Hortainé Sereg Mariann A PARÓDIA MINT AFFIRMÁCIÓ: KARINTHY FRIGYES PARÓDIÁINAK SZEREPE A NYUGATOSOK NÉPSZERŰSÍTÉSÉBEN. Doktori (PhD.

Átírás

1 Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Irodalomtudományi Doktori Iskola Modern irodalom Hortainé Sereg Mariann A PARÓDIA MINT AFFIRMÁCIÓ: KARINTHY FRIGYES PARÓDIÁINAK SZEREPE A NYUGATOSOK NÉPSZERŰSÍTÉSÉBEN Doktori (PhD.) értekezés A Doktori Iskola vezetője: Prof. Dr. Kecskeméti Gábor intézetigazgató egyetemi tanár Témavezető: Dr. Kappanyos András egyetemi docens Miskolc 2013

2 Tartalomjegyzék Bevezetés A paródia helye az esztétikai rendszerekben A paródia létmódja A paródia ókori eredete Görögök Rómaiak Komédia- és paródiaelméletek Komédiaelméletek Paródiaelméletek A paródia társadalmi szerepe A paródia a magyar irodalomban Humor, komédia és paródia a magyar irodalomban A paródia fogalma Parodizáló eszközök a régi magyar irodalomban Parodizáló eszközök az elbeszélő költeményekben és vígeposzokban Irodalmi viták, stílusparódiák Hazai humor-, komikum- és paródiaelméletek Humor- és komikumelméletek Paródiaelméletek Az Így írtok ti előzményei Irodalmi paródiák Karinthy előtt A 19. századi élclapok humora: a parodisztikus típusalkotás Világirodalmi kitekintés Az Így írtok ti mint nyitott műalkotás Az Így írtok ti kiadásainak textológiai vizsgálata A Karinthy Frigyes életében megjelent kiadások Teljességre törekvő kiadások Oktatási célra szánt és népszerű kiadások

3 3.2 Az Így írtok ti fikciós terének változásai Az 1912-es kiadás A későbbi kiadások Az Így írtok ti műfaji-módszerbeli összetevői Stílus- és műfajparódia Travesztia Szatíra Humoreszk A paródia működése (Szövegelemzések) Poétikai, tematikai és biográfiai szintek az Így írtok ti költő-paródiáiban Poétikai-stilisztikai szint Tematikus szint Biográfiai-referenciális szint A három szint összefüggései Dráma- és prózaparódiák az Így írtok tiben Drámaparódiák Novellaparódiák Népszerű műfajok paródiái Egyéb műfajok a konzervatív generáció paródiái A szövegvizsgálatok tanulságai A paródia mint affirmáció A Nyugat, Karinthy és az Így írtok ti A Nyugat-brand és az Így írtok ti reklámfogásai A Nyugat-brand Az Így írtok ti reklámfogásai Karinthy Frigyes irodalmi karikatúráinak normaközvetítő szerepe Kánonalakítás, normaközvetítés A paródia mint affirmáció

4 6. Függelék I. Paródiaelméletek és a szóhasználat változásának összefoglalása; Egy szöveg paródia voltának lehetséges jelei; Az olvasói befogadás esetei (Részletek Margaret A. Rose: Parody: Ancient, Modern and Post-Modern című könyvéből) II. Szigetvári Iván: A komikum elmélete bibliográfia 1911-ből III. Karinthy-írások a Fidibusz-beli megjelenésük sorrendjében IV. Uj antológia egy lehetséges Karinthy-paródia V. Az Így írtok ti kiadásainak jegyzéke VI. Táblázat az Így írtok ti-kiadások fikciós terének változásáról VII. Részlet a Zalai Közlöny október 1-i számából VIII. Karinthy Frigyes Nyugat-beli írásai 1909 és 1912 között Képek Degaine: Arisztophanész-illusztráció Parodisztikus típusok a 19. századi élclapokban Pesti költők Rövidítésjegyzék Melléklet a) Összefoglalás b) Summary c) Publikációk jegyzéke 3

5 Bevezetés Karinthy Frigyes irodalomtörténeti jelentőségének megítélésében a mai napig hangsúlyos szerepet kap az Így írtok ti című paródiagyűjtemény. Az író első, vitathatatlanul legnépszerűbb kötete több szempontból is kínálja magát értelmezésre. Vajon minek köszönheti páratlan népszerűségét? Hogyan illik bele a paródia műfaj a komoly irodalom vonulatába? Jelen dolgozat néhány evidenciaként elfogadott megállapítást tesz mérlegre: Karinthy Frigyes valóban a Nyugat propagátoraként működött? 1 Milyen szerepe volt a torzképgyűjteménynek a Nyugat népszerűsítésében? Ennek vizsgálatához olyan kutatói nézőpont szükséges, mely a Nyugat indulásával párhuzamosan alakuló művet és fiatal alkotóját az 1908 és 1912 közötti kultúrtörténeti viszonyok között igyekszik szemlélni. Ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a műhöz és értelmezéséhez, első lépésként megkerülhetetlennek látszik a paródiáról való gondolkodás. A műfajjal foglalkozó szakirodalom áttekintése és a komikushoz, komédiához fűződő viszonya mellett fontos kérdés, hogy poétikai szempontból hogyan működik a paródia, illetve milyen történelmitársadalmi körülmények kedveznek neki. Emellett érdemes tisztázni Karinthy Frigyes ún. paródiáinak egyedi jellemzőit, hiszen az író valójában új műfajt alkotott irodalmi karikatúra néven. A karikatúrák hazai előzményeinek bemutatása, és a humoros műfajok vizsgálata a századfordulón és a 20. század első éveiben elvezet az 1908-as évhez, mikor az irodalmi torzképek sorozta elindul a Fidibusz nevű élclap hasábjain. Az Így írtok ti 1912-es kötetes kiadásának szerkezetét és jelentőségét már sokan sokféleképpen vizsgálták. Elsősorban a folyóiratbeli közléshez viszonyított eltérések, kihagyások válhattak gondolkodás tárgyává, a kötet (Karinthy életében megjelent illetve későbbi) kiadásainak filológiai-textológiai szempontú egybevetését azonban még senki sem végezte el. A kötet jelentőségével kapcsolatos kérdés, azaz, hogy milyen szerepe volt a Nyugat népszerűségének növelésében, akkor ragadható meg, ha megismerjük az 1912-es kiadást és a benne található szövegeket. A szövegvizsgálatokat tartalmazó fejezet jelentősége, hogy különböző műfajok paródiáinak elemzésével-bemutatásával közelebb kerülhetünk Karinthy Frigyes paródiaalkotó módszeréhez és a paródia poétikai működéséhez. 1 Szerb Antal nevezi így, de az Így írtok ti-kötet első és leghatásosabb recenzense, Kosztolányi Dezső is hasonlóan fogalmazza meg Karinthy pozícióját. A Karinthy-kutató, Szalay Károly pedig kijelenti róla: a Nyugat érdekében munkálkodott. 4

6 Karinthy Frigyes Nyugat-beli helyzete ellentmondásos, kevéssé vizsgált terület. Mennyiben tekinthetjük a szerzőt nyugatos írónak? Valóban a Nyugat irodalomszemléletét közvetíti kötete? Ismeretes, hogy Karinthy a lap megindulásával párhuzamosan kezdte el írni torzképeit, és feltűnő az a naprakészség, amivel a jelentős irodalmi eseményeket követte, azonban sokáig nem volt szerződött belső munkatárs a lapnál. Tudjuk, hogy a folyóirat nem vállalt közösséget a paródiákkal, s csak egy rövid, fanyalgó ismertetést jelentetett meg az Így írtok tiről. 2 Mégis, mivel a fiatal, kezdő író indulása és a kötet paródiáinak megjelenése párhuzamos a Nyugat indulásának éveivel, a paródiák népszerűsége visszamenőleg is megerősít(h)ette a Nyugat indulásának mítoszát. Érdemes utánajárni, hogy az az irodalomszemlélet és esztétikai értékrend, amit kiolvasni vélünk Karinthy Frigyes kötetéből, valóban nyugatos nézőpontnak nevezhető-e vagy sem. A dolgozat arra a kérdésre keresi a választ, hogy a paródia, ez az alapvetően szubverzív, kritikai célzatú jelenség működhet-e megerősítésként az irodalmi kánon szempontjából. A munkahipotézis szerint a műfaj alkalmas affirmatív gesztusra a parodizált tárgyat tekintve, s ezáltal normaközvetítő jelentőséggel bír. A következőkben ezt Karinthy Frigyes Így írtok ti című paródiagyűjteménye kapcsán vizsgáljuk. 2 PETERDI

7 1. fejezet A paródia helye az esztétikai rendszerekben Karinthy Frigyes műve kapcsán azt szeretnénk bizonyítani, hogy a paródia műfaja különösen alkalmas bizonyos esztétikai elvek, ezáltal irodalmi csoportok s magának az irodalomnak népszerűsítésére, ezért érdemes áttekinteni, hogy a nagyobb esztétikai rendszerekben milyen szerepet szántak a komikus műfajoknak, s köztük a paródiának. De még mielőtt ezt megtennénk, választ keresünk arra az egyszerűnek tűnő kérdésre, hogy mi a paródia, illetve, hogy milyen emberi magatartásból eredeztethető. 1.1 A paródia létmódja Nem ösztönös ítélet-e az utánzás s nem tudatos ítélet-e, ha utánzásukkal bizonyos elemeket eltúlozunk, kiemelünk? 3 Kultúránk kezdeteire visszatekintve nem sokat mondhatunk az ősember humoráról vagy parodizáló hajlamáról, de azt biztosan tudjuk, hogy a paródia alapvető módszere, az utánzás egészen ősi eredetű művelet. 4 A vadállatok elejtésének eljátszását vagy a vadászat megjelenítését a drámai műfajok gyökerének szokás tekinteni, így bizonyára nem tévedés a tudatos imitáció ősi formájaként számon tartani. A parodizálás viselkedés-lélektani alapja elementáris imitáló képességünkben rejlik, mely a fejlődéslélektan és az összehasonlító (evolúciós) pszichológia kitüntetett területe, de központi szerepet játszik a nyelvelsajátításban is. 5 Arisztotelész megfogalmazása szerint az utánzás az emberrel vele született tulajdonság, tanulási forma és örömforrás egyben. 6 A szociális (újabban szociokognitív) tanuláselmélet megalkotója, Albert Bandura is hasonlót állít, miszerint a szociális viselkedésformák és a normák többségét mások megfigyelése és utánzása révén sajátítjuk el, azaz az utánzás alapmechanizmusa az obszervációs tanulás. 7 Tehát az imitáció a 3 NÉMETH 1970, Az őskori barlangrajzok is utánozzák a valóságot. LAMING 1959, Általános pszichológia 2007, Az emberekkel ugyanis gyermekségüktől fogva velük született az utánzás (éppen abban különböznek a többi élőlénytől, hogy igen utánzó természetűek és első ismereteiket is utánzás révén szerzik) és az, hogy mindnyájan örömüket lelik az utánozmányokban. ARISZTOTELÉSZ 1997, BANDURA 1976,

8 szociális tanulás elsődleges formája, az észlelt viselkedésmódok, cselekvések megfigyelése, lemásolt követése, majd pedig ennek többszöri megismétlése alapján végbemenő tanulási folyamat. 8 A kutatók azt feltételezik, hogy az imitáció előbb reflexes, majd kognitív tevékenység, mely társas szempontból egyre érettebb formává válik az egyedfejlődés során. 9 Először emocionális alapon, empátia segítségével történő, nem tudatos követés, magasabb szintje pedig a már tudatos azonosulás, az ún. identifikáció. A kisgyermekkor kezdetén utánzás útján sajátítjuk el az első szavakat. 10 A gyermeki szerepjátékban is a felnőttet utánozzuk, behelyettesítve a valóságos tárgyakat játékszerekkel, vagy más eszközökkel. 11 Az utánzás azonban nemcsak az obszervációs tanulás része, hanem tudatos, torzított formája a hétköznapi kommunikációban is jelen van. Például amikor tréfás utánzással utalunk egy távollévő közös ismerősre, akkor az interakció során a közlő célja lehet a ráismertetés, a könnyed tréfálkozás, de a gonoszkodó gúnyolódás is. Máskor az utánzással tükröt igyekszünk tartani a másik félnek, egy meglehetősen erős, olykor bántó eszközzel szeretnénk befolyásolni viselkedését, például mikor egy veszekedés során a partner beszédmódját utánozva eltúlozzuk, vagy mikor egy gyereket akarunk leszoktatni a modorosságról. Így az utánzás, mely eredendően a szociális tanulást szolgálja, a társas készségek vagy taktikai viselkedésmódok 12 között is számon tartható, hiszen a kommunikációban sokoldalú eszközzé válhat, torzított változata pedig a parodizálás hétköznapi formájának tekinthető. E felfogást erősítheti a beszédaktus-elmélet egy lehetséges továbbgondolása is, mely az irodalmi szövegtípusokat az egyes illokúciós aktusok torzított kinagyításaiként fogja föl. Todorov munkájának A műfajok eredete című fejezetét, 13 melynek alapkérdése, hogy van-e különbség az irodalmi műfajok és más beszédaktusok között, Kálmán C. György foglalja össze. 14 Todorov három lehetőséget vesz számba: a műfaj bármilyen másik beszédaktus beszédtulajdonságait kodifikálja (mint a szonett); a műfaj egybeesik a 8 SZABÓ 1998, Vita tárgya, hogy mikortól tekinthetjük a csecsemők imitáló viselkedését valódi utánzásnak, de egyszerű mozgások ismétlése megfigyelhető már a korai szakaszokban. Az első év végére már az utánzás összetettebb formái is megfigyelhetőek, egész cselekvéssorokat képesek megismételni a modell viselkedéséből. JUHÁSZ TAKÁCS 2006, BALOGH 2005, BALOGH 2005, A társas készségek, más néven: taktikai viselkedésmódok, azoknak a reagálásmódoknak, spontán és tudatos megnyilvánulásoknak a gyűjtőneve, amelyekkel kapcsolatainkat (partnerünkkel való érintkezésünket) szabályozzuk, illetve amelyekkel partnerünkre (és a kommunikációs folyamatra) befolyásoló hatást gyakorolunk. SZABÓ 1998, TODOROV 1978, KÁLMÁN C. 1990,

9 nem irodalmilag is létező beszédaktussal (fohász); a műfaj bizonyos számú átalakítás és bővítés révén származik a beszédaktusból (mint az elbeszélés műveletéből a regény). Todorov csak a harmadik esetet vizsgálja, mert az első kettő nem különbözik más aktusoktól. Példái egy luba törzsi meghívó -mondóka és az invitálás aktusa, a fantasztikus regény és egy természetfölötti esemény hitetlenkedő elbeszélése és az önéletrajz műfajának összekapcsolása az önmagunkról mesélés aktusával. Todorov kísérletének érdeme, hogy felsorol néhány módosító elemet, amely a beszédaktus és a műfaj közé ékelődik (pl. narrativizálás, ismétlés, variáció, fokozás), azaz nem csupán a műfajt meghatározó stilisztikai jelölőként fogja föl a megnevezett beszédaktusokat. Azonban ha az utánzásos gúnyolódás vagy viccelődés hétköznapi beszédaktusából származtatjuk a paródiát mint irodalmi műfajt, és a kettő közti transzformáló eljárásokat szeretnénk megnevezni, azt találjuk, hogy hétköznapi parodizáló gesztusaink során az utánzott jelenséget felerősítjük, fokozzuk, túlozzuk, s épp ez az eljárás a legszembetűnőbb a hivatásos paródiákban is. Transzformáló eljárásnak tekinthetjük az eltúlzott utánzás mellett megjelenő változtatást, visszájára fordítást, az oda nem illő elem bekapcsolását, 15 ami gyakori humorforrás a rögzített paródiákban, a hétköznapi utánzó-parodizáló beszédaktusra viszont kevésbé jellemző. Azonban mindkét esetben fontos, hogy az utánzás során ráismerjünk az utánzott jelenségre, ez az alaptulajdonság magyarázza a paródia (legyen az hétköznapi, irodalmi vagy bármilyen) örökös szekunder-jellegét, függését az utánzott jelenségtől. A paródia szó köznyelvi használatban torzkép, karikatúra értelmű latin jövevényszó, görög főnévből származik, melynek jelentése ellendal, tréfás utánzás szóban, énekben. 16 Görög eredetije a para = mellett és az ódé = ének szavak összetétele, alapjelentése mellékdal, utánzó dal. Második jelentése kifigurázás, kigúnyolás, emellett a bővebb definíció elsődlegesen irodalmi műnek, stílusnak tréfásan torzított utánzata -ként határozza meg. 17 A hétköznapi életben a legtöbbször tréfás utánzásként, kinevettetésként értjük, de az általában pozitívnak ítélt nevettető szándék ellenpólusaként negatív értelemben is gyakran használjuk, valaminek a silány, értéktelen utánzat voltára célozva (pl. a demokrácia paródiája). A paródia több művészeti ágat érint (zene, képzőművészet, tánc, irodalom), elválaszthatatlan magától a művészeti alkotástól. Parazitikusnak is mondható, hiszen egy (vagy több) alapműre épülő, szekunder jelenség. 15 Ezek az eljárások konkrét retorikai műveletekkel azonosíthatók, pl. imitáció, hiperbola, antitézis. 16 Etimológiai szótár 2006, Idegen szavaink etimológiai szótára 2002,

10 Jelen van benne a kritikai szemlélet is, észreveszi, felnagyítja a következetlenségeket, másrészt negatív megítélése onnan ered, hogy a valódinak gúnyt, nevetést vagy bosszúságot fakasztó torzképe, hitvány utánzata vagy komoly dolgok kigúnyolása, nevetségessé tétele is lehet. 18 Ellenszenvet is kiválthat az utánzat hitványsága vagy egy fennkölt, magasztos dolog torzképe. A két leggyakoribb paródia-kategória a stílusparódia és a műfajparódia, melyek több művészeti ágban jelen vannak (zene, tánc, képzőművészet), továbbá az irodalmi paródiák fő osztályai is. E két terminus a paródia által célzott jelenséget nevezi meg, de magához a paródia lényegéhez nem visznek közelebb. A stílus- és műfajparódiák alapvetően összefüggenek, nehezen elválaszthatók, leginkább spektrumuk mentén különíthetőek el: a stílusparódia lehet általános (stílusirányzat) és egyedi (bizonyos alkotó), míg a műfajparódia értelemszerűen mindig általános spektrumú. A két elnevezés azt is megmutatja, hogy a paródia nem lehet önálló műfaj, hiszen bármilyen műnemű és műfajú alkotást alapul vehet, képes felvenni a mű formáját és sajátságait. 19 (Bizonyos műfaji megkövülések azonban kimutathatók, például az eposz-paródia vígeposz néven önálló műfajjá lett.) Bár elvben elképzelhető lenne a szóbeli stílus- és műfajparódia is, a továbbiakban az írott irodalmi paródiáról szeretnénk megállapításokat tenni. Ha elfogadjuk, hogy a paródia szigorú értelemben nem műfaj, akkor inkább tekinthetjük technicista felfogás szerint eljárásnak, módszernek, a humanisztikusabb megközelítés szerint pedig egyfajta alapműhöz való hozzáállásnak, habitusnak. Mint eljárás vagy módszer (vagy, ha úgy tetszik, alakzat) az eredeti mű hiperbolikus vagy ironikus ismétléseként definiálható. A paródia mint alakzat azért problematikus, mert az olvasótól függ, hogy jelöltségét felismeri-e vagy sem. Csak akkor tekinthető jelölt grammatikailogikai alakzatnak, ha az olvasó felismeri benne a parodizált művet és az attól való eltéréseket ha viszont nem ismeri fel, akkor jelöletlen marad számára, vagyis nem olvassa a művet paródiaként. Másrészt a paródia mint habitus az eredeti mű újraalkotása nevetségessé tevő, kritikai, tisztelgő vagy bármi egyéb céllal. Ennek a megközelítésnek támadhatósága abból adódik, hogy a parodizáló habitust megragadandó kizárólag szándéktulajdonítás révén vagyunk képesek fogalmat alkotni magáról a paródiáról. A paródia alapvető viszonya eredetijéhez a szubverzió. Mint szubverzív jelenség mindig periferikus is, hiszen a komolyhoz, a rendhez mellékesen kapcsolódik, általában 18 Idegen szavak és kifejezések szótára 1974, A komikus irodalmi műformák között azonban a későbbiekben is elkerülhetetlen lesz a paródia műfajára utalni, mégha ezt a megnevezést nem is tartjuk pontosnak. 9

11 nem kerülhet fölébe. 20 (Gondoljunk a görög tragédiák ellenpárjaira, a tragédia-paródiákra vagy a szatírjátékok szerepére.) A paródia legtöbbször átmeneti korszakokban válik jelentőssé, amikor a fennálló rend legyen az történelmi aranykor vagy műfaj, stílusirányzat, beszédmód hanyatlását, kiüresedését mutatja meg a szerző a parodizáló eljárásokon keresztül. Ezekről a paródiákról azt is elmondhatjuk, hogy kulturális aktivitásuk túlélte azokat a jelenségeket, műveket, amelyeket a maguk idejében céloztak: gondolhatunk például a Don Quijote-ra és a lovagregényekre, A helység kalapácsa és a Zalán futása kapcsolatára vagy az Így írtok ti egyes, mára már csak a paródiakötetben (és lexikonokban) megőrzött, az irodalmi kánon peremére szorult alakjára. Elérkeztünk az irodalmi paródia fogalmához, mely elsősorban irodalmi jelenségeket céloz (stílusok, műfajok, beszédmódok), gyakran reflektál írói fogásokra, eljárásokra, utalhat az olvasó szerepére, várható reakciójára, illetve az irodalom társadalmi jelentőségére, intézményrendszerére is. Az irodalmi jelző tehát nem csupán azt jelenti, hogy a szövegek világában maradunk, az eredeti szöveg és a paródia textuális horizontjából folyton kilépünk, ha szerzői szándékot, irodalom-értést és kontextust vizsgálunk. René Wellek az irodalmi műalkotás létezésmódjáról szólva megállapítja, hogy az nem artefactum, de nem is szóbeli jelenség, nem az előadó vagy olvasó teremti meg, mert akkor mindig változna; ha kizárólag a szerző élményének tekintjük, akkor szakadás lehet a szándék és a teljesítmény között, ha pedig társadalmi/kollektív élményként fogjuk fel, akkor ez szükségképpen a legkisebb közös többszöröst jelentené. 21 A műalkotás definíciójuk szerint inkább normák struktúrája, mely az olvasatokban részben valósul meg, s a normák típusai szerint osztályozhatók a műalkotások ezen alapszik a műfajelmélet. Egy vagy több műalkotás paródiája eszerint a normák struktúráját utánzó, de egyben transzformáló jelenségként határozható meg. Az utánzás során transzformált normák, vagyis maga a paródiaszöveg az olvasatokban szintén csak részben valósul meg, s ez függ a paródia sikerességétől (találó voltától) és az olvasó felkészültségétől is. 20 Kivéve a 20. században, ahol a fogalom kiterjeszthető a művészetek eljárásaira és a posztmodern irodalomban, ahol habitusként trenddé válik. Lásd: Linda Hutcheon elméletét. HUTCHEON WELLEK WARREN 2006,

12 1.2 A paródia ókori eredete Ahogy már utaltunk rá, a költői tevékenység antropológiai okaiként Arisztotelész a velünk született utánzási képességet és az utánzásból fakadó örömet nevezi meg. Ez alapján a tragédiát és a komédiát az emberi viselkedések és viszonyrendszerek két pólusának, művészi leképezésének tekinthetjük. Az európai kultúrkör szinte teljes korpusza ebben a kétpólusú rendszerben született, ezért jelen vizsgálatunk során sem érdemes kilépni belőle. A paródia-jelenség korai előfordulásai nem feltétlenül drámaiak (gondolhatunk például a gúnyversekre vagy az eposzi karakterábrázolás komikus vonásaira), de az tagadhatatlan, hogy komédia és paródia genetikus kapcsolatban áll egymással. A következőkben a paródia-jelenség néhány ókori példáját mutatjuk be. Ez az áttekintés nem teljes, de reményeink szerint rávilágít a paródia működésével kapcsolatos kérdésekre, melyek nem korhoz kötöttek, hanem általános érvényűek, és fontos poétika- és recepcióelméleti csomópontokra irányítják a figyelmet Görögök A görög dráma kezdetei a késő-archaikus korba tehetők, feltehetően a Dionüszosz- és Démétér-kultusz rituális utánzó táncaiból és dalaiból fejlődött ki. 22 A Dionüszosz szenvedéstörténetét megjelenítő cselekményt állatnak öltözött szereplők jelenítették meg. Ezekben az előadásokban még sok trágárság lehetett, később azonban más mítoszokat is eljátszottak, melyek nem kapcsolódtak a bor és mámor istenéhez, a dráma szatírjáték jellegét csak később cserélte fel a magasztossággal. 23. Nem tudjuk pontosan, hogyan történt a megkomolyodás folyamata, de az évszázadok során a karneváli elem ( ) a»függelékbe«került, egy másik, egyértelműen vidám,»karneváli«műfajjá, a szatírjátékká formálódva, mely azonban a komoly drámától sohasem szakadt el. 24 Periklész korában a tragédia már a hivatalos athéni ünneprend része volt, viszont komédiát csak 486-ban adtak elő a Nagy Dionysián. 25 A komédia eredete vitatott. Arisztotelész szerint a phallikus dalokból fejlődött ki: ezekben a dalokban a kar áll a középpontban, s ez emlékeztet a komédiabeli parabasisra (amikor a kar a nézőkhöz szól, és időszerű kérdéseket dicsér vagy gúnyol). A Poétika szerint a komédia a silányabb utánzása, a rútságé, melynek része a nevetséges. A 22 RITOÓK 1984, RITOÓK 1984, RITOÓK 1984, RITOÓK 1984,

13 nevetséges ( ) valami nem fájdalmas és nem pusztulást okozó tévedés és rútság, ilyen például a torz, de fájdalom nélküli álarc. 26 Az utánzás csak abban az esetben éri el a humorosságot, ha nem teljesen hű tárgyához, hanem annak jellemző vonásait kiemeli, eltorzítja, a valóságtól eltérően jeleníti meg. Gondolhatunk itt hatalmas állatmaskarákba bújt emberekre (korai görög komédiák töredékeiben darázs, béka, madár jelmezekre találunk példákat) vagy a dél-itáliai népi komikus színészek (phülaxok) hatalmas hímtagjaira, fenekére ezek a torzítás eszközének köszönhetően már önmagukban nevetést váltottak ki. Arisztotelész első paródiaíróként név szerint a thaszoszi Hégemónt említi, akinek műveit nem ismerjük. 27 A Kr. e. 5. századból Phormisztól és Epikharmosztól mítoszparódia-részletek maradtak fenn, utóbbinál Héraklész például folyton ételre, italra, nőre éhes, vagy Odüsszeusz egy árokba bújva vészeli át a trójai háborút. Epikharmosz a dramatikus dél-itáliai játékokat formálta irodalmi műfajjá, mítoszparódiái a mindennapi életből merítették tárgyukat. 28 A Kr. e. 4. és 3. század fordulóján élt Rhintón, aki a tragédiaköltők témáit vitte színre ún. vidám tragédiákban, Héraklész, Oresztész, Iphigeneia és más közismert hősök kalandjait torzítva-parodizálva. A klasszikus kor alkonyának legkiemelkedőbb komédiaszerzője, az ókomédia atyja Arisztophanész. Korában virágzott a politikai komédia Athénban, s bár az előkelő urak cenzúrát követeltek, a társadalmi rendszer elbírta a kritikát, így a közélet közvetlenül megjelenhetett a színpadon. A politikai komédia megteremtőjeként Kratinost tartjuk számon, akinek művei eleinte alkalmi személyes támadások lehettek, majd mitológiai vígjáték formájában írta politikai célzatú darabjait. Az egykorú állapotok közvetlen, nem mitológiai-áttételes ábrázolásához a kiindulást tehát a komédia számára a mítosznak a tragádiabelitől teljesen eltérő jellegű, sajátos újraértelmezése adta meg, amelyben a mítosz és politika emelkedett,»egynyelvű«(egy bizonyos értékrendet elismerő) és ilyen formában elfogadott világát a komédia karneváli légkörében együtt teszik viszonylagossá. 29 A komédia eredetileg tehát nem politikai műfaj, de a hivatalos ünneprendbe való felvétele politikai jelentőségű: a karneváli világszemlélet, az értékek viszonylagossá tétele az arisztokrácia helyzetét is gyengíthette, illetve a komédiából fakadó nevetés a háborúk idején a pusztulás és 26 ARISZTOTELÉSZ 1997, ARISZTOTELÉSZ 1997, RITOÓK 1984, RITOÓK 1984,

14 fenyegetettség feszültségét is oldhatta. 30 A görög ókomédia szellemi magva a személyes támadás. A név szerinti kiéneklést még ha olykor utólag csúfos következményekkel járt is a szerzőre Athénben a demokráciát védő-támogató intézményként vezették be és ápolták éppen addig, amíg az athéni demokrácia virágkorában volt, bukásával az ókomédia szelleme is elveszett. 31 A hellenizmus korában egymás mellett létezett a menandroszi típusú vígjáték, az ún. újkomédia, és az Attikán kívül elterjedt népi bohózat, a mimosz. Míg a régi komédiában közismert államférfiakat is megjelenítettek, az újkomédiában olyan egyének szerepeltetése vált fontossá, akik általános érdeklődésre tarthattak számot, azaz megszülettek a típusok: a ravasz szolga, a szerelmes ifjú, a fösvény stb. 32 A típusokat gúnyoló példák megfelelnek az Arisztotelész által megfogalmazottaknak, valóban hitványabb tárgyat, személyeket, személyiségvonásokat jelenítenek meg. Szophróntól mimoszok, csúfolódó férfi-női kórusok maradtak fenn, melyek a nevetségesség mellett magvas mondanivalót is tartalmaztak: feltételezhetően női-férfi sztereotipikus vonásokra is rámutattak. Komédia és paródia kezdetben együtt létezett, különbségük a formában, a tárgy megjelenítési módszerében rejlik. A komédia általában kívülről ábrázolja tárgyát, negatív vonásait teszi nevetségessé (alanya hitványabb, módszere a helyzet- és jellemkomikum), míg a paródia belebújik a célzott személy vagy mű bőrébe, belülről mutatva meg következetlenségeit, s teszi ezt sokszor sérthetetlennek tűnő alannyal. A komédia drámai műfaj, színpadon előadott, többé-kevésbé összefüggő történet, ábrázolhat valós személyt, embertípust vagy valamilyen fonák jelenséget. A paródia tárgya egy többség számára ismert személy (pl. görög hős, politikus, filozófus) vagy alkotás, műfaj (mítosz, tragédia), tárgyának egyedi jegyeit utánzás, felnagyítás és torzítás eszközével mutatja be. Ebben az értelemben tehát beszélhetünk paródiáról (mint ábrázolási módról) a komédián belül is, és a komikus karakterábrázolás és típusalkotás sem választható el a paródiától sem. A humor, a gúny a kezdetektől jelen van a lírában is (a paródia szó jelentése is mellékdal, utánzó dal). A paródiák gyökerét a lírában keresve érdemes kiemelni az archaikus korban legjellegzetesebb csúfolódó, gúnyolódó költemény, a iambosz megszületését. Kezdetei a Démétér-kultuszhoz köthetők, népi eredetű, pajzán csúfolódásból nő ki a későbbi iambikus triász : Szémonídész, Hippónax és az Kr. e RITOÓK 1984, Borzsák István jegyzete. HORATIUS Illusztrációként lásd Degaine rajzát: Függelék/Képek/I. 32 RITOÓK 1984,

15 század második felében élt Arkhilokhosz. A másik jelentős, humorral is gyakran élő műfaj az epigramma, a csattanóra épülő, logikus felépítésű, változatos témájú költemény, mely a hellenizmus és a görögök felfedezése idején a római költészetben teljesedik ki Catullus, Persius, Martialis és Iuvenalis tollán Rómaiak A római színház kezdeteit is homály fedi. Titius Livius szerint etruszk kultikus táncokból ered, s az bizonyos, hogy a rómaiak Dél-Itáliában ismerik meg a görög színházat és sajátítják el annak ünnepi jellegét is. 33 A menendroszi komédia és az arisztotelészi komédiaelmélet hatott leginkább a római komédiára, az ókomédiának nem volt nagy jelentősége számukra. 34 Kezdetben nagy sikere volt a görög eredetű mimosznak, azonban Plautus és Terentius darabjainak mintája a menandroszi újkomédia: ezeknek színtere a polisz polgári szférája, cselekményük fiktív, zárt és világosan tagolt, a kórus szerepe csökken, az intrika és a felismerés játszik fontos szerepet. 35 A Kr. e. 3. században Plautus piaci színpadokon bemutatott komédiáinak óriási sikere volt. A legtöbbször görögből kölcsönzött darabjaiban jól ismert típusokat jelenített meg (pl.: A hetvenkedő katona lófráló zsoldosok típusa, A bögre zsugori öregek típusa, Három ezüst a pazarló ifjú típusa), mítoszparódiájában Héraklész az üresfejű izomember típusát testesíti meg a jellemkomikumhoz pedig természetesen bohózati elemek is társultak. Rómában a XII táblás törvények tiltották az ókomédia szellemében írt műveket: komikus művek nem gúnyolhattak senkit név szerint, s e törvény megszegéséért halál járt egy antidemokratikus társadalom fenntartását féltették. Nem véletlen tehát, hogy a komédia ebben a közegben nem utal kortárs jelenségre vagy konkrét személyre, igyekszik általános vonásokat pellengérre állítani, sőt eleinte a fabula palliata népszerűsége (a fabula togatáévál szemben) is valószínűleg ennek a tiltásnak köszönhető: görög szereplőkkel és görög környezetben kevésbé kockázatos megjeleníteni a kortársakat és hibáikat. 36 Plautus darabjai e tekintetben is újítóak: olykor római aktualitásokra utal, olykor bevonja a 33 ALBRECHT 2003, A komédia szerencsés kimenetelű drámai költemény, szereplői kissé rosszabbak az átlagosnál. ALBRECHT 2003, ALBRECHT 2003, A fabula togata a Kr. e. 2. század második felében virágzik. Sajátos római tematikája és helyszínei mellett a római polgárok megjelenítését egyfajta komolyság jellemzi. A ravasz szolga alakja háttérbe szorul, hiszen Rómában a rabszolga nem lehet okosabb uránál. A togatát viszonylag hamar háttérbe szorítja az Atellana és a mímus. ADAMIK 2001,

16 publikumot a játékba, s ebből nyilvánvalóvá lesz a görög öltözék ellenére is, hogy ami a színpadon történik, az mégiscsak Rómáról és a rómaiakról szól. A phlyakes-bohózat, ez a dél-itáliai, rusztikus komédiaforma közvetetten, vázaképek révén maradt ránk, mítosz-travesztiák és a mindennapi élet jelenetei alkotják témáit. Emellett a fabula Atellana feltehetően Minerva kultuszával érkezett Rómába, ahol egy ludi keretében, oszk nyelven mutatatták be. Többnyire durva, improvizatív, hasonlít a phlyakesre, ami az obszcenitást és a maszkok alkalmazását illeti. Állandó figuráit polgárok játsszák, a hagyományos négy maszk négy típust jelenít meg: Maccus, a nagyétkű tökkelütött, Bucco, a hencegő tökfilkó, Pappus, a kéjsóvár öreg és Dossenus, a gonosz púpos. Az Atellana irodalmi szempontból Kr. e. 100 körül önállósodik, felváltja a palliatát és a togatát, majd legyőzi a közkedvelt és nagy hatású mimus, mely a tragédiák utójátékaként már maszk nélküli szereplőkkel utánoz mindennapi jeleneteket. 37 A római líra sajátos műfaja a szatíra. A szó eredetét nem tudjuk pontosan, feltehetően a lanx satura (vegyes tál) kifejezéshez köthető, vagy a lex satura (több rendelkezést egyesítő törvényjavaslat) vagy a görög satyros rokona. 38 A műfaj előzményének tekinthető a népi színjátszás, majd az abból kinövő görög ókomédia, első szatíra-szerzőként Enniust tartják számon (mivel egyik művének címe Saturae, vagyis vegyes dolgok ), de valódi művelője Lucilius volt. A szatíra kevert irodalmi forma, tematikus változatosság jellemezte, belefért bölcselkedés, mitológia, társadalombírálat, moralizálás egyfajta zsurnalisztikája volt a kornak, lehetett riport, erkölcsi prédikáció vagy humoros alkotás. Az archaikus római társadalom átalakul miután polgárháborúk rendítik meg de Octavius egyeduralma még fenntartja a köztársaság látszatát. A társadalmi átalakulás hozadéka, hogy a rómaiak az élet minden területén átveszik a görög tudást: a színház, a könyvtár, az irodalom és a filozófia értékké válik, megjelenhetnek a görög tanítók. Ebben a közegben (a Kr. e. 2. században) élt Lucilius, aki szatíráiban gúnyolja a tragédia-költőket, a mitológiát, sőt név szerint meri kritizálni kortársait (Scipio Africanus hadvezér kigúnyolásáért meg is büntették). 39 A római arany- és ezüstkor nagyhatású szatirikusai az ő nyomdokain haladtak, Horatius is sokat merített munkásságából, ironikus hangvételéből. A Kr. e. 1. századi költőfejedelem nem tartotta a szatíraírást igazi költészetnek (mivel nélkülözi a pátoszt), viszont társadalmi jelentőségét nagyra becsülte. Hexameteres szatíráit 37 ALBRECHT 2003, Idegenszó-tár 2004, ADAMIK 2001,

17 mégis művészi forma jellemzi, továbbá a komikum, vicc és paródia, valamint a párbeszédes stílus és a mindennapi nyelv szavainak használata belső közelséget teremt a komédiával. 40 Az Augustus-korban retrográd fordulat következett be: visszatértek az ősi római erkölcsökhöz (a XII táblás törvényekhez), így Horatius egész életművét végigkíséri a politikai rendhez való alkalmazkodás és az éles, bíráló hangnem kettőssége. Szatíráiban a iambosz-költészet és a görög komédia hangnemét egyesítette, kötetei rendkívül szerkesztettek. Paródiaként is értelmezhető I/2-es szatírája, melyben a kortársak nőkhöz való viszonyát vizsgálja, a pikáns témát személyes utalásokkal, emelkedett stílusban fogalmazza meg. 41 Ebből a szempontból érdekes stílusparódia az I/7-es anekdotikus szatíra (útleírás) is, mely az epikus fenséget parodizálja. 42 A nagyurak előtti hajbókolás (II/8.) vagy az örökösödési spekuláció (II/5.) egyaránt korának kritikája, de Horatius önmagát sem kíméli: II/7-es szatírája nevettető önarckép, melyben szolgájával saját fejére olvastatja hibáit. 43 Nemcsak szatíráiban gúnyol, hanem epodoszai között is találunk paródiának is beillő darabot: 14. epodoszában Maecenashoz szól, s miközben magát mentegeti szerelmi ügyei miatt, valójában Maecenast gúnyolja célzásaival. Az effajta rejtett gúny mesteri ügyességet kívánt, hiszen a megtorlás lehetősége Horatius idejében nagyon is fenyegető volt. Feltételezhető, hogy a szabadság látszatát őrző antidemokratikus rendszerekben a későbbi korokban is ilyen jellegű paródiákat találunk: a kritika és gúny a társadalombírálat eszköze, azonban meg kell találni azt a rejtett vagy kevésbé rejtett formát, melyben retorzió nélkül megjelenhet. Lássunk most egy későbbi példát Róma történetének lefelé ívelő szakaszából. Petronius Arbitert az első európai regény szerzőjeként tartjuk számon. 44 A Satyricon a szatíra műfajából örökölte a mind általánosabbá váló szatirikus hangot, a hibák és vétkek kipellengérezését, de műfaji kötöttségek nélkül. A hitványság ábrázolása egybecseng a korábban idézett arisztotelészi felfogással, miszerint a komikus műfajok hitvány tárgyat jelenítenek meg. Így a Satyricon első ránézésre egy romlott kornak tart tükröt, s lehet kritikai célzatú, torzító, primitív tréfa, másrészt talán az első nem is akármilyen műfajparódia-gyűjtemény is egyben. Hiszen megtalálható benne a görög gyökerű elbeszélő szépirodalom számos formája, például a divatos rémtörténet ( Az emberfarkas története 40 ALBRECHT 2003, HORATIUS 1972, HORATIUS 1972, HORATIUS 1972, ARBITER

18 vagy A cappadociai óriás és a boszorkányok ) paródiája. 45 Mindkét történet Trimalchio lakomáján hangzik el, parodisztikus vonásaik, hogy a műfajnak megfelelően mindkettő egyes szám első személyben mesélt rémisztő történet, de a műfajba nem illő pajzán kiszólások, utalások tükrözik a mesélő romlott személyiségét (pl. cuki kis kölyök volt vagy ledöfött egy boszorkányt ott ). Ezenkívül megfigyelhető még a műben a késő-ókori regények idillikus szerelem-ábrázolásának torz paródiája (eszményi pár helyett élvhajhász férfi-szeretők), az Eumolpus által előadott iambikus vers pedig az eposzok természetellenes hangvételét nevetteti ki. Továbbá szatirikus motívum, hogy Encolpius elhívja a költőt vacsorára, feltéve, hogy aznap már nem szaval többet ez a rhapszodoszok szokásos jutalmazásának tréfás kifordítása. 46 Összességében maga a szatirikus regény is az elbeszélés műfajának paródiája lehet: a sziporkázó részletek, leírások, jellemrajzok elevensége szemben áll a valójában egyhelyben topogó történettel, ami arról szól, hogy valójában nem történik semmi érdemleges. A Satyricon előbb kiemelt példáit parodisztikus vonásoknak tekinthetjük, hiszen belülről mutatnak meg ellentmondásos jelenségeket, az elbeszélés műfaját és formáit használva, mindez azonban egy célt szolgál: a kritikát s ez már egyértelműen a szatíra jellegzetessége. Pontosabban megfogalmazva, a Satyriconnak különböző rétegeit figyelhetjük meg: a parodisztikus réteget, mely irodalmi műfajokhoz kötődő jelenségeket céloz, s a szatirikus réteget, mely a parodisztikus réteget felhasználva, túlzással, gúnnyal, kritikával fűszerezve társadalombírálattá formálja a művet. Láttuk, hogy a paródia kezdeteit számos műfajban megtaláljuk: leginkább a komédia különböző formáihoz köthető, míg a lírában a iambosszal vagy a szatírával rokonítható. A mai paródia fogalmához legközelebb a műfajparódia-szerű mítosz- vagy eposzparódiák (ahol magasztosság és a kisszerűség áll szemben egymással), illetve a konkrét személyt gúnyoló művek (kevés ilyen maradt fenn) állnak. A típusok megjelenítése is egyfajta stílusparódia ugyan, mégis általánossága miatt a fogalom tágabb jelentéskörébe tartozik. Jelentősége abban áll, hogy a paródiaírás egy fontos mozzanatát tartalmazza: a típus-képzésnél éppúgy jellegzetes vonásokat emel ki és nagyít fel a szerző, mint ahogy a paródiaszerzők irodalmi alkotások (és alkotóik) jellegzetes stílusjegyeivel teszik. Ókori példáinkban tárgyuk szerint megkülönböztethetünk az élet dolgait, társadalmi jelenségeket megjelenítő és irodalmi művet vagy stílust utánzó műveket 45 ARBITER 1994, ALBRECHT 2003,

19 az utóbbiakat nevezhetjük szorosabb értelemben vett paródiának. Céljuk szerint beszélhetünk szórakoztató/nevettető illetve bíráló/kritizáló komikus alkotásokról mindkettő jelen van a mai paródia-felfogásokban is. A társadalmi háttér szemügyre vétele azt mutatta, hogy a szabad demokrácia kedvez a paródiának, a látszat-szabadság sokkal inkább a sztereotipikus vagy burkolt megjelenítést teszi lehetővé (fabula palliata), míg az önkényuralmi rendszerekben a furfangos, árnyalt, vájt fülűeknek való kritika lehet életképes. 18

20 1.3 Komédia- és paródiaelméletek A paródiát komikus műfajként tartjuk számon. A melléknév eredeti értelme a komédiával összefüggő, ahhoz tartozó, csak a modern használatban bővült az értelme a nevetést kiváltó jelentéssel. Mai jelentését évszázadok során nyerte el olyan használatoknak köszönhetően, mint a latin comoedia és az itáliai commedia. A római birodalom széthullása után a színjátszás hagyománya feledésbe merült, s a középkori írók hibás Arisztotelész-interpretációk nyomán komédiának tekintettek minden bonyolult cselekményű elbeszélő költeményt, amely szomorúan kezdődik és derűsen végződik. Ebben az értelemben használta a fogalmat Dante is a Commedia címben. Az idők folyamán egyre inkább azon művészeti formákra értették, melyek célja a nevettetés. A fogalmi változás egy lehetséges magyarázata Arisztotelész Poétikájának arab szerzők általi értelmezése és fordítása a középkori iszlám világban. A kulturális különbségek miatt a komédiát eltávolították a görög formájától és arab költészeti témákkal és formákkal azonosították, mint például a hija (szatirikus költemény). Úgy tekintettek a komédiára, mint a megrovás művészetére és nem utaltak könnyed, vidám eseményekre, bonyodalmas kezdésre és boldog végre mely vonásokat a klasszikus görög komédiához társítjuk. A 12. századi latin fordításoknak köszönhetően így a komédia sokkal tágabb szemantikai tartalmúvá vált a későbbi irodalomban: szinte szinonimája lett a szatírának majd általában a humornak. A komédiatörténet szempontjából fontos mérföldkő a századi Itáliában megszülető commedia dell arte műfaja, mely ismét bővíti a fogalom jelentéskörét. Az olasz humanisták kedvelt műfaja a commedia erudita, mely a commedia dell artéval szemben irodalmi vígjáték volt, a spanyol comedia mindenféle színmű gyűjtőneve, míg a francia szónak a 17. században a vígjátékon kívül színjátszás, színtársulat jelentése is volt (ezt őrzi a francia nemzeti színház, a Comédie Française neve is). 47 A komédia a görögből átkerült a legtöbb európai nyelvbe, jelentéstartalma azonban az egyes nemzeti irodalmak hozadékával bővült. Nekünk, magyaroknak egyszerre juthat eszünkbe Balassi Bálint Szép magyar komédiája, a komédiázás negatív értelme és a mai színházi műfaj. Az angolok comedyje ma már színpadi vagy televíziós bohózat, ugyanakkor Shakespeare vígjátékai is felidéződnek, melyek valamelyest követik a görög követelményeket, de a commedia dell arte vásári jellegét, típusábrázolását is őrzik. A 47 Világirodalmi lexikon 1979,

21 komédiához hasonlóan a paródia is mást-mást jelent különböző korokban és nemzeteknél, másként definiálják retorikai alakzatként és másként önálló műfajként ahogy ezt a későbbiekben látni fogjuk Komédiaelméletek A komédiáról alkotott elméletekhez így a paródiáról való gondolkodáshoz is hozzátartozik, hogy miképpen vélekedünk a nevetés és a humor szerepéről a művészetben, az életben. Tekitsük át a filozófia és esztétika főbb tételeit a komikumról és a hozzá szorosan kapcsolódó fogalmakról, melyek tovább élnek a későbbi korokban és máig hatással vannak a komédiáról és paródiáról alkotott képünkre. Szókratésznek tulajdonítják a felfogást, hogy szép az, ami hasznos. A hasznosság szempontja nem kedvezett a művészeteknek, hiszen a műalkotásnál magasabb rangra emelte a használati tárgyakat, erkölcsi tetteket. A jó és szép fogalma találkozott a korai esztétikai elméletekben, s ez tükröződik a Poétikában megfogalmazottakon is: a silányabb utánzása (komédia) mintha kevésbé lenne pértékes, mint a fenséges megjelenítése (tragédia). Platón is Szókratész fogalmaiból indul ki, a szépről alkotott elmélete jelentős vonása, hogy a viszonylagosság kiszorul a fogalomból, a valamire jó elválik az önmagában jótól: a platóni esztétikai tetszés már nem hasznossági szempontú. A művészetekről az Állam X. könyvében ír. 48 Híres tana szerint a létező három formája az idea, melyet isten teremt, a konkrét tárgy, amit az iparos vagy alkotó hoz létre az ideát szem előtt tartva, és a harmadik forma a műalkotás, melyet az utánzó művész hoz létre (például a festő vagy tragédiaíró). Mivel a konkrét tárgy megalkotója utánozza az ideát, a művész az utánzó utánzója. (A paródiaíró pedig minden bizonnyal az utánzó utánzójának utánzója lenne Platónnál). A tragédiát és a komédiát veszedelmes művészeteknek tartja, mert az utánzó valójában nem érti a dolog lényegét, amit utánoz. A nevettetés veszélye pedig az, hogy az ilyen magánbeszéd vagy egy vígjáték meghallgatása feléleszti a hallgatóban a humorizálásra való elnyomott hajlamot, s akkor az ember maga is komédiássá válhat. Platón Philébosz című művében, Protarchus és Szókratész dialógusában azt mondja a nevetségesről: Az erősek tudatlansága gyűlöletes és gyalázatos, hiszen a többi hasonló tulajdonsággal együtt másoknak is rossz lehet, a gyengék tudatlansága viszont nevetséges. 49 A nevetés itt azonban felértékelődik, hiszen azt jelenti, hogy az ember 48 PLATÓN 1984, PLATÓN 2001,

22 különbséget tud tenni igaz és hamis között, így a mások szégyentelen, bizonyos mértéket áthágó viselkedése nevetésbe torkollik. A komédia kiváltotta nevetés ilyen értelemben nem céltalan, hanem feszültségoldó, felszabadító. Cicero De oratore című munkájában a szónoki feladatok kapcsán gondolkodik a nevetésről és a nevetséges fogalmáról. 50 A szónoki tréfálkozás két fajtáját különbözteti meg: a finom élcelődést és a gúnyolódást. Emellett figyelmezteti a szónokot néhány kerülendő dologra: úgy űzze tréfáit, hogy ne sütögesse el túl sűrűn őket, nehogy bohócnak nézzék, ne legyen szeméremsértő, mint holmi színész; se féktelen, mint holmi gazfickó, ne űzzön tréfát a sorscsapásokból, nehogy kegyetlennek tartsák; se a bűntényekből, nehogy nevetésbe fúljon a gyűlölet; ne tréfáljon a maga vagy a bírák személyéhez méltatlanul, se a körülményekhez nem illőn. 51 Quintilianus is foglalkozik a nevetéssel a szónoklatról írt munkájában, melyben Cicerót is gyakran idézi. 52 Véleménye szerint a szónok legnehezebb dolga eltalálni a megfelelő mértéket a nevettetésben, ami egyrészt lehet pozitív, mert ereje feszültséget oldhat fel, de a tréfa lehet illetlen is, ami visszatetszést kelt. A humor forrása ellenfelünk külső vagy belső tulajdonságaiból ered; ezeket tettei vagy szavai alapján lehet felvázolni, vagy pedig ezeken kívül eső körülményekből írja a nevettetés eljárásairól. 53 Quintilianus szerint a szellemesség legyen rövid, ne legyen benne kétértelműség vagy obszcenitás, a szóviccek, humoros mondások azonban illők lehetnek. Az ókori komédia- és komikumfelfogások többé-kevésbé változatlanul öröklődtek tovább a középkor évszázadai során. Mihail Bahtyin Rabelais művéről és a népi nevetéskultúráról szóló munkájából a középkori és a reneszánsz ember nevetés-felfogását ismerhetjük meg. 54 A középkori nevetés egyetemes jellegű, a vidámság tárgya ugyanaz, mint a középkori komolyságé. Nemhogy kivételt tenne a magasztos dolgokkal, a kacagás elsősorban éppen őket veszi célba. Nem a részlegesre és a részre irányul, hanem mindig az egészre, a teljességre, a dolgok összességére. Mintegy ellenvilágot épít a hivatalos világgal, ellenegyházat a hivatalos egyházzal, ellenállamot a hivatalos állammal szemben. A középkori nevetés továbbá megbonthatatlan, belső összefüggésben van a szabadsággal. A hivatalostól eltérő népi igazságfelfogáshoz kötődik, mely a nevetés egyetemességével és szabadságával függ össze. A középkori ember a nevetésben rendkívül erősen érzékelte a félelem fölött aratott győzelmet, nem szubjektívan és egyénileg, és nem is biológiailag érzi 50 CICERO 1987, CICERO 1987, QUINTILIANUS 2008, QUINTILIANUS 2008, BAHTYIN

23 át az élet megszakíthatatlan folyamatosságát, hanem szociális, össznépi érzésként. A nép ünnepi kacagása nem csupán a túlvilág, a szent dolgok, a haláltól való rettegés fölött arat diadalt, hanem mindenféle hatalomtól, mindenféle földi uralkodótól és általában minden elnyomástól és korlátozástól való félelem fölött is. A nevetés igazsága megtépázta a hatalom méltóságát, de nemcsak a külső cenzúrától szabadít meg, hanem mindenekelőtt a nála is erősebb belső cenzortól, az emberbe évezredek során belénevelt istenfélelemtől, az autoritatív tilalmaktól, a múlttól és a hatalomtól való rettegéstől. 55 A reneszánsz felfogás szerint a nevetés mély világszemléleti jelentést hordoz, a világ egészéről, a történelemről, az emberről közölhető igazság egyik leglényegesebb formája; különleges módja a világ szemlélésének; másképp látja ugyan a világot, mint a komolyság, de legalább annyira (ha nem inkább) a lényeget érinti. Helye van a magas irodalomban is, hiszen vannak a világnak lényeges oldalai, amelyekhez csakis a nevetés tud közel férkőzni. Bahtyin rámutat, hogy a későbbi korok nem örökölték e felfogást, ezért is értették másképp Rabelais művét. A 17. századi és az utána következő korszakok nevetésről alkotott felfogását így foglalja össze: a nevetés nem lehet egyetemes jelentésű világszemléleti forma; csak a társadalom életének bizonyos részleges és részlegesen tipikus negatív jelenségeihez kapcsolódhat; ami lényeges és fontos, az nem lehet nevetséges; a történelem és a képviseletében munkálkodó emberek (uralkodók, hadvezérek, hősök) soha nem lehetnek nevetség tárgyai; a nevetés csak egy szűk és sajátos területen (a közösségi és a magánvétkek szférájában) helyénvaló; lényeges igazságokat a világról és az emberről a nevetés nyelvén nem lehet kimondani, az ilyen kérdésekben kizárólag a komoly hangvétel létjogosult; ezért az irodalomban a nevetésnek csak az alacsony műfajokban van helye, amelyek a magánember és a társadalom alsó rétegeinek életét ábrázolják; a nevetés vagy könnyed szórakozás, vagy közhasznú fenyítőeszköz a bűnösök, az alávaló emberek féken tartására. 56 A 17. századi angol elméletalkotók közül kiemelhetjük Hobbes nevetés-felfogását, aki 1650-ben merőben új elméletet tett közzé (Human Nature). Kiindulópontja az, hogy a nevetés mindig örömet fejez ki, ezért azt feltételezi, hogy a nevetés oka hirtelen büszkeség, fölényérzet, 57 amely abból keletkezik, hogy észreveszünk magunkban valami kiválóságot, amint összehasonlítjuk magunkat mások gyengeségével vagy saját korábbi 55 BAHTYIN 1982, BAHTYIN 1982, Kosztolányi is ezt hangsúlyozza Karinthy művével kapcsolatban egyik korai recenziójában. 22

24 gyengeségünkkel. Nem meglepő, hogy az emberek megsértődnek, ha nevetségessé teszik őket, mert ez annyit jelent, hogy diadalmaskodnak rajtuk. Újkori gondolkodókkal folytatva a sort, Kant megfogalmazása szerint: A nevetés olyan indulat, amely egy feszült várakozásnak hirtelen semmivé válásából ered. 58 Bővebben így képzeli el a fiziológiai folyamatot: A tréfában ( ) kezdődik a gondolatok játéka, amely gondolatok összefüggésükben, amennyiben érzékileg akarnak érvényre jutni, a testet is foglalkoztatják; és amikor az értelem hirtelen ellanyhul ebben az ábrázolásban, amelyben azt, amit várt, nem találja meg, akkor érezzük a testben ennek az ellanyhulásnak hatását a szervek rezgése által, amely egyensúlyuknak helyreállítását segíti elő és jótékony hatással van az egészségre. E szerint az elképzelés szerint az életerők egyensúlyra törekvése miatt váltódik ki nevetés, s nem az ábrázolt képzet örvendeztet meg minket, sem pedig büszkeség vagy fölényérzet. A komikum létrejöttében a váratlanságot, a meglepetést a kezdetektől fontos mozzanatnak tekintik, Hegel Esztétikájában (Kanthoz és Schopenhauerhez hasonlóan) a komikum lényegét a kontrasztban látja. Az emberek szerinte a legellentétesebb dolgokon nevetnek, a nevetséges és a komikus azonban nem ugyanaz: nevetséges lehet laposság és ízléstelenség is, de a komikum mélyebb értelmű, azt a végtelen emberi bizakodást sugallja, hogy felette állunk saját ellentmondásainknak. 59 Továbbá, mivel a komikus általában természeténél fogva olyan ellentmondó kontraszton alapszik, amelyek mind maguk a célok között, mind tartalmuk s a szubjektivitás és külső körülmények esetlegessége között fennállnak, ezért a komikus cselekmény majdnem sürgetőbben, mint a tragikus megoldásra szorul. 60 Friedrich Nietzsche A tragédia születésében az apollói és dionüszoszi szellem küzdelmét tekinti a művészet mozgatójának: a természet ( ) közvetlen alkotó állapotaival szemben minden művész»utánzó«, mégpedig vagy az álom apollóni, vagy a mámor dionüszoszi művésze, vagy végezetül mint például a görög tragédiában egyaránt művésze a mámornak is, az álomnak is. 61 A művészet szerepét nem kisebb dologban, mint az élet élhetőbbé tételében látja, s ebben a komikum is fontos szerepet kap: 58 KANT 1979, HEGEL 1979, HEGEL 1979, NIETZSCHE 1986,

25 Most, amikor az akaratot a legnagyobb veszedelmek fenyegetik, mentő, gyógyírt tudó varázslónőként most jelenik meg a művészet: a lét borzalmának vagy abszurditásának undorát egyedül ő formálhatja át olyan képzetekké, amelyek élhetővé teszik az életet. Ezek: a fenséges, amivel a borzalmat köti meg, valamint a komikum, amivel pedig a képtelenség undorától szabadít fel a művészet. Másrészt a műfaj történetét tekintve az attikai komédiát mint a tragédia hanyatló szakaszát avagy haláltusáját értelmezi. A tragédia halálát Nietzsche szerint az okozza, hogy Euripidésznél a köznapi ember került fel a színpadra: abból a tükörből, mely korábban csakis a nagyszabású, merész vonalakat láttatta, egyszeriben kínosan hű, a természet elhibázott, félresikeredett vonásait is lelkiismeretesen visszaadó tükör lett. 62 Darwin elképzelése a nevetésről a diszkrepanciát vagy a meglepődés mozzanatát emeli ki, illetve Hobbeséhoz hasonló: szerinte a nevetés leggyakoribb oka valami össze nem illő vagy megmagyarázhatatlan, bámulatot keltő tény vagy fölényérzés a nevetőben. 63 Henri Bergson 1900-ban kiadott munkájában a komikum forrását a gépies mechanizmusban látja, mikor egy személy egy dolog benyomását kelti 64 azaz a test magatartása, gesztusai és mozgásai pontosan abban a mértékben nevetségesek, amilyen mértékben a test egy egyszerű gépezetre emlékeztet. 65 Bergson szerint a komikum akkor születik, amikor az emberek figyelmüket egy társukra irányítják, és érzékenységüket elfojtva csupán értelmüket foglalkoztatják. Ily módon nevetünk valaki elesésén vagy szórakozottságán, ugyanis egyes tulajdonságaink nevetségessé tesznek bennünket, azonban vannak rossz emberi hajlamaink is, amelyek inkább tragikusak. 66 Az utánzás szerepe ismét hangsúlyossá válik Bergson elméletében: Utánozni valakit nem jelent mást, mint rámutatni arra az automatizmusra, amelyet személyébe befogadott. Ezzel pedig, meghatározásunk szerint, komikussá tesszük; nem meglepő tehát, hogy az utánzás nevettet. E gépiesség megmutatása a paródiák kedvelt fogása: 67 bizonyos mértékű utánzás elengedhetetlen ahhoz, hogy felismerjük a parodizált személyt, azonban az egyéni stílus jegyeit automatizálva, ismételve és eltúlozva jön létre a komikus hatás. Bergson szerint a komédia avagy a nevettetés legalapvetőbb fogásai az ismétlés, a megfordítás, és az átfedés. 62 NIETZSCHE 1986, Szalay Károly idézi Darwin 1872-es, The expressions of the emotions in man and animal című munkáját. SZALAY 1983, BERGSON 1994, BERGSON 1994, BERGSON 1994, BERGSON 1994,

26 Mindhárom létezhet a nyelvben vagy a (színpadi) történésekben. Az utóbbira példa lehet az összetévesztés amikor egy jelenséget kétféleképpen lehet értelmezni, vagy ilyen nyelvi példa a kész formulák eredeti és átvitt értelmének felcserélése (mikor egy metafora anyagiságára irányul a figyelmünk). Sigmund Freud az 1905-ös, A vicc és viszonya a tudattalanhoz című tanulmányában a vicc lelki éltünkben betöltött szerepét, s a hozzá kapcsolódó pszichikus folyamatokat vizsgálja, s eközben igyekszik definiálni és rendszerbe foglalni a vicceket. Alapmechanizmusát tekintve amellett érvel, hogy a viccben és komikumban az ember regresszív ösztöneit szublimálja. 68 A vicc egy fontos típusának működését az álom működéséhez hasonlónak képzeli el: az álommunka sűrítő eljárása azonos pszichikus folyamat a csekély változtatás révén végbemenő sűrítés -sel létrejövő viccek esetében lejátszódóval, azonban a viccmunka, azaz a vicc megalkotásának folyamata nem azonos a befogadás, a megértési munka folyamatával. 69 A Poétika komédiáról szóló második könyvének esztétikában elterjedt mítosza visszamenőleg legitimizálni igyekszik a komikus műfajok megbecsült helyét az irodalomban. E szándék máig él, hiszen sokáig tartotta magát a felfogás, hogy ami humoros az romboló, értéktelen vagy legalábbis kevésbé értékes a komolynál. A nevetést, nevettetést tarthatnánk akár ártó dolognak is, mint például A rózsa neve Jorgéje, 70 mert a komédia (és a paródia) a magasztos témákat sem kíméli, s ezzel felborítja a világ rendjét. Viszont épp e tulajdonsága miatt tartjuk ma értéknek: tükröt tart korunknak, emberi természetünknek, művészetünknek. Ha tehát Arisztotelésszel valljuk, hogy a tragédia az élet és sors tükre, s kitágítjuk mindezt a művészetekre, akkor a paródiát a tükör tükrének, azaz meta-művészeti formának foghatjuk fel. 68 FREUD 1982, FREUD 1982, De itt, itt kopogtatta meg Jorge a Vilmos tenyerébe simuló könyv mellett az asztalt, itt a nevetés gyökerestül más értelmet kap, művészetté magasztosul, megnyílnak előtte a tanult emberek világának kapui, bölcselet és csalárd teológia tárgya lesz ECO 2008,

27 1.3.2 Paródiaelméletek A paródiáról való gondolkodás feltérképezésének egyik lehetséges útja, hogy a humorról és a komédiáról szóló elméleteket a műfajra vonatkoztatjuk. Azonban ez a módszer egyrészt kockázatos, mert így valójában nem a paródiáról szóló megállapításokkal dolgoznánk, másrészt nem kielégítő, hiszen az egyes elméleti munkák legtöbbször csak érintőlegesen említik a műfajt, így áttekintésünk nem lenne mentes a fehér foltoktól. Relevánsabbnak véljük két jelentős munka legfőbb eredményeinek rövid ismertetését, melyek a legfrissebb paródiaelméleteknek tekinthetők. Emellett a szakirodalom paródiát érintő gyakori kulcskérdéseit igyekszünk pontokba szedve tárgyalni. Margaret A. Rose Parody: Ancient, Modern and Post-Modern című összefoglaló munkája nagy feladatot tűzött ki célul: a paródia fogalmának változását követi nyomon a kezdetektől a posztmodern értelmezésekig. 71 Rose kiindulópontja, hogy az általános értelemben paródiának vélt művek pl. Don Quijote, Tristram Shandy egyszerre komikusak és metafikcionálisak. Mégis sok modern elmélet alkalmazza a 16. században született gúny, nevetségesség (ridicule) illetve a 17. század utáni börleszk (burlesque) definíciót e művekre. Nem minden elméletalkotó nevezi őket paródiának, egyesek pedig kizárólag a műfaj intertextualitását tárgyalják a komikus jellemzőt figyelmen kívül hagyva. A modern gondolkodók legtöbbje szerint a paródia vagy komikus vagy metafikcionális célzatú, nem feltétlenül mindkettő egyszerre. A posztmodernnek nevezhető nézet azonban nem redukálja kizárólag komikussá vagy metafikcionálissá a műfajt, hanem az ókori jelentést és a modern elméleteket felhasználja egy komplexebb meghatározáshoz. A szemlélet, hogy a paródia egy kettős struktúrájú komikus eszköz, mely sokféle célra használható, olykor itt is redukálódik az egyik vagyik másik jelentős oldalra (komikus vagy metafikcionális), holott a paródia sokféleképpen alkalmazható mind metafikcionális (kritikai), mind nem-metafikcionális komikus célokra. Rose véleménye szerint a posztmodern gondolkodás feladata, hogy kiheverje a modern elméleteket (a paródia redukcióját), s rájöjjön, hogy a műfaj komikus oldala is pozitív jelentésű. 72 Linda Hutcheon A Theory of Parody című munkájában egy lehetséges paródiaértelmezést mutat be 20. századi művészeti alkotások bőséges példaanyagán. Ez az írás talán az egyetlen kortárs(nak mondható) monográfia, mely a paródia-jelenség minden művészeti ágra jellemző működésével foglalkozik. Hutcheon szerint a nevettető jellegű 71 Kivonatát lásd: Függelék I. 72 ROSE 1993,

