Modellprogram ajak-szájüregi daganatok szûrôvizsgálatára roma populációban
|
|
- Elvira Gulyásné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Modellprogram ajak-szájüregi daganatok szûrôvizsgálatára roma populációban Eredeti közlemény Csépe Péter 1, Bánóczy Jolán 2, Dombi Csaba 3, Forrai Judit 1, Gyenes Mónika 4, Döbrôssy Lajos 5 Semmelweis Egyetem, 1 Közegészségtani Intézet, ÁOK, 2 Orálbiológiai Tanszék, FOK, 3 FOK Oktatási Centrum, 4 Népegészségtani Intézet, ETK; 5 Országos Tisztifôorvosi Hivatal, Budapest Magyarországon a rákhalálozás az utóbbi években mérsékelten csökken, de az ajak-szájüregi rákok gyakorisága és mortalitása növekszik. A dohányzás és a túlzott alkoholfogyasztás a szájhigiéné hiányával együtt növelik a kockázatot. A hátrányos helyzetben lévôk között e daganatok számottevôen gyakoribbak, elsôsorban a fentebb említett kockázati tényezôk halmozott jelenléte miatt. A legnagyobb kockázatú csoportokba tartozók ritkán találkoznak fogorvossal, ezért is indokolt számukra külön szûrôvizsgálatot szervezni. Célunk olyan modellprogram kidolgozása volt, amely alkalmas lehet hátrányos helyzetû (ebben a vizsgálatban: roma) közösségekben a szájüregi rákok kockázati tényezôinek felmérésére, a szájüregi rákok és rákmegelôzô állapotok korai diagnózisára, így a morbiditás, végsô soron a mortalitás csökkentésére. Négy településen szerveztünk szûrôvizsgálatot részben a helyi ÁNTSZ, részben civil szervezetek, részben roma csoportok segítségével. A szûrôvizsgálat meghatározott protokoll szerint folyt. A vizsgálatot végzô fogorvosok a szájüregi rák vagy rákmegelôzô állapotra utaló elváltozások esetén a betegeket a végleges diagnózis felállítására alkalmas területi központokba utalták. A betegek követésében a helyi szervezôk nyújtottak segítséget. A négy helyszínen összesen 1146 fô szájüregi rákszûrô vizsgálatára került sor. Mindössze 186 fô (16%) nem számolt be szájüregi panaszról. A szûrésen részt vettek fele nem mos naponta fogat, 75% dohányzik, 45% fogyaszt valamilyen gyakorisággal szeszes italt, háromnegyed részük csak nyolc vagy kevesebb osztályt végzett, tehát a szájüregi rák szempontjából kockázati csoportba sorolhatók. A vizsgálat során jóindulatú szövetszaporulatot 18 fônél (1,6%), malignitásra gyanús elváltozást 12 fônél (1%), leukoplakiát 15 fônél (1,3%) találtunk. A megvizsgált személyek több mint fele nem járt rendszeresen fogorvoshoz, az elváltozással kiszûrteknél ez az arány 93% volt. A kidolgozott és kipróbált szûrôvizsgálati modell jól alkalmazható a hátrányos helyzetû populációkban, a tervezett országos rákszûrési program részeként. Magyar Onkológia 51:95 101, 2007 Oral cancer has been identified as a significant public health threat. It is reported that about 3,800 new cases of oral cancer are diagnosed in Hungary each year with approximately 1,700 associated deaths. Oral cancer is the 6th most common cancer in men. Most oral cancers are preventable; 75% of oral cancers are related to tobacco use, alcohol use, or use of both substances together. While there is insufficient evidence to support or refute the use of visual examination as a method of screening for oral cancer in the general population, screening in high-risk populations is highly recommended. It was presumed that high-risk behavior including tobacco and alcohol use is one of the characteristics of Roma people. The main aim of the study was to elaborate a screening model program for the Roma population to determine risk factors of oral cancer and establish early diagnosis hence to reduce morbidity and mortality. In the program we planned to survey the risk factors in the target population, establish the diagnosis of oral cancer and/or pre-cancer and direct the patients to health care facilities. First we determined the target population in four Hungarian towns with the help of Roma social workers and local public health officers. We assembled a questionnaire on risk factors. Training for Roma social workers and screening personnel was also accomplished. Screening for oral precancerous lesions and cancer and survey the risk factors in the target population were performed at the same time. Patients screened to be positive were referred to specialists. Altogether 1,146 persons, Közlésre érkezett: június 22. Elfogadva: június 27. Levelezési cím: Dr. Csépe Péter, Semmelweis Egyetem Közegészségtani Intézet, 1445 Budapest, Pf Tel./fax: /6306, csepet@net.sote.hu A kutatást az Egészségügyi Tudományos Tanács támogatta (581/2003). MagyAR ONKOLÓGUSOK Társasága Magyar Onkológia 51. évfolyam 2. szám
2 656 male and 490 female (age years, mean 40 years), participated in the screening; 84% of them reported on some kind of complaints. We have got valid data on risk factors in connection with oral cancer. More than fifty percent of participants did not clean their teeth regularly, 75% were smokers, while 45% drunk alcohol regularly. 1,6% of screened participants had oral lesions that did not require referral to a specialist, while 2.3% of the screened subjects had referable oral mucosal lesions including leukoplakia. The overwhelming majority (93%) of participants screened to be positive did not see dentist regularly. As a conclusion, we elaborated a screening model program, which is applicable for disadvantaged (e.g. Roma) population to determine risk factors of oral cancer and establish early diagnosis hence to reduce morbidity and mortality. We surveyed the risk factors in the target population, established the diagnosis of oral cancer and/or pre-cancer lesions and directed the patients to care facilities. We also assisted them to get appropriate long-term care and follow-up. The importance of screening activities targeted on high-risk population was underlined. Csépe P, Bánóczy J, Dombi C, Forrai J, Gyenes M, Döbrôssy L. Model program for screening oral cancers in the Roma population. Hungarian Oncology 51:95 101, ábra. Ajak- és szájüregi rákok standardizált halálozása/ fô EU és Magyarország, (WHO-HFA adatbázis alapján) Bevezetés A szájüregi rákok epidemiológiája Közismert tény, hogy Magyarországon a daganatos betegségek morbiditása és mortalitása mind a hazai statisztikák szerint, mind nemzetközi öszszehasonlításban igen magas (13, 15, 16, 25). A rákhalálozás 1999-ben volt a legmagasabb, azóta mérsékelten csökkenô tendenciát mutat, de az ajak-szájüregi rákok gyakorisága és mortalitása tovább növekedett (12-14, 25). A Betegségek Nemzetközi Osztályozása (BNO) ebbe a csoportba sorolja többek között az ajkak (C00), a nyelvgyök (C01), a nyelv (C02), a fogíny (C03), a szájfenék (C04) és a szájpad (C05) daganatait. Ide tartoznak a C06 és a C10-C13 kódszámú daganatok is ban még csak 252 halálesetet regisztrált a KSH (14). A Nemzeti Rákregiszter adatai szerint 2001-ben 3894 esetben állították fel a szájüregi rák diagnózisát (25). Ugyanebben az évben 1432 férfi (29,6/ és 305 nô (5,7/ ), összesen 1737 személy halálát okozta a KSH által a BNO C00-C14 statisztikai csoportokba sorolt rosszindulatú daganat. A férfiak daganathalálozási sorrendjében a szájüregi rák az összes daganatos haláleset 7,5%-át adva a harmadik leggyakoribb daganattá vált. A betegség leginkább a 35 év feletti férfiakat sújtja, de fiatalabb korban és a nôk között is egyre gyakoribb (12, 28) ban 3628 új bejelentett eset mellett a halálesetek száma 1760 volt. Jelentôs változás ezen a területen azóta nem történt: a bejelentett daganatok száma 2004-ben 3815-re nôtt (25), és a