2011 Q Q1 MÉDIAAJÁNLAT

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2011 Q4-2012 Q1 MÉDIAAJÁNLAT"

Átírás

1 A WikiTech közösségi technológiai és innovációs online magazin a szlogen köré csoportosítva ír olyan témákról, melyek az átlagember napi tech és kütyü információs igényét kielégítik. Nem tesztel hűtőventillátorokat, de Hajdu Péter Facebookos szokásairól sem ír. Hírt ad ugyanakkor mindennapi életünket meghatározó eseményekről, termékekről és újdonságokról, melyek tálalása kellően szakmai ahhoz, hogy megkülönböztesse magát mind a geek, mind pedig a műanyag tech portálok már-már megunt színvonalától. Wikitech magazin Wikitech-alkalmazás mobiltelefonra A Wikitech májusában indult, olvasóinak száma nem egész 3 hónap alatt elérte a havi főt. Mobilos és tábla magazin megjelenéseivel szinte egyedülállóan sokrétű platformon keresztül elérhető, melynek köszönhetően már most meghatározó piaci szereplője a hazai technológiai médiának. Közösségi funkcióinak száma egyre nő, melyek a Facebookos bejelentkezésre alapulva zárják ki azon felhasználókat a portál funkcióinak használatából, akik anonimitásuk mögé bújva vállalják csak véleményüket. Az árösszehasonlító szolgáltatáson keresztül a közösségi teszt modulig egészen az apróhirdetésig a site valamennyi technológiai piac köré épülő szolgáltatásokat lefed. wikitech.hu - mindig friss 1. OLDAL

2 ONLINE HIRDETÉSEK Online hirdetési formáink a weboldalon található image hirdetéseket takarják. Oldalainkon CT-alapú megjelenésre nincs lehetőség, kizárólag idő-alapon kínáljuk felületeinket, melyekért garantált megjelenési számot biztosítunk hirdetőink részére. Banner az oldal tetején 1. BASIC ONLINE Oldal teteje (900 x 100-as) banner, mely valamennyi oldal legtetején látható Ft + áfa / hét Ft + áfa / hó Oldal közepe (300 x 250-es) banner, mely valamennyi cikkoldalon, a rövid bevezető szöveg után látható Ft + áfa / hét Ft + áfa / hó Oldalsó hirdetések 2. MEDIUM ONLINE Rovatszponzoráció, melynek értelmében a megrendelő által kiválasztott rovatban fejléccel és egyedi színnel jelenítjük meg a hirdető által közvetíteni kívánt üzenetet Ft + áfa / hét Ft + áfa / hó 3. FULL ONLINE Teljes oldal szponzoráció, melynek keretében az oldal hátterét és színeit is a megrendelő igénye szerint testreszabjuk Ft / hét Ft / hó Oldal közepén elhelyezett hirdetés Felugró videóablak 2. OLDAL

3 TÁBLA MAGAZIN HIRDETÉSEK Magazinunk ingyenes kétheti tábla magazinnal is rendelkezik, melynek köszönhetően azon olvasóink, akik rendelkeznek táblagéppel, minden második hétfőn automatikusan megkapják a kész újságot. Az újságban az elmúlt két hét cikkei és hírei mellett olyan exkluzív anyagok és információk is helyet kapnak, melyek nem, vagy csak később jelennek meg oldalainkon. A Betegszoba kétheti ingyenes tablet magazinja valamennyi magyarországi magánés állami kórházba, klinikába, illetve wellnessszállodába is postázásra kerül minden második hétfőn annak érdekében, hogy az ott elérhető potenciális célcsoportnak helyben kinyomtatva a várakozás perceiben is kellő minőségű és mennyiségű információval, olvasnivalóval szolgáljunk. 1. MEDIUM TABLET 1/2 oldal hirdetés tablet magazinban, kiválasztható oldalszámmal Ft + áfa / megjelenés Ft + áfa / hó (2 megjelenés) 2. FULL TABLET 1/1 oldal hirdetés tablet magazinban, kiválasztható oldalszámmal Ft + áfa / megjelenés Ft + áfa / hó (2 megjelenés) Ft + áfa / hó 3. OLDAL

4 MOBIL HIRDETÉSEK Egyre több olvasónk rendelkezik okostelefonnal is, így magazinunk Android és iphone változatában is kínálunk innovatív hirdetési lehetőségeket. 1. BASIC MOBIL A magazin Android és iphone változatában való Oldal közepe (300 x 250-es) banner megjelenítése valamennyi cikknél Ft + áfa / hét Ft + áfa / hó 3. FULL MOBIL A magazin Android és iphone változatának teljes szponzorációja, egyedi színezése és megjelenítése Ft + áfa / hó 2. MEDIUM MOBIL A magazin Android és iphone változatában való Oldal teteje (300 x 50-es) banner megjelenítése valamennyi cikknél Ft + áfa / hét Ft + áfa / hó 4. OLDAL

5 KOMBINÁLT HIRDETÉSEK Hirdetőink körében egyre gyakoribb az igény olyan megjelenésekre, melyek az online és táblamagazinban kombinált hirdetési formában közvetítik az egyes eljuttatni kívánt üzeneteket az olvasók felé. A kombinált megjelenések előnye, hogy a hirdetés gyakorlatilag kikerülhetetlenné válik az olvasó számára azzal, hogy bármilyen platformon nézi a médiumot, azzal találkozni fog az olvasás során. 1. TEXT COMBO: Szöveges megjelenés PR cikk online + tablet magazinban + Android és iphone alkalmazásban, minden online cikkben való megjelenéssel Ft + áfa / megjelenés / hét (tablet magazinnnál / 2 hét) 2. MEDIUM COMBO Kombinált medium hirdetés -Online magazinban MEDIUM hirdetés -Mobil verzióban MEDIUM hirdetés -Tábla magazinban MEDIUM hirdetés Ft + áfa / két hét Ft + áfa / hó (2 tábla magazin megjelenéssel) 3. FULL COMBO: Kombinált full hirdetés -Online magazinban FULL hirdetés -Mobil verzióban FULL hirdetés -Tábla magazinban FULL hirdetés Ft + áfa / két hét Ft + áfa / hó (2 tábla magazin megjelenéssel) 5. OLDAL

