Német igeragozási kisokos

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Német igeragozási kisokos"

Átírás

1

2 Német igeragozási kisokos Sokan azzal riogatják a németül tanulókat, vagy épp saját magukat, hogy a német nyelv bonyolult, átláthatatlan és képtelenség megtanulni azt a sok szabályt. Ezt itt és most megcáfolom! Való igaz, hogy komplex nyelvről van szó, viszont ezzel egyidejűleg egy rendkívül logikus és érthető nyelvről is. Ebben az összeállításban az igeragozásról és az öt leggyakrabban használt igeidőről szeretnék átfogó képet nyújtani Neked. A hatodik igeidő, a Futur II ínyenceknek való, ebbe a nyelvtani kisokosba nem került bele. A hangsúly az ige ragozásán van, természetesen a különböző igeidők jellemzőinek megadásával. Kezdhetjük? Jelen idejű igeragozás Ahogy ezt már tanultad akár az anyanyelveden, akár idegen nyelven - a mondat lelke az ige. Németben ez különösen így van. És az igéhez máris társul egy csomó dolog: igeidő, igemód, igeragozás. Mi most ez utóbbival foglalkozunk, hiszen a nyelvtanulás első napjától ez az, amire szükségünk van. Ez az összeállítás a kijelentő módú ragozást veszi sorra, vagyis nincs benne sem felszólító, sem feltételes mód. Ha még kezdő vagy, akkor is fogj hozzá bátran, ígérem, érthető lesz és logikus. Akárcsak a német. Kezdjük mindjárt a jelen idővel: Először is itt vannak a szabályos igék. Jó hír az, hogy belőlük van a legtöbb. Ez azért csak megnyugtató, nem? A jelen idejű igeragozáshoz először is keressük meg az ige szótövét: lernen > lern > ehhez adjuk hozzá a ragokat lerne lernst lernt lernen lernt lernen Néhány szabályos ige: fragen, finden, gehen, leben, warten Németben az igének kötött helye van a mondatban: a második. Alfred lernt Spanisch. Gina wartet auf en Freund. Findest diese Wohnung schön? Wann gehen ins Kino? Amennyiben úgy tűnik, hogy eldöntendő kérdésnél az első helyre került az ige, ne tévedjünk meg, itt ugyanis üres az első hely! Tehát az ige maradt a helyén.

3 Plusz két furcsaság: tun és wissen tue tust tut tun tut tun Sie/Sie weiß weißt weiß wissen wisst wissen

4 1.2. Jelen idejű ragozás - Haben, sein, werden A létezést, birtoklást kifejező igék a legtöbb nyelvben a szókincs ősi rétegéhez tartoznak, ezért a ragozásuk nagyban eltér az általános szabályoktól. haben Ich habe einen Hund. sein Ich bin 25 Jahre alt. werden Ich werde Arzt. haben habe hast hat haben habt haben Amint látszik, a haben ragozása azért erősen hasonlít a szabályos igékére, csak időnként esik ki a szótő végi b. sein bin bist ist sind seid sind A sein létige ragozásához egy jó tanács mellékelhető: meg kell tanulni. werden werde st d werden werdet werden A werden ragozása nem tér el annyira egy normál Brechungos igéétől. A végződésekre kell csak figyelni (E/2, E/3).

5 A második csoportba tartoznak a tőhangváltós igék 1.3. Jelen idejű igeragozás A tőhangváltós igéket is ugyanígy ragozzuk, mint a szabályosokat. Azzal a különbséggel, hogy egyes szám második, és egyes szám harmadik személyben ezeknél az igéknél a tőhang megváltozik. Jó, de mi az a tőhang? Brechung Tőhangváltás Umlaut e>i e>ie a>ä au>äu o>ö Néhány brechungos ige: sehen nehmen treffen Néhány umlautos: schlafen laufen stoßen Brechungos igék esetében tehát a szótőben található e i-re vagy ie-re változik: Peter sieht gern fern. Anna sprt mit Martin. Umlautot a szótőben található a, au vagy o kaphat: Er fährt nach Berlin. Carla läuft gern. Brechungos igék ragozása lese nehme liest nimmst liest nimmt lesen nehmen lest nehmt lesen nehmen Ebben az esetben az e tőhangzót megnyújtó h is eltűnik E/2, E/3 személyben.

6 Umlautos igék ragozása schlafe laufe schläfst läufst schläft läuft schlafen laufen schlaft lauft schlafen laufen Leggyakoribb tőhangváltós igék Brechung Umlaut geben er gibt backen er bäckt essen er isst braten er brät geschehen es geschieht fallen er fällt helfen er hilft fangen er fängt sprechen er sprt halten er hält sterben er stirbt lassen er lässt treten er tritt raten er rät vergessen er vergisst schlagen er schlägt waschen er wäscht 1.4. Jelen idejű ragozás módbeli segédigék A németben hat módbeli segédige van, melyek egy kicsit mindig kilógnak a sorból ragozás szempontjából. A következőkről van szó: können tud, -hat, -het müssen kell, muszáj sollen kell (belső kényszer) wollen akar mögen szeret dürfen szabad A jelen idejű ragozásukról pedig annyit kell tudni, hogy az előbb említett kategóriákba nem lehet őket betuszkolni. Van amelyik tőhangot vált, de egész első számban teszi, ráadásul nem a fent említett séma szerint (können kann). Egyes szám első és harmadik személyben pedig egyik módbeli ige sem kap személyragot. Nézzük meg az egész társaságot egy táblázatban:

7 können müssen sollen wollen mögen dürfen kann muss soll will mag darf kannst musst sollst willst magst darfst kann muss soll will mag darf können müssen sollen wollen mögen dürfen könnt müsst sollt wollt mögt dürft können müssen sollen wollen mögen dürfen Peter kann sehr gut tanzen. Wir müssen jetzt nach Hause gehen. Ich will noch einen Kaffee trinken Präteritum gyenge igék, sein, haben A Präteritum másnéven Imperfekt, magyarul elbeszélő múlt leginkább akkor használatos, amikor egy hosszabb, a múltban történt eseményt akarunk elmesélni. Ennek a múltbeli eseménynek nincs kihatása a jelenre. Leggyakrabban az írott nyelvben találkozunk ezzel az igeidővel. Ezen kívül a sein és a haben igéket, valamint a módbeli segédigéket legtöbbször ebben a múlt időben használjuk beszélt nyelvben is. Hogyan képezzük a Präteritumot? Az igéket három csoportra lehet osztani. Először foglalkozzunk a gyenge igék csoportjával. Gyenge igék: Az ige szótövéhez illesztjük a -(e)te időjelet. E/1 és E/3 eset kivételével ehhez a végződéshez tesszük hozzá az igeragokat. Vagyis: lernen>(szótő) lern> lernte ragozva: lernte lerntest lerntet lernten lerntet lernten Néhány gyenge ige:

8 fragen, sagen, spielen, arbeiten, leben A sein és a haben, mint azt megszokhattuk tőlük, jelen időben valami egész más alakot vesznek föl. A ragozásuk azonban igazodik a szabályoshoz: sein haben war hatte warst hattest Er/sie/es war hatte waren hatten wart hattet Sie/Sie waren hatten 2.2. Präteritum erős és vegyes igék Az erős igék csoportjába azok az igék tartoznak, amelyeknek a tőhangja Präteritumban megváltozik, -(e)te időjelet pedig nem kap az ige. finden>fand laufen>lief Az erős igékhez is kivéve az E/1, E/3 alakot hozzátesszük az igeragot: fand fandest fand fanden fandet fanden Néhány erős ige: gehen, sehen, schlafen, fahren, wachsen Vegyes ige: A vegyes igék attól vegyesek, hogy megváltozik Präteritumban a tőhangjuk, de megkapják a -te időjelet is. denken>dachte bringen>brachte

