Legionella baktériumok épített környezetben
|
|
- Oszkár Borbély
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KVI-PLUSZ Környezetvédelmi Vizsgáló Iroda Kft. Bizalmat adni az építőiparban és az épített környezetben Legionella baktériumok épített környezetben Dr. Ágoston Csaba Reskóné Dr. Nagy Mária Akkreditált Szervezetek Klasztere, KVI-PLUSZ Kft. Akkreditálási világnap Konferencia Budapest, június 8. Elérhetőség:
2 Bevezetés A Legionellák felfedezéséhez egy 40 évvel ezelőtti járvány vezetett. Addig ezek az élőlények a környezeti mikrobioták végtelen közösségének névtelen tagjai voltak. Az általuk okozott betegség patomechanizmusának kutatása közben rengeteg információ gyűlt össze a Legionellák biológiájáról, ökológiájáról. Mára környezeti előfordulásuk kockázatával foglalkozunk, kimutatásuk laboratóriumok napi gyakorlatához tartozik, és törvényi előírás szabályozza a különböző vízzel kapcsolatos épített környezetek ellenőrzését, monitorozását.
3 Szabályozási háttér évi XCIII. törvény a munkavédelemről a szervezett munkavégzésre vonatkozó munkabiztonsági és munkaegészségügyi követelmények előírásáról. 49/2015. (XI. 6.) EMMI rendelet a Legionella által okozott fertőzési kockázatot jelentő közegekre, illetve létesítményekre vonatkozó közegészségügyi előírásokról. Módszertani útmutató (OKK, kiadás); Módszertani levél (OKK, kiadás).
4 A Legionella jelenlétének (köz)egészségügyi kockázata, emberi érintettség Szaporodási feltételek mesterséges környezetekben Vizes környezet, tápanyag, megfelelő hőmérséklet. Tartós jelenlét feltétele a védelmet nyújtó biofilm kialakulása. Kép: A L. pneumophila behatolás előtt a Vermamoeba vermiformis amoeba testébe. Egészségügyi kockázat: a Legionella kórokozó baktériumok belégzése fertőzött, aerosol méretű cseppek formájában.
5 Kutatástörténeti visszapillantás A baktériumok jelentőségét egy különös tüdőgyulladás kapcsán ismerték fel Philadelphia. Az Egyesült Államok 200 éves fennállásának ünneplése. Az Amerikai Légió tagjai között 4400 résztvevőből 10 napon belül 182 ember betegedett meg, amit további 39 követett. A lázzal és száraz köhögéssel járó betegségben 34-en meghaltak.
6 Hipotézis Okozójaként egy fertőző ágens aerogén úton való átvitelét tételezték fel. Kutatás - Eredmény a tüdőszövetben rickettsia-szerű szervezeteket találtak, a betegek >90%-ának szérumában a kórokozóval szemben ellenanyagot lehetett kimutatni (immunfluoreszcencia teszt), a baktérium a Legionella pneumophila nevet kapta. azóta több mint 50 Legionella fajt azonosítottak, közülük legalább 20 az, ami megbetegedéseket okozhat.
7 A Legionella rendszertani besorolása Species: Legionella pneumophila Ország Törzs Osztály Rend Család Nemzetség Faj Legionella pneumophila faj több (~15) szerológiai csoportra tagolódik, míg más fajok esetében ez 1-2.
8 Mit kell tudni a Legionellák természetéről? Rendkívül túlélők, különleges adatptációs képességekkel bírnak, ami fennmaradásukhoz előnyt jelent a többi baktériummal szemben. Ubikviterek, mindenütt megtalálhatók. Túlélési stratégia: 1. VNBC (viable but non-culturable) forma, amikor nem lehet őket tenyészteni. Életképesek, de inaktívak amíg számukra a környezeti feltételek kedvezővé nem válnak. 2. Biofilmek más lényeiben (pl. Protozoák) bújnak meg, ahol a gazdaszervezettel való parazitizmus során megsokszorozzák magukat. 3. Nagy hőtűrőképesség.
9 2. Ökológiai szempontból a környezetben lévő protozoonok jelentik a legfontosabb faktort a Legionellák természetben való fennmaradásához és szaporodásához. Példa intracelluláris parazita kapcsolatukra a szabadon élő amőbákkal, ostoros protozoonokkal, de leírták már penészgombákban is (Dictyostelium). Tetrahymena pyriformis Naegleria fowleriben Acanthamoeba sp. Más mikroorganizmusokkal, pl. fotoautotróf cyanobaktériumokkal, heterotróf baktériumokkal való együttélésük révén, speciális mikro-biotópokban élnek.
10 Fakultatív intracelluláris parazitizmus Belélegezve, a Legionela a tüdő léghólyagaiba jut, ahol a tüdő léghólyagjaiban jelen lévő makrofágok azokat bekebelezik és potenciálisan elpusztítják a baktériumokat. Kóros esetben a baktériumok száma jelentősen növekszik, amivel a makrofág már megbirkózni nem tud, és kialakul a tüdőgyulladás.
11 3. Hőtűrő képesség Nedves, meleg környezetet kedvelik. Legionella szaporodása eltérő hőmérsékletű vizekben 60 C 90% elpusztul 2 percen belül 50 C 90% elpusztul 2 órán belül 45 C 50 C nem szaporodnak, de nem is pusztulnak 20 C 45 C optimális növekedési hőmérséklet > 20 C szaporodásuk beindul < 20 C nem szaporodnak, de nem is pusztulnak Optimális hőmérséklet mellett néhány faj extrém feltételeket is elbír, megtalálhatók pl.: 80 C hőforrásokban, Hideg élőhelyeken, Nagy nyomás alatt tengerfenéken.
