a csodálkozástól, amikor meglátta a jövevényt. Azután rutinosan, gyorsan rendezte arcvonásait, és egyenesen az ismeretlen fiatal nı szemébe nézve, rezzenéstelen arccal, közömbös hangon közölte vele: - A személyzet számára a másik bejáratot tartjuk fenn. Az enyhén szemrehányó hangnem hallatára Troth dacosan felszegte az állát. - Uram, én Lord Grahame-hez jöttem, mégpedig a fivére kérésére - mondta az inashoz hasonlóan közönyös hangon, rideg tekintettel, és a férfit ugyancsak meglepı határozottsággal, erıs skót kiejtéssel. 4

5 Az inas erre, valamivel kevésbé mogorván talán, de még mindig vonakodva beengedte - igaz, egyelıre csak az elıszobába. - Megkaphatnám az ajánlólevelét? - kérdezte a férfi bizalmatlanul, pókerarccal. - Sajnos, nincsen ajánlólevelem. De nagyon messzirıl utaztam ide... Látta, hogy az inast ez végképp nem hatotta meg, ha rajta múlik, erre az érvre se szó, se beszéd, egész egyszerően kipenderíti. Aztán, már-már az utolsó pillanatban, szinte varázsütésre, valami mégis meggondolásra késztette a férfit. - Lord Grahame és a felesége éppen vacsoráznak - közölte végül az idegennel. - Attól tartok, itt kell megvárnia, amíg végeznek. Amint a gazdám ráér, bejelentem... Kit is? Szabad lesz a nevét, hölgyem? A hidegtıl megdermedt, elkékült ajkak alig akartak engedelmeskedni, hogy kimondja végre a nevet, amelyrıl most hirtelen úgy érezte, mintha nem is az övé, hanem egy vadidegené lenne. - Lady Maxwell... - felelte. Majd a biztonság kedvéért még hozzátette: - Lord Grahame fivérének a felesége. Az inas szeme ugyancsak elkerekedett erre. - Azonnal szólok a gazdámnak. Miközben az inas végigsietett a keskeny elıszobán, és kilépett a helyiség végébıl nyíló ajtón, Troth levetette a köpenyét, és idegesen fel-alá járkált az elıszobában. Úgy érezte, máris belebetegedett ebbe a képtelen helyzetbe. Pedig ki tudja, mi vár még itt rá? Lehet, hogy megkorbácsoltatják, ha megtudják, miért is jött ide? Mintha valahol úgy hallotta volna, errefelé megbüntetik azt, aki kellemetlen hírt hoz. Talán meggondolhatja még magát... inkább meg kellene szöknie innen, amíg egyáltalán lehetséges, és inkább dacol a gonosz északi széllel, csak eltőnhessen innen... El, csak el innen... De hiába... Képtelen volt szabadulni a hangtól... Mondd meg a családomnak, Mei-Lian... Tudniuk kell, hogy mi történt velem. Ha te nem értesíted ıket, okkor senki sem... Bár tudta, hogy Kyle Renbourne - Maxwell tízedik vicomte-ja - kedvelte ıt életében, a leghalványabb kétsége sem lehet afelıl, hogy élete végéig kisérteni fogja, ha megszegi az ígéretét, és mégsem teljesíti utolsó kívánságát. Ismét megborzongott, aztán lehúzta a kesztyőjét, így az ujján megcsillant a kelta mintás győrő, amelyet Kyle adott neki - mint az egyetlen tárgyi bizonyítékot, amelynek láttán az itteniek elhiszik majd neki, hogy valóban az, akinek mondja magát. Ekkor lépéseket hallott a háta mögött, majd egy barátságos férfihang azt kérdezte tıle: - Lady Maxwell? Amikor megfordult, egy férfit és egy nıt látott kart karba öltve belépni az elıszobába. Az asszony törékeny teremtés volt, alkatát tekintve akár kantoni is lehetett volna. Ezüstösszıkén csillogó haját látva Troth úgy gondolta, ez még itt, az idegenek országában is szokatlan látvány lehet. Az ismeretlen nı egyenesen a szemébe nézett, amikor odalépett elé - kíváncsi volt, mint a macska, de csöppet sem ellenséges. Ekkor ismét a férfi szólalt meg. - Lady Maxwell? Troth csak most pillantott a férfira. Úgy érezte, kifut az arcából a vér, és az utolsó csepp ereje is elhagyja. Ez - egyszerően lehetetlen. Képtelenség. Az idegen férfi szikár volt, izmos és atletikus testalkatú. Természetes, mégis tekintélyt parancsoló a megjelenése. A szeme meghökkentıen, áthatóan kék. A haja hullámos, barna, és az a kis mélyedés az állán... Hiszen ez... egy halott ember arca. Ez - egyszerően képtelenség! Ez volt az utolsó gondolat, ami még átvillant a fejében, mielıtt megszédült. Egy szempillantás alatt kiszaladt a lába alól a talaj, azután élettelenül összecsuklott az elıszobában, az ajtó elıtt. 5

6 Elsı fejezet Makaó, Kína, február Kyle Renbourne, Maxwell tizedik vicomte-ja megpróbálta palástolni türelmetlenségét, és a tıle telhetı legudvariasabb módon köszöntötte Makaó európai kolóniájának vagy tucatnyi tagját, akik kifejezetten azért sereglettek ma ide, hogy találkozhassanak végre egy igazi angol lorddal. Miután úgy érezte, hogy immáron maradéktalanul eleget tett társasági kötelezettségeinek, észrevétlenül távozott - no nem végleg, csak a verandára, hogy egy kis idıre magára maradhasson és átgondolja, miféle teendıi maradtak még hátra másnap reggelig, amikor is kezdetét veszi a nagy kaland, amely minden eddigi közül a legizgalmasabbnak ígérkezik. Az egzotikus tájba simuló, hosszan elnyúló ház a szelíden hullámzó dél-kínai dombok egyikének tetejét koronázta. Odalent imbolygó-pislákoló fények jelezték: arrafelé terül el Makaó legforgalmasabb, a keleti kikötı körüli része. Ez a település a Pearl folyó torkolatvidékének délkeleti csücskében alakult ki. Portugál hajósok és kereskedık alapították - vagyis az egyetlen európai hatalom, amelynek sikerült viszonylag szoros, már-már baráti kapcsolatba kerülnie a kínaiakkal. Makaó csaknem három évszázadon át enkláveként létezett, mely tengernyi kalmárnak, misszionáriusnak, ki tudja, hányféle és fajta népnek és népcsoportnak adott otthont azóta is. Kyle kifejezetten élvezte itteni látogatását. Mindazonáltal tökéletesen tisztában volt azzal, hogy Makaó mégsem azonos Kínával - márpedig ö szeretett volna mielıbb továbbutazni Kantonba. Miután sikerült észrevétlenül távoznia a társaságból és kiosonnia a verandára, a korlátnak támaszkodva élvezte a hős esti szellıt. Egy ideig önfeledten odatartotta az arcát, hadd hőtse le minél jobban felhevült testét. Talán csak túlságosan élénk képzelete miatt érzi úgy, mintha főszerek illatától lenne balzsamos errefelé a levegı? És azt is csak a fantáziája hiteti el vele, hogy ısi misztériumokból ismert szellemlények vibrálnak körülötte ezen a vidéken - azon a tájon, amelyrıl kisfiúkora óta mindig is álmodozott? Házigazdája, barátja és üzlettársa, Gavin Elli-ott lépett ekkor mellé, aztán óvatosan - nehogy a vendégek észrevegyék - behúzta maga után a gyékényajtót. - Ha jól látom, pontosan olyan izgatott vagy, mint egy kisfiú karácsonykor, az ajándékbontás elıtt. Alig férsz a bırödbe - állapította meg. - Miért, mégis mit vártál tılem? Azt hiszem, mindenki így érezne a helyemben, ha tudná, hogy másnap reggel végre valóra válik egy régi álma, és Kantonba hajózhat, igaz, te ezt már rég megszokhattad, hiszen vagy tizenöt éve rendszeresen jársz oda. Nekem viszont ez lesz az elsı utam - felelte Kyle elgondolkodva. Kis ideig habozott, majd mégis hozzátette: - És valószínőleg az utolsó is egyben. - Ezek szerint mégis úgy döntöttél, visszamégy Angliába? - Gavin kérdése szónoki volt. - Hiányozni fogsz nekem - tette hozzá, miután barátja igenlıen biccentett. - Te is hiányozni fogsz nekem, Gavin. De akárhogy is van, be kellett látnom, legfıbb ideje visszamennem a hazámba. Kyle az utazással eltöltött évekre gondolt. Mindig csak kelet felé, aztán még keletebbre és keletebbre hajózott. Láthatta a damaszkuszi nagymecsetet, bejárta a bibliai hegyeket, ahol Jézus hirdette az igét. Felfedezte magának Indiát, bejárta keresztbe-kasul - a színpompás déltıl egészen az északnyugati hegyek ısvadonjáig. Útközben pedig olyan veszélyes kalandokban volt része, és annyi katasztrófát sikerült túlélnie, hogy hajszál híján otthagyta a fogát - ami azt jelentette volna, az öccsére marad a családi vagyon, márpedig Dominicnak ez épp annyira hiányzott volna, mint egy púp a hátára! Az utazással eltöltött évek során ráadásul a jelleme is gyökeresen átalakult - a korábban rá annyira jellemzı hirtelen harag, indulat és szeszély szinte nyomtalanul eltőnt. Ami azt illeti, legfıbb ideje volt - hiszen hamarosan betölti a harmincötödik életévét. - Tudod, apám egészsége rohamosan romlik. Semmiképp sem szeretném megkockáztatni, hogy ne adj' isten, túl késın érkezzem haza. Sohasem tudnám megbocsátani magamnak. 6