halálozás európai összehasonlításban továbbra is igen magas (1. ábra). A szájüregi rák prognózisa általában rossz, bár nemzetközi adatok szerint az ötéves túlélés lehetôsége, mely 82%, a szájüregre lokalizált tumorok esetében még viszonylagosan kedvezô. Regionális áttét esetén az ötéves túlélés 45%, távoli áttét esetén pedig csak 21% (13). Mindez aláhúzza mind az elsôdleges, mind a másodlagos megelôzés fontosságát (4-6). A szájüregi rákok kockázati tényezôi A szájüregi rákok kockázati tényezôi közül a dohányzás és a túlzott alkoholfogyasztás szerepe egyértelmûen bizonyított (19). Mindezek különkülön is dózisarányosan növelik a kockázatot, együttesen hatva pedig összeszorzódnak. A szájhigiéné elhanyagolása, a rendszeres fogorvosi ellenôrzés elmulasztása, az ismétlôdô szájüregi fertôzések, az idült gyulladások, esetleg egyes táplálkozási tényezôk is növelik a kockázatot (5, 20). A hátrányos helyzetben lévôk, alacsonyabb iskolai végzettségûek között így minden valószínûség szerint a romák között is ezen daganatok számottevôen gyakoribbak (3, 5) MO EU Bizonyítékokon alapuló szájüregi rákszûrô vizsgálatok Valamennyi közlemény hangsúlyozza a fogorvosi alapellátó hálózat képzésének és folyamatos továbbképzésének fontosságát a szájüregi rákok korai felismerésének területén. Javítani kell a fogorvosok diagnosztikus készségét és prevenciós tevékenységét, különösen ennek gyakoriságát. A 48/1997. (XII. 17.) NM-rendelet 2. -a a szájüreg és a maxillo-facialis tájék stomato-onkológiai szûrôvizsgálatát javasolja a rendelésen megjelent betegek esetében, melyet a kötelezô egészségbiztosítási keretbôl finanszíroznak. Magyarországon a rendelésen megjelenô betegek egyéni, stomatoonkológiai szûrôvizsgálatára az alapellátás fogorvosát tehát jelenleg törvényi rendelkezés kötele- 96 Magyar Onkológia 51. évfolyam 2. szám 2007 MagyAR ONKOLÓGUSOK Társasága
3 zi. A vizsgálat egyszerûsége és a jelentési kötelezettség (pontszámszerzés) lehetôsége ellenére hazánkban végzett statisztikai elemzés szerint a 18 éven felüli lakosok átszûrtsége az Egészségbiztosítási Pénztárral szerzôdött fogorvosok beteganyagában 2001-ben 6,2%, 2002-ben 7,7% volt (27). A szûrôvizsgálatot a fogászati alapellátást nyújtó szolgáltató évente köteles elvégezni, és az eredményt írásban dokumentálni. Angolszász országokban alkalmi jelleggel általános orvosok is végeznek szájüregi szûrôvizsgálatokat, ezen tevékenység elindítására hazánkban is történtek kezdeményezések (11, 24). Mindazonáltal sem a hazai, sem a nemzetközi irodalomban nincs egyértelmû bizonyíték arra, hogy a rendszeres idôközönként (általában 6-12 hónap) populáció-szinten végzett szájüregi rákszûrô vizsgálat a szájüregi rákok mortalitását csökkentené (23). Más a helyzet az opportunisztikus (alkalmi) szájüregi szûrôvizsgálat esetében. Ezek nem központilag szervezett, alkalmi, stomato-onkológiai vizsgálatok az orvosi illetve fogorvosi rendelôben, nem gyanított betegségre vonatkozólag, bármilyen okból jelentkezô betegen. Az eljárás rövid és költség-hatékony. Angliában és az USA-ban végzett felmérések szerint az alkalmi szûrôvizsgálatok során a korai stádiumban történt diagnózis jelentôsen gyakoribbá vált (29-32). A roma népesség egészségi állapota A roma népesség helyzete és problémái, így egészségi állapota valamint egészségügyi ellátása az utóbbi idôben a figyelem elôterébe került Magyarországon ben a cigányság élethelyzetének, ezen belül egészségi állapotának javításáról kormányhatározat született. Az Országgyûlés ban fogadta el az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programját, melyben külön fejezetet szenteltek a cigányságot sújtó egészségi egyenlôtlenségek csökkentésének. Mindazonáltal mind nemzetközi, mind hazai viszonylatban kevés megbízható adat áll rendelkezésünkre a roma népesség megbetegedési és halálozási viszonyairól, valamint a betegségekhez vezetô okokról (18). Az egyik elsô, átfogó, szociológiai metodológiát alkalmazó tanulmány, melyet 1999-ben publikáltak, még becslésekbe sem bocsátkozott a cigányság körében elôforduló rákbetegségek számát illetôen (26). Az 1992-ben elfogadott adatvédelmi törvény a roma népesség egészségi állapotmutatóinak gyûjtésére irányuló intézményes gyakorlatot megszüntette, a kutatásokat pedig jelentôsen megnehezítette. Az Albert Schweitzer Intézet 2001-ben nemzetközi konferenciát szervezett a romák egészségi állapotával kapcsolatos adatgyûjtésrôl, melynek egyértelmû tanulsága volt, hogy a cigányság körében valid adatgyûjtésre a legtöbb közép-kelet-európai országban csak igen korlátozottan nyílik lehetôség, tudományos igényû publikáció e tárgykörben gyakorlatilag nem található. A témakörben megjelent szinte valamennyi hazai és nemzetközi publikációt áttekintô közlemény ben jelent meg, szerzôi a magyarországi romák mortalitására és morbiditására vonatkozólag azonban viszonylag kevés és ellentmondásos adatot találtak (22). Szájüregi betegségek elôfordulásáról szinte egyáltalán nem állt rendelkezésre egyértelmûen megbízhatónak tekinthetô információ. A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézete által végzett egészségmagatartás-vizsgálat egyik adata, hogy a roma nôk 40 százaléka sohasem volt fogászati szûrôvizsgálaton (17, 21). Egy országos reprezentatív felmérésbôl, melynek eredményeit sajnálatos módon nem publikálták, kiderült, hogy a romák alig járnak fogorvoshoz, így a fogorvosi gyakorlatban egyébként sem gyakori szûrôvizsgálaton igen ritkán vesznek részt. Ezt a tényt szóbeli közlések egyértelmûen megerôsítik. Elôzmények Stomato-onkológiai szûrôvizsgálatot teljes populációs mintán hazánkban elsôként 1962-ben végeztek (7). Ugyanebben az évben 103 falusi cigány ember vizsgálata során igen magas számban (40%) találtak leukoplakiát, vagyis rákmegelôzô állapotot (3). Tüdôszûrô-vizsgálatokhoz csatlakozóan két településen végeztek hasonló vizsgálatot 1988-ban (8, 9). A szájüregi rákok korai diagnózisának lehetôségeirôl, a Magyarországon 1995 után szórványosan folytatott szûrôvizsgálatok módszereirôl, eredményeirôl és hatékonyságáról 2001-ben született összefoglaló tanulmány (4). Kiemelhetjük egy 1996-ban publikált vizsgálat eredményeit (9). A szûrésre önként jelentkezô 5034 személy egy általános és egy szájüregi problémákkal foglalkozó kérdôívet is kitöltött. Jóindulatú daganat 3,74%-ban, szájüregi praecancerosis 3,74%-ban fordult elô. A leukoplakiás betegek lényegesen magasabb arányban dohányoztak (88%) és fogyasztottak alkoholt. A megvizsgált személyek több mint fele nem járt rendszeresen fogorvoshoz, leukoplakiás betegeknél ez az arány elérte a 74%-ot. A nemzetközi ajánlások szerint a stomato-onkológiai szûrôvizsgálat egyik formája a célcsoportokat érintô vizsgálat (4, 10). A roma népesség körében végzett eddigi programjaink és vizsgálataink szerint e populáció halmozottan hátrányos helyzete miatt egyértelmûen célcsoportnak tekinthetô (1). Célkitûzés Célunk olyan modellprogram kidolgozása volt, amely alkalmas a hátrányos helyzetû (roma) populációban a szájüregi rákok kockázati tényezôinek meghatározására, a szájüregi rákok és rákmegelôzô állapotok korai diagnózisára és gyógyítására, így a morbiditás és végsô soron mortalitás csökkentésére. A program célkitûzéseit három szinten és három szakaszban kívántuk elérni, szoros együttmûködésben a helyi cigány közösségekkel, az ÁNTSZ-szel és a fogorvosokkal, roma mediátorok (egészségôrök) segítségével. 1. A kockázati tényezôk felmérése a célpopulációban. 2. Szájüregi rákok, valamint rákmegelôzô állapotok gyanújának meghatározása szakdolgo- Szájüregi szûrôvizsgálati modellprogram Magyar Onkológia 51. évfolyam 2. szám