12 Legionella garantált előfordulásának feltételei 1. A rendszer vízhőmérséklete (20-45 C), 2. Kapcsolat olyan vizekkel, ahol a baktériumok szaporodásának feltételei adottak pangó vagy lassan cserélődő vizek, lamináris áramlású vizek, 3. Vízben található szerves és szervetlen anyagok (vízkő, rozsda, homok stb.), 4. Biofilm kialakulása, 5. Gazdag mikrobaközösség, 6. Aerosolképződés MEGELŐZÉS LEHETŐSÉGEI
13 Legionellák előfordulása Természetes környezetünk lakója. Kis mennyiségben megtalálhatók minden lehetséges környezetben (talaj, komposzt, por, levegő, felszíni és felszín alatti vizek stb.) Az ember alkotta mesterséges, épített környezetben sokszor a természetesnél jobb feltételeket találva gyors szaporodásra képesek.
14 Fokozott Legionella fertőzési kockázatot hordozó rendszerek, közegek 1 Ahol a Legionella kórokozó baktériumok belégzése fertőzött, aerosol méretű (1-5 m) cseppek formájában előfordulhat. Intézmények létesítmények (egészségügyi, szociális, egyéb) használati melegvíz rendszere, klíma rendszere; Hűtőtornyok, párologtató kondenzátorok vízrendszerei; Közfürdők, ahol aeroszol előállító meleg vizű medencét üzemeltetnek (élmény- és pezsgő-medencék, hidroterápiás kezelők); Egészségügyi ellátás érintett eszközei; Szennyvízkezelés (levegőztető medencék).
15 Fokozott Legionella fertőzési kockázatot hordozó közegek 2 Nagy épületek hideg- és melegvíz rendszere (pl. csaptelepek, zuhanyrózsák, párásítók, ködképzők ), Légkezelők, rosszul kialakított felületi hűtők, Melegvizes élménymedencék, Szökőkutak, beltéri díszkutak, Kerti locsolók, Nagynyomású mosók, Ahol aerosol képződik Aerosolképződés esetén a levegőminőség monitorozása kiegészítő információval szolgálhat.
16 A Legionella okozta, jelentett jelentősebb előfordulások Európában Év Ország Esetszám Feltételezett eredet 2009 Portugália 36 Nem ismert 2009 Spanyolország 25 Nem ismert 2010 Egyesült Királyság 15 Nem ismert 2010 Spanyolország 51 Hűtőtorony 2010 Spanyolország 22 Vízrendszer 2010 Lengyelország 19 Vízrendszer 2012 Spanyolország 18 Medence 2012 Spanyolország 39 Szökőkút 2012 Egyesült Királyság 23 Pezsgőfürdő 2014 Portugália 334 Hűtőtorony
17 Kockázatcsökkentés, kockázatkezelés ÖSSZEFOGLALÁS Célzott intézkedések - MEGELŐZÉS A vízrendszerek ismerete Épületgépészeti, műszaki megoldások (pl. szigetelések alkalmazása, a melegvizes csövek szigetelése megakadályozza a víz felmelegedését a hidegvizes rendszerekben.) A Legionellák szaporodásának, illetve az aeroszollal való találkozás megelőzésére. Legionella vizsgálatának monitorozásának szabályozása 49/2015. EMMI rendelet OKK Módszertani útmutató
18 Legionella vizsgálatának monitorozásának szabályozása Az épített környezettel kapcsolatos emberi egészségkockázat megelőzésére a 49/2015. (IX.6.) EMMI rendelet kötelezővé teszi a Legionellák által jelentett környezeti kockázatot hordozó közegek és berendezések vizsgálatát (gyakoriság, határértékek). Mintavétel és vizsgálat nagy szakmai felkészültséget igényel, különösen a szerotipizálás. A szakmailag helyes és megbízható vizsgálati eredmények biztosítása érdekében szükséges az akkreditált minőségirányítási rendszer. A vevői bizalom erősítése érdekében működtetett akkreditált minőségirányítási rendszeren keresztül Bizalmat lehet adni az építőiparban és az épített környezetben
19 Köszönöm a megtisztelő figyelmet! Akkreditálási világnap Konferencia MAGYAR HIGIÉNIKUSOK TÁRSASÁGA LXXIV. VÁNDORGYŰLÉSE 9021 GYŐR, Budapest, Árpád út június OKTÓBER Elérhetőség: Elérhetőség: reskone.maria@kviplusz.hu info@kviplusz.hu
Legionella baktériumok előfordulása természetes és mesterséges vízi környezetekben, monitorozás
Legionella baktériumok előfordulása természetes és mesterséges vízi környezetekben, monitorozás Mintavételi helyek kiválasztása vízből és levegőből Reskóné Dr. Nagy Mária KVI-Plusz Kft. Legionella új közegészségügyi
Dr. Bujdosó László Balatonfüred, 2017 szeptember
Dr. Bujdosó László Balatonfüred, 2017 szeptember Legionellózis Legionella történelem: 1976 Philadelphia, Amerikai Légió veteránszervezet kongresszusa után tömeges tüdőgyulladás, több mint 30 haláleset.
