A szerződésátruházás jogintézményének rövid bemutatása
|
|
- Marcell Bogdán
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 177 Késmárki-Mészáros Gyöngyi Polgári Jogi Tanszék Témavezető: Menyhárd Attila egyetemi tanár A szerződésátruházás jogintézményének rövid bemutatása Az új Polgári Törvénykönyv számos, a korábbi által nem szabályozott jogintézményt kodifikál, melyek közül az egyik kevéssé ismert a szerződésátruházás. Jelen munka célja e modern és terjedőben lévő jogintézmény megismertetése. A szerződésátruházás elfogadása A szerződésátruházás jogintézménye alapvetően azt a célt szolgálja, hogy egy meglévő, hosszú távú jogviszonyban az egyik fél személyét illetően kontraktuális alapon jogutódlás következzen be anélkül, hogy ehhez a szerződéses jogviszonyban maradó fél egyidejű hozzájárulása szükséges lenne, vagyis anélkül, hogy e cél eléréséhez egy újabb, háromoldalú megállapodás megkötése lenne szükséges. A szerződéses jogviszonyban maradó fél az alapjogviszonyt létrehozó szerződésben vagy akár azt követően járul hozzá ahhoz, hogy a későbbiek során a másik fél személye megváltozzon, mely harmadik fél kiléte az alapjogviszony létrejöttekor még nem meghatározott vagy az átruházás csak mint lehetőség merül fel. Tehát a szerződésátruházás során az alapvetően zárt, két fél között létrejött jogviszonyban az egyik partner meghatározott kontraktuális jogai, követelései és kötelezettségei átszállnak egy harmadik félre a szerződés egyéb rendelkezéseinek változatlanul hagyása mellett. A szerződési pozícióban valamely fél személyének megváltozása a felek ilyen irányú nyilatkozata nélkül megtörténhet jogszabály rendelkezése alapján is, különösen jogi személyek jogutódlása illetve öröklés esetében. Ekkor azonban törvényi előírás és nem egy kötelmi alapú szerződés az, amely rendelkezik a személyváltozás tényéről és részleteiről. Ez az esetkör jellegénél fogva eltér a szerződésátruházás jogintézményétől, a tárgyalása meghaladja jelen munka kereteit. A szerződés átruházhatósága mint elméleti kérdés tárgyalásakor figyelemmel kell lenni a nemzeti és nemzetközi jogszabályokban deklarált
2 178 szerződési szabadság elvére is, amilyet Eörsi Gyula úgy határozott meg, hogy maga az elv azt jelenti, hogy bárki, bárkivel, bármikor, bármilyen szerződésre léphet és a szerződés tartalmát eltekintve bizonyos, nemjelentős törvényi korlátoktól a felek maguk állapítják meg 1. A típusválasztás szabadsága a szerződésben szereplő jogok és kötelezettségek szabad alakítását jelenti, azonban a diszpozitív normák mellé kogens szabályok is kerülnek, melyek a szerződési szabadság korlátait jelentik. A szerződési szabadság elve és annak korlátai lehetőséget biztosítanak a jogalkotónak arra, hogy elismerjék vagy megtagadják a szerződési pozíció átruházhatóságát. A szerződési pozíció kötelmi alapú átruházásának mikéntje tekintetében a jogirodalomban két elmélet uralkodik. A Zerlegungstheorie, azaz a részenként elemző elmélet alapján egy szerződéses jogviszony követelések és kötelezettségek összességéből áll, mely alapján a szerződési pozícióban a felek személyének változása az engedményezés és a tartozásátvállalás szabályai alapján mehet végbe, a szerződésátruházás önálló jogintézményként való elismerése ezen elmélet követői szerint szükségtelen. 2 A teória legjelentősebb képviselője, a német Demelius szerint a Polgári Törvénykönyv alapján ( ) egy kötelmi jogviszony csak szolgáltatásra való jogosultságokból, vagyis követelésekből és kötelezettségekből, azaz kötelmekből állhat. 3 Ebből következően az engedményezés és a tartozásátvállalás közvetlen vagy analóg szabályainak alkalmazásával a teljes szerződési pozíció mint egység átruházható. Az Einheitstheorie, azaz az egységes elmélet az 1920-as években az addig uralkodó Zerlegungstheorie-val szembeni modellként alakult ki, képviselői a szerződéses jogviszonyt nem követelések és kötelezettségek halmazaként, hanem mint egységes szervezetet fogták fel, amely csak teljesen önálló jogi aktus révén ruházható át. 4 Az elmélet különösen a huszadik század második felétől talált számos követőre elsősorban a német nyelvű, valamint a francia jogirodalomban. Azon álláspont, amely nem ismeri el a szerződésátruházás lehetőségét abban az esetben, ha azt nem kodifikálják külön, arra hivatkozik, hogy a hozzá tartalmilag legközelebb álló két jogügylet, azaz az engedményezés és a tartozásátvállalás együttesen sem képes a jogutódlás joghatásának kiváltására. Az elmélet képviselői szerint (melyet a hazai bírói gyakorlat 5 is 1 EÖRSI: BAUER: DEMELIUS: 253., in BAUER: SIBER, in BAUER: BDT 2008/1925
3 179 alkalmaz) engedményezéssel a jogosultat megillető, az adott jogviszonyból származó követelések ruházhatók át harmadik személyre, melyhez a kötelezett hozzájárulása nem szükséges. Azonban az engedményezés csak követelések átruházását jelenti, a szerződéses jogok átruházására nem alkalmas. A tartozásátvállalás megköveteli a jogosult hozzájárulását, tehát ez esetben már háromoldalú megállapodás létrejötte szükséges, továbbá az egyes tartozások átszállására vonatkozik, nem generálisan egy szerződésből fakadó kötelezettségek átruházására. A tartozásátvállalás és engedményezés jogintézménye tehát csak követelésekre vonatkozhat, de nem lehet tartozásátvállalással, engedményezéssel szerződésből fakadó jogokat és kötelezettségeket generálisan átruházni. A különféle elméletek mérlegelését követően a szerződésátruházás megengedhetőségéről valamennyi állam maga dönt. Egyes országokban (pl. Olaszország, Hollandia) a kérdés törvényileg szabályozott, míg más országokban a bíróságok alakítják ki a gyakorlatot annak megengedhetősége (pl. Németország) vagy elutasítása (pl. Magyarország) mellett döntve. Ennek különösen nemzetközi magánjogi szerződések esetében van jelentősége, ahol az alkalmazandó jog fogja megállapítani az esetleges, ilyen jellegű rendelkezés érvényességét. Amennyiben a feleknek lehetősége van rá és az eset összes körülményét mérlegelve ez számukra kedvező, kiköthetik jogügyletükre olyan állam jogának, illetve olyan nemzetközi jogi dokumentumnak (pl. UNIDROIT Alapelvek) az alkalmazását, amely e jogintézményt elismeri. A szerződésátruházás mint jogintézmény A szerződésátruházás intézménye a fentiek alapján olyan háromoldalú jogviszony, melyben két fél szerződéses jogviszonyába egy újabb, kétoldalú szerződéssel belép egy harmadik fél oly módon, hogy az alapjogviszony egyik szerződő fele kilép a jogviszonyból. A szerződésátruházás, mint önálló jogügylet tárgya egy szerződési pozíció, mely rövid- vagy hosszútávú jogviszonyhoz is kapcsolódhat; történhet az alapszerződés egészére vonatkozóan vagy annak egy jól körülhatárolható és elkülöníthető részében; de akár előszerződés is átruházható. 6 Az alapszerződés semmissége természetesen kihatással van az átruházó szerződésre is, hiszen a semmis szerződés nem alkalmas joghatás kiváltására, így annak pozíciója sem szállhat át. Az alapszerződés 6 BAUER: 76.
