1. Mit takar a használt elektromos és elektronikus berendezés és az ebből keletkező e- hulladék?
|
|
- Zalán Kelemen
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Kedves Vásárlóink! Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés (ehulladék) a kommunális hulladéktól elkülönítetten gyűjtendő, települési hulladékként nem ártalmatlanítható! Erre figyelmeztet a termékeken, vagy a használati útmutatóban, illetve az egyéb tájékoztató anyagokon feltüntetett alábbi jelölés is: Az általunk forgalomba hozott, vagy azzal jellegében és funkciójában megegyező, használt vagy hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezést kérésre átvesszük Öntől szervizünk telephelyén, a Dunakeszi, Pallag u. 37. szám alatt. Az átvétel díjmentes. A következő tájékoztató anyagunkban megismerheti a használt, vagy hulladékká vált elektromos és elektronikus berendezések kezelésével, átvételével kapcsolatos tudnivalókat, továbbá részletezzük a Fellowes Hungary Kft., mint forgalmazó által vállalt kötelezettségeket a vonatkozó hulladékgazdálkodási szabályozással összhangban. 1. Mit takar a használt elektromos és elektronikus berendezés és az ebből keletkező e- hulladék? Elektromos, elektronikus berendezés: legfeljebb 1000 V váltakozó feszültségű, valamint legfeljebb 1500 V egyenfeszültségű árammal működő berendezés, amelynek rendeltetésszerű működése elektromágneses mezőtől vagy elektromos áramtól függ, ideértve az elektromágneses mező vagy elektromos áram előállítását, mérését, átvitelét biztosító eszközöket is. E-hulladék esetében ide tartoznak az általunk is forgalmazott irodai elektromos berendezések, számítástechnikai eszközök, nyomtatók, információs berendezések is. Lehet ez akár még működő, de már nem használt berendezés, vagy működésképtelen eszköz is. 2. Miért veszélyes az e-hulladék? Az elektronikai berendezések tartalmazhatnak olyan anyagokat, amelyek kommunális hulladékként való kezelés során komoly problémákat okozhatnak. Bár a legújabb berendezések a jogi szabályozások, és a technikai fejlődés következtében számottevően kevesebb veszélyes anyagot tartalmaznak, fontos, hogy ne tegyük őket a kukába, az utcára vagy a természetbe! A hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezést elkülönítetten kell gyűjteni, települési hulladékkal együtt nem helyezhető el azonos gyűjtőedényben, továbbá települési hulladékként nem ártalmatlanítható. Környezettudatos vásárlóként 1
2 gondoljunk itt az elkerülhető környezeti terhelés mellett arra is, hogy az e-hulladék újrahasznosítható összetevőket is tartalmaz. Elemek és akkumulátorok: elektromos berendezéseink tartalmazhatnak Li-Ion, Ni-Mh, Ni-Cd elemeket és akkumulátorokat is. Az elemek és akkumulátorok pontos típusa az elektromos és elektronikus berendezés csomagolásán és/vagy használati utasításában található meg. Az elhasznált akkumulátorok veszélyes hulladéknak minősülnek, ezért ezek elkülönített gyűjtésére is fontos odafigyelnünk. A Fellowes Hungary Kft. szervizének telephelyén (Dunakeszi, Pallag u. 37. szám alatt) megtalálható egy speciális, az elem és akkumulátorok számára kihelyezett gyűjtőedény. Kérjük, az ilyen jellegű hulladékokat ne dobja a szemétbe, hozza be hozzánk, átvesszük Öntől! Lomtalanítás: Sajnos sokan nem tudják, hogy lomtalanításkor nem szabad kitenni az utcára az elektromos berendezéseket. Ezek a veszélyes hulladékok, így szakszerű, környezetbarát bontást igényelnek! Hulladékudvarok: Általános szabály, hogy a települési hulladékudvarokban leadhatók az e- hulladékok. A legközelebbi hulladékudvarról a helyi közterület-fenntartó vállalat vagy az önkormányzat honlapján tájékozódhatnak. 3. Hol tud tájékozódni a vásárolt termékkel kapcsolatos fontos tudnivalókról, konkrét veszélyekről? Az elektromos, elektronikus berendezésekben található veszélyes anyagok a környezetre és az emberi egészségre káros hatást gyakorolhatnak, ha azokat nem a vonatkozó környezetvédelmi előírásoknak megfelelően használják, működtetik. Ezért az emberi egészség és a környezet tisztaságának megóvása érdekében a berendezések használata során a használati utasításban található előírásokat maximálisan be kell tartani! A gyártók a használati útmutatójukban, termékismertetőben, vagy az azokban hivatkozott internetes címen kötelesek megadni minden elektromos, elektronikus berendezésükre vonatkozóan, az adott eszköz kezelésével kapcsolatban szükséges tudnivalókat, továbbá a jogszabályok által előírt egyéb információkat. A gyártói tájékoztatási kötelezettségekről a 9. pontban találhat további részleteket. 4. Ha már nincs szüksége a régi elektromos berendezéseire, mit tehet? A környezetvédelmi jogszabályok előírásai alapján vásárlóink, ill. a hulladékbirtokosok számára biztosítjuk, hogy az általunk forgalomba hozott, vagy azzal jellegében és funkciójában megegyező, használt vagy hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezéstől (e-hulladéktól) térítésmentesen válhassanak meg a Fellowes Hungary Kft. a Dunakeszi, Pallag u. 37. szám alatt található szervizének a telephelyén, nyitvatartási időben (munkanapokon 8-17 óráig). A kereskedők ezen visszavételi kötelezettsége már október 8-a óta él; vagyis a kereskedő köteles ingyenesen visszavenni új készülék eladásakor a vásárló által felajánlott, 2