Legionella kimutatásának tapasztalatai
Legionella kimutatásának tapasztalatai Gasparikné dr. Reichardt Judit Borókay Zsuzsanna, Tóth Ildikó Simon Zsanett Barbara, Lovász Csaba Dátum Hungalimentaria 2017.04. 27. Legionella általános ismertető
Legionella a klíma- és légtechnikában
Dr. Szánthó Zoltán egyetemi docens BME Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszék Legionella a klíma- és légtechnikában Klíma- és Légtechnikai Szakmai Nap 2017 MÉGSZ HKVSZ Lurdy Ház 2017. október
Közegészségügyi kockázat. 49/2015 EMMI rendelet. A Legionella baktérium
49/2015 EMMI rendelet A Legionella által okozott fertőzési kockázatról szóló EMMI rendelet vegyiparr való kiterjesztésének indokai és a vegyiparra vonatkozó követelmények Dr. Vargha Márta Országos Közegészségügyi
A Legionella előfordulásának közegészségügyi kockázata - kockázatkezelés
A Legionella előfordulásának közegészségügyi kockázata - kockázatkezelés Dr. Kádár Mihály Aqua Bakt Laboratórium 2016. április 7. Legionellosis A Legionella által okozott humán megbetegedések összefoglaló
Országos Közegészségügyi Központ 2016. 1. kiadás
Módszertani útmutató a Legionella által okozott fertőzési kockázatot jelentő közegekre, illetve létesítményekre vonatkozó kockázat értékeléséről és a kockázatcsökkentő beavatkozásokról Országos Közegészségügyi
Magyarországi fürdők mikrobiológiai vízminősége
Magyarországi fürdők mikrobiológiai vízminősége Vargha Márta1, Róka Eszter1, Barna Zsófia, Kiss Csaba2, Kern Anita1 Országos Közegészségügyi Központ, Országos Környezetegészségügyi Igazgatóság, Vízhigiénés
Segédanyag a legionellával kapcsolatos kockázatértékeléshez
Segédanyag a legionellával kapcsolatos kockázatértékeléshez Szerző: Kálmán László 2017. február 4-éig a 49/2015. (XI. 6.) EMMI rendelet szerint el kell végezni a kockázatértékelést a legionella által okozott
Hűtőtornyok vízrendszerének mintavétele, mikrobiológiai veszélyek vizsgálata
Hűtőtornyok vízrendszerének mintavétele, mikrobiológiai veszélyek vizsgálata 2016. április 7. Iga Benedek ENCOTECH Kft. Vázlat Veszélyforrások Külföldi járvány példák Hűtőtornyok, jelenlegi gyakorlat Kockázatfelmérés,
EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ FERTŐZÉSEK MEGAKADÁLYOZÁSÁT CÉLZÓ INFEKCIÓKONTROLL TEVÉKENYSÉGEK A JÁRÓBETEG-SZAKELLÁTÁS TERÜLETÉN
EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ FERTŐZÉSEK MEGAKADÁLYOZÁSÁT CÉLZÓ INFEKCIÓKONTROLL TEVÉKENYSÉGEK A JÁRÓBETEG-SZAKELLÁTÁS TERÜLETÉN ÉLŐNÉ KUDOBA ANITA HIGIÉNIKUS INFEKCIÓKONTROLL TEVÉKENYSÉG TÖRVÉNYI
haz_es_kert2009-04.qxp 2009.09.04. 9:39 Page 45 Épületgépészet
haz_es_kert2009-04.qxp 2009.09.04. 9:39 Page 45 Épületgépészet haz_es_kert2009-04.qxp 2009.09.04. 9:39 Page 46 48 HÁZ és KERT Nyílászárók haz_es_kert2009-04.qxp 2009.09.04. 9:39 Page 47 haz_es_kert2009-04.qxp
Legionella rendelettel kapcsolatos hatósági feladatok
Népegészségüggyel kapcsolatos hatósági aktualitások a munkahelyekkel összefüggésben 2017. évben Legionella rendelettel kapcsolatos hatósági feladatok Molnár Lászlóné ZMKH Zalaegerszegi Járási Hivatal Hatósági
A klórozás hatása a vizek mikrobaközösségeire. Készítette: Vincze Ildikó Környezettan BSc Témavezető: dr. Makk Judit Mikrobiológia Tanszék
A klórozás hatása a vizek mikrobaközösségeire Készítette: Vincze Ildikó Környezettan BSc Témavezető: dr. Makk Judit Mikrobiológia Tanszék A víz Az élet alapja, tápanyagforrás Az ivóvíz nélkülözhetetlen
A legionella veszélye a klíma és légtechnikában
A legionella veszélye a klíma és légtechnikában Dr. Vargha Márta Országos Közegészségügyi Központ Vízhigiénés Osztály A Legionella baktérium Gram negatív csillós pálca A természetben egysejtűek és férgek
A baktériumok (Bacteria) egysejtű, többnyire pár mikrométeres mikroorganizmusok. Változatos megjelenésűek: sejtjeik gömb, pálcika, csavart stb.
BAKTÉRIUMOK A baktériumok (Bacteria) egysejtű, többnyire pár mikrométeres mikroorganizmusok. Változatos megjelenésűek: sejtjeik gömb, pálcika, csavart stb. alakúak lehetnek. A mikrobiológia egyik ága,
49/2015. (XI. 6.) EMMI rendelet
49/2015. (XI. 6.) EMMI rendelet a Legionella által okozott fertőzési kockázatot jelentő közegekre, illetve létesítményekre vonatkozó közegészségügyi előírásokról Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV.