6 KEDVEZMÉNYEK Ügynökségi kedvezmény: 15% Első hirdetői kedvezmény: 20% 3 hónapos megjelenés esetén: 30% 6 hónap megrendelése esetén: 40% 12 hónap megrendelése esetén: 50% TECHNIKAI KÖLTSÉGEK Amennyiben a hirdetés elkészítésére nincs kapacitása, úgy azt valamennyi ügyfelünknek a hirdetési összeg 10%-áig, minimum Ft összeg alsó limittel elkészítjük. A kész anyagok minőségéért olyan elégedett ügyfeleink jelentik a garanciát, mint a MALÉV, Sanoma (Cosmopolitan), Tyhssenkrupp, vagy a BASF agro divíziója. MEGRENDELÉS ÉS KAPCSOLATFELVÉTEL Amennyiben hirdetési formáink felkeltették érdeklődését, vagy csak további kérdései lennének azokkal kapcsolatban, úgy kérjük keressen bennünket az alábbi elérhetőségeken: Dén Mátyás András Cím: 1074 Budapest, Hutyra F. u Telefon: den@opinionleaders.hu Skype: mattheushun 6. OLDAL

(Prím Online, Kütyü Magazin, Prím Letöltés, Prímlista)

(Prím Online, Kütyü Magazin, Prím Letöltés, Prímlista) Médiaajánlat 2013. (Prím Online, Kütyü Magazin, Prím Letöltés, Prímlista) Komplex médiaajánlat Hirdessen kedvezményes áron a Prím Online Kütyü Magazin Prím Letöltés Prímlista oldalakon egyszerre! Célközönségünk,

Részletesebben

HVG Kiadó Zrt. hvg.hu Hirdetési tarifaárak

HVG Kiadó Zrt. hvg.hu Hirdetési tarifaárak HVG Kiadó Zrt. hvg.hu Hirdetési tarifaárak TARTALOMJEGYZÉK Desktop - multiplatform Mobil Tradicionális (IAB) display 3 Nagy formátumú display 4 IAB Rich media 5 Szponzorációs felületek 6 Videó szponzoráció

Részletesebben

Médiaajánlat 2013. Vertika Alkalmazásszolgáltató Kft.

Médiaajánlat 2013. Vertika Alkalmazásszolgáltató Kft. Médiaajánlat 0. Vertika Alkalmazásszolgáltató Kft. Kütyü Magazin Magazin Elhelyezkedés Méret Bannermegjelenések Kütyü Főoldal Kütyü Főoldal Kütyü Főoldal Kütyü Főoldal Kütyü Főoldal főoldal, a GSM Magazin

Részletesebben

médiaajánlat Szilveszter.hu

médiaajánlat Szilveszter.hu médiaajánlat Bemutatkozás A Magyarország egyetlen online magazinja, amely szilveszterhez kapcsolódó általános tartalmakat, valamint a téli szezonban leginkább érdeklődésre számot tartó témákat ölel fel.

Részletesebben

Megújult a. A jó bor, akárcsak a jó nő, a korral nemesedik. Látogatottság: UV átlag (havi): 100.000 fő UV (heti): 20.000-25.000 fő

Megújult a. A jó bor, akárcsak a jó nő, a korral nemesedik. Látogatottság: UV átlag (havi): 100.000 fő UV (heti): 20.000-25.000 fő Megújult a A jó bor, akárcsak a jó nő, a korral nemesedik A 2014 végén megújult Borászportál.hu csaknem tíz éve látja el friss hírekkel, izgalmas írásokkal a borfogyasztó közönséget. A portál a meglévő

Részletesebben

tematika szinopszis 2014

tematika szinopszis 2014 tematika szinopszis 2014 Technokrata A Technokrata technológiai közösségi portál 2011 áprilisában indult azzal a céllal, hogy az eddigi kütyüportálokhoz képest más, tágabb szemszögből tekintsen a technológiára

Részletesebben

Inform Média Lapkiadó Kft. lokális piacvezető kiadóból multimédiás vállalat

Inform Média Lapkiadó Kft. lokális piacvezető kiadóból multimédiás vállalat MEGYEI NAPILAPOK / HÍRPORTÁLOK MÉDIAAJÁNLÓ 2019 Inform Média Lapkiadó Kft. lokális piacvezető kiadóból multimédiás vállalat Az Inform Média Lapkiadó Kft. 1991. óta Északkelet-Magyarország piacvezető médiavállalkozása

Részletesebben

DiamondDeal Médiaajánlat

DiamondDeal Médiaajánlat DiamondDeal Médiaajánlat Tartalomjegyzék Miért hirdessen a DiamondDeal-en? 2 Általános banner méretek Leaderboard, Super Leaderboard Full banner, Medium rectangle Skyscraper Full banner, Medium rectangle

Részletesebben

CÉLCSOPORTUNK OLDALSTATISZTIKA*

CÉLCSOPORTUNK OLDALSTATISZTIKA* BITPORT Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is IT szakember, akinek pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát?

Részletesebben

epiteszforum.hu médiaajánlat érvényes 2010. október 1-től

epiteszforum.hu médiaajánlat érvényes 2010. október 1-től epiteszforum.hu médiaajánlat érvényes 2010. október 1-től Az idén 10 éves www.epiteszforum.hu naponta új hírekkel jelentkező építészeti napilap, amely a hasznos szakmai és közéleti információk mellett

Részletesebben

magyarmezogazdasag.hu

magyarmezogazdasag.hu magyarmezogazdasag.hu médiaajánlat 2018 Megújult külső és tartalom Havonta több, mint 500 hazai és nemzetközi agrárhír és videóriport Több tízezer cikket tartalmazó agrárhír-archívum magyarmezogazdasag.hu

Részletesebben

Napi Gazdaság Online médiumajánló

Napi Gazdaság Online médiumajánló Napi Gazdaság Online médiumajánló Érvényes: 2013. 03. 01-től www.napi.hu Online Kft. 1033 Budapest Flórián tér 1. Tel: +36-1-450-9600 Web: www.napi.hu E-mail: hirdetes@napi.hu A Napi Gazdaság Online-ról