3 az új készülékkel azonos használati célú régi berendezést. Mindezt ráadásul ingyenesen, tehát pénzt a visszavételért nem kérhet. A Fellowes Hungary Kft. az általa forgalomba hozott, vagy azzal jellegében és funkciójában megegyező, használt vagy hulladékká vált elektromos és elektronikus berendezések átvételével, visszavételével, gyűjtésével és kezelésével kapcsolatos valamennyi felmerülő költséget viseli és erre garanciát vállal. 5. Megtagadható-e a felajánlott e-hulladék átvétele? Fellowes Hungary Kft. a használt vagy hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés visszavételét megtagadhatja, ha az elektromos, elektronikus berendezés az emberi egészségre, testi épségre vagy a környezetre súlyos veszélyt jelent. 6. Milyen további tájékoztatási kötelezettségei vannak a termékek gyártóinak? 6.1. A gyártó köteles megadni minden az adott termékkel kapcsolatos előírt tájékoztatást, minden elektromos, elektronikus berendezésre vonatkozó használati útmutatóban, termékismertetőben, vagy azokban elhelyezni azt az internetes címet, amelyen keresztül a tájékoztatás elektronikusan korlátlanul elérhető Továbbá a gyártó köteles minden érintett termék hirdetését biztosító gyártói nyomtatott szórólapon, reklámújságban, továbbá katalógusban elérhetővé tenni annak az internetes címnek a pontos megjelölését, amelyen keresztül a tájékoztatás elektronikusan korlátlanul elérhető A gyártók kötelesek a visszavételi, átvételi, gyűjtési, hasznosítási és ártalmatlanítási kötelezettségéről a fogyasztót, a forgalmazót és a hulladékbirtokost tájékoztatni A gyártó gondoskodik arról, hogy a augusztus 13. napját követően gyártott elektromos, elektronikus berendezésen vagy ha azon a termék mérete vagy rendeltetése miatt nem lehetséges a termék csomagolásán, a használati útmutatóban vagy a garanciajegyen jól láthatóan, felismerhetően, olvashatóan és letörölhetetlen módon feltünteti a következőket: a. a gyártó azonosításra alkalmas megjelölését, valamint b. a forgalomba hozatal időpontját c. megjelöli az elkülönített gyűjtést igénylő, hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezéseket a következő ábrával: 6.5. A gyártó a fogyasztókat, vásárlókat magyar nyelven köteles tájékoztatni, hogy a. az elektromos, elektronikus berendezésekben található veszélyes anyagok a környezetre és az emberi egészségre milyen káros hatást gyakorolnak, ha azokat nem a vonatkozó környezetvédelmi előírásoknak megfelelően használják, működtetik; 3
4 b. az elektromos, elektronikus berendezés tartalmaz-e olyan alkatrészt, amely hulladékká válását követően veszélyes hulladéknak minősülne; c. a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezést elkülönítetten kell gyűjteni, és az a települési hulladékkal együtt nem helyezhető el azonos gyűjtőedényben, továbbá települési hulladékként nem ártalmatlanítható; d. a fenti ábra azt a jelentést hordozza magában, hogy a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezést elkülönítetten kell gyűjteni; e. az elem- és akkumulátorhulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó elemet, akkumulátort tartalmazó elektromos, elektronikus berendezés milyen típusú elemet, akkumulátort tartalmaz, és az milyen módon távolítható el az elektromos vagy elektronikus berendezésből biztonságosan; f. a használt és a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezést a forgalmazás helyén, illetve valamennyi olyan forgalmazónak, amely a használt és a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezéssel jellegében és funkciójában azonos elektromos, elektronikus berendezést értékesít, térítésmentesen átadható; g. tevékenységével milyen szerepet vállal az elektromos, elektronikus berendezés újra használatában, újra használatra történő előkészítésében, valamint a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés mennyiségének csökkentésében, hasznosításában és az újrafeldolgozás egyéb formáiban; valamint h. a fenti kötelezettségeinek teljesítésével kapcsolatban felmerült költségeket viseli, és erre garanciát vállal. A gyártó az új elektromos, elektronikus berendezés értékesítésekor a gyűjtéssel, a szállítással és a kezeléssel kapcsolatban felmerülő becsült költségeiről a fogyasztókat a számlán, a terméken, illetve annak csomagolásán tájékoztathatja. Ebben az esetben a ténylegesen felmerülő költségek nem haladhatják meg a tájékoztatás szerinti becsült költségeket A gyártó az elektromos, elektronikus berendezés forgalomba hozatalát követő 1 éven belül az Európai Unió területén első alkalommal forgalomba hozott elektromos, elektronikus berendezés valamennyi típusát illetően az újra használatra, az újra használatra előkészítésre és a kezelésre vonatkozó ingyenes tájékoztatást mindenki számára hozzáférhetővé teszi. A tájékoztatást különösen kézikönyvekben, valamint az elektronikus hírközlés szolgáltatásain keresztül kell biztosítani. A tájékoztatásnak legalább a következőkre kell kiterjednie: a. az elektromos, elektronikus berendezésben található különböző alkatrészek és anyagok meghatározására, ideértve a berendezés működése szempontjából nem jelentős tartó és hordozó alkatrészeket is; b. az elektromos, elektronikus berendezésben található veszélyes anyagok és keverékek meghatározására; valamint 4
5 c. arra, hogy a kezelés során a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezésből valamennyi folyadékot és meghatározott anyagot, alkatrészt, tartozékot, összetevőt el kell távolítani. Az általunk forgalmazott termékekre vonatkozó tájékoztató információk az egyes áruk csomagolásán, illetve a használati útmutatókban találhatók. A Fellowes Hungary Kft. környezetbarát megoldásairól, hulladékgazdálkodási politikájáról további információkat a telefonszámon szerezhet. Fellowes Hungary Kft. 5
Tisztelt Partnerünk! A változásokról 2013. január 30-án küldtünk tájékoztatót Önöknek e-mail-ben.
