Hírek, informácók a drogerie marktról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hírek, informácók a drogerie marktról"

Átírás

1 1 bevezető Hírek, informácók a drogerie marktról szeptember Kedves Szerkesztők! smét eltelt negyed év, itt az ideje, hogy beszámoljunk Önöknek a legfrissebb dm-hírekről! Belső újságunk, a Belmondó kivonatát olvashatják, melyet munkatársaink szerkesztenek. Kiemeltük azokat a témákat, melyek az Önök számára is érdekesek, és mindannyiunkat foglalkoztatnak. A cég életében aktívan telt el ez a három hónap is. Termékkínálatunk tekintetében a legnagyobb változás az Alnavit gluténmentes élelmiszerek esetén történt, mivel nyár elejétől már a teljes bolthálózatban kaphatóak. További nagy hírünk, hogy az alverde natúrkozmetikumok elnyerték a Green Brands Germany 2012/2013 kitüntetést, mellyel a valódi ökológiai fenntarthatóság megvalósításáért, a tudatos életmód hirdetéséért és kommunikációjáért díjazták a márkát. Beszámolunk arról is, hogy social media ügynökségünkkel, a Factory Creative Studioval milyen eredményeket sikerült elérnünk a Facebook-on, főképp az Én dm-em elnevezésű új applikációs felülettel. Ezen kívül szó lesz még a boltnyitásainkról, az Alnatura újdonságainkról és nem utolsó sorban belső képzéseinkről. Remélem, kellemes és hasznos perceket szerzünk Önöknek! Üdvözlettel: Kanyó Roland PR- és szortiment menedzser TOVÁBBI INFORMÁCIÓK: Mikóczi Gabriella, fejes-mudra edit PR asszisztensek dm kft., DEPO Pf.4, 2046 Törökbálint tel.: / ill / gabriella.mikoczi@dm-drogeriemartk.hu edit.fejes-mudra@dm-drogeriemarkt.hu Facebook-elérhetőség: TARTALOM/2012/3 2 aktuális Green Brands díj 3 aktuális dm-factory, avagy a Facebook-gyár 4 aktuális Boltnyitások 4 aktuális FMCG-kupa II. helyezés 5 saját márka Gluténmentes Alnavit termékek minden magyarországi dm üzletben 6 saját márka Alnatura news 6 eseménynapló A drogerie markt belső képzései

2 2 aktuális Az alverde natúrkozmetikumok megkapták a Green Brands Germany 2012/2013 kitüntetést Független zsűri tüntette ki a dm sajátmárkás termékcsaládját, az alverde natúrkozmetikumokat a Green Brands Germany 2012/2013 elismeréssel. Ezzel a tanúsítvánnyal a valódi ökológiai fenntarthatóság megvalósításáért, a tudatos életmód hirdetéséért és kommunikációjáért díjazták a márkát. A gazdaságos és fenntartható gondolkodásmód és kereskedelem, a dm vállalati filozófiájának fontos része, ezen felül az alverde natúrkozmetikumok márkafilozófiájához is szorosan kapcsolódik. A kitüntetést a nemzetközi Green Brands egyesület képviselője Norbert Lux adta át július 10-én Karlsruheban: A dm-drogerie markt jövőbemutató fenntarthatósági vállalati filozófiájával példaértékű minden vállalat számára. Az alverde márka a vizsgálati eljárás mindhárom fázisában bravúrosan helytállt. A nemzetközi Green Brands szervezet kiemeli az ökológiai fenntartható termékeket, szolgáltatásokat, és vállalkozásokat, és független intézetekkel (SERI és Ipsos) közösen a Green Brands-védjegyével látja el. Ehhez azonban egy háromlépcsős, világszerte egyedülálló vizsgaeljáráson kellett átesniük a jelölt márkáknak, ezek a szakaszok a jelölés, értékelés és végül döntéshozás. A vizsgálati eljárás első lépésében egy reprezentatív piackutatás (Ipsos) keretében a megkérdezettek jelölhették a márkát a versenyre. Ezt követően a sajátmárkás terméket egy, a fenntarthatósági intézet által összeállított kritériumrendszer alapján vizsgálták, az ökodesignt, a nyersanyag kinyerését, a nyersanyag szállítását, az előállítást, a csomagolást, a leosztást, az értékesítést és megsemmisítést. Az alverde natúrkozmetikai termékek minden kritériumnak megfeleltek. Az alverde natúrkozmetikumok már több kitüntetést is magukénak tudhatnak első felében a dm saját márkája megkapta a NAWI-díját, a fenntartható gazdaságért. Ennél a zsűri tagjai az alverde termékcsalád filozófiáját méltatták, miszerint a minőségorientált natúrkozmetikai termékek nagy felhasználói csoport számára érhetőek el, kedvező áron novemberében a német fenntarthatósági díj szakértői zsűrije másodjára tüntette ki a dm saját márkás termékeit, Az alverde termékek alapanyagainak kiválasztásánál előnyben részesítik az ökológiai gazdálkodásból származó összetevőket. A termékek mentesek az ásványi olaj alapú alkotóanyagoktól, nem tartalmaznak szintetikus illat- és színező anyagokat, valamint tartósítószereket. Az alverde termékek nagy része a Vegan zárjegyet viseli magán, ami garantálja, hogy a termék nem tartalmaz állati eredetű összetevőket. Minden alverde termékre érvényes, hogy a fejlesztés során nem alkalmaznak állatkísérleteket. A termékek az ellenőrzött natúrkozmetikumok nemzetközi logóját, a NaTrue-t is magukénak tudhatják. Ezen felül a termékek csomagolása is újrahasznosított alapanyagokból készül. Az alverde natúrkozmetikai család 1989-ben jelent meg, mint az első kereskedelmi márka a natúr kozmetikumok területén és az óta is minőségi, innovatív és igen hatásos kozmetikum egyenesen a természetből. Magyarországon 2002 óta hirdetjük a dm üzletek polcain a»hatékony ápolás a természettel összhangban«filozófiát. A közel 300 különböző cikket felölelő natúrkozmetikai termékcsalád központi helyet foglal el a dm kínálatában, ezért most az üzlettérben egységes kihelyezés került kialakításra. Mondta el Kanyó Roland, a dm PR menedzsere.

3 3 aktuális dm-factory, avagy a facebook-gyár A sokak által kedvelt közösségi oldalban rejlő lehetőséget szinte megjelenésével egy időben a cégek is világszerte felismerték. A rajongók figyelmét felkelteni, és érdeklődésüket folyamatosan fenntartani azonban nehéz feladat. Annak érdekében, hogy a rajongókért folytatott versenyben a dm, az élen maradjon, egy vérbeli Facebook-gyárral működik együtt. A drogéria áprilisban tendert írt ki a dm Facebook oldalának fejlesztésére és napi karbantartására. A tenderkiírásban célként fogalmazta meg egy fiatalos, lendületes, kreatív, modern, eseménygazdagabb Facebook oldal kialakítását, ahova rajongói napi szinten visszatérjenek, és számuk láthatóan növekedjen. A kiírás fontos eleme volt, hogy a résztvevők ötleteket hozzanak arra, hogy az oldalt a dm egyik legfontosabb kommunikációs csatornájává tudja emelni, ezáltal átadva a dm életérzést. Mindezt ésszerű anyagi ráfordítással, látható eredményt produkálva. A tenderre 10, a szakmában ismert és elismert céget hívott meg a dm. Az elbírálás során a főbb szempontok voltak:» a prezentáció: mennyire részletes a bemutató, mennyire kreatív az előadásmód» a kreativitás, és egyedi ötletek: a bemutatott ötletek mennyire figyelemfelkeltőek, mennyire újszerűek» a szakmai tartalom: a pályamunka türközze a pályázó cég hozzáértését, az ötletek szakmailag megalapozottak és jól kidolgozottak legyenek» a megvalósíthatóság: a bemutatott ötletek könnyen, gyorsan kivitelezhetőek legyenek, minimális energiaráfordítással» a dm image: az Itt vagyok önmagam életérzés hiteles kommunikálása» a szimpátia, együttműködés: menynyire zökkenőmentes a kommunikáció a pályázó céggel» a referencia: milyen eddigi munkáik találhatóak a Facebookon. Ezen szempontok alapján a drogérialánc választása a szegedi Factory Creative Stúdióra esett, aki újító és kreatív, könnyedén megvalósítható, a dm image-be tökéletesen beilleszthető ötleteivel az összes fent említett kritériumnak megfelelt. A 11 éve működő cég olyan nagy márkák Facebook oldalát kezeli, mint a Garnier, az HBO, vagy akár a Walt Disney. Csak egy példa azokból a tervekből, melyek már meg is valósultak a Facebookgyárral való együttműködésnek köszönhetően: Az én dm-em: egy műszerfalszerű felület, melyen különböző menüpontokban minden fontos információ elérhető. Ezek a menüpontok a következők:» üzleteim: Egy Google Maps alapú üzletkereső, melynek segítségével könynyedén megtalálhatóak dm üzletek.» összetevők, kisokos: A termékeken szereplő összetevők értelmező kéziszótára.» fogadóóra: Kommunikációs felület, ahol különböző témákban kezdeményez a dm beszélgetéseket a rajongókkal. Itt az érdeklődők is feltehetik kérdéseiket, melyekre az adott téma szakértője hiteles és szakszerű választ fog adni.» praktikák: Blogszerű elrendezés, szezononként kategorizálva. Adott témában cikkek és termékajánlatok megjelentetése. Dübörög tehát a Facebook-gyár, és a Factory ügynökséggel együttműködve a dm bízik benne, hogy eléri célját, miszerint tovább növelheti rajongószámát, és hogy Facebook oldaluk a rajongókkal való kapcsolattartás első számú csatornájává válik.