4 2. ábra. Kérdôíves és szûrôvizsgálat fôbb eredményei %-ban, n= Szájüregi panasz Fogmosás naponta zók által végzett stomato-onkológiai szûrôvizsgálattal. 3. A szûrôvizsgálat során kiemelt személyek szakellátáshoz irányítása, követése és gondozásának elôsegítése. Dohányzás Alkoholfogyasztás Alacsony iskolázottság Szájüregi elváltozás Nem Igen Betegek és módszerek A modellprogram helyszíneinek kiválasztásában korábbi roma egészség-programok tapasztalatait használtuk fel. A Soros Alapítvány roma rehabilitációs programja éveken keresztül az ország több településén (elsôsorban a gazdaságilag elmaradott térségekben) támogatta roma egészségôrök (mediátorok) képzését. A programok az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, a helyi cigány önkormányzat, nem-kormányzati roma szervezetek és a Munkaügyi Hivatalok együttmûködésével folytak. A mediátor-képzés és más roma programok során szerzett tapasztalatok alapján (1) a szájüregi rákok szûrését nagyvárosok romák által sûrûn lakott területein, részben cigánytelepeken terveztük. Több tervezett helyszínen (Miskolc, Ózd, Füzesabony, Budapest egyes kerületei) szervezési nehézségek, illetve a fogorvosok valamint a népegészségügyi szakemberek nem megfelelô együttmûködési készsége miatt végül is nem került sor a szûrôvizsgálatra. Adatvédelmi és etikai okokból a célpopuláció nagyságának tudományos igényû, pontos meghatározása a szûrôvizsgálat elôtt nem volt lehetséges. A vizsgálat tervezése szempontjából mindazonáltal fontos volt, hogy a mediátorok és a roma közösségekben dolgozó egészségnevelési szakemberek területükön becslést adtak a magukat cigánynak valló személyek számáról. Ennek alapján a tervezett helyszíneken mindösszesen , 35 év feletti roma lakost szándékoztunk bevonni a vizsgálatba. A kockázati tényezôket felmérô kérdôív öszszeállításában az eddig végzett stomato-onkológiai szûrôvizsgálatok során használt, hasonló tárgyú kérdôívek, valamint egyéb egészségmagatartás-felmérések anyagára támaszkodtunk. A kérdôívet mellékletben közöljük (1. melléklet). Az egészségügyi alapképzést kapott roma egészségôrök (mediátorok) felkészítését, valamint a szûrést végzô egészségügyi szakdolgozók képzését részben közös, részben specializált curriculum alapján végeztük, alapul véve a korábbi tapasztalatokat (4, 8, 9). A roma mediátorok illetve a népegészségügyi szakemberek személyesen keresték meg a területükhöz tartozó célpopuláció tagjait, elsôsorban formális és informális vezetôit. A 35 év feletti lakosok többségét értesítették a szûrôvizsgálat lehetôségérôl, céljáról, helyszínérôl és idôpontjáról. A szûrôvizsgálat elôre meghatározott idôütemezésben, a fentiekben meghatározott protokoll szerint folyt. A vizsgálat elôtt a résztvevôk aláírták az Etikai Bizottság által jóváhagyott beleegyezési nyilatkozatot és (szükség esetén segítséggel) kitöltötték a kockázati tényezôket felmérô, az adatvédelmi szabályoknak megfelelô kérdôívet. Regisztráltuk a felkértek és a válaszolók, valamint a szûrésre jelentkezôk számát. Valamennyi résztvevô teljes költségtérítést és kisebb ajándékcsomagot kapott. A vizsgálatot végzô szakdolgozók a szájüregi rák vagy rákmegelôzô elváltozás gyanúját keltô elváltozásokban szenvedô betegeket a diagnózis felállítására alkalmas területi központokba utalták, ahol a betegek ellátására felkészültek. E központokat a program elôtt személyesen tájékoztattuk. A betegek irányításában és követésében a roma mediátorok nyújtottak gyakorlati segítséget. Terveztük, hogy a betegeket beleegyezésükkel a programban is nyilvántartjuk, egyidejûleg értesítjük háziorvosukat és fogorvosukat. E terveket adatvédelmi meggondolások miatt végül elvetettük, így a további vizsgálatra irányított betegek követésével kapcsolatosan hiteles adatokat nem közölhetünk. Regisztráltuk viszont a szûrésen megjelentek, a rákgyanús elváltozással kiszûrtek számát. Végül is négy településen (Nyíregyháza, Kecskemét, Budapest, Gyôr) szerveztünk szûrôvizsgálatot, részben a helyi ÁNTSZ, részben civil szervezetek, részben roma csoportok segítségével. Minden 35 év feletti, az adott területen az érintett csoportba tartozó lakost felkértünk a vizsgálatra, de nem utasítottuk el a fiatalabbak jelentkezését sem. A szûrôvizsgálat meghatározott protokoll szerint folyt. A résztvevôk rövid kérdôívet töltöttek ki, a vizsgálatot végzô fogorvos a talált elváltozásokat szûrôlapon rögzítette. A WHO és az NIDCR (National Institute of Dental and Craniofacial Research) stomato-onkológiai szûrôvizsgálatra vonatkozó standard módszertani ajánlásait világszerte (30), így hazánkban is (2, 6, 9) alkalmazzák. A vizsgálat kilenc szájterület átvizsgálását tartalmazó lépésekbôl áll, három perc alatt elvégezhetô, röviden dokumentálható. A dokumentációs lapot mellékeljük (2. melléklet). Valamennyi résztvevô ajándékcsomagot kapott. A vizsgálatot végzô fogorvosok a szájüregi rákra vagy rákmegelôzô állapotra utaló elváltozások 98 Magyar Onkológia 51. évfolyam 2. szám 2007 MagyAR ONKOLÓGUSOK Társasága
5 esetén a betegeket a végleges diagnózis felállítására alkalmas területi központokba utalták. Sajnálatos módon nincs pontos információnk arról, hogy végül is hányan éltek a szakorvosi vizsgálat lehetôségével. Eredmények A négy helyszínen összesen 1146 fô (656 férfi és 490 nô) szájüregi rákszûrô vizsgálatára került sor. A résztvevôk átlagos életkora 40 év volt, a legfiatalabb 20 éves, a legidôsebb 77 éves volt. Mindössze 186 fô (16%) nem számolt be szájüregi panaszról. A panaszok helyének általában a fogazatot jelölték meg. A szûrésen részt vettek fele nem mos naponta fogat, 75% dohányzik, 45% fogyaszt valamilyen gyakorisággal szeszes italt, háromnegyed részük csak nyolc vagy kevesebb osztályt végzett, tehát a szájüregi rák szempontjából kockázati csoportba sorolhatók. A vizsgálat során jóindulatú szövetszaporulatot 18 fônél (1,6%), malignitásra gyanús elváltozást 12 fônél (1%), leukoplakiát 15 fônél (1,3%) találtunk (2. ábra). Ezen betegek túlnyomó többsége dohányzott és fogyasztott alkoholt. A megvizsgált személyek több mint fele nem járt rendszeresen fogorvoshoz, az elváltozással kiszûrteknél ez az arány 93% volt. Következtetések, javaslatok Jelenleg nincs kialakult konszenzus a vezetô nemzetközi orvosi társaságok között a szájüregi rákszûrés ajánlására. Az Amerikai Rákszövetség (American Cancer Society) rutin jelleggel évente ajánlja a vizsgálatot a negyven éven felülieknél. Az Amerikai Prevenciós Munkaközösség (US Preventive Task Force) és a Kanadai Munkaközösség (Canadian Task Force) preventív ellátási irányelvei alapján csak a magas kockázati csoportnál (dohányzók, alkoholfogyasztók) indokolt a szájüreg évenkénti vizsgálata az orvos vagy fogorvos részérôl. Megerôsítést nyertek a roma populáció szájüregi rákkal kapcsolatos, gyakran elôforduló kockázati tényezôirôl feltételezett adatok. A szájüregi rákmegelôzô állapotok és a szájüregi rákok gyakorisága igen hasonló volt a korábbi vizsgálatok során, hasonló kockázati jellemzôkkel bíró csoportokéhoz, bár a viszonylag alacsony esetszám ennek statisztikai bizonyítását nem tette lehetôvé. Ennek alapján is javasolhatjuk, hogy a roma populáció megfelelô korosztályba tartozó tagjai számára a kockázati tényezôk elôszûrése nélkül is szervezhetô legyen stomatoonkológiai szûrôvizsgálat, így a költséges elôszûrés elkerülhetô. A vizsgálat elôkészítésébe és elvégzésébe