7 - Ó, ezt nem tudtam. Sajnálattal hallom - mondta Gavin együttérzın, majd elıvett egy szivart a mellényzsebébıl, és rágyújtott. - De tudod, ha a jó öreg Wrexham itt hagy minket és ezt az árnyékvilágot, úgy attól tartok, soha többé nem marad elég szabad idıd arra, hogy a világban csatangolj. Ilyen messzire biztosan nem jutsz már a hazádtól, olyan sok lesz a dolgod. - Nem is tudom... Néha úgy érzem, mintha összezsugorodott volna mostanra a világ. Bárhová szeretnél is utazni, ezek az új hajók sokkal gyorsabban elröpítenek úti célodhoz. Az ismeretlen területeket mind feltérképezték már. Nem hiszem, hogy maradt még fehér folt ezen a vén glóbuszon. Tudod, Kínát tudatosan tartogattam a legvégére. Ha ez az utazásom is véget ért, elmondhatom, sikerült megvalósítanom azt, amirıl mindig is álmodoztam. Már cseppet sem fogom bánni, hogy haza kell térnem. - Miért éppen Kínát hagytad a végére? Talán neked ez a hab a tortán? - érdeklıdött Gavin. Kyle-nak errıl a kérdésrıl az a nap jutott az eszébe, amikor - persze nem úgy, mint most - felfedezte magának Kínát. - Tudod, úgy tizennégy éves lehettem, amikor egy szép napon betévedtem egy régiségkereskedésbe, és ott az egyik polcon megakadt a szemem néhány színpompás kínai rajzon. Igazából akvarell-festmények voltak. Csak az ég tudja, miért tértem be éppen oda. Igaz, hogy több mint hat havi zsebpénzembe kerültek a képek, de egyszerően nem tudtam ellenállni nekik. Miközben gyönyörködtem bennük, olyan érzésem támadt, mintha egy másik világ tárulna fel elıttem. Még ott és akkor elhatároztam magamban, hogy ha addig élek is, egyszer az életben el kell jutnom ide, a Távol-Keletre. - Pokolian szerencsés fickó vagy, Kyle, hiszen csak kevesen mondhatják el magukról, hogy valóra tudják váltani a gyermekkori álmaikat - jegyezte meg Gavin. Kyle némi irigységet vélt kihallani a hangjából. Arra gondolt, vajon mirıl álmodozhat Gavin, de végül mégsem kérdezte meg tıle. Az álmokat ı valahogy mindig is magánügynek tekintette. Rövid hallgatás után így folytatta: - Az az igazság, hogy a legmerészebb álmomat még így sem tudom valóra váltani. - Ugyan mi lenne az? - Mondd csak, Gavin. hallottál már valaha is Hoshan templomáról? - Már hogyne hallottam volna. Még egy rajzot is láttam már róla. Úgy rémlik. Kantontól vagy száz mérföldre nyugatra van. Ugye, erre a templomra gondoltál? - Igen, pontosan. Mit gondolsz, van valami esélyem arra, hogy oda is eljussak? - Szó sem lehet róla - válaszolta Gavin szokatlan hevességgel. -Az lenne a legjobb, ha ezt az egészet sürgısen kivernéd a fejedbıl. -Gavin egy ideig elgondolkodva szívta a szivart, amelynek végén idırıl idıre felragyogott a vörösen izzó parázs, és megvilágította az arcát. - A kínaiak karanténszerően elkülönítik maguktól az idegeneket. És az erre vonatkozó szabályokat halálosan komolyan gondolják. Senki sem juthat el közülünk a szárazföld belsejébe, a tiltott területre. Hiszen még Kanton városfalain belülre sem engednek, nemhogy kedvedre utazgathass keresztbekasul a tartományban. Kyle is hallott már a Teleprıl, amely valójában hatalmas raktárépületek szegélyezte néhány utcácskából állott csupán, és keskeny sávként húzódott a part és a városfalak közötti területen. Arról is tudomást szerzett már, hogy mit jelent pontosan az a bizonyos, híres-hírhedt Nyolc Törvény, amellyel a külföldiek mozgásterét korlátozták a kínai hatóságok. Ám eddigi ázsiai tapasztalatai azt mutatták, pénzzel és kellı elszántsággal sok minden megoldható errefelé, ami elsıre képtelenségnek látszik. Akár a törvények kijátszása sem lehetetlen, feltéve persze, hogy az ember akár egyedül, akár a helyiek segítségével -némi baksis ellenében - megtalálja azt a bizonyos kiskaput. - Talán, ha a jobb kezembe néhány ezüstpénzt markolok, és megcsörgetem az orruk elıtt, megenyhülnek irántam, és mégis megengedik, hogy továbbutazzam a szárazföld belseje felé - mondta reménykedve. Puhatolózni próbált ezzel barátjánál, aki sokkal járatosabb volt a kínai hétköznapokban, mint ı. - Ugyan már, édes öcsém. Egy mérföldre sem jutnál, máris letartóztatnának. Hiszen csak rád kell nézni, máris tudják rólad, hogy Fan-qui vagy, azaz, idegen ördög. Olyan feltőnı jelenség itt egy magunkfajta, mint egy elefánt, mondjuk, Edinburgh belvárosában. - A jellegzetes akcentust, 7

8 amelyet Gavin Skóciában töltött gyermekkorában sajátított el, most is érezni lehetett a beszédében. - Végül hővösre tesznek, és életed végéig ott sínylıdhetsz majd valamelyik prefektus börtönében, mégpedig nem is akármilyen Váddal, nyilván kémkedés miatt. - Biztosan igazad van - állapította meg Kyle. Barátja ebbıl úgy érezhette, végleg feladta a régóta dédelgetett utazás tervét, holott magában épp most tökélte el: kantoni tartózkodása alatt minden követ megmozgat, hátha mégis valóra válthatja gyermekkori álmát. Hoshan temploma immáron több mint húsz éve tartotta izgalomban a képzeletét - a béke és a földöntúli szépség szentélyeként élt benne ez az épület. Most végleg elhatározta: ha törik, ha szakad, amennyiben a legkisebb esélyt látja is a sikerre, biztosan megpróbál eljutni erre a szent helyre. Ilyen idı tájt, a kora hajnali derengésben a kínai kert titokzatos hely, amely mennyei szépségő látványt nyújt a csavart törzső fákkal, a megelevenedni látszó sziklákkal, a csobogó csermelyekkel, a kis vízesésekkel, a kecsesen ívelı hidakkal és a pihenésre csábító kerti pavilonokkal. Troth Mei- Lian Montgomery nesztelenül lépkedett az ismerıs ösvények egyikén - könnyedén, szinte lebegve, akár egy éteri lény vagy egy kisértet. Ez volt a kedvenc napszaka, elsısorban talán azért, mert ilyenkor úgy érezte itt magát, mint valaha az édesapja házában. Makaó városában. A mai reggelen közvetlenül a tó mellett kezdte szokásos chi-gyakorlatait. A mozdulatlan víztükörben megkettızıdve látta a kecsesen ívelı, bambuszból épített hidat, a szélcsendben most még rezzenéstelenül sorakozó törékeny nádszálakat és diszsásokat. Megállt, és moccanás nélkül várta a pillanatot, amikor érezni kezdi, hogy a földbıl kiáramló chi-energia belép a testébe, hogy aztán a talpából felfelé haladva szétáradjon benne, és átjárja testének minden porcikáját, izomról izomra haladva tudatosan, összpontosítva lazította el magát, hogy aztán eggyé válhasson a természettel - hogy szinte tudattalanul létezhessen benne, mint a páratlan szépségő vízililiomok, vagy mint a tóban nesztelenül és kecsesen úszkáló, meg-megcsillanó aranyhalak. Nem mintha gyakran sikerült volna elérnie ezt a kegyeletteljes állapotot. A kegyelet is olyan szó, amely lelkének idegen, ördögi énjébıl fakadt, s amely csökönyösen túlélt mindent, hiába igyekezett tökéletesíteni önmagát, hogy végre - és végleg - megszabaduljon tıle. Érezte, hogy ismét szétárad benne a feszültség, holott ennek épp az ellenkezıje volt a célja. így aztán inkább abbahagyta a koncentrálást - és ruganyos mozdulatokkal folytatta a tai chigyakorlatok, bemelegítı lépéseit. Hajszálpontos és feszes, mégis laza és kiegyensúlyozott mozgássor volt ez, amely ellazította, ugyanakkor még éberebbé tette az ember testét-lelkét. Oly sok évi gyakorlás után ma már minden mozdulat természetes és magától értetıdı volt a számára, ami valami megfoghatatlan, végtelen, földöntúli nyugalommal töltötte el. Amikor még kislány volt, az édesapja - szokásához híven - gızölgı teáscsészével a kezében jelent meg a kertben, miközben ı már szorgosan végezte a reggeli gyakorlatokat odakint. Amikor befejezte, apja mindig elnevette magát és azt mondta, amikor végre hazaviszi a lányát Skóciába, ı lesz a társasági élet fénypontja - nem elég, hogy különleges, egzotikus szépség, kecses mozgásával minden skót hajadonnál szebben és csábosabban is táncol majd. Ö akkor csak mosolygott ezen, de mi tagadás, azóta gyakran elképzelte magát, amint Fan-qui hajadonként az édesapjába karolva, belép egy tündöklı bálterembe. Különös elégedettséggel töltötte el, amikor az apja azt mondta neki, cseppet se aggódjon, mert ezzel az alakkal és ezekkel az arcvonásokkal biztosan nem fog feltőnést kelteni Skóciában. Jóllehet itt. Makaó környékén a kínai nık és férfiak többségénél csaknem egy egész fejjel magasabb, ott inkább csak átlagosnak számít majd a termetével. Átlagosnak... Olyannak lenni, akár a többiek. Milyen szerény, mégis képtelen és megvalósíthatatlan vágy! És nem sokkal ezután Hugh Montgomery meghalt. A taai-fung, azaz forgószél ragadta magával, az az elemi erejő, gonosz, semmit és senkit sem kímélı, tomboló vihar, amely idırıl idıre felkorbácsolta az óceánt, és mindent elpusztított, ami csak az útjába került. Nos, Hugh Montgomery is egy ilyen viharos napon hunyt el. És egyedül Mei-Liant, a vegyes házasságból született - félig kínai, félig skót - kislányt hagyta maga után, semmi egyebet. Ám ı önmagát - gondolatban legalább - továbbra is csak Trothnak hívta, ahogyan az édesapja szólította. Most már úgy érezte, nekiláthat a wing chun elsı gyakorlatsorának, amelyhez rendkívül gyors lábmunkára és ehhez tökéletesen hozzáhangolt tırzskörzésekre és kézcsapásokra volt szükség. A 8