4 4 aktuális Boltnyitások Címe: 2060 Bicske, Kossuth tér 1. Nyitás dátuma: Bolt mérete: 375,95 m 2 Eladótér mérete: 295,67 m 2 Nyitvatartás: H P: 8:00 19:00 SZ: 8:00 14:00 Címe: 8600 Siófok, Szabadság tér 4 6. Nyitás dátuma: Bolt mérete: 404 m 2 Eladótér mérete: 310 m 2 Nyitvatartás: H V: 10:00 20:00 Címe: 1061 Budapest, Andrássy út 35. Nyitás dátuma: Bolt mérete: 360 m 2 Eladótér mérete: 209,73 m 2 Nyitvatartás: H P: 8:00 19:00 SZ: 9:00 15:00 Címe: 6641 Csongrád, Fő út Nyitás dátuma: Bolt mérete: 455 m 2 Eladótér mérete: 357 m 2 Nyitvatartás: H P: 8:00 18:00 SZ: 8:00 13:00 Címe: 6720 Szeged, Kárász u.8 Nyitás dátuma: Bolt mérete: 373 m 2 Eladótér mérete: 316 m 2 Nyitvatartás: H P: 8:00 20:00 SZ: 9:00 20:00 Címe: 8200 Veszprém, Dózsa György tér 1. Nyitás dátuma: Bolt mérete: 298 m 2 Eladótér mérete: 227 m 2 Nyitvatartás: H P: 8:00 9:00 SZ: 8:00 14:00 II. FMCG-kereskedők focitornája A dm csapata előkelő 2. helyezést ért el a kupán, megelőzve többek között a Tesco és a Rossmann csapatát. A labdarúgó Európa-bajnokság még alig kezdődött el, amikor a kereskedőláncok focistái már az Újbudai Sportcentrum műfüves pályáin vívták a maguk szintjén gigászinak is nevezhető harcukat a győzelemért. Június 9-én, tehát az Eb nyitánya utáni reggelen a tavalyihoz képest új helyszínen vette kezdetét a szektor legjobbjait felvonultató kispályás torna, amelyet a focisták elszánt küzdelme mellett egész napos kísérőprogramok színesítettek. Így két meccs között a pihenőben a játékosok és velük együtt a szurkolók is kipróbálhatták magukat az elektromos dobokon, vagy éppen kipihenhették a fáradalmakat a mediterrán teraszon. Reggeltől késő délutánig két csoportban tíz csapat bizonyíthatta a felkészültségét. Miután mindenki sorra megmérkőzött a csoporttársaival (a dm csapata 3 győzelemmel a 2. helyen jutott tovább), következhettek az elődöntők, ahol büntetőkkel sikerült beverekedni felső sor: Tóth Zoltán, Mayer Zoltán, Kanyó Roland, Bata Gábor alsó sor: Kálmán György, Szarka Gábor, Auer Zoltán, Szarvas József, Gubala Ferenc magukat a döntőbe. Végül a CBA csapata vehette át a győztesnek járó kupát, aki magabiztos, 100%-os teljesítménnyel lett bajnok. Második helyen a dm csapata végzett, a bronzérem pedig ebben az évben a Metro együttesének járt. Az ezüstérmek mellett egy különdíjat is sikerült bezsebelnie a dm-nek, hiszen a torna legjobb kapusának a dm hálóőrét, Kálmán Györgyöt választották a szakemberek. A kupán szintén derekasan helyt állt az Auchan, miként a Csemege-Match, a GRoby, a Mol, a Reál, a Rossmann, és a Tesco válogatottja is.

5 5 saját márka Gluténmentes Alnavit termékek minden magyarországi dm üzletben a mi márkánk Immár országszerte több mint 260 dm üzletben megtalálható a dm kizárólagos márkája az Alnavit gluténmentes termékcsalád 16 termékkel. Az Alnavit exkluzív termékcsalád, mely idén ünnepli 10 születésnapját, elsősorban lisztérzékenységben szenvedők számára jelent nagyobb választékot a magyar piacon. A termékek gyártója, az Alnavit, a német Alnatura cég leányvállalata, melynek már eddig is több mint 400 bio terméke kapható a dm-ben óta május harmadik vasárnapja a lisztérzékenység és a gluténmentes táplálkozás világnapja ben, éppen ennek évfordulójára a dm minden egyes üzletében elérhetővé váltak azok a kifejezetten a gluténmentes étrendbe beilleszthető termékek, melyek korábban csak bizonyos dm boltokban modulként kaptak helyet. Az Alnavit exkluzív termékcsalád öszszetevői ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származnak és a lehető legkisebb mennyiségben található bennük allergizáló összetevő, így biztonságos alternatívát nyújt a gluténmentes diétát folytatók számára, különös figyelmet fordítva a minőség mellett az íz-élvezetre is. A termékek elsősorban rizsből, kukoricából, hajdinából, csillagfürtből és kölesből készülnek. A receptúra összeállításánál fő szempont volt, hogy a termékek ne tartalmazzanak mesterséges aromát, színezéket és tartósítószert. A kíméletes előállítási eljárás és szigorú minőségellenőrzés az Alnavit termékek magas minőségét garantálja. Az Alnavit termékek csomagolásán található információs csík bővebb felvilágosítást ad arról, hogy a termék mely fontos összetevőket nem tartalmaz, illetve mely allergizáló összetevőket igen. A gluténmentes termékekre az áthúzott kalász-szimbólum hívja fel a vásárlók figyelmét. Az Alnavit minőségi irányelvei: Természetes forrásokból származó alapanyagok felhasználása. Természetes és teljes értékű összetevők, melyek a kíméletes, alacsony hőfokon történő feldolgozás segítségével megőrzik természetes ízüket és zamatukat (pl. szárított gyümölcsök és teljes kiőrlésű gabonák). Az Alnavit termékek különleges táplálkozási célú élelmiszerek, melyeket elsősorban élelmiszer-allergiában szenvedő emberek számára ajánlunk, ezért nagyon kevés allergént tartalmaznak. A kémiai szintetikus adalékanyagok használatának mellőzése. Az Alnavit élelmiszerek nem tartalmaznak mesterséges színezéket, aromát és tartósítószert. Környezetbarát csomagolás. Az Alnavit termékcsalád mellett mely 2009 óta kapható a drogériában olyan neves gyártók gluténmetnes termékei is megtalálhatóak a dm polcain, mint az Abonett, alnatura, Alnaviva, biopont, Isola, Haas, és a Schär. Így a teljes gluténmentes kínálat 60 különböző terméket ölel fel bio ostyaszelettől a rizstejen és kenyéren át, egészen a tésztákig. A lisztérzékenységről, és az Alnavit termékekről bővebb információ található a weboldalon. A dm active beauty törzsvásárlói programjának keretén belül folyamatosan kínál különböző kedvezményeket a fent említett márkákra, mely több mint 1 millió törzsvásárló számára érhető el.