elengedhetetlen az érintett közösség bevonása, lehetôség szerint a közösség egyes tagjainak (mediátorok, egészségôrök) meghatározott feladatokra (a szûrôvizsgálat népszerûsítése, segítségnyújtás a vizsgálat és a követés során) történô alkalmazása. A vizsgálat kezdete elôtt tisztázni kell, és jogi szakemberek segítségével lehetôség szerint megoldást kell találni a kiszûrt betegek követésére, mely a hatályos adatvédelmi jogszabályokat nem sérti. Ez részben a betegek érdeke, részben a program megbízható, tudományos igényû monitorozását és értékelését is lehetôvé teszi. A vizsgálat során megbízható adatokat nyertünk a roma populáció szájüregi rákkal kapcsolatos kockázati tényezôirôl. A kidolgozott és kipróbált szûrôvizsgálati modell jól alkalmazható a hátrányos helyzetû populációkban a tervezett országos szájüregi rákszûrési program részeként. A szûrôvizsgálati modell-program más hátrányos helyzetû populációkban is alkalmazható. A módszert a hajléktalanok körében egy terepgyakorlat során próbáltuk ki. Irodalom 1. Ambrus P, Csépe P, Forrai J (szerk). Kisebbségek, kommunikáció, egészség. Soros Alapítvány Medicelló Bt, Bakó A, Kósa Zs. Szûrôvizsgálati modellprogram a szájüregi daganatok korai felismerésére Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében. Magyar Fogorvos 10:4, Balogh K, Huszár Gy. Cigányok gerostomatológiai vizsgálata. Antropológiai Közlemények, 6:7-8, Bánóczy J, Bakó A, Dombi Cs, et al. Stomato-onkológiai szûrôvizsgálatok: a korai diagnózis lehetôségei. Magyar Onkológia 45: , Bánóczy J, Eckhardt S. Rizikótényezôk a szájüregi rákok kialakulásában. Magyar Onkológia 45:98, Bánóczy J, Dombi Cs. A szájüregi carcinomák és praecancerosus állapotok korai diagnosztikájának lehetôségei. Praxis 2:33-36, Bruszt P. Stomato-onkologiai szûrôvizsgálatok a bajai és a bácsalmási járás 7 községében. Magyar Onkológia 34:81-85, Dombi Cs, Czeglédi Á, Bánóczy J. Tüdô-ernyôképszûrô szolgálathoz kapcsolódó stomatoonkológiai vizsgálatok. Magyar Onkológia 39: , Dombi Cs, Vörös-Balog T, Vincze N, Bánóczy J. A Budapest III. kerületében végzett stomato-onkológiai szûrôvizsgálat tapasztalatai. Lege Artis Medicinae 6: , Davenport CF, Elley KM, Fry-Smith A, Talor RS. The effectiveness of routine dental checks: a systematic review of the evidence base. Br Dent J 95:87-98, Döbrôssy L. A házorvosok lehetôségei és feladatai a szájüregi rákok megelôzésében és korai felismerésében: mi a teendô? Tájékoztató füzet, Döbrôssy L. A szájüregi daganatok epidemiológiája: a probléma jelentôsége. Magyar Onkológia 45:99-105, Döbrôssy L. Cancer mortality in central-eastern Europe: facts behind the figures. Lancet Oncol 3, Döbrôssy L. A szájüregi daganatok epidemiológiája. Fogorvosi Szemle 100:48-52, Gaudi I, Kásler M. A rosszindulatú daganatos halálozás változása 1975 és 2001 között Magyarországon. Magyar Onkológia 46: , Gellrich NC, Suarez-Cunquerio MM, Bremerich A, Schramm A. Characteristics of oral cancer in a central European population: defining the dentist role. J Am Dent Assoc 13: , Gyukits Gy, Ürmös A, Csoboth Cs, Purebl Gy. A fiatal roma nôk szûrôvizsgálaton való megjelenése. Orvosi Hetilap 143: , Hajioff S, McKee M. The health of the Roma people: a review of the published literature. J Epidemiol Community Health 54: , Humpris GM, Freeman R, Clarke HM. Risk perception of oral cancers in smokers attending primary care: a randomized clinical trial. Oral Oncol 40: , Johnson N. Az orális carcinomák etiológiája és rizikófaktorai, különös tekintettel a dohányzásra és alkoholfogyasztásra. Magyar Onkológia 45: , Kopp M, Csoboth Cs. Önkárosító magatartásformák a magyar népesség körében. Magyar Onkológia 45: , 2001 Szájüregi szûrôvizsgálati modellprogram Magyar Onkológia 51. évfolyam 2. szám
6 22. Kósa K, Lénárt B, Ádány R. A magyarországi cigányság egészségi állapota. Orvosi Hetilap 143: , Kujan O, Glenny, AM, Oliver RJ, et al. Screening programs for the early detection and prevention of oral cancer. The Cochrane Collaboration Volume (3), McPherson LM, McCann MF, Gibson J, et al. The role of primary health care professionals in oral cancer prevention and detection. Br Dent J 195: , Ottó Sz, Kásler M. A hazai és nemzetközi daganatos halálozási és megbetegedési mutatók alkalmazása. Magyar Onkológia 49:95-107, Puporka L, Zádori Zs. A magyarországi romák egészségi állapota. The World Bank, Magyarországi Regionális Iroda, NGO tanulmányok, 2. szám, Sebestyén A, Boncz I, Dózsa Cs, et al. Fogászati preventív vizsgálatok Magyarországon. Informatika és Menedzsment az egészségügyben. 2:15-22, Silverman S. Demographics and occurrence of oral and pharyngeal cancer. J Am Dent Ass 132:75-115, Speight PM, Downer MC, Zakrzewska J. Screening for oral cancer and precancer. A report of the UK Working Group on Screening for oral cancer and precancer. Community Dent Health (suppl), 10:1-89, Warnakulasuriya SA, Johnson NW. Dentists and oral cancer prevention in the UK: opinions, attitudes and practices to screening for mucosal lesions and to counseling patients on tobacco and alcohol use: baseline data from Oral Dis 5:10-14, Weinberg MA, Estefan DJ. Assessing oral malignancies. Am Fam Physician 65: , Zakrzewska, J, Hindle I, Speight PM. Practical considerations for the establishment of an oral screening program. Community Dent Health, 10:79-85, melléklet Tisztelt Válaszadó! Kérjük, jelölje meg a megfelelô választ, illetve írja be a megfelelô adatot! Neve :... Anyja neve:... Születési dátum:... Lakcím:... TAJ szám:... Neme: férfi nô Van-e szájüregi panasza? 1.! nincs 2.! néha elôfordul 3.! rendszeresen elôfordul 4.! folyamatosan van A panasz helye? 5.! fog 6.! száj-lágyrészek 7.! torok A panasz jellege? 8.! fájdalom, érzékenység 9.! szájszárazság 10.! duzzanat 11.! kellemetlen szájszag 12.! kellemetlen íz érzés 13.! rekedtség Milyen gyakran mos fogat? 14.! nem mos fogat minden nap 15.! naponta egyszer 16.! naponta többször Általában milyen gyakran jár fogorvoshoz? 17.! soha 18.! csak fogfájáskor 19.! félévente rendszeresen 20.! évente rendszeresen Milyen gyakran, mennyi szeszes italt fogyaszt? 26.! naponta (bor...dl/nap) 27.! naponta (sör...dl/nap) 28.! naponta (tömény....dl/nap) 29.! alkalmanként 30.! soha Mi az Ön legmagasabb iskolai végzettsége? 31.! nem járt iskolába 32.! kevesebb, mint 8 általános 33.! 8 általános 34.! szakmunkásképzô, szakiskola 35.! középiskola 36.! fôiskola, egyetem Az Ön lakóhelye? 37.! fôváros 38.! megye jogú város 39.! város 40.! község 41.! tanya Általában milyen gyakran jár háziorvosához? 42.! alkalmanként, ha panasza van 43.! félévente rendszeresen 44.! évente rendszeresen 45.! soha nem volt Dohányzik-e? Mennyit? 21.! cigarettázik (. éve,... db/nap) 22.! pipázik (. éve,... alkalom/nap) 23.! szivarozik (. éve,.... db/nap) 24.! abbahagyta a dohányzást (.. éve) 25.! soha nem dohányzott 100 Magyar Onkológia 51. évfolyam 2. szám 2007 MagyAR ONKOLÓGUSOK Társasága
7 VIZSGÁLATI LAP 2. melléklet Kérjük írja a négyzetekbe a lokalizációhoz tartozó elváltozás számát 0 = nincs kóros elváltozás 1 = malignitásra gyanús szövetszaporulat, vagy fekély 2 = jóindulatú szövetszaporulat 3 = leukoplakia 4 = lichen 5 = megnagyobbodott, fájdalmatlan duzzanat 6 = egyéb Valamennyi négyzetet ki kell tölteni! A vizsgálandó területek: Extraoralis vizsgálat : 1. Nyirokcsomók 2. Ajkak 3. Az arc és a nyak bôre Intraoralis vizsgálat 4. Alsó ajkak belfelülete, áthajlás, íny 5. Felsô ajkak belfelülete, áthajlás, íny 6. Baloldai orcai nyálkahártya 7. Jobboldali orcai nyálkahártya 8. Nyelvhát 9. Baloldali nyelvszél 10. Jobboldali nyelvszél 11. A nyelv alsó felszíne 12. Szájfenék 13. Szájpad (kemény, lágy) 14. Garat (oropharynx) Felsô ajakpír Ajak nyálkahártya Jobb oldal Szájzug Áthajlás Gingiva Kemény szájpad Bal oldal Jobb oldal Bal oldal Bucca Lágyszájpad A nyelv alsó felszíne Szájfenék Elülsô garatív Nyelvhát Hátsó garatív Nyelvszél Gingiva Áthajlás Ajak nyálkahártya Alsó ajakpír Továbbküldve:.. Dátum :. A vizsgáló orvos :. PH Szájüregi szûrôvizsgálati modellprogram Magyar Onkológia 51. évfolyam 2. szám