28 paródia az egyetlen típus, melyet általában paródiának nevezünk, de amellett érvel, hogy létezik egy másfajta paródia is, mely eltér a hagyományos kinevettető típustól, gyakran korlátozott terjedelmű és szöveg-specifikus vagy alkalmi. Ez a másik típus sokkal szélesebb spektrumú éthosszal rendelkezik. 73 Hutcheon kitágított paródia-fogalma számos 20. századi művészeti ágban kedvelt módja a tematikus és formai szerkesztésnek. Véleménye szerint ez az egyik leggyakoribb formája a szövegek önreflexivitásának a múlt században: jelzi az alkotás-újraalkotás, invenció és kritika metszéspontját, és képes úgymond eltemetni vagy új életre kelteni a halottat, azaz a kulturális terméket, amire épül. 74 a) Paródia és humor A humorosságot általában a paródia fogalmához tartozónak véljük. A humor fogalmának részletes bemutatása nem célja ennek a dolgozatnak, de érdemes felidézni a szó ókori eredetét. A görög orvosok az emberi szervezet négy legfőbb testnedvét nevezték humorok -nak, s úgy gondolták, ezek határozzák meg az emberek érzelmi és indulati alkatát (a melankolikus, kolerikus, szangvinikus, flegmatikus személyiségtípust) tehát a fogalom először fiziológiai értelmű volt. 75 A testnedv értelem az idők során egyre inkább az elvontabb temperamentum -ra változott, a szó mai jelentése az angol nyelvben alakult ki a 18. századra. 76 A humor az emberiség szellemi terméke, általában az emberi természet esendőségével foglalkozik. Ha elfogadjuk, hogy a humor és a nevetés feszültséget old, felmerül a kérdés, hogy miféle feszültséget old a paródiából származó nevetés. A paródia tükrözheti a világot közvetlenül (egy karakteres személyt, akitől például tartunk, vagy egy visszás társadalmi jelenséget), ilyenkor félelmet vagy bosszúságot oldhat. Az a paródia viszont, ami művészeti alkotásokat céloz (az irodalmi paródia is), közvetett módon szól a 73 Linda Hutcheon az éthosz fogalmát a µ-csoport által megfogalmazottak szerint használja, de nagyobb hangsúlyt fektet a kódolás folyamatára. Azok a metabolák, amelyeket a retorika leír csak stimulusai annak az állapotnak az üzenet befogadójánál, amelyet a µ-csoport éthosznak nevez. A µ-csoport szerint az éthosz hatást kiváltó összetevőinek hierarchiája szerint háromféle lehet: elemi, autonóm és szinnóm. Az elemi: üres metabola, csak a szerkezete szükséges, de nem elégséges feltétele az éthosznak; autonóm: a metabolák szerkezete mellett már tartalmuknak, helyesebben mindannak a nyelvi tapasztalatnak is függvénye, amelyet a befogadó megszerzett. A szinnóm éthosz a legmagasabb szinten, a mű szintjén jelentkezik, magába foglalva az előzőeket és beleértve a kontextus szerepét; pragmatikus kapcsolatok hálózata a metabolák között hozza létre a szinnóm effektust ez azonban függ az olvasó felkészültségétől, ismereteitől. VÍGH 1977, HUTCHEON 2000, Galénosztól ered a felfogás (Hippokratész nyomán), miszerint minden betegséget a testnedvek (vér, epe, nyirok) helyes arányának felbomlása okoz. Lásd: humorálpatológia = Idegenszó-tár 2004, Idegen szavaink etimológiai szótára 2002,

29 világról, s a parodizált mű egyedisége egyedi értelmezésre ad lehetőséget, éppúgy, mint paródiájának nevettető-feszültségoldó hatása. De vajon mindig humoros-e a paródia? Margaret Rose az ismert ókori példákat vizsgálva azt állapítja meg, hogy a humor nem volt mindig szükségképpen jelen a fogalomban, a legtöbb szöveg, amely részben vagy teljesen ránkmaradt, s amelyet a régiek paródiának neveztek abban az értelemben humoros, hogy komikus hatást kelt. 77 (Fred Housholder mutatott rá, hogy a paródia szó klasszikus használatában a humor és nevetségesség nem képezte a fogalom részét, valójában egy másik szó hozzáadásával utaltak a nevetségességre. 78 ) A kigúnyolás, kinevettetés szándéka szintén csak hozzáadódott a többi funkcióhoz, együtt létezett a paródia ambivalens tárgy-megújító képességével. Az elméletírók nagy része belefoglalja a humort vagy a gúnyt a paródia fogalmába bár ez utóbbit általában destruktívabb nevetésnek képzeljük. b) A paródia funkciója Két fő kategóriába sorolhatjuk a paródiaelméleteket: azokéba, melyek komikus természetét megragadva definiálják a paródiát, és azokéba, melyek inkább kritikai funkcióját emelik ki. Ami azonban közös mindkét nézetben, az a kinevettetés koncepciója. Komikus alműfajként a paródia nevetségessé teszi modelljét ez az egyik hagyomány. A másik tábor számára a paródia a komoly művészi kritika egy formája, habár célját nevetségessé tételen keresztül éri el. Kétség kívül a kritika egy módjaként a paródiának előnye, hogy egyszerre teremt és újjáteremt, s ezzel a kritikát a forma aktív felfedezőjévé teszi. A legtöbb kritikától eltérően a paródia sokkal inkább szintetizáló, mint analitikus a háttéranyag gazdaságos átkontextualizálásának köszönhetően. Hutcheon érvelése szerint ez a komolyabb funkció magában rejti a lehetőséget, hogy szélesebb pragmatikai tartományt engedjen a paródiának a nevetségesség mellett, bár kevesen tágítják ki fogalmát ebbe az irányba; a kritikai nevettetés marad a leggyakrabban idézett funkció. Paródia és parodizált jelenség kapcsolata alapján két fő típust tételezhetünk fel: az egyiknek célpontja maga a parodizált tárgy, a másik viszont fegyverként használja azt valami más leleplezésére. Az utóbbi közelebb áll a Hutcheon által bemutatatott modern, kiterjesztett, ironikus paródia-fogalomhoz, míg az előbbi az, amit tradicionálisan 77 ROSE 1993, HUTCHEON 2000,

30 paródiának gondolunk. 79 A két típus közti különbség megragadását amit mások a paródia ambivalenciájaként fogalmaztak meg Hutcheon az irónia fogalmán keresztül tartja lehetségesnek. c) Paródia és irónia Az irónia a klasszikus retorikai meghatározás szerint helyettesítésen alapuló alakzat, amellyel a körülmények és a szövegösszefüggés alapján az ellenkezőjét fejezzük ki annak, amit kimondunk, így pragmatikai szempontból lehetővé válik általa az implicit értékelés. Az irónia gondolatalakzatként és szóalakzatként is megjelenhet, gyakran kombinálódik más alakzatokkal, például a hiperbolával, litotésszal, allúzióval. Az irónia értelmezése a kontextustól függ, mivel nem kötődik meghatározott nyelvi struktúrához. 80 Az iróniának azoban nemcsak retorikai, stilisztikai, illetve pragmatikai értelmezései vannak, hanem filozófiai-esztétikai kategóriaként is számon tartják. Paul de Man Esztétikai ideológiájának Az irónia fogalma fejezetcíme Kierkegaardtól származik s maga is ironikus, mivel az irónia valójában nem fogalom, s így nem határozható meg. 81 De Man felvázolja az iróniáról gondolkodók sorát A. W. Schlegeltől Hegelen át Kierkegaard-ig. Kierkegaard szerint az irónia abszolút végtelen negativitás, mivel kételyek egész sorát indítja el elménkben, s ez a kijelentés indítja el de Man gondolatmenetét: trópus-e egyáltalán az irónia? Amennyiben a trópus lényege, hogy elfordul a direkt jelentéstől, akkor ez mindre igaz, nem csak az iróniára. Vagy talán performatív funkciója különbözteti meg a többi alakzattól vigasztal, ígér, felment. Mi alapján mondjuk, hogy egy szöveg ironikus? De Man fontos meglátása, hogy az irónia a megértés, az irónia megértése, az ironikus folyamat megértése által állítható meg. A megértés lehetővé tenné számunkra az irónia kontrollálását. 82 Lehetséges, hogy az irónia a megértés iróniája, mert nem kontrollálható? Az irónia meghatározhatatlansága a trópuselmélet rendszerét is kérdésessé teszi: A trópusok allegóriája saját narratív koherenciával, önálló rendszerszerűséggel rendelkezik, és az irónia ezt a koherenciát, ezt a rendszerűséget szakítja meg és bolygatja fel. 83 Így 79 Néhány példa a kiterjesztett értelemben vett paródiára: René Magritte David és Manet képeit újraalkotó koporsó-paródiái nem az egyes festményeket célozzák, hanem reagálnak az arisztokratikus kultúra halálára, Mel Ramos Velasquez és Manet újraértelmezései inkább a modern nő magamutogatásáról vagy a képek erotikus tartalmának leleplezéséről szólnak. Andy Warhol Mona Lisája, a Thirty are Better than One kommentálja a fogyasztói társadalom mennyiség iránti lelkesedését. 80 Alakzatlexikon 2008, DE MAN 2000, DE MAN 2000, DE MAN 2000,

31 minden iróniaelmélet egyszersmind a narratív teóriák érvénytelenítése, Paul de Man szavaival: az irónia a trópusok allegóriájának permanens parabázisa. Javaslata szerint a filozófia az irónia tulajdonképpeni hazája, ahol mint logikus szépséget határozhatjuk meg. 84 Linda Hutcheon szerint a paródia és a szatíra közti terminológiai zavar egyik oka lehet, hogy mindkettő használja az irónia retorikai stratégiáját. Az iróniának trópusként központi szerepe van mind a paródia, mind a szatíra funkcionálásában, de nem szükségszerűen egyformán. A trópus jelenléte mindkét műfajban jelentőssé teszi az alapvetőnek gondolt kódoló szándékot és a dekódoló felismerést, hogy a paródia vagy a szatíra egyáltalán működni tudjon. Az irónia interpretálása magában foglalja a szöveg (mint szemantikai vagy szintaktikai létező) mögé tekintést, hogy dekódoljuk a kódoló alany ironikus szándékát. Mivel a verbális irónia több, mint szemantikai jelenség, pragmatikus értéke ezzel egyenértékű, ezért bele kell foglalni autonóm hozzávalóként a definíciókba és az alakzatot vizsgáló elemzésekbe is. A jelentésbeli ellentét (antifrázis) az állított dolog és jelentés szándéka között a tradicionális, de nem az egyetlen funkciója az iróniának. Másik jelentős szerepét pragmatikai szinten, gyakran túl magától értetődőnek gondoljuk ahhoz, hogy említsük: az irónia ítélkezik. Úgy tűnik, hogy a megkülönböztetés hiánya e két funkció között újabb oka a taxonómiai zűrzavarnak paródia és szatíra között állítja Hutcheon. 85 Az irónia pragmatikus funkciója egyfajta jelzett értékelés, leggyakrabban pejoratív értelemben. A benne rejlő gúny felveheti (de nem szükségszerűen) a dicsérő kifejezések szokásos formáját, hogy negatív ítéletet implikáljanak; a szemantika szintjén ez magában foglalja a leplezetlen dicsőítés alkalmazását, ami elrejti a lappangó gúnyos vádat. Mindkét funkció szemantikai inverzió és pragmatikai értékelés benne rejlik a görög tőben, eironeia, ami utal palástolásra és kérdezésre. Az irónia antifrázisként és értékelő stratégiaként is működik, ez utóbbi magán hordozza a kódoló alany attitűdjét a szöveg felé, ami válaszképpen megengedi és megköveteli a dekódoló interpretációját és értékelését. A paródiához hasonlóan, így az irónia is Eco szavaival kikövetkeztetett lépés, egy szövegből következő kontrollált interpretációs tett. Hutcheon a paródiaszöveget formális szintézisként definiálja, azaz egy háttérszöveget önmagába foglaló alkotásként [incorporation]. A paródia textuális 84 DE MAN 2000, HUTCHEON 2000,

32 kettőzöttségének funkciója (ellentétben a pastiche-sal, allúzióval vagy idézettel) a különbség jelölése. A para- előtag kettős etimológiájából arra lehet következtetni, hogy a pragmatika szintjén a paródia nem kizárólag nevetséges hatás keltésére korlátozódik (a para mint ellen-), hanem részességet és kísérést is jelent (a para mint mellék-), s ez lehetővé teszi a paródia tartományának kitágítását. 86 Az előtag jelentésének ilyen megkülönböztetése már alapja volt a komikus és komoly paródiatípusok elkülönítésének, de Hutcheon a paródia és a szatíra éthoszának megkülönbözetésére használja az irónia mint a két műfajban közös retorikai stratégia vizsgálata során. Az alábbi ábra a szatirikus, a parodikus és ironikus éthosz lehetséges kapcsolatait és átfedéseit mutatja be: 87 KINEVETTETŐ ÉTHOSZ (jelölt) (megvető nevetés) I (megértő nevetés) SEMLEGES (JÁTÉKOS) GÚNYOS ÉTHOSZ (jelölt) Sz P ÉTHOSZ (jelöletlen) TISZTELET -TELJES VERSENGŐ PARODIKUS SZATÍRA (csökkent felismerés) SZATIRIKUS PARÓDIA 86 Rose szerint a görög előtag kettős jelentése a paródiaíró attitűdjéről szóló elméletek alapja is: ellen- értelemben a gúnyolás és a lenézés, mellék- értelemben az utánzott szöveg (szerző) iránti szimpátia, tisztelet motiválja a paródiaírót. ROSE 1993, HUTCHEON 2000,

33 d) A paródia, az eredeti mű és az olvasó Gérard Genette a transztextualitás egy formáját hypertextusnak kereszteli: 88 Hypertextusnak hívok minden olyan szöveget, amely egy korábbi szövegből egy egyszerű transzformációval ( ) vagy közvetett transzformációval (ezentúl: imitáció) jött létre. 89 Az imitációt egy összetettebb eljárásnak (transzformációnak) tekinti, mely során a hypertextus írója uralmat szerez a hypotextus felett, uralja annak azt a jellemzőjét, amelyet utánzásra választott. 90 A hypertextualitás bizonyos értelemben minden műre igaz (miszerint felidéz egy másik művet), de mint művek osztálya Genette elgondolása szerint magában foglal egyes, lényegüket tekintve hypertextuális műfajokat, ilyen például a pastiche, a paródia és a travesztia. A paródia megértéséhez elengedhetetlen a hypotextus ismerete, másképp nem tudjuk értelmezni a két szöveg viszonyát, s magát a transzformációt sem. Margaret Rose is ezt hangsúlyozza, ugyanakkor felvet egy új megközelítést is: Ha a paródiaolvasó már ismeri és korábban dekódolta a parodizált művet, akkor összehasonlíthatja azt a paródiabeli új formájával, azonban ha nem ismeri a paródiaíró által célpontul választott szöveget, akkor megismerheti azt magából a paródiából, mely felidézi azt, és megértheti az eredeti és a paródiaszöveg különbségeit az utóbbin keresztül. 91 A paródia lényeges (irodalmi) tulajdonsága, hogy legalább két szöveget kínál egy művön belül, s ebből az is következik, hogy a két szöveg magán viseli szerzőinek és olvasóinak saját világát, s azok várakozásait. Az eredeti mű és imitációja illetve transzformációja között inkongruitás van, ezért Rose azt is vizsgálja, hogy milyen felismerhető jelei lehetnek annak, hogy paródiát olvasunk. Főbb kategóriái az idézett szöveg koherenciájának megváltoztatása, a szerző direkt kijelentései, az olvasóra tett hatások, illetve a változások a paródiaíró normális vagy elvárt stílusában. 92 Arról, hogy hogyan történhet az olvasói befogadás, Rose szintén felállít egy lehetséges modellt A transztextualitás öt formáját nevezi meg: intertextualitás, paratextualitás, metatextualitás, architextualitás és hypertextualitás. GENETTE 1996, GENETTE 1996, GENETTE 1996, If the reader of the parody already knows and has previously decoded the parodied target, they will be in a good position to compare it with its new form in the parody, but if they do not already know the target text of the parodist, they may come to know it through its evocation in the parody itself, and to understand the discrepancy between it and the parody text through the latter. ROSE 1993, Lásd: Függelék I. 93 Lásd: Függelék I. 32

34 e) A paródia mint párbeszéd és beszédaktus A paródiát a résztvevő felek szempontjából párbeszédnek is felfoghatjuk. 94 A dialógusban részt vesz egy parodizáló személy (szerző vagy beszélő) és a paródiát dekódoló személy (olvasó vagy hallgató). Dialógusnak tekinthető az a folyamat, amikor a parodizáló a parodizálás tárgyát (személyt, stílust vagy művet) vizsgálja, értelmezi azaz elsődlegesen az ő befogadói magatartásából indul el a folyamat, mely egy harmadik fél parodizáló szándékot felismerő, paródiát értő befogadásával fejeződik be. A paródiaszöveg a szerzői aktus oldaláról konstatívumnak tekinthető, a komikus hatásban azonban mindig jelen van a performatívum is: cselekvés az, hogy a paródiaíró valamiképpen beszélteti parodizált alanyát, de magában a paródiaírás gesztusában is benne rejlik az austini ítélkezés és viselkedés egy típusa. 95 Az előbbi az osztályoz, jellemez az utóbbi a tisztel, bírál igékhez áll legközelebb így maga a paródiaírás is közvetett beszédaktusnak nevezhető. 94 BAHTYIN 1986, AUSTIN 1990,

35 1.4 A paródia társadalmi szerepe A szabadság viccet szül, s a vicc szabadságot. Jean Paul A következőkben Mihail Bahtyin népi nevetéskultúrát vizsgáló és rehabilitáló művéből merítve értelmezem a nevetés és humor illetve a paródiák társadalmi jelentőségét. 96 A korábbiakban a paródia műfaját az átlagember hétköznapi utánzó-torzító gesztusaiból, alapvető imitáló képességünk a kommunikáció során humoros vagy gunyoros célokra való felhasználásából eredeztettük. E kettő közé illeszthető hiányzó láncszem lehet a népi humor s annak különböző formái, de Bahtyin meglátásait bizonyos megszorításokkal a nem népi eredetű paródiákra is alkalmazhatjuk. A komikus jelenség mindig valamihez viszonyítva komikus, s az, hogy mi számít komolynak, s mi komikusnak, megmutatja egy társadalom alapvető értékrendjét. Az ókori komédiák és paródiaszerű alkotások társadalmi hátterének szemügyre vétele azt mutatta, hogy a demokrácia kedvez a komédiának és paródiának, a látszat-szabadság sokkal inkább a sztereotipikus vagy burkolt megjelenítést teszi lehetővé, míg az önkényuralmi rendszerekben az árnyalt kritika lehet életképes. Bahtyin kiindulópontja, hogy a népi nevetés sajtosságait a polgári kultúrában és az újkori esztétikában kialakult fogalmakkal nem lehet megközelíteni. A középkorban és a reneszánszban a nevetés hatóköre és jelentősége óriási volt: A nevetés formáinak és különböző megnyilvánulásainak egész beláthatatlan világa állt szemben az egyház és a feudális középkor hivatalos és (hangját tekintve) komoly kultúrájával. Jóllehet ezek a formák és megnyilvánulási módok igen változatosak karneválszerű utcai mulatságok, a nevettetés bizonyos rituális és kultikus formái, bohócok és bolondok, óriások, törpék és nyomorékok, különféle típusú és rangú igricek, a hatalmas és sokszínű paródia-irodalom stb., mégis mindezeknek a formáknak a stílusa egységes, és valamennyi a nép nevetéskultúrájának, az egységes és teljességet alkotó karneváli kultúrának eleme és része BAHTYIN BAHTYIN 1982, 8. 34

36 Bahtyin a népi nevetéskultúrát jellege szerint három, szorosan összefüggő alapformára osztja: szertartások, színpadi formák (karnevál típusú ünnepségek, különböző vásári mulatságok stb.); a legkülönfélébb komikus nyelvi alkotások (pl. paródiák): szóbeliek és írásosak, latin nyelvűek vagy nemzeti nyelvűek; a familiáris vásári beszéd különböző formái és műfajai (káromkodás, esküdözés, népi hetvenkedés). Minket most leginkább a második kategória érdekel. Itt nagyobbrészt már nem folklórról van szó, de ezt az irodalmat is áthatja a karneváli világfelfogás: merít a karneváli formákból és alakokból; fejlődése a karnevál szentesített szabadosságainak fedezéke mögött zajlott, és a legtöbb esetben szervesen kapcsolódott bizonyos karneválszerű ünnepségekhez, sőt néha úgyszólván az utóbbiak irodalmi»szekcióját«alkotta. 98 A parodikus latin nyelvű irodalomból fönnmaradt kéziratok mennyisége óriási, bennük az egész hivatalos egyházi ideológia és szertartásrend nevetséges színben tűnik fel, a nevetés még a vallásos gondolkodás és a vallási kultusz legmagasabb szféráiba is betör. Az egyházi kultusz és hitoktatás mozzanatainak parodikus változatát nevezték parodia sacrának. Bahtyin két rendkívül népszerű latin nyelvű művet említ: az egyik a Cyprianus lakomája (Coena Cypriani), mely az egész Szentírásnak (az Ó- és az Újtestamentumnak) karneválian tobzódó travesztiája ; a másik a középkori komikus irodalom egy régi műve, a Vergilius Maro grammatikája (Vergilius Maro grammaticus) a latin grammatikát kifigurázó, félig parodikus tudós értekezés, mely a tudálékos iskolai bölcsesség és a kora középkori tudományoskodás paródiája. 99 A középkor latin nyelvű komikus irodalma Erasmus A balgaság dicsérete és az Obskúrus férfiak levelei című műveiben érte el csúcsát. A nemzeti nyelvű középkori irodalom hasonlóan gazdag: születtek eposzparódiák, lovagregényparódiák, és a retorika műfajainak paródiái (pl. panegirikuszok), de ide köthetők a vágánslíra egyes darabjai is. Bahtyin a karnevál fő társadalmi jelentőségét abban látja, hogy arra az időre zárójelbe került minden hierarchikus viszony. A hivatalos ünneppel szemben a karnevál az uralkodó igazság és a fennálló rend alóli ideiglenes fölszabadulásnak ünneplése, ahol olyan különleges érintkezési módok alakultak ki, amelyek a mindennapi életben elképzelhetetlenek lettek volna. A karneválon az ember mintegy újjászületett, csupán az új, tisztán emberi viszonyokhoz alkalmazkodva, az elidegenedés átmenetileg megszűnt. A karneváli világszemlélet, mivel ellenségesen szemben állt minden kész és befejezett, 98 BAHTYIN 1982, BAHTYIN 1982,

37 minden megingathatatlanságra és örökkévalóságra pályázó dologgal, dinamikus és változékony, játékos és képlékeny formákat igényelt magának, jellegzetessége a megfordítás, a visszájáról, a fonákjáról látás logikája, a fönt és a lent ( kerék ), az arc és az ülep felcserélhető voltának logikája. A karneváli nevetés mindig ünnepi. Nem az egyén válasza valamilyen egyedi nevetséges jelenségre, hanem össznépi jellegű. A karneválon mindenki nevet, a nevetés itt az egész világ kinevetése, a karneváli nevetés továbbá egyetemes, mindent és mindenkit célba vesz (beleértve a karnevál résztvevőit is). E nevetés jellege ambivalens: örömteli, ujjongva örvendező, de csúfolódó és gúnyolódó is; egyszerre tagad és állít, egyszerre temet és új életre kelt. 100 A karnevál esztétikai felfogásmódja a groteszk realizmus: benne az anyagi-testi őselem mélyen igenlő elv. A groteszk realizmus legfontosabb ismérve a lefokozás, vagyis a magasztos, szellemi, eszményi, elvont dolgok átfordítása a tiszta anyagiság, az evilágiság és a vele eltéphetetlenül összenőtt testiség síkjára. Az újkori kánonokkal ellentétben a groteszk test nem válik külön a környező világtól, nem zárt, nem befejezett, minduntalan kiárad önmagából, túlcsordul saját kontúrjain, örökké nyitott, örökké teremtő és teremtődő. 101 A középkori karneválok és bolondünnepek vagy a mi farsangunk, pünkösdi királyságunk is az egyenlőség eszméjén alapult. Az ünnep zárójelbe tett minden aláfölérendeltségi viszonyt, felfüggesztette a hétköznapi normákat. A természeti népek szokásait vizsgáló antropológusok biztonsági szelepnek tekintik ezeket a népünnepeket. A felgyülemlett feszültségek alkalmankénti levezetése és a normák ideiglenes felfüggesztése mondják könnyebbé teszi a társadalmi kötöttségek hétköznapi elfogadását. Mindehhez azt is hozzá szokták tenni, hogy a rituális lázadás még úgy is hozzájárul a hétköznapi rend megerősítéséhez, hogy a résztvevők agyába vési: épp az tilos a hétköznapokban, ami az ünnepen szabad, így a fordított tükörkép is az eredeti rendre utal. Vlagyimir Jelisztratov szerint a karneváli szemlélet fennmaradt a szlengben, s ennek a káromkodásokban nyelvi bizonyítékai is vannak. 102 Egyes kutatók, például Szabados Péter szerint a modern korban a tömegmédia hordoz több karneváli elemet, úgy látja, hogy a tömegmédia hősei, a populáris kultúra sztárjai képesek arra, hogy egy műsoridőnyi terminusra visszacsempésszék a megnyirbált karneváli vigasságot az emberek életébe BAHTYIN 1982, BAHTYIN 1982, JELISZTRATOV SZABADOS

38 Bahtyin hangsúlyozza, hogy a középkori paródiának semmi köze az újkori, tisztán formális irodalmi paródiához. Véleménye szerint, mint minden paródia, az irodalmi paródia is lefokoz, e lefokozás azonban az újkori paródiában tagadó értelmű, hiányzik belőle az újjászülő ambivalencia, ezzel szemben a karneváli paródia úgy tagad, hogy egyszersmind új életre kelti, meg is újítja azt, amit tagad. Bahtyin szerint ebből fakad, hogy az újkorban sem a paródia műfaja, sem a lefokozás egyéb fajtái nem tudták megtartani egykori roppant jelentőségüket. 104 Linda Hutcheon azonban párhuzamot von a modern irodalom [metafiction] és a bahtyini karnevál jelentősége között: mindkettő a művészet és az élet tudatos határmezsgyéjén létezik, mindkettő minimális különbséget tesz néző és szereplő, a szerző és a mű létrehozásában résztvevő olvasó között. 105 Fontos különbség azonban, hogy míg az előbbit optimizmus jellemzi, addig az utóbbira inkább az ironikus pesszimizmus igaz. De közös bennük, akár Hutcheon kiterjesztett fogalmát, akár a hagyományos műfaji értelmezést nézzük, a normák engedélyezett átlépésének paradoxona [the paradox of the authorized transgression of norms]. 106 Az irodalmi paródia az irodalmi mű szabályait lépi át (megbontva az irodalom konszenzuális közegét), egyszersmind megismétli, megerősíti és újjá is teremti azokat. A szubverzió lehetséges végső határait feszegeti például nyelvi és intertextuális értelemben Eliot The Waste Land-je, vagy Joyce Finnegans Wake-je. 104 BAHTYIN 1982, Like Bakhtin s Renaissance and medieval carnival (and, we might add like the 1970s performance art), modern metafiction exists on the self-conscious borderline of art and life, making little formal distinction between actor and spectator, between author and co-creating reader. HUTCHEON 2000, HUTCHEON 2000, 74 37

39 2. fejezet A paródia a magyar irodalomban 2.1 Humor, komédia és paródia a magyar irodalomban A paródia fogalma Irodalmunkban a paródia szó legkorábbi megjelenése a TESz szerint 1792-re tehető, parodíroz formában: azt mondja (az Attyát parodírozván;) Lyánka! Van-e eszed? (idézet Verseghy A szerelem gyermeke című művéből). 107 A parodizál alak 1809-ben Kazinczy levelezésében jelenik meg először írásban: Örvendj Ország, örvend[j] Törvény, mellyet eggy szép Özvegy Debrecenben 1803-ban így parodizált: Örvendj etc. etc. Örvendj Örvény! jelentése: paródiával utánoz / utánozva kigúnyol. A paródia főnév pedig Vörösmarty Emlékkönyvében szerepel először: paródiának s éposznak akar készíttetni jelentése ez esetben szatirikus irodalmi stílusutánzat illetve gunyoros utánzás. A romantika előtti irodalmi korszak, a század parodia fogalmát Tarnai Andor mutatja be tanulmányában. 108 Ez a fogalom korántsem azonos a máig közismert paródiával, ha késői leszármazottként rokon is vele: mindenestől a romantika előtti irodalmi rendszerbe tarozik, a mai paródiával szemben komoly éppúgy lehetett, mint tréfás, és művelése ( ) az antik hagyományú imitatio-tanon alapul. 109 Magát a szót Pápai Páriz Ferenc értelmezte elsőnek, majd Bod Péter teljes egészében azonosan használta: valamelly versnek követése, vagy azon, vagy más értelemmel. A magyar értelmezés forrása Johann Heinrich Alsted Septem artes liberales című kötete, ő pedig Julius Caesar Scaliger poétikáját követte. Alstednél a parodia az imitatio fajtája, mely többféle lehet: olyan, amelyben egy tekintélyes szerző metrumát vagy költeményét (poema) ugyanazon versalakban (carminis genus) követjük; ide tartozik a közvetett (indirecta) imitatio, melyben a mintául vett költeményt más formába dolgozzuk át, és ide az ún. rescriptio, melyben az eredetinek a versforma megtartásával új értelmet adunk. 110 Ennek értelmében a paródia megőriz és átalakít, s teheti ezt alapvetően kétféleképpen: megőrzi a tartalmat és megváltoztatja a formát, vagy megőrzi a formát és megváltoztatja a tartalmat. Mindkét 107 TESz 1976, TARNAI TARNAI 1990, TARNAI 1990,

40 eljárás él az utánzás-ismétlés módszerével így az új alkotás felidézi a régit, illetve az eltérés mozzanatával, mely új értelmet ad a születő műnek. Alsted imitatio-parodia fogalmának harmadik alfaja köthető leginkább mai paródia-fogalmunkhoz, hiszen a forma megtartása és a tartalom szubverziója a leggyakoribb eljárás parodisztikus művek létrehozásában. Lényeges különbség azonban a paródia-alkotás céljában van: a parodia nem akar nevetségessé tenni, sőt általában egy nagy mester előtti tisztelgésnek számít imitálása, művének felhasználása egy újabb alkotáshoz. Ezzel szemben a romantika korából vett példák jól mutatják, hogy a paródia akkorra már gunyoros utánzást jelent. Hol és mikor történhetett ez a jelentésváltozás? Lehetséges válasz erre Tarnai Andoré, aki a régiség parodia fogalmát vizsgálva érdekes terminológia-váltásra mutat rá, mely a parodiát és a travesztiát érinti: Pálóczi Horváth Ádám a 19. század elején tökéletes parodiákat írt az Ötödfélszáz énekekben, de ezeket már travesztiának nevezte. 111 Tarnai véleménye szerit Pálóczinál figyelhető meg az az átmenet, amikor a régi parodia fogalma és gyakorlata elhalt, pontosabban lesüllyedt a diákköltészet világába és a humor régiójába, ahol manapság él tovább. Ennek a hagyománynak vonulatába tarozik Faludi Ferenc és Amade László is, akik már nem latinul, hanem magyar nyelven írtak és nem klasszikus mintát követtek, hanem saját verseiket parodizálták. 112 Petőfi Sándor Kutyák dala és Farkasok dala című költeményei emlékeztetnek még a dal-ellendal korábbi hagyományára, s Tarnai feltételezi, hogy a régi értelemben vett parodia története ezzel a példával zárul, innentől egy-egy szerző életművén belül elvétve találhatunk régi értelemben vett parodia-példákat. Minket azonban épp a másik irány érdekel: a paródia lesüllyedése a humor régiójába. Kérdés, hogy valóban süllyedésként értékeljük-e a paródia helyét az irodalomban, s hogy e periférikusnak látszó műfaj kizárólag csak a gúny és humor régiójában értelmezhető-e, vagy megőrzött valamit a korábbi (romantika előtti) tulajdonságából, s lehet tisztelgő, affirmatív gesztus is ahogy egyik mai elméletírója, Linda Hutcheon is állítja TARNAI 1990, A Tarnai által idézett költemények: Amade (Szép Cziczerkém - Gaz Cziczerkém); Faludi (Kisztő ének - Felelő ének, Bucsuzó ének). 113 Parody presupposes both a law and its transgression, or both repetition and difference, and that therein lies the key to its double potential: it can be both conservative and transformative, both mystificatory and critical. (A paródia feltételez egy szabályt és annak átlépését, vagy másképpen ismétlést és eltérést, ebben rejlik kettős erejének kulcsa: lehet egyszerre megőrző és átalakító jellegű /konzerváló transzformáló/, misztifikáló vagy kritikus.) HUTCHEON 2000,

41 2.1.2 Parodizáló eszközök a régi magyar irodalomban a) Hitviták A következőkben a régiség irodalmából származó példák esetében a mai (általános) értelemben használom a paródia fogalmát a nevetségessé tevő utánzás eseteit keresve, illetve a parodizáló módszereket vizsgálva. Ebben a tág értelemben parodizáló eszköznek nevezek minden olyan poétikai-stilisztikai fogást, melynek célja egy létező mű vagy műtípus utánzása, újraértelmezése. Minden bizonnyal bőséges példaanyaggal szolgál ehhez a régiség irodalmából a hitvita-irodalom. Ezen alkotások esetében egy tekintélyes szerző művének követése feltehetően nem affirmatív gesztus hacsak nem az író saját felekezetének nagy teológusáról van szó, hanem legtöbbször ellenfelet gúnyoló, nevetségessé tevő szándékot tulajdoníthatunk neki. A hitvitákhoz kapcsolódó gúny- és vitairatok elsősorban olyan vitaalkalmakkor jöttek létre, amikor az eszmei összecsapások mögött személyes emberi indulatok is álltak, s a cél az ellenfél morális megsemmisítése volt. Szembetűnő, hogy a támadás épp ezért sokszor nem intellektuális jellegű (azaz nem a vitapartner elveit vagy műveit veszi célba), hanem magát a személyt. Ezért el kell különítenünk a paródia műfajától és eszközeitől azt a fajta humort, mely leginkább a csúfolókhoz, fordított encomiumokhoz, tehát a valós személyeket ábrázoló tréfás történetekhez kapcsolódik, s melynek célja a kigúnyolás vagy a megszégyenítés. A hitvita-humor ez utóbbival is gyakran él, például Pázmány egy helyütt így ábrázolja Luthert: Mert az Ördög Luthert úgy megszorongatá, hogy alól is elokádá magát, és a Sibi solival megraká pludráját. Végre, Stafylus egy fejszével az ajtót kivágá, és úgy menekedett meg a szaros proféta. 114 Az ehhez hasonló megjelenítések nem tartoznak az általam körüljárandó paródia-fogalom vonzáskörzetébe, hiszen tárgyuk a biográfiai személy és nem művészeti vagy tudományos produktum. Pázmány Péter vitairatairól szólva Deák Orsolya úgy véli, hogy ezek érvelése kétsíkú, a teológiai-dogmatikai érvelést egy verbális-emocionális érvelés is kiegészíti. 115 Ehhez olyan retorikai-poétikai eszköztárra volt szükség, melynek köszönhetően szélesebb olvasóközönség szimpátiáját is megnyerhette. A propagandisztikus beszédmód frazeológiáját a népnyelvből merítette, retorikai-poétikai fogásai, világszemlélete részben a középkori vágáns paródiában, részben a humanista hagyományokban kereshetők. Ezek 114 PÁZMÁNY 1613, DEÁK ,

42 közé tartozik a travesztia, a fikció, amelyek széles lehetőséget nyújtanak a gúny és az irónia, valamint az emocionális jellegű érvelés alkalmazására. 116 Mindezek pedig szorosan kapcsolódnak a paródia fogalmához. A travesztia az utánzott formai kereteket megtartva teszi nevetségessé tárgyát, de legtöbbször nem az utánzott művet szándékszik kinevettetni, hanem csak felhasználja azt egy harmadik mű vagy személy kifigurázására. Ennek jó példája Pázmány Calvinus hiszekegy-istene című munkája (Nagyszombat, 1609). Kálvin kiforgatott tanaiból egy hamis Hiszekegy áll össze. A hitvallás kifacsarása vezérli az argumentáció struktúráját: minden érvelés elején az eredeti szöveg egy részlete olvasható, míg egy-egy szakasz végén, összefoglalásképpen explicitté válik mondanivalója: Hogyha azért az Calvinus magyarázatja szerént ezt az első ágazatot paraphrastice, nyilvább értelemnek okáért, ki akarnók mondani, így kellene ezt fordítani: Hiszek az pokolbéli ördögben, minden ocsmány vétkeknek alkotójában, kegyetlen mostoha atyában, erőtlen nem istenben. 117 A forma parodisztikusnak is mondható, hiszen egy ismert művet utánoz, az azonban világos, hogy nem maga a Hiszekegy a céltáblája, a travesztálás csak eszköz Kálvin és tanainak lejáratására. A hitvita-irodalom retorikai eszközeit vizsgálva a paródia számos kedvelt eszközét azonosíthatjuk. Balázs Mihály az általa vizsgált antitrinitárius és református vitairatokban a névrablást és névadást, illetve az állandósuló gúnynevek adományozását jelöli meg leggyakoribb eszközként, 118 további jellemző retorikai kellékeinek a szólásokat, a közmondásokat és a képes beszédet tartja. 119 Nagyobb kompozíciókat is vizsgál, mint például két hitvitázó drámát, a Válaszúti komédiát és a töredékekből kikövetkeztetett Nagyváradi komédiát. 120 Arra a kérdésre keresi a választ, hogy a fenti művek kipellengérező technikája, retorikai-poétikai fogásai milyen előképekkel hozhatók kapcsolatba. Balázs Mihály egy Curione által közzétett paszkvillusgyűjteményt tekint a humanista szatirikus irodalom egyik lehetséges közvetítőjének. E gyűjtemény Európaszerte elterjedt irodalmi szövegeket tartalmaz, például parafrazeált evangéliumokat, prózai 116 DEÁK , PÁZMÁNY 1983, Karinthynál is jelentős a humoros névadás a jellemzés szempontjából, pl. Trombolányi Dezső, Kaffkaff Margitságosság stb. 119 BALÁZS M. 1998, BALÁZS M. 1998,

43 dialógusokat, szatirikus történeteket melyek gyakran élnek a teologizálás parodisztikus kifordításával, a középkori vágáns irodalomból ismert eszközökkel. 121 A régi magyar irodalom kiemelkedő alkotásai közül nem hagyhatók ki Pázmány Péter munkái, hiszen ezek legtöbbje a szatirikus-ironikus irodalmi vonulatba is bekapcsolható, s ily módon megalapozói a humoros műfajoknak irodalmunkban, továbbá retorikai eszköztáruk a paródiáéval is rokon. 122 Pázmány beszédeinek szerkesztésmódjáról, szépprózai elemeiről, mondatépítéséről, szóképeiről Bitskey István munkájában olvashatunk. 123 A Pázmány-beszédek szépprózai elemei közül kiemelkednek a gyönyörködtető leírások, a tanulságos történetek, a jellemábrázoló, gyakran dialogizált részletek és a beépített közmondások. 124 A tárgyi világot megjelenítő képek racionális, intellektuális színezetet kölcsönöznek a stílusnak, az ellentétek állandó játéka, a szembenálló pólusok szüntelen feleselése pedig a hallgatótól is permanens szellemi erőfeszítést kíván. 125 Pázmány Péter retorikai eszköztáráról az Öt szép levél kapcsán is írt Bitskey István. 126 Az Alvinczi Péternek címzett fiktív levelek ötletét egy német szatirikus munkából merítette a szerző, melyben egy tudós címzettnek szóló, komikus konyhalatinsággal összeállított kérdéssor hangzik el egy tudatlan levélíró tollából. Az ironikus szöveg elocutiojáról szólva Bitskey megállapítja, hogy a köznyelvi fordulatok kétségkívül erős jelenléte és találó felhasználása nem áll ellentétben a retorikai figurák alkalmazásával, sőt, éppenséggel a két szféra találkozása idézheti elő a szöveg hatásosságát. 127 A szatírába, iróniába csomagolt polémia leggyakoribb eszközei a kérdő forma változatai, az ellentétezés (antitheton) és a változatos fonológiai, szintaktikai és szemantikai alakzatok. A kérdő forma eszközével feltehetően a szerkezet szintjén játszik rá a káté-formára (ezt tekinthetjük parodisztikus elemnek), a fentebb említett egyéb retorikai eszközök inkább figyelemfelkeltő, gyönyörködtető vagy a könnyebb megjegyezhetőséget célzó funkcióval bírnak. 121 BALÁZS M. 1998, Szalay Károly szatirikus kontinuitásról beszél irodalmunkban Pázmánytól kezdődően egészen Karinthyig. A pesti szójáték-kultúra gyökerének pedig a Csáth Demeter által megőrzött középkori szójátékokat, ill. a népi-, diák- és udvari szórakoztatás hagyományait tekinti. SZALAY 1987, BITSKEY BITSKEY 1979, BITSKEY 1979, BITSKEY BITSKEY 1999,

44 b) Világi szövegek Kőszeghy Péter tanulmányának köszönhetően különböző parodizáló technikákat figyelhetünk meg a magyar paródia-vonulat szerves részét képező világi irodalomban is. 128 A századi trufák tartalmi szempontból többnyire trágárnak vagy érthetetlennek tűnnek mai szemmel. Számunkra azonban most kevésbé a tartalom vagy a mondanivaló az érdekes, sokkal inkább az az eljárás, mellyel létrehozták e humoros műveket. Aesopus és Markalf gyakori szereplői életrajziként számon tartott tréfás történeteknek, melyekben a két személy szinte keveredik. Egy bölcs Markalf(nak tulajdonított) mondás: A hasnak tele voltából trombitál a segg. 129 Ez az első látásra ízléstelen bölcsesség azonban a korabeli humanista műveltégre és Biblia-ismeretre alapoz: a Máté 12,34 Mert a szívnek teljességéből szól a száj tanítás kifordítása a grammatikai-logikai felépítés megtartásával. Amint Kőszeghy végül megállapítja: mind Aesopus életrajzának epizódjai, mind a Markalf-történetek tulajdonképpen példabeszédekből állnak, egyfajta sajátos, fordított világú Biblia ez. 130 Így a forma imitálása (utalások és nyelvezet) és a tartalom szubverziója miatt ezeket a műveket joggal nevezhetjük a mai fogalmunkkal Bibliaparódiáknak is. Nemcsak a bibliai, hanem az udvari stílust is gyakran nevetségessé teszik ezek a kifordított szövegek, melyek elsősorban stílusparódiák feltehetően nem a teológiai mondanivalót gúnyolják. Hasonló módszerrel létrehozott mű Csáktornyai Mátyás iskolamester Marosvásárhelyen írott fordított illemtana (Kolozsvár, 1592 k.). 131 Lehetséges forrása Friedrich Dedekind Grobianusa, legfőbb szövegszervező elve a fordított világ legkövetkezetesebb véghezvitele: mindent dicsér, amit a kor (vagy legalábbis Erasmus) elítélendőnek tart, és viszont. 132 Csáktornyai írása valószínűleg rendkívüli sikernek örvendett korában. Eljárása igen egyszerű, hiszen az illemtan formai követelményeit megtartva minden tanácsot az ellenkezőjére változtat. Álljon itt néhány szemléletes példa: KŐSZEGHY Idézet az első nyomtatott magyar nyelvű trufagyűjteményünkből, melyet ismeretlen fordító ültetett át latinból magyarra. Salamon királynak [ ]rövid könyve, KŐSZEGHY 2003, CSÁKTORNYAI KŐSZEGHY 2003, Római számmal jelölve: ERASMUS 1591; arab számmal jelölve: CSÁKTORNYAI

45 XLVII. Minemünek kell lenni az hajadnak? Nem igen hosszú, ne fedje el az homlokodat, se az válladon ne hányódjék, hogy méltán mondathassék fírfiúi hajnak. 37. Régi jámboroknak az ő együgyüségök, Mindenekben dicsíretes szilíd erkölcsök; Nékik penig hosszú haj volt gyönyörüségök. XLIII. Kell-e az fogoknak tisztaságára gondot viselni? [ ] Annakokáért ükét reggel tiszta vízzel megmossad [ ] 40. Bölcsek tartják: ha szád mind csak új vízzel mosod, Hamar megvesz, azért a ne légyen szokásod: Igen ékes, ha fogadat szép sárgán tartod. A magyar humor világi vonulatát, az udvari költészetet vizsgálva Kőszeghy nyomán jó példákra találunk Balassi Szép magyar komédiájában is, amely mintegy iskolapéldája az udvari tréfásságnak. 134 A 16. századi olasz komédiák állandó kelléke a kétértelmű beszéd, vagyis bizonyos szavak egy adott kontextusban nemcsak első jelentésükben használtatnak. Kőszeghy véleménye szerint Balassi tréfái esetében a humor forrása nem az alacsony stílusban keresendő ahogy ezt a szakirodalmi hagyomány tartja, sokkal inkább az erotikus-kétértelmű beszéd virágnyelvi párhuzamaiban. Júlia lefestésekor a korabeli nézők ugyancsak harsány kacajra fakadhattak:»szép simácska ám az! Kövérke, pirosocska, jó üzöcske, mint egy nyúlcímerecske! Oly fejér, mint az én ingem karácson napján! Az melle, mint egy gömbelő retkecske; az orcája, mint egy parlagi rózsa; az ajaka, mint egy kis megért cseresnye; oly fejér az fogai mint egy lisztláng; az orra vékon, hosszúcska, mint egy lyukon hámzott salátatorzsácska ( )«Pajkos mikroképeket láthatunk, és ahogy a tanulmány szerzője rámutat, olyan ez a leírás, mint egy szavakba áttett, illetlen elemekből összeállított Arcimboldo-kép. Eljárása a kor karikatúráihoz 134 KŐSZEGHY 2003,

46 hasonlítható; Melanchton arcképét például meztelen testekből rótták össze teszi hozzá Kőszeghy. 135 A régiség irodalmából kiemelt példákon a mai értelemben használt paródiához köthető parodisztikus eszközök jelenlétét vizsgáltuk. Műfaji-formai szempontból elkülöníthettük a paródia-formát a travesztiától, aszerint, hogy mi a gúnyolódás tárgya: előbbinél maga a parodizált mű, szerző vagy stílus a célpont (Markalf-történetek, Gróbián) utóbbinál pedig a travesztált mű csak a formai keretet adja egy másik tárgy nevetségessé tételéhez (Calvinus hiszek-egy Istene). Példáinkból az alábbi humoros-parodisztikus hatást keltő eszközöket emelhetjük ki: gúnynevek adományozása, irónia, ellentétezés, retorikai eszközök és köznyelvi fordulatok együttes használata, a párbeszédes és kérdő forma változatai. (Természetesen ezek az eszközök nem csak a paródia műfajával hozhatók összefüggésbe.) A világi irodalomból a kétértelmű beszédre láthattunk példát, mely a humoros irodalom kedvelt eljárása a későbbi korokban is: amint Balassi beépíti művébe a virágnyelvet (nyúl, torzsa stb.), úgy Csokonai Alkalmatosságra írott verseiben klasszikus toposzokat tölt meg erotikus tartalommal KŐSZEGHY 2003, Erről Szilágyi Márton tanulmányában olvashatunk bővebben. SZILÁGYI Az erotikus-metaforikus nyelvezetet természetesen más korok és más műfajok is ismerik, a példák Catullustól kezdve Janus Pannoniuson át Shakespeare-ig vagy akár napjainkig szaporíthatók lennének. 45

47 2.1.3 Parodizáló eszközök az elbeszélő költeményekben és vígeposzokban Felvilágosodás kori irodalmunk néhány jellegzetes példája a humoros típusalkotás, illetve a társadalmi kérdések irodalmi megjelenítése szempontjából lehet érdekes számunkra, példáink lehetőséget adnak a parodizáló eszközök és módszerek további feltérképezésére. Gvadányi József 1788-as Egy falusi nótáriusnak budai utazása című elbeszélő költeménye a nemzet ügyével kapcsolatos kérdésekben foglal állást. Művének főszereplője, Zajtai uram, Peleske község nótáriusa beszámol az 1790-es országgyűlésről. A nótárius elsősorban a módizó, idegenmajmoló előkelőket leckézteti, számára a nemzeti viselet a legfontosabb ügy, még a nemzeti nyelv kérdésénél is fontosabb. A mű inkább nevezhető szatirikus mint parodisztikus alkotásnak, de jó példa arra, hogy irodalmi mű a humor és nevetségessé tevés eszközével próbál hatni az olvasóközönségre társadalmi kérdésekben. Verseghy Ferenc Rikóti Mátyás (1804) című verses elbeszélésének (vígeposzának) középpontjában is a kultúra kérdései állnak. Egy mezőváros provinciálisan derűs világa jelenik meg benne, negatív hőse a falu kántora, Rikóti Mátyás, aki nagy lángelmének tartja magát, s ezt környezete egy ideig megerősíti, végül tréfából költő-koszorúzást tartanak számára, hogy megszégyenüljön és ráébredjen tehetségtelenségére. Császár Elemér négy réteget különböztet meg a műben: az első a mese, a fűzfapoéta tragikomikus története, a második a magyar falusi élet szatirikus rajza, a harmadik réteg Verseghy tanító célzatú irodalmi-esztétikai elveinek megjelenése a szereplők párbeszédében, a negyedik pedig Rikóti esete mint torzkép Verseghy költőtársinak kigúnyolására. 137 A parodisztikus típusalkotás szempontjából különösen érdekes, hogy hogyan ábrázolja a szerző a falusi élet legfontosabb szereplőit: az urak, a félműveltek és a nép világa egyaránt megjelenik a mulatságos jelenetekben. Rikóti földesurának, az Obesternek kúriájában találkozhatunk a fölvilágosodott, de vallásos plébánossal, az irodalom iránt érdeklődő, művelt kapitánnyal, a vakbuzgó szerzetessel és a modern, nyugati műveltségtől elmaradt, ósdi versfaragóval, aki dilettantizmusban úri párja a félművelt Rikótinak. Érdekességüket fokozza, hogy majd mind arckép vagy torzkép: a plébános vonásait önmagáról mintázta Verseghy, a szerzetesét egykori társáról, a szintén pálos Alexovits Vazulról, az ízléstelen versfaragóét P. Horváth Ádámról írja Császár Elemér. Beszélgetéseik, vitatkozásaik rendszerint az irodalom és a 137 CSÁSZÁR Elemér előszava = VERSEGHY

48 tudomány körül forognak, ezáltal az eposz korképpé válik: beleláthatunk a 19. század eleji Magyarország szellemi állapotaiba. Verseghy szigorú kritikus, fölháborodik irodalmi viszonyaink sivárságán: művének baljós üzenete, hogy a magyar Parnasszuson tehetségtelen, tudatlan, ízléstelen írók garázdálkodnak. Rikóti Mátyás, a falu fűzfapoétája, nem pusztán egy közismert típus megszemélyesítése, hanem egyben torzkép színleg a kontár-költők nevetségessé tételére, valójában Verseghy költőtársai kigúnyolására, és a jogosulatlan törtetők elriasztására. 138 A szerző állásfoglalása irodalmi kérdésekben szintén kiolvasható a műből: a modernséget előnyben részesíti az antikkal szemben, a tudományt pedig a költészettel szemben. 139 Lássuk milyen eszközökkel éri el mindezt. A keretet maga a műfaj, az eposzparódia adja. A klasszikus komikus eposz fő hatáseszköze, mint közismert, s a műfaj ősmintája, a hellén Batrakhomüomakhia mutatja, az álheroikus modor: a felcsigázottan patetikus dikciónak és a triviális cselekménynek és szereplőknek, azaz formának és lényegnek a komikus kontrasztja írja Julow Viktor. 140 Azonban a gúny az újkori komikus eposzok esetében legtöbbször nem a hősi epika stílusa és modora ellen irányul, mint inkább a stílus indokolatlan emelkedettsége, túlcsigázottsága által az ábrázolás tárgya ellen. 141 Így például a kántor hangoztatott művészi elveiben az elavult provinciális barokk ars poeticája fordul visszájára: Rikóti Mátyás a történet során bemutatott fércművei a parlagi barokk paródiái. Julow Viktor szerint Pope The Dunciadje ihlető forrása lehetett Verseghy művének, s tanulmányában bemutat jó pár motívumot, egyező szerkesztésű helyet ennek alátámasztására. 142 A műfajról gondolkodva Julow megállapítja, hogy az alapvető szándék szerint a Dunciad nem stílusparódia, azonban mivel a hang komikus emelkedettségének eszköze a hősi eposz tónusának tréfás imitációja, állandóan a stílusparódia határán egyensúlyoz. 143 Pope művét irodalmi ellenfelei elleni szatirikus célú támadásként szokás értelmezni, és feltehetően a megtámadott kortárs írók stílusparódiái is felfedezhetők a műben. A stílusparódia szerepének ez a megnövekedése volt az, ami először hívta fel figyelmemet a Dunciad és a Rikóti Mátyás rokonságára. A cselekmény hasonlatossága mellett hasonló humorforrásokkal is találkozunk, ilyen például a címadás módja: az Íliász (Iliad) szóalak 138 CSÁSZÁR Elemér előszava = VERSEGHY BÍRÓ 2003, JULOW 1981, 37. A Rikóti Mátyásról lásd még: FRIED JULOW 1981, JULOW 1981, JULOW 1981,

49 utánzásával képződött a dunce (tökfej) szóból a Dunciad, a Rikóti név pedig szintén beszélőnév, a tájnyelvi rikót (fülsértően kiált) magyar szóból származik. Verseghy ezzel is jellemzi a főszereplőt, jelképesen összesűríti benne azt, ami ellen küzd: a barokk nagyhangúságot, szertelenségét, a dilettánsok erőszakosságát. 144 Verseghytől függetlenül két kortársa is megrajzolta az önjelölt költőtípus karikatúráját: Kazinczy Ferenc Vitkovicshoz című episztolájában és Csokonai Vitéz Mihály a Tempefőiben. Az 1793-as A méla Tempefői az az: az is bolond, a ki poétává lesz Magyar országban című töredékben maradt mű szerzője Verseghyhez hasonlóan két fő irányt lát az irodalom területén: a populáris és a nemesi irodalmat. Ahogy a félművelt Rikóti Mátyás költészetét támogatja az úri világ, úgy a Tempefőiben a nemesi tökkelütöttek is méltányolják Csikorgó művészetét. Azonban míg Verseghy műve szándékosan sötéten mutatja be a hazai irodalmi állapotokat túloz, hogy elriasztó példát adjon, addig Csokonai Tempefőijét optimista vállalkozásnak tekinthetjük, hiszen a fiatal szerző olyan nézőközönségre számít, amely mulat az irodalmat megvető nemesség kifigurázásán. Az irodalmi körkép megrajzolása is hasonló vonás a két műben, Bíró Ferenc így ír erről: Tempefői és szerelmese, Rozália az 1780-as évek értelmiségi irodalmának szószólói a színpadról az évtized szinte minden jelentős magyar írójának a neve elhangzik, magasztaló jelzők vagy éppen méltatások kíséretében. A darab bizonyos értelemben az ő mozgalmuk összegzése ( ). 145 Verseghy és Csokonai említett művei több szempontból is rokonságot mutatnak Karinthy paródiáival: mint komikus alkotások előzménynek tekinthetők, megtalálhatók bennük a továbbélő parodisztikus elemek, továbbá témaválasztásuk is megegyezik, hiszen a szerzők kortársait, írókat-költőket ábrázolnak. Verseghy a Rikóti Mátyásban az antik előképre, Achilleusz pajzsára való utalással azt fejezi ki tréfásan, hogy a palástra hímzett képek teljes körképét akarják adni a magyar írótípusoknak. 146 Ehhez hasonlóan a Tempefői is írókat ábrázol, s ezáltal kíván hatással lenni a korabeli művészekre és az irodalomértő közönségre. E művek annyiban szatirikusak, hogy társadalmi jelenség kifigurázását célozzák, a stílusparódia ami Karinthynál önálló műfajjá lesz inkább humorkeltő eszközként szerepel bennük. 144 JULOW 1981, BÍRÓ 2003, JULOW 1981,

50 Az eddig vizsgált komikus művek sorából kitűnik egy jellegzetes műfaji csoport, az eposzparódia műfaja. A homéroszi eposzok alakjait, nyelvezetét, eszközeit kigúnyoló, kisszerű témát választó alkotások (rablott vödör vagy hajfürt esete) irodalmunkban is meghonosodtak először fordítói próbálkozások révén, majd a nemzeti irodalom önálló alkotásain keresztül. Csokonai A furcsa epopoeáról közönségesen című tanulmányában felsorolja a műfaj általa ismert fordításait, átiratait magyar nyelvre. 147 Az első Blumauer Békaegérharcának saját átdolgozása, a második Boileau Pulpitusa, amit egy bizonyos Kovács Ferenc ingenieur úr fordított magyarra. Pope Az elragadtatott hajfürtjét Csokonai nagyra tartja, s beszámol arról, hogy míg ő franciából dolgozott, addig egy ismeretlen az eredeti angolból fordította Az ellopott Bukli címmel. Említi még Szalkay Antal Magyar Éneisét, melyet Blumauer travesztált Aeneiséből dolgozott át. Tassoni Elragadtatott veder című művét is dicséri, s ennek fordítását korábban meg is ígérte (egy Iliász-travesztiával együtt), de mivel nem jártas az olasz nyelvben, s a mű bővelkedik közmondásokban és olasz versek paródiáiban, melyek nehezen átültethetők magyarra, ezért félbehagyta. Helyette egy eredetivel gazdagítja a hazai irodalmat, ez a Dorottya, avagy a dámák diadalma a fársángon. Csokonai Vitéz Mihály Dorottyájában (1798) az eposzok alakjait, nyelvezetét, eszközeit alkalmazza témája ábrázolásához, másrészt műve a vénlánycsúfolókkal is rokonságot mutat. A komikum legfőbb forrása ahogy ezt a műfaj korábbi példáiból láttuk a tartalom és a forma közötti ellenét: Nálam a comicumnak kútfeje az, hogy a történetet, melly magában nevetséges, úgy adom elő, mint nagy és fontos dolgot. 148 Csokonai Pope A fürtrablás című művéből és a már emlegetett Dunciadból is merített, műve nem nélkülözi az ironikus, szatirikus hangvételt sem. A szerző műfaji meghatározása az Előbeszédben tanulságos lehet számunkra: Nem hisztória hát ez; annyival inkább nem pasquillus, melly élő vagy meghólt individuumokat sértegetne: sőt nem is szatíra, noha ez utolsónak tulajdoniból, valamint minden comicum poéma a világon, egy kis lelket kőlcsönöz magának. 149 Műve tehát nem szatíra, nem valós személy vagy esemény az ihletője, hanem epopoea comica vagyis furcsa epopoea, amellyben egy-két fordítást ugyan magyarúl is olvashatunk: de eredeti próbát még nem tettünk. 150 A Dorottyával a magyar költészet ezt 147 CSOKONAI 1981, CSOKONAI 1987, CSOKONAI 1987, CSOKONAI 1987,

51 a hiányát kívánja betölteni, továbbá megfogalmazza a mű másodlagos célját is: a nemzeti elkorcsosodást, a fiatalok léha szórakozásait támadja, tehát fontosnak tartja, hogy a műfaj nemcsak mulattat, hanem nevelő célzatú is: Mert aki azt gondolja, hogy a comica poézisnak célja (már az akár epicus, akár drámai, akár más kisebb darab légyen is) csak az olvasó múlattatására s nevettetésére irányoz: az, ítéletem szerént, hibázik. Bizonyára, valamint az egész poézisnak, úgy ennek is fő célja az emberi szív jó vagy rossz, nemes vagy erőtlen, okos vagy bohó vóltának előadása, melly által amazt lelkesítni, ezt pedig helyre hozni iparkodik. 151 A komikus műfajok rehabilitálása talán először itt érhető tetten legszembetűnőbben a magyar irodalom történetében. Nem véletlen, hogy Csokonai úgy érzi, meg kell védenie a látszólag léha műfajt, hiszen ő maga is elmarasztalható lenne irodalmunkban való meghonosításáért. Jelzésértékű azonban a műfaj életképességét illetően, hogy nem valósult meg Csokonai reménye, miszerint egész nyaláb remekek követik Dorottyáját irodalmunkban. Majd egy fél évszázad telik el, mire ismét kiemelkedő művekkel találkozunk, azonban A helység kalapácsa Arany Elveszett alkotmányával együtt igenigen kései sereghajtója egy Nyugat-Európában akkor már egy évszázada levitézlett műfajnak. 152 Petőfi 1844-es komikus eposzát a Zalán futása paródiájaként szokás értelmezni így értették a kortársak is másrészt eposzparódiának, műfajparódiának is tekinthetjük. A helység kalapácsa azonban nemcsak egyetlen művet, hanem egy teljes műfaji hagyományt céloz, az eposzi hagyományok nevetségessé tétele szinte ellehetetleníti, hogy bárki e klasszikus műfajjal kísérletezzen. Petőfi műve a nagyepikai hagyományok korszerűtlenségére és arra az archaikus, provinciális nyelvezetre hívja fel a figyelmet, mely a kor irodalmának fő sajátossága volt. A helység kalapácsa nyelvének, drasztikus szókimondásának funkciója a szóvirágos, patetikus stílus parodizálása, így a mű egyben stílusparódia is. 153 Fried István szerint Petőfi viszonya a Zalán futásához mint példaképhez, mint mintához egyértelműen elutasító, de a tény, hogy Vörösmarty művét választotta utánozni való tárgynak, pozitívan is értelmezhető: a Zalán futása egyes elemeinek, hangvételének és műfajának paródiája a helyzettisztázás kegyetlensége mellett 151 CSOKONAI 1987, JULOW 1975, Erről bővebben lásd Fried István tanulmányát. FRIED ,

52 egyben a tiszteletnek kifejezéseként is felfogható. 154 Eszerint Vörösmarty művének parodisztikus újraértelmezése s egyben egy irodalmi hagyomány megtámadása nem kizárólag megsemmisítő jellegű tett, hanem képes ráerősíteni annak fontosságára, irodalmi hagyományunkban elfoglalt helyére is. Nemcsak Petőfi, hanem maga Vörösmarty is leszámol a Zalán futása pátoszával egy későbbi művében vagy minden esetre elbizonytalanítja a korábban felmutatott értékeket: ha a Zalán futása szerzője rádöbbenteni szerette volna olvasóit a»nemzeti nagylét«-re, A kecskebőr szerzője korábbi elégikus hangvételét, ossziáni felütését, költői szemléletét (nem vonja éppen vissza, de legalábbis) kétségessé teszi, egy újabb perspektívából relativizálja. 155 Például a kiszólást az olvasóhoz így változtatja fonákjára A kecskebőrben: S nem tartjuk tovább függőben olvasóinkat, a vacsora csakugyan bekövetkezék. 156 Ily módon az önidézet is a korszerűtlenné vált költői eszközöket célozhatja. A szerző utal az egykor komoly szándékkal emlegetett régi dicsőség -re a két, történetbeli rozzant paripa, Szellő és Táltos kapcsán: a neveikben fennmaradott ősi dicsőségről végkép meg látszanak feledkezve lenni. 157 Arany János életművéből két humoros elbeszélő költeményt emelhetünk ki, mindkettő szatirikus felhangú: Az elveszett alkotmány (1845) című műve a vármegyei korteskedés szatírája, A nagyidai cigányok (1850) pedig egy anekdota feldolgozásával fest keserű képet a szabadságharc bukásának okairól. (Arany játékos-humoros műveiről később szólunk részletesebben.) Mindez arra enged következtetni, hogy az elbeszélő költemény műfaja éppúgy, mint a vígeposz különösen alkalmas társadalmi jelenségek fonákságainak felnagyítására, kinevettetésére, melyet sokszor stílusparódia fűszerez. Azt is láthattuk, hogy ilyen társadalmi jelenség maga az irodalom és a költészet ügye, melyet Verseghy és Csokonai munkája is középpontba állított. De míg az előbbi művek leginkább kívülről ábrázolták a kortársakat és tették nevetségessé a rossz költőket (egy-egy stílusparódiával műveiket is), addig Petőfi A helység kalapácsában belülről vitte véghez mindezt, és számolt le egy elavult költői modorral. 154 FRIED , FRIED , VÖRÖSMARTY 1974, VÖRÖSMARTY 1974,

