A REACH-ről másképpen: adatgyűjtés, adatkezelés KÖRTVÉLYESSY GYULA *
|
|
- Lídia Kissné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A REACH-ről másképpen: adatgyűjtés, adatkezelés KÖRTVÉLYESSY GYULA * Bevezetés Az egyik legnagyobb kihívás a cégek számára a REACH rendeletnek való megfelelésben az, hogy miként tudják az ezzel kapcsolatos rengeteg adatot úgy összegyűjteni és elrendezni, hogy az inkább segítség legyen, mint a keveredés okozója. Az eddigi közleményekből nyilvánvalóvá kellett, hogy váljon az a tény, hogy a REACH minden cég minden részlegét érinti. Tehát az adatgyűjtésnek fel kell ölelnie az összes vásárolt terméket, a cég által előállított termékeket és az értékesített termékeket is. Az adatok másik csoportja a partnerek listája és mindenféle elérhetőségi adatuk. A REACH speciális vonása és ez csak a kereskedő cégeknél napi gyakorlat hogy az adatkezelésben össze kell kapcsolni a bejövő termékek szállítóit azon értékesített termékek vevőivel, amely kimenő termékekbe a bejövő termék beépül. Pl. nekik kell továbbadnunk a biztonsági adatlapot, vagy a regisztrációs vagy engedélyezési számot. A közleményben e feladatok részleteit tárgyalom. Jól látható, hogy mindezek részei az egy-egy cégnél már működő partnerkapcsolat kezelésnek. A továbbiakban terméknek fogok nevezni minden dolgot, mely valamely folyamat eredményeként létrejön (a szolgáltatást nem!). A REACH a termékeket három részre osztja: anyagokra, készítményekre és árucikkekre, és ezeket elvben élesen meg kell különböztetni, mert egészen más követelmények vonatkoznak rájuk. Ez a megkülönböztetés nem mindig könnyű, mert vannak határesetek, de ezt el kell végezni. Ilyen kérdésekkel főként a bevezető általános és az árucikkekről szóló közleményemben foglalkoztam. A REACH minden termékre vonatkozik, nem csak a vegyi anyagokra (a REACH nevezéktana szerint az anyagokra és az anyagok tudatos öszszekeveréséből létrejövő készítményekre-keverékekre), hanem az árucikkekre-tárgyakra is. Legyenek az utóbbiak kicsik, mint egy hőmérő, vagy nagyok, mint egy ház, vagy egy autó. Annak a cégnek, aki előállítja, vagy importálja ezeket, végig kell vizsgálnia minden terméket, hogy milyen követelmény vonatkozik rájuk). A továbbiakban a termék-anyag-készítmény-árucikk fogalmakat tudatosan és egymástól élesen megkülönböztetve fogom használni. Nem fogok foglalkozni az anyagokhoz kapcsolódó fizikai-kémiai, toxikológiai és ökotoxikológiai adatok gyűjtésével és kezelésével. Ez egy (vagy több) külön közlemény tárgya * 1027 Budapest, Fő u. 68.
2 lehetne. Megjelent már az erre szolgáló IUCLID-5 adatkezelő program, ingyen letölthető, ahogy a 70 oldalas rövid és a több mint 2000 oldalas részletes útmutatója is ( ). A terméklisták gyűjtésének módszere A cégekkel kapcsolatban szerzett tapasztalatom (akár REACH előadás, vagy szakértés, akár ISO auditok során) azt mutatja, hogy általában nem létezik olyan lista (inventory), mely a cégnél előforduló összes terméket tartalmazná. Márpedig a REACH rendeletnek való megfeleléshez ez elengedhetetlen. Összegyűjtéséhez a következő osztályoktól-részlegektől-emberektől (a cég méretétől függően) kell elkérni a terméklistákat: anyagbeszerzés technológia értékesítés könyvelés (leltár, állóeszköz-nyilvántartás, számlázás = nyilvánvalóan, ami a céghez bekerült, azért fizettünk). Ha a cégnél van valamilyen adatkezelő program, a legjobb azt használni oly módon, hogy egyberakjuk az információkat. Erre azért van szükség, mert bár lehet, hogy sikerül pl. Excelben egy teljes listát manuálisan összeszednünk, de a továbbiakban ki fog derülni, hogy nemcsak a termékek listájára van szükségünk, hanem szinte minden, az adott területen a termékekhez kötött egyéb adatra is. Ilyenek például az adott termékhez kötődő partner (eladó, vevő), vagy a termék menynyisége, csomagolása, az, hogy ki szokta szállítani, az ára, az egészség-, biztonság- és környezeti információkról (EBK) nem is beszélve. Egy ilyen, REACH-specifikus adatkezelő program nincs a piacon, de vannak gyártó cégek még Magyarországon is, akik az EBK adatok gyűjtésére használnak adatbázis-kezelő programokat. Ha pedig a partneradatokat, mennyiségeket valamilyen más program segíti (pl. SAP vagy hasonlók), az is megoldás, ha az EBK adatkezelő program offline kommunikál a kereskedelmet, vagy az anyagbeszerzést segítő programmal. Persze az ideális az lenne, ha mindezt egyetlen integrált program végezné el. Bár a fenti felsorolás mutatja, de nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy nemcsak a vásárolt és az értékesített termékeknek kell szerepelniük a listán, hanem azoknak is, melyeket a cég maga állít elő, és mindjárt továbbalakít. Ez lehet bányászás-kinyerés természetes forrásból (kőolaj, földgáz, repce, rozmaring, homok, mészkő stb.), vagy lehet vásárolt termék kémiai átalakítása, mikor is új termék jön létre. Még akkor is, ha ezt az új terméket a cég rögtön újra kémiailag továbbalakítja (pl. a gyógyszeriparban szokásosak az ilyen többlépéses szintézisek), vagy pl. készítménybe ke-
3 veri (pl. egy illatkompozícióba), vagy árucikkbe rakja (pl. homokból, titán-dioxidból és alumínium-oxidból alumínium-titanát-szilikátot gyárt, majd az olvadékból tűzálló téglákat formáz), meg kell gondolnia, hogy a REACH jelent-e számára kötelezettséget. Ezért van szükség a technológusra, a technológiai utasítások listájára, mert ezek mutatják, hogy milyen belső (az angolban jó szó van erre: captive) termékek vannak a cégnél. A terméklisták értékelése A legfontosabb szakmai feladat az, hogy egy, a REACH-hez értő szakember eldöntse és megjelölje a terméklistán, hogy a felsorolt tételek közül melyek anyagok, melyek készítmények és melyek árucikkek. Az utóbbi két esetben arra is szükség van, hogy megállapítsuk, az adott készítmény- vagy árucikk-termék milyen, a REACH szempontjából fontos anyagokat tartalmaz. Ezért is jó, ha a terméklistánkban (on-line, vagy off-line) minden, a cégnél az adott termékre vonatkozó információ rögtön rendelkezésre áll az inventory értékelésénél, hiszen a beérkező biztonsági adatlap, vagy a saját technológiai utasításunk, vagy az eladott termékek biztonsági vagy műszaki adatlapja alapvető segítség e döntések elvégzésében. De a legjobb információkezelés esetén sem biztos, hogy a kérdést a cégen belül el lehet dönteni. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a REACH pont azért jött létre, mert - indokolt, vagy nem indokolt titkolódzás miatt - a felhasználók nem kaptak elegendő információt arról, hogy a vásárolt termék miből áll. Persze mi, mint a terméket előállító és értékesítő cég sem adtuk ezeket tovább, ahogy mi sem kaptuk meg a beszállítóinktól. Mivel ez az információ leginkább a nem az Európai közösségbe tartozó országokból érkező importtermékek esetén fontos, a továbblépéshez tudni kell, hogy mely termékek számítanak importnak. A logisztikával foglalkozó REACH közleményemben részletesebben tárgyalom ezt a kérdést. A nem importtermékek esetén az anyag vagy készítmény kérdés eldöntése nem olyan fontos, ahogy az sem, hogy tudjuk, milyen komponensek vannak a vásárolt készítményben vagy árucikkekben. De az importtermékek esetén tudnunk kell, hogy melyik ezek közül anyag és melyik készítmény. Amennyiben kaptunk műszaki vagy biztonsági adatlapot, arról ez gyakran eldönthető, hiszen az anyagoknak van EC és/vagy CAS száma, a készítmények pedig nincs, és ezekről néha megadnak komponenseket. A nehézség ott van, hogy a REACH nem csak a veszélyes importtermékekre határoz meg kötelezettséget, hanem minden importtermékre, és ha azok készítmények, akkor azok minden tehát a nem veszélyes komponensükre is. További REACH kötelezettség (és erre sokan nem gondolnak), hogy az importálás önmagában piacra helyezésnek számít (még
4 akkor is, ha az importterméket kémiailag továbbalakítjuk, tehát ilyen formájában megszűnik). Tehát az importált veszélyes anyagokat és veszélyes készítmények veszélyes anyagkomponenseit december 1-ig be kell jelenteni az Ügynökségnek, mennyiségtől függetlenül. Tehát itt nincs az 1 t/év korlát, vonatkozik ez a nagyvállalatok 1000 tonnás és az egyetemek mg-os importjára egyaránt. Tehát már e korai feldolgozási fázisban is szükség van az anyagok veszélyességi besorolására is, ugyanabban az adatbázisban, melyben a termékinventory-t tartjuk. A terméklistának ez a feldolgozása tehát azt jelenti, hogy létrehozunk, ahol tudunk, egy termék anyag kapcsolatot. Ez a kapcsolat vagy egy-egy kapcsolat, ha a termékünk maga egy anyag. De készítmény vagy árucikk esetén egy a több kapcsolat, hiszen a készítmények biztos, az árucikkek is általában több anyagkomponensből állnak. Lehetséges azonban több egy kapcsolat is. A terméklistában ugyanis igen gyakori, hogy a kémiailag, vagy a REACH szempontjából ugyanazt a terméket több néven vagy számon megkülönböztetjük. Ennek oka lehet a csomagolási eltérés (metanol hordós, üveges vagy tartálykocsis), vagy a minőségi eltérés (99%-os, vagy 85%-os, illetve hazai, szocialista vagy tőkés exportminőség), vagy hasonlók. Ekkor tehát a hordós és a tartálykocsis metanolt két termékként kell nyilvántartanunk, de a REACH szempontjából ez egy anyagnak számit, metanolnak. Ugyanez előfordulhat készítmények esetén is. Nem szabad elvesztenünk azt az információs sem, ami a termékekhez kötődött, hiszen akár a beszállító, akár a vevő eltérő lehet a hordós és a tartálykocsis metanol esetén, és más lehet a termék felhasználásánál (saját vagy vevői felhasználásnál) az expozíció is. Mindez fontos információ lesz a későbbiekben. A terméklistához kötődő adatok Az így készülő adatbázisban más információkat kell kötni a termékekhez (partner, menynyiség, felhasználás, adatlapok, hogy anyag, készítmény vagy árucikk-e, a képződő hulladékok, előállítási technológia és a veszélyesség) és mást az anyagokhoz (fizikai-kémiai, toxikológiai, ökotoxikológiai adatok és veszélyességi osztályozás, az összetevők, szennyezések, adalékok mennyisége és minősége, az, hogy polimer-e, stb.). Itt szeretném felhívni a figyelmet, hogy a termékek veszélyessége három különböző szintet jelenthet: ha a termék anyag, akkor ez megegyezik az anyag veszélyességével. Ha a termék készítmény, akkor a készítmény irányelv alapján lehet a terméket veszélyesként vagy nem veszélyesként besorolni. Az árucikk esetén pedig lehet egy kémiai biztonság alapján történő veszélyesség, melyet a REACH fogalmaz meg: szabaddá válásra tettünk anyagot bele, vagy olyan anyag
5 van benne, mely különösen gondot okozhat. Itt léphetnek be más, a kémiai biztonság körébe tartozó követelmények: pl. a roncsautó irányelv, vagy az elektromos és elektronikai alkatrészek veszélyes anyagaira vonatkozó irányelv. De lehet egy másik független, pontatlanul fogalmazva nem az anyagi minőségből eredő veszélyesség is: a tárgyak élesek, dörzsölnek, mozognak, fűrészelnek, mind-mind valamilyen veszélyforrás. Itt van lehetőség arra, hogy az adatbázisunkat nyissuk más EBK jogszabályoknak, vagy a vevői igényeknek való megfelelés felé. A felhasználások Ez a REACH egyik legfontosabb követelménye. Nyilvánvalóan az kevéssé érdekes, hogy az adott, hozzánk érkező termék miként született a beszállítónknál, vagy ha kereskedőtől vettük, annak a beszállítójánál. Sokkal fontosabb azonosítani, és feljegyezni, hogy nálunk mi történik pl. a különféle metanolokkal (üveges, hordós, tartálykocsis), vagy a saját kiszállított termékeinkkel mit tesznek a vevőink. Minden használathoz valamilyen használó, valamilyen expozíció (emberi és környezeti) és már bevezetett kockázatcsökkentő intézkedések tartoznak. Ezeket nekünk, mint gyártóknak értékelnünk kell és elfogadnunk, mint megfelelőket (ekkor lesz a felhasználás azonosított felhasználás a REACH nevezéktana szerint). Az erre vonatkozó RIP 3.2 nyers változata alapján egy közleményben már ismertettem a felhasználási és expozíciós kategóriákra vonatkozó elképzeléseket. Hiszen a kategorizálásra egyértelműen szükség van: teljesen értelmetlen és haszontalan lenne hagyni, hogy minden felhasználó a saját elképzelése szerint fogalmazza meg azt, hogy milyen expozíciók lépnek fel az ő sajátos felhasználásánál. Az előbbitől független és a REACH-ben szintén fontos felhasználási típus kétféle lehet (és egy-egy anyagra akár mindkettő is vonatkozhat): - az anyagot kémiailag tovább alakítják/alakítjuk, ez az intermedier felhasználás - az anyagot kémiailag nem változtatjuk meg A különbségtétel nyilvánvalóan azért fontos, mert ha az anyagot kémiailag átalakítjuk, akkor az eredeti anyag már nem tud semmilyen emberi vagy környezeti expozíciót okozni. Nem véletlen, hogy erre a felhasználásra jelentős regisztrációs kedvezményt ad a REACH. Ha viszont az anyag kémiailag változatlanul marad és így használjuk, akár tisztán, akár más anyagokkal keverve, készítményben, vagy árucikkben, akkor az egész életciklusa során tekintetbe kell venni az esetleges veszélyességéből következő hatását. Példa erre a toluol felhasználása ragasztókban vagy festék oldószerekben. Ezekre a teljes regisztráció érvényes.