9 Ahogy a másik két csoportnál, itt is megkapják az igék a ragokat, kivéve persze az E/1 és E/3 alakot: dachte dachtest dachte dachten dachtet dachten 2.3. Präteritum módbeli segédigék A módbeli segédigék különc fajtájuk ellenére egész tűrhetően viselkednek Präteritumban. Nézzük a ragozásukat. können müssen sollen wollen mögen dürfen konnte musste sollte wollte mochte rfte konntest musstest solltest wolltest mochtest rftest konnte musste sollte wollte mochte rfte konnten mussten sollten wollten mochten rften konntet musstet solltet wolltet mochtet rftet konnten mussten sollten wollten mochten rften

10 3.1. Perfekt A Perfekt, magyarul befejezett jelen vagy I. összetett múlt a német nyelvben a leggyakrabban használt múlt idő. Általában akkor használjuk, amikor a múltbeli cselekvésnek, történésnek kihatása van a jelenre: Ich habe schlecht geschlafen. > Ich bin müde. Beszélt nyelvben ez a múlt idő forl elő leginkább. A sein és a haben igének, illetve a módbeli segédigéknek viszont inkább a Präteritum alakja használatos. Az igék Perfekt alakját a Präteritumnál megismert 3 csoport szerint képezzük. Gyenge igék Erős igék: Vegyes igék: lernen>gelernt finden>gefunden denken>gedacht GE- Perfektben az ige ge- előtagot kap, amennyiben nem ge-igekötővel kezdődik: gebrauchen>gebraucht (de! geben>gegeben, mert itt nincs igekötő) Akkor sincs ge-előtag, ha az ige el nem váló igekötővel rendelkezik: verkaufen > verkauft beginnen > begonnen Továbbá az -ieren végződésű igék sem kapnak ge- előtagot: kontrollieren > hat kontrolliert organisieren > hat organisiert Időjel (vagyis ami az ige végén van) Gyenge igék Erős igék: Vegyes igék: gelernt gefunden gedacht Gyenge igéknél -t időjelet kap az ige. Erős igéknél -en a végződés, vegyeseknél szintén -t. Tőhangváltás: Erős igéknél vagy tovább változik a tőhang, vagy visszatér az eredetihez, vagy megmarad annak, ami Präteritumban lett: Präsens Präteritum Perfekt fahren fuhr gefahren a>u>a - visszaváltozik gehen ging gegangen e>i>a - továbbváltozik schreiben schrieb geschrieben ei>ie>ie - megmarad

11 A vegyes igéknél megmarad a Präteritumban megváltozott tőhang. Präsens Präteritum Perfekt bringen brachte gebracht kennen kannte gekannt rennen rannte gerannt Mitől összetett múlt idő? Attól, hogy a főige Perfekt alakja mellett mindig szerepel a haben vagy a sein segédigeként. Léteznek szabályok arra, melyik igék állnak seinnal és melyek habennel, érdemes ezeket megtanulni. Még hasznosabb azonban, ha megtanuljuk minden új ige megismerésekor - a teljes alakot: Präsens, (esetleg tőhangváltás jelenben), Präteritum, Perfekt. Vagyis: sehen (sieht), sah, hat gesehen. Egy mondat Perfektben következőképp néz ki: Ich habe den ganzen Tag gelesen. Er ist gerade angekommen. A mondat második helyén tehát ragozzuk a haben vagy a sein igét, a főige Perfekt alakja pedig a mondat végén áll. A gyenge igéknek többnyire haben a segédigéje, DE: Wir sind gewandert. Wir sind pünktl gelandet. Das Flugzeug ist gestartet. Az erős igéknél mindig meg kell tanulni a pontos alakokat. Előforl az is, hogy egy szónak más a jelentése, ha haben és más ha sein a segédigéje Perfektben: Er is nach Wien gefahren. Bécsbe utazott. Er hat einen Volvo gefahren. Volvót vezetett. A sein és a haben ragozása megegyezik a jelen idejű ragozásukkal: habe gelernt bin gegangen hast gelernt bist gegangen hat gelernt ist gegangen haben gelernt sind gegangen habt gelernt seid gegangen haben gelernt sind gegangen

12 3.2. A leggyakrabban használt erős, illetve vegyes ragozású igék Infinitiv Präteritum Perfekt backen (bäckt) backte hat gebacken süt (süteményt) beginnen begann hat begonnen kezd, kezdődik bieten bot hat geboten nyújt (pl. szolgáltatást) binden band hat gebunden köt bitten bat hat gebeten kér blasen (bläst) blies hat geblasen fúj bleiben blieb ist geblieben marad braten (brät) briet hat gebraten süt (húst) brennen brannte hat gebrannt ég bringen brachte hat gebracht hoz denken dachte hat gedacht gondol empfangen (empfängt) empfing hat empfangen fogad (pl. vendégeket) empfehlen (empfiehlt) empfahl hat empfohlen ajánl essen (isst) aß hat gegessen eszik fahren (fährt) fuhr ist/hat gefahren utazik/vezet fallen (fällt) fiel ist gefallen esik fangen (fängt) fing hat gefangen fog finden fand hat gefunden talál fliegen flog ist/hat geflogen repül/repülőt vezet fließen floss ist geflossen folyik frieren fror hat gefroren fagy geben (gibt) gab hat gegeben ad gehen ging ist gegangen megy gelingen gelang ist gelungen sikerül genießen genoss hat genossen élvez geschehen (geschieht) geschah ist geschehen történik gewinnen gewann hat gewonnen nyer gießen goss hat gegossen önt graben (gräbt) grub hat gegraben ás greifen griff hat gegriffen megfog haben (hat) hatte hat gehabt van vmije, birtokol halten (hält) hielt hat gehalten tart

13 hängen hing hat gehangen függ, lóg heißen hieß hat geheißen nevezik helfen (hilft) half hat geholfen segít kennen kannte hat gekannt ismer klingen klang hat geklungen cseng kommen kam ist gekommen jön lassen (lässt) ließ hat gelassen hagy, -tat, -tet laufen (läuft) lief ist gelaufen fut leiden litt hat gelitten szenved leihen lieh hat geliehen kölcsönöz lesen (liest) las hat gelesen olvas liegen lag hat gelegen fekszik lügen log hat gelogen hazudik messen (misst) maß hat gemessen mér nehmen (nimmt) nahm hat genommen elvesz, kér (pl. étteremben) nennen nannte hat genannt nevez raten (rät) riet hat geraten tanácsol reiten ritt ist/hat geritten lovagol rennen rannte ist gerannt rohan rufen rief hat gerufen hív salzen salzte hat gesalzen sóz scheiden schied ist/hat geschieden elválik/elválaszt schieben schob hat geschoben tol schlafen (schläft) schlief hat geschlafen alszik schlagen (schlägt) schlug hat geschlagen üt schließen schloss hat geschlossen zár schmelzen (schmilzt) schmolz ist/hat geschmolzen olvad/olvaszt schneiden schnitt hat geschnitten vág schreiben schrieb hat geschrieben ír schreien schrie hat geschrieen ordít schweigen schwieg hat geschwiegen hallgat schwimmen schwamm ist/hat geschwommen úszik sehen (sieht) sah hat gesehen lát sein (ist) war ist gewesen van singen sang hat gesungen énekel

14 sitzen saß hat gesessen ül sprechen (sprt) sprach hat gesprochen beszél springen sprang ist gesprungen ugrik stehen stand hat gestanden áll sterben (stirbt) starb ist gestorben meghal streiten stritt hat gestritten veszekszik tragen (trägt) trug hat getragen hord treffen (trifft) traf hat getroffen találkozik treten (tritt) trat ist/hat getreten lép/tapos trinken trank hat getrunken iszik tun tat hat getan tesz vergessen (vergisst) vergaß hat vergessen elfelejt verlieren verlor hat verloren elveszít wachsen (wächst) wuchs ist gewachsen növekszik waschen (wäscht) wusch hat gewaschen mos werben (bt) warb hat geworben reklámoz, toboroz werden (d) wurde ist geworden lesz, válik vmivé werfen (ft) warf hat geworfen dob wiegen wog hat gewogen nyom (súlyban) wissen (weiß) wusste hat gewusst tud ziehen zog ist/hat gezogen megy, vonul/húz zwingen zwang hat gezwungen kényszerít Figyelem! Az einschlafen és az aufstehen seinnal képezi a múlt idejét, mert változást jelent mindkét ige. Vagyis: Ich bin gestern früh eingeschlafen. Heute ist Peter um 8 Uhr aufgestanden.