Stomato-onkológiai szûrôvizsgálatok: a korai diagnózis lehetôségei
Stomato-onkológiai szûrôvizsgálatok: a korai diagnózis lehetôségei Eredeti közlemény Bánóczy Jolán 1, Bakó Attila 2, Dombi Csaba 3, Ember István 4, Kósa Zsigmond 2, Sándor János 4, Szabó György 5 1 Semmelweis
MAGYARORSZÁG CIGÁNY LAKOSSÁGÁNAK FOGAZATI ÁLLAPOTA
Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet igazgató: Dr. Kivovics Péter egyetemi docens http://semmelweis-egyetem.hu/fszoi/ https://www.facebook.com/fszoi MAGYARORSZÁG
A rosszindulatú daganatos halálozás változása 1975 és 2001 között Magyarországon
A rosszindulatú daganatos halálozás változása és között Eredeti közlemény Gaudi István 1,2, Kásler Miklós 2 1 MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete, Budapest 2 Országos Onkológiai Intézet,
A 0 64 éves férfiak és nők cerebrovascularis betegségek okozta halálozásának relatív kockázata Magyarországon az EU 15
A hipertónia, mint kiemelt kardiovaszkuláris rizikófaktor befolyásoló tényezőinek és ellátásának vizsgálata az alapellátásban Dr. Sándor János, Szabó Edit, Vincze Ferenc Debreceni Egyetem OEC Megelőző
A magyar lakosság egészségi állapota
A -64 éves férfi és női népesség kor szerint standardizált halandóságának alakulása (Magyarország, 193/31-1999) A magyar lakosság egészségi állapota Ádány Róza, egyetemi tanár, Debreceni Egyetem OEC Népegészségügyi
Egészségügyi ellátási egyenlőtlenségek hazánkban a rutin adatbázisokra épülő elemzések tükrében
Egészségügyi ellátási egyenlőtlenségek hazánkban a rutin adatbázisokra épülő elemzések tükrében Dr. Sándor János, Debreceni Egyetem XXIV. Magyarországi Egészségügyi Napok, Debrecen 2017. Egyenlőtlenség
Szervezett lakossági szűrés Magyarországon
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Szervezett lakossági szűrés Magyarországon Magyarországon a rákbetegség különösen súlyos népegészségügyi probléma, évente mintegy 60.000 új rosszindulatú daganatos megbetegedés
TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL
NÉPEGÉSZSÉGÜGYI FŐOSZTÁLY TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL 2015. november 2. Tartalomjegyzék Fogalmak... 4 Demográfia népesség, népmozgalom, foglalkoztatottság... 6 Halálozás (mortalitás)
A minőségügyi szakfőorvosi és a szakfelügyelő főorvosi rendszer felépítése
Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet igazgató: Dr. Kivovics Péter egyetemi docens http://semmelweis-egyetem.hu/fszoi/ https://www.facebook.com/fszoi A minőségügyi
Szervezett lakossági szűrés Magyarországon
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Szervezett lakossági szűrés Magyarországon Magyarországon a rákbetegség különösen súlyos népegészségügyi probléma, 2015-ben összesen 80134 új rosszindulatú daganatos megbetegedés
A hazai és nemzetközi daganatos halálozási és megbetegedési mutatók alakulása
A hazai és nemzetközi daganatos halálozási és megbetegedési mutatók alakulása A népegészségügyi programok jellegzetességei és várható eredményei Eredeti közlemény Ottó Szabolcs, Kásler Miklós Országos
A népegészségügyi célból végzett szűrővizsgálatok tapasztalatai és a jövő tervei
A népegészségügyi célból végzett szűrővizsgálatok tapasztalatai és a jövő tervei Dr. Budai András Országos Tisztifőorvosi Hivatal Budapest, 2010. június 14. Daganatok Rosszindulatú daganatos megbetegedés
A daganatos betegségek megelőzése, tekintettel a méhnyakrák ellenes küzdelemre. Dr. Kovács Attila
A daganatos betegségek megelőzése, tekintettel a méhnyakrák ellenes küzdelemre Dr. Kovács Attila 1 Elsődleges megelőzés /primer prevenció/: a betegség biológiai létrejöttének megakadályozását célozza meg
BKM KH NSzSz Halálozási mutatók Bács-Kiskun megyében és a megye járásaiban 2007-2011
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERVE HALÁLOZÁSI MUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN ÉS A MEGYE JÁRÁSAIBAN 2007-2011 A Halálozási Mutatók Információs Rendszere (HaMIR) adatai
A 2-es típusú diabetes szövődményeinek megelőzési lehetőségei az alapellátásban
A 2-es típusú diabetes szövődményeinek megelőzési lehetőségei az alapellátásban Dr. Nagy Attila, Dr. Sándor János, Dr. Ádány Róza (Debreceni Egyetem, NK, Megelőző Orvostani Intézet.) Az Országos Egészségbiztosítási
Öt éves szervezési tapasztalatok és eredmények az emlőszűrés területén
Öt éves szervezési tapasztalatok és eredmények az emlőszűrés területén Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely Makó Gyurisné Pethő Zsuzsanna és Makay Anikó. 1 Szervezett emlőrák-szűrés
Rosszindulatú daganatok előfordulási gyakorisága Magyarországon a Nemzeti Rákregiszter adatai alapján
Rosszindulatú daganatok előfordulási gyakorisága Magyarországon a Nemzeti Rákregiszter adatai alapján Lokalizáció daganatok előfordulási gyakorisága Magyarországon 2009-20011. 2009 2010 2011 Férfi Nő Össz
Dr. Dózsa Katalin, Bóta Ákos, Bálity Csaba, Merész Gergő, Dr. Sinkó Eszter
Praxisközösségi szolgáltatások igénybevétele, lakossági attitűdváltás a Svájci- Magyar Alapellátás-fejlesztési Modellprogram kapcsán 2017.február 22. Szakmapolitikai Fórum Dr. Dózsa Katalin, Bóta Ákos,
Dr. Szűcs Erzsébet főosztályvezető főorvos
Dr. Szűcs Erzsébet főosztályvezető főorvos Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve egészségnevelési tevékenységének bemutatása Készítette: dr Szűcs Erzsébet, dr. Cornides
Népegészségügyi szűrővizsgálatok jelentősége, különös tekintettel az emlőszűrésre
Népegészségügyi szűrővizsgálatok jelentősége, különös tekintettel az emlőszűrésre Dr. Beke Gabriella megyei tiszti főorvos Rózsáné Rigó Éva megyei szűrési koordinátor Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
szájüregi rák komplex megelőző program
egészségügyi intézmények semmelweis egyetem fogorvostudományi kar szájüregi rák komplex megelőző program To bbszintes kommunikáció segítségével - 36 - A szájüregi rosszindulatú daganatok száma világszerte,
TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0001
TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0001 EFI kialakítása a Rétsági Kistérségben a Előzmények A magyar lakosság egészségi állapota nem tükrözi az egészségügy fejlettségét A magyar gazdaság fejlettsége nem indokolja a
IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei. Homonnai Balázs ACNIELSEN
IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei Homonnai Balázs ACNIELSEN Programstatisztika 2010-2011-2012 Összesen 528 helyszínen o 2010: 144 o 2011: 191 o 2012:
Szűrőprogram
Bp. XV. Önkormányzat Dr. Vass László Eü. Intézmény Főigazgató főorvos: Dr. Sólyom Olimpia Szűrőprogram 2013-2017 Kampányvezető: Dr. Wallner Éva XX. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XV. Országos
Beszámoló a Gödöllői kistérség lakosságának egészségi állapotáról
ÁNTSZ Gödöllői, Aszódi, Veresegyházi Kistérségi Intézete Beszámoló a Gödöllői kistérség lakosságának egészségi állapotáról 2008.11.20. Készült Gödöllő Város Önkormányzata Képviselőtestülete számára 1.