6 A nem intermedier típusú felhasználások között találhatóak azok a további felmentések, melyeket a REACH tartalmaz, mivel ezek közül a legtöbbje a felhasználáshoz kötődik (gyógyszerek, növényvédőszerek, veszélyes anyagok szállítása, katonai felhasználás, stb.). Nehogy azt higgye valaki, hogy azért, mert a termékét gyógyszerként használják, már semmi REACH feladata nincs. Egyrészt használhatják más célra is, és akkor erre a felhasználásra regisztráltatnia kell. Másrészt sok más REACH kötelezettség, pl. a piacra kerülő veszélyes anyagok osztályozási bejelentése alól, a gyógyszer -felhasználás nem ad felmentést. Ugyanez vonatkozik pl. a katonai felhasználásra. Hiába van felmentve a katonai felhasználás az egész REACH alól, de ha a nitroglicerint máshol, pl. bányákban használják, ugyanúgy kell regisztrálni, osztályozni, stb., mint minden más anyagot. Csak a regisztrációban nem kell a katonai felhasználással foglalkozni, és az ilyen célra kerülő tonnákat ki lehet venni a volumenek számolásából. ÖSSZEFOGLALÁS Körtvélyessy Gyula: A REACH-ről másképpen: adatgyűjtés és adatkezelés Ahhoz, hogy megfeleljünk a REACH szerteágazó követelményeinek, nagyon fontos, hogy megfelelő adatkezelési módszereket alkalmazzunk. Másképpen nem tudjuk követni a beszállítóktól és a vevőktől jövő, a termékeinkhez kötött információkat. [Magy. Kém. Lapja, 62, (2007)] SUMMARY Gy. Körtvélyessy: About REACH in Other Way: Data collection and management We could comply with REACH only if we implement a well designed data management at our company with a correct data model. Otherwise, we cannot cope up with the huge amount of data from our suppliers and customers.
Anyagok azonosítása Az előregisztráció kérdései. Körtvélyessy Gyula Főtitkár Magyar Kémikusok Egyesülete
Anyagok azonosítása Az előregisztráció kérdései Körtvélyessy Gyula Főtitkár Magyar Kémikusok Egyesülete Vázlat Mi a célja az előregisztrációnak? Mit kell benyújtanunk? Mikor? Hogyan gyűjtsük össze az anyagainkat?
A logisztikához tartozó minden tevékenységet, általánosítva itt tárgyaljuk. Célszerűen ez az
Bevezetés A REACH-ről másként: logisztika dr. Körtvélyessy Gyula A logisztikához tartozó minden tevékenységet, általánosítva itt tárgyaljuk. Célszerűen ez az importtal kezdődik, hiszen ez elég gyakori
Az anyag neve: Az ellenőrzött cég adott anyaggal kapcsolatos REACH szerinti szerepe:
Az anyag neve: Az ellenőrzött cég adott anyaggal kapcsolatos REACH szerinti szerepe: I. 1. A REGISZTRÁCIÓ, VALAMINT AZ AZZAL ÖSSZEFÜGGŐ KÖTELEZETTSÉGEK TELJESÍTÉSÉNEK ELLENŐRZÉSE NORMÁL REGISZTRÁCIÓ ELLENŐRZÉSE
A REACH-ről másképpen: biztonsági adatlapok KÖRTVÉLYESSY GYULA *
A REACH-ről másképpen: biztonsági adatlapok KÖRTVÉLYESSY GYULA * Bevezetés Nem lehet már tovább halogatnom a biztonsági adatlapokkal kapcsolatos közlemény megjelentetését ebben a sorozatban két okból.
Új biztonsági adatlap
Új biztonsági adatlap Kiadva mint új Annex II Commission Regulation No 453/2010 of 20 May 2010 amending REACH as regards Annex II Új iránymutatás: 2010 március 1. változat. >1000 megj. http://guidance.echa.europa.eu/docs/draft_documents/draft_guidance_on_safety_data_sheets_20100324.pdf
Dr. Marosvölgyi Nikoletta Országos Kémiai Biztonsági Intézet REACH Nemzeti Tájékoztató Szolgálat
Dr. Marosvölgyi Nikoletta Országos Kémiai Biztonsági Intézet REACH Nemzeti Tájékoztató Szolgálat Bevezetés Az Európai Parlament és a Tanács 1907/2006/EK (REACH) rendelete a vegyi anyagok regisztrálásáról,
Mit is kell Önnek csinálni most 2012-ben?