Tisztelt Partnerünk! 2012. december 29-én életbe lépett a 443/2012. (XII. 29.) számú Korm. rendelet az elektromos és elektronikus berendezésekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről. A változásokról
1., 2014. augusztus 1-től a gyártó tájékoztatási kötelezettsége kibővült az alábbiakkal:
Electro-Coord tájékoztató A Kormány 197/2014. (VIII.1) Korm. rendelete az elektromos és elektronikus berendezésekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről elnevezésű új jogszabályról Fenti
Magyar joganyagok - 197/2014. (VIII. 1.) Korm. rendelet - az elektromos és elektroni 2. oldal j) az életciklusuk vége előtt várhatóan fertőzővé váló o
Magyar joganyagok - 197/2014. (VIII. 1.) Korm. rendelet - az elektromos és elektroni 1. oldal 197/2014. (VIII. 1.) Korm. rendelet az elektromos és elektronikus berendezésekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási
A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 21/2008. (VIII. 30.) KvVM rendelete az elemek és akkumulátorok, illetve hulladékaik kezeléséről
A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 21/2008. (VIII. 30.) KvVM rendelete az elemek és akkumulátorok, illetve hulladékaik kezeléséről A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 59. (2) bekezdés
ÉRTÉKESÍTÉSI SZERZŐDÉS
Az elemek és akkumulátorok hulladékainak visszavételéről szóló 181/2008. (VII. 8.) Korm. rendelet 9. (4) bekezdése szerinti ÉRTÉKESÍTÉSI SZERZŐDÉS mely létrejött egyrészről a(z) Ramiris Europe Kft Székhely:
197/2014. (VIII. 1.) Korm. rendelet. az elektromos és elektronikus berendezésekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről
az elektromos és elektronikus berendezésekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási A Kormány a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. (1) bekezdés 5., 12. és 19. pontjában kapott felhatalmazás alapján,
443/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet az elektromos és elektronikus berendezésekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről
443/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet az elektromos és elektronikus berendezésekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről Hatályos: 2013.01.01 A Kormány a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV.
197/2014. (VIII. 1.) Korm. rendelet az elektromos és elektronikus berendezésekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről
97/24. (VIII..) Korm. rendelet az elektromos és elektronikus berendezésekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási A Kormány a hulladékról szóló 22. évi CLXXXV. törvény 88. () bekezdés 5., 2. és 9. pontjában
197/2014. (VIII. 1.) Korm. rendelet. az elektromos és elektronikus berendezésekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről
197/2014. (VIII. 1.) Korm. rendelet az elektromos és elektronikus berendezésekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről A Kormány a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. (1) bekezdés
MAGYAR KÖZLÖNY 108. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 108. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2014. augusztus 1., péntek Tartalomjegyzék 197/2014. (VIII. 1.) Korm. rendelet Az elektromos és elektronikus berendezésekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási
Bontott alkatrészek újra hasznosítására vonatkozó szabályozások
Bontott alkatrészek újra hasznosítására vonatkozó szabályozások A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. Törvény A hulladékká vált gépjárművekről szóló 369/2014. (XII. 30.) Korm. Rendelet A közúti járművek
Az R 4. -a az alábbi 12-14. pontokkal egészül ki:
Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 31/2005.(XII.19.) Kt. sz. rendelete Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 35/2004.(XII.3.)
Műanyag hulladékok hasznosítása
Műanyag hulladékok hasznosítása Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) Magyar Állam kizárólagos tulajdonában lévő nonprofit Kft. (Vidékfejlesztési Minisztériumban) 2011-ben indult
MŰKÖDÉSKÉPT ELEN ELEKT ROMOS ÉS ELEKT RONIKUS BERENDEZÉSEINKRŐL. leírás
MŰKÖDÉSKÉPT ELEN ELEKT ROMOS ÉS ELEKT RONIKUS BERENDEZÉSEINKRŐL leírás Mik azok az e-hulladékok? Olyan elektromos árammal működő készülékek, valamint azok alkatrészei és tartozékai, amelyek már nem használhatók.
Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2014.(VI.13.) önkormányzati rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról
Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014.(VI.13.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról
DIGITÁLIS KONYHAI MÉRLEG DKS-1053
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HAUSER e l e c t r o n i c DIGITÁLIS KONYHAI MÉRLEG DKS-1053 TISZTELT VÁSÁRLÓ! Köszönjük bizalmát, hogy HAUSER gyártmányú háztartási készüléket vásárolt. A készülék a legújabb műszaki
ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére. az elektromos és elektronikus berendezésekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről
VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTER VM/JF/2970/2013. az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 27. (5)-(7) bekezdése szerint NEM NYILVÁNOS Készült: 2013. december
GYÁRTÓI TÁJÉKOZTATÓ Az elektromos és elektronikus berendezésekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről szóló
GYÁRTÓI TÁJÉKOZTATÓ Az elektromos és elektronikus berendezésekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről szóló 197/2014. (VIII.1.) Korm. rendelet 7. -ban előírt gyártó tájékoztatási kötelezettség
H A T Á R O Z A T. termékeket csak az előírt formájú, kialakítású és tartalmú energiahatékonysági címke kíséretében forgalmazza.
Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00191-0006/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal kötelezi a Daniella Kft-t (4031 Debrecen,
az energiával kapcsolatos termékek energia- és egyéb erőforrás-fogyasztásának címkézéssel
Megjelent az energiával kapcsolatos termékek kötelező címkézésére vonatkozó kormányrendelet, mely alapján energiával kapcsolatos termék akkor hozható forgalomba vagy helyezhető üzembe, ha megfelel az adott
Az elektromos és elektronikus hulladékok gyűjtésére és kezelésére vonatkozó magyarországi szabályozás
EGYÉB HULLADÉKOK Az elektromos és elektronikus hulladékok gyűjtésére és kezelésére vonatkozó magyarországi szabályozás 2005. augusztus 13-a fontos dátum Magyarország és az EU hulladékgazdálkodásának történetében:
9/2001. (IV. 9.) KöM RENDELET AZ ELEMEK ÉS AKKUMULÁTOROK. ILLETVE HULLADÉKAIK KEZELÉSÉNEK RÉSZLETES SZABÁLYAIRÓL
9/2001. (IV. 9.) KöM RENDELET AZ ELEMEK ÉS AKKUMULÁTOROK. ILLETVE HULLADÉKAIK KEZELÉSÉNEK RÉSZLETES SZABÁLYAIRÓL A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hgt.) 59. -a (2)
ELKÜLÖNÍTETT BEGYŰJTŐ ÉS KEZELŐ RENDSZEREK KIÉPÍTÉSE, A HASZNOSÍTÁS ELŐSEGÍTÉSE
ELKÜLÖNÍTETT BEGYŰJTŐ ÉS KEZELŐ RENDSZEREK KIÉPÍTÉSE, A HASZNOSÍTÁS ELŐSEGÍTÉSE Célok a települési szilárd hulladék 40%-ának hasznosítása 2009ig, 50%-ának hasznosítása 2013 végéig a lerakott hulladék biológiailag
4/2017. (IV. 21.) 7/2014. (VI.
Hetes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2017. (IV. 21.) önkormányzati rendelete a települési hulladékról és közszolgáltatás szervezéséről szóló 7/2014. (VI. 27.) önkormányzati rendelet módosításáról
PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690. Hulladékszállítási szerződés (lakossági közszolgáltatás)
PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690 Ügyfél azonosító szám: (szolgáltató tölti ki) Iktatószám:..../2015. Hulladékszállítási szerződés (lakossági közszolgáltatás)
PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás)
PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690 Ügyfél azonosító szám: (szolgáltató tölti ki) Iktatószám:.../2015. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás)
Bujtor Tibor. Budapest, február 13.
Bujtor Tibor Budapest, 2018. február 13. Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály 1016 Budapest, Mészáros utca 58/a. Levélcím: 1539 Bp., Pf. 675. Telefon: (06-1) 224-9100 Fax: (06-1) 224-9163 E-mail:
Tóth Zoltán z.toth@electro-coord.hu 1
Elektronikai hulladékok kezelése XVII. Nemzetközi Köztisztasági Szakmai Fórum és Kiállítás Szombathely, 2007. április 24-25-26. Tóth Zoltán z.toth@electro-coord.hu 1 Háztartási gépek mennyisége a háztartásokban
Alaprendelet. Módosított rendelet
Alaprendelet 1. (1) Monostorpályi Község Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) az ingatlanhasználónál keletkező települési hulladék, a biohulladék, az elkülönítetten gyűjtött hulladék (azaz a szelektív
Energetikailag hasznosítható hulladékok logisztikája
Energetikailag hasznosítható hulladékok logisztikája Előadó: Nagy Ágnes Hasznosítási iroda Miskolc, 2017. április 27. Az NHKV Zrt., mint Koordináló Szerv feladatai. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás
H A T Á R O Z A T. 1.) A Müller Drogéria Magyarország Bt. (székhely: 1052 Budapest, Váci u , adószám: ) által forgalmazott
Iktatószám: Tárgy: KE/001/00887-0005/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A Müller Drogéria Magyarország Bt. (székhely: 1052 Budapest, Váci u. 19-21., adószám: 22367488-2-44)
MEGOLDÁSOK. Összesen 55 + 7 pont
MEGOLDÁSOK Összesen 55 + 7 pont A javítás során több megoldást is elfogadtunk. Ebben a MEGOLDÁSOK összesítésben a főbb szempontokat és iránymutatásokat gyűjtöttük össze. Az elérhető részpontszámok a feladatoknál
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 35/2016. (IX. 26.) önkormányzati rendelete
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 35/2016. (IX. 26.) önkormányzati rendelete a köztisztaság fenntartásáról, a települési szilárd hulladék kezeléséről, a hulladékok szelektív gyűjtéséről és ártalommentes
Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II.29.) rendelete
Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II.29.) rendelete a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás kötelező igénybe vételéről és a szelektív hulladékgyűjtésről
Gádoros Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2013. (XII. 21.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodási helyi közszolgáltatásról
Gádoros Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2013. (XII. 21.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodási helyi közszolgáltatásról Gádoros Nagyközség Képviselő-testülete a Magyarország
(1) A Rendelet a következő 5/ A. -sal és az azt megelőző alcímmel egészül ki:
Barcs Város Önkormányzatának 7/2014. (VI.19.)önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelésről, a helyi közszolgáltatás kötelező igénybcvétcléri szóló 11/2004. (lil.26.)