Jenei Tibor, Szabó Edit, Janka Eszter Anna, Dr. Nagy Attila Csaba Debreceni Egyetem OEC NK Népegészségügyi Kar Megelőző Orvostani Intézet
HIPERTÓNIA GYAKORISÁGÁNAK BECSLÉSE KÜLÖNBÖZŐ EPIDEMIOLÓGIAI TECHNIKÁK ALKALMAZÁSÁVAL A MAGYARORSZÁGI FELNŐTTEK ÉS A MAGYARORSZÁGI FELNŐTT DIABETESES BETEGEK KÖZÖTT ÉS ENNEK KÖLTSÉGHATÉKONYSÁGÁNAK VIZSGÁLATA
Dr. Sándor János DE NK, Megelőző Orvostani Intézet. Különböző indikátorrendszerek összehangolásának lehetőségei. Debrecen, 2010
Dr. Sándor János DE NK, Megelőző Orvostani Intézet Különböző indikátorrendszerek összehangolásának lehetőségei Debrecen, 2010 Születéskor várható átlagos élettartam Magyarországon 80 78 76 Hungary Hungary,
Beutalást igénylô állapotok. A beutalás az emlôbetegséggel foglalkozó sebészhez történjen. Minden új, körülírt csomó.
Az emlôpanaszos nôk beutalásának irányelve (Guidelines for the referral of patients with breast problems) NHS Breast Screening Programme & The Cancer Research Campaign Elôszó Az emlôrák a nôket érintô
Az első hazai, teljes településen/háziorvosi praxisban elvégzett diabeteses láb szűrővizsgálat és annak eredményei
Az első hazai, teljes településen/háziorvosi praxisban elvégzett diabeteses láb szűrővizsgálat és annak eredményei DR. KÖKÉNY ZOLTÁN 1,2 JUHÁSZ JUDIT 2 1 JAHN FERENC DÉL-PESTI KÓRHÁZ ÉS RENDELŐINTÉZET,
Beszámoló Nógrád megye egészségi helyzetéről Megyei Államigazgatási Kollégium 2015.06.18.
Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Beszámoló Nógrád megye egészségi helyzetéről Megyei Államigazgatási Kollégium 2015.06.18. Dr. Surján
A népegészségügyi célú védőnői méhnyakszűrés kérdései. Viziné Kovács Klára Megyei vezető védőnő Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály
A népegészségügyi célú védőnői méhnyakszűrés kérdései Viziné Kovács Klára Megyei vezető védőnő Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály A népegészségügyi célú védőnői méhnyakszűrés kérdései
AZ EGÉSZSÉGGEL KAPCSOLATOS ÉLETSTÍLUS: BETEGVISELKEDÉS ÉS EGÉSZSÉGVISELKEDÉS. Dr. Szántó Zsuzsanna Magatartástudományi Intézet TÉZISEK
AZ EGÉSZSÉGGEL KAPCSOLATOS ÉLETSTÍLUS: BETEGVISELKEDÉS ÉS EGÉSZSÉGVISELKEDÉS Dr. Szántó Zsuzsanna Magatartástudományi Intézet TÉZISEK Programvezető: Prof Dr. Rajna Péter Alprogramvezető: Prof. Dr. Kopp
Dr. Páldy Anna, Málnási Tibor, Stier Ágnes Országos Közegészségügyi Intézet
Melanoma és nem melanoma (BNO-X C43, D03) megbetegedés és halálozás Magyarországon Dr. Páldy Anna, Málnási Tibor, Stier Ágnes Országos Közegészségügyi Intézet Az IPCC V. jelentése megállapítja Hogy a napsütés
A magyar lakosság egészsége nemzetközi összehasonlításban. Vokó Zoltán Egészségpolitika és Egészség-gazdaságtan Tanszék
A magyar lakosság egészsége nemzetközi összehasonlításban Vokó Zoltán Egészségpolitika és Egészség-gazdaságtan Tanszék Halálozás Haláloki struktúra Tartalom Betegségteher (DALY = korai halálozás és megromlott
11.3. A készségek és a munkával kapcsolatos egészségi állapot
11.3. A készségek és a munkával kapcsolatos egészségi állapot Egy, a munkához kapcsolódó egészségi állapot változó ugyancsak bevezetésre került a látens osztályozási elemzés (Latent Class Analysis) használata
Áttekintés az emlőrák megbetegedések és a gyógyítás helyzetéről Magyarországon beleértve a 2001 óta folyó mammográfiás szűréseket. Dr.
Áttekintés az emlőrák megbetegedések és a gyógyítás helyzetéről Magyarországon beleértve a 2001 óta folyó mammográfiás szűréseket. Dr. Kovács Attila 1 Emlőrák Világszerte a 5. leggyakoribb rák nőkben (valamennyi
Az ÁNTSZ EGÉSZSÉGNEVELŐ MUNKÁJA
Az ÁNTSZ EGÉSZSÉGNEVELŐ MUNKÁJA Sinyiné Nagy Éva ÁNTSZ Dél-alföldi Regionális Intézete Békéscsaba, 2010. 09.29. A Dél-alföldi régió 254 település Régiós egészségvédelmi struktúra ÁNTSZ Dél-alföldi Regionális
Az egészségügyi adatok kódolási hibáiról
Az egészségügyi adatok kódolási hibáiról Gaudi István VI. Egészséginformációs Fórum Lánc Szövetség Betegszervezetek ernyőszervezete 25 betegszervezet Civil vélemény a döntéselőkészítésben Pályázatokból
ÁOK KÖTELEZŐ ADATOK 2014/2015 I. FÉLÉV
ÁOK KÖTELEZŐ ADATOK 2014/2015 I. FÉLÉV Az alábbi oldalakon található adatok közül a félkövér kiemeléssel rendelkezők a szóbeli vizsgán kötelező jellegűek, ezek nem tudása elégtelent eredményez. A többi
EREDMÉNYEK EURÓPAI LAKOSSÁGI EGÉSZSÉGFELMÉRÉS (2009)
EREDMÉNYEK EURÓPAI LAKOSSÁGI EGÉSZSÉGFELMÉRÉS (2009) ÓRAMENET Krónikus epidemiológiai válság A felmérés 4 modulja: 1. Egészség-magatartás összetevői egészség-magatartás típusok 2. Munkakörülmények 3. Egészségi
ALAPELLÁTÓ ORVOSOK, EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓK SZEREPE A DOHÁNYZÁSRÓL VALÓ LESZOKTATÁSBAN
medicus universalis XXXVI/4. 2003. SEMMELWEIS EGYETEM, EFK, EGÉSZSÉGPOLITIKAI ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNYI TANSZÉK, BUDAPEST ALAPELLÁTÓ ORVOSOK, EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓK SZEREPE A DOHÁNYZÁSRÓL VALÓ LESZOKTATÁSBAN
AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON
AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON DR. PAKSY ANDRÁS A lakosság egészségi állapotát jellemző morbiditási és mortalitási mutatók közül a halandósági tábla alapján
A SZERVEZETT CÉLZOTT NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZŰRŐVIZSGÁLATOK DR. KOVÁCS ATTILA HELYETTES ORSZÁGOS TISZTIFŐORVOS
A SZERVEZETT CÉLZOTT NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZŰRŐVIZSGÁLATOK DR. KOVÁCS ATTILA HELYETTES ORSZÁGOS TISZTIFŐORVOS NYITÓRENDEZVÉNY BUDAPEST, 2014.10.15. A SZERVEZETT CÉLZOTT NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZŰRŐVIZSGÁLATOK A betegségek
Egyenlő Eséllyel a Rák Ellen
Egyenlő Eséllyel a Rák Ellen szűrő és felvilágosító program hátrányos helyzetű nőknek Konferencia a Női Egészségről, az Emlő Egészségéről 2010. június 14. Indokolta Magyarországon évente több, mint 2000-en
Témavezető: Dr. Sándor János. Debreceni Egyetem, Népegészségügyi Kar, Megelőző Orvostani Intézet Biostatisztikai és Epidemiológiai Tanszék
TÁMOP-4.2.2.-A-11/1/KONV-2012-0031 1 Népegészségügyi ellenőr szak IV. évfolyam, 2 Népegészségügyi ellenőr III. évfolyam Témavezető: Dr. Sándor János Debreceni Egyetem, Népegészségügyi Kar, Megelőző Orvostani
Invazív méhnyakrákos esetek az előzmények tükrében
Invazív méhnyakrákos esetek az előzmények tükrében Márton Béla DE-ÁOK PA III. évfolyamos hallgató Témavezető: Dr. Kovács Ilona PhD. DE Kenézy Gyula Kórház Patológia Epidemiológiai adatok Méhnyakrák epidemiológiai
SH/8/1 Alapellátás-fejlesztési Modellprogram
SH/8/1 Alapellátás-fejlesztési Modellprogram Dr. Margitai Barnabás Alapellátás-fejlesztési Modellprogram Projektmenedzsment Szervezet Vezető DEMIN 2016. május 27. Svájci Hozzájárulás Tematikus Prioritásai
A STRATÉGIAALKOTÁS FOLYAMATA
BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM VÁLLALATGAZDASÁGTAN INTÉZET VERSENYKÉPESSÉG KUTATÓ KÖZPONT Szabó Zsolt Roland: A STRATÉGIAALKOTÁS FOLYAMATA VERSENYBEN A VILÁGGAL 2004 2006 GAZDASÁGI VERSENYKÉPESSÉGÜNK VÁLLALATI
Kardiovaszkuláris betegek ellátása az alapellátásban. Dr. Balogh Sándor
Kardiovaszkuláris betegek ellátása az alapellátásban Dr. Balogh Sándor A betegségfőcsoportokra jutó halálozás alakulása Magyarországon KSH 2004 Általános prevenciós útmutató az összes átlagos kockázatú
Szakmai összefogás a szűrésekért Szűrőprogramok Országos Kommunikációja
Szakmai összefogás a szűrésekért Szűrőprogramok Országos Kommunikációja Dr. Margitai Barnabás, MBA, M.Sc Budapest, 2010. március 11. EMKI- OTH-ANTSZ http://www.asz.hu/asz/jeltar.nsf/0/b9812bdbd9921ec5c125744e0054b627/$file/0805j000.pdf
REG-MED Egészségügyi Szolgáltató Kft. 1183 Bp., Thököly u. 3., II. emelet 207. Tel: 297-12-10 / 139
JAVASOLT RÁKSZŰRÉS 20 ÉS 40 ÉV KÖZÖTTI FÉRFIAK RÉSZÉRE A herék önvizsgálata Kevéssé köztudott, hogy a herék rákra gyanús elváltozásai - csakúgy, mint nőknél az emlőké - önvizsgálattal, a herék időnkénti
DSD DSD. Az új Nemzeti Rákregiszter előnyei kutatói szempontból. Kovács László Szentirmay Zoltán Surján György Gaudi István Pallinger Péter
MTA SZTAKI Department of Distributed Systems Az új Nemzeti Rákregiszter előnyei kutatói szempontból Kovács László Szentirmay Zoltán Surján György Gaudi István Pallinger Péter Nemzeti regiszterek Európában
Romák egészsége Esélyegyenlőség elvének érvényesülése a kardiovaszkuláris prevencióban. Németh Lajosné Bischof Géza
Szívbarát életmóddal a szív- és érrendszeri betegségek megelőzéséért Budapest, 2006. május 20. Romák egészsége Esélyegyenlőség elvének érvényesülése a kardiovaszkuláris prevencióban Németh Lajosné Bischof
Fókuszban a Megelőzés éve A SZŰRŐVIZSGÁLAT ÉLETET MENTHET!