Kedves REACH felelős! A REACH pre-regisztráció hatalmazza fel az adott anyag gyártóját, importálóját, hogy a REACH regisztrációt, vagyis a toxikológai, ökotoxikológiai teszteket ne rögtön, hanem a gyártott
A BIZTONSÁGI ADATLAPOK EGYSZERŰ HASZNÁLATI ÚTMUTATÓJA. Az 1.SZAKASZ: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása
A BIZTONSÁGI ADATLAPOK EGYSZERŰ HASZNÁLATI ÚTMUTATÓJA Az 1.SZAKASZ: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása Milyen információkat kell megadnom a biztonsági adatlap 1. szakaszában? 1.1 1.2
A vegyipari logisztikát érintő szabályok a REACH-ben
A vegyipari logisztikát érintő szabályok a REACH-ben Gáspárné Bada Magda Budapest, 2008. május 6. REACH eljárások Regiszráció Értékelés Engedélyezés XIV. melléklet Korlátozás XVII. mell. > 1 t/ év > 100
Eredetileg a gyógyszeripar került volna a címbe. De nem csak erről lesz szó a továbbiakban,
Bevezetés A REACH-ről másképp: A finomkémia Körtvélyessy Gyula Eredetileg a gyógyszeripar került volna a címbe. De nem csak erről lesz szó a továbbiakban, hiszen a gyógyszeriparhoz a REACH szempontjából
A REACH-ről másképpen: hulladékok és visszanyerés KÖRTVÉLYESSY GYULA *
A REACH-ről másképpen: hulladékok és visszanyerés KÖRTVÉLYESSY GYULA * Bevezetés A következőkben a szinte minden vállalkozásnál felmerülő hulladékképződési-visszanyerési kérdést próbálom körüljárni. A
A REACH*-ről másképpen: polimerek/műanyagok és gumik
1. Bevezetés A REACH*-ről másképpen: polimerek/műanyagok és gumik DR. KÖRTVÉLYESSY GYULA okleveles vegyész a Magyar Kémikusok Egyesületének örökös tiszteletbeli főtitkára 2007. június elsejével hatályba
GHS/CLP végrehajtása a Linde Csoportnál
GHS/CLP végrehajtása a Linde Csoportnál Alapismeretek 02/2011 Linde termékek: GHS alap információk GHS áttekintése (I) Vegyi anyagok osztályozásának és címkézésének globálisan harmonizált rendszerét jelenti.
A BIZOTTSÁG 254/2013/EU VÉGREHAJTÁSI RENDELETE
2013.3.21. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 79/7 A BIZOTTSÁG 254/2013/EU VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2013. március 20.) a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról
A REACH-ről másképp: feldolgozóipar Körtvélyessy Gyula Bevezetés A feldolgozóipar itt minden olyan tevékenységet takar, amelyik nem állít elő egyik
A REACH-ről másképp: feldolgozóipar Körtvélyessy Gyula Bevezetés A feldolgozóipar itt minden olyan tevékenységet takar, amelyik nem állít elő egyik anyagból másik anyagot. Anyag persze itt is a REACH szerinti
A kereszthivatkozás és a kategóriák használata a REACH keretében. Webszeminárium a tájékoztatási követelményekről december 10.
A kereszthivatkozás és a kategóriák használata a REACH keretében Webszeminárium a tájékoztatási követelményekről 2009. december 10. Vázlat A kategóriák felépítésének és a kereszthivatkozásnak az alapelvei
CLP és az ADR kapcsolata
CLP és az ADR kapcsolata Botos Ágnes (GHS-expert Kft. ) REACH, CLP, ADR, KEM tanácsadó Környezetvédelmi jogi szakokleveles vegyészmérnök 2010.november Tel: +36-20-2205737 E-mail: agnes.botos@ghsexpert.com
Sanofi csoport REACH tapasztalata
Sanofi csoport REACH tapasztalata Egressy Márton Csoport REACH koordinátor Siófok, 2018 május 9 Globális egészségügyi vállalatcsoport vagyunk, elkötelezettek az egészségügyi megoldásokban a kutatás,fejlesztés,
Merre halad a világ? ügyvezető. Gyula, 2014. szeptember 18-19.
Merre halad a világ? XVI. HULLADÉKHASZNOSÍTÁSI KONFERENCIA Farkas Hilda PhD ügyvezető Gyula, 2014. szeptember 18-19. Merre halad a világ? Gyula, 2014. szeptember 18-19. 2 Az EU szabályozó rendszere Hulladék
Webleltár rendszer. Készítette: ABACOM Kft. 2013 november. Abacom Kft.
Webleltár rendszer Készítette: ABACOM Kft. 2013 november 1 Webleltár Leírás On-Line leltározás Wifit vagy mobil internetet használó eszközökkel. A Leltározó Program lehetővé teszi, hogy az intézménybe,
Kiadás: 2010. 11. 07. Oldalszám: 1/5 Felülvizsgálat: 2010. 11. 13. Változatszám: 2
Kiadás: 2010. 11. 07. Oldalszám: 1/5 1. A keverék és a társaság azonosítása 1.1. A keverék azonosítása: égetett alumíniumoxid kerámiák 1.2. A keverék felhasználása: szigetelőcső, gyújtógyertya szigetelő,
CLIP-ERP HUNGARY INFORMÁCIÓS LEVELE 2018/75. SZÁM NOVEMBER. 1. ábra. 2. ábra. 2/6
A szerkesztő gondolatai Ezen a héten befejeződött a CLIPPER8 fordítás. Várhatóan a hó végére nálunk is elérhető lesz a már funkcionálisan tesztelt verzió számos újdonsággal, melyekről a decemberi és azt
Irányelv Termékbeszerzés és -jelölés
Mozgás a tökéletesség jegyében Királykategória a lég-, szabályozás- és meghajtástechnikában Irányelv Termékbeszerzés és -jelölés A ZIEHL-ABEGG Kft. minden partnerére érvényes Tartalom 1. Alkalmazási terület
A HACCP rendszer bevezetésének célja
HACCP 4.tétel HACCP Lényege: - Nemzetközileg elfogadott módszer arra, hogy lehetséges veszélyeket azonosítsunk, értékeljünk, kezeljük a biztonságos élelmiszerek forgalmazása érdekében, - valamint rendszer
Biztonsági adatlappal kapcsolatos követelmények A biztonsági adatlap frissítése
Biztonsági adatlappal kapcsolatos követelmények A biztonsági adatlap frissítése S hogy még szebb legyen az életünk: módosul a REACH II. melléklete!! Összeállította: dr. Deim Szilvia Országos Kémiai Biztonsági
BIZOTTSÁG AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL ÉS SZERVEITŐL SZÁRMAZÓ KÖZLEMÉNYEK. (Közlemények)
C 155/1 II (Közlemények) AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL ÉS SZERVEITŐL SZÁRMAZÓ KÖZLEMÉNYEK BIZOTTSÁG A Bizottság közleménye a kockázatértékelés eredményeiről és a kockázatcsökkentési stratégiákról a következő
Újrahasznosítási logisztika. 0. Bevezetés
Újrahasznosítási logisztika 0. Bevezetés Követelmények Értékelés: gyakorlati jegy. Számonkérés: 2 zárthelyi dolgozat. Évközi munka: féléves feladat. Ajánlott irodalom: Cselényi J. Illés B. (szerk.): Logisztikai
Dr. Gáspárné Bada Magda. MAVESZ, REACH CLP nap 2010. július 22.