9 kung fúnak, vagyis a harcmővészeteknek számos változata ismeretes errefelé - és ezek közül ı a wing chunt tanulta ki a legalaposabban. Ezek a gyakorlatok szokatlanul erıteljesek és energikusak, ezért mindig csak akkor kezdte el, miután már alaposan bemelegített az összehasonlíthatatlanul lágyabb tai chi-mozdulatokkal. Alig néhány perc volt hátra csupán ahhoz, hogy befejezze a reggeli tornát, amikor egy férfi szólalt meg a háta mögött. - Jó reggelt, Jin Kang. Megdermedt a hang hallatán. Nem a félelem volt az oka, mert azonnal ráismert - tudta, hogy a gazdája közeledik felé. Chenqua a Co-hong kereskedıcéh elöljárója volt - nagyhatalmú és tekintélyes férfiú. A legnagyobb úr ezen a környéken. Egykoron ı volt az az ügynök, aki az édesapja, Hugh Montgomery áruit kezelte, és ı vette magához még kislányként, miután elárvult. És ezért hálával és engedelmességgel tartozik neki, amíg csak él. Mindazonáltal ki nem állhatta, ha Jin Kangnak szólította - jóllehet, maga Chenqua adta neki ezt a férfinevet, amikor elıször bízta meg azzal, hogy kémkedjen az európaiak után, akik az ügyfelei voltak. Bár Troth kínai szemmel nézve meglehetısen csúnya hajadon volt - kettıs származása miatt kifejezetten durvák, és nemcsak markánsak a vonásai -, és még a férfiakhoz viszonyítva is magasnak számított, mégiscsak nınek született. Chenqua és az itteni személyzet azonban sohasem tekintette annak, ık - a gazdájuk határozott utasítására - Jin Kangnak szólították, és olyan emberként kezelték, aki inkább nemtelen, mintsem férfi vagy nı. Hamar úrrá lett azonban az ellenérzésein, és fejet hajtva fordult közeledı gazdája felé. - Jó reggelt, bácsikám. Chenqua egyszerő pamuttunikát viselt, és a nadrágja is hasonló anyagból készült. Ez egyértelmően azt jelentette nála, azért jött ide, hogy együtt gyakorolják a kung fu páros gyakorlatait. A férfi már fel is emelte a karját, így jelezve, hogy részérıl már kezdıdhet a rituális párviadal. Troth is megfeszítette a karját és a kézfejét, majd odaállt vele szemben, alig pár lépésnyire tıle. Bár már javában benne járt a korban - az idén a hatvanadik életévét is betöltötte -, a férfi bıre egészen sima volt. Troth szinte érezte, amint pulzálni kezd kettejük között a chi-életenergia. Chenqua magasabb nála, és elırehaladott kora ellenére is igen jó erıben van. Talán ez volt az egyik oka annak, hogy úgy döntött, örökbe fogadja az elárvult Montgomery lányt - az ismeretségi körében ugyanis egyedül ı őzte hozzá hasonlóan magas színvonalon a kung fut, és így pompás edzıtársra talált benne. A férfi felemelte a kezét, és megvárta, hogy a lány is kövesse a példáját. Lassan körözni kezdtek karjaikkal a levegıben, mint egy malomkerék - anélkül, hogy egy pillanatra is elváltak volna egymástól a kezeik. A lány hamar felvette a férfi ritmusát, és tökéletesen követte azt, jóllehet, Chenqua váratlanul, idırıl idıre változtatta az irányt és a tempót is. Annyira ráhangolódott azonban ilyenkor, hogy érezte, miként áramlik felé a chi a férfi testébıl, s így elıre tudta, érezte, milyen jellegő mozgás fog következni. Most egyre csak fokozta a ritmust, ezért mind nehezebb volt követnie azt és alkalmazkodnia hozzá. Avatatlan szem vagy kívülálló számára mindez úgy tőnhetett, mintha valami ısi, különös táncot járnának ık ketten. Chenqua hirtelen kiszakadt az eddigi ritmusból, és arra készült, hogy lesújtson rá, és ezzel megkezdje a tulajdonképpeni viadalt, de a lány rögtön átlátta a szándékát, és a csuklójával még idıben útját állta a feléje irányuló ütésnek. Miközben a férfi egy röpke pillanat erejéig kibillent egyensúlyából a célt tévesztett mozdulat miatt, a lány hátulról indított karlendítéssel támadt rá. Chenqua még idejében félreugrott elıle, így épp hogy csak érintette a vállát a keze. Ismét összekapcsolódtak, és mintha mi sem történt volna, folytatták az iménti rituális mozdulatsort - kecsesen, könnyedén, dinamikus feszültséggel. Mint két farkas, amikor köröznek egymás körül a tisztáson, úgy kóstolgatták-próbálgatták egymás tudását, erejét, szándékait. - Lenne ám egy új feladat a számodra, Jin Kang - jegyezte meg a férfi szinte csak mellékesen. - Igen, bácsikám? Jin Kang arra összpontosított közben, hogy minél jobban ellazítsa az izmait. Ilyenkor sikerült ugyanis olyan stabilan állnia, mintha a földbe gyökerezett volna a lába, és tudta, így képtelenség kimozdítani ıt a helyérıl. Érezte, hogy Chenqua újabb támadásra készül, és megfordult a fejében, hogy talán a beszélgetést is csak azért kezdeményezi, hogy megpróbálja elterelni a figyelmét. 9

10 - Új üzletfél érkezik ma Gavin Elliott vállalatához. Az illetı neve Maxwell. Szeretném, ha különleges bánásmódban részesítenéd ıt. ügye, érted, mire gondolok? Troth gyomra fájdalmas görcsbe rándult. - Elliott is csak egy civil - próbált érvelni a feladat ellen. - Ugyan miért kellene arra számítanunk, hogy a társával több gondunk lesz, mint vele? - Igen ám, de Elliott a Szépség Országából érkezett, ez a Maxwell azonban csak egy angol. És ık mindig sokkal több fejtörést okoznak nekünk, mint bármelyik más Fan-qui. Ez a Maxwell ráadásul... nem elég, hogy igazi arisztokrata, azt mondják, még önfejő és arrogáns is. Az ilyen külföldiek mindig veszélyesek. Most újabb kisérletet tett a támadásra, de a lány még idejében megakadályozta, és sikerrel hárította a jól irányzott ütést. Ma egészen jól ment neki az edzés. Sokáig gondolkodott rajta, hogy kimondja-e, amit gondol, aztán összeszedte a bátorságát és nekidurálta magát. Hiszen olyasmirıl volt szó, amit régóta szeretett volna a gazdája értésére adni. Chenqua kérése most épp kapóra jött ahhoz, hogy tisztázhassa ezt vele. - Bácsikám, nem menthetne fel végre a kémkedés terhe alól? Egyre nehezebben viselem, hogy mindig másnak kell kiadnom magam, mint ami vagyok. Nem érzem jól magam ebben a szerepben. A férfi szép ívő fekete szemöldöke felszaladt a csodálkozástól. - Nem értelek, Jin Kang. Nincs ebben semmi rossz. Mivel én és a Cohong-kereskedık együttesen felelünk azért, hogy kordában tartsuk a gonosz idegeneket, a saját biztonságunk és az ország érdekében tudnunk kell, mikor mi jár a fejükben. Olyanok, mint a neveletlen gyermekek. Sokkal nagyobb bajt okozhatnak nekünk, mintsem gondolnák. Kötelességünk állandóan szemmel tartani ıket, és lehetıség szerint ellenırizni a mozgásukat. Felfogtad végre? - De így az egész életem nem más, mint egy nagy hazugság! - fakadt ki a lány, miközben lesújtani készült a férfira. Chenqua azonban idejében átlátta, mire készül, és elkapta a lány felkarját. - Győlölöm, ha tolmácsnak kell kiadnom magam, hogy észrevétlenül kihallgassam a magánbeszélgetéseiket. Arról nem is szólva, hogy ki kell csempésznem a szobájukból a jegyzeteiket, a leveleiket és a naplóikat. Győlölöm ezt az egészet, értse meg végre! Tudta, hogy az édesapja, aki a legkarakánabb férfi volt széles e világon, mélységesen megbotránkozna, ha megtudná, mire adta a lánya a fejét. - Te is értsd meg végre, Jin Kang, hogy rajtad kívül nincs más, aki egyformán jól beszélné a kínai és az angol nyelvet. Szent kötelességed megfigyelni a Fan-quikat. A tudásod kötelez. És én kérlek erre, te hálátlan gyermek! Chenqua ismét megpróbálta kibillenteni a lányt az egyensúlyából. Troth azonban könnyedén félreszökkent az útjából, majd megragadta a férfi lesújtani készülı karját, és elırerántotta. Chenqua tompa puffanással földet ért, de ruganyos mozdulatokkal, puhán odébb is gurult a dús pázsiton. Troth már megbánta, amiért az imént elragadtatta magát. Mi tagadás, Chenqua igazán ügyes harcos, de ı még nála is képzettebb. Igaz, ilyenkor, amikor együtt gyakoroltak, gondosan ügyelt arra, hogy fölényét sohase éreztesse a gazdájával. A mai nap azonban kivételnek bizonyult - talán, mert mindketten tudták, hogy többrıl van szó, mint a szokványos reggeli párviadalról. A férfi villámgyorsan felállt. Sötét tekintete haragosan villant az ellenfél felé. Mégsem vette fel újra a párharc folytatásátjelzı testtartást, inkább gondterhelten figyelte a lányt, miközben ismét körözni kezdtek egymás körül a parti tisztáson. - Etettelek, befogadtalak a házamba, gondodat viseltem, és ráadásul olyan kiváltságokat élvezhetsz, mint egyetlen másik nı sem ebben a házban. Hagyományainknak megfelelıen, tartozol nekem a leánygyermekek hálájával és a feltétlen engedelmességgel. Mire a férfi elhallgatott, Troth dacos ellenállása is végérvényesen megtört. - Igenis, bácsikám - mondta lehajtott fejjel, földre sütött szemmel. A benne munkáló lelki feszültség miatt azonban felborult benne a test energiáinak egyensúlya, így a férfi könnyedén kihasználhatta óvatlanságát, pillanatnyi gyengeségét. Egyetlen laza mozdulattal, fél kézzel és fél lábbal sújtott le rá, amihez erıre és chire egyaránt szüksége volt. Váratlanul nagy erıvel vágta 10