Részletesebben

CM Sales Kft. Kereskedelmi Igazgatóság Magazin Divízió. Támogatott megjelenések Érvényes: 2014. február 5-től visszavonásig

CM Sales Kft. Kereskedelmi Igazgatóság Magazin Divízió. Támogatott megjelenések Érvényes: 2014. február 5-től visszavonásig CM Sales Kft. Kereskedelmi Igazgatóság Magazin Divízió Támogatott megjelenések Érvényes: 2014. február 5-től visszavonásig Általános feltételek A CM Sales Kft. a támogatott megjelenések 3 fajtáját különbözteti

Részletesebben

Dimag.hu médiaajánlat

Dimag.hu médiaajánlat Dimag.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 A Dimag.hu bemutatkozás 3 A Dimag.hu tartalmi elemei 4 A Dimag.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági és demográfiai

Részletesebben

médiaajánlat Szilveszter.hu

médiaajánlat Szilveszter.hu médiaajánlat Bemutatkozás A Magyarország egyetlen online magazinja, amely szilveszterhez kapcsolódó általános tartalmakat, valamint a téli szezonban leginkább érdeklődésre számot tartó témákat ölel fel.

Részletesebben

Ne csak célozgasson...

Ne csak célozgasson... Ne csak célozgasson... ...menjen biztosra! ORVOS KAPCSOLAT Az on-line orvosközösség médiaajánlat www.orvoskapcsolat.hu Egy kattintásra az ország legnagyobb orvosközössége Több, mint 3500 orvos közvetlen

Részletesebben

Vasarnapihirek.hu médiaajánlat

Vasarnapihirek.hu médiaajánlat Vasarnapihirek.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Vasarnapihirek.hu bemutatkozás 3 A Vasarnapihirek.hu tartalmi elemei 4 A Vasarnapihirek.hu strukturális felépítése

Részletesebben

Médiaajánlat Érvényes: 2012. december 7-től visszavonásig. info@magro.hu www.magro.hu

Médiaajánlat Érvényes: 2012. december 7-től visszavonásig. info@magro.hu www.magro.hu Médiaajánlat Érvényes: 2012. december 7-től visszavonásig Miért a Magro.hu? A Magro.hu célzott elérést biztosít az agrárszektor minden gyakorlati szereplőjének megszólításában, minőségi felületen célközönsége:

Részletesebben

NagyUtazás-oldalcsoport médiaajánlat

NagyUtazás-oldalcsoport médiaajánlat NagyUtazás-oldalcsoport médiaajánlat a Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 NagyUtazás-oldalcsoport bemutatkozás 3 A NagyUtazás-oldalcsoport tartalmi elemei 4 A NagyUtazás-oldalcsoport

Részletesebben

Angliai Kisokos Médiaajánlat 2016

Angliai Kisokos Médiaajánlat 2016 Angliai Kisokos Médiaajánlat 2016 Bemutatkozás Az angliai magyarok oldala az Angliai Kisokos egy 2015-ben alapított független információs és hirdető portál, ahol mindig a legfrissebb, legaktuálisabb információkat

Részletesebben

AZ AUTÓ. Médiaajánlat 2014. Az autóslap. Hirdetési tarifák: 2/1 1/1 1/2 1/2 1/2. 2x1/2. 1/3 átfutó 1/4. fekvô. junior átfutó. álló. junior.

AZ AUTÓ. Médiaajánlat 2014. Az autóslap. Hirdetési tarifák: 2/1 1/1 1/2 1/2 1/2. 2x1/2. 1/3 átfutó 1/4. fekvô. junior átfutó. álló. junior. AZ AUTÓ Az autóslap Az Autó címû havilap olvasói számára továbbra is elsôdleges és meghatározó hírforrást kínál az-autók és az autózás világának széles rétegeket érintô kérdéseiben. Hiteles, naprakész

Részletesebben

CEMP SALES HOUSE ÁRLISTA

CEMP SALES HOUSE ÁRLISTA CEMP SALES HOUSE ÁRLISTA Érvényes: 0. január -től visszavonásig Central European Media & Publishing 0 Budapest, Flórián tér. Telefon: +6 555 70 00 Fax: +6 086 Email: sales@cemp.hu Web: www.cemp.hu » Időtartam

Részletesebben

Prherald.hu médiaajánlat

Prherald.hu médiaajánlat Prherald.hu médiaajánlat 93333 Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Prherald.hu bemutatkozás 3 A Prherald.hu tartalmi elemei 4 A Prherald.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági

Részletesebben

CM Sales portfólió WEB és MOBIL HIRDETÉSI TARIFÁK. Érvényes 2015. augusztus 16-tól

CM Sales portfólió WEB és MOBIL HIRDETÉSI TARIFÁK. Érvényes 2015. augusztus 16-tól CM Sales portfólió WEB és MOBIL HIRDETÉSI TARIFÁK 2015 Érvényes 2015. augusztus 16-tól 50plusz.hu Babaszoba.hu Cafeblog.hu CitroMail.hu Cosmopolitan.hu FN24 HáziPatika.com Hír24 Hírstart.hu Ingatlan.com

Részletesebben

Tartalom. Megjelenés-, átkattintás-, egyedilátogató-alapú árak. Időalapú megjelenések árai

Tartalom. Megjelenés-, átkattintás-, egyedilátogató-alapú árak. Időalapú megjelenések árai Vox.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Vox.hu bemutatkozás 3 A Vox.hu tartalmi elemei 4 A Vox.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági és demográfiai adatok

Részletesebben

Felület 2/1 392x248 430x280 440x290 1 870 000 Borító IV. 215x280 220x290 1 460 000 Borító III. 215x280 220x290 1 210 000

Felület 2/1 392x248 430x280 440x290 1 870 000 Borító IV. 215x280 220x290 1 460 000 Borító III. 215x280 220x290 1 210 000 az Autó Az autóslap Az Autó címû havilap olvasói számára továbbra is elsôdleges és meghatározó hírforrást kínál az autók és az autózás világának széles rétegeket érintô kérdéseiben. Hiteles, naprakész

Részletesebben

A gyogyhirek.hu olvasói a gyermeket nevelő családok. Hirdetések tekintetében célcsoportunk főleg a 20 50 éves, gyermeket nevelő szülők.