6 6 saját márka/eseménynapló a mi márkánk Alnatura news Ízesített kókuszitalok Két új ízzel egészül ki a biokókuszitalválasztékunk: ananász és mangó ízesítésű zöld kókuszitallal. A zöld kókusz levét az egzotikus ananász, illetve mangó levével ízesítik, amely lehűtve igazi szomjoltó. Puffasztott-mézes rizsszelet A mézes rizsszelet barnarizsből készül, amelyet leheletvékony rétegben méz borít. Hármas csomagolásban kerül kereskedelmi forgalomba, csomagolásonként 4 darab ropogós, éppen optimálisan édesített, vékony szelettel, mely ideális nassolnivaló felnőtteknek, gyerekeknek és gluténérzékenyeknek egyaránt. Frissítő gyümölcsitalok Új kategória jelent meg az Alnatura italok között, a szomjoltó szénsavas gyümölcsitalok %-os gyümölcstartalommal rendelkeznek, és természetes ásványvízzel készülnek. Ideális frissítő, különösen testedzés után, mivel fontos tápanyagot biztosít a szervezet számára. Az almás gyümölcsital direktléből készül, és nem tartalmaz semmilyen édesítőszert. A rebarbara-szőlő ízesítésű ital 25%-ban rebarbara-, 24,5%-ban fehér szőlő- és 0,5%-ban feketeribizlilevet tartalmaz, valamint mézzel édesített. Fehér szőlőlé A szőlőlevet kedvelők immár kétféle szőlőlé közül válogathatnak: fehér vagy piros. A piros szőlőlé testvére is 100%-ban direktléből készül, semmilyen más összetevőt nem tartalmaz a csomagolás. Fogyasztható magában, vagy ásványvízzel hígítva. Puffasztott tönkölyszelet És jöjjön egy kis változatosság a sokféle puffasztott rizsszelet mellé: a nádcukorral édesített tejcsokoládéba mártott puffasztott tönkölyszelet nem csak egészséges, de finom édesség is. A drogerie markt bővíti belső képzéseinek számát A dm HR Képzés/Fejlesztési csoportja újabb mérföldkőhöz ért, ugyanis októbertől útjára indul egy, a cégnél eddig egyedülálló tanácsadó program. Az osztrák mintára épülő tréning elindításával a hazai dm is hagyományt szeretne teremteni a képzéssorozatnak, mely egyben szemléletmód váltást is jelent. Az oktatást ugyanis önálló résztvevői felkészülés előzi meg, majd a trénerek a tananyagot közösen dolgozzák fel a résztvevőkkel. A program célja nem termékismertetés, hanem az, hogy a tréningen hallott tudás és ismeret a termékek értékesítése során visszaköszönjön. A résztvevő eladó pénztárosok, üzletvezetők és helyettesek témával kapcsolatos szakismerete a képzés által bővülni fog. Elsajátítják annak technikáit, hogyan lehet célravezető kérdésekkel még szakszerűbben kiszolgálni a vásárlókat, továbbá iránymutatást kapnak arra, hogy jobban eligazodjanak a termékek útvesztőjében és megtapasztalhassák a termékek kipróbálásán keresztül azok tulajdonságait. A képzést olyan munkatársak fogják tartani, akik egytől egyig az üzlethálózatból kerültek kiválasztásra. A 12 trénert külső cég által biztosított szakemberek készítették fel arra, hogy egy év alatt minden üzletből két munkatársat képezzenek ki arra, hogy méltón viselhessék a dm Szaktanácsadó címet. Nemcsak vásárlóival, de dolgozóival is szeretné éreztetni emberközpontúságát a drogérialánc, így saját szlogenje testreszabva akár így is hangozhatna: Itt vagyok önmagam, itt dolgozom. A dolgozóknak nyújtott képzési lehetőségek közé tartozik még egy bio élelmiszerekkel kapcsolatos tréning, melynek célja a bio élelmiszerekről rendelkezésre álló tudás bővítése; egy eladó-pénztárosoknak szóló képzés, mely a pénztárosi szerepkör fontosságát a helyes kasszázás és kiszolgálás elsajátítását hangsúlyozza; egy egynapos tréning, amely egy, a munkahelyi légkör javítására irányuló kezdeményezés; egy képzés, ami az osztályok közötti kommunikáció fejlesztésére hivatott, hogy egymás munkáját jobban megismerjék a különböző osztályokon tevékenykedő dolgozók. Emellett az egyes osztályok munkatársainak, osztálytréning keretein belül alkalmuk nyílik a csoport egységét erősíteni, továbbá az üzletvezetők a vezetői képzésen, míg a menedzserek és cégvezetők pedig vezetői workshopon kapnak lehetőséget vezetői készségeik fejlesztésére.

Hírek, informácók a drogerie marktról

Hírek, informácók a drogerie marktról 1 bevezető Hírek, informácók a drogerie marktról 2012. június Kedves Barátaink! dm@facebook Rajongó vagyok! Ismét eltelt negyed év, itt az ideje, hogy beszámoljunk Önöknek a legfrissebb dm hírekről! Belső

Részletesebben

SAJTÓINFORMÁCIÓK 2012. október 18.

SAJTÓINFORMÁCIÓK 2012. október 18. SAJTÓINFORMÁCIÓK 2012. október 18. dm 2011/12 gazdasági adatok 4,29%-os forgalomnövekedés, az 1,76 milliárd euró bevételnek köszönhetően a dm Ausztria csoportban 163 új üzlet és 4.851 új munkahely a teljes

Részletesebben

Hírek, informácók a drogerie marktról

Hírek, informácók a drogerie marktról Hírek, informácók a drogerie marktról 2012. december Kedves Szerkesztők! első újságunk, a Belmondó kivonatát olvashatják, melyet munkatársaink szerkesztenek. Kiemeltük azokat a témákat, melyek az Önök

Részletesebben

Húsmanufaktúra mesterséges adalékanyagoktól, tartósítószerektől mentes

Húsmanufaktúra mesterséges adalékanyagoktól, tartósítószerektől mentes A Húsmanufaktúra egy olyan gasztronómiai sziget Debrecen belvárosában, ahol kiváló alapanyagokból álló, hazai és külföldi húskülönlegességeket kínálunk.bár a friss húsok és a belőlük készülő finomságok

Részletesebben

78. OMÉK ÉLELMISZER DÍJ ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS 3 KATEGÓRIÁBAN

78. OMÉK ÉLELMISZER DÍJ ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS 3 KATEGÓRIÁBAN 78. OMÉK ÉLELMISZER DÍJ 2017. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS 3 KATEGÓRIÁBAN i. Kistermelő, vagy kézműves terméket előállító mikrovállalkozás terméke ii. Kisvállalkozás által előállított termék iii. Közepes-és nagyvállalkozás

Részletesebben

Kreatív értékesítési technikák a social media segítségével.

