A szerződés érvénytelensége iránti perek eljárásjogi kérdései
|
|
- Benedek Szőke
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMA A szerződés érvénytelensége iránti perek eljárásjogi kérdései A szerződés érvénytelensége iránti perekben a vonatkozó anyagi jogi intézmények alkalmazásával összefüggő problémák mellett sajátos eljárásjogi kérdések is felmerülnek, részben olyanok, melyek régebbi keletkezésűek és visszatérően jelentkeznek a bírói jogalkalmazásban, másrészt új keletű problémák, melyeket az utóbbi évek jogalkalmazási gyakorlata hozott felszínre. Közülük kiemelten szükséges foglalkozni a kérelemhez kötöttség problematikájával, a megállapítási kereset előterjeszthetőségével, a harmadik személy kereshetőségi jogának kérdésével. Kérelemhez kötöttség a szerződés érvénytelensége iránti perekben 1. Kérelemhez kötöttség az érvénytelenségi ok körében A kérelemhez kötöttséget eljárásjogi alapelvként megfogalmazó Pp. 3. (2) bekezdése szerint a bíróság törvény eltérő rendelkezése hiányában a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van. Az alapelvi szintű szabály mellett a Pp a konkrétan tartalmazza az érdemi döntés korlátait, előírja, hogy a döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen illetőleg az ellenkérelmen, ez vonatkozik a főkövetelés járulékaira (kamat, költség stb.) is. E rendelkezéseken alapul a kereseti kérelemhez kötöttség szabálya, amely a ma már egységesnek mondható bírói gyakorlat értelmében nem jelent egyben jogcímhez kötöttséget. A Pp. tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó szabályaival kapcsolatos előző évi kollégiumi vizsgálat és előterjesztés részletesen foglalkozott a kérelemhez kötöttségnek a jogcímhez kötöttségtől való elhatárolásával, kiemelve, hogy a fél által hivatkozott téves jogi minősítés vagy a követelés jogcímének hiányos vagy helytelen megjelölése a bíróságot nem köti, a felhozott és bizonyított tényekre a jogszabályt a bíróságnak kell alkalmaznia. Az EBH 2004/1143. valamint 2006/1422. számú határozatokkal összhangban a Fővárosi Ítélőtábla több határozata is ezt az álláspontot tükrözi (5.Pf /2009/6., 6.Pf /2005/4., 7.Pf /2008/5., 9.Pf /2005/4.).
2 2 A szerződés érvénytelensége iránti perekben a kérelemhez kötöttség eljárási törvényben foglalt főszabálya alóli kivételt jelenti a Ptk (1) bekezdésében foglalt anyagi jogi szabály, mely amellett, hogy a semmis szerződés érvénytelenségére való hivatkozást időbeli és személyi korlátozás nélkül lehetővé teszi, azt is kimondja, hogy a semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség. Ez tartalmilag a semmisség hivatalbóli figyelembevételét jelenti, tehát azt, hogy a bíróság előtti eljárásban a fél erre való hivatkozása nélkül a kérelemhez kötöttség általános szabálya ellenére a bíróság az általa észlelt semmisségi okot elbírálja, döntési körébe vonja. A hosszú időn keresztül követett bírói gyakorlat szerint ez nemcsak a semmisség hivatalbóli észlelésének, hanem a jogkövetkezmények hivatalbóli alkalmazásának kötelezettségét is jelentette. Ennek magyarázatául szolgált a Ptk (1) bekezdésében foglalt rendelkezés mely szerint érvénytelen szerződés esetén az eredeti állapotot kell helyreállítani akkénti értelmezése, hogy a bíróság kötelezettségévé teszi a szerződéskötést megelőző állapot hivatalbóli rendezését. A Pp. hivatalbóli eljárást visszaszorító módosításai nyomán változott és átalakult a jogalkalmazói gyakorlat: a semmis szerződéssel összefüggő hivatalbóli eljárás új értelmezést kapott. A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 1/2005. számú kollégiumi véleménye foglalja össze a semmisség hivatalbóli észlelése esetén követendő eljárást. A vélemény szövegezéséből is következtethető, hogy a semmisség hivatalbóli észlelése nem jelent kötelezettséget arra, hogy a bíróság hivatalból kutatja esetleges semmisségi ok fennállását, de még azt sem, hogy a feleket bizonyításra hívja fel az általa feltételezett semmisségi ok tisztázása, fennállásának megállapíthatósága érdekében. Csak a rendelkezésére álló peradatokon, a felek által bíróság elé tárt tényeken alapuló, tehát további bizonyítást nem igénylő helyzetekre vonatkozik a semmisség bíróság általi észlelése, ilyen esetben viszont a fél által előadott kérelem és megjelölt jogcím nem köti a bíróságot. A Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf /2007/8. számú ítéletével elbírált ügyben a felperesek a szerződés semmisségének megállapítását jó erkölcsbe ütköző volta miatt kérték, megtámadási okként tévedésre és megtévesztésre hivatkoztak. A felperesi jogi képviselő a tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy a szerződés semmisségének megállapítását nem színleltség miatt kéri, a felperesek azonban ezzel ellentétben (a keresetlevélben, előkészítő irataikban, tárgyalási nyilatkozataikban és fellebbezésükben) kifejezetten arra hivatkoztak, hogy sem nekik, sem az I. rendű alperesnek nem állt szándékában a közös tulajdon megszüntetése. A közös tulajdont megszüntető szerződéssel csupán az ingatlant kívánták zálogbiztosíték céljára alkalmassá tenni, valóságos jogváltozást nem kívántak előidézni, megváltási árat sem kaptak, kiköltözési és birtokba adási kötelezettségük sem állt fenn. Az ítélőtábla álláspontja szerint, mivel a felperesek az érvénytelenség megállapítása iránti kérelmük tényalapjaként a színlegességet jelölték meg, csupán annak jogcímét határozták meg ettől eltérően, a kérelem tartalmának megfelelően arra a következtetésre jutott, hogy az adásvételi szerződésnek címzett közös tulajdont megszüntető szerződés színlelt és emiatt semmis. A semmisségi ok hivatalbóli észleléséhez képest eltérő jogi megítélés alá esik az érvénytelenséget kiváltó másik ok: a fél megtámadásra való hivatkozása. A megtámadás következtében akkor válik érvénytelenné a szerződés, ha a fél
3 3 eredményesen hivatkozik valamely megtámadási okra és azt határidőn belül érvényesíti. A fél által előadott megtámadási ok köti a bíróságot, nem vizsgálhat olyan megtámadási okot, amelyre a fél nem hivatkozott. Elméletben itt is előfordulhat azonban, hogy az előadott tények nem a fél által tévesen megjelölt, hanem egy másik megtámadási ok figyelembevételével eredményezik az érvénytelenséget, mely esetben a jogcímhez kötöttség nem érvényesül. Ezt az álláspontot tükrözi a BH 1997/528. számú határozat, mely kimondja, hogy a tévedés címén történt megtámadásban benne van a közös téves feltevés miatti lehetséges megtámadás is. Általánosságban azonban a megtámadási okra alapított érvénytelenség iránti igény elbírálása körében a jogcímhez kötöttség fennáll, ami a megtámadás mint anyagi jogi intézmény természetéből következik. A szerződés érvénytelensége iránti perek gyakorlatában az a jellemző, hogy a felperes keresetében semmisségi és megtámadási okra egyaránt hivatkozik és nemegyszer előfordul, hogy szinte valamennyi Ptk.-beli semmisségi okot megjelöl. Az ilyen módon előterjesztett keresetek sorrendiséget állítanak fel elsődleges, másodlagos, harmadlagos stb. kérelemként előadva a különböző jogcímeket, eshetőleges keresethalmazat formájában. Abban az esetben, ha valamennyi kérelem a szerződés érvénytelenségét célozza, látszólagos tárgyi keresethalmazattal állunk szemben és a fél által felállított sorrendiség a bíróságot nem köti, mivel semmisségi okot a kérelemtől függetlenül hivatalból is észlelhet, ebből következően a kérelemben megjelölt érvénytelenségi okok sorrendje is közömbös. Más a helyzet, ha a keresethalmazat az érvénytelenség mellett más kötelmi jogintézménnyel kombinálódik (pl. hibás teljesítésre alapított szerződésszegés, elállás stb.). Ilyen esetben a helyes logikai sorrend azt feltételezi, hogy csak érvényes szerződés esetén jöhet szóba annak vizsgálata, hogy a teljesítés szerződésszerű-e. Ezért az érvényesség kérdésében való állásfoglalás a megjelölt sorrendtől függetlenül megelőzi a teljesítéssel összefüggő kereseti kérelem (pl. szerződésszegés jogkövetkezményének alkalmazása) vizsgálatát. Speciális a megoldás akkor, ha az érvénytelenségi ok mellett hatálytalanságra is hivatkozik a felperes. Mivel a két jogintézmény esetén mások a jogkövetkezmények, jelentősége van a kereseti kérelmek sorrendjének. Bár dogmatikailag itt is megelőzné az érvényesség felőli döntés a hatálytalanság kérdésének vizsgálatát, mégis logikusabbnak tűnik az az álláspont, hogy a fedezetelvonást megvalósító tényállás speciális az érvénytelenséghez képest. Így pl. a fedezetelvonó, de egyben színlelt szerződés esetén a Ptk (6) bekezdése, valamint a Ptk a az általános és különös viszonyában áll egymással. Ezért a speciális szabály alkalmazásával lehetőség nyílik arra, hogy a kereseti kérelemhez igazodóan a fedezetelvonás jogkövetkezményét alkalmazza a bíróság annak ellenére, hogy a szerződés egyben színlelt is (EBH 2002/2/742.). A Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf /2007/6. számú határozatából kitűnően a kereset elsődlegesen az ajándékozási szerződés fedezetelvonó jellegének megállapítására, másodlagosan semmisségének megállapítására irányult, és mindkét esetben kérte az alpereseket annak tűrésére kötelezni a felperes, hogy az ingatlanból végrehajtás útján kielégítést nyerjen. A hatálytalanság iránti keresetet elutasító első fokú részítéletet az