49/2015. (XI. 6.) EMMI rendelet
49/2015. (XI. 6.) EMMI rendelet a Legionella által okozott fertőzési kockázatot jelentő közegekre, illetve létesítményekre vonatkozó közegészségügyi előírásokról Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV.
hatályos: 2016.02.04 -
49/2015. (XI. 6.) EMMI rendelet a Legionella által okozott fertőzési kockázatot jelentő közegekre, illetve létesítményekre vonatkozó közegészségügyi előírásokról hatályos: 2016.02.04 - Az egészségügyről
A legújabb adatok összefoglalása az antibiotikum rezisztenciáról az Európai Unióban
A legújabb adatok összefoglalása az antibiotikum rezisztenciáról az Európai Unióban Legfontosabb tények az antibiotikum rezisztenciáról A mikroorganizmusok antibiotikumokkal szemben kialakuló rezisztenciája
MAGYAR KÖZLÖNY 167. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 167. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2015. november 6., péntek Tartalomjegyzék 49/2015. (XI. 6.) EMMI rendelet A Legionella által okozott fertőzési kockázatot jelentő közegekre, illetve
A mesterséges medencékhez kapcsolódó vízjárványok, USA
A mesterséges medencékhez kapcsolódó vízjárványok, USA 1971-2002 Nemzetközi Fürdőhigiénés Konferencia Budapest 2005 március 10-11 Rebecca L. Calderon U.S. Environmental Protection Agency National Health
A munkahelyek munkavédelmi és munkaegészségügyi. szempontjai. Majláth Mihály munkavédelmi igazgatóhelyettes CSMKH MMSZSZ
A munkahelyek munkavédelmi és munkaegészségügyi ellenőrzésének kiemelt szempontjai Majláth Mihály munkavédelmi igazgatóhelyettes CSMKH MMSZSZ A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény értelmében
Élelmiszerbiztonság mesterfokon. Kis vízaktivitású élelmiszerek Növekvő mikrobiológiai kockázat?
Élelmiszerbiztonság mesterfokon Kis vízaktivitású élelmiszerek Növekvő mikrobiológiai kockázat? Mohácsiné Farkas Csilla Kis vízaktivitású élelmiszerek (Low Moisture Foods LMFs) azon élelmiszerek, amelyek
A biológiai tényezők expozíciójával járótevékenységek munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi feltételei a munkavédelmi célvizsgálatok alapján
A biológiai tényezők expozíciójával járótevékenységek munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi feltételei a munkavédelmi célvizsgálatok alapján Nédó Ferenc munkafelügyeleti referens NGM Munkavédelmi Főosztály
a Legionella által okozott fertőzési kockázatot jelentő közegekre, illetve létesítményekre vonatkozó közegészségügyi előírásokról
49/2015. (XI. 6.) EMMI renlet a Legionella által okozott fertőzési kockázatot jelentő közegekre, illetve létesítményekre vonatkozó közegészségügyi előírásokról 2016.02.04 1 49/2015. (XI. 6.) EMMI renlet
BETEGTÁJÉKOZTATÓ FÜZET I. KÓRHÁZI FERTŐZÉSEK
BETEGTÁJÉKOZTATÓ FÜZET I. KÓRHÁZI FERTŐZÉSEK MIT JELENT A FERTŐZÉS? A fertőzés egy olyan folyamat, aminek során a szervezetünkben egy idegen mikroba - baktérium, vírus, parazita, kórokozó gomba - megtelepszik,
A kézfertőtlenítés gyakorlata
A kézfertőtlenítés gyakorlata 2012. október 24-25. Fábián Dóra Hajdú Bihar Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve A KÉZHIGIÉNE JELENTŐSÉGE IX. század: Semmelweis gyermekágyi lázzal
MunkaKalauz. Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi gyakorlati megoldásokról és módszerekről. MI AZ A MUNKAVÉDELEM? Információs brossúra
MunkaKalauz Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi MI AZ A MUNKAVÉDELEM? Információs brossúra Szeged, 2013. MunkaKalauz Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi Minden társadalomban különleges
Patogén amőbák és szimbiontáiknak vizsgálata magyarországi termál- és gyógyfürdőkben
Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Környezettudományi Doktori Iskola Patogén amőbák és szimbiontáiknak vizsgálata magyarországi termál- és gyógyfürdőkben Kiss Csaba III.éves PhD hallgató
Víz fertőtlenítése középületekben
Víz fertőtlenítése középületekben Ha egészségesen szeretne élni, elengedhetetlen, hogy a víz, amit iszunk, vagy amiben fürdünk tiszta legyen, és az egyik legelterjedtebb ellenség ezügyben a Legionella
Országos Közegészségügyi Intézet kiadás
Módszertani levél Legionella által okozott fertőzési kockázatot jelentő közegekre, illetve létesítményekre vonatkozó kockázat értékeléséről és a kockázatcsökkentő beavatkozásokról Országos Közegészségügyi