A gyogyhirek.hu olvasói a gyermeket nevelő családok. Hirdetések tekintetében célcsoportunk főleg a 20 50 éves, gyermeket nevelő szülők. A gyogyhirek.hu Közép-kelet Európa és Magyarország legnagyobb gyermekkórházának a Heim Pál Gyermekkórháznak induló gyermek-egészségügyi portálja. Kórházunk 1996-ban útjára indította a szülők körében igen

Részletesebben

CM Sales portfólió WEB és MOBIL HIRDETÉSI TARIFÁK. Érvényes 2015. augusztus 16-tól

CM Sales portfólió WEB és MOBIL HIRDETÉSI TARIFÁK. Érvényes 2015. augusztus 16-tól CM Sales portfólió WEB és MOBIL HIRDETÉSI TARIFÁK 2016 Érvényes 2015. augusztus 16-tól 24.hu 50plusz.hu Babaszoba.hu Cafeblog.hu CitroMail.hu Cosmopolitan.hu HáziPatika.com Hírstart.hu Jófogás.hu Köpönyeg

Részletesebben

Weborvos.hu médiaajánlat

Weborvos.hu médiaajánlat Weborvos.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Weborvos.hu bemutatkozás 3 A Weborvos.hu tartalmi elemei 4 A Weborvos.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági

Részletesebben

SPÓROLJUNK AZ IRODAI REZSIN

SPÓROLJUNK AZ IRODAI REZSIN A SZERZŐI KÖNYVKIADÁS FORRADALMA II. Évad, 2. Szám, 2015. 07. A HÓDÍTÓ ÍR Egy kis whisky-történelem A TŐZSDEI ROBOT Barát vagy ellenség? INGYENES TECHNOLÓGIA ÉS ÜZLET MÁSKÉPP SPÓROLJUNK AZ IRODAI REZSIN

Részletesebben

Anyagleadási paraméterek az utolsó oldalon

Anyagleadási paraméterek az utolsó oldalon Bemutatkozás A 2015-ben 10 éves Termálfürdő.hu Magyarország vezető egészségturizmussal foglalkozó portálja, amely a fürdőzés mellett életmód, wellness témákban nyújt érdekes és minőségi információkat olvasóinak.

Részletesebben

MAGAZIN KIAJÁNLÓ. 2015. december LAPSZÁMOK MAGYAR ÉS ANGOL NYELVEN

MAGAZIN KIAJÁNLÓ. 2015. december LAPSZÁMOK MAGYAR ÉS ANGOL NYELVEN MAGAZIN KIAJÁNLÓ 2015. december LAPSZÁMOK MAGYAR ÉS ANGOL NYELVEN PERSPECTIVE Lapunkon keresztül alternatív perspektívát adunk Olvasóinknak a jövő technológiai újításaihoz és a mögöttük fellelhető üzlet

Részletesebben

Stop.hu médiaajánlat

Stop.hu médiaajánlat Stop.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Stop.hu bemutatkozás 3 Látogatottsági és demográfiai adatok 4 Hirdetési formátumok 5 Hirdetési tarifák Hagyományos

Részletesebben

ORVOSOK LAPJA. Médiaajánlat 2018 MINDEN SZAKMÁT LEFED KINEK AJÁNLJUK? MEGOLDÁSOK CÉLCSOPORTOK OLVASÓINK ÉLETKORA

ORVOSOK LAPJA. Médiaajánlat 2018 MINDEN SZAKMÁT LEFED KINEK AJÁNLJUK? MEGOLDÁSOK CÉLCSOPORTOK OLVASÓINK ÉLETKORA ORVOSOK LAPJA Médiaajánlat 2018 MINDEN SZAKMÁT LEFED Az idén 14 éves Orvosok Lapja a Magyar Orvosi Kamara hivatalos folyóirata. A Magyarországon működési engedéllyel rendelkező, aktív, praktizáló orvosok

Részletesebben

Nyest.hu médiaajánlat

Nyest.hu médiaajánlat Nyest.hu médiaajánlat 93333 Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Nyest.hu bemutatkozás 3 A Nyest.hu tartalmi elemei 4 A Nyest.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági és

Részletesebben

AZ AUTÓ. Médiaajánlat 2013. Az autóslap. Hirdetési tarifák: 1/1 1/2 2/1 1/2 1/2 1/8. fekvô. junior átfutó. álló. junior. fekvô.

AZ AUTÓ. Médiaajánlat 2013. Az autóslap. Hirdetési tarifák: 1/1 1/2 2/1 1/2 1/2 1/8. fekvô. junior átfutó. álló. junior. fekvô. AZ AUTÓ Az autóslap Az Autó címû havilap olvasói számára továbbra is elsôdleges és meghatározó hírforrást kínál az autók és az autózás világának széles rétegeket érintô kérdéseiben. Hiteles, naprakész

Részletesebben

Litera.hu médiaajánlat

Litera.hu médiaajánlat Litera.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Litera.hu bemutatkozás 3 A Litera.hu tartalmi elemei 4 A Litera.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági és demográfiai

Részletesebben

Érvényes november 5-től visszavonásig MÉDIAAJÁNLAT

Érvényes november 5-től visszavonásig MÉDIAAJÁNLAT Érvényes 2018. november 5-től visszavonásig MÉDIAAJÁNLAT A KÉPMÁS.HU ONLINE MAGAZINNAL EGY OLYAN TÜKRÖT SZERETNÉNK MUTATNI AZ OLVASÓKNAK, AMELYBEN MEGLÁTHATJÁK TELJES ÖNMAGUKAT: AZ ÉRDEKLŐDŐ, ÉRZÉKENY,