REACH és CLP a vegyipar ketyeg batyui Dr. Gáspárné Bada Magda MAVESZ, REACH CLP nap 2010. július 22. Az eladás tartalma Directors Contact Group (DCG) és döntései CLP: Bejelentés Osztályozás Címkézés Ipari
CLP új szabályozás lép hatályba a termékek veszélyességi besorolásával kapcsolatban változások a címkézésben
CLP új szabályozás lép hatályba a termékek veszélyességi besorolásával kapcsolatban változások a címkézésben Amennyiben Ön az utóbbi időben vásárolt valamilyen terméket (pl. tisztítószert) akkor észrevehette
Tájékoztatjuk Önt a REACH-rıl
I. Mi a REACH? Tájékoztatjuk Önt a REACH-rıl Az Európai Unió új, vegyi anyagokra vonatkozó rendelete 2007. június 1-jén lépett hatályba. A REACH az Európai Unió új, vegyi anyagokra vonatkozó rendelete.
Felkészülés a 2018-as REACH határidő betartására (gyártók, importőrök, továbbfelhasználók)
Felkészülés a 2018-as REACH határidő betartására (gyártók, importőrök, továbbfelhasználók) Biztonságtechnika MKE 2016 Előadó: Botos Ágnes, PhD REACH, GHS & Biocid tanácsadó E-mail: agnes.botos@ghs-expert.com
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, december 2. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. december 2. (OR. en) 15193/16 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2016. november 30. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: a Tanács Főtitkársága D048510_01
Kémiai biztonság. dr. Berki Zsuzsanna
Kémiai biztonság dr. Berki Zsuzsanna 2018.10.24. Legfontosabb jogszabályok - 1272/2008/EK (CLP) osztályozás, címkézés, csomagolás - 1907/2006/EK számú rendeletet (REACH - Registration, Evaluation, Authorisation
A 453/2010 EK, a 1907/2006 EK (REACH) és a 1272/2008 EK rendeletek (CLP- GHS) szerint. 1. Anyagmegnevezés, gyártó és forgalmazó megnevezése
Biztonsági adatlap A 453/2010 EK, a 1907/2006 EK (REACH) és a 1272/2008 EK rendeletek (CLP- GHS) szerint. A készítés dátuma: 2017. június 1. 1. Anyagmegnevezés, gyártó és forgalmazó megnevezése Termék
Az új európai vegyianyag-szabályozás. A felhasználásunk azonosítása
Az új európai vegyianyag-szabályozás A felhasználásunk azonosítása KÖRTVÉLYESSY GYULA * Bevezetés A REACH kapcsán háromirányú kommunikáció indult el a vállalatok között. Az egyik a versenytársak közti
címkézéséről Botos Ágnes EV REACH, GHS, ADR, KEM tanácsadó 2009.október.6. www.reachexpert.eu www.reachexpert.eu
CLP: 1272/2008/EK rendelet anyagok és keverékek osztályozásáról címkézéséről csomagolásáról Botos Ágnes EV REACH, GHS, ADR, KEM tanácsadó 2009.október.6. GHS ÉS CLP KAPCSOLATA Az ENSZ kidolgozta a Vegyi
Biztonsági adatlap. az 1907/2006/EK rendelet szerint. 26962-53 Water, Ultra Pure APA Standard 1 Hardness
Oldal 1 -tól/-től 5 1. SZAKASZ: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása 1.1. Termékazonosító CAS-szám: 7732-18-5 EK-szám: 213-791-2 1.2. Az anyag vagy keverék megfelelő azonosított felhasználása,
Az adatok értékelése és jelentéskészítés: Az (átfogó) vizsgálati összefoglalás benyújtása
Az adatok értékelése és jelentéskészítés: Az (átfogó) vizsgálati összefoglalás benyújtása Webszeminárium az információs követelményekről 2009. november 30. Valamennyi rendelkezésre álló információ értékelése
BIZTONSÁGI ADATLAP SAMOTT LISZT
KÉSZÜLT AZ 1907/2006/EK, AZ 1272/2008/EK ÉS A 2015/830/EU RENDELET SZERINT ÖSSZHANGBAN VAN A 2015/830/EU RENDELETTEL MÓDOSÍTOTT 1907/2006/EK RENDELET (REACH) II. MELLÉKLETÉVEL 1. SZAKASZ AZ ANYAG/KEVERÉK
(EGT-vonatkozású szöveg)
2016.6.1. L 144/27 A BIZOTTSÁG (EU) 2016/863 RENDELETE (2016. május 31.) a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról (REACH) szóló 1907/2006/EK európai parlamenti
Kiváló Építési Termék 3/2003 (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet 99/92/EK számú Bizottsági Határozat (hőszigetelő anyagok) 89/106/EGK Építési Termé
I. Termékjellemzők Vonatkozó jogszabályok: 3/2003 (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet 99/92/EK számú Bizottsági Határozat (hőszigetelő anyagok) 89/106/EGK Építési Termék Irányelv A műszaki specifikáció:
K és V Nemzetközi Fuvarozó Kft. ESETTANULMÁNY
K és V Nemzetközi Fuvarozó Kft. ESETTANULMÁNY Gördülékeny ügymenet Microsoft Dynamics NAV-val Átfogó vállalatirányítási rendszert vezetett be a K és V Nemzetközi Fuvarozó Kft.-nél az XAPT. A szállítmányozási
A veszélyes keverékek PCN bejelentése a gyakorlatban CLP VIII. melléklet (2017/542/EU)
A veszélyes keverékek PCN bejelentése a gyakorlatban CLP VIII. melléklet (2017/542/EU) UFI előadás Előadó: Botos Ágnes, PhD REACH, GHS, BIOCID & ADR tanácsadó E-mail: agnes.botos@gmail.com Tel: +36-20-2205737
Fertőtlenítőszerek engedélyezése/engedély módosítása az átmeneti időszakban
Fertőtlenítőszerek engedélyezése/engedély módosítása az átmeneti időszakban Cserháti Pálma MSc, biológus Országos Epidemiológiai Központ, Dezinfekciós osztály Biocidok és szabályozásuk Biocid termék: hatóanyag,
Az Online Management Kft. online számlázó programjával kapcsolatos adatkezelési tájékoztató
Az Online Management Kft. online számlázó programjával kapcsolatos adatkezelési tájékoztató Jelen adatvédelmi tájékoztató az Online Management Kft. (székhely: 1137 Budapest, Pozsonyi út 26; Cégjegyzékszám:
TÁJÉKOZTATÓ A VESZÉLYES ANYAGOKRÓL