4 180 bizonyos részeinek semmissége esetén a szerződés érvényes részei átruházhatóak, azonban amennyiben a szerződésbe belépő fél erről nem tudott, úgy a tévedés szabályainak alkalmazásának lehet helye. 7 Az alapszerződés relatív érvénytelensége esetében a sérelmet szenvedett fél választása alapján vagy továbbra is érvényesnek tekinthetik a szerződést, vagy amennyiben a rendelkezésére álló időn belül megtámadja azt, úgy szerződése ex tunc hatállyal érvényteleníthető. Ilyen esetben a belépő fél az átruházó szerződés alapján érvényesítheti igényét a szerződésből kilépő féllel szemben. A szerződési pozíció átruházhatósága még annak elismerése esetén sem korlátlan, az függ szerződés jellegétől is. Így nem lehet szerződésátruházással élni olyan esetekben, amikor az engedményezés sem megengedett, azaz ha a szolgáltatás jellege (pl. annak bizalmi vagy intellektuális természete) vagy jogszabály (pl. tartási szerződés) azt kizárja. Az engedményezés kizárható a felek ilyen irányú megállapodásával is, azonban tekintve, hogy a szerződésátruházáshoz a szerződésben maradó fél hozzájárulása eleve szükséges, e kikötés a szerződésátruházás esetében nem értelmezhető. Külön problematikus lehet a harmadik személy érdekében illetve javára kötött szerződés átruházása. Amennyiben a harmadik személy önmaga nem jogosult a szerződés teljesítésének követelésére, úgy nem tekinthető szerződő partnernek sem, tehát pozícióját nem ruházhatja át és a többi fél tekintetében az alanyváltozáshoz nem szükséges a hozzájárulása sem. Egyebekben, tehát ha a szerződés teljesítését önmaga is követelheti, a hozzájárulása nélkül akkor ruházható át, ha az átruházásnak nincs vele szembeni közvetlen joghatása, 8 vagyis a kilépő féllel szemben egyébként sem élhetne közvetlenül követeléssel. A szerződésátruházás külön megállapodással történik, mely során egyidejűleg akár mindkét szerződési pozíció átruházható, a formai szabályokat tekintve pedig az alapjogviszonyt létrehozó jogügyletre irányadó megkötések alkalmazandóak. 9 Az átruházás a szolgáltatás jellegétől függően történhet akár az alapszerződés megkötésének idejére visszamenő, ex tunc vagy az újabb szerződésben kikötött időponttól, feltétel teljesülésétől függő hatállyal, 10 előbbi esetben a belépő felet terheli a már teljesített szolgáltatások hibáiért a felelősség, míg utóbbi esetben a kilépőt. Az átruházás történhet időbeli megkötéssel is, 7 BAUER: BAUER: BAUER: BAUER: 99.
5 181 mely esetben csak átmenetileg kerül be a belépő fél a jogviszonyba, a határidő vagy feltétel bekövetkezte után a kilépő fél visszakerülhet a szerződési pozíciójába. A szerződésben bent maradó fél a hozzájárulását megadhatja már az alapjogviszonyt létrehozó szerződéskötéskor vagy az követően is. Utóbbi esetben ez történhet különálló okiratban vagy akár az átruházó szerződésben is, amely így háromoldalú megállapodás lesz, ekkor azonban már kérdéses, hogy mennyire beszélhetünk az eddig tárgyalt szerződésátruházásról, amelynek lényege a szerződésben bent maradó fél kimaradása az átruházó okiratból. Ezt a különbséget jelzi az is, hogy akár a jelenlegi, a szerződésátruházást el nem fogadó magyar bírói gyakorlat alapján is 11 megengedett, hogy háromoldalú megállapodással a szerződő felek valamelyikének tekintetében jogutódlás következzen be. A fő kérdés az előzetes hozzájáruló nyilatkozat, melynek dogmatikai megítélése vitatott. Egyik álláspont 12 szerint azzal a szerződésben bent maradó fél valójában meghatalmazza a kilépő felet arra, hogy a képviseletében a szerződésmódosítást véghezvigye, mely esetben azonban gondot okozhat a felek közötti érdekellentét megítélése. Egy másik elmélet 13 szerint az alapszerződés ilyen értelemben egy ajánlatot tartalmaz a később megkötendő átruházó szerződésre vonatkozóan. Végül, az uralkodó álláspont 14 úgy tekinti az ilyen tartalmú alapszerződést, mint harmadik személy javára kötött jogügyletet, mely alapján a belépő fél csak a későbbiekben vállalja el a kötelezettségeket. A különböző elméletek a számos eltérés mellett egyezőek azon kérdésben, hogy amennyiben az átruházó szerződéssel az alapszerződés tartalma bármely módon változna, úgy ahhoz a bent maradó fél előzetesen nem járulhat hozzá, az csak háromoldalú megállapodás keretében kivitelezhető. Szerződésátruházás a jelenlegi és az új Polgári Törvénykönyv alapján A magyar magánjog a kötelemben történő alanyváltozásnak hagyományosan két fajtáját ismeri, az engedményezést és a tartozásátvállalást. Ezen jogirodalmi álláspontnak megfelelően 15 a jelenlegi 11 BH FRÜH: 102. in BAUER: PIEPER: 206. in BAUER: FAVRE: Rz in BAUER: 121. és SZLADITS:
6 182 Polgári Törvénykönyv 16 rendelkezései e két, jellegénél fogva hasonló jogintézményt szabályozzák, azonban az engedményezés és a tartozásátvállalás szabályai számos ponton eltérnek a szerződésátruházástól. Abban egységes a bírói gyakorlat, hogy a ma hatályos magyar jogrendszerben nincs arra lehetőség, hogy a felek már a szerződéskötéskor kikössék, hogy az egyik partner a hozzájárulását adja ahhoz, hogy a szerződésből a másik akként szabaduljon, hogy ahhoz a szerződésben maradó személy későbbi hozzájárulása már ne legyen szükséges, vagyis a szerződésből kilépő fél egyedül dönthessen arról, hogy ki lesz a szerződésben maradó fél későbbi kontraktuális partnere. A gyakorlati igény azonban megvan a szerződésátruházás intézményére, különösen nemzetközi jellegű jogviszonyok esetében, ahol a pozícióját átruházni szándékozó fél olyan, gyakran gazdasági erőfölénnyel rendelkező külföldi jogi személy, akinek a gyakorlatában ez a megoldás szerepel. A jelenlegi helyzethez képest változást hoz a már elfogadott új Polgári Törvénykönyv 17, melynek hatodik könyvében, a kötelmi jog szabályain belül egy cím alatt található az engedményezés, jogátruházás, tartozásátvállalás és a szerződésátruházás. A jelenlegi Polgári Törvénykönyvhöz képest új jogintézményként került a jogszabályba a jogátruházás is, mely a forgalomképes jogok tekintetében teszi lehetővé a jogosult személyének megváltozását, az engedményezéstől csupán a jogintézmény közvetett tárgya különbözteti meg. Az új Polgári Törvénykönyv megengedi, hogy a felek megállapodhassanak a szerződésből kilépő felet megillető jogok és az őt terhelő kötelezettségek összességének a szerződésbe belépő félre történő átruházásáról, biztosítva a kilépő fél szerződésből megillető jogainak és az abból eredő kötelezettségeinek generális átruházását. A szerződésben maradó fél az átruházáshoz való hozzájárulását már az alapjogviszony létrejöttekor vagy azután is megadhatja, ez esetben a szerződésátruházásról elegendő őt értesíteni ahhoz, hogy az hatályossá váljon. A szerződésbe belépő fél nem jogosult beszámítani a szerződésből kilépő félnek a szerződésben maradó féllel szemben fennálló egyéb követelését, azaz a szerződésből kilépő illetve abba belépő fél a harmadik személlyel szemben fennálló egyéb jogviszonyukra tekintet nélkül számolhatnak el egymással. Ugyanakkor a szerződésben maradó fél sem 16 Az évi IV. törvény január 1-jén hatályos tartalma alapján. 17 A évi V. törvény a kihirdetésekor megfelelő tartalma alapján.