15 4. Plusquamperfekt A régmúlt vagy második összetett múlt időt viszonylag ritkán használjuk. Legtöbbször akkor forl elő, ha egy másik, múlt idejű cselekvés, történés előtt zajlott le. Ezt a múlt idejű történést rendszerint Präteritumban fejezzük ki. Ich hatte lange gespart, und dann kaufte mein erstes Auto. A Perfekthez hasonlóan képezzük a Plusquamperfekt alakokat: a főige Perfekt alakban marad, a segédigék sein és a haben pedig Präteritumba kerülnek. war gekommen hatte gelernt A war és a hatte ragozása megegyezik a Präteritumnál leírtakkal. A Plusquamperfekt leggyakrabban a 'nachdem' kötőszóval forl elő: Nachdem lange gespart hatte, kaufte mein erstes Auto. Nachdem zu Abend gegessen hatten, gingen ins Kino. 5. Futur A jövő időt a németben kifejezhetjük a werden segédige és a főige főnévi igeneves (Infinitiv) szerkezetével. Ich werde kommen. Er d m anrufen. A werden ragozása megegyezik a jelen idejű ragozott alakokkal: werde kommen st kommen d kommen werden kommen werdet kommen werden kommen Sokkal gyakrabban forl elő azonban, hogy a jelen idejű mondatban egy jövőre utaló időhatározó veszi magára ezt a feladatot. Er ruft m bald an. Ich komme morgen zurück.

10. Die Modalverben A módbeli segédigék

10. Die Modalverben A módbeli segédigék 10. 10. Die Modalverben A segédigékkel kifejezhetjük, milyen a viszonyunk a cselekvéshez: akarjuk, szeretnénk, tudjuk stb. Általában egy fôigével együtt használjuk ôket a mondatban. Seit 2 Jahren kann

Részletesebben

Komplex tehetséggondozási program a Ceglédi kistérségben TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009- 0002

Komplex tehetséggondozási program a Ceglédi kistérségben TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009- 0002 Komplex tehetséggondozási program a Ceglédi kistérségben TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009- 0002 A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Név: Iskola:

Részletesebben

Kedves Barátom! Köszönöm és gratulálok, hogy megvásároltad ezt az anyagot! A következő 26 oldalon az alábbiakat találod:

Kedves Barátom! Köszönöm és gratulálok, hogy megvásároltad ezt az anyagot! A következő 26 oldalon az alábbiakat találod: Kedves Barátom! Köszönöm és gratulálok, hogy megvásároltad ezt az anyagot! A következő 26 oldalon az alábbiakat találod: Bevezetés Mondattani alapismeretek 1. ige sein ( van, létezik ) 2. ige werden (

Részletesebben

VIZSGALEÍRÁS NÉMET NYELV. 8. évfolyamos vizsga

VIZSGALEÍRÁS NÉMET NYELV. 8. évfolyamos vizsga VIZSGALEÍRÁS NÉMET NYELV 8. évfolyamos vizsga A vizsga lebonyolítása: írásbeli április 15-30 között előzetes egyeztetés szerint szóbeli május elején, az írásbeli érettségi vizsga napjaiban A vizsga részei:

Részletesebben

FELVÉTELI KÖVETELMÉNY NÉMET NYELV az öt évfolyamos kiegészítő német nemzetiségi nyelvoktató csoportba

FELVÉTELI KÖVETELMÉNY NÉMET NYELV az öt évfolyamos kiegészítő német nemzetiségi nyelvoktató csoportba FELVÉTELI KÖVETELMÉNY NÉMET NYELV az öt évfolyamos kiegészítő német nemzetiségi nyelvoktató csoportba A szóbeli felvételi időpontjában - írásbeli felvételi teszt megírása, majd ezt követően - szóbeli felvételi

Részletesebben

MINIMÁLIS KÖVETELMÉNYEK NÉMET NYELVBŐL

MINIMÁLIS KÖVETELMÉNYEK NÉMET NYELVBŐL MINIMÁLIS KÖVETELMÉNYEK NÉMET NYELVBŐL Ahhoz, hogy a tanuló elégséges osztályzatot szerezzen, az alábbi tudásanyag 60 százalékát el kell sajátítania. Vitás esetben vagy osztályozó vizsgánál az alábbi anyagot

Részletesebben

Utazás Általános. Általános - Alapvető, létfontosságú dolgok. Általános - Beszélgetés. Segítségkérés

Utazás Általános. Általános - Alapvető, létfontosságú dolgok. Általános - Beszélgetés. Segítségkérés - Alapvető, létfontosságú dolgok Können Sie mir bitte helfen? Segítségkérés Können Sie mir bitte helfen? Sprechen Sie Englisch? Sprechen Sie Englisch? Annak megkérdezése, hogy az adott személy beszél-e

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Bevezetés Az ige mondatalkotó képessége. 2. Az Objekt"-ek sorrendje főnevek, ill. névmások esetében.

Tartalomjegyzék. Bevezetés Az ige mondatalkotó képessége. 2. Az Objekt-ek sorrendje főnevek, ill. névmások esetében. Tartalomjegyzék Bevezetés 13 1. Az ige mondatalkotó képessége 15 2. Az Objekt"-ek sorrendje főnevek, ill. névmások esetében 17 18 3. Néhány gyakori, Prapositionalobjekt"-tel mondatot alkotó ige 23 4. Névmási

Részletesebben

Általános tudnivalók A Z OSZTÁLYOZÓ VIZSGÁK ANYAGA NÉMET NYELVBŐL. A számonkérés módja: írásbeli vizsga: 60 perc. szóbeli vizsga: 10 perc

Általános tudnivalók A Z OSZTÁLYOZÓ VIZSGÁK ANYAGA NÉMET NYELVBŐL. A számonkérés módja: írásbeli vizsga: 60 perc. szóbeli vizsga: 10 perc A Z OSZTÁLYOZÓ VIZSGÁK ANYAGA NÉMET NYELVBŐL Általános tudnivalók A számonkérés módja: írásbeli vizsga: 60 perc szóbeli vizsga: 10 perc Értékelés: 25-45% - elégséges 46-60% - közepes 61-79% - jó 80-100%

Részletesebben

Tantárgyi követelmények. Német nyelv. 9. oszt.

Tantárgyi követelmények. Német nyelv. 9. oszt. Tantárgyi követelmények Német nyelv 9. oszt. Témakörök: Bemutatkozás Az én családom Az én barátom Az én házam/lakásom Az én szobám Az én iskolám Lakóhely bemutatása Napirend Étkezési szokások Szabadidő

Részletesebben

Német nyelv Általános Iskola

Német nyelv Általános Iskola Német nyelv Általános Iskola 5. évfolyam Vizsga típusa: - írásbeli vizsga Követelmények, témakörök: - szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Az éves tananyag alapján összeállított feladatlap Témakörök:

Részletesebben

Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam A változat

Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam A változat Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam A változat 1 Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam A változat 1. rész Hallott szöveg értése 1. feladat Melyik képről van szó? Fiatalok

Részletesebben

der Kuchen (-) sütemény die Kuchen sütemények die Tasche (-n) táska die Taschen táskák das Geschenk (-e) ajándék die Geschenke ajándékok

der Kuchen (-) sütemény die Kuchen sütemények die Tasche (-n) táska die Taschen táskák das Geschenk (-e) ajándék die Geschenke ajándékok 1. Főnevek I. A főnév lehet személy, állat, hely vagy tárgy. Minden német főnévnek neme van; lehet hímnemű, nőnemű vagy semlegesnemű. A főneveknek nemük szerint van névelőjük (határozott /a, az/ vagy határozatlan

Részletesebben

dr. Somló Katalin: Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam A változat

dr. Somló Katalin: Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam A változat Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez A1 szint, 6. évfolyam A változat 1 dr. Somló Katalin: Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam A változat 1. rész Olvasott szöveg értése 1. feladat

Részletesebben

6. évfolyam Német nyelv

6. évfolyam Német nyelv IDEGEN NYELVI MÉRÉS 2015. június 11. 6. évfolyam Német nyelv Általános tudnivalók a feladatokhoz Ez a füzet német nyelvi feladatokat tartalmaz. feladatsor két részből áll. z I. részben hangfelvételeket

Részletesebben

Tanmenetek. Német általános nyelv (N1) szint: A1, A2. 1. Hét Bevezetés, követelmények, ismerkedés a könyvvel

Tanmenetek. Német általános nyelv (N1) szint: A1, A2. 1. Hét Bevezetés, követelmények, ismerkedés a könyvvel Tanmenetek Építész és Építő szakos hallgatók részére Német általános nyelv (N1) szint: A1, A2 2. -4. Hét a ä, gefallen gefällt, tragen trägt, Modalverben és Wissen wissen kennen können személyes névmás

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV 2. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc

Részletesebben

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY 2008/2009. NÉMET NYELV FELADATLAP. 7. osztály iskolai forduló. Tanuló neve:... Iskola neve:... Címe:...