4 4 ítélőtábla hatályon kívül helyezte és a végzés indokolásában kifejtette, hogy látszólagos keresethalmazatot alkotó vagylagos (eshetőleges) kereseti kérelmek esetén részítélet nem hozható. Ilyen esetben a másodlagos kereseti kérelem elbírálásának és e célból a tárgyalás elhalasztásának szükségessége az elsődleges kereseti kérelemről hozott döntés tartalmától függ, nem pedig a részítélet hozatalának törvényben rögzített feltételei között felsorolt körülménytől (BDT 2007/10/168.). Összegezhető, hogy az érvénytelenségi ok megjelölésével összefüggésben a kérelemhez kötöttség körében az jelent nehézséget, ha az érvénytelenségi okok tömegével és vitatható sorrendiségével mintegy bombázzák a bíróságokat. Ehhez képest a bíróság általi hivatalbóli észlelésnek tág lehetősége nincs. Mivel a vizsgálat alapjául szolgáló perekben eleve az érvénytelenség miatti igényérvényesítés volt a cél, ezért a semmisség hivatalbóli észlelésével és az 1/2005. számú kollégiumi vélemény alkalmazásával elvétve lehetett csak találkozni. Az ítélőtábla gyakorlatában a másodfokú eljárásban e körben felmerülő sajátos jogalkalmazási problémákat a 3. pont (kérelemhez kötöttség a másodfokú eljárásban) tartalmazza. 2. Kérelemhez kötöttség az érvénytelenség miatti jogkövetkezmény alkalmazásánál Az 1/2005. kollégiumi vélemény egyértelművé tette a bírói gyakorlatban korábban elindult tendencia helyességét: az érvénytelenség jogkövetkezményeit a bíróság csak a felek kérelmére alkalmazza, hivatalból akkor sem, ha a semmisségi ok fennállását észleli. A korábbi gyakorlat idején, a jogkövetkezmény hivatalból történő alkalmazása esetén nem volt vitás az, hogy a bíróság mérlegelésére van bízva az érvénytelenség legmegfelelőbb jogkövetkezményének kiválasztása és alkalmazása. A jelenlegi helyzetben azonban, mivel a fél kérelméhez kötött, hogy a jogkövetkezmény alkalmazására egyáltalán sor kerülhet-e, új megvilágításba kerül a kérdés: köti-e a bíróságot a fél által megjelölt és alkalmazni kért jogkövetkezményre vonatkozó kérelem, vagy változatlanul szabadon választ a bíróság a törvényben szabályozott megoldások közül. Az eddig ismert joggyakorlat csak azt hangsúlyozza, hogy nem választhat a bíróság olyan jogkövetkezményt, amely a felek érdekével ellentétes, ami ellen valamennyi fél tiltakozik. Így foglalt állást a civilisztikai kollégiumvezetők tanácskozása is (BH 2005/5. Fórum rovat Emlékeztető 4/b. pontja). Ezt az esetet kivéve tehát a bíróság eltérhet a fél kérelmétől a rendezés módját illetően. Az új Ptk. normaszövegében is ez a gyakorlat jelenik meg. Eszerint, ha érvénytelen szerződés alapján teljesítés történt, a felek jogviszonyát a bíróság bármelyik fél kérelmére rendezi. A bíróság a jogviszony rendezésének módját a kérelemtől eltérően is megállapíthatja, nem alkalmazhat azonban olyan megoldást, amely ellen valamennyi fél tiltakozik.
5 5 A jelenlegi helyzetben a hatályos Ptk. alkalmazása során is annak ellenére, hogy a törvény szövege nem tartalmazza ez tűnik a helyes álláspontnak: tehát az érvénytelenség jogkövetkezményének alkalmazásához a fél kérelme elengedhetetlenül szükséges, de tartalma nem köti a bíróságot, mert a törvényben szabályozott másik megoldási módot is választhatja. Ilyen értelmezés mellett a kérelemhez kötöttség sajátos formájával állunk szemben, nevezetesen a jogviszony bíróság általi rendezésének eljárásjogi előfeltétele a fél erre irányuló (kereseti, viszontkereseti) kérelme, de az abban megjelölt igénytől eltérhet, és más jogkövetkezményt alkalmazhat a bíróság. Röviden fogalmazva, csak az köti a bíróságot, hogy legyen kérelem, de annak tartalma nem. További kérdés ezzel összefüggésben, hogy a fél jogkövetkezmény felőli döntésre vonatkozó kérelmének mennyire kell konkrétnak lenni. Elegendő-e a törvény szerinti megfogalmazásban valamelyik jogkövetkezmény (eredeti állapot helyreállítás, hatályossá nyilvánítás, érvényessé nyilvánítás) megjelölése, vagy pedig emellett illetve ezen belül az ellenérdekű féllel szembeni petítumot határozott formában kell előterjeszteni (pl. pénzösszegben marasztaló, dolog kiadására vagy ingatlan esetén tulajdonjog törlésére és visszajegyzésére irányuló kérelem). A Fővárosi Ítélőtábla a pontos kereseti kérelem előterjesztése érdekében elmulasztott hiánypótlást lényeges eljárási szabálysértésnek minősítette a következők szerint. A 15.Gf /2008/9. számú hatályon kívül helyező végzés megállapítja: a felperes elsődleges kereseti kérelme, amelyben különböző érvénytelenségi (Ptk (6) bekezdés, 200. (2) bekezdés, 202. ) és hatálytalanság megállapítására alapot adó tényállások alapján (203. ) az eredeti állapot helyreállítását kérte, pontatlan, érdemi tárgyalásra alkalmatlan, ennek alapján az ügyben érdemi döntés nem hozható. A felperes a fenti jogcímeken az eredeti állapot helyreállítását kérte az alperesek között, anélkül azonban, hogy erre nézve pontos, részletes, az egyes alperesekre konkretizált kereseti kérelmet terjesztett volna elő. A másodlagosan előterjesztett, a semmis szerződéssel okozott kár megtérítésére irányuló, a Ptk (1) bekezdésén alapuló eshetőleges kereseti kérelme arra az esetre vonatkozik, ha az eredeti állapot nem állítható helyre. Az érvénytelenség jogkövetkezményei közül az eredeti állapot helyreállítása körében különösen gyakran merül fel a kérelemhez kötöttség értelmezésével összefüggő probléma. Vitatott az, hogy az eredeti állapot helyreállítása iránti kérelem magában foglalja-e valamennyi szerződő félre kiterjedően a visszatérítésre kötelezést, vagy meg kell-e követelni, hogy a peres felek külön-külön kérelmet terjesszenek elő (kereset, viszontkereset formájában) az érvénytelen szerződés teljesítése folytán másik félhez került szolgáltatás visszatérítése iránt. A szigorúbb álláspont abból indul ki, hogy nem elégséges az akként megfogalmazott kereset, mely az eredeti állapot helyreállítását kéri, hanem megköveteli a marasztalásra irányuló petítum előterjesztését (pénzösszeg-fizetésre, dolog kiadásra kötelezést, illetve a tulajdonjog törlésének tűrésére kötelezést stb.). Ehhez képest csak a felek által konkrét formában előterjesztett igényt bírálja el. Amennyiben az ellenérdekű fél ilyen módon nem terjeszti elő igényét például az alperes nem támaszt viszontkeresetet az ő vonatkozásában az eredeti állapot helyreállítása nem történik meg.
6 6 A Szegedi Ítélőtábla Gf.I /2005. számú ítéletének (BDT 2007/42.) indokolása szerint a felperes keresetében marasztalásra irányuló petítiót köteles előterjeszteni, amely nem a követelés jogcíme (eredeti állapot helyreállítása), hanem a kért összeg vagy más igény. A kereset a javára szóló és nem az őt terhelő marasztalásra terjedhet ki. Ez a felfogás eljárásjogi szempontból mereven elkülönítve kezeli az érvénytelen szerződés alapján visszajáró szolgáltatások iránti kérelmeket. A jogintézmény anyagi jogi természetét figyelmen kívül hagyva, egymástól függetleníti a visszajáró szolgáltatásokat, és szükségesnek tartja azok mindkét fél részéről történő kifejezett előterjesztését. Ez a szemlélet tükröződik a Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf /2008/4. számú, valamint a 6.Pf /2008/4. számú ítéleteiben is. Az ellentétes álláspont ezzel szemben feltehetően anyagi jogi megközelítésből kiindulva egységes követelésként kezeli az eredeti állapot helyreállítását mint jogkövetkezményt, melyre vonatkozó igényt az anyagi jogi természete folytán eljárásjogi szempontból is egységesnek, szétválaszthatatlannak tekint. Ezért az ellenérdekű fél kifejezett kérelme (viszontkeresete) hiányában is rendezhetőnek tartja a szerződéskötés előtti állapotot. Így valamennyi visszajáró szolgáltatást érintően lehetőséget lát a felek kötelezésére (marasztalás, tűrésre kötelezés stb.), akkor is, ha azt csak az egyik fél kéri. A harmadik, köztes álláspont szerint a szerződés érvényességét állító és ezzel védekező alperestől a viszontkereset támasztása nyilvánvalóan nem követelhető meg, de legalább ellenkérelem szükséges a felperestől visszajáró szolgáltatás megítéléséhez (ez az ellenkérelem természetszerűleg csak másodlagos vagy feltételes lehet). Végül olyan javaslattal illetve megoldással is lehet találkozni, amikor az elsőfokú bíróság közbenső ítélet hozatalával küszöböli ki az alperesi viszontkereset hiányát. Ezáltal a szerződés érvénytelenségét megállapító jogerős közbenső ítéletet követő eljárásban az alperes mintegy rákényszerül az eredeti állapot helyreállítása körében igénye előterjesztésére. A Fővárosi Ítélőtábla illetékességi területéhez tartozó megyék közül a Nógrád, a Fejér és a Pest Megyei Bíróság polgári kollégiumi ülésén a többségi vélemény a másodikként ismertetett álláspontot támogatta és a vizsgált ügyekből kitűnően a Fővárosi Ítélőtábla tanácsainak többsége is ezt a gyakorlatot követi: az egyik fél kérelme alapján is rendezhetőnek tartja a szerződéskötés előtti állapotot. A Legfelsőbb Bíróság gyakorlatából nem meríthettünk iránymutatást ennek a kérdésnek az eldöntéséhez, aminek nyilvánvaló oka az, hogy korábban hivatalból történt az érvénytelenség jogkövetkezményének az alkalmazása, ebből eredően a felek kérelmétől függetlenül döntöttek a bíróságok a szerződéskötést megelőző állapot helyreállításáról is, fel sem merült a restitutió felőli döntés és a kérelemhez kötöttség viszonya. A közelmúltban hozott egyik legfelsőbb bírósági határozat azonban elvi iránymutatásként is felfogható.