53 Irodalmi viták, stílusparódiák a) Parodisztikus forma az irodalmi vitákban A paródia története tollharcok története. 158 A polémiákkal teli korszakok, úgy tűnik, kedveznek a parodizáló formának ezt mutatták a hitvita-irodalom egyes példái, vagy azok a korszakok, amikor a magyar irodalom sorsa állt a középpontban, s ezt példázta Csokonai Tempefőije vagy Verseghy Rikóti Mátyása. Nem véletlen, hogy a felvilágosodás kori pennacsatáknak is kedvelt eszköze volt a paródia kritikus utánzás értelemben. A személyt támadó gúnyolódás és a szatirikus hangvétel mellett megtalálható a stílusparódia eszköze is, különösen a két legjelentősebb gúnyiratban, a Mondolatban és az arra adott Feleletben. Lássuk a legjelentősebb vita-helyzeteket irodalmunkban: A Milton-vita során Rájnis József felhasználta Voltaire érveit Milton és Az elveszett paradicsom ellen, és Batsányi is készen találta az érveit a nyugat-európai irodalomban Milton és műve mellett 159 így a vita nem fajul egymás érveinek vagy személyének nyílt gúnyolásáig. Azonban a jottista-ypszlonista vitában már nem pusztán a tudós érvelés kap szerepet, hanem az erősebb, támadó hangvétel is megjelenik Révai Miklós és követői részéről: Verseghy Ferenc A tiszta magyarság 160 című munkájára álnéven írt eszmefuttatásokkal válaszol, melyekben saját magát dicsőíti, Verseghy személyét viszont nem kíméli. Már írásának címe is parodisztikus, ellentétre fordító utánzás: Versegi Ferencnek tisztasággal kérkedő tisztátalan magyarsága (kiemelten szedve) melyet nyilvánvaló egyenes okokkal tisztán megmutat Révai Miklósnak hív tanítványa, s igaz jó barátja, Világosvári Miklósfi János. 161 Egy évvel későbbi vitairatának címe Versegi Ferencnek megcsalatkozott illetlen mocskolódásai (ez a szó áll kiemelten) A tiszta magyarságban. 162 Ez utóbbiban a Verseghy-féle címet megtartja, de a valósnak vélt mocsok és az eredeti címbeli tiszta jelző szembeállításával semmisíti meg azt ismét ellentétezéssel. Az ún. Árkádia-pör levélváltásai inkább a félreértés magyarázatára szolgálnak főleg Kazinczy részéről, a nyelvújítási harc azonban már jó példákkal szolgál azt 158 REMÉNYI TARJÁN 1994, SZAJBÉLY 2001, VERSEGHY 1980, RÉVAI 1980, RÉVAI 1980a,

54 alátámasztandó, hogy a parodisztikus utánzás fajsúlyos érv lehet a vitában, mert mindennél érzékletesebben mutathatja meg egy nézet vagy stílus visszásságait. Szentgyörgyi József és Somogyi Gedeon Mondolata, 163 mely a Tövisek és virágok szerzőjét és elveit támadja, már címében kifigurázza az összevonással történő szóalkotást. A Somogyi Gedeon tollából származó szövegek éle Kazinczy személye ellen is irányul, akit Zafyr Cencinek nevez (ez beleillik a gúnynév-adás korábban említett hagyományába), stílusát pedig túlozva parodizálja. Mindezt még egy karikatúra is kíséri: a címlapon látható, a Parnasszus felé szamárháton baktató figurában a kortársak a költő gúnyképét látták. A Felelet a Mondolatra Kölcsey Ferenc és Szemere Pál tollából született gúnyiratfüzér, 164 melyben Somogyi Gedeont néhai Bohógyi Gedeonnak keresztelik viszonozva a gúnynév-adást. A szöveg támadásai neki és a maradiak táborának szólnak, miközben szintén kinevettetik a nyelvújítás túlkapásait, a kevésbé jó stílusérzékű írók fordulatait. Példaként álljon itt egy-egy részlet a két műből, először a Mondolatból: valahányszor a Zeüsz páncélozott Leánya s a kellemteli gráciák magyar kedvencei, ama duzmadt mostoha bölcsességgel viódó magas lelkű s érzelmű hazafi-szerzők, mint a nemzet őrlelkei s a dörgő ázur palotájának pödör szakállú őrmesterei tüzes ömledéseknek éteri szárnyait héllyáztatták; s gigászerővel harcra szegült karokkal átküzdvén a Styx öbleit, ion koszorús fejeken balzsamos kenet villogott, üstökeiken láng lebegett, s csókdosta homlokaikat: mindannyiszor rettenve nézett rájok szemem, s felüllepve búszomorral, sápulva sürgettem oda magam az íróasztalhoz, görcsileg reszkető kézzel nyúltam az írástollhoz. 165 Az alábbi émelyítő látomás pedig a Feleletből való stílusparódia: Képjáték vagy álommúlám? a korán egy édes hajnal polyáit bontja, a komor setét felhőit szélyt űzi és a boncolt humorványok közűl fejti ki a piros világosságot. Úgy van, most születik a nap a terhes éj pongyola méhéből milyen fehérség látszik aláereszkedő felhő csomójába hempelyegni? Ez az örömgyerek a szépelődők táborából választva né! mint bontja széjt magáról tűzes fátyolleplét! 166 A Mondolat írója elleni stílusparódiák sorában költeményeket is találunk, például ilyen Hőgyészi Hőgyész Máté Bohógyi Gedeonhoz írott episztolája. Hőgyész jegyzetei a vershez a tudálékos, klasszikusokat előszeretettel idéző poétai attitűd paródiája. 163 SZENTGYÖRGYI SOMOGYI 1980, KÖLCSEY SZEMERE 1980, SZENTGYÖRGYI SOMOGYI 1980, KÖLCSEY SZEMERE 1980,

55 Homerust. Ez régi híres görög poéta, kit én minden alkalmatossággal említeni szoktam, noha sohasem olvastam. Ugyanezt tanácslom másoknak is, kik tudós poéták akarnak lenni. 167 Az antik utalások megjegyzetelésének gesztusa válik itt célponttá, azáltal, hogy a paródia legtöbbször az alapműveltségnek megfelelő, mindenki által ismert fogalmakat emeli ki, s azokat a fiktív szerző nagy tudálékosan, de hozzá nem értését sokszor nyíltan leleplezve definiálja. b) Stílusparódiák A romantika korának jelentős műve, a részleteiben lefordított Osszián-ének olyan erőteljesen hatott irodalmi nyelvünkre, hogy az ennek hatására terjedő stílusbeli túlkapásokat egyaránt könnyű volt komolyan művelni és parodizálni. Macpherson Osszián-verseinek gyűjteménye hatalmas nemzetközi sikert aratott, első magyar fordítását Ráday Gedeon készítette el az 1780-as évek végén, 1815-től Kazinczy, Batsányi, Döbrentei Gábor és később Petőfi is fordította. Az Osszián-fordítások, Vörösmarty példája nyomán burjánzó verses és prózai művek honosították meg ezt a búsongó, költői kérdésekkel túlzsúfolt, elégikus tónust, amely mind az eposzokban, mind a prózai művekben divatossá lett, kifejezhette a bárd-attitűdöt, a nemzeti dalnok értékű magatartást, ám érzelmessége hamar érzelgősségbe fúlt, a bárd-attitűd pózzá merevedett, gondolatszegénysége, körülírásban kimerülő mondatszerkesztése kínálta magát paródiára. 168 Ez a fajta paródia elsősorban nyelvi, hiszen a nyelv és a tárgy közötti feszültségre épít (akárcsak a komikus eposz), de ez a parodizáló eljárás is könnyen parodizálhatóvá válhat automatizmusa miatt. 169 Az ossziáni stílus bűvköréből való kitörési szándék érhető tetten Kisfaludy Károly életművében, s leginkább annak parodizálása, nevetségessé tétele mutatja ezt. Kisfaludy Károly Ossian keservei című festményének (François Gérard képének másolata) keletkezése után néhány évvel írta meg két vígnovelláját, az Andor és Jucit és a Hős Fercsit, amely művek a kortárs befogadók számára egyértelműen az ossiani stílus paródiáiként szolgáltak. 170 A paródiákat azok a korabeli szövegek provokálták, amelyekben az Osszián hatása a pastiche alakzatában nyilvánult meg, s melyekben a tartalmat háttérbe szorították a formai túlzások KÖLCSEY SZEMERE 1980, FRIED , FRIED , BENKŐ 2007, Reformkori Osszián-paródiákat bőven találunk DOBÓCZKY Pál Népies alakok az irodalomban a népies irány előtt vagy SZINNYEI Ferenc Novella- és regényirodalmunk a szabadságharcig című munkáiban. 54

56 Kisfaludy festményének és novelláinak különbsége modalitásuk szempontjából szembetűnő, a korábbi elégikus szemléletet az ironikus viszonyulás váltja fel. Kisfaludy Károly stílusparódiáinak hatása Petőfiig, A helység kalapácsáig kimutatható. 172 Munkássága több szempontból is fontos mérföldkő a magyar humoros irodalomban: egyrészt vígjátékaiban a komikus típusalkotás módszereit a gyakorlatban formálja meg, vígjátékírói tehetségének köszönhető az első magyar komédiáról szóló elméleti munka, Kölcsey Ferencnek A leányőrzőről írott tanulmánya, továbbá az ossziáni stílus kapcsán kimutatható a parodisztikus-ironikus viszonyulás egy olyan irodalmi jelenséghez, melynek korábban maga is híve volt. 172 Csetri Lajos utószava = KISFALUDY 1980,

57 2.2 Hazai humor-, komikum- és paródiaelméletek Talán kissé túlzónak tűnik a címben szereplő elmélet kifejezés, mert valójában a humorról és a komikumról (és így a paródia műfajáról) való gondolkodás irodalmunkban periférikus, egyedi esetekre korlátozódik, s azok sem mindig jelentenek valódi értelemben vett, önálló elméleteket. Szalay Károly 1983-as könyve, a Komikum, szatíra, humor e három fogalom definiálására, összefüggésinek feltérképezésére vállalkozik, illetve bemutatja és értelmezi a magyar komikum-, szatíra- és humorelméleteket a lehetséges kezdetektől az 1960-as, 70- es évekig. 173 Megkülönbözteti a filozófiai vagy esztétikai szempontú megközelítéseket (ilyenek például az Arisztotelész, Kant, Hobbes vagy Hegel munkáin alapuló magyar elméletek) az egyéb szempontú komikum-elméletektől (például Cicero és Quintilianus a mesterség, a szónoki gyakorlat szempontjából közelíti meg a nevetségesség kérdését; Darwin és Spencer a természettudomány felől, Freud a pszichoanalízis felől, s vannak saját szakmai gyakorlatból származó, szerzői komikumelméletek is). A magyar komikumelméleteket és jellegzetességeiket a továbbiakban arra fókuszálva mutatom be, hogy milyen szerepet szánnak a szerzők a humornak irodalmi és társadalmi szempontból, illetve hol és milyen formában jelenik meg az olvasó-befogadó feladata az elméletekben ez a paródia szempontjából a későbbiekben fontos lesz Humor- és komikumelméletek A magyar humor- és komikumelméletekkel két nagyobb összegzés foglalkozik Szalay Károly előtt: Szinnyei Ferenc A humorról szóló elméleti irodalom című 1903-as munkáját viszonylag rövid időn belül követi Szigetvári Iván A komikum elmélete című műve ből. Ezek címéből is kitetszik, hogy humorról és komikumról való gondolkodás nehezen szétválasztható. Mindkét mű Szerdahelyi György 1778-as Aestheticá-ját említi első ismert történeti munkaként. Szigetvári gyűjtése során csak módszeres, önálló könyvet vagy tanulmányt vett figyelembe, a más formában fellelhető elméletekkel nem foglalkozott. 174 A téma feldolgozatlanságát, periférikus voltát mi sem jelzi feltűnőbben, mint az, hogy Szalay is erre a több mint hetven évvel korábbi tudományos igényű munkára kénytelen visszautalni könyvében. 173 SZALAY SZIGETVÁRI A Szigetvári által gyűjtött magyar komikumelméletek bibliográfiáját lásd: Függelék II. 56

58 Első hazai komikum-felfogásként értékelhetünk egy 16. század elejéről megmaradt, Bartholomeus Pannonius 175 tollából származó följegyzést: Quare non absonum duxi hac saltem aetula speculorum ac paradigmatum totius humanae vitae (ut hoc comicorum) calcaneum aemulatione quadem (a longe saltem) seqqui. Pannonius a Tücsök című komédia bevezetőjében nevezi ezt az irodalmi műfajt tükör -nek és az egész emberi élet paradigmájának. Eszerint a komédia alapanyaga a való élet, a komikum pedig annak ellentmondásaiból származik. Második lehetséges komikumelméleti gondolatsor lehet az 1577-ből való, már korábban idézett humoros mű, a Salamon és Markalfus tréfabeszédeinek előszava. Eszerint a szatíra társadalmi haszna az ékes dorgálás, valamint a komédia megakadályozza, hogy az nyomorult és gyarló természet teljességgel az gorombaságban és vétkekben el ne merüljön. Bartholomeus Pannoniushoz hasonlóan itt is megtaláljuk az irodalomra vonatkozó tükör-motívumot: Sokféle bölcsek voltanak eleitől fogván, kik az embereknek hasznokért és életeknek megjobbításáért sok különbkülönbféle dolgokat írtanak, hogy az embereknek legyen előtte mintegy tükör mindenha egyebek példája. 176 Ekképp Salamon király és Markalf párbeszéde sem csak nevettet, hanem célja, hogy az olvasók a tréfából szép haszonra való tanulságokat notáljanak. A hasznosság és nevelő szándék nemcsak a komikus művek létjogosultságának feltétele, hanem minden irodalmi műnek meg kell felenie ennek, hiszen céljuk az emberi élet jobbá tétele. A 17. század elején Pázmány Péter bibliai helyekre és egyháztanítókra hivatkozva többhelyütt elítélte a csúfolódó, trágár vagy szatirikus élű durvaságot vitairatai azonban, tudjuk, egész mást mutatnak. Apáczai Csere János Magyar Enyclopediájának (1653) komédiáról és a nevetésről szóló gondolatai Pázmányéval ellentétesek. Apáczai a nevetést és a szatirikus magatartást a philosophia naturalis részben tárgyalja, a nevetést a kizárólagos emberi tulajdonságok közé sorolja, a gyönyörűségek csoportjába (szemben a fájdalommal), legfőbb gondolata, hogy: A vígság a meggyőzött gonoszból való vidámság 177 azaz a vígság egy negatív jelenség legyőzéséből, illetve a szatirikus leleplezés okozta jóérzésből fakad. A rokokó ízlés komikumelméletének tekinthetjük Faludi Ferenc Bölcs és udvari ember című munkáját, melyet Baltasar Gracián El oraculo manual (1647) című művéből magyarított. Faludi megfogalmazza a jóindulatú és a maró táján született, budai iskolamester volt, Selmecbányán is felbukkant. Antik vígjátékokból merített saját darabjaihoz. SZALAY 1983, Idézi SZALAY 1983, APÁCZAI CSERE

59 tréfák közti különbséget. Példái: hihetetlen mélységes titok vagyon a tréfákban, illetve a méregben forralt mardozó tréfa végzetes lehet a társasági életben vagy a karrier szempontjából, amíg az ún. játékos ige csak a népszerűséget növeli. 178 Bod Péter es Szent Hilariusában is megjelenik a polgári felvilágosodás hatása, mert követelménye az, hogy műve egyszerre legyen szívet vidámító, elmét élesítő, kegyességre serkentő. Bod Péterrel bezárólag, a 18. század végétől figyelhető meg egy nagy változás a komikumelméletekben: ezután a filozófia vagy az esztétika részeként, önálló munkákban tárgyalják a témát szerzőink. Az első ilyen munka pedig a már említett Szerdahely Györgyé (Aesthetica sive doctrina boni gustus), aki a humor kifejezést is elsőként vezeti be nálunk az esztétikai irodalomba. Az esztétikai munkák mellett azonban a másik irány is tovább él: a komikus műveket író szerzők többsége komédiaelméletről is gondolkodik. A korábbiakban láttuk, hogy Csokonai Vitéz Mihály nemcsak meghonosítója a komikus eposz műfajának, de a már idézett Dorottya előbeszédében és Az epopoeáról közönségesen című munkájában a műfaj jellegzetességeiről is ír, azaz nála is összefonódik elmélet és gyakorlat. Csokonai műfajelméleti nézetei eredetibbek Földi Jánoséinál. Földi A versírásról című poétikájában az előadás módja szerint Arisztotelészre visszavezethetően két nagy csoportba osztotta a műfajokat (carmen dramaticum: komédia, tragédia, bukolika; és carmen exegeticum: elbeszélés, költői levél). Csokonai azonban nem egyszerűen a maga nemében, azaz a normatív jellegű, arisztotelészi eredetű műfajelméleti szisztéma keretein belül haladta meg pályatársát, hanem szemléletmódjában hozott újat. Az arisztotelészi rendszer megújításához már az is elegendő lett volna, ha a költészetben csupán két fő nemet, az epikait és a drámait elkülönítő Földivel szemben a lírai műnemet különválasztó Szerdahely rendszerezését fogadja el, illetve fejleszti tovább. 179 De ő másként járt el, letért erről az útról: a költészet fő nemeit belső és természeti jellemzők alapján igyekezett elkülöníteni. Eszerint négy fő neme a következő: epica, beszéllős; dramatica, cselekvő, lyrica, éneklő; és didactica, oktató. 180 Szerzőnk a furcsa epopoeáról szólva megállapítja, hogy a komikus jelző jelentésváltozáson ment át az idők során, a komédiához vagy vígjátékhoz tartozó jelentés kitágult és alatta mindent értettek, ami nevetséges, tréfás, víg és furcsa dolog. 181 A 178 Idézi SZALAY 1983, SZAJBÉLY 2001, CSOKONAI 1981, CSOKONAI 1981,

60 comica epopoeában a nevetségesség három lehetséges forrását nevezi meg: vagy a személy nevetséges és a viselt dolgai hősiesek (mint a békák és egerek háborúja), vagy a személy hérosz, de a viselt dolgai nevetségesek (ilyen Tassoni művében Modena és Bologna harca), s a harmadik lehetőség Csokonai szerint, ha a személy és tettei is hősiesek, de a költői előadásmód nevetséges (erre példa Blumauer travesztált Aeneise). Ez utóbbi eset a nemzetközi irodalomban is elterjedt kontraszt-elméletnek feleltethető meg, hiszen fontos az ellentmondás a mű formája és tárgya között. Továbbá Csokonai újítása, hogy a feszültség fogalmát és a feszültség növelését, a lelepleződés visszatartását is bevonja a komikum fogalmába. Döbrentei Gábor 1817-ben a szentimentalizmus szellemében az Erdélyi Múzeumban Sterne angol humorista művészetét méltatja. 182 Az angol-német humorértelmezésen alapszik egy ismeretlen szerző tanulmánya is 1825-ből, a Tudományos Gyűjteményben megjelent A kedvi-csiklandról, vagy kedvi csapongásról, az az a szeszélyről és a humorról címmel. (Ez a terminológia a humor szó eredeti, fiziológiai jelentésére utal vissza.) Greguss Mihály munkája (Compendium aestheticae, 1826) a váratlanság elemével színesíti ez eddigi komikum-felfogásokat: a komikum valamely rútság, absurdum, amely váratlanul lepi meg a befogadót. 183 Eszerint a befogadó, azaz a lélek állapota játssza a főszerepet a humor kialakulásában. Ha beszélhetünk magyar komikumelmélet-történetről, akkor e téren Kölcsey Ferencnek tulajdoníthatjuk a legtöbb új szempontot ban a Nemzeti hagyományokban a humorról mint újalakú lelkiállapot -ról ír: Az újkori költőnek bánatja gyakran a vérzésik gyötör: s vidámsága sok ízben annyi komolysággal vegyül fel, hogy e vegyületben egy egészen új alakú lélekállapot áll elő: humor tudniillik, mely a régieknél ismeretlen. 184 A magyar irodalomban jelen lévő komikumot Kölcsey nem nagyon kedvelte. A Csokonairól szóló recenziójában így ír: A comicumnak való szellemét a Dorottyában sem lehet megtagadni. De a ki Popenak Hajfürtjét, vagy csak a Boileau Lutrinját is olvasta, a ki tudja mit mond Sulzer s több Németek Wielandról, hogy ő az Oberonban s más munkájiban múzáját vad faunusokkal társalkodtatta; az valóban mind a Dorottyát, mind a prof. Márton által kiadatott travestált Batrachomyomachiát, mind a még szerencsére nyomtatás alá nem jött Crimen raptust fejcsóválással fogja olvasni. 182 DÖBRENTEI 1817, Idézi SZALAY 1983, KÖLCSEY 1984,

61 Szükség-e leereszkednünk a priapaeáknak alacsonyságokra, hogy nevetőket találjunk. 185 Milbacher Róbert szerint Kölcsey Csokonai-bírálatát úgy értelmezhetjük, hogy hátterében az arisztokratikus jellegű irodalmiság összeütközése áll a populáris irodalommal. 186 Milbacher könyvében az elit tabuitól és tiltásaitól részben mentes 187 pórias regisztert az irodalmi népiesség alternatívájaként mutatja be, miszerint a pórias az ártatlan naivitáson és az ősi nemzeti értékeken alapuló tiszta népiesség ellenfogalmává vált. 188 Ezt a regisztert elsősorban a test és funkciói, a tesi lent ábrázolása jellemzi a dionüszoszi mámor jegyében, a bahtyini nevetéskoncepciónak megfelelően. Kölcsey Kisfaludy Károly vígjátéka kapcsán fogalmazza meg a komédiáról vallott nézeteit, az ő tollából származik az első jelentős és említésre méltó komikummal foglalkozó tanulmány, A leányőrző: A komikumról című 1827-ből, mely a korabeli filozófiai, esztétikai ismeretek felhasználásával a magyar reformkor szellemiségében íródott. 189 Meghatározza a komikum fogalmát, s azt is, hogy mi nem tartozik hozzá: A komikum a szépnek formái közé tartozik, s olyankor áll elő, midőn valami tárgy bizonyos elmés bánásmód által azon helyhezetbe tétetik, melyben nevetségesnek kell látszania. A meghatározás nyilván mutatja, miképpen különbözik a komikum a nevetségestől, tudniillik, mint forma a tárgytól. 190 Kölcseynél a komikum a nevetségesség művészi formája: A komikumnak azért, hogy a maga nevét, mint esztétikai forma megérdemelje, arra kell törekednie, hogy a nevetségest megnemesítse, hogy esztétikai karaktert kölcsönözzön. Azaz a komikum tárgya önmagában szépségellenes, az író bravúrja, hogy be tudja-e vonni ezt a rútat a szépség körébe. Fekete Norbert tanulmányában kimutatja, hogy Kölcsey mint teoretikus nemcsak hogy élesen elkülöníti egymástól a komikumot és az önfeledt nevetést, hanem sokkal jobban érdekelte az ironikus és a gúnyos, mint a gyakorta vulgárissá váló humor. 191 Kisfaludy Károlyról így ír: Íróink kicsiny seregében nincs egy is, aki a komikum határai közt oly szép világításban jelent volna meg: mint Kisfaludy Károl. Vígjátékaiban, a Szalai név alatt ismeretes beszélleteibe, nemcsak igen eleven elmésség bizonyos tiszta 185 KÖLCSEY 1984a, Milbacher bemutatja az irodalmi népies kialakulásával kapcsolatos akkulturációs metódusokat, ahogyan az arisztokratikus regiszter irodalma a saját képére formálta a népi kultúra jól megválogatott anyagát. MILBACHER MILBACHER 2000, MILBACHER 2000, KÖLCSEY KÖLCSEY 1975, FEKETE

62 vidámsággal, bizonyos nemesebb színnel van elöntve, mely őtet a komikusok egyik igen veszedelmes örvényétől, a profanum vulgus mocskosságai s darabosságai felé sikamlástól híven megőrzi. 192 A jó komikusnak tehát tartózkodnia kell az alantas humortól: Ízléstelenség ne uralkodjék sehol: így tanít Herder; s ha van művész, akinek e maxima szól, szól a komikusnak. 193 Azonban azt is elismeri, hogy a komikumon belül a legnehezebb megtartani az ízlés dolgait. A komikumnak szerinte két nagyobb válfaja van: az egyik az ún. fennkomikum, míg a másik az ún. alkomikum. A humort a komikum egyik nemének tartja: a nevettető érzékenyítővel, a tiszta vidámság többé vagy kevésbé setét érzelemmel vegyíttetik. A léleknek ez az állapotja, midőn a művészségbe általfoly, szeszély (Laune) és humor nevet visel. 194 Kölcsey tehát az alkomikumot azaz az ízléstelent és vulgárist elutasítja, kirekeszti a nevetségesség művészi formái közül. Kölcsey szerint a komikus szerző nem szólhat minden korhoz és minden néphez, épp ezért nincsen senki, aki többet munkálkodna a nemzeti irodalom megteremtésén: Mennél inkább idegen a komikus a külföldi előtt, annál szorosabban csatolódik ő maga saját hazájához, melynek szokásait, vélekedéseit tette művészségének tárgyává. Minden népnek írói közt a komikusok állanak a nemzetiség saját vonásaival legszorosabb egyesűletben. 195 Továbbá a komikus feladatáról azt vallja, hogy elválhatatlan tagja a maga nemzetének és korának, e kettőnek kebeléből kell neki a kettő előtt ismeretes alakokat elővarázsolni. Tökéletes ismeretségben kell lenni egyfelől a nemzetnek és kornak, másfelől az írónak egymással; s így fog történni, hogy a komikus oly behatással munkálhat a maga népére, mint nem semmi költő. 196 (E szempont fontos lehet Karinthy népszerűségének vizsgálatakor is, hiszen neki is jól kellett ismernie korának íróit és költőit ahhoz, hogy paródiát tudjon alkotni róluk.) Kölcsey továbbá elengedhetetlennek tartja az elmésséget vagy, ahogy máshol nevezi Julius Caesart követve a vis comica-t, vagyis a komikus erőt is, hogy létrejöjjön az esztétikai hatás. Véleménye szerint a komikai elmésség a nevetséges oldalok felfedezésével foglalatoskodik; s ezen felfedezés bizonyos kombináció által történik meg, mely többé vagy kevésbé nyilvánságos rámutatással a tárgyat vagy a maga ellenkezője vagy a maga hasonmása által hozza a megkívánható világításba: például ügyetlent ügyes, elmétlent elmétlennél fogva. Kiemeli, hogy a tréfa ne legyen szembetűnő és mesterkélt, 192 KÖLCSEY 1975, KÖLCSEY 1975, KÖLCSEY 1975, KÖLCSEY 1975, KÖLCSEY 1975,

63 mert annál kevésbé tölti be a maga szerepét, majd hozzáteszi, hogy semmi sem emeli úgy a tréfának becsét, mint ha komolyság rejtezik megette. 197 Az elmésség annál ingerlőbb, mennél egyszerűbb, ártatlanabb alakot tud magára ölteni, hiszen így képes elrejteni a nevettető szándékot. A komikumot a kezdetektől hasznosság szempontjából ítélik meg (ahogy a művészeteket általában), a legtöbb eddig áttekintett elmélet szerint jobbító-nevelő hatással kell bírnia, ennek megfelelően Kölcsey Ferenc a nemzeti haladás eszközét látta benne. A korszak szellemiségét, politikai légkörének lenyomatát őrzi, ebbe a logikai sorba állítható Bajza József 1841-es írása is, melyben a szatirikus művészet szabadsága mellett érvel. 198 Írásában Arisztophanészt állítja példaként, aki mindent kigúnyolt, még Szókratészt is, de ettől nem ő lett kevésbé tisztelt a nép körében, hanem a kigúnyolt tulajdonságok váltak nevetségessé. A beszédszabadsághoz tartozik, hogy a nevetséges dolgokat ostorozzuk, akár kis, akár nagy emberekben mutatkoznak azok. A szabadság hangoztatása akkor válik érthetővé, amikor olyan cikkeket helyezünk ezen írás mellé, melyek például korlátozzák a színpadi parodizálást. (Például 1839-ben a Honművészben Parodizálás budapesti magyar színpadunkon és a Még néhány szó a paródizálásról budapesti magyar színpadunkon címek alatt olvashatunk arról, hogy a színpadi parodizáláshoz a cenzúra ellenőrzése és a színigazgató engedélye kell.) Bajza és Kölcsey magas követelményeivel szemben a folyóirat-irodalom elterjedésével elterjed a sajtó-humor is, mely már másképp definiálja önmagát. A Rajzolatokban 1836-ban megjelenő cikk felteszi a kérdést: Mi a humor és ki az igazi humorista? A válasz: aki a vidorságot a komolysággal párosítja. Vita indul a korabeli humoros irodalom érdekében a Rajzolatok és az Athenaeum hasábjain, illetve a Társalkodóban. Az Athenaeumban Szabó Dániel A mai humoristák című írásában (1837) bírálja a humoros írókat (hetvenkedéssel, kajánkodással vádolja őket), Ochtinay Antal szerint pedig a bécsiek utánzásában merül ki a hírlapi humoristák tevékenysége. 199 A magas irodalom humora és a hírlapi humor megkülönböztetése tehát már a 19. század első felében elindul: az utóbbi ostorozása gyakori jelenség lesz a későbbiekben is, illetve a védelem fontos, régiségben gyökerező érve, hogy a jóféle humor vidám álarca mögött valami komoly tartalmi mondanivaló rejlik. (A 19. századi élclapi humorról később lesz szó e fejezetben.) 197 KÖLCSEY 1975, BAJZA 1959, Idézi SZALAY 1983,

64 Az előbbiekben bemutatott komikumelméletekről elmondhatjuk, hogy a befogadó szerepét a komikum létrejöttében először Csokonai emelte ki esszéjében, majd a váratlanság mozzanata is ráerősített ennek az összetevőnek a fontosságára (pl. Greguss Mihálynál), hiszen eszerint a befogadó lelkiállapota játssza a főszerepet a humor kialakulásában. Kölcseynél is megtaláljuk ezt, bár csak látensen abban a kitételben, hogy hatásosabb a nevettetés, ha egyszerű alakot ölt, azaz a szerző elrejti nevettető szándékát vagyis az olvasónak kell ráeszmélnie arra, s az ebből származó váratlan meglepetés és felismerés okozza a nevetést. Névy László 1872-es, pályadíjat nyert munkája is (A komédia elmélete) fogalakozik az alany (befogadó) szerepével a komikum létrehozásában. Szigligeti Ede A dráma és válfajai (1874) című munkája szintén a befogadó személy szubjektumának tulajdonít fontosságot. Szerinte a didaktikusság ami a században még elengedhetetlen feltétel volt humoros műveknél a nevetés halála. Tovább folytatva a komikumot érintő magyar esztétikai munkák sorát Arany János Széptani jegyzetekjét is érdemes beemelni az 1850-es évek végéről. 200 Szinnyei Ferenc átsiklik fölötte, Szigetvári Iván pedig meg is feledkezik e dolgozatról. Szalay Károly szerint Arany Csokonai és Kölcsey komikumelméletét követte Kant kontraszt-elméletének ismeretében, illetve beépítette művébe Purgstaller József A szépműtan vázlatának tanulságait (továbbá Greguss Ágost munkái is hatottak rá). Arany kiemeli a komikumbeli váratlanság mozzanatát, a nevetségesről pedig így ír: a nevetséges maga nem szép, sőt tökéletlen, de felgerjeszti bennünk a szépnek képzetét mégpedig az ellentét által, mely a nevetséges tárgy és a bennük levő szép közt van. 201 Továbbá ez az ellentét annál meglepőbb, minél váratlanabb az összeütközés tudniillik a kellemessel vagy a fenségessel. A komikumot azaz a nevetségest a művészetben műfurcsának nevezi. Vegyes fajok címszó alatt szerepel a szatíra és a humor, különbségük, hogy a szatíra javítani akar; a humor a fájdalomból ered. A komikus író nevet a világ bohóságain, mulatja magát és másokat velök. A szatirikus csúffá teszi azokat, hogy térjenek eszökre. A humoros író mély fájdalmat érez a világ romlásán, de nem lévén reménye javítani, kétségbeesetten kacag önmaga és a világ felett. 202 (Arról, hogy ezt az esztétikai álarcot a befogadónak kell értelmeznie, nem esik szó Aranynál.) A szabadságharc leverése utáni korszak hangulatára általában jellemző az a nézet, hogy az ember bújában nevet, a komikus szerepe pedig az, 200 ARANY 1962, ARANY 1962, ARANY 1962,

65 hogy segít átvészelni a viharokat, s a nevettetés által vigaszt nyújt. (A nemzeti tragédia a keserű-bús nevetés ihletője vö. Arany Bolond Istókjának kezdetével.) A korszakra jellemzően a Habsburg elnyomás ellenében a néphumorra terelődik a figyelem. Arany László a népmesékről ír, Jókai Mór akadémiai székfoglalója pedig A magyar néphumorról szól: Nemzetek, akik szeretik kimondani az igazságot: mikor nyíltan nem lehet, képes beszédben, tréfa színe alatt is azoknál otthonos a humor. 203 A magyar elméletekben ki nem mondottan a társadalmi haladás és a politikai szabadság, a szólásszabadság követelménye állandósul a 19. században. Jókai feltételezése szerint a nép észjárását, jellemét is megmutatja humora. A 16. századi néphumor, az adomák és gyűjteményeik felvonultatása arra szolgál, hogy az ún. adomakörök jellegzetes képviselőinek emléket állítson, hiszen egy letűnt kor alakjairól van szó. Ilyen figura a táblabíró, a deák, a patvarista és a jurátus, ilyenek a kortesek, az insurgensek, a huszárok, verbunkosok és obsitosok, de megmagyaráz olyan népi elnevezéseket is, mint a pünkösdi király. Néptájak és népek humorát is érzékeltetni igyekszik (palóc, székely, cigány), illetve közmondásokra, népszokásokra, népmesékre is utal. A kor haladtával egész adoma-körök válnak elavulttá. Elmult a diákéletből az a humor, a melyet a zárdai bennlakás kijátszása, a legatióba járás patriarchális kedélyessége fejtett ki, nincsenek már karakán fiúk, maguk a collegiumi műszavak is feledékenységbe mentek; oda a debreczeni makhinistaság; maga a kis bot és nagy bot, a melyekhez annyi adoma van kötve, már csak a múzeum régiségtárában látható, ámbár még most is akad szittya, a ki azt kinyújtott karral fel tudja emelni s a feje körűl megforgatni. stb. stb. Az 1870-es évekre megérlelődik az a szemlélet, mely a komikumot víg, tiszta kedélyességnek, a szatírát gyakorlati értékű erkölcsjavító fegyvernek, a humort pedig a mindenséget átfogó, bölcs világnézetnek tartja. 204 Reviczky Gyula írásai is ebbe a körbe sorolhatók. 205 Reviczky számos írásában foglalkozik a humor kérdésével. A humor pszichológiájában (1874) a humor és a humorista definícióját igyekszik megalkotni, 206 s ezt célozza az Arany, mint humorista című írása is. 207 Tágabb összefüggésben gondolkodik a művészetek humoráról s az első humoristákról A művészetek humora és a Humor és materializmus című írásaiban. Az első említett tanulmányban úgy véli, hogy az 203 JÓKAI 1888, SZALAY 1983, Bővebben lásd: SZALAY Károly, Reviczky humorelmélete, It, 1955; és WINTERMANTEL István, Reviczky Gyula humorfilozófiája, ItK, REVICZKY REVICZKY 1944a. 64

66 aesthetikusok hibája, hogy a közönség sokszor tartalmatlan élcet, trágárságot, szarkazmust ért a humorisztikus fogalmán. A humorista világnézetét vizsgálva Addison genealógiáját idézi: a humorhoz szerinte őszinteség és igazságszeretet kell, azért, hogy mások és saját hibáit meglássa az ember. Az igazság meglátásából származhat harag, ami fájdalmas kacagást, pesszimizmust, vagy akár nihilizmust szül, míg ugyanebből származhat jóság is, amikor a haragot megszelídíti a szánalom és megszületik a humor. Reviczky szavaival: a humorban a pesszimizmusban tisztult emberszeretet kacagva sír. 208 A humort az újkori költészethez és festészethez köti, mivel az ókor nem ismert világfájdalmat. A humoristának látni kell a romlott világot és megszánni (ahogy Krisztus tette), ezért a humort isteni adománynak tekinti (Sterne). A humoristát a rezignált bánat jellemzi, ezért inkább az angolok, oroszok, németek (Jean Paul) és magyarok (Arany János) körében teremnek, a déli országokra a víg komikum jellemzőbb. Láthatóan élesen elkülöníti a humor és a komikum fogalmát, szerinte az esztétikusok tévednek, amikor a komikum körébe helyezik a humort, mert az külön osztályt érdemel. A komikum a végtelenül kicsit, kisszerűt célozza, a humorban a kicsiny végtelen nagy és a legnagyobb dolgok kicsinyek. A humornál csak a forma komikai, a hangulat, a gondolatok, az eszmék, a tárgy soha. 209 A humor rokonát, a szatírát tárgya alapján definiálja: míg a szatíra a társadalom ferdeségeit mutatja meg, addig a humornak pedig az egész világ tárgya, s hangneme a szelíd iróniától a pátoszig terjedhet. Ahol a szatíra általános jelleget ölt, a szarkazmus elveszti keserűségét s a világfájdalom szánalommal párosul, kezdődik a humor azonban ez a pont Reviczky szerint nem jelölhető ki. 210 A század végén vita alakul ki a humor mibenlétéről, elindul a fogalmak keveredése, egyre több hozzászólás születik a témában, például 1900-ban Hudyma Emil A humor lélektani fejlődésének magyarázata és főbb forrásai című írása. Karinthy színrelépésének éve, 1912 környékén fellendül a humorról, komikumról való elméleti gondolkodás: ben születik meg Szigetvári Iván már említett összegző munkája, illetve ebben az évben közli Ferenczi Sándor Az élcz és a komikum lélektana című írását, melyben Freud elméletét népszerűsíti. Karinthy Frigyest is foglalkoztatta a nevetés elméleti síkon is, bár leginkább csak szórványokban találunk nála humorról szóló feljegyzéseket, pl. naplótöredékében: Álhumor nevetségessé tenni dolgokat. Igazi megtalálni a nevetségest REVICZKY 1944, REVICZKY 1944, REVICZKY 1944, KARINTHY 1964,

67 Mindnyájan halálra vagyunk ítélve. Alapjában véve minden humor akasztófahumor. 212 Vagy: Ez volna hát a nagy kiegyenlítés, összhang a káoszban nevetés? 213 Nevetés című esszéjében azonban egy merőben új, meglepő nevetéselméletet tett közzé. 214 Ebben megállapítja, hogy a komikumról sokat írtak már, nagyjából tudjuk, hogy mi vált ki nevetést, de magáról a nevetésről kevesebb szó esik (Bergson is csak komikumelméletet ad). Karinthy a nevetést mint lelkiállapotot a sírással szembeállítva értelmezi: a sírás testi-lelki mámor, kielégülés, majnem boldogság. Erre a külsődleges változásokból következtet, hiszen a síró ember arca szinte átszellemült, míg a nevető arc görcsös, ráncos, torz, szinte gyötrődő: Szemben a sírás gyönyörével itt áll előttünk az ember a nevetés kínjába kényszerítve. 215 Fiziológiája (rekeszizom rángatózása, gyors kilégzés) az ökrendezésre emlékeztet. Mindezt egy evolucionista elképzeléssel magyarázza, miszerint az ember ösztönösen be akarja kebelezni a világot (ahogyan az egysejtű), egyrészt fizikailag (evés, ivás), másrészt lelkileg (megismerni). Azonban az emberi fejlődés során kiderült, hogy nem minden befogadható, ezért védekezésül kialakult bennünk az undor és a félelem. Félelem és undor e két kellemetlen indulatból fejlődött, eredetétől felismerhetelenné alakulva, az a lelkiállapot, amitől nevetnünk kell mondja Karinthy. 216 A látszólag kellemes jelenség ellenkező előjelű lett az idők során: A nevetés görcsének rövid kínja árán megszabadulunk, kilökjük magunkból a képzetet, amit értelmünk képtelenségnek ítélt. 217 De a megnyugvás, amit a nevetés ad nem olyan, mint a sírás utáni: nevetés után általában morcosak vagyunk, nem vagyunk elégedettek a világgal. Mert a sírás béke, megnyugvás, belenyugvás, halál, nirvána, boldogság a nevetés harc, ellenállás, szenvedés, élet. Ezért tagadjuk a sírás üdvösségét ezért követeljük a nevetés kínját. 218 Karinthy a torzképek második, bővített kiadása elé írott gondolatsorában kicsit másképp nyilatkozik a paródiákról: ha nevetünk a torzképen, azért nevetünk, mert vonzódunk az élethez: aki nevet, az bizonyára örül, és szereti azt, amin nevet. De ebben a gondolatban is ott bujkál a Nevetés alapkoncepciója, miszerint a sírás halál és belenyugvás, a nevetés pedig élet és küzdés. Újabb kitételként jelenik meg a kinevetett dolog szertete, melyet magának az élet és életben létnek szereteteként is felfoghatunk. 212 KARINTHY 1964, KARINTHY 1964, Az 1926 és 1928 között megjelent szatirikus tárcák, esszék közül összeválogatott Minden másképpen van című kötetben jelent meg. KARINTHY 2004, KARINTHY 2004, KARINTHY 2004, KARINTHY 2004, KARINTHY 2004,

68 2.2.2 Paródiaelméletek Nem beszélhetünk hazai paródiaelmélet-alkotásról, inkább csak paródia-definíciókról, meghatározási kísérletekről. A magyar irodalomban a paródia talán első elméleti igényű megközelítését Szigetvári Iván fentebb emlegetett munkája tartalmazza. Ő a komikum fajai között tárgyalja az utánzás, a karikatúra és a paródia fogalmát. 219 Az utánzásról Kraepelint idézi, miszerint egy külön egyéniség vagy egyedi jelenség egy másikkal részben egyezik, tehát közeli viszonyban állnak, de nem teljesen egyformák. Ha az utánzás rossz, nincs megegyezés; ha nagyon kitűnő, nincs különbözés, ilyenkor csodálat lép a komikum helyére. 220 A karikatúrát az utánzás egy fajtájának tartja, mely túlzás által torzítja el valakinek az alakját. Jelentése képben feltüntetett komikum, de átvitt értelemben is használjuk (egy cselekmény vagy személy mint karikatúra). Az utánzás pedig, bár hajlik a karikatúra felé, lényege szerint nem kell nem azzá lennie. A paródia mibenlétének illusztrálására Szigetvári példája Vörösmarty A hontalan című költeménye, s ennek A sehonnai című átirata. Ez utóbbi költemény a forradalom után keletkezett az idegenek kigúnyolására. Vörösmarty költeménye szolgál a paródia alapjául, mindkét versben egy bujdosóról van szó, de nagy a különbség a mondanivalóban: Vörösmartynál egy honát vesztett hős hazafi jelenik meg szemünk előtt, a paródiában pedig egy éhes, rongyos csavargó, akit a haszon reménye hajt idegen országba. A tárgy kicsinyessé degradálásának megfelel a külső forma, a nyelv is. Rongyos bugyogó, üres zseb, megvert a Jehova, sóska, krumpli, tök mind olyan kifejezések, amiket Vörösmarty költeménye nem tűrne meg. Szigetvári szerint a paródia már magában is élvezhető, de sokkal inkább akkor, ha az eredetit is ismerjük. Minthogy pedig ezt nem lehet minden alkalommal a paródia mellett közölni, ezért általában olyan műveket érdemes parodizálni, amelyek sokak számára ismertek. A paródia típusairól szólva megállapítja, hogy a tárgya nem mindig egyetlen költemény. El lehet eltorzítani egész műfajt is, ilyen Petőfitől A helység kalapácsa, mely az eposz paródiája. Lehet parodizálva utánozni valakinek az írásmódját is, így tesz Arany Lisznyay Kálmánnal a hozzá írt versben. Lehet utánozni egy ismert írónak prózai stílusát, különösen akkor, ha valami hiba, például keresettség, affektálás felé hajlik, de nemcsak a költészetnek van paródiája, hanem egyéb művészeteknek is. Ezt azzal a példával támasztja 219 A karikatúrát már Kölcsey is definiálta a komikummal foglalkozó tanulmányában, eszerint a karikatúra tulajdonképpen a nevetségesnek szörnyítésében áll, midőn az a komikai formákban a maga természetes állapotja felett megnagyobbítva tűnik fel. KÖLCSEY 1975, SZIGETVÁRI 1911,

69 alá, hogy jelentős kiállítások alkalmával a vicclapok paródiákat közölnek a kiállított képekről, szobrokról. Például: a Műcsarnok egyik kiállításának reklámképe volt egy ifjú, akit egy idősebb férfi homlokon csókol. A Borsszem Jankóban közölt paródia-képen (1900. április 22.) nem megcsókolja, hanem megszagolja, elfintorítva orrát. A paródia fogalmának tisztázása irodalmunkban először akkor vált sürgetővé, mikor komikus eposzaink kapcsán szabatos műfaji definícióra lett volna szükség. Julow Viktor felhívja a figyelmet arra, hogy a műfajjal való foglalkozást megnehezíti, hogy nincs modern elmélete, alapvető»játékszabályait«a klasszicista esztétika rögzítette, s ezek azóta is úgyszólván közhelyként élnek a poétikai összefoglalásokban és az irodalmi köztudatban, továbbá a legfontosabb komikai eszközökre vonatkozó terminológia igen zavaros a szakirodalomban. 221 A helység kalapácsának előzményeit vizsgálva fogalomtisztázásra törekszik tanulmányának első felében. Angolból kölcsönzi a mockheroic kifejezést, mely jelentéktelen, triviális tartalom ál-emelkedett, ál-heroikus, álpátoszos előadásban, ezt tartja a fő komikai eszköznek a vígeposzban. Kiemeli, hogy ez nem azonos a stílusparódiával: A gúny éle azonban a komikus eposzok többségében nem annyira a hősi epika életérzése és modora ellen van kihegyezve, mint inkább a stílus indokolatlan»megemeltsége«által az ábrázolás tárgya ellen. Példája erre Pope A fürtrablása, melyben az elkorcsosodott jelent kritizálja a szerző a gáláns kaland abszurdan megemelt tónusú előadásán keresztül azaz a szatírai él is megjelenik a műben. Julow másik fontos fogalma az ún. lerántó paródia, mely magasztos vagy annak tartott eszmék és fogalmak, hősi tettek, előkelő személyek alantas (durva, közönséges, útszélien viccelődő) előadásban való megjelenítése. A komikus hatás itt is a látszat és a lényeg közötti ellentéten alapul, csakhogy itt tekintélyromboló szándék is megjelenik, ennek példája Voltaire La Pucelle d Orléans-ja, ahol a szerző Jeanne D Arc alakját erotikus kalandokba keveri, s ide tartoznak a 18. században divatos mítoszparódiák is. A harmadik lényeges fogalom a stílusparódia fogalma, Julow szerint a jó stílusparódia az életérzés, tematika, motívumok, kompozíció stb. jellegzetes vonásait is karikírozza. Julow Viktor fontosnak tartja a travesztia műfajának elkülönítését az előbbi fogalmaktól. A travesztia egy meghatározott komoly írásmű anakronisztikus legtöbbnyire a jelenre alkalmazott komikus átírása. Nevettető és szatirikus szándék egyesülhet benne, s közelít a fentebb említett alantasabb paródia-típushoz. Ennek legjellegzetesebb példája Blumauer Travesztált Aeneis ( ) című műve, amely az 221 JULOW 1975,

70 antik alapmű gyakran obszcén, különösen az egyház és a jezsuiták elleni gúnyos célzásokkal megtűzdelt aktualizáló adaptációja. Ezzel a fogalmi eszköztárral vizsgálja Julow Viktor azt a fejlődést, amely a nyugat-európai vígeposztól A helység kalapácsáig vezet. Kiindulópontja A fürtrablás, mely maga is egy Tassonin (Az ellopott vödör), Vidán (A sakkjátszma) és Boileau-n (A pulpitus) át vezető fokozatos fejlődés eredménye, s az eddigi egybehangzó vélemények szerint a műfaj vitathatatlan csúcspontja és összegezője, s ez az, amely Csokonai Dorottyáján át a magyar irodalomra is komolyabban hatott. Az előbbiek alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy egy másik műfaj, a vígeposzok példáinak vizsgálata tette elkerülhetetlenné a paródiáról való gondolkodást még ha érintőlegesen is. Ebben fontos szerepet játszott a Dorottya és A helység kalapácsa is ez utóbbival és a paródiával Fried István tanulmánya foglalkozik. 222 Fried bevezetőjében körüljárja a paródia fogalmát: fontosnak tartja, hogy nemzeti irodalmi jelenségeket céloz, de nevetségessé tesz általánosabb érvényű műfaji, tematikai, stilisztikai sajátságokat is. A paródia legalább két irodalmi alkotás egymáshoz való viszonyát tételezi föl, még inkább két írói felfogás, két előadásbeli modor, kétféle hagyományértékelés összeütközését. A paródia továbbá egyfelől lezárni, megsemmisíteni törekszik egy előző korszak nézetrendszerét, ábrázolási módszereit, rámutatván az egyre kiüresedettebbé váló műfaji hierarchiára, a továbblépést gátló irodalmi gondolkodás elavultságára. S ezen keresztül másfelől megmutatja egy magatartás, egy életvitel, egy nem csupán irodalmi felfogás üres konvencióvá, modorrá válását. 223 A paródia ily módon nemcsak leszámol egy előző korszakkal, tradícióval, hanem újat is épít helyette. Számunkra érdekes lehet, hogy Friednél az irodalmi paródia fogalma azonban olyan alkotásokra vonatkozik, melyek csak irodalmi mű vagy divat ellen irányulnak, de nem vállalják az alaposabb szembenézést az irodalmi divat mögött megbúvó iránnyal, magatartással, esetleg társadalmi méretű jelenséggel. 224 Fried elsősorban a német szakirodalomra támaszkodva különbözteti meg a paródiát a groteszktől, miszerint míg a groteszk struktúra, melynek elemei a váratlanság, az asszociációs lehetőségek sokasága, s az ebből következő nyitottság, addig a paródia ezzel szemben zárt: ez meghatározott kapcsolatviszonyokat és ismert vonatkoztatási rendszert jelent, azaz, ha fel is használja a groteszk elemeit, csak a mintául vett mű vagy műtípus viszonylatában értelmezhető. Eredeti jelentésében: ellenénekként. Fontosnak tarja, hogy a 222 FRIED FRIED , FRIED ,

71 paródia lényegéhez hozzátartozik a vita-jelleg, továbbá a szatírához közel állónak véli a műfajt. Kiemel egy sűrűn használt parodizáló eszközt, az idézetet, hiszen a paródiában gyakran szövegformálást imitál a szerző, mondattípusokat tesz nevetségessé, stilisztikai megkülönböztetőket fordít ki eredeti valójukból. 225 Karinthy Frigyes monográfusa, Szalay Károly szerint a paródia sokáig mint ábrázoló eszköz, szatirikus megközelítésmód szerepelt irodalmi művekben (színműben, regényben karakterjellemzésként szolgált), majd a 18. század második felében alakul önálló műformává. 226 Később több nyelvterületen is figyelmet kap: ekkor születik meg Leacock Literary Lapsis (1910), Marcel Proust Pastiches et Mélanges, valamint Paul Reboux és Charles Muller À la manière de című munkája. 227 Arra azonban a későbbiekben térünk ki, hogy önálló műformaként először az alantasnak vélt élclapirodalomban és nem az ún. magas irodalomban virágzik. Paródiaelméletek napjainkban Nem meglepő, hogy a paródia műfajáról való gondolkodást nálunk az Így írtok ti ihlette. Karinthy Frigyes műve bővített kiadásához írt előszavában arról ír, hogy irodalmi karikatúrái több humoros műfaj tulajdonságait ötvözik, nem használja tehát a paródia megnevezést, mely valamely meghatározott komoly mű külsö formáit alkalmazza komolytalan tárgyra. 228 Élősdi műfajnak nevezi, melynek tárgya nem az élet, hanem annak terméke, a kultúra és a szellemi világ, de melynek lehetőségeit az irodalmi kritika irányába tágította ki torzképeivel. Kosztolányi Dezső is gondolkodik a humorista feladatáról Karinthy paródiáiról szóló recenzióiban. 229 Karikatúráit kritikai munkának tartja, melyben a humor bázisa a fölény. Szerinte Karinthy a hamis fölényt neveti ki, és humora a fölény kigúnyolása írja az Így írtok tiről 1912-ben. 230 A Karinthy-paródiák máig eldönthetetlen értelmezési szférái a játékos bravúrként és a kritikai akusként való megközelítés. Szalay Károly Kosztolányihoz hasonlóan a kritika, a véleményformálás eszközét látja a paródiákban, de elsősorban nem maguk a szövegek, hanem egy elméleti megfontolás miatt: szerinte kritika, véleményalkotás 225 FRIED , SZALAY 1987, Ez utóbbira hivatkozik Ady Endre is, azt panaszolván, hogy nálunk még nem értenek elég jól az írócsúfoláshoz, pedig ez értékes kulturjelenség, mert értő olvasásra vall. ADY 1910, KARINTHY 1994a, KOSZTOLÁNYI 1958, KOSZTOLÁNYI 1958,

72 létezik ugyan komikus kivitelezés, megformálás nélkül is, de komikum aligha jöhet létre az értelmi fölülbírálat, a véleményalkotás kritikai attitűdje nélkül. 231 Dolinszky Miklós véleménye szerint nem hatol mélyre sem a kritikai aktus felőli, sem a klasszikus komikumelmélet felőli (ahol szintén a kritikai távolság elve érvényesül) Így írtok tiértelmezés. A Karinthy-mű esetében nincs szó a tárgytól való távolságtartásról és felülemelkedésről, éppen ellenkezőleg: azonosulásból fakad pusztító ereje, ez a tagadás azonosulással paradoxona, a különbség a nevetés a röhögés különbségében csapódik le mondja Dolinszky Miklós. 232 Reményi József Tamás és Tarján Tamás is gondolkodik a paródia természetéről közös Így írtok ti-kiadásuk bevezetőjében, illetve bemutatják a magyar paródia százötven évének legfontosabb állomásait. 233 Amellett érvelnek, hogy bár a paródiában jelen van a kritikai megközelítés, mégsem jelent eleve elutasítást. A paródia a maga módján (mű)kritika, bírálat, amelynek azonban a valódi kritikai műfajokkal szemben lélektani, kultúrszociológiai előnyei vannak: a vélemény megérzékítésében közvetlenebb, nyersebb, szélesebb olvasó (nézői) körben hatásos, ám a vélemény fogalmi kifejtése alól, a fogalmi ítélet alól mentesül. 234 Kiss József a paródia elméletével szintén Karinthy műve kapcsán foglalkozik, és tanulmányában felvázolja a műfaj történeti változásait. A paródiát, a komikus eposz példája nyomán, úgy is definiálhatjuk, mint az irodalom önjellemzését, önbírálatát. 235 A paródia komikus módszere a karikírozással kombinált kontrasztteremtés. Célja, hogy az olvasó ráismerjen és egyetértsen azaz a befogadó is cselekvő résztvevő a paródia komikus hatásának létrejöttében. Hogy miért nevetünk a paródián, azt Szalay a ráismerés örömének illetve a szokatlan össze nem illésnek tulajdonítja, 236 Kiss József szerint is valami hasonló történik, a hasonlóság és különbözőség felismerése által az olvasó fejezi be a közlést, ehhez a ráismeréshez azonban előismeretek kellenek, s így magasabb szintű öröm lesz az eredmény. Kiss szerint Karinthynál a karikírozó-kontrasztteremtő módszer komikus hatásához még hozzáadódnak a névalkotások, szójátékok. Megkülönbözteti a kritikai paródiákat (melyeknek célpontja a mű) a szatirikus paródiáktól, melyeknek bár irodalmi műből indulnak ki az aktuális visszásságok megmutatása a céljuk. Karinthy leleménye még egy harmadik típus, a 231 SZALAY 1987, DOLINSZKY 2001, REMÉNYI TARJÁN 1994, REMÉNYI TARJÁN 1994, KISS 1990, SZALAY 1961,

73 szatirikus egy változata: ekkor irodalmi mű felhasználásával irodalmi paródia születik (pl. Pósa Lajos stílusát Zola Nana című művének átdolgozásán keresztül figurázza ki). Benkő Krisztián megfogalmazásában a modern paródia alapvetően különbözik a reneszánsz és klasszicista imitációtól, amennyiben az alapul vett műalkotásnak vagy szövegnek nem egyszerű megismétlése, hanem azzal szemben ironikus és kritikus távolságtartás jellemzi. 237 Németh Zoltán a paródia-fogalom pragmatikai meghatározottságát emeli ki, szerinte annak alapján konstituálódik, hogy milyen célra szándékozzuk hasznosítani. 238 Példája Linda Hutcheon korábban tárgyalt 1985-ös A Theory of Parody című munkája, melyben a szerző a paródia fogalmának érvényességét az egész huszadik századi irodalomra kiterjeszti, és Vladimír Borecky elmélete, aki a szubjektum és komikum viszonylatában, szűkebben értelmezi a paródiát. Következtetése szerint a fogalom meghatározása, használata nem lehet megegyezés tárgya, mert legtágabban és legszűkebben is értelmezhető. Németh Boreckytől idézi a humor-, nevetésés komikum-elméletek három fő tendenciáját: 1. A szuperioritás- vagy inferioritáselmélet szerint a komikum oka és alapja az ellenfél nevetségessé tétele, az agresszió, a felülkerekedés motiválta hatalomszerzés. (Inkább az ironikus aspektusra igaz, mint a humorosra vagy abszurdra.) 2. Az inkongruenciaelmélet szerint a komikum alapja az össze nem illő elemek keveredése, valamilyen kontraszt, konfliktus vagy ambivalencia. 3. Pszichoanalitikusnak vagy relaxációsnak nevezhető elméletek szerint a komikum szabadságélményt ad, felgyülemlett energiákat vezet le, terapeutikus, katartikus hatása van. Mindhárom megközelítést alkalmazhatjuk az irodalmi paródiára is. A szuperioritáselmélet jól működhet az eredeti szövegek és a gúnyosnak ítélt paródiaszövegek viszonyának vizsgálatában (pl. epigon-költők vagy tehetségtelen írók kipellengérezése), míg más példák esetében szögesen ellentmond az újraalkotásként vagy akár tisztelgésként való értelmezésnek. Az elmélet azt implikálja, hogy a paródiaszerző fölényben van a parodizálttal szemben (emlékeztetőül: a fölény volt az egyik legfőbb jellemző, amit 237 BENKŐ 2007, NÉMETH Z. 2004,

74 Kosztolányi Dezső megfogalmazott a Karinthy-paródiákról). Az inkongruencia mint központi fogalom kiemelésével szintén az alapmű és a paródia viszonyára mutathatunk rá, bár ezt a szuperioritás vagy fölény habitusával szemben inkább technikai-eljárásbeli megközelítésnek tekinthetjük. Ha azonban a paródiát kizárólag kontrasztteremtő eljárássá degradáljuk (nem vetve számot az ironikus vagy hiperbolikus imitáció lépésével, s a gyakran ebben rejlő szerzői üzenettel), akkor akár mechanikussá is válhat a paródiagyártás. A felszabadulás-élmény a paródia esetében megfigyelhető, hiszen egy személy karikírozása vagy egy megkövült műfaj, beszédmód kifigurázása jelentheti a meg- és felszabadulási kísérletet valamiféle elnyomás alól. Az irodalmi paródiában rejlő humor is lehet terapeutikus vagy katartikus, amikor a paródiaszerző sikeres parodizáló eljárásai valamilyen visszásságra, kicsinyességre nyitják fel az olvasó szemét a parodizált művel vagy szerzővel kapcsolatban. Végül, Karinthy művén időben túlhaladva, Tarján Tamás egy új, tágabb értelmű paródia-fogalom megszületését regisztrálja a posztmodern irodalomban: az új paródia elvi és formai lényege: a figyelmet nem a parodizált alkotásra/jelenségre/személyre koncentrálja, hanem teljes egészében szuverénül létező, szabad és elszabadult önmagára. Az új szöveg a régitől való függősége révén saját teljes függetlenséget, identitását megteremtve helyezkedik el két régióban, melyből immár mindkettő elsőrendűen az övé, s melyben ő már nem paródia, bár műfaji anyakönyvében e felmenőjét írták nagybetűvel TARJÁN 2007, 68. A paródiáról a fiatal magyar irodalomban lásd még: NÉMETH Z

75 2.3 Az Így írtok ti előzményei irodalmunkban Irodalmi paródiák Karinthy előtt Az általunk használt irodalmi paródia fogalma (Proustnál pastiche, Karinthynál irodalmi karikatúra) azt a műfajt jelöli, mely vagy egyetlen műalkotást, vagy átfogó, általánosan jellemző művészi magatartást, szemléletet utánoz. 240 Szalay Károllyal ellentétben nem tekintem azonban elengedhetetlen feltételnek, hogy az irodalmi paródia kritikai vagy nevetségessé tevő szándékot közvetítsen. Linda Hutcheon is rámutat, a paródia szó görög eredetije esetében hajlamosak vagyunk a para- előtag miatt ellendalként értelmezni azt, ezzel hangsúlyozva paródia és parodizált mű szembenállását, míg elhanyagoljuk azt a tényt, hogy az előtag mellék- értelemmel is bír, amely inkább kiegészítettséget, szoros összetartozást sugall. 241 Példáink lehetnek Arany János azon versei (természetesen nem kizárólag csak ezek), melyekbe beépítette a társaságot szórakoztató, alkalmi verselő poéta csokonais attitűdjét. Szilágyi Márton írja: Nem is meglepő, hogy milyen fontos (néhol nyílt, néhol rejtett) Csokonai-utalások szövik át ezeket a verseket ezáltal egyébként ez az egész szórakoztató tradíció református, sőt, szűkebben, a debreceni református kollégiumra visszamutató karakterűnek mutatkozik. 242 Az Alkalmatosságra írott versek a címadással egyértelműen Csokonai 1806-os, Nagyváradon megjelent kötetére utal. Példáink lehetnek a [Tóth Lőrincnek] vagy a [Szilágyi István nevenapjára] című versek, ez utóbbiban a mottó egy jelölten Csokonaitól származó idézet: Mottó: Tisztelkedném kösöntyűkkel És reá arany betűkkel Szilágyi Istvánt mettszenék. 243 Arany természetesen módosította az idézetet, melyet Csokonai A tavasz című Kleist-fordítása elé szánt, s gróf Széchényi Ferencnéhez intézett. 244 Költői pozícióját 240 Ezen belül Szalay Károly megkülönböztet stílus-, gondolkodás- és viselkedésparódiákat. SZALAY 1987, HUTCHEON 2000, SZILÁGYI 2003, E verset az Arany-kiadások általában [Szilágyi István nevenapjára] címmel közlik, első publikálásakor még a Lelki szemét hordó lapát címet adta neki GYÖNGYÖSY 1905, Lásd Csokonainak a gróf Széchényi Ferencnének intézett, a verset is tartalmazó levelét (1802. febr. 16.). CSOKONAI 1999,

76 megfeleltette Csokonaiéval, s ezt apró intertextuális utalásokkal erősíti meg, például a versben ő is használja a béka jelentésű körmös hal kifejezést. 245 A részlet humoros hatását, s egyben paródia voltát erősíti, hogy Arany egy pünkösdi éneket fordít ki, amelyben Szent Péter említtetik, s természetesen nem béka-fogás, hanem emberi lelkek megragadása, megtérítése kapcsán. Itt tehát a forma megtartásával és a tartalom humoros megváltoztatásával találkozunk: nevezhetjük a költeményt a pünkösdi ének paródiájának, de még inkább Csokonai-paródiának abban az értelemben, hogy a szöveg nem gúnyolni akar, hanem felhasználja szellemi előde poétai attitűdjét, illetve utalásaival egyszerre ad a réginek új értelmet és legitimizálja saját pozícióját. Ezt a többszálú összekapcsolódást, tartalmi és utalásbeli rétegződést figyelhetjük meg az előbb vizsgált és még számos Aranykölteményben: az alkalmi verselés csokonais pozíciója és a református Biblia-ismeret teszi ezeket átkontextualizáló paródiákká. 246 (További példáink lehetnének: Névnapi köszöntő (Mentovich Ferencnek), [Weisz barátom...], Sz. Pálnak B. Pálhoz küldött 1-ő levele stb.) Hasonló travesztáló módszerrel készült, és szatirikus éllel bír a Hasadnak rendületlenül című Arany-féle Szózat-átirat is, mely természetesen nem az alapverset vagy annak mondanivalóját nevetteti ki, hanem a hazaszeretet eszméjével állít szembe egy kicsinyes, földhözragadt magatartást. Első strófája még szinte könnyed paródia, majd egyre keserűbb sorok következnek: Hasadnak rendületlenűl Légy híve, oh magyar! Bölcsődtül kezdve sírodig Ezt ápold, ezt takard. A nagy világon ekivűl 245 SZILÁGYI 2003, There is nothing in parodia that necessitates the inclusion of a concept of ridicule, as there is, for instance, in the joke or burla of burlesque. Parody, then, in its ironic trans-contextualization and inversion, is repetition with difference. A critical difference is implied between the backgrounded text being parodied and the new incorporating work, a distance usually signaled by irony. But this irony can be playful as well as belittling; it can be critically constructive as well as destructive. The pleasure of parody s irony comes not from humor in particular but from the degree of engagement of the reader in the intertextual bouncing (to use E. M. Forster s famous term) between complicity and distance. /Nincs semmi a parodiában, ami a nevetségesség fogalmát szükségessé tenné, mint ahogy, például, a burlesque viccében (burlájában) van. A paródia így ironikus átkontextualizálásával és megfordítottságával módosított ismétlés. A kritikai különbség a háttérben szereplő, parodizált szöveg és az ezt magában foglaló, új mű között jön létre, mely különbség gyakran iróniával jelölt. De ez az irónia lehet játékos is, nem csak lekicsinylő; lehet kritikusan építő, illetve romboló jellegű is. A paródia iróniájából származó kellemes érzés elsősorban nem a humornak köszönhető, hanem attól függ, hogy az olvasó milyen mértékben köteleződött el az intertextuális pattogás -ban (E. M. Forster híres kifejezésével bouncing ) az egyetértés és távolságtartás között. / HUTCHEON 2000,

77 Nincs más, amit mivelj: Áldjon vagy verjen sors keze, Itt enned, innod kell. Ez a föld, melyen annyiszor Apáid vére folyt, Ez a föld másra sem való, Csak hogy eltékozold. Itt küzdtenek honért a hős Árpádnak hadai; Bátorság volna ezt a hont Neked fenntartani. Szabadság! itten hordozák Véres zászlóidat, Szabad száj! itt csikorgatod Véres fogaidat. 247 Nem lehet említés nélkül hagyni Arany János költeményei közül a paródiaként számon tartott Lisznyai Kálmánnak című verset sem, mely közelebb áll az általános paródia-fogalomhoz, mert a korszakban tömegesen fellépő epigonköltőkkel szembeni kritikának, gunyoros stílusparódiának tekinthető, hiszen Lisznyai hangfestésben is túl akarta szárnyalni Petőfit, ezért háromszótagos sorokkal próbálkozott. 248 Álljon itt egy részlete a paródiának, melyet Arany Szász Károllyal együtt írt a rövid sorok kifigurázására. A háromszótagos sorokat végül kettőre csökkentik azaz a kirívó költői eszközt előbb utánozza, majd tovább fokozza a paródia: Bár mán, Kálmán! Zengnél Ennél Verset 247 ARANY VARGHA 1994,