Kreatív értékesítési technikák a social media segítségével. Kreatív értékesítési technikák a social media segítségével. Lukács Ádám József Piac & Profit 2014.09.24. Lukács Ádám József Online Marketing Specialista Ügynökség ATL BTL ONLINE KREATÍV PRODUKCIÓS GYÁRTÁS

Részletesebben

Sütőipari termékkoncepciók

Sütőipari termékkoncepciók Sütőipari termékkoncepciók Ismerkedjen meg legsikeresebb és legkedveltebb koncepcióinkkal! A Zeelandia termékfejlesztése a nemzetközi fogyasztói piac felmérésein alapszik. Termékkoncepcióit ez alapján

Részletesebben

Hazai fogyasztók, hazai élelmiszerek - a bizalom építésének lehetőségei

Hazai fogyasztók, hazai élelmiszerek - a bizalom építésének lehetőségei Hazai fogyasztók, hazai élelmiszerek - a bizalom építésének lehetőségei Dr. Polereczki Zsolt Dr. Szakály Zoltán Egyetemi adjunktus Egyetemi docens, Tanszékvezető KE-GTK, Marketing és Kereskedelem Tanszék

Részletesebben

Pakk Csomagolásdizájn-verseny 2011

Pakk Csomagolásdizájn-verseny 2011 Pakk Csomagolásdizájn-verseny 2011 Versenykiírás A verseny kiírója a Kreatív Csoport termékeinek kiadója, a Professional Publishing Hungary Kiadó Kft. A verseny célja, hogy megtaláljuk Magyarország legszebben

Részletesebben

ÖKO-Pack Zöld Programcsomag

ÖKO-Pack Zöld Programcsomag ismeretterjesztő kiállítás oktatóprogram környezettudatos csapatépítő tréning öko játszóház családi program ParasztWellness ÖKO-Pack Zöld Programcsomag Célunk a környezettudatosság terjesztése és fejlesztése,

Részletesebben

Mi a tudatos vásárlás? Ki a tudatos vásárló? Fogyasztóvédelem Környezet, etika. Döntéseink alapvető értékeket tükröznek.

Mi a tudatos vásárlás? Ki a tudatos vásárló? Fogyasztóvédelem Környezet, etika. Döntéseink alapvető értékeket tükröznek. Tudatos vásárlás Mi a tudatos vásárlás? Ki a tudatos vásárló? Fogyasztóvédelem Környezet, etika Döntéseink alapvető értékeket tükröznek. Ökológiai lábnyom Egy ember ökológiai lábnyoma hektárban számítva

Részletesebben

MULTIVITAMINOS csokoládészelet

MULTIVITAMINOS csokoládészelet www.upperbars.hu MULTIVITAMINOS Az UpperBars-nál megalkottunk egy vitaminokban, ásványi anyagokban és növényi kivonatokban gazdag szeletes csokoládé termékcsaládot, amely egyedülálló kezdeményezés Európában!

Részletesebben

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ 2013. augusztus 26.

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ 2013. augusztus 26. SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ 2013. augusztus 26. SÓLYOM Befektetési és Vagyonkezelési Holding Korlátolt Felelősségű Társaság A SÓLYOM cégcsoport tagjai 2013 májusától alakultak meg folyamatosan. Először a SÓLYOM Befektetési

Részletesebben

A MÓRAHALMI FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS HÁZA

A MÓRAHALMI FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS HÁZA A MÓRAHALMI FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS HÁZA A mórahalmi Fenntartható Fejlődés Háza Pályázati azonosító: KEOP-6.2.0/B-2008-0007 Projekt gazda: Mórahalom Város Önkormányzata A fenntartható életmódot és az ehhez

Részletesebben

47M. Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON!

47M. Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON! Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON! A Muscle & Fitness a világ legnagyobb látogatottságú nőknek és férfiaknak szóló, populáris fitnesz és testépítés témakörére fókuszáló médiafelülete. A testformálás

Részletesebben

LOKÁLIS KAPCSOLATOK

LOKÁLIS KAPCSOLATOK LOKÁLIS KAPCSOLATOK 2018.02.28. JÖVŐKÉPÜNK: megváltoztatja a [vásárlókét] [kollégákét] [partnerekét] életet ÉRTÉKEINK BIZALOM KIVÁLÓSÁG NYITOTTSÁG 2 meggyőződésünk Az Auchannál azt gondoljuk, hogy A kereskedő

Részletesebben

BESZÁMOLÓ az Office Depot üzletekben 2008. október 13-15. között megtartott Ökocímke Napokról

BESZÁMOLÓ az Office Depot üzletekben 2008. október 13-15. között megtartott Ökocímke Napokról BESZÁMOLÓ az Office Depot üzletekben 2008. október 13-15. között megtartott Ökocímke Napokról Az Európai Bizottság által évenként megtartott Virág Hónapja (Flower Month) alkalmából október 13. és október

Részletesebben

Szójamentes új növényi alapú élelmiszerek fejlesztése. GAK pályázat eredményei Nyilvántartási szám: GAK-ALAP1-00154/2004

Szójamentes új növényi alapú élelmiszerek fejlesztése. GAK pályázat eredményei Nyilvántartási szám: GAK-ALAP1-00154/2004 Szójamentes új növényi alapú élelmiszerek fejlesztése. GAK pályázat eredményei Nyilvántartási szám: GAK-ALAP1-00154/2004 Résztvevők: VIRECO Kft. Konzorciumvezető Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi

Részletesebben

A rendezvény célja. Sporteszközök, szervizek, edzőtermek bemutatkozása, kitelepüléssel.

A rendezvény célja. Sporteszközök, szervizek, edzőtermek bemutatkozása, kitelepüléssel. A rendezvény célja Az egészségtudatos és energikus életvitel népszerűsítése, ahol megmutatjuk az országnak, hogy az egészségünk megőrzéséért mit tudunk tenni. Megmozdítjuk, megmozgatjuk az országot, egy

Részletesebben

'15 P A KK VERSENYKIÍRÁS. Csomagolásdizájn-verseny

'15 P A KK VERSENYKIÍRÁS. Csomagolásdizájn-verseny P A KK '15 VERSENYKIÍRÁS VERSENYKIÍRÁS A verseny kiírója a Kreatív magazin kiadója, a Professional Publishing Hungary Kiadó Kft. A verseny célja, hogy megtaláljuk Magyarország legszebben tervezett és kivitelezett

Részletesebben

Eredményesebb vállalkozás hatékony kommunikációval. - nem többet, hanem máshogy kell költeni -

Eredményesebb vállalkozás hatékony kommunikációval. - nem többet, hanem máshogy kell költeni - Eredményesebb vállalkozás hatékony kommunikációval - nem többet, hanem máshogy kell költeni - Green Edge reklámügynökség integrált kommunikációs ügynökség vagyunk a projektek kezelését tervezéstől a kivitelezésig

Részletesebben

Dr. Szakály Zoltán. Debreceni Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Marketing és Kereskedelem Intézet. Tojás Világnapi Szakmai Konferencia

Dr. Szakály Zoltán. Debreceni Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Marketing és Kereskedelem Intézet. Tojás Világnapi Szakmai Konferencia Dr. Szakály Zoltán Debreceni Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Marketing és Kereskedelem Intézet Tojás Világnapi Szakmai Konferencia Három Gúnár Rendezvényház Kecskemét, 2015. október 9. Háromlépcsős marketingkutatás

Részletesebben

47M. Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON!

47M. Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON! Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON! A Muscle & Fitness a világ legnagyobb látogatottságú nőknek és férfiaknak szóló, populáris fitnesz és testépítés témakörére fókuszáló médiafelülete. A testformálás

Részletesebben

Közösségi marketing és kereskedelmi aktivitások 2015-ben Avramucz Attila MAGYAR TERMÉK Nonprofit Kft. Marketing Bizottság

Közösségi marketing és kereskedelmi aktivitások 2015-ben Avramucz Attila MAGYAR TERMÉK Nonprofit Kft. Marketing Bizottság Közösségi marketing és kereskedelmi aktivitások 2015-ben Avramucz Attila MAGYAR TERMÉK Nonprofit Kft. Marketing Bizottság Tavaszi szakmai nap / 2015.05.06. IMAGE MEGJELENÉSEK 1. EGYÉNI MEGJELENÉSEK a.,

Részletesebben

MÉDIAAJÁNLAT FOCICLUB

MÉDIAAJÁNLAT FOCICLUB 2013-2014 WWW.FOCICLUB.HU MÉDIAAJÁNLAT FOCICLUB MINDEN AMI FOCI 2013-2014 Médiaajánlat #01 #02 HIRDESSEN A GYŐZTESEK KÖZÖTT BEMUTATKOZÁS ÉS STATISZTIKA RÓLUNK» 04 Történet és célkítűzés MIÉRT NÁLUNK?»

