Magyar ejtőernyős partizánok

Átírás

1 Tóth Ferenc: Magyar ejtőernyős partizánok (Magyar Repüléstörténeti Társaság A repüléstörténeti konferencia közleményei p.9-12) A moszkvai Magyar Kommunisták Magyar Nemzeti Bizottsága 1943-ban megalakította a Magyar Légiót. Azt gondolták, hogy a hadifoglyokból alakult csapatok részvételével részt vehetnek a Szovjetunió oldalán a háborúban. Így a háború után részt kaphatnak vagy teljesen megszerezhetik a hatalmat, továbbá odaülhetnek a győztes hatalmak sorai közé. Az egész elképzelésből nem lett semmi. A Szovjetunió vezetői érdektelenségből, bizalmatlanságból adódóan nem foglalkoztak a beadvánnyal, kérésekkel. A reguláris alakulatok szervezését meg sem kezdhették, Így a kiválasztottak továbbra is fogságban maradtak. Partizán bevetésekhez viszont hozzájárultak -vagy inkább csak megtűrték-, hiszen ismert volt az ejtőernyővel ledobottak életben maradási esélye, amely ez időben 1-2 hét volt. A kijevi Ukrán Partizán Iskolán 1944-ben 930 külföldi között 666 magyar személy tanult. Ezek között 86 tiszt, 114 tiszthelyettes, 166 honvéd és 300 munkaszolgálatos volt. - jegyezte fel Korom Mihály valamelyik leiratában. A csoportokat általában 6-12 főből állították össze, fele magyar, fele ukrán-orosz állampolgársággal. Kárpátaljai illetőségűek ritkán kerültek a csoportokba, mert mint ez később többször előfordult - a lakóhelyükhöz közel lévők elhagyták partizáncsoportjukat. A bevetési egységek mintegy 25 főből álltak. Őket 2 db Li-2 (C-47?)-es típusú repülőgéppel szállítottak a bevetési területre. Három egység -az Örley, Lebonics, Lencsés- Burjanov- a 4. Ukrán Front partizán Központjához tartozott. Ők Sztanyiszlavból szálltak fel. Az egységek közül az Örley csoportot vetették be a legtávolabb a fronttól október 27-én kerültek bevetésre a Börzsöny hegységben. Diósjenő körzetében a csendőrség bekerítette a csoportot, egy részük fogságba esett. A Lebonics egység Ózdtól nyugatra Cered közelében szándékozott földetérni, de ez a repülőgép eltévedett, és a kiugrott csoport Sátoraljaújhely környékén szétszóródott. Valamennyien fogságba estek vagy elesetek, még mielőtt gyülekezhettek volna. A Lencsés-Buljanov csoport Munkácstól északra 22 km-re ért földet. Feladatuk - hogy jussanak el Sárospatak körzetébe - nem valósult meg. A szovjet Tranko alezredes partizán csoportjának védelmében várták meg a front áthaladását. A csoport 25-én felrobbantotta az ungvári villanytelepet. Így megszűnt az áramellátás. Tekintettel arra, hogy a Vörös Hadsereg már a város határában állt, és két nap múlva bevonult a területre, éppen védelmezni kellett volna a villanytelepet. A földetérés folyamán kettészakadt csoport 13 napos tevékenységéről nem tudunk. A többi egység nem tartozott közvetlenül a 4. Ukrán Front parancsnoksága alá. A T. A. Sztrokacs altábornagy vezetésével működő Partizánmozgalom Ukrán Törzsének repülőgépei Kijevből indultak el. Szőnyi Márton csoportját már a kivezényelt csendőr és levente alakulatok várták. A nagy területen, Járdánháza - Domaháza környékén szétszóródott csoport az egyenlőtlen küzdelemben felmorzsolódott. A volt magyar királyi repülőtiszt partizán elkötelezettségét a cél nélküli keserves menekülése megkérdőjelezheti. A tűzharcot kiprovokáló G. A. Novotnij törzsfőnököt lelőtték, szovjet partizán társai Szlovákiába menekültek. A magyarok közül egy fő a