Részletesebben

A legférfiasabb oldalad

A legférfiasabb oldalad A legférfiasabb oldalad A manus.hu célja megteremteni egy olyan oldalt, melyben az erősebbik nem újból erősebbik nem lehet. Lelki menedéket és szakszerű segítséget nyújtani egy internetes magazin keretein

Részletesebben

Különleges és Támogatott megjelenési lehetőségek

Különleges és Támogatott megjelenési lehetőségek Különleges és Támogatott megjelenési lehetőségek S.A.S. Az ilyen típusú megjelenés azáltal erősíti a hirdető márkakommunikációját, hogy az újság szerkesz- tett részeként jelenik meg. A megjelenés tisztán

Részletesebben

ARTIQ MÉDIAAJÁNLAT 2015. ARTIQ Kulturális Magazin

ARTIQ MÉDIAAJÁNLAT 2015. ARTIQ Kulturális Magazin Kulturális Magazin MÉDIAAJÁNLAT 2015. A Magazinról Tisztelt leendő Hirdetőnk, Partnerünk! Az Kulturális Magazin 2014 januárja óta napi rendszerességgel tájékoztatja olvasóit a kulturális élet hazai és

Részletesebben

motoglobe.hu Kft. Médiaajánló

motoglobe.hu Kft. Médiaajánló motoglobe.hu Kft. Médiaajánló Onroad.hu - bemutatkozás Az Onroad.hu tíz éves történetének sikerét napi szinten több alkalommal történő frissülésének, szakértő és objektív motor- és kiegészítő felszerelésekről

Részletesebben

Különleges és támogatott megjelenési lehetőségek

Különleges és támogatott megjelenési lehetőségek Különleges és támogatott megjelenési lehetőségek S.A.S. Az ilyen típusú megjelenés azáltal erősíti a hirdető márkakommunikációját, hogy az újság szerkesztett részeként jelenik meg. A megjelenés tisztán

Részletesebben

Adó1százalék.com. Adó1százalék.com

Adó1százalék.com. Adó1százalék.com Bemutatkozás Látogatottság Az idén 2 éves Magyarország vezető portálja az adó 1+1% felajánlás témakörében. Az oldal hiánypótló találkozási pontot jelent az adót felajánló magánszemélyek, az adományt fogadó

Részletesebben

Az ARTIQ Kulturális Magazin médiaajánlata

Az ARTIQ Kulturális Magazin médiaajánlata Az ARTIQ Kulturális Magazin médiaajánlata 2014 ARTIQ BEMUTATKOZÁS BANNERHELYEK ÁRAK ÉS AKCIÓK Tisztelt leendő Hirdetőnk! Az ARTIQ kulturális magazin (http://artiq.hu/) 2014. január 16-án indult. Az ARTIQ

Részletesebben

Neston.hu médiaajánlat

Neston.hu médiaajánlat Neston.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Neston.hu bemutatkozás 3 Neston.hu tartalmi elemei 4 A Neston.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági és demográfiai

Részletesebben

Bemutatkozás ismerd meg az RC News-t!

Bemutatkozás ismerd meg az RC News-t! Médiaajánlat Bemutatkozás ismerd meg az RC News-t! 01 Az RC Creative Media 2014 májusában indította útjára az RC News online magazint, amely a friss és informatív hírek hiteles forrása. Segítünk, hogy

Részletesebben

Támogatott és PR cikkek megjelenések szabályrendszere

Támogatott és PR cikkek megjelenések szabályrendszere Támogatott és PR cikkek megjelenések szabályrendszere» Rovatszponzoráció» Különleges Hirdetési Összeállítás, S.A.S. ( Special Advertising Section)» PR cikk» Tématámogatás» Receptszponzorációk» Keresztrejtvény

Részletesebben

Tények, adatok. Pillérek. Napi és heti látogatottság. Célcsoport

Tények, adatok. Pillérek. Napi és heti látogatottság. Célcsoport MÉDIAAJÁNLAT 2014 i Tények, adatok A megújult mno.hu hírportál, a Magyar Nemzet Online, a Hír TV Online és a Lánchíd Rádió Online hírei mellett a Magyar Nemzet napilap egyes híreinek biztosít internetes

Részletesebben

Tozsdeforum.hu médiaajánlat

Tozsdeforum.hu médiaajánlat Tozsdeforum.hu médiaajánlat 3333 Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Tozsdeforum.hu bemutatkozás 3 Az Tozsdeforum.hu tartalmi elemei 4 Az Tozsdeforum.hu strukturális felépítése

Részletesebben

CEMP SALES HOUSE ÁRLISTA Érvényes: 2013. március 1-től visszavonásig

CEMP SALES HOUSE ÁRLISTA Érvényes: 2013. március 1-től visszavonásig CEMP SALES HOUSE ÁRLISTA Érvényes: 0. március -től visszavonásig BANNER BANNEREK HIRDETÉSI LISTAÁRAI (NAP) Leaderboard 970x90 px vagy 78x90 px Medium rectangle Roadblock A Roadblock B Half page/filmstrip

Részletesebben

Geeks.hu médiaajánlat

Geeks.hu médiaajánlat Geeks.hu médiaajánlat 3333 Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Geeks.hu bemutatkozás 3 A Geeks.hu tartalmi elemei 4 A Geeks.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági és demográfiai

Részletesebben

motoglobe.hu Kft. Médiaajánló

motoglobe.hu Kft. Médiaajánló motoglobe.hu Kft. Médiaajánló Onroad.hu - bemutatkozás Az Onroad.hu 11 éves történetének sikerét napi szinten több alkalommal történő frissülésének, szakértő és objektív motor- és kiegészítő felszerelésekről

Részletesebben

Érje el a vállalkozókat és döntéshozókat az mfor.hu segítségével! Induló tőke minden napra

Érje el a vállalkozókat és döntéshozókat az mfor.hu segítségével! Induló tőke minden napra Érje el a vállalkozókat és döntéshozókat az mfor.hu segítségével! Induló tőke minden napra Üzletről, gazdaságról, közérthetően Iskolai végzettség szerinti megoszlás Az mfor.hu 2000 óta működő gazdasági