78 Szebbet. Két tag, Lásd csak, Kurtább Sort ád És ez Vershez Furcsább. 249 Parodisztikus módszerrel készült, mégsem az utánzott stílust teszi nevetségessé a Tinódi redivivus című Arany-költemény. 250 Ennek története, hogy Jókai lapjában, az Üstökösben közöltek egy verset Tinódi modorában, s erre írta verses válaszként Ilosvai Selymes Péter nevében négyes rímű sorait. A vershelyzet szerint Ilosvai megszidja Tinódit, amiért modern újságíró lett belőle, s a helyzet visszásságát azzal is érzékelteti a szerző, hogy kancsal rímeket épít a négyesekbe: Patvarba, kollégám, jó deák Tinódi! Álom-é ez a hír, vagy penég valódi? Ujságiró lettél, rád ragadt a módi? Sok szerencsét kivánok a munkához, földi! A Báró Kemény Zsigmondhoz című Arany-költemény is parodisztikus, s a komikus hatást itt is poétikai megoldásokkal éri el a szerző. A vers keletkezéstörténetéről érdemes megjegyezni, hogy a Pesti Napló júliusi számaiban Költész-irodalmunk jelen állapota nyelvészeti tekintetben címmel cikksorozat jelent meg, melynek névtelen szerzője azt panaszolta, hogy költészetünk hanyatlik. A rímelésről szólva megrótta az újabb verselőket, akik nem veszik figyelembe a rímelés szabályait ebben részben igaza is lehetett csakhogy az asszonáncot félreértelmezte: a betűk azonos voltában kereste a rím szépségét a hangzás összecsengése helyett. 251 Arany László így ír a Báró Kemény Zsigmondhoz című versről: A [Pesti] Napló szerkesztőjéhez, a kivel szíves barátságban volt, írt egy tréfás verset, azon szabály szerint, a mint a Napló czikkezője kívánta. E 249 ARANY 2006, Idézi VARGHA 1994, Szilágyi Márton jegyzete = ARANY 2006,

79 paródia nem volt közzétételre szánva; Kemény azonban iratott hozzá egy kis bevezetést, melyben el volt mondva keletkezésének története, s azzal együtt kiadta lapja tárczájában. 252 Így kezdődik: Szerkesztő Ur! tisztelt báró! Lapjában egy hazajáró Lélek kísért: tudja-é? Ki sohajtoz: mind szemét, a Mit firkál mai poéta; Verse rongyos, maga éh. Nem tud rímet, nem tud nyelvet, A legjobb is mindent elvet, Ami mérték és szabály. S bár sort-sor után apróz, a Verse mégis csupa próza, Nem honolván rajta báj. A cikk írója klasszikus költőinket állítja példaként a mai verselők elé, erre reflektál tréfásan Arany: Tanulnának Kölcseynktől És más régibb bölcseyinktől»phidias amit farag «Hogy rímelnek! ecce! íme!... (A manóba! nincs is ríme):»berovátkolt kődarab «Ah ő is botlott ezúttal! És most e hibára útal Hitvány majmok ezere. Azt sem veszi fontolatra, 252 Arany László jegyzete = ARANY 1897,

80 Hogy rímelt a»mondolat«-ra Kölcsey és Szemere. 253 És így tovább, számos ötletes rím-játék és a cikkíró elveire való utalás hangzik el e 15 strófából álló versben, ezért nevezhetjük aktuális paródiának, mely nem egy stílust, hanem egy véleményt tesz nevetségessé. A költészet mikéntjéről szól, s a hatásvadász versek elleni fellépésnek is felfogható a Poétai recept című költemény is, mely egyben leleplező paródia. Arra figyelmeztet, hogy a szép hangzású szavak önmagukban nem elegendők ahhoz, hogy belőlük szép vers szülessen. (Persze tekinthetjük a verset tréfás listának is a hatásos, kellemes hangzású szavakról a magyar költészetben ahogy Vargha Balázs mondja.) Gyöngy, harmat, liliom, szellő, sugár, villám Hajnal, korom, szélvész, hattyu, rózsa, hullám, Délibáb, menny, pokol ha mind egybevészed: Recipe és megvan a magyar költészet. 254 Vargha Balázs könyvében összegyűjtötte az életmű minden részéből Arany János nyelvi játékait. Elsősorban rímekre, rigmusokra, illetve a népköltészet tréfás szüleményeinek irodalmi felhasználására találunk jó példákat. Arany szerette a rímekkel való játékokat, családi és baráti körben is élt velük, például Szemere Miklósnak írt verses levelében hét versszakon át rímelt egy szóra ez a leghosszabb füzérríme. 255 Így szólítja meg a hét vezér egyikétől eredeztetett család tagját: Barátom, Szemere, de genere Huba. Majd végig a Hubá -ra rímelve invitálja Kőrösre barátját, s eközben megenged egy kis személyes szurkálódást is: Nosza hát egy verset mondjon impromtuba, / De ne legyen benne nyomtatási huba. Ennek magyarázatára Vargha Balázs idézi Arany László jegyzetét: Szemere Miklósnak, nehezen olvasható írása miatt, örök baja volt a sajtóhibákkal. Egyszer az is megesett rajta, hogy sajtóhibáinak czímét így szedték: Nyomtatási hubák ARANY 2006, Idézi VARGHA 1994, ARANY 2006, Idézi VARGHA 1994,

81 Egy másik irodalomtörténeti érdekességre bukkanunk Vargha könyvének Abszurdumok című fejezetében: Arany epés bírálatot írt Emich Gusztáv ben kiadott balladagyűjteményéről, melyben számos sajtóhiba éktelenkedett. 257 Az antológiakötet az írók neve szerinti alfabetikus sorrendben közölte a balladákat Arannyal kezdődően, de Nagy Imre után például a Népballadák következtek. Arany így gúnyolódik ezen: E szerint csak az F, I, J, O, Q, R, U, X, Y betűk hiányzanak, melyeket, teljesség okáért, szintén ki lehetett volna egészitni, azt hiszem. A Q-ra jó lett volna például Qti, az x- re Xánthus (Lehetetlen, hogy ne írt volna balladát) s az Y-ra? no, arra is akadt volna tán valaki. 258 Poétikai paródia-példa lehet még Arany János tollából az alábbi disztichon: A vers jó; csak az a hiba, hogy sok lábai sánták, Sándor öcsém! máskor görgetegebbre csináld! 259 A hexameter nehézkessége a diákok verselését parodizálja, míg a pentameter bemutatja, hogyan is kellene ezt jól csinálni. Szintén kuriózum, hogy Arany János egy eddig ismeretlen műfordítás-paródiája nemrég látott napvilágot. Hász-Fehér Katalin megtalálta az Arany-hagyatékban az Ágnes asszony Reviczky Gyula által készített német fordításának szándékosan magyartalan, germanizmusokkal teli visszafordítását egy papírszeleten. 260 Arany az Ungarische Revue Mit Unterstützung der Ungarischen Akademie der Wissenschaften című folyóirat július augusztusi számában szereplő Reviczky-fordítást alaposan megjegyzeteli: A sorok mellett, a jobb margón kommentálta az átültetést, majd játékká szelídítve a bosszankodást, balról, ugyancsak a sorok mellett elkezdte visszafordítani magyarra a német szöveget, hogy felmutassa, hogyan nézne ki az Ágnes asszony, ha a fordítást szólaltatná meg magyarul. 261 Lássuk, milyen parodizáló módszerekkel fejezi ki kritikáját Arany a versben. Hász- Fehér Katalin kiemeli, hogy például a refrént a Julius von Reviczky névvel együtt idézőjelbe teszi, így a Könyörűlj, Ég rajtam! sort Reviczky szájába adja, minősítve a fordítót és a fordítást. A cím alatt Reviczky nevének német változata szintén ironikus, mintegy megtagadja tőle a magyar nyelvi kompetenciát. A német szöveget Arany szó 257 VARGHA 1994, Idézi VARGHA 1994, Idézi VARGHA 1994, HÁSZ-FEHÉR 2012, A papíron a fordítás a 18. versszakig olvasható, folytatása elveszett vagy itt abbahagyta Arany. HÁSZ- FEHÉR 2012,

82 szerint, szándékos germanizmusokkal, nyelvhelyességi hibákkal fordítja. Ahol helyesen kezdi írni a szöveget, ott is áthúzza, és helytelen nyelvi változatra fordítja: <Nem hálózzae> Nem-e hálózza.... A többszörös visszafordításban rejlő humort Karinthy Frigyes is kiaknázza Műfordítás című írásában, 262 ennek a parodisztikus módszernek előképe lehet Arany Reviczky-paródiája, továbbá az élclapokban kedvelt forma, a félrefordítás (általában latinból, például: in vino veritas Bécsben az igazság). Ugorjunk most egy kicsit az időben, folytassuk a sort Karinthy művészetét közvetlenül megelőző szerzőkkel. Szalay Károly monográfiájában a komikus szemlélet és formanyelv megújításának folyamatában a Karinthyt közvetlenül megelőző alkotóknak Rákosi Viktort 263 és Heltai Jenőt tekinti. 264 Szalay meglátása szerint ők jelentik a közbenső állomást Mikszáth és Karinthy között a humoreszk modernizálása terén. 265 Karinthy módszere filmgeg-szerű, filmbeli montázsokra emlékeztető, dinamizmus és gyorsan pergő történés jellemzi, melyben a cselekmény gyakran a képtelenségig fajul. Karinthy a magyar városiasodó fejlődés által megindított és elősegített komikus-humoros-szatirikus művészet szintézisét alkotja meg a tízes évek elejétől a harmincas évek közepéig. 266 Ennek a folyamatnak első állomása lehet az 1912-es Így írtok ti. Szalay a mű műfaji rokonait és Karinthy munkásságának közvetlen magyar előzményeit vizsgálva Karinthyelőzménynek tekinti Molnár Ferenc karcolatait és egyes rövid írásait, melyekben azonban a paródia csak betétként szerepel, még nem önálló műfaj. Karinthy paródiában elért teljesítményének közvetlen elődjének tekinthetjük Lovászy Károly munkásságát, aki ugyanakkor pályatársa is. A Holnapután kiskedden (1909) című írásában a Holnaposokat karikírozta (Modern poéták verses könyve, melyből a nyájas publikum megtudja, mi módon pöngetik a lantot Magyarhon uj dalosai alcímmel), a Pfujságok és pfujságírókban (1912) a napisajtót pedig Így nyírtok ti alcímmel gúnyolta ki. Lovászy később megcsinálta a Nyugat paródiáját is Ugat címmel, mely tipográfiailag is követte a parodizált folyóiratot. 267 Lovászy karikatúrái megérdemelnék a behatóbb 262 Ady Jöttem a Gangesz partjairól kezdetű strófájából a többszöri magyarról németre, németről magyarra fordítás során a Herz-féle szalámi reklámja lesz. 263 Rákosi Viktor munkásságáról részletesebben itt: SZALAY 1977, SZALAY 1987, SZALAY 1987, SZALAY 1987, Tevan Andor így ír róla: A harmadik rövid lejáratú és gyorsan realizálható nagy siker Lovászy Károlynak»Ugat«cím alatt a népszerűsége teljében levő»nyugat«folyóiratról készített szellemes persziflázsa volt. Lovászy egyik szombat este a Kör kávéházban mutatta be a kéziratokat nekem s én abban a pillanatban már tisztában voltam e néhány szellemes Ady, Móricz Zsigmond, Kaffka Margit, Ignotus és a Nyugat többi írójának írásáról készített karikatúra jelentőségével. Én magam rajzoltam meg a füzet fedelét, a 81

83 vizsgálatot, azonban tárgyunk szempontjából itt csak azt említhetjük meg, hogy írásainak jellemző vonása az érzékelhető ellenérzés a szokatlan modernséggel szemben, paródiáiban (ahogy az élclapokéiban is) nem ritka a sértő hangnem. Az Így írtok ti tartalomjegyzékéhez hasonlóan Lovászy is előszeretettel képez eltorzított neveket, melyekből kitűnik, hogy egyegy stilisztikai-tematikai jellemzőt (pl. Babits alliterációit vagy Szép Ernő infantilizmusát) ő is észlelte: 268 Macsics Mihály, Fép Ejnő, F. Nyaffka Margit, Xarinthy Friderik, Üsd Milán, Adyde Endre, stb. Nyugatéval azonosan s ott, ahol a Nyugat signettje, a gondolkozó ember foglal helyet, ugyanazon a helyen ugyanúgy elhelyezve, ugyanabban a felfogásban egy ugató kutyát rajzoltam. A füzet hatása az egész könyvpiacon olyan frappáns volt, hogy nem győztük otthon a kiadások hosszú, vég nélküli sorozatát nyomni. TEVAN REMÉNYI TARJÁN 1994,

84 A 19. századi élclapok humora: a parodisztikus típusalkotás A századvégi vicclap a modern kabaréhumor, pódiumhumor előzménye. Humoros-komikus eszköztára ma is él a rádió, a televízió, a kabaré, a sajtó humorában. Sőt, a szatirikus irodalmi nyelvet megújító Karinthyra is elhatárolóan hatott: humoreszk, paródia, szóvicc, pesti valóságismeret Karinthy módra elképzelhetetlen a századvégi élclapok fölszabadító hatása nélkül. 269 Az első magyar vicclapok (vagy ahogyan magukat nevezik, élclapok) angol, francia és osztrák mintára születtek meg 1848 után. Létrejöttük magyarázata lehet, hogy az önkényuralom idején igény merült fel nem forradalmi jellegű társadalombírálatra, másrészt az állam liberalizálódása ezt megengedte, harmadrészt a nyomdatechnikai fejlődés is lehetővé tette. A vicclapok műfajaiban összefonódott a külföldi hagyomány és a hazai irodalom típus- és karakterteremtő készsége, nem meglepő, hogy az élclapi ősformák így a parodisztikus típusalkotás atyjának az irodalomtörténet-írás Jókai Mórt, míg a sajtótörténet a Borsszem Jankót tekinti. Valójában természetesen nem lehet egyetlen névhez kapcsolni a jelenséget, hiszen a nemzetközi vándormotívumok, a külföldi sajtótermékek hatása, a magyar beszélt nyelvi anekdota-forma, illetve a reformkori irodalom vagy Arany János nyelvi humora éppúgy előzményének tekinthető. 270 Buzinkay Géza három korszakot különít el a 19. századi vicclapok történetében. 271 Nem beszél merev határokról, de felismerhető tendenciát lát a laptípus meghonosodásától, a politikai élclap túlburjánzásán át, a felszabadító szellemiségű irodalmias szalon élclap megszületéséig. A vicclapok első korszakára ( ) az irodalmias-anekdotázó laptípus jellemző, majd megszületnek az első politikai beállítottságú médiumok is (Bolond Miska, Handabanda), melyek az anekdotázástól a nyílt politizálásig jutnak. A dualizmus idején ( ) szembetűnő a politikai élclapok túlburjánzása, s ezek jellegzetes módon pártpolitikához kötődnek: gyakran kidomborodnak bennük homályos alapokon nyugvó konzervatív, reakciós, antiszemita, nacionalista, kisebbség-ellenes, munkásmozgalom-ellenes nézetek. A harmadik időszakban, melyen jórészt Tisza Kálmán miniszterelnökségét érthetjük ( ) a politikai élclap kimerül, s megszületik a szalon élclap: a Pikáns Lapok (1883) később Magyar Figaróként (1886) a nyugat-európai 269 SZALAY 1977, BUZINKAY 1983, BUZINKAY 1983, 5. 83

85 polgárság mentalitását és olvasmányait közvetíti, előítéletektől mentes véleményformálásra törekszik, s meghonosítja a polgári társasági vicceket. Ennek a folyamatnak eredményeképp születhetett meg a századfordulón népszerű Fidibusz is, mely elsőként ad helyet Karinthy Frigyes paródiáinak. S hogy Karinthy Frigyes kezdő író alteregója április 10-től kezdve megjelentethette kortárs írók-költők irodalmi karikatúráját, az annak is köszönhető, hogy a századfordulóra kinevelődött a humor e válfaját értő és igénylő közönség. Emellett Karinthy naplójából tudjuk, hogy maga is ismerte és olvasta korának vicclapjait, 272 és feltételezzük, hogy jellemző műfaji jegyeik hatottak paródiáira. A vicclapfigurák családfáját a magyar irodalom századi alakjaira szokás visszavezetni. 273 A továbbiakban a parodisztikus típusalkotásra fókuszálva (s a paródia műfajára vonatkozó megfontolásokat egy időre félretéve) a vicclapok említett korszakaiban azt vizsgálom, hogy milyen tendenciák figyelhetők meg az élclapi karakterformálásban: egy-egy figura miért sikeres, illetve milyen társadalmi-politikai háttér kedvez népszerűségüknek. (A tárgyalt figurák képét lásd: Függelék/Képek/II.) Mindez azért lehet érdekes számunkra, mert Karinthy kezdő írója is beilleszthető az élclapi karakterek sorába, és a híres figurák áttekintése tanulságokkal szolgálhat a típusalkotás terén. Tallérossy Zebulon alakját 1861-ben alkotta meg Jókai Mór saját lapjában, az Üstökösben. Megjelenésének célja nem figurateremtés volt, hanem egy rovattípus bevezetése: leveleit Mindenváró Ádámhoz később nem csak Jókai írta (Ágai Adolf, majd Szabó Endre). Alakjában a gyakran módosuló magatartást gúnyolták (forradalmár volt, majd Deák-párti lett), de nem társadalmi típust jelenített meg. Olykor palóc tájszólásban beszélt, de csak a szójátékok érdekében. Valódi karakterré 1869-ben alakul A kőszívű ember fiai című regényben, ahol korlátolt, gyáva, de igazából nem becstelen figura. Tótosan tört magyar beszéde humorforrás, de nem a nemzetiség kritikája, inkább a sodródó embertípus példája. Tallérossy az Üstökösben a kiegyezés után német szavakkal kevert palóc tájszólásban írt leveleiben már a kormánypárti típust testesítette meg. Lenézte az arisztokratát, a parasztot, a diákot, utálta a háborút, kardját csak díszebédre kötötte fel, fontos erénynek tartotta, hogy nekem van ikesenszolasom, kivel hazamnak szolgalhatom. Jellemzett figurává válhatott volna, de írói csak beszédét használták fel humorforrásként, egyéb tulajdonságait nem rajzolták meg. Példája mutatja a lapra később 272 KARINTHY 1964, SZALAY 1987,

86 is igaz hiányosságot, hogy az állandó figurákat nem teremti meg karakterként, inkább csak rovatcímként szolgálnak. Így Tallérossy alakja valószínűleg nem a jól megformáltságnak, hanem inkább a magas irodalomba való beemeltetésének, Jókai hírnevének köszönhette népszerűségét. Ágai Adolf, akit a magyar vicclap Osvát Ernője -ként is emlegetnek, 1865-ben tűnt fel a Bolond Miskában Csicseri Bors álnéven, s típusteremtő készsége által megújult a lap. Figuráit a társadalmi hovatartozás és a foglalkozás jellemezte, helyzetükből és magatartásukból következtek politikai nézeteik. Ezek a figurák kapcsolták be a lapot a mindennapi élet vérkeringésébe. Ágai 1868-ban megalapította saját lapját, a Borsszem Jankót, mely színvonalában és népszerűségében is sokáig első helyen állt a korszak élclapjai között. A tulajdonos és szerkesztő átvitte lapjához az általa a Bolond Miskában teremtett figurákat, majd újakat is alkotott, így lett a lap a honi légkör komikusan sűrített mása. 274 Egyik híres figurája, Spitzig Iczig ischmeretesch hazaphi és tscholádapa ben a Bolond Miskában jelentkezett először Király utcai leveleivel, majd Ágai átvitte őt saját lapjába. (Attól fogva a zsidóság helyzetének kérdése évtizedekig meg sem jelent a Bolond Miskában.) A zsidó emancipációért küzdő, jiddis-magyart beszélő karakter szimpátiát ébresztett csetlő-botló magyarosodási szándékával. Minden megkülönböztetést a tolla hegyére tűzött, a liberalizmus pozitív példái számára Franciaország és Anglia voltak. A zsidóság magyar érzelmeire apellált leveleiben, de a magyarság érdekeit is figyelembe vette. Szenvedélyesen kívánta a magyarosodást, ezért fiát már Spitzényi Árpádnak hívták. Évtizedekkel későbbi ellenpárja, Blau Kóbi, a negatív zsidó-sztereotípiák megtestesítője 1880-tól szerepelt a Borsszem Jankóban: ő a furfangos, kapzsi kültelki uzsorás típusa, rovata a Blau Kóbi az ügyvédnél címet viselte. Lengenádfalvay Kotlik Zirzabellát is Ágai Adolf teremtette meg 1866-ban, még a Bolond Miskában. Honleányi leveleivel 1866-tól jelentkezik: magát dúskeblű honleány - nak nevezi, valójában kicsit csúnyácska kékharisnya, aki titokban költőnő. A karakterben rejlő humor forrása az az ellentmondás, hogy emancipált, szókimondó, modernkedő hangnemben ír valójában érzelmes lelkéről. Érzelmei egyre jobban a szélsőbal irányába terelik ( szélbali honhölgy ), 1869-től a női emancipáció köztémává válásával határozottabb vonásai is megrajzolódnak de mindig érződött rajta a propagandacélzat, talán ezért is volt Spitzig Iczignél halványabb figura. 274 SZALAY 1983,

87 1873-tól jelentkezett a Borsszem Jankóban Mokány Berci dömbszögi és bugaci nömös. A lap egyik legsikeresebb alakja: feudális szemléletű, harsány és ápolatlan figura, aki magát szabadelvűnek nevezi, iszik, kártyázik, nőzik, beszéde műveletlen. (A Mokány név Kisfaludy Károly 1828-as, Csalódások című darabjából is öröklődhetett, ott viselője egy műveletlen, de jólelkű középbirtokos földesúr.) A figura népszerűségét mutatja, hogy Ágai Mokány Berci viselt dolgait vagyis összegyűjtött történeteit két kötetben adta közre 1910-ben megszületése után több mint harminc évvel később. Hasonlóan népszerű lett Sanyaru Vendel ágrólszakadt tisztviselő, pénzügyi diurnista is, akit folyton éhség gyötör: Mokány Bercihez hasonlóan kötetben is megjelentek válogatott nyögései (1888). A Vasárnapi Újság szerint szelíd öngúnyolása megnyerte neki egy ország részvétét, továbbá így jellemzi: a művelt proletáriátus panaszkodik itt anélkül, hogy amihez joga volna vádolna is egyúttal. 275 Népszerűségét talán az is magyarázza, hogy amellett, hogy sanyarú sorsa szimpátiát ébresztett, panaszkodó, önsajnáló hangneme megfelel(t) a magyar mentalitásnak, így a közönség magáénak érezhette, ugyanakkor a karakterben megjelenő önirónia frissességet vitt alakjába. Mihaszna András m. k. rendőr 1882-ben tűnt fel a Borsszem Jankóban, Székely Ferenc formálta meg, s ő lett a leghosszabb éltű alak a lapban. Szemlélődéseit mindig a Mer röndnek muszáj lennyi! szállóigévé vált mondattal fejezte be. Legtöbbször tudálékos okosságokat mond, mint például: aki fél a zsebmetszőtü, á nné csoportosuljon. Népszerűségét azzal magyarázhatjuk, hogy személyében a hatalom válik nevetségessé: a rend őrét szabadon kinevethette a közönség, az elfojtott félelem a mindenkori hatalom embereitől ily módon szublimálódik, és felszabadító, vagy akár lenéző nevetésben oldódik fel. Összefoglalva: a Borsszem Jankó felvonultatta a hazai társadalom legfontosabb rétegeit, különösen a dzsentri és a kispolgárság rétege kidolgozott: politikai pártállás, foglalkozás, etnikai közösség szerint több típust is megjelenített, továbbá polgárok, értelmiségiek, művészek, nők is szerepeltek a lapban. Egyetlen arisztokrata figurája Szentszivari Monokles, aki a High Life című rovatot írja, egyetlen klerikális alakja Páter Povedálik Hyacinthus néppárti térítő atya. Szemmel láthatóan kirekesztődtek azonban az amúgy is a társadalom peremére szorult parasztok és a munkások. A karakterek szemügyre vétele rávilágít a vicclapok egyik nagy érdemére, miszerint érzékenyen reagáltak a társadalmi feszültségekre és mozgásokra (pl. zsidó- és nő-emancipáció kérdése vagy a 275 Vasárnapi Újság, (28)1888,

88 dzsentri lecsúszása). Önmagukban a vicclapokat, a vicclapformákat sem elítélni, sem magasztalni nem lehet. Társadalmi szerepük a mérce írja Szalay Károly. 276 A vicclap a szórakoztatás mellett az említett szociológiai típusokon keresztül viselkedésmintákat mutatott fel, ezáltal bizonyos nevelő hatással bírt. Megmutatta, például, hogy Spitzig Iczig szimpatikus, szerethető típus, míg Mokány Berci abszolút elvetendő példa, s így a lap jelen esetben a Borsszem Jankó állandó figurái normaközvetítő szerepet is játszottak. A Fidibusz hasábjain napvilágot látott, a kezdő író tollából származó bevezetőszövegek (melyekből kiderül, hogy az ő vázlatkönyvéből származnak a stílusutánzások) az előbbiek fényében egyrészt az élclapi rovat-teremtés hagyományához kapcsolhatók. Másrészt nemcsak rovatcímként szolgál az Egy kezdő író vázlatkönyvéből sorozatcím, hanem egy beszélői pozíciót is kijelöl. Érdemes megnézni, hogy jellemzett karakter lett-e a kezdő író, s ha igen, megszületése milyen üzenetet hordoz irodalomszociológiai szempontból. Ha azt mondtuk, hogy a foglalkozásuk vagy társadalmi hovatartozásuk által jellemzett figurák kapcsolták be a vizsgált lapot a mindennapi élet vérkeringésébe, akkor ez igaz lehet a kezdő író figurájára is. Nem mintha korábban nem születtek volna egyes szerzőkről travesztiák és paródiák számos lapban, de míg korábban a Titán Laci-féle önjelölt költőtípus 277 alakjával figuráztak ki egy szinte minden korban felfedezhető általános jelenséget (a dilettantizmust), addig 1908 körül éppen a kezdő állapot jellemezhette leginkább a korszak fiatal, induló alkotóit. Karinthy találó ötlete volt ez a jelző, az csak még érdekesebbé teszi a dolgot, hogy ez az ábrázolás egyben önreflexív is. 278 A karakterteremtés mellett a különböző élcformák kimunkálása is fontos hozadéka a századforduló előtti vicclapok formálódásának. Legfontosabb fejlődésnek tekinthetjük, hogy az anekdotát lassan felváltotta az élc. Az anekdota már az antik irodalomban megformálódott retorikai stíluseszközként, célja a jellemzés tömörítése, egy-egy tulajdonság középpontba állítása. Élőbeszédi változata önálló jellemző vagy szórakoztató formaként terjedt el, általában a körülményesség (szereplők, helyszín leírása, sok magyarázat, mivel nincsenek előzetes ismereteink) és a hitelesség képzetének felkeltése jellemezte. Ezzel szemben az ún. élc a ráérő körülményesség helyett a közös ismeretekre 276 SZALAY 1977, Titán Laci, az ős-genie a Borsszem Jankó egyik állandó figurája, alakja a patetikus epigonköltő paródiája. 278 A későbbi recepció is előszeretettel nevezi így a fiatal Karinthyt. Fráter Zoltán monográfiájában Karinthy életművét, szerepeit vizsgálva is használja a megnevezést (pl. a Kezdő Író, a Sztár, a Dandy stb.). FRÁTER

89 alapozva, a legfontosabb körülményeket felvillantva vezet el a poénig. Tény, hogy az Üstökös már bemutatta, kipróbálta a későbbi élcformákat, mielőtt a Borsszem Jankó megindult, pontosabban Ágai megjelent a Bolond Miskában, csakhogy kevés kivételtől eltekintve nem ismerte fel bennük a polgári élc lehetőségét, mert az anekdota burkába öltöztette őket. Ágai érdeme volt, hogy sokféle forrást tudott egyesíteni és korszerűsíteni, meghonosítani úgy, hogy ezzel lehetővé tette egy sajtóműfaj hazai felvirágzását. 279 Szalay Károly a Karinthy előtti leglényegesebb változásnak tartja az anekdotizmus, az adomázó modor föladását a komikus művészetben. 280 Példája egy Mikszáth- és egy Karinthy-írás szerkesztésmódjának összevetése: mindkettő a fokozásra épül, de Karinthyé rövidebben, képtelenségre kihegyezetten halad előre, nem komótosan hömpölyög, hanem dramatizál, egy pontra összpontosít. Ami a műfaji változatokat illeti, a századforduló előtti vicclapok bő termést kínálnak, különösen a(z általános értelemben vett) paródiák és a travesztiák terén. A Műferdítések és poétai rugamok című kötet találó és kevésbé jól sikerült darabokat vonultat fel a 19. századi élclapok terméséből. 281 Buzinkay Géza utószavából kiderül, hogy Karinthy Frigyes Így írtok tijével párhuzamot vonva korábbi irodalmi életünk gunyoros arcképcsarnokát igyekszik összeállítani kötetében. Ezek a változó minőségű és esztétikai értékű darabok önmagukban értékesek, egyrészt mert irodalmi emlékezetünket bővítik, másrészt mert Karinthy felől olvasva őket az irodalmi karikatúrák előzményének tekinthetők. Szalay Károly is rámutat, hogy e korszak vicclapjaiban úgyszólván minden olyan paródia- és travesztia-változatot megtalálhatunk, ami később Karinthynál előfordul. 282 Az élclapi paródiák és travesztiák felosztása Buzinkay munkája alapján a következőképpen képzelhető el. Travesztia és paródia összevethető a történetiség és az esztétikai érték szempontjából (irodalmi szempontból a travesztia alacsonyabb színvonalú), de a 20. században tárgyuk szerint szokás elkülöníteni őket, eszerint a paródia irodalmi belügy. Buzinkay csoportosítása szerint az álparódia vagy áltravesztia célja, hogy időszerű kérdéseket tegyen gúny tárgyává, ezekből gyártson poént, mégpedig irodalmi művek felhasználásával. Módszereik leggyakrabban a nyelvi játékok, súlyos tárgyról legtöbbször könnyed formában írnak, politikai eseményről pedig fennkölt költeményen 279 BUZINKAY 1983, SZALAY 1987, Műferdítések és poétai rugamok SZALAY 1987,

90 keresztül, gyakori a fogalmak felcserélése és párhuzamok alkalmazása. Elkülöníthető egy átmeneti csoport a valódi travesztiától: ezek az élcek formailag egy eredeti művet követnek, a stílusparódiákhoz is közelítenek, mivel utánoznak egy ismert formát, de tartalmi szempontból egyetlen személyt vagy a napi sajtó híreit teszik nevetségessé. Valóságos paródiának vagy travesztiának nevezhetjük azokat az alkotásokat, melyek irodalmi jelenséget, írót vagy művet céloznak. Triviális tárgyat mutatnak be emelkedett stílusban, gyakori bennük a motívumhalmozás, az ad absurdum végkicsengés, egy-egy modorosság variálása és az imitáció. A költői stílusok sajátságai jól kidomborodnak például az olyan sorozatokban, amelyek egy-egy témát különböző írók-költők imitált feldolgozásában mutatnak be (például a Petőfi-ódapályázat, vagy a Költők versenye stb.). A paródiák szerzőiről nem sokat tudunk, legtöbbjük egy újságírói társaság közös alkotása. A travesztia általában eredeti és közismert (általában fennkölt) alkotást tűzdel meg aktuális motívumokkal. A komikus hatást a tárgy hétköznapisága, kisszerűsége és a fennkölt forma (vagy eredeti téma) közötti ellentét adja. A vicclapok jórésze politikai humorral élt, ezért sok bennük a travesztia: némi műveltséggel, humor- és formaérzékkel aránylag könnyen és gyorsan lehetett gyártani. 283 Az élclapi paródiák nagyrészt stílusparódiák, de átmenetet képeznek a paródia felé a komprimált költészet -típusú darabok, melyek az eredeti mű felhasználásával zsugorítva újraköltik a verset. Ezek általában jól ismert költők művei, népdalok vagy klasszikus költők versei, de külföldi szerzők költeményeinek szóról szóra fordítása is bevett eljárás volt. 284 A műfajok után érdemes szót ejteni az élclapokban szereplő leggyakoribb nyelvi élcek fajtáiról. 285 Elsősorban ezek jelenthettek alapot Karinthy számára, azonban a szituációs élcek működése is összefüggésbe hozható humorával. A nyelvi élcek legjellemzőbb formái a szójátékok. Minden élclapban rendszeresen megjelentek például humoros szómagyarázatok, gyakori volt a játék a hasonló alakú szavakkal (pl. szabottelvű kormány ) és kedvelték a névferdítéseket (pl. Borsszem Jankó Orrszenny Jankó). A szerkezetekkel való játékok leggyakrabban módosított közmondások vagy állandósult szókapcsolatok kiegészítései voltak. A stílust illetve műformát érintő nyelvi humor előszeretettel élt a nyelvek, tájszólások vagy a zsargon elegyítésével (ilyen például az élclapi figurák beszéde: zsidó, sváb, palóc, szegedi). Kedvelt forma volt még a műfordítás, a versparódia (ismert vers váratlan eltorzítása), a kínrímes játék, az irodalmi 283 BUZINKAY 1983, SZALAY 1961, BUZINKAY 1983,

91 travesztia (pl. a Borsszem Jankó előfizetési felhívása) és az irodalmi idézetek átértelmezése képi elemek segítségével. A ún. szituációs élcek a valóság jelenségeinek, gondolati feldolgozásuknak kreatív lehetőségei. Ilyen lehet egy meglévő önellentmondás kiemelése (pl. XY és parlamenti beszéde), a szembeállítás, a szerepjátékok, illetve a szerepek összekeverése (pl. Kotlik Zirzabella modernkedő hangnemben beszél érzelmes lelkéről). Előfordulnak szerepfelcserélések, például: Hallomás szerint az a rendjel, melyet Arany Jánossal díszítettek föl, a Széchenyi-ünnepségen meg fog jelenni a költő kabátján. A magatartás és követelmény felcserélése vagy az ok-okozat összefüggésével való játék: váratlan okozat, eltúlzott okozat, megszokottal ellentétes ok, köznapi okozat és meglepő ok, váratlan okokozati viszony létesítése. Továbbá szerepet kap a tipográfiával való értelmezés (pl. Kossuth csupa nagybetű, Deák ritkított kicsi), kedvelik az önleleplező-típusú élceket (pl. körkérdés politikusokhoz), a kicsinyítést és nagyítást. Hasonlításra, metaforára példa lehet a veszélyes társadalmi jelenségek látszólagos törvényesítése, egy ilyen ál-lap a Corruptio, a Magyar társadalmi és politikai rákfenekedő közlöny. A poénfajták csoportosításánál Hankiss Elemér fontos szempontja a gondolkodás szabadsága. 286 Azt vizsgálja, hogy vannak-e a gondolkodás beidegzett, mechanikus szerkezetét, a világkép elemeit célzó poénok az élclapokban vagy csak a politizálás, pártérdekek kiszolgálása a cél. A Borsszem Jankó meglepő, gondolkodást felszabadító okozatot hordozó élcét idézi az önálló magyar honvédségről (nemzeti szimbólum): Külön hadsereg ma külön vereség holnap. Másrészt a tárgyválasztás is mutathatja a gondolkodás szabadságát, például jelzésértékű, amikor egy vicclap visszanyúl lezárt eseményekhez, a múlthoz, vagy kedveli az időtlen témákat, és nem a jelen társadalomról beszél. Érzékelhető különbség van a kétféle humor között: Üstökös: Orr szagdacs, Karika Kis Károly; Borsszem Jankó: Arisztokrata Egy demokrata, ki carrieret csinált. Demokrata Egy arisztokrata, ki carrieret akar csinálni. Buzinkay Géza felismerhető tendenciát lát a gondolkodást felszabadító humor felé: A közgondolkodás felszabadítását leginkább az 1890 előtti Borsszem Jankó és az irodalmias szalon élclap, a Magyar Figaró szolgálta. Századfordulós utódaik az általuk kialakított élcformák mellett a maguk módján felszabadító szellemiségüket is továbbvitték. 287 E 286 HANKISS 1977, BUZINKAY 1983,

92 jelenséget nevezi Szalay Károly tágabb értelemben vicclap-demokratizmus -nak, 288 vagyis hogy minden osztályt és jelenséget szabadon lehet gúnyolni, s e felszabadító hatás az Így írtok tiig érezhető, melybe szintén minden író- és költőtípus belefér. 288 SZALAY 1977,

93 2.3.3 Világirodalmi kitekintés A Karinthy paródiáival foglalkozó kutatók gyakran kiemelik a tényt, hogy az Így írtok tivel nagyjából egy időben több nyelvterületen is népszerűvé vált a műfaj: Az angol nyelvterületen Stephen Leacock Literary Lapsis (1910), a franciáknál Marcel Proust Pastiches et Mélanges, és Paul Reboux és Charles Muller Á la manière de című munkája tartható előzménynek vagy rokonnak. Mind a három mű sokadik és zsebkönyvforma kiadása jelzi el nem múló népszerűségüket írja Szalay Károly. 289 Azonban azt, hogy e művek mennyiben hatottak Karinthyra, vajon az Így írtok ti előzményeinek, közeli vagy távoli rokonainak tekinthetők-e, nem próbálja eldönteni, és azt sem igyekszik magyarázni, hogy miért éppen e történelmi időszakban vált jelentőssé a műfaj. E rövid kitekintés során ezekre a kérdésekre keressük a választ. a) Stephen Leacock: Nonsense Novels A kanadai Stephen Leacock Literary Lapses című művének első kiadása 1910-ben jelent meg, a kötet humoros írások gyűjteménye, mely nem a paródia, hanem a humoreszk műfajához áll közelebb. Ennek darabjait tudomásunk szerint nem fordította Karinthy, de az 1911-es Nonsense Novels műfajparódiáit ő ültette át magyarra. 290 Nem kizárt, hogy az Így írtok ti 1912-es megjelentetése előtt már ismerte Leacock munkáit, bár fordításai jóval később, 1926-ban jelentek meg. 291 Tudjuk, hogy ezek az ún. fordítások sokszor igencsak eltérnek az eredetitől. Nagy szabadsággal kezelte a címeket és neveket, szóvicceket, poénokat iktatott be, ugyanakkor a kinevettetett műfaji sajátságokat igyekezett átültetni a magyar közönség számára. Magyarított helyneveket (pl. Salt Lake Cityből Rákoskeresztúr, a bus -ból omnibusz lett), stílusregisztereket, de talán legszembetűnőbbek a betoldásai, melyeket a játék kedvéért, az abszurd, és a végletekig fokozás vonzásában illesztett a szövegbe ezek a fogások kétségtelenül az Így írtok ti parodizáló technikáit idézik SZALAY 1987, A műfajparódiák között szerepel például romantikus lányregény, detektívregény és lovagregény paródiája. 291 A kötet a Korunk mesterei sorozat részeként, Stephen Leacock: Humoreszkek címen jelent meg az Athenaeum kiadónál 1926-ban (a Magyar Könyvészet adata szerint). Keletkezéstörténetéről szinte semmit sem tudunk, Beck András valószínűnek tartja, hogy Karinthy a kiadó felkérésére készítette a fordítást. Feltételezhetjük, hogy Karinthy nem közvetlenül és kizárólag az eredeti szövegből dolgozott, Mici nevű nővére (Karinthy Emília) segíthetett neki, ahogy a Micimackó esetében is tette. 292 Ezekről bővebben a Fordítható-e a paródia? című tanulmány első felében írtam. 92

94 b) Marcel Proust: Pastiches et mélanges A pastiche műfajának franciaországi történetét nemrégiben foglalta össze Paul Aron, 293 majd egy évvel később szerkesztőtársával 19. és 20. századi pastiche- és paródiaszövegeket adott ki, 294 ezzel megtörve a több évtizedes hallgatást a műfajról a francia irodalomban. A francia gyakorlatban a pastiche-t legtöbbször elkülönítik a paródia műfajától azzal különböztetve meg őket, hogy míg az előbbi tisztán imitatív stílusgyakorlat, addig utóbbi az utánzáson keresztül gúnyol és kritizál. 295 Eszerint a két műfaj különbsége a szerzői intencióban keresendő, eljárásaikban azonban alig különböznek. Marcel Proust Pastiches et mélanges című műve a Gallimard-nál jelent meg ben, de a Le Figaro már 1908-tól közölte darabjait ekkor kezdi el a Fidibusz is hozni a Karinthy-paródiákat. Proust cselekvő kritikaként fogja föl a műfajt, művének Pastiches című részében egy bűnügyi történetet, a L Affaire Lemoine-t írta meg Balzac, Flaubert és más francia írók stílusában. Paul Aron cikkéből kiderül, hogy Proust folyamatos és rendszeres pastiche-írói tevékenységet folytatott írói munkássága során. 296 Első megjelent könyve, a Les plaisirs et les jours (1893) is több pastiche-t tartalmaz. Összesen negyven darabját ismerjük, melyek legtöbbjét önállóan megjelentette, a többit levelezésében és a fikciós műveiben találjuk. Aron szerint Proust ismerni akarta, illetve el akarta sajátítani azok stílusát, akiket szeretett, és szerette volna szélesebb körben is megismertetni ezen írókat az olvasókkal. Ez az építő szellemiség volt az az újdonság, amit Proust hozott az előző századok hétköznapi pastiche-írói tudományos gyakorlatába. A nagy szerzők utánzása, latin és francia nyelven központi szerepet játszott a tanulásban. A diákoknak tudniuk kellett utánozni, hogy később el tudjanak térni a megismert mintáktól és képesek legyenek eredetit alkotni. A pastiche tehát Aron megfogalmazásában meghatározható utánzásként lehet parodisztikus vagy sem, mely egy stílushoz, egy szerzőhöz vagy egy irodalmi mozgalomhoz kapcsolódik. Ez a meghatározás azt is mutatja, hogy a pastiche általában nem egyetlen szöveget foglal magába, hanem egy szövegegyüttes tipikus jellemzőit hordozza. 293 ARON ARON ESPAGNON A Dictionnaire des littératures de langue française elmossa a határokat a pastiche és a paródia a között, a pastiche műfajára Proust Pastiches et mélanges és Reboux és Muller À la manière de című műveit hozza példának, azzal a kitétellel, hogy míg Proust műve inkább stílusgyakorlat, addig Rebouxéké gúnyos, karikírozó szándékkal született. Dictionnaire ARON

95 c) Jean Raboux Charles Muller: À la manière de Jean Raboux (eredeti nevén André Amillet) és Charles Muller 1907-ben kezdtek el irodalmi paródiákat készíteni, ezek először 1908-ban láttak napvilágot À la manière de címmel, de még ugyanebben az évben megjelent a pastiche-kötet második kiadása is (csakúgy, mint az Így írtok ti esetében). Később a szerzők folyamatosan bővítették művüket, nem csak modern, hanem klasszikus szerzőkkel is, egyeseket beemeltek, másokat megtartottak, megint másokat elhagytak az újabb kiadásokból. Nyárfásné Szepesi Veronika szakdolgozatában e francia mű és az Így írtok ti műfaji összefüggéseit, népszerűségük okait vizsgálja. 297 A Reboux és Muller művéről tett megállapításokat a továbbiakban e dolgozatból idézem. 298 Hiánypótló írásról van szó, hiszen más elemző munka nem foglalkozik a két mű részletes összevetésével, továbbá sem magyar, sem francia szerző nem vizsgálja az À la manière de című kötetet. A 20. század elején Franciaországban is nagyon termékenyek voltak a parodizáló műfajok: 1908 körül a Les Lettres-ben rövid pastiche-ok jelentek meg Sosie néven, mely Muller, Reboux és Fernand Gregh kollektív álneve volt. Muller és Reboux jelentős újságírói és írói múlttal rendelkezett, a paródiák első három kötete kettejük közös alkotása, nevük nincsen külön feltüntetve az egyes darabok előtt. Az első tizenöt paródiát tartalmazó kötet 1908-ban jelent meg, a következő kettő 1910-ben és 1913-ban. Muller 1914-be elesett a háborúban, de a paródiák sikere tovább élt, így Raboux 1925-ben és 1950-ben további két kötetet adott ki. A mű igazi könyvsikernek számított 1910-ben, három hónap alatt példányban kelt el. A szerző halála után még többször kiadták, de lassan elvesztette népszerűségét, mára pedig szinte már elfelejtették a szerzőpáros nevét és műveit. A közönségsiker ellenére a franciáknál hallgatás van a műről, nincs monográfia, sem elemző cikk, a pastiche műfajának is csekély a szakirodalma, annak ellenére, hogy a komikumelmélet virágzik. Hogy Karinthy ismerte-e a francia művet, nem állíthatjuk biztosra, de két tényből következtethetünk: Ady a Nyugatban ismerteti a kötetet, 299 illetve Kosztolányi is említi az Így írtok ti második kiadásához írt előszavában állapítja meg Nyárfásné Szepesi Veronika. 300 Feltételezhetjük, hogy ha Karinthy nem is olvasta eredetiben a francia 297 NYÁRFÁSNÉ SZEPESI NYÁRFÁSNÉ SZEPESI 2000, Paul Reboux és Charles Muller urak»à la manière de...«könyve már talán a harmincadik kiadás körül tart. Új és új írók kerülnek bele, sőt régibbek és régibbek, mivel a diákokra is kell számítani. Zola, Gyp, Bourget, Ohnet, France, Mirbeau, Noilles grófné mellett az iskolákban olvasott klasszikusok is. A módszer: paródiás kritika, bolondos utánzás, de mindig haragos-irigy grimászolással. Ez a haragos-irigy grimászolás olyan szükséges ehhez a»műfaj«-hoz, mint a kicsúfolandónál az egyéniség. ADY 1910, NYÁRFÁSNÉ SZEPESI 2000,

96 pastiche-okat, Ady írása felkelthette érdeklődését a műfaj iránt és a torzképek kötetes megjelentetéséhez inspirációt kaphatott. S hogy ez valóban tényező lehetett a könyvkiadásban, az is bizonyítja, hogy Kosztolányi első recenziójában tagadólag említi, hogy holmi külföldi példa indította volna Karinthyt paródia-írásra ezzel mintegy elismerve, hogy valóban volt külföldi példa előtte, amit bizonyára valamelyest ismert is. Reboux paródiáról vallott nézeteit Karinthyhoz hasonlóan egy előszóban fejti ki, melyet Georges-André Masson À la façon de című pastiche-kötete elé írt 1949-ben. 301 Reboux a hagyományoknak megfelelően rehabilitálni igyekszik a műfajt, melynek célja nem kizárólag a szórakoztatás, és hangsúlyozza, hogy az ilyen műfajú írások nem rombolják az irodalmat, hanem leróják előtte tiszteletüket. A jó paródia három kritériuma szerinte a következő: a parodizálandó író legyen széles körben ismert, legyen imitálható, azaz sajátos, egyedi jellegzetességekkel rendelkezzen, továbbá a paródiaíró a modelltől függetlenül is szórakoztató szöveget hozzon létre. Felnagyítás, tömörítés és kontraszt az ő eszköztárában is alapvetőek. Nyárfásné összeveti Karinthy és a francia szerző Zola-paródiáját, hogy megállapítsa, milyen eszközökkel dolgoznak, melyik mű sikeresebb, találóbb. Karinthy nemcsak az írót, a stílust, a szöveget parodizálja, hanem az olvasó közönséget is. Gúnyosan rámutat arra a tényre, hogy az olvasói ízlés mennyire befolyásolja az írói produktumot. 302 Például.: s így nem történt köztük naturalizmus, tessék türelemmel lenni. Azt is megállapítja, hogy Karinthynál a komikus hatás több elemből tevődik össze, mint Rebouxnál, aki Zola írói stílusának csak néhány elemét használja fel. 303 Szembetűnő hasonlóság a két paródia befejezésében van: mindkét szerző crescendót alkalmaz, felgyorsítja az eseményeket, kitágítja a perspektívát, Rebouxnál a szenny elnyeli a földet, Karinthynál a patetikus magasságból a földre ránt minket a csattanó. A két mű összehasonlításából azt a következtetést vonja le a szerző a műfajokra vonatkozóan, hogy a paródia inkább kritikai, a pastiche inkább imitatív műfaj. A paródia humorosabb, mert valamilyen mértékben gúnyol is, kritizál is, míg a pastiche nem nyesegetni akarja a túlkapásokat, hanem eltanulni a fogásokat, melyek a modellt egyénivé teszik. 304 Ha egymás mellé állítjuk a három külföldi kötetet és az az Így írtok tit, szembetűnő, hogy egyedül Leacock írásai és paródiái lettek világszerte ismertek és máig népszerűek. Ez 301 NYÁRFÁSNÉ SZEPESI 2000, NYÁRFÁSNÉ SZEPESI 2000, NYÁRFÁSNÉ SZEPESI 2000, NYÁRFÁSNÉ SZEPESI 2000,

97 annak köszönhető, hogy paródiái jól ismert műfajokat, irodalmi beszédmódokat céloztak, míg a magyar és a francia paródiakötetek inkább szerzői stílusokat vonultattak fel, így leginkább eredeti nyelven, nemzeti közegben élvezhetők. Mégsem hasonlít a francia és a magyar művek utóélete: Karinthy munkája a magyar irodalmi kánon és az alapműveltség részévé vált (középiskolai tananyag lett), míg Proust pastiche-írói gyakorlatát csak mostanában kezdik értékelni. (Bár a műfajról szólva nem mulasztják el emlegetni művét.) Raboux és Muller munkája azonban csak fel-fellobbanó népszerűségnek örvendett, azóta szinte hallgat róla a francia kritika. Ennek oka Nyárfásné meglátása szerint, hogy a pastiche lényegileg imitatív műfaj, s csak másodsorban komikus, az alkotó és a modell számára bír jelentőséggel, így nem számíthat széles olvasótáborra. 305 Ebből az érvelésből az következik a mi tárgyunkat illetően, hogy Karinthy paródiakötete a szerző bravúros stílusérzékének és a műfaj életképességének egyaránt köszönheti népszerűségét, hiszen az Így írtok ti több mint stílusutánzás vagy stílusgyakorlat, parodisztikus meglátásai kiállták az idők próbáját. 305 NYÁRFÁSNÉ SZEPESI 2000,

98 3. fejezet Az Így írtok ti mint nyitott műalkotás Az Így írtok ti bibliográfiai értelemben egyszerűen nem létezik állapítja meg Dolinszky Miklós. 306 A mű kiadásainak egymás mellé állítása és vizsgálata során világossá válik, hogy több értelemben véve is nyitott műalkotás -sal van dolgunk, mely az évtizedek során folyton változott és változik. Két lehetséges út van, ha ezt a helyzetet kezelni akarjuk: kitüntetett irodalomtörténeti jelentősége miatt az 1912-es, első kiadást, avagy az ultima editio elve alapján az es gyűjteményes kiadást tekintjük a műnek, nem törődve további változataival. E fejezetben egy harmadik utat választva az Így írtok ti-kötet változásait igyekszünk feltérképezni előbb textológiai szempontból, majd a fikció szempontjából, végül műfaji-módszerbeli összetevőit azonosítjuk. 3.1 Az Így írtok ti kiadásainak textológiai vizsgálata A Karinthy Frigyes életében megjelent kiadások a) A Fidibusz Az 1912-es Így írtok ti kötet darabjainak kéziratos előzményei elvesztek. 307 A paródiák első közlését a Fidibusz című humoros hetilap őrzi, mely az előfizetési felhívás szerint nemcsak a legvidámabb és a legmüvészibb, de egyuttal a legolcsóbb magyar élclap is. 308 Az újság a politika mellett a művészet és az irodalom világában is humorforrást lát, szerzői számos műfajban, változó színvonalon szólalnak meg. Az Így írtok ti keletkezéstörténetét is kutató Reményi József Tamás és Tarján Tamás a paródiák intermediális közegéről így fogalmaz: a szellemes humoreszkektől a lapos viccekig, a kiváló grafikusgárda erotikus-, szatirikus rajzaitól az ízetlen malackodásig minden előfordul benne. A sajtóerkölcsrendészet rajta tartja a szemét példányait olykor bevonják. 309 Az élclapról szinte csak adatszerű ismereteink vannak: 1908 elejétől Heltai Jenő a felelős szerkesztője, 306 DOLINSZKY 2001, A Petőfi Irodalmi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, az Akadémia Könyvtára nem rendelkezik velük, és nincsenek a Karinthy család birtokában sem. Ascher Oszkár arról számol be, hogy a hagyaték rendezésekor kéziratokat talált, azonban az ostromkor minden megsemmisült, Az emberke tragédiája töredékeit kivéve. Ascher Oszkár utószavát lásd: KARINTHY 1995, Fidibusz, január 31., REMÉNYI TARJÁN

99 főmunkatársai Molnár Ferenc és Ambrus Zoltán (ők hárman a lap alapítói), majd februárban Kemény Simon, májustól pedig Gábor Andor veszi át a vezetői posztot. Szalay Károly megjegyzi, hogy Karinthy Frigyes hatása ez utóbbi főszerkesztő idején a legnagyobb (az évszámot azonban kétszer is tévesen állapítja meg, re, illetve az 1910-es évek elejére datálva Karinthy Fidibusz-beli munkásságát holott az élclap már 1908-ban közölte paródiáit). Továbbá Szalay arra is utal, hogy Karinthy Paulini Béla főszerkesztősége idején már nem publikál a lapban, s ezt egy összekülönbözés eredményének tulajdonítja. Később Szabolcsi Lipót vezetése idején a lap a konzervatívabb humor irányába mozdul el, majd hírhedt lesz pornográfiájáról, kitiltják a MÁV pályaudvarainak bódéiból élelmes tulajdonosa, Fischof azonban a hatóságokat kijátszva Fregoli fejléccel jelenteti meg. 310 Érdemes lenne a behatóbb vizsgálatra az a környezet, melyben a Karinthy-paródiák napvilágot láttak: az állandó rovatok (például A Fidibusz-kabaret, A Fidibusz panaszkönyve, A Fidibusz regénytára, A Hét legrosszabb verse stb.) a reklámok (például Migrain-pasztilla, sérvkötő, gumióvszer, Törley pezsgő, különböző érzelmes és erotikus ponyvaregények hirdetései) és a változó színvonalú karikatúrák. Jobban megérthetjük a korabeli gondolkodást (szerzőét és közönségét egyaránt), ha meglátjuk, hogy a lapban jól megférnek a Maupassant és Heine-versfordítások a kabaré-kuplékkal és viccekkel, az igényes és találó karikatúrák az alantas képi humorral, s akár rálelhetünk egy-egy Karinthy-paródia ihlető forrására is. Például az Egy kezdő író vázlatkönyvéből sorozat 1909 júliusában megjelenő XXVII. darabjának, a Fekete bünök (Sötét szerelmek) című paródiának ötletadó alapját az 1908-as évad június 26-ai számának hirdetései között találjuk. Nagy Irma Sötét bűnök című munkáját megdöbbenést keltő könyv -ként reklámozza a lap: A kitűnő írónő buja szépségű, megrázó realizmussal festett érzéki történeteket mond el saját életéből a túlfeszített nemi gyönyörök minden fázisáról, a lihegő kéjtől, vérbűnökön át, a brutálisan perverz szerelemig. A gyönyörű rajzokkal díszített kötet ára 2 korona. 311 A komolynak szánt szövegezés szinte paródiaszámba megy, s ez megragadhatta Karinthy figyelmét is, aki ekkor már írogatott a lapba. Az élclap intermediális jelenségeinek vizsgálatával a kor emberének életébe, s a legfontosabbnak vélt közügyekbe is bepillantást nyerhetünk különösen a címlapok karikatúráinak szemügyre vételével. Például az május 21-ei Fidibusz címlapján a Közbiztonság című, Major 310 Szalay Károly jegyzetei alapján. SZALAY 1961, Fidibusz, június 26.,

100 Dezső által készített rajz tréfásan reflektál arra a visszásságra, hogy az erkölcsrendészet rajta tartja a szemét a lapon, miközben sokkal komolyabb bűnügyek történnek: a kép előterében a Fidibuszt áruló újságos fiút ragadja meg a törvény embere, míg a háttérben utcai gyilkosság, molesztálás és betöréses rablás zajlik. A paródiák keletkezéstörténetének vizsgálatában az első és legfontosabb lépést Ungvári Tamás teszi, aki először jelenteti meg az Egy kezdő író vázlatkönyvéből sorozat katalógusát, a név nélküli darabok esetében tisztázni igyekszik a szerzőség kérdését, illetve közli az 1912-es Így írtok ti-kötetbe fel nem vett szövegeket a sorozatból. 312 Reményi József Tamás és Tarján Tamás az általuk jegyzetelt-gondozott Így írtok ti-kiadásban a kötet paródiáinak Fidibusz-beli kronologikus katalógusát közli a kötet rendje szerint (a Rostandparódia kivétel, mert a Színjáték nevű lapban jelent meg), emellett a szerzők röviden összefoglalják az élclapi megjelenés és a kötetbeli közlés azonosságait és különbségeit. 313 Ungvári kizárólag a Vázlatkönyv számozott darabjait tünteti fel, s szerinte a sorozat az július 30-ai Mikszáth-paródiával (Jubileum) megszakad. 314 Nem veszi figyelembe, hogy éppen ahogy a sorozat indulásakor csak a IV. darab kap sorszámot, a vége felé szintén elmarad a számozás, de a sorozatcím megmarad: az július 8-án megjelenő Móricz Zsigmond-paródia, a Népiesch is az Egy kezdő író vázlatkönyvéből alcímet viseli. Ungvári Tamás cikkének függelékében addig ismeretlen, kötetbe nem került Karinthyparódiákat közöl a Fidibuszból: a Vázlatkönyv XV. (Francia leckék), a számozás nélküli XVI. (Kabaré), a XIX. (Humor), a XXII. (Tapintofónia), a XXIV. (A Fidibusz Ady-száma) és a XXVII. (Fekete bűnök) darabját. 315 Nem teszi közzé viszont a sorozat szintén kötetbe nem került IV-es számú szövegét (a Gellérthegyhy Oszkár című Jókai-paródiát), a X-es számú Drámozi című írást vagy a későbbi, 1911-es A faluselek című Lengyel Menyhértparódiát. A Reményi Tarján szerkesztőpáros a kötetből kimaradt Vázlatkönyv-sorozat tagjait hiánytalanul felsorolja, kötetből való kihagyásukat interpretálja szövegközlésre azonban a szűk terjedelem miatt nincs lehetőségük. Megemlítik, hogy az Egy kezdő író vázlatkönyvéből sorozat után megjelenik a kötetbe felvett Szomory- és Zola-paródia, majd március 24-től új sorozat indul Magyar antológia címmel és szerintük tucatnyi 312 UNGVÁRI 1979, REMÉNYI TARJÁN 1994, UNGVÁRI 1979, UNGVÁRI 1979,

101 Karinthy-írás jelenik meg e cím alatt. 316 A Fidibuszban közölt Karinthy-paródiák teljes katalógusa azonban még nem készült el. A Reményi és Tarján által gondozott kiadás elsősorban az 1912-es kötet szempontjából tartja fontosnak az első megjelenést, az Optimisták című szatíra-ciklus darabjait azonban kihagyja a felsorolásból. A függelékben egy eddig legteljesebbnek mondható listát közlök, mely az eredeti helyesírást megtartva a Fidibusz-beli megjelenés időrendjében mutatja be az Egy kezdő író vázlatkönyvéből című sorozatot, a későbbi kötetbeli kiadás miatt azonosítható Karinthy-paródiákat, a Magyar antológia darabjait és az Így írtok ti Fidibuszban megtalált szatíráit (lásd: Függelék III.). Karinthy Frigyes kötetben meg nem jelent írásait ma már több népszerűsítő kiadványban is olvashatja a közönség. Az Így írtok ti és a paródiák szempontjából számunkra két kiadvány érdekes: a Kísértetek és szellemek 317 című, Urbán V. László által válogatott és A kutya szimulál 318 Végvári Judit válogatásában. Szalay Károly ezeket a szövegkiadásokat használja fel az általa szerkesztett kötet függelékében (és nem a Fidibuszt), így sok pontatlanságot átvesz az említett kiadványokból. 319 Megismétli a hibás tördelést az Ady-szám Litániájában ( Könyörögj érettünk. ), megtart egyes egybeírásokat (pl. imádságoskönyv ) és a Próféta végszava versbeli magánhangzóinak mai helyesírású formáját ( írod, új ). Használhatta volna Ungvári Tamás 1979-es szövegközlését is, ami, bár jóval pontosabb, szintén tartalmaz apró eltéréseket a Fidibuszban megjelent szövegekhez képest. Például: a kötőjeles ős-szív, vég-ima egybeírása, a nyíltszemű különírása, egy helyütt még helyett más, búsas helyett búsos áll; a versbeli magánhangzók esetében megtartja az irod formát, de lecseréli az uj -at új -ra: Miadynk, ki lumpolsz Párisban, Te irod a legszebb Verseket Jőjjön el az új Irány stb. 316 REMÉNYI TARJÁN 1994, 17. Ide számítják a sorszám nélküli Édám Hanna című paródiát, a XI-es Somlyó-paródiát (Bomló Zoltán) és a Bíró Lajos stílusát utánzó szöveget (Érdekes). A Somlyó-paródia előtt jelenik meg a Buxbaumné, a fa című Karinthy-írás, akár ezt is tekinthetjük a X-es számú darabnak. 317 KARINTHY 1992a. 318 KARINTHY 1992b. 319 KARINTHY 2001,

102 Egy dátumot érintő adata is hibás: a Fekete bűnök (XXVII.) című paródia megjelenését július 15-re teszi, ami téves, mert valójában 23-án jelent meg. (Nem is lehetne 15-e, amennyiben a heti megjelenés mindig a hét ugyanazon napjára esik: júl. 2. és 9, 16. és 23.) Visszatérve Szalay Károly Függelékéhez. A két említett forrásból az alábbi, Fidibusz-beli szövegeket közli: Gellérthegyhy Oszkár, Egy kezdő író vázlatkönyvéből (A Fidibusz Ady-száma), és az Új antológia című, három verset tartalmazó ciklus. Ez utóbbit először Urbán V. László tette közzé, aki kötetének előszavában nem szól a szerzőség megállapításának kérdéséről. Ungvári Tamás idézett cikkében és az Új Tükör-beli közleményében is választ keres a kérdésre: az aláírás nélküli darabok esetében honnan tudhatjuk, hogy Karinthy-paródiát olvasunk? 320 Ungvári válasza a következő: vagy olyan darabról van szó, amelyet később kötetbe felvett a szerző, vagy pedig a neki tulajdonítható sorozatcím alatt jelenik meg, tehát az ő írásának tekinthető; azonban óvatosságból nem veszi fel A Fidibusz Ady-számát kötetébe. 321 Ez szerinte épp annyira lehet közös ihletésű szerkesztőségi munka, mint teljes egészében Karinthy-írás, csak az Edy Andrának című, Tát Orpód aláírású vers bizonyosan az övé, hiszen ezt megtaláljuk az 1912-es kötetben is. A későbbi Karinthy-kutatók azonban elmulasztottak bizonyítékokat keresni, s legtöbbször nem foglalkoznak a szerzőség megállapításával kapcsolatos kétségekkel. Ez történhetett az Új antológia esetében is. Urbán V. László közlését bizonyítás nélkül Karinthy-műként veszi át Szalay Károly is, pedig komoly kétségek merülnek fel ezzel a darabbal kapcsolatban április 14-én jelenik meg, az után, hogy március 24-én Magyar antológia I. sorozatcímmel olvashatjuk Trombolányi Dezső verseit Carinti aláírással, (március 3-án A faluselek is szignóval szerepel), s legközelebb június 9-én jelentkezik a Magyar antológia II. Babits Bihály költői karikatúrájával, inti aláírással. Miért írt volna Karinthy a sorozat e két darabja közé Új Antológiát, ha már elkezdte a számozást, tehát tervezte a folytatást? A szóban forgó ciklus alcíme Magyar költők 1910-től 1911-ig, szereplői Papits Mihály, Mellvért Uszkár és Lesznai Árpád, költeményeik: A turul, Szózat Oféliához, Hintaszékben (lásd: Függelék IV.). Miért írna a szerző ismét Babits-paródiát júniusban, ha ezt a témát nemrég választotta? Azonban ha ezek nem eléggé meggyőző érvek, érdemes megnézni magukat a kérdéses szövegeket is: a kendőzetlen erotikus célzások és esetlenség nem Karinthyra jellemző jegyek. A turul című vers elülről s háturul poénját ő is felhasználja az Antik szerelem zárlatában: rugok beléje hátul. / S 320 UNGVÁRI 1978, KARINTHY