11 földhöz, de a lány nem pattant fel azonnal. Inkább a földön maradt, úgy nézett föl rá. Visszafojtott hangon beszélt hozzá, ezzel is jelezve, hogy elismeri a gyızelmét és megadja magát. - Bocsásd meg zavaros gondolataimat, bácsikám - mondta, tekintetét a földre szegezve. Az idıs férfi megenyhülve felelte: - Hiszen elvégre csak egy nı vagy. Igazán nem várhatom el tıled, hogy logikusan gondolkodj és cselekedj. Troth Montgomery, a skót hajadon biztosan nem hagyta volna ennyiben a dolgot. A kínai lány, Mei-Lian azonban - a teljes megadás jeleként - lehajtotta a fejét, és lesütött szemmel várta, míg a gyıztes ellenfél elvonul. 11

12 Második fejezet Miközben egyre közeledett a kantoni öböl felé, Kyle-nak a londoni kikötı jutott eszébe az elébe táruló látványról, azzal a különbséggel, hogy ez vagy hússzor olyan zsúfoltnak és - még ebbıl a távolságból is - legalább ötvenszer olyan lármásnak tőnt. A külföldi kereskedıhajókat nem engedték továbbmenni - a kantoni kikötıtıl úgy tíz-tizenkét mérföldre kellett lehorgonyozniuk, még Whampoa partjai közelében. A rakományt és a legénységet onnan a kínaiak szállították be a kikötıbe, megannyi kisebb-nagyobb csónakkal. Az, amelyikkel Kyle és Gavin Elliott utazott, ügyesen lavírozott a többi dzsunka között. A vízi jármővek orrára évszázados szokás szerint nagy szemeket festettek a kínaiak, mert hitték, hogy ezzel távol tarthatják maguktól a démonokat. Szinte röpültek ezek a könnyő jármővek a vízen, s a kecses látvány alapján kevesen gondolták volna, milyen sok ember kínkeserves munkájára van ehhez szükség - az evezısök ugyanis naphosszat robotoltak a hajófenéken, verejtékben úszva. Gyakran elkerülhetetlennek tőnt az ütközés, de a csónakok és hajók végül mindig idejében kikerülték egymást - többnyire az utolsó utáninak hitt pillanatban. Színpompás virágokkal diszített kis hajó suhant el mellettük ekkor, vidáman csivitelı, éneklı hangú csinos kínai lányok hajoltak ki a korlát fölött, lelkesen kiáltozva és integetve a Fan-quiutasoknak - félreérthetetlen gesztusokkal, csábosán kínálták fel nekik bájaikat. - Eszedbe ne jusson - fogta meg Gavin a barátja könyökét, amikor észrevette, mennyire belefeledkezett Kyle a látványba. - Tudod, az ilyen felvirágozott hajók valójában a legvonzóbb bordélyházak egész Kínában. De az a hír járja, nyomtalanul eltőntek azok az európaiak, akik megfordultak már egynek a fedélzeten. Azt hiszem, túl nagy árat fizettek a portékáért. - Engem pusztán a kíváncsiság vezérel, barátom. Tudom jól, Ázsiában még igazabb a mondás: mindent a szemnek, semmit a kéznek... - felelte Kyle, jóllehet, nagyon is vonzónak találta a sötét hajú, pajzán tekintető, csábosán érzéki keleti nıket. Bár hosszú évek óta járta már a világot, ıt elsısorban az érdeklıdés vezette, bárhová vetıdött is el - és szinte egész idı alatt magányos volt. Egyetlen alkalommal történt csak meg vele, hogy beleszeretett valakibe - de amikor már-már átadta magát a vágynak, hogy megérintse a nıt, akinek az illata és látványa ellenállhatatlan erıvel vonzotta, az utolsó pillanatban eszébe jutott, hogy a puszta kéjvágy sokkalta alacsonyabb rendő az igazi szerelemnél, és végül felülkerekedett benne a józan megfontolás. Mindazonáltal most egy pillanatra sem vette le a tekintetét a felvirágozott hajóról lelkesen integetı kurtizánokról, míg azok el nem tőntek a szeme elöl, egy nagyobb dzsunka mögött. Közben arra gondolt, most már érti, miért van az, hogy sok európai kereskedı és tengerész képtelen ellenállni az érzékek csábításának. Úgy hírlett, többségük épp itt, Makaó környékén tart magának kínai szeretıt. - Látod, az ott már a Telep. Kyle kissé hunyorított a lemenı nap miatt, miközben pásztázni kezdte a keskeny földsávot, amely a folyó torkolata és a város falai között húzódott. Egyelıre ez az egyetlen hely Kína területén, ahová törvényesen beléphetnek a külföldiek. A parton megannyi épület sorakozott, rajtuk európai és amerikai zászlók lobogtak csattogva a szélben. Már tudta, hogy ezek a házak valójában hatalmas raktárhelyiségeket és irodákat rejtenek magukban, ahol a külföldiek tárolják, leltározzák portékáikat. Ide érkeztek és innen indították útjukra a szállítmányokat - télen, a kereskedelmi fıszezonban pedig itt is laktak az európaiak és alkalmazottaik az emeleten kialakított szerény lakásokban. - Milyen furcsa érzés belegondolni, hogy a teát, amit az otthoniak isznak, talán éppen ezekbıl a raktárakból szállítják Európába - állapította meg Kyle elgondolkodva. - És az sem mellékes, hogy ez a portéka olyan mesés vagyonhoz juttatja ıket, amilyennel Európában legfeljebb csak a királyok rendelkeznek - jegyezte meg Gavin. Egyik kezét szemellenzıként tartotta maga elé, de még így is hunyorognia kellett az erıs trópusi napsütés miatt. - Úgy látom, a vízkapunál egy egész fogadóbizottság vár ránk. Az a fickó ott, a hímzett selyemtunikában pedig a mi jó öreg Chenqua barátunk. 12