Részletesebben

VLV.HU MÉDIAAJÁNLAT. Bemutatkozás

VLV.HU MÉDIAAJÁNLAT. Bemutatkozás VLV.HU MÉDIAAJÁNLAT Bemutatkozás A VLV.HU honlap Kemény Dénes akkori szövetségi kapitány, mai MVLSZ- elnök kezdeményezésére jött létre a 2007- es melbourne- i világbajnokság előtt, hogy korszerű médiaeszközként

Részletesebben

Laptopkonyha.hu médiaajánlat

Laptopkonyha.hu médiaajánlat Laptopkonyha.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Laptopkonyha.hu bemutatkozás 3 Laptopkonyha.hu tartalmi elemei 4 A Laptopkonyha.hu strukturális felépítése

Részletesebben

Felület 2/1 392x248 430x280 440x290 1 870 000 Borító IV. 215x280 220x290 1 460 000 Borító III. 215x280 220x290 1 210 000

Felület 2/1 392x248 430x280 440x290 1 870 000 Borító IV. 215x280 220x290 1 460 000 Borító III. 215x280 220x290 1 210 000 az Autó Az autóslap Az Autó címû havilap olvasói számára továbbra is elsôdleges és meghatározó hírforrást kínál az autók és az autózás világának széles rétegeket érintô kérdéseiben. Hiteles, naprakész

Részletesebben

Felület 2/1 392x x x Borító IV. 215x x Borító III. 215x x

Felület 2/1 392x x x Borító IV. 215x x Borító III. 215x x az Autó Az autóslap Az Autó címû havilap olvasói számára továbbra is elsôdleges és meghatározó hírforrást kínál az autók és az autózás világának széles rétegeket érintô kérdéseiben. Hiteles, naprakész

Részletesebben

Videohirek.hu médiaajánlat

Videohirek.hu médiaajánlat Videohirek.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Videohirek.hu bemutatkozás 3 Videohirek.hu tartalmi elemei 4 A Videohirek.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági

Részletesebben

VIN PORT.hu. Médiaajánlat 2015

VIN PORT.hu. Médiaajánlat 2015 VIN PORT.hu Médiaajánlat 2015 www.vinoport.hu info@vinoport.hu 8 éves a Vinoport.hu amely 2014. júliusában új köntösbe öltözött! A megújult a Vinoport.hu minden eddiginél fiatalosabb, letisztultabb és

Részletesebben

MÉDIAAJÁNLAT Érvényes 2013. február 1-től visszavonásig.

MÉDIAAJÁNLAT Érvényes 2013. február 1-től visszavonásig. MÉDIAAJÁNLAT Érvényes 2013. február 1-től visszavonásig. Röviden televíziónkról A Szombathelyi Televízió 22-25 km- es sugárzási körzetével a vasi megyeszékhely környékét, 55.000 háztartást fed le. Hétköznapokon

Részletesebben

PANNON EGYETEM KARRIER IRODA A NAGYBETŰS. - a Pannon Egyetem hivatalos Alumni Magazinja

PANNON EGYETEM KARRIER IRODA A NAGYBETŰS. - a Pannon Egyetem hivatalos Alumni Magazinja A NAGYBETŰS - a Pannon Egyetem hivatalos Alumni Magazinja Telefon: (+36 88) 624-813 Fax: (+36 88) 624-813 Internet:http://kairo.uni-pannon.hu Az A NAGYBETŰS c. magazin 2009. évi médiaajánlata A NAGYBETŰS

Részletesebben

KKV Szakmai Magazin. A kis- és középvállalkozások lapja

KKV Szakmai Magazin. A kis- és középvállalkozások lapja KKV Szakmai Magazin A kis- és középvállalkozások lapja A KKV magazin a kis- és középvállalkozások szakmai tanácsadó magazinja. Hiánypótló megjelenésével célja, hogy a kkv-k döntéshozói számára nyújtson

Részletesebben

47M. Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON!

47M. Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON! Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON! A Muscle & Fitness a világ legnagyobb látogatottságú nőknek és férfiaknak szóló, populáris fitnesz és testépítés témakörére fókuszáló médiafelülete. A testformálás

Részletesebben

Észak-Magyarország Kelet-Magyarország Hajdú-bihari Napló napilapok TARIFA Termékprofil. Hirdetői előnyök

Észak-Magyarország Kelet-Magyarország Hajdú-bihari Napló napilapok TARIFA Termékprofil. Hirdetői előnyök Termékprofil Az A/3-as alapú 16 oldalas napilap vasárnap kivételével a hét minden napján, kedden egy 16 oldalas színes rejtvény magazinnal, pénteken pedig egy 24 oldalas színes TV műsor melléklettel jelennek

Részletesebben

Elitemagazin.hu médiaajánlat

Elitemagazin.hu médiaajánlat Elitemagazin.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Elitemagazin.hu bemutatkozás 3 Az Elitemagazin.hu tartalmi elemei 4 Az Elitemagazin.hu strukturális felépítése

Részletesebben

MÉDIAAJÁNLAT. Garantáltan hasznot hozó komplex hirdetések kizárólag melegburkolatokkal foglalkozó cégeknek! 2 Jepetto.hu

MÉDIAAJÁNLAT. Garantáltan hasznot hozó komplex hirdetések kizárólag melegburkolatokkal foglalkozó cégeknek! 2 Jepetto.hu MÉDIAAJÁNLAT Garantáltan hasznot hozó komplex hirdetések kizárólag melegburkolatokkal foglalkozó cégeknek! 2 Jepetto.hu Kik látogatják az oldalunkat? A 2jepetto.hu oldal kizárólag melegburkolatokkal, és

Részletesebben

ÉPÍTÉSINFO.HU CSOPORT H I R D E T É S I A J Á N L A T

ÉPÍTÉSINFO.HU CSOPORT H I R D E T É S I A J Á N L A T ÉPÍTÉSINFO.HU CSOPORT H I R D E T É S I A J Á N L A T AZ ÉPÍTÉSINFO.HU CSOPORT Az Építésinfo.hu csoport 2008-ban a Szigetelésinfo.hu oldal elindulásával kezdte meg működését, ami a hazai piacon elérhető