Fókuszban a Megelőzés éve 2018-2019 A SZŰRŐVIZSGÁLAT ÉLETET MENTHET! Az elmúlt esztendők nagyszabású munkája és sikerei után 2018- ban ismételten országjáró körútjára indul Magyarország átfogó egészségvédelmi
Colorectalis carcinomában szenvedő betegek postoperatív öt éves követése
Colorectalis carcinomában szenvedő betegek postoperatív öt éves követése Kegyes Lászlóné 1, Némethné Lesó Zita 1, Varga Sándor Attiláné 1, Barna T. Katalin 1, Rombauer Edit 2 Dunaújvárosi Prodia Központi
Magyarország kerékpáros nagyhatalom és Budapest minden kétséget kizáróan elbringásodott: egyre többen és egyre gyakrabban ülnek nyeregbe a fővárosban
Magyarország kerékpáros nagyhatalom és Budapest minden kétséget kizáróan elbringásodott: egyre többen és egyre gyakrabban ülnek nyeregbe a fővárosban 2014. június 30. A Magyar Kerékpárosklub legfrissebb,
A prosztata rosszindulatú daganata (BNO-10: C61) miatti mortalitás és morbiditás területi megoszlása Magyarországon
A prosztata rosszindulatú daganata (BNO-10: C61) miatti mortalitás és morbiditás területi megoszlása Magyarországon Eredeti közlemény Siller György 1, Páldy Anna 2, Nádor Gizella 2, Vincze István 2, Zsámbokiné
Védősisak viselés és a kerékpáros fejsérülések összefüggése gyermekkorban
A Pécsi Tudományegyetem Gyermekklinika, Sebészeti Osztály, Pécs 1 és az LKH Gyermekklinika, Sebészeti Osztály, Graz 2 közleménye Védősisak viselés és a kerékpáros fejsérülések összefüggése gyermekkorban
Evészavarok prevalenciája fiatal magyar nők körében. Pszichoszociális háttérjellemzők, komorbiditás más mentális problémákkal
Doktori értekezés tézisei Evészavarok prevalenciája fiatal magyar nők körében. Pszichoszociális háttérjellemzők, komorbiditás más mentális problémákkal Szumska Irena Semmelweis Egyetem 4. sz. Interdiszciplináris
10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus
10. A mai magyar társadalom helyzete Kovács Ibolya szociálpolitikus Népességi adatok Magyarország népessége 2014. január 1-jén 9 877 365 fő volt, amely 1981 óta a születések alacsony, és a halálozások
TÁJÉKOZTATÓ ORSZÁGTANULMÁNY. Belgrád SZERBIA. Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet
TÁJÉKOZTATÓ ORSZÁGTANULMÁNY Belgrád SZERBIA Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet Budapest 2009 SZERBIA 2009 Gazdasági-politikai háttér... 2 Demográfia... 2 Egészségügyi rendszer... 3 Finanszírozás...
Daganatos betegségek megelőzése, a szűrés szerepe. Juhász Balázs, Szántó János DEOEC Onkológiai Tanszék
Daganatos betegségek megelőzése, a szűrés szerepe Juhász Balázs, Szántó János DEOEC Onkológiai Tanszék Carcinogenesis mechanizmusa A daganatos átalakulás a normálistól eltérő DNS szintézisével kezdődik,
Miskolci kistérség életmódprogram: Együtt az egészségesebb életért
Kedvezményezett neve: Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi íoktatókórház A projekt címe: Miskolci kistérség életmódprogram: Együtt az egészségesebb életért A pályázat azonosító száma: TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0016
A magyar nők rosszindulatú daganatos betegségek miatti korai halálozásának jellemzői 1980 és 2011 között
Acta Medicina et Sociologica Vol 6., 2015 59 A magyar nők rosszindulatú daganatos betegségek miatti korai halálozásának jellemzői 1980 és 2011 között Sárváry Attila Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Ápolástudományi
VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015.
VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015. Jubileumi V. Sikeresen Teljesült Évad / 2010-2011 - 2012-2013 - 2014 / Központi vastagbéldaganat rizikó felmérési kérdőív 2012-2013-14. évi eredményei Dr.
A szájüregi daganatok epidemiológiája: a probléma jelentôsége
A szájüregi daganatok epidemiológiája: a probléma jelentôsége Eredeti közlemény Döbrôssy Lajos A szájüregi daganatok elnevezés anatómiai-topográfiai meghatározáson alapuló gyûjtônév. A betegségek nemzetközi
Dr. Oroszi Beatrix Országos Tisztifőorvosi Hivatal Népegészségügyi, Stratégiai és Szakmai Elemzési Főosztály
Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Dr. Oroszi Beatrix Országos Tisztifőorvosi Hivatal Népegészségügyi, Stratégiai és Szakmai Elemzési Főosztály 1 Áttekintés A vastagbéldaganatok epidemiológiája,
Női Egészségmegőrző Program (WHEP) Moszkva és Közép-Oroszország. Ekaterina Bashta programvezető 2011. Szeptember 21, Budapest
Női Egészségmegőrző Program (WHEP) Moszkva és Közép-Oroszország Ekaterina Bashta programvezető 2011. Szeptember 21, Budapest Emlőrák statisztika Oroszország* Minden évben 52.000 újonnan diagnosztizált
Tüdőszűrés CT-vel, ha hatékony szűrővizsgálatot szeretnél! Online bejelentkezés CT vizsgálatra. Kattintson ide!
Tüdőszűrés CT-vel, ha hatékony szűrővizsgálatot szeretnél! Nap mint nap, emberek millió szenvednek valamilyen tüdőbetegség következtében, ráadásul a halálokok között is vezető szerepet betöltő COPD előfordulása
Öngyógyító Lenti Kistérség. Egészségfejlesztés az összefogás erejével. Dr. Fekete Zoltán Öngyógyító Lenti Kistérség Nyitó konferencia 2014. 02. 28.