103 megint elölről, de ez nem bizonyítja, hogy az előbbi szerzője (egyedül) Karinthy Frigyes lenne. A szerzőség kérdését így nyitva kell hagynunk, mert megnyugtató bizonyossággal nem titulálhatjuk Karinthy-paródiának e három szöveget. b) Az első kiadás Az eddigiekből részben kiderült, hogy az Így írtok ti paródiáinak kötetbeli megjelenését megelőzi az egyes darabok élclapi közlése: 1908 áprilisától 1909 júliusáig a Fidibusz hasábjain a kezdő író kipróbálja az irodalmi megszólalás lehetséges formáit (-inti-) vagy Carinti aláírással, azaz megindul az Egy kezdő író vázlatkönyvéből című sorozat ben ritkuló megjelenéssel ugyan, de Karinthy még jelen van a Fidibuszban egy-egy írással, majd Magyar antológia címmel újabb paródiákat közöl az 1911-es évfolyamban. 322 A valódi sikert azonban a kötetbe rendezett irodalmi karikatúrák kiadása, az 1912-es Így írtok ti hozza meg számára. 323 Népszerűségét mutatja a tény, hogy Kosztolányi Dezső február 28-án, a Világban megjelent cikkében már a második kiadásról számol be. 324 (Ez lehet a magyarázat arra, hogy két, eredetiként aposztrofált, 1912-es kiadás szövege eltér egymástól, például az egyikben Máté király, a másikban Málé király szerepel az Adyparódia szövegében. 325 ) A kötetbeli kiadás tudatos szerkesztésről és válogatásról tanúskodik, ennek mértékéről és jelentőségéről azonban eltérőek a vélemények. 326 Dolgozatomban az első kiadást tekintem alapszövegnek és nem a Fidibusz-beli közlést, hiszen az Így írtok ti mint az író első kötete és szerkesztett-gondozott mű feltehetően Karinthy szándéka szerint is minőségi többletet hordoz az élclapi közlésekhez képest. 327 (Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az első közlés vizsgálata ne lenne fontos, s egy kritikai kiadásban ne kapna szerepet.) Karinthy négy ciklusba rendezi paródiáit: Magyar antológia, Magyar próza, Külföldi próza, Optimisták (Néhány szatira). A sikernek köszönhetően a paródiák köre 322 Az 1912-es évfolyamban még két írása látott napvilágot: a XI-es sorszámú Bomló Zoltán január 26-án a Magyar antológia részeként jelent meg, március 1-jén pedig a Bíró Lajos-paródia ismét az Egy kezdő író vázlatkönyvéből alcímmel. 323 KARINTHY A fiatal szerzőnek öt kötete jelent meg ebben az évben, az Így írtok ti mellett két novelláskötet (Esik a hó, Ballada a néma férfiakról) és két humoreszk-gyűjtemény (Görbe tükör, Együgyű lexikon). 18 Karinthy Frigyesnek egy vastag kötetnyi humoros írása jelent meg. Amíg átolvastuk és latolgattuk kritikai mondanivalónkat, addig a könyvet szétkapkodták, s most már a második kiadása hever íróasztalunkon. KOSZTOLÁNYI 1958, Az eltérésre Szalay Károly is felhívja a figyelmet utószavában. KARINTHY 2001, Lásd Fráter Zoltán, Kiss József, Szörényi László, Zipernovszky Kornél írásait. Bíráló álruhában Fráter Zoltán megállapításai alapján. FRÁTER 1990,

104 egyre bővült 1912 után is, 1921-ben már bővített kiadásban, két kötetben jelentek meg, 328 majd 1928-ban elindult a Karinthy Frigyes munkái sorozat. 329 Ezután 1933-ban újabb műveket közölt a Még mindig így írtok ti, 330 melynek darabjai már korábban például Az Est Hármaskönyvében vagy a Színházi Életben napvilágot láttak. c) A második kiadás Feltételezzük bár keletkezéséről keveset tudunk, hogy Karinthy tudtával és akaratával történtek a második kiadás jellemzőbb változásai, melyeket az 1928-as is megőrzött. A bővített kötethez Karinthy műfajelméleti jellegű előszót ír, a Célozni tanulnak a katonák bevezetőszöveget pedig Előszó az első kiadáshoz címmel frappánsabbá dolgozza át. Két rövid részlet, illusztrálásképpen: 1912: Célozni tanulnak a katonák egy káplár vezetése alatt. Nem valami fényesen megy a dolog. A káplár dühösen szidja regrutáit, aztán kikapja a puskát egyiknek a kezéből, mikor épen megint elhibázta 1921: Célozni tanulnak a katonák. Nem valami fényesen megy a dolog. A káplár káromkodik, szidja a katonákat. Végre kikapja az egyiknek kezéből a puskát stb. A szerzők tréfásan átalakított nevét Karinthy elhagyja a második kiadásban (Hady, Trombolányi), Babits keresztneve az egyetlen kivétel. A kezdő íróra vonatkozó bevezetőszövegek is elmaradnak (Szabolcska, Móricz, Pósa), a parodizált szerzők rövid életrajzai azonban nem. A két kiadás szerkezete is eltérést mutat: az eredeti négy rész helyett (ahol a próza besorolás alatt drámai szövegeket is találunk) az újabb kiadás a műnemek szerinti felosztást és besorolást követi: a Magyar antológiából Magyar írók/költészet lesz, majd a felosztásban próza és dráma következik, a második kötetben pedig idegen írók parodizált prózája és dráma (magyar és külföldi egyaránt) szerepel. Az 1912-es kiadás negyedik fejezete Optimisták cím alatt szatírákat, humoreszkeket közöl, ezek mind kimaradnak az 1921-esből. A két kiadás a költők sorrendjében többé-kevésbé megegyezik, az 1921-es azonban több verset elhagy (például ilyen a Leköpöm a multat vagy a Kosztolányi-ciklus XIII-as számú darabja). A későbbi kötet helyesírása igyekszik 328 KARINTHY KARINTHY KARINTHY

105 egységesíteni a magánhangzók írásmódját, de ezáltal különösen a költemények esetében számos ritmikai változtatást tesz, amit szövegromlásként kell elkönyvelnünk. Például a Babits-paródiában az Eriggyen, mert rugok beléje hátul rugok -jának a jambus miatt rövid u-val kell állnia ezt a második kiadásban azonban rúgok -ként olvashatjuk. A hosszúság-rövidség kérdése nemcsak helyesírási és verstani kérdés, hanem stilisztikai is, például: Áfrikában fú az ántipasszát helyett Afrikában fú az antipasszát ; vagy Szabolcskánál a szivem helyett szívem, a versirás helyett versírás változtat a stílusértéken - a csunya írásmódja a rím kedvéért ellenben megmarad. Jelentős értelmitartalmi változtatásokkal is találkozunk a 21-es kiadásban, lássuk ennek legjellemzőbb példáit. Az Adyt utánzó-csúfoló Moslék-ország című költemény egy teljes sora, a Laza ferdinen, laza ferdinen 331 helyett Hadd ugassanak, hadd ugassanak áll, s a népszerűséget megerősítő mondat is elmarad: Megjelent német és francia fordításban is. Az 1921-es módosítás okaként az is elképzelhető, hogy Karinthy nem engedi meg magának azt a gúnyolódást Ady halála után, amit az élő költővel szemben megtett, s talán a Leköpöm a multat című paródia is bántónak találtatott, s ezért marad ki. Vagy utalhatunk itt a gyakran idézett Ascher Oszkár-féle véleményre is, miszerint az író nem volt elégedett Adyparódiáival, mivel úgy érezte, nem találja el igazán a stílusát. 332 De elmarad a Kosztolányiparódia lábjegyzete is, mely az 1912-es kötetnek helyet adó Modern Könyvtár sorozatot sem kíméli: Harmincnyolcadik kiadása megjelent a»mudern Könyvtár«huszonkétezredik számában. Reményi József Tamás és Tarján Tamás tréfásan sajtóhubának véli a mudern szót, 333 azonban Karinthy többször is használja kritikáiban, 334 így valószínűleg szitokszó értelmű, közismert jelző lehetett a modernellenesek szájából. 335 A jelentősebb tartalmi változtatások tendenciája az elhagyás: a Kaffka Margitot bemutató szövegből kimarad a következő félmondat: ekkor szokta meg az ilyen szófordulatminegységek gondolatát ; A Füst Milán-bevezetőből pedig a következő mondat második fele marad el: Jelenleg egy hosszabb verssoron dolgozik, 331 A német lass mich verdienen ( hadd tűnjek ki, hadd keressek pénzt ) beszélt nyelvi alakjának elferdítése, valószínűleg a bécsi dialektus nyomán. Karinthy talán a sor erőtlensége, bizonytalansága miatt változtatta meg véli Reményi József Tamás és Tarján Tamás. REMÉNYI TARJÁN 1994, Bosszantotta, hogy Adyról nem tud igazi karikatúrát írni idézi Aschert több helyütt Ungvári Tamás. UNGVÁRI 1979, 931. illetve UNGVÁRI 1978, REMÉNYI TARJÁN 1994, Például: Néha visszakacsint ránk, undok mudernekre írja Sík Sándorról, vagy Gyökössy Endre verseiről minden»mudern«esztétikai terminológia nélkül ír. KARINTHY 2002, 69, Molnár Ferencnek is kedvelt szava. LACZKÓ 1916,

106 visszavonulva birtokaira, a sarokasztalhoz, közvetlen a Fizető Pincér hófedte csúcsai mögött!. Kimarad a Herczeg-paródia műfajmegjelölése (Tanulságos ifjusági szinmű 4 felvonásban, irták Herczeg Lajos és Pósa Ferenc), s az alábbi csípős humorú Mikszáthrészlet sem szerepel az 1921-es kiadásban: P.S. Tisztelt Szerkesztő Ur! A fenti levelet a tárcarovatban tessék kiadni, vasárnap, nagyitott betükkel. A száz koronát postafordultával sziveskedjék folyósitani. Husz koronát kérek külön a levélben előforduló adomáért, amelyet át kellett alakitanom. A humort beleszámitom a száz koronába, de a levél végén lévő ellágyulásért tiz korona többlet számitandó be. Kiváló tisztelettel Fenti. Karinthy tudatos változtatásai mellett azonban szembetűnő a feltehetően hibás olvasatból, figyelmetlen szedésből eredő szövegromlás a második kiadásban. A Füst-paródia hibás sorszámozása vagy a Dana Idák összevissza írásjelei feltűnőek, de értelemzavaró lehet a vesszők használata vagy elmaradása is: a Babits-paródiában például nem mindegy, hogy Ó korzók, korza vagy az 1921-es kiadás szerint Ó, korzók korza áll. A Móriczparódiában Karinthy számos népies kifejezést utánzó egyéni szóalkotása szerepel értelemzavaró javítással : a megrisszantotta a derekahajlását helyett megriasztotta, borsódzás, babzás helyett habzás, belerugott helyett beleugrott, himdagadás helyett hímdadogás áll. Van értelemszerű változtatás ( odapistangolt helyett odapislantott ), és népiességre ráerősítő ( melletetejére helyett melletetjire ), és még sorolhatnánk. Az 1921-es kiadás nagymértékű szövegromlást mutat az 1912-eshez képest (melyben szintén találunk hibás oldalszámozást vagy betűvétéseket), s ezt az 1928-as gyűjteményes kiadás megismétli. Az 1921-es kiadásból szándékosan kimaradnak hosszabb szakaszok, sorok, szavak, azonban összességében elírások, vesszőhibák, tördelési hibák, helyesírási bizonytalanság jellemzi elsősorban a kötőjelezés, a nagybetűs írásmód és a hosszúság-rövidség kérdésében. Az az érzésünk támad, hogy a szerzőnek csak a kötet első darabjait volt ideje átnézni, mert előrehaladva egyre több olyan változtatást találunk, amit elírásnak és nem akaratlagos módosításnak vélhetünk. 105

107 3.1.2 Teljességre törekvő kiadások Következzen most tíz különböző, Karinthy halála utáni kiadás szövegének összevetése és jellegzetességeik összefoglalása. 336 Az 1954-es, Szépirodalmi kiadó által közreadott Így írtok ti-kiadást Szász Imre szerkeszti-jegyzeteli. Beszámol arról, hogy az addigi legteljesebb gyűjtemény ban jelent meg az Új Idők Irodalmi Intézetnél, s hogy kötetének alapja a Karinthy életében megjelent utolsó kiadás és a Még mindig így írtok ti. 337 Az ultima editio elve alapján tehát az előbb tárgyalt, 1921-es kiadást tekinti mérvadónak, melyről feltételezzük, hogy Karinthy saját kezű változtatásait tartalmazza (pl. a torzított nevek vagy a kerettörténet elhagyása), de számos esetben felületes munkára vagy nyomdahibára kell gyanakodnunk. Ehhez járul az a rendezőelv, mely a későbbi Így írtok ti-kiadásokra is sokáig jellemző, azaz hogy a szerkesztők igyekeznek műfaji megkülönböztetést tenni és csak tisztán irodalmi paródiákat közölnek (így például kimaradnak ez első kiadás szatírái vagy a Még mindig így írtok ti kevert műfajú darabjai), továbbá a később keletkezett, más kötetben (vagy élclapban) megjelent paródia-szövegeket is e cím alá vonják. Szász Imre például felveszi a kötetbe a Zápolya úr vallatása című Ady-paródiát Ascher Oszkár közlése nyomán, válogatásának alapja pedig az Így írtok ti, a Még mindig így írtok ti, a Drámák ecetben és olajban, a Görbe tükör, az Írta, az Így láttátok ti és az Amiről a vászon mesél, így a kötetet az Így írtok ti eddig megjelent legbővebb gyűjteményének nevezi. Kimaradnak azonban azok a költemények, amelyeket már az 1921-es kiadásban sem találunk, de a szerkesztő önkényesen kihagy olyan szövegeket is, melyeket néhány jelentéktelen író kevésbé sikerült karikatúrájának titulál. (Ilyenek például a Még mindig így írtok ti-ből Fodor László Mégis szoknya a szoknya és Szabó László Mars és vidéke című karikatúrája.) Ellenben néhány szöveget visszahoz az első kiadásból, melyeket véleménye szerint az író később a maga által is megszegett műfaji elképzelése miatt hagyott ki. A kötet nem őrzi meg a szövegek eredeti sorrendjét, hiszen nem rekonstruál, hanem bővít és rendszerez, az egyes darabokat szerzők szerinti betűrendben közli a műnemeken belül. A Szépirodalmi kiadó későbbi kiadásait szintén Szász Imre szerkeszti és jegyzeteli. 338 Az 1963-as kiadás esetében a szerkesztés-szöveggondozás elvei azonosak az 54-es és az 59-es edícióéval, azonban a műfaji határesetek (humoreszk/stílusparódia) 336 Az Így írtok ti kiadásainak jegyzékét lásd: Függelék V. 337 KARINTHY 1954, KARINTHY

108 tekintetében igyekszik Karinthy besorolására hagyatkozni, de egyben rendszerez is: például Műfajok címszó alá sorolja az újságkarikatúrákat és riportokat, a film-karikatúrákat pedig egybegyűjti az Amiről a vászon mesél cím alatt. A szöveg megformálásában az utolsó megjelenést és a könyvbeli formát tekinti alapnak. Ehhez képest a 73-as, szintén Szász-féle kiadás 339 összességében megőrzi a fenti elveket, azonban utószavában kiemeli, hogy a paródiák fölötti rövid jellemzések -et visszaállítja, mivel az első kiadás már nem kapható. 340 Minden más, első kiadásra vonatkozó információt, eltérést pedig a korábbiakhoz képest bővebb jegyzetapparátusban ad meg (Pl.: Megjelent német és francia fordításban is vagy a Pósa-paródia első szövegváltozata: idióták, trotlik ). Ezen kisebb-nagyobb változtatások kétségtelenül azt jelzik, hogy fontossá válik az első kiadás, az eddigiekhez képest bekerülnek egyes versek és írók a szerzők azonban ismét betűrendben szerepelnek, műnemek szerinti csoportokban. Érdekes jelenség, hogy az így újonnan bekerült Ady-paródia, a Leköpöm a multat követi az eredeti rövid magánhangzós írást (az ultima editio ebben az esetben az 1912-es), míg más paródiaversben ritmikai okokból sem őrzi meg a kiadás ezeket a jellegzetességeket. Ugyanakkor igyekszik javítani a vélt hibákat: az 1954-es kiadásban (az 1921-es alapján) például még bicsébácsi szerepel az erőltetett, gyerekeknek szóló nyelvet karikírozó Pósa-paródiában, míg az 1963-asban (és a 73-asban is) már a javított bicsibácsi áll felülírva az első kiadás bicsbácsi -ját. E betű-eltérés jelentéktelen semmiségnek tűnhet, a fenti példa hátterében mégis komoly kérdések húzódnak. Ki döntheti el, mit akart a szerző? Milyen mértékben változtathatunk a közölni kívánt szövegen? S ezt nem csak a valós vagy vélt sajtóhibákról kérdezhetjük, hanem az azonos címmel önkényesen válogatott, az eredetitől eltérő elvek alapján átrendezett kiadások egészére ugyanúgy vonatkozik. Nagy változást hozott kiadói-szöveggondozói elvek tekintetében Ungvári Tamás 1979-es, a Karinthy Frigyes összegyűjtött művei sorozat részeként megjelent kiadása. 341 Ő visszatér az Így írtok ti első kiadásához, ezt egészíti ki későbbi szövegekkel, kötetének szerkezete azonban kevéssé átlátható. Voltaképpen a kiadástörténetet is be kívánja mutatni, vagyis a kötetszerkezet szintjén követni igyekszik a genetikus kiadási elveket, a szövegváltozatok szintjén azonban nem. (A eljárás talán kumulatív kiadásnak nevezhető.) A korábbi kiadásoktól eltérően megőrzi az első kiadás előszavát, a mottót és az ajánlást, a Magyar antológia költőinek jelzős elnevezését és a tréfás névtorzításokat. A 339 KARINTHY KARINTHY 1973, KARINTHY

109 versek sorrendje is egyezik az első kiadásbelivel a Magyar kabaréig, utána szerepel a Somlyó Zoltán-paródia. Még a költészeten belül, a római kettes szám alatt olvasható Karinthy bevezetője az 1934-ben írott versparódiáihoz, majd alfabetikus rendben a verses irodalmi karikatúrák; római hármas alatt pedig két paródiavers áll, melyek a Még mindig így írtok ti-ben láttak napvilágot. A Magyar próza című fejezetben megtartja az első kiadásban szereplő elnevezéseket (pl.: Móricz Zsigmond, a tősgyökeres), azonban ezek mind elmaradnak az első kiadásból származó költemények esetében. Ennek oka nehezen belátható, hiszen a szerkesztő láthatóan teljességre törekszik, hacsak az nem gátolta a jelzős megnevezések közlésében, hogy az első ilyen az Ady Endre, a nacionalista lett volna s így következetesen nem közölte a többit sem. Elképzelhető, hogy e megnevezés kellemetlen csengésűvé vált az idők során, s talán ezért nem szerepel például az 1992-es népszerű válogatásban sem (holott a többi költőnél közli a jelzőket). 342 A próza-fejezetből kimaradnak Herczeg Ferenc és Molnár Ferenc karikatúrái (mivel feltételezés szerint ezek a drámaparódiák az első kiadásban tévesen szerepelnek a próza megnevezés alatt) és a kritikát vagy újságírást parodizáló darabok (A kergék képkiállítása, Magyar újságírás). A szerkesztő a műnemek és műfajok szerinti felosztást fontosabbnak tartja az eredeti kiadás(ok) szerkezetének megtartásánál. A második szakaszban közli az 1921-es kiadás előszavát, majd az ott megjelenő prózai művekből hozza azokat, melyek az 1912-esben nem szerepeltek. A harmadik pontban a Még mindig így írtok ti előszava és annak a próza műnemébe tartozó karikatúrái állnak, majd a negyedikben újabb próza-paródiák és színházi kritikák paródiái olvashatók. A Dráma fejezetbe került az első kiadásból Herczeg Ferenc, az előkelő, Molnár Ferenc, a gyermekismerő és a drámaíró. A második számozott szakaszban pedig a második kiadásban megjelent, elsőtől eltérő darabok szerepelnek az eredetivel egyező sorrendben. Új fejezetben olvashatók a Kacsalábon forgó kastély, majd a Drámák ecetben és olajban darabjai, a harmadik pontban a Még mindig így írtok ti drámai szövegei állnak. A negyedik szakaszban a később keletkezett, kötetben meg nem jelent drámaparódiák következnek (pl. Móricz Búzaparitás vagy Madách Az emberke tragédiája), majd a szakaszt a Hacsek és Sajó zárja. Ungvári Tamás érdeme, hogy visszatér az első kiadás szövegeihez, s csak az azoktól különbözőeket veszi a két későbbi kiadásból. Teljességre törekszik (például közli a különböző megjelentetések előszavait), de mindez nehezen átláthatóvá teszi kötetét. Szigorúan megtartja a költészet próza dráma felosztást, s ennek rendeli alá a 342 KARINTHY

110 szövegeket, elhagyva az újságírással vagy kritikával kapcsolatos paródiákat és szatírákat illetve az eredeti kötetrendet. Szöveggondozása jóval körültekintőbb, mint a korábbiak, igyekszik a verstani-stilisztikai jellegzetességeket megtartani igaz ez a rövid magánhangzókra és a kötőjeles írásmódra is, amellett, hogy következetesen modernizált helyesírást használ. Megtartja a bevezetőszövegeket és általában mindent, amit az 1921-es kiadás elhagyott, az első kiadás elírásait pedig javítja (füligarepedtszájú - füligrepedtszájú, kérlelhetetetlent - kérlelhetetlent, nagylötltyös - nagylöttyös stb.). A bevezetőszövegeket (a kezdő íróról) és a drámai utasításokat dőlttel szedi, az eredeti tipográfiát megtartja. Az Ungvári-féle kiadás után következik jelentőségben és a kiadói elveket tekintve Szalay Károlyé. 343 A Karinthy Frigyes Összegyűjtött Művei sorozat 6. darabja, a Paródiák I. kötete tartalmazza az Így írtok ti-t azaz az 1912-es kiadás gondozott szövegét, a Függelékben pedig a Fidibuszból, a Borsszem Jankóból, a Pesti Naplóból, a Figáróból, Az Újságból és a Színházi Életből közöl az író életében kötetbe nem került, 1908 és 1920 között született irodalmi paródiákat. Szalay nem tesz műfaji megkülönböztetést, így visszakerül az Optimisták című humoreszk-ciklus az első kiadás alapján, valamilyen okból kimarad azonban az 1912-es Így írtok ti-kötet záródarabja, az Együgyü mese című költemény. Szalay jegyzetében hivatkozik Szász Imre (1973) és Ungvári Tamás (1979) jelentős munkájára, s meghatározza saját kiadása ezekhez mért hasonlóságait-különbségeit. 344 Elődeihez hasonlóan visszaállítja a későbbi kiadásokból elhagyott nevek utáni jelzőket és a névtorzításokat. A könnyebb olvasás érdekében a feltételezett parodizált író nevét a tartalomjegyzékben zárójelben adja meg, ott, ahol a név nem szerepel a főszövegben. A helyesírás tekintetében a mai követelmények szerint csak akkor változtat, ha az nem zavarja a versek ritmusát, döntései azonban olykor megkérdőjelezhetők. Egyes esetekben meghagyja az eredeti írásmódot (versirás, szeliden, ifju stb.), míg számos helyen nem veszi ezt figyelembe, például: Hajh, kutyafáját, szomoru legény, vagy Kosztolányinál a hangulatfestő jellegű bus és szelid, Kaffkánál az ékszermivü vagy Füstnél a rugnak magánhangzói esetében. 343 KARINTHY KARINTHY 2001,

111 3.1.3 Oktatási célra szánt és népszerű kiadások A kilencvenes évektől számos diákkönyvtári, diákoknak szánt Így írtok ti-válogatás és népszerű kiadás jelent meg. Néhányat megvizsgálva közlök most általános következtetéseket. A válogatások természetesen nem őrzik meg az eredeti kötetszerkezetet, mivel az oktatási célt jobban szolgálja a kronologikus sorba rendezés: az Ady-paródiát gyakran megelőzi a Petőfiről szóló, s elmarad az előszó (például ilyen a Populart válogatás 345 ). A szövegközlés legtöbbször hű az 1912-es kiadáshoz, a helyesírást modernizálja, de törekszik a jellegzetességek megtartására azonban sok helyen mégis elsiklik fölöttük. A Talentum Diákkönyvtár 2003-as kiadása merít Szalay Károly 2001-es kötetének tanulságaiból. 346 Az előszó egyezik az első kiadás előszavával, következetesen közli a torzított neveket és a jelzőket. A szövegben igyekszik megtartani a versbeli jellegzetességeket (pl. szomoru, tarfejü, bus, szeliden, de Füstnél: keserű; és Füst-nélküli, emlék-temető, gyümölcsös-kertbe). A szöveg sokkal jobb állapotú, mint más diákkiadásokban, csakhogy néhány tördelési hiba csúfítja a képet, például összecsúszott strófák az Ady- és a Szabolcska-paródiában. Természetesen kizárólag az erős kanonikus helyzetű (azaz a tananyagban szereplő) szerzők torzképét mutatja be e diákoknak szánt válogatás, így nincs benne Kaffka Margit, Herczeg Ferenc vagy Pósa Lajos karikatúrája. Általánosan jellemző, hogy a népszerű Így írtok ti válogatások visszatérnek az első kiadás szövegéhez. Helyesírásuk gyakran következetlen, bár igyekeznek modernizálni: egyes ritmikai-stilisztikai jellegzetességeket megőriznek, míg másokat nem. Rendezőelvük az alfabetikus sorrend és a műnemek szerinti csoportosítás amit a korábbi kiadások rögzült szerkesztőelveként megörököltek. (Megállapításaim alapjául elsősorban az es 347 és a 2007-es kiadás 348 szolgált.) Kiemelendő a már többször említett és idézett Matúra klasszikusok sorozat Így írtok ti-je: 349 ez a diákoknak szánt kiadás az 1912-es kötet eddig létező leghűbb szövegkiadása (az 1997-es hasonmás kiadást leszámítva). Reményi József Tamás és Tarján Tamás gondozza a szöveget, és a szövegközlés mellett számos fontos dokumentumot is közreadnak, például képeket, karikatúrákat vagy a Fidibusz néhány oldalát. A kiadás elsődlegesen középiskolások segédanyaga, így széljegyzetei megkönnyítik a korszakban való tájékozódást (például korabeli színészekről, politikusokról tájékoztatnak). Formailag- 345 KARINTHY KARINTHY KARINTHY KARINTHY REMÉNYI TARJÁN

112 tartalmilag követi az 1912-es Így írtok tit. Helyesírása modernizáló (lőssz helyett lősz), de a versbeli ritmikai-stilisztikai fontosságú rövid magánhangzókat megtartja (A Törpe-fejüek, Egyszerüség), prózában, drámában ezt nem teszi kivéve, ahol stílusbeli szerepe van. Például: ehez már hozzászokott a közönség a molnártól vagy a már említett, egyedi szóalkotásokat felvonultató Móricz-paródiában. A szerzők széljegyzetben utalnak Karinthy lábjegyzeteire, s általában szövegkritikai megállapításokat is tesznek. Remélem, sikerült áttekintést adnom az Így írtok ti kiadásainak legfőbb tendenciáiról, s arról, hogy a később keletkezett paródiák e cím alá vonása, a műnemek szerinti szigorú felosztás és a műfaji válogatás miként befolyásolta a kötet arculatát a 20. század évtizedei során. Az is kiderült, hogy a paródiák publikálásának első közege, a Fidibusz című élclap tüzetesebb vizsgálata is szolgálhat értékes adatokkal a Karinthyfilológia számára. A későbbi kiadások legnagyobb problémája, hogy a szöveggondozók gyakran nem vették figyelembe az eredeti helyesírást, bár az utóbbi évtizedek fejleményei ezt korrigálni igyekeztek (hasonmás kiadás, Matúra-kiadás). Habár az ultima editio elve hosszú évtizedekig elvonta a figyelmet róla, az 1912-es Így írtok ti-kötet a Karinthyéletműben betöltött szerepét és jelentőségét figyelembe véve hasznosnak bizonyul az első kiadás szövegéhez és kötetrendjéhez való visszatérés. A 21. század tudományos szöveggondozására vár a feladat, hogy megszülethessen a mű akár az első megjelenés száz éves évfordulója tiszteletére tudományos igényű vagy kritikai szövegkiadása. 111

113 3.2. Az Így írtok ti fikciós terének változásai Karinthy Frigyes 1912-ben megjelent kötetének kompozíciója eltér a Fidibuszban korábban közölt paródiák kerettörténetétől. Sőt mi több, úgy tűnik, hogy a szerző első, saját szerkesztésű kötete fikciós terének rétegzettsége szempontjából (is) átmenetet jelent az említett sajtóközlések és a későbbi kötetkiadások között. A kezdő író folytatásos megjelenésekből, az Egy kezdő író vázlatkönyvéből című sorozatból kirajzolódó alakja háttérbe szorul a kötetes kiadásban, a paratextusnak (gondolunk itt a rövid életrajzokra, ismertetőszövegekre és karikatúrákra) köszönhetően pedig inkább fiktív antológiaként értelmezhetjük azt. Ezt a törekvést viszik tovább a későbbi kiadások is, melyekből végleg eltűnik a kezdő író, ahogy láttuk, előszeretettel rendszereznek műfajok és műnemek szerint, és egyre inkább az alfabetikus rendet követik Az 1912-es kiadás Az 1912-es Így írtok ti kötetet kezünkbe véve már a címlapról is számos információt kapunk: a Gömöri Jenő által szerkesztett Modern Könyvtár sorozat 350 egy darabját forgatjuk, melynek szerzője Karinthy Frigyes, a mű címe Így írtok ti (csak később derül ki, hogy kiket szólít meg, kik azok a ti ), műfaja irodalmi karikatúrák gyűjteménye. A nemzetközi szócsaládból származó karikatúra szó (ol. caricare megterhel, eltúloz) a tréfás címlap-illusztrációval 351 együtt eligazítja az olvasót annak tekintetében, hogy architextualitás szempontjából milyen olvasnivalót várhat: a nálunk torzkép, gúnyrajz értelemben meghonosodott karikatúra megnevezés a komikus műfajokhoz kapcsolja a kötetet, mielőtt még kinyitottuk volna. A megnevezett szerző és a referenciális műcím kapcsolata implicit módon azt is sugallja, hogy a kötetből megtudhatjuk, hogy hogyan látja a kortárs irodalmat Karinthy Frigyes. Karinthy mint empirikus szerző azonban csak a kötet elején szereplő paratextuális részekben van jelen. A könyvsorozat Ibsentől származó mottója kettős értelemmel bír, vonatkozhat magára a paródiakötet szerzőjére és a parodizált írókra-költőkre egyaránt: Költeni annyi, mint ítélőszéket tartani önmagunk fölött. A szerzőre mint biográfiai 350 Maga a sorozat is tréfa tárgya lesz a Kosztolányi-paródia,»A szegény kis trombitás szimbolista klapec nyöszörgései«című ciklusból lábjegyzetében: Harmincnyolcadik kiadása megjelent a»mudern Könyvtár«huszonkétezredik számában. A mudern gyakran használt, legtöbbször pejoratív értelmű jelző volt a modernség ellenében. 351 Feltornyozott könyvek tetéjén nevető figura ül tollal a kezében, a könyvek lapjai közé kisebb méretű szenvedő arcú figurák szorultak. 112

114 személyre utal a Gábor Andornak szóló ajánlás is, aki a Fidibusz című élclap főszerkesztőjeként elsőként adott helyet Karinthy paródiáinak. Ezt a személyes referenciát erősíti az ismert anekdota, mely K. F. aláírással szerepel: A kilencedik lövés még késik. A káplár keze még reszket, de szemei egy árnyalattal már tisztábban látják a célt. E mondatok egybecsengnek a Fidibusz hasábjain rendszeresen megjelenő kezdő író szárnypróbálgatásaival, s azzal az elképzeléssel, hogy alakja jelen van a kötetbe rendezett karikatúrák világában is a szerző alteregójaként, csak kissé eltérő utat jár be, mint az élclapban közölt sorozatban. 352 Fráter Zoltán rámutat, hogy a kötet cikluszáró darabjai az író személyével állnak kapcsolatban: az Emil című kuplé Haas-palotája (itt lakott a Karinthy-család), a Magyar próza című fejezet Vegyes rovata (utal újságírói múltjára és biológiai-technikai érdeklődésére), a Külföldi próza Kneipp Sebestyént parodizáló darabja (Karinthy apja nagy híve volt gyógymódjának) és a kötetzáró, önvallomás értékű Együgyü mese mind hordoznak többé-kevésbé rejtetten Karinthy Frigyes személyére utaló referenciális jegyeket. A Fidibusz-beli kezdő író alakját a Magyar próza című ciklus paródiái őrizték meg leginkább: bevezetőszövegekben is megszólal, amikor Móricz Zsigmond, Szász Zoltán, Erdős Renée, Pósa Lajos, Eötvös Károly stílusában ír, később a műbírálatot választja a műírás helyett (A kergék képkiállítása), végül irodalmi próbálkozásai jutalmául megírhatja a Vegyes rovatot az Éhes Újság -ba. Az élclapi örökség nemcsak a kezdő író alakjának átemelésében figyelhető meg a kötetben. A paródiák első közlésének helye, a Fidibusz is sokat köszönhetett az őt megelőző népszerű vicclapoknak, különösen a legszínvonalasabb és méltán népszerű Borsszem Jankónak, melynek naplóbejegyzéseinek tanúsága szerint a fiatal Karinthy is olvasója volt. 353 A századforduló előtti vicclapok többsége már a lapcímmel karaktert teremtett: Borsszem Jankó, Bolond Miska vagy Bolond Istók is képileg ábrázolt, szöveggel is megjelenő figurák, akik a lap tartalmáért felelősek. Korábban utaltunk rá, hogy éppen ilyen figura a kezdő író is a Fidibuszban: halványan megrajzolt karakter ugyan, de léte és alakja keretet biztosít a paródiaírásnak, jótékonyan elvonja a figyelmet a szerzőről. Bár a komponálatlanság vádja nem áll meg, azt kimondhatjuk: a kezdő író úgy szerepel az Így írtok ti első kiadásában, hogy a kötetet láthatóan, lényegesen és 352 Az élclapi kezdő író minden műfajt kipróbál, modernből Petőfi-epigon lesz, s mikor végre kezdik elismerni, anyagi okok miatt pornográf írónak áll. A kötetbeli kezdő író pályája is göröngyös, az anyagi biztonságot nyújtó újságírás felé ível, de talán kevésbé kiábrándító. Erről bővebben Fráter Zoltán ír tanulmányában. FRÁTER 1990, KARINTHY 1964,

115 egyértelműen befolyásoló módon, megfelelő terjedelmű és színvonalú szöveggel képviselve nem lép színre írja Reményi József Tamás és Tarján Tamás bevezető tanulmányában. 354 Miért tartja meg Karinthy a kezdő író -ra vonatkozó bevezetőket, illetve miért ír máshova humoros ismertető bekezdést 1912-es kötetében? Az Erdős Renéet parodizáló szöveg előtt például azt olvassuk, hogy most már tízféleképpen próbálkozott a kezdő író, ami nyilvánvalóan a Fidibusz-beli közlésből maradhatott meg, hiszen az es kötetre nézve ez nem igaz. Azt gondolhatnánk, hogy minden ehhez hasonló szöveg figyelmetlenségből maradt a kötetben. A Karinthy életében megjelent későbbi kiadások ezeket elhagyják, és feltehetően a szerző tudtával és akaratával csak a tréfás életrajzokat tartják meg. A miért -ek találgatása helyett érdekesebb, hogy Karinthy Frigyes első kötete, mely sikeressé és népszerűvé tette az írót, olyan amilyen: hordozza a Fidibuszból örökölt fiktív beszélő, a kezdő író alakját, és arra törekszik, hogy az évek alatt született karikatúrákat szerkesztett kötetben közölje. A Fidibuszból ismert Karinthy-alteregót megjelenítő bevezetőszövegek a költőportrék esetében legtöbbször elmaradnak (a kötet ötödik alakjánál, Szabolcska Mihálynál jelenik meg először a kezdő író, majd legközelebb a Magyar antológia című ciklust záró Magyar kabaré előtt jelentkezik). 355 A Magyar antológia alcímet mely már a Fidibuszban megjelent sorozatcímként 356 csak a költőket bemutató részre alkalmazza az író, s egyedül itt látszik az alfabetikus rendre való törekvés, mégis értelme és jelentősége kiterjeszthető az egész kötetre. Amennyiben az antológia megnevezésen szépirodalmi gyűjteményt értünk, akkor a más műnembe tartozó és a külföldi szerzőket bemutató részeket is a szerkesztett kötetegység szerves részének tekinthetjük. A külföldi írókat karikírozó ciklus ismertetőszövegei is erősítik ezt, hiszen a beszélő (az antológia szerkesztője avagy a kezdő író ) tájékoztatja az olvasókat egy-egy bemutatott műről és szerzőjéről (pl. A vasalógyáros gépészmérnöki szakregény, huzagolt és hengerelt érzelmekkel vagy Halljad Izráel! rituális dráma három felvonásban, tendenciával stb.), illetve egy helyütt a fikció szerint ő ismerteti meg a művet a magyar közönséggel: 354 REMÉNYI TARJÁN 1994, Szörényi László arra hívja fel a figyelmet, hogy a kötetbeli szerkesztés szerint a költő és a prózaíró sorsát is meghatározza a megélhetéskényszer: a költőből így lesz végül kabarészerző, a prózaíróból pedig újságíró. SZÖRÉNYI 1990, Fidibusz, március 24. Magyar antológia I.: Trombolányi Dezső; június 9. Magyar antológia II.: Babits Bihály; június 23. Magyar antológia III.: Kömény Chimaune; június 30. Magyar antológia IV.: Kaffkaff Margitságosság, Magyar antológia V.: Füst Milán; július 14. Magyar antológia VI.: Feleségezett Gallér Oszkár; július 21. Magyar antológia VII.: Szépen! Ernő, Magyar antológia VIII.: Zápor Andor; augusztus 18. Magyar antológia IX.: Talpramagyar Sándor; szeptember 22. X. (számozás nélkül): Édám Hanna; január 12. Magyar antológia XI.: Bomló Zoltán 114

116 (Rostand, mint hírlik, kicsit átdolgozta Goethe Faustját. Öt felvonásra osztja, alcímekkel, megfelelő díszletezéssel. Néhány jellemző részletet az első felvonás elejét és az utolsó felvonás végét rendelkezésemre bocsátott.) 357 Bár lexikoncímszó-szerű rövid életrajzokat csak a Magyar antológiában találunk, a külföldi prózát ismertető ciklus kultúraterjesztő intenciójával beleillik az antológia-jelleg koncepciójába, míg a korábban említett Magyar próza ciklus inkább hordozza a kezdő író szárnypróbálgatásainak kerettörténetét. A magyar prózaírók stílusának bemutatása azonban nem kizárólag a Karinthy-alteregó önképző pályafutása lehet, hiszen az egyes írók stílusának megismertetése mint cél látensen itt is megvalósul. Major Henrik és Dezső Alajos karikatúráinak állandó jelenléte erősíti az antológia-jelleget, mivel képileg egységesítik az említett szövegegységeket. A portrékészítés és a képek irodalmi műben való szerepeltetése a népszerűsítés és önreprezentáció eszköze (gondolhatunk a Nyugat képeslapsorozatára is), így egy kifordított világban, egy fiktív antológiá -ban, ahol paródiákon keresztül ismerjük meg a szerzőket, az arckép ellenpárja csakis a karikatúra lehet. 358 Hogyan illik bele mindebbe akár az íróvá válás fiktív útjának koncepciójába, akár az antológia-szerkesztés lehetőségébe az Optimisták című szatíra-ciklus? E talányos szövegegység gyakran méltatlanul mellőzött a kötet-egész szempontjából (a későbbi kiadásokból műfaji megfontolásokból maradt ki), de néhányan már kísérletet tettek értelmezésére. Szörényi László szerint a ciklusban az élet lepleződik le a szerelemben : a szerelem, a költészet kedvelt tárgya valójában halált, betegséget, őrületet hoz s mindezt különböző irodalmi stílusirányzatok felől mutatja be a szerző (szimbolista, naturalista, népies stb. beszédmódok karikatúráit olvashatjuk). 359 Fráter Zoltán is közöl két lehetséges megfeleltetést, miszerint az Optimisták a Holnapisták szemléletét és stílusát mutatja be, vagy a korábbiakból kimaradt szerzőket is társíthatjuk darabjaihoz: Juhász Gyulát, Csáth Gézát, Nagy Lajost, Tersánszky Józsi Jenőt, Miklós Jutkát. 360 Akárhogyan is, az mindenesetre látszik, hogy bár a ciklus nem egyértelműen feleltethető meg egy-egy 357 KARINTHY 1912, Kiemelt helyzete miatt gyakori értelmezés tárgya a kötet utolsó karikatúrája, mely az Osvát nevet címet viseli. Akár a nemzedék legnagyobb kritikusa előtti tisztelgés ez, akár fricska a komor szerkesztőnek, keretet ad a kötetnek: Gábor Andor indította el pályáján az írót (neki szól az ajánlás), és Osvát Ernő fogadja be (őt és számos kezdő írót) az irodalomba. 359 SZÖRÉNYI 1990, FRÁTER 1990,

117 alkotónak vagy irányzatnak, de szerves folytatása a korábbi fejezeteknek, s egy tágabb értelmezés Fráter Zoltán meglátása szerint egy egész nemzedék karikatúrája lehet. 361 Hogyan hat a kötet látszólagos heterogenitása a befogadóra? Átlagolvasóként ritkán forgatjuk a mű 1912-es kiadását, s még ha kezünkbe is vesszük, nem olvassuk elejétől a végéig tájékozódásképpen, szórakozásképpen belelapozunk, éppúgy, mint egy antológiába. Továbbá az irodalmi karikatúrák körül kialakított fikciós tér érzékelésének egyik útja, hogy olvasóként belemegyünk a játékba és elhisszük, hogy egy antológiát tartunk a kezünkben, melyből különböző szerzők rövid életrajzát, portréját és legfontosabb műveit ismerhetjük meg. Úgy teszünk, mintha elhinnénk, hogy valódi életrajzokat és irodalmi alkotásokat olvasunk. Így ábrázolhatjuk mindezt Eco után szabadon: 362 irodalmi karikatúrák Jött értem a fekete hajó Karinthy Frigyes empirikus szerző Ady Endre írja Az antológia szerkesztője írja A másik út, hogy a Karinthy Frigyes alteregóját, a kezdő író alakját követjük nyomon, aki kipróbálja az irodalmi megszólalás lehetséges módjait beleértve ebbe a lexikoncímszó-szerű szövegeket és minden irodalmi torzképet: 361 FRÁTER 1990, A szerző E. A. Poe Arthur Gordon Pym-jének beszélőit ábrázolta hasonlóképpen. ECO 2002,

118 irodalmi karikatúrák Jött értem a fekete hajó Karinthy Frigyes empirikus szerző A kezdő író írja Ady Endre modorában A kötet ily módon kialakult összetett fikciós tere azonban nem öncélú avagy céltalan. Egyrészt többszörösen elhomályosítja Karinthy Frigyes szerzőségét, aki a referenciális poénoknak és az említett paratextusoknak (mottó, ajánlás, cikluszáró darabok, stb.) köszönhetően mégis jelen van a kötetben. Tudjuk, hogy ő az empirikus szerző, hiszen már a Fidibusz hasábjain is megjelenik neve vagy felismerhetőek szignói (Carinti, inti), a kötetbe rendezett írások, bevezetőszövegek és illusztrációk azonban egy objektív műtípus látszatát keltik, és a kezdő író vallomásai is elterelik Karinthy Frigyesről mint szerzőről a figyelmet. A paródiák pedig, a maguk referencialitásával megkívánják az olvasótól, hogy a szerzőség kérdését lebegtetett módon érzékelje: egyrészt tudjuk például, hogy nem Ady Endre írta a Moslék-országot, hiszen paródiát olvasunk, mégis elképzeljük, hogy ő beszél. Nem Karinthy Frigyes szájából hangzik nevetségesen, hogy Hajh, Átok-város, Redvesugar: /Piszok-hazám, mit kapaszkodsz belém?, hanem Adyéból. Tudjuk, hogy nem Szabolcska Mihály mondja, hogy Fulladjon meg Ady Endre /Lehetőleg máma még, de akkor tud működni a paródia, ha olvasóként őt képzeljük el, miközben Karinthy (a kezdő író vagy a szerkesztő és szerző álarcában írott) találó kritikai meglátásán nevetünk A későbbi kiadások Hogyan változik ez az összetett fikciós tér a későbbi kiadások során? Az Így írtok ti es kiadásáról feltételezzük (bár biztosat nem tudunk), hogy jellemzőbb változásai Karinthy tudtával és akaratával történtek. A további torzképekkel bővített kötethez Karinthy 117

119 műfajelméleti jellegű előszót ír, a Célozni tanulnak a katonák kezdetű bevezetőszöveget pedig Előszó az első kiadáshoz címmel frappánsabbá dolgozza át. Ez a szerzői gesztus egyrészt megerősíti, hogy egy sikeres, népszerű mű második, bővített kiadását forgatja az olvasó, másrészt formálja Karinthy Frigyes mint jobbító szándékú, tudatos szerző imidzsét. Karinthy a szerzők tréfásan átalakított nevét elhagyja e kiadásban (Babits alliteráló keresztneve kivételével), a kezdő íróra vonatkozó bevezetőszövegek is elmaradnak (Szabolcska, Móricz, Pósa), a parodizált szerzők rövid életrajzai azonban nem. A kötet szerkezete is eltérést mutat az első kiadáshoz képest: az eredeti négy rész helyett (ahol a próza besorolás alatt drámai szövegeket is találunk) az újabb kiadás a műnemek szerinti besorolást követi: a Magyar antológiából Magyar írók/költészet lesz, majd a felosztásban próza és dráma következik, a második kötetben pedig idegen írók parodizált prózája és dráma (magyar és külföldi egyaránt) szerepel. Ez a változtatás megerősíti a korábban vázolt antológia-jelleget, mivel a teljességre törekvés, a legjelentősebb hazai és külföldi irodalmi termés bemutatásának érzetét kelti. Az 1912-es kiadás negyedik fejezete (az Optimisták című ciklus), továbbá több paródiavers is kimarad az 1921-es kötetből. Feltehetően a megnövekedett terjedelem megkívánta, hogy egy-egy költőről kevesebb paródia a szerepeljen az új kötetben, s valószínűleg minőségi szempontú szerzői válogatás eredményeképpen maradhattak meg a legtalálóbb darabok. Az ultima editio elve alapján a későbbi kiadások az 1921-es kiadásra hivatkoznak. Ezekben a szerkesztők műfaji szempontú válogatást végeznek, és csak tisztán irodalmi paródiákat közölnek, továbbá a később keletkezett, más kötetben (vagy élclapban) megjelent paródia-szövegeket is e cím alá vonják követve Karinthy eljárását, aki maga is bővítette az Így írtok ti-t. Azt mondhatjuk, hogy a (soha el nem érhető) teljességre törekvés és antológia-szerűség jellemzi a későbbi kiadásokat. Kimaradnak azon költemények, amelyeket már az 1921-es változatban sem találunk meg, s a szerkesztők gyakran válogatnak Karinthy paródia-terméséből. Az eredeti Így írtok ti szövegei jórészt megőrződnek, a kötetszerkezet azonban nem az első kiadás összetett fikciós terét nem tükrözik a későbbiek, azonban az antológia-jelleg tovább öröklődik. Az Ungvári Tamás szerkesztette 1979-es, a Karinthy Frigyes összegyűjtött művei sorozat részeként megjelent kiadás visszatér ugyan az Így írtok ti első kiadásához, ezt egészíti ki a rárétegződött későbbi szövegekkel, ez azonban szintén olyan konstrukciót eredményez, amilyen formában soha nem létezett a Karinthy által jóváhagyott mű. Szalay Károly kötete már címében is műfaji válogatásra utal (Paródiák I.), mégis szerepel az Így írtok tiben az

120 es kötet Optimisták című humoreszk-ciklusa, valamilyen okból kimarad azonban a záró darab, az Együgyü mese című költemény. Megőrződnek azonban a paratextusok és az eredeti keretező fikció is. A kilencvenes évektől számos diákoknak szánt vagy népszerű Így írtok ti kiadás és válogatás jelent meg. Ezek rendezőelve az alfabetikus sorrend és a műnemek szerint felosztás, antológia-jellegüket amint láttuk az 1921-es és az azt követő kiadásokból örökölték. 363 Láthattuk, hogy az Így írtok ti eredeti fikciós tere a későbbi kiadásokban megváltozott, a hangsúly az antológia-jelleg felé tolódott, s nem tagadhatjuk, hogy ezt a tendenciát maga a szerző indította el az 1921-es bővített kiadással. Ugyanakkor a szerkesztők önkényes válogatása, s az eredeti mű felépítésének szétzilálása megszüntette azt az izgalmas (elsősorban a paratextusoknak és illusztrációknak köszönhető) többrétegű jelentést, melyet az utóbbi idők fejleményei (Matúra-kiadás, hasonmáskiadás) újból megjelenítenek. A változtatást azzal is magyarázhatjuk, hogy a fiatal és kezdő Karinthynak még szüksége volt élete első művének összetett fikciós terére, ami egyszerre sejtette és leplezte személyét. Karinthy a Fidibusz-beli paródiaközlések idején valóban kezdő író volt, az írói alteregó ötlete akár szerkesztői, akár saját ötlet megfelelt élethelyzetének. (A mai értelmezés új humorforrást talál abban, hogy a zseni-írót kezdő íróként képzelheti el, de ez nem azonos az eredeti szituációval.) A paródiák révén népszerűvé és sikeressé vált szerzőhöz egy idő után már nem illett a pályakezdő imázs, ezért is erősödhetett meg kötetének antológia jellege: a mindenkit utánozni tudó, fölényes virtuóz képének ez a műforma és fikciós tér jobban megfelelt. Reményi József Tamás és Tarján Tamás így fogalmaz az 1912-es kötetről: Látnivalóan van szerkezete a kötetnek annyira van, hogy az önmaga ellenszerkezete is. Van egy kezdő írója azért, hogy ne legyen, s hogy a hűlt helyén egy már nem kezdő író: az érett, az azonnal a csúcsra jutó Karinthy legyen. 364 Az évtizedek során az Így írtok ti egy korszak lenyomatává lett, függetlenítődött az empirikus szerzőtől mint objektivitás látszatát keltő antológia-szerű alkotás. A fordított antológiává duzzasztott kötet azonban paradox módon nemcsak a korszak, hanem Karinthy Frigyes kultuszát is építette, visszamenőleg is jelentőssé tette az 1912-es kiadást és a szerzői indulást. 363 Az elmondottakat egy táblázatos összefoglalás segítségével is áttekinthetjük, melyből a kötetbeli paródiák sorrendjéről, az eredeti paratextusok és a keretező fikció esetleges tovább-hagyományozódásáról, illetve a nyelvi állapotról is képet kapunk. Lásd: Függelék VI. 364 REMÉNYI TARJÁN 1994,

121 3.3 Az Így írtok ti műfaji-módszerbeli összetevői Karinthy Frigyes nagysikerű kötetének szövegeit az irodalmi paródiák prototípusaiként tartja számon a köztudat. Maga a szerző így fogalmaz az Így írtok ti második, bővített kiadásának előszavában: az irodalmi torzkép nem egy bizonyos művel foglalkozik, hanem egy bizonyos íróval, azzal, ami az íróban egyéni és döntő: a modorával, illetve modorosságával. 365 Az irodalmi torzkép megjelölés mellett írásait irodalmi karikatúráknak nevezi. A terminológiai zavar azonnal felfed egy problémát: a Karinthyparódiákon valójában nem a paródiaműfaj legismertebb hazai alkotását kellene értenünk, hanem a szerző egyedi műfaját, mely egyaránt merít a travesztia, a paródia, a pastiche és a szatíra egyetemes műfaji hagyományaiból és a századfordulón divatos élclapok sajátos humorából. A mű nyitottságát most a műfaji hovatartozás behatárolhatatlan volta szempontjából értelmezzük. Az Így írtok ti irodalmi karikatúrái nem kizárólag irodalmi paródiák. Kiss József a paródiaalkotás módszerét a karikírozás-kontrasztteremtés kettős lépéseként értelmezi, miszerint a jellegzetes vonások felnagyításával, kiemelésével, tömörítésével a szerző összekapcsolja a paródiát az eredetivel így ismerünk rá, majd az emelkedett tárgy leszállításával, átméretezésével távolságot teremt köztük így válik világossá, hogy paródiát olvasunk. 366 A parodizálást utánzó-átalakító transzformációként értelmezve vagy, ahogy Linda Hutcheon fogalmaz, az ironikus kifordítás 367 szándékát felismerve sem tekinthetjük Karinthy torzképeit kizárólag irodalmi műveket karikírozó szövegeknek, egyrészt mert a szerző szándéka szerint sem (csak) azok, másrészt mert az írók-költők személyére vonatkozó biográfiai referencialitásnak köszönhetően folyton kilépnek ebből a keretből. Erre a jelenségre utal Bónus Tibor is, mikor megállapítja, hogy a paródia elmozdul a szatíra felé, amikor külső (irodalmon kívüli) tárgyat céloz. 368 Az Így írtok ti másrészt azért sem nevezhető egységesen paródiakötetnek, mert maga a szerző is tesz műfaji megkülönböztetést a mű első edíciójában, például az Optimisták című szatíraavagy humoreszk-ciklus esetében. Szalay Károly így fogalmaz: Karinthy paródiáit nem egyforma módszerekkel írta. Némelyek a travesztiához, mások a humoreszkhez állnak közelebb. De vannak prousti jellegű játékos, csak az írói modort karikírozó paródiák, és 365 KARINTHY 1921, I/ KISS 1990, Parody, therefore, is a form of imitation, but imitation characterized by ironic inversion, not always at the expense of the parodied text. HUTCHEON 2000, BÓNUS 2007,

122 erőteljesen kritikai tendenciájúak is: leacocki jellegűek. 369 A következőkben azonosítjuk e legjellegzetesebb műfaji-módszerbeli jegyeket az Így írtok ti darabjaiban Stílus- és műfajparódia Az Így írtok ti kétségtelenül legszembetűnőbb módszerbeli összetevője az egyéni költői és írói modorok kifigurázása, azaz a stílusparódia ahogy ezt a kötetcím is sugallja. Azonban Karinthy nemcsak egyéni stílusokat (Ady, Babits, Kosztolányi stb.), hanem stílusirányzatokat is céloz. Ezek jelenlétét mi sem mutatja jobban, mint az 1912-es kiadás tréfás tartalomjegyzékének találó jelzői a nevek után, például Kosztolányi Dezső, a szimbolista vagy Zola Emil, a realista, így már az egyéni stílus parodizálásakor is jelen van a stílusirányzattal való rokonítás intenciója. Jellegzetesebb példa, amikor a szerző az impresszionizmus humoros kritikáját adja a Kemény Simon-paródiában, mely először 1911 júniusában jelent meg a Fidibuszban, a Magyar antológia sorozat III., Kömény Chimaune című részeként. 370 A Napos délelőtt a Dunaparton című költemény az (Impresszionizmus) alcímet viseli. Az eredeti vers, a Napos februári dél a Duna-parton színgazdagsága, impresszionista színélménye mint poétikai-stílusbeli jellegzetesség a paródiavers témájává válik, Karinthy kifejezetten az impresszionizmusnak mint stílusnak a paródiáját alkotja meg. 371 Az említett költemény mellett kiemelendő a Futurizmus című szöveg, mely bár nem az 1912-es kötetben jelent meg, mégis az Így írtok ti-korpusz darabjának tekinti az utókor: március 29-én közölték a Pesti Naplóban, majd az 1921-es Így írtok ti kötetbe is beemelte a szerző. Jelentős felismerése, hogy a futurizmus irodalmi stílusát egy olvasó által jól ismert szöveg megváltoztatásával lehet leginkább érzékeltetni. Így Petőfi ismert verse, a Befordúltam a konyhára segítségével mutatja be és nevetteti ki a futurizmus eltúlzott hatáskeltő eszközeit SZALAY 1961, Gyakori volt a Fidibuszban az izmusok kifigurázása más szerzők tollából is, például 1911 áprilisában megjelent egy Pesti költők című karikatúra (lásd Függelék/Képek/III), júniusban a Nyolcak -ról jelent meg humoros írás, a Végére fordul a nyár! Ultraimpresszionia című szöveg Kláris aláírással pedig szintén az impresszionizmus parodisztikus túlhajtása. 371 SZALAY 1987, 115. Egy további humoros írása szerepel a Budapesti emlék című 1913-as kötetben Impresszionizmus címmel. KARINTHY 2001a, Érdemes idézni, hogy másutt hogyan nyilatkozik a szerző az irányzatról. K. F. noteszéből: Eredetiség és nagyság. Marinettire minden sorából ráismerek. Petőfire nem. Úton című útinaplójában egy velencei élményét örökíti meg Futurizmus címmel: A Giardino Publica-ban internacionális képkiállítás. Minden nációnak van egy pavilonja. Nem túlságosan érdekes. Valami bágyadt kérődzés az egész vonalon, semmivel telefestett vásznak. Néhány csinos portré. A franciák meglepően gyengék, érdekesebbek még a hollandok. 121

123 A műfajparódia is számos formában megtalálható a kötetben, ilyenek a nem irodalmi paródiák, a kabaré, a műbírálat, az újságírás parodisztikus megjelenítései, de olykor egy-egy alkotó művére vonatkozó szövegek is felfednek műfajspecifikus jellegzetességeket. Így részben műfajparódiának tekinthetjük például a Szomaházyparódiát, mely a népszerű folytatásos regények fogásait nevetteti ki, vagy a drámaparódiákat (Herczeg, Molnár), melyek a színházi klisék visszásságait is tollhegyre tűzik Travesztia A travesztia bizonyos szempontból a paródia fordítottja: annál legalábbis elvben a forma változatlan, emennél a tartalom. A szó eredete a latin trans- (át-) és a vestere (öltözni) ige összekapcsolódása. Irodalmi terminusként legkorábban Giovambattista Lalli használta az 1634-es Éneide travestita műcímben, irodalmi műfajként magasztos tárgyú mű cselekményének áthelyezése kisszerű körülmények közé. 373 A travesztia célpontját tekintve szoros rokonságot mutat a paródiával, hiszen mindkettő ismert műalkotást céloz. A travesztia klasszikus példája a Homérosznak tulajdonított Békaegérharc, de újabb kori mintaképét a 17. századi francia szatíraíró, Paul Scarron alkotta meg Vergiliustravesztiájával. Ettől kezdve a római költő a travesztiaírók kedveltje maradt. Még a 18. század végén is travesztálta Aeneas kalandjait e műforma legjelentékenyebb német művelője, az osztrák Blumauer, az ő hatására fordította (és tűzdelte meg aktuális célzásokkal) Csokonai Vitéz Mihály a Békaegérharcot. Linda Hutcheon szerint a paródia és travesztia közötti különbség a szerzői szándékban rejlik, és véleménye szerint a nevetségesség-alapú definíció áll az elkülönítés útjában: 374 a travesztia mindenképp tartalmazza a kinevettetés intencióját, míg a paródia nem szükségszerűen. A korábbiakból kitűnt, hogy az Így írtok ti előzményének tekinthető vicclapirodalom is nagyon kedvelte e formát, hiszen viszonylag kis erőbefektetéssel Modorosságok, nem modorok versenye de a legmodorosabbak a futuristák, akiknek külön pavilonjuk van. A Jövő Művészete, ez a makacs elszántság, hogy július ötödikén próbáljunk meg úgy viselkedni, gondolkodni és érezni, mintha ma október hetedike volna (Istenem! mondd már, hogy előre kiszámítható, huszonöt év múlva milyen lesz a világ, e pillanatban közelebb áll a közelmúlthoz, mint a közeljövőhöz. A távoljövő, úgy érzem, jobban hasonlít a távolmúlthoz annyi bizonyos, hogy ezt a futurizmust túl fogja élni Tintoretto és Giotto. KARINTHY 1964, 359. Továbbá az 1913-as Budapesti emlék című kötetében is szerepel humoros írása Futurizmus címmel. KARINTHY 2001a, Idegenszó-tár 2004, HUTCHEON 2000,

124 hatásos darabot lehetett alkotni: népszerű klasszikus műveket töltöttek meg aktuális politikai tartalommal. Karinthy jól ismerte ezt az eljárást, de ritkán élt vele. Darabjai közül travesztiának tekinthető Az emberke tragédiája, mely bár nem az Így írtok ti első kiadásában jelenik meg, a köztudat mégis (a posztumusz szerkesztői munkának köszönhetően) a paródiakötet darabjaként tartja számon. 375 Karinthy Frigyes tisztelte és szerette Madách Imrét és művét, Az ember tragédiáját, naplójából tudjuk, hogy gyermekként nagy hatással volt rá. Nem véletlen, hogy a paródiaírót is foglalkoztatta a tragédia. 376 Továbbá keverék-travesztiának vagy a travesztálás módszerével dolgozó paródiának tekinthető a Ninácska című Pósa Lajos-paródia, mely Zola Nana című regényének történetére épül, s azt felhasználva a gyerekeknek szóló erőltetett és bárgyú stílust nevetteti ki Szatíra Az Így írtok ti kötet negyedik ciklusa az Optimisták címet viseli, műfaji megjelölésként pedig a Néhány szatira alcímet olvashatjuk. Az előbbiektől eltérően a szatíra önálló műfajnak tekinthető, fő jellegzetessége, hogy kilép az irodalom kontextusából és gyakran társadalmi visszásságokat céloz, definíciója szerint az egyén vagy a társadalom ferdeségeit kigúnyoló, kinevettető (írás)mű, gúnyirat. 378 Szatíra olvasásakor a legáltalánosabb befogadói reakció a meghökkenés. Az elképesztő túlzások gyakran nem nevettetnek, inkább szörnyülködést váltanak ki (gondoljunk például Swift Szerény javaslatára). Hogyan lehetséges mégis teszi fel a kérdést Linda Hutcheon, hogy a paródiát gyakran összekeverjük a szatírával, melynek tárgya külső [extramural]: társadalmi, morális értelemben jobbító szándékkal mutatja fel és nevetteti ki az emberiség hibáit és gyengeségeit. 379 Általánosságban elmondható, hogy a szatíra nyíltan, konkrétan kritizál, nagyít és parodizál is a már említett jobbító célzattal. Az önálló paródia ezzel szemben nem akarja megváltoztatni tárgyát, csak rámutat egy sajátságra vagy visszás jelenségre. A szatíra nem feltétlenül utánozza tárgyát, mégis más értelemben belülről 375 Ascher Oszkár a hagyaték rendezésekor kéziratokat talált, azonban Budapest ostromakor minden megsemmisült, Az emberke tragédiája töredékeit kivéve. Ascher Oszkár utószavát lásd: KARINTHY 1995, Ascher Oszkár szerint Karinthy e gyermekeknek szóló, naiv nyelvet parodizáló (s nem a tragédiát kinevettető) művét 1936-ban írta a hiányzó részeket pedig az író fia, Karinthy Ferenc pótolta. 377 Kiss József ezt a darabot a szatirikus paródia típusához sorolja, mely irodalmi művet használ fel az irodalmi paródiához. KISS 1990, Idegenszó-tár 2004, HUTCHEON 2000,

125 beszél, vagyis látszólag azonosul saját szerepével, kijelentéseivel. Linda Hutcheon szerint az irónia alakzata a felelős a szatíra-paródia terminus összemosódásáért. 380 A már korábban említett biográfiai referencialtás a szatíra felé mozdítja el Karinthy író-költő portréit. Nincs komikum a sajátosan emberin kívül 381 mondja Bergson, ezért is lehetnek sikeresek a Karinthy-karikatúrák, mert nem kizárólag irodalmi művet céloznak, hanem sokszor az alkotó személyét is. Ide sorolhatók továbbá az irodalmi műből kiinduló, de szatirikus célú alkotások is, mint például a Robinson Krausz, mely ugyan a Robinsontörténeten alapszik, mégis inkább a budapesti gondolkodás és a népszerűség árnyoldalainak szatírája. Kiss József szatirikus paródiának nevezi ezt a típust, és felteszi a kérdést, hogy vajon egyáltalán irodalmi paródiának tekinthetjük-e még. 382 Ha szemügyre vesszük az Optimisták című ciklust, és a szerző szándéka szerint valóban szatírákként olvassuk darabjait (és nem írói stílusoknak szeretnék megfeleltetni őket), akkor nagyon szembetűnő, hogy mind a hét írás az élet, azon belül is a szerelem, vagyis a férfi-nő viszony pesszimista képét adja. A tartalomjegyzék számozása alapján hét darabot tekintek a ciklus részének, bár Reményi és Tarján szerint a kötetzáró Együgyü mese inkább kabarévers, mint szatíra. 383 A hét írásból négy már korábban napvilágot látott a Fidibuszban. 384 A kályha mindenkihez meleg beszélője egy megértésre és melegségre vágyó költő, aki ihletre talál egy kályha tövében, nagyszerű műveket ír, majd a bolondokházában végzi, mert beleőrül a tudatba, hogy a kályha mindenkihez meleg. A Na végre egy egészen könnyű kis futó viszony fogok kötni életművész-beszélője higgadt csábítóként akar viselkedni, de fizikailag tönkremegy abba, hogy nem érti a nő viselkedését. A szerelem az élet illatos virága, mely mint egy kifeslett bimbó egy férfi naplóbejegyzéseiből áll, aki belebetegszik, majd belehal a szerelembe, de még a sírjában is naiv marad: nem érti, hogy az imádott nő már rég mással van, s valószínűleg sosem szerette őt igazán. A Buxbaumné, a fa főszereplője egy öngyilkossági kísérlet után kerül a bolondokházába, ahol beleszeret egy fába, s azt hiszi, hogy annak termése rá fog hasonlítani. Az abszurd csattanó szerint az orvos reggelre valóban a betegére hasonlító termést talál a fán: a férfi lóg rajta, mert felakasztotta magát. A tanulság című írás 380 A paródia és a szatíra közti terminológiai zavar egyik oka lehet, hogy mindkettő használja az irónia retorikai stratégiáját. Hutcheon egy teljes fejezetet szentel könyvében e jelenség vizsgálatának. HUTCHEON 2000, BERGSON 1994, KISS 1990, REMÉNYI TARJÁN 1994, Lásd: Függelék III. 124