7 183 jogosult a belépő féllel szemben beszámítani a szerződésből kilépő féllel szemben fennálló egyéb, nem az átruházással érintett jogviszonyból származó követelését. A szerződési biztosítékok, például a kezesség a szerződésátruházással megszűnnek, ugyanakkor véleményem szerint nincs jogi akadálya annak, hogy azok, külön megállapodás keretében továbbra is fennálljanak, azonban ez már nem a szűken vett szerződésátruházás keretében történik. A zálogjog jogosultjának változása esetén, amennyiben ahhoz a zálogkötelezett hozzájárul, az eredi zálogjog ranghelyén lehetséges új zálogjogot alapítani. Az új Polgári Törvénykönyv követi a korábbi felfogást atekintetben, hogy az engedményezés továbbra is követelések átruházását szolgálja, azonban bekerül a jogszabályba a jogátruházás jogintézménye is, melyre a külön nem szabályozott kérdésekben az engedményezés szabályai alkalmazandóak. A szerződésátruházás tehát e három jogintézmény (engedményezés, jogátruházás és tartozásátvállalás) szabályainak egyfajta összegzését jelenti, noha utaló szabályként a jogátruházás rendelkezéseit nem tüntették fel. Az engedményezés alkalmazandó szabályai alapján az átruházó szerződésben a követelést a kötelezett, a jogcím, az összeg és az esedékesség megjelölésével vagy egyéb olyan módon kell meghatározni, amely az átruházás időpontjában, jövőbeli követelések esetén legkésőbb a követelés létrejöttekor az engedményezett követelést azonosíthatóvá teszi. A személyhez kötött követelések átruházása a fentebb említetteknek megfelelően semmis. A szerződésből kilépő fél köteles a belépő felet megfelelő tájékoztatással ellátni, részére a szükséges iratokat átadni, valamint a szerződésben maradó felet értesíteni kell az átruházásról és a jövőbeli teljesítés helyéről, módjáról. Az értesítést követően az átruházott szerződés módosítása a belépő féllel szemben hatálytalan. A beszámítás tekintetében a bent maradó fél a belépő féllel szemben csak azokat a kifogásokat érvényesítheti és azokat az ellenköveteléseket számíthatja be, amelyek az kilépő féllel szemben az értesítésekor már fennállt jogalapon keletkeztek. A jogátruházás rendelkezéseit ugyan az új Polgári Törvénykönyv nem sorolja fel utaló szabályként, azonban véleményem szerint tartalmilag alkalmazandóak, így azon rendlelkezés is, mely szerint ha a jog fennállását közhiteles nyilvántartás tanúsítja, a jog átruházásához az engedményezésen felül a jogosult személyében bekövetkezett változásnak
8 184 a nyilvántartásba való bejegyzése szükséges 18. E rendelkezésnek különösen ingatlant terhelő jelzálogjogok átruházása esetén lesz jelentősége, noha e szakasz csak deklarálja a jelenlegi gyakorlatot. A tartozásátvállalás alkalmazandó rendelkezései szerint a követelés biztosítékai kötelezettjének hozzájárulása hiányában megszűnnek. Ugyan az új Polgári Törvénykönyv a szerződésátruházás szabályainál is külön deklarálja, a tartozásátvállalásnál is szabályozza, hogy a jogosult az átruházáshoz előzetesen is hozzájárulhat. A szerződésátruházás elnevezésével kapcsolatban a kodifikáció során a szerződésengedményezés kifejezés merült fel még lehetséges megoldásként. A nemzetközi jogi dokumentumokban mindkét elnevezés megfelelője megtalálható, az Európai Szerződési Jogi Alapelvek, a német és a svájci jogirodalom a szerződésátruházás (transfer of contract, Vertragsübertragung), míg az UNIDROIT Alapelvek a szerződésengedményezés (assignment of contract) fogalmat használja. Végül a szerződésátruházás melletti legjelentősebb érv az volt, hogy az engedményezés ahogy az fentebb is kifejtésre került csak követelések átruházását szolgálja, míg a szerződésátruházás összetett pozíció átszállását jelenti. 19 Nemzetközi kitekintés A szerződésátruházás intézményét a jelentősebb modern, a kötelmi jog általános szabályaival foglalkozó nemzetközi dokumentumok is tárgyalják, valamint egyes államokban már bekerült a polgári törvénykönyvbe is, mely országok listájához hamarosan Magyarország is csatlakozni kíván. Alább e szabályozások közül mutatunk be röviden néhányat. Európai Szerződési Jogi Alapelvek A huszadik század második felében, a kontinens magánjogának egységesítésére irányuló számos törekvés közül az egyik a Lando Bizottság munkájában, az 1990-es évek második felében és a XXI. század első évtizedében megszületett Európai Szerződési Jogi Alapelvekben (a továbbiakban: Alapelvek) öltött testet. Az Alapelvek nem kötelező erővel rendelkező jogforrás és a gyakorlatban való alkalmazása csekély, azonban évi IV. tv. 6:202 (4) bek. 19 GÁRDOS: 11.
9 185 összefoglalja az európai magánjog általános szabályait, melyek az egyszer esetlegesen megszülető európai polgári törvénykönyv alapját képezhetik. Az Alapelvek 12. fejezet 2. része ugyan röviden, de szabályozza a szerződésátruházást (transfer of contract), mely szerint a szerződő fél harmadik személlyel megállapodhat abban, hogy a harmadik fél a helyébe lép, de a jogutódláshoz, vagyis ahhoz, hogy a korábbi fél a kötelemből szabaduljon, a szerződéses jogviszonyban maradó fél hozzájárulása szükséges. Az Alapelvek ugyan nem tér ki a részletszabályokra, azonban mutatja a fejlődés irányát és azt, hogy a nemzetközi gazdasági élet igényli a szerződésátruházás jogintézményének elismerését. Draft Common Frame of Reference Az Alapelvek után folytatódott az Európai Unión belül a kötelmi jog egységesítése iránti törekvés, melynek eredményeként 2008-ban elkészült a Draft Common Frame of Reference (a továbbiakban DCFR). A három fő részből álló dokumentum az Európai Unió tagállamaiban jelenleg is fennálló jogrendszereknek megfelelő kötelmi jogi alapelvek és alapvető fogalmak meghatározásán túl legnagyobb részben szabályozási mintákat alkot. A DCFR 5:302 szakasza a felek megegyezésén alapuló szerződési pozíció átruházását (transfer of contractual position) taglalja, lehetővé téve a szerződéses jogviszonyban álló félnek, hogy a helyébe harmadik személy lépjen. Az Alapelvekhez képest további szabályként rögzíti a DCFR, hogy az átruházáshoz a szerződéses jogviszonyban maradó fél a hozzájárulását előzetesen megadhatja. UNIDROIT Alapelvek Az UNIDROIT szervezet 1994-ben kidolgozta a Nemzetközi Kereskedelmi Szerződések Alapelveit (a továbbiakban UNIDROIT Alapelvek), melyet 2004-ben, majd 2010-ben átdolgoztak. A dokumentum nem jogszabály, a gyakorlatban mégis nagy segítséget nyújt a szerződések általánosan elfogadott alapelveinek megismerésében és értelmezésében. Az UNIDROIT Alapelvek a 2004-es módosításokat követően a 9. fejezet 3. részben szabályozza a szerződésengedményezést (assignment of contracts). A fogalom meghatározása után kizárja a szabályok
10 186 alkalmazhatóságát a társaságok átruházásának esetére, mivel arra speciális szabályok vonatkoznak. A többi dokumentumhoz hasonlóan az átruházáshoz megköveteli a harmadik fél hozzájárulását, mely történhet előzetesen is, akár az alapjogviszony létrejöttekor. Ugyanakkor az UNIDROIT Alapelvek alapján a szerződésben bent maradó fél döntésén múlik, hogy a szerződésből kilépő felet elengedi-e, vagy kvázi kezesként visszatartja a szerződésbe belépő fél nem teljesítésének esetére, egyébként a szerződésbe belépő és kilépő fél kötelezettségei egyetemlegesek lesznek. A beszámításra illetve a kapcsolódó követelésekre az engedményezés és a tartozásátvállalás szabályait rendeli alkalmazni. Egyes nemzeti jogok A holland polgári törvénykönyv (Burgerlijk Wetboek) 6:159 szakasza alapján a szerződésátruházás megengedett, melyhez a jogviszonyban maradó fél hozzájárulása szükséges, egyéb rendelkezés hiányában a teljes szerződési pozíció az új félre száll át. Utaló szabályként a tartozásátvállalás körében szabályozott mellékkötelezettségek átszállására, valamint az átruházó jogügylet érvénytelenségének esetére vonatkozó előírásokat rendeli alkalmazni. 20 Az olasz polgári törvénykönyv (Codice civile) részletesebb szabályozást nyújt, a szakaszai alapján a szerződési pozíció a másik fél hozzájárulásával harmadik személyre ruházható át, mely a bent maradó fél előzetes beleegyezése esetében az értesítés időpontjától lesz vele szemben hatályos. Az átruházó fél ugyan főszabályként szabadul a kötelemből, azonban az átruházó szavatol az alapszerződés érvényességéért. 21 A portugál polgári törvénykönyv (Código civil) alapvetően az olaszhoz hasonló szabályozást tartalmaz azzal az eltéréssel, hogy az engedményezett jogügylet típusa határozza meg az átruházás formájára, a szerzőképességre és a felek közötti jogviszonyra vonatkozó szabályokat Dutch Civil Code 6: , (letöltés dátuma: május 19.) 21 BAUER: GÁRDOS: 11.