Probiotkius környezetstabilizáló termék
ProBio Fürdőtisztító A ProBio Fürdőtisztító nagy hatékonyságú folyékony halmazállapotú ökológiai termék, ami vizes helyiségek takarításához lett kifejlesztve. Nem tartalmaz mesterséges alkotórészeket,
Ezen Módszertani levél az Nemzeti Népegészségügyi Központ szellemi tulajdona, bárki által elérhető, ingyenes kiadvány. A Módszertani levelet vagy
Módszertani levél Legionella által okozott fertőzési kockázatot jelentő közegekre, illetve létesítményekre vonatkozó kockázat értékeléséről és a kockázatcsökkentő beavatkozásokról 2019/2 Nemzeti Népegészségügyi
A Legionella jelenlétének kimutatása
A Legionella jelenlétének kimutatása Diagnosztikai lehetőségek Kari András Budapest 2016. 04.07. Legionella nemzetség: aerob coccoid-pálca Gram (gyengén festődik) kataláz +, oxidáz +, hippurátot hidrulizálja
PREVENTÍV ÁLLOMÁNYVÉDELEM A GYAKORLATBAN. P. Holl Adrien Budapest Főváros Levéltára
PREVENTÍV ÁLLOMÁNYVÉDELEM A GYAKORLATBAN P. Holl Adrien Budapest Főváros Levéltára AZ ÁLLOMÁNYVÉDELEM FŐ FELADATAI: Preventív állományvédelem (Levéltárba kerülés előtt és a már levéltárban lévő iratoknál)
Munkavédelmi ellenőrzések
Munkavédelmi ellenőrzések XXV. Magyarországi Egészségügyi Napok Siófok, 2018. október 10 12. S E M M E LW E I S E G Y E T E M M Ű S ZA KI FŐ I G A ZG AT Ó S Á G BIZTONSÁGTECHNIKAI IGAZGATÓSÁG Hatósági
A hazai járványügyi helyzet tükröződése a munkahelyeken
A hazai járványügyi helyzet tükröződése a munkahelyeken Dr.Krisztalovics Katalin EMMI Országos TisztifőorvosiFeladatokért Felelős Helyettes Államtitkárság Kórházhigiénés és Járványügyi Felügyeleti Főosztály
a NAT-1-1003/2007 számú akkreditálási ügyirathoz
Nemzeti Akkreditáló Testület MELLÉKLET a NAT-1-1003/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A BIO-KALIBRA Környezetvédelmi és Szolgáltató Bt. (telephely: 1037 Budapest, Zay u.1-3.) akkreditált mûszaki területe
Szerzők: Kiadja az Országos Közegészségügyi Központ, Budapest, Albert Flórián út 2-6 Telefon: (1)
Módszertani levél Legionella által okozott fertőzési kockázatot jelentő közegekre, illetve létesítményekre vonatkozó kockázat értékeléséről és a kockázatcsökkentő beavatkozásokról 2017/2 Országos Közegészségügyi
Foglalkozással összefüggő zoonózisok és megelőzésük lehetőségei a mezőgazdaságban
Á N T S Z Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Foglalkozással összefüggő zoonózisok és megelőzésük lehetőségei a mezőgazdaságban Dr. Ócsai Lajos Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi
Fertőző betegségek járványtana. dr. Gyuranecz Miklós MTA ATK Állatorvos-tudományi Intézet
Fertőző betegségek járványtana dr. Gyuranecz Miklós MTA ATK Állatorvos-tudományi Intézet Fogalmak Fertőző betegség: olyan betegség, melyet specifikus fertőző ágens vagy annak terméke hoz létre. Ezek közvetlenül
Kockázatértékelés az egészségügyben. Egészségügyi dolgozók munkavédelmi kockázatai
Kockázatértékelés az egészségügyben Egészségügyi dolgozók munkavédelmi kockázatai Jogszabályi háttér Munkavédelmi jellegű szabályozások Foglakozás-egészségügyi és munka-higiénés szabályozások Veszélyes
INTRACELLULÁRIS PATOGÉNEK
INTRACELLULÁRIS PATOGÉNEK Bácsi Attila, PhD, DSc etele@med.unideb.hu Debreceni Egyetem, ÁOK Immunológiai Intézet INTRACELLULÁRIS BAKTÉRIUMOK ELLENI IMMUNVÁLASZ Példák intracelluláris baktériumokra Intracelluláris
Előadó: Varga Péter Varga Péter
Abszorpciós folyadékhűtők Abszorpciós folyadékhűtők alkalmazási lehetőségei alkalmazási lehetőségei a termálvizeink világában a termálvizeink világában Előadó: Varga Péter Varga Péter ABSZORPCIÓS FOLYADÉKHŰTŐ
Biológiai biztonság: Veszély: - közvetlen - közvetett
Biológiai biztonság Biológiai biztonság: Minden biológiai anyag potenciálisan kórokozó és szennyező; a biológiai biztonság ezen biológiai anyagok hatásaira (toxikus hatások, fertőzések) koncentrál és célja
A rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat.
A rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat. A rotavírus az egyik leggyakoribb okozója a súlyos hasmenésnek csecsemő és kisdedkorban. Évente világszerte
korreferátum prof. Dr. Veress Gábor előadásához
Munkavédelemkockázat értékelés korreferátum prof. Dr. Veress Gábor előadásához Készítette: Almássy Erika minőségügyi szakmérnök, felsőfokú munkavédelmi szakember +36-20-9606845 erikaalmassy@gmail.com 2016.10.19.