Az OKTF hatáskörébe tartozó bejelentési, nyilvántartásba vételi, adatszolgáltatási kötelezettségek változásai
Az OKTF hatáskörébe tartozó bejelentési, nyilvántartásba vételi, adatszolgáltatási kötelezettségek változásai Bujtor Tibor Emisszió-kereskedelmi, Hulladéklerakási és Termékdíj Főosztály Budapest, 2014.
I. FEJEZET. Általános rendelkezések 1.. 2..
Szomor Község Önkormányzatának a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló 13/2002.(XII.12.) számú rendelete. ( egységes szerkezetben ) Szomor Község Képviselő-testülete
Bujtor Tibor. Budapest, március 7.
Bujtor Tibor Budapest, 2019. március 7. Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály 1016 Budapest, Mészáros utca 58/a. Levélcím: 1539 Bp., Pf. 675. Telefon: (06-1) 224-9100 Fax: (06-1) 224-9163 E-mail:
1) A közszolgáltatás igénybevételére kötelezettek esetében a települési szilárd hulladék elszállítására heti egy alkalommal szerdai napokon kerül sor.
9 1. számú melléklet 23242526, 2728 1) A közszolgáltatás igénybevételére kötelezettek esetében a települési szilárd hulladék elszállítására heti egy alkalommal szerdai napokon kerül sor. 2) A települési
2. Fogalmi meghatározások
VILLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015. (II.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI HULLADÉKKEZELÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁS RENDJÉRŐL, A TELEPÜLÉS TISZTASÁG EGYES KÉRDÉSEIRŐL VillányVáros Önkormányzatának
Összeállította: Sallai András. Fogyasztóvédelem
Összeállította: Sallai András Fogyasztóvédelem A fogyasztóvédelem szereplői Állam Szabályozás Finanszírozás Ellenőrzés Jogok Ha a termék megfelel CE jelölést kap CE jelöléssel kell ellátni az EU-ban a
ULT Magyarország Zrt.
ULT Magyarország Zrt. Tisztelt Dohánytermelő! Magyarországon jelenleg közel 300 környezetvédelemhez kapcsolódó jogszabály van érvényben Ezek közül az Alkotmány után a törvények (és azok végrehajtási utasításai)
2. Az Ör. 2. alcíme helyébe a következő alcím lép: 2. A vegyes hulladék és az elkülönítetten gyűjtött hulladék gyűjtése, átvétele és elszállítása
Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2016. (I. 28.) önkormányzati rendelete a gazdálkodási közszolgáltatásról szóló 4/2014. (II. 27.) önkormányzati rendelet módosításáról Eplény Községi
Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2014. (XII.30.) önkormányzati rendelete
Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2014. (XII.30.) önkormányzati rendelete a helyi hulladékkezelési közszolgáltatás rendjéről, a köztisztasággal kapcsolatos egyes kérdésekről és a közszolgáltatás
HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2015. (IV.8.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSI SZILÁRDHULLADÉK GAZDÁLKODÁSRÓL Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2015. (IV.29.)
Környezetvédelmi termékdíj 2012-2013. Kelemen István vezető tanácsadó Green Tax Consulting Kft. www.green-tax.hu
Környezetvédelmi termékdíj 2012-2013 Kelemen István vezető tanácsadó Green Tax Consulting Kft. www.green-tax.hu Termékdíj-történetek Tájékozódás a lovagok és lókötők szigetén Hogyan kerüljük le a farkasembereket?