11 187 A szerződésátruházás értékelése A fentiek alapján megállapítható, hogy az új magyar Polgári Törvénykönyv a szerződésátruházás formájában olyan modern jogintézményt fogad el, amelyet még csak korlátozott számú ország deklarált, azonban a gazdasági igény következtében ezen államok számának növekedése várható. A szerződésátruházás keretében az új jogalkotói álláspont alapján a két fél között létrejött szerződés pozíciója átruházható lesz harmadik félre, a jogviszonyból eredő jogok, követelések és kötelezettségek komplexen fognak átszállni. Az átruházandó szerződéssel kapcsolatos követelmény, hogy annak az átruházás időpontjában joghatás kiváltására alkalmasnak kell lennie, és az átruházás nem lehet jellegénél vagy jogszabálynál fogva kizárt. Azon kérdésekre, amelyekre a szabályozás nem nyújt választ, klasszikusan az engedményezés és a tartozásátvállalás szabályai alkalmazandóak, valamint véleményem szerint az új Polgári Törvénykönyv esetében a jogátruházás szabályai is. Álláspontom szerint az új Polgári Törvénykönyv a szerződésátruházás intézményének elismerésével is a magyar magánjog modernizálását, a nemzetközi gazdasági élet kihívásainak magasabb szintű megfelelését fogja szolgálni. Felhasznált irodalom BAUER Christoph: Parteiwechsel im Vertrag: Vertragsübertragung und Vertragsübergang, Dissertation, Zürich/St. Gallen 2010 DEMELIUS Heinrich, Die Vertragsübernahme,in:Jher.Jb.1922 EÖRSI Gyula: Összehasonlító polgári jog (Jogtípusok, jogcsoportok és a jogfejlődés útja), Akadémia Kiadó, Budapest, 1975 FAVRE, Pascal G.: Le transfert conventionel de contrat, Diss. Freiburg, Zürich 2005 FRÜH, Peter: Die Vertragsübertragung im schweizerischen Recht, Diss. Zürich, Aarau 1944 GÁRDOS Péter: Szerződésátruházás, Polgári Jogi Kodifikáció, 2005/3 PIEPER, Helmut: Vertragsübernahme und Vertragsbeitritt, Habil. Mainz, Köln / Berlin 1963
12 188 SZLADITS Károly: A magyar magánjog vázlata, II. rész, Grill Károly Könyvkiadóvállalalata, Budapest, 1935 SIBER, Heinrich: in: Strohal Emil (Hrsg.), Plancks Kommentar zum Bürgerlichen Gesetz- buch nebst Einführungsgesetz, 2. Bd. (Recht der Schuldverhältnisse), 1. Halbbd. (Allgemeiner Teil),4. Aufl.,Berlin 1914.
ALANYVÁLTOZÁSRA IRÁNYULÓ SZERZŐDÉSEK; BIZTOSÍTÉKI SZERZŐDÉSEK; HITEL- ÉS SZÁMLASZERZŐDÉSEK
ALANYVÁLTOZÁSRA IRÁNYULÓ SZERZŐDÉSEK; BIZTOSÍTÉKI SZERZŐDÉSEK; HITEL- ÉS SZÁMLASZERZŐDÉSEK DR. GÁRDOS PÉTER HVG-ORAC SZERZŐDÉSEK AZ ÚJ PTK. ALAPJÁN BUDAPEST 2014. NOVEMBER 25. SZERZŐDÉSEK AZ ÚJ PTK. ALAPJÁN
Új Ptk. mire figyeljünk a napi gyakorlatban
Új Ptk. mire figyeljünk a napi gyakorlatban 2 0 1 4. J Ú N I U S 1 2. D R. H A R K A Ö D Ö N Joganyagok 2013. évi V. törvény (Új Ptk.) 2013. évi CLXXVII. Törvény (Új Ptké.) 2013. évi CCLII. Törvény egyes
Prof. Dr. Fazekas Judit tanév
Prof. Dr. Fazekas Judit 2016-2017. tanév A szerződés megerősítése és biztosítékai A szerződés megerősítése: Foglaló (Ptk. 6:185. ) Kötbér (Ptk. 6:186-188. ) Jogvesztéskikötése Ptk.6:190. Tartozáselismerés
Követelés-átruházás engedményezés (Ptk. Hatodik könyv XXVIII. fejezet 6:193. 6:201. )
Követelés-átruházás engedményezés (Ptk. Hatodik könyv XXVIII. fejezet 6:193. 6:201. ) fogalom: a jogosult a követelését másra átruházhatja 6:193. (1) A jogosult a kötelezettel szembeni követelését másra
I. (ŐSZI) FÉLÉV A TÉTELEK
POLGÁRI JOG ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR 2017-2018. I. (ŐSZI) FÉLÉV A TÉTELEK 1. A polgári jog fogalma, tárgya, helye és összefüggései a jogrendszerben. 2. A magánjog története Nyugat-Európában és Magyarországon
Oldal 1 / 5 MEGÁLLAPODÁS
MEGÁLLAPODÁS tőkekivonás alapján teljesítendő kifizetés nem pénzbeli vagyoni juttatással követelés átruházásával történő teljesítéséről, és a követelés engedményezéséről Regionális Fejlesztési Zártkörűen
A kötelmi jog közös szabályai II. A kötelem teljesítése
A kötelmi jog közös szabályai II. A kötelem teljesítése A KÖTELEM TELJESÍTÉSE 6:34. [A teljesítés általános szabálya] A szolgáltatást a kötelem tartalmának megfelelően kell teljesíteni. A teljesítés fogalma
KORLÁTOLT DOLOGI JOGOK
HASZNÁLATI JOGOK KORLÁTOLT DOLOGI JOGOK Használati jogok Személyes szolgalmak Telki szolgalmak Értékjogok Pl: zálogjog FÖLDHASZNÁLAT Főszabály aedificium solo cedit elve az épület osztja a fődolog jogi
Civilisztika II. elővizsga kérdéssor. Első előadás (Korlátolt dologi jogok)
Civilisztika II. elővizsga kérdéssor Első előadás 09. 07. (Korlátolt dologi jogok) 1. Mik azok a korlátolt dologi jogok; hogyan viszonyulnak a többi dologi joghoz? 2. Hogyan jöhet létre és kit illet meg
Ptk. rendszere: Kötelmek szerződések általános egyes szerződések teljesítésének különös szabályai. Pénztartozás teljesítése kötelem és szerződés
Ptk. rendszere: Kötelmek szerződések általános egyes szerződések teljesítésének különös szabályai. Pénztartozás teljesítése kötelem és szerződés esetén. A kötelem tárgya: a szolgáltatás mint magatartás.