lövöldözésben meghalt, hat főt elfogtak. Szőnyi menekülésre fogta a dolgot, megadni nem akarta magát, mert köztudott volt, hogy a partizánokra a katonai törvények szerint halál várt. Az elfogott hat fö közül négyet a Margit körúti fogházban kivégeztek, kettő életfogytiglani börtönt kapott. Szőnyi mint katonaszökevény bujkált egy hónapig a hangonyi tanyák környékén. Szeptember 7-én a csendőrök a Macskás tanyán agyonlőtték. A Dékán csoport Máramarossziget- Szaplonca térségében szétszóródott, a földön csak három fő találkozott, akik a Radnai havasokon keresztül 150 km megtétele után a szovjet vonalakat elérték. A többiek a bevetés folyamán

2 elvesztek, fogságba estek. Az Iván Priscsepa vezetésével indult csoport 3 egységből állt. A Tatyarenkoval és Borhegyi Balázzsal útnak indult repülőgép lezuhant a Martinszki Kameny hegységben. A repülőgép személyzete és a fedélzetén lévő 7 partizán teljesen elégett. Holttestüket a helyszínen eltemették. A német 357. gyalogos hadosztály területére (Novoje Szelo) érkezett Priscsepa egység szétszóródott, csak a 2/3 része találkozott a gyülekezési helyen. A rádiós nélkül maradt partizánok az Uszta Gyula osztagba olvadtak be. A harmadik egység Hamburger Sándor vezetésével indult el, a földetéréskor szétszóródtak. A megmaradottak a másik két egységbe olvadtak be (Uszta és Priscsepa egységeibe). A Maléter Pál által vezetett csoport első egysége (Balázs Zsigmond és Marjanovics) tűzharcba keveredett, az ejtőernyős ugrás után 2 fö kivételével mind elestek. A Tasnád- Nagykároly körzetébe érkezett Maléter egység állandó ellenséges üldözés alatt ügyesen manőverezve 1 hónap alatt megsemmisített 8 katonát és csendőrt, 3 teher- és 1 személyautót, kisiklatott egy vasúti szerelvényt. A Riesdorfer (Rékai) Miklós egységnek sikerült Máramarossziget környékén együtt maradnia, de a front megérkezéséig menekülniük kellett, a rádiósuk tűzharcban elesett. Menekülésük közben foglyul ejtettek (vagy mint más egységeknél, hozzájuk csatlakozott) 18 katonát, zsákmányoltak 17 db puskát, 1131 töltényt, 1 golyószórót, 18 kézigránátot, 6 pisztolyt. A földetérést követően a Molontay és Kuznyec egységeket nyomban szétszórták a Salgótarján környékén állomásozó katonai és csendőri alakulatok. Az Ajnácskő térségében menekülő egység magyarokból álló része fogságba került, a szovjet része Szlovákiába húzódott vissza. Gyakorlatilag ezek az egységek voltak azok, amelyek az évi Magyarország határain belül tevékenykedtek. A hibás politikai értékelés miatt lakossági támogatásra nem számíthattak. A fennmaradásukhoz szükséges utánpótlás szállítását tervbe sem vették. Ezeket az embereket nem várta senki. Életben maradási feltételeiket csak a lakosság rovására tudták biztosítani. A partizán tevékenységre alkalmatlan területeken bevetett osztagok mind megsemmisültek anélkül, hogy harcászati vagy politikai eredményeket értek volna el. Talán nem akartak érdemeket szerezni, hiszen a kiképzésükkel ellentétben sohasem léptek fel drasztikusan a lakossággal szemben. Legnagyobb csínytevésük a száraz ruha és élelmiszer eltulajdonításban merült ki. A felsorolt partizán egységek voltak azok, amelyek Magyarország területére érkeztek és fegyveres harcot vívtak a csendőrséggel és a katonasággal. A Magyarországon kívül földetért, illetve az országot gyorsan elhagyó csoportok már sikeresebbek voltak. Ezek közül a