Bürüs község Önkormányzat Képviselő-testületének. 712001.(V/Il.24.) Önk. számú rendelete
Bürüs község Önkormányzat Képviselő-testületének 712001.(V/Il.24.) Önk. számú rendelete a települési szilárd hulladék kezelési közszolgáltatás igénybevételéről Bürüs község Önkormányzat Képviselő-testülete
Az EU hulladékpolitikája. EU alapító szerződés (28-30 és 174-176 cikkelye) Közösségi hulladékstratégia COM (96)399
Az EU hulladékpolitikája EU alapító szerződés (28-30 és 174-176 cikkelye) Közösségi hulladékstratégia COM (96)399 Hulladékgazd kgazdálkodási alapelvek szennyező fizet gyártói felelősség ( számonkérhetőség)
Registrer dit produkt, og få support på. SBA1710. Felhasználói kézikönyv
Registrer dit produkt, og få support på www.philips.com/welcome SBA1710 Felhasználói kézikönyv a b c d 1 Fontos! Biztonság Biztonsági jelzések ismertetése Ez a termék megfelel az Európai Közösség rádióinterferenciára
A hulladékkezelés szabályozása (építési-bontási hulladékok)
A hulladékkezelés szabályozása (építési-bontási hulladékok) G Á L ISTVÁN O S Z T Á L Y V E Z E T Ő P E S T M E G Y E I K O R M Á N Y HIVATAL É R D I JÁRÁSI H I V A T A L A K Ö R N Y E Z E T V É D E L M
VÁSÁRLÁSI TUDNIVALÓK
VÁSÁRLÁSI TUDNIVALÓK Keresztrejtvény A sárga mezők kitöltése után a fehér sorban megtalálod a megfejtést. Megfejtés: olyan kölcsön, részletfizetés vagy halasztott fizetés, amelyet gazdálkodó szervezet
PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás)
PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690 Ügyfél azonosító szám: (szolgáltató tölti ki) Iktatószám:.../2014. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás)
197/2014. (VIII. 1.) Korm. rendelet. az elektromos és elektronikus berendezésekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről
A jogszabály mai napon (2014.XII.1.) hatályos állapota A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. Váltás a jogszabály következő időállapotára ( 2015.I.1. ) 197/2014. (VIII. 1.) Korm. rendelet
2 CE minõsítés megléte (amennyiben ezt harmonizált EU direktíva megköveteli)
Elõre gyártott építészeti hõ(hang)szigetelõ anyagok I. Termékjellemzõk Vonatkozó jogszabályok: 3/2003 (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet A mûszaki specifikáció: MSZ EN ÉME Egyéb A megfelelõség-igazolás
2017. évi CXXXI. törvény a környezetvédelmi termékdíjról szóló évi LXXXV. törvény módosításáról 1.
2017. évi CXXXI. törvény a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény módosításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2017. évi 174. szám A törvényt az Országgyűlés a 2017. október 17-i ülésnapján
PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690
PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690 Ügyfél azonosító szám: (szolgáltató tölti ki) Iktatószám:../2014. Hulladékszállítási szerződés (közfeladatokat
PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690
PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690 Ügyfél azonosító szám: (szolgáltató tölti ki) Iktatószám:../2015. Hulladékszállítási szerződés (társasházi lakossági
A 2001/95/EK irányelv és a kölcsönös elismerésről szóló rendelet közötti összefüggés
EURÓPAI BIZOTTSÁG VÁLLALKOZÁSPOLITIKAI ÉS IPARI FŐIGAZGATÓSÁG Útmutató 1 Brüsszel, 2010.2.1. - A 2001/95/EK irányelv és a kölcsönös elismerésről szóló rendelet közötti összefüggés 1. BEVEZETÉS E dokumentum
KELLÉKSZAVATOSSÁGI / TERMÉKSZAVATOSSÁGI IGÉNY BEJELENTÉSE (Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!)
Forgalmazó: LUK-CLOR Kft. Székhely: 1138. Budapest Turóc utca 3. 6. em. 5. Cégjegyzékszám: Cg. 01-09-271934 Adószám: 25382387-2-41 Playsport webshop Postacím: 3200. Gyöngyös, Köztársaság tér 11. 1.emelet
Hulladékgazdálkodás Budapest III. kerületében
Hulladékgazdálkodás Budapest III. kerületében Óbudai Zöld Szabadegyetem Szabó Magdolna 2011. december 1. főtanácsadó Törvényi háttér Európa Tanácsi alapelvek, Környezeti akcióprogramok 1990. évi LXV. trv.
PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690. Hulladékszállítási szerződés (lakossági közszolgáltatás)
PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690 Ügyfél azonosító szám: (szolgáltató tölti ki) Iktatószám:../2014. Hulladékszállítási szerződés (lakossági közszolgáltatás)
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. /2015. (..) önkormányzati RENDELETE
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK /2015. (..) önkormányzati RENDELETE 2. sz. előterjesztés a települési hulladékkal kapcsolatos kötelező közszolgáltatásról, a közterületek tisztántartásáról
A BIZTONSÁGI ADATLAPOK EGYSZERŰ HASZNÁLATI ÚTMUTATÓJA. Az 1.SZAKASZ: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása
A BIZTONSÁGI ADATLAPOK EGYSZERŰ HASZNÁLATI ÚTMUTATÓJA Az 1.SZAKASZ: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása Milyen információkat kell megadnom a biztonsági adatlap 1. szakaszában? 1.1 1.2
A hulladékok tételes jegyzékét a hulladékok jegyzékéről szóló 16/2001. (VII.18.) KöM rendelet tartalmazza.