Polgári jogi záróvizsgakérdések (2016/2017. II. félév)
1 Polgári jogi záróvizsgakérdések (2016/2017. II. félév) A záróvizsgára történő felkészülés vezérfonala" az előadásokon/gyakorlatokon leadott törzsanyag. Felkészülését segítik az alább megjelölt tankönyvek,
Az elévülés szabályai
Az elévülés szabályai Szerző: Szimuly László 2013. október 31. Bevezetés A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény az elévülést a szerződés megszűnésének egyes esetei című fejezetben tárgyalja.
Miskolczi Bodnár Péter. Fogyasztói szerződések
Miskolczi Bodnár Péter Fogyasztói szerződések P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y B e t h l e n s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Kereskedelmi Jogi és Pénzügyi
BUDAPESTI MÛSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR ÉPÍTÉSKIVITELEZÉSI ÉS SZERVEZÉSI TANSZÉK. Vagyonjog dologi jog + kötelmi jog
ÉPÍTÉSI JOG BUDAPESTI MÛSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR ÉPÍTÉSKIVITELEZÉSI ÉS SZERVEZÉSI TANSZÉK DR. LŐRINCZ ÉVA SZERZŐDÉSJOGI ALAPISMERETEK A KÖTELMI JOG statikus Vagyonjog dologi
Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester
Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Balatonakarattya, 2017. március 16. Polgár Beatrix jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Balatonakarattya
III. Kötelmi jog. Bevezető
III. Kötelmi jog Bevezető A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: az új Ptk.) 2014. március 15-én hatályba lépett. Az új Ptk. a kötelmek közös szabályai között foglalja össze
PÉNZÜGYI SZERVEZETEK FELÜGYELETÉÉRT ÉS FOGYASZTÓVÉDELEMÉRT FELELŐS ALELNÖK
PÉNZÜGYI SZERVEZETEK FELÜGYELETÉÉRT ÉS FOGYASZTÓVÉDELEMÉRT FELELŐS ALELNÖK ÁLLÁSFOGLALÁSKÉRÉS ZÁLOGÁLLOMÁNY MÁS PÉNZÜGYI INTÉZMÉNY RÉSZÉRE TÖRTÉNŐ ÁTADÁSÁNAK MÓDJÁ- RÓL A Pénzügyi Vállalkozás a Magyar
MEGÁLLAPODÁS VAGYONKEZELÉSI SZERZŐDÉS KÖZÖS MEGEGYEZÉSSEL TÖRTÉNŐ ÁTRUHÁZÁSÁRÓL
MEGÁLLAPODÁS VAGYONKEZELÉSI SZERZŐDÉS KÖZÖS MEGEGYEZÉSSEL TÖRTÉNŐ ÁTRUHÁZÁSÁRÓL amely létrejött egyrészről cím: 7632 Pécs, Széchenyi tér 1. adószám: 15478706-2-02 KSH törzsszám: 15 478706-7511-321-02 képviseli:
KÖTELMI JOG Hatodik Könyv. A kötelmek keletkezhetnek. Kik között jön létre a kötelem? KÖTELEM ELÉVÜL. A kötelmi jogviszony jellegzetességei:
KÖTELMI JOG Hatodik Könyv Kötelem: kötelezettség a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás teljesítésének követelésére. MIRE IRÁNYULHAT? valamely dolog adására, tevékenységre, tevékenységtől
Új kockázatok és lehetőségek az Általános Szerződési Feltételek alkalmazása során, különös tekintettel az új Ptk.-ra
Új kockázatok és lehetőségek az Általános Szerződési Feltételek alkalmazása során, különös tekintettel az új Ptk.-ra Dr. Balázs Tamás irodavezető ügyvéd, egyetemi adjunktus Dr. Balogh Mónika jogász, ügyvédjelölt
SZERZŐDÉSI JOG ÁLTALÁNOS RÉSZ I.
SZERZŐDÉSI JOG ÁLTALÁNOS RÉSZ I. A szerződési jog anyagának földolgozása Szerződési jog általános rész I. Szerződési jog általános rész II. Szerződési jog különös rész: egyes szerződéstípusok A mai előadás:
Fábián Ferenc. Előadásvázlatok a kötelmi jog általános része köréből
Fábián Ferenc Előadásvázlatok a kötelmi jog általános része köréből P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y B e t h l e n - s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári
mint a településrendezési cél megvalósításában közreműködő az ingatlanon beruházást megvalósító továbbiakban: Tulajdonos és Beruházó II.
1 TELEPÜLÉSRENDEZÉSI SZERZŐDÉS 1. SZ MÓDOSÍTÁSA amely létrejött egyrészről: Név: Székhely: 2051 Biatorbágy, Baross Gábor u. 2/A. Adószám:15730088-2-13 Törzsszáma: 730084 Statisztikai számjel: 15730088-8411-321-13
Biztosítéki konstrukciók megítélése hitelkockázati fedezetként történő elismerhetőség szempontjából ( közvetett-közvetlen biztosítékok)
Biztosítéki konstrukciók megítélése hitelkockázati fedezetként történő elismerhetőség szempontjából ( közvetett-közvetlen biztosítékok) I. TÉNYÁLLÁS A Bank állásfoglalás iránti kérelmében foglalt tényállás
Hatálytalan a szerződés, ha érvényesen létrejött, mégsem fűződik hozzá joghatás (pl. felfüggesztő vagy bontó feltétel miatt)
Nincs szerződés, ha hiányzik fogalmának alapja: az akaratnyilatkozat. Nem létezik a szerződés, ha a felek nem állapodtak meg a lényeges kellékekben vagy ha a szerződés tartalma nem állapítható meg, a felek
JELZÁLOGSZERZŐDÉS INGATLANRA
JELZÁLOGSZERZŐDÉS INGATLANRA Szerződés száma: amely létrejött egyrészről az ERSTE BANK HUNGARY ZRT. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26., cégjegyzékszám: Fővárosi Bíróság Cg. 01-10-041054, statisztikai
Juhász László. Az engedményezés és a felszámolás kapcsolata
Juhász László Az engedményezés és a felszámolás kapcsolata Az utóbbi időben egyre gyakrabban fordul elő, hogy vitássá válik a felszámolás alá került adós által kötött engedményezési szerződések megítélése,
V. Könyv: Kötelmi Jog Második rész A szerződés általános szabályai
V. Könyv: Kötelmi Jog Második rész A szerződés általános szabályai VI. Cím A szerződés megerősítése és módosítása I. Fejezet A szerződés megerősítése A szerződés megerősítésének esetei mind valamely (nevesített
Üzleti reggeli 2014. 06. 27. Új Ptk. - változások az üzleti életben
Üzleti reggeli 2014. 06. 27. Új Ptk. - változások az üzleti életben Dr. Kovács László Email: kovacs.laszlo@gtk.szie.hu Főbb témakörök 1. Röviden a Ptk. szerkezetéről 2. Átállási határidők - a régiről az
Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere. Javaslat önkormányzati tulajdonú ingatlan elbirtoklásának elismerésére
Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere Szám: 20657-2/2016. Javaslat önkormányzati tulajdonú ingatlan elbirtoklásának elismerésére Tisztelt Közgyűlés! German János 3100 Salgótarján Béke krt. 86. sz.
A szó jelentése szerteágazó, még jogi értelemben is
A szó jelentése szerteágazó, még jogi értelemben is Polgári jogi felelősség Tágabb értelemben hasonlítható a kénytetőséghez, a jogilag szoríthatósághoz (Grosschmid) Szűkebb értelemben: jogellenesen (kivételesen
Kúria mint felülvizsgálati bíróság
Pfv.V.21.986/2014/3. Kúria mint felülvizsgálati bíróság A Kúria a Hámori és Soltész Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Soltész Beatrix ügyvéd) által képviselt felperesnek a személyesen eljáró alperes ellen
Első Egerszegi Hitel Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság BIZTOSÍTÉKI SZERZŐDÉSEKKEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI
Első Egerszegi Hitel Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság BIZTOSÍTÉKI SZERZŐDÉSEKKEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI 1 I. AZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK HATÁLYA ÉS KÖZZÉTÉTELE...3
(4) Ha leszármazó nincs, a házastárs örököl.