leghatékonyabb az Ungvár környékén földetért Uszta Gyula parancsnoksága alá tartozó (15 magyar és 8 fő orosz) partizán egység. A megerősítésükre érkező Priscsepa és Borhegyi Balázs kudarcba fulladt bevetése után az Uszta csoport a helyi lakosságból, hadifogságból szökött orosz és a magyar hadsereg vagy a munkaszolgálat elől bujkáló katonákkal együtt 94 főre duzzadt Bevetési körzetüket Munkácstól keletre mintegy 30 km-re helyezték át Augusztus 8 október 26. között 79 vagonból álló vasúti szerelvényt kisiklattak, felrobbantottak 1 vasúti hidat, felgyújtottak több teher- és személyautót. Halottakban és sebesültekben 1064 fős veszteséget okoztak. Az osztagot szeptember 6-tól Rákóczi csoportnak nevezték. A Rákóczi csoport után a legeredményesebben az ellenség hátában az a magyar ejtőernyős partizán egység harcolt, amelyiknek a törzsállományába 20 magyar és 17 szovjet partizán tartozott. A Kozlov csoport magyar részlegeinek vezetője Grubics Zoltán volt. Eredeti tervük szerint a szlovák nemzeti felkelés területéről vonult volna Eger Salgótarján környékére. A bevetés 10. napjára az osztag létszáma már annyira felduzzadt, hogy tovább feladatát már nem tudta ellátni. A három részre oszlott csoport egyik része Petőfi csoport néven küzdött tovább. A Petőfi csoport mellet működő kettő szovjet-szlovák csoport összesíteti eredménye: megsemmisítettek 1500 ellenséges katonát csendőrt, 5 mozdonyt, 42 vasúti kocsit, 16 személyautót, 4 vasútiés 18 közúti hidat Megrongáltak 1500 m vasúti sínt, felrobbantottak egy lőszerraktárat, 2 élelmiszer és felszerelési raktárt, és zsákmányoltak kézi fegyvereket. A háború után készült összesítés nem választja szét hogy a felsorolt eredményekből mennyi jutott a Petői csoportra. Valószínű, hogy a Petőfi csoport eredményeivel a kijevi parancsnokság nem leheteti megelégedve, mert a csoporthoz vezényelték október 8-án Nógrádi Sándort 6 az Antifasiszta Hadifogoly Mozgalom" aktív harcosával. Nógrádi a hozzá csatlakozó, de általa feleslegesnek ítélt emberektől fondorlatos módon megszabadult: a harcot kerülve 25 fős csoportjával akkor érkezett Salgótarján térségébe, amikor már odahallatszott az ágyúszó.

3 A magyar partizántevékenység nem befolyásolta a német-orosz front eredményeit. Az es határokon belül ledobott partizán egységek mind megsemmisültek. A Kárpátalján és a szlovák nemzeti felkelés területén bevetett partizánok értek el harcászati jelentőségű eredményeket. Tekintettel arra, hogy ezek az akciók mind a front közelében zajlottak le, egy rész összemosódik a visszavonulók rombolásaival. A harcok befejeztével 19 partizánnak volt érdemrendje vagy érdemérme. Később, amikor tevékenységük jelentőségét és eredményeit részletese értékelték, a kitüntetettek száma jóval nagyobb lett. Összesítés a partizán csoportokról A csoport vezetője A csoport létszáma A bevetés napja magyar orosz-ukrán összesen Uszta Gyula Szönyi Márton Dékán István Hamburger Sándor Priscsepa I. Sz Tatyarenko Kuznyec J. M Molontay Károly Balázs Zsigmond Maiéter Pál Kozlov V. M Grubics Zoltán Lebovícs József Riesdorfer (Rékai) Miklós Örley Zoltán Nógrádi Sándor Bujanov V.V. - Lencsés János * Összesen: valószínűleg 2 gépen indultak Irodalomjegyzék: 1. Tóth Lóránd: Ejtőernyős deszant (Haditechnika Fiataloknak sorozat Zrínyi Katonai Kiadó Tomor László: Harcok az orosz égen (Magyar Repülő Sajtóvállalat 1942.)