Zehnder Charleston Fedezze fel az eredetit valami különlegessel
Zehnder Charleston Fedezze fel az eredetit valami különlegessel 1 Mindig jó klíma A Charleston csőradiátorok biztosítják a kiegyensúlyozott és tökéletes beltéri klímát a kényelmes fűtőteljesítményt a
Kockázatkezelés az egészségügyben
Kockázatkezelés az egészségügyben Varga Tünde Emese XVI. Ker. KESZ/Int.vez. főnővér MBM hallgató 2018.02.15. Előadás célja 1. Kockázattal kapcsolatos fogalmak bemutatása 2. Releváns jogszabályok ismertetése
Kockázatértékelés. Összeállította: Friedrichné Irmai Tünde
Kockázatértékelés Összeállította: Friedrichné Irmai Tünde Kockázatértékelés a kereskedelmi egységekben Munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény: a munkáltató köteles minőségileg, illetve szükség
Európai Útmutató az. Utazással Összefüggő. Legionárius Betegség. Felügyeletéhez és Megelőzéséhez
Európai Útmutató az Utazással Összefüggő Legionárius Betegség Felügyeletéhez és Megelőzéséhez Az Európai Legionellosis Munkacsoport (EWGLI) és az Utazással Összefüggő Legionárius Betegség Európai Surveillance
Biológiai kóroki tényezők a mezőgazdaságban
Biológiai kóroki tényezők a mezőgazdaságban Dr.Kővágó István 1.sz.Üzemegészségügyi Kft Budapest 2014 Mezőgazdaság igen széles terület: Állattenyésztés (nagyüzemi és háztáji) Növénytermesztés (szántóföld,
A Megelőző orvostan és népegészségtan szakvizsga tételei
A Megelőző orvostan és népegészségtan szakvizsga tételei 1. A népegészségügyi ciklus A 2. A természeti és társadalmi környezet szerepe a populáció egészségi állapotának alakulásában 3. Primer, szekunder
A iatrogén fertőzésektől az infekciókontrollig a kórházhygiéne 30 éve
A iatrogén fertőzésektől az infekciókontrollig a kórházhygiéne 30 éve Dr Melles Márta főigazgató főorvos Országos Epidemiológiai Központ Országos Epidemiológiai Központ National Center for Epidemiology,
A munkahelyi kockázatértékelés kezelés A hatóság szemével. Dr. Bánné Koncz Zsuzsa
A munkahelyi kockázatértékelés kezelés A hatóság szemével Dr. Bánné Koncz Zsuzsa A munkahelyi kockázatértékelés kezelés A hatóság szemével Bármilyen tevékenységet is végzünk, mindenki ki van téve valamilyen
Központi Statisztikai Hivatal
Központi Statisztikai Hivatal Korunk pestise az Európai Unióban Míg az újonnan diagnosztizált AIDS-megbetegedések száma folyamatosan csökken az Európai Unióban, addig az EuroHIV 1 adatai szerint a nyilvántartott
Jogszabályok alkalmazása. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde
Jogszabályok alkalmazása Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Kockázatértékelés a kereskedelmi egységekben Munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény: a munkáltató köteles minőségileg, illetve szükség
A légszennyezettség egészséghatásai Magyarországon: tények és kihívások
A légszennyezettség egészséghatásai Magyarországon: tények és kihívások Dr. Szigeti Tamás Nemzeti Népegészségügyi Központ 2019.03.20. A levegőminőségről sokat lehet hallani főleg a kültéri levegő kapcsán
INDIKÁTOR MIKROORGANIZMUSOK
INDIKÁTOR MIKROORGANIZMUSOK Mohácsiné dr. Farkas Csilla Indikátor vagy jelző mikroflóra Jelentősége: jelenlétükből következtetni lehet az élelmiszert ért szennyezés tényére ill. mértékére, fejlődésükhöz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1828/2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Fővárosi Levegőtisztaságvédelmi Kft. Környezetmikrobiológiai Laboratórium 1153
Madárinfluenza Dr. Bognár Lajos Helyettes államtitkár, Országos Főállatorvos Budapest, 2017.
Madárinfluenza 2016 2017. Dr. Bognár Lajos Helyettes államtitkár, Országos Főállatorvos Budapest, 2017. Áttekintés A 2016-os járvány kezdete: 2016. november 3. Tótkomlós, Békés megye -10 000-es pulykatelep
Foglalkozás-egészségügyi Alapellátás
Foglalkozás-egészségügyi Alapellátás Foglalkozás-egészségügyi alapellátás Szakmakód: 2501 Tevékenységek progresszivitási szint szerinti besorolása Foglalkozás-egészségügy Progresszivitási szint I. alapellátás
SZENNYVÍZ ISZAP KELETKEZÉSE,
SZENNYVÍZ ISZAP KELETKEZÉSE, ÖSSZETÉTELE, MEZŐGAZDASÁGI FELHASZNÁLÁSRA TÖRTÉNŐ ÁTADÁSA Magyar Károly E.R.Ö.V. Víziközmű Zrt. SZENNYVÍZ ÖSSZETEVŐI Szennyvíz: olyan emberi használatból származó hulladékvíz,
Humán és Környezetvédelmi Szolgáltató Kft.
Humán és Környezetvédelmi Szolgáltató Kft. Milyen tényezők befolyásolják a mérés végeredményét? - Gyakorlati tapasztalataink a levegőminőség mérések terén - Váczi Violetta Környezetvédelmi vizsgálómérnök
a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1296/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A Nyugat dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelõség Mintavételi és Zajmérõ Csoport
24 ÓRA ALATT MINDENT MEGVÁLTOZTATHAT!
A meningococcus B okozta gennyes agyhártyagyulladás és vérmérgezés 24 ÓRA ALATT MINDENT MEGVÁLTOZTATHAT! Védje meg gyermekét a MENINGOCOCCUS B okozta betegség súlyos szövődményeitől! MI AZ AGYHÁRTYAGYULLADÁS
a NAT /2006 számú akkreditálási ügyirathoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a számú akkreditálási ügyirathoz Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Dél-alföldi Regionális Intézet Kirendeltsége, Laboratóriumi Osztály Mikrobiológiai
Hőszivattyús rendszerek
Hőszivattyús rendszerek A hőszivattyúk Hőforrások lehetőségei Alapvetően háromféle környezeti közeg: Levegő Talaj (talajkollektor, talajszonda) Talajvíz (fúrt kút) Egyéb lehetőségek, speciális adottságok
National Food Chain Safety Office. Dr. Abonyi Tamás NÉBIH Mátraháza, november 24.