(4) Ha leszármazó nincs, a házastárs örököl. A Ptk. Az özvegyet csak leszármazók hiányában tekinti állagörökösnek (leszármazók mellett nem örököl állagot). Leszármazók hiányában az egész hagyaték az egész
2014. szeptember 22.
2014. szeptember 22. I. Alanytalan kötelmek elszámolási helyzet alvagyonok között pl. közös vagyon megosztása II. Szolgáltatási kötelezettség hiánya beszámítás III. Igényhelyzet hiánya naturális obligációk
A TARTOZÁSÁTVÁLLALÁS ÉS A SZERZŐDÉSÁTRUHÁZÁS DECEMBER 8.
A TARTOZÁSÁTVÁLLALÁS ÉS A SZERZŐDÉSÁTRUHÁZÁS 2014. DECEMBER 8. A TARTOZÁSÁTVÁLLALÁS tartozásátvállalás = ha a kötelezett és a jogosult megállapodik egy harmadik személlyel (átvállaló) abban, hogy az a
ME-7.4.2 Árajánlatkérés, szerződésminták, vállalkozók értékelése
30/38 7. sz. melléklet S ZÁLLÍTÁSI SZERZŐ DÉS ( MINTA) mely létrejött az alábbi szerződő felek között, az alulírott napon és helyen az alábbi feltételek mellett: A MEGRENDELŐ ADATAI Megrendelő neve: Székhelye:
1. A faktoring fogalma
1. A faktoring fogalma A faktoring ügylet keretében az áru eladója halasztott fizetéssel történt eladásainak ellenértékét meghatározott összeg ellenében egy harmadik személyre, a faktorra ruházza át, aki
ENGEDMÉNYEZÉSI SZERZŐDÉS
SZT-. ENGEDMÉNYEZÉSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Pér Község Önkormányzata mint engedményező (cím: 9099 Pér, Szent Imre utca 1.; törzsszám: 727837; adószáma: 15727835-2-08; képviseletében eljár:
Polgári jogi záróvizsgakérdések (2014/2015. I. félév)
1 Polgári jogi záróvizsgakérdések (2014/2015. I. félév) A záróvizsgára történő felkészülés vezérfonala" az előadásokon/a 2013. évi V. törvényen alapuló speciális kollégiumon/konzultációkon leadott anyag.
Tulajdonátruházó szerződések az új Ptk.-ban. Dr. Nagy Csongor István, LL.M., Ph.D., S.J.D. tanszékvezető egyetemi docens ügyvéd
Tulajdonátruházó szerződések az új Ptk.-ban Dr. Nagy Csongor István, LL.M., Ph.D., S.J.D. tanszékvezető egyetemi docens ügyvéd A tulajdonátruházó szerződések [6:215. - 6:237. ] XXXII. Fejezet: Az adásvételi
A megtámadható szerződések
A megtámadható szerződések Szolgáltatás-ellenszolgáltatás közötti feltűnő nagy értékkülönbség a szerződés megkötésének időpontjában, anélkül, hogy az egyik felet az ajándékozás szándéka vezetné; Tévedés:
ítéletet: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja és a felperes keresetét elutasítja.
. M A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság dr. Csuka Zoltán ügyvéd (7400 Kaposvár, Csokonai u. 2.) által képviselt szám alatti ) felperesnek - Klincsik
A/1. A POLGÁRI JOG ÉS A CSALÁDJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG
A/1. A POLGÁRI JOG ÉS A CSALÁDJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG Az alábbi jogszabályok átfogó ismerete szükséges: - a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.), -
Jogi hírlevél Az új Polgári Törvénykönyv
Jogi hírlevél Az új Polgári Törvénykönyv ungary Hírlevelünk célja, hogy Ügyfeleink számára kiemeljünk néhány olyan jogi újdonságot, melyek az új Polgári Törvénykönyv (Ptk.) hatálybalépésével jelennek majd
tlrszaágyúi s hivatal a Irományszám : 1 Érkezett : 200 Tisztelt Elnök Asszony! módosító javaslato t
ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Irományszám : 1 Érkezett : 200 tlrszaágyúi s hivatal a ~53k9/,~9k DEC 1 6. Módosító javasla t Dr. Szili Katalin az Országgyűlés Elnöke részére Helyben Tisztelt Elnök Asszony! A
MEGYEI JOGÚ. A Közgyűlés a Polgármester előterjesztésére az 1/2013. (I.24.) önkormányzati rendelet 20. (1) bekezdés b.
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4024 Debrecen, Piac u. 20. 4024 Debrecen, Piac u. 20. Tel.: +36 52 511-410 Fax: (52) 511-401 E-mail: polgarmester@ph.debrecen.hu Tárgy: Sürgősségi indítvány A DMJV
Magyar joganyagok évi CXLVIII. törvény - a kölcsönök kamatai és a teljes hiteld 2. oldal (2) Hitelkártya-szerződéshez vagy fizetési számlához
Magyar joganyagok - 2011. évi CXLVIII. törvény - a kölcsönök kamatai és a teljes hiteld 1. oldal 2011. évi CXLVIII. törvény a kölcsönök kamatai és a teljes hiteldíj mutató korlátozása, valamint az átlátható
SZERKEZETBEN 24.) 23/2010. (XII. 28.) 4/2013. (IV.
Sülysáp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2006. (IV. 24.) számú rendelete az Intézményfejlesztési Alapról EGYSÉGES SZERKEZETBEN a módosításáról szóló 23/2010. (XII. 28.) és 4/2013. (IV.
Házasságban, társaságban - házastársi közös vagyon a cégben
Házasságban, társaságban - házastársi közös vagyon a cégben A Ptk.-ba beépült bírói gyakorlat Dr. Csűri Éva A vagyonközösséghez tartozó társasági részesedések megosztásának módja I. A gazdasági társasági
A RÉSZVÉNY-ELŐÁLLÍTÁS ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI
A RÉSZVÉNY-ELŐÁLLÍTÁS ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI A RÉSZVÉNY-ELŐÁLLÍTÁS JOGI KÉRDÉSEI ÉS AZ ÚJ PTK. RÉSZVÉNYEKRE VONATKOZÓ ÚJ RENDELKEZÉSEI DR. TOMORI ERIKA CODEX NAPOK 2014 VÁLTOZIK-E AZ ÉRTÉKPAPÍR
1962. évi 25. törvényerejű rendelet
A jogszabály mai napon hatályos állapota 1962. évi 25. törvényerejű rendelet a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, New Yorkban 1958. június 10-én kelt Egyezmény
SZERZŐDÉSI JOG ÁLTALÁNOS RÉSZ I.