7 7 Az adott ügyben a Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf /2008/4. számú ítéletében azért mellőzte a kölcsönszerződést leplező színlelt adásvételi szerződés semmissége folytán az eredeti állapot helyreállítása körében az első fokú ítéletnek a felperest az alperes javára marasztaló (pénzösszeg fizetésére kötelező) rendelkezését, mert az alperes viszontkeresetének hiányában nem látott erre eljárásjogi lehetőséget. Az indokolás szerint a felperesnek a szerződés érvénytelenségére alapított, eredeti állapot helyreállítására irányuló keresete ugyanis a Szegedi Ítélőtábla hivatkozott döntésének érveit idézve értelemszerűen csak az ő javára szóló marasztalásra irányulhat, és nem terjedhet ki az őt terhelő marasztalásra. A jogerős ítélet így a felperes tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási helyreállítását elrendelte, de a kölcsönösszeg visszafizetéséről a Pp ában foglalt korlátra hivatkozással nem döntött. A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárásban hozott Pfv.VI /2008/9. számú ítélete kifejti, hogy a Ptk (1) bekezdése szerint érvénytelen szerződés esetében a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet kell visszaállítani. Az egyik szerződő fél részéről az eredeti állapot helyreállítása iránti igény következtében a bíróságnak lehetősége van arra, hogy viszontkereset nélkül is döntsön a másik fél javára az eredeti állapot helyreállítása jogcímén járó szolgáltatás visszaítéléséről. Érvénytelen szerződés esetén a szerződés érvényességét állító féltől nem várható el, hogy a szerződés érvénytelenségének megállapítása esetére az őt megillető szolgáltatás visszatérítése érdekében viszontkeresetet terjesszen elő, ezzel perbeli védekezését rontaná le, másrészt a másik szerződő féllel szemben követelést előterjeszteni csak akkor áll módjában, ha a bíróság a szerződés érvénytelenségét megállapítja. Ezen időig viszontkeresete idő előtti lenne és a Pp. egyébként sem ismer feltételtől függően előterjeszthető keresetet vagy viszontkeresetet. A határozat indokolása adós maradt annak kifejtésével, hogy az adott ügyben az eredeti állapot helyreállítása két szerződés viszonylatában valósult meg: az adásvétel semmissége kapcsán az ingatlan tulajdonjogának visszajegyzését, és mivel vételárátadás nem történt az uzsorásnak minősített kölcsönszerződés semmissége folytán a kölcsön címén felvett összeg visszafizetését rendelte el a bíróság. Tehát a felekhez került szolgáltatások visszatérítésének alapja az volt, hogy mindkét szerződés semmis. Ennek hangsúlyozása azért lényeges, mert hasonló tényállású ügyben korábban a Legfelsőbb Bíróság a fentiektől eltérő álláspontot foglalt el a kölcsönszerződést leplező adásvétel színleltsége miatti eredeti állapot helyreállítása kapcsán. A Pf.VI /1999/5. számú másodfokú ítélet indokolása szerint: az adásvételi szerződés színlelt és mivel vételár-fizetés nem történt, az eredeti állapot helyreállítása körébe csak a felperes tulajdonjogának visszajegyzése tartozik. Tévedett az elsőfokú bíróság amikor az ingatlan-nyilvántartási állapot helyreállítását a kölcsönösszeg visszafizetéséhez mint feltételhez kötötte. Ha a leplezett szerződés érvényes, az ezen alapuló igényeket nem lehet hivatalból az eredeti állapot helyreállítása körébe vonva elrendezni. A döntést hatályában fenntartó Pfv.X /2001/16. számú ítélet kifejti: kölcsön és járulékai megfizetésére csak erre irányuló kereseti (viszontkereseti) kérelem alapján tarthatott volna igényt, ez nem vonható a semmis adásvételi szerződés érvénytelensége folytán az eredeti állapot helyreállítása körébe. Ennek hiányában jogszabálysértés nélkül mellőzte a másodfokú bíróság az első fokú ítéletből azt a rendelkezést, amellyel a felperes tulajdonjogának ingatlannyilvántartási helyreállítását a kölcsön visszafizetéséhez mint feltételhez kötötte az első fokú döntés. Hasonló tényállású ügyben a Pfv.VI /2006/8. számú ítélet is megállapította: eredeti állapot helyreállítása címén a felperes nem volt marasztalható az alperestől kölcsönvett összeg visszafizetésében, erre az alperes viszontkeresetet terjeszthetett volna elő. Ennek
8 8 hiányában a kölcsönszerződés nem volt tárgya az ügynek, így azzal kapcsolatos igényét külön érvényesítheti az alperes. Az ismertetett határozatok érintik az előző témához szorosan kapcsolódó további kérdést: az eredeti állapot helyreállítása során az egyidejű teljesítést illetve a feltételhez kötött marasztalást. Ezzel a problémával már az évtizedekkel korábbi bírói gyakorlat is foglalkozott (BH 1995/702., Pfv.VII /1999/11.), hangsúlyozva, hogy a szerződés érvénytelenségének jogkövetkezményeként az eredeti állapot helyreállítása anyagi jogilag egységes követelés, ezért a szolgáltatások egyidejű visszatérítésével rendelhető el. Újabb keletű a Legfelsőbb Bíróság Pfv.VI /2007/5. számú döntése, melynek érvelése szerint a felperes ingatlana tulajdonjogát akkor kaphatja vissza, amikor az I. rendű alperesnek a vételárat visszafizeti, az I. rendű alperes tulajdonjoga pedig akkor törölhető az ingatlan-nyilvántartásból, amikor a vételárat megkapja. Ebből következően a Ptk (1) bekezdés a) pontja alkalmazásával a felek egyidejű teljesítésre kötelesek, melyből az következik, hogy a felperes tulajdonjoga az ingatlan-nyilvántartásba akkor jegyezhető vissza, ha az I. rendű alperes részére az általa felvett vételárat visszafizeti. A már hivatkozott, közelmúltban hozott Pfv.VI /2008/9. számú ítélet pedig kimondja, hogy a tulajdonjog az ingatlan-nyilvántartásba akkor jegyezhető be, ha az alperes a felperes teljesítését követően a bejegyzési engedélyt kiadja. Mindezekből leszűrhető, hogy az eredeti állapot helyreállítása olyan jogkövetkezmény, melynek alkalmazása során a visszajáró szolgáltatások felőli rendelkezés kölcsönösséget és a teljesítés oldaláról egyidejűséget feltételez. Ez pedig kizárja, hogy eljárásjogi okból megkövetelhető legyen a felektől külön-külön a visszajáró szolgáltatás iránti igény előterjesztése. Az eredeti állapot helyreállítása iránti kérelem sajátos megközelítése történt a Fővárosi Ítélőtábla 13.Gf /2007. szám alatt folyamatban volt ügyében. A felperes utólag a jogerős ítélet kiegészítése iránt terjesztett elő kérelmet, amelyben a szerződéskötés előtti állapot helyreállítását kérte. Az ítélőtáblának a kiegészítés törvényi feltételeinek hiánya miatt hozott elutasító végzését a Legfelsőbb Bíróság hatályában fenntartotta. Hivatkozott az 1/2005. kollégiumi véleményre és a kialakult gyakorlatra, mely szerint, ha a felek egyike sem kéri a Ptk ában foglalt jogkövetkezmények alkalmazását, arról a bíróság a Pp a értelmében nem dönthet. Ezért nincs helye az ítélet kiegészítésével az eredeti állapot helyreállításának, ha a felperes a szerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló keresetében nem kérte az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazását (BH 2009/55.). Az új Ptk. megoldása is a visszatérítendő szolgáltatások kölcsönösségén és egymástól feltételezett elvén alapuló szabályt tartalmaz. Eszerint bármelyik fél kérheti a teljesített szolgáltatás természetbeni visszatérítését, feltéve, hogy maga is visszatéríti a számára teljesített szolgáltatást. Összegezve megállapítható, hogy az érvénytelenség jogkövetkezményének hivatalbóli rendezését megkövetelő, hosszú időn keresztül érvényesülő bírói gyakorlat megváltozásával a helyébe lépett új szemléletű jogalkalmazás még nem tisztult le, több kérdés megválaszolásra vár.