Részletesebben

Partner- kapcsolati ajánló

Partner- kapcsolati ajánló Partner- kapcsolati ajánló A Martina Gebhardt natúrkozmetika széleskörű lehetőséget biztosít a gyakorló kozmetikusok számára, hogy szakmai felkészültségüknek megfelelő, kozmetikájuk és vendégkörük sajátos

Részletesebben

MAGAZIN KIAJÁNLÓ. 2015. december LAPSZÁMOK MAGYAR ÉS ANGOL NYELVEN

MAGAZIN KIAJÁNLÓ. 2015. december LAPSZÁMOK MAGYAR ÉS ANGOL NYELVEN MAGAZIN KIAJÁNLÓ 2015. december LAPSZÁMOK MAGYAR ÉS ANGOL NYELVEN PERSPECTIVE Lapunkon keresztül alternatív perspektívát adunk Olvasóinknak a jövő technológiai újításaihoz és a mögöttük fellelhető üzlet

Részletesebben

Médiaajánlat. hirdetési felületek és technikai információk. Általános információk Árlista Hirdetési felületek, technikai részletek

Médiaajánlat. hirdetési felületek és technikai információk. Általános információk Árlista Hirdetési felületek, technikai részletek Médiaajánlat hirdetési felületek és technikai információk Általános információk Árlista Hirdetési felületek, technikai részletek motorsportal.hu A Motorsportal 2009-ben indult, pár lelkes fiatal szenvedélyéből

Részletesebben

20 pontos élelmiszerminőségi akcióterv

20 pontos élelmiszerminőségi akcióterv 20 pontos élelmiszerminőségi akcióterv Élelmiszeripari Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető 2017.09.12. százalék Sütőipari vállalkozások aggregált értékei az élelmiszeriparban 2016 30,00 25,00 20,00

Részletesebben

A tér, ami megtérül...

A tér, ami megtérül... A tér, ami megtérül... 1149 Budapest Egressy út 17-21. A tér, ami megtérül... Kedves Partnerünk! Köszönjük megtisztelő figyelmét. Engedje meg, hogy bemutatkozzunk és részletesen ismertessük Önnel ajánlatunkat.

Részletesebben

Médiaajánlat. Földkerülés egy nemes célért!

Médiaajánlat. Földkerülés egy nemes célért! Médiaajánlat Tisztelt Érdeklődő! Támogatásért kínált termékeink, szolgáltatásaink A hajó vitorlázata Kiemelt hirdetési felületként a hajó vitorlázatai szolgálnak. Minden támogató helyet kap a nagyvitorlán,

Részletesebben

LÉPTÉKVÁLTÁS ZÖLD RITMUSBAN A DÉL-DUNÁNTÚLI ÖKOTURISZTIKAI KLASZTER FEJLESZTÉSE

LÉPTÉKVÁLTÁS ZÖLD RITMUSBAN A DÉL-DUNÁNTÚLI ÖKOTURISZTIKAI KLASZTER FEJLESZTÉSE LÉPTÉKVÁLTÁS ZÖLD RITMUSBAN A DÉL-DUNÁNTÚLI ÖKOTURISZTIKAI KLASZTER FEJLESZTÉSE DDOP-2.1.3/A-12-2012-0001 HANDÓ JÁNOS SZEKSZÁRD, 2014.11.06. Dél-Dunántúli Ökoturisztikai Klaszter Gesztor szervezet: Gyeregyalog.hu

Részletesebben

AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA?

AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? INFORMÁCIÓS ADATLAP 1. AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? Az Európai Parlament előkészítő tevékenységével összhangban

Részletesebben

Kommunikáció Szépségipar. Dinamizmus. Hatékonyság Népszerűség. Széles körű ismertség

Kommunikáció Szépségipar. Dinamizmus. Hatékonyság Népszerűség. Széles körű ismertség Kommunikáció Szépségipar Dinamizmus Hatékonyság Népszerűség Széles körű ismertség MÉDIAAJÁNLAT Kommunikáció és szépségipar Mi is az a REMEKA? A szépségipari médiaszolgáltatások célja a szépségipari márkák

Részletesebben

C é g t ö r t é n e t

C é g t ö r t é n e t C é g t ö r t é n e t t a l a p a s p o r t k f t. z ö l d s é g - g y ü m ö l c s n a g y k e r e s k e d é s A Talapa Sport Kft. 1994. április 11- ével alakult, határozatlan idôre. A cég alapítója és

Részletesebben

Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat

Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat Helyszín: Földi Kincsek Vására Oktatóközpont, 2632 Letkés Dózsa György út 22. IDŐ ELŐADÁS SZAKTANÁCSADÁS KÉPZÉS 2014.09.27 Innováció a helyi gazdaság integrált

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPFOKÚ OKTATÁSBAN RÉSZTVEVŐ, KÖZÉTKEZTETÉSBEN ÉTKEZŐK ÉS CSALÁDJUK KÖRÉBEN VÉGZETT REPREZENTATÍV FELMÉRÉS EREDMÉNYEI

AZ ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPFOKÚ OKTATÁSBAN RÉSZTVEVŐ, KÖZÉTKEZTETÉSBEN ÉTKEZŐK ÉS CSALÁDJUK KÖRÉBEN VÉGZETT REPREZENTATÍV FELMÉRÉS EREDMÉNYEI AZ ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPFOKÚ OKTATÁSBAN RÉSZTVEVŐ, KÖZÉTKEZTETÉSBEN ÉTKEZŐK ÉS CSALÁDJUK KÖRÉBEN VÉGZETT REPREZENTATÍV FELMÉRÉS EREDMÉNYEI Dr. Polereczki Zsolt Prof. Dr. Szakály Zoltán Jasák Helga Debreceni

Részletesebben

Termékadat. Összetevők. 100 g-ban. Tápanyagok. ebből cukrok. ebből telített zsírsavak. Élelmi rost* *AOAC szerint. Számított tápanyagértékek

Termékadat. Összetevők. 100 g-ban. Tápanyagok. ebből cukrok. ebből telített zsírsavak. Élelmi rost* *AOAC szerint. Számított tápanyagértékek Termékadat Összetevők Összetevők VÍz Zöldborsó* (45,6%, passzírozott) Rizskeményítő Paszternák* Növényi olaj* *Ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból Tápanyagok 100 g-ban Energiatartalom 254 kj (60 kcal)

Részletesebben

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Egészséges táplálkozás Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Szívbarát szivárvány Értelmezési példa A lényeg, hogy húsfélékből napi 2-3 egységet javasolt fogyasztani. 1 egységnyi mennyiségek: 5-10

Részletesebben

AP-OFFICE Kereskedelmi és Tanácsadó Kft 1056 Budapest, Só u. 2. 1225 Budapest, Bányalég u. 60/B 2120 Dunakeszi, Pallag u. 25/B

AP-OFFICE Kereskedelmi és Tanácsadó Kft 1056 Budapest, Só u. 2. 1225 Budapest, Bányalég u. 60/B 2120 Dunakeszi, Pallag u. 25/B r e z s a d AP-OFFICE Kereskedelmi és Tanácsadó Kft 1056 Budapest, Só u. 2. 1225 Budapest, Bányalég u. 60/B 2120 Dunakeszi, Pallag u. 25/B ri o Telefon: +36 1 999 6346 +36 1 999 6347 +36 1 999 6348 Fax:

Részletesebben

Javaslat a Szabolcs Kupa települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a Szabolcs Kupa települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat a Szabolcs Kupa települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Zserdin Balázs (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. május 25. (település, dátum) (P. H.) 1 2 I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1.

Részletesebben

KÉZMŰVES TEJTERMÉKEK

KÉZMŰVES TEJTERMÉKEK KÉZMŰVES TEJTERMÉKEK Szlanyinka Edina Kis-, Közép-, Agrárvállalkozók, Sajtkészítők Egyesülete titkára Vidékfejlesztési Minisztérium, Budapest, 2014. április 1. HIÁNYZIK A POLCOKRÓL! Az össz. sajtfogyasztásunkban

Részletesebben

2011 Q4-2012 Q1 MÉDIAAJÁNLAT

2011 Q4-2012 Q1 MÉDIAAJÁNLAT A WikiTech közösségi technológiai és innovációs online magazin a szlogen köré csoportosítva ír olyan témákról, melyek az átlagember napi tech és kütyü információs igényét kielégítik. Nem tesztel hűtőventillátorokat,

Részletesebben

Az ECOSE Technológia rövid bemutatása

Az ECOSE Technológia rövid bemutatása Az ECOSE Technológia rövid bemutatása Mi az ECOSE Technológia? egy forradalmian új, természetes, formaldehid-mentes kötőanyagtechnológia, mely üveg-, kőzetgyapot és számos más termék gyártásakor biztosítja

Részletesebben

Mit ér a védjegy, ha Magyar Termék?