13 Kyle hallomásból persze ismerte már Chenquát. Tudta, hogy ez a férfi egész Kanton kereskedıkirálya - s így talán nemcsak Kantoné, de az egész világé is. Amellett, hogy ı vezette a Cohong céhet, személyesen intézte az Elliott-féle kereskedıház ügyes-bajos dolgait - csakúgy, mint a legnagyobb brit és amerikai vállalkozásokét. A parton álló kínai férfi az övéi körében szikár termetőnek, az átlaghoz képest magasnak tőnt. Tartása egyenes, akár a szálfa, szakállában ezüstös szálak csillantak meg. Tekintélyt parancsoló méltóságot sugárzott magából, ami még ebbıl a távolságból is egyértelmően érezhetı volt. - De honnan tudja, hogy épp most érkezünk a kikötıbe? - kérdezte Kyle ıszinte meglepetéssel. - Az információ futótőzként terjed errefelé. Sokkalta gyorsabban, mint bárhol másutt, ahol csak megfordultam életemben. Ha pedig külföldiekrıl van szó... Chenqua gyakorlatilag mindenrıl tud, aminek a legkisebb köze is lehet a Fan-qui kereskedıkhöz. Nézd csak, még az egyik spionja is ott van vele! - Ugye, ezt nem mondod komolyan? Ez egyszerően hihetetlen! Vagy a Nyolc Törvény talán azt is kimondja, hogy az európaiaknak el kell tőrniük, hogy kémkednek utánuk? - Nem, dehogyis. Csak... tudod, igazság szerint én nem hibáztatom Chenquát ezért. Ha jobban megismered az itteni körülményeket, te is megérted majd, miért követ el mindent, hogy egy pillanatra se veszítsen szem elıl minket. A britek gyakran lázadoznak az itteni szabályozások ellen, és sokszor megszegik a rájuk vonatkozó rendeleteket. Általában nem azért, mert sérti az önérzetüket - inkább csak azért, hogy kekeckedjenek velük. - Jó, jó, de miért éppen engem büntetnek mindazokért a bőnökért, amelyeket a honfitársaim követtek el? - dohogott Kyle. Gavin szelíden elmosolyodott. - Nézd, Kyle, elismerem, te viszonylag rendesen viselkedsz ahhoz képest, hogy igazi angol arisztokrata vagy. De ha egyszer kedved támad ellenszegülni nekik, jusson majd eszedbe, hogy érted is Chenqua vállalta a felelısséget. İt és a többi kínai kereskedıt is keményen megbüntetik mindazért, amit mi, európaiak követünk el. Persze általában megússzák egy súlyosabb pénzbírsággal, már ha szerencséjük van. De az sem lehetetlen, hogy büntetésbıl nemcsak ıket, de a családtagjaikat is letartóztatják és bebörtönzik. Úgy hírlik, nem elég, hogy megkínozzák, akár fel is akaszthatják ıket az idegenek cselekedetei miatt. Kyle döbbenten hallgatta. - Most csak viccelsz, ugye? - kérdezte hitetlenkedve. - Nem, sajnos, nem, Kyle. Ez itt Kína. Itt sok minden egészen másképpen van, mint nálunk vagy nálatok. A Cohong-kereskedök esküvel vállalták, hogy kezeskednek értünk. És hidd el nekem, ık sem kémkednének utánunk, ha csak rajtuk múlna. Az itteni kínaiak talán a legıszintébb emberek, akikkel valaha is találkoztam életemben. De értsd meg, ha egyszer mindenüket elveszíthetik az idegenek meggondolatlansága miatt, akkor ez az egész nem más, mint csupán jogos önvédelem a részükrıl. Kyle számára mégis kijózanító volt ez az információ. Tekintetével végigpásztázta az embereket, akik a parton álldogáltak, a vízkapu környékén, és figyelték ıket, amint egyre közeledtek a dzsunkával a szárazföld felé. - Mit is mondtál, melyikük a kém? - kérdezte Kyle hunyorogva. - Jin Kang a neve. Fiatal legényke, ha jól látom, most ott áll Chenquától balra. Tulajdonképpen tolmácsként dolgozik a Cohong céh kereskedıi számára. Hivatalosan nyelvészeknek hívják az ilyen alkalmazottakat, bár egyikük sem igazán az. Tudod, a kínaiak méltóságukon alulinak érzik, hogy tanulmányozzák a barbár európai nyelveket. A többségük legfeljebb azt a csökevényes, leegyszerősített angolt beszéli, amit az itteniek többsége is, már akik rendszeresen dolgoznak a kikötıben és környékén, és sokszor találkoznak idegenekkel. Ez azonban legfeljebb arra elég, hogy a kereskedelemmel kapcsolatos néhány alapvetı mondatot megértsék. Gavin az utolsó szavakat szinte suttogva mondta ki, aztán el is hallgatott, mert ekkorra már hallótávolságon belül kerültek Chenquához és kiséretéhez. A mezítlábas kínai matróz fürgén kiugrott a csónakból, majd gyakorlott mozdulatokkal kikötötte azt a vízkapuhoz vezetı lépcsı korlátjához. Miközben az utasok is megkezdték a 13

14 partraszállást az Angol Kertnek nevezett partszakaszon, Kyle felfedezte, hogy Chenqua innen, közelebbrıl nézve még inkább tekintélyt parancsoló. Több rétegő, sötétkék tunikája a legfinomabb selyembıl készült, a szokatlanul szélesre szabott ruhaujjakat bonyolult mintájú hímzett szegélyek diszítették. Nyakában mívesen faragott jade-kövekbıl főzött gyöngysort viselt. Rangját nemcsak szokatlanul gazdag öltözéke érzékeltette, hanem a tunika mellrészén látható keleti motívumok és a sapkája tetejére varrott kék gomb is. Ez utóbbi Kínában a mandarinok egyezményes jele volt, színe pedig az illetı által betöltött rangra utal. Azt a mandarint, aki valamilyen oknál fogva méltatlannak bizonyult tisztére, megfosztották a gombjától. A nyugatról érkezı ember szemében ez nevetségesnek tőnhet ugyan, de itt mindezt halálosan komolyan vették. Gavin udvariasan fejet hajtott a kereskedık vezére felé. - Üdvözlet néked, Chenqua - mondta, a fejét kissé felemelve, s nyájasan mosolyogva. - El sem mondhatjuk, micsoda megtiszteltetés számunkra, hogy a kereskedıház feje személyesen fogad minket. - Sokáig maradtál távol, Taipan - felelte Chenqua. Azon a néven szólította Gavint, amellyel a külföldi kereskedıházak vezetıit illették a kínaiak. - Üdvözöllek ismét nálunk. Kanton földjén. Gavin ezután bemutatta neki Kyle-t, aki igyekezett minden gesztusával megfelelni a helyzet hivatalos, szertartásos jellegének. - Nagy megtiszteltetés számomra, hogy személyesen is megismerhetem, nagy tekintélyő Chenqua. Sokat hallottam már önrıl - mondta a tıle telhetı legbarátságosabb mosoly kiséretében. - Részemrıl a szerencse. Lord Maxwell - válaszolta a kínai férfi. A szavajárása rögtön elárulta, hogy az európaiaknak nemcsak a gondolkodásmódját, de a beszédfordulatait is kitőnıen ismeri. Ravaszkás tekintete tetıtıl talpig végigpásztázta Kyle-t, és csak azt követıen fordult ismét Gavin felé, hogy alaposan szemügyre vette az új ismerıst. - Bocsásd meg, hogy sürgetlek, Taipan, de komoly dologról van szó. Mondd csak, eljönnél velem most azonnal a Consoo-házhoz? - Természetesen, Chenqua - válaszolta Gavin, majd Kyle-ra pillantva így folytatta: - Szíves engedelmeddel, Chenqua, ez esetben megkérném Jin Kangot, hogy kisérje el Lord Maxwellt a hongba, hiszen ı nem ismeri még errefelé a járást. Amíg mi távol vagyunk, talán körbevezethetné az épületben, és megmutathatná neki, hol fog lakni. - Hát persze, Taipan, ez csak természetes - felelte Chenqua. Aztán kisérıje felé fordult: - Jin, kérlek, kisérd el Lord Maxwellt a hongba. Miután Chenqua és Gavin elindultak a Consoo-házba, vagyis a Cohong cég közeli fıhadiszállása felé, Kyle minden figyelmét újdonsült kisérıjének szentelte. A fiatal Jin Kang megjelenése közel sem volt olyan hivatalos, és öltözéke sem olyan diszes, mint a gazdájáé. Egyszerő, egyenes szabású és magas nyakú tunikát viselt, egyszínő nadrággal -olyat, amilyet nemtıl függetlenül, szinte uniformisként hordtak az itteni kínaiak. A színe sötétkék volt, és mindössze a széles ujjrész végét diszítette egy keskeny hímzett szegélyminta. Kyle szeretett volna minél többet megtudni tıle a környékrıl. - Ha nem jelent gondot, szívesen járnék egyet a parton, hogy megmozgassam a tagjaimat, még mielıtt elmegyünk a hongba - fordult ifjú kisérıje felé. - Teljesen elgémberedtem a hosszú út során. - Ahogy kívánja, uram - mondta a fiatal fiú udvariasan. Hangja meglepıen lágy volt, és minden mozdulata az európaiak számára szokatlan alkalmazkodóképességrıl árulkodott. Nyilván ilyen a természete is, gondolta magában Kyle. Miután elhagyták az Angol Kertet, belevetették magukat a kikötı lármás forgatagába, ahol folyamatosan rakodták ki az európai árukat a csónakokból, hogy aztán a helyükbe nagy faládákba csomagolt kínai teát, főszereket, porcelánt, selymet és más portékákat tegyenek, amit visszaszállítanak, a Whampoa környékén horgonyzó kereskedıhajók fedélzetére. Kyle és kisérıje a bálarakások és izzadságban úszó rakodómunkások között vágtak utat maguknak, mindvégig a part mentén haladva. A különleges kantoni hangulatban, a kikötıi kavalkádban Kyle úgy érezte, mintha vibrálna körülöttük a levegı. 14