Részletesebben

Metropol.hu médiaajánlat

Metropol.hu médiaajánlat Metropol.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Metropol.hu bemutatkozás 3 Metropol.hu tartalmi elemei 4 A Metropol.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági

Részletesebben

Patikamagazin.hu médiaajánlat

Patikamagazin.hu médiaajánlat Patikamagazin.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 A Patikamagazin.hu bemutatkozás 3 A Patikamagazin.hu tartalmi elemei 4 A Patikamagazin.hu strukturális felépítése

Részletesebben

Szabadfold.hu médiaajánlat

Szabadfold.hu médiaajánlat Szabadfold.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Szabadfold.hu bemutatkozás 3 A Szabadfold.hu tartalmi elemei 4 A Szabadfold.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági

Részletesebben

Pcworld.hu médiaajánlat

Pcworld.hu médiaajánlat Pcworld.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Pcworld.hu bemutatkozás 3 Pcworld.hu tartalmi elemei 4 A Pcworld.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági és

Részletesebben

Webnyeremeny.hu médiaajánlat

Webnyeremeny.hu médiaajánlat Webnyeremeny.hu médiaajánlat 3333 Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Webnyeremeny.hu bemutatkozás 3 A Webnyeremeny.hu tartalmi elemei 4 A Webnyeremeny.hu strukturális felépítése

Részletesebben

Marmalade.hu médiaajánlat

Marmalade.hu médiaajánlat Marmalade.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Marmalade.hu bemutatkozás 3 Marmalade.hu tartalmi elemei 4 A Marmalade.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági

Részletesebben

Csomagajánlatok 2015 - magazinok -

Csomagajánlatok 2015 - magazinok - Csomagajánlatok 2015 - magazinok - ÁLTALÁNOS ÉRVRENDSZER A Central Médiacsoport portfólióval minden főbb vásárlási célcsoport elérhető, így minden más magazinkiadó terméke kiváltható. A Central Médiacsoport

Részletesebben

Médiaajánlat Érvényes : 2012 január 16-tól visszavonásig.

Médiaajánlat Érvényes : 2012 január 16-tól visszavonásig. Médiaajánlat Érvényes : 2012 január 16-tól visszavonásig. Hirdetési lehetőségek nyereményjátékban : Heti nyereményjáték Játék leírása : Gyűjtse össze a legtöbb logót és kattintson rá! A hirdető logóját

Részletesebben

FIFA-lapcsoport médiaajánlat

FIFA-lapcsoport médiaajánlat FIFA-lapcsoport médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 FIFA-lapcsoport bemutatkozás 3 A FIFA-lapcsoport tartalmi elemei 4 Az oldalak strukturális felépítése 5 Látogatottsági

Részletesebben

Adhouse megjelenési lehetőségek. Adó 1 % kampányok számára

Adhouse megjelenési lehetőségek. Adó 1 % kampányok számára Adhouse megjelenési lehetőségek Adó 1 % kampányok számára Adhouse Adó 1% Adó 1% A non-profit szervezetek bevételei között jelentős arányt képviselnek az adó 1%-ból befolyó összegek. A szervezetek számára

Részletesebben

Pafi.hu médiaajánlat

Pafi.hu médiaajánlat Pafi.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Pafi.hu bemutatkozás 3 A Pafi.hu tartalmi elemei 4 A Pafi.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági és demográfiai

Részletesebben

Miről és kinek szól a magazin?

Miről és kinek szól a magazin? Médiaajánló 2018 Miről és kinek szól a magazin? Bemutatjuk Önnek a Hirdetésben Hírverés Magazint! A formabontó külső előre vetíti gondolkodásunk irányát. Kulcsszavunk az INNOVÁCIÓ! A Hirdetésben Hírverés

Részletesebben

Parkonet.com médiaajánlat

Parkonet.com médiaajánlat Parkonet.com médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Parkonet.com bemutatkozás 3 A Parkonet.com tartalmi elemei 4 A Parkonet.com strukturális felépítése 5 Látogatottsági

Részletesebben

Ckm.hu médiaajánlat 3333

Ckm.hu médiaajánlat 3333 Ckm.hu médiaajánlat 3333 Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Ckm.hu bemutatkozás 3 A Ckm.hu tartalmi elemei 4 A Ckm.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági és demográfiai

Részletesebben

Hirdetési információk - lakasvasar.com - bevezető árak! Banner Méret (képpont) Heti ár Havi ár Full - standard banner (fekvő) 468 x 60 px 50 000 140 000 Dupla banner 468 x120 px 60 000 170 000 Button banner

Részletesebben

2014. JÚLIUS 14 -TŐL ÉRVÉNYES LISTAÁRAI

2014. JÚLIUS 14 -TŐL ÉRVÉNYES LISTAÁRAI A 2014. JÚLIUS 14 -TŐL ÉRVÉNYES LISTAÁRAI ÉRVÉNYESSÉG: 2014. JÚL IUS 14-TŐL VISSZAVONÁSIG A feltüntetett árak nettó listaárak, azaz nem tartalmazzák a kedvezményeket és az Áfá-t Egyedi meg jelenésekre

Részletesebben

47M. Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON!

47M. Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON! Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON! A Muscle & Fitness a világ legnagyobb látogatottságú nőknek és férfiaknak szóló, populáris fitnesz és testépítés témakörére fókuszáló médiafelülete. A testformálás

Részletesebben

CEMP SALES HOUSE ÁRLISTA Érvényes: 2012. december 3-tól visszavonásig

CEMP SALES HOUSE ÁRLISTA Érvényes: 2012. december 3-tól visszavonásig CEMP SALES HOUSE ÁRLISTA Érvényes: 0. december -tól visszavonásig CEMP (Central European Media & Publishing) Sales House Cím: 0 Budapest, Flórián tér. Email: sales@cemp.hu Blog: cemp.blog.hu Twitter: twitter.com/cempsh

Részletesebben

A megújult portál látogatottságáról a Webaudit és a Gemius mérései biztosítanak auditált adatokat.