Üzleti jog V. SZERZŐDÉSI JOG ÁLTALÁNOS RÉSZ I. Üzleti jog V. BME GTK Üzleti Jog Tanszék 1 Gondolatmenet a szerződési jog anyagának földolgozása Szerződési jog általános rész I. Szerződési jog általános
Tartozás átvállalás mint nováció
Tanulmányok Tartozás átvállalás mint nováció Ha az engedményezést egy futballpasszhoz hasonlíthatjuk, akkor a tartozásátvállalás sokkal inkább egy fülbemászó dallam vagy egy fertőző betegség terjedéséhez
Bankgarancia, okmányos meghitelezés
Bankgarancia, okmányos meghitelezés A bizalmi kéz igénybevételével történő fizetés intézménye már a római jogban sem volt ismeretlen. A római gyakorlat szerint - mandatum keretében - a vevő egy harmadik
AKTUÁLIS VÁLTOZÁSOK A MUNKAJOG TERÜLETÉN
AKTUÁLIS VÁLTOZÁSOK A MUNKAJOG TERÜLETÉN ÚJ PTK SZERKEZETE 2013. évi V. törvény,nyolc könyv, 44%-a új, 33%-a módosításra került diszpozitivitás alapelve, imperatív szabályok 2013. évi CLXXVII. törvényt
Salgótarján Megyei Jogú Város. Javaslat kamatmentes kölcsön nyújtására a Salgótarjáni Acélárugyár Zrt.,,cs.a. munkavállalói részére
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Iktatószám: 9693/2014. Javaslat kamatmentes kölcsön nyújtására a Salgótarjáni Acélárugyár Zrt.,,cs.a. munkavállalói részére Tisztelt Közgyűlés! A Salgótarján
Törvényi engedmény és késedelmi kamat
Törvényi engedmény és késedelmi kamat LESZKOVEN LÁSZLÓ * 1. A dolgozat témája közelmúltban látott napvilágot a Győri Ítélőtábla Pf. IV.20.110/2009/10. számú ítélete. 1 A tényállás témánk szempontjából
Nagycenk Nagyközség Önkormányzata és az EH-SZER Kft. között létrejött
Nagycenk Nagyközség Önkormányzata és az EH-SZER Kft. között létrejött a közvilágítási aktív berendezések üzemeltetésével kapcsolatos elszámolásról SZERZŐDÉS SZÁMA: / 2013. Megállapodás közvilágítási aktív
A KBT ÉRTELMEZÉSE
A KBT. 305. ÉRTELMEZÉSE A szerződés teljesítésére a Kbt. 305. -ában foglaltak az irányadók, mely szabályozás 2010. szeptember 15-én módosításra került. Az előírások az ajánlattevőként és az ajánlatkérőként
2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE
2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE amely létrejött egyrészről a Név: [Intézmény neve] Képv. jogosult: Székhely: Adószám:
Kúria mint felülvizsgálati bíróság
Pfv.V.21.828/2014/5. Kúria mint felülvizsgálati bíróság A Kúria a Hámori és Soltész Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Soltész Beatrix ügyvéd felperesnek a Bertók Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Bertók Mihály
HÁROMOLDALÚ JOGVISZONYOK A ZÁLOGJOG KÖRÉBEN
BODZÁSI BALÁZS Polgári Jogi Tanszék Témavezető: dr. Harmathy Attila professor emeritus HÁROMOLDALÚ JOGVISZONYOK A ZÁLOGJOG KÖRÉBEN 1. A dologi biztosítékok szabályozási modellje A polgári jog a dologi
Általános áttekintés a jogforrások rendszeréről
Általános áttekintés a jogforrások rendszeréről Közjogi természető keretek: belsı nemzeti jogok engedélyezési rendje nemzetközi szerzıdések szokásjog Magánjogi keretek: szerzıdések jogszabályok jogszabálynak
ÉRVÉNYTELENSÉG MEGTÁMADÁSI OKOK
ÉRVÉNYTELENSÉG DR. BARZÓ TÍMEA PHD EGYETEMI DOCENS, ÜGYVÉD EGÉSZSÉGÜGYI SZAKJOGÁSZ MISKOLCI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR POLGÁRI JOGI TANSZÉK 2014. 1 ALAPVETÉSEK FELEK CÉLJA: Kölcsönös és egybehangzó
A GY RI ÍTÉL TÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMA
A GYŐRII ÍÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRII KOLLÉGIUMA A Győri Ítélőtábla Polgári Kollégiumának 1/2005.(XI.11.)számú kollégiumi véleménye A szerződés érvénytelenségére alapított alperesi kifogás egyes kérdéseiről I.
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. szeptember 20-i ülése 6. számú napirendi pontja
1 Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. szeptember 20-i ülése 6. számú napirendi pontja Javaslat haszonélvezeti jog alapításáról szóló szerződés jóváhagyására Előadó: dr. Puskás
9700 Szombathely Kisfaludy S. 57. T/F: 94/500-354, regiofokusz@limexnet.hu www.regiofokusz.hu. Vállalkozásjog. Készítette: Hutflesz Mihály
Vállalkozásjog Készítette: Hutflesz Mihály A magyar jogrendszer. A jogalkotás rendszere, jogszabályi hierarchia, jogértelmezés, jogalkotás. JOGALKOTÓ SZERV Országgyőlés Kormány Miniszterelnök Miniszter
A KÖZSZOLGÁLATI SZERZŐDÉSES FOGLALKOZATATÁS BEVEZETÉSÉRŐL A KÖZSZFÉRÁBAN. (munkaanyag)
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM A KÖZSZOLGÁLATI SZERZŐDÉSES FOGLALKOZATATÁS BEVEZETÉSÉRŐL A KÖZSZFÉRÁBAN (munkaanyag) Budapest, 2006. november hó 1 A személyi hatály meghatározása a közszolgálatban
Cikói Hulladékgazdálkodási Társulás
Cikói Hulladékgazdálkodási Társulás ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 4. MELLÉKLET: - TÁRGY: Tájékoztató az Adásvételi szerződés járművek, edényzetek és konténerek szállítására, valamint üzembe helyezésére a KEOP-1.1.1/C/13-2013-0027
J a v a s l a t. családi bölcsődék fenntartójával megkötött ellátási szerződés átruházására
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Ikt.szám: 13200-1/2019. J a v a s l a t családi bölcsődék fenntartójával megkötött ellátási szerződés átruházására Tisztelt Közgyűlés! A gyermekek védelméről
Perfelvétel iratai. perkoncentráció: hiánytalan peranyag mihamarabb rendelkezésre álljon
Perfelvétel iratai perkoncentráció: hiánytalan peranyag mihamarabb rendelkezésre álljon 1. felperesi KERESETLEVÉL 1.1. tartalom tartalmi szabályozásának célja: minél előbb rendelkezésre álljon valamennyi
POLGÁRMESTERE. b) öt év feletti, illetve határozatlan időtartamú bérbeadás joga a Képviselő-testület hatáskörébe tartozik.
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZAT Tárgy: Javaslat az Arany János Általános Iskola és a Scheiling Kft. közötti, határozatlan idejű bérleti szerződés jóváhagyására Tisztelt Képviselő-testület!
Tájékoztató a biztosítók adatcseréje vonatkozó január 1-jével hatályos szabályokról
Tájékoztató a biztosítók adatcseréje vonatkozó 2015. január 1-jével hatályos szabályokról 2015. január 1-jei hatállyal beemelte a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. tv. biztosítási
Szabaduljon meg a papírtól és nyerjen! promóció hivatalos részvételi- és játékszabályzata
Szabaduljon meg a papírtól és nyerjen! promóció hivatalos részvételi- és játékszabályzata 1. A promóció szervezője A Szabaduljon meg a papírtól és nyerjen! elnevezésű promóció (a továbbiakban: Promóció
Jogi alapok TANTÁRGYI PROGRAM. Valamennyi szak Levelező és Távoktatás tagozat I.évfolyam. 2011/2012. tanév I. félév
Jogi alapok Valamennyi szak Levelező és Távoktatás tagozat I.évfolyam 2011/2012. tanév I. félév 1/5 Jogi alapok Valamennyi szak/levelező és Távoktatás tagozat/i. évfolyam 2011/2012 tanév I. félév A tantárgyat
az európai fizetési meghagyásról szóló rendelet alkalmazásához
Gyakorlati útmutató az európai fizetési meghagyásról szóló rendelet alkalmazásához Európai Igazságügyi Hálózat polgári és kereskedelmi ügyekben Tartalomjegyzék 2 I. Bevezetés: Az európai polgári eljárás........................................................................................4
HARMADIK SZEMÉLY RÉSZÉRŐL FELAJÁNLOTT TELJESÍTÉS
1. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK HARMADIK SZEMÉLY RÉSZÉRŐL FELAJÁNLOTT TELJESÍTÉS A törvény lehetővé teszi azt, hogy meghatározott feltételek fennállása esetén a kötelezett helyett - szerződéses jogviszonyban nem
Az érvénytelenséggel kapcsolatos várható gyakorlat az új Ptk. alapján. ELŐADÓ: Jójárt Eszter főtanácsadó, Kúria Polgári Kollégiuma
Az érvénytelenséggel kapcsolatos várható gyakorlat az új Ptk. alapján ELŐADÓ: Jójárt Eszter főtanácsadó, Kúria Polgári Kollégiuma Vázlat A kötelező alakiság megsértése Jogszabályba ütköző, jogszabály megkerülésére
AZ UTÓBBI IDŐSZAK TÖRVÉNYI VÁLTOZÁSAI ÚJ PTK, MT
AZ UTÓBBI IDŐSZAK TÖRVÉNYI VÁLTOZÁSAI ÚJ PTK, MT ÚJ PTK SZERKEZETE 2013. évi V. törvény,nyolc könyv, 44%-a új, 33%-a módosításra került diszpozitivitás alapelve, imperatív szabályok 2013. évi CLXXVII.