9 3. Kérelemhez kötöttség a másodfokú eljárásban 9 A másodfokú eljárásban a kérelemhez kötöttség alapelvi szintű (Pp. 3. (2) bekezdés) és az érdemi döntés korlátaira vonatkozó szabálya (Pp ) mellett további speciális, csak a fellebbezési eljárásban érvényesülő rendelkezés a Pp (3) bekezdése. Az itt megfogalmazott korlátozás szerint a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét csak a fellebbezési (csatlakozó fellebbezési) kérelem és a fellebbezési ellenkérelem korlátai között (247. ) változtathatja meg, e korlátok között azonban a perben érvényesített jog, illetőleg az azzal szemben felhozott védekezés alapjául szolgáló olyan kérdésekben is határozhat, amelyekben az elsőfokú bíróság nem tárgyalt, illetőleg nem határozott. A szerződés érvénytelensége iránti perekben gyakran előforduló helyzet, hogy az első fokú ítélethez képest a másodfokú bíróság eltérő álláspontra helyezkedik az érvénytelenségi ok megítélésében, akár úgy, hogy a keresetet elutasító ítélet megváltoztatásával ellentétes döntést hoz, akár pedig úgy, hogy az első fokú ítéletet helyben hagyja, de másik érvénytelenségi okot lát megvalósulni. A semmisség hivatalbóli észlelése a jogorvoslati eljárásban is érvényesül, ezt az álláspontot mind az 1/2005. számú kollégiumi vélemény, mind a Legfelsőbb Bíróság iránymutató határozatai megerősítik. A Pfv.II /1998/4. számú ítélet szerint nem minősül a fellebbezési kérelmen való túlterjeszkedésnek, ha a másodfokú bíróság a fellebbezési kérelemben megjelölttől eltérő jogcímen ad helyt a keresetnek. A Gfv.IX /2008/6. számú ítélet indokolása hangsúlyozza, nem volt jelentősége annak, hogy a felperes keresetváltoztatása a Pp (1) bekezdése alapján megengedett-e, jogosult volt ugyanis a másodfokú bíróság a rendelkezésre álló iratok alapján hivatalból is észlelni a perbeli szerződésnek a keresetben megjelöltektől eltérő okból fennálló semmisségét akkor is, ha arra a felek közül senki nem hivatkozott. A Pfv.VI /2006/6. számú ítélet szerint tévesen hivatkozott a felülvizsgálati kérelem arra, hogy a bíróság túlterjeszkedett a kereseti kérelmen és ezzel megsértette a Pp ának a rendelkezését. A bíróság a szerződés semmisségét más jogcímen is megállapíthatja, mint amire a fél hivatkozott, a Pp. 3. (2) bekezdésének rendelkezése nem zárja ki, hogy a bíróság a tényállás megállapítása körében olyan körülményeket és a fél kérelmére elrendelt bizonyítás alapján olyan tényeket is figyelembe vegyen, amelyekre a felek nem hivatkoztak. Az ismertetett elv miszerint a semmisség hivatalbóli észlelésének a másodfokú eljárásban a kereseti kérelemhez kötöttség mellett a fellebbezési (csatlakozó fellebbezési) kérelem és ellenkérelem szabja meg a korlátját, a gyakorlati alkalmazásban látszólag problémamentesnek tűnik. Ennek ellenére bizonyos jogértelmezési eltérések mutatkoznak a fellebbezési kérelmen való túlterjeszkedés kérdésében, ezen belül is annak megítélésében, hogy a fellebbezési kérelem indoka köti-e a másodfokú bíróságot. A Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf /2007/2. számú részítéletében megállapította, hogy a vételi jogot alapító szerződés jogszabályba ütközés miatt semmis. A felülvizsgálati eljárásban hozott Gfv.IX /2008/9. számú részítélet kifejti: A felperes meghatározott jogcímekre alapítottan kérte a perbeli szerződések érvénytelenségének megállapítását, a kereset
10 10 megalapozottságát az elsőfokú bíróság valamennyi hivatkozott jogcím alapul vételével vizsgálta, és mivel azt egyetlen jogcímen sem találta alaposnak, elutasította a szerződések érvénytelenségének megállapítására irányuló keresetet. Ezt a döntést a felperes fellebbezésében kizárólag azért kifogásolta, mert álláspontja szerint tévesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a szerződéseket az I. rendű alperes nevében aláíró személy képviseleti joga fennállt. A fellebbezés még csak nem is utalt arra, hogy a perbeli szerződések jogszabályba ütköznek, és nem sérelmezte az elsőfokú bíróság ezzel kapcsolatos álláspontját. Erre tekintettel azt kellett megállapítani, hogy a másodfokú bíróság a fellebbezési kérelmen túlterjeszkedve vizsgálta felül az első fokú ítéletet. Az 5.Pf /2005/4. számú ítélettel elbírált ügyben a harmadik személy által indított semmisség megállapítása iránti perben hozott keresetet elutasító első fokú ítélet ellen a felperes a fellebbezésében kereshetőségi joga megállapítását és keresete szerinti ítélet hozatalát kérte. Az ítélőtábla mivel a felperes kereshetőségi jogát megállapította egyben a keresetet érdemben elbírálva azt is megállapította, hogy az alperesek közötti adásvételi szerződés jogszabályba ütközés miatt semmis. A felülvizsgálati határozat szerint a másodfokú bíróság túlterjeszkedett a fellebbezési kérelmen, amikor a kereset érdemi tárgyalásába bocsátkozott, mivel a felperes fellebbezése és az alperesek ellenkérelme annak a jogkérdésnek mikénti elbírálására irányult, hogy a felperes rendelkezik-e aktív perbeli legitimációval (Pfv.VIII /2007/4.) A Pfv.X /2007/7. számú ítélet megállapítása szerint a Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf /2006/8. számú jogerős ítélete jogszabálysértő, mert a másodfokú bíróság nem észlelte, hogy döntésének a fellebbezési kérelem illetve ellenkérelem korlátai között kellett volna maradni, mivel sem a fellebbezésben, sem az ellenkérelemben nem található olyan érvelés, amivel a másodfokú bíróság foglalkozott. Az ismertetett határozatok a fellebbezés érveihez, indokaihoz és nem a fellebbezési kérelemben előterjesztett petítumhoz viszonyítva foglalnak állást abban, hogy a másodfokú bíróság túlterjeszkedett a kérelmen. Ez a felfogás ellentétes a korábbi bírói gyakorlatban követett és a jogi szakirodalom által is alátámasztott nézettel, mely szerint a Pp (3) bekezdésében foglalt korlátozás nem jelenti a kérelem indokaihoz való kötöttséget. Amennyiben a fellebbező a keresetnek való helyt adást kéri, és meghatározott jogcímen a szerződés érvénytelenségének a megállapítását, ez nem köti a bíróságot, és nem jelenti, hogy másik semmisségi ok fennállását nem állapíthatná meg. A fellebbezési kérelem, ellenkérelem kereteit ugyanis nem a jogi érvelés, az abban foglalt indokok, hanem maga a másodfokú bíróság döntésére irányuló kérelem szabja meg. Ellenkező álláspont elfogadása esetén a másodfokú eljárásban nem kerülhetne sor a semmisségi ok hivatalbóli észlelésére és a fellebbezési kérelemben foglalt jogcímhez kötöttség érvényesülne. A másodfokú eljárás keretei illetve a fellebbezési korláton való túlterjeszkedés eltérő értelmezése fakadhat abból, hogy milyen tartalmat tulajdonítunk a Pp (3) bekezdése korlátokra vonatkozó szabályának: annak, hogy a fellebbezési kérelem, ellenkérelem korlátai között az érvényesített jog, valamint az azzal szemben felhozott védekezés alapjául szolgáló olyan kérdésekben is határozhat a másodfokú bíróság, amelyekben az elsőfokú bíróság nem tárgyalt és nem határozott. E szabály értelmezésétől függ az, hogy pl. hozhat-e döntést a másodfokú bíróság, ha az elsőfokú bíróságétól eltérő jogi álláspontja folytán a másodfokú eljárásban merült fel először az érdemi döntés szükségessége (nyilvánvalóan feltételezve, hogy a döntéshez szükséges
11 11 tények, bizonyítékok rendelkezésre állnak). Nem egységes a megítélése annak sem, hogy az első fokú ítélet ténybeli alapjától való eltéréssel, illetve a fél által nem hivatkozott, de a perben rendelkezésre álló tényalapon való elbírálással sérti-e a másodfokú bíróság a rendelkezési elvet és a fellebbezési korlátot (Pfv.V /2008/9. és Pfv.V /2009/3.). Mindezek a kérdések túlmutatnak az érvénytelenségi perek eljárási problémáival foglalkozó vizsgálat keretein, lehetőségein és egy önálló, a fellebbezési eljárás korlátaival foglalkozó vizsgálatra tartozó problémák. A tárgynál maradva azonban magából az 1/2005. kollégiumi vélemény szövegéből idézve összegezhető: a semmisségi ok hivatalbóli észlelése a jogorvoslati eljárásra is vonatkozó követelmény, amelyhez a bíróság így a másodfokú bíróság is olyan tényeket is figyelembe vesz, amelyekre a fél nem hivatkozott. Ha mindezt a fellebbezési kérelemnek helyt adva teszi, nem valósulhat meg a fellebbezési korláton való túlterjeszkedés. Megállapítási kereset a szerződés érvénytelensége iránti perekben A kérdés vizsgálatánál az irányadó eljárási szabály a Pp második mondatában foglalt rendelkezés, mely az önálló megállapítási kereset előterjesztését kettős feltételhez köti. A hosszabb ideje kialakult és általánosan elfogadott bírói gyakorlat szerint ezek az eljárásjogi feltételek a szerződés érvénytelensége iránti perekben előterjesztett kereseti kérelemre is vonatkoznak. Önálló érvénytelenség megállapítására irányuló kereset tehát akkor terjeszthető elő, ha a Pp szerinti feltételek fennállnak, vagyis a felperes jogmegóvási szükséglete igazolt és a marasztalási kereset előterjesztése kizárt. Ezt az álláspontot fogadta el a civilisztikai kollégiumvezetők tanácskozása is (BH 2005/5. Fórum rovat Emlékeztető 4/a. pontja), és ez tükröződik a Fővárosi Ítélőtábla gyakorlatában is. A 6.Pf /2003/4. számú ítélet szerint (BH 2005/146.) a szerződés érvénytelenné nyilvánítása nem öncél, és az ilyen tartalmú megállapításhoz az a körülmény sem szolgálhat kellő alapul, hogy a felperes a szerződés teljesítésére irányuló igény érvényesítésétől tart. A 6.Pf /2003/3. számú ítélet kifejti, hogy a felperesnek az alperessel szembeni jogvédelmi szükséglete nem áll fenn, mert az alperes által előterjesztett teljesítés iránti keresettel szembeni védekezésként hivatkozhat az adásvételi szerződés létre nem jöttére vagy érvénytelenségére. A 6.Pf /2005/3. számú ítélet rámutat, az esetleges perrel való fenyegetettség nem teszi szükségessé a jog fenn nem állásának, illetve a szerződés semmisségének megállapítására irányuló kereset előterjesztését, mivel a semmisségre esetleges másik eljárásban védekezésként akadály nélkül lehet hivatkozni. Az 5.Pf /2009/6. számú ítélet úgyszintén a keresettel szemben felhozható védekezés miatt nem találta előterjeszthetőnek önálló megállapítási keresetként az igényt, az indokolása kiemeli továbbá, hogy a Pp ban meghatározott feltételeknek nemcsak a kereset megindításakor kell fennállni, hanem az eljárást befejező döntéskor is.