TÁJÉKOZTATÓ A VESZÉLYES ANYAGOKRÓL Az építési munkahelyeken előforduló veszélyes vegyi anyagok használatára vonatkozó főbb előírások 1. Mi számít veszélyes anyagnak? Veszélyes egy anyag, ha valamilyen
TELJESÍTMÉNY NYILATKOZAT. SikaHyflex Száma: MSZ EN A TERMÉKTÍPUS EGYEDI AZONOSÍTÓ KÓDJA: 2 FELHASZNÁLÁS CÉLJA(I):
TELJESÍTMÉNY NYILATKOZAT A 305/2011/EU rendelet III. függeléke szerint Száma: 1 A TERMÉKTÍPUS EGYEDI AZONOSÍTÓ KÓDJA: 2 FELHASZNÁLÁS CÉLJA(I): F EXT-INT 3 GYÁRTÓ: Sika Services AG Tueffenwies 16 CH-8048
Regisztráció Regisztráció WINTAX programrendszer regisztrációja
Regisztráció 2019 WINTAX programrendszer regisztrációja Regisztrációs folyamat három lépésben összefoglalva Az első lépés, hogy a 2019-es vagy a 2018-as megrendelésben megadott regisztrációra jogosult
Biztonsági adatlap. az 1907/2006/EK rendelet szerint. Electrolyte CDM_506271
Oldal 1 -tól/-től 5 1. SZAKASZ: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása 1.1. Termékazonosító Rövidítés: Elektrolyt CDM 1.2. Az anyag vagy keverék megfelelő azonosított felhasználása, illetve
REACH megbirkózni a kihívásokkal *
REACH REACH megbirkózni a kihívásokkal * HIRSCH, HELMUT ** tanácsadó M988 Hirsch, Helmut: REACH - megbirkózni a kihívásokkal1. Átfogó szabályozás Egy anyag gyártójának vagy importõrének a regisztrálás
Veszélyes anyagokkal kapcsolatos jogszabályok
A szállítmányozás különleges területe a veszélyes anyagok, veszélyes áruk szállítása. Beszéljünk az alapokról! Mik számítanak veszélyesanyagnak vagy árunak? Azok a termékek, amelyek szállításuk során tűz-
Visegrád 2014. november 6-7. 6
Veszélyes anyagok azonosításával kapcsolatos jogszabályi módosításoksok Visegrád 2014. november 6-7. 6 Bali Péter P tű. t őrnagy Seveso II módosításának okai A hatály hozzáigazítása a CLP Rendelethez,
Tisztelt Partnerünk! A változásokról 2013. január 30-án küldtünk tájékoztatót Önöknek e-mail-ben.
Tisztelt Partnerünk! 2012. december 29-én életbe lépett a 443/2012. (XII. 29.) számú Korm. rendelet az elektromos és elektronikus berendezésekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről. A változásokról
Az ECHA új nyilvános konzultációt kezdeményezett tizenhárom lehetséges különös aggodalomra okot adó anyagról
Sajtóközlemény Nyilatkozat: Ez egy eredetileg angol nyelven közzétett dokumentum fordítása. Az eredeti dokumentum az ECHA weboldalán érhető el. ECHA/PR/11/04 Az ECHA új nyilvános konzultációt kezdeményezett
Professzionális tanácsadó a vegyszerekre vonatkozó EU törvényekhez
Professzionális tanácsadó a vegyszerekre vonatkozó EU törvényekhez Számos tanácsadó cég kínál általános támogatást, de csak néhányan biztosítanak olyan minőségi szolgáltatást, mint a JSC. A szabályozási
Biztonsági adatlap. Page 1 of 5. EC-Szám: Nem releváns
1: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása 1.1 A termék azonosítása Kereskedelmi megnevezés: ECO Soap A termék száma: #60080 EC-Szám: Nem releváns CAS-Szám: Nem releváns 1.2 Az anyag megfelelő
BIZTONSÁGI ADATLAP Proactive EU0038 - HU
BIZTONSÁGI ADATLAP EU0038 - HU Osztályozás Személyivédőfelszerelés Jelölés(ek) Preparation Date 08-jún.-2007 Felülvizsgálási szám: 1.AZANYAG/KÉSZĺTMÉNY ÉSA TÁRSASÁG/VÁLLALATAZONOSĺTÁSA Termék kódja Termék
Az uniós adatvédelmi előírások hatása a bölcsődei adminisztrációra. Előadó: Dr. Jójárt Ágnes Szilvia ügyvéd
Az uniós adatvédelmi előírások hatása a bölcsődei adminisztrációra Előadó: Dr. Jójárt Ágnes Szilvia ügyvéd Az új uniós jogszabályról General Data Protection Regulation GDPR Az Európai Parlament és a Tanács
2 CE minõsítés megléte (amennyiben ezt harmonizált EU direktíva megköveteli)
Elõre gyártott építészeti hõ(hang)szigetelõ anyagok I. Termékjellemzõk Vonatkozó jogszabályok: 3/2003 (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet A mûszaki specifikáció: MSZ EN ÉME Egyéb A megfelelõség-igazolás
H- 6800 Hódmezővásárhely Garzó I. u. 3.
Oldal:1/5 1. Termék neve 1.1.Kereskedelmi elnevezés: súrolópor 1.2.Gyártó, forgalmazó cég: Cím: Telefon:Fax: +36/62-242-238 1.3.Sürgősségi telefon: Monolit Trade Kft. 6800 Hódmezővásárhely, Garzó Imre
EURÓPAI PARLAMENT. Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság PE v02-00
EURÓPAI PARLAMENT 2004 ««««««««««««2009 Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság 28.9.2005 PE 360.358v02-00 MÓDOSÍTÁS: 19-24 Jelentéstervezet (PE 353.529v02-00) Guido Sacconi
Teljesítmény-nyilatkozat 1309-CPD-0003
ungarisch Teljesítmény-nyilatkozat 139-CPD-3 Ajtópánt-modell: Türband Serie 6 AT, 2-részes 2 Azonosító-sz: A71_, A72_, A73_, A7_, A75_, A76_, A77_, A78_, A79_, A71_, A711_, A712_, A713_, A71_, A715_, A716_,
Felülvizsgálat dátuma Verzió 1.0 Nyomtatás Dátuma Sikadur -501
1. SZAKASZ: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása 1.1 Termékazonosító Márkanév : 1.2 Az anyag vagy keverék megfelelő azonosított felhasználása, illetve ellenjavallt felhasználása Jelenlegi
1. Mit takar a használt elektromos és elektronikus berendezés és az ebből keletkező e- hulladék?
Kedves Vásárlóink! Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés (ehulladék) a kommunális hulladéktól elkülönítetten gyűjtendő, települési hulladékként nem ártalmatlanítható!
Bujtor Tibor. Budapest, február 13.