National Food Chain Safety Office Dr. Abonyi Tamás NÉBIH Mátraháza, 2018. november 24. Afrikai lópestis AHS Fertőző kevésvérűség EIA Tenyészbénaság Nyugat-nílusi láz WNF Az utóbbi években elvégzett vizsgálataink
Bevezetés az ökológiába Szerkesztette: Vizkievicz András
Vizsgakövetelmények Ismerje a(z élettelen és élő) környezet fogalmát. Elemezzen tűrőképességi görbéket: minimum, maximum, optimum, szűk és tág tűrés. Legyen képes esettanulmányok alapján a biológiai jelzések
TCE-el szennyezett földtani közeg és felszín alatti víz kármentesítése bioszénnel
TCE-el szennyezett földtani közeg és felszín alatti víz kármentesítése bioszénnel Tervezési feladat Készítette: Csizmár Panni 2015.05.06 Szennyezet terület bemutatása Fiktív terület TEVA Gyógyszergyár
Az Országos Epidemiológiai Központ. BMPT Főosztályának Bakteriológiai, Parazitológiai, Mikológiai és Tipizáló Továbbképzése
Az Országos Epidemiológiai Központ BMPT Főosztályának Bakteriológiai, Parazitológiai, Mikológiai és Tipizáló Továbbképzése Ideje: 2013. március 19-22. Regisztráció: március 19-én 9:30-10:00 óráig Helye:
Az engedéllyel végzett zöldhulladék égetés hatása a levegőminőségre. Dr. Ágoston Csaba, KVI-PLUSZ Kft.
Az engedéllyel végzett zöldhulladék égetés hatása a levegőminőségre Dr. Ágoston Csaba, KVI-PLUSZ Kft. Ha van Vízművek, van Levegőművek is? (7 éves kislány, 2010) 306/2010 (XII.23.) Korm. Rendelet a levegő
FUNKCIONÁLIS ÉLELMISZEREK EGY INNOVÁCIÓS PROGRAM
FUNKCIONÁLIS ÉLELMISZEREK EGY INNOVÁCIÓS PROGRAM Dr. Professzor emeritus Szent István (korábban Budapesti Corvinus)Egyetem Élelmiszertudományi Kar 2016.szeptember 14 II. Big Food Konferencia, Budapest
Opponensi vélemény Lakos András Kullancs által terjesztett fertőzések; Lyme. Borreliosis, kullancsencephalitis, TIBOLA című MTA doktori értekezéséről.
Opponensi vélemény Lakos András Kullancs által terjesztett fertőzések; Lyme Borreliosis, kullancsencephalitis, TIBOLA című MTA doktori értekezéséről. Az összességében 162 oldal terjedelmű, 99 ábrát, 7
-pl. baktériumok és gombák toxinjai, mérgező növények, mérgező állati termékek, növényvédő szerek, különböző szennyező anyagok
ÉLELEM ÚTJÁN TERJEDŐ MEGBETEGEDÉSEK = elfogyasztott ételben, italban levő mérgező hatású anyag (mikroorganizmus, mérgező növény, vegyi anyag) okoz Jellemzői: rövid lappangási idő heveny, robbanásszerű
Levegőtisztaság-védelmi mérések, aktuális és várható szabályok
Levegőtisztaság-védelmi mérések, aktuális és várható szabályok KSZGYSZ konferencia 2012. május 22. Bibók Zsuzsanna Tartalom A 2011-ben hatályba lépett jogszabályok új előírásai; 306/2011.(XII.23.)kormányrendelet,
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1765/2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: SEQOMICS Biotechnológiai Kft. Élelmiszerbiztonsági laboratórium 6782 Mórahalom,
A MIKROBIOLÓGIA ÉS AZ EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS KÉRDÉSE A KÖZÉPISKOLÁBAN BURIÁN KATALIN
A MIKROBIOLÓGIA ÉS AZ EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS KÉRDÉSE A KÖZÉPISKOLÁBAN BURIÁN KATALIN AZ ORVOSI MIKROBIOLÓGIA JELENTŐSÉGE NAPJAINKBAN http://classes.kumc.edu/coa/education/amed900/infectiousdiseaseolderadults.ht
Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatai
Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatai dr. Balku Orsolya Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztály főosztályvezető. Hatósági ellenőrzések Évről évre visszatérően 2011-ben
KLÍMABERENDEZÉS A CITROËN TANÁCSAI SEGÍTENEK A KARBANTARTÁSBAN
KLÍMABERENDEZÉS A CITROËN TANÁCSAI SEGÍTENEK A KARBANTARTÁSBAN A CITROËN TANÁCSAI SEGÍTENEK A KARBANTARTÁSBAN A KLÍMABERENDEZÉS NEM CSAK KÉNYELME, HANEM BIZTONSÁGA SZEMPONTJÁBÓL IS ALAPVETŐEN FONTOS Autójának
Legionella kolonizáció terjedése és diverzitása épített vízrendszerekben. Doktori (Ph.D.) értekezés. Barna Zsófia
Legionella kolonizáció terjedése és diverzitása épített vízrendszerekben Doktori (Ph.D.) értekezés Barna Zsófia Eötvös Loránd Tudományegyetem Környezettudományi Doktori Iskola Környezetbiológia Program
Antibiotikumok a kutyapraxisban
Antibiotikumok a kutyapraxisban Antibiotikum választás Bakteriális fertőzés Célzott Empirikus Megelőző Indokolt esetben Ismert betegség kiújulásának megelőzésére Rizikócsoportoknál Mikor ne adjunk? Nem
Influenzaszerű megbetegedések részaránya korcsoportonként, Baranya megye, 2017/2018.