12 12 A határozatokból kitűnően az eljárásjogi feltételek közül a felperes jogmegóvási szükségletének hiánya a leggyakoribb elutasítási ok. Következetesen hivatkoznak a döntések arra, hogy valamely keresettel szemben felhozható védekezés önálló megállapítási keresetként nem érvényesíthető. Ezáltal a szerződést kötő felek egymás közötti viszonylatában gyakorlatilag kizárt az önálló, csak az érvénytelenség megállapítása iránti kereset megengedhetősége, mivel ez az igény keresettel szembeni védekezésként általában felhozható. A fentiekkel ellentétes álláspontot fejt ki a Legfelsőbb Bíróság Gfv.XI /2008/5. számú ítélete, mely szerint a szerződő felek egymás közötti viszonylatában a szerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló kereset nem a Pp ában írt megállapítási kereset, hanem a szerződő fél e minőségéből eredő nyilvánvaló és természetes joga, ezért nem szükséges az eljárási törvényben írt megállapítási kereset feltételeinek vizsgálata akkor sem, ha a felperes nem kéri a jogkövetkezmények levonását. Ilyen vizsgálódásra csak a szerződő feleken kívüli harmadik személy vonatkozásában van szükség. Ez az álláspont a hatályos Pp. és Ptk. szabályaiból nehezen vezethető le, ugyanakkor elgondolkodtató módon előrevetíti és egyben megkísérli a bírói gyakorlatban is előrehozni az alkalmazását annak a lehetőségnek, amit az új Ptk. megoldásként tartalmaz. Az új Ptk. szerint mintegy kivételként az eljárási szabály alól a fél a szerződés érvénytelenségének megállapítását kérheti a bíróságtól akkor is, ha ezzel egyidejűleg nem kéri a felek közötti jogviszony rendezését (anyagi jogi szabályon alapuló önálló megállapítási per lett). A másik eljárásjogi feltétel teljesülése miszerint a felperes teljesítést nem követelhet minden olyan esetben kizárt, amikor az érvénytelen szerződés alapján teljesítés történt, ilyen esetben ugyanis marasztalás kérhető. Szükségtelen ezért az érvénytelenség iránti perekben külön kereseti kérelemként a szerződés érvénytelenségének a megállapítását kérni, ha a jogkövetkezmény alkalmazása körében marasztalási igénye van a felperesnek (pl. eredeti állapot helyreállítása címén a szolgáltatás visszatérítése iránt), mivel a marasztalási kereset mellett megállapítási kereset előterjesztésének a Pp a alapján nincs helye. A Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf /2008/6. számú ítéletének indokolása kifejti, hogy a felperes keresete vételár és kamatai megfizetésére irányult, ennek csupán jogcímeként jelölte meg a szerződés megtévesztés miatti érvénytelenségét. A Pp ában írt feltételek hiányában, elsősorban azért, mert a felperes marasztalás iránt terjesztett elő keresetet, nem álltak fenn a megállapítási kereset feltételei, ezért tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a marasztalás mellett a szerződés érvénytelenségét is megállapította. A Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf /2006/3. számú ítélete szerint (BDT 2007/6/92.) a törlési kereset lényegében marasztalási kereset, annak csupán jogcíme a bejegyzés alapjául szolgáló szerződések érvénytelensége. Ilyen esetben a jogmegóvást a bejegyzett tulajdonjog törlése szolgálja, a megállapítási kereset eljárásjogi feltételei nem állnak fenn, ezért az ítélet rendelkező részében nincs helye az érvénytelenség megállapításának. Hasonlóképpen a Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf. tanácsa is több határozatában rámutatott, hogy nem az ítélet rendelkező részére, hanem annak indokolására tartozó kérdés a szerződés érvénytelenségének megállapítása, amennyiben az érvénytelenség
13 13 jogkövetkezményei felől is dönt a bíróság. (5.Pf /2005/6. és 5.Pf /2007/3.) Harmadik személy által indított érvénytelenségi per A harmadik személy által indított érvénytelenség megállapítása iránti perekben a Pp ában foglalt feltételek vizsgálata, valamint a Ptk (1) bekezdésének alkalmazása együttesen történik. Az eljárási törvényben írt jogmegóvási szükséglet, valamint a semmisség megállapítása iránti perindításhoz a bírói gyakorlat által megkövetelt jogi érdekeltség nyilvánvaló összefüggésére mutatott rá az egyik ügyben a Fővárosi Ítélőtábla. Az 5.Pf /2006/4. számú ítélet (BDT 2006/11/175.) kifejti: a Ptk (1) bekezdése, valamint a Pp egybevetéséből az következik, hogy a mások közötti szerződés semmisségének megállapítását eredménnyel csak az kérheti, akinek jogai megóvása érdekében ez szükséges. A felperes oldalán a jogmegóvási szükségletet önmagában megalapozza az a hivatkozás, hogy az alperesek közötti szerződés a jogszabály által kötelezően előírt versenytárgyalás mellőzésével jött létre. A kötelező versenyeztetés megsértése jogmegóvási szükségletet teremt, hiszen a felperes a versenytárgyaláson való indulásának jogát csak úgy tudja érvényesíteni, ha az alperesek között létrejött szerződés semmisségének megállapítását kéri. A felülvizsgálati eljárásban hozott Pfv.VIII /2007/4. számú végzés a felperes jogi érdekeltségét illetően hangsúlyozza, hogy az nem az ingatlan megvásárlásához, hanem annak kikényszerítéséhez kapcsolódik, hogy az I. rendű alperes a szabályoknak megfelelő ajánlatot kérjen és a felperes más versenytársakkal egyenlő feltételek mellett, ajánlatot tehessen. A megállapítási kereset feltételeire vonatkozóan kiemelte: a bírói gyakorlat elismeri a semmisségi megállapítási keresetindítási jogosultságot abban az esetben is, ha a fél a jogkövetkezmények levonását nem kéri, de a Pp feltételei fennállnak. A Fővárosi Ítélőtábla a 14.Gf /2009/8. számú ítélettel elbírált ügyében is harmadik személy által indított érvénytelenségi perben foglalt állást a kereshetőségi jog fennállásáról. A Ptk (1) bekezdés és a Pp együttes alkalmazásával vizsgálta a felperes kereshetőségi jogát és a közvetlen jogi érdekeltség igazolásának hiányában azt nem találta megállapíthatónak. Az ítélet indokolásából kitűnően döntő jelentőséget annak tulajdonított egyetértve a Fővárosi Ítélőtábla 15.Gf /2008/9. számú határozatában foglalt jogi okfejtéssel, hogy a felperes jogviszonyaiban a sikeres perlés, tehát a kereseti kérelmének megfelelő döntés sem idézhet elő változást, mert jogot nem keletkeztet, kötelezettségtől sem szabadul, illetve ezek közvetlen lehetősége sem nyílik meg számára. Ezek hiányában a közvetlen jogi érdekeltség nem állapítható meg. Végül a felperes kereshetőségi jogának vizsgálata körében a Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf /2005/6. számú ítéletének indokolása (BDT 2006/6/106.) azt fejti ki, hogy a társaság tagja nem minősül harmadik személynek a társaság által kötött szerződés érvénytelensége iránti perben. Az indokolás hangsúlyozza: a Pp. 3. (1) bekezdése a keresetindítás jogát szabályozza, amelynek lényege, hogy mindenki, aki jogképes, indíthat keresetet, de ez csak akkor lesz eredményes, ha azt a vitában érdekelt anyagi jogi jogosult teszi. A Ptk (1) bekezdése nem a keresetindítás, hanem a semmisségre hivatkozás általános, bárki által igénybe vehető lehetőségét fogalmazza meg azzal, hogy a semmisség
14 14 megállapításához külön eljárásra nincs szükség. E szabályból nem vonható le olyan következtetés, hogy a mások által kötött szerződés semmisségének megállapítása iránt kívülálló harmadik személy minden további feltétel nélkül, eredménnyel az érdemi elbírálást igénylő módon keresetet indíthat. E szabály alkalmazása szempontjából bárki alatt csak a szerződő feleken kívüli jogi érdekeltséggel rendelkező harmadik személy értendő. A felperes azonban nem bárki, hanem az I. rendű alperesi társaság kisebbségi tulajdonosa. Ez pedig olyan többlettényállás, amely az elsőfokú bíróság álláspontjától eltérően nem megalapozza, hanem kizárja a felperes kereshetőségi jogát. A társaság tagjának ugyanis nem lehet a társaságtól független jogi érdeke, a társaság tagja külső harmadik személynek nem tekinthető és nincs olyan jogszabályi felhatalmazása sem, amelyre figyelemmel kereshetőségi joga fennállna. A harmadik személy által indított érvénytelenségi pereknek az egyéb nem a kereshetőségi joggal összefüggő sajátos eljárásjogi kérdései különösen a felszámolási eljáráshoz kapcsolódó ügyekben mutatkoznak meg. A Cstv. 40., valamint a 49. (5) bekezdése alapján indult perekben tipikusan harmadik személy támadja az alperesek közötti szerződés érvényességét, ezért szükségszerűen felmerül a jogkövetkezmények alkalmazása iránti kérelem előterjesztése körében, hogy mire terjedhet ki a felperes keresete, az eredeti állapot helyreállítása iránti kereset magában foglalja-e az alperesek egymás közötti marasztalásának lehetőségét is, ilyen marasztaláshoz a felperestől önálló kereseti kérelmeket kell-e megkövetelni. Ezeknek a körbejárása külön dolgozat témája. Általános tapasztalat, hogy az alperesek egymás közötti marasztalása a bírói gyakorlatban nem tekinthető széles körben elfogadott és alkalmazott megoldásnak, annak ellenére sem, hogy a civilisztikai kollégiumvezetők tanácskozásán a többségi álláspont ezt lehetségesnek tartotta (BH 2005/5. Fórum rovat Emlékeztető 4/c. pontja), illetve, hogy az EBH 2006/1400. szerint ez az állandóan követett bírói gyakorlat. Budapest, október 20. napján. Dr. Kertészné dr. Princzinger Márta kollégiumvezető
Perfelvétel iratai. perkoncentráció: hiánytalan peranyag mihamarabb rendelkezésre álljon
Perfelvétel iratai perkoncentráció: hiánytalan peranyag mihamarabb rendelkezésre álljon 1. felperesi KERESETLEVÉL 1.1. tartalom tartalmi szabályozásának célja: minél előbb rendelkezésre álljon valamennyi
Az alkalmazott jogszabályok: Pp.3. (2) bekezdése. Győri Ítélőtábla Pf.III /2012/4.szám
A bíróság a kereseti tényállásban előadottakhoz, valamint a kereset tárgyához kötve van, a kereseti kérelemhez kötöttség azonban nem jelenti azt, hogy a fél által megjelölt jogcímhez is kötve lenne. A
VÁLLALKOZÁSI JOGVISZONY EGYOLDALÚ MEGSZÜNTETÉSE IDŐSZAKONKÉNT NYÚJANDÓ SZOLGÁLTATÁS ESETÉN
VÁLLALKOZÁSI JOGVISZONY EGYOLDALÚ MEGSZÜNTETÉSE IDŐSZAKONKÉNT NYÚJANDÓ SZOLGÁLTATÁS ESETÉN Az olyan vállalkozási jogviszonyban, amelyekben a felek hosszabb időtartam alatt ismétlődően nyújtandó szolgáltatásokra
Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület november 3-án tartott ülésén elfogadott állásfoglalások
Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület 2017. november 3-án tartott ülésén elfogadott állásfoglalások 1. A Pp. 28. (1) bekezdés c) pontjának alkalmazásában a szerződéses jogviszonyból
Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium
SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium JOGSZABÁLYI
Kúria mint felülvizsgálati bíróság
Pfv.V.21.986/2014/3. Kúria mint felülvizsgálati bíróság A Kúria a Hámori és Soltész Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Soltész Beatrix ügyvéd) által képviselt felperesnek a személyesen eljáró alperes ellen
ítéletet: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja és a felperes keresetét elutasítja.