126 főszereplőjét ötvennégy éve csalja a felesége, ezért öngyilkos lesz. Szent Péter visszafelé vetíti le az életét, melyből ő azt a tanulságot vonja le, hogy Hangay Sándor verseinek hátulról visszafelé olvasva éppen úgy nincs értelme, mint elölről hátrafelé. A Május című rövid írás a hullaházban játszódik, férfiak beszélgetnek az öngyilkosságukról, majd kiderül, hogy mindketten ugyanazért a nőért ölték meg magukat, mert azt hitték, hogy a másikat választja. A csattanó azonban az, hogy ott fekszik egy harmadik is, a szerencsétlen, akihez valójában hozzáment. Az Együgyü mese poétája szerelmes lesz, és ihletett kötetet ír, majd éhen hal. Halála után egy ifju stréber könyvet ír róla és költészetének újdonságáról, amiért tanszéket és lakást kap. Felkeresi a poéta verseiben megénekelt lányt, elveszi feleségül, később két gyermekük közül az egyik pedig az irodalomban árul el hajlamot. A hét írás főszereplői boldogtalan férfiak, útjuk az őrületbe vagy a halálba vezet. Csak az első és az utolsó darab szereplőinek van közük az irodalomhoz, de az ő útjuk sem irigylésre méltó: irodalmi siker és őrület, illetve irodalmi siker és halál. Dolinszky Miklós szerint a ciklus rögeszmés balekokat mutat be, mint amilyen a kezdő író is: de itt a legtöbb darabban a szerelem eszménye válik rögeszmévé. 385 Továbbá a ciklus szatírái és a karikatúrák összefüggését úgy interpretálja, hogy ugyanúgy hiszünk az irodalomnak, mint a Nő szerelmének valóságosságában. 386 A nő testet ad a szerelem eszméjének, s ezzel szükségképpen bemocskolja, talmivá teszi azt éppúgy, ahogy az irodalmi forma vagy maga a nyelv teszi szentségtelenné a gondolatot, a filozófiai tartalmat Humoreszk Bár Karinthy besorolása szerint az említett szövegek szatírák, az Optimisták darabjait legtöbbször a humoreszkek közé sorolják a szerkesztők. (Például Ungvári Tamás is ezt teszi a Görbe tükör című, karcolatokat és humoreszkeket közlő kötetben. 387 ) A Világirodalmi lexikon szócikke szerint a humoreszk a szakirodalomban még nem egyértelműen tisztázott kisepikai műfaj, fő jellemvonása a karcolatszerű, vázlatszerű rövid terjedelem és az ennek megfelelő fő vonásokra redukált kidolgozás, valamint a könnyed, kedélyesen derűs hangulatú humor. A rövid, humoros novellától, elbeszéléstől az 385 DOLINSZKY 2001, DOLINSZKY 2001, Karinthy pályakezdésétől 1916-ig tartalmaz humoreszkeket, az Optimisták-ciklust az 1912-es Így írtok ti kiadásból veszi át az Együgyű mese híján, bár a Tanulság című darab csattanója későbbi forrásra utal: itt Hangay Sándor neve helyett már Kassák Lajosé szerepel. KARINTHY 1978,

127 különbözteti meg, hogy a korrajz, jellemrajz részleteit elhagyja, az adomától, anekdotától pedig az, hogy szerkezete oldottabb, nem jellemzi a csattanóra való kihegyezettség. 388 A humoreszk műfaja is a vicclapokban formálódott. 389 Az 1910-es évekre a vicclapok írógárdája megváltozott: 1912-ben a magyar irodalom legjobbjai írtak a Borsszem Jankóba (Ambrus, Bródy, Cholnoky, Krúdy, Lengyel, Molnár, Herczeg, Móricz, Szini, Szép): a XIX. századi vicclap»profi«humoristáinak a helyét az»irodalmi«humor foglalta el. A vicc, a travesztia helyett irodalmibb, epikusabb, igényesebb műfajok vonultak be a vicclapokba. 390 Karinthy első humoreszkjei is a már egyre inkább szöveges és nem csak képes élclapokban jelentek meg. A modern humoreszk a századforduló idején alakult ki, könnyed groteszkség, a nyelvi humor hangsúlyozottabb jellege és az anekdotikus hangnem hiánya jellemzi. 391 Az Optimisták legtöbb darabja átmenet szatíra és humoreszk között, de A tanulság és a Május címűek a leginkább humoreszk-szerű írások. Az előbbit a nyelvi humor erős jelenléte, az utóbbit a vicc-szerű felépítés és csattanóra való kihegyezettség teszi kevert műfajúvá, a Buxbaumné, a fa címűt pedig a definíció szerint azért nevezhetjük humoreszk-szerűnek, mert mind közül a leggroteszkebb történet. 388 Világirodalmi lexikon 1975, A vicclap-irodalom vázlatos fejlődési szakaszai a következők: a szabadságharc után körülbelül 1885-ig a travesztia-korszak, 1885-től 1905-ig a komikus embertípusok elterjedése és 1905-től a műfajok kijegecesedésének ideje, amely a paródia és a humoreszk-műfajok népszerűségével, illetve ötvözetének gyakori használatával járt. SZALAY 1961, SZALAY 1961, Világirodalmi lexikon 1975,

128 4. fejezet A paródia működése (Szövegelemzések) A humor exegesise közel esik a vicc-magyarázathoz, mely már magában is gyűlöletes és nevetséges. Mégis megkísérlem. 392 Mielőtt rátérnénk a szövegek vizsgálatára, a paródiákkal kapcsolatban érdemes felidézni, hogy Karinthy Nevetés című írásában a világ megismerését tarjta a legfontosabb emberi hajtőerőnek, azonban ha az ember valamiféle befogadhatatlannal (félelmetes, torz, hamis stb.) találkozik, akkor kilöki azt magából, fizikai tünetek kíséretében szabadul meg tőle a nevetés révén. Kicsit sarkítva adódik a kérdés, hogy mi lehet Karinthy számára az a befogadhatatlan az irodalomban, ami nevetésre és az Így írtok ti megírására készteti? Kosztolányi így értelmezi ezt: Minden egyéniség nevetséges azért, mert olyan, amilyen, és nem másmilyen. ( ) Az egyéniség közel van a modorhoz, a modor pedig a modorossághoz. ( ) Minden író nevetséges ebből a magas szempontból. Karinthy innen tekinti az irodalmat. 393 Karinthy magas szempontja szerint minden író, azaz maga az írás is nevetséges, mert nem érheti el a modormentes tökéletességet. Ezt Dolinszky Miklós úgy interprtálja, hogy a modorok parodizálása megfelel Karinthy felelős magatartásba vetett hitének, mert művével rámutat az egyes szerzők Abszolútumtól való távolságára. 394 Máshol Kosztolányinál Karinthy az elégedetlen művész, aki azért nevet a modorokon, mert szeme előtt egy anyagtalan, emberfelettien tökéletes, személytelen művészet képe lebeg. 395 Az alábbi szövegvizsgálatok a paródia poétikai szintű működésének mikéntjére kérdeznek rá a parodizáló módszerek, eljárások és eszközök vizsgálatával, továbbá arra keresik a válszt, hogy van-e különbség a szeretett és az elutasított szerzők paródiáinak parodizáló módszereiben. Kimutatható-e a paródia megformálásából, hogy célpontja az írás általános emberi lehetetlensége vagy pedig az egyéni ambíció silánysága? Karinthy 392 KOSZTOLÁNYI 1958a, KOSZTOLÁNYI 1958b, DOLINSZKY 2001, KOSZTOLÁNYI 1958,

129 irodalmi karikatúráknak nevezi írásait, melyek nemcsak az írók-költők egyéni stílusáról, kedvelt témáiról, szófordulatairól, poétikai eszközeiről szólnak, hanem elválaszthatatlanok maguktól a parodizált személyektől is. Annak felismerésében, hogy egy paródia inkább együtt nevető-e mintsem megsemmisítően kritikus, a biográfiai referencialitás is segíthet: a szatíra műfajához közelíti a karikatúrát, így jelenléte marker lehet a kritizáló szándék felismeréséhez. Beck András szerint Karinthy ítélete nem olvasható ki a paródiákból: Egy ilyen leolvasásnak már maga a műfaj is ellentmond, mert a paródia mindig bizonytalanságban hagy, mindig kettős játékot űz, az azonosulás és az elhatárolódás, a tisztelet és a kritika, a másodlagosság és a fölülírás csiki-csukiját, mely lehet leleplező és nevetést is kiválthat belőlünk, de sohasem egyértelmű. 396 Feltételezésünk szerint azonban van különbség például az Ady- vagy a Szabolcska-paródia értékítélete között s ezt nemcsak az irodalmi viszonyok és Karinthy személyes véleményének ismeretéből tudhatjuk, hanem a parodizáló módszerek különbségei is megmutatják. 4.1 Poétikai, tematikai és biográfiai szintek az Így írtok ti költő-paródiáiban A következőkben bemutatjuk Karinthy humoros költő-portréinak rétegzettségét és lehetséges szintjeit. Így három réteget különíthetünk el a szövegekben: a poétikaistilisztikai jellegzetességeket célzó szintet, a parodizált költőre jellemző tematikai jegyek szintjét és a személyére vonatkozó biográfiai jegyek szintjét. A paródia műfajából adódóan valójában mindhárom szint referenciális, hiszen érinti a karikírozott költő személyiségbeliéletrajzi elemeit, jellegzetes témáit, stílusát és egyes műveit. A vizsgálatot az Így írtok ti költő-portréin, azaz a mű első, 1912-es edíciójának Magyar antológia címet viselő ciklusán, 397 az ezektől eltérő helyekre külön hivatkozunk. Szinte közhellyé vált Kosztolányi Dezső megállapítása Karinthy Frigyesről és művéről, miszerint aki avatott, az nyomban láthatja, hogy kit becsül és kit nem. 398 E szövegegység szemügyre vétele remélhetőleg közelebb visz annak megválaszolásához is, hogy az egyes parodizált szerzők iránti irodalomtörténetileg nyilvánvalónak látszó rokon- vagy ellenszenv tetten érhető-e a poétikai megformálás szintjén. 396 BECK 2009, KARINTHY 1912, KOSZTOLÁNYI 1958b,

130 4.1.1 Poétikai-stilisztikai szint Nézzük először a költők modorát karikírozó szintet néhány paródiaszövegben mesterségesen elválasztva a másik kettőtől, s vizsgáljuk meg, hogyan alkalmazza a paródiaíró a poétikai-stilisztikai jegyeket. A legkézenfekvőbb példák a konkrét alkotást célzó paródiaszövegek, melyek egyrészt ebben az értelemben referenciálisak, másrészt ahogy látni fogjuk általános érvényű utalásaik révén tágabb kontextusba kerülnek, így válnak igazi stílusparódiává. A kötet első, azonosítható verset célzó darabja A Törpe-fejűek című Ady-paródia, ennek eredetijeként Az utolsó mosoly című verset szokás megnevezni. A karikatúra célpontja az Adyra jellemző sorismétlés, s ezt a vers csattanójaként tematikus poén is megerősíti. Azonban nem mechanikus utánzásról van szó, hiszen Karinthy nem tartja meg Az utolsó mosoly kétszeres ismétlését és a négysoros strófát, inkább egy másik Adyjellegzetességet, a háromsoros versszakot választja a vers szerkezetéül (ilyen például a Meg akarlak tartani, a Héja-nász az avaron, a Temetés a tengeren vagy a Vén faun üzenete strófaszerkezete). A három sor különösen alkalmas arra, hogy a várt logikus szerkezetet felborítva az első két azonos sor után egy eltérő harmadik következzen így az ismétlés még inkább elveszíti a strófazáró-hangsúlyozó funkcióját, egyedül a csattanóban nyerve vissza azt, ahol azonban nyíltan lelepleződik: Hát maga megbolondult, /Hát maga megbolondult, /Hogy mindent kétszer mond, kétszer mond? Már az első példánk is alátámasztani látszik azt a megállapítást, hogy Karinthy az írók-költők modorát célozza, s az alapul választott versek inkább csak kiindulópontként szolgálnak a jellegzetes stílusjegyek felvonultatásához. 399 Milyen jegyeket emel még be Ady-paródiáiba az író? A Moslék-ország című darab sem egyetlen műre épül, bár jelentős motívuma a hajó-kép, mely az Új versek kötetzáró darabját, az Új vizeken járok című költeményt idézi. Az adys szóalkotások halmozása jellegzetes eszköze a versnek: álomkirályfi, Átok-város, Redves-ugar s nem véletlen a nagybetűs, szimbolikus értelműnek szánt kiemelés sem. Az eredeti és a paródiavers viszonyáról Bónus Tibor így fogalmaz: (a paródia) szemantikai szinten is elbirtokolja az Ady-lírában oly fontos centrum- és irányító szerepet, amikor a hős és a hajó toposz viszonyát aktívból passzívra változtatja, s a»fekete«jelzővel ironikusan fokozza a toposz implikálta meghatározatlan 399 Egyik könyvére ezt írta, Ady modorát karikírozva: Kosztolányi Dezsőnek. Nagy megforrósulások hűvösén, kicsit. Karinthy Bandi. KOSZTOLÁNYI D.né 1988,

131 általánosság kiváltotta szemantikai homályt. 400 A Ne félj, hajóm, rajtad a holnap hőse helyett ezt olvassunk: Jött értem a fekete hajó. A paródia alapvető módszere a parodizált költő egy-egy jellegzetes poétikai eljárásának hiperbolikus alkalmazása. Néhány vers vizsgálata eredetijükkel összevetve jól mutatja ezt. Például a parodizált Kosztolányi-vers szervező alakzata a hasonlat: Mint aki a sínek közé esett. Karinthy paródiája megtartja az alakzatot, de tartalmilag átméretezi (a már említett utánzás és változtatás lépéseit fedezhetjük fel itt: Mint aki halkan belelépett ), majd az eredetitől eltérő helyeken is találunk hasonlatokat a paródiaversben, melyek önálló életet kezdenek élni, hogy újabb Kosztolányi-motívumokat hordozhassanak: mint kósza lányok és hideg cselédek vagy mint trombiták és roppant trombonok. Ha Tóth Árpád Ady Endrének című versének szervező alakzatát tekintjük, akkor hasonló eljárással találkozunk. Itt a bibliai allegória szerint Ady mint Mester szerepel, és a beszélő tanítványként szól hozzá. A paródiában ez az allegorikus beszédmód megmarad, azonban a Mester-tanítvány viszony mester-inas viszonnyá törpül. Példánk lehet még a Füst Milán-paródia (később részletesebben), melynek esetében az eredeti vers pleonazmusát ( ragadós mézfürdő ) sokszorozza meg a paródiaszöveg: nekem kezeim ragadnak ; ragadós gombócokba összeragadva. Ezen kívül a Füst-paródia a költői kérdésfeltevés retorikai alakzatát és az eredeti vers zsoltárszerű szerkesztését is megtartja. A versszervező alakzatok terén megfigyelhető a hiperbolikus alkalmazás művelete a paródiákban, ugyanakkor tartalmi változtatás a nevetséges, kicsinyes stílusérték irányába. Egy-egy alakzat halmozása egyrészt megerősíti az olvasóban, hogy mi is a parodizált költő egyedi jellemzője, másrészt azt is eléri, hogy bizonyos poétikai eljárások funkciótlanná, s így nevetségessé váljanak. Általában véve a poétikai-stilisztikai jegyek szintjén is észrevehetünk jellegzetes parodizáló műveleteket. Az Antik szerelem című vers alapjául a Hegaso sírja és Az örök folyosó című Babits-versek szolgáltak, melyekből a korai Babits jellegzetes poétikai eszközeit emeli ki Karinthy: a legszembetűnőbbek a chiazmusok, az alliterációk és a homofónia, de ide sorolhatjuk a latin idézeteket is. Az alkalmazott művelet e poétikai jellegzetességek esetében az imitáció. Ehhez járul még a referenciális művelet, amikor az alliteráció értelmetlenségig való kiüresítése (hiperbolikus alkalmazás révén) egy másik költemény, az Egy szomorú vers sorait idézi: Ki bún borongva, barna, bús bajusszal, /Beteg, bolyongó, béna, bink, balán Az eredetiben is szinte humoros hatást kelt a túlfeszített alliteráció: barangoló borongó, /ki bamba bún borong, /borzongó bús 400 BÓNUS 2007,

132 bolyongó, /baráttalan bolond, de a b hang máshol is szerepet kap, például a Messze messze című vesben: Bús donna barna balkonon. E stilisztikai jellegzetességből ered a hangokkal kísérletező Babits tréfás Babits Bihály elnevezése, de a paródia a személyt is megjeleníti és kinevetteti az alliterációban a poétikai-stilisztikai szintről hirtelen átlép a referenciális szintre, hiszen Babitsnak valóban volt bús bajusza. Harmadik műveletnek az eredeti szó, verssor vagy verstani jelenség változatlan beemelését nevezhetjük, ilyen például egy-egy jellegzetes jelző alkalmazása (Kosztolányi esetében ilyen a bus ), a Tóth Árpád-vers címének megtartása (Ady Endrének) vagy Kemény Simon sorainak szó szerinti átvétele a paródiába: A tábornok agg lábán a vörös stráf / Ifjan, szépen a világba nevet. (Bár a paródiában a Világ írásmódja eltér, utalva ezzel a nem sokkal korábban indult polgári radikális lapra. 401 ) Tematikus szint A karikírozott költők jellegzetes vagy kedvelt témaválasztását többféleképpen is célozhatja a paródia. A legegyszerűbb eset, mikor konkrét vers az alapja, s így adódik a téma is: ilyen Babits esetében az antikvitás, Kosztolányinál a kisgyerek-téma vagy Tóth Árpád Adytisztelete. Ezekkel szemben több költeményből szintetizált téma például Ady magyarságtudata és én-központúsága a Moslék-ország és a Leköpöm a múltat című paródiákban, Szabolcska jellegzetes témavilága, a falu és a hit, Gellért Oszkár családi lírája vagy Szép Ernő kedvelt témája, a gyermekkor. A tematikus szint különösen alkalmas a karikírozásra, mivel a jellegzetes témák könnyen felismerhetőek, s így a tematikus jegyek a szintek közötti játékra, áthelyezésre is alkalmasak. Mindez megvalósulhat például a poétikai-stilisztikai szint felől, ahonnan jellemző jegyek lépnek át a tematikus szintre: ilyen a már említett Ady-jellegzetesség, a sorismétlés A Törpe-fejűek című paródiában. Még jellegzetesebb példa a Kemény Simont parodizáló költemény, a Napos délelőtt a Duna-parton, ahol az eredeti vers színgazdagsága, impresszionista színélménye mint poétikai-stílusbeli jellegzetesség a paródiavers témájává válik. Ugyanez elmondható az 1921-es kötetben szereplő futurizmusparódiáról is, mely Petőfi Sándor közismert költeményén mutatja be a futurista jegyeket: a Befordúltam a konyhába párverse az Ugyanaz zöldben címet viseli. 402 A futurizmus egyszerű, érthető, keresetlen nyelvén megszólaltatott ismert költemény sokkal 401 REMÉNYI TARJÁN 1994, KARINTHY 1921, I/

133 humorosabb és érthetőbb jelenség, mint amilyen a futurizmus poétikai jegyeinek halmozása vagy eltúlzása volna. A futurista vers jellemzői, például a nominális stílus, a hangutánzó és hangulatfestő szavak halmozása, az írásjelek fokozott használata, a ritmikus ismétlések vagy a tudományos stílus úgy válnak nevetségessé, hogy az olvasó által normának tekintett eredeti vershez képest idegennek és túlhajtottnak tűnnek, így a Petőfivers átirata nem a versbeli történésről vagy Petőfi stílusáról szól, hanem a futurista versek poétikai-stilisztikai jegyeinek paródiája: Konyha. Hideg igazándiság, ritmus, Szín, szag, napfény. Kondér, üst, csupor. A szintek közötti átjárás másik lehetséges iránya, amikor (a későbbiekben tárgyalt) személyiségbeli-életrajzi referenciális jegyek kerülnek át a tematikus szintre. Ilyen a Kosztolányira utaló orr-motívum A szegény kis trombitás szimbolista klapec nyöszörgései című ciklus XIII-as számú darabjában, mely csak a vers zárlatában válik explicitté: Én szipogok /Az orromon, e roppant trombitán. Babits tanáros póza is a humorizálás tárgyává válik az őt célzó paródiavers csattanójaként: Kegyed nem készült, aztán hol az irka? ; vagy az 1912-es és 21-es kötetekből kimaradt Somlyó Zoltánparódiában a költő nehéz életkörülményei, éhezése kerül át a vers tematikus szintjére: 403 És hazamentem és nem volt vacsor S szóltam szívemnek. Te beteg fasor, Mint régi, mázas emlékek csorognak Emlékei kihamvadt vacsoroknak. 404 A jellegzetes verstéma más szintre való áthelyezésére is találunk példát. A Huro-ki című Kaffka Margit-költemény paródiájában a japán-téma poétikai szinten jelenik meg, 403 Kosztolányiné azt írja róla, hogy szegénységét túlozva próbált pénzt kapni újság- és könyvkiadóktól. KOSZTOLÁNYI D.né 1988, Megjelent a Fidibusz Magyar antológia című paródia-sorozatának XI. darabjaként: Bomló Zoltán, január 26. Karinthy életében nem jelent meg kötetben. KARINTHY 1979, I/

134 mégpedig szójátékok formájában ( japánkodó amit japám adott eljapánkodásaimat ). A témaválasztást célzó szintről elmondható, hogy a legtöbb esetben az eredeti téma szubverzív átalakítása is lejátszódik a paródiaversben. Akár a címadás is alkalmas erre: a Hit, remény, szeretet című Szabolcska-paródia alcíme (Karácsonyi mellékletekre féláron) az emelkedett témamegjelölést azonnal profánná, anyagiassá teszi, s ezzel a költő álszent magatartását is fricskázza. Vagy például a Kosztolányi-ciklus beszélői pozícióját semmisíti meg a paródia azáltal, hogy a Szegény kisgyermek panaszai címből A szegény kis trombitás szimbolista klapec nyöszörgései lesz. Az eredeti beszélő visszahelyezkedik gyermeki önmaga látásmódjába, emlékeibe, s a paródiacím ezt a nézőpontot semmisíti meg: a trombita-motívummal, a szimbolizmussal, a klapec-beszélővel egyértelművé teszi, hogy mindez egy tudatosan felvett póz Kosztolányi Dezső, a költő részéről. A visszaemlékezés mint központi motívum megmarad, az eredeti hasonlat félelmetes életveszély-élménye ( Mint aki a sínek közé esett... /És általérzi tűnő életét ) egy jóval alantasabb balesetre cserélődik: Mint aki halkan belelépett Biográfiai-referenciális szint A referenciális jegyek vonatkozhatnak a költő személyére, költői hangjára vagy egy adott művére, de mivel az utóbbi kettőt az előzőekben tárgyalt két szint is magában foglalja, e cím alatt a költő személyére, életkörülményeire vonatkozó, azaz biográfiai referenciát szeretném elkülöníteni. E szint jelenléte távolítja el leginkább a Karinthy-szövegeket attól, hogy kizárólag irodalmi paródiáknak tekintsük őket, s mozdítják el a műfajt a szatíra felé. Említettük, hogy jellegzetes vonást figuráz ki a jóbarát Kosztolányi portréjának visszatérő orr-motívuma trombita illetve harsona formában többször felbukkan. Sőt, elképzelhető, hogy A szegény kis trombitás szimbolista klapec nyöszörgései első darabjának fő motívuma, a belelépés valamibe is azért szükséges, hogy megjelenhessen a szaglás, tüszkölés és általában az orr mint Kosztolányi-jellegzetesség. (Más helyeken is visszatérő fricska: született Harsonán ; Trombita-szonáta ; a Trombitagyárosok Országos Szövetségének igazgatója stb.) Úgy tűnik, hogy a személyt célzó poén különösen alkalmas arra, hogy a vers csattanója legyen, s ily módon váratlan átfókuszálás történjen. Így van ez az Antik szerelem című Babits-paródiában is, ahol a versbeli szerelmes beszélőből előbújik a latintanár: először csak utalásszerűen jelentik meg a 133

135 latin nyelvtan beemelésével ( és szólt a lány gradus genitivusszal ), majd a költői beszédmódban és magatartásban egyaránt. Szintén a vers zárlatában tűnik fel a referenciális poén az Egyszerüség című Szabolcska-paródiában, ahol számos, költői nyelvet és témaválasztást célzó fricska után lepleződik le a költő személyes ellenszenve: Fulladjon meg Ady Endre /Lehetőleg máma még. Ezt a jelenséget nevezhetjük átkontextualizálásnak, mivel kikerülünk az irodalom kontextusából, amikor a költők személyére vonatkozó humorizálás kicsinyes emberi tulajdonságokat céloz. (Emellett a paródia a költői kvalitást is megrajzolja az alapanyag jellegzetességeinek felnagyításával, Szabolcskánál például a naiv képek és a kicsinyítő képző gyakori használatát túlozza el.) A Gyóni Gézát parodizáló darabokban a költő pesti írók iránti ellenszenve válik a paródia céltáblájává. 405 A Harctér című vers minden strófája úgy épül fel, hogy a harcok leírásának látszatát keltik, majd utánuk egy-egy referenciális poént tartalmazó strófazáró sor áll: Verje meg az isten a pesti írókat! vagy Hej, gaz Fenyő Miksa, Ignotus és Nyugat!. A humoros hatás abból származik, hogy a hadakozó, hevült hangnem mely látszólag az ellenségnek szól valójában a parodizált költő személyes sértettségének hangja. Az Erdélyi Józsefről készült karikatúra a népies stílusjegyek felvonultatása után szintén személyt célzó poénba torkollik. A Petőfi-epigonság és dilettantizmus mint kritikai meglátás itt még élesebb ráadásul a költő szájába adva hangzik el: Volt valami Sándor, Nem lehet ezt bírni, Nem olvastam, sz nem is tudok Olvasni, csak írni. 406 Karinthy hasonló eljárással mondatja ki Szabolcska Mihállyal, hogy Legelő, kicsiny birkáktól /Tanultam a versirást vagy hangzik a vallomás Gyóni Gézától: Azon az éjjel /Olvastam és írtam egy Kosztolányi-verset. 407 A paródiaíró azonban nemcsak kritikus hangú csattanóként alkalmaz biográfia személyre vonatkozó motívumokat, hanem a módszer akkor is sikeres, ha egy vers nagyrészt stílusparódia, így a monotóniát elkerülendő a szöveg kilép a stílusjegyek 405 Karinthy életében nem jelent meg kötetben. KARINTHY 1973, I/ Karinthy életében nem jelent meg kötetben. KARINTHY 1979, I/ KARINTHY 1973, I/

136 túlzásának-torzításának keretéből, és nézőpontot vált. Így van ez a Szabó Lőrincet karikírozó versben is: Így dudolásztam magamban S gondoltam meglepem Erzsikét, De nem volt nálam elég pénz S inkább írtam egy versikét. 408 A Gellért Oszkár-paródiában a meghitt testi közelség eltúlzott és kifordított képeit vezeti be az Amint a karod fölemeled visszatérő sor. A lírainak szánt versbeszédet hétköznapi, versbe nem illő kép zárja, melyről akaratlanul is a biográfiai személyre asszociálunk: És kicsi pelyhek szurkálnak sziven, /Amint a karod fölemeled, /Hogy fejemhez vágd a levesestálat. Így kapcsolódik össze a stílusparódia és a jellegzetes tematika (családi líra) kifigurázása a költő személyét célzó csattanóval. Az említett tipizálható példákon kívül azonban vannak olyan paródiaversek, ahol a személyre utalás nehezen választható el a költői hangtól, beszédmódtól különösen igaz ez a lírai én jelenlététől telített, modorosságtól sem mentes Ady-költeményekre. Más referenciális poénok sokkal árnyaltabbak a korábban említetteknél, például Füst Milán portréja mizantróp-hipochonder karaktert mutat, utal a költő Osvát Ernőhöz, a versben többször megszólított szerkesztő úr -hoz fűződő ellentmondásos ragaszkodására, mégsem teszi ellenszenvessé a figurát. Különbség van azonban a személyt célzó poénok éle között a már említett példákban: Ady modorosságára, Babits tanáros pózára vagy Kosztolányi orrára vonatkozó fricska kevésbé bántó, mint Szabolcska kicsinyes irigységének és álszenteskedésének vagy Gyóni dilettantizmusának leleplezése, s ebben felfedezni véljük Karinthy személyes szimpátiáit és ellenszenveit A három szint összefüggései A fent tárgyalt három szint egymásra rétegződése bemutatható egy tetszőleges példán keresztül. A Füst Milán-paródia esetében tekinthetjük a Zsoltár című verset normatív szövegnek, és vizsgálhatjuk az Epigramm címet viselő paródiaszöveg ettől való eltéréseit. Még egy lépéssel továbbmenve és Karinthy szándékát figyelembe véve azonban láthatjuk, hogy nem kizárólag egy költeményt parodizál, hanem a költő modorát, illetve 408 Karinthy életében nem jelent meg kötetben. KARINTHY 1979, I/

137 modorosságát célozza, s ehhez az eredeti vers csak alapul szolgál. Az alapvers megválasztása tudatos lépés, hiszen feltehetően Karinthy véleménye szerint ez a mű a leginkább alkalmas arra, hogy megmutassa rajta Füst Milán stílusát és annak visszásságait. 409 Lássuk először az eredeti költemény és a paródiavers viszonyát. Hogyan működne a paródia az eredetivel azonos, Zsoltár címmel? Lényegében nagyon hasonlóan, de elveszne egy lényeges humorforrás, a Füst Milánra jellemző sorhosszra való utalás. A humoros hatást az ellenkező értelem váltja ki, így adhatta volna Karinthy az Epigramma címet is a paródiának, azonban az ennek megfelelő Füst-vers önmagában hordozza az ellentmondást: a műfajt jelző cím ellenére hömpölygő, hosszú sorokból szerkesztett (és nem rövid, csattanós), már-már önmaga paródiája. Erre a jelenségre hívja fel Karinthy a figyelmet: a paródia célozza Füst beszédességét azzal, hogy a cím és szöveg közti ellentétet felnagyítja az epigramma szó csonkításával, archaizmussal utal modorosságára és ironikusan azt sugallja, hogy egy könnyű kis költeményt olvasunk (epigramm). Ennek a többszörös szemantikai izotópiának köszönhetően lesz összetett humorforrás a cím, találó a címadás. A vers eredetijétől eltekintve, általános jellegzetességként utalhat arra is, hogy Füst műfajmegjelölései gyakran szokatlanok: zsoltárai nem hagyományos értelemben zsoltárosak, epigrammája sem igazi epigramma, s ezt túlozza el a paródiaíró, mikor nagyvonalúan bánik a műfajnevekkel. Működne-e a paródia akkor, ha egyáltalán nem ismernénk Füst Milán stílusát? A cím és a költemény közötti ellentét ebben az esetben is érthető lenne (rövidség, tömörség és elmés csattanó helyett szószátyárság és panaszos hang), a sorok számozása és a szerkesztőnek szóló kiszólások humorosak lennének, elérnék azt a hatást, hogy a költő csak szaporítja a szót, hogy minél hosszabb legyen verse ahogyan ezt a sorok számozása is sugallja. A már említett hosszú sorok kifigurázása, különösen a 10. sor poénja az ellentmondás miatt érthető lenne, de igazából Füst költeményei ismeretében nyerik el rámutató funkciójukat. Önmagukban is humorosnak találnánk a városi köznyelv formuláit, melyek nem illenek a fennkölt-tragikus beszédmódba: bizonyos tekintetben, És most jut eszembe, szerkesztő úr, mit tetszik szólni hozzá, Jaj keserű így az élet azér' mondom szerkesztő úr kérem, borzasztó nehéz /az ember élete itt ezen a földön, bizony. közhelyes ismétlések ( az ember nem él örökké és az ember meghal ) szemben állnak az 409 Karinthy Frigyes egy nappal a Nyugatba írt kritikája után jelentette meg paródiáját Füst Milánról. Az ott kiemelt és nagyra tartott objektív szomorúság a paródiában szubjektív panaszkodássá törpül. KARINTHY 1911a. 136 A

138 olyan egyedi, archaisztikus szóhasználatokkal, mint a bélülről vagy a letorpad, a különböző stílusregiszterek diszharmóniája Füst Milán stílusának ismerete nélkül is humorosnak hat. A paródiaalkotás hogyanját az eredeti szöveg viszonylatában vizsgálva a parodizált tárgy bizonyos fokú értelmezése is szükséges. Füst Milán Zsoltára (1909) önmagában is hordoz komikusba hajló hangot, egyrészt a beszélő énjének hangsúlyos jelenlétével, szokatlan szóhasználatával ( Én pici helyen dideregve ülni akarok, én komplikációktól félek ), másrészt a beszédmód panaszból önsajnálatba átcsapó jellege miatt. Ó Uram, engem bántanak a zsoltáros hang vagy a jóbi panaszok hangja és a tragikomikus szenvedés-leírás mellett a versbeszéd erős szubjektivitása a tragikus hangvételt erősíti. A paródiában a beszélő olyan túlzások által válik komikussá, mint a nekem hideg nyállal kenik homlokom vagy még inkább a nekem kezeim ragadnak, ahol a ragozott személyes névmás kelti a hangsúlyosan túlzó hatást. A zsoltárok mellérendelő-halmozó szerkesztését imitálja az eredeti vers gyakori és -sel való gondolatfűzése, a paródiában ez is visszatér, mégpedig sorkezdő szóként a jaj -jal váltogatva, hömpölygő panaszáradattá változtatva a verset. Büky László a paródia és az eredeti Füst-versek stílusekvivalenciáját vizsgálva megállapítja, hogy beszédhangok között nincs kiugró gyakoriságú stiláris értékű Füst Milánnál (így a paródiában sem), de a szavak szintjén annál inkább. 410 Az anaforás és-sel való sorkezdés és a jaj indulatszó is gyakori Füstnél, az utóbbira Büky az alábbi helyeket idézi: És jaj a fekete hegy mögűl éppen kibújt a hold (Álmatlanok kara, Nyug, 1909, II/300.) Jaj, jaj, elfeledted honnan származol: vidám valál, s öt percig gondtalan, Jaj, jaj, mily elbízottan s önfeledten éltél könnyelműn párosodván, Jaj, jaj és visszadönt a szélvész magas csúcsairól most örömödnek Szörnyűséges, feneketlen bánatok mély, földalatti völgyeibe! (Gyász-kar, Nyug, 1910, I/158.) Számos jelentős Füst-motívum is a paródia tárgya lesz, a parodizáló módszer elsősorban az ellentétes kontextusba helyezés, a kicsinyítés: a jeges vízbe rántanak motívumai a paródiában hideg nyál -ként jelennek meg; a ragadás motívuma ( ragadós 410 BÜKY 2011,

139 mézfürdő ) jelen van a nyál és a hagyma képekben, illetve a halmozás eszközével háromszor szó szerint is bekerül a Karinthy-versbe ( kezeim ragadnak, sötét homokot eszik ragadós gombócokba összeragadva ). Az utóbbi részlet elmésen figurázza ki a ragadós mézfürdő jelzős szerkezetet, mely a méz tulajdonságából adódóan evidens, így a paródiabeli pleonazmus rámutat az eredeti szerkezet minimális információtartalmára, a gyenge költői képre. Büky László továbbá megállapítja, hogy a hideg a Füst Milán-i vershelyzetek világának jellemző velejárója, nem véletlenül használja kétszer is Karinthy. 411 Példái a következők: S ó mért kell élnem így /S éreznem : az életem s minden napom hogy híg mocsár S írtóznom tőle úgy, miként ha viszkető, hideg mocsárba esném?! (Kívánság, Nyug, 1910., I/159.) Zöld, hideg almákat hoz s ő is eszik. (Nyilas-hava, Nyug, 1911, I/173.) Mikor hazaérkezének várurunk dús szekerei éji időben Elemózsiával s a kofáknak hideg zöldségeivel nehézre rakottan (Egy bánatos kísértet panasza, Nyug, 1911, I/176.) Az eredeti vers zárlata végérvényesen tragikusba fordítja a költeményt: a fizikai valóságtól elidegenedett ember panasza ez, mely egy tisztább szellemi valóságra való áhítozást, misztikus halálvágyat tükröz: Mért kell hát érintkeznem, mért kell élnem, mért nem bontják Hűs, tiszta, örök-ágyam tiszta angyalok?- - - Vagy mért, hogy ebszájjal magamtól mindenkit el nem marhatok? A paródiavers szerkesztése is követi ezt: a beszélő kérdéseket intéz a szerkesztő úrhoz (ezáltal az Uram megszólítás kettős értelművé válik), majd a kicsinyes, hétköznapi nyelvezetű panaszáradat hirtelen súlyos zárlatba fordul: borzasztó nehéz az ember élete itt ezen a földön, bizony, s a súlyos angyal letorpad /S fáklyáját lefelé fordítja. (Az Uram megszólítás Füstnél mindig Istenre vonatkozik állapítja meg Büky László, azonban egyik példája, az Uram, az én életem hiábavaló! felkiáltás az Egy hegedűművészhez! című költemény egy sora, a Nyugat 21. számában jelent meg, így a paródiavers megjelenése 411 BÜKY 2011, FÜST 1988,

140 után született). A zárlat kezdőszava, a borzasztó Büky vizsgálata szerint csak kétszer szerepel Füstnél, ezért magas értékű jelző, azonban paródiabeli közhelyes használata szemben áll ezzel. Büky megállapítja, hogy a súlyos melléknév használata, illetve az angyal is fontos szerepet játszik Füstnél (pl. S te roppant csöndes angyal, ki most a sírokat őrzöd (Álmatlanok kara, Nyug, II/300), a letorpad azonban Karinthy szóalkotása Füst Milán archaizmusainak érzékeltetésére a megtorpan igére viszont több példát is találunk Füstnél. A fáklya Füst költői világában a fiktív középkoriság egyik eleme. 413 A súlyos angyal oximoron vagy metafora pedig azzal kap súlyt, hogy ez az egyetlen szókép a paródiában. Habár igaz, hogy az eredeti költemény ismeretében érthetjük igazán a paródiát, Karinthy mesteri szerkesztésének köszönhetően e nélkül a tudás nélkül is humorosnak tartanánk a szöveget. Értővé azonban az teszi olvasatunkat, ha ismerjük az alapot, nem csak egyetlen költeményt, de a költő stílusát is, hiszen számos jellemző nem egyetlen minta alapján került a paródiába (például a Zsoltár rímelését Karinthy elhagyja, mert ez általában nem jellemzi Füst költészetét), így igazolódni látszanak Kosztolányi szavai: egypár sorban érezteti az író minden munkáját, egy szeplőben az író minden hibáját. 414 Büky László megállapítja: A Karinthy-paródia hordozza a legfontosabb Füst Milán-i verstémákat, motívumokat: a bántás különféle módozatait ( 1-3. sor ), az étkezés örömtelenségét (4. sor), a halálon való töprengést ( 6-8. sor ); a halálban való életet ( 9. sor ), az élet hiábavalóságának gondolatát ( 10. sor ), és magát a halált ( 11. sor ). 415 A Karinthy-paródia stílusa a Füst Milán-i költői nyelv szóhasználata, alakzathasználata, szövegmondat-alkotási jellegzetességei és címadásmódja hírértékű elemeinek fölhasználásán alapul. 416 Azonban érezzük, hogy a paródia nem kizárólag a költői beszédmódot teszi nevetségessé, hanem Füst Milán személyét is érinti. A Füstparódia célozza a Füst Milán és Osvát Ernő közötti viszonyt, a költő siránkozó, gyakorta feminin hangvételét, s így tükröt tart a személynek is, ezért találóbb a karikatúra műfaji megnevezés. A bevezetőszöveg szerint Füst Hosszú ideig a»nyugat«körül lebegett, mígnem a szerkesztő feltalálta a Füstnélküli Nyugatot, azóta csak gyéren jelentkezik. A szerkesztő úr paródiabeli emlegetésével összefügg az is, hogy Füst első verseskötete így indul: E szerény kötetet a legnagyobb szeretettel Osvát Ernőnek ajánlom!, s az első vers 413 BÜKY 2011, KOSZTOLÁNYI 1958, BÜKY 2011, BÜKY 2011,

141 a könyvben az Osvát Ernőhöz! című. 417 Csakhogy a paródia ezeknél korábbi születésű, így Karinthy ezt az ismeretet nem használhatta fel. Azonban személyes érintettségre utalnak a versben a szerkesztőnek címzett kiszólások, ennek alapja, hogy Osvát Ernő apafigura volt a fiatal, induló nemzedék számára, véleménye, értékítélete Karinthy lírai vallomása szerint is meghatározó: Ennek a kornak sok bábája között Osvát Ernő volt az, akinek kezén megmenekült a gyerek. Most itt áll előtte, huszonöt évesen, tékozló fiú, megöregedve kicsit, kicsit kiábrándultan, kicsit züllötten, hogy számot adjon viselt dolgairól és megköszönje életét. 418 Állításaink alátámasztására álljon itt néhány idézet Füst Milántól is, aki Naplójában szenvedélyes, szinte szerelmes nyelven fejezi ki ragaszkodását Osvát Ernőhöz, ugyanakkor másutt dacos elszakadni akarással beszél a szerkesztőről. Bár a naplóbejegyzések pár évvel későbbiek, mint Karinthy paródiája, tartalmuk feltehetően a korábbi évekre is vonatkoztatható július 25. Életem nagyobbik fele O. a kisebbik normális őszén O.: zavartan mondja meg, hogy mit akar, szégyenli szemérmetlenségét de csak úgy ér el sikert, ha nyílt: erőszakot tesz tehát és dúrván érzéki végén O-ról: ő ölt meg: a természetes ambiciómat és a frisseségemen űlt április 21. Hideg vagyok O-hoz: szegény, ő enged, meg akar tartani márciusa Gyerekkori trauma: az O. iránti alázat decembere Osváttól el kell szakadom! Furcsa: a legkitűnőbb hozzáértő s ítéletei igen sokszor rosszak! 424 Ezt a valószínűleg a kezdetektől fennálló ragaszkodást és elszakadni akarást finom utalásokkal figurázza ki a paródiaszöveg. Füst Milán személyét elsősorban költőként éri 417 BÜKY 2011, KŐSZEG MÁRVÁNYI 1985, FÜST 1999, I/ FÜST 1999, I/ FÜST 1999, I/ FÜST 1999, I/ FÜST 1999, I/ FÜST 1999, I/

142 fricska, a panaszos hang és a halál gondolata azonban a biográfiai személytől sem választható el. A Füst Milán-paródia alsó rétegét a választott alapvers, a Zsoltár alakzatainak, szerkezetének és témájának kifigurázása adja (a misztikus halálvágy hétköznapi, kicsinyes halálfélelemmé törpül); erre épül, s ezzel olykor egybeesik a költő stílusát általában megragadó réteg (rímtelenség, tragikus hang, modorosság), harmadrészt megjelenik a szövegek világán kívüli jellegzetességeket célzó szint (Füst-Osvát viszony, a költő személyisége). Példáinkból látható, hogy az alapul választott eredeti versek jellegzetes alakzatának hiperbolikus alkalmazása fontos parodizáló módszer, mely kiemel, funkciótlanná és ezáltal nevetségessé tesz poétikai eljárásokat. A poétikai-stilisztikai jellegzetességekkel végzett imitációs, referenciális és változatlanul beemelő műveletek összekötik a paródiát az eredeti szöveggel, de már nem csupán egyetlen alapverssel, hanem többel, így általában a költő stílusával is. A jellegzetes tematikus jegyek a ráismerést erősítik, kiemelésük lehetővé teszi a szintek közötti átjárást: poétikai jellegzetességek vagy biográfiai szempontból referenciális jegyek kerülhetnek tematikus szintre. A referenciális szint jelenléte elmozdítja a Karinthy-szövegeket az irodalmi paródiától a szatíra felé. Gyakori eljárás az átfókuszálásnak nevezhető jelenség, mikor a poétikai-stilisztikai-tematikus poénokat követően a vers monotóniáját megtöri egy referenciális csattanó, mely akár szatirikus élű is lehet, s ebben látszik különbség a szeretett vagy nagyon is kritizált költő-alakok között. Emellett átkontextualizálásnak neveztük azt a módszert, mikor a paródiavers nem csak a költészetet (jellegzetes fordulatok, témák) célozza, hanem inkább a parodizált költő személyét teszi nevetségessé. A szintek szemügyre vételénél idézett példák mellett hasznosnak tűnt egyetlen költeményen keresztül bemutatni a fentebb tárgyalt parodizáló műveleteket. Talán sikerült érzékeltetni, hogy hogyan épül egymásra és erősíti egymást a poétikai, tematikus és referenciális szint a céltáblául választott poétikai, költői-magatartásbeli és személyiségbeli jellegzetességek költeménybe sűrítése során. E három, nehezen szétválasztható réteg összefonódásának is köszönhető, hogy a Karinthy-paródiák találó és időtálló irodalmi karikatúrák. 141

143 4.2 Dráma- és prózaparódiák az Így írtok tiben A következő szakaszban azt vizsgáljuk, hogy a prózai szövegekben hasonló parodizáló eszközöket és módszereket találunk-e mint a költeményeknél. Reményeink szerint újabbakra (a prózára jellemzőekre) is felfigyelhetünk a szövegvizsgálatok során, továbbá itt is vizsgálandó, hogy a szerző szimpátiája vagy ellenszenve tetten érhető-e a parodizáló eljárások szintjén. 425 A poétikai-tematikus-referenciális jegyek vizsgálatát a továbbiakban formailag nem választjuk el az összetettebb szövegvizsgálat érdekében, de ezek meglétére, s az eljárások mibenlétére fókuszálva vesszük sorra a Magyar próza című fejezet különböző műfajokat parodizáló szövegeit Drámaparódiák Ha a kötet kínálta sorrendben haladunk, máris egy dilemmába ütközünk: hogyan kerülhet a nyugatosok által elutasított Herczeg Ferenc a prózaírók élére, s így a költők sorát nyitó Adyval egy platformra? (Ráadásul drámai szöveggel szerepel a próza fejezetben.) Magyarázhatjuk ezt az Adyéhoz hasonló vezető szerepével, nagy népszerűségével, de irodalmi teljesítményük párhuzamba állítása zavarba ejtő. Beck András a Herczeg Ferencnek tiszteletem jeléül című írásában a Herczeg-Karinthy viszonyra, s a tanulmány címében szereplő, kevéssé ismert ajánlás eredetére irányítja a figyelmet. 426 Emellett a paródiát is vizsgálja, megállapítva, hogy Karinthynak Herczeg drámáján alig kellett változtatnia, torzítania ahhoz, hogy paródiává váljon, vagyis a darabot az tette a paródiára alkalmassá, hogy megtévesztésig olyan, mintha önmaga paródiája volna. Herczeg Ferenc A kivándorló című darabjának paródiája A munka diadala avagy a megtért főúr címet viseli. Beck András kiemeli, hogy itt Karinthy nem a stílust veszi célba, elsősorban nem stíluskritikát művel. Valóban, sokkal inkább az eredeti darab témáját és cselekménybonyolítását figurázza ki, pontosabban azt az ötletet, hogy a züllött, erkölcsi mélységeket megjáró emberek is sóvárognak a tisztaságra. Az eredeti drámát Beck idézi: Egész valómat emésztő vágy tölti el a jóság és a tisztaság után mondja a hozományvadász Pálfalvy, a paródia megtért főurának modellje menyasszonyának. Ön azért is szakadt el tőlem, mert honvágy gyötörte, honvágy a tisztesség után mondja a herceg egykori kitartottjának, akinek tisztességét éppen most készül megvásárolni, 425 Minden esetben az 1912-es kiadás szövegét idézem, modernizált helyesírásra átírva a prózaszövegeket. KARINTHY BECK

144 elszakítva Pálfalvytól, hogy aztán ő se tudja tovább türtőztetni belülről feszítő nemeslelkűségét és így fakad ki: Tulajdonképpen engem is a tisztesség után való honvágy vonzott maga felé. Karinthynak alig kellett változtatnia ezen, imitációjában persze él a túlzás eszközével is, nála például így szól a Könnyelmű Leány: Ah, most jut eszembe, az én szívemben is épen él még a nemesebb érzelmek tiszta glóriája. De hajh! mindegy (Hirtelen fojtó zokogásba tör ki, majd legyőzi magát és cinikusan néz.) Ám tobzódjunk tovább, mint a felsőbb tízezernél kizárólag szokás, és rejtsük el nemesebb érzelmeinket. A szerző naiv elgondolásának komikus hatására a zárójeles instrukciók is ráerősítenek ahogy fentebb is láthattuk, az abszurd utasítások az úri világról alkotott sztereotípiáinkat (nem csak Herczegéit) figurázzák ki ( tobzódnak, kártyáznak és fényűznek, szolgák orgiát hordoznak körül, három cigarettára gyújt egyszerre ). Az eredeti darab tanító célzatának átlátszóságát leplezi le, hogy a paródiában a Becsületes Munkás így okítja a Könnyelmű Főurat: Nem kell kétségbeesni. Dolgozni kell menni. Dolgozni jó. Elcsüggedni nem illik. Én is dolgozom. Sintér vagyok. Fáradtságunknak gyümölcse leend. A munka nemesít. Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. Bíbor, bársony, vendégség, jobb egy napi egészség. Mindnyájan emberek vagyunk. Legjobb szakács az éhség. Kihajolni veszélyes. Zabrenjeno je na pod kola pljuvati. Ez a bölcs közhely-áradat megrendíti a paródiabeli főszereplőt és dolgozni akar. A színpadi instrukciók ismét eltúlzott módon ábrázolják, giccses motívumokkal kísérik e látványos megtérést: E percben megnyílik a tömlöc teteje és a fölöttük levő mennyországból a Könnyelmű Leány egy ibolyakoszorút pottyant le, mely a Könnyelmű Főúr nyakába esik. Egyidejűleg két fehér galamb röpül le vállaira és csókolódznak. A Könnyelmű Főúr magábarogyva zokog és elhatározza, hogy sintérnek megy. A szereplő korlátoltságát illetve a szerző ötlettelenségét gúnyolja az a motívum, hogy a főúrban fel sem merül, hogy egyéb foglalkozások is léteznek, sintér akar lenni, mert a Becsületes Munkás ezt a példát állította. A megtérés betetőzéseként a szerelmesek is egymásra találnak a paródia IV. felvonásában, azaz együtt mennek el sintérnek. Erről a nem túl fennkölt foglalkozásról áradozó stílusban beszél a főúr (itt a téma és előadásmód közötti ellentmondás a humorforrás): A kutyákat fogandom össze, melyek játszi kedvvel andalognak a szabad mezők virányain. vagy A holdas, árnyas réteken át együtt űzzük majd a pajzán ebeket: együtt tekerjük ki a nyakukat, ha nincsen rajtuk szájkosár! Igen! Együtt: egy szív, egy lélek! 143

145 A szerző személyét célzó poénok a paródiában kevésbé kapnak szerepet, de itt-ott megjelennek. A műfajmegjelölés már az elején két írót is érint: Tanulságos ifjúsági színmű 4 felvonásban, írták Herczeg Lajos és Pósa Ferenc. Mégsem keverék-paródiáról vagy travesztiáról van szó, mert Herczeg neve szerepel elöl, az ő darabjának paródiáját olvassuk, továbbá Pósa Lajosról külön paródiát közöl a kötetben Ninácska címmel, ahol megkapja a gyermeteg jelzőt. Nevének említése azonban, mely a bárgyúság szinonimájává lesz, vágás Pósának, de még inkább Herczegnek, hiszen ezzel a gesztussal a pósai, gyermekeknek szóló, átlátszóan tanulságos mesékkel rokonítja a drámát, azaz ahogy Szabolcska esetében, úgy itt is az írói kvalitást célozza. A másik szerzőre utaló hely a szövegben az a kiszólás, amit Karinthy a főúr szájába ad: Én egy előkelő arisztokrata vagyok és engem a Herczeg Ferenc írt és én, ha kártyáztam, főbelövöm magam, pont. Herczeg figurájának lenni eszerint az előkelőség netovábbja itt a szerző előkelő körökhöz való vonzódása, avagy költőfejedelem-szerepe kap fricskát. (Ebben az időben ő a legnépszerűbb színpadi szerző Molnár Ferenc mellett, az Új Idők főszerkesztője, az MTA és a Kisfaludy Társaság tagja, a Petőfi Társaság elnöke.) Ezt a fejedelem-pozíciót még tovább túlozza a paródia, mikor a dráma szerzője az Isten jobbján jelenik meg a darabban: A felső rész a mennyországot ábrázolja, ahol egy aranytrónuson ül a jóistenke, jobbján Herczeg Ferenccel. A kép kifejezi Herczeg eltúlzott szerzői nagyságát azzal az ellentéttel is, hogy Isten neve gyermeki kicsinyítéssel és kisbetűvel szerepel az övé mellett, másrészt utal arra, hogy isteni magaslatból nézi szereplői sorsát és fentről, bábként mozgatja azokat, így karakterei nem igazán hitelesek. Továbbá felmerül a gyanú, hogy a paródiában kétszer is szereplő főherceg megszólítás, mely a Léha Főúrnak szól, szintén áthallás Herczeg nevére, azonban a darab zárósoraiban egy ennél megfoghatóbb referenciális poénra bukkanhatunk: A zsinórpadlásról a következő tárgyak eresztendők le: két csókolózó galamb, két kéz, melyek fogják egymást, három tábla, ily feliratokkal:»hit, Remény, Szeretet«és több amorett. A hozzátartozó csokoládé elsőminőségű Suchardt-gyártmány. A túlzó, szájbarágós szimbólumok után érkező feliratokat a Szabolcska-paródiában is olvashattuk, de míg ott lelepleződik a beszélő naiv vallásosságának álságossága, itt inkább az émelyítő jelenet fokozására szolgálnak persze célozhatják Herczeg mint hívő katolikus személyét is. Az amorettek és a csokoládé említése azonban nemcsak az érzékek még rafináltabb megcsömörítését szeretnék elérni a paródia tetőpontjaként, hanem az előbbi motívum 144

146 Herczeg Ferenc egy másik írására utaló, konkrét referenciális poén. Egy 1898-as tárcájában feltűnően sokszor ismétlődik az amorett szó: Az egyik fiú barna volt és bájos, mint egy amorett, a másik szőke és rózsás, arca, mint egy dühös angyalka. Az amorett az angyalka mellén térdepelt és két kezével erősen belemarkolt annak selymes szőke hajába, az angyal viszont kicsi kezével oly erősen szorította össze az amorett torkát, hogy már csak lihegve tudott lélekzeni. Eressz el, gazember! hörögte az amorett. Eressz el, te kutya: lihegte az angyal. 427 S hogy hogy jön ide a csokoládé? Az előbb idézett történet szerint a két fiú egy békán veszett össze, s összetiporták verekedés közben. Később azonban jó ötletük támad: beledobják az állattetemet egy cukrászinas habos táljába. Az ehhez kapcsolódó csokoládémotívum ötletét egy valószínűleg jól ismert, több lapban is közölt Suchard-reklám adhatta: Tévedések elkerülése czéljából a mélyen tisztelt közönség figyelmeztetik arra, hogy Suchard Ph. gyára úgynevezett törmelék csokoládét se nem gyártja sem kereskedelembe nem hozza. Suchard Ph. csokoládéiért a tiszta állapotban szállitásért kezeskedve van és csakis staniol csomagolásban gyári jegy és aláirással kapható. 428 Így kapcsolódhat össze a novellában szereplő amorett és a békával szennyezett cukrász-készítmény a csokoládé minőségének reklámbeli szavatolásával. Karinthy és a korabeli érzékeny olvasó is humorosnak találhatta a két szöveg egymás melletti szerepeltetését. További referenciális jegyekként különíthetjük el a színházi világra való utalásokat a paródiában. Herczeg Ferenc a Vígszínház népszerű szerzője volt, erre utal a díszletre vonatkozó megjegyzés: Majdnem olyan előkelő, mintha a Vígszínház rendezte volna be. Valószínűleg nem kizárólag Herczeg darabjára lehetett igaz a hatásvadászat, ezt fricskázza a negyedóráig együtt bőgnek a közönséggel utasítás, mely leleplezi a szerző szándékát. Gyakoriak a színdarabokra jellemző klisék, például a szereplőknek adott visszatérő instrukciók a belső vívódás ábrázolására ( sírásban tör ki, majd legyőzi magát, legyőzik magukat és cinikusan néznek, hirtelen fojtó zokogásban tör ki, majd legyőzi magát és cinikusan néz ), illetve jellemző az eltúlzott sztereotipikus karakterábrázolás. Például a lánynak kezdetben vörösre van festve a szája, szemei beesettek és trágár dalokat énekel 427 HERCZEG Lásd: Függelék VII. 428 Idézet a Zalai Közlöny hirdetéseiből. Lásd: Függelék VII. 145

147 mert ilyen egy romlott nő, majd megtisztulása után hófehér ruhában, mirtuszkoszorúval jelenik meg (később glóriával a fején, ibolyával a kezében) 429. A cselekménybonyolítás kiszámíthatóságának leleplezése az alábbi kiszólás a főúr szájából: Titkos rendőrök (jönnek): Kérem, tessék már jönni a börtönbe. A Könnyelmű Főúr: Mindjárt, csak előbb csavarják ki a kezemből ezt a két revolvert, mert főbelövöm magam. (Megtörténik és el.) Talán nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy ezek a példák azt mutatják, hogy a paródia nem kizárólag Herczeg darabját karikírozza, hanem A kivándorlóhoz hasonló számos tanulságos és kiszámítható cselekményű színművet pellengérre állít. Persze láttuk a Herczegnek szóló szúrásokat is, de ezek inkább a naiv cselekményt és az írófejedelmi pozíciót célozták. Nem igazán stílusparódia ez, bár a stílus és tárgy ellentéte olykor humorforrássá vált (áradozás a sintérségről), valószínűleg Herczeg írói stílusa kevésbé karakterisztikus, így Karinthy nem találta alkalmasnak a karikatúrára. Az előkelő jelző Herczeg neve után többszörös találat: utalhat a nyelvi előkelőségre, a kimért írói stílusra, a kedvelt témaválasztásra, illetve a szerző magatartására és előkelő körökben való gyakori megfordulására is. Molnár Ferenc népszerűségének és művészetének karikatúra szempontjából kiaknázható voltát bizonyítja, hogy Karinthy két darabot is szentel neki: az egyikben a gyermekismerő avagy a gyermeklélek költője, a másodikban egyszerűen a drámaíró jelzőt kapja. A fene 1908-ban, A csők 1909-ben jelent meg a Fidibuszban. Az előbbi alapja az 1907-ben bemutatott Az ördög című dráma, melyet több külföldi városban sikerrel játszottak, az utóbbié a szintén 1907-es A Pál utcai fiúk, melyből a gyermekábrázolás és beszéltetés karikírozásának ötletét meríthette a paródiaíró. Ez utóbbi darab stilisztikai szinten parodizálja a kamaszok Molnár Ferenc-i beszédét, s teszi ezt stílusutánzással, az élőbeszéd formuláinak és tagolatlanságának túlhajtásával, illetve explicitté váló poénnal: az egyik szereplő megkérdezi a másiktól, hogy miért beszél olyan zagyvaságokat, a válasz pedig: Te mafla ezt nem érted mert nekem ezt ilyen hülyén kell mondani mert ehez már hozzászokott a közönség a molnártól és ez népszerű és most így kell beszélni. Továbbá azt is elpanaszolja, az egyébként Kann Gyula névre hallgató szereplő (Kabos Gyula eredeti 429 Vö. az eredeti mű részletével: PÁLFALVY: Magáról álmodtam Menyasszonyi ruhában volt Mirtuszkoszorú helyett azonban ibolyakoszorút viselt a fején REMÉNYI TARJÁN 1994,

148 neve), hogy ezt sokan utánozni is próbálják: mert mindenki olyan utálatosan utánozza ezt a modort hogy nem sülle a pofájukról a bőr. Az ördög című nagysikerű dráma a fausti problémakör egyedi feldolgozása. A téma, amelyet a darab feszeget, felborzolta a kedélyeket: Molnár nemcsak leplezetlenül ábrázolja férfi és nő viszonyát, hanem az Ördög szerepeltetésével a tudatalatti, a logikátlan cselekedeteket is magyarázza. A történet szerint a divatos festő, János, éppen legjobb barátja feleségét készül lefesteni, mikor megjelenik körükben az Ördög, aki feltárja legtitkosabb gondolataikat. A festő megpróbálja elnyomni érzelmeit, de az Ördög bebizonyítja, hogy nem közömbös barátja felesége iránt. Az asszonnyal pedig meghívatja a festőt egy estélyére, ahol elhiteti a férfival, hogy a nő nem visel semmit földig érő ruhája alatt. Fontos eleme a szövegnek a csípős humor, amelynek legtöbbször feszültségoldó szerepe van, s feltűnő az ál-aforizmák, a paradoxonok mesteri használata Molnár dialógusaiban. A paródia bevezetőszövege fricska a népszerű szerzőnek, akinek darabját bemutatják a nagyvárosokban, de játszani fogják ( ) az Első Zulukaffer Önképzőkör őszi idényén is, és jövőre színre kerül a Marson és a naprendszer intelligensebb bolygóin. A továbbiakban azonban a Herczeg-paródiához hasonlóan elsősorban a darab cselekménybonyolítása és maga a téma-ötlet válik a paródia célpontjává. Jónás, a festő és Hedvig, a lefestendő hölgy párbeszédében az az ellentmondás a humor forrása, hogy megegyeznek, nem emlegetik fel múltjukat, mégis minden mondatban azt teszik negatív festéssel. Hedvig: Egy szóval sem szabad említenünk, hogy ön egykor forróan szeretett engem és megcsókolt, kétszer. Jónás: Nagyon helyes, amint kívánja. Tehát egy szóval sem utalhatok arra, hogy megcsókoltam. Hedvig: Kétszer. Jónás: A nyakát, a frizurája alatt. És így tovább. Az Ördög (a paródiában a fene) a szokásos színpadias mennydörgéssel érkezik, majd a plafonnak hirtelen leválik egy darabja egy könnyed bukfenccel Hedvig előtt terem. A címszereplő kinézetére vonatkozó utasítások többrétegű poént hordoznak: Nagyon elegáns: úgy van öltözve, ahogy egy színész, amikor elegánsan van öltözve. 147

149 Hasonlít Wilde Oszkárhoz, de látszik rajta, hogy Hegedűs Gyulát utánozza. (Az Ördög öltözéke az eredeti darab színrevitelekor általában fekete öltöny valamilyen vörös kiegészítővel, inggel, mellénnyel vagy nyakkendővel.) A Wilde-ra való utalás lehet, hogy csak az eleganciát akarja érzékeltetni, de kétségtelen, hogy Molnár művéről eszünkbe juthat Dorian Gray tragikus története is, majd a végső poén, miszerint a darabbeli figura az őt alakító színészt utánozza azon a wilde-i mondáson alapszik, miszerint: Minden művészet haszontalan. Nem a művészet utánozza az életet, hanem az élet a művészetet. 430 A fene paródiabeli beszéltetése túlzással éri el, hogy magabiztosságának, intelligenciájának, a többi szereplő fölött állásának keresettsége nevetségessé váljon. Például: Ugyan, kérem, nagyságos asszonyom, ne izéljen. Maga most nagyon örül, hogy én itt vagyok. A nők mindig örülnek, ha én ott vagyok. Jónás csak meglepetten dadog. A fenének szóló instrukció is érzékelteti felsőbbségét: kényelmesen helyet foglal és kilenc szójátékot mond. Ez utóbbi nem csak a karakter mesterkélt fölényességét, hanem Molnár szövegét is célozza, a szójátékokra való utalás stilisztikai-referenciális poén. A fene: Tehát kegyed férjes nő, nagyságos asszonyom? Hedvig: Mire gondol ön? Valami szuggeráló van a modorában. Csak nem azt akarja, hogy csaljam meg a férjemet? Nem tudok ellentállni ennek a A karakterábrázolást parodizálja ez a részlet, módszerét explicitté tételnek, explicitációnak 431 nevezhetnénk, mikor a paródiaíró a szereplő szájába adva leplezi le a szerző szándékát: az Ördög modorának szándékosan szuggerálónak kell lennie. Erre erősít rá a színpadi utasítás, miszerint ekkor a fene vörössel van megvilágítva. De idézzünk egy pár mondatot a paródiabeli monológjából is, mely az eredetiben szintén hangsúlyos szerepet kap: 432 Fiacskáim, szeressétek egymást; Csókoljátok meg egymás hátát: az se utolsó. Igyatok snapszot, az jó erős faljatok kaviárt, meg kemény tojást mámort 430 SZERB 2000, Az explicitáció fogalmát a fordításelméletből kölcsönöztük. Vinay és Darbelnet megfogalmazása szerint az explicitáció technikája abból áll, hogy a célnyelvben explicitté teszünk valamit, ami a forrásnyelvben implicit maradt, mivel a kontextus vagy a szituáció nyilvánvalóvá tette. VINAY DARBELNET 1995, Az élet arra való, hogy elégjetek benne! Forrni kell, égni, másokon végigtiporni! Tudom, tudom, komisz beszéd. Azt mondja a nagy tan: szeressétek egymást. De ehhez ti még fiatalok vagytok azzal a rongyos pármillió éves kis életkorotokkal. Ezért vannak ennek a gondolatnak csak aszkétái, vértanúi vagy hazugjai. Ne hazudjunk. A diadalmas világ a kedves és okos komiszaké, ide nézzetek rám, enyém a világ, és amit én itt a ti fületekbe duruzsolok, az mindenkinek a titkos vallása nem vízzel keresztel, hanem tűzzel érted, fiam? Magatokat szeressétek, puha bársonyban járjatok, igyatok sok édes bort, csókoljátok egymás száját, és részegedjetek meg, gyermekeim, részegedjetek meg MOLNÁR 1999,