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY 2008/2009. NÉMET NYELV FELADATLAP. 7. osztály iskolai forduló. Tanuló neve:... Iskola neve:... Címe:... JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET PEDAGÓGIAI SZAKMAI ÉS SZAKSZOLGÁLAT, SZOLNOK OM azonosító szám: 102312 OKÉV nyilvántartási szám: 16-0058-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-1100

Részletesebben

Osztályozóvizsga évfolyam SCHRITTE INTERNATIONAL 1. TANKÖNYV

Osztályozóvizsga évfolyam SCHRITTE INTERNATIONAL 1. TANKÖNYV Osztályozóvizsga 9.-10. évfolyam SCHRITTE INTERNATIONAL 1. TANKÖNYV 9. évfolyam írásbeli: 1. könyv - W-Frage - Aussage : Ich heiße/ich bin - Personalpronomen: ich, du, er.. - Verbkonjugation (ich. du.

Részletesebben

NÉMET NYELV. Célok és feladatok. Fejlesztési, kimeneti követelmények

NÉMET NYELV. Célok és feladatok. Fejlesztési, kimeneti követelmények NÉMET NYELV Célok és feladatok A nyelvoktatás célja a kommunikatív kompetencia kialakítása, azaz a tanuló képessé tétele arra, hogy idegen nyelvű környezetben képes legyen megoldani felmerülő problémáit,

Részletesebben

NÉMET NYELV OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA. Időtartam 60 perc 15 perc Elérhető pontszám 70 pont 30 pont

NÉMET NYELV OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA. Időtartam 60 perc 15 perc Elérhető pontszám 70 pont 30 pont NÉMET NYELV OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA 1 9. ÉVFOLYAM A vizsga részei írásbeli szóbeli Időtartam 60 perc 15 perc Elérhető pontszám 70 pont 30 pont vizsga: Az írásbeli összetevői: lexikai és nyelvtani

Részletesebben

Neumann János Középiskola és Kollégium Német nyelvi verseny 8. osztályos tanulók számára

Neumann János Középiskola és Kollégium Német nyelvi verseny 8. osztályos tanulók számára Neumann János Középiskola és Kollégium Német nyelvi verseny 8. osztályos tanulók számára Tanuló neve:... Iskolája neve, címe:... Elérhető pontszám: 100 pont Elért pontszám:... Kedves Versenyző! Üdvözlünk

Részletesebben

NÉMET CSOPORTOS TANFOLYAMOK TEMATIKA

NÉMET CSOPORTOS TANFOLYAMOK TEMATIKA INVEST ENGLISH NYELVISKOLA 1147 BUDAPEST, Lovász utca 7. [XIV. kerület] +36 20 583 2208 info@investenglish.hu www.investenglish.hu NÉMET CSOPORTOS TANFOLYAMOK TEMATIKA TARTALOM I. ELSŐ SZINT... 2 II. MÁSODIK

Részletesebben

mi és más népek - összehasonlításuk, karaktereik személyleírás: főként külső tulajdonságok alapján

mi és más népek - összehasonlításuk, karaktereik személyleírás: főként külső tulajdonságok alapján 8. évfolyam A 8. évfolyamon idegen nyelvet tanuló diákok A1 szintű, a Közös európai referenciakeret alapján alapszintű és ezen belül minimumszintű nyelvi ismeretekkel rendelkeznek. A 8. évfolyamon folytatódó

Részletesebben

JAVÍTÓVIZSGA TÉMAKÖRÖK NÉMET NYELVBŐL Összeállította: Bischofné Németh Katalin 9. ÉVFOLYAM 10. ÉVFOLYAM

JAVÍTÓVIZSGA TÉMAKÖRÖK NÉMET NYELVBŐL Összeállította: Bischofné Németh Katalin 9. ÉVFOLYAM 10. ÉVFOLYAM JAVÍTÓVIZSGA TÉMAKÖRÖK NÉMET NYELVBŐL Összeállította: Bischofné Németh Katalin 9. ÉVFOLYAM Tankönyv és munkafüzet: Delfin I., Hueber 1-4. fejezet Formanyomtatvány kitöltése Pályázat írása Levél- és képeslapírás

Részletesebben

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY 2008/2009. NÉMET NYELV FELADATLAP. 8. osztály iskolai forduló. Tanuló neve:... Iskola neve:... Címe:...

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY 2008/2009. NÉMET NYELV FELADATLAP. 8. osztály iskolai forduló. Tanuló neve:... Iskola neve:... Címe:... JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET PEDAGÓGIAI SZAKMAI ÉS SZAKSZOLGÁLAT, SZOLNOK OM azonosító szám: 102312 OKÉV nyilvántartási szám: 16-0058-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-1100

Részletesebben

9 ny - nyelvi előkészítő osztály (KON-TAKT 1 Lehrbuch /Arbeitsbuch)

9 ny - nyelvi előkészítő osztály (KON-TAKT 1 Lehrbuch /Arbeitsbuch) 9 ny - nyelvi előkészítő osztály (KON-TAKT 1 Lehrbuch /Arbeitsbuch) Az alábbi nyelvtani szerkezeteket tudja alkalmazni írásban és szóban a Nemzeti Tankönyvkiadó KON-TAKT 1 című tankönyv és Munkafüzet alapján:

Részletesebben

Utazás Általános. Általános - Alapvető, létfontosságú dolgok. Általános - Beszélgetés. Segítségkérés

Utazás Általános. Általános - Alapvető, létfontosságú dolgok. Általános - Beszélgetés. Segítségkérés - Alapvető, létfontosságú dolgok Tudna segíteni? Segítségkérés Können Sie mir bitte helfen? Beszélsz angolul? Sprechen Sie Englisch? Annak megkérdezése, hogy az adott személy beszél-e angolul Beszélsz

Részletesebben

Irrtümer. 1620_25 Blaue Blume, Max Hueber Verlag 2002. Der Ötzi

Irrtümer. 1620_25 Blaue Blume, Max Hueber Verlag 2002. Der Ötzi Irrtümer 6 A szövegek Egy érdekes könyv komoly vitát váltott ki. A vita arról folyt, hogy valóban emelik-e a dohányzás és a dohányosok az egészségügyi költségeket, mint ahogy sokan gondolják. Két professzor

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. 1. A szófajok áttekintése 7 2. Ragozás a németben 8 3. Nyelvtani ki kicsoda (nyelvtani fogalmak gyűjteménye) 9

TARTALOMJEGYZÉK. 1. A szófajok áttekintése 7 2. Ragozás a németben 8 3. Nyelvtani ki kicsoda (nyelvtani fogalmak gyűjteménye) 9 I. Alapozás: a német nyelvtan lelke 1. A szófajok áttekintése 7 2. Ragozás a németben 8 3. Nyelvtani ki kicsoda (nyelvtani fogalmak gyűjteménye) 9 II. A német nyelvtan törzse 4. Igeragozás 12 5. Szabályos

Részletesebben

Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam B változat

Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam B változat Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam B változat 1 Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam B változat 1. rész Hallott szöveg értése 1. feladat Melyik képről van szó? Fiatalok

Részletesebben

Anyanyelvi lektor: Prof. Dr. Kai Günther. A legfontosabb német elöljárószók és esetvonzataik

Anyanyelvi lektor: Prof. Dr. Kai Günther. A legfontosabb német elöljárószók és esetvonzataik A legfontosabb német elöljárószók és esetvonzataik bis Präpositionen mit Akkusativ -ig (időben, térben) Ich bleibe bis nächsten Sonntag hier. Bis hierher gibt es keine Fragen. (DE: Gehen Sie bis zur Ecke.)