. M A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság dr. Csuka Zoltán ügyvéd (7400 Kaposvár, Csokonai u. 2.) által képviselt szám alatti ) felperesnek - Klincsik
Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület március 1-én tartott ülésén elfogadott állásfoglalások
Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület 2019. március 1-én tartott ülésén elfogadott állásfoglalások 65. Ha a bíróságnak az állítási szükséghelyzettel érintett tényállítás
A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf /2006/3.
A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf.50.422/2006/3. A Fővárosi Ítélőtábla a Magyar Autóklub (Budapest) felperesnek a Gazdasági Versenyhivatal (Budapest) alperes ellen versenyfelügyeleti ügyben hozott közigazgatási
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3071/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz eljárás tárgyában meghozta a következő.
3071/2015. (IV. 10.) AB végzés 1611 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3071/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz eljárás tárgyában meghozta
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a személyesen eljárt.. (..) felperesnek az ORFK Gazdasági és
A TÁRSASÁG LÉTESÍTŐ OKIRAT MÓDOSÍTÁSI KÖTELEZETTSÉGE KOGENCIA DISZPOZITIVITÁS
A TÁRSASÁG LÉTESÍTŐ OKIRAT MÓDOSÍTÁSI KÖTELEZETTSÉGE KOGENCIA DISZPOZITIVITÁS I. A hatályos törvényi szabályozás ugyan a korábbinál részletesebben határozza meg a volt tag üzletrészének értékesítését,
Alkalmazott jogszabályok: Ptk.215..(1) bekezdés, 228. (3) bekezdés
Az ingatlan tehermentesítésének a jelzálogjog által biztosított szerződéses kötelezettségek teljesítésének és a jelzálogjog töröltetésének eladó általi vállalása nem tekinthető sem lehetetlen feltételnek,
A VÉGREHAJTÓI IRODA KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉGE
A VÉGREHAJTÓI IRODA KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉGE A végrehajtó működése körében illetőleg az eljárása során okozott kár megtérítéséért a kártérítési felelősség minden esetben - így akkor is, ha végrehajtói iroda
ítéletet: A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2.PÍ /2016/6. szám
2.PÍ.21.046/2016/6. szám A Kaposvári Törvényszék mint másodfokú bíróság a dr. Csuka Zoltán ügyvéd (7400 Kaposvár, Csokonai u. 2. III/18.) által képviselt szám alatti lakos felperesnek - dr. Fábián Bernadett
Győri Ítélőtábla Pf.II /2005/4. szám. Alkalmazott jogszabályok:ptk.234 és 235., Inytv. 62. és 63.t
I. Érvénytelenség címén az ingatlant terhelő jelzálogjog törlésére - az eredeti állapot helyreállítására - csak akkor kerülhet sor, ha a törlési per megindításának feltételei fennállnak. II. Az érvénytelenségi
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3064/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.
1572 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3064/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő végzést: Az Alkotmánybíróság
A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N!
SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA Gf.I.30.307/2007/8.szám A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! A Szegedi Ítélőtábla a Dr. Kispál Sándor ügyvéd által képviselt (I.rendő felperes neve, címe) alatti székhelyű
í t é l e t e t: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.
A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság a dr. Mészáros Győző Ügyvédi Iroda (ügyintéző dr. Mészáros Győző, ügyvéd 1076 Budapest, Dózsa Gy. u. 68. I/5.) által képviselt Banco Primus S. A. (Portugália
A PEREK EGYESÍTÉSÉNEK NÉHÁNY ELVI KÉRDÉSE
A P É C S I Í T É L Ő T Á B L A P O L G Á R I K O L L É G I U M A A PEREK EGYESÍTÉSÉNEK NÉHÁNY ELVI KÉRDÉSE Elsősorban a szerződés érvénytelenségének megállapítása, valamint a tulajdoni perekben merül
v é g z é s t : I n d o k o l á s
A a Dr. Bencze Péter és Társa Ügyvédi Iroda (ügyintéző dr. Bencze Péter ügyvéd) által képviselt Magyar Szocialista Párt (kérelmező címe) kérelmezőnek a Megyei Területi Választási Bizottság 2014. október
Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.017/2014/3.
Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.017/2014/3. A Fővárosi Ítélőtábla a N G Ügyvédi Iroda (cím) által képviselt Lehet Más a Politika (cím) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság (1052 Budapest, Városház
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Gyulai Munkaügyi Bíróság 3.M.491/2002/4. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Gyulai Munkaügyi Bíróság dr. Csányi Éva jogtanácsos (Független Rendőr Szakszervezet 1077 Budapest, Király u. 71., 1388 Pf.: 52.)
A KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI
A KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Kollégium JOGSZABÁLYI
Dr. Tarczay Áron: A végrehajtási jog elévülésének néhány eljárási vonatkozása
Dr. Tarczay Áron: A végrehajtási jog elévülésének néhány eljárási vonatkozása A végrehajtási jog a végrehajtandó követelés elévülésével együtt elévül. 1 A követelés elévülését s így a végrehajtási jog
Az EUB jogalkalmazási feladatai Eljárási típusok az EUB előtt
Az EUB jogalkalmazási feladatai Eljárási típusok az EUB előtt Az EUB feladatai túlmutatnak a hagyományos jogalkalmazási feladatokon 1. Alkotmánybírósági jellegű funkciók (pl. kötelezettségszegési eljárás,
Alkalmazott jogszabályok: Cstv. 10. (2) bekezdés, 20. (3) bekezdés, Pp (1) bekezdés f.) pont, 157. a.) pont.
A hitelező a csődeljárás kezdő időpontjában már fennálló, vagy az alatt keletkezett a moratórium hatálya alá eső határidőben be nem jelentett követelése tekintetében a nem érvényesíthetőség mint joghatás
A Közbeszerzési Döntőbizottság figyelem felhívása a konzorciumok jog- és ügyfélképességéről
A Közbeszerzési Döntőbizottság figyelem felhívása a konzorciumok jog- és ügyfélképességéről A Közbeszerzési Döntőbizottság a konzorciumok jog- és ügyfélképességével kapcsolatosan a következőkben ismertetett
Pécsi Törvényszék 11.G /2013/8. számú ítélete
Pécsi Törvényszék 11.G.20.973/2013/8. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/83 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2014.07.16.
Győri Ítélőtábla Pf.III /2015/3. szám
A közgyűlési határozat felülvizsgálata iránt a tagot önállóan megillető keresetindítási jog több tag általi gyakorlása nem eredményez egységes pertársaságot. Alkalmazott jogszabályok: Ptk. 62. (6) bekezdés,
Í t é l e t e t. Ez ellen az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye. I n d o k o l á s
A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Pfv.V.21.950/2014/3. szám A Kúria a Hámori és Soltész Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Hámori Péter által képviselt felperesnek Dr. Kovács Kornélia ügyvéd által képviselt
Alkalmazott jogszabályok: A Ptk (1) és (2) bekezdése, 348. (1) bekezdése
Az alperes álképviselője, a körjegyző károkozó magatartását a képviselőtestületi határozat kivonatának meghamisítását és ezáltal a felperes képviseleti jog tekintetében való megtévesztését és a szerződés
PERTÁRGYÉRTÉK SZÁMÍTÁSA LÁTSZÓLAGOS KERESETHALMAZATNÁL
PERTÁRGYÉRTÉK SZÁMÍTÁSA LÁTSZÓLAGOS KERESETHALMAZATNÁL A látszólagos keresethalmazatban álló kérelmek pertárgyának értékét is csak egyszer, a nagyobb perértékő kereseti kérelem alapján kell megállapítani.,nincs
Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.22.100/2011/5.
Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.22.100/2011/5. A Fővárosi ítélőtábla a dr. Éliás Sára ügyvéd (1068 Budapest, Rippl-Rónai utca 28. II/7.) által képviselt Multimédia Stúdió Művészeti Egyesület (1370 Budapest, Planetárium)
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3075/2015. (IV. 23.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.