150 vegyetek harapjátok meg egymást és legyetek malacok gyermekeim, legyetek malacok Az imitált monológ eredetijében is gyakori az Ördög szájába adott, kedveskedő fiam vagy gyermekeim megszólítás, s ott is elhangzik a jelentőségteljes Voilá, mikor mesterkedésének eredményeként a házasságtörők egymásra találnak a darab végén. Mindezek stilisztikai szinten a változatlanul beemelés módszerével a ráismerést erősítik. A paródia azonban átkontextualizálja a zárlat mondanivalóját, úgy fordítja anyagias, földhözragadt és kiszámítható győzelemmé, hogy kiderül: a fene valójában a férj megbízásából kerítősködött, aki valószínűleg meg akart szabadulni feleségétől. Így az eredeti darab üzenete és a főszereplő renoméja egyszerre semmisül meg: A férj (bejön. A fenéhez.) Köszönöm, kedves Blau. Itt a pénze. (Pénzt ad neki.) A fene (a súgólyukig előrejön, egy széles mozdulattal megmutatja a közönségnek a pénzt. Franciául): Voilà. A Herczeg-paródiához hasonlóan Molnár Ferenc személye is érintett a Karinthyparódiákban. (A csőkben a kamaszok molnári beszéltetése, ábrázolása kap vágást a fonetikusan írt német nyelvű megjegyzésben is, mely magyarul így hangzik: Tudod, azért az érdekes, ahogy ő a gyerekeket ismeri! 433 ) A drámában azonban szereplőként is megjelenik a lipótvárosi zsúron Mol. Fer. néven. Miután a fene csípős beszédével elriasztotta a spiritisztát és Högyösi Sputznét, Molnárt is megijeszti elmés eszmefuttatásával és heinei agyával: A fene (Odamegy Molnár Ferenchez, aki szundikálva ül egy széken, és megáll előtte.) Mol. Fer. (zavartan feláll) Molnár vagyok. A fene Nagyon szép. Tudja, múltkor a bibliát olvasgattam ajánlom figyelmébe, nagyon szellemes könyv, és ott volt egy aforizma, hét sovány tehénről, akik megettek hét kövéret és épp olyan soványak maradtak. Most azon 433 REMÉNYI TARJÁN 1994,

151 spekulálok, hogy vajon ha a kövérek ették volna meg a soványokat azok még jobban meghíztak volna? Mol. Fer. De kérem, kihez van szerencsém? A fene (egy pillanatra lekapja a fejbőrét és villámgyorsan visszateszi ismét. Mol. Fer. régi barátunkra, Heine Henrikre ismer. Gyorsan el.) Külön említést érdemelnek a paródiabeli szerzői instrukciók, melyek általában nem kizárólag a Molnár-darabot célozzák, hanem sztereotípiákra, sablonos színházi megoldásokra, vagy közvetetten a közönség igényeire is rámutatnak. A fene megjelenése mennydörgéssel kísért jelenség, s ha ez a figyelemfelkeltés nem volna elég, expliciten is olvashatjuk a szerzői utasítást: A közönség kéretik, hogy nagyon figyeljen rá. Szuggeráló modorát erősítendő besötétedik a színpad, s csak a fene van megvilágítva vörössel, s ehhez Karinthy még hozzáteszi: Megható hangulat. Így reflektál a hatáskeltő eszközök keresettségére, explicitté téve, hogy a szerző milyen reakciót szeretne kiváltani a közönségből. A fene előrehajolva mondja el buzdító monológját, melytől a szereplők a paródiabeli szerzői utasítás szerint többször összerezzennek, s melyet reszkető csönd követ. A jelenetet a férj megjelenése oldja fel, a fene szellemes megjegyzést tesz, majd távozik. A többiek pedig egy ideig még összevissza dadognak és hebegnek, éreztetve, hogy A fene mennyivel okosabb náluk aztán el. A címszereplő felsőbbrendűségét, intelligenciáját emelik ki más instrukciók is, például szellemesen, jéghidegen, könnyedén, szárazon, közömbösen, s ennek a nagyszerűségnek netovábbja, amikor még két ilyen aforizmát mond, azután megeszi a közönséget. Az eredeti darabban az Ördög elhiteti a festővel, hogy a nő nem visel semmit ruhája alatt, ez a frivol motívum úgy jelenik meg a paródiában, hogy a fene megkéri Hedviget, hogy egy elöl hosszú, hátul pedig semmit sem takaró szoknyát viseljen az estélyen, s ezt a kínlódó férfinak is a tudtára adja. Végül a jelenet azzal zárul, hogy kiderül, hogy Hedvigen mégis van szoknya hátul is, így Jónáson a megkönnyebbülés, a közönségen a csalódás sóhaja fut végig. E megjegyzés kinevetteti a közönség várható reakcióját is, azt sugallva, hogy a meztelenkedésre, pajzán utalásokra különösképpen vevők az emberek. A fene által diktált levél is az erotikus stílust karikírozza. Nyalom a szivit. Ma este ott leszek magánál. Nálad, te nagy, vörös, véres száj, te lihegő, kilógó nyelv, te undok, te édes, te hím! S ennek a szövegnek a hatását 150

152 hangsúlyozandó a színpadkép is megváltozik: Bengáli világítás, alkonyat, Chopin zene. Az utasítás szerint továbbá mindez Nagyon megható jelenet. A harmadik felvonás vígjátékokra jellemző helyzetkomikuma is a végletekig fokozódik: a fene nem találja azt a levelet, amit Jónásnak írt, Hedvig meg akarja akadályozni az átadást, s mikor már minden végképp összekeveredett, a fene több levelet vesz ki, melyeket izgatottan el- és visszakapkodnak egymástól, Hedvig megelégeli és kiszól a darabból: elég volt már a bonyodalomból. Most oldjuk meg a drámai csomót. És ez átvitt értelemben és fizikailag is megtörténik, ismét leleplezve a drámai műfajok működését és a szerzői intenciót: (Két szolga behozza a drámai csomót és a szín közepére teszik. A fene ünnepélyesen felbontja, míg a zenekar Wagner Csaljuk meg Szigfrid -et című motívumát játssza.) Amint láthattuk, Karinthy gyakran él az instrukciók eltúlzásának humoros eszközével. Az instrukció a dramatikus szöveg része, a szerző befogadó viszony elsődleges kommunikációs csatornája. 434 Azonban nemcsak a drámaszövegeket célozza a paródia, hanem színházi működésüket is, beleértve a közönség reakcióit. A drámaparódiák tehát elsősorban nem a drámát mint irodalmi műfajt nevettetik ki, hanem annak színházi működését, ezért e darabokat valójában színházparódiáknak is nevezhetnénk. 435 (A drámatörténet része a színháztörténetnek, de hozzátartozik az irodalomtörténethez is írja Erika Fischer-Lichte. 436 ) Karinthy a drámaírás és a befogadás automatizmusait teszi nevetségessé, azt mutatja be, hogy a színház társadalmi-kulturális intézményként hogyan működik. Fischer-Lichte a határátlépés tereként írja le a színházat, ahol a néző az átmenet rítusain megy keresztül a performatív cselekvések során: elszigetelődik a mindennapi életétől, köztes állapotba kerül, mely új tapasztalatok megszerzését teszi lehetővé számára, majd egy új identitással ismét felvételt nyer a társadalomba. 437 A performativitás és textualitás között itt is feszültség van. Véleménye szerint a színházat a társadalmi valóság 434 JÁKFALVI 2006, A dráma és a színház két különálló művészeti ág, ezt mutatják a 20. századi drámaelméletek (Scherer, Pfister, Bécsy). A kortárs színháztudomány nem foglalkozik a dramatikus szöveggel, jelentősége a vizuális reprodukálhatóság lehetőségeivel csökkent, a dráma így nem terméke, hanem folyamata lett a színházi alkotásnak. JÁKFALVI 2006, FISCHER-LICHTE 2001, FISCHER-LICHTE 2001,

153 integráló, s egyben integrált alkotóelemeként kell felfognunk, mely döntő befolyást gyakorolhat a társadalmi valóságra, sőt állandóan dinamizálva az adott állapotot, kritizálva az aktuális identitást, vagy más identitást hirdetve talán változásokat is eredményezhet. 438 Maga a színpadra vitt dráma is kritizálhatja a színházat fenntartó réteg identitását, s részben ezt teszik Karinthy bemutatott drámaparódiái is Novellaparódiák A két dráma, a Herczeg Ferenc- és a Molnár Ferenc-paródia között szerepel a kötetben az Édám Hanna című darab, mely Bródy Sándor írói stílusát karikírozza, s amelyet 1911 szeptemberében közöl a Fidibusz. Ebben az évben a Modern Magyar Könyvtár sorozatban megjelenik Bródy Novella című kötete is, Karinthy Frigyes pedig egy drámájáról ír recenziót a Nyugatban (A medikus). Már ebben az írásban többször használja Bródy írásművészetére a meleg jelzőt, mely később az Így írtok tiben állandó jelzőként jellemezni hivatott a szerző stílusát: Az író maga szinte aggodalmas sietséggel készíti elő a jobbrafordulás lehetőségét, mintha maga is félne: le nem menjen a függöny addig, míg ezeket a kedves, kedves, derék emberkéket az ő puha és meleg kezével össze nem simogatta megint, egymás meleg karjába. Ó, melegség! Bródy Sándorra gondolva, ennek a szónak: meleg külön, helyesebben: intenzívebb jelentősége van. Különös fluidum, mely valami titokzatos radioaktivitást ad az ő alakjainak főleg a nőknek, ó, a nőknek. Hogy tudja szeretni Bródy Sándor az ő embereit! Regényekben és novellákban dédelgette, becézte őket sokáig; a kezei között melengette, rájuk lehelt hja, meleg, könnyes asszonyok, a Bródy Sándor csupa szív asszonyai. 439 Az Édám Hanna paródiacím Bródy Sándor Ádám Anna című, torzóban maradt regényéből származik, annak tréfás eltorzítása. E művéről így nyilatkozik Bródy: Ezt a regényemet szeretem legjobban, de úgy látszik, nem fogom befejezni soha. 440 A 438 FISCHER-LICHTE 2001, KARINTHY 1911, BRÓDY

154 paródiacím utalhat még Az ezüst kecske című regény egyik szereplőjére, Hannára is. 441 Karinthy a paródiában karikírozza a népies beszédet, a töredékes, közbevetésekkel tagolt mondatépítést pedig az érthetetlenségig fokozza. A stílus szintjén a népies beszéd parodizálása a legkézenfekvőbb: az Ádám Annában például olyan szóalakokkal találkozunk, mint bárányfölhők, kérdé, gyön, mindég, mögkérheted, böcsületes, s ezek használata olykor az esetlegesség érzetét kelti. A paródiában ezt úgy érzékelteti az író, hogy az este megjelölésére többféle szóalakot is használ (estvelen, estve, estenden), vagy szándékosan kétértelműen helyezi el az ápolá képén kifejezést: a történet szerint Anna kislányát becézte asszonyság s erről a simogatásra asszociálunk, míg az ápolá képén épp az ellenkezőjét jelenti, azt a érzetet keltve, hogy az író nem használja helyesen a népies kifejezést. Máshol a homályos értelmű szavak egymás mellé helyezése helyett olyan tájnyelvinek ható szavakat szerepeltet, melyek értelmük szerint feltűnően nem odaillők: Az orvos őszre behozatta a dágványt, kellett az üszőnek, miegymás. A bégek is fel voltak kapatva, szájrágásban kicsipkézték a nyelvük, más hiba nem volt. A mondatszerkesztés félreérthetőségének, s a közbevetésekkel épített mondatok kifigurázásának legszebb példája pedig: A püspök, lánykorában bérmált, öreg ótta pedig. Itt a tömörítés szándékosan hibás volta a humor forrása. Az elbeszélői pozíció kijelölésére vagyis, hogy érzékeljük, hogy a beszélő tagja a közösségnek, gyakoriak a mondják típusú közbevetések (ezt változatlan beemelésnek tekinthetjük), egyszer pedig a többes szám is megjelenik: mi tudtuk, nem rosszaságból, kellett. Tematikus szint szempontjából telitalálat, hogy Karinthynál is asszony a főszereplő, mint a Bródy-novellák legtöbbjében. A paródia azonban nem a nagyvárosi vagy fővárosi társadalmi problémákat jeleníti meg, hanem vidéki emberek sorsát és egy családi drámát villant föl, s a női lélek bonyolultságát, érhetetlenségét is túlozva ábrázolja (nem értjük, miért megy el Anna, s azt sem, miért tér vissza tíz év után). Ezen kívül néhány tipikusan bródys motívumot is találunk a szövegben, például így kezdi Karinthy: Az asszony, estvelen, lement a lovakhoz és mézes cukorral csiklandozta a fülüket. Jó volt a lovakhoz A ló-motívum megtalálható az Ádám Annában is: Majd megmutatom én ezeknek a dögöknek, agyonhajtom őket. Nézze ez az ostorhegyes is folyton meg akar szökni, ez a természete. Majd megváltoztatom, 441 Idézet a Hanna szülei című fejezetből a stílus érzékeltetésére: Az öreg hiéna már templom után volt, és az írószobájában szilvóriumot früstökölt. A szilvóriumot a kasszából vette elő, és némi habozás után megkínálta Sándort is, de örvendetes tudomásul vette, hogy nem él pálinkával. BRÓDY 2006,

155 vagy agyonlövöm. Meg tudná tenni? Meg én. Különben is gyűlölöm ezt a négy cifra, fekete lovat. Nem megy ki a fejemből, hogy ezeken visznek ki a tanyáról, a kastélyból, ha meghalok. De az ember, mondják, tovább él mint a ló szólt Ádám Anna, de sem ő, sem a férfi nem érzékenyedtek el. 442 Egyéb jellemző tematikus motívumok a paródiában az étel és evés, illetve a női test naturalisztikus-realisztikus ábrázolása. Az előbbi egy-egy váratlan helyen bukkan fel, így válik meghökkentővé és komikusan szembeötlővé: férje bent tarokkozott, zsiros kártyával a pöszmegi birtokot ették nagyurak, asszonyevők, nehézjárásuak ; egy közbevetés az ispánról: lót evett néha ; Anna pedig két bölömbarackot evett, héjjában mikor elhagyta az urát, kislányának pedig ludzsiros kenyérhajat vetett oda. A második szakasz is ez étel motívumával kezdődik a paródiában: Gyertyaszentelőhöz télire vastag dinnyét cukrozott illetve az ispánt ette vala s ezt a testi szenvedések naturalisztikus, szófukar leírása követi: Vért hányt, eldalmahadott, nem baj. Vonta a lábát. A harmadik szakaszban, ahol a paródia szerint az asszony tíz év után visszatér a férjéhez, ismét szerepet kap az evés: Két régi befőttet evett, haluskamártással, kevéssé; az ágyban. Ikrás bort ivott rá, májat, gombócosat. A kislányának is adott, szájból. A paródiabeli nő ábrázolásának logikai ellentmondása komikus: Az asszony Annának hivták, de szép teste volt, tudta Anna még bement akkor a szobába ; illetve a paródia Annáját beszéde is jellemzi, mely az érthetetlenségig túltömörített és hiányos: Te meg maradsz, te. Majd, akkor, az apádnak. Az apádról. vagy Fikarc, mondta nekik, nem mérgesen, elnézően. és végül: Most én itten maradok, most, mondta még Ezt meg kedvellje, ezt. Maga, ezt. Ma. Ga. Ga. Gá. Gá, gá, gá. Itt válik teljesen értelmetlenné, üres gágogássá a látszólagos mély tartalommal bíró, utalószókat ismételgető szófukar beszéd. Ennek megfelelően, a folytatásban Karinthy bródys melegséggel tölti meg a záróképet, melyben a szintaxis már teljesen felbomlott: Gágogott, de asszony, erős, érteményes, még elaludt, lábát felhúzta, Anna mondják és szép szeliden. A népies beszéd parodizálása a Móricz Zsigmond stílusát karikírozó darabban éri el csúcspontját Karinthy Így írtok tijében. Móricz tartalomjegyzékbeli jelzője a tősgyökeres, a paródiaszöveg címe pedig csupán ennyi: Népiesch. Karinthy a kötetben is meghagyja az első közlés (1910. július 8.) kezdő író -jának bevezetőszövegét, melyből megtudjuk, hogy a népies stílust gyakorolva nagyon fontos a káromkodástan és a 442 BRÓDY 2012a. 154

156 helyesírásról való leszokás. A szöveg fölött ez áll: (Folytatás), formailag felidézve Móricz írásainak folytatásos közlését. A paródia főszereplője az 1910-es Sárarany Turi Danija, neve nincs eltorzítva. A Nyugat 1909-es 19. számától kezdte közölni a regényt, mely ben a 12. számban fejeződött be, ez volt az első Móricz-regény a Nyugatban, nem meglepő, hogy hatással volt Karinthyra is (1911-ben indult az Isten háta mögött folytatásos közlése). A Sárarany faluképe nyersebb, mint a Hét krajcáré. A falu nem mint idill, hanem mint a válságokkal terhes, múlt és jövő küszöbén álló magyar sors cselekvő és szenvedő része, s a paraszt az emberré nőtt, sorsát irányítani akaró egyéniség, aki már nem nyugszik bele tehetetlenül a van-ba, a lefojtottságba, aki a meglevő nyomorulttal szemben újat, mást akar; földet, emberséget magának és egész fajtájának. 443 Idézet a Sáraranyból: Dani abban a percben mint a megveszett farkas ugrott rá. Orrtövön vágta, hogy felbukott; rávetette magát s állkapcson csapta, hogy kifitult a szája. Torkon ragadta. De ekkor hatalmas ütést kapott a feje hátuljára. A vasvillások neki estek és ott ütötték-vágták, a hol érték. Ez a brutális-naturalisztikus jelenet is ihlethette a paródiabelit, ahol a verbális stílus és az erőteljes jelzők túlhajtásával találkozunk, például: a két szeme elnyálladt, betaknyadzott a hévtül: kicsurgott a pörses, duzzadt férfiszája: a nyakere félméterre kilógott és ugy megszoringatta zekéjét, hogy kicsattant a golyvás hátulja. Azzal csak félkézbe kapta a jánt, egyet roppantott, és megcsóválta a feje fölött. A drámai hangulat fokozására alkalmazott tömör mondatok gyakran szerepelnek túlzó mennyiségben a paródiában: Először látott igazi férfit. Erős, ősösztönös, nagyszerü, igazi, félliterköpő, füligrepedtszáju, füstös férfit. Az igazit. A nagyot. A kérlelhetetlent. Az ősösztönöst. Vessük ezt össze a Sárarany egy feszültéggel teli jelenetének stílusával: Elsápadt tőle, a szeme összehúzódott kicsire s ellenségesen riadtan nézett a kezére; az orrából hánytató inger folyt vissza le a gyomrába s olyan undorodás és kétségbeesés fogta el, hogy azt hitte ledobban. A keze csupa vér volt. Friss vér. Embervér. Sohasem látott még vért. 444 A Móricz-paródia hasonlóságot mutat a korábban tárgyalt költeményekkel, hiszen ebbe is beépíti Karinthy a stílusparódia és a tematikus utalások mellé a referenciális szintet, 443 A magyar irodalom története MÓRICZ 1993,

157 azaz nem hagyja ki az író személyét sem. A paródia csattanóját az az átfókuszálás adja, hogy Turi Dani Móricz teremtett figurája, s egyben paródiabeli alteregója elbánik Tömörkénnyel, Gárdonyival és Mikszáthtal, és ugy meningélt továbbság, népies irányban. Reményi és Tarján szerint a paródia címe is inkább a részint német származású íróelődöket-riválisokat célozza, akik Móricz felől nézve inkább népieskedőknek látszanak. 445 Szomory Dezső A rossz vonaglás című karikatúrája június 24-én látott napvilágot először a Fidibuszban, Tomory Rezső után írta Carinti alcímmel, a kötetben pedig a Móricz- és a Szász Zoltán-paródia között szerepel. Szomory 1908-tól a Nyugat írója, a 1910-es 12. számban a Hazatérés a börtönből című novellája, a 13-ban az Ünnep a Dühöngő-n című szerepel. Az isteni kert című 1910-es novelláskötetéről Kosztolányi Dezső és Csáth Géza is ír kritikát, 446 Kosztolányi többször is elismerően szól stílusáról, 447 melyre festőiség, zeneiség, líraiság jellemző. A paródia-cím A rossz gyönyör című novella utánérzése, imitációja, a jelző változatlan beemelésével. Az írói stílus a raffinált jelzőt kapja a tartalomjegyzékben, mely Szomory jellegzetes, különös költői képekkel, képzettársításokkal teli stílusára utal. A túlfűtött érzelmektől, erotikus képektől sem mentes eredeti novella úgy nyeri el torzképét, hogy a stílus ezen jellegzetességeinek felnagyításával egy nyomdafestéket kevésbé tűrő, nagyon is földhözragadt történet sejlik fel a rafinált szóáradat mögött: a rossz vonaglást valószínűleg hascsikarás okozza, s a beszélő egy nyilvános illemhelyre igyekszik bejutni a paródiabeli történet során sikertelenül. Ez a tematikus átkontextualizáló lerántás nagyon emlékeztet a Kosztolányiciklus sorsára, s természetesen a stílusbeli túlhajtás sem új jelenség, nem kizárólag Szomory modorának szól. A Szász Zoltán-paródia bevezetőjében ismét megjelenik a kezdő író, aki legutóbb Móricz népies stílusával próbálkozott. Karrierjének fontos lépcsőfoka, hogy maga Szász Zoltán multkor már szóba is állott vele. A hangnem ironikus, de hogy önironikus-e vagy éppen Szász nagyságát elbizonytalanítandó az, nem egyértelmű. Így folytatódik a fiktív találkozás leírása: A kitünő essay-novellista őszinte jóakarattal buzdította őt zsenge 445 REMÉNYI TARJÁN 1994, KOSZTOLÁNYI 1958, ; CSÁTH 1910, Például: Szavai pianissimo- és fortissimo-i leginkább a muzsika hullámaira emlékeztetnek. Írásmodora egyenesen lisztferenci. Ő is ezer változatban, millió ékességgel és dísszel fejti ki egyszerű alaptételét. Maga a mondanivaló, mely végeredményben mindig csak egyszerű tétel, azzal válik tündöklővé, hogy művész veszi a kezébe és a variációk minden gazdagságán át hozza elénk. Páratlan mestere a szavaknak. KOSZTOLÁNYI 1958c,

158 képességeinek fejlesztésére, előkelőbb íróink, főleg a Pesti Hirlap tanulmányozását ajánlva. Szász a Pesti Naplónál, majd a Pesti Hírlapnál dolgozott, de munkatársa volt a Nyugatnak is. A Pesti Hírlapra való utalás és a szerző méltatása is azt sugallja, hogy előkelő irodalmi körökben mozgó, elismert publicistáról van szó. A kor egyik legdivatosabb témáját, a szerelem-szexualitás lélektani-antropológiai összefüggéseit boncolgatja A mennyország hasadéka című párbeszédes írásában, ahol a férfi okítja az ifjút a női test szépsége és a nemi vágy kapcsolatáról. 448 Szász paródiabeli jelzőjét ( az emancipált ) e tudományos, felvilágosult magatartás implikálta, Reményi és Tarján szerint a paródia a természettudományos közhelyektől felvilágosult s egyben elvakult ember karikatúrája. 449 A szövegbeli férfi, aki Weisznével készül házasságtörő kapcsolatba bonyolódni, olyan rideg (ál)tudományossággal elemzi saját vonzalmát, hogy végül elriasztja a nőt magától. A paródia többször reflektál arra is, hogy a szexuális vonzalmat értelmező lélektani nézetek újdonságnak számítanak, s ezt a nézeteket hangoztató szereplő szájába is adja: Ez egy újszerű, de érdekes felfogás. Az egyik ilyen megjegyzésben pedig a szereplő szövege leplezi le a parodizált szerző egy tulajdonságát ezt korábban más paródiákban is láttuk és explicitációnak neveztük: Tudom, hogy kissé újszerű dolgok ezek, de én Szász Zoltán tanítványa vagyok és ehhez hozzá kell szoknia. 450 A tudományos megközelítés banalitása a tudományos elméletek indokolatlan halmozásán, vagyis a stílusparódián keresztül lepleződik le: A maga arca és testvonalai, helyesebben egész lény-berendezése, húspárnái, orra és lábai, szóval minden és viszont úgynevezett szerelmi csáb képét veri vissza bennem. Ez egy fejlődési fokozat eredményének bevallása. Kultúrjelenség, bár van ontológiai alapja. Szociális problema. Történelmi materlializmus, evolúció, organikus kémia. Dualizmus, monizmus, algebra. Ivari kiválás Darwin, Lamarck. Népesedési törekvés, ábrázoló geometria, Horcsik tanár úr, a Kaukázus hegy- és vízrajza. Transsubstanciáció. A minden mindennel összefügg elven nevetünk, amikor a rendkívül művelt ember okfejtését utánzó szereplő asszociációit olvassuk, mely inkább emlékeztet egy volt középiskolás derengő emlékeire, főleg mikor a már eleve oda nem illő ábrázoló geometriáról Horcsik tanár úr jut eszébe, s róla pedig a földrajz. E nagyfokú műveltséget és 448 SZÁSZ REMÉNYI TARJÁN 1994, A Molnár-paródiában is hangsúlyos volt a hozzászokás motívuma, ott Molnár gyermeknyelvéhez szokott hozzá a közönség, s ezért kellett erőltetni, itt pedig szintén hangsúlyos, hogy nemcsak a szereplőnek, hanem az olvasóközönségnek is hozzá kell szoknia Szász Zoltán újszerű lélektani nézeteihez. 157

159 tudományos megközelítést hallva Weiszné reakciója az átlagember reakciója: Maguk nagyon okosak és cinikusak. Végül felháborodottan elküldi Spitzet, de válaszát ( Csókolja ám meg a saját fülét ) ismét tudományos alapon érti a férfi, ezért nem hajlandó többé közeledni hozzá, mondván: Nekem egy nőben bizonyos lelki és értelmi kondíciók is szükségesek ahhoz, hogy szerelmi viszony létrejöttét kívánatosnak tartsam Népszerű műfajok paródiái Erdős Renée a második nőíró a paródiakötetben Kaffka Margit mellett. Norrah című paródiája címében is érzelmessé alakítja (az erőltetett ah végződéssel) az eredeti Norina címet, s nem véletlenül kapja az írónő a viharos jelzőt sem. Az erotikus szerzőként elhíresült Erdős paródiája néhány konkrét tematikus poénra alapozott stílusparódia. Alapja egy itáliai környezetben játszódó szerelemes regény, mely a női lélek titkait kutatja. 451 Paródiaírói bravúr, ahogy Karinthy a beszélőt szituálja: az eredetiben harmadik személyű, mindent tudó elbeszélővel találkozunk, aki belelát szereplőjének lelkébe, így a paródiában is asszony az elbeszélő, aki kívülről látja Norrah-t, de olyasvalaki, aki mégis részese a vele történteknek. A főszereplő bemutatásával kezdi a történetet: És akkor hárman voltunk Fiorenzában, akik az Életet éheztük. És Norrah. Ő volt köztünk a legbetegebb és legasszonyabb. A stílusparódia elsősorban a keresett túlfűtöttséget veszi célba, 452 másrészt a szimbólumokkal játszik: az eredeti regény kígyó-motívuma is feltűnik ( húzta a nagy, lomha testét, és a teste kígyózott ), másrészt gyakoriak a szimbolikus értelmű nagybetűs főnevek: Élet, Asszony, Ág, Igézet, Szerelem Öble, stb. A paródiabeli nevek rájátszanak az eredeti műben szereplőkre (Norina, Gianbattista), ugyanakkor szójátékok alapanyagai is: Norrah. És nem volt neki orrah, és Gian Niavala A niavala törje ki. A paródiabeli történetben a nő találkára hívja a herceget a tengerpartra, s ott bevallja neki: Akartam magát. A vérségemmel akartam magát. Akartam magát. Akartam magát a vérségemmel. És ennek variációi hangzanak el a tartalmatlanságot érzékeltetendő, illetve a kis változtatással való ismétlés mint gyakori regényírói fogás kimutatásaként. A stílus jellemzője továbbá az ellentétek összekapcsolása, ezt viszi a végletekig a következő részlet: És aztán elváltak, bágyadtan, felvillanyozva, lesújtva. Magasan, alacsonyan, fönt, lent, össze-vissza, előre, hátra. A bevezetőszöveg szerint a kezdő író -nak világos, 451 REMÉNYI TARJÁN 1994, Például: Az én feneketlen, asszonyi vérségemnek kell maga. És én bele akarok nézni az Életbe, belebőgni, belenyöszörögni az én erős, virágzó testemmel. 158

160 egységes stílust kell tanulnia a költőnőtől mégsem verseit utánozza. A Pesti Hírlap Képes Vasárnapja közölte folytatásokban Erdős Renée regényeit, Karinthy inkább ezt a népszerű műfajt ragadta meg. Eljárásában nem érhető tetten ellenszenv, hacsak a neveket érintő szóviccek banalitását, vagy a nagy Imbécile jelzőt nem tekintjük bántó mozzanatnak. Lássuk a már többször emlegetett Pósa-karikatúrát, találunk-e kirívóan elutasítást tükröző paródiaalkotó módszert. A bevezetőszöveg szerint a kezdő író a Kis Magyar Cretin című gyermekújság megbízásából ülteti át Zola regényét tehát itt nincs nyíltan kimondva, hogy Pósa stílusát utánozná a paródia. A szövegbeli mesélő Szerkesztő Bácsiként hivatkozik magára, s ezt leleplező utalásnak tekinthetjük. (Pósa Az Én Újságom című gyermeklapot szerkesztette.) Ugyanakkor a tartalomjegyzékbeli jelző sokkal bántóbb, mint a legtöbb költő-író esetében: Pósa Lajos, a gyermeteg. A jelző sugallta infantilis stílust a végletekig fokozza a paródia: kicsinyítőképzős szójátékok, kedveskedő megszólítások, figyelemfelkeltő kérdések mind a gyerekeknek szóló irodalom jellemzői. Ezek önmagukban nem is lennének nevetségesek, csakhogy a paródiabeli beszélő olykor saját teljesítményére reflektál, például: Jó kedve van ma a szerkesztő bics-bácsinak, mi? vagy Ugye szép versike-bersike? A didaktikus szándék leleplezése például oly módon történik, hogy automatizmussá teszi a nemzeti érzelmek felkeltését célzó ismert rigmusok felidézését: Ninácska már kicsi korában mindig csak a ruhákat szerette, és nem a könyveket, amelyekben édes, szép hazánk van leírva, ez a tejjel-mézzel folyó Duna Tisza tája, istenáldás hullik rája, ne sírj, ne sírj Kossuth Lajos! Továbbá a stílus és tartalom közötti kontraszt is humorforrás, hiszen Nana szomorú sorsa nem tipikusan gyerekeknek való mese, a történetbeli gyilkosság megbocsátásának ára pedig egy Pósa-versike elszavalása lesz. Maga a vers a Dal a hazáról című Pósa-vers paródiája, 453 mely a hazaszeretet hivatott felébreszteni a gyermeki szívekben, a paródia leleplezi ezt a szándékot és rámutat arra, hogy a szerző idiótaként kezeli a gyerek-közönséget. 454 A ponyvairodalom népszerű képviselője, Szomaházy István szerepel a Mikszáthparódia után a Mr. Laposi Jutkha cíművel, aki a tartalomjegyzékben egyszerűen a népszerű jelzőt kapja. A paródia számos helyen leleplezi a könnyű műfaj működését és az azt kedvelő (de az irodalmat nem ismerő) közönség ízlését sem kíméli. A szöveg a Bárgyú Érzelmek című regény részlete, negyedik része a bevezető szerint a Nyálas Vacakok a Nagyközönségnek címet viseli, melyre elő lehet fizetni, de vidéken 453 REMÉNYI TARJÁN 1994, Vö.: Megjárhatja, csinnadratta, /Aki belénk botlik: /Magyar fiuk, magyar lányok, /Idióták, trotlik. KARINTHY 1912,

161 bérmentve kapható kritika ez a vidéki közönség alacsony igényeiről, de döfés az azt gerjesztő-kiszolgáló szórakoztató irodalomnak is, mely olcsón kínálja az olcsó minőséget. Mr. Laposi Jutkha mintája dr. Kaposi Márta orvosnő, aki keményen harcol az előítéletekkel, hogy hivatását férfiakhoz hasonlóan sikerrel végezhesse. Ezt a tematikai motívumot úgy fordítja ki a paródia, hogy ott a főszereplő még férfiasabb foglalkozást választ: tengerészkapitány lesz. S mialatt e foglalkozást űzi (pl. rumot oszt a matrózoknak) bepillanthatunk ábrándos, érzékeny női lelkébe. A regénybeli öreg Szebenyi doktor, Márta kollégája és ellenlábasa is megjelenik a paródiában Szibary, a nyugalmazott tengerész képében, aki szeretné befeketíteni a főhősnőt. Az elbeszélő kiszólásait, közhelyszerű megállapításait is kifigurázza a szöveg: Az életben bizony előfordulnak ilyen dolgok, az emberi gonoszság és gyarlóság éppen egy ilyen kedves, ártatlan teremtés ellen fordul. Kedves olvasóim bizonyára tapasztalták már ezt, jövő vasárnap még érdekesebb lesz, mert a vén kádi, akármilyen öreg-böreg világcsavargó, azért neki is megdobban a kérges-retkes szíve ott a mellény alatt, ha szerelemről van szó. A szövegbe szőtt előzetes, mely az érdeklődést kívánja fenntartani a reklám egy bújtatottnak szánt formája, ám lelepleződik az írói szándék, mikor ezek után az előfizetési árat olvashatjuk a paródiában. A népszerű lektűrök cselekménybonyolítását is megjeleníti a paródia, illetve az elbeszélői stílus is céltáblája lesz: a gonosz ellenfél a jószívű főhős bocsánatáért esedezik, Jutkha megbocsát neki, sőt mindenki ünnepélyesen megköveti a nőt, aki rosszul bánt vele, csakhogy a történet nem zárulhat le, mert fenn kell tartani az olvasók érdeklődését, így a néphangulat változékonyságáról még lesz alkalma meggyőződni hősünknek mint azt látni fogjuk, ha még jövő vasárnap is élni fog a vénséges kádi. Ezek után pedig a szószaporító jelzők és szinonimák halmozásának írói fogását célozza a paródia, átfókuszál a műfaj egy gyakori stílusbeli jellegzetességére: a vénséges kádi, az ősz világcsavargó, az elaggott, de még fiatalszívű globetrotter, a reszkető aggastyán, a végelgyengült vénség, aki már nem tud feltápászkodni a szőnyegről, de a szívek-vesék titkát még szívesen kutatja Egyéb műfajok a konzervatív generáció paródiája Az Eötvös-paródia a komolyabb orgánumok irodalmá -nak (Pesti Napló, Pesti Hírlap) egy fontos és igen elterjedt műfaja, a memoár fogásait teszi nevetségessé. Reményi és Tarján széljegyzete szerint Eötvös színvonalas törekvéseit a közelmúlt föltárására 160

162 sekélyes hírlapi memoár-dömping vette körül. 455 Ezt az adomázó stílust nem feltétlenül csak Eötvösét veszi célba a paródia, Az első magyar fénymáz-készítő címmel. A címben nevezett személy fujdefádhi Kifenevóth, akinek beszélőneve erősen kritikus szemléletet mutat a paródiaíró részéről, a választott téma gyakori érdektelenségét sugallja. Másrészt az elsőség-keresés a magyar történelemben valamilyen kevéssé izgalmas területen szintén nevetségessé válik, s megjelenik az a makacs nemzeti öntudat, mely a magyar eredményt többre tartja a külföldinél: Bizony, ki merné mondani, ha én se, hogy a német fénymáz a magyarhoz képest egész egyszerűen suviksz. A felismerés által pedig halhatatlanná lesz a jelenség felismerője, ez válik explicitté a beszélő öndicséretében: A magyar fénymázban nemzeti bélyeg van, belső tűz van benne és jelleg. Ezt érezni kell; ezt tudni kell, ehhez külön, magyar érzék kell, mely felfogja és megérti. Nekem ez megvan. Én értem. Én már 1887-ben is értettem. Én. 456 A tárcaíró stílusához tartozik az is, hogy megvédi magát az olyan vádakkal szemben, hogy nem ért ahhoz, amiről ír. Eötvös prominens személyének szóló szúrás a beszélő öntelt védekezése a paródiában, miszerint hozzászokhatott a vádakhoz politikai, társadalmi, írói, szónoki, tudósi pályája során, s hogy önmagára nagybetűvel utal ( azt beszélték Rólam ). Az adomázó modor ötletes kifigurázása az alábbi bekezdés: Eszembe jut erről, hogy 1851-ben Kraczuly, az akkori államtitkár mondott nekem valamit, amit 1893-ban még elbeszéltem Andrássynak, de most már nem emlékszem rá, mi volt az. Az is szokása a kutatóknak, különösen a történeti részleteket feltáró memoár-íróknak, hogy panaszkodnak a munka fáradságos voltára, ezzel nagyítva érdemüket ( Jól tudom, milyen nagy horderejű munkába kezdtem, mikor föltettem a kérdést, hogy mikor kezdődött Kifenevóth gyomorrákja? ). Ennek a nagy erőfeszítésnek komikus ellenpontozása teszi leginkább találóvá a paródiát: 455 REMÉNYI TARJÁN 1994, Az öntelt dicsekvés motívuma a Fidibusz Ady-számában is nevetség tárgyává vált, a kritikus pozíciójában maga Xarinthy Friderik érti Edy Andrát. 161

163 Most kissé meg kell szakítanom nagy munkámat. Zavarnak a szerkesztőségben mindenféle apró hírekkel: hogy kitört az angol magyar háború, hogy Bécs levegőbe röpült, hogy feltalálták a holdbarepülő gépet, hogy Japán a tengerbe süllyedt, hogy egy üstökös közeledik két kilométernyire. A Mikszáth Kálmán stílusát karikírozó darab a Jubileum címet viseli, a bevezetőszöveg szerint már a kezdő író ünnepli írói jubileumát, ebből az apropóból ír levelet a szerkesztőnek. Mégis Mikszáth személyének szóló szúrásnak tekinthetjük a levélbeli adomázást, a zamatos stílust, s a Jókaira való utalást is: százezer pengő sok van az állami kasszába, de Jókai csak egy. Legföljebb kettő! Itt lelepleződik Mikszáth vágya, hogy olyan ünnepelt írófejedelem legyen, mint Jókai. A humor forrása továbbá, hogy a jubiláló író váltig hangoztatja, hogy nem számít neki a negyven év, nem tud semmilyen ünnepi szervezkedésről, mégis a jubiláns -ként írja alá levelét. A zárlatban pedig szó szerint aprópénzre váltódik írásművészete: húsz korona felárat kér a szövegbeli adomáért, tízet az ellágyulásért. Ezzel szemben a Pekár Gyula-paródiáról elmondható, hogy kevésbé a személynek szól, sokkal inkább az ismeretterjesztő műfajnak. Az Uránia Tudományos Színház 1899 és 1916 között működött, melyben kép- és kisfilmvetítéssel egybekötött ismeretterjesztő célú előadásokat tartottak. 457 A bevezetőszöveg nem nevezi meg a kezdő író -t, de a szerző Pekár Gyula úr távollétében és helyett írja az előadás szövegét. A téma: a bőr fejlődése. Természetesen ókori példákkal kezdődik a tudományos igényű előadás, mitológiai képekkel fűszerezve, de példái a bőr megjelenésére szándékosan erőltetettek, banálisak (Kronosz szőröstül-bőröstül falta fel fiait, Párisz tigrisbőr átvevőt viselt stb.) A drámai hangú felolvasó és a szöveg lelkesült hangvételének ellentéte is humorforrás, továbbá a szöveg és a felvillanó képek koherenciájának hiánya vagy asszociatív volta. Például az S íme, új korszak nyílik meg az emberiség előtt! felkiáltás után Péter apostolt látjuk a Quo vadisból. A bőr és középkor című szakaszt az éneklő hangú felolvasótól halljuk, s az előbbiekhez hasonlóan lelkesült stílusban mutat példákat, s a képek hol illeszkednek, hol meg váratlanul nem, így válnak humorforrássá: 457 Pekár Gyula leghíresebb, kis könyvként egyidejűleg meg is jelentetett A tánc című, 1901-ben az Urániában tartott ismeretterjesztő előadásához készítette Zsitkovszky Béla, az intézet főgépésze a hasonló című mozgókép-illusztrációt, Blaha Lujza, Márkus Emília, Fedák Sári, Varsányi Irén, Hegedűs Gyula és más hírességek közreműködésével. Ezt A tánc című kisfilmet szokás az első magyar (néma)filmnek tartani. REMÉNYI TARJÁN 1994,

164 A lerombolt Róma törmelékeiből azonban új nemzedék bontotta ki szárnyait! (Kép: Rafael: Attila Róma falai előtt.) Bőrkacagányban száguldottak keresztül Európa testén a barbár hordák (kép: hordár) Pekár stílusára, ízlésére jellemző a nosztalgiázó hangvétel és a magyar múlt felértékelése, ezt látjuk néhány magyar utalásban: a paródiában gyönyörű, színezett olasz szattyánbőröket emleget a beszélő, de a képen kalotaszegi varrottas szerepel, vagy Büszkén mondhatjuk: a magyar bőr mindig kivívta a külföld tiszteletét! (Kép: A Szabadság-szobor New Yorkban.) Fáklya gyanánt világított előttük a magyar gyártmány, mely ebből a tejjel-mézzel folyó (kép: a Tisza) országból származott. Egyéb nosztalgikus felkiáltások a paródiából: Ó, napsugaras Hellász!, Soha vissza nem térő, csudaszép ókor!, Szép és daliás kor!. Az ismeretterjesztő stílusra jellemző fogás, hogy a szóban forgó tárgyat kötni igyekszik a közönség mindennapi ismereteihez. A paródiában e fogás kiüresítése játszódik le, mikor a téma szempontjából teljesen funkciótlanul szellemeskedik a beszélő a régmúlt időkről emlékezve: önök, hölgyeim, még nem viseltek ilyen nagy kalapot!... (Derültség.) S önök, uraim, még nem álmodoztak autómobilról! (Derültség.) A ma bőre című részben az ipar és a technika nagy eredményeiről zeng dicshimnuszt a beszélő (a drámai hangú felolvasó), a bőr szinte lényegtelen elemmé válik mindebben, feloldódik a nagy általánosságban, hiszen mindenféle célra használják. A mozgóképek szalámitömést, csavargyártást, halászatot mutatnak a kellő hatáskeltő eszközök kíséretében: különböző színű üvegeken keresztül, különböző megvilágítással mutatják e tevékenységeket, s különbözőek az aláfestő zenék is (a halak pikkelyének levakarásakor például Beethoven Gyászindulója szól). Az előadás végkicsengése nyíltan didaktikus, például: Gondoljunk otthonunkra, gondoljunk szeretteinkre, akiknek boldog nyugalmáról kérges, de derék munkáskezek gondoskodnak a gyárak füstös levegőjében. A lezárás is olyan hatásos, olyan megható, hogy az explicit instrukció szerint A közönség sírva megy haza. 163

165 4.3 A szövegvizsgálatok tanulságai E fejezetben Karinthy Frigyes parodizáló módszereit vizsgáltuk a költemény-paródiákban, majd a prózai szövegekben. A kérdésfeltevés nem új, hiszen már Szalay Károly is összevet néhány paródiát monográfiájában, hogy kiderítse, mi teszi sikeresebbé és találóbbá Karinthy szövegeit másokénál, többek között összehasonlítja Rákosi Viktor és Karinthy Ibsen-paródiáját. 458 Az Észak csillaga című Rákosi-paródia A Hét 1890-es évfolyamában jelent meg talán ekkor szerepel először élclapi forma egy irodalmi lapban. 459 Rákosi három mű alapján, a Nóra, a Vadkacsa és a Kísértetek felhasználásával alkotta meg paródiáját, míg Karinthy csak a Vadkacsát választja alapul. Látszólag az előbbi szerző tudja jobban megragadni az írói attitűdöt, hiszen több mű alapján dolgozik, azonban Szalay szerint mégis Karinthynak sikerül újraalkotni Ibsen drámáinak atmoszféráját: Ennek a lényeges különbségnek az az oka, hogy Karinthy művészi módszerei jóval fejlettebbek, mint Rákosié. 460 Karinthy komikusan újrakölti a darabot, elsősorban Ibsen szimbolizmusát veszi célba (pl. öröklés motívuma, kéngurú), de nyitott marad a kérdés, mik azok a fejlettebb művészi módszerek, amelyekkel dolgozik. Ezt a kérdést sikerült reményeink szerint konkrétabban megválaszolni a paródiák három szintjének elválasztása, s néhány szembetűnő parodizáló eljárás megnevezése során. A poétikai-stilisztikai szinten az eredeti műből változatlanul beemelő, imitáló és referáló eljárásokat különböztettünk meg a költemények esetében, s ezek a prózai szövegekben is jelen voltak. Azonban a stilisztikai jellegű referencia a drámaparódiákban oly módon is kiaknázhatóvá vált, hogy a stílus egy jellemző vonásának leleplezése valamely szereplő szájából hangzik el vagy a szerzői instrukció része (pl. panasz Molnár gyermeknyelvére vagy utalás a fene szójátékaira). A tematikus jegyek a paródiákban az olvasói ráismerés miatt fontosak, a dráma- és próza-szövegek szinte mindegyike élt azzal a lehetőséggel, hogy egy eredeti, ismert művet és témát dolgozott át. (Kivétel a Pósa- és a Pekár-paródia, melyek épp azzal erősítenek rá stílusparódia mivoltukra, hogy nem eredeti műből indulnak ki: a Ninácskában a stílus és a témaválasztás kontrasztja, A bőr címűben pedig a téma banális volta alapozza meg a paródiát.) A legtöbb esetben azonban a tematikus-motivikus jegyek változatlan beemelésével találkozhattunk, melyek legtöbbször nem maradnak végig változatlanok, átkontextualizálásuk a paródia szervező alakzatává vagy csattanójává válik 458 SZALAY 1961, SZALAY 1987, SZALAY 1961,

166 (az előbbire példa Szomory beszélőjének rossz vonaglás -a, az utóbbira a fene diadalmaskodása a Molnár-darab végén.) A témaválasztás lehet az eredeti(k)hez képest kicsinyítő és nagyító: Az első magyar fénymáz-készítő című Eötvös-paródia és Pekár Gyula A bőr című előadása kisszerű témájával válik humorossá, míg a Szomaházy-paródia Mr. Laposi Jutkhájának férfias hivatása, vagy a Szász-paródia férfi-nő viszonyának tudományos nézőpontja felnagyítódik. A tematikus szinten és a referenciális poénok között egyaránt említhetjük azokat a paródiabeli motívumokat, melyek az írói szándékot és a közönség reakcióját, ízlését érintik, ugyanakkor a poétikai-stilisztikai jegyek karikírozása sem választható el a másik két szinttől: egyszerre válhatnak témává és referenciális poénná (pl. nekem ezt ilyen hülyén kell mondani mert ehez már hozzászokott a közönség a molnártól ). A poétikai-stilisztikai szint vizsgálata során felmerült a gyanú, hogy az egyes stílusparódiák olykor már-már műfajparódiák is. Explicitációnak neveztük azt a módszert, mellyel a paródia az irodalmi mű kiszámítható működését és elvárt hatását teszi nyilvánvalóvá. A drámaparódiák esetében különösen a szerzői instrukciók jelentenek gazdag lelőhelyet a színházi klisék, a drámai cselekménybonyolítás, a karakterábrázolás, a színpadi hatáskeltő eszközök kimutatására, míg a Szomaházy-paródia a népszerű lektűrök, a Pekár-paródia pedig a tudományos-ismeretterjesztő előadások stílusának és műfajának fogásait leplezi le. A szövegvizsgálatok során láttunk olyan szerzőket is, akikről általánosan azt gondoljuk, hogy Karinthy elhatárolja magát művészetüktől, azaz a paródián keresztül is kritikával illeti őket. Beck András felhívja a figyelmet arra, hogy ilyen megállapításokkor elsősorban nem a paródiaszövegeket vesszük alapul, hanem befolyásol minket a Karinthy egyéb kritikai megnyilvánulásaira, kapcsolataira, irodalmi életben elfoglalt helyére vonatkozó tudás: Nem kell mondjuk a Pekár- vagy a Szabolcska-paródiákat ismernünk ahhoz, hogy biztosan tudjuk, Karinthy nem velük, hanem mondjuk Babitscsal vagy Kosztolányival állt azonos irodalmi platformon. 461 Szalay Károly is hasonlóan vélekedik: A két tábor íróit lényegében ugyanazokkal a módszerekkel karikírozza Karinthy. Mégis bizonyos különbséget tehetünk a Szabolcska-féle irodalomról és a Nyugat íróiról alkotott karikatúrái között. Ez a különbség alig észrevehető és inkább hatásában mutatkozik. Bár több Karinthy-paródiából nem derül ki, hogy a kicsúfolt író jó-e vagy rossz, de az azért 461 BECK 2009,

167 kiérezhető, hogy a Nyugat írói szimpatikusabbak neki, mint például Gyóni Géza. 462 Mindezt azért is állíthatjuk, mert ismerjük véleményét, kritikáit a Nyugat íróiról és másokról, azaz ismerjük a kontextust. Feltételezhetjük, hogy a korabeli olvasó is ismerte azt, így senki nem olvasta például a Szabolcska-paródiát előítélet-mentesen. Azonban a szerző személyére való utalások jelenlétét (és azok kegyetlenségét) a paródiaíró feltételezett ellenszenvének kimutatására alkalmasnak sejtettük. Van, ahol a tartalomjegyzékbeli jelzőt is pejoratívnak érezzük ( az egyszerű, a gyermeteg ), van, hogy az író-költő beszéltetése leleplez egy emberi hibát (a dráma- és prózaírók esetében ez a Mikszáth-paródiában a legszembetűnőbb). A drámai-prózai darabokban a szerző név szerinti szerepeltetése legtöbbször népszerűségét, nagyságát hivatott érzékeltetni vagy erre reflektál (Herczeg, Molnár, Szász), máskor nem szerepel név, mégis kritikusnak érezzük az utalást (Szerkesztő Bácsi). A paródiák zárlata sokszor szintváltást eredményez: a hosszabb stílusimitációt követően gyakran találkozunk biográfiai-referenciális csattanóval, melyben a parodizált személy előlép és valamilyen tulajdonsága lelepleződik. Van különbség azonban abban, hogy kinél milyen tulajdonságról van szó: a fulladjon meg Ady Endre, olvastam és írtam egy Kosztolányi-verset vagy a nem tudok olvasni csak írni poénja sokkal szúróbb, mint Babits tanáros tudálékosságának vagy Kosztolányi orrának felemlegetése, így értékítéletet is kiolvashatunk egyes paródiák zárlatából. Másrészt a szereplők kibeszélése a szövegből nem mindig személynek szóló szúrások, hanem sokszor magának az irodalomnak a működésére kérdeznek rá. Dolinszky Miklós szerint a torzképekből kibeszélő szereplők leleplezik az irodalmat mint üzemmenetet vagy cirkuszt, mint silány és szánalmas komédiát. 463 Felmerült a kérdés, hogy az egyes szám első személyben elbeszélt paródiabeli történet mennyiben érinti a parodizált szerző személyét. Olyan esetekben, mint az Erdősparódia asszony-beszélője vagy A rossz vonaglás mesélője talán áttételes, asszociatív referenciáról beszélhetünk, de nem állíthatjuk, hogy Erdős Renée vagy Szomory Dezső személyét karikírozná a paródia. A személynek szóló szúrásokat azért is nehéz egyértelműen azonosítani, mert lírai és prózai darabok más-más módon konstituálják a beszélő személyét. A lírai szubjektum jelenléte nagyon erős (mert az első nyugatosoknál a romantikában gyökerezik), ezért a paródia szempontjából is kiaknázható, oly módon, hogy maga a lírai beszélő leplezi le saját emberi vagy költői magatartását ( fulladjon meg Ady 462 SZALAY 1961, DOLINSZKY 2001,

168 Endre stb.). A prózai darabok elbeszélői szubjektuma kicsit más, áttételesebb, rejtettebb a szerző személyes jelenléte, épp ezért a személyére utaló poénokat nem lehet az elbeszélő szájába adni, inkább az általa megformált szereplőkkel mondatja ki a paródia: Szász Zoltán tanítványa vagyok, engem Herczeg Ferenc írt stb. A Mikszáth- és Eötvösparódia azért más, mert ők egy régebbi, konzervatívnak mondható elbeszélői attitűdöt képviselnek: a személyes, mesélős, anekdotizáló beszélői jelenlétet túlozza a paródia, mely a Nyugat idején már idejétmúltnak, túlhaladottnak hatott. A paródiabeli Mikszáth önmagát leplezi le, mikor anyagiassága kiderül a levél végén, és Eötvös múltfeltáró munkájának öndicsérete is a rendkívül személyes szerzői attitűdöt nevetteti ki. Végül, ha a korabeli irodalom képét próbáljuk meg kiolvasni a kötetből, akkor felértékelődik a szempont, hogy ki került be és ki maradt ki belőle. Lírában láttuk, hogy a Nyugat első generációja mellett helyet kapott az Adyt támadó Szabolcska Mihály és a humorista Gábor Andor (továbbá a magyar kabaré) is, de összességében a nyugatosok uralják a képet. Megteremtődik a folytonosság a romantika korával is, hiszen Petőfi Sándor az egyetlen már nem élő klasszikus a költők között. A dráma- és prózaparódiák összetettebb képet mutatnak, ott az első nyugatos generáció mellett hangsúlyosan vannak jelen a különböző népszerű műfajok képviselői és a konzervatív generáció tagjai elavult, túlírt vagy gyakran utánzott műfajaikkal. S hogy miért marad ki Juhász Gyula a költők közül, Csáth Géza, Ignotus, Tersánszky Józsi Jenő, Krúdy Gyula, Szabó Dezső az írók sorából? 464 Erre nem tudunk megnyugtató választ. Mégis, a kötet arcképcsrnokát tekintve azt mondhatjuk, hogy Karinthy igyekezett tükrözni a kor irodalmának képét, és hogy a világot feje tetejére állító paródia sokak (elsősorban a nyugatosok) népszerűsítését szolgálta. 464 Fráter Zoltán társítása szerint Juhász Gyula szerelmes verseit parodizálja A szerelem az élet illatos virága, mely mint egy kifeslett bimbó című szatíra, illetve Csáth Géza stílusára emlékeztet a Buxbaumné, a fa című szöveg. FRÁTER 1990,

169 5. fejezet A paródia mint affirmáció 5.1 A Nyugat, Karinthy és az Így írtok ti Karinthy Frigyes és a Nyugat viszonyát már több kutató is igyekezett árnyalni. 465 Röviden felvázoljuk, hogy hogyan kapcsolódott a Nyugathoz az Így írtok ti megszületése előtti években, 1908 és 1912 között, 466 és milyen volt az író népszerűvé vált kötetének korabeli fogadtatása. Hogy a Nyugat indulásáig pontosan mivel foglalkozott, arról kevés információnk van, annyit tudunk, hogy érettségi után matematika-fizika szakra iratkozott be az egyetemre, de csak egy szemesztert járt végig. 467 Az egyetemi félév és a Nyugat indulása közötti néhány esztendőben újságíróinas volt. 468 Karinthy 1906 körül került meghitt barátságba Kosztolányi Dezsővel, előbb Az Újság szerkesztőségében lehettek sokat együtt, majd a Budapesti Naplónál. Kávéházakba jártak, főleg a New Yorkba, a későbbi Nyugat főhadiszállására. 469 Első cikkei Az Újságban jelentek meg, majd 1907-ben az Ország-Világ, 1908-ban a Budapesti Napló, a Pesti Hírlap, az Élet és a Fidibusz közölte írásait. Karinthy az 1909-es évfolyam 5. számától kezd el publikálni a Nyugatban, megjelenő írásai jórészt kritikák, de novellák és versek is szerepelnek köztük, továbbá szívesen ír tudományos vagy lélektani kérdésekről, melyek mélyén társadalmi jelentőségű mondanivaló húzódik tól küld paródiákat a Fidibuszba, azonban a Nyugatban humoreszk vagy torzkép sosem jelenhetett meg tőle. 470 Ismeretes, hogy Karinthy a lap megindulásával párhuzamosan kezdte el írni torzképeit, és feltűnő az a naprakészség, amivel a jelentős irodalmi eseményeket követte. Ehhez az is hozzátartozik, hogy az irodalom talán sosem volt ilyen mértékben az érdeklődés középpontjában, mint a Nyugat indulásának éveiben (társadalmi és modernizációs kérdések színtere), s talán erre a jelentőségre ráérezve választotta Karinthy témául magát az irodalmat. A paródiák többségének születésekor a szerző még nem tartozik a Nyugat táborába, a kötet 465 ZIPERNOVSZKY 1990, 7 19; DOLINSZKY Az ez idő alatt a Nyugatban publikált írásainak listáját lásd: Függelék VIII. 467 SZALAY 1961, SZALAY 1961, SZALAY 1961, A Nyugat nem vicclap mondta Osvát, így hárította el a Tanár úr kérem közlését, tudjuk meg Füst Milán visszaemlékezéséből. FÜST 1986,

170 megjelenésekor azonban már több mint két éve a folyóirat munkatársa. 471 Azonban Karinthy Frigyes nyugatos íróként való emlegetése máig problematikus. Beck András is felhívja a figyelmet arra, hogy sajátos pozíciójával mennyire nem vetünk számot: például a Nyugat-centenárium örvén a PIM-ben 2008 szeptemberében tartott Karinthy-esten a nyugatosnak mondott szerző csak azon műveiről (humoreszkek, Így írtok ti) esett szó, melyekkel a lap nem vállalt semmilyen közösséget. 472 Karinthy sokáig nem volt szerződött belső munkatárs a Nyugatnál, a köztudatban azonban a kezdetektől odaszámít, hiszen az egyik legnépszerűbb író ezért is nélkülözhetetlen. 473 Zipernovszky Kornél szerint azért nem különböztetik meg a későbbi generációk sem Karinthyt a nyugatos tábortól, mert a kortársakat elvakította rendkívüli népszerűsége, így ők nem látták meg benne azt, amiben más volt, másképp gondolkodott. Karinthy főként paródiái és karcolatai révén népszerű, de a Nyugatnak kritikusként és tárcaíróként dolgozik, s ez a kettősség izgalmas, kiaknázatlan területet kínál a szövegek szempontjából is ennek vizsgálatára azonban jelen dolgozat nem vállalkozhat. Ha Karinthy Frigyes művét és annak kortárs befogadását akarjuk értelmezni, akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a szerző művészetfelfogását sem, különösen azt, hogy hogyan gondolkodott művészetről és irodalomról az Így írtok ti darabjainak születésekor. Angyalosi Gergely Karinthy kritikai elvrendszerét vizsgálva megállapítja, hogy kritikáinak két fő alapproblémája van: a művészet mint megismerés (objektív vagy szubjektív valóság) és a művészet és élet összhangja, fontossági sorrendje. 474 Az előbbi kérdést feszegeti a fiatal Karinthy például A mozgófénykép metafizikája című, 1909-es írásában. 475 A mozgóképet ünnepi, mely halhatatlanná teszi, megörökíti az objektív valóságot, egy újfajta megismerést tesz lehetővé a szubjekítvvel szemben, amit a művészet képvisel: mily kicsinyes és korlátolt az az ellenkezés, mellyel a hiú szubjektivitás, a művészet (esetünkben: a képzőművészet) tiltakozik! Később pedig: elsősorban emberek vagyunk s csak azután művészek vagy: De hová lesz így a művészet, s mely táplálja őt, a miszticizmus? Nincs értelme a hadakozásnak. Halk szavú és fegyvertelen a művészet, ó Marinetti úr, a valósággal szemben. Karinthy Frigyes értékrendjének középpontjában a megismerés áll, eszerint az élet fontosabb a művészetnél, ugyanakkor verseskötetekről írt recenziói (és saját lírai alkotásai) arra utalnak, hogy hisz a líra tudományt is meghaladó 471 Főmunkatárs azonban jóval később, csak 1923-ban lett. 472 BECK 2011, ZIPERNOVSZKY 1990, ANGYALOSI KARINTHY 1909a. 169

171 megérző-sejtető képességében. Művészeteszménye az eszmei tartalom művészete, a művészi megformálásról pedig azt vallja, amit Madách: a művészetnek legfőbb tökélye, ha úgy elbú, hogy észre sem veszik. Korábban említettük Kosztolányi Dezső meglátását a torzképekkel kapcsolatban, miszerint Karinthy szeme előtt egy anyagtalan, emberfelettien tökéletes, személytelen művészet képe lebeg. 476 Babits pedig így tekint vissza a Karinthyféle stíluskritikára: Karinthy stíluskritikája végső következtetéseiben az egyéni stílus ellen irányul. Karinthy már másutt is éspedig komoly cikkben melyet Madáchról írt kifejtette eretnek álláspontját, mely szerint a stílus annál jobb mennél kevésbbé egyéni. Paródiáiban a tétel fordítottját látszik bizonyítani: a stílus annál rosszabb, mennél egyénibb. Eretnek tétel, s eretnek volt főkép abban az időben mikor Karinthy első irodalmi karrikatúrái megjelentek. Ez az idő, mint mondani szokták, az egyéniség tobzódásának ideje volt irodalmunkban. 477 Nagy Lajos visszaemlékezése szerint az Így írtok tinek alig akadt kiadója, nagynehezen, szinte véletlenül, különös kapacitálásra látott napvilágot, azután egyike lett a legnagyobb magyar könyvsikereknek. 478 Tudjuk, hogy a Nyugat csak egy rövid, fanyalgó ismertetést jelentetett meg róla, melyben a recenzens a fiatal író súlyosabb mondanivalójára vár. 479 Szalay Károly szerint a könyvet a kritikák egyhangú lelkesedéssel fogadták, 480 azonban a Nyugat részéről inkább csupán megtűrésről lehetett szó. A Hét kritikusa, Szabolcsi Lajos így dicséri: Csalhatatlan esztétikai érzék és jókedv szól hozzánk Karinthy első kitűnő könyvéből. Az ifjú bálványtördelő Ibsent és Rostandot is megskalpolja: Bámuljuk merészségéért és tapsolunk zseniális ihletettségének. 481 Talán nem véletlen, hogy bálványtördelői merészségét emeli ki, mégsem említ magyar bálványokat, mintha az mégiscsak veszélyes terep vagy tabu lenne. Esetleg megsejtette annak súlyát, hogy valakit vagy valakiket a magyar irodalom bálványának nevezzen megerősítve a mű sugallta affirmatív gesztust. (Ekkor még nem volt egyértelmű, hogy a 476 KOSZTOLÁNYI 1958, BABITS NAGY PETERDI 1912, SZALAY 1961, SZABOLCSI 1912,

172 magyar írók-költők népszerűségének javára válik a paródiakötet, de hogy jelentősége több szimpla csúfolódásnál, az korán világossá vált.) A kötet irodalmi értékelését és a későbbi recepciót azonban egy nyugatos író (és közeli jóbarát), Kosztolányi Dezső recenziója határozza meg. Írása már a népszerű könyv második kiadásról számol be a Világ hasábjain. (Az 1912-es Így írtok tiből négy kiadás fogyott, körülbelül ezer példány. 482 ) A kötet rendkívüli népszerűségét is Kosztolányi interpretálta elsőként. Beck András szerint az Így írtok ti, annak is leginkább az első kiadása az egyedüli mű, amelyben a népszerű és az irodalmi író említett kettőssége nem okoz zavart, ahol békésen megférnek egymással. 483 Pedig ez a megférés valójában csak látszólagos, Kosztolányi Dezső már 1912-ben reflektál a problémára, mikor szembeállítja az irodalmiság és a népszerűség fogalmát ( Népszerű a könyve is ( ) jóllehet irodalmi munka ) és elhelyezi a művet a befogadói térben: egy könyv, amely talán csak a kiválasztottaknak készült, intenzív érdeklődést tud kelteni a széles rétegekben is. 484 Kardos László elveti azt az értelmezési lehetőséget, hogy az 1912-es kötetben napvilágot látott paródiák bírálatok lennének (bár a kritikai elem meglétét nem tagadja), szerinte azonban csak a műfaj könnyedségét és a könyv népszerűségét próbálják mentegetni ezzel az értelmezők legelőször is Kosztolányi (akit Kardos itt nem nevez meg). 485 S valóban, ha megnézzük a recenziót, nem mehetünk el szó nélkül amellett a bravúr mellett, ahogyan a kötet kiugró népszerűségét irodalmi sikerként könyveli el, a közönség irodalom iránti közönyét megtörő, kritikai és erősen intellektuális munka -ként mutatva be a művet. 486 Ha e jelzőket minden értelmező komolyan vette volna, akkor talán a Nyugat berkeiben is többre értékelték volna a fiatal író első kötetét. Mégha nem is határolódtak el nyíltan a műtől és szerzőjétől, valószínűleg nem tekintették a Nyugat irodalmi mércéjének megfelelőnek. Kosztolányi egy dicséretnek szánt meglátása rátapint egy, a magas irodalomba nem illő, bántó regiszter jelenlétére Karinthy művészetében: Szatíra, irónia, intellektuális tőr és ordináré, külvárosi gúny, szójáték, vicclapötletesség van a kezében írja róla első recenziójában (kiemelés tőlem). 487 A Nyugat felől nézve az ordináré, külvárosi gúny nem lehet igényes irodalmi alkotás része, ahogy a szójáték és vicclapötletesség is jobb, ha az élclapok sajátja marad. Karinthy pedig élclapi működése 482 SZALAY 1961, BECK 2011, KOSZTOLÁNYI 1958, KARDOS 1946, KOSZTOLÁNYI 1958, KOSZTOLÁNYI 1958,