Részletesebben

VI. Az iskolában. Mit csinálsz az iskolában? Írok, olvasok, rajzolok, tornázom és énekelek. Mettől meddig vagy az iskolában? 7 óra 20 perctől egyig.

VI. Az iskolában. Mit csinálsz az iskolában? Írok, olvasok, rajzolok, tornázom és énekelek. Mettől meddig vagy az iskolában? 7 óra 20 perctől egyig. VI. Az iskolában A. Mit csinálsz az iskolában? Írok, olvasok, rajzolok, tornázom és énekelek. Mettől meddig vagy az iskolában? 7 óra 20 perctől egyig. B. Zsuzsa: Reggel 7.35 perckor már az iskolában vagyok.

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV 3. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc

Részletesebben

NÉMET NYELV 4-12. ÉVFOLYAM NÉMET IDEGEN NYELV

NÉMET NYELV 4-12. ÉVFOLYAM NÉMET IDEGEN NYELV NÉMET NYELV 4-12. ÉVFOLYAM SZERZŐK: Gilbertné Domonyi Eszter, Illésné Márin Éva, Kincses Mihályné Knipl Andrea, Kurdi Gabriella, Petriné Bugán Barbara, Szántó Bernadett NÉMET IDEGEN NYELV 4. ÉVFOLYAM Célok

Részletesebben

Ihnen

Ihnen NÉMET NYELV 2.feladatlap 1. Egészítsd ki a levelet személyes és birtokos névmások megfelelően ragozott alakjaival! A megoldásokat írd a táblázatba! Liebe Frau Müller, Berlin, den 10. November 2003 ich

Részletesebben

Mi a célod? Mikor? Mit teszel meg érte?

Mi a célod? Mikor? Mit teszel meg érte? 1 Tisztázzunk valamit: Mi a célod? Mikor? Mit teszel meg érte? Még mielőtt belevágnánk a nagy munkánkba, röviden nézzük is meg, milyen is ez a német nyelv. A NÉMET nyelvről röviden: Azonnal fel fog tűnni

Részletesebben

Német nyelvtan egyszerűen, idézetekből

Német nyelvtan egyszerűen, idézetekből Német nyelvtan egyszerűen, idézetekből 1 HA A HIBÁKBÓL TANULUNK, AKKOR HAMAROSAN ZSENI LESZEK. Wenn ha, utána KATI 1 aus ból, utána Dativ 2 der Fehler,- hiba aus Fehlern többes Dativban ott a + n lernen

Részletesebben

dr. Somló Katalin: Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam B változat

dr. Somló Katalin: Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam B változat Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez A1 szint, 6. évfolyam B változat 1 dr. Somló Katalin: Gyakorló feladatsor a német nyelvi méréshez 6. évfolyam B változat 1. rész Olvasott szöveg értése 1. feladat

Részletesebben

Az osztályozó- és javítóvizsgák tartalmi követelményei a helyi tanterv alapján Német nyelv

Az osztályozó- és javítóvizsgák tartalmi követelményei a helyi tanterv alapján Német nyelv Az osztályozó- és javítóvizsgák tartalmi követelményei a helyi tanterv alapján Német nyelv Összeállította: Gattyán Éva munkaközösség-vezető Mezőkövesd, 2017. február 10. 9. évfolyam nyelvi előkészítő osztály

Részletesebben

heißt Carla Polizist heißt Stefan. Polizistin heißt Stefanie.

heißt Carla Polizist heißt Stefan. Polizistin heißt Stefanie. 2 Lerneinheit 1 Ergänzen Sie Das ist / Das sind 1 a. Das ist eine Frau.... b. Das sind Männer.... c. Das... d.... e.... f.... g.... h.... i.... j.... k.... l.... 2 Ergänzen Sie der, die, das, die / er,

Részletesebben

NÉMET NYELVBŐL. Magyar Szentek Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola 3060 Pásztó, Deák Ferenc utca /

NÉMET NYELVBŐL. Magyar Szentek Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola 3060 Pásztó, Deák Ferenc utca / NÉMET NYELVBŐL 1. osztály reagálásra. Bekapcsolódjon, és tevékenyen részt vegyen az órai játékokban, cselekvésekben. Ismerje a mindennapi üdvözlési és búcsúzási formákat. Ismerje a tanult témakörök szavait:

Részletesebben

tuti ütős memóriatrükk német tanuláshoz

tuti ütős memóriatrükk német tanuláshoz 12 + 1 tuti ütős memóriatrükk német tanuláshoz Hogy jegyezd meg: a szavakat a névelőket többesszámot erős igék múlt idejét haben vagy sein segédigéket prepozíciókat vonzatos igéket Bődületes tévhit, ha

Részletesebben

A következő tanmenetjavaslattal meg szeretnénk könnyíteni a pedagógusok munkáját.

A következő tanmenetjavaslattal meg szeretnénk könnyíteni a pedagógusok munkáját. A Daf leicht egy olyan háromkötetes nyelvkönyvcsalád, amelynek segítségével a gimnáziumi tanulók az A1-től a B1 szintig, azaz a középszintű érettségiig tudnak eljutni a négy év folyamán. A tankönyv összeállításánál

Részletesebben

ÓRATERV. Nevelési-oktatási stratégia Módszerek Tanulói munkaformák Eszközök

ÓRATERV. Nevelési-oktatási stratégia Módszerek Tanulói munkaformák Eszközök ÓRATERV A pedagógus neve: dr. Horváth Beáta Éva Műveltségi terület: Idegen nyelvek (Élő idegen nyelvek) Tantárgy: Német nyelv Osztály: 12/C Nyelvi előkészítő osztály Az óra témája: Zukunftspläne, Interview

Részletesebben

Menschen um uns wie sind sie?

Menschen um uns wie sind sie? Menschen um uns wie sind sie? Charaktereigenschaften Modultyp Kreative Kommunikation Zielgruppe Schüler von 12 bis 15 Jahren Niveaustufe A1 Autorinnen Dömők Szilvia, Somló Katalin A kiadvány az Educatio

Részletesebben

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY NÉMET NYELV FELADATLAP. 8. osztály megyei forduló. Tanuló neve:... Iskola neve:... Címe:...