Előterjesztés. Bicskei Barátság Horgász Egyesület támogatási kérelméről
Előterjesztés Bicskei Barátság Horgász Egyesület támogatási kérelméről 1. előterjesztés száma: 252/2017 2. előterjesztést készítő személy neve: Kollár-Vincze Viktória 3. előterjesztést készítésében közreműködő
Jegyzőkönyvi kivonat. 2. napirendi pont: Előterjesztés Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata folyószámla hitelkeret szerződésének megkötéséről
Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2012. március 8-ai rendkívüli közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 2. napirendi pont: Előterjesztés Sopron Megyei
EU jogrendszere október 11.
EU jogrendszere 2017. október 11. együttműködés a tagállami bíróságok és az Európai Bíróság között a tagállami bíróság az előtte folyamatban levő ügyben előzetes döntést kér az Európai Bíróságtól uniós
2/D. SZÁMÚ MELLÉKLET: MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOSAN SZABADFOGLALKOZÁSÚ JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ
2/D. SZÁMÚ MELLÉKLET: MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOSAN SZABADFOGLALKOZÁSÚ JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ amely létrejött egyrészről a Név: [Intézmény neve] Képv.jogosult:
Értékpapírkölcsön-keretszerződés a Takarék Alapkezelő Zrt. általi kölcsönbe adásra
Értékpapírkölcsön-keretszerződés a Takarék Alapkezelő Zrt. általi amely létrejött egyrészről a Takarék Alapkezelő Zrt. (székhely: 1122 Budapest, Pethényi köz 10., cégjegyzékszám: Cg.01-10-045577, adószám:
6. A nemzetközi szerzıdések joga II.
6. A nemzetközi szerzıdések joga II. Nemzetközi jog I. elıadás 2010. 10. 14. Vázlat 1. A nemzetközi szerzıdés kötelezı ereje és teljesítésének biztosítékai 2. A szerzıdések értelmezése a) Az értelmezés
SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMA 3/2004. (VI. 17.) SZÁMÚ KOLLÉGIUMI AJÁNLÁSA A KÉSEDELMI ÉS AZ ÜGYLETI KAMAT EGYES KÉRDÉSEIRŐL
SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMA 3/2004. (VI. 17.) SZÁMÚ KOLLÉGIUMI AJÁNLÁSA A KÉSEDELMI ÉS AZ ÜGYLETI KAMAT EGYES KÉRDÉSEIRŐL A Szegedi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma az illetékességi területéhez
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám:1292/2010. Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Női és a Férfi Átmeneti Szálló akadálymentesítésére vonatkozó hatósági
A szerződésnek megsemmisíthetőnek kell lennie, amennyiben az a tisztességtelen szerződési feltétel nélkül nem teljesíthető
Az Európai Unió Bírósága 28/19. sz. SAJTÓKÖZLEMÉNY Luxembourg, 2019. március 14. Sajtó és Tájékoztatás C-118/17sz. ügyben hozott ítélet Dunai Zsuzsanna kontra ERSTE Bank Hungary Zrt. Az uniós joggal ellentétesek
Nemzetközi adásvétel. A Bécsi Vételi Egyezmény
Nemzetközi adásvétel A Bécsi Vételi Egyezmény Előzmények 1929: Ernst Rabel német professzor veti fel szükségességét A munka a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia keretében indult meg 1964: HNMK elfogad
SUNMONEY KÖZÖSSÉGI NAPERŐMŰ PROGRAMBAN VALÓ RÉSZVÉTELT ELŐSEGÍTŐ AJÁNLÓI SZERZŐDÉS
SUNMONEY KÖZÖSSÉGI NAPERŐMŰ PROGRAMBAN VALÓ RÉSZVÉTELT ELŐSEGÍTŐ AJÁNLÓI SZERZŐDÉS A jelen közösségépítésre irányuló szerződés ( Szerződés ) az alábbi felek között jött létre: Egyrészről SunMoney Solar
TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz
K I V O N A T a TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. hírközlési szolgáltató 2018.01.01. napjától hatályos, internet elérési szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiből
K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 19-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
K i v o n a t Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. július 19-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Képviselő-testületének 176/2018. (VII. 19.) határozata A CTPark cégcsoporttal kötendő településrendezési
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK POLGÁRI JOGBÓL
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK POLGÁRI JOGBÓL A 2016/2017. TANÉV II. SZEMESZTERÉBEN I. Polgári jog általános rész és a személyek joga 1. A polgári jog fogalma. A polgári
A bizalmi vagyonkezelési jogállás és a bizalmi vagyonkezelés megszűnési okairól 1
135 Miczán Péter Polgári Jogi Tanszék Témavezető: Menyhárd Attila egyetemi tanár A bizalmi vagyonkezelési jogállás és a bizalmi vagyonkezelés megszűnési okairól 1 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013.
Tantárgyi útmutató /NAPPALI félév
Tantárgy megnevezése Gazdasági jog alapjai I. Tantárgyi útmutató /NAPPALI 2011-2012 1. félév Tantárgy jellege/típusa: Egységes üzleti alapozó modul Kontaktórák száma: 24 Egyéni tanulási óra igény: 36 Vizsgajelleg:
SZERZŐDÉS AZ EMIR 9. CIKKE SZERINTI ADATOK KERESKEDÉSI ADATTÁR FELÉ TÖRTÉNŐ TOVÁBBÍTÁSÁRA ALAPKEZELŐK RÉSZÉRE
Kódszám/Code Dátum/Date Sorszám/Serial number 05/ 20141001/ SZERZŐDÉS AZ EMIR 9. CIKKE SZERINTI ADATOK KERESKEDÉSI ADATTÁR FELÉ TÖRTÉNŐ TOVÁBBÍTÁSÁRA ALAPKEZELŐK RÉSZÉRE amely létrejött egyrészről a Központi
Az önkormányzati vagyon
Murakeresztúr Község Önkormányzati Képviselő-testületének 8/2004. (IV. 16.) számú RENDELETE az önkormányzat vagyonáról, és a vagyongazdálkodás szabályairól A képviselő-testület a helyi önkormányzatokról
2017. november 14. POLGÁRI JOG I. JOGI SZEMÉLYEK
2017. november 14. POLGÁRI JOG I. JOGI SZEMÉLYEK JOGI SZEMÉLY FOGALMA Kindulópont: a jogalanyok, személyek csoportosítása Relatív jogképességű jogalanyok Jogi személyiség állami elismerésen alapul Jogi
KÜLÖNÖS RENDELKEZÉSEK. között. napján kötött KERETSZERZŐDÉS PÉNZÜGYI ÜGYLETEKHEZ
KÜLÖNÖS RENDELKEZÉSEK ("A" Fél) és között ("B" Fél) napján kötött KERETSZERZŐDÉS PÉNZÜGYI ÜGYLETEKHEZ 1. A Szerződés jellege Jelen szerződéses megállapodás (a "Különös Rendelkezések"), az alább hivatkozott