4 Szőnyi Mártonnak emlékművet emeltek Vámos-mikolán. Hangonyban is van egy emlékműve, ejtőernyős versenyeket rendeztek a tiszteletére éveken át októberében temették újra a Kerepesi temetőben. Jelenleg a Munkásmozgalmi Pantheonban, Braun Éva mellett található az urnája. Megjegyzések 1 1. A források elégtelenek ennek a kérdésnek a tárgyalására. A Tóth Lóránd féle könyv nem okmány gyűjtemény és hiányos, mivel ennél több esemény történt. 2. A Magyar Légió kérdése eleve azon bukott meg, hogy Sztálin megszállt Magyarországot óhajtott, ehhez nem kellett a lengyel, ill. csehszlovák mintájú felszabadító hadsereg. 3. Korom Mihály leiratot bajosan írt, ez uralkodók törvényhozási levelezési formája, viszont a forrás pontosítása szükséges lenne. 4...Magyarországon kívül... értelmezési hiba. Az összes egység az es Magyarország területér érkezett. Magyarországon kívül egy sem ismeretes ezek közül Ungvár, Munkács stb. magyar terület volt. 5. Az első ismert bevetés án Szászrégen mellett volt. Egy szovjet gép 6 ejtőernyőst dobott le, 3-at nyomban agyonlőttek, 3-at elfogtak. Ez a gép eltévedt és Brassó környéke helyett itt dobta le az osztagot. Sorsukról nincs adat. A második eset én volt, egy Glicsin-ből felszálló szovjet gép 6 ejtőernyőst dobott le a Kárpátok gerince felett, valószínű rossz helyen. Ez Borkanyuk Elek csoportja volt. Ebből 4 fő Galíciában német területen ér földet. Ebből egyet lelőttek, 3-at elfogtak. A Körösmező mellett földetért Kővágó Gyulát hamarosan lelőtték Borkanyuk egyedül maradva bujkált, majd hazagyalogolt a szülőfalujába, és házukban az ágy alá ásott gödörbei rejtőzött, ott fogták el. A VKF különbírósága ítélete alapján án kivégezték, mint magyar állampolgárságú hazaárulót. Borkanyuk 1940-ben szökött át szovjet területre, hogy elkerülje a magyar katona szolgálatot. 6. A partizán emlékműveket 1990 után nagyrészt eltávolították, érdeklődni kell a faluban, hogy létezik-e még? Sárhidai Gyula 1 A kiadvány 12.oldalán.

5 Annak, hogy a szovjet hadvezetés nem foglalkozott magyar csapatok kiképzésével és hadba állításával racionális okai is voltak: 1. A magyarok nem beszélték a nyelvet. 2. A magyaroknál hiányzott szinte a teljes felső vezetés, kevés volt a tiszti és tisztes állomány a fogságba esettek között, aki hajlandó lett volna vállalni a szolgálatot. A partizánként ledobottak nagyobb eséllyel juthattak haza, mint a reguláris katonai egységek közé ékelt katonai alakulatok katonái. 3. Hiányzott a kellő hatásfokú ideológiai nevelés (A később hazatértek közül senki sem beszélt átnevelésről igaz, nehéz is lett volna) A partizán bevetéseknél a csoportokat vegyesen állították össze, szinte a földalatti mozgalom fegyelmi rendszere alapján. Senki nem tudta a többiek igazi nevét és titkos feladatát a csoporton belül. Punka György A forrásjegyzékben nem találtam életem egyik első, a Magyar Királyi légierővel foglalkozó, és általam csak hosszas és költséges csere által megszerzett gyöngyszemét. Nem csigázom tovább az érdeklődéseteket, a könyvek könyve számomra 1975-ben Földes László: Két ugrás az ismeretlenbe című, Szőnyi Márton élete, dokumentum regény volt. Hát egy érdekes időutazás most elolvasni a könyvet. Rendkívül tendenciózus, pártos magyarázatot ad a szerző arra, hogyan válik a Magyar Királyi Légierő fiatal légi győzelmes tisztjéből meggyőződéses partizán. A sikeres vadászpilóta életútról mélyen hallgat az ejtőernyős partizánként és párt vasökleként elhíresült szerző. Bár hozzá kell tennem, hogy ez ügyben némi zavart hallgatást vélek felfedezni a másik oldalon is. Létezik egy ígéretes vadászpilóta akik a légi győzelmei után eltűnik a Keleti fronton, majd 1944-ben megjelenik egy partizán aki egy rosszul szervezett, vezetett, nem előkészített partizán műveletben hal hősi halált a másik oldalon. A szovjet ejtőernyős partizán műveletekkel kapcsolatosan figyelmet érdemel egy korai 1942-es akció rövid története is végén, 1942 elején ért földet az első szovjet partizán, diverzáns csoport Kárpátalja területén, Jaszinya falu közelében. A nem jól megszervezett deszant az akkori magyar-német határon gyakorlatilag a szigorúan ellenőrzőtt határsávban landolt A riadóztatott határvadász, erőd századok és a másik oldalon lévő német biztonsági erők rövid idő alatt három ejtőernyőst tűzharcban lelőttek, kettőt elfogtak. A csoport parancsnoka Oleksza Borkanyuk egy hónapig rejtőzködött Jaszinya faluban január 12.- én azonban őt is elfogták a magyar kémelhárítás tagjai. Borkanyuk felett a Vezérkari Főnök különbírósága ítélkezett, és mint a nemzetközi hadijogi egyezményei védelme alá nem tartozó diverzáns csoport parancsnokát halálra ítélték és október 3.-án kivégezték. dr. Mujzer Péter