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY NÉMET NYELV FELADATLAP. 8. osztály megyei forduló. Tanuló neve:... Iskola neve:... Címe:... JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET PEDAGÓGIAI SZAKMAI ÉS SZAKSZOLGÁLAT, SZOLNOK OM azonosító szám: 102312 OKÉV nyilvántartási szám: 16-0058-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-1100

Részletesebben

I. GYENGE ÉS ERŐS IGÉK ALAKJAI

I. GYENGE ÉS ERŐS IGÉK ALAKJAI Nyelvhelyességi gyakorlatok 2., 2007/2008. II. félév 5. óra: Gyenge és erős igék alakjai (Formenbildung der schwachen und starken Verben) A német igealakok rendszerint két jól elkülöníthető elemből épülnek

Részletesebben

Az osztályozó vizsgák rendje és tematikája Német nyelv tantárgyból évfolyam

Az osztályozó vizsgák rendje és tematikája Német nyelv tantárgyból évfolyam Az osztályozó vizsgák rendje és tematikája Német nyelv tantárgyból 9-12. évfolyam A vizsga két részből áll: írásbeli és szóbeli részből. Az értékelés során mindkét vizsgarészt figyelembe vesszük: az írásbeli

Részletesebben

IDEGEN NYELV 9 12. évfolyam 830. Közös Európai Referenciakeret szerinti nyelvi tudásszintek:

IDEGEN NYELV 9 12. évfolyam 830. Közös Európai Referenciakeret szerinti nyelvi tudásszintek: IDEGEN NYELV 9 12. évfolyam 830 IDEGEN NYELV 9 12. évfolyam Célok és feladatok A 9. évfolyamra a diákok öt éve tanulják a célnyelvet. Ez idő alatt megismerkedtek az idegen nyelvi foglalkozások feladat-

Részletesebben

50 hasznos német kifejezés - az egyszerűtől a bonyolultnak tűnőig Szerkesztette: Tar-Pálfi Nikolett

50 hasznos német kifejezés - az egyszerűtől a bonyolultnak tűnőig Szerkesztette: Tar-Pálfi Nikolett 50 hasznos német kifejezés - az egyszerűtől a bonyolultnak tűnőig Szerkesztette: Tar-Pálfi Nikolett Alltag 1. Wie geht's? Wie fühlst du dich? Wie geht es Ihnen? Wie fühlen Sie sich? 2. Wann kommst du nach

Részletesebben

HELYI TANTERV NÉMET NYELV 9-12. ÉVFOLYAM

HELYI TANTERV NÉMET NYELV 9-12. ÉVFOLYAM HELYI TANTERV NÉMET NYELV NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ ÉVFOLYAMRA ÉPÜLŐ NYELVI KÉPZÉS 9-12. ÉVFOLYAM A nyelvtanulás keretei Hozott nyelv esetén a NAT 2003 az A1-A2-es szintet tekinti induló szintnek, így mi is innen

Részletesebben

6. KLASSE. 1. feladat: Karikázd be az A, B, C, D válaszok közül az egyetlen helyes megoldást, majd írd be az utolsó oldalon lévő táblázatba!

6. KLASSE. 1. feladat: Karikázd be az A, B, C, D válaszok közül az egyetlen helyes megoldást, majd írd be az utolsó oldalon lévő táblázatba! 6. KLASSE 1. feladat: Karikázd be az A, B, C, D válaszok közül az egyetlen helyes megoldást, majd írd be az utolsó oldalon lévő táblázatba! 1.Melyik a helyes? A) Willkommen dich! B) Grüße dich! C) Grüß

Részletesebben

ÉLŐ IDEGEN NYELVEK NÉMET - 2. idegen nyelv, 9-12. évfolyam Heti 3 óra

ÉLŐ IDEGEN NYELVEK NÉMET - 2. idegen nyelv, 9-12. évfolyam Heti 3 óra ÉLŐ IDEGEN NYELVEK NÉMET - 2. idegen nyelv, 9-12. évfolyam Heti 3 óra Az idegen nyelvi kommunikáció az anyanyelvi kommunikációhoz hasonlóan az alapvető nyelvi készségekre épül: fogalmak, gondolatok, érzések,

Részletesebben

Utazás Általános. Általános - Alapvető, létfontosságú dolgok. Általános - Beszélgetés. Segítségkérés

Utazás Általános. Általános - Alapvető, létfontosságú dolgok. Általános - Beszélgetés. Segítségkérés - Alapvető, létfontosságú dolgok Können Sie mir bitte helfen? Segítségkérés Kan du vara snäll och hjälpa mig? Sprechen Sie Englisch? Talar du engelska? Annak megkérdezése, hogy az adott személy beszél-e

Részletesebben

Utazás Általános. Általános - Alapvető, létfontosságú dolgok. Általános - Beszélgetés. Segítségkérés

Utazás Általános. Általános - Alapvető, létfontosságú dolgok. Általános - Beszélgetés. Segítségkérés - Alapvető, létfontosságú dolgok Können Sie mir bitte helfen? Segítségkérés Bonvolu helpi min. Sprechen Sie Englisch? Ĉu vi parolas la anglan? Annak megkérdezése, hogy az adott személy beszél-e angolul

Részletesebben

Német C2 1 1 061. nyelvi programkövetelmény. A javaslattevő alapadatai. A nyelvi képzésre vonatkozó adatok. 960 óra + 180/300 OP

Német C2 1 1 061. nyelvi programkövetelmény. A javaslattevő alapadatai. A nyelvi képzésre vonatkozó adatok. 960 óra + 180/300 OP Német C2 1 1 061 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő alapadatai Javaslatot benyújtó neve Tudományos Ismeretterjesztő Társulat A nyelvi képzésre vonatkozó adatok Nyelv megnevezése Nyelvi képzés szintje

Részletesebben

Ne feledd, ha bármi kérdésed marad mindezek után is, az Adler Tanodától nyugodtan kérdezhetsz a következő címen:

Ne feledd, ha bármi kérdésed marad mindezek után is, az Adler Tanodától nyugodtan kérdezhetsz a következő  címen: Kedves Olvasó! Engedd meg, hogy egy kis útmutatást adjak Neked ehhez a munkafüzethez, hogy a lehető legtöbbet tudjon Neked segíteni a német nyelv elsajátításában! Összesen 14 nyelvtani egységből áll ez

Részletesebben

BINDER ANDRÁS. német. kompetenciamérési feladatok. 6. és 8. évfolyamosok számára

BINDER ANDRÁS. német. kompetenciamérési feladatok. 6. és 8. évfolyamosok számára BINDER ANDRÁS német kompetenciamérési feladatok 6. és 8. évfolyamosok számára BINDER ANDRÁS német kompetenciamérési feladatok 6. és 8. évfolyamosok számára Szakmai lektor Angeli Éva, Szűcs Melinda Szerkesztő

Részletesebben

Utazás Általános. Általános - Alapvető, létfontosságú dolgok. Általános - Beszélgetés. Segítségkérés

Utazás Általános. Általános - Alapvető, létfontosságú dolgok. Általános - Beszélgetés. Segítségkérés - Alapvető, létfontosságú dolgok Mă puteți ajuta, vă rog? Segítségkérés Können Sie mir bitte helfen? Vorbiți în engleză? Sprechen Sie Englisch? Annak megkérdezése, hogy az adott személy beszél-e angolul

Részletesebben

Hasznos kifejezések nem csak kezdőknek Meinungsäußerung ( véleménynyilvánítás ):

Hasznos kifejezések nem csak kezdőknek Meinungsäußerung ( véleménynyilvánítás ): Hasznos kifejezések nem csak kezdőknek 1.0 1. Meinungsäußerung ( véleménynyilvánítás ): Ich meine/finde/glaube/denke, dass... Úgy vélem/találom/gondolom, hogy... Ich bin der Meinung, dass... Az a véleményem,

Részletesebben

NÉMET NYELV HELYI TANTERV. 4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam. A1 A2 B1 mínusz B1. 4. évfolyam TÉMAKÖRÖK, FOGALOMKÖRÖK

NÉMET NYELV HELYI TANTERV. 4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam. A1 A2 B1 mínusz B1. 4. évfolyam TÉMAKÖRÖK, FOGALOMKÖRÖK FEJLESZTÉSI FELADATOK, NYELVI SZINTEK 4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam Első idegen nyelv KER-szintben nem megadható A1 A2 B1 mínusz B1 4. évfolyam TÉMAKÖRÖK, FOGALOMKÖRÖK Éves

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: általános iskola német Évfolyam: 1. Emelt óraszámú csoport Emelt szintű csoport Vizsga típusa: szóbeli, írásbeli írásbeli: a tanult témakörökhöz

Részletesebben

2013/2014. NÉMET NYELV FELADATLAP. 7. osztály iskolai forduló. Tanuló neve:... Iskola neve:... Címe:...