Öngyógyító Lenti Kistérség Egészségfejlesztés az összefogás erejével Dr. Fekete Zoltán Öngyógyító Lenti Kistérség Nyitó konferencia 2014. 02. 28. Összefogás - Együttműködés Egészségügyi kormányzat OEFI
A foglalkozás-egészségügyi és a háziorvos együttműködése a foglalkozási eredetű daganatos megbetegedések felderítése és gondozása területén
A foglalkozás-egészségügyi és a háziorvos együttműködése a foglalkozási eredetű daganatos megbetegedések felderítése és gondozása területén Dr. Sárkány Csaba háziorvos, üzemorvos MIÉRT? TÉNYEK, SZÁMOK,
FOGORVOSI SZEMLE 109. évf. 3. sz
FOGORVOSI SZEMLE 109. évf. 3. sz. 2016. 94 101. Szegedi Tudományegyetem, Fogorvostudományi Kar Orális Medicina Részleg* Szegedi Tudományegyetem, Fogorvostudományi Kar Szájsebészeti Tanszék** Szegedi Tudományegyetem,
III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. évi Gasztroenterológiai szűrővizsgálatainak eredményei. Dr. Novák János PhD.
III. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2012. A 2011. évi Gasztroenterológiai szűrővizsgálatainak eredményei Dr. Novák János PhD. Gasztroenterológiai kérdőíves szűrés adatainak feldolgozása Összesen
ÁOK KÖTELEZŐ ADATOK 2013/2014 I. FÉLÉV
ÁOK KÖTELEZŐ ADATOK 2013/2014 I. FÉLÉV Az alábbi oldalakon található adatok közül a félkövér kiemeléssel rendelkezők a szóbeli vizsgán kötelező jellegűek, ezek nem tudása elégtelent eredményez. A többi
Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1.
1. feladat: A rendelést egy 4 hónapos várandós kismama keresi fel fogászati szűrés, valamint az intrauterin életszakaszt érintő utód gyermekfogászati prevenciós tanácsadás céljából. Tájékoztassa a kismamát
KONFERENCIA AZ EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT
SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B KONFERENCIA AZ EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT 2015 06 30 TÁMOP-6.2.5-B-13/1-2014-0001
Alacsony iskolázottság hatása szívinfarktus, vagy ACBG utáni rehabilitációra, adverz kardiovaszkuláris eseményekre.
dr. Simon Attila 1, dr. Tiringer István 2, dr. Berényi István 1, dr. Gelesz Éva 1, Prof. dr. Veress Gábor 1 1: Állami Szívkórház, Balatonfüred 2: PTE ÁOK Magatartástudományi Intézet Alacsony iskolázottság
Helyi szervezett célzott népegészségügyi szűrésre való mozgósítás és a megyei szűrési koordinátorok szerepe. Dr. Kovács Attila
Helyi szervezett célzott népegészségügyi szűrésre való mozgósítás és a megyei szűrési koordinátorok szerepe Dr. Kovács Attila 1 Nem rákszűrés, hanem szervezett, célzott népegészségügyi szűrővizsgálat:
Hivatalos Bírálat Dr. Gődény Mária
Hivatalos Bírálat Dr. Gődény Mária:,,Multiparametrikus MR vizsgálat prognosztikai és prediktív faktorokat meghatározó szerepe fej-nyaki tumoroknál, valamint a kismedence főbb daganat csoportjaiban című
13. KÖZEGÉSZSÉGÜGYI ÉS NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKMACSOPORT
13. KÖZEGÉSZSÉGÜGYI ÉS NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKMACSOPORT 13.A. Fertötlenítés 13.D. Népegészségügy 13.. Egészségőr 13.1. Egészségfejlesztési szakember MSc 13.3. Egészségőr-fertőtlenítő 13.1. Katonai higiénikus
Publikációs jegyzék. Gyukits György
Publikációs jegyzék Gyukits György Külföldi folyóirat cikk: Gender roles and HIV sexual risk vulnerability of Roma (Gypsies) men and woman in Bulgaria and Hungary: an ethnographic study (elsőszerző: Kelly.
Dr. Kóti Tamás, Soós Mányoki Ildikó, Dr. Daróczi János
Dr. Kóti Tamás, Soós Mányoki Ildikó, Dr. Daróczi János 2013. szeptember 14. Bevezetés A Szent Kristóf Szakrendelő kontrolling és minőségbiztosítási csoportja 2009 óta végez részletes szakmai és gazdasági
A Kormány. /2012. ( ) Korm. rendelete. az Országos Népegészségügyi Intézetről
A Kormány /2012. ( ) Korm. rendelete az Országos Népegészségügyi Intézetről A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdése szerinti eredeti jogalkotó hatáskörében, a 4. tekintetében a kötelező egészségbiztosítás
A szűrés hatékonyságának növelése- a családorvosok hatáskörének fejlesztésével
A szűrés hatékonyságának növelése- a családorvosok hatáskörének fejlesztésével dr. Móczár Csaba Irinyi utcai Háziorvosi Rendelő, Kecskemét 20 éves MaMMa Zrt A háziorvos szűrési tevékenysége Egészségügyi
Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve. Tájékoztató Hajdú-Bihar megye lakosságának egészségi állapotáról
Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Tájékoztató Hajdú-Bihar megye lakosságának egészségi állapotáról T a r t a l o m j e g y z é k 1. BEVEZETÉS... 4 2. ADATFORRÁSOK... 4 3. ELEMZÉSI MÓDSZEREK... 4 4.
Az apró munka és szakmai háttere: a MOTESZ MADOFE Program
X. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és V. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia, 2008. szeptember 18-20., Balatonfüred Egészségpolitika I. Szekció, 2008. szeptember 19. Az apró munka és
Önnek hány gyermeke van? Bevallott és elfelejtett gyermekek egyazon adatfelvételen belül 3-12 év távlatában
Önnek hány gyermeke van? Bevallott és elfelejtett gyermekek egyazon adatfelvételen belül 3-12 év távlatában Makay Zsuzsanna Fókuszban a család konferencia, Pécs, 2015. május 14-15. Bevezetés Statisztikai
Az orvosnál Orvosi ügyintézés Ajánlott szűrővizsgálatok
Down Alapítvány TÁMOGATOTT ÜGYINTÉZÉS 1145 Budapest, Amerikai út 14. Tel.: (061) 363-63-53 e-mail: down@downalapitvany.hu Az orvosnál Orvosi ügyintézés Ajánlott szűrővizsgálatok Milyen esetekben fordulunk
Amit a méhnyakrákról tudni érdemes
Amit a méhnyakrákról tudni érdemes Dr. Koiss Róbert TÁMOP.6.1.3. Szakmai Vezető A HPV szerepe a rosszindulatú daganatok kialakulásában 1974: a HPV-k szerepet játszhatnak a méhnyakrák kialakulásában (H.zur
A szűrés hatékonyságának növelése- a családorvosok hatáskörének fejlesztésével
A szűrés hatékonyságának növelése- a családorvosok hatáskörének fejlesztésével dr. Móczár Csaba Irinyi utcai Háziorvosi Rendelő, Kecskemét 20 éves MaMMa Zrt A háziorvos szűrési tevékenysége Egészségügyi
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE február/ February 2019
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT EGYENLŐTLENSÉGEI
6. AZ EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT EGYENLŐTLENSÉGEI Kovács Katalin FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK 2009-ben jelentős különbségek mutatkoznak a különböző társadalmi csoportok egészségi állapotában. Az egészségi állapot szoros
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE január/ January 2019
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
Érték alapú szolgáltatás és biztosításvásárlás az egészségügyben; hasznos vagy káros szolgáltatásokat vegyünk?
Érték alapú szolgáltatás és biztosításvásárlás az egészségügyben; hasznos vagy káros szolgáltatásokat vegyünk? Prof. Gulácsi László, Baji Petra, Balogh Orsolya, Vártokné Hevér Noémi Budapesti Corvinus
VIII. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2017.
VIII. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2017. Pécsvárady Zsolt Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság Központi Rizikófelmérési Kérdőív 2012-2016. évi eredmények, és a visszérbetegség kockázat összefüggésének
dr. Oroszi Beatrix, dr. Horváth Judit Krisztina Országos Tisztifőorvosi Hivatal Népegészségügyi, Stratégiai és Szakmai Elemzési Főosztály
Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat dr. Oroszi Beatrix, dr. Horváth Judit Krisztina Országos Tisztifőorvosi Hivatal Népegészségügyi, Stratégiai és Szakmai Elemzési Főosztály Idegrendszeri
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE december / December 2015
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE november/ November 2017
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE január/ January 2017
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
Magyar nyelvű összefoglaló KÖZÉP- ÉS IDŐSKORÚ NŐK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTA, EGÉSZSÉGMAGATARTÁSA ÉS ÉLETMINŐSÉGE. Dr. Maróti-Nagy Ágnes
Magyar nyelvű összefoglaló KÖZÉP- ÉS IDŐSKORÚ NŐK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTA, EGÉSZSÉGMAGATARTÁSA ÉS ÉLETMINŐSÉGE Dr. Maróti-Nagy Ágnes BEVEZETÉS A fertőző betegségek visszaszorításával párhuzamosan új kihívás