Mit ér a védjegy, ha Magyar Termék? Mit ér a védjegy, ha Magyar Termék? Hol tart most a Magyar Termék védjegyrendszer? Milyen előnyöket nyújt a védjegyhasználat? Benedek Eszter Avramucz Attila MAGYAR TERMÉK Nonprofit Kft. FMCG TOP 2016 Konferencia

Részletesebben

A REMEKA célcsoportja:

A REMEKA célcsoportja: Mi a REMEKA? A remeka.hu szerkesztett tartalommal, hasznos funkciókkal a szakmai élet és annak velejáróiban nyújt információt és interaktív megmutatkozási lehetőséget. Egy olyan szépségiparra szakosodott

Részletesebben

ARTIQ MÉDIAAJÁNLAT 2015. ARTIQ Kulturális Magazin

ARTIQ MÉDIAAJÁNLAT 2015. ARTIQ Kulturális Magazin Kulturális Magazin MÉDIAAJÁNLAT 2015. A Magazinról Tisztelt leendő Hirdetőnk, Partnerünk! Az Kulturális Magazin 2014 januárja óta napi rendszerességgel tájékoztatja olvasóit a kulturális élet hazai és

Részletesebben

A dokumentum tartalma üzleti titkot képez! Terjesztése, továbbá bármely abban szereplő információ, adat harmadik fél felé történő kiszolgáltatása

A dokumentum tartalma üzleti titkot képez! Terjesztése, továbbá bármely abban szereplő információ, adat harmadik fél felé történő kiszolgáltatása A dokumentum tartalma üzleti titkot képez! Terjesztése, továbbá bármely abban szereplő információ, adat harmadik fél felé történő kiszolgáltatása szigorúan tilos! A titoktartásra vonatkozó rendelkezések

Részletesebben

Promenade Publishing House MÉDIAAJÁNLÓ

Promenade Publishing House MÉDIAAJÁNLÓ MÉDIAAJÁNLÓ Tartalom 1 Betegvagyok.hu bemutatkozás 2 Betegvagyok.hu tartalmi felépítése 3 Látogatottsági adatok 4 Hirdetési lehetőségek, árak (formátumok, helyek) 5 Technikai információ, specifikáció 6

Részletesebben

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 26/2015 Több üzletben találtak szabálytalanságot húsvét előtt az ellenőrök

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 26/2015 Több üzletben találtak szabálytalanságot húsvét előtt az ellenőrök Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 26/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk a március eleje óta tartó húsvéti fogyasztóvédelmi ellenőrzéssorozat tapasztalatairól,

Részletesebben

Mely termékeken szerepel? kozmetika. kozmetika. fenntarthatóság. veszélyszimbólum. A dm saját márkás termékein található logók értelmezése, jelentése

Mely termékeken szerepel? kozmetika. kozmetika. fenntarthatóság. veszélyszimbólum. A dm saját márkás termékein található logók értelmezése, jelentése Logó Jelentése Mely termékeken szerepel? NaTrue Az egy csillaggal ellátott Natrue logó valódi natúrkozmetikumot garantál. Kíméletes gyártási folyamat jellemzi, előírják az összetevők minimum és maximum

Részletesebben

Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus

Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus Hogyan táplt plálkozzunk lkozzunk egészs szségesen? Parnicsán Kinga dietetikus A táplálkozás jelentősége Táplálkozás: Az anyagcseréhez szükséges anyagok bevitele a szervezetbe. A táplálkozás célja: - energia

Részletesebben

ÉV FIATAL VEZETŐJE 2017

ÉV FIATAL VEZETŐJE 2017 FVA Év Fiatal Vezetője 2017 Pályázati kiírás A Fiatal Vezetők Akadémiája küldetése mentén a Coaching Team pályázatot hirdet fiatal vezetők számára, immár harmadik alkalommal. A pályázat célja: Azon fiatal

Részletesebben

HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS INNOVATÍV MEGOLDÁSOK A FENNTARTHATÓ DIVATBAN

HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS INNOVATÍV MEGOLDÁSOK A FENNTARTHATÓ DIVATBAN HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS INNOVATÍV MEGOLDÁSOK A FENNTARTHATÓ DIVATBAN Április 9. Konferencia és divatbemutató Helyszín: OLASZ KULTURÁLIS INTÉZET A Nemzeti Divat Liga Magyarország Egyesület (NDL) szeretné a kreatív

Részletesebben

A tér, ami megtérül...

A tér, ami megtérül... A tér, ami megtérül... A tér, ami megtérül... Kedves Partnerünk! Köszönjük megtisztelő figyelmét. Engedje meg, hogy bemutatkozzunk és részletesen ismertessük Önnel ajánlatunkat. Kik vagyunk? A www.gazdaktere.hu

Részletesebben

Hírek, informácók a drogerie marktról. Kedves Barátaink!

Hírek, informácók a drogerie marktról. Kedves Barátaink! Hírek, informácók a drogerie marktról 2011. október Kedves Barátaink! TARTALOM/2011/3 Ismét eltelt negyed év, itt az ideje, hogy beszámoljunk Önöknek a legfrissebb dm hírekről! Belső újságunk, a BelMondó

Részletesebben

Kedves Partnerünk! Először nézzünk néhány alap fürdőszobai családot!

Kedves Partnerünk! Először nézzünk néhány alap fürdőszobai családot! Kedves Partnerünk! Annak érdekében, hogy Neked is egyre több vásárlód legyen, folyamatosan kommunikálunk ügyfeleink felé. Hírleveleinket Veled is megosztjuk! Hogyha partneri kapcsolatban állsz szakemberekkel,

Részletesebben

LdU Aktuell. 2012. március. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata

LdU Aktuell. 2012. március. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Magyarországi Németek Országos Önkormányzata 1. HIVATALI HÍREK - MNOÖ információs napok a 2012. évi jogszabályi változásokról 2. PARTNERINTÉZMÉNYEK - A kisebbségekért felelős német államtitkár látogatása

Részletesebben

11. 1. Italok 11. 2. Higiéniai termékek

11. 1. Italok 11. 2. Higiéniai termékek 11. 1. Italok 11. 2. Higiéniai termékek Konyha és üzemeltetés 11 Konyhai és üzemeltetési KiegészítőK I Italok Ásványvíz TheodóRa frissítő, kellemes ízű, természetes ásványvíz Üdítő coca-cola, FaNTa frissítő,

Részletesebben

Hamánek bébiételek: Gondoskodás minden kanálban

Hamánek bébiételek: Gondoskodás minden kanálban trnd Projektmenetrend Hamánek bébiételek: Gondoskodás minden kanálban trnd Projekt a Projektblogon: www.trnd.hu/hamanek-bebietelek trnd kapcsolattartód: nykki@trnd.hu Szeretnénk 1. Próbáld ki.... 500 magyarországi

Részletesebben

Zöld Iroda programok a Szegedi Tudományegyetemen József Attila Tanulmányi és Információs Központban

Zöld Iroda programok a Szegedi Tudományegyetemen József Attila Tanulmányi és Információs Központban Zöld Iroda programok a Szegedi Tudományegyetemen József Attila Tanulmányi és Információs Központban Erdélyi Evelyn intézmény igazgató SZTE TIK Szeged, 2013. március 13. A TIK, mint befogadó intézmény Közös

Részletesebben

Construction Automotive Industry ÉLET A SZABADBAN RELAZZO. A TERASZ. www.rehau.hu

Construction Automotive Industry ÉLET A SZABADBAN RELAZZO. A TERASZ. www.rehau.hu Construction Automotive Industry ÉLET A SZABADBAN RELAZZO. A TERASZ. www.rehau.hu Ma még álombeli terasz, holnap élettér az ötlettől a kész teraszig Olyan teraszra vágyom, amely illik hozzám és az életstílusomhoz.