15 Miközben távolodni kezdtek a forgalmas mólók világától, Kyle lopva figyelte Jint a szeme sarkából. A fiú kék sapkája alá betőrve viselte sőrő, vastag szálú fekete haját, amelybıl egyetlen fonat látszott csupán - igaz, ez épp a háta közepéig ért. Amennyire meg tudta ítélni, Jin Kang a munkásoknál és a matrózoknál is választékosabban öltözködött. Kis pénzerszényt is viselt a derekára kötve, ami szintén szokatlan a kétkezi munkásoknál. Ám az, hogy mindvégig lesütött szemmel és elırehajolva, szinte görnyedten járt, elárulta, hogy ı is csak közrangúnak számít ebben a társadalomban, jóllehet, az átlagnál vagy egy fejjel is magasabb volt, szinte teljesen beleolvadt a tömegbe, amikor honfitársai között járt-kelt. Persze, ha valóban kémkedéssel foglalkozik, nagyon is elınyére válik, ha rendelkezik ezzel a különleges képességgel, Jin Kangnak bizonyára vannak egyéb rejtett talentumai is, és biztosan intelligensebb az átlagnál. Kyle idıközben minden pillanatot megragadott arra, hogy alaposabban is szemügyre vehesse ıt. Szinte lányosan törékeny az alakja, a bıre feltőnıen halovány, a vonásai már-már európai mértékkel is finomak - mindent egybevetve, a fizimiskája kirívóan más, mint az ıket körülvevı kantoniaké. Talán nem is idevalósi, hanem valahonnan Észak-Kínából származhat. Úgy hallotta, az ottani emberek magasabbak a kantoniaknál, márpedig, ha valóban így van, akkor talán más tekintetben is különböznek Kanton népétıl. Mivel hiába tanulmányozta Jin vonásait és arckifejezését, és belátta, cseppet sem lett ettıl okosabb, Kyle inkább a környéket kezdte figyelni. A kikötın túl tengernyi csónak ringatózott az öböl csendes vizén - olyan volt, akár egy falu, s az úszó házak között épp csak annyi hely maradt, hogy egy kisebb jármő még elhaladhasson. Mindegyik lakóhajónak kis tőzhely volt a tatján, oldalukon fonott kalickákat lógattak ki, bennük néhány madár - talán a ma esti vacsora. Népes családok, több nemzedék is éldegélt így - mégpedig olyan nyomasztóan szőkös helyen, amihez képest egy angol munkás háza vagy lakása valóságos palotának tőnhet. Kyle már épp el akarta kapni róluk a tekintetét, amikor egy kisgyermek jelent meg a hozzájuk legközelebbi hajó fedélzetén, és váratlanul a vízbe pottyant. Kyle döbbenten nézte - nem tudta eldönteni, mi történt: szándékos mártózásról vagy véletlen balesetrıl, azaz kényszerfürdırıl van-e inkább szó, így hát lélegzetvisszafojtva figyelte, vajon feltőnik-e valakinek az eset. Csak most vette észre, hogy a gyermek egy kis úszógumit visel a hátára kötözve - a háziak nyilván éppen az ilyesfajta balesetek lehetıségére számítva tették meg ezt az óvintézkedést. Nem sokkal a hatalmas csobbanás után megjelent egy idısebb lány a fedélzeten, akirıl Kyle úgy gondolta, a vízbe pottyant gyermek nıvére lehet. Miután gyakorlott mozdulatokkal kihalászta a kicsit, alapos dorgálásban részesítette. - Milyen szerencséje van annak a kislánynak, hogy volt rajta úszóöv - jegyezte meg Kyle. Tulajdonképpen nem várt választ erre, Jin Kang mégis megszólalt, csak hogy helyesbítse Kyle észrevételét. - Kisfiú az, nem kislány - mondta halkan. Mióta csak bemutatták ıket egymásnak, most elıször történt, hogy magától szólalt meg, és nem Kyle kérdésére válaszolt. - Honnan tudod, hogy kisfiú? - kérdezte Kyle ıszinte érdeklıdéssel. - A lányokra sohasem adnak úszóövet - közölte Jin Kang szenvtelen hangon. - Nem érdemes. Kyle abban a hiszemben, hogy valamit biztosan félreértett, megismételte: - Úgy értsem, a kislányokat nem érdemes kimenteni a vízbıl? - Ha lánygyermek születik egy családban, az csak fejtörést okoz a szüleinek. Fel kell nevelni, és aztán férjhez adni... Ez épp olyan, mint amikor valaki felhizlal egy disznót, holott tudja, hogy valaki más fogja megenni vacsorára. Kyle még az ázsiai gondolkodásmódhoz képest is meghökkentıen kegyetlennek érezte ezt a megállapítást. Pedig Jin Kang olyan természetesen mondta ki, mintha csak egy régi közmondás vagy szólás lenne. Nos, ha valóban így van, úgy az ég legyen kegyes a kínai lányokhoz, gondolta magában együtt érzıen Kyle. Miután hátat fordítottak az öbölnek és az úszó falunak, a térre mentek, amely a part és a hongok között terült el. Kyle-t ez a hely leginkább egy angol vásárra emlékeztette - koldusok, jövendımondók, árusok, járókelık nyüzsögtek itt zsivajgó forgatagban. Kyle tudta, szinte a bırén 15

16 is érezte, hogy megnézik a helybéliek, de nem feltőnıen és tolakodóan, inkább csak lopva, kíváncsian. Igaz, talán ez az egyetlen hely Kínában, ahol nem nyújt szokatlan látványt egy európai ember. Valamivel odébb, a tér szélén hosszú kötélbe kapaszkodó vak koldusok araszoltak egymás mögött, libasorban haladva. Szakadatlanul kántáltak közben - fájdalmas, gyászos hangon, amit botok és fémfedık összeütögetésével fokoztak. Ez a fülsiketítı zaj akár a halottakat is felébresztené, gondolta magában Kyle. A látvány és a lárma azonban nem volt teljesen új a számára. Ekkor egy európai férfi lépett ki az egyik hong kapuján, és odasietett a koldusok vezetıjéhez. Egy kis erszényt nyomott a vak kezébe, mire az hálája jeleként fejet hajtott elıtte, és társaival elindult vissza, a város felé. Kyle arra gondolt, vajon mekkora adományra volt szükség ahhoz, hogy az európai ilyen gyorsan és rövid úton megszabaduljon ettıl a kellemetlenül zajongó kompániától. - Úgy látom, a londoni koldusoknak volna mit tanulniuk tılük - jegyezte meg félhalkan. - Ezek a koldusok a Mennyei Virág Társaság tagjai. Ez egy ısi kínai céh - magyarázta Jin, ismét csak kéretlenül. - Ó, egy céh, hát persze - kapott észbe Kyle. Úgy érezte, elég néhány hetet eltöltenie itt. Kantonban, és már soha semmin sem fog meglepıdni ebben az életben. Valamivel odébb hatalmas tömeg győlt össze egy mutatványos körül, aki egy kötélre kötött követ forgatott maga körül, hogy elég tágas helyet teremtsen magának a csıdületben. Szinte egy tőt sem lehetett leejteni a térnek ezen a részén, olyan szorosan álltak egymás mellett a kíváncsiskodók. Kyle úgy döntött, inkább megkerülik a tömeget, és aztán a folyóparton folytatják útjukat. Tekintete épp megakadt egy színpompás, fellobogózott hajón, amikor éles kiáltást hallott a háta mögül: - Uram! Vigyázzon! Félre, félre! Egy szempillantás múlva tıle alig egy lépésnyire a földre zuhant egy zsákokkal megrakott hatalmas faláda. Nyilván a feje fölött himbálózó daruról szakadt le. Kisebb-nagyobb tealevelek szálltak körülötte a levegıben, és a lezuhant teher akkora port vert föl, hogy percek múlva is alig lehetett látni tıle. Jin az utolsó pillanatban határozott - látta, hogy Kyle a nagy ijedtségtıl földbe gyökerezett lábbal, tehetetlenül áll, ezért úgy döntött, ráveti magát, különben épp a fejére zuhant volna a hatalmas teher. Kyle egy ideig maga sem értette, mi történt - egyszerre csak a földön találta magát. Felkönyökölt a porban, és tekintete egy pillanatra találkozott Jinével. Csak most látta, hogy a fiúnak sötétbarna, és nem fekete a szeme. A tekintetébıl most egyértelmően látta, hogy jóval intelligensebb az átlagnál. Ám nemcsak Jin íriszének színe okozott meglepetést neki. Utazásai során többször is elıfordult már vele, hogy a legelsı találkozáskor erıs, megmagyarázhatatlan kötıdést érzett egy számára vadidegen iránt. Nemrégiben Indiában történt ilyen, amikor egy toprongyos szent emberrel - ahogy ott hívják, szadhuval - hozta össze ıt a sors. Ez a férfi egyetlen pillantást vetett rá, de Kyle máris érezte, hogy lelkének legmélyére látott. És így volt ez akkor is, amikor elıször találkozott Constanciával. A kapcsolatuk addig nem ismert boldogságot hozott az életébe - és egészen a lány haláláig tartott. Ámde Kyle azóta is láthatatlan, eltéphetetlen szálakkal kötıdött hozzá. Most, furcsa mód ez a fiatal kínai fiú ébresztette fel benne ugyanezt az ismerıs érzést. Kyle egészen zavarba jött, amikor tudatosult benne az élmény. Jin Kang még akkor is leszegte a fejét, amikor feltápászkodott mellıle. Amint ráállt a jobb lábára, tudta, hogy valami baj van - bizonyára kificamodott a bokája. Fel is szisszent a metszıen éles fájdalomtól. A kiáltás, majd a tompa puffanás hallatán egész tömeg győlt köréjük, és a bámészkodók jellegzetes, éneklı hangnemben, tört angolsággal szólongatták Kyle-t - ha jól értette, bocsánatot kértek tıle, holott nyilvánvalóan egyikük sem tehetett arról, hogy elszakadt a hatalmas ládát tartó kötél. Bár a baleset kis híján az életébe került, Kyle ügyet sem vetett rájuk. - Nagyon fáj? - kérdezte a fiútól gyöngéden. - Nem... semmi különös - felelte Jin. Tudta, hogy látszik rajta, milyen zavarban van, így inkább még egy kisérletet tett arra, hogy a lábára álljon. Bár palástolta érzéseit, és uralkodni próbált az 16