Hulladékok kezelése Mi a hulladék? A 2000. évi XLIII. törvény (Hgtv.) meghatározása, miszerint: A hulladék bármely, a Hgtv. 1.sz. melléklete szerinti kategóriák valamelyikébe tartozó tárgy vagy anyag,
Kozmetikai tükör Használati útmutató
Kozmetikai tükör Használati útmutató HU A termék első használatba vétele előtt olvassa el a használati útmutatót, akkor is, ha hasonló termék használatát már ismeri. A kozmetikai tükröt csak a használati
Az ELECTRO-COORD Magyarország Háztartási Gép- és Elektronikai Hulladék Hasznosítást Koordináló Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Az ELECTRO-COORD Magyarország Háztartási Gép- és Elektronikai Hulladék Hasznosítást Koordináló Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Székhely: : H-1132 Budapest, Váci út 12. I. emelet 1. Cégjegyzékszám:
Felhasználói kézikönyv
Register your product and get support at www.philips.com/welcome HP8117 Felhasználói kézikönyv a b Magyar Köszönjük, hogy Philips terméket vásárolt, és üdvözöljük a Philips világában! A Philips által biztosított
Elfogadott jogszabályok, vagyonkezelés. Előadó: dr. Kuti Dániel
Elfogadott jogszabályok, vagyonkezelés Előadó: dr. Kuti Dániel 2016. május 20. Köztársasági Elnök tájékoztatója a T/10093 számú javaslat aláírásáról és kihirdetésének elrendeléséről 2016. évi XLVII. törvény
A jelen rendeletben meghatározott gyűjtőedények ellenértékét az ingatlanhasználó fizeti meg a közszolgáltató részére.
Monostorpályi Község Önkormányzata Képviselő - Testületének /2015. (..) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról szóló 20/2014. (XII. 23.) önkormányzati rendelet módosításáról
BIZTONSÁGOS GÉPEKKEL / BERENDEZÉSEKKEL
BIZTONSÁGOS GÉPEKKEL / BERENDEZÉSEKKEL GOSZ 2010. DECEMBER 14. Dikán András FVM MGI A testi épség, egészség megőrzéséért, a munkakörülmények javításáért! ÁLTALÁNOS TERMÉKBIZTONSÁG Csak biztonságos áru
Körforgásos gazdaság. A csomagoláshasznosítás eredményessége között. Hotel Benczúr, április 1. Viszkei György. ügyvezető igazgató
Körforgásos gazdaság A csomagoláshasznosítás eredményessége 2003-2013 között Hotel Benczúr, 2014. április 1. Viszkei György ügyvezető igazgató Miért van szükség körforgásos gazdaságra? Környezetgazdasági
HÁZHOZ MENŐ LOMTALANÍTÁS VECSÉSEN. Részletes tájékoztató 2017.
HÁZHOZ MENŐ LOMTALANÍTÁS VECSÉSEN Részletes tájékoztató 2017. Vecsés Város Önkormányzata és a Vecsési Városgondnok Nonprofit Kft. örömmel tájékoztatja a kedves lakosságot, hogy 2017 tavaszától Vecsésen
Általános szerződési feltételek
Általános szerződési feltételek A jelen Általános szerződési feltételek ( ÁSZF ) tartalmazzák az ILST-Hungary Kft. ( szolgáltató ) és az által üzemeltetett ilst.hu internetes címen található webáruház
2015 ŐSZÉN LOMTALANÍTÁSI AKCIÓ SZOLNOKON!
NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. - NHSZ Zounok Zrt. 2015 ŐSZÉN LOMTALANÍTÁSI AKCIÓ SZOLNOKON! Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából a közszolgáltatás keretében ingyenes LOMTALANÍTÁSI
Útmutató diákoknak. és tanároknak. Mihez kezdjek a kiégett izzókkal?
Útmutató diákoknak Mihez kezdjek a kiégett izzókkal? és tanároknak Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. 1132 Budapest, Váci út 12. 1. em. 1. E-mail: info@electro-coord.hu Tel.: 06 30 / 222-2229 www.electro-coord.hu
Hulladékáramok és haszonanyaggal kapcsolatos adatszolgáltatás
Hulladékáramok és haszonanyaggal kapcsolatos adatszolgáltatás Előadó: Kövecses Péter fejlesztési igazgató Budapest, 2016. szeptember 28. Hulladékáramok nyomon követésének, koordinálásának alapjai Hasznosítói
SMARTWINCH csörlőgép baromfitartáshoz
SMARTWINCH csörlőgép baromfitartáshoz Kezelési utasítás és műszaki tájékoztató Verzió : 01/hun POULTRY-TECH Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. H-2943 Bábolna, Pf.: 37. Tel. 06 20 388 5550, 5543 Tel. 06 96
30/2013. (XII. 19.) önkormányzati rendelete. Hatályos 2014. április 10.
ONGA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/2013. (XII. 19.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék kezelésével összefüggő közszolgáltatási tevékenységről (a 10/2014. (IV. 9.) önkormányzati
Alkatrészek és egyéb termékek, tartozékok
Sebõ Elektronik - Sebõ Attila e.v. internetes csomagküldõ kereskedelem Általános fizetési rendelési és szállítási feltételek és tájékoztató a panaszkezelés módjáról Alkatrészek és egyéb termékek, tartozékok
Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás)
Paksi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. 7030 Paks, Dózsa Gy. út 55-61. Telefon: 75/830-690 Fax: 75/830-697 E-mail: info@phgkft.hu Web: www.phgkft.hu Ügyfél azonosító szám: (szolgáltató tölti ki) Iktatószám:./2016.
CNCdrive Kft. KELLÉKSZAVATOSSÁGI / TERMÉKSZAVATOSSÁGGI IGÉNY BEJELENTÉSE (Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!)