Részletesebben

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 22/2015

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 22/2015 Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 22/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk arról, hogy idén is meghirdetésre került a Magyar Termék Nagydíj nyilvános pályázat,

Részletesebben

Studio 1900 C.A. Kft 1149 Budapest Róna utca 47. +36 70 398 8822 sales@starmediagroup.hu

Studio 1900 C.A. Kft 1149 Budapest Róna utca 47. +36 70 398 8822 sales@starmediagroup.hu Médiaajánlat A Studio 1900 Communications Agency védjegye a naprakészség és a folyamatos fejlődés. Ennek szellemében dolgozik tapasztalt csapatunk, hogy az online világban rejlő lehetőségek legszélesebb

Részletesebben

A LESKO 777 Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. 2002. április 2-án alakult iváncsai székhelyű vállalkozás. A foglalkoztatotti létszám: 18 fő.

A LESKO 777 Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. 2002. április 2-án alakult iváncsai székhelyű vállalkozás. A foglalkoztatotti létszám: 18 fő. Helyi adottságokhoz, erőforrásokhoz illeszkedő térségi gazdaságfejlesztés keretében Helyi vállalkozások fejlesztése, új szolgáltatási paletták kialakítása, versenyképességük növelése célterületre benyújtott

Részletesebben

Az iskolai büfék illetve az ott elhelyezett automaták egészséges táplálkozásba illeszkedő élelmiszerkészítmények kritériumrendszere 2005.

Az iskolai büfék illetve az ott elhelyezett automaták egészséges táplálkozásba illeszkedő élelmiszerkészítmények kritériumrendszere 2005. Az iskolai büfék illetve az ott elhelyezett automaták egészséges táplálkozásba illeszkedő élelmiszerkészítmények kritériumrendszere 2005. 2 A táplálkozástudomány miközben folyamatosan kutatja az egészséget

Részletesebben

Bács-Kiskun Megye Szörpje 2018 A SZÖRPKIVÁLASZTÁS SZABÁLYZATA

Bács-Kiskun Megye Szörpje 2018 A SZÖRPKIVÁLASZTÁS SZABÁLYZATA Bács-Kiskun Megye Szörpje 2018 A SZÖRPKIVÁLASZTÁS SZABÁLYZATA 1 2 A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, az évenként megrendezett Nemzeti Szörp és Lekvárverseny keréteben kiválasztja Bács-Kiskun megye legjobb

Részletesebben

E-Beszerzés sikertényezői

E-Beszerzés sikertényezői E-Beszerzés sikertényezői Szomor László és S.Farkas Imre 1 Tartalom Az elektronikus beszerzés módjai Logisztikai webáruház a www.zenitkft.hu www.zenitkft.hu sikertényezői Logisztika Portálban rejlő lehetőségek

Részletesebben

2014-BEN IS LEHETŐSÉG VAN KREDITPONTSZERZŐ TANFOLYAMAINKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE A TÁMOP-5.4.10

2014-BEN IS LEHETŐSÉG VAN KREDITPONTSZERZŐ TANFOLYAMAINKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE A TÁMOP-5.4.10 HÍRLEVÉL 2014/I. 2014-BEN IS LEHETŐSÉG VAN KREDITPONTSZERZŐ TANFOLYAMAINKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE A TÁMOP-5.4.10 kiemelt projekt keretében az idén is indulnak térítésmentes, a továbbképzési kötelezettség

Részletesebben

SURVIVE ENVIRO Környezetmenedzsment Tanácsadó Nonprofit Kft www.survive.hu www.zolduzlet.hu. Mintaprojekt Zöldülnek a Királyok

SURVIVE ENVIRO Környezetmenedzsment Tanácsadó Nonprofit Kft www.survive.hu www.zolduzlet.hu. Mintaprojekt Zöldülnek a Királyok SURVIVE ENVIRO Környezetmenedzsment Tanácsadó Nonprofit Kft www.survive.hu www.zolduzlet.hu Mintaprojekt Zöldülnek a Királyok Előzmények Fogyasztói elvárások a környezetbarát üzletvitel tekintetében A

Részletesebben

Szeminárium a környezetbarát csomagolás témakörében

Szeminárium a környezetbarát csomagolás témakörében Szeminárium a környezetbarát csomagolás témakörében SCA Packaging Hungary 2011. április 13. Szentendre A szeminárium témája Fenntarthatatlan jelen, élhető jövő Zöld image, de gazdaságos megoldások? Milyen

Részletesebben

Ökocímkék. A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft környezetmenedzsment rendszerekről szóló tájékoztatójának kivonata

Ökocímkék. A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft környezetmenedzsment rendszerekről szóló tájékoztatójának kivonata zöld beszerzé s ökocímkék környezetmene dzsment zöld rendezvény Ökocímkék A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft környezetmenedzsment rendszerekről szóló tájékoztatójának kivonata Hogyan bizonyítható egy vállalat

Részletesebben

AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA?

AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? INFORMÁCIÓS ADATLAP 1. AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? Az Európai Parlament előkészítő tevékenységével összhangban az Európai

Részletesebben

Közösség aktivizáció. Milyen akciók, játékok, marketingtrükkök válnak be a közösségi oldalakon, amire szívesen megadják adataikat az olvasók?

Közösség aktivizáció. Milyen akciók, játékok, marketingtrükkök válnak be a közösségi oldalakon, amire szívesen megadják adataikat az olvasók? Közösség aktivizáció Milyen akciók, játékok, marketingtrükkök válnak be a közösségi oldalakon, amire szívesen megadják adataikat az olvasók? Hogyan vegyük rá a felépített közösségeinket termékeink, szolgáltatásaink

Részletesebben

ÁLLÁSFOGLALÁS A GYÓGYSZERTÁRAKBAN FORGALMAZHATÓ TERMÉKEK KÖRÉRŐL RÉSZLETES JAVASLATOK A 2/2008. (I.8.) EüM RENDELET MÓDOSÍTÁSA 2013.

ÁLLÁSFOGLALÁS A GYÓGYSZERTÁRAKBAN FORGALMAZHATÓ TERMÉKEK KÖRÉRŐL RÉSZLETES JAVASLATOK A 2/2008. (I.8.) EüM RENDELET MÓDOSÍTÁSA 2013. ÁLLÁSFOGLALÁS A GYÓGYSZERTÁRAKBAN FORGALMAZHATÓ TERMÉKEK KÖRÉRŐL RÉSZLETES JAVASLATOK A 2/2008. (I.8.) EüM RENDELET MÓDOSÍTÁSA 2013. OKTÓBER VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ A Hálózati Gyógyszertárak Szövetsége 2013

Részletesebben

Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018

Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018 Az munkatervünk 2017/2018 Tevékenységek, feladatok Határidő Felelősök A/ Alapdokumentumok Az iskola pedagógiai programjában, helyi tantervében kiemelten képviseli a fenntarthatóság pedagógiájának törekvéseit.

Részletesebben

Most fehérje. vegetáriánus vegán flexitárián mentes kalória. szénhidrát teljes kiőrlésű. zsír rost

Most fehérje. vegetáriánus vegán flexitárián mentes kalória. szénhidrát teljes kiőrlésű. zsír rost Most 2000 fehérje 1980 1990 zsír rost szénhidrát teljes kiőrlésű vegetáriánus vegán flexitárián mentes kalória Közérzet javítása Bőr problémák Gluténmentes diéta Egészségtudatosság Súly kontroll Glutén-

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ ANYAG MOZDULJ! - EGYÉL! -TÁJÉKOZÓDJ! -GYÓGYULJ! - SZÓRAKOZZ!