17 arcvonásain, Kyle észrevette, hogy a fájdalomtól megrándult egy izom az arcán, ezért inkább odalépett hozzá, és elızékenyen belékarolt, hogy a fiú rátámaszkodhasson. - Melyik az Elliotték féle hong? - kérdezte. - Az ott - mutatott Jin a közeli házsor közepén álló épületre. - Mit gondolsz, ha rám támaszkodsz, el tudsz jönni velem odáig? - Nem illendı, uram, hogy segítsen nekem. A gazdám, Chenqua biztosan nem nézné jó szemmel - szabadkozott Jin Kang. - Kár, már csak azért is, mert nem érdekei. Ugyanis nem feledkezhetünk meg arról a tényrıl, hogy az imént megmentetted az életemet - közölte vele Kyle ellentmondást nem tőrı hangon. Határozott mozdulattal Jinbe karolt, és elindultak a hong felé. A fiú sántikált ugyan, de azért elboldogultak. Kyle abban reménykedett, talán megúszta törés vagy zúzódás nélkül - az, hogy valamennyire mégis rá tud állni a lábára, inkább csak ficamra vall. Miközben keresztülvágtak a téren, Kyle ismét elgondolkodott azon, micsoda erı lakozik ebben a fiatal, törékeny testben. Szokatlan gyorsaság és helyzetfelismerés kellett ahhoz, hogy a fiú még épp idejében rávesse magát, és ezzel megmentse az életét. S tette mindezt úgy, hogy neki egyetlen hajszála sem görbült közben. Kyle most mégis érezte, mintha reszketni kezdene, biztosan most jön ki rajta az iménti ijedtség. Vagy mégis súlyosabb sérülésrıl lenne szó, mint egyszerő bokaficamról? Amikor odaértek a kapuhoz, amelyen át Elliotték hongjába jutottak, Kyle bemutatkozott a kapuırnek, majd átsegítette Jint a lépcsıkön. Tágas raktárudvarra érkeztek, ahol szantálfa, főszerek és teakeverékek nehéz, bódító illata keveredett a levegıben. Jin ekkor jobbra mutatott. - Ott van az iroda. Épp hogy csak elfértek ketten egymás mellett, miközben elhaladtak a drága porcelánokkal teli, magas ládarakások közötti keskeny folyosón. Miután beléptek az irodába, Kyle nyomban észrevette, hogy az ott jelenlévı fél tucat alkalmazotton nagy izgalom lett úrrá, amint megpillantották ıket. Egy idısebb férfi, aki talán a fınökük lehetett, felállt az asztaltól, odalépett eléjük, és enyhén amerikai akcentussal köszöntötte. - Lord Maxwell? Már nagyon vártuk önt, uram. - Ön ugyebár Morgan, az igazgatóhelyettes? Elliott mindig nagy elismeréssel beszélt nekem önrıl - viszonozta az udvarias fogadtatást Kyle. Majd a lényegre tért. - Kérem, hozasson Jin Kangnak egy kis teát. És jó lenne, ha kerítenének egy orvost, hogy megvizsgálja és bekötözze a bokáját. Kis híján a fejemre zuhant egy láda a kikötıben, amikor elszakadt egy kötél. Ez a fiú megmentette az életemet - tette hozzá magyarázatképpen, az értetlen arcok láttán. - Az angol gyárban van egy orvos - mondta Morgan, gyorsan átlátva a helyzetet, és intett egy fiatal portugál alkalmazottnak, aki nyomban útnak is indult. - Jól van, Jin - fordult Kyle kisérıje felé. - Derék fiú vagy. Kyle segített Jin Kangnak, hogy elsántikáljon a legközelebbi székig. A fiatal fiú zavarában még a szokásosnál is jobban meggörnyedt. Szemlátomást feszélyezte, hogy ilyen nagy sürgés-forgás támadt körülötte. És még mindig remegett. Talán ennyire félne Chenqua haragjától? Hiszen semmi oka erre. Kyle nem értette. Talán ı sértett meg valamilyen illemszabályt, amelynek létezésérıl fogalma sem volt idáig? Igen, ez lehet a magyarázata... Talán nem lett volna szabad megérintenie a fiút? Kyle ismét megértette, milyen keveset tud Kínáról. Bıven maradt még mit tanulnia. Most sajnálta csak igazán, hogy mindössze néhány hetet tölthet el ebben a titokzatos országban. 17

18 Harmadik fejezet Már jó ideje álldogált az íróasztal elıtt, mire Chenqua végre felpillantott. Hosszú ideje elmélyülten írt valamit, kezében a vékony ecsetet tartva. - Nos, hadd halljam, milyennek látod ezt az új Fan-quit, ezt a Maxwellt. Troth jó ideje próbált rendet teremteni a fejében a kusza gondolatok és igencsak vegyes benyomások között. Pontosan tudta, hogy a gazdáját nem az érdekli, milyennek látja a férfit. Azt maga is tudhatta, hogy jóképő, széles vállú, megnyerı külsejő, és mégis, volt benne valami, ami megfoghatatlan, ezért zavarba ejtı. - Maxwell igen tisztességes, jóravaló és figyelmes férfiú. Úgy gondolom, nem a bajkeverı fajtából való, de... Egész életében megszokta, hogy a maga feje után mehet. Öntörvényő és konok. Ha egyszer valamit a fejébe vesz, semmi sem állhatja útját. Chenqua szeme résnyire szőkült. Gyanakvó pillantást vetett Jin Kangra, majd megállapította: - Nos, ha így van, akkor kész szerencse, hogy csak egy hónapig vendégeskedik majd nálunk. Egyetlen pillanatra se veszítsd szem elıl. Majd, mint aki a maga részérıl ezzel lezártnak tekinti a témát, ismét a papír fölé hajolt, és elmélyülten folytatta az írást. Egyetlen kézi mozdulattal jelezte csupán Jin Kangnak, hogy távozhat. Kisántikált hát a helyiségbıl - azt a sétapálcát használta, amelyet Maxwell adott neki. Miután megvizsgálta az orvos, és bekötözte a bokáját, Maxwell még a mólóhoz is elkisérte, hogy biztonságban tudja, mielıtt csónakba száll, és átviteti magát a szigetre. Szerencsére mosi: már nem ragaszkodott ahhoz, hogy belékaroljon. Azt szerette volna, hogy hagyja magára a férfi, de ı ragaszkodott ahhoz, hogy megvárja, amíg beszáll a csónakba, amely elviszi Chenqua palotájába, Honam szigetére, szemközt a kantoni partokkal. Tudta, hogy Maxwellbıl a gyöngédségét nem ı, Jin Kang váltotta ki, hanem a tény, hogy megmentette a férfi életét. Nincs ebben semmi különös pedig - közönséges szolga volt ı, aki tette a dolgát, akár egy hőséges háziállat. Elvégezte, ami a kötelessége volt, és ennek megfelelıen bántak vele az emberek - ki-ki rangja és életkora szerint. Rezzenéstelen arccal haladt felfelé a lépcsın, a ház legfölsı szintjén levı kis szobába, ahol lakott, s aztán - szokásához híven - magára zárta az ajtót. Amikor leheveredett a hosszú, keskeny ágyra, már minden ízében reszketett. Nem a fájdalomtól, nem is a kificamodott boka miatt - a kung fu gyakorlása közben többször is szerzett már ilyen sérülést, és tudta, hogy hamarosan elmúlik a fájdalom. Már most tudta azonban, hogy Maxwellt nem fogja egykönnyen kiheverni. Az édesapja halála óta soha egyetlen férfi sem volt még ilyen gyöngéd hozzá. Szó, ami szó, még ennél is jobban meglepte az, ahogyan ı maga reagált erre. Talán nem lett volna szabad belenéznie az átható, kék szempárba... Akkor sikerült volna továbbra is megıriznie a lelki nyugalmát. Vagy ha a férfi nem érintette volna meg a lábát és a bokáját, amirıl bizonyára nem is gondolhatta, milyen intim és erotikus egy kínai nı számára... Ám azt is tudta, hogy a férfi gesztusa valójában személytelen volt - biztosan ugyanígy bánt volna bárki mással, akit ehhez hasonló sérülés ért. De ı, a bolondos, naiv lány szinte reszketett a félelemtıl és a vágyakozástól... Érezte, amint felébredt benne a nıi Jin-energia, és nyomban keresni kezdte társát, az ıt kiegyensúlyozó, vele ellentétes jangot. Mennyire szeretett volna a férfihoz simulni abban a pillanatban, hogy érezhesse minden porcikáját, lélegzetvételét, a szíve dobbanását... Vajon milyen érzés lehet, ha ez a férfi vágyakozva néz egy nıre? Troth üres tekintettel, meredten bámulta a plafont az ágya fölött. Nem engedte, hogy könnyek szökjenek a szemébe. Úgy tőnik, a sors nem ezt szánta neki - nem lehet ı sem ágyas, sem feleség, sem pedig anya. Meg kell elégednie azzal, amit az élet nyújt a számára. Végtére is nincs miért panaszkodnia, ha jobban belegondol - nem kell éheznie, a gazdája bizonyos mértékig még tiszteli is, és ha feljön ide, a szobájába, mindig megtalálja azt a nyugalmat 18