2013/2014. NÉMET NYELV FELADATLAP. 7. osztály iskolai forduló. Tanuló neve:... Iskola neve:... Címe:... OM azonosító szám: 102312 Felnőttképzési nyilvántartási szám: 16-0058-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: L-1100 KLIK azonosító: 103008 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet 5000 Szolnok,

Részletesebben

Heut' kommt der Hans zu mir

Heut' kommt der Hans zu mir 2. ének Heut' kommt der Hans zu mir 1. Heut' kommt der Hans zu mir! 1. Ma jön a Hans hozzám! - freut sich die Lies. - örül a Liza. Zu wem? - Kihez? zu mir - hozzám zu dir - hozzád zu uns - hozzánk r Kamm

Részletesebben

VII. A napirendem. Mit csinálsz ma délután? A szobában fekszem és olvasok.

VII. A napirendem. Mit csinálsz ma délután? A szobában fekszem és olvasok. A. VII. A napirendem Mit csinálsz ma délután? A szobában fekszem és olvasok. Hánykor reggelizel? Hétkor. Mit reggelizel? Zsemlét. Mit iszol? Teát vagy tejet. B. A napirendem Péter: Reggel 6 órakor kelek.

Részletesebben

a ház / lakás, ahol élünk, lakókörnyezetünk a család mindennapi életének tipikus szituációi

a ház / lakás, ahol élünk, lakókörnyezetünk a család mindennapi életének tipikus szituációi 5. évfolyam Az 5. évfolyam megkezdésekor a tanulók már rendelkeznek négy év nyelvtanulási tapasztalattal, így az általános célkitűzések az alábbiak szerint fogalmazhatók meg: 1. A kommunikatív kompetenciák

Részletesebben

Üzleti élet Nyitás. Nagyon hivatalos, a címzettnek meghatározott rangja van, aminek szerepelnie kell

Üzleti élet Nyitás. Nagyon hivatalos, a címzettnek meghatározott rangja van, aminek szerepelnie kell - Nyitás német magyar Sehr geehrter Herr Präsident, Tisztelt Elnök Úr! Nagyon hivatalos, a címzettnek meghatározott rangja van, aminek szerepelnie kell Sehr geehrter Herr, Hivatalos, férfi címzett, ismeretlen

Részletesebben

Üzleti élet Nyitás. Nagyon hivatalos, a címzettnek meghatározott rangja van, aminek szerepelnie kell

Üzleti élet Nyitás. Nagyon hivatalos, a címzettnek meghatározott rangja van, aminek szerepelnie kell - Nyitás magyar német Tisztelt Elnök Úr! Sehr geehrter Herr Präsident, Nagyon hivatalos, a címzettnek meghatározott rangja van, aminek szerepelnie kell Tisztelt Uram! Hivatalos, férfi címzett, ismeretlen

Részletesebben

IN ZIRKUS Themenbearbeitung Lehr- und Lernmaterialien Teil 2

IN ZIRKUS Themenbearbeitung Lehr- und Lernmaterialien Teil 2 IN ZIRKUS Themenbearbeitung Lehr- und Lernmaterialien Teil 2 Zielgruppe Schüler von 9 bis 10 Jahren Autorinnen Kuszman Nóra, Némethné Gálvölgyi Mária, Sárvári Tünde A kiadvány KHF/334-5/2009 engedélyszámon

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV 3. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 60 perc

Részletesebben

ÉLŐ IDEGEN NYELVEK NÉMET - 1. idegen nyelv, 9-12. évfolyam Heti 3 óra

ÉLŐ IDEGEN NYELVEK NÉMET - 1. idegen nyelv, 9-12. évfolyam Heti 3 óra ÉLŐ IDEGEN NYELVEK NÉMET - 1. idegen nyelv, 9-12. évfolyam Heti 3 óra Az idegen nyelvi kommunikáció az anyanyelvi kommunikációhoz hasonlóan az alapvető nyelvi készségekre épül: fogalmak, gondolatok, érzések,

Részletesebben

Német nyelv 5-6.évfolyam. 1.forduló

Német nyelv 5-6.évfolyam. 1.forduló Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ Vasi Géniusz- Tehetségsegítı hálózat a Nyugat-Dunántúlon TÁMOP-3.4.4/B-08/1-2009-0014 Német nyelv 5-6.évfolyam 1.forduló

Részletesebben

Dr Haán György Dr. Pongrácz Judit Simon Józsefné: Német Nyelvkönyv I.

Dr Haán György Dr. Pongrácz Judit Simon Józsefné: Német Nyelvkönyv I. Német nyelv táblázatok kezdőknek Segédanyag a Dr Haán György Dr. Pongrácz Judit Simon Józsefné: Német Nyelvkönyv I. tankönyvhöz. Tartalomjegyzék Készítette: Kővári Zalán Határozott és határozatlan névelők.

Részletesebben

Ich komme aus Bonn

Ich komme aus Bonn Ich komme aus Bonn Ich komme aus Bonn, Bonn liegt am Rhein, mein Freund heißt Paul, er trinkt gern Wein. Wir trinken viel Schnaps, viel Kaffee und Bier. Wir sind typisch Deutsch, Ja! So sind wir! Én Bonnból

Részletesebben

Neumann János Középiskola és Kollégium Német nyelvi verseny 8. osztályos tanulók számára

Neumann János Középiskola és Kollégium Német nyelvi verseny 8. osztályos tanulók számára Neumann János Középiskola és Kollégium Német nyelvi verseny 8. osztályos tanulók számára Tanuló neve:... Iskolája neve, címe:... Elérhető pontszám: 100 pont Elért pontszám:... Kedves Versenyző! Üdvözlünk

Részletesebben

6. évfolyam Német nyelv

6. évfolyam Német nyelv IDEGEN NYELVI MÉRÉS 2018. május 16. 6. évfolyam Német nyelv Általános tudnivalók a feladatokhoz Ez a füzet nyelvi feladatokat tartalmaz. feladatsor két részből áll. z I. részben csak a füzetben kell dolgoznod.

Részletesebben

Osztályozóvizsgák anyagai- német nyelv

Osztályozóvizsgák anyagai- német nyelv Osztályozóvizsgák anyagai- német nyelv 9. osztály 1) Wortschatz der 1-13 Lektionen in dem Buch Start!Neu + Arbeitsheft+ kiegészítő 1. Begrüßungen, Vorstellungen 2. Familie 3. Essen und Trinken 4. Im Restaurant

Részletesebben

Tantárgyi kapcs. Előzetes ism. Természetismeret: kifejezések felelevenítése. A tanult igék múlt ideje

Tantárgyi kapcs. Előzetes ism. Természetismeret: kifejezések felelevenítése. A tanult igék múlt ideje Óra Anyagegység Kötelező választott Wiederholung 1. Die Schulferien sind zu Ende. Der Herbst ist da! Was brauchen wir dieses Jahr? 2. Ein Tag im Sommer. Was hast du im Sommer gemacht? 3. Meine Familie

Részletesebben

Reisen Unterkunft. Unterkunft - Finden. Unterkunft - Buchen. Nach dem Weg zur Unterkunft fragen

Reisen Unterkunft. Unterkunft - Finden. Unterkunft - Buchen. Nach dem Weg zur Unterkunft fragen - Finden Wo kann ich finden? Nach dem Weg zur fragen Hol találom a?... ein Zimmer zu vermieten?... kiadó szoba? Art der... ein Hostel?...hostel? Art der... ein Hotel?... egy hotel? Art der... eine Frühstückspension?...bed

Részletesebben

Nyelvtani gyakorlatok Összeállította: Pathy Lívia. A létige használata

Nyelvtani gyakorlatok Összeállította: Pathy Lívia. A létige használata Nyelvtani gyakorlatok Összeállította: Pathy Lívia A létige használata A magyar nyelvben a van létige több jelentéssel bír, s használata gondot jelent a magyart idegen nyelvként tanulók számára. Az alábbiakban

Részletesebben

Találkozó az általános iskolákkal Október 4.

Találkozó az általános iskolákkal Október 4. Találkozó az általános iskolákkal 2012. Október 4. Témák Változások a felvételiben Német nyelvi verseny Adatok kérése Felvételi 1. Kevés információ-bizonytalanság Nem lesz tehetséggondozó felvételi, csak

Részletesebben

Utazás Szállás. Szállás - Keresés. Szállás - Foglalás. Útbaigazítás kérése. ... kiadó szoba?... ein Zimmer zu vermieten? szállásfajta.