TÁJÉKOZTATÓ ANYAG MOZDULJ! - EGYÉL! -TÁJÉKOZÓDJ! -GYÓGYULJ! - SZÓRAKOZZ! TÁJÉKOZTATÓ ANYAG MOZDULJ! - EGYÉL! -TÁJÉKOZÓDJ! -GYÓGYULJ! - SZÓRAKOZZ! Az Energia Nap céljai A rendezvénysorozat célja, hogy a lakosságot megismertesse az égészségtudatosság és a környezettudatosság

Részletesebben

TÁMOP-6.1.6-14/1-2015-0001 AZ EGÉSZSÉGTUDATOS MAGATARTÁSRA VONATKOZÓ KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS EREDMÉNYE

TÁMOP-6.1.6-14/1-2015-0001 AZ EGÉSZSÉGTUDATOS MAGATARTÁSRA VONATKOZÓ KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS EREDMÉNYE TÁMOP-6.6-14/1-2015-0001 AZ EGÉSZSÉGTUDATOS MAGATARTÁSRA VONATKOZÓ KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS EREDMÉNYE Európai Szociális Alap A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) TÁMOP-6.6-14/1-2015-0001 azonosító számú,

Részletesebben

Élelmiszerbiztonsági konferencia

Élelmiszerbiztonsági konferencia Élelmiszerbiztonsági konferencia Balázs Ildikó minőségügyi igazgató, Auchan Magyarország Kft. 2013.11.07. 1 12 + 7 áruház az országban Egyetlen lépéssel több új helyszínen megjelentünk (az ország keleti,

Részletesebben

S atisztika 1. előadás

S atisztika 1. előadás Statisztika 1. előadás A kutatás hatlépcsős folyamata 1. lépés: Problémameghatározás 2. lépés: A probléma megközelítésének kidolgozása 3. lépés: A kutatási terv meghatározása 4. lépés: Terepmunka vagy

Részletesebben

I. Termékjellemzők Vonatkozó jogszabályok: 3/2003 (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet A műszaki specifikáció: MSZ EN 14351-1 ÉME Tűz és füstgátló szerkezetek esetén Egyéb A megfelelőség-igazolás módozata

Részletesebben

Felelős Családi Vállalkozásokért Magyarországon Egyesület támogatói levél. Kászonyi Andrásné kozmetikus mester szakmai támogató nyilatkozat

Felelős Családi Vállalkozásokért Magyarországon Egyesület támogatói levél. Kászonyi Andrásné kozmetikus mester szakmai támogató nyilatkozat 1. A Htv. 1. (1) bekezdés g) pontjának való megfelelést valószínűsítő dokumentumok Mellékletben: WWF támogatói levél Magyarok a Piacon támogatói levél Felelős Családi Vállalkozásokért Magyarországon Egyesület

Részletesebben

PlayIT. A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a. márka elnyerte a Superbrands kitüntetést.

PlayIT. A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a. márka elnyerte a Superbrands kitüntetést. I S M E R T E T Ő 2015 A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a A PlayIT Magyarország legnagyobb Gamer és IT rendezvénye, valamint a legnagyobb látogatói számmal rendelkező hazai kiállítás, mely

Részletesebben

ÚJSZERŰ MÓDSZEREKKEL A ZÖLD JÖVŐÉRT

ÚJSZERŰ MÓDSZEREKKEL A ZÖLD JÖVŐÉRT ÚJSZERŰ MÓDSZEREKKEL A ZÖLD JÖVŐÉRT Projekt bemutató Szarvas, 2014. március 20. A projekt témája Fenntarthatóság Környezettudatosság Egészségtudtosság Megatrendek Globalizáció és urbanizáció Energiahiány

Részletesebben

FairShares Lab NEWSLETTER #3

FairShares Lab NEWSLETTER #3 -2018- NEWSLETTER #3 Platform -egy weboldal, de SOKKAL TÖBB annál! Az eszéki tréning során mutatta be a magyar partner a Platformot. Az E-learning és kommunikációs eszköz tulajdonképpen egy weboldal, de

Részletesebben

Javítóvizsga tematika. 9. i, c Termelés elmélet. Nagyné Erős Irén

Javítóvizsga tematika. 9. i, c Termelés elmélet. Nagyné Erős Irén 9. i, c Termelés elmélet 1. Vendéglátás feladatai 2. Vendéglátás jelentősége 3. A vendéglátás tevékenységi körei: főfolyamatok: árubeszerzés, áruszállítás 4. Főfolyamatok: áruátvétel, raktározás 5. Főfolyamatok:

Részletesebben

TURISZTIKAI EGYESÜLET SZOLGÁLTATÁSAI 2014.

TURISZTIKAI EGYESÜLET SZOLGÁLTATÁSAI 2014. TURISZTIKAI EGYESÜLET AI 2014. Gyenesdiási Turisztikai Egyesület H-8315 Gyenesdiás, Hunyadi u. 2. Tel.: +36 83/511-790 gyenesdias@tourinform.hu www.gyenesdias.info.hu Tisztelt Partnerünk! Gyenesdiás mára

Részletesebben

Kiválóságunk alapja a hagyomány

Kiválóságunk alapja a hagyomány News 2018 Családi vállalkozás Kiválóságunk alapja a hagyomány Márkánk sikere nem véletlen. Családi vállalkozásunk már 150 éve tevékenykedik a fafeldolgozó iparban. A fából készült természetes termékek

Részletesebben

Valójában mit gondol és mit akar a fogyasztó?

Valójában mit gondol és mit akar a fogyasztó? XII. Nemzetközi Táplálkozásmarketing Konferencia Új élelmiszer-innovációs megoldások és módszerek a digitális gazdaságban - Funkcionális élelmiszerek és egészség Valójában mit gondol és mit akar a fogyasztó?

Részletesebben

Kereskedelmi és vállalkozási ismeretek

Kereskedelmi és vállalkozási ismeretek Kereskedelmi és vállalkozási ismeretek 1. A gazdasági tevékenység lényege és területei. A kereskedelem feladatai és formái. A kereskedelem szerepe és kapcsolatrendszere a nemzetgazdaságban. 2. A piac fogalma.

Részletesebben

Update1 Franchise ismertető

Update1 Franchise ismertető Update1 Franchise ismertető Tartalom - Update életmód rendszer - Cég bemutatása - Franchise jelentése, előnyei, elvárásai - Update1 főbb termékcsoportok - Update1 franchise előnyei - Üzlettípusok - Csatlakozás

Részletesebben

PROJEKT CÍME: A lakossági tanácsadás fejlesztése a fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampányok

PROJEKT CÍME: A lakossági tanácsadás fejlesztése a fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampányok PROJEKT CÍME: A lakossági tanácsadás fejlesztése a fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampányok hatékonyságának növelése érdekében Fenntartható tematikához kapcsolódó

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

Activity Plan. A javaslat nem teljes körű: csupán a konzultáción, a cégvezető elmondása alapján szerzett információkon alapszik.

Activity Plan. A javaslat nem teljes körű: csupán a konzultáción, a cégvezető elmondása alapján szerzett információkon alapszik. Activity Plan A program fő pillérét a cégvezetővel folytatott szakértői konzultáció adja, melynek tartalma minden esetben cégspecifikus és személyre szabott. A Human Map szakértői számára a programban

Részletesebben

Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete

Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete Előadás- képzés-szaktanácsadás a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület szervezésében Helyszín: Földi Kincsek Vására Oktatóközpont (2632, Letkés

Részletesebben

Nyílt Vezetőképző, tájékoztató 2012. február szeptember

Nyílt Vezetőképző, tájékoztató 2012. február szeptember , tájékoztató 2012. február szeptember Tartalom A program célja 3 A program felépítése 3 Technikai információk 5 Trénereink 6 2 Mindenkinek szüksége van sikerélményre is, hiszen éppen ez lendít át a bizonytalanságon,

Részletesebben

SOFT PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSA

SOFT PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSA Szegregáció helyett integráció Alsómocsoládon DDOP 4.1.2/B-13-2014-0001 SOFT PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSA EZ CSAK TERMÉSZETES KLUB I. SZÁMÚ BESZÁMOLÓ Alsómocsolád Község Önkormányzata és a 2014.09.19 én Megbízási

Részletesebben

A Csakfoci.hu, Magyarország vezető online futball magazinja

A Csakfoci.hu, Magyarország vezető online futball magazinja Média ajánlat www.csakfoci.hu A Csakfoci.hu, Magyarország vezető online futball magazinja A Gmedia online sales house- ról: Az Gmedia Kereskedelmi és Szolgáltató Kft 2008- ban alakult, magyar tulajdonban

Részletesebben