2. 4. 6. 8. részarány 52 2. 4. 6. 8. betegforgalom (fő) ISZM (fő) Összefoglaló a 217/2 évi influenza szezon 2. hetéről (21.8-1.) Baranya megye Betegforgalmi adatok: A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok
GÁZTŰZHELYEK HATÁSA A BELSŐ KÖRNYEZETRE Dr. Kajtár László Ph.D. Leitner Anita
GÁZTŰZHELYEK HATÁSA A BELSŐ KÖRNYEZETRE Dr. Kajtár László Ph.D. Leitner Anita Egyetemi Docens okl.gm. Ph.D. hallgató BUDAPESTI MŰSZAKI M ÉS S GAZDASÁGTUDOM GTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÜLETGÉPÉSZETI TANSZÉK Témakörök
MH HOVÉDKÓRHÁZ Egészségügyi Hatósági és Haderővédelmi Igazgatóság Honvéd Közegészségügyi és Járványügyi Intézet HATÓSÁGI LABORATÓRIUMI OSZTÁLY
2. sz. melléklet (8 lap) a 196/2012.Honvédkórház Pk.Gazdh. intézkedéshez MH HOVÉDKÓRHÁZ Egészségügyi Hatósági és Haderővédelmi Igazgatóság Honvéd Közegészségügyi és Járványügyi Intézet HATÓSÁGI LABORATÓRIUMI
A BIZOTTSÁG (EU) / RENDELETE ( )
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 017.10.31. C(017) 78 final A BIZOTTSÁG (EU) / RENDELETE (017.10.31.) a 853/00/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet III. mellékletének a hús szállítása közbeni hőmérsékleti
Biztos abban, hogy a megfelelő intézkedéseket teszi az influenza elleni védelem tekintetében? Oltassa be magát!
Biztos abban, hogy a megfelelő intézkedéseket teszi az influenza elleni védelem tekintetében? Oltassa be magát! Influenza Egy súlyos betegség Az influenza minden évben a népesség 5% - 15%-át érinti. Az
Hőszivattyúk - kompresszor technológiák Január 25. Lurdy Ház
Hőszivattyúk - kompresszor technológiák 2017. Január 25. Lurdy Ház Tartalom Hőszivattyú felhasználások Fűtős kompresszor típusok Elérhető kompresszor típusok áttekintése kompresszor hatásfoka Minél kisebb
MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK
Mezőgazdasági alapismeretek középszint 1511 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 19. MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt
A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt A HIV nem válogat, ne légy áldozat! 1. BETŰHALMAZ Csoportosítsd az elrejtett szavakat aszerint, hogy terjed-e általuk a HIV vagy sem. A Q V V É R F Ű S C V L É V S J K É
Chlamydiaceae család 2014.12.02. Obligát intracelluláris baktérium. Replikációs ciklus: Antigenitás. Humán patogén chlamydiák
Chlamydiaceae család Obligát intracelluláris baktérium Replikáció: élő szövetekben, élőlényekben Replikációs ciklus: Elemi test, reticularis test Antigenitás Csoportspecifikus LPS antigen Faj- és típusspecifikus
Jelentés a munkavállalói létszámról. részállású:
Jelentés a munkavállalói létszámról Foglalkozás-egészségügyi szolgálat neve: címe: orvosok száma: ápolók száma: alkalmazott egyéb személyek száma: Osztály A B C D főállású: részállású: Jelenleg ellátott
Populációs kölcsönhatások. A populációs kölcsönhatások jelentik az egyedek biológiai környezetének élő (biotikus) tényezőit.
Populációs kölcsönhatások A populációs kölcsönhatások jelentik az egyedek biológiai környezetének élő (biotikus) tényezőit. A populációk között kialakulhatnak közvetett vagy közvetlen kapcsolatok. Ezek
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH-1-0834/2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: PHARMAVALID Gyógyszeripari, Méréstechnikai, és Szolgáltató Kft. Mikrobiológiai
A szarvasmarhák vírusos hasmenése ( BVDV) Nemzetközi mentesítési tapasztalatok
A szarvasmarhák vírusos hasmenése ( BVDV) Nemzetközi mentesítési tapasztalatok Dr. Peter Franken Budapest 2013 BVD elleni védekezés a szarvasmarhaállományokban 1. Bevezetés és holland szarvasmarha-adatok
UV4AIR. Kórokozómentes levegô
UV4AIR Csírátlanító légkezelôkbe Kórokozómentes levegô Modern korunk zárt tereiben (lakóépületek, irodaházak, bevásárlóközpontok) központi légkezelô egységek szûrik, tisztítják a levegôt, melyet azután
Magyarországi fürdők mikrobiológiai vízminősége
Magyarországi fürdők mikrobiológiai vízminősége Vargha Márta, Róka Eszter, Barna Zsófia, Kiss Csaba, Kern Anita 1 Országos Közegészségügyi Központ Országos Környezetegészségügyi Igazgatóság Vízhigiénés
Fertőző betegségek, kockázati magatartások az intravénás kábítószer-fogyasztók körében. Tarján Anna Nemzeti Drog Fókuszpont 2008. november 27.
Fertőző betegségek, kockázati magatartások az intravénás kábítószer-fogyasztók körében Tarján Anna Nemzeti Drog Fókuszpont 2008. november 27. Tartalom Intravénás szerfogyasztás Európában és Magyarországon