Bujtor Tibor Budapest, 2018. február 13. Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály 1016 Budapest, Mészáros utca 58/a. Levélcím: 1539 Bp., Pf. 675. Telefon: (06-1) 224-9100 Fax: (06-1) 224-9163 E-mail:
I. Termékjellemzők Vonatkozó jogszabályok: 3/2003 (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet A műszaki specifikáció: MSZ EN 14351-1 ÉME Tűz és füstgátló szerkezetek esetén Egyéb A megfelelőség-igazolás módozata
BIZTONSÁGI ADATLAP Készült az 1907/2006/EK REACH és a 1272/2008/EK szerint. 1. SZAKASZ: Az anyag / keverék és a vállalat / vállalkozás azonosítása
Kiállítás dátuma: 2012.11.10. Verzió: 1 Oldal: 1/5 1. SZAKASZ: Az anyag / keverék és a vállalat / vállalkozás azonosítása 1.1. Termékazonosító Kereskedelmi elnevezés: Aszkorbinsav Vitamin C, L(+)-Aszkorbinsav,
A vállalat mint rendszer. Informatikai rendszerek Vállalati információs rendszerek. Üzleti kapcsolatok. Vevői információs kapcsolatok. Cég.
A vállalat mint rendszer Informatikai rendszerek Vállalati információs rendszerek erőforrások Cég Gazdálkodó szervezet Vállalat erőforrások Szendrői Etelka szendroi@witch.pmmf.hu Valóságos Működő Gazdasági
KKV-AKADÉMIA 2015. Előadó: Szeip Zsolt Innovációs, Projektmenedzsment és Fiskalizációs üzletágigazgató, Laurel Kft.
KKV-AKADÉMIA 2015 Az online kassza előnyei, az adminisztráció könnyítésére használható tulajdonságai. A NAV-felé adminisztrációs kötelezettség, a cég számára hasznos információhalmaz és a nyilvántartási
BIZTONSÁGI ADATLAP IONCSERÉLT VÍZ (LÁGYVÍZ)
Verzió 8 Kiadás dátuma 2016.04.25. Felülvizsgálat dátuma 2018.10.25. KÉSZÜLT AZ 1907/2006/EK, AZ 1272/2008/EK ÉS A 2015/830/EU RENDELET SZERINT ÖSSZHANGBAN VAN A 2015/830/EU RENDELETTEL MÓDOSÍTOTT 1907/2006/EK
A KvVM célkitűzései a környezetvédelemben, különös tekintettel a hulladékgazdálkodásra. Dióssy László KvVM szakállamtitkár
A KvVM célkitűzései a környezetvédelemben, különös tekintettel a hulladékgazdálkodásra Dióssy László KvVM szakállamtitkár A fenntartható fejlődés és hulladékgazdálkodás A fenntartható fejlődés biztosításának
Kémiai biztonság az EUban és Magyarországon
Kémiai biztonság az EUban és Magyarországon Bevezetés és a REACH rendelet bemutatása Dr. Deim Szilvia, 2016. május 3. Áttekintés Kémiai biztonság az Európai Unióban és Magyarországon A REACH rendelet célkitűzései
GHS kérdések és válaszok
Gyakori kérdések és válaszok Az alább összegyűjtött kérdések és válaszok segítenek Önnek a Castrol 2014-re és 2015- re tervezett GHS-hez kapcsolódó lépéseire vonatkozó vevői kérdések megválaszolásában.
TT elősegítő eszközök
Tudás transzfert (TT) elősegítő eszközök Dr. Antal Zsuzsa Tudományos és Technológiai Alapítvány TT elősegítő eszközök Eszközök, amelyek elősegítik az iparakadémia közti tudás transzfert: Kommunikációt
Teljesítmény-nyilatkozat 1309-CPD-0051
ungarisch Teljesítmény-nyilatkozat 309-CPD-005 Ajtópánt-modell: Türband KT-V 6R, KT-N 6R, 2-részes 2 Azonosító-sz: K60_, K70_, K80_, K90_, K6_, K7_, K8_, K9_, K560_, K570_, K580_, K590_, K56_, K57_, K58_,
GYÁRTÓ VÁLLALAT VEVŐI AUDITJA
GYÁRTÓ VÁLLALAT VEVŐI AUDITJA MORAUSZKI Kinga posztgraduális képzésben résztvevő hallgató Debreceni Egyetem, ATC Műszaki Főiskolai Kar Műszaki Menedzsment és Vállalkozási Tanszék 4028 Debrecen, Ótemető
Egy építőipari beruházás folyamata
Egy építőipari beruházás folyamata tűzjelző a fókuszban A tervező szemszögéből VII. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok 2018 szeptember 4-5. MMK éves kötelező szakmai továbbképzés Dolhai János tűzjelző
Útmutató továbbfelhasználók részére 2. fejezet Teendők és kötelezettségek
Útmutató továbbfelhasználók részére 2. fejezet Teendők és kötelezettségek Előzetes verzió 2007. szeptember 21. Útmutató a REACH végrehajtásához 1 JOGI MEGJEGYZÉS Jelen dokumentum a REACH-el kapcsolatos
Jogszabály-alkotási tervek - a melléktermékkel és a hulladékstátusz megszűnésével kapcsolatosan
Jogszabály-alkotási tervek - a melléktermékkel és a hulladékstátusz megszűnésével kapcsolatosan László Tibor Zoltán főosztályvezető-helyettes Környezetügyért, Agrárfejlesztésért és Hungarikumokért felelős
Kiállítás dátuma: 09/11/2005 Nyomtatás dátuma: 2009.02.18.
BIZTONSÁGI ADATLAP Oldal 1 / 5 1. Az anyag / készítmény megjelölése és a cégjelzés 1.1 A termék kereskedelmi megnevezése: Adhesor, Adhesor Fine 1.2 Termék alkalmazhatósága Adhesor: A gyártó adatai: Alábélelő
HÍRLEVÉL június. Tisztelt Ügyfelünk!