173 miatt a kezdetektől pengeélen táncol, humoros írásainak sikere nyugatos szemszögből gyanús, a popularitás és irodalmi érték feloldhatatlannak látszó ellentéte végigkíséri (és megkeseríti) életét. Az Így írtok ti paradoxona is éppen az, hogy a mű a kezdetektől széles körben népszerű, a magas irodalmat ismerteti-szeretteti meg egy, a magas irodalom szempontjából kevésbé értékes (vagy annak vélt) műfajon keresztül. Tarján Tamás szerint Karinthy műve főleg egy kiegyensúlyozottabb, tágasabb értékelvű irodalomkép létrejöttében (valamint az újabb művészi fejleményekkel szemben szkeptikus vagy közömbös olvasók megnyerésében) szerzett érdemeket. 488 Értelemszerűen csak a hivatásos értelmezéseket ismerjük a műről írott formában, melyekben gyakorta felfedezhetjük a mentegetés szándékát maga a szerző is ezt teszi, amikor a műfajt méltatja a későbbi kiadások előszavában. 489 De hogyan láthatták a laikus olvasók a művet, miért volt ennyire népszerű az Így írtok ti az átlagolvasók körében? Kardos László a népszerűség kulcsát a mintául választott mű aktualitásában látja: az, hogy egy mű közismertté vált, csaknem elegendő inspiráció volt a torzképrajzoláshoz. Megállapításával egyetértve még egy szemponttal árnyaljuk a képet: elismerve, hogy a mű mint irodalmi alkotás stilisztikai bravúr és valóban kritikusi szemlélet is jellemzi magát a parodiaalkotó módszert, széleskörű népszerűségének okát mégis abban látjuk, hogy épp annyira közérthető, mint amennyire irodalmi (ha szabad ilyen szembeállítást használni), így az értőknek szóló irodalom, ami titokzatos és megfoghatatlan az átlagember számára, most egyszerre hozzáférhetővé vált. A költészetet például úgy teszi közérthetővé, hogy reflektál Ady sorismétléseire, melyeknek az eredeti versekben poétikai funkciójuk van, ugyanakkor elképzelhető, hogy az átlagolvasó nem tud mit kezdeni e jelenséggel. A paródiában ennek a poétikai fogásnak a kiüresítése váltja ki a nevetést az olvasóból az is nevet, aki számára a refrén nem üres fogás, de az is, aki kevéssé tudja értelmezni. Saját (be nem vallott) laikus véleményét olvassa az ember: Hát maga megbolondult, hogy mindent kétszer mond? Az irodalommal szembeni elemi kételye az, amit Karinthy dilettantizmusának nevezhetünk fogalmaz egy helyütt Beck András. 490 Ez a Karinthynál általában reflektált (filozófiai) kétely egybeeshet az átlagember művészetekkel szembeni reflektálatlan kételyével, ezért a paródiák irodalomtükrözése paradox módon megfelelhetett a hozzáértők és a hozzá nem értők olvasatának is: az előbbiek a humoros formájú stíluskritikát, az utóbbiak a felszabadító erejű nevetést 488 TARJÁN 2007, KARINTHY 1994, BECK 1992,

174 értékelhetik benne. Mindkettő gyökere az irodalom lényegét érinti, vagyis azt, hogy mit nevezünk egyáltalán irodalomnak, mitől lesz művészet a művészet. 5.2 A Nyugat-brand és az Így írtok ti reklámfogásai A Nyugat-brand A következőkben a Nyugat márkanévként való megképződését mutatjuk be a reklámpszichológiából kölcsönzött fogalmak adaptálásával. 491 A Nyugat az idők során nemcsak márkajelzéssé vált, de vállalat-személyiségnek (corporate identity) is tekinthető, mely a tudatos imázsformálás részeként, illetve a róla kialakult kép fenntartása érdekében élt a reklám (hirdetések, jubileumi és emlékszámok), a szponzoráció (írók, költők) és a PR tevékenység (író-olvasó találkozók, matinék, ankétok) eszközeivel. Márkaépítés Az eredetileg megkülönböztetésre szánt ötletből következetes munkával a brandet meghatározó, a logóval egyenértékű arculati elem válhat. 492 Ilyen arculati elem a Nyugat márkajelzése, Beck Ö. Fülöp Mikes-emlékérme. A keletre néző, szomorkodó Mikes Kelemen lúdtollal kéziratot ír talán levelet nénjének, nyugatra izolált helyszínen, elszigetelt nyelven próbál csatornát keresni ahhoz a világhoz, melyhez tartozik, vagy tartozni szeretne. Eisemann György a megkésett kommunikáció allegóriájának nevezi a képet és rámutat, hogy az ábrázolás egybecseng a Kelet népében megfogalmazottakkal. 493 Emellett Ignotus neve rájátszik a latinitáshoz való kötődésre, jelentése pedig felidézi Anonymus alakját, aki szintén a honfoglalást interpretálta. Eisemann meglátása szerint a Nyugat ezzel úgy alkot teret maga köré és úgy helyezkedik el ebben a térben, hogy egyúttal annak időiségét (történelmét) is artikulálni képes, mégpedig az európai kultúra mediális váltásának a saját testén újrajátszott eseménysoraként SAS SAS 2005, Az embléma így egybecseng kelet népének, a beköszöntőben megfogalmazott, olykor keletre fordulni kényszerülő, ám nyugatra irányuló honfoglaló vágyának olyan elbeszélésével, mely mindig csak részlegesen vagy utólagosan teljesülne be. EISEMANN 2009, EISEMANN 2009,

175 A Nyugat 1912-es paródiája, a Lovászy Károly által készített Ugat című folyóiratparódia azért is lehetett sikeres, mert az addigra ismertté vált Nyugat-arculatot is kifigurázta. A Mikes-emlékérem helyén kör alakban a címmel összhangban egy kutyafej látható, 495 a Mérleg utca helyett Méreg utca lett a kiadóhivatal helyszíne, Lovászy neve pedig mint főszerkesztő és szerkesztő szerepel a címlapon, mert a szerkesztőség feloszlott (mindkettő utalás lehet a Hatvany-Osvát vitára és párbajukra). Csak azokkal a reklámokkal lehet tréfát űzni, amelyeknek egyedi reklámozási pozícióját roppant erős arculati elemek és szilárd»hozzárendelt«attribútumok alkotják. 496 Lovászy paródiája a bizonyság arra, hogy a Nyugat arculata néhány év alatt általánosan ismertté, igazi márkajelzéssé vált. Corporate identity A Nyugat a kezdetektől nem pusztán megjelenési lehetőséget akart nyújtani a lapjain publikáló, az új kifejezési módokat kereső fiatal nemzedéknek, hanem egyúttal határozott közösségformálási, kánonteremtési igényei is voltak. kezdi tanulmányát Kelevéz Ágnes a Nyugat jubileumi és emlékszámainak jelentőségéről szólva. 497 Már maga a Nyugat cím is elhelyezte a lapot és szerzőit egy kulturális térben, ahogy Ignotus beköszönője és a logóvá vált Mikes-emlékérem is tette. A folyóiratban való publikálás egy közösséghez való tartozást is kifejezett, ez az összetartozás pedig gyakran valaminek az ellenében, a szembenállásban volt definiálható. A kívülről érkező kritikák, a másokkal való polemizálás segített a Nyugatnak saját identitása megteremtésében. Csáth Géza így fogalmazott ben: A hivatalos irodalom közönye, ellenségeskedése, lekicsinylése, féltékenysége tömörítette táborba azokat az írókat, akik a Nyugatot alapították. 498 Kezdetben nem volt egyértelmű a lap A Holnaphoz való viszonya, de jó érzékkel felkarolta a holnaposokat, így annak írói a Nyugat írói is lettek. Krúdy Gyula visszaemlékezése szerint a Nyugatot ellenségei tették elterjedtté, érdekessé, figyelemreméltóvá. 499 Ő a támadásokban is a népszerűsítő hatást látta meg, hiszen ezek révén is jelen volt a lap a köztudatban. A vicclapok (pl. a Borsszem Jankó) gyakran bántó paródiákat, karikatúrákat közöltek a Nyugatról és szerzőiről. Fenyő Miksa 495 Tevan Andor rajza. 496 SAS 2005, KELEVÉZ 2009, CSÁTH 1977, Nyugat-képeskönyv 2009,

176 visszaemlékezésében három tényezőnek tulajdonítja az előfizetők számának növekedését: elértük ezt azzal, hogy érdekes lapot csináltunk és elértük propagandával és ellenpropagandával. 500 A kezdeti években a hatalom és a katolikus egyház is a Nyugat ellensúlyozására törekedett, 501 így 1909-ben elindult az Élet című katolikus hetilap, illetve Tisza István és Herczeg Ferenc afféle ellen-nyugatként hozták létre a Magyar Figyelőt 1911 januárjában. Identitásképző volt tehát a támadásokból (is) következő összetartás például ahogy a nyugatos írók nyíltan kiálltak egymás mellett (Karinthy is elpanaszolhatja sérelmét a lapban 502 ), a tanári mozgalom mellett, de szolidaritást vállaltak a tudománnyal vagy az antiakadémikus képzőművészettel és zenével is. 503 Az összetartozást természetesen erősítette a kollegiális és baráti kapcsolatok létrejötte és az, hogy a Nyugat irodalmi műhelyként működött: tagjai figyeltek egymás művészetére, írtak egymásról, s ez az érdeklődő odafigyelés lehetett az alapmotivációja a Karinthy-paródiák létrejöttének is. A Nyugat név jelentésköre kibővült, már nemcsak a lapot jelentette, hanem az írók közösségét is, egy mozgalmat, közös törekvést. A megkülönböztetésre szolgáló márkanévből a vállalat-személyiséget reprezentáló brand lett. PR tevékenység A Nyugat a kezdetektől kapcsolatot épített és tartott saját közönségével. Matinékat rendezett (ezek mintái A Holnap rendezvényei lehettek), ahol több művészeti ág összekapcsolódott: versek hangzottak el színészek és költők előadásában, képzőművészeti kiállításokat tekinthetett meg a közönség, új zeneművek csendültek fel. Később író-olvasó találkozókat is szerveztek, melyek szövegei meg is jelentek a lapban. A Nyugat a közvélemény-formáló fórum szerepét is szerette volna betölteni, de nem csak művészeti kérdésekben foglalt állást. A Nyugat-ankétokon felkért előadók beszéltek különböző fontos témákról pl. háború, egyke-kérdés, a házasság válsága, az írói indiszkrécióról ezeket is több számon keresztül közölte a lap. A délelőtti matinéknál ünnepélyesebb alkalmak voltak a szerzői estek (az elsőt 1918-ban, a Zeneakadémia Nagytermében tartották Ignotusszal és Móriczcal) és az évfordulós estek (Osvát, Ady). Ezek az ünnepi alkalmak a Nyugat törekvéseinek szimbólumaivá is váltak: a felolvasásoknak nem egyszerűen a népszerűsítés volt a célja, 500 FENYŐ 1960, BALÁZS E. 2009, KARINTHY BALÁZS E. 2009,

177 hanem reprezentatív külsejükkel közvetetten egyúttal azt is üzenték, hogy a bemutatásra kerülő alkotók maradandó értékeket hoztak létre. 504 Közös tradíciót formált a Nyugatbarátok Körének létrejötte és a Nyugat kultuszépítésének fontos része volt a múltra, az indulásra való emlékezés. A jubileumi és emlékszámok, mint például az 1909-es és 19-es Ady-szám, nem kizárólag a költőfejedelemnek szólt, hanem a rá való emlékezés egyúttal egy irányzat újbóli önmeghatározására, összetartozásának kimutatására is lehetőséget nyújtott. 505 Kelevéz Ágnes arra is felhívja a figyelmet, hogy az emlékszámok, melyekben a képi megjelenítés is hangsúlyos szerepet kap, fényképeket, fakszimiléket közölnek mármár kultikus gesztussal nyilvánítják klasszikusnak az elhunytat. 506 A szerzői számok jelentősége pedig nem az egyes méltató írások tartalmában keresendő, hanem a résztvevők egyszerűen a megszólalás tényével legitimizálják az ünnepelt alkotók tevékenységét mint kiemelkedő értéket, vagyis egy írói műhely közösségének tagjaiként a nevük súlyát adják ahhoz a szerkesztői döntéshez, hogy valakit önmaguk közül olyan irodalmi értéknek tekintenek, aki önálló folyóiratszámot, egy kvázi-tanulmánykötetet kaphat. 507 Mindezek a reprezentáló-legitimáló gesztusok tágabb értelemben mai kifejezéssel élve a Nyugat PR tevékenységének tekinthetők. Reklám A reklám nem más, mint identitásképző üzenet. 508 Hatvany Lajos a propaganda és a reklám eszközeit bevetve számos előfizetőt szerzett a Nyugatnak, kiszélesítette az olvasóközönséget, tudjuk, hogy ez is kiváltó oka volt a vitának közte és Osvát Ernő között. 509 Móricz Zsigmond így értékeli mindezt: A dolog úgy áll, hogy Hatvanyék minekutánna afféle reklámmal, amellyel a Diána krémet is világhírűvé lehetett volna tenni, kétezer előfizetőt gyűjtöttek a»nyugat«-nak, most meg is akarják tartani a jóhiszemű publikumot s most rosszhiszeműen készek a lapot utólag bevezetni a csendes polgári asztalok révébe. ( ) Több higgadtság, jó nevek, lányoknak is olvasható novellák ( ) A»Nyugat«-nak, ha ezen keresztül megy: egy tökéletes átalakulása a mi viszonyaink között 504 KELEVÉZ 2009, KELEVÉZ 2009, KELEVÉZ 2009, KELEVÉZ 2009, RÉZ Hatvany veszélyesnek találta Osvát szerkesztői ambícióját miszerint újabb és újabb kiforratlan tehetségeket akar közölni, mert szerinte a kétes színvonalú művek ártanak a lapnak és kihívják a támadásokat. 176

178 »Uj Idők«-ké. 510 Beck András rámutat, hogy Herczeg Ferenc is egészen hasonló szellemben támadja lapjában Hatvanyt: Hatvany mecénás? Nevetséges! Egy ember, aki mérsékelt szellemi befektetései fejében valóságos uzsorakamatot követel az irodalomtól, minden, csak nem mecénás. 511 Látható, hogy a népszerűség és a gazdasági sikeresség többek szemében is gyanússá tette a Nyugatot mint minőségi irodalmi lapot. 512 A reklámtevékenység mégis fontos tényező maradt, jellemző, hogy az Így írtok ti 1912-es kiadásában is található Nyugat-reklám. A népszerűsítést szolgálták még az előfizetői felhívások, plakátok és a Nyugat-kiadó Hatvany-féle képeslapsorozata is 1910-ből, mely Falus Elek terve alapján készült. A képeslapokon szerepelt egy-egy költő arcképe, Nyugatbeli státusza és egy verse. Fenyő Miksa visszaemlékezésében említi az alábbi népszerűsítő plakátfeliratot: minden művelt ember olvassa a Nyugatot. 513 Ez jól szemlélteti a reklámszöveg kevéssé leplezett identitásképző szándékát, jellemző, hogy Karinthy ezt így forgatta ki: minden művelt ember olvassa a Nyugatot, a többiek írják. Szponzoráció A NYUGAT KÖNYVTÁR művészi programja ugyanaz, melyet a NYUGAT folyóirat is magáénak vall és a művelt magyar olvasóközönség osztatlan tetszésére megvalósítani törekszik: európai színvonalú magyar irodalmat teremteni, szóhoz juttatni mindazokat a törekvéseket tekintet nélkül politikai hitvallásukra, melyekben érdekes írói egyéniségek művészi formában nyilatkoznak meg, egyszóval esztétikai kultúránkat fejleszteni. 514 A Nyugat könyvtár reklámszövege 1910-ből. Osvát, Ignotus és Hatvany 1909-ben megalapította a Nyugat Kiadót a lap anyagi fedezetének megteremtésére ben a kiadó részvénytársasági formát vett fel, a többségi tulajdonos pedig Hatvany lett. A kiadó létrejöttét a szponzoráció egy speciális módjának is tekinthetjük, hiszen a Nyugat szerzői itt jelenhettek meg, s a kötettel való megjelenés presztízs-növekedést is jelentett számukra. A kiadó így segítette és legitimálta a folyóirat szerzőinek munkáját, s ez kölcsönösen növelte a folyóirat és a szerző 510 KŐSZEG MÁRVÁNYI 1985, HORKAYNÉ Ez a helyzet áll fenn Karinthy esetében is: összeegyeztethető-e a siker és a művészi érték? 513 FENYŐ 1960, Nyugat-képeskönyv 2009,

179 ismertségét. A folyóirat hirdetette a kiadó könyveit, a bekötött évfolyamot pedig év végén kedvezménnyel lehetett megvásárolni a kiadótól. A Nyugat vállalat-személyiségének megképződése után, illetve azzal párhuzamosan a PR, a reklám és a szponzorációs tevékenységek megerősítették és sokáig fenntartották a köztudatban a Nyugatot mint brandet. A brand hitelességének növelése érdekében a mennyiségi (kik/hányan írnak bele, kik/hányan támadják) és a minőségi (elismerések, eredmények) felerősítés technikájával élt a folyóirat leginkább, a külső szaktekintélyre való hivatkozás helyett a támadások elleni védekezés volt közösségformáló és identitásképző. 515 A narratív hitelesség és koherencia is fontossá vált annak érdekében, hogy a Nyugat története a modern irodalom történeteként vonuljon be a köztudatba. 516 A Nyugat több generációja megerősítette ezt véleményével, Ignotus például így ír 1912-ben: a Nyugat megindulása előtt közönség, irodalom és könyvkiadás közt tátogó üresség volt. Kenyeres Zoltán rámutat arra, hogy ez túlzás: valójában már korábban is szerepelt a napi sajtóban szépirodalom, hiszen 1890-től új kulturális és irodalmi lapok születtek, és kiadók is léteztek. 517 Továbbá a Nyugat modernségét is túlzó legendának tartja, mivel csak a népnemzeti iskolával és az akadémizmussal szemben tekinthető igazán annak, nemzetközi viszonylatban és a kísérletező irodalmakat tekintve nem. A Nyugat újdonságának, modernségének legendája azonban tovább él, s a visszaemlékezők előszeretettel emlegetik a korszak és a benne élők nagyszerűségét. Számos idézettel bizonyíthatnánk, hogy Nyugatkorszak nagyszerűsége akár csak maga a Nyugat-brand mémként épült be a későbbi generációk és a közönség gondolkodásába. 518 Karinthy is nosztalgiával tekint vissza ban: Meghatottan gondolok az örökre letűnt korra ( ): melynek művészete tele volt hóbortos ágaskodással, naiv hetykeséggel, nagyképű modorossággal, szőrszálhasogató lélekelemzéssel, világmegváltó»kollektív eszmékkel«és világmegvető individualizmussal, érzelmes cinizmussal és jéghidegen unalmas»életérték«-kereséssel, naiv, zavaros komplikáltsággal és ravasz, kiszámított primitívséggel, mohó, semmiről le nem mondó pesszimizmussal és mindent megvető optimizmussal, külső formákra esküdő, büszke művészöntudattal és belső 515 Ezek a hitelesség növelésének technikái a reklám világában. SAS 2005, A modern magyar irodalmi mozgalom már 1914-ben regényhőssé vált három író jóvoltából is: Kaffka Margit Állomások, Oláh Gábor Szegény magyarok és Harsányi Kálmán Kristálynézők. BODNÁR 1998, KENYERES 2001, A mém önmagában értelmes gondolategység, mely termékenyen másolódik egyik emberi agyból a másikba utánzással adódik át, transzperszonálisan. Eredete: DAWKINS

180 tartalmat kereső humanizmussal, nekibúsult, Párizs felé lihegő hazaszeretettel és tősgyökeres, pántlikás internacionalizmussal, érzékforraló nőgyűlölettel és ártatlan, álmodozó erotikával; meghatottan gondolok erre a korra, melyről hiszem, hogy a magyar irodalom egyik fénykora volt Az Így írtok ti reklámfogásai Természetesen itt nem szándékolt reklámfogásokról beszélünk, hanem a kötet kiugró népszerűségének lehetséges okait keressük a (reklám)pszichológia megállapításainak az Így írtok tire való alkalmazása révén. Alapvető tétel, hogy a figyelem felkeltésére a szokatlan és a megszokott ingerkörnyezettől eltérő ingerek képesek, 520 így különösen figyelemfelkeltő lehet a komoly művek közt egy humoros könyv, mely azonban már nem élclapi tréfa többé, hanem egy kötetnyi irodalmi karikatúra, azaz a műfaj megjelenési formájában és nevében is felemelődött a magas irodalomba. Figyelemfelkeltő továbbá a kötet intermediális jellegét megalapozó karikatúrák jelenléte is. A brand lélektani alapja az attribúció. 521 Nemcsak a Nyugat brandként való megképezésére igaz ez, hanem magában az Így írtok tiben is felfedezhetjük az attribúció központi szerepét az írók-költők portréinak megrajzolásában. Az egyes szerzők legfőbb vonásainak kiemelése egy-egy találó jelzővel segíti az olvasók körében az ismertté válást és a népszerűsítést, hiszen könnyen megjegyezhetővé válik a szerző (Ja, Füst Milán, az a zord!). Ennek lélektani alapja, hogy a jobb megjegyezhetőség érdekében az ember maga is megteremti azokat a különleges ismertetőjegyeket, attribútumokat, amelyeket hozzárendelve a világ számára fontos dolgaihoz, könnyen felismerheti őket. 522 Erre a jelenségre érdekes módon maga Karinthy is reflektál a műben a Petőfi Sándor, a petőfi elnevezéssel, mely azt mutatja, hogyan válik a név a stílussal egyenlővé, valóságos márkajelzéssé. A kötet és a paródiák talán annak is köszönhetik (máig ható) népszerűségüket, hogy kognitív sémáinknak nagyon megfelel ez a felcímkézés (pl.: Babits Mihály, a klasszikus vagy Tóth Árpád, a finom) az ellenpárokban való gondolkodás (Ady Szabolcska), vagy az elsőség fogalma (Ady mint irodalmi vezéregyéniség, Herczeg mint írófejedelem). 519 KARINTHY 1994a, SAS 2005, SAS 2005, SAS 2005,

181 A parodizáló módszereket, eljárásokat már korábban részletesen vizsgáltuk, itt csak azt fűzzük hozzá, hogy mivel a figyelem megragadásának alapszabálya: két egymással nem összepasszoló dolog különös, vagy szokatlan párosítása, a kontrasztteremtő paródiák megfelelnek ennek az elvárásnak. Továbbá, a ráismerésnek is kulcsszerepe van a befogadó pozitív élménye szempontjából: A kapcsolat felismerése nyomán keletkező áhá élmény különleges pszichológiai hatással bír a meggyőzés szempontjából. 523 A befogadó aktív közreműködése fontos hatáslélektani mozzanat: egy helyzet elkülönült elemei hirtelen jelentésbeli összefüggést kapnak 524 a felismerés pedig kellemes, néha humoros élmény, s ez felerősíti a hatást. Hangsúlyozandó tehát az involváltság kérdése, hiszen az előbbiekben azt mondtuk, hogy az olvasó aktív közreműködése révén részt vesz a paródia működtetésében, mikor ráismer a parodizált szerzők vonásaira. A reklám célja az érintettek körének lehető legszélesebbre tágítása 525 ez történik az Így írtok ti esetében, s ez is magyarázhatja népszerűségét. Egyrészt azért, mert az olvasónak együtt kell működnie a paródiaszöveggel, mozgósítania kell előismereteit, ezáltal involválódik a szöveg létrejöttének folyamatába, másrészt az érintettek köre a szövegek tartalmát tekintve is rendkívül tág: a benne szereplő írók-költők, a belőle kimaradó irodalmi alakok, egyes poénok révén az olvasóközönség és maga a fiatal szerző is szereplőjévé válik. A reklámok világával való közvetlen kapcsolat egy extrém példája az Így írtok tiben Ady versének a Herz-szalámit méltató sorokká alakítása a többszörös műfordítás során (a fordítással való játék, a szándékos leiterjakab-gyártás népszerű élclapi tréfa volt). Halász László írja: Bár e jeles terméket Karinthy a nagyobb vicc kedvéért írta paródiájába, a szalámigyár nem győzte szalámirudakkal leróni háláját. Halász szerint ez a siker indította az írót arra, hogy a tízes években már többé-kevésbé rendszeresen írjon reklámverseket is. 526 Az Így írtok ti irodalmat és szerzőket népszerűsítő feltehetően eredetileg nem szándékolt funkciója megfeleltethető egy modern reklámozási technikának is, az ún. gerillamarketingnek. 527 Definíciója szerint alacsony költségvetésű, nem konvencionális marketing-tevékenységet (főleg promóciót) jelent: újszerű, szokatlan, meghökkentő technikákat alkalmaz, fő eszközei a kreativitás és a humor. Elmondhatjuk, hogy az irodalom parodisztikus megközelítése bár egyes komoly orgánumok rosszallását is 523 SAS 2005, SAS 2005, SAS 2005, HALÁSZ 1972, A kifejezést először Jay Conrad Levison alkalmazta 1984-es Guerrilla Marketing című könyvében. 180

182 kiváltotta mindenképpen a komoly irodalom malmára hajtotta a vizet. Nagy Lajos írja: Mikor az első persziflázsok a Fidibuszban megjelentek, két-három napig azokról beszélt az egész város. 528 Feleky Géza a paródiák kötetes megjelenése után pár hónappal (1912 áprilisában) hasonló széles körű sikerről számol be: Általános és gyors sikere volt a gyűjteménynek. Házibál vacsorákon emlegették irodalomtól legtávolabb, hozzá legközelebb álló emberek is, és hetek alatt eljutott a perifériákig, olyan helyekre, ahová tíz év alatt jut el különben népszerűségre hivatott írók híre, műve. 529 Már Karinthy életében jól ismert márkajelzéssé vált az Így írtok ti cím, 530 mely a három évtizeden át tartó írói programot ( ), a Karinthy-paródiához társított összes képzeteket, magát az összecserélhetetlen humorformát jelöli. 531 Nemcsak a kortársak, de a későbbi paródiaírók is sokszor felhasználták a kötetcímet játékosan utalva Karinthy kanonizálódott művére, műfajára. A hazai paródiaírásnak az 1945 és 1960 közötti időszak nem kedvezett, de 60 után Karinthytól indult útjára, s ezt tükrözik a gyakori címbeli rájátszások is, például: Bárány Tamás és így írunk mi!, Timár György Nem én írtam!, Reményi József Tamás Tarján Tamás Írtok ti így? NAGY FELEKY Gyors elterjedését befolyásolhatta, hogy már 1912-ben találunk rájátszásokat, például a Fidibuszban is: Ahogy ti utaztok (Kláris); Ahogyan mi visszafizetünk ( A fiatal író már megint hajnali öt órakor érkezett haza ), de maga Karinthy is alkotott hasonló címeket, pl. Így láttátok ti. 531 TARJÁN 2003, A korszakról és további karinthyánus paródiakötetekről lásd: TARJÁN

183 5.3 Karinthy Frigyes irodalmi karikatúráinak normaközvetítő szerepe Kánonalakítás, normaközvetítés Karinthy kötetének kanonizáló (irodalmi kánont befolyásoló) jelentőségét érdemes jobban szemügyre vennünk. Ehhez vissza kell helyezkednünk a Nyugat indulásának első évibe, s el kell képzelnünk, hogy ekkor Babits vagy Kosztolányi neve még ismeretlenül csengett, az Így írtok ti azonban az egyes szerzők beválogatásával akarva-akaratlanul is csoportot definiált. Lássuk, hogyan alakulnak az egyes csoportok a kötetben műnemek szerint. Ahogy már korábban említettük, lírában túlnyomórészt az első nyugatos generáció dominál, ellenpontként Szabolcska Mihály szerepel, a Gábor Andor-paródia és a magyar kabaré pedig a líra alacsonyabb rendű ellenpontjaként is felfogható. 533 Petőfi Sándor az egyetlen nem kortárs lírikus, ő a nagy költőelőd, akinek árnyékából igyekeznek kibújni a modern költők, ugyanakkor öröklik is a romantika lírai beszédmódját. Maga a Petőfiparódia (egy New York kávéházi jelent, modern szerelmi háromszög elbeszélése népies stílusban) inkább a kortárs Petőfi-utánzóknak szólhat, mint Petőfinek, akinek jelenléte a kötetben az irodalmi kontinuitást jelenti a nyugatos szerzőkig. A költők sorából a ma jelentősebbnek tartottak közül kimarad Juhász Gyula, bár egyesek az egyik szatírában vélik felfedezni az ő karikatúráját. A dráma és prózaparódiákról szintén elmondható, hogy markánsan jelen van bennük az első nyugatos generáció, itt azonban a magasirodalom ellenpontjaként nemcsak egyetlen műfaj szerepel, hanem Karinthy több népszerű műfajt is tollhegyre tűz: a lektűr vagy ponyva, a tudományos-ismeretterjesztő műfaj vagy a gyermekirodalom is célpontja lesz. Ezeken kívül megjelenik az idősebb generáció is, ahogy a lírában Petőfi, csakhogy élő személyekről, s a hozzájuk kötődő elavult vagy túlírt, azaz előszeretettel utánzott műfajokról van szó: Mikszáth Kálmán még él, amikor a Fidibuszban megjelenik róla a Jubileum című paródia, de a kötetes megjelenést a két idős író közül csak Eötvös Károly éli meg. A prózai fejezetből talán hiányolhatjuk Csáth Géza, Ignotus, Tersánszky Józsi Jenő, Krúdy Gyula vagy Szabó Dezső karikatúráját (bár Csáth és Tersánszky stílusa azonosítható egy-egy szatírával). Devecseri Gábor híres mondása szerint pedig az sértődött meg, aki kimaradt belőle, s ez azért is így lehet, mert a kötet válogatása valóban kijelölt egy irodalmi kánont. 533 Tarján Tamás írja: kabaré és irodalom szövetkezésének érdekes, bár nem feloldhatatlan ellentmondása, hogy a kabaré számít ugyan akár a legnevesebb írókra is, de kezdeteitől magaskultúra-, magasirodalomellenes modulációjú. Továbbá: A magaskultúra, a magasirodalom gesztusai sem feltétlenül elismerőek a kabaré iránt. TARJÁN 2009,

184 Hogy ez a felvázolt kép a statisztikát tekintve valóban a nyugatosok oldalára billenti-e a mérleget, az nem biztos. A lírikusoknál még azt mondhatjuk, hogy igen, de a folytatás sokkal inkább tűnik irodalmi körképnek, a generációk és műfajok sokszínűségét bemutató látleletnek, mint nyugatos propagandának. Azonban ha a kötetben szereplő kezdő író -t Karinthy alteregóját követjük nyomon, kiderül, hogy a mű a szerző szándéka szerint milyen hozzáállással kapcsolódik a Nyugathoz. Első megjelenésekor a szerkesztő úr még mindig nem akarja beereszteni őt az irodalomba, tehát kívülállóként szerepel, majd eléggé érettnek érzi szellemét a kabarékuplé-íráshoz. Legközelebb a prózai fejezetben jelentkezik, ahol is népies stílust tanul, s ekkor benyújtja első írásbeli dolgozatát a Nyugatnak. Az eddigi pályája alapján úgy látszik, ide törekedett, hiszen fontos mérföldkőként mutatja fel a Nyugatban való publikálást. De nem lett egy csapásra nyugatos, bár már megfordul előkelő írói asztalok körül, Szász Zoltán pedig a Pesti Hírlap tanulmányozását ajánlja neki. Az Erdős Renée-paródia előtt kiderül, hogy a szerkesztő úr még mindig nem akarja őt beereszteni a magyar irodalomba, mert még kiforratlan a stílusa. Később megbízást kap a Kis Magyar Cretin című gyermekújságtól, néhány komolyabb orgánum irodalmát tanulmányozza, a műbírálatban keresi az érvényesülést, végül állást kap az Éhes Újság -ban, ahol megírhatja a Vegyes rovatot. Itt ér véget pályafutása, a külföldi írók szövegei előtt már nem jelentkezik. Láthatóan nem lett nyugatos, de ha a szerkesztő úr alakját Osváttal azonosítjuk, akkor kétségtelen, hogy elérendő célként, értékként mutatja fel a laphoz való tartozást, játékos túlzással a magyar irodalomba való bejutással teszi egyenértékűvé. Szerb Antal a Nyugat propagátorának nevezi Karinthyt, Szalay Károly pedig kijelenti róla: a Nyugat érdekében munkálkodott. Meglehet, mindkét állítás igaz, de nem beszélhetünk szándékos propagandáról vagy munkálkodásról az Így írtok ti esetében, inkább a kötet normaközvetítő hatásában áll a jelentősége: szélesebb olvasói réteghez juttatta el az egyes szerzők ismeretét, mégpedig az irodalom egy periferikus eszköze, a paródia segítségével. Érdekes megfigyelni ennek irodalmi igazolását két fontos műben. Kosztolányi Édes Annájában Patikárius Jancsi holmija között találunk egy salátává olvasott, szamárfüles füzetet, Karinthy Frigyes Így írtok tijét, mely a mellette fekvő Egy óra alatt angolul című könyvecskével együtt az úrfi felületességét, sekélyességét hivatott illusztrálni: 534 lám, a paródiákat ismeri, de az eredetiket valószínűleg nem. Ezzel szemben Ottlik Géza Iskola a határon című regényében Bébé vers- és próza-paródiákat tartalmazó 534 KOSZTOLÁNYI 2008,

185 kötete (nincs megnevezve, hogy pontosan mi az) sokat jelent a fiúknak, a szigorral szembeni ellenállás jelképévé válik, komoly külleme miatt az ellenőrzéseken sem veszik el tőlük, és gyakran jókedvre deríti a szereplőket A paródia mint affirmáció A paródia alapvetően szubverzív jelenség. Ezt mutatták korábbi, magyar irodalmi példáink gondoljunk csak Arany János paródiaverseire, de ezt emelte ki az Így írtok ti értékelésekor Babits Mihály és Németh László is, hiszen a paródiakötetben a komoly irodalom válik nevetségessé. Babits így ír: Nem a rossz írókat leplezte le magát az irodalmat leplezte le, a lényegéhez tartozó modorságokkal, pózokkal és csináltságokkal, úgy hogy hökkenve kérdeztük: e pusztító ítéletmondás után hogy mer majd írni s építeni? 535 Németh László pedig baccháns műfaj -nak nevezi a paródiát, mely megteheti, hogy értékítélet nélkül nevet ki mindent: S a bírálatnak mégis meglehetősen kevés a köze ezekhez a torzképekhez. A bíráló: felelős, a torzképíró: felelőtlen. 536 Egy korábbi fejezetben azt mondtuk, hogy a komikum tárgya legtöbbször valami szépségellenes, egy emberi jellemhiba vagy botlás, s az író bravúrja, hogy be tudja-e vonni ezt a rútat a szépség körébe. Ezzel szemben Karinthy kötete eleve kulturális értéket, esztétikai jelenséget céloz, s nem csoda, ha ez bizonyos megütközést keltett. Emellett Karinthy paródiái kétségtelen, hogy megerősítő, népszerűsítő hatással bírtak, különösen a Nyugat első éveiben, hiszen a kötet népszerűségének köszönhetően az irodalom fiatal alakjainak híre eljutott a perifériákra is. Karinthy kötetének tehát egyszerre tulajdonsága a szubverzió és az affirmatív gesztus is. Ha az elsőt tekintjük, akkor a fennálló irodalmi kánon felülírását, megkérdőjelezését vélhetjük a mű (ki nem mondott) céljának, avagy magának az irodalomnak a kifordításaként, megkérdőjelezéseként értelmezhetjük a kötetet ahogy Babits tette. A korábbi szövegvizsgálatokból kitűnt, hogy a nyugatosokon kívül megjelenített irodalom irodalmiatlansága, műfajainak elavultsága vagy éppen az írók, költők személyes esendősége vált nevetségessé Karinthy tollán. Ugyanakkor a paródiaíró nem kímélte a Nyugat íróit és az olvasóközönséget sem, tehát az irodalmi élet minél teljesebb palettáját igyekezett bemutatni a kötet paródiáin keresztül. Az affirmatív hatás 535 BABITS 1926, NÉMETH L. 1970,

186 pedig abból származhat, hogy egyrészt az egyes darabok poénjainak éléből értékítélet is kiolvasható, másrészt a korábban alig ismert nevek a stílusparódiákon keresztül széles körben ismertté lettek, s máig ismertek. Általában azt gondoljuk, hogy a paródia akkor tud igazán működni, ha az olvasónak előismeretei vannak a parodizáltakról, s a már ismert vonásokat megleli a paródiában eltúlozva, kiforgatva, átkontextualizálva. Azonban működhet az ellenkező irányban is: a paródiaszöveg az olvasó számára ismeretlen szerzőről tömör információt közvetít. Margaret A. Rose is kiemeli, hogy a paródia (legalább) két szöveget kínál egy művön belül, s a maga torzított módján fontos ismeretanyagot hordoz az eredeti műről, mivel az eredeti és a paródiaszöveg különbségeit az utóbbiból is megismerheti az olvasó. 537 Így az irodalomban talán járatlanabb befogadó is megismer egy-egy szerzőre jellemző témaválsztást, érzékelheti a felnagyított stílusjegyeket, a tartalomjegyzék jelzője alapján képet kap a szerzőről. A paródia kettős struktúrájából adódó információközvetítésnek köszönhetően az előismeretekkel rendelkező irodalomértő és a kevésbé tájékozott laikus olvasó is élvezheti a művet. Egy könyv, amely talán csak a kiválasztottaknak készült, intenzív érdeklődést tud kelteni a széles rétegekben is így helyezi el a művet Kosztolányi Dezső a befogadói térben 1912-ben. A kötet népszerűségéhez hozzájárult Karinthy speciális helyzete az irodalomban, amely Dolinszky Miklós véleménye szerint nem periferikus, hanem a»közép«helyzete, mely áthidalja a szakadékot a szakma és az átlagpolgár között. 538 Ez a különleges helyzet igaz lehet az Így írtok tire is, mely egyszerre kívülről és belülről nézve mutatja meg az irodalom működését. Az egyszerre azonosuló és torzító paródiákon keresztül nemcsak az írók modora, az írás folyamatának mikéntje, hanem a közönség olvasási szokásai és az irodalom intézményrendszere is lelepleződik. Ennek következménye pedig súlyos kérdés: mi egyáltalán a művészet és mi az irodalom, ha az egyéni stílus kiszámítható és lemásolható, az olvasói reakció pedig megtervezhető? Az Így írtok ti többszörös paradoxona abból fakad, hogy bár nem propaganda céllal született, mégis a kezdetektől széles körben népszerű, és elsősorban a magas irodalmat ismertette-szerettette meg egy, a magas irodalom szempontjából kevésbé értékes (vagy annak vélt) műfajon keresztül. Továbbá abból, hogy a paródiák népszerűsége összekapcsolódott a Nyugat hírnevével: annak ellenére, hogy fiatal szerzőjének 537 ROSE 1993, DOLINSZKY 2001,

187 művészetfilozófiája távol állt a nyugatos nézetektől és kötetével épphogy az irodalom irodalomként való működésére kérdezett rá, a paródiagyűjtemény elősegítette a szerző, a műfaj, a Nyugat és általában véve az irodalom széles körű ismertségét. 186

188 FÜGGELÉK I. A korábbi paródiaelméletek és a szóhasználat változásának összefoglalása 539 Az alábbiakban közüljük Margaret A. Rose összefoglalóját a paródiafelfogások és szóhasználatok főbb típusairól. (Ahol egy felfogás vagy szóhasználat ismétlődik ugyanabban az időszakban, mondjuk például a börleszk vagy a gúny/nevetség, azokat nem szerepeltetjük többször.) A paródia régi, modern és posztmodern elméleteinek megkülönböztetése mellett Rose alcímként használja a késő-modern kategóriát is a modern paródia-értelmezés bizonyos kiterjesztett állásfoglalásainak leírására. A modern paródiafelfogás késő-modern kiterjesztése, miszerint a paródia vagy metafikcionális vagy komikus (és a komikust valami negatívként vagy destruktívként értékeli) különböző formákban megtalálható a mai, magukat posztmodernnek nevező késő-modern felfogású alkotók és kritikusok munkáiban is. Amikor ilyen késő-modern felfogással találkozik, azt Rose inkább a késő modern mintsem a posztmodern kategóriában helyezi el. A kortárs irodalom és elmélet azt mutatta, hogy az alábbiakban olvasható későmodern és posztmodern nézetek a paródiáról együtt léteznek már legalább az 1970-es évektől, és hogy a késő-modern felfogás már korábbi években is megtalálható, legalább az 1960-es évek közepétől. Ez a kronológia szerkezetében kissé eltér Charles Jencks későmodern és posztmodern kronológiájától, aki e kettőt az 1960-as évektől kezdődően párhuzamosan létezőnek látja, de nem zárja ki a lehetőséget, hogy egyedi alkotások, mint például David Lodge 1965-ös The British Museum is Falling Down-ja vagy Malcolm Bradbury korai regényei leírhatók proto-posztmodern -ként abban a tekintetben, hogy a paródiát olyan eszközként használják, mely legalábbis bizonyos mértékig, egyszerre komikus és metafikcionális. (Leslie Fiedler 1969-es meglátását, miszerint a paródia újraalakotó és komikus egyszerre, szintén proto-posztmodern -nek nevezi, de Fiedler egyéb megjegyzései a paródiáról mint destruktív jelenségről végül szóhasználatát inkább a késő-modern, mint a posztmodern kategóriába utalták.) A késő-modern és posztmodern paródiaelméletek és szóhasználatok léte, a továbbélő modern elméletekkel és használatokkal, egészen az 1970-es évektől kezdve azt mutatja, hogy ha egy elmélet 1970-es évekből vagy későbbről származik, az még nem jelenti feltétlenül azt, hogy posztmodern és nem késő-modern vagy modern. Rose megítélse szerint csak akkor lehet posztmodern egy elmélet, ha túllépi és legyőzi a paródia késő-modern leszűkítését kizárólag metafikcionális vagy kizárólag komikus jelenséggé, ez utóbbit pedig pozitív és nem destruktív dologként értékeli. 540 Ókori szóhasználat és meghatározás parodia = az Kr. e. 4. században az eposz komikus torzított utánzatát nevezték így (Hegemon a Kr. e. 5. és Arisztotelész az Kr. e. 4. században), majd az arisztophanészi és egyéb iskolák kiterjesztették használatát az irodalmi komikus idézet vagy imitáció egyéb formáira és retorikai beszédbeli példákra. (Quintilianus Kr. u. 1. századból származó definíciója szerint a szó a dal szóból származik, melyet más dalok utánzására énekeltek, s melyben a nyelvvel való visszaélés jelöli az utánzást versben vagy prózában. Annak 539 Részletek Margaret A. Rose munkájából, saját fordításban. ROSE 1993, Az intertextuális kifejezés szerepelni fog az alábbi összefoglalásban a posztmodern szóhasználatok és elméletek között, hogy rámutasson néhány különbségre azon fejlettebb elméleti alapvetések és korábbi paródiafelfogások között, melyek a paródiát egyszerre tekintik metafikcionális és komikus formának. 187

189 ellenére, hogy meghatározása összekapcsolja a paródiát az elmésséggel, szellemességgel (wit), néhány retorikust és tudóst félrevezetett, akik a paródiát lényegében imitációs formaként értelmezték. paratragodein/paratragoedia = a tragédia paródiája, komikus metafikcionális, illetve szatirikus célzatú mű (pl. Arisztophanész) Modern szóhasználat és meghatározás (reneszánsz utáni korszak) paródia = egy dal kifordítása (inversion), mely ezáltal nevetségessé válik (J. C. Scaliger, 1561) = egy vers megváltoztatása néhány szó módosításával (John Florio, a Quintilianust követő tudósok véleménye alapján, 1598) = metafikcionális, kritikai és komikus a gyakorlatban például ilyen a Don Quijote ( ) és a Tristram Shandy ( ). (Mindkét alkotás azt sugallja, hogy a paródia kritizálhat és újjáalkothat más irodalmi alkotásokat, reflektálhat komikus vagy ironikus modorban a fikció lehetőségeire és korlátaira a fikciós kereten belülről, de annak ellenére, hogy modellként szolgáltak más paródiaírók számára Fieldingtől Joyce-ig, nem vezettek el a paródia egyszerre komikus és metafikcionális definíciójához. Ezek a művek nem nevezhetők posztmodernnek, mert ők maguk és alkotóik explicit módon nem haladják meg a paródia komikus vagy metafikcionális redukciójának nagyobb modern változatait, s mert olyan vonásaik vannak, melyek alapján (és egyéb kritériumok szerint is) inkább modern és nem posztmodern alkotások. = költemények imitációja, mely abszurdabbá teszi az eredetit (Ben Jonson, 1616) = burlesque (mint Joseph Addinson 1711-es, börleszkről szóló írásában, ahol a Don Quijote a börleszk egy típusának példája, míg a másik típust Lukianosz arisztophanészi munkái képviselik, ezek a későbbi explicit definíciók szerint paródiák). = a hamisság kritikája (Fuzer, 1738) = egy másik mű megváltoztatása és a hamis/hibás (false) kritizálásának módszere; különböző fogások (applications) a komikus szórakoztatástól a szatirikus hangon át az eredetit nevetségessé tevő, rosszindulatú redukcióig (Isaac D Israeli, 1823). = eredetiség hiánya, nevetése a kétségbeesés nevetése (Nietzsche, 1886) = élősködő (Martin, 1896) = a börleszk nevetségessé tétel hasznos, kritikai formája (Stone, 1914) A Tristram Shandy és a Don Quijote a cselekmény és a karakterfejlődés diszkontinuitását mutatja. (Shklovsky, 1921). = egy (olykor komikus) eszköz az eszköz lemeztelenítésére (Shklovsky, 1920-as évek) = kettős síkú (Tynyanov, 1921) = kettős hangú (Bahtyin, 1929) A karneváli paródia = komikus travesztia (Bahtyin, 1929) = a börleszk magasabb rendű típusa (high burlesque) (Bond, 1932) = művészi utánzás, mely kritikai vagy agitációs célzatú (Liede, 1966) A Don Quijotéhoz hasonló művek háttért képeznek és újrafunkcionálják/működésbe hozzák az olvasóban felidézett és a szerző által módosított elvárások horizontját (Jauss, 1967). = negatív/ellentett, de a Tristram Shandy-hez hasonló művek hátterében megtalálható egy bennfoglalt olvasó (Iser, 1972). 188

190 Késő-modern szóhasználat és meghatározás (az 1960-as évektől) = interpretáció-ellenesség (Sontag, 1964). Don Quijote = az első modern irodalmi alkotás, mivel a hasonlóság bizonyosságát felváltja benne a differencia. Borges nevetése megrázkódtat, összezúz (Foucault, 1966) = vetélkedés/versengés és torzítás/ferdítés (Macherey, 1966) = komikus (és modern paródia = ál-túllépés (pseudo-transgression), de a karneváli = komoly/valós túllépés (serious transgression) (és ez hozzájárul a dialogikus vagy intertextuális Menippus-féle és polifonikus hagyományokhoz) (Kristeva, 1966) = a valóság kritikusa (Foucault, 1971) = őrült (Hassan, 1971) = az erő, a szándékosság és különbség hiánya (Baudrillard, 1972) = az ügyesség/kiválóság ellentéte (non-mastery) (Derrida, 1978) = intertextuális, de néha durva (Todorov, Bahtyin és Kristeva után Bahtyin elméletéről, 1981) = egy szöveg minimális mértékű transzformációja (Genette, 1982) = modern és szatirikus; pastiche ( üres paródia, blank parody) = posztmodern és normanélküli (Jameson, 1983) = ismétlés eltéréssel, de nem szükségszerűen komikus módon (Hutcheon, 1985) = nihilisztikus (Newman, 1986) A paródia arra használható, hogy egy őrült, összefüggéstelen világot ábrázoljon (Martin Amis, 1990) Posztmodern szóhasználat és meghatározás (1970-es évektől kezdve) = metafikcionális/intertextuális + komikus (Bradbury, 1970-es évek) = metafikcionális/intertextuális + komikus (Lodge, 1970-es évek) = komplex + komikus (Jencks, 1977) = metafikcionális/intertextuális + komikus/humoros (Eco, 1980) 189

191 Egy szöveg paródia voltának lehetséges jelei 541 I. Az idézett szöveg koherenciájának megváltoztatása 1. Jelentésbeli változtatások: a) Látszólag értelmetlen, abszurd változtatások az eredeti mű üzenetében vagy tartalmában. b) Az eredeti mű üzenetének, tartalmának jelentőséggel teli, ironikus vagy szatirikus és komikus megváltozása. 2. Az eredeti mű szavainak és/vagy a szavak szó szerinti és metaforikus funkciójának megváltozása. 3. Szintaktikai változás (ami kihathat a szemantikai szintre). 4. Változás az időben, személyekben vagy más mondat-grammatikai tulajdonságokban. 5. A parodizált műből vett részletek átstrukturálása vagy új szakaszokkal való kiegészítése. 6. Az utánzott szöveg asszociációinak megváltozása az új kontextus és más szöveg melletti (és mondatok fölötti ) változásoknak köszönhetően. (Ebbe beletartozhat, például, a kritika fikciós témává való transzformálása, mint Malcolm Bradbury Mensonge-jében.) 7. A társadalmi csoportok szóhasználatának (szociolektusok), idiolektusoknak vagy a szókészlet egyéb elemeinek megváltoztatása. 8. A metrum vagy rímelés megváltoztatása vers-paródiák esetében, vagy más formális összetevők megváltoztatása drámában vagy prózában, egészen a témaválasztásig. II. Direkt kijelentés 1. Megjegyzések a parodizált műről vagy a mű szerzőjéről vagy annak olvasóiról 2. Megjegyzések a paródia olvasójáról vagy olvasójához. 3. Megjegyzések a paródia szerzőjéről. 4. Megjegyzések a paródiáról mint szövegegészről. III. Az olvasóra tett hatások 1. Megdöbbenés vagy meglepődés és humor, ami a parodizált szöveggel való konfliktusból származik. 2. Az olvasó nézeteinek megváltozása a parodizált szövegről. IV. Változások a parodizáló normális vagy elvárt stílusában Az is lehet, hogy a paródiaíró stílusában történő szokatlan változtatás felismerése épp olyan hasznos indikátora a paródia jelenlétének, mint a parodizált szövegen belül vagy a közte és új kontextusa között felfedezett inkongruitás. Ez történik, amikor az olvasó jelentős kontrasztot fedez fel a paródiaszerző ismerős stílusa és aközött, ahogyan a paródiában ír (Y mint X). Az, hogy James Joyce általában nem Dickens stílusában ír az Joyce Ulyessesének Oxen of the Sun című paródiái közül a Dickens-szakasz parodisztikus voltának jele lehet, és az Y-tól várt téma változása szintén a paródiát jelezheti. 541 ROSE 1993,

192 Az olvasói befogadás esetei Az olvasó nem ismeri fel a paródia jelenlétét, vagy nem érti az abban létrehozott jelzéseket, mert nem ismeri fel a kettes számú szövegvilágot azaz a parodizált szöveget, mint egy másik műből származó idézetet, hanem csupán az egyes számú szövegvilág részeként olvassa azt. 2. Az olvasó felismeri két (vagy több) szövegvilág jelenlétét, de nem érti a szerző parodisztikus szándékát vagy a tárgyi parodizáló kapcsolatot a két (vagy több) szöveg között. Azt hiheti, például, hogy a szerző véletlenül tévesen idéz. Ennek a reakciónak másik oka lehet, hogy az olvasók nem veszik észre a paródia jeleit, mert a parodizált szöveg iránti szimpátiájuk annyira erős, hogy az arról alkotott véleményüket nem befolyásolhatja a paródia. 3. A parodizált szöveg barátai felismerik annak helyét a paródiában mint az utóbbi célpontját, és önmagukat valamint a parodizált szöveget és szerzőjét a szatíra célpontjának érzik. 4. Az olvasó felismeri a paródiát az egyes és kettes számú szövegvilág közötti komikus össze nem illésnek vagy inkongruitásnak köszönhetően, és örömét leli a rejtett irónia felismerésében ebben a konstrukcióban (és abban a módban, ahogy a paródia kölcsönzött a parodizált műből és egyszerre újjá alkotta azt), illetve élvezi minden szatirikus él vagy humor felismerését a parodizált szöveggel vagy az azzal szimpatizáló olvasóval kapcsolatban. Ezt akár ideális olvasói reakciónak is tekinthetjük a paródia esetében. 542 ROSE 1993,

193 Latin nyelvű munkák: FÜGGELÉK II. Szigetvári Iván: A komikum elmélete A magyar komikum-elméletek bibliográfiája 1911-ből Szerdahely György: Aesthetica sive doctrina boni gustus (Buda, 1778). Greguss Mihály: Compendium aestheticae (Kassa, 1826). Schedius Lajos: Principia philocaliae seu doctrina pulchri (Pest, 1826). Magyar nyelvű munkák: Csokonai Vitéz Mihály: A furcsa epopoeáról (1803) Kölcsey Ferenc: A komikumról (1827) Purgstaller József: A szépműtan vázlata (Buda, 1844) Szépészet, azaz Aesthetika fölgymnasiumi tankönyvül (Pest, 1852) Szontagh Gusztáv: A szép és rút (1854) Zsilinszky Mihály: A széptan előcsarnoka (1872) Baráth Ferenc: Aesthetika (1872) Névy László: A komédia elmélete (1872) Szigligeti Ede: A dráma és válfajai (1874) Greguss Ágost: A szépészet alapvonalai (1849) Rendszeres széptan (1888) Bihari Péter: Egyetemes aesthetika (Budapest, 1886) Gamauf György: A Komikum (az eperjesi evang. collegium értesítője, ) Káplány Antal: Párhuzam a tragikum és komikum között tekintettel a gymnasiumi oktatásra (a szentesi gymn.értesítője, 1891) Székely György: A qualitativ érzelmek psychologiája (Sárospatak, 1896) Pékár Károly: Positiv aesthetika (1897) Riedl Frigyes: Poetika és poetikai olvasókönyv (1889) Szigetvári Iván: Kisfaludy Károly Csalódások című vígjátékának magyarázta (1886, 1900) Jánosi Béla: Az esztétika története (1900) 192

194 FÜGGELÉK III. Karinthy-írások a Fidibusz-beli megjelenés sorrendjében Egy kezdő író vázlatkönyvéből (Vázlatkönyv) Magyar antológia (MA) A Fidibusz IV. évfolyamában: Így írtok ti (1912) április 10. Gori Andrej mellénye (Vázlatkönyv) kötetben április 17. Gori Andrej mellénye (Vázlatkönyv) (folyt.) április 24. Együgyü mese kötetben május 8. A fene (Vázlatkönyv) kötetben május 15. Torzító tükörben (Vázlatkönyv) Moslék-ország; Leköpöm a multat; A Törpe-fejüek kötetben június 5. Gellérthegyhy Oszkár (Vázlatkönyv IV.) V. keressük Petőfit október 16. A kenguru (Vázlatkönyv VI.) kötetben november 13. Ninácska (Vázlatkönyv VII.) kötetben december 4. Az első magyar fénymázkészítő (Vázlatkönyv VIII.) kötetben A Fidibusz V. évfolyamában: Így írtok ti (1912) január 1. A csapócsavar és folyt-acélgyáros (Vázlatkönyv IX) kötetben január 8. Drámozi (Vázlatkönyv X.) január 15. Norrah (Vázlatkönyv) kötetben január 29. Halljad Izráel! (Vázlatkönyv XII.) kötetben február 5. A Kergék képkiállítása (Vázlatkönyv XII.) hibás! kötetben február 19. A munka diadala (Vázlatkönyv XIV) kötetben február 26. Francia leckék (Vázlatkönyv XV.) március 12. Kabaré (Vázlatkönyv) Tyúkszem dal Emil I. II. Már tetszik érteni? I. II. III. kötetben március 19. Sanyi (Vázlatkönyv XVII.) kötetben március 26. Sanyi (Vázlatkönyv XVII.) (folyt.) április 2. Sanyi (Vázlatkönyv XVII.) (folyt.) április 16. Vegyes (Vázlatkönyv XVIII.) Gyomor a mellben Földalatti repülőgép Strucc és pávián Hogyan írnak az írók? kötetben 543 Reményi József Tamás és Tarján Tamás hívja fel a figyelmet erre a hiányra:»a kezdő író, miután hasztalan ajánlotta föl tollát Ibsennek, Jókainak, Petőfi Endrének, Ady Sándornak, Molnár Oszkárnak, Wilde Ferencnek «A nevek tréfás kevercse ( ) pontosan lajstromozza az addig karikírozott szerzőket, éppen hatot. De hová lett Petőfi? KARINTHY Frigyes, Így írtok ti, szerk. REMÉNYI József Tamás, TARJÁN Tamás, Bp., Ikon, 1994 (Matúra Klasszikusok, 17), A kötetben A vasalógyáros címmel szerepel. 193

195 1909. április 30. Humor (Vázlatkönyv XIX.) Apró komikumok (I. Benő úr ebédnél, II. Benő úr otthona) A csők (Gyermekrajz) május 7. Mr. Laposi Jutkha: A gyergyói intelligencia (Vázlatkönyv XX.) május 14. Egyszerüség (Vázlatkönyv XXI.) Egyszerüség; A mi falunkból; Hit, remény, szeretet május 28. Tapintofonia (Vázlatkönyv XXII.) június 4. Nősténység (Vázlatkönyv XXIII.) június 11. A Fidibusz Ady-száma (Vázlatkönyv XXIV.) Litánia Az Imádságokból (Menyő Fiksa) Edy Andrának (Tát Orpód) XIII. Anatómia (Mabits Bihály) LIV. Verstan (Gaczkó Léza) CXV. Hozzászólás (Farinthy Krigyes) VI. A próféta végszava (Kar) július 2. A bőr (Vázlatkönyv XXV.) kötetben kötetben kötetben kötetben kötetben kötetben július 9. Kneipp (Vázlatkönyv XXVI.) Gyomorür; Tályogos orbánc; Kanyaró; Üszög; kötetben Hagymáz július 23. Fekete bűnök (Sötét szerelmek) (Vázlatkönyv XXVII.) július 30. Jubileum (Vázlatkönyv XXVIII.) kötetben A Fidibusz VI. évfolyamában: Így írtok ti (1912) június 3. Május kötetben június 24. A rossz vonaglás kötetben július 8. Népiesch (Vázlatkönyv) kötetben szeptember 2. Az olaj kötetben szeptember 9. Az olaj (folyt.) szeptember 16. A tanulság kötetben A Fidibusz VII. évfolyamában: Így írtok ti (1912) március 3. A faluselek március 10. Na végre egy egészen könnyű kis futó viszonyt fogok kötni kötetben március 17. Na végre (folyt.) 194

196 1911. március 24. Trombolányi Dezső (MA I.) kötetben június 9. Babits Bihály (MA II.) kötetben június 23. Kömény Chimaune (MA III.) Lábaim; Karperec; Napos délelőtt a Dunaparton kötetben június 30. Kaffkaff Margitságosság (MA IV.) kötetben Füst Milán (MA V.) kötetben július 14. Feleségezett Gallér Oszkár (MA VI.) kötetben július 21. Szépen! Ernő (MA VII.) Zápor Andor (MA VIII.) kötetben kötetben augusztus 18. Talpramagyar Sándor (MA IX.) kötetben szeptember Édám Hanna (X?) 22. kötetben december 22. Buxbaumné, a fa kötetben A Fidibusz VIII. évfolyamában: Így írtok ti (1912) január 26. Bomló Zoltán (MA XI.) márc. 1. Érdekes (Novella. Írta: Író Lajos) (Vázlatkönyv) Az Így írtok ti utóélete a Fidibuszban: márc. 15. Most már megmondom, igen, megmondom (Reményi és Tarján szerint Gábor Andor írása az Így írtok tiről) Címbeli rájátszások 1912-ből: Ahogy ti utaztok (Kláris) Ahogyan mi visszafizetünk ( A fiatal író már megint hajnali öt órakor érkezett haza ) Az Így írtok ti eddig élclapban meg nem talált szatírái: A kályha mindenkihez meleg A szerelem az élet illatos virága, mely mint egy kifeslett bimbó 195

197 FÜGGELÉK IV. UJ ANTOLÓGIA: Magyar költők 1910-től 1911-ig A TURUL Szonett Lengő madár, magyar madár, turul, Melyről a krónikákban nincs adat, Bár látunk bennük sok halat s vadat, Midőn lelkünk a multon elbusul. Milyen kár, hogy nem tudok burul, (Ez egy nép, mely nemrég viselt hadat) Ó bur nép én ismerem multadat ismerem őt elülrül s háturul. Érzem, hogy nékem dalra kéne kelni És a turulrul kéne énekelni Ah éne, kéne, Lelkem Éne, Kéne. A drámában lényeges a prologus, Ezt tudja már ma minden filologus, És, és: Parerga, s Paralipoméne. PAPITS MIHÁLY SZÓZAT OFÉLIÁHOZ Pőrére vetkőzz: én ugy szeretlek! Ó, istenem, mily nemes gondolat: Egy szép asszony testét pőrén ölelni Ehhez ma nem fogható semmi! Tudnék s szeretnék én ilyesmiért: Több mint hat hétig juhászkutya lenni HINTASZÉKBEN Megvakult az éj. De pápaszemem, Hályogos glikkerére teszem És látlak. És különben is fehér nyoszolyádnak Titkait szaglászva kutatni Én nem restellem! Megvakult az éj. Pokoli kéj Ilyenkor álmos-sötéten Meghuzódni a hintaszékben És húzni, húzni egyre a szerelmet, Mint valami édes terhet Mit nekem a kebled? Mit a vállad, a fehér csipőd, A zsebkendőd, a hózid, a cipőd, S a fenyvesekkel vadregényes tájak? Mit nekem az állad? Hintaszékes estén nem kivánlak: Nem vagyok állat? LESZNAI ÁRPÁD Csak, hogyha tyukszemed is láthatom Van a szerelmem biztos lábakon S ha szűztested minden paránya titkom Akkor lehet csak évoét vonyitnom. Fésüld hajad ki s végy fürdőt, néhányat És gyakorold be a szerelmi lázat, Mert én ma gyötrő szerelemre vágyom: És semmi vicc ma: direkt a diványon! MELLVÉRT USZKÁR 196

198 FÜGGELÉK V. Az Így írtok ti kiadásai (Magyar könyvészet ; ) KARINTHY Frigyes, Igy irtok ti: Irodalmi karrikaturák, Bp., Athenaeum, 1912 (Modern Könyvtár ). KARINTHY Frigyes, Igy irtok ti (bővített kiadás), Bp., Athenaeum, 1921, I-II. új lenyomat: 1924 propaganda kiadás: 1939 KARINTHY Frigyes, Igy irtok ti (gyűjteményes kiadás), Bp., Athenaeum, 1928 (Karinthy Frigyes munkái, 1). KARINTHY Frigyes, Még mindig igy irtok ti, Bp., Nyugat, KARINTHY Frigyes, Így írtok ti, A Még mindig így írtok ti és egyéb irodalmi torzképekkel bővített legújabb kiadás, I, Bp., Új Idők Irodalmi Intézet (Singer és Wolfner), KARINTHY Frigyes, Így írtok ti, A Még mindig így írtok ti és egyéb irodalmi torzképekkel bővített legújabb kiadás, II, Bp., Új Idők Irodalmi Intézet (Singer és Wolfner), KARINTHY Frigyes, Így írtok ti, A Még mindig így írtok ti és egyéb irodalmi torzképekkel bővített legújabb kiadás, Bp., Új Idők Irodalmi Intézet (Singer és Wolfner), KARINTHY Frigyes, Így írtok ti, Bp., Szépirodalmi, KARINTHY Frigyes, Így írtok ti, vál., jegyz. SZÁSZ Imre, Bp., Szépirodalmi, KARINTHY Frigyes, Így írtok ti, vál., jegyz. SZÁSZ Imre, Bp., Szépirodalmi, KARINTHY Frigyes, Így írtok ti, vál., jegyz. SZÁSZ Imre, Bp., Szépirodalmi, 1963, I II. KARINTHY Frigyes, Így írtok ti, szerk. SZABÓ Ferenc, Bp., Szépirodalmi, 1965 (Olcsó Könyvtár). KARINTHY Frigyes, Így írtok ti, szerk. SZABÓ Ferenc, Bp., Szépirodalmi, 1969 (Olcsó Könyvtár). KARINTHY Frigyes, Így írtok ti, jegyz. SZÁSZ Imre, Bp., Szépirodalmi, 1973, I II. KARINTHY Frigyes, Így írtok ti: Paródiák, K. F. Összegyűjtött Művei, szerk. UNGVÁRI Tamás, Bp., Szépirodalmi, 1979, I II. KARINTHY Frigyes, Így írtok ti: Paródiák, K. F. Összegyűjtött Művei, szerk. UNGVÁRI Tamás, Bp., Szépirodalmi, KARINTHY Frigyes, Így írtok ti, vál., szerk. FAZEKAS István, Bp., Magvető, KARINTHY Frigyes, Így írtok ti, (Az első kiadás teljes, gondozott szövege), szerk., jegyz. REMÉNYI József Tamás, TARJÁN Tamás, Bp., Ikon, 1994 (Matúra Klasszikusok, 17). Így írtok ti: A Nyugat nemzedéke, szerk. FOGARASI István, Bp., Interpopulart, 1995 (Populart Füzetek 106). Így írtok ti: A Nyugat nemzedéke, szerk. FOGARASI István, Bp., Interpopulart, 1996 (Populart Füzetek 106). Hasonmás kiadás, Bp., Háttér, Karinthyságok, (Tanár úr kérem, Így írtok ti, Capillária, Utazás Faremidóba, Kötéltánc, Utazás a koponyám körül), vál., szerk. MOHAI V. Lajos, Bp., Könyvkuckó, KARINTHY Frigyes, Így írtok ti, Bp., Anno, KARINTHY Frigyes, Így írtok ti, Bp., Unikornis, 1999 (A magyar próza klasszikusai, 71). KARINTHY Frigyes, Paródiák I, Így írtok ti = K. F. Összegyűjtött Művei 6., szerk. SZALAY Károly, Akkord, KARINTHY, Így írtok ti, vál., szerk. SZALAY Károly, H. BENCZÚR Margit, Talentum diákkönyvtár, Akkord,

199 KARINTHY Frigyes, Így írtok ti, vál. SIMON László, Akkord, KARINTHY Frigyes, Így írtok ti, Osiris, KARINTHY Frigyes, Így írtok ti, szerk. HITSEKER Mária, Karinthy Figyes művei 12 14, Kossuth,

200 FÜGGELÉK VI. Az Így írtok ti-kiadások fikciós terének változásai 199

201 FÜGGELÉK VII. Részlet a Zalai Közlöny október 1-i számából: Az Új Időkből átvett Herczeg Ferenc-írás és egy Suchard-hirdetés 200

202 201