A megújult portál látogatottságáról a Webaudit és a Gemius mérései biztosítanak auditált adatokat. MÉDIAAJÁNLAT 2013 i Tények, adatok 2011. október 23-án indult el a megújult mno.hu hírportál, amely három online médiumot integrál. A Magyar Nemzet Online, a Hír TV Online és a Lánchíd Rádió Online közös

Részletesebben

Big data, targetálás, hatékonyság: iránytű a hirdetési trendek útvesztőjében. Kercsó Péter Mobilmédia hirdetési vezető, CM Sales Kft.

Big data, targetálás, hatékonyság: iránytű a hirdetési trendek útvesztőjében. Kercsó Péter Mobilmédia hirdetési vezető, CM Sales Kft. Big data, targetálás, hatékonyság: iránytű a hirdetési trendek útvesztőjében Kercsó Péter Mobilmédia hirdetési vezető, CM Sales Kft. TARTALOMJEGYZÉK 1. Mobil reklámköltés (hazai és globális) 2. Közönségmérés,

Részletesebben

Studio 1900 C.A. Kft 1149 Budapest Róna utca 47. +36 70 398 8822 sales@starmediagroup.hu

Studio 1900 C.A. Kft 1149 Budapest Róna utca 47. +36 70 398 8822 sales@starmediagroup.hu Médiaajánlat A Studio 1900 Communications Agency védjegye a naprakészség és a folyamatos fejlődés. Ennek szellemében dolgozik tapasztalt csapatunk, hogy az online világban rejlő lehetőségek legszélesebb

Részletesebben

Tartalom. Megjelenés-, átkattintás-, egyedilátogató-alapú árak. Időalapú megjelenések árai

Tartalom. Megjelenés-, átkattintás-, egyedilátogató-alapú árak. Időalapú megjelenések árai 576.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 576.hu bemutatkozás 3 576.hu tartalmi elemei 4 Az 576.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági és demográfiai adatok

Részletesebben

Média ajánlat június 1.-től érvényes árak

Média ajánlat június 1.-től érvényes árak Média ajánlat 2009. június 1.-től érvényes árak Katalógus / Weboldal pillérei Utazás Turizmus Oktatás Kiállítás Színház Élménybeszámoló Útleírás Interjú Shopping Street Célcsoport (Katalógus, Weboldal)

Részletesebben

CEMP SALES HOUSE ÁRLISTA. Érvényes: 2016. január 7-től visszavonásig

CEMP SALES HOUSE ÁRLISTA. Érvényes: 2016. január 7-től visszavonásig CEMP SALES HOUSE ÁRLISTA Érvényes: 06. január 7-től visszavonásig KIEMELT IRÁNYOK AZ ÁRLISTÁBAN Állóképes megoldások kedvező árakon Kiemelt termékek minden hónapban Új animációs lehetőségek Just-One helyeken

Részletesebben

Rejtvényözön. Médiaajánló 300.000 2009. Unaloműző EGYEDISÉG PÉLDÁNY. 0% meddőszórás INTERAKTÍV ÉS KREATIVITÁS HIRDETÉSI LEHETŐSÉG

Rejtvényözön. Médiaajánló 300.000 2009. Unaloműző EGYEDISÉG PÉLDÁNY. 0% meddőszórás INTERAKTÍV ÉS KREATIVITÁS HIRDETÉSI LEHETŐSÉG Unaloműző Ingyenes reklám- és rejtvényújság Rejtvényözön EGYEDISÉG ÉS KREATIVITÁS 0% meddőszórás 300.000 PÉLDÁNY INTERAKTÍV HIRDETÉSI LEHETŐSÉG Médiaajánló 2009. REJTVÉNYEK HÍREK TIPPEK RECEPTEK HOROSZKÓP

Részletesebben

ÁRLISTA. Érvényes: január 1-től

ÁRLISTA. Érvényes: január 1-től ÁRLISTA Érvényes: 2016. január 1-től BANNEREK HETI LISTAÁRA 1 Felület Kreatív Heti listaár Portfolio.hu címlap Billboard (970x250 px) 3 200 000 Ft Portfolio.hu Makrogazdaság rovat Billboard (970x250 px)

Részletesebben

novakhunor.hu Médiaajánlat 2017

novakhunor.hu Médiaajánlat 2017 Médiaajánlat 2017 Bemutató A 2017-ben indult egészségügyi portál, melynek tartalomszolgáltatója Dr. Novák Hunor, a magyar internet egyik legismertebb orvosa. Munkásságát 2016 decemberében a Nekem szól!

Részletesebben

Stop.hu médiaajánlat

Stop.hu médiaajánlat Stop.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Stop.hu bemutatkozás 3 A Stop.hu tartalmi elemei 4 A Stop.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági és demográfiai

Részletesebben

MÉDIAAJÁNLAT ÉRVÉNYES MÁRCIUS 1-TŐL VISSZAVONÁSIG

MÉDIAAJÁNLAT ÉRVÉNYES MÁRCIUS 1-TŐL VISSZAVONÁSIG MÉDIAAJÁNLAT ÉRVÉNYES 2018. MÁRCIUS 1-TŐL VISSZAVONÁSIG TARTALOMJEGYZÉK EVOMEDIA... 3. ORIGO BEMUTATKOZÁS... 4. TELJESÍTMÉNY ÉS LÁTOGATÓK SZÁMOKBAN... 5. CÍMLAP ÉS NEWSFEED - LISTAÁRAK... 12. ROVATOK LISTAÁRAK...

Részletesebben

Mindennapi.hu médiaajánlat

Mindennapi.hu médiaajánlat Mindennapi.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Mindennapi.hu bemutatkozás 3 Mindennapi.hu tartalmi elemei 4 A Mindennapi.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági

Részletesebben

70000 1,2M. A küldetésünk

70000 1,2M. A küldetésünk A küldetésünk Legyenek a testépítés sportjának és művészetének akár megszállottjai, akár aktív résztvevői, inspiráló, informatív, és tanulságos tartalmakkal igyekszünk olvasóink kedvében járni, a legnaprakészebb

Részletesebben