HÍRLEVÉL 2012. június Tisztelt Ügyfelünk! Örömmel tájékoztatjuk a 2012 júniusában elkészült fejlesztéseinkről. A mellékelt dokumentum első felében megtalálja a változtatások rövid összefoglalóját, míg
Deutsch Átdolgozás kelte : 09.11.2010 Verzió (Felülvizsgálat) : 4.0.1 (4.0.0) Nyomtatás kelte : 08.09.2011. Bostik GmbH. 33829 Borgholzhausen
1. Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása 1.1 Termékazonosító 1.2 Az anyag vagy keverék megfelelő azonosított felhasználása Butil tömítoanyag profil alakban Illetve ellenjavallt felhasználása
Nevelőszülőnek jelentkezők 2010 - kutatási terv -
Nevelőszülőnek jelentkezők 2010 - kutatási terv - Kutatási célunk, hogy képet kapjunk arról: mi jellemzi azokat az embereket, akik nevelőszülőnek jelentkeznek az egyes nevelőszülői hálózatoknál. Egy olyan
Tudományos kutatás és fejlesztés (SR&D), termék- és folyamatorientált kutatás és fejlesztés (PPORD)
Ú T M U T A T Ó D I Ó H É J B A N Tudományos kutatás és fejlesztés (SR&D), termék- és folyamatorientált kutatás és fejlesztés (PPORD) A dokumentum célja, hogy közérthetően bemutassa az SR&D- és PPORD-ok
2651. 1. Tételsor 1. tétel
2651. 1. Tételsor 1. tétel Ön egy kft. logisztikai alkalmazottja. Ez a cég új logisztikai ügyviteli fogalmakat kíván bevezetni az operatív és stratégiai működésben. A munkafolyamat célja a hatékony készletgazdálkodás
Üdvözli a DetNet. Mosószeripari hálózat CLP osztályozásra. Az A.I.S.E. kezdeményezése
Det Net Üdvözli a DetNet Mosószeripari hálózat CLP osztályozásra A mosószer-termékek osztályozását és címkézését elősegítő, kollektív ipari megközelítés (bőrre és szemre gyakorolt hatásra vonatkozóan)
Kiállítás dátuma: 10/11/2005 Nyomtatás dátuma: 2009.02.18.
BIZTONSÁGI ADATLAP Oldal 1 / 5 1. Az anyag / készítmény megjelölése és a cégjelzés 1.1 A termék kereskedelmi megnevezése: Adhesor carbofine 1.2 Termék alkalmazhatósága Alábélelő amalgam és kompozittömésekhez,
OKTATÁSI, KÉPZÉSI IGÉNYEK MEGHATÁROZÁSÁRA IRÁNYULÓ KÉRDŐÍVES VIZSGÁLATOK MÓDSZERTANA
Eszközcsomag a vállalati igények, a szakképzési kínálat és az emberi tőke kapacitásainak hatékony összehangolására Adaptáljuk! OKTATÁSI, KÉPZÉSI IGÉNYEK MEGHATÁROZÁSÁRA IRÁNYULÓ KÉRDŐÍVES VIZSGÁLATOK MÓDSZERTANA
4. SZAKASZ ELSŐSEGÉLYNYÚJTÁS 4.1. Az elsősegély-nyújtási intézkedések ismertetése Belélegezés A sérültet friss levegőre kell vinni. Bőrrel érintkezés
KÉSZÜLT AZ 1907/2006/EK RENDELET 31. CIKK ALAPJÁN 1. SZAKASZ AZ ANYAG/KEVERÉK ÉS A VÁLLALAT/VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA 1.1. Termék azonosító Terméknév: Sellak 1.2. Az anyag vagy keverék megfelelő azonosított
ÖKOLÓGIAI ÜZEMLEÍRÁS
1. példány: beküldendő a Biokontrollhoz vagy legkésőbb ellenőrzéskor az ellenőrnek átadandó 2. példány: saját példány ÖKOLÓGIAI ÜZEMLEÍRÁS A Bejelentkezési lappal, az Éves adatközlő lappal és a gazdálkodó
: art.no /-356/-357/-358 Skin Protection Set Pro-Tec G290
1. SZAKASZ Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása 1.1 Termékazonosító Márkanév 1.2 Az anyag vagy keverék megfelelő azonosított felhasználása, illetve ellenjavallt felhasználása Az anyag/keverék
6. Intézkedések véletlen környezetbe engedés esetén:
Biztonsági adatlap 1907/2006/EC 31. cikkelye szerint Kiadás dátuma: 2008. 10. 01. Módosítás/revízió: 2010. 10. 13. 1. Az anyag/készítmény és a vállalkozás azonosítása: 1.1 Kereskedelmi név: Proby Akril
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ 1. oldal A interneten keresztül használható üzleti szoftvereivel kapcsolatos adatkezelési tájékoztató Jelen adatvédelmi tájékoztató az (székhely: 1137 Budapest, Pozsonyi út 26.
A 453/2010 EK, a 1907/2006 EK (REACH) és a 1272/2008 EK rendeletek (CLP- GHS) szerint. 1. Anyagmegnevezés, gyártó és forgalmazó megnevezése
Biztonsági adatlap A 453/2010 EK, a 1907/2006 EK (REACH) és a 1272/2008 EK rendeletek (CLP- GHS) szerint. A készítés dátuma: 2017. június 23. 1. Anyagmegnevezés, gyártó és forgalmazó megnevezése Termék
2018. ÉVES SZAKREFERENS JELENTÉS. R-M PVC Kft. Készítette: Group Energy kft
2018. ÉVES SZAKREFERENS JELENTÉS Készítette: Group Energy kft Bevezető Az energia ésszerű és hatékony ára egyre nagyobb az igény és a törekvés. Mivel az áram és a gáz ára is az utóbbi években egyre nő,
Hogyan fogalmazzuk meg egyszerűen, egyértelműen a programozóknak, hogy milyen lekérdezésre, kimutatásra, jelentésre van szükségünk?
Hogyan fogalmazzuk meg egyszerűen, egyértelműen a programozóknak, hogy milyen lekérdezésre, kimutatásra, jelentésre van szükségünk? Nem szükséges informatikusnak lennünk, vagy mélységében átlátnunk az
Környezetvédelemi adatnyilvántartás megvalósítási lehetőségei. Dr. Romhányi Gábor ügyvezető igazgató Innotransz Mérnöki Iroda Kft.
Környezetvédelemi adatnyilvántartás megvalósítási lehetőségei Dr. Romhányi Gábor ügyvezető igazgató Innotransz Mérnöki Iroda Kft. Környezetvédelmi informatika Tevékenységi területek HULLADÉK TERMELŐK Veszélyes
Bujtor Tibor. Budapest, március 7.
Bujtor Tibor Budapest, 2019. március 7. Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály 1016 Budapest, Mészáros utca 58/a. Levélcím: 1539 Bp., Pf. 675. Telefon: (06-1) 224-9100 Fax: (06-1) 224-9163 E-mail:
9. Entitás modulok. Nagy Gusztáv: Drupal 7 alapismeretek Fejlesztői verzió: 2011. október 6.
9 9. Entitás modulok A szerző véleménye szerint a Drupal legnagyobb erősségei közé tartozik a magas szintű, absztrakt fogalmak mentén történő építkezés. A korábbiakban már megismerkedtünk a tartalmak és
ELEKTRONIKUS KERESKEDELEM
ELEKTRONIKUS KERESKEDELEM E-szolgáltatások, E-ügyintézés 1 ELEKTRONIKUS KERESKEDELEM Mindazon eszközök és eljárások összességét, amelyekkel megvalósítható az áruk, termékek, szolgáltatások és ellenértékük