Forgalmazó: CNCdrive Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság Székhely: 7633 Pécs Páfrány u 25. 3. em. 26. Cégjegyzékszám: 02-09-080088 Adószám: 24366562-2-02 CNCdrive Kft. Telephely: 7833 Görcsöny
A RENDELET TÁRGYI HATÁLYA
Nagyrada Község Önkormányzatának 8/2007. (XI.27.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodásról (Egységes szerkezetben a 9/204. (XI.28) /203.(IX.3) 8/203.(V.3.) /2009.(XII.7.) önkormányzati rendelettel)
Tiszatenyő Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Tiszatenyő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2002 (XII. 20.) rendelete A települési hulladékokkal és a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésével kapcsolatos közszolgáltatásokról
Kiváló Építési Termék 3/2003 (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet 99/92/EK számú Bizottsági Határozat (hőszigetelő anyagok) 89/106/EGK Építési Termé
I. Termékjellemzők Vonatkozó jogszabályok: 3/2003 (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet 99/92/EK számú Bizottsági Határozat (hőszigetelő anyagok) 89/106/EGK Építési Termék Irányelv A műszaki specifikáció:
Az eladó szavatossági és jótállási felelősségére a Ptk-ban és a 49/2003. (VII.30.)GKM rendeletben foglaltak az irányadóak.
Vevőtájékoztató 8. pontja: 8., szerviz, szavatosság Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról a készüléken kívül álló 151/2003.(IX.22) Kormányrendelet rendelkezései az irányadók.
FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2002. (I.25.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A RENDELET HATÁLYA
FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2002. (I.25.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉKKAL KAPCSOLATOS HULLADÉKKEZELÉSI HELYI KÖZSZOLGÁLTATÁSRÓL (A 24/2007. (XII.21.) és a
Rendelet tervezet. Általános rendelkezések
Rendelet tervezet Putnok Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2014. (II.07.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék gyűjtésére, szállítására és elhelyezésére vonatkozó szabályokról
A körforgásos gazdaság és a hazai hulladékgazdálkodási tervezés. Humusz Ház Február 22. Markó Csaba
A körforgásos gazdaság és a hazai hulladékgazdálkodási tervezés Humusz Ház 2017. Február 22. Markó Csaba Miről lesz szó? Nemzeti Környezetvédelmi Program 2015-2020 (NKP) A környezet védelmének általános
White s Bullseye II kézi fémdetektor. 120mm BULLSEYE 2 ELECTRONIC PINPOINTING PROBE. Kezelési útmutató, felhasználói kézikönyv
120mm BULLSEYE 2 ELECTRONIC PINPOINTING PROBE Kezelési útmutató, felhasználói kézikönyv A műszer bemutatása, kapcsolói, funkciói: Bevezetés A White s 120mm-es érzékelője arra tervezett, hogy egy fémtárgy
I. Termékjellemzők Vonatkozó jogszabályok: 3/2003 (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet A műszaki specifikáció: MSZ EN 14351-1 ÉME Tűz és füstgátló szerkezetek esetén Egyéb A megfelelőség-igazolás módozata
EM portos USB 2.0 elosztó
EM1019 4 portos USB 2.0 elosztó EM1019 4 portos USB 2.0 elosztó 2 MAGYAR Tartalomjegyzék 1.0 Bevezetés... 2 1.1 A csomag tartalma... 2 2.0 EM1019 összekapcsolása... 3 3.0 EM1019 Használata... 4 4.0 Gyakran
Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat
Iktatószám: Tárgy: SO/001/00490-0008/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A VISLI KAPOS KFT. (székhely: 1108 Budapest, Lenfonó u. 8. IV/17.) által forgalmazott Hello Kitty gyermek napszemüveg
PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS, DÓZSA GYÖRGY ÚT 55-61. TEL: 75/830-690. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás)
PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS, DÓZSA GYÖRGY ÚT 55-61. TEL: 75/830-690 Ügyfél azonosító szám: (szolgáltató tölti ki) Iktatószám: /2014. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás)
Magyar joganyagok - 45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet - az építési és b 2. oldal (4) Az elkülönítetten gyűjtött hulladékot - amennyiben az
Magyar joganyagok - 45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet - az építési és b 1. oldal 45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól
A környezetvédelmi hatóságok hulladékgazdálkodási engedélyezési eljárása a gyakorlatban
A környezetvédelmi hatóságok hulladékgazdálkodási engedélyezési eljárása a gyakorlatban DR. BARTUS ADRIENN FŐOSZTÁLYVEZETŐ PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY Környezetvédelmi
52 344 05 0010 52 03 Termékdíj ügyintéző Vám- és jövedéki ügyintéző
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
1. Fejezet. Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya
Kis tamási Község Önkormányzat Képviselií-testiiletének az 2/2015. (TI. 10.) iinkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási kiizszolgáltatás ellátásának és igénybevételének szahályairéil. Kistamási Község
Süttő Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 11/2013.(X. 17.) önkormányzati rendelete
Süttő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2013.(X. 17.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról Süttő Község Önkormányzatának
A hulladék keretirányelv és a műanyagokra vonatkozó közösségi szabályozás változásai, hatásuk a hazai jogszabályi környezetre
A hulladék keretirányelv és a műanyagokra vonatkozó közösségi szabályozás változásai, hatásuk a hazai jogszabályi környezetre Dr. Szentesi Szilvia A Magyar Vegyipari Szövetség XXV. Környezetvédelmi és