3075/2015. (IV. 23.) AB végzés 1669 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3075/2015. (IV. 23.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
A KAPOSVÁRI MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG
A KAPOSVÁRI MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG M. 217/1998/4. s z á m A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A bíróság a Független Rendőrszakszervezet (Budapest, Király u. 71. 1077, ügyintéző: Dr. Szöllősi Tibor) által képviselt
Tartozáselismerés kontra fizetési haladék a felszámolási eljárásban
Tartozáselismerés kontra fizetési haladék a felszámolási eljárásban Szerző: Dr. Bori Beáta 2013. december I. Bevezetés Gazdasági életünk jogi szabályozásának fejlődésében jelentős mérföldkőnek számított
Budapest Környéki Törvényszék 14.Gf /2018/5. számú ítélete
Budapest Környéki Törvényszék 14.Gf.40.005/2018/5. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/149 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Bírósági határozat KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2018.08.03.
A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság
Pfv.V.21.850/2014/7. szám A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság A Kúria a Hámori és Soltész Ügyvédi Iroda által (eljáró ügyvéd: dr. Soltész Beatrix) képviselt felperesnek, dr. Juhász Ádám ügyvéd által képviselt
DEVIZA ALAPÚ KÖLCSÖNSZERZŐDÉS A TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁS ELJÁRÁSJOGI KÖVETKEZMÉNYE
DEVIZA ALAPÚ KÖLCSÖNSZERZŐDÉS A TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁS ELJÁRÁSJOGI KÖVETKEZMÉNYE Az egyoldalú kamat-, költség, díjemelés lehetőségét a pénzügyi intézmény számára lehetővé tevő szerződéses kikötés érvénytelensége
EBH2017. K.8. A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
EBH2017. K.8. A közigazgatási eljárás garanciális szabályainak a figyelmen kívül hagyása (megsértése) az ügy érdemére kiható jogszabálysértést eredményez akkor is, ha egyébként a garanciális szabályok
Debreceni Ítélőtábla Gf.IV /2017/5. számú ítélete
Debreceni Ítélőtábla Gf.IV.30.212/2017/5. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/13 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Bírósági határozat KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2018.01.18.
Alkalmazott jogszabályok: Pp , (1) bekezdés. Győri Ítélőtábla Pf.IV /2012/3.szám
Ha az elsőfokú bíróság alakszerű határozat meghozatala nélkül dönt a tárgyalás érdemi folytatása (a perújítás megengedhetősége) mellett, ezen döntésével szemben a perújítás tárgyában hozott érdemi határozat
SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUM 3/2003. (XI. 6.) számú Kollégiumi ajánlása
SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUM 3/2003. (XI. 6.) számú Kollégiumi ajánlása I. Az adóhatóság által a felszámolási eljárásban érvényesített, az államháztartás valamely alrendszerét megillető követelések,
HATÁROZATOK BÍRÓSÁGI FELÜLVIZSGÁLATÁNAK NÉHÁNY SZEMPONTJA I. A
VIZIKÖZMŰ TÁRSULAT A HATÁROZATOK BÍRÓSÁGI FELÜLVIZSGÁLATÁNAK NÉHÁNY SZEMPONTJA I. A kereshetőségi jog a víziközmű társulat tagját illeti meg, és nem a keresetlevél benyújtásakor az érdekeltségi területen
BIZONYÍTÁS A KÖZIGAZGATÁSI PERBEN. dr. Koltai György
BIZONYÍTÁS A KÖZIGAZGATÁSI PERBEN dr. Koltai György A KÖZIGAZGATÁSI PER CÉLJA Pp. 2. (1) A bíróságnak az a feladata, hogy - összhangban az 1. -ban foglaltakkal - a feleknek a jogviták elbírálásához, a
KÚRIA Budapest Markó utca 16. 1055 Tisztelt Kúria!
KÚRIA Budapest Markó utca 16. 1055 Tisztelt Kúria! Alulírott DR. ZELLES ZOLTÁN ÜGYVÉD (Zelles és Társa Ügyvédi Iroda, székhelye: 1026 Budapest, Pasaréti út 52/b) PLACZ JÓZSEF (6000 Kecskemét, Gyenes M.
A tárgyalást megelızı szakasz. elıadás
A tárgyalást megelızı szakasz Polgári eljárásjog elıadás Dr. Pribula László egyetemi docens Az elsıfokú eljárás szakaszai 1. A tárgyalást megelızı szakasz (a keresetlevél benyújtásától a perindítás hatályának
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3180/2015. (IX. 23.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.
3180/2015. (IX. 23.) AB végzés 2585 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3180/2015. (IX. 23.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
A felek megállapodásán alapuló gyermektartásdíj megváltoztatásának. feltételrendszere. Szerző: dr. Sarkadi Mónika
A felek megállapodásán alapuló gyermektartásdíj megváltoztatásának feltételrendszere Szerző: dr. Sarkadi Mónika Tatabánya 2015. november 21. I. Bevezetés A gyermektartásdíj tárgyában megkötött és a bíróság
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3088/2015. (V. 19.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.
3088/2015. (V. 19.) AB végzés 1759 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3088/2015. (V. 19.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a
Végrehajtás korlátozása iránti kérelem
Végrehajtás korlátozása iránti kérelem Alulírott adós előadom, hogy önálló bírósági végrehajtó előtt számon végrehajtás folyik velem szemben. A végrehajtást kérő: Álláspontom szerint a végrehajtást kérő
v é g z é s t : I n d o k o l á s :
A 32/1969. (IX.30.) Korm.rendelet, valamint a végrehajtására kiadott 16/1969. (IX.30.) ÉVM-MÜM-PM együttes rendeletben szabályozott vásárlási jog csak önálló ingatlan, vagy önálló ingatlanná kialakítható
TARTALOMJEGYZÉK: I. RÉSZ : A JOGI KÉPVISELŐ IRATAI Keresetlevelek, rendelkezés a keresetről 16. old.
y TARTALOMJEGYZÉK: I. RÉSZ : A JOGI KÉPVISELŐ IRATAI 1.1. Keresetlevelek, rendelkezés a keresetről 16. old. 1.1.1. Keresetlevél pénztartozás megfizetésére 1.1.2. Keresetlevél meghatározott cselekmény kikényszerítésére
Budai Központi Kerületi Bíróság 2.P.20410/2016/3. számú ítélete
Budai Központi Kerületi Bíróság 2.P.20410/2016/3. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/73 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma:
Könyvek
EH 2016.10.K29 A bejegyzési kérelmet benyújtó ügyvéd nem minősül az 1997. évi CXLI. tv. 26. (7) bekezdése szerinti jogosultnak. Amennyiben az ingatlan-nyilvántartási eljárásban a jogi képviselet kötelező,
Közigazgatási hatósági eljárásjog 8. Előzetes megjegyzések. A közigazgatás kontrollja
Közigazgatási hatósági eljárásjog 8. A jogorvoslati rendszer alapjai Előzetes megjegyzések Törvényesség követelménye megfeleljen a meghozatalra vonatkozó valamennyi anyagi és eljárási szabálynak Egy aktus
Indokolás. Fővárosi Ítélőtábla 8.Pf.20.965/2008/6.
Fővárosi Ítélőtábla 8.Pf.20.965/2008/6. A Fővárosi Ítélőtábla a személyesen eljárt I. rendű felperes neve (IV. rendű felperes címe) I. rendű, a dr. Bay Endre pártfogó ügyvéd (...) által képviselt, II.
Szigorlati kérdések polgári eljárásjogból
Szigorlati kérdések polgári eljárásjogból 1. A polgári eljárásjog alapfogalmai: peres- ill. nem peres eljárás, az eljárás alanyai, tárgya, célja, a bírósági út. 2. A polgári eljárásjog helye a jogrendszerben,
Az érvénytelenséggel kapcsolatos várható gyakorlat az új Ptk. alapján. ELŐADÓ: Jójárt Eszter főtanácsadó, Kúria Polgári Kollégiuma
Az érvénytelenséggel kapcsolatos várható gyakorlat az új Ptk. alapján ELŐADÓ: Jójárt Eszter főtanácsadó, Kúria Polgári Kollégiuma Vázlat A kötelező alakiság megsértése Jogszabályba ütköző, jogszabály megkerülésére
v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság 298/2014. (X.17.) FVB számú határozatát helybenhagyja.
Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.058/2014/5. A Fővárosi Ítélőtábla a Ügyvédi Iroda (címe., ügyintéző: ügyvéd neve) által képviselt kérelmező neve (címe) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság 2014.
Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület október 12-én tartott ülésén elfogadott állásfoglalások 1
Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület 2018. október 12-én tartott ülésén elfogadott állásfoglalások 1 56. A természetes személy alperes esetében az azonosító adatok közül
A jogellenesség vizsgálatának gyakorlata a közigazgatási jogkörben okozott kár. (Ptk. 349. (1) bek.) dr. Mikó Sándor
A jogellenesség vizsgálatának gyakorlata a közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt indított perekben (Ptk. 349. (1) bek.) Szerző: dr. Mikó Sándor 2013. Alapvetések a jogellenesség vizsgálatához
í t é l e t e t : A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.
Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.21.413/2014/4. A Fővárosi Ítélőtábla a Dávid, Stanka, Szikla Ügyvédi Iroda (felperesi jogi képviselő címe; ügyintéző: dr. Szikla Gergely ügyvéd) által képviselt felperes neve (felperes
Budai Központi Kerületi Bíróság 4.P/G.21744/2017/13.számú ítélete
Budai Központi Kerületi Bíróság 4.P/G.21744/2017/13.számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/18 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Bírósági határozat KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2018.01.25.
Győri Ítélőtábla Fpkf.II /2018/3. szám
I. A felszámolás elrendelése iránt benyújtott kérelem tartalmára vonatkozóan maga a törvény tartalmaz kötelező és speciális előírásokat. Egyrészt emiatt, másrészt a felszámolási eljárás sajátosságaira
A felperes elbirtoklás jogcímén az alperesi ingatlanok kerítés által leválasztott részeinek tulajdonjoga iránt terjesztett elő keresetet.