19 és csendet, amire vágyik. Sıt igazság szerint sokkal szabadabban élhet, mint a háztartás többi nıtagja. A sors keserő fintora, hogy ezt is annak köszönheti, hogy nem tartják igazán nınek - mint ahogyan kínainak sem. Tekintete lassan végigpásztázta a szobát. Gondosan, körültekintıen rendezte el benne a tárgyakat, pontosan követve a feng shui elveit, így a kis helyiség nyugalmat és harmóniát sugárzott. Kerülte a túlzsúfoltságot, és igazán csak azokat a bútorokat tartotta meg, amelyek valamilyen oknál fogva a szívéhez nıttek: ilyen volt az ágy, egy szék, az írásra is használt kis asztal, a puha kék-krémszínő szınyeg, és néhány, különbözı mérető fiókos szekrényke. A falat kizárólag a világot jelképezı, hímzett taoista kép diszítette, a víz, a föld, a levegı és tőz szimbolikus jeleivel. Az egyik sarokban valóságos kis családi szentélyt alakított ki magának, ahol leróhatta tiszteletét az édesanyja és az édesapja elıtt. Más úgysem emlékszik már rájuk, és így egyedül ı lehet az, aki kapcsolatba léphet a szellemükkel. Bár gyermekkorában az édesapja Jézus Krisztus tanaival ismertette meg ıt, most, felnıttként úgy gondolta, mégiscsak itt él, és a szülei is itt nyugosznak, kínai földben, ahol Jézusnál jóval idısebb istenek is járnak-kelnek, és ezért nagy hiba volna úgy tennie, mintha az itteni istenségek nem is léteznének. Az ággyal szemben, a faragott-lakkozott szekrényben, gondosan elrejtve tartotta legféltettebb kincseit. Arra gondolt, talán, ha többet törıdne azzal az énjével, amelyet titkolni kénytelen a világ szeme elıl, megszabadulhatna ettıl az ürességtıl, amely hosszú évek óta gyötrı fájdalommal kínozta a lelkét. Odasántikált a szekrényhez, letérdelt elé, és leemelte a nyakából a selyemszalagon függı kulcsot. Szantálfa jellegzetes illata kúszott elı a szekrénykébıl, amikor kinyitotta a zárat és kihúzta az egyik fiókot, amelynek alján ott lapult édesapja féltve ırzött bibliája, néhány más, szintén angol nyelvő könyv társaságában. És itt, egy másik fiókban tartotta azt a párnázott selyemdobozt is, amelyben az ékszereit és a nıi ruhákat rejtette el. Hosszú évek óta győjtögette titkos ruhatárát. Chenquától rendszeres idıközönként kapott egy kis ellátmányt, igaz, szerény összeg volt, de hát különösebben nem volt mire költenie. Ezenkívül néha a Fan-qui kereskedık is adtak neki pénzt, amikor különösen elégedettek voltak a szolgálataival. Ezekbıl a kisebb-nagyobb jutalmakból győjtögette össze magának idıvel a bútorra valót, vásárolta meg a nıi ruhákat és ékszereket. Amikor idevette a házába, Chenqua megtiltotta neki, hogy nıi ruhában járkáljon - nemcsak a ház, de a szobája falain kívül is. Amikor vásárolni ment, a használtruha-kereskedésben úgy tett, mintha a nıvérének szeretne venni valamit. Hogy tökéletes biztonságban tehesse ezt, nem a közelben, hanem a hatalmas város legtávolabbi részeiben kereste a portékát, nehogy véletlenül ismerısbe botoljon, miközben nıi holmik között válogat. Óvatosan kiemelte a fiókból a kék selyemruhát, amire különösen büszke volt. Bár kissé viseltes, és itt-ott foltozott is, valaha bizonyára egy elıkelı, magas termető hölgyé lehetett -Troth úgy gondolta, talán Mandzsúriában élhetnek hozzá hasonló alkatúak. Lefejtette magáról a férfiruhát, a mellét leszorító széles szalagokat, azután belebújt a nıi alsónemőbe és a nadrágba. Élvezet volt viselni, mert a hővös selyem érzékien simult a bıréhez. Levette a sapkát, és kibontotta a hosszú varkocsot, ami a férfiak jellegzetes hajviselete volt errefelé. Hosszú, vékony ujjaival beletúrt a hajába, hogy kibontsa, aztán alaposan átfésülje. Amikor ezzel is végzett, feltőzte dús fürtjeit a feje búbjára, ahogyan az elıkelı udvarhölgyek szokták, azután a nagy fekete kontyot a helyére rögzítette, mégpedig azokkal a hosszú arany hajtőkkel, amelyeket az édesapja ajándékozott még az édesanyjának. Épp hogy csak egy leheletnyi parfümöt tett a nyakára, azután vékonyan kirúzsozta a száját. Miután ezzel is elkészült, magára öltötte a sőrőn hímzett, súlyos brokátselyem ruhát. Az öltözéket a jade-kövekbıl készült nyaklánc, üvegbıl és diszesen faragott gyöngyszemekbıl főzött karkötık tették teljessé. Nem feledkezett meg a diszes, gazdagon hímzett zsebkendırıl sem, amely nélkülözhetetlen kelléke minden igazi hölgy toalettjének. Miután ezzel is elkészült, felegyenesedett, és büszkén magasra szegte a fejét. Ilyenkor - de csakis erre a röpke idıre - úgy érezte magát, mint egy igazi szépség. Az édesanyja, Li Jin valóban az is volt. Gyermeki örömmel, kipirult arccal mesélte annak idején a kislányának, hogyan vásárolta 19

20 meg ıt Hugh Montgomery, nem sokkal az után, hogy elıször megpillantotta. Eleinte félt a szokatlanul nagytermető, barbár férfitól, és mi tagadás, az errefelé ismeretlen vörös haj és a világos, átható, szürkés szemek is riasztották. De hamarosan rájött, hogy a férfi érdeklıdése ıszinte - s olyan kedves volt hozzá, mint soha senki más. Li Jin hálát adott a sorsnak, amiért ıt tette meg urának. Troth számtalan alkalommal végighallgatta szülei megismerkedésének történetét, és egész gyermekkorát abban a hitben élte le, hogy egy szép napon ıt is meglátja egy Fan-qui úr, aki azonnal beleszeret. Pontosan úgy, ahogyan ez a szülei esetében történt. De ez régen történt, akkor még nagyon fiatal és hiszékeny volt. Most, hogy hosszú évek óta férfiként kellett mutatkoznia a világ elıtt, egészen másképp látta a lehetıségeit. Fájó szívvel simított végig a ruhán az ujjai hegyével, a hímzett, domború motívumokon. Peóniák ékesítették, ami errefelé a tavaszt jelenti, és denevérek, amirıl úgy tartják, szerencsét hoz. Tökéletesen nınek érezte magát, valahányszor magára öltötte kincseit. A tükör elıtt állva lassan körbefordult, hogy minden oldalról láthassa magát, azután pörögni kezdett, s élvezettel figyelte, amint a súlyos selyem megemelkedik, és röpülni kezd körülötte. Vajon mit szólna Maxwell, ha most látná ıt? Most a tekintete találkozott a tükörképével. Arcáról hirtelen lehervadt a mosoly. Akárhol is él ı, keleten vagy nyugaton, mindenütt csúnyának tartják, annyi bizonyos. Miért gyötri hát akkor magát ezzel a gyerekes képzelgéssel - miért kell titokban nınek öltöznie, és abban az illúzióban ringatóznia, hogy valaha is megváltozhat az élete? Hiszen szinte bizonyos, hogy csalatkoznia kell, és sohasem válthatja valóra azt, amirıl ábrándozik. Makaó olyan hely, ahol csodálatosak a nık. Csodálta a szépséges Fan-qui hölgyeket, akik férjükkel érkeztek ide, az egzotikus országba. Sokféle, a kínaiak számára szokatlan frizurát viseltek, és Trothnak úgy tőnt, nemcsak a hajviseletük, de az arcvonásaik is végtelen változatosságot mutatnak. Ö inkább csak afféle formátlan, tenyeres-talpas cselédlánynak számítana a törékeny, szilfid kantoniak között - fıleg azért, mert a lábát gyermekkorában nem szorították el, mint az elıkelı hölgyekét szokták. Az európaiak közül talán kevésbé tőnne ki - de az biztos, hogy ık sem találnák ıt sem csinosnak, sem pedig vonzónak. Miközben gondterhelten latolgatta az esélyeit, kopogtatást hallott az ajtó felıl. - Jin Kang? Ling-Ling kedves, csilingelı hangja szólította, ı volt Chenqua negyedik asszonya - a legfiatalabb, legcsinosabb és legéletrevalóbb is az összes feleség közül. Troth szívéhez ı állt a legközelebb. Már aznap, hogy idekerült Chenqua házába, a bizalmába fogadta ıt. Mégsem szerette volna, ha így, a tiltott nıi öltözékben meglátja. - Egy pillanat, Ling-Ling - kiáltotta. - Mindjárt nyitom az ajtót. Villámgyorsan levetkızött, a ruhát visszatette a fiókba, magára kapta a nadrágot és a tunikát. Arra már nem maradt ideje, hogy ismét varkocsba fonja a haját. Amikor Ling-Ling türelmetlenül szólongatni kezdte, Troth egy utolsó mozdulattal kihúzta még tincsei közül a hajtőket, és lazán megrázta a haját. Csak ezután nyitotta ki az ajtót. Ling-Ling belépett Troth szobájába. Szokásához híven gondosan sminkelt arccal, kecsesen tipegve érkezett. Járását, a kínai hagyományoknak megfelelıen, szők cipıbe szorított lábai - ahogy ık hívták: aranyliliomai - korlátozták. Kecses lábfejére joggal lehetett büszke -bár azt csak ı tudhatja, mennyi fájdalom árán lett ilyen formás a lábacskája. Meglepıdve nézett Trothra. - Hogy neked milyen sőrő a hajad! Nem is gondoltam volna. És... egy kicsit világosabb is, mint az enyém. Nem is tudom, milyen a színe... de az biztos, hogy nem fekete. Gondolom, így ütközik ki benned a Fan-qui vér. Troth szomorúan felsóhajtott. Ling-Ling mindig így beszélt vele - ıszintén, kertelés nélkül, és ı tulajdonképpen hálás is volt neki azért, hogy kimondta, amire gondolt. Férfi módra varkocsba fonva és sapkával fedve, a haja tényleg feketének tőnt, de így, kibontva - fıleg a feje tetején - a vöröses szálak jobban kirajzolódtak. - Sajnos, nem lehet mindenki olyan szerencsés, mint te, Ling-Ling - jegyezte meg Troth nem titkolt irigységgel. - Igazad van - felelte Ling-Ling mosolyogva. Aztán helyet foglalt a szoba egyetlen székében. 20