Utazás Szállás. Szállás - Keresés. Szállás - Foglalás. Útbaigazítás kérése. ... kiadó szoba?... ein Zimmer zu vermieten? szállásfajta. - Keresés Hol találom a? Útbaigazítás kérése Wo kann ich finden?... kiadó szoba?... ein Zimmer zu vermieten?...hostel?... ein Hostel?... egy hotel?... ein Hotel?...bed and breakfast?...kemping? Milyenek

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV 1. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc

Részletesebben

Corvinus Szaknyelvi Vizsgaközpont Nemzetközi Kapcsolatok Szaknyelv Hallás utáni szövegértés teszt Alapfok (B1)

Corvinus Szaknyelvi Vizsgaközpont Nemzetközi Kapcsolatok Szaknyelv Hallás utáni szövegértés teszt Alapfok (B1) Corvinus Szaknyelvi Vizsgaközpont Nemzetközi Kapcsolatok Szaknyelv Hallás utáni szövegértés teszt Alapfok (B1) 20 p./ Értékelő: kód A rendelkezésre álló idő 30 perc. Ez a Corvinus Szaknyelvi Vizsgaközpont

Részletesebben

2. az állapotot kifejezô szenvedô igeragozást (das Zustandspassiv). Das Haus ist schon aufgebaut. A ház már felépült. (A ház már fel van épít ve.

2. az állapotot kifejezô szenvedô igeragozást (das Zustandspassiv). Das Haus ist schon aufgebaut. A ház már felépült. (A ház már fel van épít ve. 2. az állapotot kifejezô szenvedô igeragozást (das Zustandspassiv). VORGANGSPASSIV Hier wird ein Haus gebaut. Itt egy ház épül. ZUSTANDSPASSIV Das Haus ist schon aufgebaut. A ház már felépült. (A ház már

Részletesebben

Tanmenet T A N M E N E T

Tanmenet T A N M E N E T Tanmenet A direkt című tankönyv köteteihez készült tanmenetet elsősorban a németet kezdő szinten tanuló középiskolások számára ajánljuk. Ezekben a csoportokban az első kötet tananyaga körülbelül egy tanév

Részletesebben

Idegen nyelv 5-8. évfolyam

Idegen nyelv 5-8. évfolyam Idegen nyelv 5-8. évfolyam Az élő idegen nyelv műveltségi terület céljai és tartalma összhangban vannak az alaptanterv többi műveltségi területének céljaival és tartalmával, valamint az Európa Tanács ajánlásaival:

Részletesebben

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY 2006/2007. NÉMET NYELV FELADATLAP. 7. osztály iskolai forduló. Név:... Iskola neve:... Címe:...

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY 2006/2007. NÉMET NYELV FELADATLAP. 7. osztály iskolai forduló. Név:... Iskola neve:... Címe:... JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET OM azonosító szám: 102312 OKÉV nyilvántartási szám: 16-0058-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-1100 5000 Szolnok, Mária út 19. Pf.: 176. Telefon:

Részletesebben

Eset Hímnem Nőnem Semlegesnem Többes szám

Eset Hímnem Nőnem Semlegesnem Többes szám Benkő Attila 14. Névmások típusai és ragozása II. 14.1. A melléknévi birtokos névmás ragozása A birtokos névmás ragozása megegyezik az ein, eine, ein, illetve a kein, keine, kein határozatlan névelők ragozásával.

Részletesebben

I. Olvasáskészség 1. Maximális pontszám: 15. Olvassa el figyelmesen az alábbi szöveget, majd annak alapján válaszoljon magyarul a kérdésekre!

I. Olvasáskészség 1. Maximális pontszám: 15. Olvassa el figyelmesen az alábbi szöveget, majd annak alapján válaszoljon magyarul a kérdésekre! I. Olvasáskészség 1. Maximális pontszám: 15 Olvassa el figyelmesen az alábbi szöveget, majd annak alapján válaszoljon magyarul a kérdésekre! Immer mehr Bürger lehnen die Sommerzeit ab Der Widerstand gegen

Részletesebben

Német nyelv 5-6.évfolyam. 4.forduló

Német nyelv 5-6.évfolyam. 4.forduló Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ Vasi Géniusz- Tehetségsegítı hálózat a Nyugat-Dunántúlon TÁMOP-3.4.4/B-08/1-2009-0014 Német nyelv 5-6.évfolyam 4.forduló

Részletesebben

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY 2009/2010. NÉMET NYELV FELADATLAP. 7. osztály iskolai forduló. Tanuló neve:... Iskola neve:... Címe:...

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY 2009/2010. NÉMET NYELV FELADATLAP. 7. osztály iskolai forduló. Tanuló neve:... Iskola neve:... Címe:... JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET PEDAGÓGIAI SZAKMAI ÉS SZAKSZOLGÁLAT, SZOLNOK OM azonosító szám: 102312 Felnőttképzési nyilvántartási szám: 16-0058-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám:

Részletesebben

A Lazán németül II. Nyelvkönyv 1. leckéjének megoldásai. 14. oldal

A Lazán németül II. Nyelvkönyv 1. leckéjének megoldásai. 14. oldal A Lazán németül II. nyelvkönyv megoldásai 1. lecke 1 A Lazán németül II. Nyelvkönyv 1. leckéjének megoldásai 14. oldal A Névmás nélküli alakok minimondatai: te Geh(e)! Spar(e)! Trink(e)! Halte! Arbeite!

Részletesebben

MINTAFELADAT - B írásbeli Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I.

MINTAFELADAT - B írásbeli Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I. MINTAFELADAT - B írásbeli 35 345 01 Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I. A beszédértés, az íráskészség és az olvasott szöveg értésének mérése idegen nyelven, valamint nyelvtani/nyelvhasználati és

Részletesebben

6. évfolyam Német nyelv

6. évfolyam Német nyelv IDEGEN NYELVI MÉRÉS 2017. május 17. 6. évfolyam Német nyelv Általános tudnivalók a feladatokhoz Ez a füzet nyelvi feladatokat tartalmaz. feladatsor két részből áll. z I. részben csak a füzetben kell dolgoznod.

Részletesebben

MINTAFELADAT - C írásbeli Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I.

MINTAFELADAT - C írásbeli Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I. MINTAFELADAT - C írásbeli 35 345 01 Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I. A beszédértés, az íráskészség és az olvasott szöveg értésének mérése idegen nyelven, valamint nyelvtani/nyelvhasználati és

Részletesebben

Utazás Általános. Általános - Alapvető, létfontosságú dolgok. Általános - Beszélgetés. Segítségkérés

Utazás Általános. Általános - Alapvető, létfontosságú dolgok. Általános - Beszélgetés. Segítségkérés - Alapvető, létfontosságú dolgok Bana yardımcı olurmusunuz, lütfen? Segítségkérés Können Sie mir bitte helfen? İngilizce konuşuyor musunuz? Sprechen Sie Englisch? Annak megkérdezése, hogy az adott személy

Részletesebben

A Lazán németül III. nyelvkönyv 1. leckéjének megoldásai. 17. oldal

A Lazán németül III. nyelvkönyv 1. leckéjének megoldásai. 17. oldal A Lazán németül III. nyelvkönyv megoldásai lecke 1 A Lazán németül III. nyelvkönyv leckéjének megoldásai 17. oldal Antworte auf die Fragen! Die Kleinstadt liegt in der Umgebung von Hamburg. 2. Der Küster

Részletesebben

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY 2005/2006. NÉMET NYELV FELADATLAP. 7. osztály iskolai forduló. Név:... Iskola neve:... Címe:...

ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY 2005/2006. NÉMET NYELV FELADATLAP. 7. osztály iskolai forduló. Név:... Iskola neve:... Címe:... JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET OM azonosító szám: 102312 OKÉV nyilvántartási szám: 16-0058-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-1100 5000 Szolnok, Mária út 19. Pf.: 176. Telefon:

Részletesebben