A FORGALOMKÉPTELENSÉG EREDETI SZERZÉSMÓD A jogszabály erejénél fogva forgalomképtelen önkormányzati törzsvagyonnak minősülő ingatlan más által eredeti szerzésmód útján sem szerezhető meg /1990. évi LXV.
A harmadik személy helyzete az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonása szempontjából, különös tekintettel a Csődtörvény 40.
FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMA A harmadik személy helyzete az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonása szempontjából, különös tekintettel a Csődtörvény 40. -ára A szerződés, joghatásai következtében
A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Birósága mint felülvizsgálati á bíróság í ó á Pfv.VIII, 21.002/2011/8.szám
A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Birósága mint felülvizsgálati á bíróság í ó á Pfv.VIII, 21.002/2011/8.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Éliás Sára ügyvéd (1068 Budapest, ' Rippl Rónai
Debreceni Ítélőtábla Pf.IV /2017/7. számú ítélete
Debreceni Ítélőtábla Pf.IV.20.859/2017/7. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/19 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Bírósági határozat KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2018.01.26.
Alkalmazott jogszabályok: Cstv.40. (1) bekezdés a) pont. Győri Ítélőtábla Gf.IV /2012/4.szám
A csalárd ügylet viszonylatában nincs jelentősége annak, hogy az adóstól kölcsönt kapó tag a felszámolás elrendelésének hiányában milyen mértékű osztalékot szerezhetett volna, s hogy ez megteremtette volna-e
Győri Ítélőtábla Gf.IV /2014/4.szám
I. A készfizető kezességi szerződés megkötését illetően az adós pénzügyi helyzete lényeges körülménynek minősül. A kezességi szerződésből adódóan a szerződő feleket egymással szemben együttműködési, illetve
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
Az Alkotmánybíróság döntésének tájékoztató jelleggel közzétett, nem hivatalos szövege. A hivatalos közzétételre a Magyar Közlönyben, illetve az Alkotmánybíróság Határozatai című hivatalos lapban kerül
Serák István. A Kúria ítélete a végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránti perben történő keresetváltoztatásról *
JeMa 2015/1 MAGÁNJOG ÉS MUNKAJOG Serák István A Kúria ítélete a végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránti perben történő keresetváltoztatásról * A beavatkozó perbeli jogainak határai Hivatalos
az alkotmánybíróság határozatai
2015. október 14. 2015. 20. szám az alkotmánybíróság határozatai az alkotmánybíróság hivatalos lapja Tartalom 3195/2015. (X. 14.) AB határozat alkotmányjogi panasz elutasításáról... 1384 3196/2015. (X.
Polgári Szakág. Az Ítélőtáblai Határozatok című folyóiratban 2007. évben megjelent határozatok
POLGÁRI KOLLÉGIUM Polgári Szakág Az Ítélőtáblai Határozatok című folyóiratban 2007. évben megjelent határozatok ÍH 2007/1/21. Az eljáró bíróság részéről az eljárási határidők be nem tartása jellegénél
v é g z é s t: A Kaposvári Törvényszék 20.Pk /2016/2. szám
dr. Takács Norbert ügyvéd (..) által képviselt I.r. kérelmező neve és címe szám alatti I.r., II.r. kérelmező neve és címe szám alatti II.r., III.r. kérelmező neve és címe szám alatti III.r., IV.r. kérelmező
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3178/2019. (VII. 10.) AB VÉGZÉSE
2019. 22. szám 1303 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3178/2019. (VII. 10.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő v é g z
Budapest Környéki Törvényszék 6.G /2016/9.számú ítélete
Budapest Környéki Törvényszék 6.G.40.630/2016/9.számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/183 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Bírósági határozat KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2017.10.11.
Fővárosi Munkaügyi Bíróság
Fővárosi Munkaügyi Bíróság Budapest, V., Markó u. 27. 23.M.684/2003/8. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Munkaügyi Bíróság a Független Rendőr Szakszervezet (1388 Bp., Pf.: 52., eljáró képviselő:
TÉVESEN AZ ADÓS SZÁMJÁRÁRA UTALT ÖSSZEG - A FELSZÁMOLÓ KÖTELEZETTSÉGE
TÉVESEN AZ ADÓS SZÁMJÁRÁRA UTALT ÖSSZEG - A FELSZÁMOLÓ KÖTELEZETTSÉGE A téves átutalást nem kell hitelezői igényként bejelenteni. Az összeget, függetlenül attól, hogy a téves utalás a felszámolás kezdő
A bíróság határozatai. Dr. Nyilas Anna
A bíróság határozatai Dr. Nyilas Anna 1. Az elsőfokú bíróság határozatai Ítélet Végzések Ítélet részei A jogerő szabályai Egyszerű kötőerő Alaki jogerő Anyagi jogerő Rendes perorvoslat Fellebbezés hivatalból
í t é l e t e t : Indokolás A bíróság a peradatok, így különösen a csatolt közigazgatási iratok tartalma alapján a következő tényállást
Vagyongyarapodás bizonyítás, becslés, elévülés Békés Megyei Bíróság 7.K.23.351/2006/3.szám A megyei bíróság dr Bagdi László ügyvéd által képviselt I.rendű, II. rendű felpereseknek - APEH Hatósági Főosztály
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3126/2015. (VII. 9.) AB HATÁROZATA. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.
3126/2015. (VII. 9.) AB határozat 2175 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3126/2015. (VII. 9.) AB HATÁROZATA alkotmányjogi panasz elutasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
4. A FÉRFIAK ÉS NŐK KÖZÖTTI DISZKRIMINÁCIÓ A MUNKAÜGYI JOGVISZONYOKBAN Peszlen Zoltán. Alkotmányos védelem
4. A FÉRFIAK ÉS NŐK KÖZÖTTI DISZKRIMINÁCIÓ A MUNKAÜGYI JOGVISZONYOKBAN Peszlen Zoltán Alkotmányos védelem Általános alkotmányos védelem A nemek közötti hátrányos megkülönböztetés általános tilalmát a Magyar
Az EUIPO ELŐTT FELMERÜLT KÖLTSÉGEK ÉRVÉNYESÍTÉSE A MAGYAR BÍRÓSÁGOK ELŐTT?
ILYEN MÉG NEM VOLT! Az EUIPO ELŐTT FELMERÜLT KÖLTSÉGEK ÉRVÉNYESÍTÉSE A MAGYAR BÍRÓSÁGOK ELŐTT? MIE Konferencia, Győr 2016. november 25. dr. Klauber Zsófia Amiről szó lesz EUIPO előtti iparjogvédelmi eljárás
Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület február 16-én tartott ülésén elfogadott állásfoglalások 1
Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület 2018. február 16-én tartott ülésén elfogadott állásfoglalások 1 24. I. Ha a társult perlési szerződés a társult perlés engedélyezése
Győri Ítélőtábla Gf.II /2006/5. Alkalmazott jogszabályok: PP.213.(2) bekezdés
A felperes keresete vagylagos (látszólagos) keresethalmazatot tartalmaz. Vagylagos kereset esetén csupán az egyik kereset nyerhet kielégítést, az egyes igények nem minősülnek a kereseti kérelem önállóan
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3133/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.
3133/2015. (VII. 9.) AB végzés 2219 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3133/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA. v é g z é s t :
Kvk.V.37.869/2009/5.szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a... kérelmezőnek az Országos Választási Bizottság 2009. október 30. napján kelt 424/2009. számú
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság Mfv.II.10.034/2007/2. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróság P.T. I. rendű, H. Sz. II. rendű és
Kúria mint felülvizsgálati bíróság
Pfv.V.21.828/2014/5. Kúria mint felülvizsgálati bíróság A Kúria a Hámori és Soltész Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Soltész Beatrix ügyvéd felperesnek a Bertók Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Bertók Mihály
í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 11.K.31.042/2006/7. számú ítéletét hatályában fenntartja.
Vagyongyarapodás kölcsön, hitelt érdemlő bizonyíték Kfv.I.35.496/2006/4.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Lampé Ügyvédi Iroda (ügyintéző dr. Lampé Zoltán ügyvéd) által képviselt felperes
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3117/2017. (V. 22.) AB VÉGZÉSE
700 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3117/2017. (V. 22.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság határozatát helybenhagyja.
A Fővárosi Ítélőtábla a Néző Gabriella Ügyvédi Iroda (cím, ügyintéző: dr. Néző Gabriella ügyvéd) által képviselt Lehet Más a Politika (cím) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság 2014. szeptember
A SZERZŐDÉS HATÁLYTALANSÁGA MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGE A FELSZÁMOLÁS ALÁ KERÜLT
A P É C S I Í T É L Ő T Á B L A P O L G Á R I K O L L É G I U M A A SZERZŐDÉS HATÁLYTALANSÁGA MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGE A FELSZÁMOLÁS ALÁ KERÜLT ADÓS ÁLTAL KÖTÖTT SZERZŐDÉS ESETÉN A Pécsi Ítélőtábla
Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.III / 2016 /7 számú ítélete
Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.III.37.279 / 2016 /7 számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/98 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel
Majd 2010. augusztus 1-én önkényesen, minden indoklás nélkül felbontotta a kölcsönszerződést az OTP Bank.
Alábbi keresetlevelemet elsősorban sorban azoknak a devizaalapu kölcsönszerződést megkötő adósoknak ajánlom, akik már elveszítették az otthonukat. Természetesen alkalmazható azoknál is, akiknek kára nem
A KÁRPÓTLÁSI ÉS A SEMMISSÉGI TÖRVÉNYEK HATÁLYA - A BÍRÓSÁG HATÁSKÖRE
A KÁRPÓTLÁSI ÉS A SEMMISSÉGI TÖRVÉNYEK HATÁLYA - A BÍRÓSÁG HATÁSKÖRE Ha a terheltet olyan cselekmény miatt ítélték el törvénysértően, amelyet háborús, népellenes bűntettnek tekintettek, de amely nem tartozik
Győri Ítélőtábla Gf.II /2014/17/I. szám
Önmagában abból a körülményből, hogy az utóbb létrejött új vételi jogot alapító szerződés részben ugyanannak a hiteljogviszonyból eredő követelésnek a biztosítékául is szolgált, mint egy korábbi szerződéssel